Gyakorlatilag a modernkori határátkelés kezdete óta az egyik legneuralgikusabb kérdés, hogy a külföldön élő magyarok beleszóljanak-e és ha igen, milyen mértékig a magyarországi kérdésekbe. Mondjuk a magam részéről nem értem, miért ne mondhatnák el a véleményüket, de hát tudjuk, bőven akadnak olyanok, akiknek ez csípi a szemét. Mindenesetre a mai egyik történet erről szól, de ellátogatunk Norvégiába is, ahol egészen érdekesen ünneplik a középiskola végét az érettségizők, majd elnézünk még Angliába is a tavaszt ünnepelve.
„Neked könnyű! Ne szólj bele!” – ugyan hány határátkelő fejhez vágták már ezt a két rövid mondatot, amikor a külföldi életről és a magyarországi helyzetről volt szó?! Megkapta a mindenkilaci szerzője is, sőt, ennél többet is
„Vitába keveredtem. Hol máshol, mint a cicaharcok arénájában, a virtuálgladiátorok élet-halál harcában: Facebook-kommentben. A vértelen vita vége nagyjából az lett, hogy jobb lenne, ha aktuális magyar társadalmi kérdésekben inkább nem mondanék véleményt. Hogy miért? Mert külföldön élő magyar vagyok. Tehát ez az új címkém. Úgyhogy a nevem: kuss.
Mert aki külföldön élő magyar, az nem értheti igazán az igaz magyar emberek igaz szenvedését. Aki távol él a hazájától, annak könnyű. Ugye. Magyarázni. Meg osztani az észt. A hazai helyzetről. Meg demokráciáról. Vagy bármiről. Miközben eszi a kerítést (érted, kolbász) és tömi az euro milliókat a párnahuzatba. Csak otthon nehéz. De ott nagyon.
A címkét egyébként viszonylag könnyedén nyertem el, nem kellett túl sok kritériumnak megfelelnem. Az sem számít, hogy nem is vagyok valójában külföldön élő magyar, hiszen csak az év egy részét töltöm a határon túl. Az sem számít, hogy ez csupán két éve van így, és előtte lehúztam én is a magam harminc évét a kis magyar valóságban. Igen. Két éve még mindent sokkal jobban értettem.
„Ha nem szavaztál, akkor mit magyarázol?” – jön az újabb kritérium, aminek meg kellene felelnem a szabad véleménynyilvánítás jogának gyakorlásához, a kérdezőt rég nem érdekelve, hogy a valóságnak (szavaztam) mennyi köze van a rólam (jelen esetben külföldön élő magyarok egy példánya) kialakított képhez.
„Lehet menni tüntetni.” – Ha voltam, persze az sem jó. Nem számít. Nem tüntettem elég jól. A Parlament még áll, a Kossuth tér sincs felégetve és felhintve sóval.
„Nem is Magyarországon adózol és dolgozol.” – És egyébként az megvan, hogy Magyarországra az EU-s kasszából folynak (még) a pénzek, tehát ha valaki külföldön adózik, abból a hazai sta… kórházak is épülnek?
Mi lehetne tehát a végső érv? Mi az igazi probléma velem, a külföldön (nem) élő magyarral? Mi az, amiért még véleményt sem mondhatok a hazai politikai, társadalmi helyzetről? Amiért, ugyan megteszem a magamét, hogy jobb legyen, mégsem teszek eleget?
„Mert nem itt vagy, hanem ott. Próbálj meg itt boldogulni.”
Mondjuk ki tehát: nekem egyszerűen könnyebb.
Aki külföldön dolgozik annak könnyebb. Hiszen azért ment el. Nem? Persze. Biztosan ezt gondolja Zoltán is, miközben hat vendégmunkással osztozkodik a szállásán és megy mindennap láncfűrésszel szabdalni a marhát a holland vágóhídra. Vajon ő is tudja, hogy neki könnyebb? Hogy nem volt munka a környékükön, ezért lépett le? Na tessék! Ha igazán kemény lenne, otthon maradt volna. Akkor aztán jogosan panaszkodna, lehetne a hazai helyzetről véleménye.
Ahogy a több százezer külföldön dolgozó magyarnak is.
Mi, „külföldön élő magyarok”. Mi lettünk a társadalom új cigánysága. Amikor a szavazatunk kell, akkor a legjobb barátaid vagyunk. A haverok, a rokonok, a király arcok. Akik jól tették, hogy belevágtak. Akiket lehet emlegetni egy bús beszélgetés során. „Hallod, ők elhúztak”. „Igazuk van”. „Ők megcsinálták”. „Ha tehetném, mennék én is.” „Á, én nem tehetem”. Hiszen mindenki ismer rendes külföldön élő magyart is.
De ők azok, akik ha nem értenek veled egyet, akkor mehetnek a levesbe. Akikkel csak a baj van. Akik inkább ne is szavazzanak, mert miért döntenek a te életedről is. Azt sem tudják, mit beszélnek. Ott a távolban, ahol terem a pénz, dolgozni sem kell érte. (...)
Ez jár a fejemben akkor is, amikor egy német kisváros határában, a szakadó esőben, bőrig ázva bontjuk a kürtőskalácsos bódét, miután három nap alatt ledolgoztunk 38 órát. És ez jár a fejemben akkor is, amikor végre bemászunk aludni a lakókocsiba. Amiben itt, Németországban lakunk."
A teljes posztot itt olvashatod el.
Érettségi Norvégiában
Zajlanak az érettségik, ami felettébb komoly stresszel jár diáknak, szülőnek egyaránt. Előbbinek persze valahogyan ki kell ereszteni a gőzt, és ezt északon a Norvég életünk blog posztja szerint egészen látványos módon teszik.
„A lényege, hogy az érettségizők (osztálytársak/barátok együtt - azért nem mindenki tehetné meg ezt még itt sem) kapnak (szülőktől, szponzoroktól?) egy leginkább furgont, esetleg egy buszt, amit saját ízlésük szerint dekorálnak (a minél nagyobb hangcucc csak hab a tortán). És ezzel az érettségit megelőző jó egy hónapos bulisorozat kezdetét veszi.
A napjaikat a furgonokban töltik leginkább, járnak-kelnek buliznak (tanulnak? valamit biztosan...). De elég kulturáltan teszik, vagyis az átlagos napokon a többi embert nem zavarják (gondolom minden térségnek van egy kialakult bulihelye, ahol összeröffenek ezekkel a verdákkal), tehát amit mi látunk belőle az jópofa, de hogy mi történik a színfalak mögött, azt már csak az tudhatja, aki végigélt egy ilyet. Azért, gondolom...
A dekorációk fontos eleme, a főszereplők megnevezése. Gyakran van az autókon, a kinek köszönhetjük (apa, anya, egyebek) lista is. Persze valami vicces nevet mindenképpen próbálnak adni a verdának.
Igen jellemzőek a régebbi amerikai furgonok, persze azért szép számmal találni Transportert is, de mindenféle típus előfordul.
Belül egyedileg átalakított az összes. Elég csak kétpontos öv az ülésekre, gondolom kevésbé szigorúak a forgalomba helyezés szabályai, de ez nem biztos.
Az autós része biztos amiatt alakult ki, mert így nagyobb a szabadsága a felnőtt világba lépő fiatalságnak, vagy mert így is tele van veteránokkal Norvégia, és a sok apuka így éli ki fantáziáját legálisan. Utóbbit nem hiszem, de találni a képek között olyat, ahol látni némi megszállottságot is.
A buszos megoldás szerintem azért sem jó, mert egy 18 éves nem kaphat jogosítványt hozzá, tehát itt valakit kölcsönözni kell, az nagyon nem ugyanaz, mint egy saját autóval menni kötöttségek nélkül, bár a hűha faktor nagyobb.
Elsőre úgy tűnik, micsoda pazarlás pár hónapért (mert azért fel kell készíteni az autót), de az az igazság, hogy ezek az autók évek óta ezért léteznek. Az érettségi után eladásra kerülnek, simán ki lehet hozni nullára egy ilyen dolgot.
Változatos árakon cserélnek gazdát, 30.000-90.000 korona nagyjából befedi a kínálatot. A nem leamortizált példányok a rendszer részei maradnak, örök a körforgás. Talán így lehetne letesztelni a különböző típusokat, melyik hogy bírja a strapát...
Gondolom sokakban felmerül a kérdés, vajon mennyire veszélyes ez a többi közlekedőre nézve?
Azt kell, hogy mondjam, semennyire (inkább a rengeteg idős sofőr, ha körbenézek). Nagyon kevés balesetet olvasni/hallani, szerintem eléggé le vannak fektetve az írott és íratlan szabályok. Vajon Magyarországon működhetne ez így?”
A teljes posztot rengeteg képpel itt találjátok, finoman szólva is érdemes átkukkantani.
Májusköszöntő angol módra
Anglia a május köszöntésében is külön utakon jár (miért éppen abban ne tenné…), és ez több tekintetben is megnyilvánul. Az viszont biztos, hogy kertészkedni még mindig nagyin tudnak – derül ki (ez is) a London Budapest Metro blog írásából.
„Mifelénk nem a május elseje a szabadnap s kíváncsi voltam, miért nem szeretnek megemlékezni a chicagói munkásokról. Leginkább arra gondoltam, hogy talán azért, mert az túl bolsevik szagú lenne a Monarchiának, s a Guardian napilapot leszámítva, ahol a törzsolvasók addig szeretnék egymás vállára dőlve zengeni az Internacionálét amíg rá nem jönnek, hogy ha nekik jár avokádós teljeskiőrlésű piritós, akkor mindenkinek jár és ezt az ő magánvagyonukból vonnák le, szóval rajtuk kívül valóban nem nagyon erőltetik a munkásosztály küzdelmeit. (...)
Anglia különutas. A Munka Ünnepe helyett 1978 óta a hónap első hétfője a munkaszüneti nap (már akinek), May Day-nek hívják - nem összetévesztendő azzal, amikor egybeírva üvöltik, hogy Mayday, Mayday, na akkor helyzet van.
Leírások szerint pogány ünnep az eredete, Flóra római istennő dicsőségére alapították. Majálisfával, tánccal – Morris Dancing, Május Királynő - egy fehérbe öltözött, virágkoszorút viselő leányzó – választással, s feltehetően tetemes mennyiségű fermentált ital elfogyasztásával vígadunk. (...)
Igen, a május a életöröm diadala és nagyon ecetesnek kell lenni, hogy ne vegyük észre a szépséget még a nagyvárosban is. Egy biztos, az angolok tudnak gazolni, édibédi kertészetben messzi időzónában nincs párjuk.
Itt köztereken valahogy úgy dugdossák a gumókat, magokat, hogy amint az egyik virág, például a nárcisz elnyílik, már bújik is ki a soros növényke, s így hónapokig élvezhetjük a színek és illatok tarkaságát. (...)
Május ajándéka a May tree avagy common hawthorn, magyarul a Wiki szerint egybibés galagonya a neve de attól még tényleg szép virág, illetve abszolút kedvenceim, az orgona és a bazsarózsa – mindkettő csupán 2-3 hétig kényeztet minket, de az akkor érzékszervi orgia.
Még mindig nyílik a bluebell, az Angol Kékcsengő, állítólag a kései fagyok egy hónappal eltolták a virágzását. A Regent’s Park különösen elbűvölő, a tavasz bokrait hamarosan a Queen Mary rózsakert hihetetlen palettája váltja fel. (...)
Mindennek fényében a májust köszönteni kell! Itt az ideje egy rendes pedikűrnek, az utcán zsűrizhetjük a szürrealista tetoválás remekeket, s ne feledjük, elvileg kibuliztuk a napi 8 órás munkaidőt míg gyerekeink iskolában lehetnek, nem pedig a gyárszalag nyeli be a fél karjukat.”
A teljes írásért ide kattints!
Hazatér a magyar blöffkirály, akinek teljesen megváltozott az élete egy hét alatt.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek