Az utóbbi években nyaranta rendszeresen jönnek a hírek arról, hogy micsoda munkaerőhiány van a Balatonon, nincsen szakember, mert aki volt vagy lenne, az Nyugatra ment dolgozni. Ami persze sok szempontból igaz is, ám a helyzet ennél kicsit bonyolultabb, mint az Feketerigó (aki maga is vendéglátósként dolgozik) posztjából kiderül. Ami talán kicsit eltér a megszokott határátkelős írásoktól, de szerintem nagyon érdekes és fontos problémát boncolgat.

„Évek óta hallani, hogy nincsen, aki dolgozzon a balatoni vendéglátásban. Hiány van pincérből, szakácsból, mosogatóból, kisegítőből, bártenderből.

Idén, nyár elején azonban valamiféle hisztéria tört ki a médiában. Riportok, cikkek, internetes bejegyzések sokasága jelent meg a témával kapcsolatban. Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy ez a cirkusz az eddigi évekhez képest sokkal hangosabb volt.

Nagyon aranyosak voltak az önmagukat újságíróként definiáló emberkék, akik ezeket a riportokat készítették, vagy cikkeket írták. Egy igazi újságíró ugyanis az okokat is megvizsgálta volna, és nem csak azt szajkózza, hogy nincsen szakember a Balatonon.

Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy én valamiféle profi újságíró lennék, mert nem vagyok az. Viszont vendéglátósként belelátok és részese vagyok olyan dolgoknak is, aminek egy szakmán kívül álló újságíró nem.

A másik. A médiában csak a pénz oldaláról közelítették meg a problémát. Pedig a probléma eléggé sokrétű. Nem lehet, azzal lerendezni, hogy tessék, itt van, havi 300 ezer forint, dolgozzál ezért napi 12-14 órát, heti hét napban, két és fél hónapon át. Nem fog menni.

Fontos tisztázni azt, hogy pontosan miből is van hiány. Szakemberből vagy, nem szakmabeli, esetleg minimális tapasztalattal rendelkező munkavállalóból. A szakember nyilvánvalóan az, aki tanulta ezt a szakmát, mondjuk nyelvet vagy nyelveket beszél, sok éves tapasztalattal rendelkezik, akár külföldi tapasztalata is van, tud bánni az emberekkel, elhivatott, stb. De nem rabszolga, és nem hülye.

A történelmi gyökerek

A rendszerváltás után a vadkapitalizmus begyűrűzött a vendéglátásba és természetesen a balatoni vendéglátásba is. A 90-es, 2000-es évek a Balcsin jellemzően arról szóltak, hogy dolgozz sokat, lehetőleg feketén vagy alig bejelentve (munkavállalói kiskönyvvel), és keress relatív sok pénzt.

Az állami ellenőrzések (munkaügyisek, adósok) meglehetősen gyatrák voltak, ha voltak egyáltalán. Előfordult, hogy ilyenkor a be nem jelentett dolgozókat elküldték sétálni, lementek a partra, elbújtak valahol.

Olyan is előfordult, hogy az amúgy rosszul fizetett állami alkalmazott ellenőr kapott egy borítékot, és no lám…minden rendben is volt.

A vállalkozók természetesen fedezték egymást. Ha valahová befutottak az ellenőrök, annak híre előbb ért végig az adott településen, semmint, hogy az adott üzletben egyáltalán véget érjen az ellenőrzés.

A bejelentés hiánya

Miután a dolgozók egy része nem volt bejelentve, így semmi sem garantálta azt, hogy meg is kapják azt a fizetést, amire számítottak, vagy amiben a tulajdonossal vagy főnökkel megegyeztek. 

A vállalkozók természetesen ott tartották a dolgozókat úgy augusztus 20-ig, addig minden rendben is volt. De az utolsó havi, vagy heti fizetést vagy nem, vagy már csak egy részét fizették ki. 

Persze megfelelő körítés mellett. Nem volt túl sok vendég, gyenge volt a szezon vagy valami hasonló volt az indok. A munkavállaló pedig elballaghatott. Ha nem volt bejelentve, és nem tudta bizonyítani igazát, nem volt mit tenni. 

Ilyenkor általában jöttek a fenyegetőzések, a kromofággal leöntött autók, és ami talán a legsúlyosabb a Balaton hírnevére, az, az események elmesélése, továbbítása. Egy ilyen átverés még nem rombolta le a Balaton imidzsét. 

De az évek alatt ki tudja hány ilyen volt, és sajnos ma már elterjedt az a félig igaz sztereotípia, hogy a Balatonra nem szabad menni dolgozni, mert nem fizetnek ki. 

A diszkrimináció 

A másik alapvető probléma, ami megjelent a Balatonon, az a diszkrimináció. „Fiatal lányokat keresünk pultos pozícióba!” „Fiatal dekoratív lányokat keresünk üzletünkbe!” „25 év alatti felszolgálókat keresünk!” És még sorolhatnám. 

Aki elmúlt már negyven, biztosan tudja milyen érzés az, ha közlik vele: „Te már túl öreg vagy. Nem fogod bírni.” Ugyanez még megalázóbb, ha valaki harmincöt, vagy harminc éves. 

Manapság már ritkábban látok olyan hirdetéseket, ahol kor szerinti diszkrimináció van, de a nem szerinti még mindig eléggé jellemző a Balatonon. Idén is láttam olyan hirdetést, amiben a tulaj egy kávézóba keresett pultost, de csak hölgyet. Lehetőleg legyen fiatal és dekoratív. 

Szóval nem a szakmai tudás volt a prioritás. Az már a slusszpoén, hogy az illető már 3-4 hirdetést is feladott az elmúlt két hónapban. Biztosan megtalálta, akit keresett. 

A diszkrimináció nem csak etikátlan és erkölcstelen, de törvénytelen is. Nálunk, Magyarországon, a 21. század elején, 2018-ban, vannak vállalkozók, akik névvel, arccal vállalva olyan hirdetéseket adnak fel, ami diszkriminatív. És ennek az észrevételéhez nem kell jogásznak lenni. 

A szakma negatív megítélése 

A harmadik alapvető probléma, a szakma negatív megítélése, degradálása lett. „Tányért vinni bárki tud.” „Kávét főzni bárki tud.” „Ilyen ételt én is tudok otthon főzni.” 

Ilyen, és ehhez hasonló megnyilatkozásokat lehet hallani egyes emberektől, akiket igazából én, az evolúciós láncban sem tudnék elhelyezni. Személyes tapasztalat volt, amikor egy műkörmös, műhajas, élő próbababa, aki mellesleg egy szoláriumban dolgozott, közölte velem, hogy tányért vinni bárki tud, szóval a pincér igazából nem is szakma. 

Miután magam is vendéglátós vagyok, sokszor hallok ilyen vagy ehhez hasonló sztorikat. A másik kedvencem az, amikor a géniusz előadja, hogy nem azért járt iskolába, hogy pultos vagy pincér legyen. Ezt jellemzően a fiatalok mondják, sokszor friss diplomások. 

Ezekre nem szoktam komolyan reagálni, mert akiktől ezt hallottam, a többségük már külföldön szakmunkás vagy betanított munkás. A diplomájukat természetesen itthon hagyják porfogónak. Esetleg közalkalmazottak, fele annyiért, mint egy vendéglátós. Szóval, csak az arc nagy.

Szerintem alapvetően ez a három oka volt annak, hogy a Balatonon – de amúgy az országban is – kialakult a vendéglátásban egy szakember hiány.

Jött a válság s vele a problémák

Amikor 2008-ban beütött a válság, érezni lehetett, hogy baj lesz. Nagyon sokan mentek ki nyugatra dolgozni, és rájöttek arra, hogy a vendéglátás máshogy is működhet.

Nem kell agyondolgoznod magad, feketén, hogy aztán közöljék veled, túl öreg vagy. Lehet tisztességesen is, megbecsülve, jó pénzért, törvényesen dolgozni, olyan helyen, ahol a szakmai tudást jobban megbecsülik, mint a korodat vagy a nemedet.

Nekem konkrétan volt kint olyan magyar kollegám, aki először volt akkor külföldön. Néhány hónap kinti munka után közölte, hogy Ő soha többet nem dolgozik magyarnak. Nem azt mondta, hogy Magyarországon nem akar dolgozni, azt mondta konkrétan magyar vállalkozónak nem akar soha többet dolgozni.

Mi változik?

Az elmúlt években egyre inkább elterjedt a hír, hogy a Balatonon, a szezonban nincsen szakember. Tavaly is volt egy hírcunami ezzel kapcsolatban, idén azonban kitört a hisztéria. Legalábbis én így érzem. Sokan foglalkoztak a problémával, a szakszervezetek vezetőitől kezdve az újságírókon keresztül a vállalkozókig, kb. mindenki.

A munkaközvetítők is lecsaptak a prédára, egyre többen ajánlanak állást a Balatonon. Még a kormányzati fakenews-ban is megjelent olyan cikk, hogy az Ausztriában dolgozók hazajönnek a nyáron, hogy a Balatonon dolgozhassanak.

Ezt persze semmilyen adattal vagy statisztikával nem támasztotta alá a cikk szerzője, de nem is kell. Amúgy sem lehet komolyan venni. Nyilván aki a téli szezonban dolgozik kint, az esélyes, hogy nyáron itthon van. De nem hiszem, hogy a többség a Balaton miatt jönne haza.

De a lényeg az, hogy az ember arra számít, hogy ha már ennyien tisztában vannak a problémával, akkor talán valami változás is elindul. És lehetőleg pozitív irányba. De ez nem feltétlenül van így.

Nyilván már van bejelentés, több helyen, de szerintem ez nem haladja meg a minimálbért és a nyolc órát. Aztán persze dolgozol tizenkettőt, és a pénzt feketén kapod meg. Ha megkapod.

Maradt a hátrányos megkülönböztetés

A diszkriminatív viselkedés egyes munkaadók részéről továbbra is jelen van. Egyesek azt gondolják, hogy ha fiatal csinos lányok állnak a pultban, lehetőleg kirívóbb, provokatívabb ruhában, az bevonzza a férfi vendégeket. Hiszen a Hooters is erre épül, és működik. De a Hootersnak ez a profilja.

Ám egy étteremnek, kávézónak, vagy akár egy diszkónak sem kellene, hogy ez legyen a profilja, mert nem feltétlenül fog működni. Hülyén néz ki, ha egy elegáns kávézóban a húszéves kis felszolgáló csaj popsivillantós rövidnaciban meg flip-flopban dolgozik, miközben nem tud rendesen felszolgálni és elúszik kettő asztallal.

A megbízhatatlan munkavállalók

És nem utolsósorban megjelentek a megbízhatatlan munkavállalók. Azok, akik csak ígérgetnek, de nem jelennek meg a megbeszélt időben, utána pedig még a telefonjukat is kikapcsolják. És ezekből sok van.

Ez természetesen a munkaadónak sem jó, neki az érdeke, hogy legyen, aki dolgozik, és termeli a profitot. A munkavállalónak pedig a biztonság a célja.

Legyen egy megbízható munkahely, ahol megbecsülik, megfizetik, nem kell bujkálnia, ha jön az ellenőrzés, rendesen kifizetik, és a szakmai tudása alapján ítélik meg, nem pedig a kora vagy a neme alapján.

Ahová visszamehet, a következő, és a következő és az azt követő szezonra. Hosszútávra. Ez érdeke lenne a munkaadónak is. Mert már ismerné az alkalmazottat, tudja, mit várhatna el tőle, mennyire lehet terhelni.

Megéri tisztességesen csinálni?

Az éremnek azonban két oldala van. Tisztában kell lenni azzal is, hogy ha a vállalkozó mindent tisztességesen és törvényesen csinálna, egyszerűen nem érné meg neki vállalkozni. A Balatonon biztos, hogy nem.

A szezon rövid, adókat, járulékokat kell fizetni. Az üzlethelyiséget, ha bérli, bérleti díjat kell fizetni, rezsit. És az időjárás nagyon is meg tudja határozni a szezont. A vállalkozó ott spórol, ahol tud.

Ennek ellenére tudomásul kell venni a tényt, hogy a szakemberek nem akarnak, és lehet nem is fognak napi 12-14 órát dolgozni heti hét napban ilyen feltételek mellett. Még ebben a rövid két-három hónapos szezonban sem.

Akinek családja van, és itthon tölti a nyarat, az szeretne a családjával is lenni. Aki fiatal, az élvezni is akarja a nyarat. Az az időszak már elmúlt, hogy reggeltől, késő éjszakáig dolgozik a vendéglátós, aztán hazaesik, és próbál nem elaludni zuhanyzás közben.

A vállalkozó pedig törődjön bele, hogy nem fog ötévente új autót venni, nem tudja rendszeresen lecserélni a BMW-t Audira, az Audit Mercedesre, a Mercit BMW-re. Télen nem megy el kétszer síelni, és nem viszi el az aktuális párját a Bahamákra januárban, mert „jó volt a szezon, van miből”.

Van, ahol kisebb a baj

Természetesen a nagy helyeket nem éri annyira drasztikusan a munkaerőhiány vagy szakemberhiány. Siófok, Balatonfüred, Keszthely, Fonyód és a nagyobb települések talán kevésbé fogják megérezni.

Ellenben ezeken a helyeken látványosabb lesz, hiszen a média szereplői ide mennek el riportokat készíteni. Senki sem fogja végigjárni az apróbb településeket a tó partján, hogy felmérje, mi a helyzet.

De a kisebb települések, ahol igazából csak a tó van, komoly bajban lesznek. Voltam olyan településen, a déli parton, ahol volt kettő darab étterem, meg egy kocsma. Miből lehet ott megélni? A helyi lakosoknak milyen egyéb lehetőségeik vannak? Ki fog oda menni, nyaralni? Biztosan van, aki szereti a csendet és a magányt, de erre a rétegre nem lehet alapozni.

Lassan el kellene gondolkozni, hogy hogyan tovább. Vagy megpróbálják valahogyan rendbe tenni a Balatonon a helyzetet, vagy el kell gondolkozni azon, hogy hogyan lehetne hasznosítani a tavat. Legyen akár szó halgazdálkodásról, vízgazdálkodásról, természetvédelmi területekről. De a fennálló helyzet senkinek sem jó.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.