Egy év 10 hónap Franciaország után egy hónapja költözött vissza Magyarországra Zsófia, aki ennyi idő alatt már pozitív és negatív tapasztalatokkal is gyarapodott – mindkettőre akad majd példa a mostani beszámolóban. Emellett megnézzük Horvátországot 5 csillagosan és turkálunk a török sajtok között is.

Zsófia történetét a Fromázs blogon keresztül is figyelemmel követhettük, arról is esett már szó, hogy közel két év után a hazaköltözés mellett döntöttek. Azóta eltelt egy hónap, és mint írja, ennyi idő kellett az akklimatizálódáshoz.

„Már nem döbbenek meg annyiszor, hogy miért mennek a dolgok néha úgy ahogy, mert újra hozzászoktam a magyaros ügymenetekhez és reakciókhoz. 

Szerencsére sokszor csalódom kellemesen is, például a zalaegerszegi vasútállomás jegypénztárában a kedvesen segítő hölgyben vagy hasonlóan a zegi OEP-nél az ügyintéző hölgy átfogó tudásában. 

Meg kell hagyni, Budapesten nem volt ennyire sikeres és kellemes az ügyintézés. Lehet, hogy nálunk is igaz az a sztereotípia – ami persze általában nem teljesen igaz, de mindig van benne valami igazság – mint Párizs és a francia vidék viszonylatában, miszerint a fővárosban morgósak és undokok, vidéken pedig kedvesek és segítőkészek az emberek. Na nem baj, én majd igyekszem javítani a fővárosi helyzeten! 

A hazaköltözésünk hírére kaptam néhány aggódó kommentet és természetesen itthon sem érti senki teljesen – egyetlen barátnőm kivételével – hogy mit is keresünk itthon, amikor még munkánk sincs, most amikor az emberek inkább elfelé mennek. 

Nálunk sem fekete-fehér a helyzet, vannak nehézségeink, de sikereink is. Azt mindenesetre nem mondhatom el a saját érzéseimmel kapcsolatban egy hónap után sem, hogy abszolút meg vagyok győződve arról, hogy ez volt a jó lépés, viszont arról meg vagyok győződve, hogy számomra most nem lehetett más út. 

Meg akartam próbálni itthon boldogulni (ezelőtt is sikerült már), mert én szeretek Magyarországon élni az anyukám és a közeli barátaim támogató kis hálójában, ahol van esélyem arra, hogy az utcán véletlenül összefussak egy régi iskolai osztálytársammal. Szentimentális naivitás? Lehet, de nem bánom. Nem mindenkinek való a tartós külföldi élet. Nem vagyunk egyformák és ez így van jól. 

Egy kicsit irigylem azokat, akik könnyen gyökeret eresztenek külföldön, mert a rendszeres honvágyam és panaszkodásom ellenére valójában nagyon szeretek külföldön élni, New Yorkot is imádtam, Nantes-ról pedig ne is beszéljünk, annyira tetszett és mégis mindig előbb-utóbb hazahúz a szívem. 

Azért szeretek máshol élni, mert rendkívül kíváncsi vagyok mindenre. Hogy az emberek hogyan élnek, milyen szokásaik vannak és ezekből imádom kimazsolázni azt, ami nekem tetszik és próbálok hasznosítani a saját életemben. 

Amióta itthon vagyok, nekem mindenki segít vagy azt kérdezi, hogy hogyan segíthet. Azért ez nem semmi, és nagyon jó érzés. Sajnos utálok segítséget kérni, és nem is megy valami jól ezért még többet jelent amikor valaki felajánlja. Inkább én szeretek inkább másoknak segíteni, de néha én is rászorulok, mint most. 

Anyukám állandó ügyeletben van, a barátnőim ahol tudnak, ott segítenek, szállást adnak, autót kölcsönöznek, gyerekülés vásárlást intéznek, ajándékba függönyt varrnak és felszerelnek, látogatnak, sütit hoznak és minden létező módon támogatnak. (...) 

Szeptemberben elindítom a vállalkozásomat, ahol tolmácsolási és egyéb szolgáltatásokat fogok nyújtani a budapesti kiküldetésben élő külföldieknek és turistáknak (Budapest Local Experiences néven), valamint viszem a garzonunk kiadását is az Airbnb-n. Decemberben pedig szülök egy gyereket. Ez a terv.” 

A teljes posztot (a végén némi meglepetéssel) itt találjátok.

Hrvatska 5 csillagban

Tavaly Zuzzer írt egy posztot horvátországi élményeikről, ami kavart némi vihart a Határátkelőn (konkrétan a helyi ételek minőségével nem volt kibékülve), egyebek mellett azt is javasolták neki, hogy ha nem tetszik, akkor menjen ötcsillagos hotelbe. Ő pedig ment, családostól, aztán most az egészet jól megírta a Kolbászkerítésország blogon.

„Nos, örömmel számolhatok be, hogy a tanácsot az utolsó betűig megfogadva egy hotel 5 csillagos részén töltöttünk el egy hetet Jelasicslend nyugat-isztriai részén, Porec kikötőjével szemben a Sveti Nikola szigeten. 

Gondoltam röviden beszámolok milyen volt, hátha elküldtök egy 6 csillagos hotelbe ennek folyományaképpen :), én az ilyet meg szeretem, bár lehet dubajozni kell érte. 

Tehát valamikor év elején eszméltünk szokás szerint, hogy nem hogy nyaralás, de telelés se lesz, ha gyorsan nem foglalunk valamit valahol, mert vitték az ajánlatokat mindenütt mint a cukrot. 

Én persze szokás szerint nyugat felé akartam indulni, esetleg délre, de el kellett fogadnom gyermekeim anyjának érvelését, miszerint a gyerekeink nagyszülei már koros emberek, inkább úgy nyaraljunk, hogy egy nyúlfaroknyi magyarországi nyaralás is odaférjen a végére. Ezenkívül tenger, hajó, meg ha lehet jó idő is legyen a palettán, szóval maradt Taljánfölde és Horvátország mint közös nevező. (...) 

Olyan 10-11 óra alatt lent voltunk Porecben és kezdődött a havaj-dídzsé! Leparkoltunk a hotel poreci parkolókomplexumában, ahol azon nyomban x ember kezdett el sürgölődni körülöttünk, fogták-vitték-pakolták a csomagjaink, ha kell, ha nem. 

Kínáltak kávéval, üdítővel és végül elvittek minket egy mikrobusszal a kikötőbe, ahol egy hajó csak minket várt és szállított át a szigetre. Ott aztán becsekk és már fuvaroztak is kis golfautóval a bérelt „villánkhoz”, mert olyat vettünk ki, hogy a tavalyi tanácsokat megfogadjuk. :) 

A sziget szélén sorakoznak a házak, a miénkhez szerencsére tengeri kilátás is tartozott; nem nagyok, két szoba, közlekedő, terasz, WC, fürdőszoba. TV, légkondi, ingyenes wifi, minibar, szóval a szokásos felszereltség, olyan 50 négyzetméterre saccolom. 

A házak körüli tereket és általában az egész szigetet is hyper jól karbantartják, éppen virágzott az ezerféle levendula, trombitavirág, jól nézett ki az egész. 

A szigeten körbe bárhol le lehet menni úszni és strandolni, bár vannak homokosra kiépített népszerűbb szakaszok is, ezenkívül két épített medence is van, ezek közül az egyikhez – és így volt ez egyéb dolgokkal is – korlátozott a hozzáférés, fenntartják az olyan nagyképű öcccsillagos vendégeknek, mint mi voltunk. 

A nagyobb strandoló komplexum egy családosoknak ideális hely csúszdával, étteremmel, bárral, ilyesmi, míg a másik, ahol mi többet előfordultunk amúgy, meg tengervizes kis gyöngyszem. 

Étterem is volt rendesen a szigeten, bár mi inkább átjártunk Porecbe vacsorázni, néha ebédelni is, így végigteszteltünk egy pár éttermet. Ezek között akadt olyan, amiról megint leírhatnám, hogy tucatmenza, meg olyan is, aminél nagyon kellemes meglepetések értek, szóval a szokásos. (...) 

Mivel már akkor kánikula volt – azaz káni, mert szerencsére kulával nem találkoztunk – igazából a sportolási lehetőségeket kihagytuk majdnem teljes egészében. 

Egyszer mentünk le az izmozó terembe, egyszer meg a család úgy döntött, hogy tekerhetem a vízibiciklit, de ennyi. Nem annyira kultiváljuk a 35 fokban teniszezést, falmászást és egyéb nyalánkságokat, de ez a mi szociális problémánk. 

Egy másik a kétoldali heveny lustaságunk, kirándulni végül csak nem mentünk el, bár mikor a hajók kiöntötték a partra a pirosra főtt emberek csoportjait, mindig el is ment kicsit a kedvünk a dologtól. 

Abban meg biztos vagyok, hogy a delfinek újra le fognak lécelni a horvát Adriáról. Mostanában fedezték fel, hogy néhány kisebb populáció visszatért, de nem sokáig lesz ez, mert még Marcsi néni is mindenféle delfinzargató túrát árul, jetskitől kezdve repülőgéphordozó anyahajó méretű járműig bezárólag. Delfin lennék, feltartanám a nem létező középső ujjamat, aszt meg se állnék Gibraltárig. 

Volt még egy kis fűszer a nyaralásunkon, mivel a labdarúgó VB éppen akkor ment, volt szerencsém rögtönzött angolként (nekik szurkerolok, ha nincs Magyarország) kiélvezni, mikor az „égő” Porec lángjai festik vérvörösre az eget. 

Horvát barátaink ünnepelni azt tudnak, halivudi katasztrófafilmekben lehet olyat látni, mint itt egy gólnál; a villódzva „égő” láthatár előtt Porec épületeinek árnyéka. 

Porec pont olyan, mint amit az ember elképzel, ha már látott akár egy horvát települést legalább, szép kis tengerparti város óvárosi negyeddel, rengeteg étteremmel, hajóval, nyüzsgő turistákkal. 

Az egy hét, amit ott töltöttünk, az pont elég volt arra, hogy minden utcát kétszer bejárjunk, sok helyen töltekezzünk élelemmel és sörrel, jól érezzük magunkat. Egy második hét már nem fért volna bele, hacsak nem kezdtünk volna el mi is túrázni és delfint nézni.” 

A teljes posztot itt találjátok, ki ne hagyjátok, ha már tavaly sem tettétek… ;)

Mindenféle fura sajtok 

Mai harmadik utunk Törökországba vezet, ahol a legszelídebb becslések szerint is 193 különböző típusú sajt (törökül peynir) van, ami még mindig alig több mint a fele, mint például Franciaországban, de ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük. Nos, az Isztambul kalandok oldal szerzője megpróbálta.

„A sajt alapvetően függ attól, hogy hol készül. És Anatólia belsejében a sajtot leginkább egyszerűen csak sajtnak hívják. Jobb esetben a falun készült sajt megkapja a falusi sajt (köy peyniri) nevet. És akkor ezzel el is lett rendezve. 

De nem sokkal egyszerűbb a helyzet a nagyvárosokban sem. 

Az általános török sajtot egyszerűen csak fehér sajtnak hívják. Törökül beyaz peynir. Ez az, ami a boltok sajtos részlegének kb. 70%-át elfoglalja. Ugyanis minden gyártó készít fehér sajtot. Te meg találd ki, hogy ebből melyik a legjobb. 

Kicsit segít, ha megnyomkodjuk őket, és így választhatunk puhábbat vagy keményebbet. Esetleg megnézzük az összetevőket, hogy mennyi a víz, a zsír, no meg a só. Ezekből lehet valamennyire meg lehet tippelni, hogy mit is találunk majd a csomagolásban. 

Ezzel szemben, ha a piacon a sajtos részlegen próbálkozunk, már sokkal több minden kiderül arról a bizonyos fehér sajtról. 

Kezdve mindjárt azzal, hogy egy igazi sajtos helyen mindjárt többféle, legalább 10! fajta fehér sajttal találkozunk. 

Az első csoportosítás általában az, hogy milyen állat volt a tej előző tulajdonosa. Lehetett boci (inek), kecske (keçi), juh (koyun), extrém esetben pedig még akár bivaly is (manda). De olyat csak belső, rejtett anatóliai régiókban találhatunk. De ott ugye sok-sok más érdekességgel is találkozhatunk. 

Miután kiválasztottuk, hogy milyen tejből készült sajtot szeretnénk, akkor még ilyen lehetőségek fordulhatnak elő: kemény (sert) vagy puha (yumuşak). Sós (tuzlu) vagy inkább ne legyen sós (tuzsuz). Ezt szokták még azzal vadítani, hogy közepes (orta), meg kicsit sós (az tuzlu). 

És akkor ez még csak a sima fehér sajt… Mert ott van még a süzme, ami… mondjuk úgy, hogy szűrt. Míg a sima meg nem szűrt… hanem az úgy magától… a tej gondol egyet, hogy én holnaptól sajt leszek, és hopp! sajt lett!. 

A süzme arról ismerhető fel, hogy áll a vízben. Leginkább ő hasonlít arra, amit a görögök fetának hívnak. Csak a törököké nem annyira sós… általában… na jó, nem mindig… néha sajt is van a sórögök között. 

De a piacon mégis az a legjobb, hogy meg lehet kóstolni! (...) 

Az, hogy ezt a finomságot fehér sajtnak hívják, mindjárt adja a kérdést: van akkor nem fehér sajt is? Persze! 

Van, aminek olyan sárgás-fehér, tényleges sajt színe van. Őt úgy hívják, hogy kaşar. Ő az, aki a boltok sajtválasztékának kb. 20-25%-át lefedik. 

Ez a sajt a Magyarországon található trappista sajtra emlékeztet. Olyan homályosan, mint ahogy valaki egy átbulizott éjszaka után próbál visszaemlékezni arra, hogy lukasztott-e jegyet a buszon (főleg az elektronikus jegyek esetében tud érdekes lenni). 

Tehát azért a kettő között elég nagy különbség van. Sajtos pogácsába elég jó. De úgy magában megenni már nem az igazi. 

Ezek után nem is meglepetés, hogy a törökök nem is szokták úgy direkt sajtnak hívni. Ha ők azt mondják, hogy sajtos pogácsa, akkor a fehér sajtosra gondolnak, és nem a trappistásra. 

Azt is tegyük hozzá, hogy ők a pogácsa alatt is másra gondolnak. Ha mi trappistás pogácsát, vagy bármi mást kérünk, akkor külön ki kell emelni, hogy az kaşarlı legyen. 

Ebből viszont már az is látszik, hogy míg a fehér sajt esetében több verzió közül is válogathatunk, addig a trappistásnál nem igazán. És bár a boltok polcainak jelentős részét elfoglalják, ez valójában csak a különböző gyártók sajtjai. Amelyek között olyan nagy, jelentős különbség nincsen. 

A gyártó viszont több méretben is árulja a trappista sajtjait, ami érdekes ellentéte a fehér sajtnak. Míg az utóbbiból csak 1-2 méret szokott a polcokon lenni, trappistából 200 g-tól kezdve akár a 10 kg-os kiszerelésig mindegyik megtalálható. 

A piacon egy fokkal jobb a helyzet. Szerencsés esetben ott találunk sós (tuzlu) meg sótlan (tuzsuz) verziókat is. 

De aki jó megfigyelő, annak feltűnhet, hogy van még harmadik fajta is: ez az eski kaşar. Azaz öreg trappista. 

Ő elvileg úgy keletkezik, hogy a sima trappistát kint felejtjük a napon, és reméljük, hogy a macskák nem eszik meg. És azt is reméljük, hogy ettől jobb íze lesz. Hát nem biztos… de illata mindenképpen lesz. 

Nos. Ezek a fő sajtok. És aki eddig nem ugrott el a sarki boltba sajtot venni, hanem számolgatott, az észrevehette, hogy ez a néhány típus majdnem teljesen megtöltik a boltok sajtpolcait. 

A maradék az nagyon a sajtok határmezején mozog (jobb esetben nem mozog, bár az mondják, az igazi sajt már magától is villamosra tud szállni). Pedig igazándiból itt kezdődik a sajtok legjava! 

Itt találunk olyan sajtot, mint a híres tulum peynir (magyarul lehetne ruhás sajt). Ő az, akinél a kecskét nemcsak megfejték, hanem meg is ettél. Majd pedig a bőrébe visszatöltik a tejet, és beteszik egy barlangba, hogy ott alakuljon át sajttá. 

Némi fejszámolgatás után azért elgondolkodunk, hogy azért egy kecske nem szokott annyi tejet adni, amennyiből meg lehet tölteni a bőrét (ugyebár a kecske eredetileg nemcsak tejből áll, míg a tej jelentős mennyiségű vizet veszít, miközben sajt lesz…tehát ez sehogy sem áll össze). 

Éppen ezért sok helyen már nem is kecskebőrben érlelik a sajtot. Egyes nagyipari termelők olyan műanyagba csomagolják, mint nálunk volt a kemping sajt. De sok más csomagolás is lehet. Van, aki kihasználja ezt, és érdekes alakú sajtokat készít. Szerencsés esetben ezek nemcsak látványosak, de finomak is.” 

Akinek még ennyi sem elég a sajtokból, az olvassa el az eredeti bejegyzést, amiből nagyjából mindent (és annál is többet) megtudhat.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.