oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. július 04. 06:30,  Kevesebben mennének külföldre dolgozni 251 komment

2018. július 04. 06:30 Határátkelő

Kevesebben mennének külföldre dolgozni

Minden idők egyik legátfogóbb, frissen megjelent felmérésének eredményei azt mutatják, hogy ma világszerte kevesebben vállalnának külföldön munkát, mint négy éve, a legutóbbi hasonló kutatás idején. Magyarországon is csökkent a határátkelést fontolgatók száma – vajon mi lehet a jelenség oka?

repuloter_ferfi_foto_pexels_com.jpeg

Összesen 197 országban 366 ezer embert kérdezett meg a Boston Consulting Group (BCG) a The Network nevű online nemzetközi munkaerő-toborzó céggel közösen arról, elmennének-e külföldre dolgozni. A most megjelent felmérés eredményei kifejezetten érdekesek.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni az elemzés következtetését, akkor az körülbelül az lenne, hogy csökkent a külföldi munka iránti érdeklődés. A BCG szerint ennek több oka van: egyrészt a bevándorlási szigorítás nyomán romlott a potenciális munkavállalók körében az Egyesült Államok megítélése. 

Másrészt a britek kilépése az Európai Unióból is inkább visszafogja a lehetséges munkavállalókat, harmadrészt pedig az erősödő nacionalizmus sem kedvez a határátkelésnek. A BCG elemzése emellett megemlíti még a menekültválságot, az ázsiai gazdaság erősödését és a kelet-európai gazdaság fellendülését. 

Összességében mindez azt jelenti, hogy míg a 2014-es felmérésben a megkérdezettek 64 százaléka mondta azt, hogy szívesen dolgozna külföldön, addig ez az eredmény most 57 százalék, ami ugyan még mindig elég magas számnak tűnik, de érzékelhető csökkenés. 

Mi történt? 

Az elemzés szerint előfordulhat az, hogy a világ kevésbé lett mobilis, viszont az is lehetséges tényező, hogy a munka maga sokkal globálisabbá vált, azaz egyre kevesebb embernek kell elhagynia a lakhelyét ahhoz, hogy igényeit kielégítő, jól fizető állást találjon. (Nyilván itt részben a távmunka előretöréséről is szó lehet, gondolom én.) 

Érdekes az is, hogy a felmérésben szereplő 50 legnépesebb ország közül csak hétben nőtt jelentősen a külföldi munkavállalási kedv 2014-hez képest, míg 12-ben jelentősen csökkent. (A „jelentősen” annyit tesz, hogy 10 százalékpontos eltérést mutat.) 

A személyes tényezők is komoly szerepet játszanak a mobilitásban, például azok, akiknek gyermekük van, sokkal kevésbé mozdulnak, mint a gyermektelenek (52 százalék vs 60 százalék). 

Ugyanígy az egyedülállók inkább lesznek határátkelők (65 százalék), mint a házasok (51 százalék), és még a nemek is számítanak (a férfiak 61, a nők 53 százaléka vágna bele), nem beszélve a korról (a húszas éveikben járók 61 százaléka áll itt szemben a hatvanas éveiket taposók 44 százalékával). 

A tanulmány szerzői ezen a ponton megjegyzik azt is, hogy mivel a válaszadók többsége a fiatalabb korosztályokhoz tartozik, ezért a poszt elején említett globális 57 százalék még torzíthat is kicsit. 

Akire szükség lenne, kevésbé megy 

Számomra kifejezetten érdekes megállapítás volt, hogy éppen azok a kevésbé vállalkozó szelleműek, akikre a legnagyobb szükség lenne. Miközben rengeteg embert keresnek szállodákba, idősgondozásra, gyártósorokra, éppen azok, akik ezeket a munkákat elvégeznék (jellemzően az alacsonyabb végzettségűek) az átlagnál kevésbé mobilisak (körükben 50 százalék a külföldi munkavállalás iránti hajlandóság). 

Ha már itt tartunk, megváltozott az is, hogy miért vágna bele valaki a határátkelésbe. Míg 2014-ben a legfontosabb ok a több tapasztalat volt, addig (miközben ez a tényező továbbra is jelen van) idén két praktikus motiváció, a jobb karrierlehetőség és a magasabb életszínvonal, is csatlakozott. 

Ami a célországokat illeti, Európán belül a Brexit előtt az Egyesült Királyság volt a legnépszerűbb, ám az elmúlt két évben Németország vette át a helyét, olyannyira, hogy az Egyesült Államok mögött immár a németek állnak globálisan is a második helyen, nagyon sok embert vonzva nem csak Kelet-Európából, de a Közel-Keletről, Észak-Afrikából és Oroszországból is. 

Mi a helyzet Magyarországgal? 

A Boston Consulting Group elemzése szerint a közép-kelet-európai országokban a gazdaság fejlődése érzékelhetően háttérbe szorította a kivándorlás iránti elkötelezettséget. (Illetve az elmúlt 7-10 évben lezajlott a határátkelés első hulláma, teszem hozzá.) 

A lengyel, horvát, szlovén és román válaszadók hirtelen bőven az átlag alatt találták magukat, ami az elvándorlási hajlandóságot illeti, ami azért különösen érdekes, mert négy éve még bőven az átlag fölött voltak. 

„A világnak ezen részébe sok befektetés érkezett, és a legtöbb régiós gazdaság a világátlag fölött nő” – jegyzi meg a tanulmány. 

Ami Magyarországot illeti, a magyaroknak csak 35 százaléka menne külföldre, ami messze elmarad a világátlagtól, és még érdekesebb a drámai csökkenés a négy évvel ezelőtti 58 százalékhoz képest. 

A fiatalok (45 százalék a korábbi 60-nal szemben) és a magasan képzettek (37 százalék a 65-tel szemben) esetében is jelentős a csökkenés – derült ki a magyar adatokból, melyeket a Profession.hu szállított 12 443 munkavállalót megkérdezve. 

Ami viszont elgondolkodtató, hogy a 20 év alattiak esetében még mindig kétharmad menne külföldre (ez meghaladja a globális átlagot), és az átlagnál magasabb a határátkelési hajlandóság az IT és technológiai szektorban (46 százalék), az üzleti adminisztráció területén (44 százalék), a médiában (43 százalék), valamint a doktori fokozattal rendelkezők között (40 százalék). 

Hogy mindennek mi az oka, az érdekes kérdés, nyilvánvalóan elsősorban a bérek emelkedése, de emellett én azt sem zárnám ki, amint már fentebb említettem, azaz hogy az első nagy határátkelő hullám már lezajlott. Ti mit gondoltok? 

(Fotó: pexels.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés külföldi munka határátkelés Magyarország Boston Consulting Group

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5714091081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kronikas 2018.07.04. 07:20:07

Szerintem már sokan leléptek. Kb 1.5 millió magyar vagy több.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.04. 07:32:37

A kitántorgás 2 oka Kelet-Európából:
- könnyen lehet elmenni,
- sokkal többet lehet keresni.

Ezen nem változtat, hogy sok tőke megy be a forrásországokba. Ez a tőke ÉPPEN azért megy oda, hogy alacsonyabb bérszinten dolgoztasson.

Din Serpahis 2018.07.04. 07:45:07

Aki akart zommel mar lelepett. Van pl egy ismerosom Pecsen, egy tok tehetseges ITs a gyerek, most havi 400 bruttoert galyazik, mondtam neki, hogy tudok egy pozit itt svajcban, ahova be is tudom nyomni, es megkereheti a havi tizezer chfet... Eloszor erdekelte is, de aztan elkezdett jajveszekelni, hogy jaj hat az bonyolult, meg jaj nem tud nemetul, meg jaj hol fog lakni aztan vegulis maradt a feneken. Szoval az ilyenek fogjak vissza a kivandorlast,.ami sajnalatos mert ezzel csak elosegitik a magyar nyuggerallam tovabbeleset.

kronikas 2018.07.04. 08:10:26

@maxval balcán bircaman: továbbá, a szuper magyar egészségügy és az intergalaktikus csúcs-szuper oktatás, a remek rátermett magyar cégvezetők és a szolgálunk és sose birságolunk kékecskék meg az ultramodern bürokrácia...ami ott mindig is ügyfélközpontú volt ugye.

Bödöcs ha fizetni akar a benzinkúton: "nincshűségkártyám-nem kellenekpontok-nem kell a plüsspatkány stb..."

Golf2 2018.07.04. 08:16:08

20 év alatt 2/3 azért durva! A jövő megy el.

Olliék 2018.07.04. 08:20:45

@dair: Ezt hivjäk szerencsének. Märmint a sajät lakäst. Mert az a jellemzö,hogy huszonéves fiatalok a nyakukba vesznek egy 25-30éves bizonytalan kimenetelü lakäshitelt.
Most jön a kamatemelés,.ami simän el fogja vinni azt a hatalmas béremelést.
Nem vitäs. Aki alä aläteszik a lakäst, annak joval könnyebb.

Olliék 2018.07.04. 08:23:33

@maxval balcán bircaman: Ha pedig ez nem lenne,tele lenne a viläg magyar vendégmunkäsokkal, merthogy azt a laza egy millio embert nem lenne aki felszivja.

Olliék 2018.07.04. 08:37:33

@dair: Europäban és az usäban mennyi megtakaritäsai vannak a népeknek? Magyarorszägon egy laza 2%-os kamatemelés az alacsony jövedelmüeknél fizetéaképtwlenséghez vezet. Märpedig hitelt nem csak a tehetösek veszneknfel.

takarék-láng 2018.07.04. 09:14:00

"Magyarországon is csökkent a határátkelést fontolgatók száma – vajon mi lehet a jelenség oka?"

- libsik, a fidesz nyeresege utan az ellenkezojet josoltatok. Es nem jott be. Ideje lenne eszbekapni, eszrevenni, hogy ratok Magyarorszagon a muzeum koruton kivul nincs igeny, HA csalt a fidesz akkor pefig megtenni a jogi lepeseket.

Csodabogár 2018.07.04. 09:18:28

@Din Serpahis: Tudod mit, ha én anno szabadon utazgathattam volna, soha nem maradok kint. Persze én legjobban Budapesten szeretek élni. Zürichi élet gondolatától is futkos a hátamon a hideg. Sokszor szállunk ott át a reptéren és mindig bele gondolok milyen lenne ha most ott kellene "haza" mennem. Nekem ez nem egy kellemes érzés.
Gondolom Pécsen már jól meg lehet élni 400-ból, ennyiből egyébként már Pesten is. Minek hagyja el a komfort zónáját akkor?

2018.07.04. 09:31:10

Azért a 60-as korosztálynál a 44 százalék engem eléggé meglepett ....

Golf2 2018.07.04. 09:36:48

@Csodabogár: az a 400 az csak 300 nettó kinn meg majdnem 3 millió.havonta.

Bredpitt Monika 2018.07.04. 09:52:23

"Profession.hu szállított 12 443 munkavállalót megkérdezve. "

Na, ez az az a cég, ahol rengeteg hirdetés így fut: fiatal, dinamikus csapat. Szóval kérdés, hogy hány évesek a megkérdezettek.

2010 körül kaptam egy HR es csajtól egy levelet (azért emlékszem rá ennyire az ezres szám mellett, mert kör emailben küldte el a választ és egy rakás szidalmat kapott), amiben azt írta, hogy ugyan folyékony angol tudással kerestek valakit, ezren jelentkeztek az állásra.

Kíváncsi vagyok most mi újság van.
Ugyebár, én, mint 51 éves nem férek bele egy fiatal, dinamikus társaságba (legalábbis ez jött le 2010 ben, mert akkor képeztem át magam).
Mégis.......folyt köv

Bredpitt Monika 2018.07.04. 10:22:16

Szóval, folytatva a fenti hozzászólást, én , mint 51 éves nem lettem megkérdezve és mégis, annak ellenére, hogy lakásom is van azon gondolkozom, hogy egyszerűen el kell adni a lakást és elmenni innen.

Az én helyemben biztos sokan nem mennének, hiszen van lakásom, van egy elég jó állásom (ugyan ha egyedülálló lennék, nem tudom hogy élnék itthon a nettó 148ezres fizetésemből).

Az én természetemmel hosszú távon nem lehet csukott szemmel járni. Megpróbáltam, becsuktam szemem, befogtam fülem, nem hallgatok híreket,de......

Mivel a közszférában dolgozom továbbra is látom, hogy jön le a politika a kis emberhez . Íme a legújabb agymenés a tankerületektől , illetve ők is csak végrehajtók, nem tudom kinek pattant ki a fejéből:

A fizetés marad a bértábla szerint, de ha te lelkes magyar dolgozó vagy (azaz a régi és most már új rendszer szerint is sztahanovista) akkor kaphatsz bónuszt.

Ehhez önértékelned kell magad, amit majd a feletteseid is aláírnak illetve ők is értékelnek téged. Meg van adva mennyi bónusz adható, részletezve attól függően, hogy milyen pozícióban dolgozol.

Golf2 2018.07.04. 10:29:16

@Bredpitt Monika: Megpróbáltam, becsuktam szemem, befogtam fülem, nem hallgatok híreket...Mégsem megy,itt tartok én is.És napról napra rosszabb.

Bredpitt Monika 2018.07.04. 10:31:29

Arra jutottam, hogy itt nekem kell átértékelnem magamban a dolgokat. Ezzel az egész értékelési rendszerrel sem lenne olyan nagy bajom (mondjuk nettó hülyeség az egész szerintem), ha nem olyan emberektől jönne, akik pofátlanul lopnak, csalnak önértékelés nélkül.

És igen én engedem be a politikát az életembe, mert egyébként egy nagyon jó kis kollektíva, ahol dolgozom. Csak el kéne engednem a gondolatot, hogy kiktől jönnek az ötletek, csak sajnos hánynom kell tőlük, ROHADT MOCSOK BANDA

és akik asszisztálnak hozzá azokról is meg van a véleményem,

bűnösök közt cinkos aki hallgat

Bredpitt Monika 2018.07.04. 10:40:24

@Golf2: három hónap telt el, és szembe jön veled a valóság itt a kerületben ahol lakom, döbbenetesen változik a kép, látszik hogy hiányoznak az emberek bizonyos szakmákból,

az intersparban teljesen új emberek dolgoznak és úgy sejtem most már vidékről is jönnek,

az hogy mi van Erzsébeten egy egész posztot megérdemel, miközben a migránsokkal riogatják a népet, ide folyamatosan telepítenek embereket, már a polgármester is közzétett egy hirdetményt, mert valószínűleg meggyanúsították azzal, hogy pénzt kap érte (a hirdetményt megkeresem majd)

Din Serpahis 2018.07.04. 11:01:20

@Golf2: az hat. Az egesz orszag arrol szol, hogyan lehet meg jobban kinyalni a nyuggerek hatsojat a fiatalok penzebol. Ennek legszebb peldaja a manyup ellopasa volt, na en akkor dontottem el, hogy tavozom.

Din Serpahis 2018.07.04. 11:06:46

@Csodabogár: miert? Zurich nagyon klassz, en szeretek itt elni. A multkor kenytelen voltam kimennj Bp-en a kelenfoldi palyaudvarra, na az tiszta harmadik vilag, ehhez kepest itt minden szep, rendezett, tiszta, imadom.

400 brutto meg arra eleg, hogy ne halj ehen, de ha mondjuk csaladi hazat szeretnel vagy utazgatni, edeskeves. Raadasul en mar az a generacio vagyok, akinek magyar allami nyugdija aligha lesz, arra is gyujteni kell,.meg majd a gyerekek dolgaira is stb stb. 400 brutto igazabol nagyon keves.

Golf2 2018.07.04. 11:15:54

@Bredpitt Monika: vidékről is jönnek... tele vannak a villamosok buszok vidéki munkásemberekkel mostanában.Ha jön az ellenőr leszállnak...én is közszféra,pláne kussolni kell.

Bredpitt Monika 2018.07.04. 11:16:24

Bárcsak sikerülne elengedni.......

www.youtube.com/watch?v=g_uoH6hJilc

a let me go Magyarországnak szól

Bredpitt Monika 2018.07.04. 11:24:19

@Golf2: itt képzeld, elfogadják a pampogásom, de kérdés, hogy meddig lehet így viselkedni anélkül, hogy ne legyen belőle bajom, a főnököm fidesz szavazó, és van még pár ember,

gondolom az a kollégám, akinek a rokona hat Nemzeti Dohányboltot üzemeltet szintén nem LMP s.....

és az a kollégám sem Lmp s aki a Tusványos feliratú pólójában jön be dolgozni......

szeretem ezeket az embereket, de még azok is akikről tudom, hogy nem fidesz szavazók, inkább hallgatnak és mindenre rábólintanak, és ezt nem lehet hosszasan elviselni,

az utolsó értekezleten egyedül én szavaztam nemmel erre az újabb rettenetre, és úgy felhúztam magam, hogy ki kellett mennem a mosdóba,

szerintem csak úgy fogok megbékélni, ha elmegyek egy ingatlanoshoz, eladom a lakást, felszállok egy repülőre, megkeresem Krisztát a szigeten és lesz ami lesz, csak hát felvetődik egy csomó kérdés......

de....

www.youtube.com/watch?v=g_uoH6hJilc

let it go and do it

Bredpitt Monika 2018.07.04. 11:32:30

és még most ebben a pillanatban is jönnek az emailek, a 3. napom a szabadságomból és már nem tudom hányadik email jön,

bassza meg , szabadságon vagyok, egy asszisztens vagyok, nem vezető, szaros minimálbérért dolgozom és ha nem fogok beolvadni ebbe a lelkes társaságba, akkor majd ferde szemmel fognak rám nézni, mint ahogy azért is, hogy nem kokárdával megyek szavazni,

meg sorolhatnám HÁNYOK TŐLETEK ROHADT TOLVAJ BANDA

na jó, sikerült a mai kezdés, hajrá Magyarország !!!!!

Arthamyr 2018.07.04. 11:59:37

@Olliék: Hagyjuk már ezt a szerencsézést... Elég sok példát tudok, ahol nem kellett hozzá szerencse, sem külső (pl. szülői) segítség, hogy valakinek 28-35 éves korára (akár kifizetett) lakása vagy háza legyen Magyarországon. Ehhez a mindenkori átlagfizetés is elegendő volt, ha valaki nem egyedül vágott bele, és előtte behúzta a nadrágszíjat. Enélkül meg nem tudom, melyik országban megy.
Az meg, hogy valakinek 18-25 éves korára saját lakása vagy háza legyen, úgy, hogy oda még szaporán le is kölykedzik (ergo Magyarországon asszonyka nem dolgozik évekig), sosem volt automatikus, külföldön sem (max. a szép magyar szocializmusban).
Szerintem ez sem Nyugat-Európában, sem a világ egyéb fejlett részein nincs másképp, sőt, a legtöbb helyen még rosszabb is a lakáshelyzet, Magyarországon elég nagy a saját tulajdonban lévő lakóingatlanok aránya.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hülyeség kiköltözni (legalább pár évre), de ha valaki azért költözik ki, mert szerinte az ottani bérből hamarabb jut ottani lakáshoz, az hülyeség. És az is, hogy Magyarországon elérhetetlen (bár a csok most tényleg kissé beszopatta azokat, akiknek nincsen 3 gyereke, ezt sikerült megtapasztalni az utóbbi pár hétben).

London2009 2018.07.04. 12:14:29

@Din Serpahis: most neztem meg es brutto 400k, az egesz pontosan 270k netto. Nem tudom, hogy megis, hogy lehet ilyet leirni, de ez mar ezelott 10 evvel sem volt egy hu de jo fizetes. Nekem pont e korul volt az utolso berem 2009-ben es sajat lakasban lakva ez ugy pont jo volt. Kb. arra volt eleg, hogy egy kicsit jojjek-menjek, meg ne kelljen az elere rakni a garast. Autot nem tartottam fenn, alberletet nem fizettem, raadasul egyedul voltam. Komolyan mondom nem ertem ez, hogy a csudaba lehetne jo ber 2018-ban amikor az euro 330 ft. Grrr.

adg 2018.07.04. 12:25:12

@Arthamyr: “oda még szaporán le is kölykedzik”

Gratulalok, igazan szepen kifejezted magad. Mondjuk ellést is irhattal volna, miutan mondjuk a him meghagta a nostenyt, tehenet, tojot, stb.

Arthamyr 2018.07.04. 12:37:43

@adg: Köszi! Szép ez a magyar nyelv, másodlagos jelentést is könnyedén lehet tenni a mondanivalóba. :)

Sajnálom, ha sérti érzékeny lelkeded, de nekem rossz véleményem van erről az embercsoportról, szerintem még elég finoman fejeztem ki, pár, megfelelő helyre becsempészett szóval. :)

Arthamyr 2018.07.04. 12:38:30

@London2009: :D Köszi, majd legközelebb ezt használom. :)

adg 2018.07.04. 12:43:02

@Arthamyr: csak bizonyos enbercsoportok kolykedznek akkor, jol ertem? Egyebkent ritkan hallok sirast arrol, hogy 18-20 evesen tobb gyerekkel sajat lakast akarnak.

@London2009: tojik?

Appropo, mukodik a valasz gomb. Mar csak a radar nem mukodik.

London2009 2018.07.04. 12:44:52

@Arthamyr: welcome back. Kulonben atgondoltam amit irtam es vegigvettem a barati koromet, hmm...nem sokan vettek szuloi segitseg nelkul lakast/hazat 28-35 eves korukra. Aki meg vett, az meg jol beszivta a svajci frankos hitellel.

London2009 2018.07.04. 12:49:03

@adg: nyertel. Itt torom az agyam de nem jut mas az eszembe. Megvan! Ivas!!!

gabors 2018.07.04. 12:58:03

Mielott elolvasom a cikket es kommenteket...

Happy Fourth of Juy !!!!

(annk plane aki eloszor unnepli mint allampolgar) :-)

Olliék 2018.07.04. 13:05:04

@Arthamyr: Akinek a sajät lakäs a fontos... Otthon volt. Hitellel. Mire végeztem volna vele, vehettem volna fel a következö kettöt a gyerekek tandijära,mert a röghöz kötést nem engedtem volna meg aläirni.
Most itt bérelünk. Ki nem sz@rja le? Ki tudom fizetni, nem a sajät lakäs a cél,hanem az élet élése terhek nélkül.

London2009 2018.07.04. 13:06:56

@Olliék: aha, es mi lesz ha mar nem dolgoztok?

Olliék 2018.07.04. 13:12:31

@London2009: Azt tesszük,amit az itteniek. Felmarkoljuk a maszek nyugdijat, a 4 lakästakarékot és megnézzük mi futja belöle.
Most is takarékoskodunk,.egy törlesztöt is ki tudnänk fizetni, de eszünk ägäban sincs hitelt felvenni. Pläne,hogy azt se tudjuk itz maradunk-e. Värunk még 3-4 évet,hogy a gyerekek hiva mennek toväbbtanulni. Francnak vegyek lakäst Lipcsében,ha Kölni egyetemre mennek. Még värunk. Addig is takarékoskodunk.

adg 2018.07.04. 13:13:27

@London2009: viladra hoz, eletet ad, szaporodik, alacsongabb renduek osztodnak esetleg, es biztos vagyok benne, hogy van egy szakajtonyi nepi elnevezes minden allat esetere, az oz pl legidazik, ha jol tudom.

Na mindegy, ma sem eltunk hiaba. :D

London2009 2018.07.04. 13:18:37

@Olliék: a hitelfizetes is takarekoskodas. De ertelek, ha nem tudjatok mit hoz a jovo es meg minden ennyire bizonytalan, akkor valoban nincs ertelme.

gabors 2018.07.04. 13:21:06

"megkérdezettek 64 százaléka mondta azt, hogy szívesen dolgozna külföldön,"

ha tenyleg ez volt a kerdes akkor ez nem jelent sokat mert "szivesen" csinalnek sokmindent de mekkora aldozatot hajlando ezert tenni. eleve tudja-e hogy mivel is jarna "kulfoldon dolgozni"

amellett "kulfoldon dolgozni" nem egyenlo hataratkelessel abban a kontextusban ahogy eddig HA-n ertelmezve volt (legalabbis ahogy en ertelmeztem)

London2009 2018.07.04. 13:24:52

@adg: spanyolul ugy mondjak, hogy dar a luz, ami annyit jelent, hogy give to light. Ez a legszebb, amit ismerek.

Arthamyr 2018.07.04. 13:26:57

@adg: @London2009: Most voltam 20 éves osztálytalálkozón (bár tény, hogy mi már némileg 35 felett vagyunk), és kb. mindenkinek volt gyereke is, háza is, akinek nem, annak nem azért, mert nem engedhette volna meg magának.
A barátok, családtagok jó része is megoldotta. Nem igazán a szerencsén múlt, hanem pl. kitartó munkán, "jól" megválasztott prioritásokon. Az ír kollégák (ami azért magasabban lévő társadalmi réteg mint egy sima gimis osztály) közt pl. nem volt ilyen nagy arányban saját ingatlannal rendelkező.

Arthamyr 2018.07.04. 13:34:41

@Olliék: Ahogy írod, nektek is lehetne akár, csak nem prioritás. Ez nem szerencse, az a nagy pech, ha tényleg olyan helyre születsz, ahonnan ez teljesen elérhetetlen (mert sajnos ilyen is van, nem is kevés).
Egyébként azt mindig érdemes megnézni, hogy jobban megéri-e bérelni, vagy inkább a hitelkamattal vagy beljebb, de semmi gond nincs a bérléssel, csak valamiért divat itt venni. Most egyébként rossz a helyzet a csok és a munkaerőhiány miatt (már annak, aki venni akar, a burkoló nyilván nem fog könnyeket hullajtani a 6k-s négyzetméterár miatt), de nem most kell venni, várni kell pl. amíg egy kamatemelés miatt bedől pár hitel, vagy lecseng a csok hullám.

London2009 2018.07.04. 13:39:51

@Arthamyr: no pont ez lett volna a kerdesem. Hogy melyik osztaly? Altalanos osztalyom nagyon vegyes volt, gimis egy fokkal jobb, egyetem szinten mas felhozatal, ha igy vizsgaljuk, hogy ki mire jutott. A munkahelyen pedig elenyeszo az, aki berel. Ok sem azert mert ne tudnanak venni, ha akarnanak. Na mindegy, szerintem ebbol nem lehet kiindulni.

gabors 2018.07.04. 13:41:11

@Bredpitt Monika: a dance of the valkyrie kulonosen jo .. meg Afrika - Aids

gabors 2018.07.04. 13:47:17

@Bredpitt Monika: "gondolom az a kollégám, akinek a rokona hat Nemzeti Dohányboltot üzemeltet szintén nem LMP s.....

és az a kollégám sem Lmp s aki a Tusványos feliratú pólójában jön be dolgozni......

szeretem ezeket az embereket, de még azok is akikről tudom, hogy nem fidesz szavazók, "

persze hogy jo emberek csak szeretnek homogenizalodni (ahogy birka mondana) ugy konnyebb csordaszellem, a hatalomhoz igazodasbol nem szokott baj lenni ... ez hungarikum a vicehazmesterekbol eloszor nyilas majd kommunsta besugo lett (valszeg nagyon keves volt akkor kommunista amikor a nyilasok volt hatalmon es keves maradt nyilas mikor a kommunistak nyertek ... most sem LMP's-ek ) ezek a kemenyen dolgozo kisemberek akiket Orban szokott emlegetne pl tusvanyoson.... ezek akik tapsolnak hogy vegre megerkezett az illiberails-demokracia gondolom hasonloan orultek a nepi-demokracianak (amugy ez a ketto egyforma)

adg 2018.07.04. 13:53:32

@London2009: jobban hangzik, mint a kolykedzik. :D

Bredpitt Monika 2018.07.04. 14:06:36

@gabors: nekem az a legnehezebb most itthon, hogy napi szinten érzem azt, hogy önmagammal hadakozom,

mert próbálom elfogadni ezt a helyzetet és jóba lenni azokkal a kollégákkal, akiket értékelek a munka miatt, amit együtt végzünk, meg amiatt, hogy jó emberek, mert tényleg azok

de néha egyszerűen értetlenül állok az előtt amit mondanak, pl:

arról beszéltem a hittanoktató kollégámmal, hogy most meggondolnám, hogy szüljek e egy Down szindrómás gyereket, mert látom a szülőket magam körül, a félelmeiket, hogy majd mi lesz a gyerekkel , ha ők már nem lesznek,

Amerikában azzal riogattak, hogy mekkora esélyem van Down os gyereket szülni, mert 37 éves voltam, erre mondtam az orvosnak, hogy majd megszülöm, ne riogassanak....

A kollégám arra, hogy nem biztos , hogy mostani eszemmel bevállalnám azt mondta ez Isten döntése.
Ilyenkor azért se köpni, se nyelni nem tudok.

Meg akkor sem (ő is Fidesz szavazó) amikor azt mondja, hogy minden jó lesz, majd imádkozunk, hogy ne lopjanak ennyit ????????????!!!!!!!!!!!!!

Szerethetem őket, de előbb utóbb ezzel nem fogok tudni mit kezdeni. Annyira ki fogok lógni a sorból, hogy nem lesz helyem itt.

Arthamyr 2018.07.04. 14:31:12

@London2009: A te munkahelyed azért eléggé felsőkategóriás (persze tudom, van feljebb, de akkor is). Középiskolai osztály volt amúgy. Egyébként én nem akarok ezen vitatkozni, szerintem nehezebb nyugaton saját lakást venni, de nem sokkal, ha valaki ezt vitatja, ráhagyom.
Egyszerűen csak szúrta a szememet a felvetett gondolat, hogy ha valakinek ma Magyarországon lakása/háza van a korai harmincas éveire, akkor az azért van, mert szerencséje van, ezzel nagyon nem értek egyet.

"Ezt hivjäk szerencsének. Märmint a sajät lakäst." - Egy nagy büdös lófaszt!

Írhattam volna így is, csak gondoltam jobban kifejtem, lehet nem kellett volna, lehet a pejoratív kölykedzés használata rosszabb, mint a lófaszé? :)

Opi87 2018.07.04. 14:35:07

Én itthon is simán meg keresek nettó 6000-8000 HUF-ot per órát. Ennél kb. 30%-al többet kaphatok meg külföldön (dolgoztam így is) adózás után, ergo nem éri meg, mert lakásra, szolgáltatásokra meg pl. hazaútra sokkal többet költenél, plusz szülőket meglátogatni is sokkal macerásabb lenne.

Én pl. jelenleg ezért nem mennék.

Olliék 2018.07.04. 14:49:44

@Arthamyr: Mi most nagyon örülünk,hogy nincs hitelünk. Elmaradás, bedőlés nélkül kinyögtük a devizahitelt. Otthoni bérből, az utolsó egy milliót itteni spórolásból. Asszem elég volt. Most jó,hogy nincs a nyakam körül a kötél. Itt jók a kamatok,már szinte a vicc kategória. De még nem.

2018.07.04. 14:50:22

"Ami Magyarországot illeti, a magyaroknak csak 35 százaléka menne külföldre, ami messze elmarad a világátlagtól"

hozzakotorna valaki egy statisztikat a magyar "beszel tarsalgasi szinten idegen nyelvet" vs vilagatlag? :))

Arthamyr 2018.07.04. 14:56:16

@Olliék: Nincs ebben semmi hiba, az ingatlanvásárlás nem rövid távú, nem likvid befektetés (is), nem mindenkinek való. Ahogy korábban írtad, sokakat nagyon megkínozna egy pár százalékos kamatemelés, és a kamatok az eurozónában sem maradnak örökké alacsonyak garantáltan.

Olliék 2018.07.04. 15:00:33

@Arthamyr:
"Egyszerűen csak szúrta a szememet a felvetett gondolat, hogy ha valakinek ma Magyarországon lakása/háza van a korai harmincas éveire, akkor az azért van, mert szerencséje van, ezzel nagyon nem értek egyet. "

Nem kell egyetérteni. Tudomásul kell venni,hogy elenyésző azok száma,akik 30-as korukra saját,tehermentes lakással rendelkeznek önerőből. A mamahotel spórolásra nem ér.

m.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/lakasvasarlas-hitelbol-10-eve-nem-tettek-ilyet-a-magyarok.282366.html

gabors 2018.07.04. 15:02:45

@adg: "
Appropo, mukodik a valasz gomb. Mar csak a radar nem mukodik. "

ja az nem bug, hanem egy uj feature (hogy nincs radar) !

takarék-láng 2018.07.04. 15:03:35

"hogy a 20 év alattiak esetében még mindig kétharmad menne külföldre "
- az o velemenyuk nem veheto komolyan. Most nem lenezni akarom oket de ebben a korban meg nagyon sok minden keplekeny. Parvalasztad, karriervalasztas, befejezetlen iskola stb. Az osszes egyeb korosztalyban csokken a kivandorlas tehat nem jott be a ballib media hulyitese.

takarék-láng 2018.07.04. 15:03:51

"nyilvánvalóan elsősorban a bérek emelkedése, de emellett én azt sem zárnám ki, amint már fentebb említettem, azaz hogy az első nagy határátkelő hullám már lezajlott. Ti mit gondoltok? "

- azt gondolom, hogy itthon a stabil, kiszamithato politikai legkor, a tervezheto jovo, es nem utolso sorban a relative homogen tarsadalmi osszetetel jarul ehhez hozza.

Mondanam hogy ennek a blognak be fog fellegzeni. De nem, mert ide folytonosan kommentelnek azok akik tele vannak honvaggyal, amde ezt maguk elott is letagadjak.

takarék-láng 2018.07.04. 15:03:56

@kronikas: honnan lepett le 1.5 mill. Magyar? Az elcsatolt reszekrol lehet.

takarék-láng 2018.07.04. 15:04:11

@maxval balcán bircaman: "sokkal többet lehet keresni."
- jelentem ez nem igaz. Max duplajat lehet keresni de azt is nehezkesen. Aztan ugysem az szamit hanem hogy ebbol milyen eletszinvonalra futja. Jelentem elso kezbol, hogy otthon ugyanilyen munkakorben jobb az eletszinvonal. Leszamitva talan a kulfoldi nyaralasokat de viszont egeszsegesebb finom a kaja.

takarék-láng 2018.07.04. 15:04:26

@kronikas: "továbbá, a szuper magyar egészségügy és az intergalaktikus csúcs-szuper oktatá"
- az oktatas alap es kozepfokon jobb.
Az egeszsegugy: vasarnap megrandult a derekam es a surgossrgin kotottem ki. Olyan durvan hogy jarni nem birtam. 8.5 orat kellett varnom. Most mar jobb, masszor, biciklizes, eletromos derekmelegito. Mind segit. Az orvosok semmit!! Kaptam fajdalom csillapitotablettat es ennyi!!

takarék-láng 2018.07.04. 15:04:35

@Olliék: "Märmint a sajät lakäst. Mert az a jellemzö,hogy huszonéves fiatalok a nyakukba vesznek egy 25-30éves bizonytalan kimenetelü lakäshitelt. "
- de nekik legalabb van lakasuk. Neked a jelenlegi munkadbol soha nem lesz mert nem fognak hitelkepesnek itelni.
Azt is szivesen hallanam hogy ugyan miert bizonytalanabb a hitel otthon mint nemetorszagban

Olliék 2018.07.04. 15:05:15

@Arthamyr: ÍGy van. De itt nem is kergetik a népet hitelfelvételbe,mert ki lehet gazdálkodni egy lakásbérlést is.
Otthon vagy fizeted a sajátod havi 40-50 tőrlesztővel,vagy 70+ bérleti díj,plusz rezsi. Munkanélküliségre nincs szociális háló,ha elveszíted a munkád, a hiteled is bedől stb....
Itt is csak a tehetősek vesznek lakást, a befektetők,vagy a nagy pénzt öröklők. Nem ismerek olyan gyári melóst,aki beleugrana egy 300.000€-s hitelbe.

London2009 2018.07.04. 15:09:42

@Arthamyr: Oke, de ebbol akkor sem lehet kiindulni vagy barmilyen kovetkeztetest levonni, hogy az en kozepiskolai osztalyom… Most ha igy nezem, akkor a varosban ahol felnottem, egy gimnazium volt. Ott 4 osztaly futott, abbol is volt ketto gyengebb es ket nagyon jo osztaly. A tobbi kozepiskola pedig szakkozepiskola vagy szakmunkaskepzo volt. Na most, mar ilyen osszehasonlitasban sem mindegy, hogy melyik kozepiskolai osztaly volt tanuloinak nezed a boldogulasat… Azon a kornyeken a legtobb ember gyari soron dolgozik, mert ilyen munkalehetoseg van es kesz. Akinek ez nem felel meg, az elkoltozott Budapestre. Ezert is olyan a videki Mo., amilyen.

puhacica 2018.07.04. 15:14:03

@Din Serpahis: "egy tok tehetseges ITs a gyerek, most havi 400 bruttoert galyazik" - igen, es a 400 brutto meg jol is hangzik. de. most, hogy otthon voltunk, azert meresztgettem a szemeimet, 980 ft egy szelet torta, 990 ft 1.5 kg kajszibarack, 400 ft 10 dkg hekk, a balerinacipo, ami 3 eve 1000 ft volt, most 3250... 1 het alatt lazan eltapsoltunk 100ezret ugy, hogy a csaladnal laktunk, kocsit adtak, foztek...

es akkor meg nem beszeltem arrol, hogy ha 4milliot keresnek, a pokhendi, kioktato, bunko hozzaallasan a szolgaltatoknak az sem tudna valtoztatni.

London2009 2018.07.04. 15:16:56

@takarék-láng: te, edes, de jo, hogy itt vagy!
Mikor mesz mar haza arra a csudavidekre innen a pocegodorbol?

gabors 2018.07.04. 15:18:13

@London2009: "@Olliék: a hitelfizetes is takarekoskodas." ezt orommel hallom :-) es valoban

mint mar irtam lakast/hazat hitelre minnel fiatalabban kell venni es egy adott kor felett mar gazdasagi buncselekmeny (kiveve ha a cel hogy a gyereknek legyen haza/lakasa de akkor tuttira kell menni hogy fizessek egy reszet mikor mar nyugdijas az ember)

gabors 2018.07.04. 15:23:41

@Arthamyr: "Az ír kollégák (ami azért magasabban lévő társadalmi réteg mint egy sima gimis osztály) közt pl. nem volt ilyen nagy arányban saját ingatlannal rendelkező. "

ez nem sokat jelent ugy is mondhatnank hogy "apple and oranges"...

gondolod vegig pont a te kollegaid azok akik az atlagnal SOKKAL mobilisabbak vagyis nekik nem priortiats hogy a szulofalu/varosban a szulok csaladhoz kozel sajat hazuk legyen ... emelett Mo-on a lakas berles meg mindig gyerekcipoben jar nincsenek meg a megfelelo jogi es gazdasagi alapjai (ez talan valtozik foleg nagyobb varosokban) de meg mindig a tutti a sajat ingatlan

takarék-láng 2018.07.04. 15:28:52

@Olliék: usaban, a kredit kartyak hazajaban a jozan esz es logika alapjan kevesebb a megtakaritasa az embereknek mint otthon. De az igazsag az hogy nem tudom.

London2009 2018.07.04. 15:33:06

@takarék-láng: megtakaritas alatt eloszor tisztazni kellene, hogy megis mit ertesz...

Arthamyr 2018.07.04. 15:35:28

@Olliék: Nem kell tehermentes lakás harmincig, az tényleg már komoly teljesítmény, de kényelmesen fizetett, jócskán előtörlesztett hitel nem gazdasági Nobel-díjas teljesítmény azért. És akire reagáltál, nem is írt életkorról, azt csak én hoztam be, mint a személyesen látott példák. Teljesen igaza volt, és nem szerencsének hívják azt, hogy valakinek mondjuk évtizedekig tehermentes, saját lakása van még addig.

gabors 2018.07.04. 15:36:10

@Bredpitt Monika: "A kollégám arra, hogy nem biztos , hogy mostani eszemmel bevállalnám azt mondta ez Isten döntése.
Ilyenkor azért se köpni, se nyelni nem tudok. "

most csak azt kerdezenem hogy az is isten dontese lenne ha nem vallalod be ? (gondolom) ....

amugy az usa most eppen arrafele megy hogy betiltjak a nok valasztasi lehetoseget, 1-2 ev es illegalis lehet a terhesseg megszakitas 28 allamban (ahol soha nem toroltek el ezeket a torvenyeket) good by to Roe v Wade. Mar most van olyan allam ahol illegalis a terhesseg megszakitasi ha megtudod hogy a DNS vizsgalat alapjan Down koros a magazat ... agyrem ...

Arthamyr 2018.07.04. 15:38:30

@Olliék: A gyári melósnak sehol sem lesz könnyen lakása... De talán ebből ki kellene lépni, hosszú távon, ez egy fontosabb cél kellene, hogy legyen egy gyári melósnak, mint az, hogy saját ingatlanja legyen. Ha majd lesz jó melója, akkor jön a saját lakás is, már ha igényli.

Arthamyr 2018.07.04. 15:42:56

@London2009: A városban, ahol felnőttél, "pre-csok" nagyon alacsony ingatlanárak voltak, vagy tévedek? Ergo ott is lehetett vásárolni. Persze nem biztos, de ilyet is ismerek, a feleségem szülővárosában nagyon olcsó volt pl. egy panellakás (ahol ő is felnőtt és a szülei még mindig itt laknak) vagy akár egy ház is elérhető volt.

gabors 2018.07.04. 15:45:28

@takarék-láng: "Az egeszsegugy: vasarnap megrandult a derekam es a surgossrgin kotottem ki. "

evvel surgossegire menni eleg luzer dolog ... ha van biztositasod ha nincs nagyon jol tettek hogy nem veled foglalkoztak hanem valakivel akinek surgos problemaja volt remelem jo magas a co-pay az ilyen dologra ...

gabors 2018.07.04. 15:48:01

@takarék-láng: "Azt is szivesen hallanam hogy ugyan miert bizonytalanabb a hitel otthon mint nemetorszagban "

nemet orszagot nem tudom de pl usa-ba van olyan hogy fixedrate ... gondolom nem kell magyarazni hogy ez miert jobb mint hogy havonta/evente a bank valtoztathatja a hitel kamatat (azt mar nem is emlitem hogy deviza)

London2009 2018.07.04. 15:48:50

@Arthamyr: videken szerintem leginkabb oroklodnek az ingatlanok. Egyebkent egy fiatal par soha nem fogna tudni venni. Az atlag fizetesetek 100-150 forint netto korul vannak. Azert egy legocskabb lakas meg ott is olyan 8-10 millio.

2018.07.04. 15:56:33

Mna, a saját lakás témához. Én megőrülnék, ha lenne, úgy érezném, oda vagyok kötve egy adott helyhez, és nanáhogy bennem lenne a féreg, hogy húzzak el onnan ... Beztos az apai ági székely virtus ;))) De tényleg, ha belegondolok abba, hogy a következő 10-15 vagy még több évet a jelenlegi lakhelyemen kellene töltenem, akkor kitör a frász, és nem azért, mert szar helyen lakom, egyszerűen csak a tudat ...

Olliék 2018.07.04. 15:57:35

@Arthamyr: Pontosan. Én 30éves koromra tudtam felmászni,amikor megvette egy maszek a korábbi önkormányzati munkahelyemet. Gyorsan ugrott a bérem 30 ezer bruttót, meg a lakáshitelem 70%-ot.

gabors 2018.07.04. 16:02:38

@London2009: "@takarék-láng: megtakaritas alatt eloszor tisztazni kellene, hogy megis mit ertesz... "

igy van .....

szamit az allami nyugdij ?

szamit a private nyugdij?

szamit az eletbiztositas magan/ceges?

szamit az eu biztositas ceges/privat ?

szamit a hiteltorlesztessel szerzett equity ?

szamit barmi mas befektetes ingatlan/allampapir/reszveny?

gabors 2018.07.04. 16:11:26

@takarék-láng: "@Olliék: usaban, a kredit kartyak hazajaban a jozan esz es logika alapjan kevesebb a megtakaritasa az embereknek mint otthon. De az igazsag az hogy nem tudom"

az usa-ban a kemenyen dolgozo kisembernek kb pont annyi a megtakaritas mint Mo 0 nulla zero (par ezer dollar max) de ez csak ami a bankban van lasd elobbi posztot.

a kerdes inkabb ott kezdodik amikor mar elerjuk legalabb az also kozeposztalyt (ebbe hagyma mar nem volt benne) ... vagy kicsit magasabb... mert ott mar nagyon gyakran van ceges nyugdijalap vagy hozzajarulas a maganhoz (ceg mondjuk egy adott hatarig hozzajurul ugyanannyival ) ezt erdemes nagyon kihasznalni ha ilyen van (adomentes amig ki nem veszik)

sokan sporolnak adomentesen pl tandijra ... stb

London2009 2018.07.04. 16:11:35

@gabors: Ez is problema, hogy nagyon sokan megtakaritas alatt semmi mast nem tudnak elkepzelni a bankban tartott penzen, esetleg meg a parnacihaba gyomoszolt “valutan” kivul. Erre is kellene tanitani az embereket. De vegulis miert tennek, amikor rovasirast es etikat is lehet oktatni! Nyilvan megvannak a prioritasok!

London2009 2018.07.04. 16:17:49

@Pink Petsch: azert eleg gyorsan meg lehet szabadulni egy lakastol, ha arrol van szo. Mondjuk en meg az alberlettol tepnem ki a hajam, ha azt kellene fizetni. Az tenyleg kidobott penz, annal kb. barmit jobb fizetni. 5 evig bereltem es utaltam, alig vartam, hogy ne kelljen tobbe mas hitelet nekem fizetni.

gabors 2018.07.04. 16:18:39

na most eppen nezem a teniszt Londonbol ....

hajra Federer !!!

Bredpitt Monika 2018.07.04. 16:18:57

@gabors: Roe vs Wade ről pont most nemrég olvastam, mert nem tudtam mi ez, Hillary Clinton What happened c könyvében említi,

ezzel kapcsolatban nagyon érdekes dolgot olvastam egy krimiben, egy nyomozó beszél erről (nem tudom valóban van e alapja)
Jo Nesbo , norvég író Szomjúság c könyvéről van szó

arról beszélnek benne, hogy mitől csökkent New Yorkban a bűnözés aránya, az egyik szereplő Giuliani zéro toleranciáját említi a másik pedig valami mást........folyt köv (megtaláltam a könyvben az oldalt, amiből kimásolom ezt a részt pontosan)

Bredpitt Monika 2018.07.04. 16:21:59

@Pink Petsch: igen, a saját lakás nagyon nagy húzóerő, azaz kötelék, azért van jó oldala is, biztonságérzetet ad, bár én Amerikában, ahol béreltünk, soha nem éreztem magam rosszul.....

itthon viszont a bérléstől kirázna a hideg.....

Bredpitt Monika 2018.07.04. 16:31:30

@gabors: a folytatás a Giuliani féle zéró toleranciával szemben:

"Tévedés. A bűnözés aránya ugyanis nemcsak NY ban, hanem az egész államokban csökkent. A válasz valójában az, hogy a hetvenes évekbeli liberálisabb abortusztörvények oldották meg a problémát.

Sok volt az egyedülálló, laza erkölcsű nő, aki alkalmi nemi kapcsolatot létesített. A férfiak már másnap reggel leléptek, vagy legkésőbb akkor, amikor rájöttek, hogy a nő teherbe esett. Az ilyen terhességekből évszázadok óta bűnoző utódok születtek.

Apa és anya nélkül nőttek fel, nem ismertek határokat, és nem rendelkeztek anyagi biztonságot nyújtó háttérrel. Senki sem nevelte őket, semmi sem adott erkölcsi tartást nekik, semmi sem vezette őket Isten útjára. Az említett nők boldogan elvetették volna magzatjukat, ha az nem vont volna büntetést maga után.

És a hetvenes években megkapták, amit akartak. Az abortusz engedélyezésének pozitív hatása tizenöt-húsz évvel később érződött. "

kronikas 2018.07.04. 16:49:50

@maxval balcán bircaman: persze, biztos senkit nem zavar hogy ott szinte semmi nem működik csak a lopás megy olajozottan. Ki ne szeretne a nem működő országban élni, gyerekeit látni zombivá válni? Biztos nem lehetnek fő okai a tömeges kovándorlásnak.

2018.07.04. 16:59:07

@London2009: Jah, ha meg tudod venni kápéban a lakást, akkor oké ... de ha hitelt kell fizetni az ominózus 10-15 évig, akkor viszont rohadtul nem, legalábbis számomra, mert akkor odakötne egy adott helyhez, ugyanis törlesztő meg bérleti díj egyszerre nem megy, ha az ember egyedül van és élni is akar, nemcsak vegetálni ...

gabors 2018.07.04. 17:17:13

@takarék-láng:
"Az egeszsegugy: vasarnap megrandult a derekam es a surgossrgin kotottem ki."

hogy valami hasznosat is mondjak mert nekem is volt mar ilyen

jegelni kell 15 perc jegtaska/fagyasztott borso/barmi valami torolkozo/sal/ov barmi ami a helyen tartja fel-orankent ... ezenkivul barmilyen nem narkotikus fajdalom csillapito NSAID megteszi tylenol/acetaminophen-el azert vigyazni kell ha birod aspirin vagy naproxin-al erdemes kezelni ...

Ami NEM jo neki a meleg, vietnami kenocs, es ami "melegiti" mert nagy valoszinuseg szerint NEM izom fajdalomrol van szo hanem ideg becsipodes vagy ha nem is, de az ideg valamiert serult egy kicsit vagyis "gyulladas" szeru tunetek es a hutes es nsaid ami segit (meg a csontkovacs)

ja utanna nem csak masszor hanem egy jo csontkovacs angol teruleten chiropractor (plane ha a biztositasod fedezi)

persze nem vagyok orvos es lehet veled mas tortent nekem volt hogy tobb mint egy napig nem tudtam felallni ... es a fentieket nem tudtam meg igy meleg borogatassal probalkoztunk ami mint kesobb kiderult csak rontott a helyzeten

London2009 2018.07.04. 17:18:36

@Pink Petsch: nem, nem. Egy lakast mindig ki lehet adni. Ha kiadod, akkor mar mas fizeti a torlesztot, te meg oda mesz ahova akarsz. Szerintem nem erdemes kifizetni egy lakast fullra amig fiatal az ember, mert sokkal jobban is be lehet fektetni azt a penzt, hogy tobbet fialjon.

gabors 2018.07.04. 17:24:13

@Bredpitt Monika: "@gabors: Roe vs Wade ről pont most nemrég olvastam, mert nem tudtam mi ez, Hillary Clinton What happened c könyvében említi"

igen 1973-ban a legfelsobb birosag ugy dontott hogy mindenkinek alapveto joga eldonteni mi tortenik a testukkel (vagyis sokkal tobb mint terhessegmegszakitas)

De ekkor szovetsegi szinten legalissa valt a terhessegmegszakitas (tobb allamban mar addig is az volt de akkor szovetsegi szintre emeltek)

Azota harcolnak a "radikalis" kereszteny konzervativok a megszuntetesen es sok allamban gyakorlatilag mar ma is lehetetlen Alabama (ha jol emlekszem) csak egy klinikan van legalis terhesseg megszakitas ..

sörm 2018.07.04. 17:25:50

@Arthamyr: Az én példám ennek ellentmond, az egyedülálló huszonéves példája. Magyarországon 139 bruttó, az netto 80-90e volt. Albérlet és BKV bérlet után enni nemigen maradt, nemhogy lakásra gyűjteni. Persze lehet mondani hogy aki akkora barom hogy tanárnak megy Magyarországon az meg is érdemli. :)

Külföldön másfél év kellett ahhoz hogy a saját kétszobás, tágas, nagyerkélyes, tóparti kuckómat szépítgessem. Ami nem küldött padlóra, a felújítás után bebútoroztam, elmentem nyaralni és még maradt annyi tartalékom hogy nyugodt szívvel mondtam fel a nagyon megunt munkahelyemen, úgy hogy nem volt meg a következő helyem. Rengeteget dolgoztam, az igaz. De nem többet mint otthon és mindeközben sokkal magasabb életszínvonalon éltem. Nekem ez volt a különbség lakásfronton Magyaro és külföld között. Ja, ebben az időben gyári melósként dolgoztam :)))

Ehhez persze hozzátartozik, hogy itt nem belvárosi, hanem fővárostól 60kmre lévő kisvárosban vettem, belvárosban mindez lett volna 5-8 év. És hogy Skandináviában még mindig lehet életet alapozni fizikai munkára is.

gabors 2018.07.04. 17:26:58

@London2009: Most mar Venus a Willams-et nezem 38 years of age es egy gyerekkel a .....je mogott ...

Dikusz 2018.07.04. 17:28:24

@London2009: Én meg titeket olvaslak.

Most éppen, mert egy kicsit pihenek. Tiszta ribizli vagyok...:)

gabors 2018.07.04. 17:29:10

@gabors: de hulye vagyok ...

"Venus a Willams" persze hogy Serena Williams

gabors 2018.07.04. 17:30:03

@Dikusz: "Most éppen, mert egy kicsit pihenek. Tiszta ribizli vagyok...:) "

Ja tenyleg most szorp vagy lekvar leszz ?? Es mit csinalsz magokkal ??

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.04. 17:31:58

@kronikas:

Kelet-Európa - közte Mo. is - kiválóan működik.

Ami meg a lopást illeti, nemigen van lopás. Valószínűleg a korrupcióra gondolsz inkább, ami valóban nagyobb a nyugaton szokásos szintnél, de így is tűrhető mértékű: a kisembert eleve nem is érinti.

gabors 2018.07.04. 17:36:22

@Bredpitt Monika: ez mi ???? Hillary .... ???

csak szolok hogy az erveles szerintem nagyon gyenge labakon all sot talan teljesen rossz ... Roe v Wade mint a bunozes megoldasa teljesen hulyeseg ... ugyanis alig csokkent az apa nelkul felnovo gyerekek szama 75 es 85 sot 95 kozott

csak kerdezem mit a szuper preditorokrol a konyveben ezzel vesztette el a feketek kozott a valasztast (ha nem hallottal errol szolj) a masik a basket of deplorables ...

remelem nem fizettel tul sokat azert a konyvert

London2009 2018.07.04. 17:41:17

@gabors: ki nem allom. Holnap is megyek meg jovo het csutortokon a noi semi-finalsre. Imadkozom, hogy addigra nyomjak ki oket a p-ba.

Olliék 2018.07.04. 17:43:14

@Dikusz: Most ettem ribizlit. Visszakéred? Vagy küldök utána cukrot meg szájvizet és kifexem a napra.

Olliék 2018.07.04. 17:46:28

@London2009: Kellett az az 5 év ahhoz, hogy megtudd jó helyen vagy-e.
Most mi is kivárunk. Addig tökéletes a bérlés. A többit meg a jövő alakítja.

London2009 2018.07.04. 17:47:14

@takarék-láng: @maxval balcán bircaman: ha jot akartok olvasni, akkor olvassatok John Grayt. Ez a hapsi egy zseni. Na es en ennyire vagyok "libsi", hogy ebben hiszek, amit ez a ficko ir. De ugye aki ide ir, az mind ballibsi es minimalberen tengodo hazarulo migrancssimogato.

www.newstatesman.com/politics/uk/2016/11/closing-liberal-mind

London2009 2018.07.04. 17:49:11

@Olliék: dehogy kellett. Edes Istenem ha lakast tudtam volna venni 2009-ben, oh baxxus, az most kb 40-50%-al erne tobbet. Azonnal vettem volna es ha nem jott volna be a londoni elet, akkor mostanra vagy el vagy kiadtam volna es elnek mint Marci Hevesen. Bar nem panaszkodom, mert meg 2014-ben is jol jartam.

Dikusz 2018.07.04. 17:50:45

@gabors: szörp.
Gondoltam rá, hogy itt a ház előtti 2 nm-es kiskertben elvetem, de aztán az ötletet vetettem el, nem a magot.
Kidobom, nem jó az semmire.

London2009 2018.07.04. 17:51:17

@Dikusz: dolgozz csak! Nagyon helyes. Beugranek akkor a szorpre Balatonra menet. Majd csengetek. Ket rovidet, egy hosszut. Az leszek en. Koszi! :D

Dikusz 2018.07.04. 17:54:24

@Olliék: Dehogy kérem! Van elég, víz, meg szájvíz sem kell, az is van:)))
Mondjuk ha szájvizet, meg vizet küldesz utána, visszajön az magától is, még a napra sem kell kifeküdnöd:)

Olliék 2018.07.04. 17:56:38

@London2009: Ha nekem most lenne 300.000€-m dunsztom sincs hol vegyek lakást,vagy házat. Egyszerűen nem ismertem még ki annyira a kőrnyéket, hogy hol lenne érdemes. Jó,van egy hely, de azok a tóparti putrik egy millától indulnak.
A ház nettó szívás. Az önkormi felújítja az utcában az utat, majd küldi házanként a számlát 5000€-tól.....) na meg egy házin mindig van mit csinálni, ami csak viszi a pénzt.
A lakás totál lutri. Lett egy új felsőszomszédom, amikről nem tudom eldönteni,hogy sexelnek vagy veszekednek.
Szóval most mindent kitalálok, csak költözni ne kelljen ( még az előző miatt is szakemberhez járok) és minden ismeretlen.

Dikusz 2018.07.04. 17:57:30

@London2009: Gyere csak, mostantól kezdve itt hesszelek az ajtó mögött, ki sem mozdulok itthonról, vagy az átúszáskor én adom le a Balcsinál.:)

Olliék 2018.07.04. 17:57:58

@Dikusz:
:D pájinkát még nem főztem na!

Dikusz 2018.07.04. 17:58:53

@Olliék: Ne lakást vegyél, hanem ribizlit! Tudok egy jó címet:)))

Olliék 2018.07.04. 17:59:44

@Dikusz: Kíváncsi vagyok kinek a címét adod meg. :)))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.04. 18:08:38

@takarék-láng:

Nyilván országfüggő.

Átlagban úgy 5-ször annyit lehet keresni nyugaton, mint keleten.

Persze, ha mondjuk Luxemburgot hasonlítjuk BG-val, azaz a legmagasabb életszínvonalt az EU-ban a legalacsonyabbal, akkor a különbség már 10-szeres.

Mondjuk magyar-brit viszonylatban az eltérés 1:4. De mivel nyugaton az élet is drágább, így a valós életszínvonalbeli eltérés 1:2,5. Azaz Angliában kb. két és félszer lehet jobban élni, mint Mo-on hasonló státuszt nézve.

Saját példám. Az én munkahelyem BG-ben úgy lett, hogy az amerikai cég kirúgta az Angliában lévő alkalmazottait 2015-ben, s mindent - a vezetői állásokat leszámítva - átvittek Prágába, majd 2017-ben rádöbbentek, lehet ez még olcsóbb is, így áttették Szeredőcre.

S tudom mennyit kerestek még amikor Manchesterben volt a kólcenter, ugyanis pár ottani volt munkatárs tartotta nekünk a tréninget, s bizony simán elkotyogták a belső infókat is.

Szóval az én munkapozíciómat végző emberke Manchesterben nettó havi kb. 1600 fontot keresett, míg én jelenleg nettó havi 821 fontot kapok. Hozzá kell tenni: Angliában a kólcenteres állás alacsony presztízsű, szinte csak diákok végzik, s nincs egy diplomás se köztük, míg a sötét Balkánon ez átlag feletti helynek számít - az angolok viccelődtek is velünk, hogy nálunk mindenki diplomás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.04. 18:08:43

@London2009:

A HÁ VIP-tagsága balllibekből áll lagalább 95 %-os arányban, ez szimpla tény.

Megnézem a cikket holnap.

takarék-láng 2018.07.04. 18:08:48

@Olliék: "egy laza 2%-os kamatemelés az alacsony jövedelmüeknél fizetéaképtwlenséghez vezet. "

- akinel ez fizeteskeptelenseghez vezetne, azok mar eleve nem kaptak hitelt mert a bank hitelkeptelennel itelte oket.

kék madár 2018.07.04. 18:13:32

@maxval balcán bircaman: te pedig 96%-ban zagyvasagbol es hazudozasbol

Bredpitt Monika 2018.07.04. 18:22:43

@gabors: "csak kerdezem mit a szuper preditorokrol a konyveben ezzel vesztette el a feketek kozott a valasztast (ha nem hallottal errol szolj) a masik a basket of deplorables ..."

hmmm, mi van?

Bredpitt Monika 2018.07.04. 18:27:35

@gabors: "sak szolok hogy az erveles szerintem nagyon gyenge labakon all sot talan teljesen rossz ... Roe v Wade mint a bunozes megoldasa teljesen hulyeseg ... ugyanis alig csokkent az apa nelkul felnovo gyerekek szama 75 es 85 sot 95 kozott"

nem is az van az én idézetemben, hogy apa nélkül felnőtt gyerek,

mindkét szülőt említi a szereplő,

a könyv pedig egy krimi, és nem vettem készpénznek a fenti mondatot, csak érdekesnek találtam az érvelést,

egyébként az Jo Nesboról annyit, hogy szerintem nagyon jó író, nagyon jó karaktereket gyárt , amúgy tehetséges focista volt, lesérült, aztán volt egy zenekara, utána pedig írni kezdett, szóval a pasi egy született tehetség,

takarék-láng 2018.07.04. 18:36:02

@Olliék: "Itt jók a kamatok,már szinte a vicc kategória. De még nem."

- most otthon is jok, mert ilyen a nemzetkozi kornyezet. Ez nem kormanyfuggo. Ha lennenek penzugyi alapismereteid, nem vagtak volna at a devizahitellel sem. Nemetirszagban meg a jelenlegi munkaddal nemigen vagy hitelkepes, hacsaknem valami videki lepukkant hazat vennel. Szerencse az hogy betegapolokent barhol lehet munkat talalni.

takarék-láng 2018.07.04. 18:36:10

@Olliék: "Nem kell egyetérteni. Tudomásul kell venni,hogy elenyésző azok száma,akik 30-as korukra saját,tehermentes lakással rendelkeznek önerőből. "

- tudomasul vettuk. Azt is, hogy az ilyenek aranya nyugaton meg kevesebb.

Olliék 2018.07.04. 18:44:29

@takarék-láng: Nem betegápoló vagyok, de a betegápolók is jól élnek itt. Akik nem ilyen váltásos cégeknél vannak, hanem helyi,biztosító cégekkel szerződve.
Pont annyira nem voltak pénzügyi ismereteim, mint a parlamentben csücsülő jogászoknak,közgazdászoknak stb...

Shaktee 2018.07.04. 18:49:35

@Bredpitt Monika: Jo Nesbo: hangulata van, probaltak filmben is, sikertelenul..

gabors 2018.07.04. 19:19:26

@London2009: en meg nem lattam eloben parszor voltunk mar az Arthur Ash-ben de egyre draggabb (neked ceg fizeti ???)

egyszer valakitol kaptunk jegyet a PWC paholyba :-) ugy mar eleg fasza

itt nem a legjobbkor van mert 30 fok felett szinte garantalt megspekelve 70-80% paratartalomma Szeptember elejen

gabors 2018.07.04. 19:24:02

@London2009: ez erdekes, de ez majdnem 2 eves ...

gabors 2018.07.04. 19:29:23

@Olliék: " Az önkormi felújítja az utcában az utat, majd küldi házanként a számlát 5000€-tól.....)"

ezert jo ha szavazati jogod van ...

itt most voltunk szavazni hogy ki legyen a varosi szemetgyujtok fonoke ...

ilyen nincs arrafele ?? amugy miert ne fizzessenek azok akinek az utcajat felujitjak .. csak kerdem ki mas fizessen ezert ??? (ado van az ingatlan utan ? ha van akkor tudod hogy mire koltik?)

Na ez a helyi/onkormanyzati demokracia

Olliék 2018.07.04. 19:33:15

@gabors: Persze,hogy a mi sarunk lenne az új aszfalt, de had mi válasszuk már ki. Lehet nem is a legolcsóbbat választanák,hanem a leggyorsabbat. Férjem kollégáka rágja most a kefét, mert bizony jött a 5000€)ról a számla úgy, hogy a tesójának építőipari cége van, és olcsóbban megcsinálták volna.
A szavazati jog még odébb van.

gabors 2018.07.04. 19:34:06

@maxval balcán bircaman: "
A HÁ VIP-tagsága balllibekből áll lagalább 95 %-os arányban"

ez szerintem csak a te elfogult velemenyed ... es koze nincs a valosaghoz ... sokaknak van valamirol eppen olyan velemenye ami szerinted ballib (amugy ez mi? erre nincs egy elfogadott definicio a te agyadban ez szinte barkire rahuzhato vagy bal vagy lib vagy mindeketto vagy csakazert)

gabors 2018.07.04. 19:37:05

@Bredpitt Monika: irtad olvasod Hillary konyvet ...

szoval mit ir a "super preditor"-okrol es a "basket of deplorables"-okrol ... mert ez a ket dolog miatt maradtak otthon a feketek akik siman hoztak volna pl Pennsylvaniat vagy Wisconsin-t ami kb eleg is lett volna hogy most nem beszelnenk Trumpizmusrol

hallottal errol mig itt eltel vagy azota ??

Buchhalter 2018.07.04. 19:41:47

@takarék-láng: enyhén szólva is dől belőled az ostoba Fidesz agitátor szöveg.Nekünk már múlt héten mondták a főnökeink,hogy vége az Aranykornak Mon. Ezer jele van ,de azért még mantrázál! Gazdaságtanból simán meghúználak ,mert annyira elborult vagy. Ma jelentette be Varga elvtárs hogy nem lesz meghosszabbítva a lakás csökkentett ÁFA és jegelték az SZJA további csökkentését.Durván emelték a városokban a parkolási díjat és elégé megnyírbálják a béren kívüli juttatásokat . Soroljam még ,vagy ennyi elég egyenlőre Fidesz elvtárs? Ja és gondban van a Fideszes Hátterű Mészáros Csaba cégcsoport : övé az Ikarusz ami képtelen legyártani a buszokat.Fals dumával kényszer szabadságra küldték az Ikarusz dolgozóit.

gabors 2018.07.04. 19:42:51

@Bredpitt Monika: "Sok volt az egyedülálló, laza erkölcsű nő, aki alkalmi nemi kapcsolatot létesített. A férfiak már másnap reggel leléptek, vagy legkésőbb akkor, amikor rájöttek, hogy a nő teherbe esett. Az ilyen terhességekből évszázadok óta bűnoző utódok születtek. "

ez mintha egyedulallo nokrol beszelne ... nem ? erre gondoltam ..

a masodik resze sem tunik meggyozonek ...

de mint irod egy krimben olvastad ezt nem tudtam azt hittem elsore hogy a Hillary konyvrol van szo amit elotte emlitettel (megy vagyok nyugodva hogy Hillary azert nem volt ekkor hulye )

gabors 2018.07.04. 19:48:10

@Olliék: "Pont annyira nem voltak pénzügyi ismereteim, mint a parlamentben csücsülő jogászoknak,közgazdászoknak stb..."

tevedsz azok nagyon is jol tudtak ... sot SOK SOK penzt csinaltak ebbol ... sot kesobb meg tobb penzt csinaltak amikor sajat magukat hagytak kiszallni ebbol

Lazar egy jo pelda ... vasarhely is deviza kolcsonbol epitett egy csomo mindent amibol neki is csurrant cseppent millio hektar grofi kasteloyal (tudom az anyukae) amit a kormany (a te penzedbol visszafizetett yahooo)

kék madár 2018.07.04. 19:49:35

@maxval balcán bircaman: hát. Mondj egy tenyt ami nem ehgem igazol :)
Varj, ilyenkor szoktal lefagyni es eltunni.

gabors 2018.07.04. 19:50:56

@maxval balcán bircaman: "A tények nem igazolnak téged. "

milyen tenyek?? azokat te sem nagyon szereted ....

kék madár 2018.07.04. 20:16:03

@gabors: "te sem"
en mindig ragaszkodom a tenyekhez

Olliék 2018.07.04. 20:37:53

@Dikusz: Ez jó. Hoztak maguknak egy törvényt,hogy 5%-os áfával építkezzenek, és mivel már készen vannak, nem kell további engedmény.
Szép.

Bredpitt Monika 2018.07.04. 20:38:42

@gabors: szerintem nem hülyeség az érvelés és látom még mindig nem hiszed el, hogy ott van a mondatban, hogy szülőK nélkül felnövő gyerekek, ezek a nők, akikről beszél a szereplő, nem nevelték fel a gyerekeiket,

a basket of deplorables-ról hallottam, de én akkor úgy értelmeztem, hogy pont Trump rasszista fehér szavazóira vonatkozott ez a valóban, politikushoz méltatlan, nagyon csúnya minősítés

(de hát még Churchill is azt mondta hogy a politikus akkor kérdőjelezi meg a demokrácia létjogosultságát, amikor öt percet beszélget egy átlagos szavazóval)

Olliék 2018.07.04. 20:39:02

@gabors: :( így nézve igazad van.

Bredpitt Monika 2018.07.04. 20:44:50

@Shaktee: hát, olyan nagy hangulata nem volt, mert egy sorozatgyilkost hajkurásznak , de nagyon jó párbeszédek vannak benne és sok szereplő, akiknek nagyon jól felépítette a karakterét,

szerintem csináltak valamelyik könyvéből filmet

gabors 2018.07.04. 20:49:41

@kék madár: hmmm miert irod ezt nekem ...

elhiszem bar hogy melyik tenyekhez ki is ragaszkodik es mikor eleg gyakran relative ...

csak kerdezem egy info hogyan is valik neked tennye ???

pls ne erts felre ...

gabors 2018.07.04. 20:53:52

@Bredpitt Monika: " hogy szülőK nélkül felnövő gyerekek"

elhiszem hogy ez ott van de ez tovabbra SEM magyarazat a bunozesre SOT azt is allitom hogy ez irrelavans mert az arvahazakban felnovo gyerekek szama elenyeszo a bunozokhoz kepest ..

SOT az is igaz hogy az arvahazakban felnovo gyerekekbol nagyobb valoszinuseggel lesz bunozo ..

de a ketto kozott nincs relevans kapcsolat ezt mosta "ugyesen" ossze a krimi iroja !! bocs de nem tunt neked ez fel ?

Shaktee 2018.07.04. 21:13:55

@Bredpitt Monika: dehogynem volt, erzed a ho illatat, norvegiat..

Tobb filmet is csinaltak belole.

Buchhalter 2018.07.04. 22:03:37

@Dikusz: annyit a cikkhez,hogy már egyes Bp helyeken Müncheni árakkal dobálóznak ,szóval már nagyon nincs hova emelkedni az áraknak ,mert nincs rá reális vásárló erő.A piacra öntenek 1-2 éven belül 30-40 ezer új lakást és cirka ennyi árverés alatt váró is van.Őket többségében sajnálom.Pár hete jelentették be,hogy a Nemzeti eszközkezelő kerete kimerült,több árveréses lakást nem tud megmenteni ( 36 000 lakástulajdonos megmenekült) A fő feltétel az volt ,hogy legalább 2 18 év alatti gyerek legyen az ilyen helyzetbe került családoknál. Egy MÁV-os ismerősünk ,aki az igazgatósághoz közel van azt hallotta,hogy jövő nyáron a MÁV,Volán és BKV jegyeket minimum 5-8%-kal akarják megemelni. Takarék úr ehhez mit szól?

gabors 2018.07.04. 22:10:24

@Buchhalter: mit szolna semmit legkozelebb NEM IS AKAR orban nyerni megy svajcba nyugdijba .... addigra ellophato EU penz sem lesz mert putyin es trump szetszedi az EU-t Mo meg mehet vissza a kelet-kelet europaba ... ha meg lesz ilyen

Bredpitt Monika 2018.07.04. 22:17:44

@Shaktee: ebben a könyvben nem éreztem a hó illatát, inkább a vér szagát.........

adj egy tippet inkább, mit olvassak, van e valami jó könyv, amit ajánlani tudsz?

Bredpitt Monika 2018.07.04. 22:19:18

@gabors: hát nem tűnt fel, talán pont azért, mert passzolnak a dolgok, Rudy 1994 től volt a mayor, a törvény 1973 ban lépett életbe, tehát a számok stimmelnek,

Din Serpahis 2018.07.04. 22:34:05

@gabors: Igazából Orbánt nem a pénz érdekli, sokkal inkább a hatalom. A lopás csak azért kell, hogy kitömje azokat akik segítenek neki a hatalmat megszerezni,

négyzet 2018.07.04. 22:41:42

Évekig tervezgették, álmodoztak róla, aztán rájöttek sokan, hogy még mindig nem tanultak meg egy idegen nyelvet se :P
Mert hát az a helyzet, hogy az EU-ban ezzel sereghajtók vagyunk, nagyon kevesen beszélnek nyelvet, jól meg még kevesebben.

négyzet 2018.07.04. 22:49:56

Pedig szerintem mikor, ha nem most... A társadalom szétszakadása egyre durvább, ezt már tényleg csak valami burokban lehet ép ésszel elviselni.

négyzet 2018.07.04. 22:51:52

@sörm:
Hát gratula a cabinhoz! (gondolom, az) Másfél év... tényleg ügyes vagy. Remélem, nekünk is ilyen szépen összejön. Egy tóparti cabint nagyon szeretnénk, tavaly laktunk egy ilyenben egy hetet, csodás volt!

gabors 2018.07.04. 22:55:45

@Bredpitt Monika: "@gabors: hát nem tűnt fel, talán pont azért, mert passzolnak a dolgok, Rudy 1994 től volt a mayor, a törvény 1973 ban lépett életbe, tehát a számok stimmelnek"

bocs de ez azert nem kicsit hulyeseg (nem akartam bantobbat mondani) .. csak gondold mar vegig New York allamban a terheseg megszakitals mar evvekkel ezelott nem volt (10) illegalis .. szoval Rudy varosa NEM VOLT erintett es ebbol vont le valami baromi nagy hulyeseget a szerzo az usa-ra ... az igaz hogy 1973-ban 28 allamban BARMILYEN terhessegmegszakitas illegalis volt (de a tobbi allamban pl meging NY ez nem volt)

bocs de ott voltam Rudy elott valoban a petty crime visszaszorult de ez csak latszat volt amugy is es a vilagon semmi koze nem szulok nellkul felnovo horadaknak (nyilvan jol hangzik mindez a konyven)

csak megjegyezneml nezzel mar utanna a Roe v Wade nek (ha valami velemenyt mondasz) a lenyege hogy szovetsegi szintre emelte azt hogy mindenki azt csinalhat a testevel amit jonak lat az alkotmany 14 cikkere hivatkozva (Right to Due Process) kb hogy az allam nem irhat elo (az 50 allam ezert lett szovetsegi) semmi olyat amit az egyen ellen (egyszerusites de mivel nem jogi blog legyen azert eleg) amit az adott egyen nem kivan csinalni es ennek a forditottja is igaz az egyen azt tesz a testevel kb amit akar a "state"-nek nincs totalis hatalma (mert az volt a kerdes hogy a state megvedheti-e a magzatot a az egyen ellen )

DE New York allamban mar evekkel korabban a

2018.07.04. 23:22:40

@London2009: A halál, aki bérlőkkel foglalkozzon x 100 vagy 1000 kilométeres távolságból . Aztán, mire, mittomén, 15-20 év múlva, mondjuk esedékes lenne, hogy én költözzek be abba a lakásba, a csupasz falaktól kezdve kellene az egész kérót felújíttatni .. Hát ja, rohadt jó befektetés lenne, valóban, plusz az időközbeni karbantartási/kisebb felújítási melók, plusz a ráfordított időm, és mindezek a legideálisabb bérlők esetén, akik tudvalevően nem léteznek ;)))

gabors 2018.07.04. 23:35:54

valaki felmaszott a szabadsag szoborra .... new yorkban... nem semmi ...

gabors 2018.07.04. 23:45:07

@Pink Petsch: mar bocs ez azert eleg egybites hozzallas ... csak par dolog

1. te ezt csinalod? (a csupasz falaktól kezdve kellene az egész kérót felújíttatni .) gondolom nem..

2. ha mindenki kb ugy gondolna mint Te.... kerdezem te KITOLberelnel (ha company az kb ugyanaz mert valaki penzebol van)

nem a befektetes (egyeni vagy vallalati) pont rad mint normalis atlagos berlore gondol amit te irsz azok a hataresetek amire van biztositas es jo szerzode es allami garancia (ez az ami nincs Mo-on meg )

2018.07.05. 00:06:53

@gabors: Biztosan az, már a hozzáállás, de én így gondolom, hál'istennek nem kötelező érvényű az én meglátásom ;) Tudodm, tudom, nem ez a mainstream, de valahogy engem sosem vonzott a mindenáron saját lakás, aktív/dolgozó koromban semmiképp ... Túl sok a macera vele, mert a franc tudja, 3-4 év múlva hol akarok majd élni, a világ melyik részén? Lehet, hogy nem is Európában, ki tudja? És akkor egy halom tégla kössön oda valahova? Mert hiába adod ki, foglalkoznod kell vele, ami idő és pénz.
És, ja, én lennék olyan finnyás, hogy mondjuk 20 év után, más emberek nyomait a saját lakásomban a csupasz falakig el akarnám tüntetni, így onnan kezdődne a felújítás, sőt a falakon belül, a minden féle vezetékeknél .... ami rohadt sok pénz, és lehet, akkor már nem is szeretnék abban az országban vagy adott településen élni a hátralevő életemben ... Persze, eladhatom, de akkor is rohadt sok pénzt emészt fel, és még több időt az egész ... nem ér annyit.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.07.05. 02:32:35

@gabors: "valaki felmaszott a szabadsag szoborra .... new yorkban... nem semmi ..."

Haha, hat az tenyleg jo kis workout :) Happy 4th! :)

kék madár 2018.07.05. 02:35:26

@gabors: biztos elobb tisztaznunk kene az info es teny fogalmat, hogy ne beszeljunk el egymas mellett...

kék madár 2018.07.05. 02:37:20

@Pink Petsch: "Hát ja, rohadt jó befektetés lenne"
mint befektetes, szerintem is rohadt jo.

2018.07.05. 05:23:55

valaki egyszer elmagyarazna nekem, hogy a "ballibes" az takar e valami ertelmes kategoriat, vagy csak szitokszo?

trabant 2018.07.05. 05:42:52

gabors

Nem új strómann, hanem köztes. Mészáros lesz az igazi, aki már beleszokott az állami bank hitelmilliárdjaiba. (A propagandával rászedett dolgozókkal majd visszafizettetik.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 07:06:15

@gabors:

A "ballib" egy teljesen meghatározott dolog, nem valamiféle elkent, heterogén izé.

Alapvetően kelet-európai jelenség. Úgy alakult ki, hogy volt komcsik hirtelen liberók lettek, de ezt valahogy szégyellték, így kitalálták, hogy ők ma is "baloldaliak", miközben a baloldal és a liberalizmus (ami egy JOBBOLDALI eszme) között alapkérdésekben van ellentét.

Ez a történeti ok. Leginkább Mo-on és Lengyelországbna lett erős a ballibizmus. Lengyelországban mára eltűnt egyébként, máshol már régebben, míg egyes országokban (pl. Csehország) sose voltak ballibek.

Ma Mo. az, ahol ez még jelentős erő, ápriluisban majdnem 20 %-ot szereztek a különböző ballib pártok.

Hozzáteszem. a ballib jelenség NYUGATON is megvolt/megvan, de ott ez más ügy: a 70-es, 80-as évektől elkezdődött a nyugati szocdemek liberálissá válása.

A mai válság oka éppen az sok helyen, hogy a "középbal" és a "középjobb" UGYANAZT mondja, mindkettő ultraliberális. Ezért tűnnek el, de legalábbis gyengülnek ezek a pártok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 07:06:20

@kék madár: @gabors:

Konkrétan mire kellene bizonyíték?

Tessék csak megnézni a VIP-hozzászólók kommentjeit olyan ügyben, mely szorosan kötődik magyar politikához. Az esetek 90-95 %-ában a vélemény egyezik azzal, amit magyar ballib médiák hangoztatnak.

kék madár 2018.07.05. 07:28:33

@Határátkelő: jogos, nem is kene, igy is jo husban van, fake newst reggelizik, attol lett ilyen nagy es okos

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 07:46:10

@trabant:

Jó lenne ez.

A Simicska-féle Index ROSSZABB volt még a korábbi. hagyományos ballib vezetésű Indexnál is.

Pl. az én cikkeimből időnként megjelent pár a korábbi vezetésnél, míg Simicska alatt még az index2-ön se soha, sőt Simicskáék az Index FB-oldaláról is letiltottak.

Szóval remélhetőleg az új tulaj növeli a pluralizmust, csökkenti a cenzúrát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 07:46:13

@LepesMez:

A "ballib" egy eszme neve, az előbb le is írtam röviden mit jelent.

De szívesen válaszolok konkrét kérdésre is.

Nyilván szitokszóként is használható, de ez ritka, Mo-on más szitokszavak gyakrabbak, lásd "komcsi", "náci", stb.

Bredpitt Monika 2018.07.05. 09:14:59

@Zsuzsi65: bocs, hogy a múltkor már nem válaszoltam a credit, debit kártyás megjegyzésedhez, nem tudom már melyik poszt alatt volt, de most akkor....

a vízumkérőhöz már engednek debit kártyával fizetni, szerintem azért van , mert vízum időpontot nem kapsz, csak ha átment nekik a pénz, az ESTA nál, viszont nyomban kell nekik a pénz, az én esetemben (aki nem kapott ) is levontak 4 dollárt....

ültek rajta egy pár napot, mivel több kérdésre igennel válaszoltam,

bocs, ha már nem is emlékszel,,,,,,,néha nagy fáziskéséssel reagálok dolgokra...

Bredpitt Monika 2018.07.05. 09:16:07

@gabors: ......nem fejezted be a mondatot, de ok, úgy látom nem fogjuk meggyőzni egymást,

arról, hogy egy író mennyi írói szabadságot enged meg magának......?????

porthosz 2018.07.05. 10:04:22

Én sokfelé mászkálok Európában, nem olyan rossz hely Magyarország.
Ha pedig van pénzed (értsd: keresel mondjuk nettó 250-300-at, ezt ma már szinte akármelyik jobb szakember megkeres itthon is akár egy klíma szerelő is (szóval nem csak infósokról beszélek)), akkor bőven jobb mint sok nyugat-európai ország.

A lakásról pedig - csak mert sokan álomvilágba élnek -:
A tehetős németeknek is saját lakásuk van. Az csak mese hogy a német lakást bérel egész életében. Igen a _csóró_ német lakást bérel és lesz is belőle gond, főleg amikor majd kicsit változik a dolog és már nem futja majd a német nyugdijból a lakásbérlésre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 10:04:40

@London2009:

Elolvastam. Nem értek egyet vele sok dologban. De jó cikk.

Ez kb. a középső Fidesz (1993-2010) eszmeisége egyébként, magam is hittem valami ilyesmiben 1999-2008 között, de ma már mást gondolok.

Ma is nagyon népszerű egyébként ez az eszmeiség a mai magyar "jobboldal" holdudvarában, leegyszerűsítve: a klasszikus liberalizmus le fogja győzni a mai álliberális rendet, mert a mai liberalizmust ezek álliberalizmusnak tekintik.

Azt mondanám, ma is ezt hiszi a fideszes holdudvar zöme, de szerencsére már vannak más hangok is.

Én ezzel szakítani kezdtem 2008 körül, s ma már fatális tévedésnek tartom ezt a hozzáállást.

London2009 2018.07.05. 11:14:22

@Pink Petsch: ha jol vasarolsz ingatlant, amit felsoroltal nem kell, hogy problema legyen. Van ugynokseg, ami szivesen leveszi a terhet a valladrol, egy felujitas meg nehogy mar problema legyen, foleg tizen, huszonevek utan, ha tenyleg ott szeretnel lakni. De szerintem csak, mint befektetes foglalkoztunk vele. A hosszu tavu befektetesek kozul, pedig vitathatatlanul jo befektetes lehet az ingatlan, ha sikerul jot vasarolnod. De ha te ettol ennyire odzkodsz, akkor van szamtalan mas hosszu tavu befektetes, amibe szinten bele lehet vagni. A lenyeg, hogy idoskorodra legyen megoldva az eleted. A penzedet pedig erdemes tobb helyen tartani. Ezt hivjak ugye szepen mondva befektetesi portfolionak es risk managementnek. Minel varialtabb a portfolio, leegyszerusitve persze, de annal alacsonyabb lesz a kockazat is. Na es az ingatlan tradicionalisan egy low risk termek, tipikusan long term es non-liquid. Na szoval egy szo, mint szaz, a parnacihanal mindenkeppen jobb. : )

London2009 2018.07.05. 11:26:28

@gabors: masfel. De igy talan meg inkabb erdekes, hogy mennyire idotallo. Van egy par konyve is a fickonak es rendszeresen publikal is, en nagyon szeretem.
A Wimbledonra visszaterve, oh, bar a ceg fizetne. Tagja vagyok a British Tennisnek es a klubomon keresztul kaptam jogot a jegyvasarlasra. Meg igy sem olcso mulatsag, de ha csak ugy szimplan meg akarnam venni, akkor ezek a jegyek olyan 1000 font korul vannak a dontokre. A mai jegyet pedig csak szerencsevel vettem, a British Tennis tagoknak volt a visszaadott jegyek megvasarlasara lehetoseg a Wimbledon honlapjan.
Majd gondoltam, hogy irok egy posztot rola, de mintha mar lett volna, ugyhogy valoszinuleg, hogy hagyom.

London2009 2018.07.05. 11:28:54

@maxval balcán bircaman: orulok, hogy erdekesnek talaltad. Szerintem erdemes olvasni a fickot, az egyik kedvencem.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.07.05. 11:31:30

@kronikas: Azért tegyük hozzá,hogy az oktatás és az egészségügy a visszatérés okai között is előkelő helyen szerepel.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.07.05. 11:40:12

@Bredpitt Monika: Mondjuk ezt nem értem. Ha jól emlékszem te külföldről jöttél haza élni. Ez a videó meg azt sugallja, hogy a magyar egy belterjes bunkó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 11:57:30

@London2009:

Mo-on ha ezt egy ballib médiában írta volna le, már jönne a komment "mennyit fizetett neked Zorbán a cikkért?".

London2009 2018.07.05. 12:13:05

@maxval balcán bircaman: biztos, hogy ugyanazt a cikket olvastuk?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 13:00:36

@London2009:

A te linkedet követtem.

Most képzeld el ezt a cikket pl. a HVG-ben! S képzeld el mik lennének a ballib kommentelők hozzászólásai.

A szerző épp azt mondja, hogy "the liberal retreat is not a revolt of the ignorant masses against enlightened elites; it is mostly the result of the follies of liberals themselves" - na most egy ilyen mondat feléért is azonnal orbánistának minősülne bárki a magyar ballib kommentelők számára.

A magyar ballib konszenzus az, hogy a ballib eszmeiség az abszolút igazság, semmi baj nincs vele (esetleg csak az a baj, hogy "nincs összefogás" meg nem jó a kommunikáció), s csak azért nem szavaz rá az egész nép egységesen, mert a nép egy részét megvette Zorbán, a másik része retteg, mert diktatúra van, így fél a ballibekre szavazni, a harmadik része meg szimplán büdös mucsai bunkó.

S aki BÁRMIBEN árnyaltabb képest fest, az már gyanús alak, hiszen nyilvánvalóan helyezkedni akar, közeledni a rettenetes Zorbánhoz.

sterimar 2018.07.05. 13:00:41

Egy képzett szakember Mo-n, általában kiválóan meg tud élni. Persze sok nyugat európai országban még jobban, de azért egy tartós kiköltözés nagyon sok áldozattal is (nem csak anyagi) jár. Az olló pedig ami az életszínvonalat illeti, rohamosan zárul, ezért egyre kisebb a motiváció a költözésre.
A nem képzettek meg mindenhol a társadalom alján maradnak, az UK-ban és a legtöbb országban ugyanúgy. Lehet, hogy ott több pénzt tud egy mosogató, takarító vagy felszolgáló félretenni (az is csak forintban hangzik értelmesnek, fontban szart se ér), de ahhoz is be kell költöznie tíz másik kelet európai v. ázsiai sorstársával egy ócska lepukkant ingatlanba. Szóval ez is egyre kevésbé vonzó.

Bredpitt Monika 2018.07.05. 13:08:51

@flash.gordon: igen, jól emlékszel, és hazajöttem a hazámba, ahol vannak kedves emberek és belterjes bunkók.....

A video meg vicces szerintem.....

amúgy meg téged nagyon megjegyeztelek magamnak (pozitív értelemben) az első posztom után

Arthamyr 2018.07.05. 13:12:49

@sörm: Magyarországon is lehet a fizikai munkára alapozni, csak a megfelelő konstrukcióban kell végezni. Magyarországon meg azért a tanárok nem a legjobban fizetettek (finoman szólva), de ott is lehet jókat találni. Pl. egyik osztálytársam az eltén dolgozik, kb. heti 12-15 óra munkát végez, mindezt nettó 400k-ért, az azért nem rossz.
Az 5-8 év ugye azt jelenti, hogy hitellel, ami még 5-8 év után is megmarad? Mert azért azon roppantul meglepődnék, ha egy egyedülálló 8 év alatt kitermelné egy Stockholm belvárosában lévő lakás árát. Vidéken meg Magyarországon sem volt annyira rossz, rokonok 62nm-s lakást vettek 6 milláért 2 éve. Mondjuk most ezek 11-12 körül vannak, sajnos nagyon megdrágult az ingatlan az utóbbi pár évben (amit azért a fizetések nem követtek).

Bredpitt Monika 2018.07.05. 13:15:01

@flash.gordon: annak idején ezt írtad, míg többen pszichológusért kiáltottak:

"Ezt hívják kérem honvágynak.

@svájci sapka (ch): Kár, hogy nem olvastad végig érdemes. Ha nem is egyszerre.

Nekem ez a határátkelő egyik legjobb írása, amihez gratulálok. Benne van minden esendőség, ami egy külföldön élő magyart elérhet sőt, nekem úgy tűnik a posztoló külföldön tanult meg igazán magyarnak lenni. A fő üzenete számomra az, hogy ezzel az érzéssel nincs egyedül. És megnyugodhatsz kedves posztoló: Akik a leghangosabban kiabálják, hogy de jó magyarok nélkül külföldön azokról szépen lassan kiderül menet közben, hogy ezt mindig magyar társaságban teszik mert egy idő után pont azokat fogják keresni, akik elől elvileg eljöttek otthonról. :)"

Ez van, hazajöttem és nem tetszik az, amit látok. Van ilyen. Köszi, így négy év után a hozzászólást.

London2009 2018.07.05. 13:38:30

@maxval balcán bircaman: nem olvasok magyar sajtot, de elhiszem neked, hogy igy van. Na es az olyannal mi a helyzet aki se nem ballib, se nem orbanista? Nyilvan itt magamra gondolok. No ezert szavaztam volna a Ketfarku kutyakra ha hagytak volna, mert nekem egyszeruen nem volt alternativa.

London2009 2018.07.05. 13:40:18

@Bredpitt Monika: te Moni, most komolyan kerdezem, miert nem mesz vissz a ferjedhez? Nem lenne jobb a csaladnak egyutt? Foleg igy, hogy meg igazan jol sem erzed magad... Nekem a legfontosabb az lenne mindig, hogy egyutt legyunk, a hol az csak utana jonne...

Arthamyr 2018.07.05. 13:41:55

@London2009: Ezt a kétfarkú kutyára szavazást nem igazán értem. Racionális embernek gondollak, mi a gyakorlati értelme erre időt pazarolni?

London2009 2018.07.05. 13:45:28

@Arthamyr: nem pazaroltam ugye vegul semmit sem ra. Tobbek kozott ezert is szerettem volna levelben szavazni, mert az kizart, hogy egy hetvegem erre menjen el, hogy az esoben alljak a kovetseg elott. A kutyakat birom es nem szerettem volna ha vissza kell fizetniuk a tamogatast. Masra pedig nem tudtam volna szavazni nyugodt lelkiismerettel.

Arthamyr 2018.07.05. 13:51:03

@London2009: Én sem, ezért nem is szavaztam, mint ahogy eddig sosem.
Viszont én őket sem bírom, mert komolytalanok, és kis mértékben károsak (bár nagy jelentőségük végülis nincsen, amíg a Fidesz ennyire elfogadott/népszerű), jól illusztrálják a mostani ellenzék minőségét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 14:30:31

@London2009:

Ami egyik oldalon sincs, azt a ballibek jobban szidják, mint a Fideszt.

Mondjuk, a választás előtti 1 hétben a ballib médiák többet szidták az LMP-t, mint a Fideszt.

Bredpitt Monika 2018.07.05. 14:43:48

@London2009: ez jó kérdés, mennék, de a hatóságok beleköptek a levesbe, most várakozunk, a karibi ötlet onnan jött, hogy ott legalább jóval közelebb lennénk Amerikához, fele annyi a repjegy, fele annyi az utazás, időzóna ugyanaz,

tegnap beszéltem telefonon a sógorommal, akiről írtam pár hete, az örökbefogadott lánya kapott több, mint másfél éve egy levelet, hogy lehet , visszaküldik az országba, ahol született,

17 hónapjukba telt, mire kiderült, hogy amikor hat hónaposan megkapta a gyerek az állampolgárságot valami hiba folytán nem lett az aktájához csatolva az állampolgársági bizonyítvány,

most még nekik kellett fizetni 1700 dollárt egy ügyintéző hibája miatt, a lényeg a 17 hónapon van számomra,

long story.......

gabors 2018.07.05. 15:29:14

@Din Serpahis: "@gabors: Igazából Orbánt nem a pénz érdekli, sokkal inkább a hatalom. A lopás csak azért kell, hogy kitömje azokat akik segítenek neki a hatalmat megszerezni, "

ja ertem szoval a tokaji birtokok, a csaladi banyak Tiborcz cegei meg most a lanyarnak az allami lofaszok azok teljes veletlenul kerult a csaladhoz es semmi koze a fidesz-hez es hogy hatalmon van.. az nyilvanvalo hogy a hatalmoban maradas fontos mert addig nincs elszamoltatas ..

London2009 2018.07.05. 15:37:40

@Arthamyr: ebben egyetertunk. Eleg szegyen az orszagra nezve, hogy ilyen politikai "elitet" tudott a rendszervaltas ota kitermelni...

gabors 2018.07.05. 15:39:05

@maxval balcán bircaman: ez egy ertelmetlen katyvasz amit magyarazatkent probalsz eladni..

most csak kerdezenem hogy azok a kozponti bizottsagi elvatrsak akik most fideszben vannak mik jobblibek ???

Mar az hulyeseg hogy a liberalis jobb oldali lenne. Nem kevered egy masik szoval hogy libertarians ami valoban a klasszikus (marxi hogy tetszen neked is) felosztasban a "jobbik" oldalon van

De mindegy is hiszen te is tudod hogy ez csak egy szitokszo valamelyik habony muvekbol kb mint a panelproli .. minnel tobbet ismetlik ananl csunyabb lesz akira raragasztjak mint cimket...

London2009 2018.07.05. 15:43:35

@maxval balcán bircaman: tudom, hogy elmagyaraztad de en ezt a szot, hogy ballib nehezen tudom meg igy is ertelmezni. Igazabol itt hallottam egyedul a blogon, amikor le lettunk ballibezve. Tehat varj. A ballibesek azok a Fideszt nem tamogato balra huzok? Mert peldaul en sosem voltam baloldali, de ettol fuggetlenul sem tamogatom a Fideszt. Szamomra nincs valasztasi lehetoseg Mo-on, amint ezt emlitettem.

London2009 2018.07.05. 15:44:45

@Bredpitt Monika: de a ferjed amerikai nem? Megis rendezetlen a statuszod? Haaat... ez igy elegge ket szek kozul a padlora eses. Szerencsed van, hogy ezt tudjatok mukodtetni. Nem lennek ra kepes. Nekem a csalad az azt jelenti, hogy egyutt vagyunk...

gabors 2018.07.05. 15:57:32

@Bredpitt Monika: persze iro szabadsagba belefer eloszor nem is tudtam hogy egy krimiban olvastad inkabb azzal volt a gondom hogy azt mondtad hogy igen igy lehet mert tenyleg 1994 korul Rudy-nal bejott ... pont 20 ev meg minden erre probaltam esz ervekkel ramutatni ... nem ....

sokan vesznek szentirasnak regenyeket lasd egy teljes szektat hozott letre L Ron Hubbard vagy a Left Behind agymenes ...(16 szakaszban) es sorolhatnam ...

gabors 2018.07.05. 16:08:29

@London2009: " Meg igy sem olcso mulatsag, de ha csak ugy szimplan meg akarnam venni, akkor ezek a jegyek olyan 1000 font korul vannak a dontokre."

a legpresztissebb meccs amit lattunk nem vagyok teljesen biztos melyik ev volt 2000 vagy 2001 Agassi Sampras ferfi elodonto .. mar jo elore megvettuk a jegyeket (valami AmEx promocio volt) vagyis nem tudtuk hogy kik lesznek de mindegy megyunk... es jo volt bar Agassi kikakapott ... akkor a jegy mar csak fel napra van (elozo korokben meg teljes napi a jegy) akkor volt ez $350/fo es eleg font a paholyban es meg nem is egymas mellett :-(((((

A masik evekben korabbi korokre mentunk teljes nap $150 volt kb es olyankor mehetsz barmelyik masik palyahoz is ha eppen van ures szek, nem csak mondjuk a fopalyan jatszanak ...

Egyik evben nagyon megszivtuk mert elerdt az eso es bezartak arra a napra de mivel mar 1 orat ment valamelyik mecs (lehet tobb) nem adtak vissza semmi penzt .... a mecset amit mi akartunk megnezni meg el sem kezdodott .. (akkor tudtam meg hogy van ilyen szabaly)

Szoval egy donto itt is eleg draga foleg ha nem nagyon elore veszed meg a jegyet ... azt nem tudom de biztos itt is van kedvezmeny a USTA tagoknak

Bredpitt Monika 2018.07.05. 16:17:48

@London2009: igen, rendezetlen a státuszom, mert sok m inden történt a húsz év alatt......as i said.....long story.....long long

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 16:22:05

@gabors:

"ez egy ertelmetlen katyvasz amit magyarazatkent probalsz eladni"

Konkrétan melyik részét nem értetted?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 16:22:18

@gabors:

"az hulyeseg hogy a liberalis jobb oldali lenne. Nem kevered egy masik szoval hogy libertarians"

Nem keverem cseppet sem.

A baloldal és a jobboldal szó EREDETI jelentése: hol áll a tőke és a bérmunka antagonizmusában.

A liberális a tőke oldalán áll, azaz jobboldali.

A libertáriánus az kb. ugyanaz, mint az anarcho-liberális. Azaz a liberalizmuson belül is szélsőséges. A klasszikus liberalizmus nem államellenes, hanem a kis állam, az úgynevezett éjjeliőr állam híve. A libertáriánus ezt az éjjeliőr államot is szeretné a lehető legkisebbre csökkenteni, de mégis azért megtartana fontgos állami funkciókat: kb. a gazdaságból teljesen kivonná az államot, de mondjuk maradna az állam védelmi, büntető, stb. funkciója. Az anarcho-liberális ennéál is tovább megy, pl. minden állami bíróságot lecserélne választott bíróságra, a börtönöket is piaci alapon működtetné, a rendőrséget is.

Az a gyanúm, hogy kevered a gazdaságpolitikai liberalizmust a kulturális liberalizmussal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 16:22:25

@gabors:

"most csak kerdezenem hogy azok a kozponti bizottsagi elvatrsak akik most fideszben vannak mik jobblibek"

A Fideszben ma a jobblib (= konzervatív-liberalizmus) már csak az egyik irányzat, ez az 1. Orbán-kormány alatt volt a kizárólagos irányzat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 16:22:38

@London2009:

A ballibek azok, akik liberális értékeket vallanak, de magukat eközben - inkonzisztens módon - baloldaliaknak vallják. Ez volt 1990-2010 konszenzusa a gazdaságpolitikai kérdésekben.

1990-2010 között minden magyar politikai erő UGYANAZT vallotta a gazdaságpolitikában, eltérések csak kulturális téren voltak. (Leszámítva marginális erőket, mint a MIÉP, a Munkáspárt, a korai Jobbik.)

Én mindig megyek szavazni. Kedcenc pártom nincs 1999 óta, de mindig le lehet szavazni a legkisebb rosszra.

gabors 2018.07.05. 16:29:39

@London2009: "@Bredpitt Monika: de a ferjed amerikai nem? Megis rendezetlen a statuszod?"

szerintem valamit mar elrontott(ak) vagy egyutt vagy meg a hazassag elott.

Fogalmam sincs vele mi tortent, de barmilyen (akar apro) immigracios szabalysertest szinte lehetetlen javitani ha valami komolyabb volt akkor meg plane. Amit leirt eddig nagyon ugy tunik hogy elt az usa-ban "illegalisan" overstayed egy nem immigracios vizumot peldaul, tul keson probalt valtoztatni es akar egy nap out-of-state miatt is konnyen elutasitjak. He ennel is komolyabb a vetseg az akar 10 ev kitiltast de nem kizart a vegleges kitiltas sem es mostanaban nem nagyon elnezoek.

Ha abszolut semmi vetseget nem kovetett el akkor viszont nagyon siman kellene ennek mennie.

Az ESTA-n nem ment at az mar rossz jel. Amugy ha kap is vizumot a kovetsegen de volt valami immigracios problemaja New York/Newark-bol siman visszakuldhetik vagy akar bezarjak ott van New Yersey-ben az egyik legnagyobb immigracios borton Elizabeth ... Szemtanuja voltam tobbszor is ilyennek 2x magyarokkal 1x egy holland srac, egy masik esetben egy afrikai talan NIgeria ... evekig minden belepesnel engem is interviewoltak (sajnos egy vegul pozitivan elrendezodott ugyem miatt) elsore bar tudtam elore azert elegge stresszes volt. Mindez azert mert nincsenek osszekotve teljesen a rendszerek azt lattak hogy mivel vadoltak meg de azt mar nem hogy hogyan dontott a vegen a birosag.

Szerintem hozzaerto ugyved nelkul nem lenne szabad kiserletezgetni ... az viszont nem olcso.

London2009 2018.07.05. 16:36:52

@gabors:@Bredpitt Monika: jezusom...ugy, hogy a gyerek meg a ferj amerikai? Nem tudom, hogyan lehet egy ilyenbe belekeveredni. De ha long story akkor hagyjuk. Sajnalom.

London2009 2018.07.05. 16:37:56

@maxval balcán bircaman: jobboldali vagyok, mindig is az voltam. De az Orban rezsimet nem tamogatom. Feltetelezem, hogy ettol nem leszek ballib, bar vegulis... oly mindegy. : )

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 16:52:09

@London2009:

Én jobboldali voltam szinte egész életemben, leszámítva 1984-1985-öt, de 2008-ban elkezdtem átállni a baloldalra.

Mármint nem a bal/jobb magyar értelmében, hanem az eerdeti értelemben, A szó magyar értelemben ma jobboldali vagyok, de csak a szó magyar értelmében.

Amikor elmondtam egy argentín ismerősömnek, hogy Mo-on a kapitalizmus, a szabad piac, a láthatatlan kéz teljes támogatása jelenti a baloldalt, míg a kritikusság a jobboldalt, azt hitte viccelek,.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.05. 17:24:53

@adg: A Dállászban volt az Ellie, amikor mondták az elején a szereposztást, akkor mindig utána mondtam, hogy Ellie, a kölykeit ellie...
:D

Shaktee 2018.07.05. 17:38:47

@maxval balcán bircaman: Jol hitte, you are talking nonsense.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.05. 18:26:04

@Pink Petsch: Na jó, Peccs, de az mennyi pénzt emészt fel, hogy éveken, évtizedeken át költesz lakásbérlésre, amiből egy huncut buznyákot se kapsz vissza sohase.Tessék, mondjuk simán elmegy egy átlag lakásra havonta 500-1500 euró, helytől, állapottól függően.Azt szorozd fel mondjuk laza 10 évvel, vagyis 120 hónappal.Legyen az átlag, ezer ojróés mindjárt adódik a végösszeg, 120.000...Bakker, abból 25x is fel tudsz újítani bármit.Kicsit drága spórolás, szerintem...
:D
Értem én, hogy egyedül vagy és rugalmas akarsz maradni, de könyörgöm, egyformán pakoljunk már a mérlegnek a serpenyőibe, az isten ne rakja telibe...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.05. 18:27:31

@geegee: És pont ez a blog a legjobb példa arra, hogy egyre inkább nehéz és nehezebb valamire való bérlakást találni bárhol, hacsak nincs kapcsolatod.Mert hogy van mindegyikre 120 jelentkező és a tulaj, aki kiadná, kb az ánuszrózsádba is bele akar nézni...
:D

Shaktee 2018.07.05. 18:58:47

@maxval balcán bircaman: Lutz Gizi te majomparádé :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.05. 22:05:48

@Shaktee:

Tudom a valódi nevedet, korábban bejelöltél a FB-on, s nem Lutz Gizi vagy.

Bredpitt Monika 2018.07.05. 22:05:48

@gabors: a határátkelésekről mesélhetnék, volt egy két necces interjúm a JFK n, de beengedtek.......a lényeg, hogy kacskaringós történet

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.07.06. 00:25:53

@Bredpitt Monika: Jaja emlékszem erre a kommentre illetve arra is, amire írtam. Talán még a blogomban posztot is kapott annó. Aranyos, hogy félreraktad.
Viszont azóta mást sem látok tőled (pedig igyexem távol tartani magamat ettől a blognak mondott propagandacsőtől) mást nem látok tőled, mint a NER elleni harcot ill. annak megszervezését.

Most én értem ha nem tetszik de akkor csöbörből-vödörbe kerültél? Vagy attól mert az USA nem bejövős még Mo. sem lett jobb?
Esetleg bármi,ami szép lenne otthon elnyomja a korrupció zaja?

Nem tudom.

gabors 2018.07.06. 02:23:26

@Bredpitt Monika: ".a lényeg, hogy kacskaringós történet"

ezt tudom meg voltak mar ilyen olyan utalasok meg hogy "mennyi" helyen is eltel az USA-ban meg Canads stb szoval elt tudom hogy mi lehet a recordodon ... csak jo tanacskent mondom hogy hozzaerto ugyved tanacs/segitseg nelkul nagyon rizikos probalkozni (a fentiek alapjan valam DIY megoldas nagyon fajo lehet ..... )

csak kerdezem mi van a lanyoddal neki is van gondja .. soha nem volt tiszta hogy ott szuletett-e vagy nem .. ha igen akkor legalabb az O ugyet erdemes lenne megoldani es majd dont o maga.

Csak megjegyzem hogy amerikai hazastars szinte mindig eleg egy immigracios vizumhoz (kiveve amit mar kifejtettem) sajnos a jelenlegi helyzet nem kedvezo ha mar volt problemad.

Lasd pl a magyar part akit valahol Mainben fogtak el gyerekkel .. azota is probalja legalabb a gyereket visszahozni ... anyuka meg megy a dutyiba akar par evre es utanna szinte tutti orokre ki lesz tiltva az USA-bol de most ez van

gabors 2018.07.06. 02:27:26

@maxval balcán bircaman: "Tudom a valódi nevedet, korábban bejelöltél a FB-on, s nem Lutz Gizi vagy. "

ez remelem nem valami fenyegetes ...

amugy meg, mindig vannak olyan hulyek akik 1. faszbukkolnak 2. sajat nevukon .... meg vagyok dobbenve :-)

gabors 2018.07.06. 02:44:44

@London2009: " Nem tudom, hogyan lehet egy ilyenbe belekeveredni. "

Mint mar mondtam nem tudom Monika mit csinalt mit nem csinalt. DE NAGYON konnyu volt ilyenbe belekveredni .. mikor az ember fiatal nem fel kockaztatni (gondolom emlekszel) ..

Namost bar megint nem tudom Monika mikor mit hogy is csinalt. (csak kb tudjuk hany eves ugye), de a 90-es evek elejen sok magyar jott ki az usa-ba (mint magam is) es nem nagyon foglalakoztak a szabalyokkal (hagyma pl meselt errol sokat). En is ismertem hasonlokat ... na mondjuk F1 visa lejart (tanulo) mar volt munkaja maradt ... talalkozott valakivel maradt ment egyik allamobol a masikba .. akkoriban egy feher europainak nem volt nehez akar illegalis munkat sem talalni .. sot akar haza is tudott menni nem volt nagy ugy visszajonni megint csak tanul feher europainak elneztek ezt azt a hataron.

ez igy ment kb 2001-ig gondolom tudod miert ...

Na akkor bekemenyitettek es akkoriban 2001-2008 sokan belefutottak valami immigracios ugybe aminek hosszan tarto kovetkezmenyei lehettek bar meg akkor sem zartak be senkit es az ugyek 2-3-4 evig tartottak sokan egyszeruen hazamentek annelkul hogy megvartak volna mi lesz. Na egy ilyen ugy most kb azt jelenti nulla eselye van ennek a megoldasara meg akkor is ha a hazastars (es akar a gyerek is ) usa allampolgar ... 3-4 eve talan volt valami esely JO ugyveddel .. manapsag semmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.06. 08:30:09

@gabors:

Nekem szinte minden adatom nyilvános.

Mi értelme lenne úgy írni bármit is, hogy senki se tudja, hogy én írtam azt?

Bredpitt Monika 2018.07.06. 11:41:17

@flash.gordon: erre még válaszolok később, a hozzászólást nem elmentettem, hanem kikerestem, és bár sok a hozzászólás, de téged könnyű megtalálni a sárga színed miatt.....

értékelem a normális stílusod

Bredpitt Monika 2018.07.06. 11:42:34

@gabors: később átküldök neked egy linket, tegnap találtam aK3 vízum alatt, egy ügyvédi iroda reklámja, kíváncsi vagyok mit mondasz róla,

Bredpitt Monika 2018.07.06. 19:06:24

@gabors: képzeld felhívott egy ügyvédet a férjem, lehet hallottál róla, Lehelnek hívják (magyar), egy barátnőm küldte át egyébként a számát, neki segített zöld kártyát intézni (mert nem tudott túl jól angolul) meg most az állampolgárságot,.....

azt mondja a férjem, hogy tök mogorva volt hozzá, magyarul káromkodott és lerakta a telefont, hogy ő nem foglalkozik bevándorlási ügyekkel...

itt a cikk, amit említettem:

jgoldlaw.com/immigration-tips/k3-visa-waste-of-time-and-money/

Bredpitt Monika 2018.07.06. 19:13:29

@flash.gordon: pont azt akartam kérdezni, hogy te külföldön élsz ?
(most látom a blogod nevét egyébként, idáig nem figyelgettem)

Ok, csak nehogy meggyőzz, hogy akik a fejünk felett ülnek azok a jófiúk......

sokat gondolkozom mostanában azon, hogy miért is akarok én innen menekülni, én is itt születtem nemcsak a korrupt, mocsok banda, és igen a kérdésedre

"Esetleg bármi,ami szép lenne otthon elnyomja a korrupció zaja?
"

igen, elnyomja a korrupció zaja, de ez ennél sokkal több, ami lent van az nehezen viselhető, ahogy az emberek állnak a korrupcióhoz, én becsületes vagyok, voltam és azt szeretnék maradni,
ezen kívül számomra az a még nagyon nehezen emészthető, ahogy az emberek menetelnek, mint a birkák, azok is akik nem erre a kormányra szavaztak,

aki a birkák után menetel, annak pedig csak a szaros fű jut

Bredpitt Monika 2018.07.06. 19:16:02

@flash.gordon: miért jössz haza, ha szabad kérdeznem?

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2018.07.06. 19:28:35

@Bredpitt Monika: Most voltam otthon látogatóban.
Nekem az a furcsa, hogy az itt leírt soraid alapján látványosan sz**ul érzed magad otthon. És ugye ilyenkor önkéntlenül jön a kérdés, hogy akkor minek vagy ott. Persze lehet, hogy az Egyesült Államok vagy általában véve külföld sem jelentene gyógyírt neked és Mo. nem lesz jobb attól, hogy a többi másképp rossz. Vagy az otthonlét megoldott nálad 20 problémát és teremtett 32 másikat. Vagy szobafestő pemzli, vagy papucs orrán pamutbojt.

[ezt a szójátékot is csak magyartól fogod hallani ;) ]

Bredpitt Monika 2018.07.06. 19:52:05

@flash.gordon: ez jó kérdés, mármint hogy minek vagyok itthon, a legfőbb ok, hogy nem csak rólam szól a történet, van egy gyerekünk is, egyszer már éreztem mocsokul magam amiatt, hogy kiemeltem a megszokott kis környezetéből, hiszen az apja után mentünk Amerikába,

én, ezzel a természettel nem tudom meddig fogom becsukni a szemem, befogni a fülem és legfőképpen befogni a szám......

még mindig nincs csordultig a pohár úgy tűnik.......

Bredpitt Monika 2018.07.06. 19:53:09

@flash.gordon: egyébként azt kérdeztem miért jössz haza, nem azt , hogy mikor,

úgy értelmeztem fenti soraidat, hogy hazaköltözöl

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.07.06. 21:10:20

@Bredpitt Monika: "azt mondja a férjem, hogy tök mogorva volt hozzá, magyarul káromkodott és lerakta a telefont, hogy ő nem foglalkozik bevándorlási ügyekkel..."

Ugy latszik, az itteni magyar (szarmazasu) ugyvedektol ez nem idegen, ui. pont arrol a Ronairol mondta valaki ugyanezt FB-on, aki az ominozus gyerek-ugyben segitett most..De persze a Kovetseg sem maradhatott ki a kritikabol, ugy tunik, mind a ket fel igyekezett kihasznalni a 5-minute fame-t, es magat kicsit szinezni, mint "hos megmentot" ;)

gabors 2018.07.07. 01:04:39

@Bredpitt Monika: magyar ugyvedrol lebeszelnelek mert az ugyetekben nincs SEMMI magyar vonatkozas max azert lenne erteleme ha nem beszelnetek angolul ..... (fogalmam sincs kirol van szo).

Van szemelyes ugyvedetek vagy akivel esetleg hazat vagy barmi mar inteztetek ha igen tole erdemes kerni referencia .. valaki magyar ismeros aki egy magyer ugyvedet ajanl az keves szerintem

Olyat kell keresni aki NEM oraberben csinalja es hajlando legalabb az elso talalkozot ingyen es ad valami tervet hogy mit lehet csinalni

Sot a ferjed jobb ha legalabb kettohoz elmegy elmond MNDENT oszinten a leheto legtobb papirral. Elsore NEM szabad semmit alairni scrticly consultation .. van aki ezert ker penzt normalis de ilyenkor be szoktak szamolni a vegso szamlaba.

EGYET ne csinaljatok ONLINE forumokon szemelyes reszeleteket megadni (vagy barmit ami alapjan azonosithatnak) az ICE az osszes ilyet koveti

mindjart megnezem a linket is es irok kesobb

gabors 2018.07.07. 01:29:05

@Bredpitt Monika: OK szoval nem tudom mit akartal kerdezni ami a K3 vizomrol irnak az tenyleg igy van (en nem vagyok ugyved csak mivel tudni akartam mindent amikor en kezdtem a zoldkartyat..

az I-130 az amit be kell adni ez mindennek az alapja ... nyilvan fiance vizum K-1 mar nem jon szoba) es ha jol tudom Te nem fogsz kapni mas non-immigrant vizumot (es ne is kerj mert akkor gyakorlatilag 22-es csapdajaba kerulhetsz )

Azt nem tudom hogy amikor az USA-ban voltal es mar hazasok voltatok miert nem tudtal "change of status"-t csinalni ez altalaban megy (az en esetem kicsit mas volt olyan vizumom volt ami ezt alapbol engedte de a legtobb vizum ezt titlja)

Megegyszer hogy all az I-130 ???? kb annyi kell hogy a ferjed igazoljon egy bizonyos legalis jovedelmet es vallaja hogy 10 evig eltart (nem leszel az allamra szorulva) .

Ezt hem lehet megkerulni es ez kerul a legtobbe. De amig ez nincs K-3-at nem is tudsz kerelmezni (az is penz es az is csomo papir munka).

Ha megy az I-130 a maga utjan akkor amikor azt elfogadtak akkor gyakorlatilag zoldkartyaval utaznal be az USA-ba. Hogy ez meddig tart az attol fugg hogy hol adjatok be. Minden processing center (igy hivjak ezeket) nyilvanosan jelenti havonta hogy hol tartanak a berkezesi datumok alapjan mennek)

Amit legeloszor le kellene rendezni egy amerikai hozzaerto ugyveddel hogy a Te esetedben mi lehet az ami riziko faktor es mekkora az ... mert ha valamiert nyilvanvalo hogy inadmissable vagy, akkor semmi nem fog menni. Ha csak valami kisebb ugyed van/volt akkor az ugyved meg kell hogy tudja mondani hogy most kb mekkora az eselyed hogy a ferjed petiiciojat elfogadjak-e

En kb ennyit tudok mondani. Egy normalis esetben az I-130 csak par honap es a vegen a Pesti Konzulatuson a vegso interview es gyakorlatilag zoldkartyad van ha atment ... Nem tudom mennyi a teljes koltseg ugyved nelkul is kb 1200 lehet ugyveddel 2-3000-tol csillagos eg

Bredpitt Monika 2018.07.07. 13:52:44

@gabors: köszi, nagyon rendes vagy, mi azért K3 at választottuk, mert annak pont az a lényege, ugye, hogy nem itthon kell várni a zöld kártyára, hanem kint, és addig is együtt lehetünk,

utána nézek az egésznek, az I-130 at valami 10 hónapja adta be a férjem és még semmi hír, ez a mostani adminisztráció miatt van szerintem, minden nagyon belassult (de van más tippem is), szaros ügy a miénk, az már biztos, mi az az ICE?

Bredpitt Monika 2018.07.07. 13:54:26

@Zsuzsi65: majd beszélek barátnőmmel, hogy adjon egy email címet is, szerintem most, hogy így bevadultak a bevándorlásiak, egy csomó ember meg van ijedve és lehet, hogy naponta kapnak száz hívást, de azért mégsem kéne káromkodva elküldeni egy potenciális ügyfelet,

gabors 2018.07.07. 14:49:54

@Bredpitt Monika: "utána nézek az egésznek, az I-130 at valami 10 hónapja adta be a férjem és még semmi hír, ez a mostani adminisztráció miatt van szerintem, minden nagyon belassult "

ez jo akkor errol van egy receipt datumotok es az is meg kell legyen hogy hol megy az ugy ...

itt megnezheted hogy kb mennyi ott eppen

egov.uscis.gov/processing-times/

Ha pedig kerelmeztetek a K-3 at akkor annak az idejet is lehet latni ismet kell a receipt data es hogy hol van ezt mashol fogjak intezni ...

csak akkor erte meg a K-3 ha jelentosen rovidebb a feldolgozasi ido ami cikk alapjan nem biztos sot minden mas forras is azt irja hogy az I-130 es K3/K4 visa feldolgozasi ideje kb azonos mindenhol ... nezd meg I-129F form (gondolom ez is be lett adva) na ez ahol en neztem MINDENHOL hosszabb mint az I-130

Es ha K3-vel vagy akkor az usa-ban kell majd megcsinalhatod az adjustment of status DE nem kell emiatt elhagynod az orszagot (I-485 form) viszon johetsz mehetsz addig is ..

vagyis csak akkor volt/lenne ertelme ha a K-3 gyorsabb... mert akkor hamarabb tudnal bejonni ... de pl NEM dolgozhatsz (bar arra is van form de az sem lesz meg hamarabb mint maga az I-130 )

Na ezert irtak abban a cikkben hogy waste of money (most of the cases)

Amugy sok sikert...

Es lehet online accountot nyitni a USCIS-nel ahol automatikusan kovetheted hogy mi tortenik az ugyeddel ... minden papiron rajta van a case number azt kell kovetni egyesiteni lehet az ugyeket stb

gabors 2018.07.07. 14:53:06

@Bredpitt Monika: " az már biztos, mi az az ICE? "

huuu akkor nagyon nem vagy kepben ...

Na akkor kette valasztottak az imigracio ugyintezest valamikor 2001 utan patriot act meg a tobbi....

az egyik ahol mennek a burokratikus ugyek USCIS United States Citizneship and Immitgration Service(s)

a masik a vegrehajtas meg nyomozasok Imimgration and Custom Enforcment (immigration police, deportation troops, ezek vadasznak most az illegalisokra csukjak oket bortonokbe gyerekeket ketrecbe stb ez az ICE)

gabors 2018.07.07. 14:59:47

@Bredpitt Monika: mivel ezt irod : "szaros ügy a miénk," akkor nem eleg egy sima immigracios ugyved olyan kell aki szaros ugyekhez is ert ... es ha barmi "kriminalis" dolog is volt akkor ertsen ahhoz is ha mar van valami immigracios booboo is akkor plane ..... minden apro reszletrol tudnia kell olyanrol is amirol esetleg a ferjed nem nagyon tud mert mondjuk meg "elotte" tortent...Pl mikor jottel mentel. az usa-ba meddig maradtal ... tullepted a tartozkodasi idot (nem a vizum szamit hanem ami az I-94-on van) Minnel tobb papir van annal jobb.

Azt nem szabad feltetelezni hogy az immigraciosok "nem tudjak" hogy volt valami umbulda pl Canada, vagy Bermuda ... vagy esetleg dolgoztal is stb

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása