A mai poszt a blogon megszokotthoz képest rövid lesz, de egyrészt aktualitása, másrészt (főleg) a történet üzenete miatt úgy gondoltam, abszolút itt a helye. Ha minden jól megy, a szerző, Judit hamarosan részletesebben is beszámol a történetükről.
Mutasd be te is a városod - hova érdemes menni, mit nem szabad kihagyni, hol lehet jól bulizni... A sorvezető kérdések ezen a linken, a poszt végén találhatók. Írd meg és küldd el a hataratkelo@hotmail.com címre!
Ötödik osztály, kötelező úszás, ahogyan a legtöbb magyar iskolában. A gyerekek nem szeretik, az előző évfolyamok sem igazán. Panaszkodnak a tanárnőre, aki szerintük durva és nem veszi őket emberszámba.
Egy idő után a szülők megpróbálnak összefogni, és az osztályfőnök segítségét kérik. Aztán a testnevelő segítségét. Eredmény nincs.
2018. szept. 3.
A lányom, a tavalyi rossz élmények miatt rettegni kezdett, amikor kiderült, hogy az új iskolájában is lesz hétfőnként úszásoktatás. A ma reggel nehezen indult. Már tegnap este elkezdődött a fejfájás. Reggel azzal ébredt.
Kérte, hogy kísérjem el suliba. Félúton zokogva dőlt egy kőfalnak „én még nem vagyok erre felkészülve…hogy újra úszásórára menjek”. Láttam, hogy nem hiszti, hanem félelem. Tudtam, hogy nem fordulhatunk meg, mert végre le kell győznünk.
Nehezen, de eljutottunk az iskolába. Először az osztályfőnökkel beszéltem, majd az úszásoktatóval. Mindketten nyugtatták a lányom. Kedvesen, türelmesen.
Azt kérte a tanárnő, hogy menjek el délben az uszodához. Majd megkér egy másik oktatót, hogy foglalkozzon az osztállyal, ő pedig majd velem együtt ül a padon a lányommal, hogy az biztonságban érezze magát.
Eljött a dél. Félelem, könnycseppek az átöltözésnél. Leültünk a padra. A gyerekek úsztak, játszottak a vízben. Közben a tanárnő a türelmével, kedvességével elérte, hogy a lányom a medencében kössön ki.
Aztán ketten együtt, kézenfogva ugráltak bele a vízbe a sekélyebb részen. Aztán a kicsit mélyebb részen. Siklás. Lábtempó, kartempó. Sok-sok mosoly. Mindenféle segédeszköz. Rengeteg dicséret és bátorítás.
A végén pedig kiúszott hozzám a medence széléhez a lányom. És már nem volt könnyes a szeme. Csak az enyém. Én pedig megköszöntem a tanárnőnek a türelmét és a kedvességét.
Norvégul.”
Egyre több magyar gyereket fogadnak külföldön örökbe - a legfontosabb célország viszont elég meglepő.
(Fotó: pixabay.com/glynn424)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek