oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. október 02. 06:30,  Házassággal Tajvanra 48 komment

2018. október 02. 06:30 Határátkelő

Házassággal Tajvanra

A helyzet az, hogy Gyurinak igaza van, Tajvan meglehetősen ritkán kerül elő a Határátkelőn, pláne olyan érdekes és részletes posztban, mint amit most ő küldött. Úgyhogy lássuk, hogyan került a távol-keleti országba és mit érdemes tudni Tajvanról.

tw_6.jpgTajvan egyik legjellemzőbb vendéglátóipari egysége az ételstand (路邊攤, lùbiāntān), melyek számáról, megjelenési formáiról és kínálatainak változatosságáról csak a Yushan-hegy remete bölcsei adhatnak pontos információt. A képen csont nélküli, erjesztett tofuval kezelt sült csirkét, ropogós polipot, száznapos tojást ajánlanak, ám a választék ennél láthatóan sokkal nagyobb.

„Kezdetnek gyorsan le is szögezném, hogy nem Tajvanon élek. Feleségemmel három évvel ezelőtt ismerkedtünk meg Oszakában, s hamar kiderült, hogy mindketten Japánban dolgozunk, ráadásul mindketten ugyanúgy Fukuokában. 

A kezdeti találkákat követte az első tajvani családlátogatás, majd pár évre rá már a fizetésem jelentős részét költöttem a havi 1-2 „anyósvizitre”. Noha Európában egyikük sem volt még korábban, újdonsült anyósomék szerencsére az átlagos tajvaninál jobban képben voltak a világ dolgaival, úgyhogy hamar elfogadtak, mint a lányuk oltalmazója. 

2017-ben aztán eljött a nagy elhatározás, hogy összeházasodjunk. Anyagi okok miatt lehetetlen volt, hogy a két család együtt ünnepeljen, így a saját részemről az éves magyarországi látogatás keretében gyűjthettem be a gratulációkat. 

A hagyományos tajvani esküvői ceremóniákhoz se a feleségemnek, se a szüleinek nem igazán fűlött a foga, ennek ellenére a procedúra (+ a magyar anyakönyvezés), illetve a sok-sok élmény, amit Tajvanon szereztem, örökre meghatározó lesz az életem hátralevő részében.

Úgy láttam, hogy a blog viszonylag elhanyagolt a tajvani témákkal kapcsolatban, úgyhogy a házasság dolgai mellé néhány naprakész infót is adnék e kis szigettel kapcsolatban.  

Hogyan juthatunk el Tajvanra? 

Sziget lévén kézenfekvő megoldás a repülő, így Budapestről Dubaion át pl. az Emirates naponta repül Taipeibe. 

Ha a legolcsóbb megoldást keressük, úgy érdemes lehet először Kínába vagy Hongkongba esetleg Japánba, Malajziába repülni, ahonnan fapados járattal fillérekért utazhatunk Tajvan több nagyvárosába, így TaichungbaKaohsiungba és Hualienbe is, de az EVA Air pl. közvetlenül repül Bécs és Taipei között. 

Idén, 2018-ban az Emirates döbbenetes, fejenként 500 ezer forint körül vitt volna minket Taipei és Budapest között, így a Cathay Pacific segítségével előbb Hongkongba repültünk, ahonnan emberi áron sikerült jegyeket foglalni a Qatar jóvoltából.

tw_1.jpgAz Emirates naponta repül Taipei és Dubai között a képen is látható AirbusA380-as hasonló jószággal. (A kép egyébként a hongkongi repülőtéren készült.) 

Létezik azonban hajós megoldás is Kínából, ezt kb. háromszor próbáltam ki eddig, de sok negatívumot nem tudok felhozni ellene. 

Xiamenben található Wutong Ferry számos járatot közlekedtet Xiamen és Kinmen között, melyek egy irányban 145 yüanba (kb. 6000 forint) kerülnek, míg a terminál taxival vagy Xiamen állomástól a 6-os busszal közelíthető meg. 

A terminálban és annak környékén 0 angol kiírás található, de ne bizonytalanodjunk el, nyugodtan sorakozzunk fel bármelyik pultnál és magyarázzuk el, hogy Kinmenre szeretnénk átjutni.  

Kinmen szigetén a kompkikötő és a repülőtér a sziget átellenes oldalain található, így, hacsak nem vagyunk különösen jó erőben, az ezek közötti utazáshoz valószínűleg taxira lesz szükségünk. 

tw_2.jpgKinmen és Xiamen között ingázó kompok egyikének utastere

Kínából közeledvén viszont ugyanúgy át kell esnünk útlevél- és vámellenőrzésen, pénzt kell váltanunk (Tajvanon a tajvani dollár (TWD vagy NTD; 1 TWD általában 9-10 forint) a hivatalos fizetőeszköz, a kínai renminbit (RMB) v. yüant (CNY) sehol nem fogadják el) stb. mintha bármelyik másik országból érkeznénk. 

Ebből kifolyólag a Kínában tapasztalható internethasználati korlátozások Tajvanon nem érvényesek, ugyanúgy használhatjuk a Google-t, Facebookot, akármit mint Magyarországon.  

Turista céllal magyar állampolgárok (Taiping sziget kivételével) 90 napig vízummentesen látogathatják Tajvan valamennyi részét, beleértve KinmenPenghu és Matsu/Lienchiang szigeteit is. 

A 90 nap a belépés másnapjától indul, viszont ennek pontos dátuma nem kerül az útlevélbe, így hosszabb tartózkodás esetén figyeljünk, hogy ne lépjük túl ezt az időt.  

Bár a túltartózkodás inkább csak pénzbüntetéssel jár ugyan (1-10 nap pl. 2000 TWD kb. 19 000 forint), viszont későbbi beutazásaink során gondokat okozhat.  

Árak 

A mindennapi termékek árai relatíve, pl. Japánhoz képest alacsonyak, bár a magyar árakhoz még így sem érdemes hasonlítani őket. Igaz, havonta mindössze 398 TWD-t fizetek a korlátlan mobilnetért…  

Néhány, mindennapi termék ára alant: 

McDonald’s Big Mac 69 TWD 

0,5l-es dobozos zöldtea  25-35 TWD 

0,33l-es ásványvíz (bubimentes) 8-30 TWD 

0,5l-es hazai sör40-50 TWD 

1,8l tej150-170 TWD 

0,5l-es külföldi sör 60-100 TWD 

tw_3.jpgKülönleges hazai és import söröket kínál a Taichungbantalálható WullerHomebrew Supplies üzlete

Kacsaleves (utcai ételstandnál) 35-55 TWD 

1 liter 95-ös benzin25-30 TWD 

Hamburger szett160-290 TWD 

850g toast kenyér35-40 TWD 

Közlekedési kártya (iPassEasyCard) 100 TWD 

600g banán25-60 TWD 

1kg csirkecomb90-100 TWD 

tw_4.jpgCsirkecombbal dúsított leves egy utcai ételárusnál

300 g ausztrál sirloin marhahús300 TWD 

Costco hot-dog (üdítővel)50 TWD 

Robogóbérlés (naponta)250-500 TWD 

Én speciel szeretek enni, noha otthon kifejezetten válogatós voltam, így a családom aggódva fogadta Ázsiába költözésem hírét, ahol kizárólag nyers halat és rizst fogyasztanak. 

tw_5.jpgTengeri herkentyűk egy Kaohsiunghoz közeli halpiacon

Az ételstandok 

A külföldinek először szembetűnő lehet, hogy az ételstandok gyakran a nyílt utcán, a zsúfolt gépjármű-forgalomtól mindössze pár méterre, minimális higiéniai körülmények közt működnek, így a szálló por és füst akadálytalanul tud lerakódni az alapanyagokon és a készételeken. 

Ennél már csak az lehet meghökkentőbb, mikor azt láthatjuk, hogy a standhoz külön beltéri étkezőhelyiség is tartozik, ám az ételeket mégis kint, a nyílt utcán készítik el és viszik be a vendégeknek. 

Erre a jelenségre a magyarázat az ország jellemzően meleg éghajlata lehet, így a villanyszámlában gyakran sokat számít az, hogy néhány ventilátor vagy pedig légkondi, szagelszívó és egyéb költséges berendezések állnak a személyzet rendelkezésére a „friss” levegő helyett. 

Sajnos azonban a friss itt is csak relatív módon értelmezhető, hiszen a tajvani városok levegőjét a már korábban említett utcai forgalom mellett a Kínából vagy éppen az indonéz ősemberek által felgyújtott esőerdőből származó füst és szmog is terheli.  

S ha mindez nem lenne elég, főleg az olajat nagyobb mennyiségben használó standok élelmiszerbiztonsági körülményeit még a 2014-ben kirobbant élelmiszerügyi botrány is súlyosbította, melyben több, sütőolajat gyártó cég is az éttermektől visszavásárolt, gyakran állati maradványokat is tartalmazó fáradt olajat kevert a friss olajhoz majd értekesítette ismét. 

tw_7.jpgA sokak által rettegett büdös tofu (臭豆腐, chòudòufu) átható aromájával minden turista szívébe belopja magát. Az erjesztett tofukockákat gyakran olajban kisütve, szójaszósszal és zöldfűszerrel szervírozzák.

Ettől függetlenül országszerte fogyasztottam változatos minőségben elkészült ételeket, de soha nem volt bajom tőlük. Megfigyeltem viszont továbbá, hogy kifejezetten szeretik az étkezés „játékosabb” formáit a leülünk-eszünk-távozunk felállás mellett. 

A legelterjedtebb ilyen a hot-pot és a „teppanyaki”, de a Japánból átvett „running sushi” szintén nagy népszerűségnek örvend. Egyik kedvencem azonban egy Taichunghoz közeli garnélázó, ahol medencékből foghatjuk ki magunknak az eledelt. 

tw_8.jpgSikerorientált, ámde türelmetlen horgászok efféle medencékből foghatják ki az előzőleg kifizetett mennyiségnek megfelelő garnélát, melyet aztán helyben el is készíthetnek.

Az éjszakai piacok 

Az egyénileg üzemeltetett ételstandok és a kifőzde jellegű evőhelyek mellett az előbbi két típust nagy számban tömbösítő éjszakai piacok képezik a legolcsóbb étkezési lehetőségek triumvirátusát. 

Az éjszakai piacok, nevükből adódóan, a munkaidő után, estefelé nyitnak és néha egészen hajnalig nyitva vannak. Az itt található ételstandok mennyisége a két tucattól a százas nagyságrendig terjedhet és gyakorlatilag minden városban találni egyet. 

tw_9.jpgA taichungi Fengjia éjszakai piac, előtérben egy szójatejes teát árusító egység cégérével

A közlekedés 

Különösebben a közlekedésnek sem néztem utána, pedig a helyi városi és távolsági lehetőségek jópár nyugat-európai országot lepipálnak. Az apró szigetország nyugati partján található legnagyobb városok, így Taipei, Taoyuan, Taichung, Tainan és Kaohsiung között 300km/h-val közlekedő THSR (Taiwan High Speed Rail) nagysebességű vasút (és nem gyorsvasút!) járatai jelentik a legkényelmesebb összeköttetést. 

Az ettől távolabb eső települések, úgymint Pingtung, Taitung, Hualien vagy Yilan a TRA (Taiwan Railway Administration) járataival érhetőek el leggyorsabban.  

tw_10.jpgtajvani nagysebességű vasút egy járműve Taichung és Changhua között

A kiterjedt buszhálózatnak (UBus, Guoguang v. King Bus) köszönhetően a legnagyobb városok közt nonstop buszok is közlekednek, melyek ugyan valamivel lassabbak a vonatoknál, árban a legkedvezőbb megoldást jelentik. 

Belföldi repülőjáratokat a közúti és vasúti forgalom gyűrűs kialakításának hátrányaiból kifolyólag a sziget egymással szemben lévő városai, illetve a távolabb eső szigetek, így pl. Taipei és Taitung, Taichung és Hualien, Kaohsiung és Penghu/Kinmen valamint ezek kombinációi közt találhatunk. 

Belvárosi tömegközlekedéshez és helyi vonatok igénybevételéhez nagy segítségünkre lehetnek a „convenience store”-okban (is) megvásárolható tömegközlekedési kártyák, melyek EasyCard, iCash és iPass néven futnak. 

Ezek a kártyák megkímélnek minket a jegyvásárlástól, számos helyen újratölthetjük, illetve nagyobb összeggel feltöltve akár a mindennapi bevásárláshoz is használhatjuk őket, hiszen rengeteg bolt, étterem stb. is elfogadja ezeket. 

tw_11.jpgjapán művésznő, Yui Hatano portréjával ékesített EasyCard, melynek gyártását azonban hamarosan leállították, így a limitált példányszámú közlekedési kártyák napjainkban tízezer forintokért cserélnek gazdát. Nem volt ez másként a saját példányom esetén sem, melynek ára így elegendő volt egy karácsonyi ajándékhoz.

Nemzetközi jogosítvánnyal egyébként lehetőségünk van autót, illetve megfelelő képesítés esetén robogót is bérelni. A kisebb szigeteken (Lanyu, Xiaoliuqiu stb.) általában nem foglalkoznak a jogosítvány meglétével, a „szárazföldön” viszont jó eséllyel kérni fogják a „motorcycles” bejegyzést a nemzetközi jogosítványban, tekintve, hogy a tajvani robogók 95%-a a „B”-s jogosítvánnyal már nem igénybevehető 100cm3-től indul. 

A közúti közlekedés 

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a tajvaniak nagy része gyakran meglehetősen érdekes stílusban, irányjelző, körültekintés stb. alkalmazása nélkül közlekedik, melyet egyes, Magyarországon ismeretlen KRESZ szabályok is tetéznek.  

(Még a magyar KRESZ vizsgán volt egy ilyesmi kérdés, hogy mit jelent a „kölcsönös bizalom” a közlekedésben, vagy valami ilyesmi. Erre a helyes válasz az volt, hogy „Számíthat rá, hogy a forgalomban résztvevők betartják a szabályokat…”. Na, Tajvanon ennek a helyi verziója az lehet, hogy „Számíthat rá, hogy a forgalomban résztvevők NEM tartják be a szabályokat…”). 

Eddig baleset nélkül megúsztam a tajvani robogós útjaimat, de ezt minden esetben lekopogom… 

tw_12.jpgTajvanon a városi közlekedés elsődleges formája a robogó, így számos, a tömegek kezelésére szolgáló, különleges KRESZ szabály is érvényben van.

Merre kalandozzunk? 

Köszönhetően az angolul fellelhető információk alacsony számának, relatíve kevés turista vállalkozik arra, hogy heteket töltsön egy kb. Dunántúl méretű szigeten, így a legtöbb tajvani látogatás kimerül Taipei főbb nevezetességeiben (Taipei 101, Chiang Kai-shek/Sun Yat-sen emlékművek, Elephant Mountain, éjszakai piacok) esetleg egy-két ismert vidéki helyszín (Taroko Nemzeti Park, Yangmingshan Nemzeti Park, Sun Moon Lake, Kenting) felkeresésében.  

tw_13.jpgTaichung és Miaoli megyék határán fekvő Huoyanshan kellemes, egész napos kirándulási lehetőséget kínál

A helyzet azonban az, hogy mindez csupán az a része Tajvannak, melyet kormány igyekezett minél felkapottabbá tenni, így a sziget belsejében húzódó, gyakran 4000 m közelében lévő hegycsúcsok megközelítési módjáról leginkább csak túlárazott túrák keretében értesülhetünk. 

Saját szervezésben, autóval azonban a legtöbb hegycsúcsra vezető ösvény kezdőpontja könnyedén megközelíthető és pl. kínai gyakorlattal ellentétben teljesen ingyenes is, így utunkat nem tarkítják hamis árukat kínáló kofák, ordítozó turistacsoportok. 

Költségeket csupán a benzin, némi étel és ital, illetve a hegycsúcsok közelében található szállás jelenthet, mely utóbbi akkor válhat szükségessé, ha kénytelenek vagyunk korán kezdeni a túrát.

tw_14.jpgKilátás a Qilai-hegy csúcsának közelében

A kultúra kedvelői a már említett Penghu, Matsu/Lienchiang és Kinmen szigetei felé is vehetik az irányt, melyek mindössze 1-1,5 óra alatt elérhetőek repülővel. Ezeken eredeti mivoltukban, viszonylag jól megőrzött formában találkozhatunk hagyományos tajvani építészettel, ételekkel, szokásokkal. 

Penghu szigetein nyaranta lehetőségünk van tömeg- és szemétmentes homokos tengerpartokon pácolódni, melyeket katalógusba illő kék tenger szegélyez. 

A Taitung-hoz tartozó Lanyu-n és Ludao-n (Orchid Island, Green Island) a világon sehol máshol nem élő yami nép kultúrájába nyerhetünk bepillantást Hawaii-szerű hegyes-völgyes lankák között. 

tw_15.jpgKilátás Lanyu keleti partján

A tajvani technológia 

A technológia szerelmesei, Japánhoz hasonlóan, itt is a mennyországban érezhetik magukat, hiszen a Taipeiben található Guanghua és Syntrend Plázák mellett minden nagyobb városban akad legalább egy NOVA, ahol az előbb említettekhez hasonlóan lehetőségünk van kütyüket macerálni. 

Természetesen számos tajvani márka, így pl. az ASUS, HTC, MSI stb. saját márkaboltokat is üzemeltet, ahol gyakorlatilag mindig találni valamilyen belpiacos, vagy éppen korlátozott terjesztésű csodát.  

tw_16.jpgHTC U11 EYEs egyike a hazai gyártók belpiacos készülékeinek

Korábban az ASUS vagy MSI hallattán, meg az alsókategóriás Canon fényképezőm kapcsán kerültem kapcsolatba a tajvani iparral, de van-e valakinek márkás, indonéziai vagy bangladesi cipője? 

Bizony, mindkét országban a tajvani Pou Chen gyártja ezeket. Hallottad, hogy a Giant, a világ legnagyobb kerékpárgyártója jövőre új gyárat nyit Gyöngyösön? Ők is tajvaniak. 

Van bármilyen számítástechnikai eszközöd, okostelefonod? A szintén tajvani Foxconn, TSMC vagy Largan Precision valamelyike egészen biztos, hogy kötődik hozzá, szóval én is meglepődtem, hogy mennyi mindenhez köthető valamilyen tajvani cég. 

tw_17.jpgLAN partizó hölgyek a 2017-es Computex-en 

Blanka korábbi, 2014 beszámolójában olvastam a „Mivel a tajvani egy nagyon kényelmes emberfajta.” c. szösszenetet, mely szerintem rendkívül találó, kiegészítve a helyi körökben csak „renqingwei” (人情味rénqíngwèi) néven illetett tulajdonsággal, mely elsősorban a helyiek segítőkészségére és más, „emberközeli” tulajdonságára hivatott reflektálni, noha konkrét fordítása nem hiszem, hogy létezik. 

Bürokrácia Tajvanon… 

Itt venném elő a házasságkötés sztoriját, melynek tajvani hivatalos része egy borzasztó egyszerű és gyors folyamat, sajnos ez azonban a magyar oldalról már nem mondható el. 

Mindez úgy történt, hogy a Taipeiben található Magyar Kereskedelmi Irodában beszereztem egy „egyedülálló vagyok” c. igazolást, potom 33 euróért. Ezt szerencsére angolul állították ki, úgyhogy a helyi Külügyminisztérium minden további nélkül felülhitelesítette azt. 

Kellett azonban még egy kínai fordítás is a helyi okmányiroda számára, melyet közjegyzőnek is hitelesítenie kellett, a fordítást azonban megcsinálhattuk magunknak (!). 

Nem kellett semmilyen illetékbélyeg, OFFI-hoz hasonló lehúzós kamudíjak… Semmi. Az összes papír megszerzése kb. kettő napig tartott, a helyi anyakönyvezés pedig durván 10 percet vett igénybe. 

tw_18.jpgAz ajándékba kapott arany házassági ékszerek férfi (bal) és női (jobb) kiadása 

…és Magyarországon 

A magyar anyakönyvezési folyamat azonban gyötrelmesen hosszú volt, amire fel is hívták a figyelmem a helyi magyar külképviseleten, de mivel nem volt életbevágó a házasság mielőbbi anyakönyvezése, így nem sürgettük. 

Ettől függetlenül döbbenetes volt számomra, hogy 2017-ben konkrétan 7 (hét) hónapot vett igénybe, mire a magyar hatóságok kegyeskedtek kiküldeni a magyar házassági anyakönyvi kivonatot, noha a nyilvántartás szerint az anyakönyvezés alig két hónap alatt megtörtént.  

Az anyagiasság 

A gördülékeny ügyintézés és kedvesség mellett viszont határozottan nem tetszik a helyi kultúrában az a rendkívüli anyagiasság, mely folyamatosan átjárja a hétköznapokat. 

Anyósékkal való első találkozáskor is meglepően gyorsan és kvázi kendőzetlenül megkaptam a kérdést, hogy „Na, és mennyit keresel?”. Akkor még betudtam ezt annak, hogy nyilván aggódnak, hogy el tudom-e tartani a lányukat, de később teljesen idegenek is perceken belül rákérdeztek az anyagiakra. 

tw_19.jpg1999-es tajvani 50 dolláros polimer bankjegy, melyet annak idején chipes zacskókból lehetett begyűjteni. Bár pénzforgalomban ritkán látni, mégis teljesen hivatalos és elfogadott fizetőeszköz 

Ahogy telt az idő, úgy vettem észre, hogy mennyire átjárja a mindennapokat a pénz. Anyós például ki volt akadva, hogy a nejem az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy a két barátnője lesz a tanú a házasság okmányirodai anyakönyvezésekor, nem pedig ők. 

Mindez csupán azért, mert így most „vörös borítékot” kell adnia az asszony barátnőinek. A vörös boríték egyenlő a készpénzzel. Ebbe rendszerint 6-tal osztható összeget raknak. 

Vörös boríték megy szülinapra, karácsonyra, újévkor, kínai újévkor… Lakodalomra érkezés előtt gyakran külön személyzet van, aki összegyűjti, elkönyveli és nyugtát állít ki a vendég által hozott borítékokról. 

Évtizedes barátja vagy a vőlegénynek vagy a menyasszonynak? Esetleg mindkettőnek? Ha nem tudsz „tisztességes” vagy elvárt mennyiségű pénzt beszolgáltatni, akkor inkább el se menj…  

tw_20.jpgEgy kevésbé giccses, ámde sajnos üres „vörös boríték” látképe

Japánban egyébként újévkor a szülők gyakran „otoshitamabukuro”-t, vagyis hasonló funkciójú, ámde többnyire fehér színű borítékot adnak a gyerekeiknek, illetve a készpénz ajándék illedelmes átadására a „shugibukuro” a rendszeresített csomagolás, de ilyen mennyiségben és ilyen gyakran nem igazán láttam efféle pénzmozgást, pedig Japán aztán a készpénzhasználat fellegvára. 

Végül, ha már a pénznél járunk, egy érdekesség a Bank of Taiwan logójával kapcsolatban. Amíg a kínai(t tanító) tanárom nem hívta fel rá a figyelmem, eszembe nem jutott volna, hogy az ott egy pénzérme. 

tw_21.jpgA Bank of Taiwan logójában egy régi kínai érme alakja látható

Utóiratként pedig egy pofátlan önreklám, de a blogomon írtam még bőségesen Tajvannal kapcsolatban, és mindemellett bíztatok mindenkit, hogy aki teheti, kerüljön egyet Tajvanra is, ha esetleg Kínába vagy Japánba téved, mert nem fogja megbánni. A házasságkötés opcionális…

Jön az első Határátkelő Klub!

Október 12-én találkozhattok vendégekkel (az egyikük régi ismerős...), beszélgethetünk határátkelésről, hazatérésről. Ha érintett vagy, esetleg csak érdekel a téma, gyere el! Csak 70 hely van, szóval minél hamarabb jelentkezz! (A belépés ingyenes.) 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Tajvan

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9014274967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.02. 06:57:57

Tajvanon nincs hivatalos magyar képviselet, ugyanis Mo. nem ismeri el Tajvant.

Shanarey 2018.10.02. 07:29:34

@maxval balcán bircaman:

Te már csak tudod, hiszen, hiszen láttál már MSI alaplapot így tudod ezt is.

www.embassypages.com/missions/embassy16189/

Golf2 2018.10.02. 07:29:50

Jól belenyúltál.

2018.10.02. 07:56:12

@maxval balcán bircaman: Hol olvastad ennek az ellenkezőjét?

2018.10.02. 07:56:12

@Shanarey: Ha a hangsúly a "hivatalos" szón van, akkor igaza van, mert olyan tényleg nincs.

2018.10.02. 08:09:29

Rasszista egy ország ez, mindenkire ferde szemmel néznek......

M. Péter 2018.10.02. 08:46:46

@maxval balcán bircaman: Nem nagykövetség, hanem csak kereskedelmi iroda, de azért rajta van a magyar külképviseletek listáján a kormány.hu-n.

verkagrafomanka 2018.10.02. 08:55:52

Ez jó volt, köszi! Mondjuk az elején mire leesett, hogy ezek szerint a feleség tajvani... :)
Mi tavaly karácsonykor jártunk Tajvanon, 8 napunk volt az egész szigetre, így valóban a szerző által felsorolt turistahelyeket kerestük föl (Tajpej, Kaohsiung, Sun Moon Lake, Taroko Nemzeti Park), de így is fantasztikus élmény volt!
Az éjszakai piacon a mindent belengő büdöstofuszag, hát igen... rémálmaimban ne jöjjön elő :D

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.02. 09:26:52

@M. Péter:

Így igaz.

Mert Tajvan nem elismert ország, de mégis létezik. Mi ahogy a többi kb. 10 hasonló státuszú állam.

Azaz hivatalosan úgy tesznek, mintha nem lenne, de a valóság mégis felülírja ezt.

Azt tudod, hogy van egy olyan város a világon, ahol mindkét Kínának van HIVATALOS nagykövetsége?

_z_ 2018.10.02. 09:47:15

@M. Péter: En is neztem, hogy kereskedelmi iroda, tehat nem nagykövetseg. Viszont a honlap szerint konzul allomasozik ott. Az mennyire hivatalos, allami tisztseg?

_z_ 2018.10.02. 09:49:21

"Elérhető külképviselet/ek: A Kínai Köztársaság (Tajvan) államiságát Magyarország nem ismeri el. A két ország között diplomáciai kapcsolatok nem állnak fenn. | Tajpejben, Magyar Kereskedelmi Iroda működik"
konzuliszolgalat.kormany.hu/azsia?tajvan

_z_ 2018.10.02. 09:49:55

Ezek szerint a konzul az nem allami tisztseg?

Csodabogár 2018.10.02. 10:01:17

Engem az is érdekelt volna, hogy a szerző és felesége mit dolgozik, milyen a munkahely, mivel töltik a szabadidejüket stb,
Magyar anyakönyvezés vajon miért fontos?

Dikusz 2018.10.02. 10:25:53

@Csodabogár: Ezek engem is érdekeltek volna, talán megjelenik a posztoló, és megmondja.

Az az igazság, hogy nekem is fontos lenne. Neki meg talán azért, mert előferdülhet, hogy Magyarországra jönnek, és talán a fiatalok úgy gondolták, hogy mindkét országban "vállalják fel" a házasságukat.

Az itthoni ügyintézésről: ismerősöm gyerekei szeretnék felvenni a magyar állampolgárságot. Két éve nem sikerült elintézni, ezer nyomtatványt kérnek tőlük, hülyébbnél hülyébb kérdésekre kell válaszolniuk, és még nem látják hogy mikorra sikerül elintézni...

Az érdekelne azért -nem az itthoni ügyintézés védelmezése miatt-, hogy egy ugyanilyen ügyintézés más országokban mennyi idő alatt zajlik le. Nem vagyok biztos benne, hogy kevesebb idő alatt.

tanato 2018.10.02. 10:56:43

@Csodabogár: @Dikusz: Igen egy ilyen posztban ezeket az alapadatokat illene közölni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.02. 11:23:39

@_z_:

A magyarországi rangja konzul, de hivatalosan nem így hívják.

Magyar szempontból diplomata, de csak a gyakorlatban, azaz a hivatalos külsőségek nélkül: diplomata útlevél van (mint külügyesnek), de mentessége nincs.

Az összes hasonló esetben ezt így szokás: azaz ha az országot nem ismerik el, de van vele kapcsolat.

Dikusz 2018.10.02. 12:01:56

@tanato: Azt ugyan írta, hogy nem Tajvanon élnek, hanem Japánban, de azért tényleg még jobban színesítette (mert így is érdekes az írás) volna a posztot, ha munkájukat is beleírja.

2018.10.02. 13:09:37

@tanato: @Csodabogár: Miért releváns, hogy ki mit dolgozik vagy mivel tölti a szabadidejét? Nem erről szól a poszt.

@Dikusz: "Neki meg talán azért, mert előferdülhet, hogy Magyarországra jönnek, és talán a fiatalok úgy gondolták, hogy mindkét országban "vállalják fel" a házasságukat." - Meg azért, mert köteles vagy bejelenteni a külföldön kötött házasságot. De amúgy jól körülírtad az okot.

Egyrészt azért szimpatikus külföldről anyakönyvezni, mert az otthoni magyarországi anyakönyvezéshez minimum egy kört kell tenni az OFFI-nál, így meg tök "ingyenes" az egész eljárás, leszámítva a párezer forintos helyi felülhitelesítéseket, amiket a képviselet előír külföldi dokumentumok mo.-i felhasználásakor.

Másrészt meg a fordítás(oka)t is írhatod magadnak, az anyakönyvezési eljárás részeként a képviselet ingyen megcsinálta a felülhitelesítést is. 4 hónapot ígértek, 7 lett belőle, mire megjött a magyar anyakönyvi kivonat.

2018.10.02. 14:24:36

Azon gondolkodtam, hogy vajon ebben az országban is megkapja a delikvens az asszonnyal együtt az egész pereputtyot, mint a filippinoéknál?

adg 2018.10.02. 14:31:29

Ez egy nagyon jo poszt volt. Koszi

nyuszigonosz 2018.10.02. 15:14:37

A poszt jó, színes, érdekes, felfrissítöen más, mint az átlagírások itt.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.10.02. 15:31:18

@gereblyepörkölt:

Csak kíváncsiságból, a feleséggel milyen nyelven zajlik a diskurzus? Japánul vagy angolul?

Egyébként szerintem is jó volt.

2018.10.02. 15:41:11

@Nagy kámpics: Mandarin kínai, angol, japán, ebben a sorrendben. Ha alkoholtartalmú italokat is fogyasztok, akkor a tajvani kínai is összejön néha.

labirintus1 2018.10.02. 15:56:06

@Csodabogár: Azért is jó, ha anyakönyvezve van a házasság, mert ha gyerekük születik és szeretnének neki magyar állampolgárságot illetve iratokat, akkor először a házasságot kell anyakönyveztetni és csak utána lehet a gyereket. Ez marhára el tudja nyújtani a gyerek anyakönyvezését.

Latcho Rom 2018.10.02. 15:56:34

Jo poszt, kivalo kepek!

Gyurinak mindig igaza van :-)

tanato 2018.10.02. 16:05:21

@gereblyepörkölt: Azért jó lett volna egy kis bemutatkozás, munka végzettség,feleség foglalkozása stb.
Egyébként jó írás és kifjezetten szeretem ha mi magyarok házasság útján is tágítjuk elzártságunkat a világ távolabbi vidékeivel is,akár itthon lakjanak a vegyespárok akár a másik fél államában vagy földrészén.
Nemrégen egy ifjú mongol hölggyel beszélgettem aki ide házasodott egy szomszédos magyar alföldi faluba.Két szép kis bölcsődés gyermekük is van,Jelenleg még tanulja a magyart ,a férjével is csak angolul meg mongolul kommunikálnak.Ő dolgozott hosszú éveket ott.Jópofa volt nekem magyar fejjel látnom a gyerekek mongol anyakönyvi kivonatát.

Shanarey 2018.10.02. 16:54:55

@gereblyepörkölt:

@maxval balcán bircaman:

A posztban, nem szerepel az hogy "hivatalos" ám ügyintézés azért lehet, vagyis akkor valamilyen szinten, mégis az mert gondolom azért egy konzul akad ott.

2018.10.02. 17:13:00

@Shanarey: Szavazni pl. nem lehet, ebben biztos vagyok, de tajvaniak a magyar vízumügyeiket nyilván ott intézhetik. Magyarok meg természetesen a konzuli szolgáltatások teljes tárházát igénybe vehetik.

konzuliszolgalat.kormany.hu/download/6/41/c1000/Europankivuli20170316.pdf

Shanarey 2018.10.02. 17:15:22

@gereblyepörkölt:

E miatt nem értettem, Birca miért okoskodik.

Szavazni, miért nem lehet? Bár, gondolom, az ottani magyar kolónia, nem lehet nagy létszámú

2018.10.02. 17:59:24

@Shanarey: Passzolom. Mikor írtam illetékesnek, azt mondták, hogy "nem szerveznek szavazást". Úgyhogy az ottani magyarok (ha van bejelentett magyar lakcímük), mehetnek HK-ba, Sanghajba, Tokióba, vagy ahová akarnak. Ha nincs, akkor ugye szavazhatnak levélben is, ha jóelőre rákészülnek.

2017. január 31-ével bezárólag egyébként összesen 70 magyarnak volt tajvani tartózkodási engedélye (tehát ők a nem turisták), ebből 28-nak hosszabb-rövidebb tanulói vízum alapján.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.02. 18:21:01

@Shanarey:

Ezzel megbízható más is, ez bevett szokás.

Shanarey 2018.10.02. 18:49:43

@maxval balcán bircaman:

Igen, de te szokás szerint "okoskodsz" pedig a posztban nem szerepelt az hogy "hivatalos", ám rögtön rávágtad hogy olyan nincs. Pedig erről senki sem beszélt. Azután mégis lehet ott ügyet intézni, vagyis valami azért csak van.

cahil 2018.10.03. 06:28:15

@Csodabogár:

Egy tajvani nőnek nagyon fontos, hogy ha európai, kanadai, ausztrál vagy amerikai a férje, akkor megszerezhesse később a tartózkodási engedélyt vagy állampolgárságot ott is. Azért a magyar útlevéltől nem esnek hasra a tajvaiak, ők rettenetesen amerikanizáltak, imádják az amerikaiakat, a szemükben a magyar az egy szinten van az ukránnal, orosszal.
A tajvani feleség számára elsőrendű fontossággal bír a külföldi házasság esetén az ottani lepapírozás is azért, mert Tajvan egy nemzetközileg szinte senki által el nem ismert ország (bár van pár közép-amerikai banánköztársaság és karibi ország, ami elismeri államiságát, mert a tajvaniak nyomtak nekik egy kis pénzt). A plusz egy állampolgárság biztosíték arra az időre, amikor Kína visszafoglalja majd Tajvant, erre minden tajvani készül, Hong Kong visszatérése után látható, hogy hosszútávon ez lesz Tajvan sorsa is. Pont ahogy a hongkongiak számára is fontos volt bebiztosítani magukat más állampolgárságokkal, a tajvaniaknak is. Illetve a tajvaniak imádják külföldi egyetemre küldeni a gyerekeiket, még úgy is, hogy Tajvanon vannak viszonylag jó egyetemek is (meg sok színvonaltalan is persze), de nagyon drágák. Kevesen tudják, hogy Lengyelországban is rengeteg tajvani diák tanul fogorvosi karon.
Egy magyar útlevéllel rendelkezni (még ha Magyarországot nem is tartják sokra, tudják róla, hogy egy szegény ország) pedig egyet jelent majd az ingyenes európai egyetemi tanulmányokkal a gyerekek számára szinte bárhol az EU-ban. Nem feltétlenül csak Magyarországon.
A tajvaniak, pont azért, mert az országuk a nemzetközi viszonyok zavaros vizein lavírozik, nagy mesterei a kivándorlási biznisznek. Kiküldik a (lány) gyereket egyetemre Kanadába, ő megcsinálja a tartózkodásit, állampolgárságot, aztán megy utána a család. A kanadai Vancouver is tele van emiatt tajvaniakkal, hongkongiakkal.

A posztoló végzettségére és munkahelyére rákérdezőkkel egyet tudok érteni. Házasodni viszonylag kevesen fognak Ázsiába, de munkaügyben még eljuthatnak oda. A határátkelés elsődleges oka a pénzkeresés szokott lenni és egy Japánban dolgozó magyar sztorija legalább olyan érdekes tud lenni, mint egy Tajvanba házasodó magyaré.

A tajvani anyagiasság nem csak a piros borítékban nyilvánul meg. Az élet minden területén jelen van, az oktatástól a családi, baráti viszonyokig, jellemző, hogy a gyerekeknek a szülőket anyagilag támogatniuk kell, ha érzelmileg nem is elvárás a kötődés. Jellemzően nem az európai értelemben vett szereteten alapulnak az ázsiai családok, hanem a feljebbvalók, idősek tiszteletén. Ami azt jelenti, hogy mondjuk öreg korában a szülőnek fogadnak egy indonéz vagy filippínó cselédet, aki kísérgeti, ápolja őt, de a saját gyerekei erre nem hajlandóak, mert mind megy a saját biznisze után. A gyereknek vannak formális és anyagi kötelezettségei a szülő felé, de érzelmi kapcsolat nem nagyon van olyan szinten, ahogy az Magyarországon megszokott.

Tajvanban kevés az európai szemmel is szép tengerpart. A tengerpart többségében szemetes vagy meredek sziklás. Penghu szigetre kell menni homokos strandért. Vagy fapadossal Vietnamba. De a tajvaniak, mint a többi ázsiai, rettegnek a tengertől, napsütéstől, úgyhogy jó eséllyel a fehér turista lesz az egyetlen, aki a tengerbe merészkedik.

Tajvanon vett mobiltelefonnal lehet sokat spórolni, de ha mondjuk Asus telefont vesz az ember, akkor arra számítson, hogya 800 MHz-es B20-as LTE-t az nem tud, mert ázsiai piacos modell lesz. Ájfónnál ilyen gond nincs persze.

Az utcán evés egyik oka a tajvaniaknál, hogy a lakáskörülmények nem éppen európaiak. Ha egy lakásban rendes, európai konyha van, az gazdag családra utal. Ugyanis a lakások négyzetméterárai messze a magyar árak felett vannak. A családoknak van egy rizsfőzőjük, egy gázégős megoldásos "tűzhelyük" és ennyi. Ezért nem főznek otthon. Még a reggelit is reggeliző "éttermekben" fogyasztják el.
Éjszakai piacot elég hamar meg lehet unni. Sok standon ugyanazt árulják. A büdös tofu semmi extra, pár hét után fel se tűnik a szaga.
Ami szuper az a rengeteg hal, tengeri herkentyű. Ha valaki jót akar enni az nem éjszakai piacon eszik, hanem tradicionális tajvani étteremben, kis székeken ülve az alacsony asztaloknál, sörözve lehet falni.
Valamint népszerű minden, ami japán, japán kozmetikumok, japán ételek, japán autók, japán bármi, ellentétben a kínaiakkal, a tajvaniak elismerik, hogy a japánok felsőbbrendűek. A japán gyarmati időszakra is nosztalgiával emlékeznek a tajvaniak, ugyanis akkor épült sok vasút, indult meg a rohamos iparosítás, fektették le a nagyhatalmú tajvani családi cégek alapjait akkoriban indult meg a tőkefelhalmozás, meg akkor irtották ki a hegyi, nemkínai tajvani őslakosok nagy részét holokausztszerűen. Például az ipari élelmiszertermelés egyik sarokköve (és egyben emberiség elleni bűntett) az "instant noodles" is egy Tajvanban élt japán pasas találmánya.

cahil 2018.10.03. 06:28:34

@maxval balcán bircaman: van hivatalos magyar képviselet, csak nem nagykövetség vagy konzulátus, hanem kereskedelmi képviselet, ahol ugyanazt csinálják, mint a többi külképviseleten, ugyanazt a papírmunkát tologatják, csak épp nem konzulnak vagy nagykövetnek nevezik az illetőt

A lényeg, nem diplomáciai képviselet. De hivatalos, hisz a magyar állam üzemelteti és hivatalos közokiratokat állítanak ki.

cahil 2018.10.03. 06:28:48

@Shanarey: nem konzulátus vagy követség, hanem kereskedelmi képviselet van. Tehát hivatalos képviselet, de nem diplomáciai képviselet. És mindenféle közokiratokat kezelnek, kiállítanak tudtommal.
Birca keveri a hivatalost a diplomáciaival. Magyarországnak nincs diplomáciai képviselete Tajvanon, de van kereskedelmi képviselete, ami egyben hitelesítéssel is foglalkozik, tehát nem lehet nemhivatalos. Egy nemhivatalos iroda hogyan is tudna magyar közokiratokat szerkeszteni, hitelesíteni stb?

cahil 2018.10.03. 06:28:55

@verkagrafomanka: a Sun Moon Lake a legtúlhypeoltabb turistacsapda a világon. Tele ordítozó koreai turistákkal, csühögő, zajos hajókkal. Elmész Ausztriába, Svájcba vagy Észak-Olaszországba, szebb tavakat látsz. Vagy akár Japánban is.

@Cheeky Jimmy: az átlag tajvaniak sokkal gazdagabbak, mint az átlag magyarok, értsd, kétszerannyit keresnek legalább minden munkakörben, mint az ugyanazt a munkát végző magyarok Magyarországon, úgyhogy általában nem szorulnak rá, hogy a magyar vejük anyagilag támogassa őket, ellentétben a filippínókkal, akik nagyon kedves, de tényleg szegény népek. A piros boríték meg a vacsorák fizetése a kötelező tiszteletadás részei, valójában külföldi, nem Tajvanban élő vejtől nem várhatnák el, hisz nem az ő kultúrája. De ha egyszer adsz, akkor utána elvárják. Ezért kell az elején leszögezni, hogy nem fogsz adni, mert ez nem a te kultúrád része. Például ha elmondod nekik, hogy Magyarországon roppant nagy sértés, ha valaki szülinapra vagy karácsonyra pénzt kap, mert azt jelzi, hogy az ajándékozó nem gondolta végig, hogy valójában mire lehet szüksége a megajándékozottnak, azt érdeklődéssel hallgatják, megértik és onnantól nem kell vörös borítékoznod. Legfeljebb nem fognak annyira szeretni, mint aki ad nekik sok-sok pénzt. Hát igen, Ázsiában alapvetően minden kapcsolat a pénzről szól, még a házasság és a családi kapcsolatok is. De külföldiként semmi esetre se szabad ilyen kényszerekbe belemenni. Csak ezt már az elején tisztázni kell. Ha úgy indítasz, hogy adsz vörös borítékot, akkor onnantól mindig kell majd adnod.

chrisred 2018.10.03. 06:28:58

@maxval balcán bircaman: Mármint hivatalos diplomáciai képviselet.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2018.10.03. 07:14:30

@cahil:

Még ez se igaz ebben a formában.

Formailag magáncég a magyar kereskedelmi iroda, Kb. mint ahogy a magyar kulturális intézetek külföldön. Persze ez visszás: a valóságban ez a "magáncég" a magyar állam 100 %-os tulajdona, s a vezetőket a magyar állam nevezi ki.

Nyilván mindenki tudja mi a valóság: ezek HIVATALOS magyar állami képviseletek, de diplomáciai okokból hivatalosan nem számítanak hivatalosnak. De jogilag ezt tagadni kell.

A kínaiak megmondták (mindkét Kína): nem fogadják el, ha bárki egyszerre mind a 2 Kínát elismeri, azaz választani kell.

A világ kb. 200 államából kb. 20 a tajvani kormányt ismeri el, mindenki más a pekingit. De mivel fontos a kapcsolat mind a kettővel, így aki az egyiket ismeri el, az is kapcsolatot tart a másikkal. Csak "nem hivatalosan", mert másképp nem lehet.

Dikusz 2018.10.03. 07:20:50

@gereblyepörkölt: nagyon jó poszt volt ez magában is, de @cahil:
hozzászólásával meg jobb lett. :)))

tanato 2018.10.03. 07:30:49

@Dikusz: Így van a két posztoló együttes írása adja a kerek egészet.

exterminador 2018.10.03. 11:29:14

Az "indonéz ősemberek" kitétel ütős volt!

cahil 2018.10.03. 18:56:02

@exterminador: a másik meg az, hogy az indonéz őserdők nagyon messze vannak Tajvantól, elég ránézni a térképre, onnan aztán füst nem jut el Tajvanra. A kínai eredetű légszennyezés viszont valós probléma, de annak is jó része homok, porvihar, amiről a kínaiak se nagyon tehetnek.

Maradjunk annyiban, hogy a tajvani városok levegőjét a tajvaniak autómániája és milliószámra használt robogóik szennyezik el. Meg a taoista templomokban és az utcán elégetett ghost money, vallásos áldozatpénz, amit kilószámra égetnek minden ház előtt a fesztiválokon.
A tajvani ipar is kiveszi a részét a légszennyezésből.
De jó kelet-ázsiai szokás szerint mindig kell találni egy bűnbakot, akit lehet okolni. Lehetőleg valami csóró országot több ezer kilométerre tőlük.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása