Elvben és a jog szerint az Európai Unió tagállamainak polgárai szabadon költözhetnek bármelyik uniós országba, ugyanakkor a gyakorlatban bőven akadnak diszkriminációs helyzetek – legalábbis ez derül ki az Európai Alapjogi Ügynökség legfrissebb jelentéséből. Meglehetősen érdekes történetek következnek.

Neked mi az a pénz, amiért már nem mennél el Magyarországról vagy amennyiért hazatérnél? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

A legutolsó adatok szerint 17 millió olyan uniós állampolgár van, aki jelenleg valamelyik másik uniós országban él. Felmérések szerint az uniós polgárok több mint fele szerint éppen a szabad mozgás az EU legnagyobb előnye. 

A jog és a valóság ugyanakkor nem mindig fedi egymást 100 százalékosan – derül ki az alapjogi ügynökség (European Union Agency for Fundamental Rights - FRA) jelentéséből, mely elég sok konkrét példát felhoz arra, amikor az egyes tagállamok közvetve vagy közvetlenül diszkriminálják a másik tagállamból érkezőket például a munkavállalás, a különböző szociális támogatások terén. 

Mint majd láthatjátok, ezen ügyek közül egyik-másik (legalábbis szerintem) elég jogosnak tűnik, de olyanból is akad jócskán, amikor kifejezetten szivatják a külföldieket.

A teljes jelentés (amit itt olvashat el az, akinek egy nyári napon nincs jobb dolga…) azt is megmutatja rengeteg eseten keresztül, hogy az egyes országok bíróságai miként értelmezik eltérően az uniós törvényeket, legyen az például a családtag jogi meghatározása, vagy éppen a szociális juttatások megítélése. 

Mindez persze alapvető hatással lehet az egyének és családok életére, a karrierjükre, az általános jólétükre vagy akár a szavazati joguk gyakorlására. Összességében tehát hatással van arra, hogy tényleg teljes mértékben élhetnek-e az unión belüli szabad mozgás kínálta előnyökkel. 

Utóbbi esetében gyakorlatilag majdnem minden tagállamnál akadnak problémák – jelzi a jelentés, amely szerint ezen a téren még rengeteg tennivaló lenne. 

Nem ez az első dokumentum, ami rávilágít az ilyen típusú nehézségekre, az Európai Bizottság és az Európai Parlament több jelentése is jelezte, hogy a tagállamok polgárainak nem ritkán nehézségekkel kell szembenézniük, amikor a szabad mozgás jogával szeretnének élni. 

Az FRA mostani jelentése mind a 28 tagállam gyakorlatát vizsgálta. Az alábbiakban pár érdekesebb sztorit emeltem ki ezek közül az általam leginkább fontosnak tartott területekről. 

Szabad költözés 

Svédországban történt az, hogy egy bolgár nő a lányával és a vejével költözött az országba. A nő lánya nem dolgozott (szépen fogalmazva „gazdaságilag inaktív uniós állampolgár” volt), ezért az anyjának bizonyítania kellett a rokoni kapcsolatot a vejéhez, hogy megkapja a tartózkodási jogot. 

Az ügy a bíróság elé került, amely úgy találta, hogy noha a nő bizonyítani tudta, hogy Bulgáriában a lányával élt, azt már bolgár dokumentumokkal nem tudta alátámasztani, hogy a veje is velük lakott. 

Az asszony anyagilag a lányától és a vejétől függött, viszont a svéd hatóságok szerint a külföldekről szóló törvény kritériumai alapján nem sikerült bizonyítania, hogy a veje családtag. 

Az uniós jog szerint bármelyik tagállam állampolgára három hónap után akkor maradhat egy másik tagállamban, ha gazdaságilag aktívnak számít. A diákoknak és a gazdaságilag nem aktív polgároknak bizonyítaniuk kell, hogy megfelelő forrás áll a rendelkezésükre saját maguk eltartására, illetve a családtagjaik nem jelentenek túl nagy terhet a fogadó ország szociális ellátórendszerére, valamint megfelelő egészségbiztosítással rendelkeznek. 

Mindez azt is jelenti, hogy az uniós törvények szerint annak, aki csak a segélyért vagy egyéb szociális előnyökért költözik egy másik országba, jogszerűen jelenleg sem telepedhet ott le (ennyit a Brexitet megelőző hisztiről). 

Költözhetsz-e csak úgy? 

Egy másik esetben egy román nő a fiával költözött Németországba, ahol nem próbált meg állást találni, nem járt képzésre, mi több, hazájában sem dolgozott korábban. 

A nő nővérénél laktak, aki ellátta őket. Ilyen esetekben az uniós jog szerint a tartózkodás első három hónapjában a tagállam nem köteles szociális támogatást, segélyt biztosítani. 

Ha a tartózkodás meghaladja a három hónapot, de nem éri el az öt évet (mint ebben az esetben történt), a gazdaságilag inaktív személynek bizonyítania kell, hogy rendelkezik a megfelelő forrásokkal ahhoz, hogy letelepedhessen az adott országban (ami ebben az esetben nyilván nem történt meg). 

A finnországi német család esete 

Jogos a kérdés, hogy ilyenkor mi történik. Nos, erre egy finnországi eset világít rá, ahová egy német pár költözött négy gyermekével. Érkezéskor a pár egyik tagja regisztrált mint munkavállaló, a másik családtagként, utóbbi egyetlen percet sem dolgozott. 

Na nem mintha a párja olyan sokat lett volna munkában, két hónap után ő is elveszítette munkáját, és egészségügyi okok miatt nem is tudott ismét dolgozni menni. 

Noha azt állították, hogy az Open University-n hallgatnak kurzusokat, nem tanulási céllal érkeztek. Három hónap elteltével már segélyért folyamodtak. A bíróságnak arról kellett dönteni, hogy kiutasítsák-e őket, vissza Németországba. 

A döntés az lett, hogy nem tekinthetők alkalmazottnak, egyéni vállalkozónak, diáknak és finnországi álláskeresőnek sem. A pár országba lépéskor munkavállalóként regisztrált hölgytagja nem önhibáján kívül veszítette el a munkáját, munkaképtelenségét nem lehet átmenetinek tekinteni, és az Open University (ez ugye szabadegyetem) kurzusait sem lehet szakmai képesítést adónak tekinteni. 

A döntés a kiutasítás lett, mivel az ötéves tartózkodást sem érték el, és mivel szinte megérkezésük után azonnal segélyt igényeltek, amit utána rendszeresen folytattak, nehézségeiket sem lehetett átmenetinek tekinteni. 

Az írországi román család esete 

És akkor még egy eset, ami Írországban történt egy ott élő román családdal (férfi, a partnere és két gyerek), ahol a nő két év ottani tartózkodás után álláskeresési segélyt és családi pótlékot akart igényelni. 

Arra hivatkozva utasították el, hogy az erre való joga lejárt, amikor megszűnt az önálló vállalkozói foglalkoztatása. Ami elég sajátos volt, mert a Big Issue című, hajléktalanok által árult újságot értékesítette. 

Az ír felső bíróság úgy döntött, hogy az az uniós állampolgár, aki valóban állást keres és valódi kapcsolata van a munkaerőpiaccal, nem zárható ki a segélyben részesülők köréből. 

Csakhogy a nő egyetlen munkája Írországban a Big Issue árulása volt, így gazdaságilag inaktív személynek minősül, akinek nincs valódi kapcsolata az ír munkaerőpiaccal. És ennyi volt. 

Munkavállalás 

Az utóbbi két esetben a magam részéről nem nagyon tudnék nem egyetérteni a bíróság döntésével, ám akadnak ennél húzósabb ügyek. Egy horvát állampolgár például Olaszországban jelentkezett a helyi vámügynökséghez, ahol azért utasították vissza a jelentkezését, mert nem volt olasz állampolgársága. 

Ami teljesen ellentmond az Európai Unió működéséről szóló szerződés 45. pontjának, ugyanakkor az Európai Unió Bírósága (CJEU) döntése alapján vannak olyan munkakörök, amelyek betöltéséhez állampolgárság kell (pontosabban olyan közszolgálati munkák, melyek kivételt képezhetnek a szabály alól). 

Az olasz bíróság szerint viszont a kérdéses eljárás nem esett ebbe a kategóriába, mivel ugyanezen szektoron belül lehetnek olyan munkalehetőségek, melyek elérhetőek uniós állampolgárok számára is. 

Oktatás 

Az Európai Bizottság Belgium és Ausztria ellen is indított már kötelezettségszegési eljárást, mivel ezen országokban egyes felsőoktatási intézményekben kvótát vezettek be a külföldi diákokra. 

Ausztriában például az orvostudományi és fogászati egyetemeken a helyek 75, míg Belgiumban az állatorvosi és fizioterápiás oktatásban 70 százalékát tartották fent állampolgársággal rendelkező diákoknak, azaz itt a hazai diákok nagyobb eséllyel jutottak be az intézményekbe, mint a külföldiek, sértve az esélyegyenlőség elvét. 

Az Európai Bizottság szerint ezzel a két ország megvalósította a közvetlen diszkriminációt, sértve az uniós jogot. Az osztrákok azzal érveltek, hogy a kvóta a helyi közegészségügy védelmét szolgálta, ezen belül is az orvoshiányt próbálták meg így megakadályozni. 

A rendelkezést azért kellett bevezetni, mert rengeteg német diák ment osztrák orvosi egyetemre, hogy utána azzal a lendülettel hazamenjen és ott álljon munkába. 

Tavaly májusban az osztrák alkotmánybíróság után az Európai Bizottság is elfogadta az érvelést. Kivéve a fogorvosi oktatás kérdését, abban az esetben ugyanis úgy találta, hogy nincs orvoshiány Ausztriában. 

Lakhatás 

Külföldre költözve eleve a nagyobb kihívások közé tartozik megfelelő albérletet találni, különösen kellemes tehát, amikor még ezt az egyébként nehéz helyzetet tovább nehezítik a különböző helyi kekeckedések. 

Olaszországban egyes helyi önkormányzatok például nyolc év ott tartózkodáshoz kötik a szociális lakhatáshoz való hozzáférést, vagy akár 10 évhez a lakhatási támogatások igénylését. 

Az adminisztratív kekeckedésben Magyarország mindig is jó volt, miként abban is, hogy ezt első látásra semleges, mindenkire érvényes szabályként állítsa be. A tanulmány példaként az államilag támogatott lakásvásárlási hitelt hozza fel, amihez csatolni kell egy földhivatali tanúsítványt arról, hogy a kérelmezőnek nincs a tulajdonában ingatlan a saját hazájában. 

A kérdéses esetben a kérelmezők csatoltak is egy, a saját nemzeti adóhatóságuk által kiállított papírt erről, amit a bank arra hivatkozva nem fogadott el, hogy azt nem a földhivatal állította ki. 

Csakhogy az adott országban az adóhivatal állít ki ilyen dokumentumot. Az ügy a Kúria elé került, amely megállapította, hogy a tanúsítvány elutasítása diszkriminatív volt, hozzátéve, hogy a hitel szociális juttatás, ekként nem lehet kizárni belőle a Magyarországon letelepedő uniós állampolgárokat. 

Furcsaságok 

Végül pár érdekesség, csak hogy lássuk, a különböző országok találékonysága egészen pazar, amikor a többi uniós állam polgárait kell szivatni. 

Az egészségügyben elég sok országban akadnak problémák, de van, ahol még rátesznek egy lapáttal. Bulgáriában például a külföldi állampolgároknak (legyenek bár uniós országból érkezők európai kártyával) többet kell fizetni az ellátásért, mint a helyieknek. 

Franciaországban és Hollandiában előfordult, hogy uniós állampolgárok nem tudtak autót bérelni, mert vagy csak helyi (Franciaország) vagy csak 19 ország jogosítványát fogadták el (Hollandia) – márpedig a bérelni szándékozók pechjükre lengyelek voltak, és Lengyelország mit ád Isten, pont nem szerepelt a listán. 

Egy Finnországban élő (és finn személyazonosító kóddal rendelkező) észt állampolgár azért nem kapott online bankoláshoz hozzáférést, mert a bank a finn hatóságok által kiállított személyazonossági dokumentumot kért. 

Egy francia ingatlanügynökség pedig azért nem adta ki az egyik lakást egy uniós állampolgárnak több éven keresztül, mert a tulajdonos biztosítója az esetleges albérleti tartozások ellen úgy akart védekezni, hogy a bérlőtől megkövetelte a francia személyazonosító dokumentumot. 

Összességében tehát nehéz lenne azt mondani, hogy zökkenőmentesen mennek a dolgok az Európai Unióban, ami pedig ebből a határátkelőket illeti, érdemes előzetesen pontosan tájékozódni, nehogy a helyszínen érjen minket valamilyen kellemetlen meglepetés.

(Fotó: picryl.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.