Az úgynevezett fordított kultúrsokk elég sok embert elér azok közül, akik külföldről költöznek haza (erről nemrégiben itt, a blogon is volt poszt, itt található). A jelenség egészen hétköznapi dolgokban nyilvánul meg – erről szól a mai egyik írás. Aztán megnézzük, valójában mennyit költ Londonban egy magyar határátkelő, végül de messze nem utolsósorban kiderül, mennyire más az élet egy speciális nevelési igényű gyermekkel Svájcba költözés után.

Kezdjük akkora a hazatérés sokkjaival, melyről a Fromázs blog írt. Akinek van kedve, az egyébként a szerző Zsófival találkozhat személyesen is az október 12-i Határátkelő Klubban (részletek a posztok után). 

„#1 A bevásárlást nem tudom egy helyen megoldani 

Ha zöldséget akarok, akkor irány külön a zöldséges, aztán a kenyér itt jobb, a hús ott jobb, és kevés zöld kész-félkész termék van, ami megkönnyíthetné a háziasszonyok életét. 

Franciaországban nem kellett sokat agyalni, hogyan főzzünk egészségesen, mert minden ebbe az irányba mutatott és kis dobozos salátákat is lehetett venni olcsón. Mindent egy ABC-ben megtaláltam, és a jó, illetve a jobb minőségből lehetett választani. Itthon ez nekem minimum 2 bolt plusz a zöldséges. 

A napi menüknél pedig, amire annyira vágytam, mert itthon lehet reális áron menüzni, sokszor a hús-krumpli, hús-tészta, hús-rizs párokat látva nem kapok nagy kedvet. 

A magyar konyha – amit hozzá kell tennem, hogy amúgy szeretek – nem zöldségpárti, ezt eddig is tudtam, de most naponta szembesülök vele. A gyomrom viszont 2 év alatt átállt a franciás étkezési szokásokra és jót is tett neki. 

Itthon viszont sokat fáj, mert elszoktam a fűszeres, pirospaprikás és olajban sütött, illetve rántott dolgoktól. Ez meglepett! Nyilván, otthon úgy főzök, ahogy én akarok, de úgy látom, hogy itthon több utánajárás szükséges hozzá. 

#2 Az épületek rossz állapota 

Nem újdonság, hogy Magyarországon nincs pénz a homlokzatok felújítására, de még Budapest belvárosában járva vagy Újlipótváros klasszabb utcáin is rendre omladozó épületek vesznek körül. 

Arra döbbentem rá, hogy ha nap mint nap szép, esztétikus környezetben jár-kel az ember, a kedve is azonnal jobb. Nantes-ban a belvárosban és sok „kertvárosi” környéken is ápoltak, gondozottak az épületek és több a zöld, mint Budapesten. 

Nyilván egy főváros nem lehet annyira zöld, mint Nantes, de azért kívánom Budapestnek, hogy egyszer annyi pénzünk legyen az épületeinkre, hogy olyan szépek lehessünk, mint például Bécs. 

#3 Az egymás iránti tisztelet 

Az emberek sokszor nem tisztelik a másik embert és az elemi udvariasság a másik iránt elég hiányos. Franciaországban már a cumisüveggel szívják magukba a gyermekek az tiszteletet és udvariasságot, amely az élethez ott alapvetően hozzátartozik. Igaz, biztos ott sem mindenki jól nevelt, de a fejemet rá, hogy az arányok azért nagyon mások, mint itthon. 

Hogy ezt miben élem meg? Az ügyintézés, orvosi ellátás, vagy bevásárlás során engem sokszor leszúrnak, kioktatnak, vagy legjobb esetben morcos arccal tájékoztatnak. 

Mondok egy példát: állok a húspultnál, és pápai sonkát kérek kedvesen az eladó hölgytől. Az volt a bűnöm, hogy az EXTRA szót kihagytam a sonka nevéből, és nem pápai Extra sonkaként kértem. 

Ő így válaszol morcos arccal: „Gondolom erre gondol – s fintorogva rámutat a sonkámra – mivel pápaiból ott van még az X nevű pápai felvágott és a Z nevű sonka, plusz pápai májas és kolbász is.” 

Ez semmiség, értem én, de mondhatta volna azt is röviden, hogy „Erre gondolt?” és kész. Nem hiányzott a kioktató szöveg, de még így is én kértem elnézést, én, a vevő. 

Másik esetem: időpontot akartam kérni telefonon vérvételre. A hölgy válasza a vonal végén: „Inkább kérjen időpontot a weboldalon, akkor legalább nem idegesíti fel magát!” Tessék?! Aztán a weboldal pontos címét nem tudta megadni, de azért én megtaláltam így is! 

Harmadik: 7 hónapos kismamaként leletért mentem a háziorvosomhoz, akinél időpontom volt reggel 9 órára. Direkt ő mondta az előző alkalommal, hogy kérjek időpontot, mert akkor nem kell sokat várni. 

No, nem is kell, ha valaki figyeli azt, hogy jött-e valaki időpontra, mert valahogy sem ő, sem a nővér nem fedezte fel, hogy reggel 10 órakor én még mindig a folyosón ülök. 

Közben bement ez is, az is, még a fél 10-es időpontost is behívták előttem. 10-kor nagy merészen az ajtó nyílására bedugom a fejemet – mielőtt egy nálam vérmesebb következő a „TESSÉK!” hívószóra beugrik – és mondom: „Elnézést, én a 9 órás időpontos vagyok, bejöhetek?” Válasz: „Akkor jöjjön.” 

Ennyi. Semmi bocs, elnézést, hogy egy órát ült a bacikkal teli váróban a kedves kismama.  Ja, és a lelet sem jött meg, amiért már másodszor mentem vissza.” 

A teljes posztot itt találjátok, amiből azért az is kiderül, hogy ennek ellenére is jó itthon. 

Az élet Londonban - a piszkos anyagiak 

Rendszeresen felmerül, hogy a fizetések és kiadások arányában vajon hogyan és mennyiből él egy határátkelő mondjuk Londonban. Nos, az Életem morzsái blog szerzője nekiült és összeírta.

(Fotó: pixabay.com/stux)

„Én önkéntes alanyként most vállalkozom arra, hogy leírom, hogyan is élek, s milyen színvonalon. Ám mielőtt magamról ejtenék szót, jöjjön egy UK általános adat. 

A Guardian tavaly őszi cikke szerint átlagosan 8000 font tartozásuk az embereknek szigetország szerte, amibe nem számolták bele a jelzáloghitelt. Átlag 8000 font/ fő!

Az átlagos havi deficit háztartásokban pedig 900 font (ennyivel többet költenek, mint keresnek). (...) 

A fizetésemet tekintve átlagban vagyok nagyjából, bevétel összehasonlító oldalak szerint 20-30%-a az embereknek jobban keres, mint én. Ez nem jelenti az, hogy 70% meg rosszabbul, mert nem írták, hogy az én fizetési sávomba hány % esik. Lehet, hogy velem együtt még a lakosság 20-30% is ennyit keres, vagyis csak 30% kevesebbet végül? 

Nem a fizetés a lényeg, hanem hogy a fizetésből hogyan sikerül gazdálkodni. Ha 1600 fontot keres valaki, akkor abból kell megélnie, ha meg 2200 keres valaki, akkor abból. Aki többet keres, nagyobb lábon élhet, vagy pont inkább többet tud félretenni! 

Kiadásaim 1 főre 

Élelmiszer 

Élelmiszert többnyire Asda, Lidlben veszem, ésszel, de ha valamit szeretek, valamit megkívánok, megveszem. Hetente 2x kb. magamra főzök egy nagy adagot (főételt) és azt eszem 2-3 napig simán. 

Hétfő és péntek között csak alapvető élelmiszerre költök, hétvégén van az, hogy jobban elengedem magam és „bűnözök” kicsit. Szeptember hónapban: 170 fontot költöttem szupermarketben és 123 fontért ettem nem itthon (Jamie Oliver kajálgatás, meg hasonló megdobja a tételt) 

Ruhák 

Ruhák tekintetében a felsőim 70% charityből van. Durva megtakarítást is ad, meg az, hogy többféle márkától/fazonban van ruhám, s egy helyen veszem őket. Időt is tudok ezzel spórolni, hiszen nem kell x-y boltokba különböző márkákért elmenni. 

A nadrágjaim mind Primark, meglepően jól bírják és nem mindegy, hogy valami 12 font vagy 30+ font/db ugye. Havonta nem költök 15 fontot ruhákra átlagban. 

Cipők 

Cipőket nézve szezononként 2 db és kész (évekre beruházva egyre). Az albérletekben nincs lehetőségem tárolni sem többet kb. A cipőkért zsebembe nyúlok, mert nem mindegy mi tartja a lábam. 

Az egyik legdrágább kiadásom 32.000 Ft, egy Tisza cipő volt tavaly májusban. Bírja jól – tervezek beruházni még egyre. Szeretem még a Marco Tozzi-t is.

Kabát 

Kabátokból 2 db télre, most mondjuk vettem egy 3. Regatta (szél és esőálló) márkától mind 35-65 fontért. Őszi dzsekim egy Budmil otthonról. 

Vitamin 

Vitaminok, a szervezetemen biztos nem fogok spórolni. Vitaminokra nagyon kényes vagyok, 9 éve a Nutrilite termékeit vásárlom, évi több száz font kiadást jelent. 

Kontaktlencse 

Ez fix kiadás, félévente kb. 65 font. 

Műszaki cikkek 

Na hitelre én sosem fogok venni. A mostani telóm, az S6-os majdnem 2 éves és 360 fontért vettem debitkártyával. Laptopom 3+ éves HP termék. (iPadem nincs) 

Londonon belüli utazás 

Legtöbbször rollerrel járok munkába, mert közel lakom a családhoz és párszor buszozom, hétvégén metrózom max. 

Élmények 

Na ezeken sem spórolok. Úszásra, táncra és rollerre kiadom a pénzt. Ha egy esemény megtetszik és 25 font a belépő, megveszem. Ha valahova tényleg el akarok menni, elmegyek: lásd blogger day Magyarország – repjegyet, szállást is kellett foglalnom 1 hétvége miatt. 

Utazást is ide írom, ami az elmúlt években az amerikai kiruccanásokkal együtt kb 2000 font/év. 

Albérlet 

1 szoba közel 700 font/hó 

Egyéb 

Szépségápopás pár font/hó, sminkre 0 font, tusfürdő és sampon egy bizonyos márkától 10 font/flakon és fél évig kitartanak. 

És akkor ennyi. Leírtam, hogy nagy általánosságban milyen színvonalon élek. Minimalista vagyok, de nem azért, mert csatlakoztam a mozgalomhoz, hanem mert számomra a megtakarítás fontos.” 

A teljes posztot itt találjátok, ha van kedvetek, írjátok le ti is, mire mennyit költötök!

Jogában áll élni 

Vajon mennyire más az élet Svájcban SNI-s gyermekkel, mint Magyarországon? Egy hónap tapasztalat után ezt írta meg Zoltán a Csevecsoport blogon.

„A megérkezés utáni első hét sem volt fáklyásmenet, aztán Hanna lányomnak eljött az első nap az iskolában. Ez volt az áttörés, itt dübörgött a föld, az eddig a lelkemet nyomó mázsás kövek legördülésétől. 

Tízperces stresszoldás. Persze elkísértem Hannát a suliba, megkerestük az osztályfőnököt, aki „élesre állított” német-magyar fordítóprogrammal fogadott, és pillanatok alatt meggyőzött, hogy annak ellenére, hogy nagyon nehéz lesz egy 14 éves kamaszlánynak, megoldják a beilleszkedést. 

Az első nap első tanórája után Hanna saját és kizárólagos némettanárnőt kapott, akivel el is kezdték a tanulást. No nem magolással - beszélgetéssel, séta, vagy épp kutyasétáltatás közben. 

Ez így megy majd az első félévben biztosan, a kevésbé fontos tanórák, illetve a franciaórák helyett turbó német nyelvi felzárkóztatás lesz a program. Tíz perc után tudtam, itt bajunk nem lehet. 

Elindultunk mi is, felfedezni, felderíteni. Mert bizony Svájc nem egyszerű, nagyon kell figyelni, mit, hol vesz az ember, pillanatok alatt el lehet szállni anyagilag, viszont odafigyelve, szigorú költségvetést követve meg lehet élni, jelenleg egy fizetésből is. 

Ami nagyon drága, és elkerülhetetlen, a lakásbérlet és az egészségbiztosítás. De a napi élethez itt vannak a már otthonról ismert multik, gyakorlatilag ugyanolyan árszínvonallal, ami valószínűleg az itteni ÁFA mértékének is köszönhető, hiszen az 8 % alatt van. 

Érdekes összehasonlítani az otthoni 27%-kal, különösen úgy, hogy ez az adó a szegények adója. 

Közben Évi is aktivizálta magát, talált egy integrációs nyelvtanfolyamot a szomszéd városkában és bejelentkezett. Választható volt a papa-mama-gyerek, a mama-gyerek, a női, és még nem tudom hányféle lehetőség. 

A tananyag az integrációhoz fejlesztve, felesleges sallangok nélkül, lényegre törően. Hogy ez jószívűség, vagy gyorsabb út a munkába álláshoz, és adófizetéshez, azt nem tudom, de sejtem. Valójában mindegy is. 

Egy hónap után szépen egyenesednek a dolgaink, gyorsan távolodik az otthoni kilátástalanság, győz a befogadó környezet. 

Ami nehezebb, olvasni az otthoni híreket, a sorstársaink bejegyzéseit a csoportban, épp melyikük gyerekének nem jutott óvoda, iskola, gyógypedagógus. Azt hittem, ezt hátrahagyva könnyebb lesz, de sajnos a kontrasztot látva, férfiként, a sírás fojtogat. 

Főleg úgy, hogy belülről az is látszik, a „hardver” itt is ugyanaz, ugyanolyan emberek sertepertélnek a gyerekeink körül. A „szoftver” más, a hozzáállás. Az anyagi lehetőségek nagyon kevés szerepet játszanak a szituációban, bár azért az látszik, nem kevés pénzt fordítanak itt az oktatásra. 

És folyamatban egy program is, a célja minden svájci iskolát azonos szintre hozni, mindenhonnan azonos eséllyel induljanak a gyerekek a felnőttkor, a pályaválasztás felé. 

Megkönnyebbültem, nyugodtan várom a jövőt, annak ellenére, hogy azzal is tisztában vagyok, lesznek nehéz napok, de ilyen támogatással megoldunk mindent, az biztos. 

Ami a szélesebb környezetünket illeti, majd’ mindenki mosolyog, kutyasétáltatás közben minimum köszönünk, de jó néhányszor váltunk pár szót is. Ez azért is érdekes, mert a svájci, büszke svájci. 

(Csak egy egyszerű példa, háromszor annyit is fizet egy tojásért, egy kiló krumpliért, vagy bármi másért, ami hazai termék.) 

Büszke svájci, de nem több, mint én. 

Mint én, a migráns.” 

A teljes posztot itt találjátok, mondanom sem kell, érdemes elolvasni!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.