oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. október 07. 06:30,  Három dolog, ami sokkol hazaköltözés után 484 komment

2018. október 07. 06:30 Határátkelő

Három dolog, ami sokkol hazaköltözés után

Az úgynevezett fordított kultúrsokk elég sok embert elér azok közül, akik külföldről költöznek haza (erről nemrégiben itt, a blogon is volt poszt, itt található). A jelenség egészen hétköznapi dolgokban nyilvánul meg – erről szól a mai egyik írás. Aztán megnézzük, valójában mennyit költ Londonban egy magyar határátkelő, végül de messze nem utolsósorban kiderül, mennyire más az élet egy speciális nevelési igényű gyermekkel Svájcba költözés után.

magyarorszag_1.jpg

Kezdjük akkora a hazatérés sokkjaival, melyről a Fromázs blog írt. Akinek van kedve, az egyébként a szerző Zsófival találkozhat személyesen is az október 12-i Határátkelő Klubban (részletek a posztok után). 

„#1 A bevásárlást nem tudom egy helyen megoldani 

Ha zöldséget akarok, akkor irány külön a zöldséges, aztán a kenyér itt jobb, a hús ott jobb, és kevés zöld kész-félkész termék van, ami megkönnyíthetné a háziasszonyok életét. 

Franciaországban nem kellett sokat agyalni, hogyan főzzünk egészségesen, mert minden ebbe az irányba mutatott és kis dobozos salátákat is lehetett venni olcsón. Mindent egy ABC-ben megtaláltam, és a jó, illetve a jobb minőségből lehetett választani. Itthon ez nekem minimum 2 bolt plusz a zöldséges. 

A napi menüknél pedig, amire annyira vágytam, mert itthon lehet reális áron menüzni, sokszor a hús-krumpli, hús-tészta, hús-rizs párokat látva nem kapok nagy kedvet. 

A magyar konyha – amit hozzá kell tennem, hogy amúgy szeretek – nem zöldségpárti, ezt eddig is tudtam, de most naponta szembesülök vele. A gyomrom viszont 2 év alatt átállt a franciás étkezési szokásokra és jót is tett neki. 

Itthon viszont sokat fáj, mert elszoktam a fűszeres, pirospaprikás és olajban sütött, illetve rántott dolgoktól. Ez meglepett! Nyilván, otthon úgy főzök, ahogy én akarok, de úgy látom, hogy itthon több utánajárás szükséges hozzá. 

#2 Az épületek rossz állapota 

Nem újdonság, hogy Magyarországon nincs pénz a homlokzatok felújítására, de még Budapest belvárosában járva vagy Újlipótváros klasszabb utcáin is rendre omladozó épületek vesznek körül. 

Arra döbbentem rá, hogy ha nap mint nap szép, esztétikus környezetben jár-kel az ember, a kedve is azonnal jobb. Nantes-ban a belvárosban és sok „kertvárosi” környéken is ápoltak, gondozottak az épületek és több a zöld, mint Budapesten. 

Nyilván egy főváros nem lehet annyira zöld, mint Nantes, de azért kívánom Budapestnek, hogy egyszer annyi pénzünk legyen az épületeinkre, hogy olyan szépek lehessünk, mint például Bécs. 

#3 Az egymás iránti tisztelet 

Az emberek sokszor nem tisztelik a másik embert és az elemi udvariasság a másik iránt elég hiányos. Franciaországban már a cumisüveggel szívják magukba a gyermekek az tiszteletet és udvariasságot, amely az élethez ott alapvetően hozzátartozik. Igaz, biztos ott sem mindenki jól nevelt, de a fejemet rá, hogy az arányok azért nagyon mások, mint itthon. 

Hogy ezt miben élem meg? Az ügyintézés, orvosi ellátás, vagy bevásárlás során engem sokszor leszúrnak, kioktatnak, vagy legjobb esetben morcos arccal tájékoztatnak. 

Mondok egy példát: állok a húspultnál, és pápai sonkát kérek kedvesen az eladó hölgytől. Az volt a bűnöm, hogy az EXTRA szót kihagytam a sonka nevéből, és nem pápai Extra sonkaként kértem. 

Ő így válaszol morcos arccal: „Gondolom erre gondol – s fintorogva rámutat a sonkámra – mivel pápaiból ott van még az X nevű pápai felvágott és a Z nevű sonka, plusz pápai májas és kolbász is.” 

Ez semmiség, értem én, de mondhatta volna azt is röviden, hogy „Erre gondolt?” és kész. Nem hiányzott a kioktató szöveg, de még így is én kértem elnézést, én, a vevő. 

Másik esetem: időpontot akartam kérni telefonon vérvételre. A hölgy válasza a vonal végén: „Inkább kérjen időpontot a weboldalon, akkor legalább nem idegesíti fel magát!” Tessék?! Aztán a weboldal pontos címét nem tudta megadni, de azért én megtaláltam így is! 

Harmadik: 7 hónapos kismamaként leletért mentem a háziorvosomhoz, akinél időpontom volt reggel 9 órára. Direkt ő mondta az előző alkalommal, hogy kérjek időpontot, mert akkor nem kell sokat várni. 

No, nem is kell, ha valaki figyeli azt, hogy jött-e valaki időpontra, mert valahogy sem ő, sem a nővér nem fedezte fel, hogy reggel 10 órakor én még mindig a folyosón ülök. 

Közben bement ez is, az is, még a fél 10-es időpontost is behívták előttem. 10-kor nagy merészen az ajtó nyílására bedugom a fejemet – mielőtt egy nálam vérmesebb következő a „TESSÉK!” hívószóra beugrik – és mondom: „Elnézést, én a 9 órás időpontos vagyok, bejöhetek?” Válasz: „Akkor jöjjön.” 

Ennyi. Semmi bocs, elnézést, hogy egy órát ült a bacikkal teli váróban a kedves kismama.  Ja, és a lelet sem jött meg, amiért már másodszor mentem vissza.” 

A teljes posztot itt találjátok, amiből azért az is kiderül, hogy ennek ellenére is jó itthon. 

Az élet Londonban - a piszkos anyagiak 

Rendszeresen felmerül, hogy a fizetések és kiadások arányában vajon hogyan és mennyiből él egy határátkelő mondjuk Londonban. Nos, az Életem morzsái blog szerzője nekiült és összeírta.

nagy-britannia_font_3_foto_pixabay_com_stux_1.jpg(Fotó: pixabay.com/stux)

„Én önkéntes alanyként most vállalkozom arra, hogy leírom, hogyan is élek, s milyen színvonalon. Ám mielőtt magamról ejtenék szót, jöjjön egy UK általános adat. 

A Guardian tavaly őszi cikke szerint átlagosan 8000 font tartozásuk az embereknek szigetország szerte, amibe nem számolták bele a jelzáloghitelt. Átlag 8000 font/ fő!

Az átlagos havi deficit háztartásokban pedig 900 font (ennyivel többet költenek, mint keresnek). (...) 

A fizetésemet tekintve átlagban vagyok nagyjából, bevétel összehasonlító oldalak szerint 20-30%-a az embereknek jobban keres, mint én. Ez nem jelenti az, hogy 70% meg rosszabbul, mert nem írták, hogy az én fizetési sávomba hány % esik. Lehet, hogy velem együtt még a lakosság 20-30% is ennyit keres, vagyis csak 30% kevesebbet végül? 

Nem a fizetés a lényeg, hanem hogy a fizetésből hogyan sikerül gazdálkodni. Ha 1600 fontot keres valaki, akkor abból kell megélnie, ha meg 2200 keres valaki, akkor abból. Aki többet keres, nagyobb lábon élhet, vagy pont inkább többet tud félretenni! 

Kiadásaim 1 főre 

Élelmiszer 

Élelmiszert többnyire Asda, Lidlben veszem, ésszel, de ha valamit szeretek, valamit megkívánok, megveszem. Hetente 2x kb. magamra főzök egy nagy adagot (főételt) és azt eszem 2-3 napig simán. 

Hétfő és péntek között csak alapvető élelmiszerre költök, hétvégén van az, hogy jobban elengedem magam és „bűnözök” kicsit. Szeptember hónapban: 170 fontot költöttem szupermarketben és 123 fontért ettem nem itthon (Jamie Oliver kajálgatás, meg hasonló megdobja a tételt) 

Ruhák 

Ruhák tekintetében a felsőim 70% charityből van. Durva megtakarítást is ad, meg az, hogy többféle márkától/fazonban van ruhám, s egy helyen veszem őket. Időt is tudok ezzel spórolni, hiszen nem kell x-y boltokba különböző márkákért elmenni. 

A nadrágjaim mind Primark, meglepően jól bírják és nem mindegy, hogy valami 12 font vagy 30+ font/db ugye. Havonta nem költök 15 fontot ruhákra átlagban. 

Cipők 

Cipőket nézve szezononként 2 db és kész (évekre beruházva egyre). Az albérletekben nincs lehetőségem tárolni sem többet kb. A cipőkért zsebembe nyúlok, mert nem mindegy mi tartja a lábam. 

Az egyik legdrágább kiadásom 32.000 Ft, egy Tisza cipő volt tavaly májusban. Bírja jól – tervezek beruházni még egyre. Szeretem még a Marco Tozzi-t is.

Kabát 

Kabátokból 2 db télre, most mondjuk vettem egy 3. Regatta (szél és esőálló) márkától mind 35-65 fontért. Őszi dzsekim egy Budmil otthonról. 

Vitamin 

Vitaminok, a szervezetemen biztos nem fogok spórolni. Vitaminokra nagyon kényes vagyok, 9 éve a Nutrilite termékeit vásárlom, évi több száz font kiadást jelent. 

Kontaktlencse 

Ez fix kiadás, félévente kb. 65 font. 

Műszaki cikkek 

Na hitelre én sosem fogok venni. A mostani telóm, az S6-os majdnem 2 éves és 360 fontért vettem debitkártyával. Laptopom 3+ éves HP termék. (iPadem nincs) 

Londonon belüli utazás 

Legtöbbször rollerrel járok munkába, mert közel lakom a családhoz és párszor buszozom, hétvégén metrózom max. 

Élmények 

Na ezeken sem spórolok. Úszásra, táncra és rollerre kiadom a pénzt. Ha egy esemény megtetszik és 25 font a belépő, megveszem. Ha valahova tényleg el akarok menni, elmegyek: lásd blogger day Magyarország – repjegyet, szállást is kellett foglalnom 1 hétvége miatt. 

Utazást is ide írom, ami az elmúlt években az amerikai kiruccanásokkal együtt kb 2000 font/év. 

Albérlet 

1 szoba közel 700 font/hó 

Egyéb 

Szépségápopás pár font/hó, sminkre 0 font, tusfürdő és sampon egy bizonyos márkától 10 font/flakon és fél évig kitartanak. 

És akkor ennyi. Leírtam, hogy nagy általánosságban milyen színvonalon élek. Minimalista vagyok, de nem azért, mert csatlakoztam a mozgalomhoz, hanem mert számomra a megtakarítás fontos.” 

A teljes posztot itt találjátok, ha van kedvetek, írjátok le ti is, mire mennyit költötök!

Jogában áll élni 

Vajon mennyire más az élet Svájcban SNI-s gyermekkel, mint Magyarországon? Egy hónap tapasztalat után ezt írta meg Zoltán a Csevecsoport blogon.

sni.jpg

„A megérkezés utáni első hét sem volt fáklyásmenet, aztán Hanna lányomnak eljött az első nap az iskolában. Ez volt az áttörés, itt dübörgött a föld, az eddig a lelkemet nyomó mázsás kövek legördülésétől. 

Tízperces stresszoldás. Persze elkísértem Hannát a suliba, megkerestük az osztályfőnököt, aki „élesre állított” német-magyar fordítóprogrammal fogadott, és pillanatok alatt meggyőzött, hogy annak ellenére, hogy nagyon nehéz lesz egy 14 éves kamaszlánynak, megoldják a beilleszkedést. 

Az első nap első tanórája után Hanna saját és kizárólagos némettanárnőt kapott, akivel el is kezdték a tanulást. No nem magolással - beszélgetéssel, séta, vagy épp kutyasétáltatás közben. 

Ez így megy majd az első félévben biztosan, a kevésbé fontos tanórák, illetve a franciaórák helyett turbó német nyelvi felzárkóztatás lesz a program. Tíz perc után tudtam, itt bajunk nem lehet. 

Elindultunk mi is, felfedezni, felderíteni. Mert bizony Svájc nem egyszerű, nagyon kell figyelni, mit, hol vesz az ember, pillanatok alatt el lehet szállni anyagilag, viszont odafigyelve, szigorú költségvetést követve meg lehet élni, jelenleg egy fizetésből is. 

Ami nagyon drága, és elkerülhetetlen, a lakásbérlet és az egészségbiztosítás. De a napi élethez itt vannak a már otthonról ismert multik, gyakorlatilag ugyanolyan árszínvonallal, ami valószínűleg az itteni ÁFA mértékének is köszönhető, hiszen az 8 % alatt van. 

Érdekes összehasonlítani az otthoni 27%-kal, különösen úgy, hogy ez az adó a szegények adója. 

Közben Évi is aktivizálta magát, talált egy integrációs nyelvtanfolyamot a szomszéd városkában és bejelentkezett. Választható volt a papa-mama-gyerek, a mama-gyerek, a női, és még nem tudom hányféle lehetőség. 

A tananyag az integrációhoz fejlesztve, felesleges sallangok nélkül, lényegre törően. Hogy ez jószívűség, vagy gyorsabb út a munkába álláshoz, és adófizetéshez, azt nem tudom, de sejtem. Valójában mindegy is. 

Egy hónap után szépen egyenesednek a dolgaink, gyorsan távolodik az otthoni kilátástalanság, győz a befogadó környezet. 

Ami nehezebb, olvasni az otthoni híreket, a sorstársaink bejegyzéseit a csoportban, épp melyikük gyerekének nem jutott óvoda, iskola, gyógypedagógus. Azt hittem, ezt hátrahagyva könnyebb lesz, de sajnos a kontrasztot látva, férfiként, a sírás fojtogat. 

Főleg úgy, hogy belülről az is látszik, a „hardver” itt is ugyanaz, ugyanolyan emberek sertepertélnek a gyerekeink körül. A „szoftver” más, a hozzáállás. Az anyagi lehetőségek nagyon kevés szerepet játszanak a szituációban, bár azért az látszik, nem kevés pénzt fordítanak itt az oktatásra. 

És folyamatban egy program is, a célja minden svájci iskolát azonos szintre hozni, mindenhonnan azonos eséllyel induljanak a gyerekek a felnőttkor, a pályaválasztás felé. 

Megkönnyebbültem, nyugodtan várom a jövőt, annak ellenére, hogy azzal is tisztában vagyok, lesznek nehéz napok, de ilyen támogatással megoldunk mindent, az biztos. 

Ami a szélesebb környezetünket illeti, majd’ mindenki mosolyog, kutyasétáltatás közben minimum köszönünk, de jó néhányszor váltunk pár szót is. Ez azért is érdekes, mert a svájci, büszke svájci. 

(Csak egy egyszerű példa, háromszor annyit is fizet egy tojásért, egy kiló krumpliért, vagy bármi másért, ami hazai termék.) 

Büszke svájci, de nem több, mint én. 

Mint én, a migráns.” 

A teljes posztot itt találjátok, mondanom sem kell, érdemes elolvasni!

Október 12. - az első Határátkelő Klub találkozó!

Találkozhattok vendégekkel (az egyikük tehát Zsófi, a másik szakember, a harmadik pedig...), beszélgethetünk határátkelésről, hazatérésről. Ha érdekel a külföldi élet, vagy határátkelő vagy, esetleg hazatértél - gyere el! A belépés ingyenes (sőt, senki nem távozik üres kézzel :) ), de a 70 hely nagy része már elkelt, szóval minél hamarabb jelentkezz itt! További részleteket itt találsz.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Svájc Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3214285331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Din Serpahis 2018.10.07. 07:40:16

Budapest igazi szegyen, ahogy kinez. En buntetoadot vetnek ki mindenkire, aki ilyen allapotban hagyja az ingatlanat.

Hari Seldon 2 2018.10.07. 08:22:02

-900 Font. Azt meg hogy csinálják? Most komolyan.

Mme Seldon 2018.10.07. 08:40:57

Az átlag magyar koszt valóban zsírosabb, a gyomornak megterhelőbb, mint a francia. Magyarországon is lehet zöldségeket találni, kevesebb zsírral/olajjal főzni, de nehézkesebb. Én is érzékelem a gyomromon a különbséget, mikor Magyarországon járunk. A változatos, kiegyensúlyozott étkezés kevésbé jellemző.

Az emberek kevesebbet mosolyognak (az utcán, a szolgáltatóknál) és feleslegesen undokabbak Magyarországon (ld. a pápai sonkás és az orvosnál várakozós részeket).
Előfordul, hogy reklamálnom kell Franciaországban, általában az ügyintéző mosolyog, próbálja elintézni a dolgot, néha nem sikerül, de nem kezdjük egymást sértegetni. A köszönés: Bonjour Madame/ Monsieur. A Merci-hez is hozzáteszik, Merci Madame, Merci Monsieur.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 08:41:49

@Hari Seldon 2: a kerdesed kb olyan szintu mint a fromazsos kislany elkepzelese a hitelrol. Neki is meg neked is azt tudom tanacsolni, h nezzetek kicsit jobban korul a vilagban, akkor talan tobbet sikerul megerteni belole.
Bocs, nem akartam durva lenni, de a kerdesed annyira hulye.

Buchhalter 2018.10.07. 08:45:07

A magyar egészségügy egyre rosszabb és rosszabb lesz.Hozzáállás ,orvos ,nővér egyéb szakdolgozó hiány stb.Budapest régi épületei tényleg el vannak hanyagolva és még méregdrágák is a hazai fizetésekhez képest. A pénzcntrumon egy gumiszerelőnek nem egy jelentkező elmondta ,hogy a nettó 250-ből a mai albi árak mellett nincs jövőkép.Ergo a felajánlott fizu lakhatás és kaja.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 09:02:57

welcome to Hungary, ha meg az lenne a legnagyobb baj, hogy nincs egy helyen a hus meg a zoldseg,

a lenyeg, hogy zoldseg az van , boven
pl bagdi bella project

most ez megy a kozszferas ovikban es sulikban,

boldog vagyok, boldog vagyok , boldog vagyok.........enekli Bella

aztan meg azt is mondja Bella, hogy valositsd meg onmagad, kepzelj el egy pillanatot az eletedben, amitol boldog leszel....

Bella, elkepzeltem.......ulok a repulon es huzok a jo budos francba, most mar szinte mindegy hova......

holnap beadom a felmondasom, ami nem az ovinak szol, hanem a hazanak, ami most szamomra elveszett.....

nezegettem kell e adot fizetni ha eladom a lakast, ugy latom az en esetemben nem kell.......

Bredpitt Monika 2018.10.07. 09:07:43

a skogur nevunek.....

csak egy kicsit vagy atlaszto, legalabb venned a faradsagot es valsztanal egy olyan nevet, aminek nincs koze az erdohoz meg a fakhoz, meg az erdeszekhez, legy boldog, talalj valami elfoglaltsagot, ami valoban boldogga tesz, mert az, hogy ilyen alnevekkel probalsz emberekkel kapcsolatot felvenni......

hallgass te is Bellat, az erdo kozepere kifekszel , berakod a fulhallgatot, sikeres ember lesz beloled....udv

Határátkelő 2018.10.07. 09:21:11

@Mrs. Clayton: Bocs, de azt nem ő írta, az a másik ajánlóban van. Csak a pontosság végett.

IT Knight 2018.10.07. 09:29:18

Budapest vs Párizs kiegészítés

-nincs itt fél Afrika és a muszlim világ
-hajlandóak az emberek angolul megszólalni
-a nemzeti ételek nem csigát meg buborékos bort jelentenek
-az ország vezetője Európa megvédésén és nem elpusztításán dolgozik
-biztonságban sétálhatok az utcán a családommal
-SZJA 15% vs 45%

verkagrafomanka 2018.10.07. 09:30:15

"1 A bevásárlást nem tudom egy helyen megoldani" őőő hogy mi? Auchan, Tesco, Aldi, Lidl, Spar, CBA, piacok/vásárcsarnokok?

Hari Seldon 2 2018.10.07. 09:30:21

@Mrs. Clayton:
?
Pontosan magyarázd már el nekem - ha már kérdésem hülye -, hogy lehet 900 Fonttal többet költeni minden hónapban mint a bevétel.
- Tudom a választ: hitelből. - Egy ideig.
De itt a megjegyzés az volt, hogy havi deficit, azaz értelemzésem szerint MINDEN hónapban. Ezt hogy csinálják? És meddig?

Ja, és egyébként erre írtam:
"Az átlagos havi deficit háztartásokban pedig 900 font (ennyivel többet költenek, mint keresnek). "

IT Knight 2018.10.07. 09:32:44

Londoni költségvetés nagyon aktuális most nekem. Segítsetek, hogy a fizetésem elég lesz vagy osztozkodnom kell a szobán litvánokkal és konzerven élnem.

Napidíj GBP 800. Az kb havi GBP 16000. Accountant azt mondta, hogy ha ügyesen csináljuk, ennek 75%-a lesz a nettó kb, vagyis havi 12000 font. Abból ki lehet jönni?

puhacica 2018.10.07. 09:46:28

@IT Knight: sajnos nem, mert akinek ekkora arca van, az atlag ajton nem fer be sehova, mindenutt falat kell bontani, szemelyre szabott auto kell neki, ami barmikor a rendelkezesere all, persze soforrel, mert nyilvan ekkora pofaval forgolodni se lehet, csak tukorbol meg nem lehet vezetni... es mint tudjuk, london igen draga alapbol, a szolgaltatasok arairol meg ne is beszeljunk. szoval nem, sajnos te nem fogsz kijonni ennyibol.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 09:54:01

@Határátkelő: nem akarom tultargyalni mert mindegy, de szerintem aki nem erti h bizonyos tarsadalmi csoportok hogyan sodrodnak bele egy adossag spiralba az nem sokkal kulonb annal, mint aki azt hiszi h egy gomb veletlen megnyomasaval hitelt vesz fel

puhacica 2018.10.07. 09:56:18

morzsi megint jol megirta. nyilvan a paypal hitel is ugy mukodik, hogy veletlen megnyomtam a gonbot es mar ugrott is egy 8000 fontos hitel... :D

Mrs. Clayton 2018.10.07. 09:58:45

@puhacica: azt nem mondta harcosunk h hany napot fog dolgozni, lehet csak havi egyet.

Hari Seldon 2 2018.10.07. 09:59:59

@IT Knight:

Fromázs meg Nantesból ment vissza.
Másrészt:
1. Itt sincs fél Afrika, csak a hülye képzelgéseidben. A Periferique-en kívül vannak, úgy ahogy nálatok a Hős utca vagy Kőbánya, vagy Józsefváros, ahol a lakosság szintén speciális népréteg. Százalékban az sem kevesebb.

2. Hajlandóak megszólalni? - Ja, aki tud. A magyarok nyelvtudása a legrosszabb az EU-ban.
index.hu/mindekozben/poszt/2017/04/26/nyelvtudasban_abszolut_utolsok_vagyunk_az_eu-ban/
Továbbá: itt nem vagyunk rászorulva annyira a nyelvtudásra mint ti. Tudod, a világ anélkül is kiváncsi az Eiffel toronyra, hogy beszélnének angulul.

3. A nemzeti ételek? Hát haver, te aztán nem vagy képben a haute cuisine-ről az biztos. Annyit tudsz, hogy csigát IS esznek. Ebből nagy okosan kijelented, hogy ez a fő étel. Hát szögezzük le, hogy gőzöd sincs, hogy milyen gazdag gasztronómia van itt. Tudod, kicsit több mint a rántotthús, palacsinta, gulyásleves szentháromság. (még mielőtt: tudom, hogy van más is, de egy random vendéglőben ezek a fő menük)
Buborékos bor... Ja, úgy hívják hogy pezsgő. Meg ezen kívül van rengeteg borvidék. Lényegében az összes bort magasabban jegyzik, mint bármelyik magyart. Capice? (ez mondjuk olasz)

4. Te Orbánod a koncot védi, Macron egységes EU-t akar. - Nagyon helyesen. ÉS... Ő sem kedveli az illegális bevándolókat, hogy finoman fogalmazzak. Lásd: Marseille, olasz határ. Csak most Macronra kell ráhúzni a migránsos hazugságot, mert megint kell harcolni kell a bűnözőnek valaki ellen.

5. Biztonság:
Magyarországi biztonságos sétálás:
Hát megint mellélőttél:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/magyarorszag-a-legbiztonsagosabb-az-eu-ban---dobbenjen-le-on-is.667031.html

Bemásolom: hátha nem olvasod el a linket:
"Magyarország biztonsága talán csak látszólagos: erre utal a gyilkosságok száma, amely idehaza az egyik legmagasabb Európában. Százezer főre 2016-ban - ez a legújabb európai adatsor - Franciaországban például 1,31 gyilkosság jutott, Magyarországon ez a szám 2,05."

Ugyhogy szögezzük le, megint csak közhelyeket pufogtatsz, amit a maffiapárt átnyomott neked.
(a gyilkosságok száma meg mindehol kerületfüggő. Összehasonlítani Versailles-t kell és Budaörsöt, meg S Denis-t és Mátészalkát - és még így is mindkét esetben ugyanaz az arány mint országosan)

6. -SZJA 15% vs 45% - Jó, és mennyi az ÁFA, mennyi a nyugdíj járulék? Mellesleg csak hazudsz, merthogy fingod nincs mennyi itt az adóelvonás. Nálunk a mi családunkban nagyjából ha 25%
Aki egykeresős és nincs gyereke annak más, de az összes elvonás neki sem ennyi. (ezt küldték ki a központból?)

Na és most hogy ezt a sok baromságot tiztáztam, itt mindenki előtt, szűrlek is mára.
Mert csak mégjobban felhúzom magam egy maffiaszektás baromságon.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 10:04:53

@IT Knight: setalgass a 20. keruletben, de ne legyen rajtatok nyaklanc, fulbevalo es ne legyen a kezedben telefon.....

Mme Seldon 2018.10.07. 10:09:22

@Mrs. Clayton:
'bizonyos tarsadalmi csoportok hogyan sodrodnak bele egy adossag spiralba' és ez minden háztartásnak Angliában, HAVI 900 fontos deficitet hoz (tehát beszámítjuk azokat is, akik véletlenül spórolnak vagy félretesznek) - nem elképzelhető, hogy erre vonatkozott a kérdés, ami nem volt részletesebben kifejtve annál, hogy 'Azt meg hogy csinálják?'
Nem az én tisztem Harit védeni, megteszi ő magának .... :)

Golf2 2018.10.07. 10:12:10

@Bredpitt Monika: most ez megy a kozszferas ovikban es sulikban...ki az a bella? Tényleg megléped a dolgokat?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.10.07. 10:13:44

@puhacica: jaj cica, azt nem irtad neki, hogy védelemre is szüksége lesz, a muszlim hordák ellen! Az is mekkora pénz!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.10.07. 10:15:24

@Hari Seldon 2: (kár a gözért, gyöngyöt disznó elé.)

NorthPier 2018.10.07. 10:19:54

@puhacica: Mi volt a reggeli kávédba keverve, küldj egy kicsit belőle lécci :-)

puhacica 2018.10.07. 10:22:18

@kisrumpf: bizony. es kepzeld el, jon a tel, sapka is kell, na az se 2p lesz egy ekkora archoz tartozo fejre :D

@Mrs. Clayton: o, nem-nem, az o szakertelmet vetek lenne nem kihasznalni, ennyire azert az angolok se hulyek. :D

puhacica 2018.10.07. 10:27:39

@NorthPier: meg nem vittem be semmit a szervezetembe, ki sem masztunk meg az agybol, kavet meg amugy sem iszom, mert budi es keseru. :D
ugyhogy csak jotanacsot kuldhetek, tessek sokaig lustalkodni! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.10.07. 10:32:52

@puhacica:
:)))))))

@Bredpitt Monika:
Lehet nem jol emlekszem, de nehany eve nem te / ti koltoztetek haza, mert mennyivel jobb otthon?
Mi valtozott?

Bredpitt Monika 2018.10.07. 10:34:16

@Golf2: nezz ra, van egy oldala bagdibella.hu, vedd meg a lemezem, vedd meg a konyvem, total agymosas, amugy meg azt kell hogy mondjam, hogy jo hangja van, meg meg tetszene is a dolog, de mik0zben mondogatod, hogy boldog vagyok sajnos beugranak a kepek.....

tolvajlas itt, tolvajlas ott, a vicc kedveert egy vicc,

Orban es Gyurcsany egy repulon ulnek, Gyurcsany azt mondja, ha most ledobnek egymillio forintot megcsokolnak az emberek a kezem, mire Orban, ha most ledobnek ketmilliot megcsokolnak meg a labam is,

mire a pilota, ha kidobnalak benneteket innen, meg a seggem is kinyalnak......

igen, meglepem, itt az ido ugy gondolom

Mrs. Clayton 2018.10.07. 10:38:33

@Mme Seldon: ugy tunik te sem erted, akkor olvasd el ezt.
www.bloomberg.com/news/articles/2018-07-25/indebted-britons-are-unprepared-for-retirement-lawmakers-warn
Egyebkent en azt nem ertem h ti hogyan nem vagytok a cikkben irtakkal tisztaban...

Hari Seldon 2 2018.10.07. 10:38:57

@Bredpitt Monika:
Szívesen.

IT Knight 2018.10.07. 10:39:35

@puhacica: imádom látni, ahogy irigyek az emberek rám :D

IT Knight 2018.10.07. 10:39:39

@Hari Seldon 2: szokásos libsi félremagyarázás... mindent meg tudtok magyarázni, hogy miért úgy van, ahogy ti jónak látjátok

IT Knight 2018.10.07. 10:39:51

@Bredpitt Monika: te miért nem mész vissza amerikába? végre egy normális elnökötök van, sikerült visszarántani a gazdaságot a szakadék széléről. Vagy nem tudsz angolul rendesen? Illegal vagy?

Határátkelő 2018.10.07. 10:42:46

@Hari Seldon 2: Szerintem kár foglalkozni vele. Teljesen nyilvanvalóan trollkodni jár ide.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 10:43:02

@Kövérmadár [swe]: ami miatt hazajottunk jo volt es most is jo, a gyerekem baratai es az iskolja, most jarja a 8 at, azt meg kijarja itt, hiszen akkor igy dont0ttunk,

en voltam, aki kivettemd anno a sulibol, hogy az apja utan menjunk es mivel lattam mennyire szenved a kinti iskolaban, illetve sulikban , mert ketto is volt, ugy d0nt0ttem, hogy nem kockaztatom a gyerekkorat, rohadt nehez dontes volt, mint ahogy ez is,

nehez szulokent jol d0nteni, nem tudom n eked van e gyereked, en nem akarom a bizonyitvanyom magyarazni, nagyon sok fejmosast kaptam anno, hiszen a ferjem is magunk m0gott hagytuk, long story es most itt a vege egy nagy fejezetnek,

raadasul most a fejebe vette a lanyom, hogy rendor lesz, mint szulo lehet e tanacsot adni, legyen itt rendor es szolgaljon itt egy tolvaj kormanyt (mert meg itt lesznek jo darabig, ugy tunik), vagy legyen rendor a fegyverek orszagaban,

vegul is, hany orszag van a vilagon? van mibol valasztani

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.10.07. 10:45:54

@IT Knight:
Budapest vs Stockholm (1m ft bruttora szamolva)

SzJA: 15% vs 27.8%
Egeszsegbiztositas: 8.5% vs 0%
Nyugdij: 10% vs 0%
Osszesen: 33.5% vs 27.8%

Netto ber (Budapest): 665.000 ft
Netto ber (Stockholm, van egy minimalis, adomentes resz): 739.000 ft

Egyedulallo keresore szamolva.

Nem az a baj, hogy egy tajekozatlan fasz vagy, hanem az, hogy buszken hirdeted. ;)

M. Péter 2018.10.07. 10:46:29

@IT Knight: Szokás szerint csúsztatsz, mert elfeledkezel a 0%-os sávról Franciaországban, meg arról, hogy a 45%-os sáv 150000 euró fölött kezdődik. Évi 38000 euró alatt kevesebb a francia szja, mint a magyar.

Mme Seldon 2018.10.07. 10:46:51

@Mrs. Clayton:
Köszönöm. Biztos az én bűnöm, hogy nem olvasom rendszeresen az angol közgazdaságtani posztokat. (Van egyébként még csomó más terület is, amivel nem vagyok tisztában :)

Bredpitt Monika 2018.10.07. 10:49:10

@IT Knight: nekem o nem az elnokom, de meg ha egy idiotanak tartom is, ott a lenti eletbe nem szivarog bele ugy a politika , mint itt, es neki , barmilyen nagy hatalma is van, azert kontroll is van , itthon ez ugy tunik, egyre inkabb nincs meg,

ld a kirugott szivsebesz esetet, azt, hogy egy orvost kirugjanak egy korhazbol egy miniszternek kell belepofazni, milyen elbaszott orszag az ilyen????
te ilyenkor nem latod, hogy kilog a lolab?????!!!!!!!!
jo reggelt

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.10.07. 10:50:41

@Bredpitt Monika:
Nem kell magyarazkodnod, nem azert kerdeztem. :) Csak remlett regrol (evekkel ezelottrol?), hogy egesz maskent lattad a dolgokat. Vagy csak mas oldalrol kozelitettel akkor.

Nincs gyerek, mas terveim vannak egyelore.

A rendor dolgot remelhetoen kinovi majd. Otthon kevesbe veszelyes, mint Amerikaban (gondolom).

Sok sikert!

Bredpitt Monika 2018.10.07. 10:53:05

@Mrs. Clayton: kicsit elfogult vagy az altalad emlitett bizonyos embercsoportok iranyaban,

amerikai sogorom, felesegevel jol eladosodtak, de nem mutogattak senkire, hulyek voltak es kesz, felepitettek ujra a hiteluket , most van vagy harom hazuk, nincs hiteluk, sokat dolgoztak a hazakon, mert nem ujak voltak, az egyiket 5ezer dollarert vettek Maryland allamban, szoval azert nem kell sokukat sajnalni.....

puhacica 2018.10.07. 10:53:18

@IT Knight: igen, mondtam mar a multkor is, hogy te vagy a peldakepem. ugy szeretnek en is ilyen anyagias, nagykepu, onellentmondasos, kispocsu hazaffy lenni, mint te. :D

Hari Seldon 2 2018.10.07. 10:54:06

@Mrs. Clayton:
Merthogy csak a posztban levő adatra reagáltam.
Nekem itt Franciaországban miért is lenne fontos, hogy tudjam milyen az angol háztartások helyzete? - És ha már itt tartunk: miért pont az UK háztartások helyzetét kéne ismernem? Nem kéne tudnom ennyi erővel a hollandot például? Vagy a németet, például?

Mindegy. - A lényeg: a link alapján viszont már értem miről van szó. Köszönöm.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 10:56:28

@Mme Seldon: ez nem kifejezetten angol kozgazdasag, ez tok altalanos mindenhol a vilagban, meg magyarorszagon is ez volt, ezert ertetlenkedek. Ugyanakkor azt is latom, hogy ti azon szerencsesek koze tartoztok, akik valoszinuleg nem azert vesztek fel hitelt h masik otot fizessetek belole. Viszont mint tanult kozeposztalybeli szerintem minimum elvarhato lenne h lasd mi zajlik korulotted, akkor nem olyan meglepo, h miert garazdalkodnak egyes tarsadalmi csoportok az utcan ahelyett h dolgoznanak.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 10:59:29

@Kövérmadár [swe]: csak magamnak magyarazkodom, mert most kuldtem at az elobb a felmondasom a ket fonokomnek, es meg aferjem sem tud rola, (na, HA, mik vannak, itt ezen a forumon hamarabb kiadom a titkaim)

sajnos ebben a kapcsolatban nekem kell sokszor donteseket hozni, ami nem konnyu, mert a felelosseg ilyenkor annak a vallan van, aki meghozza ezeket.....

olyan helyen szeretnek lenni, ahol nem erint ennyire a politika, nekem szivugyem volt levaltani ezt a bandat, tulsagosan beleeltem magam abba, hogy le lehet, ahhoz kepest rohadt nagyot zuhantam, dehat az orok optimistak tudnak csak nagyot esni,
a lenyeg, hogy a kitarto remenykedes egy hosszu folyamat, az eses meg egy pillanat, a nehez dolog az eses utan ujra emelt fovel jarni, na, az sem egy rovid dolog.......de most ugy tunik aprilis ota sikerul vegre

Mrs. Clayton 2018.10.07. 11:01:57

@Hari Seldon 2: lasd a felesegednek irt kommentemet. Meg egyszer szamomra erthetetlen h hogy tudtok egy ilyen rozsaszin buborekban elni ugy h kozeposztalybelikent gyakorlatilag semmi nem akadalyoz abban, h tisztaban legyel dolgokkal. Na mindegy, nem vagyunk egyformak.
Valoszinuleg ha mogottem levo asztalnal ulsz egy kavezoban es hallom h felteszed ezt a kerdest maximum megmosolyoglak es nem fordulok hatra es nem mondom azt h ez micsoda butuska kerdes, szoval elnezest.

NorthPier 2018.10.07. 11:01:59

@puhacica: Jókor mondod... Hajnalban keltem, hogy végre befejezzem az aktuális varróprojektem.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 11:06:55

@Bredpitt Monika: nem sajnalok en senkit sem, nem is irtam ilyet

Csodabogár 2018.10.07. 11:07:03

Szerintem fromagenak kicsit magába kellene néznie. Nantes se volt jó, Budapest se jó. Érvényes a mondás: Mindenütt jó de legjobb sehol.
Egyébként a vásárlás erősen el van túlozva. Tényleg lehet mindent kapni egy helyen, pl. Spar és társaiban. Orvosi rendelőben meg nem bambán ülök, hanem oda figyelek. Mikor az én időpontom jön, akkor pattanok és szólok.
Keveset mosolyognak az emberek. Ettől már idegbajt kapok. Minek mosolyogjak??? Majd ha lesz rá okom mosolygok.
No és az étkezés. Erősen gyomorsav hiányos vagyok, ergo semmi zsíros ételt nem bírok. Itthon főzök de elég sokat járok étterembe is. Nem pörköltet és egyéb magyaros étkeket rendelek. Soha semmi bajom nem lesz.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 11:09:07

@Bredpitt Monika: akkor az teljesen kizart h visszamesz amerikaba? Ez mar marad ilyen se itt se ott nem jo allapotban?

Bredpitt Monika 2018.10.07. 11:11:02

@Mrs. Clayton: ha nem is sajnalod oket azert elegge elfogult vagy, legalabbis en ugy latom

Csodabogár 2018.10.07. 11:13:21

@Bredpitt Monika: Tökéletes munkahely nincs. Ha az ember alkalmazottként a megélhetésért dolgozik, bizony sokszor sok mindent le kell nyelni. Így van ez mindenütt mehetsz bárhova. Miután még fiatal vagy ez a jövő áll előtted, ami bizony nem rózsás. Részemről ezt anno csak úgy éltem túl, hogy a szabadidőmben kerestem az örömet, meg is találtam persze. Munkahelyemen pedig tudtam, hogy azzal finanszirozom a szabadidős örömeimet, tehát lenyelem ami nem tetszik.

M. Péter 2018.10.07. 11:16:49

@Hari Seldon 2: Évi, nem havi 900 fontról van szó. 2017-ben történt, ami kivétel volt. Lehet tovább elemezni, hogy ebből mennyi az, hogy a szegények kénytelenek a tartalékaikat felélni, vagy kölcsönt felvenni, és mennyi az, hogy a gazdagabbak nem tesznek félre, inkább elköltik a pénzüket, mert messze az infláció alatti kamatszint mellett nem érdemes takarékoskodni.

Amúgy meg London drága, errefelé havi 700 fontért egy szoba helyett jó környéken két hálószobás lakást, vagy kevésbé jó környéken három hálószobás házat is lehet bérelni.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 11:19:21

@Mrs. Clayton: elmeletileg intezodnek a papirjaim , de baromi lassan, es lehet, hogy be is fognak nekem inteni, nem tudom mi lesz, a gyerekem erdekeben arra is hajlando vagyok, hogy o visszamegy osszel, en meg mashova megyek addig, amig nem lesz ennek az ugynek vege,

majd meglatjuk mi lesz, sz0vevenyes tortenet a mienk sok szempontbol, a ferjem csaladja nagy, sok gyerek van ott , es imadjak a lanyom, 15 eves lesz jovo osszel, mar eros ahhoz, hogy nelkulem is tudjon elni,
amikor hazajottunk meg nagyon fiatal volt, nemcsak a suli volt ott a gond,
a ferjem csaladjaban eleg sok demon volt a multban..........na mindegy, a vegen meg egy kisregenyt fogok itt irni

mindenkinek van valami sotet az eleteben, es nekem ez a sotetseg lett vegul a hajtoerom, szoval azert jo latni, amikor megvedsz egyes embercsoportokat, udv
lemerult a lanyom laptopja

Mme Seldon 2018.10.07. 11:19:37

@Mrs. Clayton:
A teáltalad betett cikk, ami tágította a nézőpontomat, szerint:
Britain is now closer to the U.S. and Canada, countries long familiar with household budget pressures, than it is to Germany and France where people are more inclined to save.
Mégsem annyira általános?
Élek a rózsaszín buborékomban, és inkább foglalkozom az allergológiával...(az is az alapvető műveltség része, nem?)

Mme Seldon 2018.10.07. 11:22:08

@M. Péter:
Én olvastam rosszul a posztot?
"A Guardian tavaly őszi cikke szerint átlagosan 8000 font tartozásuk az embereknek szigetország szerte, amibe nem számolták bele a jelzáloghitelt. Átlag 8000 font/ fő!

Az átlagos havi deficit háztartásokban pedig 900 font (ennyivel többet költenek, mint keresnek). "

M. Péter 2018.10.07. 11:33:14

@Mme Seldon: A Guardian cikkét nem találom, úgyhogy nem tudom eldönteni, hogy a Guardian hibázott, vagy a poszterina értette félre, de a deficit 900 font/év volt, nem 900 font/hó.

Mme Seldon 2018.10.07. 11:35:08

@Bredpitt Monika:
Beteszem neked a francia napi gyerekújság képét, ami egy ausztráliai rendőrt ábrázol, aki egyedül lát el egy 240000 km2-es nagyságú területet (Birdsville régió, akkora, mint Nagy-Britannia, csak épp 100-an laknak a sivatagos területen)

[URL=http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=246IMG_20181007_110738.jpg][img]http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/10/04/246IMG_20181007_110738_tn.jpg[/img][/URL]

Mme Seldon 2018.10.07. 11:38:02

@M. Péter:
A Bloomberg szerint:
Each household spent or invested about 900 pounds ($1,187) more than they received on average -- 25 billion pounds in total, according to an ONS article published Thursday.
de ide nincs odaírva, hogy évi, vagy havi :)

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.07. 11:40:50

@Buchhalter:

Akkor szobát kell bérelni. Érdekes Londonban zokszó nélkül költöznek a magyarok szobába, Budapesten meg nem?
Londonban beköltöznek a szobába, Magyarországon meg mantrázzák hogy nincs jövőkép.
De egyébként ferdítés ez is, mert 250 nettóból egyedül is lehet lakni.
Én pl. egy 8 nm-es szobát bérlek most, megfizethető.
Aztán mikor ezeket leírjuk jön a mantra hogy Nyugaton vidéken is lehet élni, nem kell Londonozni, nem kell a nagyvárosokba menni feltétlenül. Mi az, Magyarországon talán nem lehet elköltözni Vácra?
Meg azért a béreket se felejtsük már el. 200 nettó teljesen alaphang lett minden normálisabb (de betanított) munkára is itt. Abból azért ki lehet fizetni az akár 80 ezres szobát is.
Arról meg főleg ne beszéljünk hogy a magyarok nagyrészét nem is érinti az albérlet dolog, mert sajátban él a 80 %. (tehermentesben)

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.07. 11:40:58

@IT Knight:

Baszki, a lényeget kihagytad Magyarországon te otthon vagy, ott senki nem fog lenézni csak azért mert te x helyen laksz és mit keresel ott?
Nyugaton viszont ez mindennapos és tapasztalni fogod hogy nem túl szívesen látott "vendég" vagy náluk.
Nekem ez simán megdobja a komfortfokozatomat itthon, maga a tudat hogy én most itthon vagyok és tök mindegy hogy Miskolcon vagy Budapesten vagy bárhol az országban, nekem ez itt a hazám.
Érdekes módon én a szobabérletemben is sokkal inkább polgárnak érzem magam mint Nyugaton, ahol bérlakásban éltem egyedül.

Hari Seldon 2 2018.10.07. 11:43:56

@M. Péter:
OK. Most már van egy csomó link.
A lényeg, én erre az eredeti posztban levő szövegre reagáltam, mert meglepődem:

"Az átlagos havi deficit háztartásokban pedig 900 font (ennyivel többet költenek, mint keresnek). "

M. Péter 2018.10.07. 11:50:28

@Mme Seldon: Az előző mondatban viszont elmúlt év van.

NorthPier 2018.10.07. 11:52:06

@puhacica: Egy átmeneti kabátot kismamának, esküvőre.
Fekete-arany színű, csak nappali fényben látom varrni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.10.07. 12:07:52

@Horthy Miklós cselédje:
Leszamitva a lovagodat, aki kb mindenkit lenez mindenhol, aki nem o maga :D

A 80% tehermentes ingatlanrol van valami statisztika is vagy csak a hasadra utottel? Benne vannak a devizahitelesek is? Kedvezmenyes allami hitelesek is?

puhacica 2018.10.07. 12:08:29

@NorthPier: jol hangzik. :) anyukam is mindig ezt mondja, nappali feny kell, amugy nem lat varrni, himezni.

London2009 2018.10.07. 12:34:23

Koszonjuk Morzsinak a szokas szerint pontatlan statisztikai adatokat. Koszonjuk, hogy leirta, hogy mikent jon ki a penzebol egy au pair Londonban. Akaratlanul is felmerul a kerdes, hogy ezert az eletszinvonalert megeri itt elni? Turkalobol/kinaibol oltozik, szobaban lakik, evi egy fapados nyaralas es minimalis penzt tesz felre. Ennek hosszu tavon van ertelme? Meddig akar au pair maradni? Ezeket a kerdeseket tennem fel magamnak az o helyeben...

négyzet 2018.10.07. 12:35:59

Egy főváros is lehet zöld. Bár nem tudom, hogy Nantes mennyire zöld, de például Stockholm, mint főváros csodálatos a sok zölddel mindenfelé. Még a Stockholm City környékén is vannak olyan hobbitelkes részek, amik olyanok, mintha egy meséből kerülnének elő. Egyszerűen nem lehet úgy elindulni a városban, hogy ne legyen néhány percen belül valami fás rész vagy vízpart. És igen, ez nagyon sokat jelent, üdítő.

Alex Alex 2018.10.07. 12:37:31

Már a cím sem igaz, az eleje pedig teljes valótlanság!>>>
"[„#1 A bevásárlást nem tudom egy helyen megoldani
Ha zöldséget akarok, akkor irány külön a zöldséges, aztán a kenyér itt jobb, a hús ott jobb, és kevés zöld kész-félkész termék van, ami megkönnyíthetné a háziasszonyok életét.
Franciaországban nem kellett sokat agyalni, hogyan főzzünk egészségesen, mert minden ebbe az irányba mutatott és kis dobozos salátákat is lehetett venni olcsón.]"
Ha nem számít a pénz, és a minőséggel is megalkuvó vagy, akkor igaz lehet, de egyébként nem! Nem lehet számlákat őzem a mellékelni, de tömegével tehetném, hogy meggyőzzem a cíkk szerzőjét; Teljes valótlan, ímit ír...

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.07. 12:37:43

@Kövérmadár [swe]:

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/images/e/e6/Distribution_of_population_by_tenure_status%2C_2015_%28%25_of_population%29_YB17.png

Értelmezd a grafikont. Kicsit túloztam, inkább 70 körül van. De jól látható mennyire más mint a nyugati országokban.
Hitelek? Láthatod, alig van. Nézd meg a nyugati országokban mennyi lakáshitel van.
Nagyon jó ábra arról hogy igazából hol vannak eladósítva a társadalmak.

werecke 2018.10.07. 12:38:18

@IT Knight: Megelőztél a hozzászólással. Még hozzátenném hogy hiába több a zöldterület ha tele van a nomádok sátraival. Látjuk itthonról is.

Arthamyr 2018.10.07. 13:14:13

@Hari Seldon 2: Pont ezen én is felvontam a szemöldököm. :)

Arthamyr 2018.10.07. 13:21:17

@IT Knight:
-nincs itt fél Afrika és a muszlim világ - tény
-hajlandóak az emberek angolul megszólalni - azok lennének, csak nem tudnak, ott meg tudnának, csak nem hajlandóak, bár jelzem, személyes tapasztalataim mások a párizsi ügyfelekkel/kollégákkal
-a nemzeti ételek nem csigát meg buborékos bort jelentenek - szerintem ott sem, a Franciákat egyébként kár a kaja miatt fikázni, abban elég jónak számítanak
-az ország vezetője Európa megvédésén és nem elpusztításán dolgozik - ha ezt komolyan gondolod, nem túl okos vagy, Mo. vezetője ugyanis a hatalma konzerválásán, a holdudvar etetésén és a lopásuk törvényesítésén dolgozik,
-biztonságban sétálhatok az utcán a családommal - elhiszem, hol nem?
-SZJA 15% vs 45% - ja, csak van mellé még csomó egyéb elvonás, a franciát mondjuk nem ismerem, lehet, hogy az még rosszabb

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.10.07. 13:27:37

@Horthy Miklós cselédje:
Szamomra meglepo. Akkor a devizahiteles hiszti is csak fel lett fujva, alig erintette az embereket.

A nyugati tarsadalmak eladosodottsagat nem vitatom. A svedek is imadnak hitelre vasarolni, az okat nem egeszen ertem (nem a lakashitelrol beszelek, az ertheto), hanem pl. TV-t, telefont, minden szart hitelre vesznek. Nekem semmilyen hitelem nincs, igaz, nem is all 3 auto, 2 lakokocsi, 1 hajo, quad, scooter, bolyhos denevereteto... a parkolomban.

A lakashitelhez hozzatartozik itt meg, hogy sok olyan tipusu hitel van, ami ket reszbol all: torlesztendo es nem torlesztendo. Az elsot ki kell fizetni a futamido alatt, a masodikat nem, ott csak a kamatot kell fizetni. Fokent az idosebbek csinaljak, hogy a masodik reszt nem fizetik, mert minek. Halalukig, nyugdijbol kenyelmesen vonjak a kamatot, utana gondolom a banke az ingatlan.
Mivel itt az a berendezkedes, hogy a gyerek 18 eves kora utan onjaro, nem gondoskodnak az utod oroksegerol. Ezert is van (gondolom) annyi sved nyugdijas a vilagban szetszorodva.

Olyat is lattam mar, hogy a hazat kifizetik, gyerekek kirepulnek, hazat eladjak, vesznek lakast a fenti hitellel, a megmaradt toket elutazzak, odaadjak a gyereknek, akarmi, a lakast meg majd "orokli" a bank, mert kit erdekel?

De ez csak egy pelda, Nemetorszagban nem tudom hogy mi van es itt is a fogyasztoi hitelek a tetemesebbek (meg a grafikonhoz kepest is).

Sokmindenben igaza van a kulfoldre kopkodoknek, sokmindenben viszont nincs. Az ember (gondolom mindegyik) hajlamos a sajat kulturaja, tarsadalmi berendezkedese alapjan itelni es elitelni. A sved tarsadalom nem azonos a magyarral. Mas elvek menten gondolkoznak, ami egy magyarnak (pl. neked) lehet nevetseges vagy rossz. Pedig nem az, csupan mas. Es a legfontosabb, hogy mukodik. Ahogy a magyar sajat, tehermententes ingatlan is mukodik. Nekem ugye nem kell sajat ingatlan, mert minek (befektetni esetleg, benne lakni soha). Ebbol a szempontbol ide jobban passzolok, te meg oda. Na bumm! Amerikaba lehet egyikunk sem passzolni, egyikunk sem tervez ott elni, de attol meg az a rendszer is mukodik mar jo ideje. Nem jobb, nem rosszabb, mas.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.10.07. 13:31:15

@Mrs. Clayton: Elvárható? Talán más érdekli, mint ez.

Basszus, ez egy ilyen nap. Nagyarcok. Kell még egy kávé.

Arthamyr 2018.10.07. 13:33:11

@M. Péter: Ha per év, akkor azért elvárnám, hogy több év legyen a vizsgált időszak, hogy legyen értelme.

Engem is érdekelne, hogyan lehet _tartósan_ deficitből működni, azt ki finanszírozza? Csak azért, mert akkor én is nekiállnék, elkölteném az összes pénzem, aztán abbahagynám a munkát, és élnék valami hitelből. :)

Arthamyr 2018.10.07. 13:41:52

@Kövérmadár [swe]: Ha kiszámíthatóan alacsony a kamat (vagy kamatmentes a hitel), stabil a gazdaság, a munkahelyek, van erős szociális háló, akkor szívesen (túl)fogyaszt a nép hitelből is, és nem is annyira veszélyes az egyén szintjén (egy bizonyos mértékig). Ha 10%+-os kamatok figyelnek be, esetleg némi árfolyamkockázattal fűszerezve, a munkahelyek nem stabiliak, gyenge a szociális háló, egyből más a helyzet.

Életem morzsái blog 2018.10.07. 13:46:35

@London2009: úgy örülök, hogy neked
bejött olyannyira az élet, hogy mindig rajtam éled ki az okoskodásodat.

arncht 2018.10.07. 13:58:59

Nem tudom milyenek a franciak, de a magyarok sokkal udvariasabbak, mint az osztrakok pl.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2018.10.07. 14:06:30

@Arthamyr:
Ez itt mind megvan, igen. Nem ugy, mint 20 eve, de azert meg mindig megvan.
Egy lakashitel 2.5-4% (toketol es keresettol fuggoen tobb millio kr is lehet) koruli kamattal is mehet. Egy szakszervezeti szemelyi kolcson 5-5.5% (altalaban par 100e kr-ig). Egy random hitelkartya 12-14% (ez is valtozo, nekem is van 30e kerettel de evek ota nem nyultam hozza). Aztan persze vannak feljebb is kamatok, de aki olyat vesz fel, az biztosan nem egeszen normalis (pl. sms hitel).

A stabilitasra jo pelda a tavasszal nyugdijba ment kollegam, 49 evet huzott le ennel a cegnel. Egy masik korabban elment, Norvegiaba koltozott, o talan 47-et. Az utolso matuzsalemunk meg itt van, jovore lesz 50 eve...

Ma mar mas, mint regen volt, de a megelhetes (maximum keresek valami mast, mert munka sok van) stabil. A kamatok az utobbi 2 evtizedben alacsonyak voltak, egyetlen kirivo esetrol hallottam, akkor egyetlen honapra ugrott meg hihetetlen magasra, nem tudom miert vagy mikor.

Ket, foallasul dolgozo es ket gyerek mellett jatszva fizetheto minden (altalaban). Volt regen olyan musor, ahol a szamlak elvittek 30-40e-t, mig a ficko bevetele nem volt ennyi. Aztan kiderult, hogy pl. szereti a cipoket es hat kell venni havi szinten tobb ezerert csak cipot. De ez nem az atlag, ez a fogyatekos kategoria :)
Van ismerosom, aki csak kajara kolt annyit, mint az en fizetesem. 4-en vannak, 4 felet kell fozni, nagy adagot, aztan 2 nap mulva kidobni es ujbol az egesz. 8 telefon, mind elofizeteses, mert... megtetszett. Erre mit mondjak? :D

London2009 2018.10.07. 14:16:13

@Életem morzsái blog: koszonom, en is orulok neki. Nem az a baj, hogy sok ostobasagot gondolsz, hanem, hogy le is irod... : )

M. Péter 2018.10.07. 14:22:06

@Arthamyr: A Bloomberg cikkjében van grafikon, amely mutatja a korábbi éveket is.

2018.10.07. 14:25:23

@London2009:

Miért baj ha őszintén leírja, hogy hogy él, sokan elhallgatják vagy le se merik írni.

London2009 2018.10.07. 14:35:40

@Horhty Miklos cselídje: egyaltalan nem baj es elhiszem, hogy nannykent ez a valosag. Csak annyira kis szeletet latja a londoni eletnek, olyannyira fogalma nincs arrol, hogy az o kis valosagan kivul milyen lehetosegek vannak es ennek ellenere jelent ki orokervenyu igazsagokat es hasznal valotlan statisztikai adatokat.

Mme Seldon 2018.10.07. 14:40:17

@Mrs. Clayton:
Annyit tennék hozzá a vitánkhoz, hogy egy láthatóan téves adatra (Havi 900 font) feltett, nem túl kifejtett kérdés (Azt meg hogy csinálják?) alapján lehülyézel és rózsaszín buborékban élő középosztálybelinek nevezel, anélkül, hogy az alapvető hibára, amit tényleg mindenki észrevehet, aki ismeri az általad belinkelt cikket, felhívnád a figyelmet.

2018.10.07. 14:41:21

@London2009:

Most mit vársz egy egyszerűtől, szegény nem állt sorba kétszer amikor a gógyit osztották.

Csodabogár 2018.10.07. 15:57:24

@négyzet: Természetesen ha egy város 14 szigetre épül, akkkor van viz mindenütt és ha víz van, akkor valami zöld is kerül. Én Stockholmot nem tartom annyira zöldnek, leszámítva a vízpartokat. Legelőkelőbb városrész pl. Östermalm egyáltalán nincs tele zöldekkel, ha csak le nem bontottak az utóbbi 10 évben egy rakat házat ott. No és akkor nem is beszéltem a királyi palotáról és környékéről, ami szintén egy kőrengeteg. Ettől függetlenül szép város, különösen ha süt a nap.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.10.07. 15:59:26

@IT Knight: A francia jövedelemadónál elfelejtetted említeni, hogy az első 3 millió forintig adómentes és a következő 6 millióra 14% az adókulcs, van még néhány kulcs az 50 milliós jövedelemtől alkalmazott 45% előtt, ráadásul házasoknál a fizetés átlaga után adóznak...

Amúgy Londonban a havi 8-9 ezer font olyan, mint Budapesten az 1 millió forint. A napi 800 font kiugróan soknak tűnik, 400-600 a megszokott tanácsadói díj, de te valójában úgyse dolgozol londoni projekteken, maradsz Mészáros cégeinél rendszergazda.

@verkagrafomanka: Ha minőségi élelmiszert akarsz venni, ezek közül egyik helyen sem kapsz meg egyszerre minden alapanyagot.

Arthamyr 2018.10.07. 16:07:55

@Kövérmadár [swe]: Azért az 5% már nem annyira alacsony, az már erősen határeset, kivéve persze, ha a fizetés mondjuk stabilan emelkedik pár százalékban átlagosan, cégváltás nélkül is. Amit dán ismerőstől hallottam, az a durva, már nem emlékszem pontosan, de 1% alatti kamatú lakáshitelről beszélt, azt hittem, felétek is van olyasmi. Na olyan feltételek mellett kb. hülyeség nem felvenni, hacsak az ember nem akar költözni gyakran valamiért, meg sok helyen van kamatmentes hitelkártya (persze apróbetűvel, tehát időben vissza kell fizetni), amiért még mindenféle jutalompontokat is kapsz, tehát gyakorlatilag olcsóbb hitelből vásárolni...

Arthamyr 2018.10.07. 16:10:33

@M. Péter: Living Beyond Their Means?

Britons spent more than they received last year for the first time since 1988

A @Mrs. Clayton: által linkelt cikk ezen részére gondolsz? Mert ez azért rohadtul más, mint ami a posztban volt, teljesen más jelentése van.

Buchhalter 2018.10.07. 16:16:38

@Horthy Miklós cselédje: te idióta ! Gondolkodj már! Írtan,hogy nettó 250-ből Budapesten nincs jövőkép! Beragadsz egy fizikai munkába évekig onnan már hova törsz ki? Tré fizetés és leszív a munka . Ergo életed végéig albérlet max 2 fő egy gyerek és talán a gyereknek lesz kezdő tőkéje.és választhat : vagy belerakja lakásba ,vagy belerakja diplomába.Mert ugye kedvenc maffia vezéred és klánja kitalálta ,hogy 2030-ig minden egyetemi és főiskolai képzés fizetős lesz.Tiszta latin-Amerika leszünk.Hajrá!Aki szegény helyre születik esélye se lesz kitörni!

2018.10.07. 16:17:18

@Határátkelő: elvileg te latod milyen IP cimrol jon egy komment, nem? IT Knight tenyleg uk-s cimrol kommentel? Az egesz csavo olyan megtervezett profile-nak tunik (partkozpont: csinaljunk egy IT-s komat, aki az itthonmaradas mellett ervel. picsba, ez nem volt eleg. csinaljunk egy IT-s komat, aki kimegy kulfoldre jo penzert, de aztan a hazaterest valasztja)

2018.10.07. 16:20:12

kultursokk: multkor hoztak nekem pilotakekszet meg turorudit: pilotakeksz egyenesen rossznak tunt (pedig regen nagyon szerettem). Turorudi, az azert nem volt rossz, de azert megkerdojeleztem, hogy miert voltam annyira rakattanva. Ez azert szomoru. :(

2018.10.07. 16:22:13

@Online Távmunkás: "de te valójában úgyse dolgozol londoni projekteken, maradsz Mészáros cégeinél rendszergazda"

hahha ezen benyeritettem :))))

Bredpitt Monika 2018.10.07. 16:26:07

@Csodabogár: igazad van, de azert karpotlasul nem art , ha a szamladon legalabb azt latod, amiert valoban erdemes senyvedni, de nekunk most szeptembertol meg a fizunk is kevesebb lett, mert most derult ki, hogy rosszul lett megallapitva a potlek......

szoval, azert mindennek van hatara.......

Mrs. Clayton 2018.10.07. 16:26:58

@Mme Seldon: en nem vitaztam adatokrol, leirtam, h mit nem ertettem, sot meg bocsanatot is kertem, h felteteleztem h el tudjatok kepzelni, h hogyan lehet latvanyosan tobbet kolteni a jovedelemhez kepest. Tevedtem. Mindegy. Egyebkent az sem kirivo, ha valaki havi 1000 fontos jovedelemmel kb 50 ezres hitelkartyatartozast halmoz fol szamos kulonbozo kartyan. Mondjuk a bankvalsag ota annyira mar ez sem egyszeru, de meg mindig lehetseges. Es meg az sem kell hozza, hogy kifejezetten buta emberek kovessek ezt el, siman megesik olyan emberekkel, mint akar ti.

Din Serpahis 2018.10.07. 16:30:55

@Online Távmunkás: Valahogy nekem is ez az érzésem... lehet napi 800 fontot keresni, de ahhoz olyan speciális tudás szokott kelleni, amit Magyarországon egész egyszerűen nem lehet felszedni.

Ehhez már nem elég ha az ember mondjuk senior java fejlesztő.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 16:31:11

@LepesMez: itt meg most lattam az intersparban Hershey csokit, meg Reeses csokit, jo draga, pont most kerte a kollagenom, hogy a ferjemmel hozassak neki Reeses t, hat most mar vehet maganak.....

Mrs. Clayton 2018.10.07. 16:32:55

@kisrumpf: nem arcoskodasnak szantam, komolyan meglepodtem, h valaki aki nyilvan nem iskolazatlan tehenpasztorokkal van korulveve es nem a fejes a meg az allatok etetese az egyeduli gondja az talan tudja/hallotta h emberek h adosodnak el teljesen irrealisan. Ehhez eleg ujsagot olvasni, az elmult 10 evben kb 10 ezer cikk szuletett a temaban. Szerintem meg filmeket is forgattak.

Arthamyr 2018.10.07. 16:48:17

@Mrs. Clayton: Az, hogy valaki ismeri, hogy ez hogyan következhet be, még állhat előtte értetlenül teljes joggal. És ez ellen kár hisztizni, mert ez a normális, nem pedig az eladósodás, és akkor sem az lesz az, ha a lakosság 60%-a eladósodik...

Másrészt nem az eladósodás ütött szöget emberek fejében elsősorban, hanem a tartós (ráadásul havi, és átlagos!) -900GBP a posztban, ami valljuk meg, több szempontból is furcsa.

Ezután "rózsaszín buburékozni", "hülye kérdésezni" (az első dologhoz hasonlóan) teljes joggal vehető akár arcoskodásnak, kötekedésnek is.

Arthamyr 2018.10.07. 17:00:06

@London2009: Miért akkora ostobaság? Az au-pair élet által biztosított jövedelem "szépségei" jó esetben relevánsabbak, mint az, hogy szerinted nem szar a repülés, mert te mindig business classon utazol. Gyanítom, hogy az oldalt olvasók/ide kommentelők 90%-a (lehet, hogy jó lesz az 99%-nak is) nem business classon utazik, kivéve persze, ha fizeti a cég nekik. Míg pl. 700 fontos szobába, főleg ideiglenesen, sokkal többen kényszerülnek. Vagy saját példa: simán jó a primark (itt penney'snek hívják), mi egy csomó dolgot veszünk ott, mert ár/érték arányban brutál jó, de ha nem veszed figyelembe az árát, akkor is teljesen vállalható, szerintem ez kifejezetten hasznos info tud lenni, ha valakinek nem derogál ott vásárolni, mert pl. csak márkás vagy neadjisten designer cuccokat hajlandó felvenni. Nyilván kompromisszummentes minőségért nem odamegy az ember, de otthoni "játszós" ruha beszerzésére, esetleg "munkaruha" beszerzésére kiváló.
Most nem olvasom vissza a posztot, a blogjára meg főleg nem megyek el, annyira azért nem vagyok mazochista, de szerintem simán elfér itt, kár ezért ütni szegényt még neked is, üti őt az élet eléggé...

Golf2 2018.10.07. 17:01:04

@Bredpitt Monika: mit csinálsz amíg nem mehetsz vissza?

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.07. 17:05:11

@Buchhalter:

Üdv a kapitalizmusban, ez mindenhol így megy. Vagy talán Nyugaton fürödnek a pénzben a munkások vagy mi?
A kapitalizmusban kaparni kell a jólétért, ez van.
Fizetős egyetemről majd akkor írogass ha tényleg fizetős lesz. Addig ez csak demagógia.
Nem azért nincs annyiért ember arra a melóra mert itt nincs jövőkép, hanem mert munkaerőhiány van.
Ebben a latin amerikanizálódó (szerintetek) országban évente 10 % ot megy a reálbér évek óta...pont az emlegettt munkaerőhiány miatt főleg, nagyon latin amerikai jellemző ez is.

Magyarországon sok gond van, de aki nem látja hogy éppen felfelé megyünk most, az egyszerűen vak.

2018.10.07. 17:05:26

@Kövérmadár [swe]: @Horthy Miklós cselédje:
Az Eurostat adatai az ingatlanokban lakókra vonatkozik, nem a tulajdonlásra. Magyarul sok nagycsaládos nem a saját ingatlanában él és ez torzítja a tulajdoni arányokat.
Magyarországon a lakóingatlanok 98 %-a magántulajdonban van.
kamaraonline.hu/cikk/ilyen-lakasokban-elunk-igy-magyarorszagon
~644000 lakáson van valamilyen hitel, ami 15%, tehát a lakóingatlanok ~84%-ka adósságmentes Magyarországon.
Itt megvan bontásban, hogy melyiken milyen típusú hitel van.
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_zrh001.html

London2009 2018.10.07. 17:15:30

@Arthamyr: fapad alatt gyujto fogalmat ertettem, nem konkretan a repulese milyenseget kritizaltam. Hostelekben megszallni, mindenen sporolni, de el lehet mondani, hogy erre es erre jartam, erre gondoltam. Szive joga termeszetesen, ugy utazik, ahogy akar.
Het eve el itt ha jol emlekszem, azota lakik szobaban. De ez sem problema, ha neki jo, nekem plane.
Viszont akkor is irrital es tudom, hogy hulye vagyok, hogy egyaltalan elolvasom, hogy ez a no osztogat eletvezetesi tanacsokat arrogans modon, a stilusra inkabb nem is mondok semmit, holott szerintem inkabb neki kellene valaki okosabbra hallgatnia neha...
Ha pedig a tusfordoje arat es azt, hogy egy tusfurdot fel evig hasznal is megosztja az elete egyeb reszleteivel egyutt, akkor persze, hogy utni fogjak... :D

London2009 2018.10.07. 17:16:27

@Arthamyr: ilyen Primarkkal meg ne farassz... :D

London2009 2018.10.07. 17:21:40

@Arthamyr: csupa ocskasagot arul. Lehet, hogy lehet gyongyszemre is lelni, azt nem tudom, talan ketszer ha jartam benne. Ha sporolni szeretnek akkor mar szazszor inkabb TKMaxx vagy egy outlet falu, mint a Primark.

Arthamyr 2018.10.07. 17:28:31

@London2009: Szerintem nem, mi elégedettek vagyunk az ott vett ócskaságainkkal. Meg itt van kb. 5 perc sétára, míg "outlet falu" szerintem 20 perces körzetben nincs is, mivel jellemzően az a városon kívül van. És az sem hinném, hogy hasonlóan olcsó, pl. vettem két kötött pulóvert pár éve 20 euroért, teljesen jól néznek ki, és még mindig tartják magukat, az outlet faluba kijutni kerülne kb. annyiba. :D Egyébként lehet, hogy az általad említettek is jók/vagy akár sokkal jobbak és ugyanolyan olcsóak, csak azokat nem ismerem pont, míg a primarkot igen. Nyilván alsógatyát nem ott fogok venni, mert ott azért fontos az optimális kényelem/minőség, ahogy mondjuk cipőt sem, de ennek is megvan a helye a "bevásárlólistánkon".

Arthamyr 2018.10.07. 17:31:23

@London2009: És nem az a fő ok, hogy "spórolni szeretnék", ha spórolni szeretnék, akkor nem a ruházattal kezdeném, hanem mondjuk a gasztronómiával vagy a lakhatással, egyszerűen kényelmesen igénybe vehető bolt, kielégítő minőségű termékekkel.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 17:32:32

@Arthamyr: nem erdemes ezen tovabb rugozni, szamomra sheldon apuka megrokonyodese kb pont akkora mivaan mint a posztiro elkepzelese a paypalos hitelrol. De ezt mar irtam 5x.
Most direkt elolvastam, h pontosan mit irt a kisholgy a posztban, mert elotte csak atfutottam. Szo szerint azt irta h az atlagos deficit haztartasonkent 900 font, egy szoval nem irja h ez havi vagy evi. Remelem kesobbi bejegyzesben nem jon elo, mert lejjebb nem mentem.
Oszinten 900 font meg majdnem nekem is osszejott ebben a honapban! Es nem tervezek csodbemenni. Szoval az sem mindegy ki kolt ennyivel tobbet a bevetelenel.
En ugy ertettem h az volt a mondani valo, h rengeteg hitelt vesznek fel az emberek, a kislany szerint cashel de minimum debit kartyaval kell fizetni mindenert kulonben ugy jarunk h 17 kredit kartyank lesz es a kenyeret is hitelre fogjuk venni.
Ebbol jott az h havi 900 fonttal tobbet nem lehet minden honapban kolteni Sheldon szerint mert az annyira eszement, hogy o elkepzelni se tudja.
En meg ezen akadtam fenn, hiszen kb kismillio hasonlo van meg Mo-n is.
A legutobbi ami szembejott velem az egy tiszta nokbol allo csalad ahol a nagyi egyedul epitette fel a hazukat amit elarvereznek, mert a ketmillios devizahitel mar kb 12, es evek ota nem fizetik mert a lanyok kozul egy dolgozik talan pekkent a tobbi iskolas, nyugdijas vagy munkanelkuli.

London2009 2018.10.07. 17:34:27

@Arthamyr: tegnap voltam outlet faluban pont. Az teny, hogy kocsival mentem, de ugy tudom, hogy megy oda kozvetlen buszjarat is. Irto jo kincsekre leltem! Idaig az abszolut nyertes egy
NorthFace sigatya 26 fontert 180 fontrol learazva. Na szoval megeri kimenni. : )

Arthamyr 2018.10.07. 17:41:43

@Mrs. Clayton: Ne kínozz, kénytelen voltam visszaolvasni. :/

Ezt a posztból másoltam, copy-paste segítségével (a blogjára nem mentem át):
"Az átlagos havi deficit háztartásokban pedig 900 font (ennyivel többet költenek, mint keresnek). (...) "

Sheldon meg szerintem nem csak a 900-zal többet költést furcsállta, legalábbis mivel én nem, gondolom ő sem, hanem azt, hogy honnan lesz az a +900, mert ugye ami nincs, azt nem lehet elkölteni sem? Persze az évi 10k deficit se lenne kutyafüle, de a kulcs az, hogy tartósan hogyan lehet többet költeni a bevételnél egy háztartásban, előbb-utóbb senki nem fog hitelezni, és elfogy a megtakarítás is.

Persze kiderült, hogy ez évi 900, és 1988 óta először és egyszer fordul elő, ami ugye teljesen más információ, ezt pl. én egy vállvonással és egy "kellett nektek a brexit, majmok?" gondolattal vagy valami hasonlóval elintéztem volna.

Arthamyr 2018.10.07. 17:44:18

@London2009: Nekünk se garázsra, se kocsira nem fussa. Meg most nem kell semmi amúgy sem, szóval egy darabig nem lesz penney's sem.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 17:49:36

@Arthamyr: o, akkor itt van a kutya elasva mert en a blogjat neztem es ott ez van A Guardian tavaly őszi cikke szerint átlagosan 8000 font tartozásuk az embereknek szigetország szerte, amibe nem számolták bele a jelzáloghitelt. Átlag 8000 font/ fő!
Mondjuk lehet azota kijavitotta.
Hat en meg erre mondom azt, h nehogy mar te is valami zsakban elj, hat ugy h kimaxolod az egyik hitelkartyat es kersz egy masikat, aztan megint egy masikat. A valsag elott ez olyan normalis volt h meg a sajat bankod biztatott h csinald. Ma sem lehetetlen, bar talan evi 10kval nem tudsz 40 k- hitelkartyan elkolteni. Viszont meg minimalbereskent is par evig siman lehet csinalni h sokkal tobbet koltesz mint amennyid bejon. Hany sztorit linkeljek?

Arthamyr 2018.10.07. 18:00:54

@Mrs. Clayton: a 8k ütős, de kérdés, mi van benne. Pl. benne van az autóhitel, ha már a lakás nincs? Mert az önmagában is jelentősen meg tudja dobni. És még biztos van pár hasonló tétel. Ha pusztán fogyasztási hitelből van, na akkor durva, ha átlag 8k/fő, bár akkor sem mindegy az eloszlása, vannak emberek, akiknél ez 6-12 havi bevétel, meg vannak olyanok is jó sokan, akiknék 2 heti vagy annyi sem.
Mint mondtam, én csak a posztot olvastam, arról nem tehetek, hogy itt ez volt írva.
És gondolom az ügyeskedés mesterei egy ideig ki tudják húzni ezzel, de azért ahhoz kell bizonyos fokú elítélendő gondolkodásmód (hülyeség, felelőtlenség, sumákság stb.), hogy valaki ebben ne lásson a problémát, és ezt csinálja.

Mrs. Clayton 2018.10.07. 18:14:14

@Arthamyr: gondolom benne van kocsi, ami alaphangon egy 20k hitel, hacsak nem vmi hasznalt mini autora nevezel be, diakhitel, az mar egy elso eves egyetemistanak is tobb mint 8k egyebkent. Pont a mai ertetlenkedes miatt kerestem par cikket, tok normalis emberek is belecsusznak ilyen hitelspiralba. Pl volt egy csalad, ahol a faszi eltuntette a nojere a megtakaritast majd az asszonyra hagyta a hitelkartyat, aki elkoltozott a gyerekekkel igy a ferjnek itelte a birosag a kecot, aki nem fizette vegul se a hitelt se a szamlakat, igy az asszonyra maradt minimalberrel a rakat adossag. Persze a hazat eladtak, de az o minibalbere nem igen fedezte a lakbert, elelmiszert s igy ujabb adossag jott vegul meg a csod.

Olliék 2018.10.07. 18:20:29

@Horthy Miklós cselédje:
Ugye tudod, hogy nincs a homlokodra írva,hogy külföldi vagy? Ahhoz sokat kell tenni, szépen szólva ki kell vívni, hogy te "a" külföldi legyél. Vagyunk itt egy páran, szinte mindenki, aki képes volt beilleszkedni, a helyi szokásokat megismerni,felvenni. És képzeld! Ezáltal mi lettünk a kollégák,a szomszédok stb.
Soha,sehol senki által.nem éreztem, hogy külföldi lennék.

Olliék 2018.10.07. 18:21:45

@IT Knight: A világ megérett a pusztulásra! Hát már te is mosogatófiúnak állsz Londonba?

Csodabogár 2018.10.07. 18:32:31

@London2009: Én inkább sajnálom. Ugyanis az én életemben is voltak periódusok, amikor nagyon meg kellett gondolnom, hogy mire telik és mire nem. Akkoriban képes voltam 3. osztályú vonatjeggyel Stockholmból Nápolyig utazni, megállásokkal persze. Azokba a szállodákba ma be se tenném a lábam, amilyenekben akkor megszálltam. Nem volt vidám, de mindettől függetlenül boldog voltam, hogy elértem ezt a szabad állapotot és utazhattam. Valamit valamiért alapon. Lehet, hogy neki ez egy nagy lépés az életében, hogy Londonban élhet és meg tudja teremteni az igényeinek megfelelő életmódot. Ne bántsd!

Golf2 2018.10.07. 18:41:20

@Olliék: nem éreztem, hogy külföldi lennék...mert már beletörödtek,meg nem is merik mondani.Régebben azért még kimondták hogy mindenki aki nem német az auslander.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2018.10.07. 19:25:27

@Olliék: Az én nézőpontom az, hogy tulajdonképp teljesen oké, hogy külföldinek néznek, mert igaz. (Mondjuk mostanra már van olyan jó a hollandom, hogy egy átlagos hétköznapi szituációban ez nem derül ki.) De nem kérdőjelezik meg azt, hogy jogom van itt élni. (Még a legvérmesebb PVV-s se, már csak azért is, mert Mrs. Wilders is magyar - mondjuk ettől még nem kellemes, hogy kb. egy csúnya válópernyire vagyok attól, hogy az ország 20%-a szemében én legyek az egyes számú közellenség...)
Ellentétben mondjuk Magyarországgal, ahol már úgy 16 éve (kb. a 2002-es választási kampány óta) az ország fele szemében nem vagyok magyar. Az azért jobban bánt.

Hari Seldon 2 2018.10.07. 19:35:13

@Arthamyr:
Látom, most estére megoldottuk a rejtélyt a 900 Fontról.
- Pedig én is copyzgattam (van ilyen?) rendesen, hogy melyik mondat volt ami meglepett minket. Na, mindegy. Lapozzunk.

London2009 2018.10.07. 19:43:18

@Csodabogár: nem bantom en, alapvetoen en is inkabb sajnalom. Mar a harmincas eveiben jar, a helyeben en most megallnek es keszitenek egy tervet a jovomet illetoen. Nem tudnek hosszu tavra berendezkedni ebben az “elketyegesben”, ahogy o fogalmazott. De mindenki mas, ha neki jo igy, akkor csak igy tovabb!

Bredpitt Monika 2018.10.07. 20:06:43

@Golf2: elmegyek Olaszorszagba es segitek azoknak, akik a migransokat nem szeretnek a tengerbe lokni, peldaul......nem tudom.

IT Knight 2018.10.07. 20:09:15

@LepesMez: általában kanadai, svéd vagy norvég VPN szerveren keresztül jelentkezek be, tehát ilyen IP címet fog látni határátkelő.

Jelenleg pedig Budapesten tartózkodom, úgyhogy az igazi IP címem sem lenne UK még.

IT Knight 2018.10.07. 20:09:22

@Bredpitt Monika: ha amerikai vagy, akkor az elnököd, ha tetszik, ha nem. Ahogy Brett Kavanaugh is legfelsőbb bíró, akkor is, ha ez a libsiknek nem tetszik.

Ha meg magyar vagy, akkor Orbán a miniszterelnököd. Ha tetszik, ha nem.

IT Knight 2018.10.07. 20:09:27

@Horthy Miklós cselédje: ez így igaz, ez a legfontosabb érv.

Lehet tagadni, hogy kint mindig is bevándorló leszel, de ettől még ez az igazság. Az nem a hazád.

Határátkelő 2018.10.07. 20:12:20

@LepesMez: Most mondjam azt, hogy elképesztő, mennyire nem érdekel? Tőlem írhat a Lendvai utcából is. Ha nincs jobb dolguk, mint ilyenekkel szórakozni... A helyén kell kezelni.

Olliék 2018.10.07. 20:15:55

@Golf2: persze! Mi is folyton azt toljuk a világ képébe,hogy mi magyarok vagyunk az ászok. Mi mindent jobban tudunk, olyan történelmünk van mint senki másnak, és ahová megyünk, ott lécci ne lopjunk. Akik külföldre költözés esetén is ezt a vonalat követik, azok mindig is a peremen maradnak. Ez itt a keleti blokkban kifejezetten érvényes. Na én semmi ilyet nem tapasztaltam. Ugyan abba a kasszába fizetek mint ők, csendesen élünk, rendezett a környezetünk és nem gúvvad Kína szemünk ha ecetes ubit raknak a gulyásba. Nekik így jó,mi pedig elfogadjuk. Ennyi.

Olliék 2018.10.07. 20:19:25

@Gerusz:
"az ország fele szemében nem vagyok magyar. Az azért jobban bánt."

Jaj, ezt én is olvastam. :))) Nem kell vele foglalkozni. Nem attól vagy és maradsz magyar, mert valaki azt mondja.

2018.10.07. 20:35:49

@LepesMez:
Az a gyanús, ami nem gyanús :-) !
Több, mint húsz év után is haza lehet jönni, amikor az ember kiszámolja, hogy negyedmilliónál többet költött csak lakhatásra, euróból ....
Valószínűleg csak más a véleménye, előfordul ilyen is :-) .
Az IP cím alapján nem túl messzire lehet menni, mert akkor én is elég nehezen járnék ki Ausztriába levezetésként, ha ott laknék, ahová jelöl a rendszer.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 20:37:07

@IT Knight: nem vagyok amerikai, igy nem az elnokom a bohoc kreten, Orban sem az en elnokom, hanem Magyarorszage...

Relax

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2018.10.07. 20:37:50

@Olliék: Nyilván nem leszek kevésbé magyar attól, mert egy elmebeteg meg a rajongói klubja ki akarja sajátítani a magyarság fogalmát (vagy hogy pontosabb legyek, egy sima földrajzi / etnikai származásra utaló jelzőt akar átdefiniálni olyan csoporttagsági jelzővé, aminek az etnikumon kívül a velük egyező világnézet is a követelménye), de attól még zavar.

2018.10.07. 20:47:15

@Határátkelő: engem erdekel. UK-s ip cime van?

2018.10.07. 20:48:30

@LepesMez: ja jo latom, mar bevallotta

Mrs. Clayton 2018.10.07. 21:03:19

@Bredpitt Monika: ehhez csak most ertem ide, minden esetre drukkolok, h ugy alakuljanak a dolgok ahogy szeretned

Olliék 2018.10.07. 21:04:27

@Gerusz: én ezt úgy fogom fel,hogy olyan magyar semmiképp sem szeretnék lenni. Nem akarok jobb,különb,másabb lenni más embereknél, népcsoportoknál. Nem akarok magyarabb magyar lenni, mert úgy járok, ahogy tapasztalt fórumozó is megírta. Megtűrt idegen.

Bredpitt Monika 2018.10.07. 21:11:39

@Mrs. Clayton: koszi, en is drukkolok magunknak, de nagyon....

Hari Seldon 2 2018.10.07. 21:28:41

@Bredpitt Monika:
Hát Trumpli ezen a hétem tényleg megdolgozott a jelződért:
24.hu/kulfold/2018/10/05/donald-trump-vecepapir-elnoki-kulongep/
(biztos láttad már)

Shanarey 2018.10.07. 21:29:13

@Határátkelő:

Saját bevallása szerint VPN-t használ, vagyis, lehet hogy tényleg onnan irogat. Ugyan minek VPN, ha nem torrentezik, avagy nem troll?

Arthamyr 2018.10.07. 21:35:39

@Shanarey: Szerinted csak trollok/torrentezők használnak VPN-t? Ha nem, akkor ez a VPN elsődleges felhasználási területe?

Bredpitt Monika 2018.10.07. 21:47:20

@Hari Seldon 2: na, vegre valami vidam dolog, nem lattam, nem kovetem az esemenyeket, a szomszedaimtol hallom a hireket, Trumpnak nem kell wc papir a talpara, ahhoz, hogy bohocot csinaljon magabol, mit is mondott nemreg, ami miatt kirohogte a hallgatosaga,
egyik elnok sem ert el annyi mindent, amennyit o ket ev alatt......

Arthamyr 2018.10.07. 22:04:38

@LepesMez: Sokszor vagyok az ügyfél VPN-jén, és ha nincs split, akkor is gyakran lusta vagyok kilépni, így előfordul.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.07. 23:02:33

@Buchhalter: " A pénzcntrumon egy gumiszerelőnek nem egy jelentkező elmondta ,hogy a nettó 250-ből a mai albi árak mellett nincs jövőkép"

Vagy ott vagy a napi.hu-n ehhez a témához kommenteltem, Amikor arról értekeztem, hogy körtét a körtével hasonlítsuk, akkor én le lettem cseszve, hogy a fideszköd elborította az agyam.
Azt találtam ugyanis mondani, hogy szerencsésebb lenne az albi árakat is 3-4-5-el osztani, lévén érdekes módon, ha az ember kimegy pl Angliába, egyből olyan albérletben lakik, ahol többen vannak. Tudom, tudom! Egyedül albit nagyon nehéz megengedni.De akkor lehet nem azt kellene nézni, hogy idehaza mennyi az albi ára EGYEDÜL kivéve. Ha ketten veszik ki, akkor nem 140, hanem csak 70...máris a nettó 250-ből marad 180... Csak érdekes módon,amíg az ember a az országhatáron belül van, addig valahogy ez fel sem merül.
Ettől függetlenül kint nyilván jobban lehet élni az azonos decilisbe tartozó fizetésből. ezt egy pillanatig nem vitatom. Csak az a bajom, hogy az ilyen hasonlítgatások, nagyon felfelé torzítják a kinti bérek értékét, amiből az jön, hogy a vadabb kommentelők egyből nettó 350-400 ezres fizetést akarnak, ami szerintem elég vicces, mert akárhogy nézzük Magyarország még mindig olcsóbb, de közben az már szinte nyugati bér.

Shanarey 2018.10.07. 23:51:07

@Arthamyr:

Aki nem csinál semmi rosszat, törvénytelen dolgot,avagy nem állami-katonai vonalon nyomul annak minek a VPN?

Én csak a torrentezés miatt használok efféle megoldást, mert UK területen a szolgáltatók minden publikus torrent oldalt blokkolnak. Egyéb okom nincs rá, s szerintem nem is lesz.

Arthamyr 2018.10.08. 00:53:19

@Shanarey: Pl. biztonsági okokból? Sok, távolról dolgozó embernek kell a munkájához.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 01:07:51

@Hari Seldon 2: Elmondom, egyszeruen,sajnos mi is beleestunk ebbe. Mondjuk mielott a lanyom megszuletett volna volt 4000-4200 font a bevetelunk. Ebbol 1600 a lakhatas reysivel ( es akkor meg a berlet nincs benne)
Az ovi is 1400 lett volna, de a bebisyitte is ennyi volt. Hol is tartunk , 3000 mar ki is ment az ablakon? Kaja harmunkra 250-300 font, munkaba bejaras nekem 154 ferjemnek ha be kellett menni legyen havi 60, maris ott tartunk , hogy maradt 500 fontunk. Na most 300-ert nekem egesssegbistositas, mert a fiammal olyan rossz
szulesem volt, maradt 200 font. Es akkor meg egz masik hitelt fizetni, es akkor meg semmit nem csinaltunk, nem mentunk szorakozni nem vettunk ruhat. PErsze, hogy lementunk minuszba. Mondjuk az is igaz, nekem is lognak meg majd 8k fonttal.

Most is vissza kellett mennem a 6 hos lanyom mellol dolgozni, mert en keresek jobban, igy decemberig kb 3300 fontbol gazdalkodunk, lemondtam az egeszsegbiztositasom, ferjem van a gyerekkel. Igy a fix kiadas 1700 a lakasra, 150 a berletre, 300 a kajara , plusz toljuk ki a htieleket ahogy csak tudjuk. De marciustol ujra fiyetos bolcsi/ovi bvagz bebiszitter, mar elore felek. Remelem emelnek a fizumon.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 01:19:29

@Arthamyr: Nekunk lazan osszejott ekkora hitel 2 ev alatt, meg tobb is. Elmondjam miert? Mert egyszeruen olyan draga a gyerek ( amugyis az, imadjuk, de nem gondoltuk volna, hogy anyagilag ennyire durva lesz, hogy siman tobb mint a lakashitelunk) Az ovi es iskolakezedetet kvazi ugy varjuk, mitn a messiast. Onnantol konnyebb. Onnantol mar csak egyikunk fizetese megy el az altalanos koltsegekre, a masikunke megmarad.
Ja mondom eut en, aki nagyon hitelellenes voltam, es raadasul mindig volt megtakaritasom. NA ez lett az nhs miatt is , meg mas koltsegek maitt is szepen lenullazva, sot.

Btw, benne voltunk a hazon kivulben. rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/kulfoldon-elo-magyarok-meselnek-penzugyeikrol

Shanarey 2018.10.08. 01:27:45

@Arthamyr:

Aztán miért, aki nem katona, avagy nem rettentő magas beosztású állami egyéb, avagy nem titkos ügynök, annak minek ?

Arthamyr 2018.10.08. 01:35:56

@Shanarey: Most szivatsz vagy viccelsz? Egy tetszőleges cég cuccait szerinted csak úgy ki lehet rakni a netre?

Arthamyr 2018.10.08. 01:45:54

@tildy[UK]: Elhiszem, én is el tudnék költeni tetszőlegesen sok pénzt, az értetlenség forrása a "miből" volt.

Itt egyébként a legtöbben visszamennek dolgozni a 6 hónapos gyerekük mellől, és apa sem marad otthon. Kivéve, akinek annyira sok gyereke van, vagy annyira keveset keres, hogy nem éri meg (jellemzően 3+ egyszerre iskoláskor előtti gyereknél van ez). Az 1400-as ovi elég drágának tűnik, itt kb. 1000 euro/gyerek. Én nem ismerem az angol ovi helyzetet, titeket viszont gyereket tervezve, ott élőként ez nem kellett volna, hogy nagy meglepetésként érjen szerintem. És ti sem tartósan költötök többet, mint a bevételetek (ami kiváltotta a wtf-et többekből), hiszen már látjátok az alagút végét.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 01:56:49

@Arthamyr: inkabb 9 honap utan mennek vissza, addig jar a szulesi penz. De sokan csak 1 ev utan.

Hidd el, meglepeteskent ert. Azt hittuk lesz majd vagy 800 font, aztan szivenutott, mikor kiderult, hogy ja, hat 1400-1500 font per ho.
Ugyhogy lehet kenytelenek leszunk bennlakasos bebiszittert fogadni, mert az "csak" 500-700 font. Igaz max a gyerek szobajat tudjuk felajanlani.
"És ti sem tartósan költötök többet, mint a bevételetek (ami kiváltotta a wtf-et többekből), hiszen már látjátok az alagút végét."

De, most tartosan tobbet koltottunk ebben a 2-3 evben. Az a kb havi 900 deficit sajnos megvan nalunk is. Szerencsere tervezheto, hogy kb meddig(a gyerekek kb 3-4 eves koraig).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 03:03:07

@London2009: Haha azon gondolkodom mikor voltunk utoljara fapados nyaralson, ja tavaly. Iden nem fert bele. Amugy miert is zavar teged? En is imadok turibol oltozni, mert sokkal jobb cuccokat talal ott az emebr , mint egynehany boltban. Amugy meg egyedul elve miert is bereljen lakast itt? Felesleges is es draga is. Meg relative jol kereso ismerosok kozt is van tobb olyan, aki inkabb ment shared flatbe ( igaz 2-en elnek a lakasban), mert egyszeruen ugy el vannak szallva az arak.

Shanarey 2018.10.08. 04:51:55

@Arthamyr:

Ha tudnám, miről beszélsz, akkor válaszolnék is.

Mint írtam, akinek nincs félnivalója, avagy nem akar olyan dolgokat elérni a neten, amely tiltott, illetve az adott ország szolgáltatói blokkolják az nem használ VPN-t.

A fő VPN használók a külföldön állomásozó katonák, bár nekik elég ha TOR-t használnak, na meg azok akik a dark weben vásárolnak tiltott dolgokat, amely dolgokat minden kormány büntet.

De ha már itt erősködsz, akkor kérném a Határátkelőt hogy bocsássa szavazásra a kérdést, ugyan hányan nyomulnak itt a HA-n VPN-t használva?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 06:02:50

@tildy[UK]: @Arthamyr: Ez őrületesen durva összeg, mi a ló-ivarszerv kerül ennyibe, mivel indokolják?Vagy csak szeretik a bevételt?Vagy ez mind magánóvoda mert állami nincs?
Elképesztő...
Itt a svédeknél nekünk ezer korona volt az óvoda, ami kb száz euro, de azt is pont fedezte a támogatás, (nem jut eszembe a szó, az a kis összeg, amit mindenki kap, nem is kell igényelni, alanyi jogon jár, Magyarországon is van).És kaptak rendesen kaját, pelenkát, kiváló játékok voltak az oviban, ipadok (!), projektorok, szóval nem szarral gurigáztak. (Érted, nem filléres androidos tabletek, hanem ipadok...asztakurva, csak sasoltam.)
Szóval zámomra ez ufó dolog, hogy egy gyerekre lebontva mi a lóf@$2 kerül ennyibe...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 06:03:57

@geegee:eszembe jutott, családi pótlék, hogy r0hadjon meg...
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 06:08:33

@tildy[UK]: 1400-1500 font, jesszum pepi, akkor Úkába nem szabad, csak 6+ éves korú gyerekkel költözni, ezexerint...Nem?
Vagy hivatásos bankrablóként kell dolgozni...
De tényleg, mit kapnak ezért a kölykök, milyen szolgáltatást?Ha időd, energiád engedi, bekopácsolnád ide?Kösz.
Én ezért minimum téliszalámis-lazacos-szarvasgombás belugakaviárt várnék el, naponta ötször...
:-ooo
(Persze tudom, arra is rá lehet unni... :D )

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 06:18:12

@geegee: És világos, tudom, hogy az itteni ezer korona sem fedez mindent, és hogy az állam/önkori/hejha belepótol, de azért az ezerötszáz font is erősen túlkapás.Saccolásom szerint az ezer korona kb feheti a napi kajáját, meg még valamennyit, az épület/játékok karbantartása, fejlesztése, meg a rezsi már valszeg állami feladat, de jól is van ez így.Vonnak itt épp elég adót a fizetésekből, hogy jusson erre is, na.És a gyereknek ingyenes a gyógyszer illetve patikai dolgok, az orvosi vizitdíj is.Pont azért, hogy az esetlegesen sóher családok ne ezen akarjanak spórolni.
Nem tudom, Úkában mivel etetik az originál jónépet, hogy hagyja ezt az őrült szívatást.Mert a bevándorlók nyilván nem tudnak tiltakozni (illetve tudnak, de max a hajukra kenhetik)...

juletræ 2018.10.08. 07:31:00

"Az egymás iránti tisztelet"

Nos, franciaországban elöl-hátul bonzsúroznak meg mösziöznek, DE meglátásom szerint ezt nem gondolják komolyan.
Rendkívül bunkó módon vezetnek ( még a magyaroknál is bunkóbb módon), a szabalyok tiszteletéröl pedig valószinüleg abban az iskolában hallottak utoljára, ahol a bonzsúrozást beléjük verték.

Én az ÉK-Franciaországot látom minden nap ( meg Nizzát láttam egy hétig ), és a közlekedési morál lesujtó.

Ha az ember _igazi_ civilizációt akar, akkor az Fr felett 250 km-re kezdödik, amikor Köln alatt átmegyünk a Rajna hídon. Na igen, _azok_ az emberek valóban tiszteletet és figyelmet tanisítanak egymás iránt ( német, holland skandináv).

Ja igen: az összes északi ismerösöm (1) vagy azt gondolja, hogy a franciák gúnyból bonzsúroznak, (2) vagy ök is beszálnak a mádámozásba-mösziözésbe, de irónikusan gondolják.

És akkor még nem is szóltam a francia társadalom exkluzív ( ie, mást[=expat] el nem fogadó) voltáról, ami kb. a magyaréval vetexik, meg a drillezö francia oktatásról, ahol a gyerekek karba tett kézzel ülnek és Moliére-t magolnak, csakúgy mint az Ígéretek Földjén.

juletræ 2018.10.08. 07:31:13

@dorian gray:
"Csak érdekes módon,amíg az ember a az országhatáron belül van, addig valahogy ez fel sem merül."

persze, mert M.o annyi negatívumot ad (pl. feudális hozzáállás, alacsony fizetések, romló oktatás, stb), hogy ez a plusz negatívum csorditja tul a poharat.
Azért az ember nem azt várja hogy a szülöhazájában menekültként v bevándorlóként éljen

Negra Facia 2018.10.08. 07:31:18

@Horthy Miklós cselédje: "sok gond van, de aki nem látja hogy éppen felfelé megyünk most, az egyszerűen vak."

... mondta XVI. Lajos és fellépett az emelvényre a guillotine mellé.....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 08:08:26

@geegee: tudni kell, hogy az allami ovi csak 3 eves kortol jar. heti 15 ora, ha mindket szulo dolgozik, vagy szulesi szabin van, akkor 3ö ora. 30 ora jar a fiamnak is, o most szeptembertol allamiban van, reggel 8.40-tol 14.40ig. De ugye ki dolgoyik ilyen keveset? Amint a ferjem visszamegy privatba kell vinnunk, vagy megoldani, hogy valaki elhozza: 179 font per het , ha atvisszuk privatba es a plusz orakat (reggel fel 9-este 6) fizetjuk.
2 eves kortol 15 orat kaphat ingyen, aki keveset keres, vagy egyedulallo.

Voltam benn a havi 1500-os ovimban, hat ... Nem adnam be oda gyerekem. Nem igazan foglalkoztak a gyerekekkel.
Mutatok valamit, pont par napja lattam en is.
www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fbbcthree%2Fvideos%2F518593995255975%2F&show_text=0&width=1080

M. Péter 2018.10.08. 09:03:37

@Shanarey: Munkahelyemen kötelező, állítólag adatvédelem miatt.

Mrs. Clayton 2018.10.08. 09:10:30

@M. Péter:hahaha egyszerre majdnem @Shanarey: ceges gepet hasznal? En szinte semmit nem tudok megnyitni a neten ha nem inditom el a vpn-t.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 09:15:06

@Shanarey: Mondjuk jo lenne, ha nem ugy osztanad az eszt, hogy nem ertesz hozza. Aki szerint a mai vilagban, amikor NAPONTA bukik ki, hogy melyik oriasvallaltok adjak ki/el az sajat vagy ceges ugyfeleid adataid, csak az hasznal VPN-t aki drak webrol vasarol, az nem teljesen normalis.
Elarulom, hogy a legtobb cegnel ELEVE VPN-nel lepsz be a sajat halozatra es leosz ki onnan. Kozponti beallitas, lehetoseged sincs NEM VPN-nel netezni. Kerdezz batran, tobbek kozt az egyik feladatom ennek betartatasa es ellenorzese. Aztan utana jarhatsz mire valo az IP harmonizacio, milyen egyeb technikak vannak, mint NIPS vagy Next Generation Firewall stb. es akkor majd leesik az allad, hogy a VPN ma mar ALAP.

Sir Galahad 2018.10.08. 09:15:16

Jé, a gazdagabb országokban több pénz jut mindenre: nagyobb a választék a boltban, az emberek nem stresszesek a megélhetés miatt, az épületeket is karban tudják tartani. Ez már csak így van: a gazdagság jobb a szegénységnél, már csak anyagi okokból is. Mekkora felfedezés!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.10.08. 09:15:29

@Shanarey: pl, az otthonról dolgozó IT-sok, vagy irodisták, akik el kell érjenek céges erőforrásokat, mind VPN-en keresztül teszik azt. Onnantól kezdve pedig minden hálózati adatfogalmuk azon át megy, így amikor ezt az oldalt böngészik is. És elég sokan vannak ilyenek. Nem kell ehhez sem állambiztonságilag érdekes munkahelyen dolgozni, sem bármi aggályos dolgot csinálni.

Void Bunkoid 2018.10.08. 09:19:08

"Legtöbbször rollerrel járok munkába, mert közel lakom a családhoz"

Ne moderáljatok ki, nem szidok senkit, csak érdeklődök, hogy Angliába miért elsősorban cselédnek (Londonba), illetve képzetlen teddideteddoda (ez többnyire vidéki területen, mezőgazdasági melók) mennek ki az emberek?

Oké, megéldegél belőle, mint mutatja a a mellékelt ábra, de azért ez marhára nem a megcsináltam-érzés. Ez ugyanúgy a legalja, csak éppen nem hal éppen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 09:27:08

@Void Bunkoid: Nem csak annak mennek ki.

De mint latod egy IT-s berbol sem nagyon lehet megelni, ha az embernek csaladja van ) nalunk ugye ferjem devopd en szoftverfejleszto)
vpn-re, nalunk is kotelezo hasznalni, ha ceges rendszert allitunk epp. Teljesen jogosan.

Mrs. Clayton 2018.10.08. 09:36:52

@tildy[UK]: irj ra a lovagra neki 800 fontos masodperc bere van szerintem be tud ajanlani jobb helyekre

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 09:52:44

@Mrs. Clayton: ha az a work-life balance kárára megy, inkább nem. Így is mocsok nehéz volt egy fél éves gyerkőc mellől eljönni.

Arthamyr 2018.10.08. 09:58:33

@geegee: Írországban nem állami az ovi (rászorulóknak lehet, hogy van, nem tudom), 5 éves kortól van iskola, az már ingyenes (bár ott is van egyenruha pl. de az aprópénz az ovihoz/bölcsihez képest).

Arthamyr 2018.10.08. 10:02:59

@tildy[UK]: Nagyon durván hangzik, az 30k+ GBP bukó. Ha nem változik a helyzet, azt évekbe tart visszahozni nullába. Mondjuk az is érdekes, hogy ha "csak" 900 lett volna, akkor is negatívba lennétek.
Itt csak 6 hónapig jár a pénz, azért mennek a legtöbben vissza utána.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 10:11:15

@Arthamyr: egyelőre olyan 20k. Sok. De most , hogy lemondtam a biztosítást az 300 font per hó havonta, plusz a korábbi kolcsoneimet is kezdik visszatörleszteni, ha minden jól megy kb havi 800-1000 fonttal tudom csökkenteni . Amíg a bolcsi nem kezd a kisebbnek.

Arthamyr 2018.10.08. 10:11:23

@tildy[UK]: A shared flat rettentő kényelmetlen, én tuti nem vállaltam volna 30 felett ilyesmit. Biztos lehet vele spórolni pár száz fontot, de nagyon lecsökkenti az életminőséget, még a legjobb barátommal sem szívesen laknék egy lakásban, főleg hosszú évekig.

tanato 2018.10.08. 10:16:16

@Void Bunkoid: Na annak vége, jövőre,a szakképzetlen nyelvet nem beszélő k-európaiak előtt nagyon valószínű hogy csukódik a sorompó.Hogy azután házicselédnek meg mg. idénymunkára honnan hoznak maguknak kulikat,nem tudni de valszeg a volt gyarmatokról hisz ők legalább beszélnek angolul,szakképzettség meg ezen munkákhoz úgysem kell.

Arthamyr 2018.10.08. 10:18:44

@Shanarey: "Mint írtam, akinek nincs félnivalója, avagy nem akar olyan dolgokat elérni a neten, amely tiltott, illetve az adott ország szolgáltatói blokkolják az nem használ VPN-t." - Ez egyáltalán nem igaz. Vagyis persze, pl. egy cégnek is van félnivalója, nem akarja, hogy a privát adatait, az ügyfelek privát adatait mindenki elérje. Én pl. nem fogok lepattanni a VPN-ről azért, hogy hozzászóljak itt egyszer vagy írjak egy privát emailt, ha épp rajta vagyok.
Egy security szakértő jobban el tudná magyarázni, miért könnyebb egy cég belső hálózatát VPN-nel menedzselni, gondolom van rá rengeteg gyakorlati ok, de azért valamennyire logikus, mivel különböző erőforrásokhoz simán meg lehet akadályozni a hozzáférést a VPN-en kívülről.

Arthamyr 2018.10.08. 10:23:13

@Shanarey: @Arthamyr: Látom azóta még 8-an válaszoltak erre. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 10:25:49

@tildy[UK]: Nagyon nem jó ez a link, többszörösen be van ágyazva, kilóg a böngészőablakból, nem lehet méretezni se...Kár pedig, mert megnézném, de így nem jó.
.
Nagyon durván szívatják a szülőket ott Úkában, vonuljatok ki az utcára kapával-kaszával (bilivel-pelenkával...), ezek népnyúzó körülmények...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 10:30:45

@Arthamyr: Na de miért nem?Mi a lófaszra költik a beszedett adót, ha nem erre is?Miért hagyják ezt a népek?
Megyek én is nyitok valami óvodát, ez baromi jó buzinessznek tűnik, így kívülállóként.De belülállónak meg rettenet népnyúzás.

Arthamyr 2018.10.08. 10:34:18

@tildy[UK]: Egy közepes vagy jobb, nem junior IT-s bérből azért simán meg lehet élni, nem a világ 8. csodája, ha valaki mondjuk 4k-t hazavisz havonta. Arról nem beszélve, ha valaki felsőbb kategóriás IT-s bért kap, pár haverom pl. közel 200k-t kap évente bónusszal együtt, abból azért adó (ami ott már valóban fáj) után is csak maradna elég, akkor is, ha lenne családjuk.
Nem tudom, hogy a férjed mit csinál IT-sként, de ha 2k-t sem kap készhez (azt írtad, te keresel többet), akkor nagyon alul van fizetve és/vagy nagyon vidéken vagytok, annyit Budapesten is kaptam sima fejlesztőként, 0 beosztottal, közel 10 éve...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 10:34:28

@geegee: Facebookon volt megnézem hogy tudom megosztani másképp .

@Arthamyr: az a pár száz font simán lehet 900-1000 is. Ha jó a lakás eloszlása , és a szobák en-suite fürdősek ( saját fürdőszoba minden szobához) akkor szerintem totál vállalható.

Buchhalter 2018.10.08. 10:35:14

@dorian gray: jogosan csesztek le.Rengeteg ismerősöm él több eus országban és akárhogy próbálkozol nincs nagyon igazad.Asszonykám rokona Fürstenfeldbuckban él de Münchenben dolgozik.15 km a város ,ahol tudjuk átlag 800 euro bérelni egy másfél szobás lakást.A németeknél ebben a legtöbb rezsi ktg benne van .A rokon a kisvárosban bérel 2 szobás lakást 500 euroért. Burkolóként dolgozik és nettó 1800 eurot keres bejelentve heti 38 órában.Az S-Bahn bérlete 90 euró amit a cége térít.Neki csak fél évente a fűtés átalány feletti részt kell téríteni ez kemény 230 euró volt fél évre.Vegyük a fővárosi agglomerációt : Szigetszentmiklós cirka 15 km 2 szobás lakás bérlése nettó 100 e + rezsi cirka 40 ezer = 140 000 Ft kb 400 euró, kereset nettó 250 000 Ft kb 770 euró a fizetés 45 % lakhatás Németország hasonló helyen bérlés belekalkulálva a fűtés átlagot is :540 euro 175 ezer Ft kereset 1800 euro 585 000 Ft a fizetés 30 % . Akárhogy magyarázod kint minden szempontból jobban jársz.Több marad és az adódért több állami szolgáltatást kapsz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 10:40:23

@tildy[UK]: Na, megtaláltam a videót rendesen:

www.facebook.com/bbcthree/videos/518593995255975/

És így megnézés után mindenben alátámasztja a kommentjeimet.
Kegyetlen az Úkás rendszer.A hülye lakosok meg hagyják.Bocs.
Nyilván az originál brittttekre gondolok ez alatt.
És igen, fizetnék több adót, ha annak több a látszatja is és nem ellopásra kerül, meg veszti el közpénz jellegét...

Arthamyr 2018.10.08. 10:42:17

@tildy[UK]: Szerintem meg nem vállalható, ha van más megoldás. Nekünk pl. 3 fürdőnk van, 2 ensuite, tuti kaszálhatnánk mondjuk 600-800 eurot, ha kiadnánk egy szobát. Ha csinálnánk napi kiadást kajával, turistáknak, szerintem napi 80-100-at is (persze mindkettőből lejönne az adó), de nincs az a pénz, amiért ezt elfogadnám. Ha nem tudnánk fenntartani, inkább eladnánk a lakást, és költöznénk máshová.
És azért 1600 alatt tuti lehet lakást találni, Londonban is, főleg, ha valaki egyedül van, egy kis studioban, és nem akar mondjuk egy 60+ négyzetméteres több fürdőszobás lakást.
Mi már abban is lefáradunk, ha egy hétre jön valami vendég, el nem tudom képzelni, milyen lehet ez évekig. Aki ilyenben élt, attól sem hallottam jó dolgokat, de csak logikusan átgondolva is borítékolható a konfliktus, ha van erőforrás, amin osztozni kell (pl. konyha).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 10:42:25

@Arthamyr: nettó 4K nem közepes bér . Sok helyen senior visz haza annyit.
Mint írtam , tavaly kb 2300 körül vittem haza havonta a volt munkahelyemen. Váltottam is. Ferj meg ugye junior-mid level devops, nincs jól megfizetve .

Arthamyr 2018.10.08. 10:43:57

@geegee: Én nem tudom, mire költik, nem is érdekel, örülnék, ha inkább be sem szednék. :D Annak is örülök, hogy emiatt épp nem lázadoznak, mint pl. a vízdíj ellen (a víz ingyen van Írországban, ezt akarták megváltoztatni).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 10:44:35

@Arthamyr: Na jó, de nem lehet mindenki ítés.A tűzoltó, a vadakat terelő juhász, meg a sajtkészítő is meg kéne tudjon élni...
Mi lenne a sok íté-knájttal (igen, kimondva is ká-val... :D ), ha nem lenne aki kenyeret csinálna, meg pizzát sütne...?
Ne vedd magadra, csak úgy általánosságban értem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 10:45:31

@Arthamyr: lehetni lehet , 1200-1300 körül egy halosat, plusz rezsi . Máris 1500t fizetsz .

Amúgy ha egyedül van az ember majdhogynem jobb is, ha van flatmate, legalább nem lesz izolált .

Arthamyr 2018.10.08. 10:46:35

@tildy[UK]: Senki sem marad örökké junior. :) Mondjuk sajnos gyakran váltani kell a jobb fizetéshez. Pár év tapasztalattal az 50-60k Londonban nagyon sima lesz neki, ebből nem tudom mennyit visz haza.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 10:47:24

@Arthamyr: Jó, oké, értem, hogy téged nem érint.De mi volna egy országban, ha nem lenne állami csak fizetős egészségügy?Az már nyilván mindenkit érint...Pedig ugyanez lenne a helyzet ott is.

Shanarey 2018.10.08. 10:48:11

@M. Péter:

Oké, annak, van értelme, de az átlag magán személynek, minek ?

@onlajnok:

Oké, ezt nem tudtam, de még mindig ott tartok hogy magánügyekhez (nem céges) minek?

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 10:49:49

@tildy[UK]:

Budapesten ilyen melókat csinálva röhögve megélnétek, lehet még jobban is mint Londonban.
IT szektorban van talán a legnagyobb munkaerőhiány otthon.

Persze tudom, ti haza soha semmiképpen...de azért ezen is el lehetne gondolkodni.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 10:49:57

@geegee:

Svédországban gondolom ez is szuper. Ahogy minden más is. Te utcára vonultál otthon bármiért is?

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 10:50:46

@tildy[UK]:

"Kaja harmunkra 250-300 font"

Azt hogy hozzátok ki?Én Ausztriában euróban simán elköltöttem havonta 300 eurt élelmiszerre és nem ettem semmi drágaságot, csak alap dolgokat.
Vagy lehet olcsóbb ott az élelmiszer...

szcsongor 2018.10.08. 10:50:46

@IT Knight: "Budapest vs Párizs kiegészítés

-nincs itt fél Afrika és a muszlim világ
-hajlandóak az emberek angolul megszólalni
-a nemzeti ételek nem csigát meg buborékos bort jelentenek
-az ország vezetője Európa megvédésén és nem elpusztításán dolgozik
-biztonságban sétálhatok az utcán a családommal
-SZJA 15% vs 45%"

A te agyad helyén pedig nyilvánvalóan csak egy nyamvadt narancs van...

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 10:50:46

@Buchhalter:

Igen, kint jobban, könnyebben meg lehet élni a fizetésből, ezt tagadta bárki is valaha?
Azt tagadjuk hogy kint minden automatikusan szuper és a mosogató meg takarító is nagykirály módra él. Mert a neten ezt terjesztik sokan.
Ugyanúgy küzdeni, harcolni kell a jólétért mint otthon.
Az ilyen összehasonlítások meg röhejesek. Állandóan Budapesttel meg a körülötte lévő helyekkel jöttök. Miért nem veted össze a miskolci árakkal a német kisváros árait? Csak egy példa.
Vagy ha mindig Budapest a sláger, akkor Münchenhez hasonlítgasd, ahol 1000 eurót leszednek egy garzonért, a fizetés meg alig több ha nincs jó munkád. Jé, ez pont ugyanaz mint otthon, garzon 120k, a fizetés meg alig több ha nincs jó munkád.
Azt kellene felfognia mindenkinek hogy mindenhol azok fognak jól élni akik extra energát fektetnek a projektbe. Vállalkoznak, kitanulnak programozónak, valami olyan egyéb munkát végeznek amihez kevesen értenek, stb.
De nem, a mantra az továbbra is az hogy otthon nem lehet élni, Nyugaton viszont minden szuper...

Arthamyr 2018.10.08. 10:52:35

@tildy[UK]: Hát passz, ha fiatal, csinos nő lennék, én tuti nem lennék egyedül hosszú ideig. :) Fiatal férfiként meg azért sem akarnék share-ben lakni, mert pl. a fiatal, csinos nőket nem a legoptimálisabb egy share-be meginvitálni... :D

Arthamyr 2018.10.08. 10:53:35

@geegee: Én örülnék neki, ha valamilyen szinten az lenne, nem hiszek a szocializmus vívmányaiban...

Joey21 2018.10.08. 10:54:25

@IT Knight:

Unalmas, unalmas, unalmas
Szánalmas, szánalmas, szánalmas
Troll, troll, troll
Húzzál vissza az origóra, húzzál vissza az origóra, húzzál vissza az origóra

Remélem, ha elégszel elolvasod, akkor ez is átmegy a mosott agyadon nem csak a muszlimozás

Arthamyr 2018.10.08. 10:54:52

@Shanarey: Mind mondtam, a távmunkához használják, és nem lépnek ki belőle. Vagy pl. a munkahelyen vannak fizikailag, és alapból benne vannak.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.10.08. 10:54:58

@Shanarey: mert nem kapcsolgatom ki-be, ha magánügyben netezgetek munkaidőben, már csak azért sem, mert ha kilépek nem vagyok elérhető a céges üzenetküldőben, nem kapom meg a leveleket, nem tudnak felhívni, stb. Tehát ilyen esetben nem azért netezek VPN-en keresztül mert úgy gondolom, hogy szükséges, hanem mert kényelmesebb.

London2009 2018.10.08. 10:56:43

@tildy[UK]: Engem igazan nem zavar, nekem teljesen mindegy, hogy o hostelekben szall meg vagy sem. De ettol fuggetlenul azt erezhetem, hogy en ebbol mar reg kinottem es a posztolo helyeben en elgondolkoznek a jovomon. A szobaberles szerintem egy kenyszerhelyzet, arra nem lehet egy eletet epiteni. A turkaloban jobb ruhak vannak, mint a boltban? Oke, szerintem nem, de ahogy gondolod.

London2009 2018.10.08. 10:59:59

@tildy[UK]: azert van ennel olcsobban lakas. Egy baratnom pont most koltozott be egybe es 900 fontot fizet erte plusz rezsi. Sokat estek az alberlet arak az utobbi idoben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 11:00:25

Persze a svéd óvodai rendszer sem egy tündérkert, ez is atomot érdemelne helyenként.Pl az óvoda simán megtagadhatja az elhelyezést (azokra a napokra), ha megtudja, hogy valamelyik szülő otthon van, akármiért is, pl. mert beteg, vagy szolgálatban volt és pihennie kell.Pl. 2-3 napig otthon vagy, mert belázasodtál, akkor ne vigyed óvodába a gyereket, hisz úgyis otthon vagy, tudsz rá vigyázni...Vagy orvos/nővér/akármi vagy egy kórházban, 24/24-ben, szarrá fáradva az egész napos szolitól, mennél haza aludni egy fél napot, de nem lehet, mert a köcsög óvoda nem fogadja aznapra be a gyereket...Azért ez erősen kurvaanyázós, meg bicskanyitogatós, nem?
Manapság már kevésbé tagadják meg, de régebben durva esetek is voltak, mondjuk 15-20 évvel ezelőtt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 11:01:58

@Horthy Miklós cselédje: Originál lakosként perszehogy.Ha ilyen tételek volnának az anyagi részében.Amúgy meg pont most írom, hogy itt se tündérkert feltétlenül...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.10.08. 11:06:24

@Arthamyr: Részemről meg ha vonnak eü illetéket/járulékot/adót, akkor szolgáltassanak ingyen, vagy max olcsón.Persze ha nem vonnak semmit, és az a pénz tényleg az embereknél marad, az mondjuk más.
Úkában, íreknél nem vonnak le semmit ilyen címszóval?

Arthamyr 2018.10.08. 11:11:23

@geegee: Nem tudom hol vonnak célzott iskolaadót (talán gabors írt valamit, hogy az USA-ban van valami hasonló?)...
Eü. levonás itt is van, és az eü (leszámítva az háziorvosi vizitet, azért fizetni kell, ha nincs medical cardod) ingyenes Írországban is. Egyébként én is arra gondoltam, hogy ne vonjanak semmit, az nyilván nem járja, hogy beszedik a pénzt, azt nem kapsz semmit. :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.10.08. 11:18:33

a Fromázs #2 Az épületek rossz állapota ponthoz:
belvárosi lakásunk révén tudok hozzátenni eme ponthoz.
egész pontosan eu-s támogatási alap volt erre a célra, amit a(z akkor még maszop) kormány is kiegészített. konkrétan a lakók részéről a teljes felújítás költségeinek kb. 15%-át kellett összeszedni, nálunk szerencsére kis ellenkezés után mindenki belátta, hogy célszerű kihasználni ezt a lehetőséget. ebben biztosan közrejátszott a vihar közben lehulló pár méteres vakolatdarab.

a gangos bérházaknál a felújítások legnagyobb gátja zömmel a lakóközösség. az öregeknek már nincs nagyon pénze erre és sajnos kevés kivételtől eltekintve csak saját magukra gondolnak, a jövő generációinak érdekeit figyelmen kívül hagyják (tisztán emberi viselkedés).
valamint az utóbbi tíz évben kiadás / airbnb céllal vett lakások tulajdonosai sem érdekeltek a felújításokban, hiszen csökkenti a bevételt.

a társasházi ügykezelő sem minden esetben jóindulatú, ugyanis simán átverhet olyan felújítást, amit aztán egy ismerős cége intéz és nyilván túlszámlázás-nokiás doboz esete áll elő.

nagy ritkán, pláne ha erős szükség vezérli, értelmes és előremutató fejlesztések is véghez vihetők. erre példa házunkban a fútőkazánok (igen, saját fűtése van a háznak) és a teljes fűtésrendszer cseréje és felújítása volt, mivel a második emelettől kezdve minden lakásban 16 fok alá csökkent a hőmérséklet, így borítékolva volt a kétharmad.

sajnos a társasházak és egyáltalán a tulajdonviszonyok Mo-on annyira keszekuszán és összetetten szabályozott terület, hogy a társadalmi cél messze nem közvetlen érdeke egyetlen résztvevőnek sem.
még arra gondolhatnánk, hogy ez sem a véletlen műve.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 11:28:54

@Horthy Miklós cselédje: tudom, plusz ugye 3 gyerkocot tervezunk, "2 mar kesz" szoval kapasbol amiatt lenne 150 ezer forint pluszban. Anyagilag perpill jobban elnenk, ha Magyarorszagon elnenk. Csak a tavolabbi kilatasok rosszabbak. C tervnek ott van meg azert. "A" terv Edinburgh, "B" london.

a kajara: ferjem huelezik, ez most kb 70 font neki egy honapra. Mi meg a gyerekekkel kb 200 fontot kajalunk el, kicsit lehet tobbet, de fozunk. A lanyomnak a tapszer kb havi 40-50 font.

Amugy tudom, hogy nem marad senki junior, csak mondtam, hogy a brutto egy dolog, de a nettobol kell megelni. Egyelore ha mindketten dolgozunk akkor sem lenne meg osszesen az 5000 netto. Ami elso hallasra soknak tunhet, de a fix kiadasok fenyeben nem annyira. LEgjobb a dinkeknek. ( 2 income, no child) Amig azok voltunk, tudtunk felretenni, igy tudtunk lakast is venni. De semmi penzert nem cserelnem be a gyerekeim arra az idore.

A 900 fontos lakasra: ezelott 3 evvel fizettunk annyit egy egysobasert, plusz rezsi, de ugy, hogy housing associationon keresztul kb piaci ar alatt 20%-al bereltuk.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2018.10.08. 11:29:00

@Horthy Miklós cselédje: a végkövetkeztetéseddel egyetértek és hasonlóképp látom.

viszont a költségek/bevételek megítélésében úgy vélem, elnézel az elmúlt 2-3 év budapesti albérlet árakban történt emelkedése mellett.
hosszú időn keresztül legalább ennyire megszokott mantra volt, hogy "bezzeg Mo-on minden olcsóbb". nos mára, 2018ra ezt a szöveget is kukába lehet dobni: nem, egyáltalán nem olcsóbb. sem arányaiban (fizetéshez képest), sem nominálisan.

magam részéről osztrák/bécsi árszintet tudok a pestivel összehasonlítani. mára szórakozni ugyanolyan drága lett bp-en mint bécsben, pl a sör sok helyen simán ezres. jópár élelmiszer árát a spar üzleteken keresztül össze lehet hasonlítani és sok esetben már nem a magyar üzletben olcsóbb, zöldségeknél és gyümölcsöknél sem.
albérlet szempontjából meg idén nyárra utolérte a pesti piac a bécsit, innentől kezdve számomra nominálisan drágább lenne bp-en élnem (arányaiban persze eddig is drágább volt).

Magyarország periféria minden szempontból: gazdaságilag, kulturálisan és társadalmilag is elmaradott (politikait nem is említem).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 11:31:41

@geegee: Itt az egeszsegugyre nem vonnak. Az NI, amit sokan tarsadalombiztositasnak hisznek kicsit masra van. Nagy resze nyugdijra megy, de ebbol fizettek a maternitym is. Meg kap az NHS is, de amugy arra kulon nem vonnak.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.10.08. 11:33:01

@Horthy Miklós cselédje: 2 IT-s röhögve...még egy nem junior férfi IT-s és bárki más is. (nem azért írtam férfit, mert ő többet keres, hanem hogy ő nem marad otthon gyerekkel, így az ő IS-s fizetése fix). Persze csak ha az IT alatt, nem helpdesk-est értünk, hanem szoftverfejlesztőt vagy hasonló munkakörben dolgozót.

Káttáni felügyelő 2018.10.08. 11:34:30

#1 A bevásárlást nem tudom egy helyen megoldani

Eddig olvastam. SPAR-TESCO-Auchan csak így hirtelen, meg egy halom pláza, ahol ezt meg tudod tenni egy helyen...

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2018.10.08. 11:34:42

@adamskij: tiszta genyosag, hogy a koruti sztriptizklubban ugyanannyi a sor mint ausztriaban a benzinkuton

fasz se erti hogy kepzelik ezt

London2009 2018.10.08. 11:38:03

@adamskij: De szepen leirtad a legtobb pesti berhaz sorsat. Nekunk volt egy lakasunk amibol vegul kiszalltunk es inkabb eladtuk mert meguntuk a harcot a lakokozosseggel. Az oregek sem konnyitettek a helyzeten, de talan az onkormanyzati berlok meg tobb gondot okoztak. Par honapja voltam abban az utcaban es meg azota sem lett felujitva az az epulet. Meg is nyugodtam, hogy jo dontest hoztam. : )

2018.10.08. 11:47:53

@Buchhalter: Nemrég költöztem haza és a nálam dolgozó burkoló srác órabére 14 euróra jön ki, a villanyszerelőé ~34 euró volt.
Az elmúlt évek kitántorgásai vákumot hoztak létre a munkaerő piacon , ezért nagyon sok szakmában jól meglehet élni Magyarországon is.
A számítás rossz, mert a kiindulási pont egy burkoló volt.
Az építőiparban dolgozók zöméről már elmondható, hogy nem érdemes nekik kimenni, mert legfeljebb ugyanannyit keres vagy kevesebbet. A rothschildos villanyszerelőre ráadásul fél évet vártam és nagyon örültem, hogy méltóztatott ideérni.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 11:48:13

@adamskij:

Szerintem Budapest olcsóbb, jóval olcsóbb. Én pl. 40 ezret fizetek egy szobáért rezsivel. Nagyon kicsi szoba, de te az életben nem fogsz 130 euróért szobát bérelni Bécsben. Ez itt olcsó árnak számít, egy hasonló külvárosibb kicsi szoba inkább 60 körül van rezsivel. Na de 200 euróért se bérelsz hasonlót Bécsben. Inkább 400 az.
A hasonló árakat én csak pár helyen látom. Műszaki cikkek, ruhák, bizonyos élelmiszerek (főleg a szénhidráttal és zsírral teletömött szemét junk étel) valóban nyugati áron vannak.
Na de nézd meg mennyibe kerül mondjuk a tőkehús, meg a kenyér. 4 euróért itt kapsz 1 kg csirkemellet és ez nem akciós ár. Kint ez minimum a duplája a diszkontban is.
Vagy mondjuk ehetek 500 forintért gyrost a "Kubuknál". Ausztriában hasonló helyen 3,5 eur alatt nem ettem egyáltalán hasonló ételt. Ez pont a fele annak.
De pl a Kökiben egy átlagos távol keleti helyen egy ezresből rendesen beeszek, hasonló helyen Ausztriában nem fogsz beenni 3 euróból.

Szerintem nagyon erős túlzás nyugati árakról beszélni otthon, Budapesten is. Tény hogy a megélhetés nehezebb általában mint kint, ez igaz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 11:48:18

@Arthamyr: 50 k-bol mennyit lehet hazavinni? Kb havi netto 2900-t , havi 6%-os nyugdijbefizetes mellett.

Amugy de, mindketten megkapjuk a 2k-t most mar, de egyikunk sem eri el a 3k-t. Tavaly meg 2k alatt volt a ferjem.

Nem nagyon tudok olyan ismerost, aki brutto 200k-t vinne evente haza, persze lehet vna, csak nem tudok rola. Olyan aki 100-t, olyat tudok. De a seniorok jo resze 60-90 amirol en tudok. 90 folott mar magasabb szinten kell lenni. Igaz ezek nem freelancerek, freelancerkent siman haza lehet vinni havi netto 4-8k-t is, de meg akar tobbet is.

@onlajnok: mid level-senior szoftverfejleszto vagyok, a ferjem junior-mid level devops. ( fiatalabb vagy 7 evvel nalam)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.10.08. 11:58:48

@tildy[UK]: na pont rátok értettem, hogy ti itthon is vígan el kéne legyetek, ha mindketten dolgoztok. Az úgy kicsit neccesebb, hogy te otthon vagy a gyerekkel és a férjed az, aki potenciálisan kevesebbet keresne itthon is. De nyilván nem minden a fizetés.

Arthamyr 2018.10.08. 12:10:29

@tildy[UK]: Azért a 2900 is majdnem 50% több, mint a 2000. A 0-s megtakarításnál a 900-as meg végtelenszer több. :)
Én 3 ilyen 150-200k+-os embert embert ismerek, és ugyan titulus szerint egyikük sem fejlesztő (quant developer, software architect, director), a gyakorlatban fejlesztői munkát végeznek, és egyértelműen IT-sok, bármilyen besorolás szerint. Ráadásul mind3 magyar, teljes munkaidős alkalmazott, nem kontraktor. Ez már nem feltétlenül elérhető automatikusan mindenki számára, tehetség, szerencse, jó személyiség, kitartás, kockázatvállalási készség stb. is kell hozzá, viszont az általad írt 90k csak idő kérdése, ha valaki nincs kifejezetten rosszul eleresztve pl. az előbb említett pár dologban...
Agilisan váltani kell cégeket, nem belenyugodni a fos béremelésbe, mert cégen belül ritkán lesz az 60k-ból 90k, még hosszú évek alatt is, de egy darab váltással ez simán megugorható. Gyakori, hogy tök ugyanolyan a munkáért egy helyen kiszúrnák a szemed 50-60k+3-5k bónusszal, máshol meg 80-90k+10-20k bónuszt adnak érte, az utóbbiakat kell megtalálni, persze ez a munkapiaci kínálat csak kicsi része, így sanszos, hogy lesz jópár bukta, mire összejön. Szar fizetésért csak akkor éri meg maradni, ha az ember tudja a CV-jét fényezni vele, pl. vezetői tapasztalatot szerez, ha van ilyesmire hajlandósága. Ez is brutál upgrade tud lenni. Ha pl. development manager vagy, és egyből directornak vesznek fel egy bankhoz, egyből teljesen más pénzek kerülnek az asztalra, a 6 jegyű alapfizetés természetes dolog arrafelé...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 12:17:47

@Arthamyr: azért azt is figyelembe kell venni , hogy gyerekkel vagy gyerek tervezése eseten kevésbé ugrál az ember, én így csesztem el extra 1.5 evet a volt munkahelyemen, mivel ugye fix emelt maternity lett volna, én meg az elmúlt 4 évben 5x voltam terhes( egy babát 4 hós terhesen vesztettünk el) . Szorít az idő nem vagyok már fiatal . Na és mikor aláírtam az új helyre , na utána 1.5 hónappal derült ki, hogy ismét babát várok . Dönthettem volna , hogy maradok a régi sz.r helyen, de akkor az elején anyagilag jobban állunk , vagy váltok és fejlődők, cserébe anyagilag lesz pár hónap szívás . Utóbbit döntöttem . De mivel már a mid level tetején vagyok a következő ugrás már 10-15k-val több lehet .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 12:19:48

@onlajnok: anyagi okok miatt nem én vagyok a gyerekkel otthon. De közben a szívem szakad meg pedig a legjobb kezekben van. Elkezdtem élvezni az anyasagot, pár éven belül emiatt kénytelen leszek freelance munkákat vállalni , hogy eleget lehessek velük .

Arthamyr 2018.10.08. 12:34:17

@tildy[UK]: Te túlmisztifikálod ezeket a "mid-level tetején vagyok" dolgokat. Ki és mi határozza meg, hogy hol vagy? Elárulom, hogy leginkább te, és az vagy, aminek el tudod adni magad. A senior és a junior közti különbséget pofátlan bátorsággal és pár jól sikerült interjúval át lehet lépni (nem mindenhol persze, bürokratikus cégeknél nyilván nem fog menni, de nem a langyos vízben kell lebegni, ha az ember előre akar lépni), ha te "mid-level tetejére" rakod magad, már rég jó lennél seniornak is. Az megvan, hogy a szakmai tudás egy bizonyos szint felett sokkal kevésbé számít, mint egyéb faktorok?

Ketten vagytok a családban keresők, valamelyikőtök tud flexibilisebb lenni. Meg ugye a gyerekek (vagy akár párkapcsolat) előtt kellett volna "ugrálni", amikor még könnyen lehetett, de még most sem késő.

Aki nem él relatív jól IT-sként a világ legtöbb részén, az jelentős részben magának köszönheti, ennél kevés könnyebb, tömegek számára elérhető karrierút van szerintem manapság.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 12:39:23

@IT Knight: Most valami nagyon csúnyát akartam írni....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 12:46:12

@Arthamyr: nop, nem ketten, mert maternity pénzt meg Magyarországon is többet kapnánk mint itt. Decembertől meg 0 bevétel egyikünknek .
Van, amikor az ember kompromisszumot köt, pl ha egy kereső van csak a családban de fix kiadások , akkor kevésbé ugrál az ember. Én nem vagyok olyan aki másokat szívesen irányítana, az nem az én utam.

A volt munkahelyem meg miután szülés utan visszamentem 2016-ban jól leamortizalt szellemileg . Hiába dolgoztam több projekten, a pipeline tok különböző volt, 3 havonta dobáltak totál más frameworkokre. Most meg ugye fel év kihagyásán volt, fel kell szívből magam. De mivel 2 éven belül megint tervezünk egy gyerkőcöt, megint nem éri meg ugrálni . Igaz a mostani jó munkahely. Csak tényleg legyünk túl ezen a pár éven, onnantól könnyebb .

Azt már nem is mondom, hogy 5 évvel később tudtam csak belekezdeni a szakmamba, mert Magyarországon rendszeresen megkaptam , hogy egy nő és programozó ?! Na ne. 28 éves voltam, amikor végre juniorkent belekezdhettem. Aztán 30, mikor itt kinn szinten junior rá vissza kellett lépnem. Mindegy, lehetett volna jobban is, azért örülök , hogy abból a szegénységből ahonnét jöttem , és olyan háttérrel ennyit is elértem .

felső határ nincs 2018.10.08. 13:01:54

Jovan akkor en is comingoutolok arrol mi van Pragaban:

En is ITban dolgozom itt 4 eve, bar nem vk ITs, nagy a munaerohiany. Call centerben kezdtem, az ugye mindennek az alja, mostanaban szarabb helyeken 1200 euro bruttot fizetnek, jobb helyeken 1500at IT callcenterert, kezdonek. Alt. semmit sem kernek angoltudason kivul.
Arak: 500 euro korul van rezsivel egy garzon, vagy 3-400ert egy szoba, a kozpont kornyeken. Ha valaki autozik havi 1000 euroert mar szep csaladi hazakat is adnak Praga kornyeken. A menu, tomegkozlekedes, bolti arak kicsit talan olcsobbak mint BPen.

Jobb pozikban azert lehet normalisabban keresni, developereknel 2000 - 4000 euro szokott ez lenni havi bruttoban, minnel jobban keresnek annal nagyobb a valoszinusege hogy vallalkozokent dolgoznak az ado miatt. En most vmi emelt szintu adminisztraciot csinalok ITban egy svejci multinak, ami support de nem callcenter ez netto 2000 euro, de vallalkozokent, a kozvetlen fonokom \4 ember fonoke ossz vissz\ akinek szinten semmi IT vegzettsege nincs es prograzmozni se tud, meg nem is akar, o kb. 4000 euro nettot keres itt vallalkozokent, na az mar fasza nagyon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 13:01:54

@IT Knight: A sárban dagonyázó disznó is jól érzi magát!

Arthamyr 2018.10.08. 13:14:10

@tildy[UK]: Az egyikőtök ugrál, akinek nem jön össze, az marad otthon a gyerekkel, így értettem (vagy egyikőtök sem, és megy szépen bölcsibe/szereztek au-pairt, ahogy mindenki más is).

A családban normál esetben két kereső van, ha egy, az luxus valamilyen szinten. Én egyébként óriási (túl)vállalásnak gondolok 3 gyereket, főleg ilyen feltételekkel, persze a ti dolgotok. Szerintem az még sokkal jobb anyagi körülmények közt is rettentő kemény dolog, ha csak az időt/energiát/a vállalás időtartamát nézi az ember, érdekes/furcsa, hogy kettő után mindez ellenére szilárdan szeretnétek a harmadikat. Különbözőek vagyunk, és biztos nektek van igazatok, de ez így jó. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 13:23:21

@dorian gray:
@Buchhalter:
@Horthy Miklós cselédje:
Na azért nem mindegy,hogy egy itteni,vagy egy kinti fizetés negyedét tudod félrerakni!

2018.10.08. 13:24:46

@Horthy Miklós cselédje: Te tényleg , most önigazolod magad? Itt mindenki tudja, hogy évekig ingyenéltél az osztrák állam pénzén, így neked minden ajándék volt.
Ha te 8 euróért vásároltál csirlkemellett anno, Grazban, akkor bizony te, egy kurvára párhuzamos valóságban éltél, és azért pofázol most itt hülyeségeket.
Bocs, én általában jóindulattal vagyok irányodban, de amikor komplett idióta vagy, akkor azt a szemedbe is mondom.

werinter 2018.10.08. 13:27:06

Van sima pápai sonka és extra sonka is. A két termék nem ugyanaz! :D

Sean MacTíre 2018.10.08. 13:29:29

En VPNel nyonulok a telomon is. Altalaban London mert az a leggyorsabb. Szerintem ez biztonsagos eletforma kerdese. Egyreszt nem akarok lehallgathato sem lenni, masreszt nem baj ha nem latszik honnan netezek. Csak akkor kapcsolom ki ha Netflixezem. Szamomra a netes biztonsag alapveto resze a VPN, nem hiszem, hogy kulon magyaraznom kene miett. Ha magyaraznom kell, akkor ugyse erted. :) Nem ez az egyetlen biztondagi intezkedes amit megteszek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 13:29:32

@adamskij:
@London2009:
Pár éve egy kommentelő írta a bőrön,hogy lett volna lakógyűlés a a fűtés/szigetelés korszerűsítése érdekében.Alig voltak páran a gyűlésen,senkit sem érdekelt.:((

Sean MacTíre 2018.10.08. 13:37:12

Nalunk egyebkent VPN es remote desktop van. Nem tudnek ramasolni semmit a gepre es melo kozben sem vagyok a ceg halozatan a kelletenel jobban. Raadasul ha egy masik orszagban levo ottani gepemen dolgozom az egy plusz remote desktop a remote desktopban es az VPN a VPNben.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 13:38:03

@Érzelem Nélkül: Öööö nem mindegy azért mennyit dolgozol
300 órát minimálbérre bejelentve,vagy 160-180 órát többért,normálisan bejelentve.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 13:38:03

@tildy[UK]: @Arthamyr: Arthamyr fogalmam sincs honnan veszed ezeket a nagyzolos 150-200-as bereket, de igen ele lehetsz szallva. Tanacsadokent megfordultam mar par cegnel es persze mind az elozo, mind a mostani helykene egesz jol ismerem a bereket, raadasul neten is ketk kattintas az ahitott info. Most tegyek be ide szaz linket? Az atlagkereset Nemetorszagban, ami ugye egy jo kozepesen eros fizetesek szempontjabol, szoval itt az IT-s atlagkereset 50-70k brutto per ev. Egy IT-s vezeto kap kabe 100-at,de az mar igen jo fizetes. Most figyelj, egy vice president kap 135-ot egy Boschnal, vagy egy Deutsche Telekomnal. Vagy te akarsz atkurni mindnekit, vagy teged kurtak at, de nagyon. Valogasd meg jobban a haverjaid.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 13:38:03

@Sean MacTíre: A nickedbol jut eszembe, hogy alapbol atirom a MAC cimet is

London2009 2018.10.08. 13:43:59

@Szelid sunmalac: Mondjuk nem IT-ban, hanem penzugyi teruleten dolgozom, de a 150-200k-s fizetes nem nagyzolas. Nalunk jelenleg a kezdo ber a Customer Servicen 40k font/ev.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 13:44:30

@Sean MacTíre: Nono! A parhuzmaos VPN kiepitse nem olyan egyszeru dolgo, mint amilyennek latszik ,raadasul sokszor tobb hibalehetoseget hoz, mint amennyi elonnyel jar. Ott valami mas megoldas van a hatterben, szerintem nem egszen, ahogy te leirtad.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 13:45:10

@Arthamyr: nem tudom van-e gyereked, ha nincs és szeretnél, akkor majd megtudod. ( nálunk a nagyobbikon már látszik , hogy hála égnek örökölte a jó logikankat, okos gyerek)

Dezsike 2018.10.08. 13:48:28

Nem kell kiköltözni ahhoz, hogy ne akarj hazajönni. Salzburgban 2, Prágában 1, Ostravában 5 eltöltött nap után fájó szívvel szálltam fel a Budapestre tartó járatra. Külföldön egyszerűen minden jobb. Persze drágább is, de ha arányosítjuk a fizetésekkel máris minden lényegesen olcsóbb. Aki egyszer kiköltözött ne jöjjön vissza! Majd ha már csak 5 millió magyar lesz talán észbe kapnak.

erkölcsi hulla 2018.10.08. 13:48:36

"#1 A bevásárlást nem tudom egy helyen megoldani"

Baromság. A legtöbben itt is meg tudják oldani egy helyen. A többi már csak egyéni hangya, hogy ki mit hol szeret.

"Franciaországban már a cumisüveggel szívják magukba a gyermekek az tiszteletet"

Persze. Menj el valami fekete gettó részre, ott majd megtudod, mit szívtak magukba.

kardio1 2018.10.08. 13:53:10

@Hari Seldon 2: te legalább annyit torzítasz, mint IT knight, csak a másik irányba. Kár.

kardio1 2018.10.08. 14:14:51

@Kövérmadár [swe]: megfogtad a lényeget: megy itt (is) a hitvita, hogy a magyar vagy az adott külföldi modell a jobb, holott javarészt inkább csak mások. Nincs tökéletes ország, mindenki éljen ott, ahol neki a legjobb. Csak ez a hitvita maradna már abba.
Jobb volt régebben, amikor ez a blog arról szólt, hogy élünk külföldön és nem egy volt az ellenzéki politikai blogok közül.

kardio1 2018.10.08. 14:25:31

@LepesMez: igen, el lehet szokni tőle, én is szerettem, de megvagyok nélküle akkor is, ha épp Magyarországon vagyok. Na de egy jó csécsi szalonna, vagy egy kis kovászos uborka most is jöhetne ! :)

Szelid sunmalac 2018.10.08. 14:27:10

@erkölcsi hulla: Ez mire valasz? Ha azt mondom menj el Borsodba egy zsakutca-faluba, akkor egesz Magyarorszag getto? Vagy mire celzol?

2018.10.08. 14:27:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ezzel nem is lehet vitatkozni, de én órabért írtam, abból a szempontból semmi jelentősége, legfeljebb, aki 300 órát dolgozik /4200 euró/ az kétszer annyit keres, mint egy Ausztriában ugyanannyit dolgozó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 14:27:10

@Arthamyr: Az ember azért ilyenkor igyekszik nem a pénzt nézni!

Szelid sunmalac 2018.10.08. 14:27:10

@kardio1: Teged inkabb az zavar, hogy "ellenzeki" blog lett, ha jol ertem, mert a kint elok es a posztok maguk tovabbra is arrol szolnak, hogy milyen kulfoldon elni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 14:27:10

@kardio1: Hát igen.A Vastagbőr is jó volt 2010 előtt amikor a szicukat meg az szdsz-t szidták.
Akkor ugye náczirasszistafaschiszták voltak.
Most meg már hogy a fideszt szidják,mindjárt rohadékok lettek.
Meg persze migránssimogató-soros-gyurcsányista-bérenczek!

Határátkelő 2018.10.08. 14:33:46

@Szelid sunmalac: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hét éve megy a "bezzeg az elején más volt", meg az "amikor még nem volt politikai blog". Most sem más és most sem az, de ezzel kár foglalkozni.

Ja, és haldoklik is. Legalább 5-6 éve. :)

Arthamyr 2018.10.08. 14:34:06

@Szelid sunmalac: Azt hiszel, amit akarsz, a te dolgod, ha nem látod a különbséget pl. a pénzügyi szektor és a Bosch között, Németország és pl. Zürich vagy London között, a vice president és a director között (a pénzügyben ez semmi titulus egyébként, főleg a VP, lehet, hogy máshol komolynak számít), nem az én bajom. Jó munkát és sok sikert a németországi karrierhez, ne vedd be, hogy át akarlak kúrni. Még egy átkúrás így a végére: nem csak és nem is elsősorban azért nem megyünk mind Németországba, mert nem tudunk németül. :)
A haverjaim meg inkább megtartom, szeretem őket, jól megvagyunk. :)

Cinkes 2018.10.08. 14:35:28

Az emberek taplósága és zizegése már tényleg túlment egy határon. Ha 2 napot van távol az ember már rögtön feltűnik, hogy idehaza mindenki idegbeteg.

Arthamyr 2018.10.08. 14:40:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Értem én, de azért fontos a biztonság. Nekem nagyon messze kívül lenne a komfortzónámon, hogy évekig fedezetlen tartozásom legyen, amit egyenletesen gyarapítok (az más, ha a tartalék egy kis részét kell felélni, ez törvényszerűen bekövetkezik előbb-utóbb, ezért is képzünk tartalékot :)), tudatosan sosem vállalnám be, persze bekövetkezhet, mint realizálódott kockázat, ha egy adott esetben a rosszabb forgatókönyv valósul meg.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 14:55:40

@Érzelem Nélkül: Azt akarod mondani,hogy magyarországi fizetésre jött ki a 14 eurós átlag?

Szelid sunmalac 2018.10.08. 14:56:14

@Arthamyr: Nme penzugyrol beszeltunk, hanem IT-rol, az Euro nem lett ketszer olyan eros, mint a font, a Bosch csak egy kiragadott pelda, de ugyanugy emlitettem mondjuk a DT-om, vagy a DPDHL-t, Accenture-st stb. Gondolmo neked ezek mind jelentektelen ki cegek es biztosan tudsz TE is konkret peldakat hozni, akarcsk en, nem pedig nagyvolnaluan altalanossagokkal dobalozni, meg a "meselete valaki" cimu tortenetekkel traktalni, ugye?

En ugyan ruhellek nagypofaju de lusta hulyegyerekek helyett melozni, de tobbiek kedveert beteszem ide (figyu: a nemetnel kulon a senior manager kifejezest hasznaltam, mert a VP szart se jelent):

www.glassdoor.com/Salaries/london-senior-manager-salary-SRCH_IL.0,6_IM1035_KO7,21.htm

www.glassdoor.com/Salary/UBS-Zurich-Salaries-EI_IE3419.0,3_IL.4,10_IM1144.htm

www.google.de/search?ei=xVG7W9bpJcTKrgSH35C4Cg&q=senior+manager+gehalt&oq=senior+manager+gehalt&gs_l=psy-ab.3..0i7i30k1l10.10188.13916.0.14391.16.15.1.0.0.0.183.1603.6j8.14.0....0...1c.1.64.psy-ab..6.10.1141...0i7i30i19k1.0.v4JIcPr2K28

Leszel szives tenyekkel alatamasztani a miondanivalod?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 14:56:14

@Arthamyr: Van benne valami ez nyilvánvaló.
De ha egyszer mind a két szülő elhatározta ,hogy három gyereket akarnak,akkor azt valószínű véghez is fogják vinni.
Mondjuk amiket írt árakat,azok elég durvák.
Én sem szeretem a hitelt,tartozást.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 14:56:14

Ja, csak hogy Arthamyr meg egy picit lejjebb vegyen az arcabol, tessek, itt a szakmai szint, ahol mar MAJDNEM 200k-t keresnek:

www.lohnanalyse.ch/de/loehne/details/ceo.html

www.spiegel.de/karriere/gehalt-so-viel-verdienen-chefs-und-geschaeftsfuehrer-in-deutschland-a-1161007.html

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 15:01:12

@Arthamyr: hidd el nekem is kívül van. Évekig gyűjtögettem, hogy legyen önerő lakásra . Meg akkor is volt tartalék , de egy jóbarátom lakhatasa került veszélybe , persze, hogy segítettem ( már korábban is segítettem neki és fizetett mindig időben ) De amikor kiadásom vAn a hajamra krnhetem , ha nem tudom azonnal behajtani.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 15:08:04

@Pink Petsch:

Hogy az árakhoz hogy jön ide a segély téma az rejtély...de tény hogy Magyarországon szinte minden olcsóbb mint a nyugati országokban. Pont. Ez a lényeg.
Nem kell azt terjeszteni hogy nem.

Határátkelő 2018.10.08. 15:08:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ennyi év után te is az lennél. :) Másképp nem lehet.

2018.10.08. 15:25:27

@Horthy Miklós cselédje: Simán, mint kitartottnak, neked van a legkevesebb erkölcsi alapod bármire is. Az árak meg nem olcsóbbak Magyarországon, legfeljebb ha az otthoni sajátmárkás szarokat hasonlítod össze, az itteni nem ajátmárkásakkal. De ezt már számtalan posztban megcáfáltuk neked konkrét példákat hozva, éveken keresztül, ahányszor előjött ez az agymenésed, még a Hinta neved alatt is.

London2009 2018.10.08. 15:27:04

@Szelid sunmalac: Megneztem es bevallom meglepett, hogy mennyire az elen vegzett a Financial Services sector… Azt gondoltam, hogy az IT nincs ennyire lemaradva tole. Elgondolkoztato…
uk.businessinsider.com/highest-paid-jobs-in-different-areas-of-work-2017-7/#20-charity-and-not-for-profit-sector-61000-1

Herr Géza 2018.10.08. 15:27:26

@Szelid sunmalac: Ó pajtás, te is bedőlsz ezeknek a „CEO átlagfizetések“ típusú “statisztikáknak”? (Lohnanalyse és társaik?) Vetted már a fáradtságot, hogy utánanézz, miből jönnek ki ezek a számok? Pár ember önkéntes, anonim adatbevallása. Miközben pl. azt is tudni illene, hogy egy CEO jövedelmének általában csak a kisebbik hányada a fizetés.
Csak egy eklatáns példa: válts már át az általad betett linken www.lohnanalyse.ch/de/loehne/details/ceo.html a svájci verzióra. Mit is látsz ott: Svájcban egy CEO átlag 774k CHF-et keres, szemben a német 180k €-val... Ezt te el is hiszed? Pláne az átlag 180.000,00 eurót, így tizedes jegyre pontosan? Nem 181.017,60, hanem 180.000.-. Pont. Kb. egy ember adata. :)))

Arthamyr 2018.10.08. 15:43:20

@Szelid sunmalac: Én végtelenül szerény ember vagyok, nincs miből visszavennem. Ráadásul nem is saját példámat mondom, én sajnos nem keresek még bruttó 150k-t sem. :( Mint mondtam, a te dolgod, mit hiszel el.
Én tudom, hogy az utolsó cégemnél a CEO 8 milliót keresett garantáltan. Ez megint a te dolgod, hogy elhiszed-e, én leszarom. :)

Szelid sunmalac 2018.10.08. 15:45:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ki nem allhatom ha valaki arcoskodik, de tenyekkel nem tudja alatamasztani, viszont el sem ismeri, hogy tevedett

Szelid sunmalac 2018.10.08. 15:45:43

@Herr Géza: Nem dolok be. Azt is tudom mikor mekkora hanyadat teszik ki reszveneyek es egyeb opciok. Nem vagyok hulye. De aki szerint atlagosan egy jobb fejleszto 200 k folott keres, az szimplan hazudik. Ahhoz ugyanis nem kell a CEO-s csomagok pontos ismerete, hogy lassuk a ket allitas kozti kulonbseget.

Szelid sunmalac 2018.10.08. 15:45:43

@Herr Géza: Meg aztan mondjuk centre pontosan meg tudnam neked mondani mennyit keresz egy vialgmeretu ceg kozpontjaban levo IT-s vezeto. De nem teszem. Annyit elarulok, ohgy kmeg sem kozeliti a 200-at. Inkabb a statisztikai adatok felelnek meg a valosagnak, nem a szepen hangzo tortenetek a haveroktol, meg a gyikemberekrol szolo osszeeskuveselmeletek.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 15:45:43

@Pink Petsch:

De olcsóbb Magyarország, szinte minden olcsóbb otthon mint a nyugati helyeken. A fizetés is kevesebb. Annyival viszont nem olcsóbb mint amennyivel a fizetés kevesebb, ez igaz.
Főleg a szolgáltatásárakban van nagy különbség, meg az ingatlanárakban. De megnézem mikor veszel annyiért tőkehúst Németországban mint otthon. Csak egy példa.
Erkölcsi alap? Miről beszélsz? Engem full nem izgat hogy meddig voltam segélyezett az osztrákoknál...nem, nincs emiatt lelkiismeretfurdallásom.

felső határ nincs 2018.10.08. 15:45:43

@Pink Petsch: van erre oldal nyugodtan ossze lehet hasonlitani a varosok megelhetesi ktgeit

You would need around 2,069.36€ (672,363.55Ft) in Budapest to maintain the same standard of life that you can have with 3,500.00€ in Vienna (assuming you rent in both cities).

www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Austria&country2=Hungary&city1=Vienna&city2=Budapest&tracking=getDispatchComparison

gondolom nem kell magyarazni

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 15:45:44

@Határátkelő: AZért pár éve a bőrön voltunk hárman akik igen ordenáré módon beszéltünk a fideszbirkákkal.
Nálam is :" Az a retkes telibeb.szott q.va anyád" volt az alap köszönés!:))
Aztán egyszer egy blogon volt egy normális hangnemű értelmes hozzászólásom,jön az egyik birka,hogy:"Te tudsz értelmesen is beszélni,vagy ellopták a nickedet?"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.08. 15:45:44

@Horthy Miklós cselédje: Azért Budapest-Miskolc igencsak más,mint Berlint vagy Münchent hasonlítani,mondjuk Lipcséhez vagy egy akármelyik kisvároshoz.
Egy pesti meg egy borsodi fizetés között is van különbség rendesen.
Jó tudom,.2010 óta nem,de azért mégis.
Akkoriban csak néztem,hogy kelet-és délmagyarországon milyen pénzeket adnak,és szörnyülködtem.

hummel8 2018.10.08. 15:45:44

"...de tény hogy Magyarországon szinte minden olcsóbb mint a nyugati országokban..."

az hogy szinte minden az nagyon erös
költöi tulzas...

VAN ami igen... an ami meg qurvara nem !!

az atlag fogyasztoi kosar szerintem mara mar csak minimalisan olcsobb Magyarorszagon...

ha meg bevetel/kiadas aranyaban nezzük, akkor felejtsd el...... akkor Magyarorszagon igy nezve minden a duplajaba kerül...

Arthamyr 2018.10.08. 15:52:05

@London2009: A pénzügyi cégnek is kell IT, sőt, sok pénzügyi cégnél, ahol nagy a lóvé, több az IT-s munkás, mint az egyéb. Egy HFT cégnél szerinted mennyi IT-s kell? Főleg, amikor a szabályozók Mifid-del és hasonlókkal bombázzák a cégeket, és állandó techológiai fegyverkezési verseny van, hogy ki a gyorsabb pár nano/mikroszekundummal? Amikor az AI és az automatizáció mindenhova betör? A listádon második insurance cégeknél is kell. Igaz, hogy sok helyen másodhegedűs/megtűrt dolog az IT, cserébe mindenhol kell.

London2009 2018.10.08. 15:53:25

@felső határ nincs: muszaj volt jatszanom vele. Ez irto jo!

You would need around 1,828.70£ (676,606.35Ft) in Budapest to maintain the same standard of life that you can have with 4,600.00£ in London (assuming you rent in both cities).

Arthamyr 2018.10.08. 15:54:00

@Szelid sunmalac: "De aki szerint atlagosan egy jobb fejleszto 200 k folott keres, az szimplan hazudik." - Ilyet ki állított?

2018.10.08. 15:54:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ennyit fizetek neki óránként, szóval az én szemszögemből ez k.. rossz pénzügyileg. De, ha az ő szemszögéből nézzük, akkor kifejezetten jó, mert itthon keres annyit, mint az osztrákoknál előtte.

2018.10.08. 15:57:38

@felső határ nincs: Persze, rohadtul nem kell magyarázni, mivel ismerem ... expatok önbevallásai .. kurvára releváns ....jah :P Egyéb hasonlóan megbízható forrásaid is vannak? Vagy inkább azoknak hiszel, akik tök átlagos életformát folytatnak egy-egy adott városban =értsd, se nem túlfizetett ex-patok, se nem havi 600 euróból tengedő munkanélküliek ...)

Arthamyr 2018.10.08. 15:58:55

@Horthy Miklós cselédje: A steak marha, bárány és a tengeri hal lényegesen olcsóbb pl. Írországban, mint Magyarországon. Cserébe pl. a paradicsom drágább és az alkohol is (főleg a bor), de összességében nincs érezhető különbség az élelmiszerárakban.
Az lakhatás az, ami durván megdobja a "nyugati" élet költségeit a magyarhoz képest.

London2009 2018.10.08. 16:00:52

@Pink Petsch: nem, nem ez az oldal amit kuldott tok erdekes. Megneztem a London-Budapest felallast es teljesen jok voltak a szamadatok.

London2009 2018.10.08. 16:02:17

@Arthamyr: ezzel en nem is vitatkozom. Csupan meglepett, hogy nincs benne az elso 10-ben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 16:03:59

@Arthamyr: meg a szolgáltatások meg az utazás .

Arthamyr 2018.10.08. 16:05:55

@London2009: Az IT önmagában nem nagyon használható.

Arthamyr 2018.10.08. 16:08:11

@tildy[UK]: Azok a mi fogyasztói kosarunkban nem igazán vannak jelen, legalábbis teljesen elhanyagolhatóak a lakhatáshoz képest.

2018.10.08. 16:09:06

@London2009: De, de ez egy ilyen önbevallós oldal, amit jellemzően ex-patok töltenek ki. A budapesti 400 eurós belvárosi bérleti 1 szobás díjon külön röhögtem ... Én 250-ért béreltem Újlipótban 1 szobást, 2 percnyi kényelmes sétára a Jászai tértől (ha ez nem belváros, akkor semmi). És ingatlanközvetítőn keresztül találtam rá, tök "hivatalosan"
De ez az oldal szerepelt már itt, ha még emlékszel, akkor éppen Stuttgart kapcsán szedtem apró darabokra, mert ott is orbitális felülárazások voltak, 600-700 euró közötti árakkal, amikor én éppen aktuálisan 450-ért béreltem, és még linkelni is tudtam hasonló árfekvésben hirdetőoldalakat hasonló vagy egyező környékkel. És éppen Hintának.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 16:12:29

@Arthamyr: hat, ha szerinted havi 300 font utazásra , csak hogy dolgozni tudj járni elhanyagolható ?! ( kettonknek pl ennyi, persze a lakás jóval több de ez se kevés )

London2009 2018.10.08. 16:13:17

@Pink Petsch: a londoni-budapesti adatokon futottam at gyorsan es nagyjabol okenak tuntek. Bar teny, hogy mar nem vagyok kepeben igazan a budapesti arakkal. Sot, annak is orultem, hogy ezt az osszeget hozta ki Londonra, mert ugye mindig ezen eroskodom, hogy ha normalisan akar valaki elni Londonban, akkor ahhoz rohadt sok penz kell. Viszont azt nem tudom, hogy a 676k HUF-ot mennyire realis megkeresni/elkolteni.

Hari Seldon 2 2018.10.08. 16:13:58

@kardio1:
Na, csak most olvastam vissza a tegnapit.
A lényeg: szerinted én optimista vagyok, szerintem meg te vagy pesszimista... Szóval nem jutunk egymással egyről a kettőre.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 16:15:41

@Pink Petsch:

Nem kell a numbeonak hinni. Én a pénztárcámnak hiszek. Pár hónapja még Ausztriában éltem, most itt, látom a különbségeket.
Jóval olcsóbb itt az élelmiszer (is) nagy átlagban. A többi meg még inkább az, a szolgáltatások főleg.
A műszaki cikkek, ruhák, utazások, autók, meg hasonlók vannak nyugati áron otthon.

felső határ nincs 2018.10.08. 16:15:42

@Pink Petsch: expat nem ex-pat es semmi koze a kifejezesnek a jovedelmi szinthez, csak es a vendegmunkas divatosabb neve

2018.10.08. 16:15:42

@hummel8:
Az EU-ban egyedül Luxemburg viszonylatában van meg a duplázás /Tripla/ , egyébként már nincs olyan ország ahol elérné azt a szintet. a német, svéd ~1,6 szorzóval rendelkezik, britek 1,5, a dánoknál kilenc éve dupla volt, most 1,3 a szorzó, a portugálokat meg már beértük.
A helyzet folyamatosan változik, ami tegnap még igaz volt, az mára már nem. www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_int024b.html

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 16:15:42

@Arthamyr:

Szerintem aki szerint ugyanazok az árak vannak az vagy nem tud számolni, vagy önmagát is becsapja.
Melyik nyugati országban veszel 4 euróért csirkemellet (kg), meg 2 euróért csirkecombot? Meg 70 centért kilós kenyeret. Itthon ezek az árak. Ráadásul nem is a legolcsóbb boltról beszélek, tesco árakról van szó, itthon se az a legolcsóbb, hanem a diszkontok.
Az nem számít hogy a szemét édesség meg rágcsa mennyibe kerül.A hús a lényeg, meg a zöldségek, gyümölcsök, kenyér, ilyesmik.
De engem izgat ki mit hisz...én látom hogy nem kell annyit költen iitt ételre mint kint kellett...nekem ennyi elég hogy elhigyjem hogy olcsóbb itthon az élelmiszer.

Herr Géza 2018.10.08. 16:21:14

@Szelid sunmalac: Moment mal, én nem beszéltem átlagos fejlesztőkről, te viszont linkeltél CEO-s fizetésekről szóló „statisztikát”. Ami pont jó példa volt arra, hogy egyetlen kattintásra lássuk, mire jók a Lohnanalyse, Numbeo és egyéb ótvar módon gagyi oldalak.
Hinta-palinta beírja Grazhoz, hogy a “melós” fizetése 1140, egy farmer 120 Euro, a csirkemell meg 15 Euro/kg, oszt máris elvitte az átlagot a francba. Pláne, ha elég kevés Hinta veszi a fáradtságot az ilyen hülyeségekre.

Arthamyr 2018.10.08. 16:25:37

@tildy[UK]: _Mi_ nem költöttünk semennyit sem utazásra.

Bicikliző medve 2018.10.08. 16:28:11

@IT Knight: maradj otthon, itt tul sok a migrans

2018.10.08. 16:31:02

@Horthy Miklós cselédje: Az, hogy téged nem izgat, hogy kitartottként osztod az észt, a te bajod. Jóérzésű embert az ilyesmi zavarni szokott, de te még hírból sem hallottál róla, úgyhogy ne is törd rajta a kis fejed, mert még agysérvet kapsz :P
Édesjóistenem ... google: aldi magyarország vs. aldi süd .... az osztás még megy, ugye? :PPP

2018.10.08. 16:34:43

@Horthy Miklós cselédje: Németországban baszlak alássan, 1,59 euró most a csirkecomb a Lidl-ben, igaz "akciósan", 1.99-ről :P.
Ezzel a hülyeségeddel már jópárszor befürödtél itt ....Téged hányszor kell pofánbaszni, hogy meg is érezd? Csak kérdem ....

Arthamyr 2018.10.08. 16:35:26

@Horthy Miklós cselédje: A csirkemellet (vagy pl. sertéskarajt) nem tudom, az itt pont drága az otthonihoz képest, de mi szeretjük a steaket, a bárányt, a kacsát, a szent jakab kagylót (scallops), rákokat, tőkehalat, lazacot, tonhalat stb. is, ezek meg otthon drágábbak, és cserébe rosszabbak is (vagy sokkal drágábbak).
Viszont összességében is drágább a steak stb., így ugyanolyan gyakorisággal fogyasztva, mint a csirkemellet, nagyobb részét fogják képezni a kiadásoknak. Ergo esélyes, hogy olcsóbban jövünk itt ki ugyanazt a kaját fogyasztva, mint akkor, ha otthon ennénk ezt.
Persze ez olyan szempontból valamennyire hülye összehasonlítás, hogy otthon ritkábban ennénk bárányt, tonhalat stb., de azért érdemes rajta elgondolkodni. Ha az árra optimalizálsz, az élvezeti értéket figyelmen kívül hagyva, akkor biztos nyernek magyarországi árak, de nem ugyanazt fogod enni. Mert ok, hogy itt csak kicsit drágább a marha, mint a csirke, de attól még itt is a csirkét ennél, ha az ár a legfontosabb, és az valóban drágább itt, mint otthon.

2018.10.08. 16:41:34

@Horthy Miklós cselédje: Te Grazban kitartott voltál, ezt azért szögezzük le, minden napod egy ajándék volt az osztrák államtól. Jó lenne, ha nem szarnál most oida, ahonnan évekig szó szerint ettél.

Arthamyr 2018.10.08. 16:41:57

@Pink Petsch: Csirkemell != csirkecomb. Csirkecomb/szárny itt is van olcsóbban. :) Viszont csirkemell nemigen van a tescoban 7eur/kg alatt. Cserébe van szuper T-Bone a hentesnél (közel feles bélszínnel), 20eur/kg, bár lehet, hogy ehhez az is kell, hogy cimborám a hentes. :) Egyébként nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretem a húst/halat boltban venni, erősen preferálom a hentest/halast az ilyesmi beszerzésére, akkor is, ha esetleg olcsóbb a tesco valami miatt... A csirkemellet, disznót megrendeljük a tescobol, marhát ritkán, azt is inkább csak darált húst/pörkölthúst, halat sose.

Arthamyr 2018.10.08. 16:44:04

@Pink Petsch: Ha már nem fog onnan enni, miért ne? :D

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 16:44:43

@Pink Petsch:

Meglepne ha a kilója lenne annyi. Csirkemell tuti nincs 4 euró körül, ami a magyar standard ár. Természetesen a normális, filére gondolok, nem a mindenféle fapados bőrös meg csontos hasonló rettenet verzióra.

2018.10.08. 16:45:16

@felső határ nincs: Ha azt sem tudod, mit jelent az ex-pat kifejezés, akkor szerintem nincs miről beszélnünk .... Persze, igazad van, a rothadó-nyugat-hót-drága-minden-este-soroshoz-kell-imádkozni-plusz -allahhoz-is-a-többi-12-szobatárssal-akikból-15-en-terrorista-migráncsok.
Így jó?

2018.10.08. 16:46:52

@Horthy Miklós cselédje: Édesapa, google, ne csak pornóra használd --- :P A bőrös-csontos verzió errefelé nem ismert, sahogy a farhát sem :PPP Nincs rá igény :P

Arthamyr 2018.10.08. 16:50:40

@Arthamyr: @Horthy Miklós cselédje: Mondjuk ha az árra optimalizálsz szigorúan, akkor nem eszel húst amúgy sem, így lényegtelen, mibe kerül a csirkemell. :D

2018.10.08. 16:51:30

@Arthamyr: Mert gusztustalam, és ne fogadj te arra, hogy nem fog onnan enni, önkormis kegyelemlakása volt (a mázlista senkiháziának), ami alapján egy friss igénylővel szemben előnyt élvez majd, ha megint megigényli, bár ami sztorikat hallottam, és amilyen szépen kiviselte magát, szerintem az osztrákok legalább egy miatyánkot elrebegtek, hogy végre eltakarodott. Most meg adja a nagy hazafit! De azt nem vállalta volna be, hogy évekig a magyar segélyből tengődjön, mert éhen halt volna a levegőben, amivel az emberiség genetikai állománya sokkal jobban járt volna ... DE érted, most ő nagy hazafi. Egyszerűen undorító, és gusztustalan ...

London2009 2018.10.08. 16:54:57

@Pink Petsch: mar megtert! Hazafi es egyetemista. Mindenre telik neki a kivalo magyarhonban. Albi, egyetem, baratno, internet, csirkemell... :D

Arthamyr 2018.10.08. 16:55:28

@Pink Petsch: Gyönge a gyomrod, pedig azért már sokmindent láttál, megéltél... :)
Én is szívesebben laktam volna "önkormis kegyelemlakásban" (már ha ugyanilyen jó az is), lenne jobb helye annak a pénznek, ami lakhatásra ment. :)

Arthamyr 2018.10.08. 16:58:26

@felső határ nincs: A kérdés az, hogy mennyire kell pontatlannak lennie egy adatnak ahhoz, hogy a semminél is rosszabb legyen. :D

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 16:58:53

@Pink Petsch:

Angyalom, a tények leírása az nem "odaszarás". :D Amúgy hihetetlen hogy ennyire rámcuppansz mindig ha megjelenek itt. Ennyire bejövök? Kár hogy még nem randiztunk. Na ha majd erre jársz : ]

felső határ nincs 2018.10.08. 16:58:56

@Pink Petsch: Van vmi adatod, ami teged tamaszt ala? Mert a ksh meg a numbeo szerint hazudsz.

2018.10.08. 16:59:05

@London2009: Nettóban nem reális az átlagnak, és az átlagból jön össze egy ország népe, nem az alsó és felső akárhányból.
London vonatkozásában nem nyilatkozhatok, de hogy egy budapesti központi (Nagykörút) 1 szobás lakás bérleti díja 400, sőt 431 euró lenne, az még viccnek is roszz.
Persze, van olyan is, sőt még olyanabb is ... de ha az átlagot nézzük, akkor közelebb járunk a valósághoz, ha 300-350 eurót mondunk. Hát, pont ennyire megbízható az az oldal ....

felső határ nincs 2018.10.08. 16:59:07

@Arthamyr: Nem az a lenyeg, hogy mi van olcsobban a lidl akcijos fuzeteben back fridaykor, hanem az, hogy Budapesten - ami az orszag legdragabb helye - MINDEN olcsobb mint nyugaton barhol, akarmilyen utolso faluban.

Najo, az elektronika meg a markas ruhazat nem, de az pl. videken dragabb mint Pesten nyilvanvalo okokbol.

www.numbeo.com

2018.10.08. 17:03:07

@felső határ nincs: Perszehogyhazudokmertengemasorosfizethogyhazudjak ... bocs, de fárasztó vagy... ha csak annyira vagy életképes, hogy egy belinkelt címre rákattints, és magadtól nem vagy képes pornón kívül másra uis használni a google-t, akkor én nem segíthetek rajtad ... ugyanis életképtelen vagy.

London2009 2018.10.08. 17:04:45

@Pink Petsch: nem tudom, nekem a Mikszath Teren van egy baromi nagy, de lenyegeben egy halo+nappalis lakasom es az 450 euroert van kiadva jelenleg. Ugyhogy ezt pont konkretan tudom, hogy realis adat. De mondjuk arrol amig Hinta nem vilagositott fel fogalmam nem volt, hogy mennyibe kerul egy csirkemell, mondjuk azt Londonban sem tudom. :D

2018.10.08. 17:06:12

@Horthy Miklós cselédje: Mondd, sikerült összehasonlítanod már a magyar Aldi és a német Aldi árait? Vagy inkább nem, mert pofánbaszna a valóság ....
Inkább terelsz .... de ez semmin nem változtat.

2018.10.08. 17:11:18

@London2009: Gratulálok a mázlidhoz ;))) Bár, ha rendbe van rakva, és mindennel felszerelve, akkor talán még én is kivenném, pláne,hogy nem élsz otthon, hogy havonta az agyamra menj :DDD
Mellesleg, az én állításaimat rohadtkönnyen lehet ellenőrizni, egy szimpla kereséssel ... nem azt mondtam, hogy nincsenek 400 eurót meghaladó 1 szobás bérlemélnyek Budapesten, hanem, hogy nem ez az átlag ... egyelőre még, és szerencsére ... Viszont a numbeo szerint pedigde ... :PPP

Herr Géza 2018.10.08. 17:12:52

@Pink Petsch: Hagyd már szegényt... :))) A 37 nm-es szoc. bérlakásban asztal alatti kutyaként nyomorgott Grazban, miközben az AMS csengette a segélyt, igaz a belvárosi Billa árait hozta közben példaként és azt hasonlítgatta a magyar Tesco akciós áraihoz. Bezzeg most 8 nm kőbányán ő büszke polgár, aki ugyan pont nem talál havi 250 nettós misimosi melót (bár Grazból nézve hegyszám volt pesten ilyen állás, lasszóval fogták az embereket...), de a régi lemez még mindig be van akadva. Majd hallunk még mást is. Sőt, más blogon már most pampogott, hogy az a nettó “akár” 250 ugyan igaz, csak kb. havi 250 órára, majd 10 év munkaviszonnyal, minimálbérre bejelentve, szabi nincs, betegállományt nem fizetünk, stb. És még cafetéria sincs, a büdös tőkések... :))))

2018.10.08. 17:19:44

@London2009: A barátnő szetintem még mindig mínuszos :DDD
Bár csirkemellre Grazban is teltt volna, egy flaska Jager árából egy egész hétre valóra is :P De hát a prioritások, ugye ... :DDDD

felső határ nincs 2018.10.08. 17:20:33

@Arthamyr: Kenyelmes lehet pontatlannak nevezni valamit nulla olyan adattal, ami cserebe minket tamaszt ala.

Boldog Karacsonyt!

felső határ nincs 2018.10.08. 17:20:37

@Pink Petsch: Szoval marad a suket duma?

Na itt van neked kaja Bp vs Salzburg

www.numbeo.com/food-prices/in/Budapest

www.numbeo.com/food-prices/in/Salzburg

Ez a 220% arkulonbseg vajon a gyikemberek muve?

London2009 2018.10.08. 17:24:26

@Pink Petsch: szerintem ez nem mazli kerdese. 10 eve van kiadva es mindig ilyen 400 euro korul fizettek erte az utobbi evekben. A titok az, hogy en csak kulfoldi berlot keresek es csalad, haziallat nelkul. Nagyon jo helyen es hazban van, de tiz eve nem volt rakoltve, ugyhogy lenne mit cserelni rajta. Kulonben en ezt nem sokallom. Sot! Ha azt veszem, hogy a lakas erteke jelenleg 40millio forint akkor ez 4,36%-os rental yield, ami irto gyenge. A londoni hazam amit kiadok ezzel szemben 9,14%-os rental yielddel rendelkezik. Igazabol el kellene adni es masba tenni a penzt.

2018.10.08. 17:28:56

@Herr Géza: Áhhh, nem érted te ezt, édesapa! Most ő büszke polgár a 8 négyzetméteren, és megosztott életterén, a rendőr-sem-megy-ki-akörnékre-sötétedés-után osztott bérlakásában, mert MAGYAR, és MAGYARORSZÁGON még soha senkit sem hagytak az árok szélén (inkább belerúgták, de ezt most hagyjuk ;))) ). Grazban, a sokkal nagyobb életterével, a sokkal jobb lehetőséget biztosító környezetében sem lehetett POLGÁR, mert ott nem volt MAGYAR, csak egyAuslander ... érted ... nem? Az, hogy ott jelentkezzen egyetemre, hogy ott képezze magát tovább, meg sem fordult a fejében. Az bezzeg igen, hogy a segélyét elpiálja, és nyígjon, hogy őt kitaszítják egy olyan közösségből, ahova meg sem próbált beilleszkedni. Csak élősködött rajtuk. És csodálkozott, hogy megvetik. :P

2018.10.08. 17:32:04

@felső határ nincs: Rajtam követelted a forrást korábban, most meg én trajtad ... a numbeo-n kívül ... A kiló hagyma diszkont árszabás itt és ott, vagy fancy piaci, bio-vegán alapú? :P Ja, nem tudod, mert csak a numbeo-t nézed. Ládd, erről beszéltem, de neked hiába.

blackhairlady 2018.10.08. 17:35:34

@Horthy Miklós cselédje: Az tok jo, hogy ilyen olcso otthon minden, akkor meg telik mindenre a tartalekodbol es nem kell elmenned dolgozni.

2018.10.08. 17:37:48

@London2009: Volt egy halvány sejtésem, hogy nem csoresz egyetemista -lak ;) Mondjuk, én drágállom, ha nincs felújítva, de én egy kelet-európai ármegnézős user vagyok, egy ex-patnak, akinek ráadásul a cég állja, kurváratökmindegy, mert a környék fasza, és egy lakás meg még faszább, mint egy hotelszoba. :)
Ha mweg több vele gond, mint a haszon, akkor meg simán add el, még kitart az ingatlan-kufi, de 2-3 éven belül, összeomlik, mertz lassan már nincs hova fújni ... olyan lakásárakat láttam Budapesten már, mint az itteniek, egy normálisabb tzársasházban (nem panel, meg Békás vagy ilyesmi, hanem mondjuk Újlipót). És ezt már tovább nem nagyon lehet fújni ....

kardio1 2018.10.08. 17:42:25

@juletræ: elfogult, az objektivitást nélkülöző vélemény. Járt isolába gyereked Franciaországban ?
Nem, nem Molière-t magolnak, csak szólok. Az viszont nem ártana, ha többet tanulnának a műveiről.

Arthamyr 2018.10.08. 17:44:03

@felső határ nincs: Nem tudom, és nem is érdekel, hogy mi mikor olcsó a Lidlben.
Egy rakás termék, amit írtam, olcsóbb, meg úgy en-block az én teljes "kajakosaram" is jó eséllyel (ha egyáltalán kaphatóak bizonyos termékek, leszámítva egy-két nagyon drága, spéci boltot). Jövőre hazaköltözünk, ráadásul vidékre, nagyon kíváncsi leszek, hol fogok pl. normális steaket vagy halat szerezni, ami itt teljesen alap és nem is vészesen drága...

Arthamyr 2018.10.08. 17:45:30

@Pink Petsch: Szerintem simán lehet annyi, ha legális és piaci.

London2009 2018.10.08. 17:48:25

@Pink Petsch: nincs vele gond, alapvetoen teljesen rendben van es most volt kifestve par eve, de nincs benne mondjuk luxus konyha vagy furdo stb. Sajnalom eladni valami miatt, meg nem is tudnek most hirtelen mit kezdeni a penzzel. Balatonfureden nevettem jokat az elado ingatlanokon. Mondom ezt ugy, hogy imadom Furedet es minden evben ott toltok par hetet es szandekomban is allt vasarolni, de azert egy 2 haloszobas, uj epitesu lakas 100 millioert egy vicc. Megneztem egy csomo ingatlant, addig amig ott voltam, de irrealisnak tartom az arakat. A szezon meg mindig csak ket vagy maximum harom honap, igy a return nulla. Tehat befektetesnek nagyon rossz, de nyilvan mas szempontok is lehetnek, ami miatt valaki vasarol nyaralot ugyebar.

kardio1 2018.10.08. 17:48:46

@Olliék: elég kinyitni a szádat, hogy tudják, külföldi vagy. Vagy elég, ha tudják a neved.

2018.10.08. 17:52:40

@Arthamyr: A Vásárcsarnokban Józsitól, Budapesten, ha még megvan a standja.. ő tényleg steakhúst (magyart) árul ... olyan is az ára...., nem kiöregedett tejelőt.
Egyébként külföldi árut, ilyen téren a Metrókban találsz, még tengerieket is (bár nem a napi fogást veheted meg jégről, inkább a hetit). Csak az gond, hogy a Metrók nem kiskereskedelmiek, nem lehet csak úgy beesni, mint egy Sparba vagy CBA, az utcáról.
No, de hát majd visszaszoksz a magyar rögvalóságba, és máris csalni fogsz egy vállalkozóival, hogy a Metróban vásárolhass ... És még azt mondtad, hogy téged békén fog hagyni a rendszer? Muhahahahhaaaa .... ! Máris csalót csinál belőled, ha normális kaja-alapanyagot akarsz, megfizethető áron ... És ez még csak a kezdet lesz .... :PPP

London2009 2018.10.08. 17:57:45

@Pink Petsch: Szerintem videken el lehet ezeket felejteni, az meg nem realis, hogy ezert rendszeresen Budapestre utazgasson. Mo-on van jo csirke meg sertes, aztan ennyi. Nem is ertem, hogy miert nem probalnak meg sokan ebbol elni? Tavaly apam egy baratjaval kozosen vett egy baranyt. Direkt nekik neveltek, ugy kellett kulon leszervezni, mert amugy valami miatt ez nem divat. Legalabbis arra felejuk (Eszak-Kelet Mo.), mashol lehet, hogy ez nem igy van. Bar meglepne…

2018.10.08. 17:59:17

@Arthamyr: Khm, egy bolti eladónak, egy sima banki ügyintézőnek, egy pedagógusnak (bocs, oké, ez nem piaci, így a nővérkét meg sem említem már), egy alkalmazotti státsuzban levő bármilyen szakembernek?
És ezt te most komolyan gondoltad? Mert ez az átlag, nem az IT-s guru, vagy a menő nőgyógyász magánpraxissal ....
Ha te ezt komolyan így gondolod, akkor kurváraszar meglepetések fognak érni otthon, pláne vidéken ....

Arthamyr 2018.10.08. 18:01:19

@Pink Petsch: Budapestre biztos nem fogok feljárni vásárolni, az k. messze van. Az egyik pesti steak-étteremtől megvan az ő forrásuk (mondjuk ők kis tételben nem árulnak, de majd veszek sokat, és megpróbálok túladni a feleslegen :)), meg helyben is van bolt, ami "egzotikusabb" dolgokat is árul (pl. vadat, halat), hátha beszerzik, ebben bízom. Egyébként szarvasból is lehet frankó steaket csinálni. :)
A tengeri cucc neccesebb lesz, mivel itt lehet "catch of the day"-t venni, otthon szerintem leginkább fagyasztottat, jó drágán. Viszont ha van süllő, kecsege, harcsa, az se rossz B-tervnek, az meg itt nem nagyon van. :) A fagyasztott garnéla egész vállalható, a homárt pl. meg itt sem nagyon ettünk, mert én punci voltam leölni, és sajnáltam élve rakni a vízbe. Max. veszek valami halastavat és kitenyésztem. :P

2018.10.08. 18:06:11

@London2009: Sőt, Magyarországon van jó, igazán édes, intenzív paprika ízű kápia-paprika is, olyan mint, amit a nagyi termelt anno a hátsó zöldségeskertben!
Tudod, hogy honnan tudom? Mert a múlt héten vettem fél kilónyit 89 centért a feldbergi Lidl-ben .... Két nap alatt felfaltam, az utolsó már magában, desszértként. Ilyen finom kápia-paprikát tényleg legutoljára a nagyim termesztett
Hát így állunk a magyar termékekkel .... itt van, otthon meg inkább hagyjuk .... elvégre a víznek is van bizonyos íze :PPPP

Arthamyr 2018.10.08. 18:07:20

@Pink Petsch: Nem értem miről beszélsz, én arra írtam, hogy szerintem reális 430-as albérletár. Ha piaci áron és legálisan van kiadva. Az egy más kérdés, hogy szerintem a többség nem teljesen legálisan, mindenféle trükkel van kiadva, így az átlag nyilván alacsonyabb lesz, de ezt nem mindenki tudja/hajlandó igénybe venni. Pl. aki normálisabb adózási morállal/szabálykövetéssel rendelkező országból származik, az nem fog zsebbe fizetni, akkor sem, ha spórolhat ezzel mondjuk havi 150 eurot... Esélyes, hogy még trükközés lehetőséget sem ismeri, esetleg a cége bérel neki, és számlát is kér.

Arthamyr 2018.10.08. 18:08:40

@London2009: Én még azért nem adtam fel. Pesten/Gödön meg tudtam oldani, meglátjuk mi lesz az Alföldön.

London2009 2018.10.08. 18:10:59

@Arthamyr: ez igy van, a kulfoldi (ny-europai) berlok mindig kernek szamlat es nekem ezzel nincs is semmi bajom. Viszont ok fizetnek is es vigyaznak a lakasra.

London2009 2018.10.08. 18:11:46

@Arthamyr: tetszik, nem tetszik, muszak lesz irnod egy posztot jovore a hazakoltozesrol!

London2009 2018.10.08. 18:14:34

@Arthamyr: azt hittem, hogy mar megvan a haz. No mindegy, raerunk, ha addig nem hal meg a HA. :D

2018.10.08. 18:16:07

@Arthamyr: A halastó lesz az ... Otthon tudod mit kapsz majd nagy tételben? Mocsári pontyot, meg tilápiát, brr! Ja, és a harcsával rendszeresen megpróbálnak átverni a nagy üzletláncok is ... tudod, az afrikai harcsa ... :PPPP
Te komolyan azt hiszed, hogy Magyarországon a tömegétkezésben van valamilyen hagyománya az édesvízi halaknak?!!!! Ja, de, van, a zsíros iszap-izű, tenyésztett szemét-ponty, jótvágyat!
A homárral én is így voltam, amíg meg nem kóstaltam a frissen kinyírtat a fagyasztottal szemben. Azóta nincsenek skrupulusaim! Hidd el, nem éri meg puncinak lennmi, ugyanis a friss homárhús még nyersen is kurvafinom! Mondom én, aki nem vagyok valami nagy halas és herkentyűs ;)))

Arthamyr 2018.10.08. 18:16:19

@London2009: Majd a jövő hónapban, de nem az a lényeg, hanem előbb bepróbálkozunk egy ír állampolgársággal, és szeretnénk megnyugtatóan rendezni a lakásunk helyzetét is.

London2009 2018.10.08. 18:17:44

@Arthamyr: meg lesz az pikk pakk! Hajra!

Arthamyr 2018.10.08. 18:18:17

@Pink Petsch: A pontyot sajna nem szeretem, bár itt is már többen írták, hogy velem van a baj, nem a ponttyal, ez valószínűtlen, hogy megváltozzék. Akár mocsári, akár nem...

London2009 2018.10.08. 18:18:20

@Pink Petsch: imadom en is a homart. Sajnalom amugy oket, de jah, a szerencsetlenek sajnos tul finomak. :S

2018.10.08. 18:21:10

@Arthamyr: Úúúúb+!, én ezt szerintem alaposan félrenéztem .... A Lajhár arra a megjegyzésére volt ez re-re-re komment, ami a 600-as nettót taglalta ...
Oké, hamu,és stornó! Bocs.

London2009 2018.10.08. 18:25:07

@Pink Petsch: A Lajhar! Nagybetuvel. Aaszta! Koszonom. :D

2018.10.08. 18:25:24

@Arthamyr: Nincs veled baj, ha a tenyésztett pontyot nem szereted, vagy csak azt ismered ponty néven. Az otthoni kereskedelmi forgalomban meg azt kapni. Ugyanis, az tényleg szar, zsíros, gyakorlatilag szeméttel táplált előlény-szerűség, szegényfeje.

2018.10.08. 18:27:26

@London2009: Ugye? ;))) Tegnapelőtt 13-at végeztem ki az előételhez, és a nem-túl-szépen-kibányászni-sikerült húsdarabokat szépen megebédeltem, némi lime-lével, csak úgy, natúr ;)))

Herr Géza 2018.10.08. 18:28:33

@felső határ nincs: Akkor nyilván a szintén Numbeo-s average monthly net salary, meg a local purchasing power adata is a gyíkemberek műve. Mert ha már komolyan veszed az eastern meg western style food basket hülyeségeket, majd ezekből mélyreható következtetéseket vonsz le, akkor nézd már meg az egyenlet másik oldalát is:
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Hungary&country2=Austria&city1=Budapest&city2=Salzburg&tracking=getDispatchComparison

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 18:30:04

@Pink Petsch:

https://www.discounter-preisvergleich.de/suche.php?s=hühner&d=global

Nem találok 4 eurós csirkemellet, meg 2 eurós csirkecombot...természetesn a friss húsokat kell nézni!

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 18:30:04

@Herr Géza:

8nmes szoba, 40 rugó rezsivel, lepukkant környék :) Reggelente mindennapos hogy a buszra felszállva mellettem verekednek, meg bedőlnek a bokorba már 10 órakor részegen. Nekem pont az ilyen balkáni dolgok hiányoztak a legjobban. :)
De a legszimpatikusabb a laza munkatempó, mindenki szarik igazából bele, ez nekem nagyon szimpi, mert nekem is ilyen hozzáállásom van kicsit. Hogy minek szakadjak meg ha úgyis a főnök tollasodik csak? :)

Egyébként nem is kerestem még munkát is, a tanulásra koncentrálok most. De kb. könyörögnek itt a munkásoknak, 10 üzletből 9 emberért kiált. Válogatni lehet a munkák között úgyhogy ettől a részétől én nem félek.

1000 nettós órabér alatt amúgy meg se fogok jelenni egyetlen munkahelyen sem. :) Ez van srácok, itt benézett a ló az ablakon, most proletárdiktatúra van, most mi válogathatunk. 25 évig a vállalkozó volt a király, fordult a kocka. ;)

DFK 2018.10.08. 18:30:04

@Kövérmadár [swe]: azért azt kétlem, hogy a svédeknél nem kell se nyugdíjjárulékot se egészségboztosítást fizetni. Egy kis guglizás az egész...

2018.10.08. 18:30:04

Jól elvitatkozik a csapat az árakon, miközben csak a vásárlóerő paritást kellene megnézni!
Ennél frissebb nincs /Magyarul fentebb már betettem./;
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=GDP_per_capita,_consumption_per_capita_and_price_level_indices
A lényeg, hogy 1987-91-ben pl. Ausztria vonatkozásában 6-7,5 szer jobb volt a helyzet, ma már "csak" a duplája közelében van, alatta egy kicsivel.
Az osztrákok lefelé mentek, mi föl és ha így halad, akkor úgy 8-10 éven belül találkozunk valahol a mostani adatok átlaga környékén.
1988-ban két hónap alatt annyit lehetett keresni Ausztriában, mint Magyarországon egész évben. Ma is vannak jól fizető területek Ausztriában, de ezt az arányszintet már soha nem fogjuk elérni.

2018.10.08. 18:33:54

@Horthy Miklós cselédje: Hogy te mi kindent nem találsz, és mi mindennel nem vagy képben, abból Háború és békét lehetne írni, ami kitartana az emberiség utolsó másodpercéig ....

2018.10.08. 18:39:45

@London2009: Természetesen, Őfensége! ;)))

kardio1 2018.10.08. 18:40:33

@Pink Petsch: én élelmiszert vásárolok itt és Magyarországon. Ott kevesebbe kerül. Sem itt, sem ott nem sajátmárkásat veszek.

Arthamyr 2018.10.08. 18:44:40

@Érzelem Nélkül: Hát, a gyakorlatban, mindennapi életben nem sokat érzékelek abból, hogy az Írországhoz tartozó csík másfélszer olyan magas, mint az Ausztriához tartozó... Nem torzítja ezt pl. az Apple gigabirsága (vagy az idén volt?) és hasonló finomságok?
A GDP/fő egyébként kiváncsi lennék, hogy konvertálható jólét/főre, vagy mondjuk annak a mediánjára. :D Ez olyasmi, mint amikor mondják, hogy hurrá, nő a gazdaság, én meg kurvára nem érzékelek belőle semmit, sőt ha kicsit tovább gondolom, akkor ha épp nem lett több a fizetésem, még buktam is rajta.
Finnországban alig élnek jobban, mint Spanyolországban, ez is érdekes. Ez a szám igazából arra jó, hogy esetleg igazoljanak vele valamit, amit igazolni szeretnének. :)

kardio1 2018.10.08. 18:47:34

@Arthamyr: nálatok mennyibe kerül nagyságrendileg az első 3 tétel (steak marha, bár

Nincs közöttünk csicska 2018.10.08. 18:48:19

@Herr Géza: S ki vitatkozott azon hogy nyugaton tobbet lehet keresni? Senki.

A lenyeg hogy vasarloerteken mar csak 60-70% pluszban vannak a leggazdagabb EU orszagok, a mediterran terseget meg keleteuropa 10 even belul lenyomja vasarloerteken, meg a leggazdagabb spanyolokat is.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_int024b.html

kardio1 2018.10.08. 18:49:56

@tildy[UK]: egyébként jó, hogy újra itt vagy, már akartam írni !

2018.10.08. 18:51:10

@Érzelem Nélkül: "Ábrándozás az ...", no de hagyjuk Vörösmartyt békében pihenni.
Amit sem te, sem nagyon sokan mások nem fognak fel, az az, hogy ez a korszak már nem a '90-es évek, amikor a hirtelen szabadságtól megbódulva, impulzus-szerűen rajzottak ki a népek a közép-kelet-európai államokból. Ma már nem az az elsődleges szempont, hogy fúúúú-a-sógoroknál-6-szor-annyit-lehet keresni ..... Bár egyes szakmákban még mindig, és egy átlag szakmában is minimum dupla szorzóval számolhat az embetr, de inkább többel. Arfról nem beszélve, hogy Ausztria drága, már Németországhoz viszonyítva, de ezt te bitztosan tudod, mert a numbeo tutira megmondja :PPP (Jézusom!)
Ja, a szempontok, ami nem pusztán anyagiak: munkakörülmények, szociális háló, tervezhető jövő .... ezek az alapok. Aztán, jogbiztonság, a hatalmi ágak szétválasztása, felelősséggel tartozás, köovetkezmények egyes tettek után ésatöbbi ...
Folytassam? Minek? Aki pusztán az anyagiakat nézi, annak lehet, nem érimeg, aki viszont az egyetlen életét nyugalomban és jogbiztonságban aklarja élni, annak Magíarország ma nem egy ideális hely. Sajnos.

kardio1 2018.10.08. 18:55:12

@Hari Seldon 2: ez nem optimizmus, vagy pesszimizmus kérdése. Szerintem Franciaországot túlzottan rózsaszínben látod, Magyarországot meg túl feketén. Azaz ez utóbbi esetén te vagy pesszimista.
Mondom mindezt úgy, hogy jól érzem magam a bőrömben itt, ahol élek.

Arthamyr 2018.10.08. 19:04:42

@kardio1:

A steakből ugye sokféle van:
-fillet: 30-40/kg
-ribeye/t-bone: 18-25/kg
-a sirloin, striploin gondolom olcsóbb, de azt sosem veszek, általában t-bone-t, ribeye-t szoktam, az utóbbi időben mindig t-bone-t mert nagyon jó.

A bárány kilóárát nem tudom, egy lamb rack 10-12 eur szokott lenni, és legtöbbször azt veszek. Ez két főnek elég bőséges, kb. 3 főre is elég lenne, nem mértem még le, mekkora.

A tengeri hal meg ezer féle van: pl. tenyésztett lazac 25-30/kg, vad 40-45, tonhal 30-35 körül. Tavaly óta a feleségem intézi a halvásárlást, mivel otthon van, szóval pontosan nem emlékszem már, magyar. Sok minden olcsóbb ennél, pl. pisztráng, tőkehal, rája, kardhal (ez mondjuk nem biztos, lehet, h 30 körül van). Nem elhanyagolható szempont, hogy semmi sem fagyasztott, és friss, és hatalmas a választék.

Willkommenskultur 2018.10.08. 19:11:24

@Pink Petsch: Biztos azert bukott az osszes nyugati kormany az elmult5 evben mert a zemberek imadjak a tervezheto jovojuket.

Vagy lehet hogy megsem. Gyakorlatilag Nemetorszagon kivul es keleteuropan kivul a legjobb esetben is stagnal az europaiak eletszinvonala, par orszagban meg egyertelmuen csokken.

2018.10.08. 19:15:34

@Willkommenskultur: Perszetermészetesenmiittmindsorosnakjelentükőfizetminket.
Egyéb?

Arthamyr 2018.10.08. 19:16:56

@kardio1: kishfish.ie/ tőlük vásároljuk a halat, a heti ajánlat pl. 2 seabass 5 eur, fogalmam sincs mi magyarul (ez két embernek elég egy étkezésre 5 euroért), 28/kg a tonhal, az két embernek mondjuk 15-20 eur, de az tisztességes méretű lesz. :)

Arthamyr 2018.10.08. 19:29:19

@Nincs közöttünk csicska: "A lenyeg hogy vasarloerteken mar csak 60-70% pluszban vannak a leggazdagabb EU orszagok" - Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a hónap végén mennyivel lesz több euro a számládon, mint az előző hónap végén volt. Az egységnyi idő alatt elérhető megtakarítás. Lényegtelen, hogy az vásárlóerő paritáson (akárhogy is számolják azt) mennyit ér, mert egy idő után fogom az összegyűlt pénzt, és elmegyek vele oda, ahol vásárlóerő paritáson (az én szubjektív érzékelésem és saját fogyasztói kosaram alapján, nem a tökömtudjamilyen statisztikai hivatal számítása alapján!) sokat ér. Ez van, ha csak az anyagiakat nézzük. Aztán persze van még pár dolog, amit @Pink Petsch: is írt, ami sokakat érdekel, engem mondjuk pont nem, de gyanítom, hogy a nemesebb lelkű a többséget igen.

Herr Géza 2018.10.08. 19:55:56

@Horthy Miklós cselédje: Ja, ha ilyen toszomfaszom (ld. még Numbeo...) oldalakon keresel, akkor nem is csodálom, hogy nem találsz semmit. :))))))

2018.10.08. 20:07:34

@Arthamyr:
A vásárlóerő paritás azt jelenti, hogy a különböző országokban kapható fizetések mellet megnézik, hogy mennyit lehet belőle vásárolni az adott országban. Kiigazítja azokat a dilemmákat, amin itt már jó régóta vitatkoznak, hogy melyik fizetés mennyit ér Magyarországhoz viszonyítva valójában. és hát ez van, egyre kisebbek a különbségek, ami az itthoniaknak jó, a nyugatiak meg megszívták, mert mostanában sokkal többet kell dolgozniuk, kevesebbet érő pénzért.

2018.10.08. 20:07:34

@Pink Petsch:
Szerintem a Magyarországon kifogásolt dolgok nyugaton ugyanúgy megvannak csak a rózsaszín ködtől és a nyelvismeret szintje miatt nem látják a kiment emberek.
A németeknél iszonyatos cenzúra van, a bukott politikusaikat pl. a Gazprom-nál ejtőernyőztetik, mint az előző kancellárt is, .. és még Orbán a Putyin pincsi :-) . A németek szerint Erdogan egy diktátor, akivel csak annyiban szabad szóba állni, amennyiben nagyon muszáj, .. közben pár hete 35 milliárd eurós üzletet kötöttek a vasút korszerűsítésére.
Az már csak hab a tortán, hogy Németországban és Ausztriában is többször összeállta mű jobboldal és a mű baloldal, mert csak így sikerült hatalmon maradniuk. Lehetne ezt reggelig sorolni, szóval ott is olyan demokrácia van, mint az antik Görögországban volt, ahol a társadalom ~10%-ka élvezte.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 20:07:34

@Pink Petsch:

"aki viszont az egyetlen életét nyugalomban és jogbiztonságban aklarja élni, annak Magíarország ma nem egy ideális hely"

De az. Semmivel se kevésbé jogállam Magyarország mint mondjuk Németország. A nyugalomról meg annyit hogy Magyarországon mára inkább jobb a közbiztonság mint Nyugaton. A rengeteg beömlő elem odavert a nyugalomnak a nyugati országokban.
Igazából az anyagiakat leszámítva semmivel se jobbak a nyugati országok mint Magyarország, ez az igazság..
Persze tudjuk, szerintetek diktatúra van, szörnyű elnyomás, a magyarok pedig éhkoppon vannak...

juletræ 2018.10.08. 20:07:43

@kardio1:
"Járt isolába gyereked Franciaországban ?"

Franciaországba a lábamat sem tenném iskolaügyben, mert Fr egy szegény ország, nehéz nyevvel és kellemetlen lakókkal ;)
Ha francia tagozatra gondolsz: nem, oda nem adnám ( bár megtehetném, de nem akarok neki rosszat). Inkább jár a dán tagozatra ;)

Söt, ha itt maradunk, és nyelveket kell majd választania, a franciát nem engedem neki. ;) Marad a német meg a deriváltjai ( holland, dán, svéd, angol).

Luxemburgban az Európai Iskolában azonban ( hallomásból, kollegáktól) tudom, hogy mi megy.
P.l. ha a gyerek jól írja meg a biológia dolgozatát, de (francia) nyelvtani-helyesírási hibát vét, akkor a dolgozatból pontot vonnak le.

A legjobb eredményt elérö a dán tagozat, a legrosszabb a francia.
A drill, meg a mösziözés ellenére.

A francia vezetési szokásokról: nem tudom, hogy mikor számít valami nem elfogultnak. Szerinted, ha egy francia városban öt nap alatt kétszer ütnek el majdnem a zebrán, a másik francia városban a biciklizés közben egy hét alatt 4-5 incidens van, az "elfogult"?

Ilyen Ény-Euban öt év alatt _egyszer_ történt velem. ( Minden nap 10 km-t bicikliztem ott is, itt is)

És amíg Luxembourg-Metz távon ( 2X60 km) egy oda-vissza úton kb 3-4 incdens van ( az istenbarma franciái nem tartanak követési távolságot, dugóban elémpofátlankodnak, a rozsdás kis pözsójukkal le akarnak nyomni, ha táblák szerint vezetek, esatöbbi), addig a Harrislee-Koppenhága úton ( 3X 340 km) kb _nulla) darab incidens van, nos ez átlalánosítás?

Mielött közvetlen kapcsolatba kerültem veluk addig úgy voltam a franciákkal, hogy bogaras emberek, de legalább a matematikához értenek. mërsékelten szimpatikusak voltak.
Most hogy naponta van hozzájuk szerencsém ( az arrogáns pofavágásaikhoz, ha aprópénzzel fizetek a boltban, ahhoz, hogy számukra idegen országban nem hajlandók a helyi nyelven megszolalni, meg a szabálytalanságaikhoz, késéseikhez, stb) a véleményem igencsak megváltozott kedvezötlen irányban.

Nincs közöttünk csicska 2018.10.08. 20:07:54

@Arthamyr: az konkretan oltari nagy marhasag

politikai okok miatt senki nem ment sehova, amit az is mutat, hogy a kitantorgottak kozott ugyanugy Orban nyert ugyan ugy mint az itthon maradtak kozott, vagy a hataron tuliak kozott, szegenyek vagy gazdagok kozott

kulonben is eleg rohejes 5let a "diktaturabol" oda menekulni, ahol szavazojogod sincs csak a lapat nyelet kell rendesen fogni

hehe

Nincs közöttünk csicska 2018.10.08. 20:07:57

@Herr Géza: Te milyen oldalakon keresel? Mar ha tudsz jobbat mint a Numbeo.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 20:09:35

@Nincs közöttünk csicska: dehogyis . Nézd meg a londoni szavazási adatokat ...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 20:13:32

Kicsit az életem morzsák blogra, sokáig rn is hitelellenes voltam. Aztán változott , mert egyrészt sosem csúsztam meg visszafizetessel, másrészt credit ratingez épít . Ami akkor lesz majd fájó pont annak akinek nincs, amikor lakást venne . Plusz rengeteg 0%-os hitel is van a piacon, építi a ratinget szinten .

puhacica 2018.10.08. 20:16:10

@Arthamyr: majd ha kell jo marhahus otthon, szoljal.

Arthamyr 2018.10.08. 20:25:54

@Érzelem Nélkül: "A vásárlóerő paritás azt jelenti, hogy a különböző országokban kapható fizetések mellet megnézik, hogy mennyit lehet belőle vásárolni az adott országban." - Mit? Mert nem ugyanazt vásárolod te, és én sem. Vagy pl. tildyék 300 fontot elköltenek munkahelyre utazásra, én meg semmit. A vásárlóerő-paritásban pl. bele van számolva az utazás, ami rohadtul lényegtelen számomra.

2018.10.08. 20:37:57

@Érzelem Nélkül: Jabocs, tévedtenm, A Nyugathaldoklik, fertrőésbűzémeleghházasság ... azonnal hazaköltözök, hogy az adóforintjaimból Orbán-veje-Tiborcz nyugodtan felépíthesse a tervezett butik-hoteljét, amelybe az árak alapján, haladoklónyugati turistákat vár. Mondd, nem érzed ilyenkor, hogy a farkába harap a kígyó? Ez lenne számomra a jövőkép? Bocs, de nem, kösz, a km családunknak sikerült túlélnie Ceausescut, már többé-kevésbe (mert azét volt olyan rokon, aki csak jó 30 év múltán mert jelentkezni Kanadából, hogy végül a 60-as évekbeli szökése utrán, ott kötöttg ki, éls most már tényleg ne aggódjunk), az epigopnját én személy szerint meghagyom sa magyarországi magyaroknak ...nektek még úgysem volt hasonlóban élményetek, hát élvezzétek!

Sean MacTíre 2018.10.08. 20:44:12

Nagyon sokan politikai okobol mennek el. Pl. en is. Es akok ismeroseim keszulnek eljonni, azok is. Es egyebkent Londonban veszitett a Fidesz.

Herr Géza 2018.10.08. 20:53:28

@Nincs közöttünk csicska: Ha meg akarom tudni a csirkemell árát? :)))) Vagy bármi másét? Az adott ország egy, vagy több konkrét boltjának/szolgáltatójának oldalát nézem meg. Az aktuális IRL árakat. Nem valami ki tudja ki által, mikor frissített, milyen adatbázisból dolgozó, milyen alapon összeszedett adatokkal dolgozó “elméleti” statisztikákat meg hasonlókat. Pláne nem olyanokat, ahol egy életében egyszer, egy random boltban vásárolt random cikk árát “jellemző adatként” posztoló csókák városonként sokszor csak két-háromszámjegyű halmazából származik az “átlag”. Ld. pl. a linkemnél a salzburgi adatszolgáltatók tömegét: kőkemény 45 adatsor. Rossz esetben valaki unatkozott egy éjszaka és egyedül kreálta mindet... :)))))

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 20:58:32

@Pink Petsch:

Semmi köze Orbánnak Csauhoz. Magyarországon virágzó demokrácia van, elnyomásnak nyoma sincs. Sőt, szabadabb az élet mint sok nyugati országban.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.10.08. 20:59:18

@Herr Géza: szoval a gyikemberek Orbannak dolgoznak a Numbeonal, es deviszont te igazat mondasz mert csak?

2018.10.08. 21:00:28

@Horthy Miklós cselédje: Gőzöd sincs mitről beszélsz, megin beittál?

2018.10.08. 21:02:49

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Hé, új nicked van? Az előzővel már innen is kibasztak? Vagy csak elfelejtettél váltani pici fidesznyik.trollocska? :PPP
Olyan hülye vagy, baszod, hogy magad buktatod le ....

Herr Géza 2018.10.08. 21:09:03

@Halál kamionja mindenkit elgázol: Pajtás, te sem értesz semmit, de nem baj, majd, ha nagy leszel megokosodsz...
1. Nem én emlegettem a gyíkembereket a Numbeoval kapcsolatban....
2. Orbánt pláne számra sem vettem...
3. Szintúgy nem állítottam, hogy a Numbeo hazudik, csak azt, hogy az önkéntes, és kisszámú adatszolgáltatásból lehet ugyan csili-vili, roppant tudományosnak kinéző honlapot építeni, de minek...
Akkor miről is beszélsz?

2018.10.08. 21:12:38

@Herr Géza: Hagydmár fidesztroll fikanick, egy senki a hatványon ....

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2018.10.08. 21:23:32

@Pink Petsch:

Nem iszom alkoholt már több mint 1 éve és pontosan tudom miről beszélek. Itt szabadság van. Nincs semmiféle elnyomás. Az esetleges korrupció meg a kisembert nem érinti illetve nem is érdekli.
Nem azért nem kapok nyugati bért, mert Mészáros Lőrinc elnyer a nyugati multik elől közbeszerzéseket...

Arthamyr 2018.10.08. 21:25:54

@puhacica: Köszi, megjegyzem, mindenképp szólok majd. :)

Arthamyr 2018.10.08. 21:29:57

@Horthy Miklós cselédje: Ezt a jobb a közbiztonság dolgot nem tudom, honnan veszed. Egyébként lehet, hogy jobb valamilyen kimutatás szerint, lehet, hogy rosszabb egy másik szerint, én nem tudom, de szerintem sem Magyarországon, sem nyugaton nincs különösebb gond a közbiztonsággal, ergo itt is, ott is teljesen jó. Már ha nem mész no-go zónába, ami mindenhol akad, Magyarországon is, és pl. Németországban is, akárki akármit mond.

Arthamyr 2018.10.08. 21:38:51

@Nincs közöttünk csicska: Örülök, hogy sikerült megragadnod a hozzászólásom lényegét, és azon keresztül reagálnod pink idézett hozzászólására. Ami egyébként nem baromság, ez egy szubjektív dolog, ha valaki úgy gondolja, hogy őt zavarja, akkor zavarja és kész, akárhogy is magyarázod.

Én csak arról írtam jópár okot (nem az összeset, mert van még), hogy miért nincs sok értelme a vásárlóerő paritásnak, meg az egy főre jutó gdp-nek (hát még a kettő kombinációjának), de hajrá, tervezd az életed ahhoz igazítva, én maradok az euroknál, aztán ha majd hazaviszem Magyarországra, kiderül, hogy tényleg 60%-kal érnek-e többet, mint az otthon megkereshető forintok. :)

Arthamyr 2018.10.08. 21:41:45

@tildy[UK]: Itt pl. nincs kredit rating tudtommal (pozitív legalábbis). Jó számlatörténet kell, egyenletesen érkező magas, igazolt jövedelemmel, annál jóval kisebb költséggel, és örömmel adják a hitelt. :) Ugyanis abból élnek...

Hari Seldon 2 2018.10.08. 21:44:16

@juletræ:
"Nos, franciaországban elöl-hátul bonzsúroznak meg mösziöznek, DE meglátásom szerint ezt nem gondolják komolyan."
Ezt honnan veszed? Mert van neked egy prekoncepciód, hogy úgyis utálnak? Mondjuk én Moselle-ben élek, Kardio lehet mást lát, mert ő meg délen lakik.
Isemerted a tanmesét, hogy az öregember találkozik egy vándorral?
A vándor megkérdezi: Milyen emberek élnek itt? az öregember csak azt kérdezi: ahonnan jöttél milyen emberek voltak?
Nagyképűek erőszakosak.
Öregember: - Itt is ilyenek fiam.
Később találkozik egy másik vándorral, az is megkérdezi: Milyen emberek laknak ebben a városban?
Ahonnan jöttél milyenek voltak?
Csupa jószívű, önzetlen, segtőkész...
Öregember: Itt is ilyenek fiam...

"Én az ÉK-Franciaországot látom minden nap ( meg Nizzát láttam egy hétig ), és a közlekedési morál lesujtó."
Az A31-es nagyon zsúfolt, a fél megye ingázik Luxba. Mindenki siet, hogy beérjen.

"Ha az ember _igazi_ civilizációt akar, akkor az Fr felett 250 km-re kezdödik, amikor Köln alatt átmegyünk a Rajna hídon. Na igen, _azok_ az emberek valóban tiszteletet és figyelmet tanisítanak egymás iránt ( német, holland skandináv). "

Na igen onnan kezdődik. - mondja ezt egy magyar.
Ez pont az a színvonal, amikor a Kacsinszki járatta a száját, hogy ők tanították meg a franciákat késsel villával enni... (sic...)

Ja, ezek szerint a Baden Würtenberiek meg a bajorok sem civilizáltak, mert azok is délebbre vannak, mint mondjuk Metz, vagy Lille.
Sőt mondjuk már ki: A civilizáció a Rajna - Majna - Elba vonalától északra kezdődik, attól délre meg keletre csak vadak élnek...

0214 (törölt) 2018.10.08. 21:50:52

@Sean MacTíre:
A külképviseleteken leadott szavazatokat bekeverve számolják meg Budapesten, ebből következően senki sem tudja, hogy milyen arányban szavaztak az egyes pártokra, akár a Kutyapárt is kaphatott 90%-ot.
Londonban 8248 ember szavazott, ami siralmasan kicsi része az ott dolgozó magyaroknak, de Nagy-Britanniában összesen is csak 9739-en mentek el szavazni, /Londonnal együtt/.
Egy liberális "önkéntes csapat" végzett egy kutatást - Vagy nem . - de egy adatsor megjelent a médiában, mint "hiteles" felmérés, erre hívatkoznak azóta is többen, mint forrásra.
De valójában semmi értelme rajta vitázni, mert nyolcezer ember nem sokat változtat semmin. Az már érdekesebb lett volna, ha ott is meg van a 60% körüli részvételi arány, ~ 55-60 ezer ember szavazat már eldönthette volna a kétharmadot, .. de nem akarta. Lehet, hogy mégsem a magyar politikai helyzet miatt ment ki a többség?

Hari Seldon 2 2018.10.08. 21:52:07

@kardio1:
"Mondom mindezt úgy, hogy jól érzem magam a bőrömben itt, ahol élek."

Azt elhiszem, hogy jól érzed magad, hiszen mondtam már, szerintem pont olyan borulátó vagy mint az itteniek jelentős(ebb) része... :-)
Látod, nem tagadom el a problémákat. Szerintem sok ember elég pesszimista. Ami nem jó, mert visszafogja a kreatív energiákat.

Hari Seldon 2 2018.10.08. 21:58:43

@Hari Seldon 2:
@kardio1:
Na, de mindegy. Most már elhagyom a tegnapi poszot. Gyere inkább át a maira. A ti környéketekről van benne szó!

kék madár 2018.10.08. 22:26:36

@Horthy Miklós cselédje: "Erkölcsi alap? Miről beszélsz? Engem full nem izgat hogy meddig voltam segélyezett az osztrákoknál...nem, nincs emiatt lelkiismeretfurdallásom."
vegulis csak az osztrak adofizetot kell izgassa, aki egy semmittevo alkoholistat eltartott sokevig ugy, hogy az illeto meg folyamatosan ekezte is oket. Ilyen klassz legenyekre van szuksege a Zorbannak, o teged nem emberi hulladeknak, hanem stabil szavazobazisnak hiv

kronikas 2018.10.08. 22:33:12

@IT Knight: europa megvédésén? Europa pestise a kis mitugrász bugyihuszár.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 22:55:56

@Érzelem Nélkül: Fizikai képtelenség lett volna annyi embernek szavazni így is többen órákat álltunk sorba

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 23:00:49

@Arthamyr: itt viszont az alapján adják , mennyire vagy jó adós , fizetsz-e időben , mennyit használsz a hitelkártyádon, van-e elofizus mobilod. Ha nincs , akkor pl lakáshitel lehet szoba se állnak veled.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.08. 23:04:47

@kardio1: Gondoltam benézek már. :) Zajlik erre az élet.
Megvagyunk, anyagilag kissé gatyán mitn írtam, de pozitívan nézünk előre.

kardio1 2018.10.08. 23:39:31

@juletræ: elfogultnak akkor számít, ha vagy teljesen fekete az alkotott kép egy népről, országról, vagy minden rózsaszín. Franciaország nem szegény ország, de nem olyan tehetős, mint pl. Luxemburg, igaz, az "adóoptimalizálás" nem francia sport.
Nekem pozitív tapasztalataim vannak a franciákról, mind a munkából, mind azon kívül. Másrészt egy ország iskolarendszeréről nem nyilatkoznék Bull a tapasztalattal a tarsolyomban.

kardio1 2018.10.08. 23:42:56

@Pink Petsch: azért Csau sokkal durvábban tolta !

kardio1 2018.10.08. 23:46:04

@Herr Géza: már bocsi, de ha egy, vagy két bolt konkrét árait nézed meg, kevesebb elemű halmazod lesz, mint 45.

kardio1 2018.10.08. 23:51:12

@Hari Seldon 2: mint például a rómaiak annak idején. Vagy a görögök. Vagy az egyiptomiak. Vagy a babiloniak. Ennui tudatlan barbárt ! Egyik se tudta, hogy a civilizáció Köln felett kezdődik. :)

hummel8 2018.10.08. 23:53:01

@Horthy Miklós cselédje: Ez mekkora Ultra B+ mar..

tehat maig nem dolgozol semmit, vagyis az osztrakoktol teljesen pofatlanul lehuzott penzedböl vegetalsz a proligettoban a többi alkesszal együtt...

Es ez neked a Kanaan, bezzeg a rothado nyugat...

Es mi lesz ha elfogy az osztrakoktol lehuzott le???

visszamesz Grazba megint lehuzni az osztrakokat??

Azert a van a kepeden bör rendesen...

Arthamyr 2018.10.09. 00:27:09

@tildy[UK]: Elég abszurdan hangzik, ha a mobilelőfizetés számít, nem mondjuk a fizetésed, vagy az, hogy mennyi ideje/milyen státuszban dolgozol. :) Most komolyan, egy havi pár 10 fontnyi költségű mobil előfizetés miről hordoz bármiféle használható információt a hitelképességeddel kapcsolatban?

Arthamyr 2018.10.09. 00:42:41

@Horthy Miklós cselédje: @hummel8:

"Reggelente mindennapos hogy a buszra felszállva mellettem verekednek, meg bedőlnek a bokorba már 10 órakor részegen. "
vs.
"A nyugalomról meg annyit hogy Magyarországon mára inkább jobb a közbiztonság mint Nyugaton."

Ezt ugyanaz az ember írta, ugyanazon nap? Ne szivassatok, hogy van ez akkor, most akkor jó a közbiztonság vagy sem? :)

kék madár 2018.10.09. 00:59:25

@Arthamyr: ő az atlagos Orban szavazo

London2009 2018.10.09. 01:01:52

@Arthamyr: egy csomo minden szamit. A mobilelofizetes huszadrangu mondjuk, de megnezik a direct debiteket. De ha van mar egy hitele, amit regota fizet, az fontos. Szamit meg az electoral roll (kis mertekben, de az is szamit), eltartottak szama, egyeb hitelek, ingatlanok (nem pozitivum, mert ok ugy gondoljak, hogy arra kolteni kell, kvazi az is kiadas, nem viccelek, igy be sem vallottam az overseas ingatlant), hitelkartya tartozas stb. Peldaul az overdrafttal vigyazni kell, mert azt ugy szamitjak, hogy tulkoltekezel, nem jol gazdalkodsz a penzeddel es ezert csuszol bele az overdraftba. De ha hitelkartyarol koltekezel es azt rendszeresen fizeted, az mar pozitivum. Erdekes egy rendszer, az biztos. A munkahely, fizetes merteke nem a credit scorenal, hanem az affordabilitynel szamit. Csak a hitel merete fugg tole, de nem az, hogy adnak e hitelt.

M. Péter 2018.10.09. 01:20:26

@Arthamyr: A fizetés is számít, az is hogy valaki mióta dolgozik a munkahelyén és mióta lakik a jelenlegi címén. A mobiltelefon annyiból számít, hogy ez is hitel, és rajta van a credit report-on, és ha valaki rendesen fizeti a mobilszámláját, az egy kis piros pont jelzáloghitelnél, ha pedig még a havi 20 fontos mobilszámláját sem fizeti rendesen, akkor nem fog 100000 font jelzáloghitelt kapni.

London2009 2018.10.09. 01:44:25

@M. Péter: nem, ezt rosszul tudod, az nem szamit, hogy miota laksz a cimeden. Havonta is koltozhetsz, csak legyel rajta az electoral rollon, az szamit. Azt sem nezik, hogy miota dolgozol egy munkahelyen. Azt nezik, hogy szakadatlan munkaviszonyod van e, vagy nincs.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.09. 01:48:35

@Arthamyr: amit a többiek leírtak. Rendesen fizeted-e. Őket nem az érdekli mennyi a fizud ( pontosabban az őket annyiból érdekli mennyit tudnak adni ) hanem az, mennyire vagy jó adós, fizeted-e rendesen . Például ott vannak a Contractorok akik elég jól keresnek, mégis akár lakás kivételénél is már kezes kell hozzájuk

London2009 2018.10.09. 01:54:38

@M. Péter: illetve elnezest, ez annyibol nem igaz, hogy azt megnezik, hogy hatarozatlan ideju e a szerzodesed es a probaido mar lejart e.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.09. 02:27:27

@Buchhalter: ÉN egy pillanatig nem állítottam, hogy kint nem jársz jobban. Én sem véletlenül vagyok kint :) Én csak az látom, hogy nagyon sok ember nem ugyanazt hasonlítja össze. Így meg kijön, hogy mondjuk 5x annyi pénzt tud félretenni havonta (most hasamra ütöttem), de ha arányaiban ugyanazokat a dolgokat hasonlítaná, akkor lehet, csak 2,5-3x szorzó jönne ki, ami még mindig sokkal-sokkal jobb. Csak éppen közelebb állna a minél torzításmentesebb, objektív összehasonlításhoz. Mondjuk tény, hogy a nyugati vidék más,lehet ott ez kevésbé számít. De a nagyobb városokban teljesen biztos.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.09. 03:15:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: OFF, mert politikaibb téma.
Tudod ez a dolog, amiről írsz engem speciel jobban aggaszt,mint az,hogy Orbán diktátor-e vagy sem. Egyszerűen emberek tömegeinél alpáriasodott odáig a kommunikáció, hogy,amikor nem értenek egyet valamiben, akkor az az "érv", oldaltól függően,hogy egy hülye fideszbirka vagy, vagy ballib tetü.. Emberek tömegei képtelen európai módon megfogalmazni a véleményüket, (azt már nem is merem mondani, hogy ezen réteg többségének szerintem önálló véleménye sincsen...). Ebből következik, hogy meg sem próbálják egymást megérteni, vagy belátni azt, hogy egyik, vagy másik oldalnak van jó ötlete, ami hasznos az országnak. Ugye elég lóellenzősnek kell ahhoz lenni, hogy valaki szerint minden szar legyen, csak mert a másik oldal csinálja.Függetlenül attól, hogy kinek szimpatikus, kinek nem a mai otthoni rendszer, Orbán előbb-utóbb eltűnik. Leváltják, vagy 20 év múlva nyugdíjba megy az "mellékes". Utána sok mindent vissza lehet csinálni mondjuk x idő alatt. De ebből a szellemi mélységből, ami otthon átjárja az embereket sokkal sokkal több idő kikászálódni. Ha egyáltalán ki lehet.
ON

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.09. 03:28:20

@London2009: Ez egyáltalán nem sok,sőt olcsó. Feljebb írtad,hogy "nagy"..nem tudom mennyire. Én legutóbb télen, ahogy otthon voltam újítottam fel egy 33nm-es garzont a Margit körúton, jó a 4méteres belmagasság miatt ment bele egy 10nm-es galéria. Aztán kb egy hét alatt ment el 120+rezsiért. Ami mostani árfolyamon olyan 370 euró+rezsi. Igaz tényleg majdnem teljesen tiptopp fel lett újítva.

FutureFry 2018.10.09. 06:27:57

@M. Péter: @Arthamyr: @onlajnok: @Shanarey:
VPN “magánügyekhez”:
• A Netflix/HBO/Amazon/BBC/Indavideo/stb. műsorait másik országból nézni
• A kínai nagy fal mögül guglizni, youtube-ot nézni, stb.
• Nyilvános Wifi-ről biztonságos(abb)an internetezni

FutureFry 2018.10.09. 06:33:59

@Arthamyr: @M. Péter: @London2009: @tildy[UK]:
Mióta van “Big Data” már nagyon sok szempontot tudnak vizsgálni a pénzintézetek (is), hogy megállapítsák valakinek a hitelképességét (hogy helyesen vagy helytelenül, az már más kérdés, mert ugyebár “correlation is not causation”). Esetleg még azt is beleszámítják, hogy valaki helyesen használja-e a kis és nagybetűket egy web-nyomtatvány kitöltésénél [1]:

“ZestFinance, a startup founded by Google’s former Chief Information Officer and CapitalOne’s former head of subprime credit cards that licenses software to underwrite loans, says that “all data is credit data.” It tabulates thousands of variables that it has found to correlate with the likelihood of repayment–even down to whether a person uses proper capitalization on the web form.”

[1] www.fastcompany.com/3015894/how-big-data-could-replace-your-credit-score

somlobodog 2018.10.09. 07:30:48

@kardio1: "Jobb volt régebben, amikor ez a blog arról szólt, hogy élünk külföldön és nem egy volt az ellenzéki politikai blogok közül."

Régen minden könnyebb volt. Én is.

Arthamyr 2018.10.09. 09:23:56

@London2009: @M. Péter: @tildy[UK]: @FutureFry:

Valószínűleg itt is több dolgot néznek, de ha
1. megvan nekik a jövedelemigazolásod, és az, hogy mióta, milyen státuszban dolgozol, mennyi adót fizetsz
2. megvan nekik a számlatörténeted, amire a jövedelmed érkezik, és ez korrelál az egyes ponttal
3. ismerik a megtakarításod/hiteleid/vagyonod
4. ismerik a családi helyzeted
Mindezt mondjuk jópár évre visszamenőleg, akkor tudnak eleget. Itt ezeket kérték, persze még válaszolni kellett jópár kérdésre, de azokat nem kellett bizonyítani semmivel a fentieken túl. Érdekes, hogy itt az kis hátrány, ha már van ingatlanod, mert akkor 20% önrész kell, az első ingatlannál 10% is elég.

Elhiszem egyébként, amit írtok, csak furcsának/hülyeségnek tartom, hogy egy mobil előfizetés plusz, akármilyen kicsi is, ha minden egyéb paraméter meg ugyanaz. Ha kártyás telefonom van, és nem használok hitelkártyát, miért lennék rosszabb adós? Egyébként az is lehet, hogy itt is nézték, nem tudom...

kardio1 2018.10.09. 09:40:19

@somlobodog: lehet viccesre is venni, én mindenesetre komolyan gondoltam. Ez a szekértábor-harc a kommentekben igen fárasztó.

0214 (törölt) 2018.10.09. 10:47:41

Ahogy látom itt nem engedélyezik az érzelem nélküli, tényeken alapuló vitát. Kicsit zavaró, hogy a hozzászólásaim fele jelenik meg, a többi nem, mert olyan adatot, tényt, linket, véleményt tartalmaz, ami nem igazodik a Határátkelő működtetőinek politikai irányvonalához.
A Kádár rendszerben szabadabban beszélhettünk /Nem túlzásnak szántam, ez a realitás!/, pedig az is egy szélsőséges irányzatot védett, mint most a "liberálisok".
Kellemes agymosást kívánok mindenkinek az oldalon!
Visszamegyek az erősen kifogásolható demokráciába, ennél az is jobb.

Határátkelő 2018.10.09. 10:53:41

@Érzelem Nélkül: Hazudsz.

Tényszerűen: szeptember közepe óta 32 kommented jelent meg itt, és 4 darab nem. Utóbbiakban vagy aznap sokadik alkalommal írtad le ugyanazt az iszlámról ugyanazokkal a linkekkel, vagy migráncsoztál.

Egyébként oda mész, ahova akarsz.

négyzet 2018.10.09. 11:28:58

@Érzelem Nélkül:
Miért nem csinálsz magad egy blogot, és irogatsz akkor oda?
A hozzászólás valaki blogján csak egy lehetőség, amit a blog tulajdonosa vagy lehetővé tesz vagy nem. Kicsit olyan ez, minthogy engedem-e, hogy a házfalamra firkálj. Ha faszt rajzolsz minden reggel, akkor sanszos, hogy nem. Vagy másik példa: hogy akarnak-e veled beszélgetni egy adott társaságban. Az ilyen szólásszabadság a kommentekben dologgal csak digitális (fél- vagy egész) analfabéták szoktak jönni, akik nem tudják a cenzúrát megkülönböztetni a magánbeszélgetések dinamikájától.

Herr Géza 2018.10.09. 11:42:09

@kardio1: Önmagában igazad van, azonban én nem a Pityipalkó által beadott árakkal foglalkozom, hanem az aktuális, tényleges árakkal, abban a boltkategóriában, ahol én fogok bevásárolni, ha arra kerül a sor. Példa: az alapcikkeket mi a diszkont szinten szerezzük be, nagyobb tételben. Mennyire releváns nekem, hogy Pityipalkó a belvárosi delikát-de-luxe, ne adj isten a közeli benzinkutas shop árait írja be a Numbeo-ra? Nyilván az átlag közelít az igazsághoz, ha megfelelően nagyszámú adatsor van. De sorry, egy Salzburg nagyságú városnál 45 adat a statisztikai hibahatár alatt van. Aztán van, aki a boldogan felnőtt, bio-vegán-mindenmentes, a termelő által sk. szignózott cuccra esküszik. Itt is kapsz csirkemellet 30+ €/kg-ért, meg 4,99-ért is. Nekem tök oké pl. a Lidl 5,99-es áruja, de a sarki töröké is, ami akár még olcsóbb is lehet.
Más: kedvenc Hintánk ott pampogott Grazban, hogy x.- € a Coca-Cola, bezzeg M.o.-on... Belinkeltem neki egy helyi (grazi) bolt akciós prospektusát, miszerint kb. x/2 €-ért is megkapja, ha vesz egy 6-os packot. Reakció? Hogy vigyem haza, nincs autóm.... :))

kardio1 2018.10.09. 12:35:02

@Herr Géza: természetesen igazad van abban, hogy számodra annak a boltnak az árai számítanak, ahová vásárolni jársz. De miért akadtál ki azon, hogy hintának is. Logikus, hogy akinek nincs autója, nem fog nagy tételben a városszéli diszkontban vásárolni, pláne, ha egyedül él. Nem hintát akarom védeni, csak arra akarok rámutatni, hogy a te mércéd is szubjektív. Az enyém is az. Mindenesetre itthon és Magyarországon is hasonló kategóriájú boltban vásárolok, és itt drágább.

hummel8 2018.10.09. 12:38:05

@Herr Géza: Te ezt nem ertheted...

hogy vihetne haza egy 6os Colacsomagot buszon?? a napi 1L Jägert sokkal egyszerübb cipelni :-)

London2009 2018.10.09. 12:49:31

@Arthamyr: kicsit gugliztam es elvileg hasonlokeppen megy Irorszagban is. Hmmm...

Arthamyr 2018.10.09. 13:01:46

@London2009: Mihez hasonlóan? Nem kellett sem mobilelőfizetés, sem hitelkártya (addig sem volt, azóta sincs egyik sem), nem is emlékszem, hogy mondták volna, hogy bármit is számítana. Bár, amint írtam: "egyébként az is lehet, hogy itt is nézték, nem tudom..."

Herr Géza 2018.10.09. 13:28:23

@kardio1: Nem akarom nagyon ragozni, de Hinta már azon is sírt, hogy milyen drága a buszbérlet Grazban. Mi megkérdeztük, hogy minek is az, ha csak a lakás-munkaügyi hivatal szinten közlekedik, úgy kb. havi 2-3- szor? Kell, mert néha megy máshová is.... Az ominózus kólás eset meg nem a városszéli autós diszkontot jelentette, hanem egy max. 2-3 megállónyira lévő Lidl boltot. Ahonnan őnagysága nem képes hazacigölni egy 6-os pack colát, tehát a sarki “éjjel-nappali kisközért” ára a mérvadó...
Na ezért mondom én, hogy pl. a Numbeo nekem nem hiteles (ha belenézek a helyi árakba, kapásból min. a felét tudnám cáfolni), de igaz, a vásárlói preferenciák egyediek. Mi értelme viszont akkor, hogy a “rántott hús sült krumplival” rovatban látok egy átlagot egy x-Michelin csillagos chef étterme, meg az alsópocsoládi vasúti resti árai között.

London2009 2018.10.09. 13:36:36

@Arthamyr: UK rendszerhez hasonloan, ugyanugy van credit score. De nem szantam ra tobb idot, hogy jobban belenezzek. Amugy meglepett volna ha nincs.

Herr Géza 2018.10.09. 13:42:20

q@hummel8: Jägert? Ugyanmár..., az drága, azon a Papa sokat keres. Dobozos olasz “bor”, meg ótvar tömény volt a menő...Na persze most már nem, mert ő POLGÁR.

London2009 2018.10.09. 13:43:16

@dorian gray: 92m2, ugyhogy tenyleg nagy. Viszont mint irtam, csak egy halo nappalis ennek ellenere. At lehetne alakitani mert van kulon gardrob szoba, de nem szeretnek ezzel foglalkozni vagy rakolteni penzt. Ugyhogy ez igy nekem megfelel.
A korabbi hozzaszolasaodhoz pedig annyit, hogy nagyon keves az, aki 5-szor annyit tesz felre, mint Mo-n. Itt van kivalo peldanak a posztolo, Morzsi. Sajat bevallasa szerint par szaz fontot tesz felre es az utolso fillerjet is meg kell gondolnia, hogy mire kolti. Itt ezzel az eves szinten par ezer fontos megtakaritassal, pont ott van, mint ahol Magyarorszagon lenne havi 10-20 ezer fontos megtakaritassal. Sehol.
Magyarorszagon mar nem most kezdodott az emberek butitasa. Ez a szakadek pedig csak egyre nagyobb lesz es szerintem innen mar nincs kiut.

Opi87 2018.10.09. 13:54:43

Szerintem elég vicces, hogy olyan beszélnek arról, hogy mennyivel jobb itthon a közbiztonság, meg Nyugat hadoklik stb. akik SOHA nem éltek külföldön, nem beszélnek nyelveket normálisan, ezért nekik az utazás is kimerül abban hogy a saját buborékukban forrnak, ahogy itthon is ugye.

Figy én éltem Németországban több évig bevándorlónegyedben, igen csupa fekete, arab meg kelet európai és kevesebb balhé volt ott mint itthon a belvárosban (ami balhék többségét fehér kékszemű angol turisták csinálják).

Nektek kb. fingotok nincs semmiről, az még a jobbik eset, ha fizetnek érte, hogy terjeszd ezeket, a rosszabb eset, ha önszántadból vagy ilyen...

Ezért is mondják, hogy félműveltnek rosszabb lenni, mint hülyének.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.09. 13:57:37

@London2009: mint írtam, mi most Bem tudunk megtakarítani , és a gyerkocok után járó támogatások miatt Magyarországon anyagilag jobban élnénk . Az ember életében van olyan időszak , mikor nem tud megtakarítani , de törekedni kell arra, hogy ne így legyen hosszútávon .

London2009 2018.10.09. 15:04:58

@tildy[UK]: Ez egy kemeny idoszak szerintem minden csaladnak itt Londonban. Orulok, hogy leirtad osszegszeruen mert en hiaba mondom, hogy ennyibe kerul itt a nursery, egyszeruen nem hiszik el… Egy kollegam, meg a szomszedom is kulonben childminderhez jaratja a gyereket es nem nurserybe. Azt tudom, hogy ez egy olcsobb megoldas es sokan hasznaljak, de azt nem akartam firtatni, hogy ez mennyire jo vagy nem jo egy gyereknek. Azt tudom, hogy 2-3 gyerek van a a childmindernel egyszerre es a kollegamnak peldaul mindket gyerekere ugyanaz a childminder vigyazott es nagyon szerettek. Egy masik kolleganom akinek ikrei szulettek pedig nannyt fizet. Tobbet nem tudok errol, gondolom ti korbejartatok ezt a temat, ugyhogy te biztos jobban tudod.
Az termeszetes, hogy vannak idoszakok, amikor nem lehet megtakaritani. Nekunk a 2016 volt olyan ev, hogy akkor vettunk hazat, ujitottuk fel, tartottunk lakodalmat, mentunk naszutra stb. Szep kis ev volt, de mit mondjak, eleg draga. :D
Hosszutavon viszont a tulkoltekezes nyilvan nem fenntarthato es nem is lehet arra berendezkedni. Pont az ilyen dragabb idoszakokra jo ha az embernek van megtakaritasa, amibol gazdalkodhat.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.09. 17:18:22

@London2009: pedig brutálisan megéri ám felújítani. Jó mondjuk nálunk elég sok mindent saját kezűleg csináltam egy epiteszmernok barátommal, aki a kivételezes reszeben is otthon van. Rá is ment a 3 hónap téli szabadsagom. Egyébként erről jót eszembe, Morzsahoz kapcsolva, hogy felőlem aztán mindenki úgy el, ahogy akar és nem teszek neki sem szemrehányást, se okom se jogalapom nincs hozzá. Ha neki így jó, akkor szerintem túl mélyen senkinek semmi köze hozzá. Én olvastam a blogjat, meg láttam pár elő videóját facen, a stílusa bizonyos okok miatt kiakaszt. De ennyi. Ezen ugye könnyen lehet segíteni, nem kell olvasni :) Én picit a másik véglet vagyok anyagiak.szempontjabol, nem is szoktam túl nagy dobra verni, de en is meg szoktam kapni az otthonuktól, akik kevésbé ismernek, inkább csak ilyen laza ismerősi a kapcsolat, hogy mikor megyek már haza..mert egy diplomás ember miért vendeglatozik? Meg egyébként is, semmi perspektíva (így kerek perec kijelentik) nincs abban, hogy kijarok 8.5-9 hónapra és utána 3 hónapig semmit nem csinálok. Amikor még azt mondom, hogy nekem még joideig elég jó perspektíva az, hogy egy csodalatos, békés, családias helyen elek ennyi időt, felreteszek kulonosebb megerőltetés nélkül 10k fontot, ha jobban odafigyelnek a koltekezesemre (leginkább a pubban) akkor meglehet a közel 11 is, aminek otthon elég jól élve is max a harmadát verem el, a többi meg megy valamilyen befektetésbe. Ilyenkor persze megy a hüledezès, meg hápogás, meg volt, hogy utólag visszahallottam, hogy biztos vetitek, mert ez tuti nem igaz. Élje mindenki úgy az életet, ahogy akarja ;) nyilván az ember saját maga csak jobban tudja, miért jó ez neki. Normális embernek 30 felett már azért csak van hosszútávú terve. Nekem pl az, hogy jó lenne 50 éves koromra elérni a nyugdíjat, a bán az értelemben, hogy onnantól pusztan a pénz miatt ne kelljen dolgozni, max remeg hobbybol, amiért ha még fizetnek az külön jó :)

London2009 2018.10.09. 17:29:23

@dorian gray: Na latod, nekem erre a felujitgatasra nincs 3 honap szabadsagom, de egy hetvegem sem. Nem is erne meg egy fillert sem rakolteni jelenleg, addig amig ennyiert ki lehet gond nelkul adni.
Hehe, ebben nagyon igazad van, hogy egyszeruen nem kell olvasni. Ugyanigy vagyok vele, hogy olyan szinten felidegesitem magam az iromanyain, hogy elgurul a gyogyszerem tole azonnal. De ennek most vege. Ha meglatom a HA-n, hogy Morzsa nap van, majd szepen ellenallok a kisertesnek es nem fogom elolvasni.
Nekem is pont ez a celom, hogy 50 eves koromban nyugdijba tudjak menni. Szerintem meglepodnel, hogy hany 30+ evesnek fogalma sincs a jovojet illetoen, hanem csak ugy “elketyegnek” Londonban. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.09. 20:04:15

@dorian gray: Amikor valami iszonyat gerinctelen baromságot mondanak,kihozzák az emberből!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.10.09. 20:04:19

@0214: Talán ha nem jönnének a fideszbirkák a hülyeségeikkel...

Bicikliző medve 2018.10.09. 20:22:03

@0214: arra figuelj, hogy ha telefonrol komme telsz, akkor a blogmotor benyeli nagyreszet sokszor. Nekem is sokszor csak az elso mondatom jelenik meg.

Határátkelő 2018.10.09. 20:32:23

@Pink Petsch: Már nem az első kommented, amit ki kellett moderálnom. Ha nem bírod elviselni a másikat, akkor ne reagálj rá, vagy tartsd be a szabályokat, különben kénytelen leszlek levenni a listáról. Kösz szépen.

Arthamyr 2018.10.09. 21:08:09

@dorian gray: Ha már tervek... Nem bántásból kérdezem, én is hasonlóan tervezem, csak én nem bírom ki 45-ig sem. :)

Az hogy van, ha évente 10k a megtakarítás, abból hogyan lesz 50 évesen nyugdíj? Ezt a rendszert 25-30 évig fegyelmezetten követed, és mindig befekteted a 10k-t? Mert pl. ha ezt valaki 35-40 évesen kezdi el, elég sanyarú (vagy rövid) nyugdíjasévei lesznek, hacsak nem számít jelentős "hivatalos" nyugdíjra is, de akkor meg nem lehet abbahagyni a munkát 50 évesen. Ezt nem húzza keresztül pl. egy családalapítás?

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.09. 23:42:38

@Arthamyr: Igen fegyelmezetten követem a terveimet. Ez nem azt jelenti, hogy minden garast a fogamhoz verek, és valami Harpagonként élek, de pl 4-5 éve írom a kiadásaim és bevételeim. Ennek az az oka, hogy túl könnyen ment el pénzem. Mondok egy példát. Mindig tartottam otthon kp-t. Nem sokat 40-50 ezer max, és rengetegszer vettem észre, hogy nyúlnék oda, és egy 10 vagy 20 ezressel kevesebb van, mint emlékeztem, aztán kattogtattam az agyam és beugrott, hogy oké felváltottam mozira, mondjuk legyen 2500...na de hogy a többi, amit nyilván kisebb címletben kaptam vissza, az hova lett....Az szerintem az első lépés a kitűzött céleléréséhez, hogy minden ilyennel tisztában legyen az ember. Hihetetlen mennyi "léket" lehet a költségvetésről eltüntetni :) A másik igen, igen be kell fektetni. Egyelőre a pénzem részben a kiadott lakásban van, aminek a bevételével elég jól lehet számolni, nyilván valamennyit elvisznek kisebb-nagyobb macerák, de összességében hatalmas gazdasági lökést tud adni, ha a munkád mellett van egy ilyen forrás is. Valamennyi van állampapírban.Tudom sokan em bíznak benne, mert majd einstandolják, vagy államcsőd. Ennek elég kicsi az esélye maradjunk annyiban. Az államcsődnél ami forintod van, az tök mindegy miben van...az einstandolás meg azért nem pálya, mert rengeteg külföldi is vesz magyar állampapír, és ha "államosítják", akkor az olyan befektető bizalomvesztés, ami felér egy államcsőddel. Ilyen szempontból teljesen összehasonlíthatatlan a MANYUP pénzek beszippantásával. Ide még visszautalok.
Jövőre tervezem, hogy "megnyitom" a harmadik lábamat is, a tőzsdét valamennyivel. Persze nem az összes fennmaradó pénzemmel és nem sima részvényeket vásárolgatva, ami nyilván baromi kockázatos. De ma már annyi minden van a tőzsdén, különböző indexkövető alapok, nyersanyagtermelőket lefedő részvényalapok, szektorokat lefedő, vagy földrajzi területeket. Szóval lehetőség van óvatos duhajként is tőzsdézni. nyilván a hozam úgy kevesebb, mint a kockázatosabb dolgokat (ha azok bejönnek ugye).. Csak ehhez rengeteget kell olvasni, és előzetesen is foglalkozni vele. Amire az emberek nagyobb része nem akar vagy tud időt fordítani, és akkor jön az, hogy "ez olyan hókuszpókuszvilág, ott tuti bukja az ember a pénzét" stb stb. Szóval rengeteg utánaolvasás az ára annak, hogy egy viszonylag stabil portfóliót építs, amivel nyilván nem milliárdos leszel de szépen araszolgatsz felfelé. Itt visszautalnék az állampapíros dologra, hogy nem véletlenül mondtam, hogy az nem lesz einstandolva. Ennyire már elmélyültem a dolgokban, hogy ezt bátran mondhassam :) Ja és a befektetések amolyan nulladik axiómája. A kamatos kamat nagyon jó barát tud ám lenni. főleg, ha 10-15-20 éves távlatról van szó. Meg persze az alap, hogy úgy tervezem ez a keresetszintem megmarad, sőt ugye azért picit emelkedik lassan az évekkel. Ami persze megborulhat, és az sok dolgot magával ránt, de most azzal tudok legkevésbé kezdeni bármit is.

Arthamyr 2018.10.10. 09:55:47

@dorian gray: Ezt a költségírást mi is csináltuk, de csak azt a következtetést tudtuk levonni, hogy nem érdemes kevesebbet költenünk. Amióta külföldön élünk, azóta ez kb. automatikus, mert szinte mindent kártyáról fizetünk, és szinte mindig adnak részletes számlát.
A magyar állampapírt valóban nem nyúlják le, az buta aggály lenne, bár nem azért, mert rengeteg külföldi tulajdonos van (ha jól tudom, ezt sikerült átstruktúrálni, arányaiban kevesebb van devizában és külföldi kézben is - ha ez igaz, ez egy elismerendő eredménye a kormányzásnak). Az állampapírral csak az a gond, hogy alacsony a hozama, és az is forintban van. Nem tudom, hogy egyáltalán hoz-e reálhasznot manapság.
A tözsde jó, amíg ilyen szelek fújnak, most valóban pl. mindenféle indexkövető ETF-fel el lehet lenni, és _elég hosszú_ távon jók a kilátások. Az ilyesmi akkor tud fájni, ha egy kisebb-nagyobb válság előtt vásárol be az ember, akkor még akár 5-10 év múlva is lehet bukóban.

Egyébként igazad van, a lényeg a hosszú táv ha valakinek megvan hozzá a kitartása és türelme, lassan biztos sikert ér el. Nagy kár, hogy nekem nincs.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.10.10. 10:50:15

@Arthamyr: én sem feltétlen azért írom, hogy kevesebbet költsek. Vannak olyan kiadásaim, ami másnak hajmeresztő...szemmel látható osszeg minden év vegen, amikor megyek haza 4-5 üveg fasza whiskyre a gyűjteményembe :) az alapvető oka az, hogy tudjam mire ment el a pénzem. A prémium az az infláció felett ad, ahhoz van kötve. Most nyilván lehet kötekedni, hogy a KSH infláció az mennyire valós. Állampapír az elejéhez kell nekem is csak, kb a legbiztonságosabb része a porfolionak, nyilván ehhez mert szolid hozammal. De kell ilyen resz is. Én is meg azért nem kezdtem a tőzsdén, részben mert kupalom magam :) részben meg mert baromira el van szállva, remélem mire oda jutok, hogy nyugodtabb szivvel tegyem oda a pénzem, addigra esik :)

Arthamyr 2018.10.10. 11:10:21

@dorian gray: :D Én is így vagyok a whiskeyvel... :) Bár nekem nem keletkezik gyűjtemény, mivel megiszom őket. A költségekkel meg úgy vagyok vele egy ideje, hogy nem is annyira érdekel, mire megy el, mert sokkal kevesebb megy el, mint a bevétel. Kb. 20-25%, úgy, hogy a feleségem nem is dolgozik (mondjuk pont emiatt azért ő igencsak jól kézben tudja tartani ezeket a dolgokat). Ezt értelmesen nem lehet lejjebb szorítani. Persze, ha nincs whiskey, szivar, gyúrós táplálékkiegészítő, szórakozás, biztos le lehet vinni mondjuk 15%-ra. A tözsdével 100%-ig igazad van, nagyon fenn van. A probléma, hogy ez egyáltalán nem jelenti, hogy nem lesz még sokkal feljebb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.10. 15:43:11

@London2009: na nekunk ilyen 2015 volt. Volt vagy 120 ezer font megtakaritasom, ebbol 2000 elment a lagzira meg a naszutra, 18 meg az onerore a lakasra. Amugy igen, szetneztem, lehet childminder lesz, attol fuggoen ki hogyan tudja majd ovibol felvenni a fiam, ha pedig nem tudja, akkor marad a bolcsi-ovi, es megprobalom egy helyre vinni a ket gyereket.

London2009 2018.10.10. 16:36:44

@tildy[UK]: meg a stamp duty, meg az ugyved, meg a survey stb. :D A maradek 100k-el jo sok mindent lehetett kezdeni. Azt mar erdemes olyan dolgokba befektetgetni, ami szepen hoz hasznot. El is gondolkoztam hirtelen, hogy 2015-ben mit csinaltam volna vele...hmm... : )

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.10.10. 21:29:22

@London2009: ahh most latom 120 ezret írtam 20 helyett ;) 20 volt az , jó lett volna ha 120 lett volna. hála égnek nem volt stamp duty.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása