oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. március 02. 06:30,  A honvágy tíz jele 121 komment

2018. március 02. 06:30 Határátkelő

A honvágy tíz jele

Valamivel több, mint két év nem kevés idő az ember életében, külföldön élve meg pláne nem. Ennyi idő után az ember már bőven elkezd beilleszkedni. A mai szerző, Angersin úgy került külföldre, hogy meglátott egy álláshirdetés, amire felkapta a fejét. Tulajdonképpen nem gondolta teljesen komolyan, de behívták interjúra, majd nem sokkal később kihívták Norvégiába körülnézni. Kicsit még gondolkodott, aztán belevágott a párjával együtt. Mai írása azonban nem erről, hanem a honvágyról szól, ami két (három, négy, sok…) év után is elfogja az embert.

Neked is van honvágyad? Melyek a jelei? Hogyan éled meg? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

no_hattal_foto_pexels_com_1.jpg

Miért éppen Skandinávia? 

Örökzöld fenyvesek, végtelenbe nyúló fjordok, derékig érő hó. Pár éve nekem is ez ugrott be elsőre. Aztán jött egy ígéretes álláslehetőség. Pont szakmába vágó, ráadásul fiatal vagyok, a lendület is megvan. Miért is ne? 

Rövid gondolkodási idő után belevágtam. A búcsúzás egész könnyen ment, mivel az izgalom és a kalandvágy átvette a szomorkodás helyét. Fogtam az újonnan kapott bőröndöm és életemben először repülőre ültem. 

Hát így kezdődött. 

Életemben nem láttam még ennyi havat! De nem is lapátoltam… Eltelt az első félév, lassan megbarátkoztam a zord időjárás kihívásaival. Eltelt a második, egyre jobban ment a nyelvtanulás. 

Mindig volt mit tanulni, felfedezni, kipróbálni, megoldani. Nem csak az országról és lakóiról, hanem saját magamról is. 

Aztán elkezdett feltűnni a szociális életem hiánya. A barátkozás külföldön ezerszer több energiát és szervezést igényel, mint egy megszokott, anyanyelvi környezetben. 

A hazautazások voltak az igazi kikapcsolódást jelentő nyaralások. A közösségi tankolás, a motiváció gyűjtögetése a visszatéréshez. 

A komfortzóna-elhagyás mesterévé váltam. Egy dolog azonban újra meg újra visszatér. Honnal kezdődik. 

A honvágy jelei 

Vannak elég egyértelmű jelei annak, ha az embernek honvágya van. Hiába próbálja titkolni, akár maga elől is, előbb-utóbb muszáj szembesülni a ténnyel. Aztán kezdeni vele valamit. 

Nálam most jött el ez a pont. Te is itt tarthatsz, ha például…

1. DTK Elviszlek magammal c. műsorát lényegében Budapest miatt követed. Valószínűleg te vagy az egyetlen. Még a Moszkva teret is szépnek látod. (A felújítás előtt is.)

2. Gyűjtöd a magyar nyelvű feliratokat, hirdetéseket. Ujjongással fogadod, ha találsz valamit, ami Made in Hungary. És meg is könnyezed.

3. Néha, mikor arcodon érzed a téli napsütés égető erejét, lehunyod a szemed és azt képzeled, a mediterrán Magyarországra utaztál, a lábadat pedig a Balaton vize nyaldossa.

4. Van zsákodban minden jó… A bőröndödben több helyet foglal el a pirospaprika, a mák és a túrórudi gyűjteményed, mint az összes többi ruhád. A könyvekről nem is beszélve.

5. Ugyan idáig nem hallottad Tóth Ivett korcsolyázó nevét (shame on me), most az összes fellelhető videóját bepótolod. Kétszer.

6. Nézed az egyébként nem túl izgalmas sporteseményeket is. Büszkeség. Sírás. Libabőr.

7. Párszor, ismétlem párszor elfelejtesz egy magyar szót. Esetleg nem vagy biztos benne, hogy hogyan használják. Mindeközben rettenetesen érzed magad.

8. A blogodban létrehozol egy újabb kategóriát „magyar” néven.

9. Hiányzik a hazád. Koszosan is. Az összes nehézségével, problémájával együtt.

10. Különösebb erőfeszítés nélkül létrehozol egy 10-es listát…

De hát nincs ezzel semmi gond.

Hol érzed, hol nem. Hol fáj, hol kevésbé.

Mindenesetre ott van.”

Ha szívesen olvasnál még Angersintől, látogass el a blogjára!

HÍRMONDÓ 

„Rengeteg barátot veszítettem az évek során” 

Tamás az észak-írországi Castledergben él, párjával közel tíz éve költöztek az Egyesült Királyságba. Azóta született két gyermekük, beilleszkedtek, ő azonban mégis visszavágyik Magyarországra. 

Elképesztő: a Máltán élő magyar, aki kénytelen lesz Tunéziában szavazni 

Már alig több, mint egy hónap van hátra a magyarországi parlamenti választásig, melyen az állandó magyarországi lakcímmel rendelkező határátkelők csak személyesen voksolhatnak. Amiből azért néha egészen elképesztő helyzetek adódnak. 

Ausztráliában is van durva egyetemi beavatás 

Egészen borzalmas videók láttak napvilágot arról, milyen beavatási szertartásokon kell egyes ausztrál egyetemeken átesniük a gólyáknak. 

(Fotó: pexels.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: honvágy Norvégia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr513708546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wuaaa 2018.03.02. 06:56:48

Gyenge. Norvégiáról(ból) azért mást is össze lehetett volna hozni.

Határátkelő 2018.03.02. 07:08:26

@wuaaa: A poszt nem Norvégiáról szól, hanem a honvágyról.

mertcsak 2018.03.02. 07:08:47

Magyarosi Csaba blogjat ezert (is) kovetem :)

Golf2 2018.03.02. 07:11:15

Az öregedéssel egyenesen arányos?

puhacica 2018.03.02. 07:36:53

hat akkor... nekem nincs honvagyam.

SzZoole 2018.03.02. 07:58:14

1. Nincs és soha nem is néztem magyar nyelvű műsorokat.
2. Erre inkább nem írok semmit....
3. Nyáron már egy jó ideje nem járunk haza, pontosan a kibírhatatlan száraz hőség miatt.
4. Az első években így volt, de egy pár éve direkt kérem, hogy ne, mert a több évvel ezelőtt vásárolt is ott mered a fagyasztoban.
5. Persze, hogy felkerestem ezt a nevet, a nővérem lányát, a kereszt lányom, pont így hívják :-)
6. Max. a Forma 1-et es a snookert szoktam nézni.
7. Nem felejtem az anyanyelvem, otthon nem afektalok és nem akcentussal beszélek.
8. Nincs blogon, nem vol és nem is lesz, minek?
9. Az első 4-5 évben hiányzott, most már kevésbbé.eleinte 2-3 havonta haza látogattam, most max évente 2x.
10. Persze, hogy, ezt most a budin ülve írtam meg, milyen nehéz szülés volt :-))

Mrs. Clayton 2018.03.02. 08:20:09

Mara vege a dalnak, senki sehova az osszes ut le van zarva a falu korul. Szep hosszu hetvegenek nezunk elebe. A baj csak az hogy max harom napra van eleg elelmiszer itthon. Izgi lesz. ☃️

Bredpitt Monika 2018.03.02. 08:41:23

A honvágynak nem tíz, hanem kb százezer jele van:

utálom az óceánt, az én óceánomat Balatonnak hívják,
utálom a szomszédaim, akiknek nem látok a fejébe, mert soha nem igazán őszinték,

utálom a mókusokat, mert túl sok van belőlük , bezzeg a Margit szigetiek.....

utálom a kígyókat, mert látom őket, a kertben, a sétám alatt, bezzeg itthon csak az állatkertben láttam,

utálom Beyonceét, aki egy pornóműsort vág le a színpadon, úgy hogy közben a pár éves gyereke ott ül a közönség soraiban,

utálom a fekete rappereket, akiknek aranylánc lóg a nyakában, és akikről sorban kiderül, hogy gengszterek, de ettől nemhogy csökkenne, de nő a nimbuszuk,

utálom Eminem-et, amiért elkezdte (bocs Shady, ezt a honvágy tette velem) ezt a káromkodást,

utálom a GTA-t és minden erőszakos játékot, amit aztán szétszórtak a világban,

utálom a CNN-t, ahol a breaking news azt jelenti, hogy kisiklott egy vonat Kínában, ahol meghalt legalább ötven ember (már csak a hurrá hiányzik, mert halott nélkül nincs hír)

utálom az összes híradást, amiben a szenzációhajhászás a lényeg,

utálom, hogy a vidéki házunkból negyven percembe telik, mire eljutok egy Barnes&Nobles-be,

utálom,hogy sokszor olyan érzésem van, hogy az egész környék úgy van megtervezve, hogy szinte ordít a lehetőség: MENJ VÁSÁROLNI, KÖLTSD A PÉNZT,

utálok vásárolni,

utálom hallani, hogy gyerekek lövöldöznek iskolákban,

utálom hogy ennyi fegyvere van az embereknek,

utálom a tényt, hogy lemaradok a családi eseményekről, hogy nem látom az unokaöcséimet, az apukámat és nem is tudom, mikor lesz rá lehetőség

utálom a magyar házat New Brunswick-ban, mert nekem a barátaim nem ott vannak, hanem Magyarországon,

utálom a játszóteret, ahol nem értem magam körül az embereket, mert beszélnek mindenféle nyelveken, ami nem angol és nem magyar

utálom hallani a híreket a szomszédoktól, mert most nem pálinkázhatok velük...........

maradt még több, mint 99ezer indok

A HONVÁGY EGY ROHADT ÉRZÉS!!!!!

adg 2018.03.02. 09:06:50

Hat ez meg mi volt ez?

TX7AW 2018.03.02. 09:12:11

Honvagy? Az az alom taplalja, hogy Magyarorszag elheto orszag. Ennel azert vannak egeszsegesebb illuziok is, azt hiszem.

puhacica 2018.03.02. 09:15:34

@Bredpitt Monika: szar lehet ennyire utalni "mindent" magad korul. a poszterrol es rolad is azt gondolom a honvagy kapcsan, hogy szomoru eletetek lehet. sajnalom. :(

Hari Seldon 2 2018.03.02. 09:17:54

Számomra értelmetlen pontok.

Bredpitt Monika 2018.03.02. 09:21:56

@Golf2: dehogy, még itt vagyok, szavazni biztos hogy elmegyek, de azon sem lepődnék meg, ha az új szelek úgy fújnak kint, hogy ezt üzenik nekem: Mónika, annyira nem akartál itt lenni, hogy most már vissza se gyere.......

egyébként egy új érzés: imádom látatlanban is a hódmezővásárhelyieket,

Bredpitt Monika 2018.03.02. 09:31:33

A fenti listám a HONVÁGY-ra vonatkozik, akinek soha nem volt ilyenje nehezen fogja megérteni szerintem.

(Egyébként meg jó, hogy vannak civil szervezetek, csak ne legyen hangos a gyerek a buszon (ezt nem kell értelmezni).)

Szép napot mindenkinek. Könyvajánló, azoknak akik szeretnek olvasni:

Túlélni farkasok közt
Misha Defonseca

Általában ha egy ilyen témájú könyvet olvasok, biztosan sírás lesz a vége, de ez a könyv annyira érdekesen döbbenetes, hogy nem lehet sírni rajta. Talán azért is, amiről az alábbiakban szól egy pár "magunkfajta".

moly.hu/konyvek/misha-defonseca-tulelni-farkasok-kozt

Csodabogár 2018.03.02. 10:23:17

@Bredpitt Monika: Megértelek. Van megoldás honvágy ellen.

Csodabogár 2018.03.02. 10:24:21

@TX7AW: Sokan vagyunk, akiknek igenis ez az élhető ország.

Mick Richards (UK) 2018.03.02. 10:26:12

Itt is beutott a hohelyzet (Swindon/UK). Tegnap rovid nap, ma mar nem is mentunk. Majd hetfotol epitjuk tovabb a kapitalizmust.

1.
Erdekes, az emlitett musort szoktam nezni, es probalom minel kevesebb kepkockabol kitalalni, hogy eppen merre mennek. Soha nem a honvagy jelekent, sokkal inkabb a sajat magam szorakoztatasat celzo jatekkent gondoltam erre.

Ugyanezt csinalom filmekkel:
ha olyan helyen keszult, ahol mar jartam, akkor probalom rogton beazonositani.

A masik ilyen, amit nagyon szerettem:
korabbi munka miatt napi szinten jartam be Buda egyik legregebbi, azota megszunt videotekajaba. Ott ugye “company policy“, hogy mindig mennie kell valamilyen filmnek. Tehat belepek, es eppen csak egy pillantast vetve a kepernyore meg kell mondanom a film cimet. Tetje nincs, de jo buli.

4.
Vessetek a mokusok ele, de ezt a Turi Rudi mizeriat soha nem ertettem. Aki egy kajatol vagy annak hianyatol ennyire beremeg, tenyleg maradjon ott, ahova a golya letette. Ugyanakkor a legnagyobb meglepetes volt szamomra, hogy a csalad ellatogatott Sunny Swindon :-) belvarosaban levo lengyel boltba, es Pilota kekszet, vanilias cukrot, puddingot, porcukrot zsakmanyolva jottek haza. Aztan legkozelebb, amikor arra jartunk oda allitottak a polc ele. Gyermelyi teszta, mindenfele keksz, dio, mak… Ennyi magyar lenne itt, vagy a lengyel testverek indulnak ra a dolgokra? Azota sem ertem, hogy miert tartanak echte magyar arukat abban a boltban. Dreher es Arany Aszok a hutopultban! Normalis???

sörm 2018.03.02. 10:34:57

Ami után gyakran vágyakozom az a pesti kulturális élet. De az már az utolsó két pesti évemben is hiányzott, amit diákként még kényelmesen megengedhettem magamnak arra dolgozóként már nem futotta, se anyagiakban, se időben. De ez nem országspecifikus, ha Stockholm belvárosban laknék itt is lenne rá bőven lehetőség. Csak én tóparton és erdőszélen akartam lakni, oda meg ritkán építenek színházat vagy galériákat. :) Valamit valamiért.

sörm 2018.03.02. 10:34:58

Érdekes! Mikor 20 évesen Georgiában voltam egy évet volt honvágyam. Élveztem a kint töltött idő minden percét, de hiányzott pl hogy normális település legyen utcákkal, templommal, járdával, ne kelljen mindenhova autózni. Irritált az egyhangú étkezés, az előítéletek, az emberek tájékozatlansága, a nagy társadalmi különbségek... Előtte azt hittem otthon van szegénység, rekesztjük ki a mi kisebbségeinket, nem jó az oktatásunk stb. Ezt gyökeresen átértékeltem :) És minden ilyesmi hiányzott. Szóval hiába életem legfelszabadultabb, legkalandosabb és talán legszebb éve volt, sokszor tört rám a honvágy.

Volt olyan is hogy egy afrikai úton olyan honvágyam hogy csorogtak a könnyeim. Tanulmányút, nagy felelősség rajtam, két hét iszonyú stressz aztán ért egy durva trauma. Ezekből mindegyik teljesen felesleges volt, könnyen megelőzhető lett volna és Magyarországon nem történt volna meg. Nem éreztem magam biztonságban, haza akartam menni.

Európán belül még sosem volt honvágyam. Amikor hazamegyek akkor érzem hogy jaj, mennyit hagyok ki, milyen jó itt és itt lenni, irigykedve és jó érzéssel nézem az iszonyú gyors fejlődést amin Pest is, a kisvárosom is keresztülment az elmúlt években. De alapvetően jól érzem magam a bőrömben, és nem úgy élem meg hogy ne lennék otthon. Európában ma már (még) nincsenek távolságok, a család miatt gyakran megyek, így a hétköznapokban nem jön a honvágy.

wrstjnethn 2018.03.02. 10:34:58

Akárhányszor hazamegyünk látogatóba, páromat elönti az "akár itt is maradhatnánk, nem is olyan rossz" érzés. Ekkor leültetem és megnézetek vel egy M1, egy TV2 és RTL Klub híradót (ez már kínzásnak minősül?). Miután végignézte, nincs több sóhajtozás.

puhacica 2018.03.02. 10:40:26

@Mick Richards (UK): ez az egyetlen magyar musor, amit minden heten megnezek, alapvetoen dtk miatt. es amikor arra jarnak, amerre laktunk, akkor jo erzes latni a kedvenc helyeimet. de ugyanilyen jo latni londont a mozifilmekben vagy a tobbi helyet, ahol eddig jartunk. :)

Csodabogár 2018.03.02. 10:47:29

Honvágy ügyben tudnék ajánlani egy könyvet. Igaz, Zilahy Lajos, mára kiment a divatból. Cime: A lélek kialszik. Külön érdekesség, hogy az író ezt a könyvet akkor írta, mikor még szó se volt az emigrálásáról. Arra kb. 20 év múlva került csak sor. Amerikában élt.

Mrs. Clayton 2018.03.02. 11:00:58

a honvagy temahoz en csak annyit tudok hozzatenni, hogy kicsit szomoruva tesz engem ujabban, vagyis nem szeretek ragondolni, hogy a fiam meg a csakadom tobbi tagjai Magyarorszagon a lanyom Skociaban, en meg Angliaban az angol ferjemmel meg a fiaval, akitol kiraz a hideg sokszor mert annyira nem eletrevalo, hogy azt sem ertem eddig hogyan tudott eletben maradni. Ezt egyebkent pont mult heten probaltam elmagyarazni a ferjemnek, hogy milyen fura, mert ertem az embereket korulottem, de megis mashogy idegenek, mint az idegen magyarok.
Meg az is neha eszembe jut vajon, ha oreg leszek es alzheimeres es majd csak magyarul jutnak eszmbe a szavak lesz barki a korhazban/otthonban aki erteni fog?

Mick Richards (UK) 2018.03.02. 11:24:33

@Mrs. Clayton:

Ne aggodj emiatt, majd hozatnak neked magyar apolot... :-)

Golf2 2018.03.02. 11:51:56

@Mick Richards (UK): hozatni...tele van magyarral már most állítólag.

Mick Richards (UK) 2018.03.02. 12:04:04

@Golf2:

Mire Mrs. Clayton oreg lesz mar hozatni kell, mert addigra mar mindenki visszamegy. London2009 is megirta, es Schmidt Maria nevu apolt is nyilatkozta valamelyik ujsagban, hogy mindenki haza fog menni, mert rajovunk, hogy ott a legjobb.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.02. 12:31:25

@libslobsi fuszal: haha, mi Dublinnal és az ír helyekkel szoktuk ezt játszani, s aztán azzal szoktuk zárni, hogy no igen, "vágjuk a várost*".

(*Jó 18 éve olvastam egy három hónapja itt lévő hetyke magyar legényke tollából, hogy bármit lehet tőle kérdezni Dublinról, "vágja a várost". Azóta ez a mondás bevette magát a kedvenceink közé.)

London2009 2018.03.02. 12:53:57

@Mick Richards (UK): tevedes! London2009 azt szokta irni es ezt fent is tartja, hogy a tobbseg elobb utobb hazamegy. Kulonosen igaz ez a full magyar parokra. London2009 tapasztalatai alapjan...

London2009 2018.03.02. 13:01:46

Na mostanra a posztot is elolvastam. Talan ket ev utan ez meg ertheto, hogy igy erez a posztolo. Lehet, hogy olyan orszagban probalni beilleszkedni eleve nehezebb, ahol ugye a nyelv is nehezseget okoz. Ezt nem tudhatom, de feltetelezem, hogy ezert van nehezebb dolga.
Viszont az biztos, hogy ha hosszu tavon is ez az erzese megmarad, akkor a legjobban teszi ha visszakoltozik. Elkepzelni nem tudom, hogy lehetne ilyen erzesekkel teljes eletet elni.
Szivesen irnek posztot a honvagyrol de eleg rovid lenne. Soha nem volt honvagyam egy percig sem. Persze lehet, hogy megerne ez is egy posztot, mert gondolom ez sem normalis... : )

puhacica 2018.03.02. 13:16:35

@kisrumpf: ugye milyen jo is ez? mikor nezzuk a filmet es egyszerre kialtunk fel, hogy: jee, ott ettuk azt a jo fagyit! vagy: emlekszel, itt volt az, amikor puloverben ultunk a tengerparton! :D

"vagja a varost" lol, azon szoktam gondolkodni, hogy van-e vajon olyan ember, aki vagja londont.

Csodabogár 2018.03.02. 13:22:53

@London2009: Nekem 9 évig nem volt honvágyam. Addig nem jöhettem haza. Az első haza látogatás után a maradék 21 évben, több kevesebb intenzitással vágytam haza.
Nem szenvedtem látványosan, de pl. mikor repülőtéren a szomszéd sor várt a Budapest felé induló gépre, akkor szivesen sort váltottam volna.

P.Elliot 2018.03.02. 13:25:01

Visszamenni, visszamenni,... talan meg fiatalon ment volna ha nem ereztem volna olyan nagyon jol magamat itt de orok banatnak ereztem volna hogy belekostoltam egy szamomra tokeletes eletformaba es le kell mondani rola mert otthon ezt nem talaltam volna meg az biztos.
Idoskent meg nyugdijban meg ennel is pokolibb lett volna magam mogott hagyva az egesz eletemet amit itt eltem le, a varost, a folyokat, az embereket, a szokasokat, a mosolyt ami nekem igenis fontos es a mogorvasag meg egyenesen riaszt mar, nekem mar ennyi ev utan minden errol szol, raadasul a nyugalmas elet nekem alapveto, letkerdes, inkabb eheznek csak hagyjanak nyugodtan elni, ne packazzon velem senki, ne feltetelezzen rolam senki semmit/ vannak itt magyar ismerosok / nem baratot mondtam/ akik minden moge mast kepzelnek, pl. miert nincsenek anyagi gondjaink, / hiaba magyarazom el, nem hiszi, kovetni meg plane nem/, miert gyogyultam meg a sulyos betegsegbol, nem, biztosan nem is az volt a bajom, miert lakik itthon a lanyom ferjestol, biztos nincs penzuk holott egy haz ara lapul a bakjukban mert nagyon jol keresnek pedig ok fizetik a haz teljes rezsijet es mindent, el sem tudjak kepzelni hogy mennyire szeretnek itt lakni es ok nagy plusznak erzik hogy csaladban es azt sem megvetendonek hogy nem kell haztartast vezetni, minden szabad idejuket magukra fordithatjak, nem, az nem ugy van ahogy en mondom mondja a magyar, minden anya es anyos idegesito es faraszto, o tudja mert o ugy elte meg, masfajtat nem ismer illetve olyan nincs.
Ez akasztana ki a legjobban otthon a feltetelezes hogy en nem ugy elek ahogy elek, biztosan mas miatt, a rosszindulatu feltetelezes. Minden egyeb teren is.
Nem mondom, lehet hogy csak azok ilyenek akikkel itt futottam ossze de semmi kedvem baratkozni veluk.

verkagrafomanka 2018.03.02. 13:33:05

ezek szerint nincs honvágyam, ez megnyugtató :-)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.02. 13:45:11

@libslobsi fuszal: nagyon jo erzes. Dublinnal, az orszagnal egyfajta itthon vagyok érzést is ad, mas helyszineknel egyszeruen csak jo. Hogy jarhattam ott, hogy felismerem, hogy oda is eljuthattam...

No, erzelgosseg ennyi, most kimereszkedunk a havas varosba.

London2009 2018.03.02. 13:49:06

@Csodabogár: az szerintem egy nagyon mas helyzet lehet, amikor az ember nem mehet haza, pedig szeretne. A mi generacionk szamara ez szerencsere mar ismeretlen. Ugye en akkor megyek Budapestre, amikor csak szeretnek. Akar egy hetvegere is elerheto, illetve nekunk mar itt van a telefon, az internet stb. Az teljesen mas lehetett, amikor csak levelet lehetett irni, aminek az atfutasa hetekbe telt. Lehet, hogy neha csak a tudat is eleg, hogy Budapest nem megy sehova, akkor megyek amikor csak akarok. Ettol fuggetlenul nem megyek gyakran. Szimplan csak amiatt, mert nem hinayzik. Viszont ha ott vagyok, akkor szinte mindig jol erzem magam. De en mar csak csaladot latogatni megyek "haza". Ha ok nem lennenek, mar nem mennek. Minek?
De biztosan osszetettebb dolog ez. Gondolom szemelyisegfuggo is, meg nyilvan fugg az osszes tobbi korulmenytol. Szerintem ha valaki alapvetoen boldog ott ahol van, akkor nem fog vagyakozni mas utan, hiszen miert is tenne. No ez meg lehet, hogy igy nagyon le van egyszerusitve, de en igy erzek.

puhacica 2018.03.02. 14:01:40

@P.Elliot: nem csak ok ilyenek. az emberek szeretik tudni, hogy te hogyan elsz, nalad is jobban. gondolom a te megoldasod is az a problemara, ami az enyem: vallrantas es lepni tovabb. az energiavampirokat kerulni kell. :)

puhacica 2018.03.02. 14:02:45

@kisrumpf: silecet ne felejtsetek el felcsatolni :D

P.Elliot 2018.03.02. 14:09:50

@libslobsi fuszal: Hat nem is szoktam veluk leallni, osszejarni sem de ohatatlan hogy masoknal ne talalkozzak veluk vagy a boltban, itt-ott es mivel osszeveszni nem szoktam szinte senkivel hacsak nem kifejezetten pofatlan muszaj megallni nehany szora.Nagyon sok van beloluk de szinte mindegyik olyan akinek nem megy jol es irigy, Nemelyik ijesztoen az.

puhacica 2018.03.02. 14:14:39

@P.Elliot: ezt a "muszaj megallni egy szora" hozzaallast sokaig nem tudtam levetkozni, de egyre jobb vagyok benne :D

London2009 2018.03.02. 14:21:52

@P.Elliot: ez a kulcs. Altalaban semmi masrol, csak irigysegrol van szo. Kulonosen a nok tudnak borzaszto irigyek lenni, a ferfiakat egy csomo minden talan kevesbe erdekli. Nekem is sok ilyen ember van/volt az ismeretsegi koromben, aki sokkal jobban tudott mindent rolam/rolunk, mint en. Raadasul tok hulye voltam es eveken at kepes voltam magyarazkodni meg baromi megerto lenni. Hala az egnek mar ezt regota nem csinalom. Igazabol, szarok a farmra. : )

P.Elliot 2018.03.02. 14:39:27

@libslobsi fuszal: En nem magyarazkodtam hanem csak megmagyaraztam hogy hogy lehet elorejutni ebben az orszagban.
Hogy nincs az a kicsi penz amibol ne lehetne felretenni vagy ha nem lehet akkor keressen nehany oras masodallast. Ezt kulon sertesnek ereztek hogy en kioktatom pedig nem oktattam csak elmondtam hogy mi hogy csinaltuk.
Manapsag mar en sem allok le veluk csak nehany szora hogy vagytok, mi ujsag, sietek....

P.Elliot 2018.03.02. 14:41:51

@London2009: a ferfiak is pokoli irigyek itt vagy csak en jottem ossze veluk? Es valahogy mind ugy kepzeli hogy mivel regen jottem ki, ismeros vagyok itt, segitsek neki keresni valami jolfizeto allast. Mivel nem tudok ilyet maris rossz vagyok mert nem akarok segiteni.
Vannak persze rendesek is de igencsak ritka, egyre ritkabb.

puhacica 2018.03.02. 15:44:12

@P.Elliot: igy kell ezt csinalni :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.03.02. 15:56:52

@P.Elliot: sajnos, a mi ismerosi korunkben is van ilyen, hogy a pletyi, a ki mit mondott, miert nem úgy el, miert nem azt teszi fele szoveg megy. Puhacica jol mondja, kerulni kell az energiavampirokat, mert ha hagyod, nagyon le tudjak szivni az eletkedvet az embernek az orokos morgasukkal, negativsagukkal.

somlobodog 2018.03.02. 17:36:48

A 7-es pont egy vicc. 2 év után... Nincs ilyen hogy elfelejtesz egy magyar szót hogy használják. Nem 4 éves vagy. Főleg hogy ha jól értem a párod is magyar és hazajarsz pirospaprika beszerzo körútra.

Arthamyr 2018.03.02. 17:44:14

@P.Elliot: mi újság, sietek - ezen most jót röhögtem...

Csodabogár 2018.03.02. 18:09:47

@P.Elliot: Azért élvezet olvasni, hogy mennyire tudod milyenek az emberek és milyen az élet itthon. Gondolom vagy 30 éve nem voltál itthon, elképzelni se tudod milyen most a város, mik a kulturális lehetőségek. Üldögélsz a házadban és mondod a tuttit. Remek.

P.Elliot 2018.03.02. 18:37:50

@Csodabogár:Aha! Jot mulattam ezen a beirason meg a kulturalis lehetosegen amin lovagolsz, jobb ha nem reagalok jo?
Majd lehet megteszik masok .

P.Elliot 2018.03.02. 18:42:40

@Arthamyr: Hat ha maskeppen nem lehet lerazni?
Hogy telik az ido? Meg 2 napot vesztegelsz, mi? Egyebkent mi van a hoval, nagy?
Itt havas eso esik most, eleg csunyan nez ki de legalabb nincs akkora szel mint amit igertek. Fene rossz egy idojaras, tegnap meg a kertet keszitettem elo tavaszra most meg duhosen bamulok ki az ablakon, meg uszni sem tudtam elmenni.

P.Elliot 2018.03.02. 18:50:22

@somlobodog: Rengeteg evnek kell ahhoz eltelni es kozben senkivel nem beszelni az anyanyelvet ahhoz hogy az ember elfelejtsen szavakat magyarul. Olyan nincs. Aki ezt allitja az jatsza az eszet.
Nem mondom, uj szavak nem jonnek helyette ami kozben otthon elterjedt, az ember megall a 70-es evek szokincsenel de nincs is kedvem fejleszteni amikor hallom a kitekert szavakat. Foleg a roviditeseket.
Megertenek, tudjak mit akartam mondani, igyekszem helyesen leirni, ennyi nekem eleg.

Talan az akcentus az ami talan-talan kicsit valtozik. Van egy baratnom aki nem is el magyar tarsasagban, nem is lakik mar a kozelben, csak angolul erintkezik mindenkivel es a munkahelyen sem tud maskeppen beszelni. Itt van vagy 30 eve, amikor talalkozunk es beszelgetunk tenyleg van a magyarban kicsi akcentusa de tokeletesen beszel magyarul.

2018.03.02. 18:51:07

@somlobodog: Elfelejteni egy szot tenyleg furcsa, de 4 ev utan en is eszreveszem, hogy nem beszelek olyan jol magyarul, mint regen. Nem a szavak kereseserol van szo, hanem a fogalmazasmodrol. Es nem is eloben a szia hogy vagy szinvonalon, hanem ha valamit irni kell
A lenyeg, hogy fejlodik visszafele, ea mondjuk nem hiszem hogy gyakori, de biztos elofordul, hogy egyeseknel mar szavakat elohivni is nehezebben megy par ev utan, mert a kulfoldi parja jon az ember szamara.

2018.03.02. 18:53:55

Onnan is tudom, hogy nincs honvagyam, hogy ingyen sem mennek magyarorszagra - sajnalnam az idot.

De azert a felhotlen kommunikacio hianyzik, itt meg mindig olyan eroltetettnek erzem a szabadfogasu tarsalgasokat - kivancsi vagyok ez elmulik e valaha.

Kinel hogy volt ez? Mondjatok biztatot

Angersin 2018.03.02. 19:03:47

Hát sziasztok, én is megjöttem.

Ide lőjjetek!

A szerző

Angersin 2018.03.02. 19:09:10

@Zoole Reloaded: Jól megmondtad. Jó neked. Ennyi.

Angersin 2018.03.02. 19:10:13

@Golf2: Ez engem is érdekelne... idővel könnyebb lesz vagy pont hogy nehezebbé válik vajon?

Angersin 2018.03.02. 19:17:31

@ChristineK:
@libslobsi fuszal:

Ez csak egy szubjektív lista. Nem pszichológiai teszt.
Mindenkinél máshogy jelentkezik a honvágy - már ha jelentkezik.

SzZoole 2018.03.02. 19:17:57

@Angersin: ugyi, ezen a három rövid mondaton meddig gondolkodtál?
Tudod én 2 év után örültem, hogy lyuk van seggemen és szelel :-)

Angersin 2018.03.02. 19:21:11

@Bredpitt Monika: Nem vagy egyedül... És megelőlegezve a többi kommentet ezzel kapcsolatban: Szerintem ez belefér. Élhet az ember így is "jól", lehet kiegyensúlyozott, ha a másik oldalon van egy imádom kezdetű felsorolás is. Remélem, van. :)

Angersin 2018.03.02. 19:22:01

@Zoole Reloaded: Hát akkor örülj magadnak továbbra is. :)

Angersin 2018.03.02. 19:25:47

@Mick Richards (UK): Azért nem álmodom Túrórudival, ne aggódj. Sőt, a lista többi elemét sem érzem minden nap.

Angersin 2018.03.02. 19:26:49

@Hari Seldon 2: És mi a helyzet a sajátjaiddal? Vannak? Megosztanád?

SzZoole 2018.03.02. 19:27:58

@Angersin: látom nem érted, nem baj :-)

Angersin 2018.03.02. 19:32:22

@sörm: Ugye? :) A színházat és hasonlókat tudod pótolni néha? Egyébként mekkora különbséget érzel a magyar és az idegen nyelvű előadások között? Bármi ilyesmire kíváncsi vagyok.

Angersin 2018.03.02. 19:35:36

@wrstjnethn: Ez ismerős. Hamar elszáll az ötlet... Mondjuk nem tudom, melyik híradó élvezhető/értékelhető manapság.

zoldzeller 2018.03.02. 19:36:01

@LepesMez: igen, nalam is elsosorban az irasbeli nyelvhasznalat romlott. De pl mi a ferjemmel is angolul uzenunk egymasnak, vagy a bevasarlo listat is angolul irjuk (bar lassan mindkettonk tobbet elt itt mint Magyarorszagon).
Amit eszrevettem, hogy vannak temak amikben nem tudok jol magyarul kommunikalni es keresem a szavakat, egyszeruen mert magyarul nem hasznaltam oket, angolul pedig rendszeresen.

Angersin 2018.03.02. 19:37:16

@Csodabogár: Köszönöm a könyvajánlót!

Angersin 2018.03.02. 19:47:40

@London2009: Nem hinném, hogy a nyelv lenne az oka. Furák ezek a norvégok... És igen, egy idő után mérlegelni fogok. Sok dolog húz haza egyébként is. Én mindenesetre szívesen olvasnám, milyen az a nulla honvágy. :)

nyuszigonosz 2018.03.02. 19:50:08

@Angersin: Könyvet én is ajánlok neked, igaz semmi köze a honvágyhoz.

Mivel Norvégiában élsz/ éltek, azért.
Az egyik kedvenc írom az norvég: Joern Lier Horst. Nagyon jó krimiket ír. Nem azt a nehézkes saját problémáiktól agyoncsapott már -már pszichotikus nyomozók vannak ezekben a krimikben, hanem tényleg jól olvashatóak, a leírt dolgok: nagyon sok esetben nem csak fikció - az író sok évig maga is nyomozó volt.

Na meg a legújabb még csak norvégül van meg, az ott Karácsony elött jelent meg, na azt még nem olvastam. Viszont az összes többit.
( nem a gyerekeknek szánt könyveit, mert olyanok is vannak)

Meg ha nem lesz még ezévben valamilyen fordításban a legújabb, tán még norvégül is megtanulok. :-)

Angersin 2018.03.02. 19:54:57

@London2009:

"Szerintem ha valaki alapvetoen boldog ott ahol van, akkor nem fog vagyakozni mas utan, hiszen miert is tenne."

Alapvetően egyetértek. Na de mi a helyzet a kalandvággyal? Ha fiatalon jól vagy, boldog vagy, mondj le a külföldi tapasztalatszerzésről?

Angersin 2018.03.02. 19:56:23

@nyuszigonosz: Köszi szépen! Ha tényleg nagyon izgi és megtetszik, a végén még lefordítom neked. :)

Angersin 2018.03.02. 20:00:04

@somlobodog: Nem arról van szó, hogy nem tudok magyarul kommunikálni, választékosan beszélni. Csak arról, hogy párszor nem jut eszembe egy kifejezés. Azért elég nagy a különbség.

nyuszigonosz 2018.03.02. 20:00:51

@Angersin: Remélem tetszenek majd a könyvei.

Na ez jó ötlet. :-)

Angersin 2018.03.02. 20:06:10

@LepesMez: "Nem a szavak kereseserol van szo, hanem a fogalmazasmodrol."

Abszolút!

"itt meg mindig olyan eroltetettnek erzem a szabadfogasu tarsalgasokat - kivancsi vagyok ez elmulik e valaha."

Hát még én!

Angersin 2018.03.02. 20:08:39

@zoldzeller: "keresem a szavakat, egyszeruen mert magyarul nem hasznaltam oket, angolul pedig rendszeresen."

Dettó. Az ember hozzászokik egy másfajta logikához.

Shanarey 2018.03.02. 20:13:45

Honvágy? Még mindig nem futottam össze vele, pedig több mint 4 éve élek a most éppen behavazott Albionban.
Elfelejteni magyarul? Nekem ez sem megy, így jártam.
:-)

nyuszigonosz 2018.03.02. 20:22:53

@Angersin: Elmúlik. Egy idö után ugyanolyan lazán tudsz majd csak úgy beszélgetni akárkivel akármiröl.

És az is igaz, hogy azokat a kifejezéseket, amiket az ember addig nem használt az anyanyelvén: elsösorban szakkifejezések, munkával és akár elintéznivalókkal kapcsolatos dolgok azok, amiket aztán ha magyarul kellenek, hát nem mindig ugranak be csak úgy.

És ez nem azt jelenti, hogy az ember elfejtett volna az anyanyelvén, csak annyit jelent, hogy ezeket más közegben használt, tanult meg, szükségesek. Mint ahogy te is írod: az ember hozzászokik egy másfajta logikához.

zoldzeller 2018.03.02. 20:26:58

@Angersin: @Lepesmez: a small talk inkabb szemlyiseg kerdese,nem? engem boven kielegit, eleg keves ember eleterol akarok tudni, a ferjemnek viszont nagyon sokat kell innia, hogy felhotlenul tudjon csacsogni.

TX7AW 2018.03.02. 20:31:22

@Csodabogár: Nem akarok vitatkozni, de azert az egy irigylesremelto, es nem feltetlen atlagos helyzet, miben te vagy. A nagy tobbsegnek, akik dolgozo korban vannak, nem magan egeszsegugyi ellatasban reszesulve, amikor gondjuk van, nos, azoknak mashogy nez ki a reggel. A tobbit nem is emlitem, ami teged nem erint, de csaladosokat igen, pl. oktatas, mert engem sem erint kozvetlen, de azert nem orulnek, ha Magyarorszagon lenne egy iskolaskoru gyerekem. Szoval honvagy... mint eredeti tema... szerintem a valosaggal szepen ki lehet utni - nalam legalabbis ez futott.

gabors 2018.03.02. 20:37:33

@Golf2: " Az öregedéssel egyenesen arányos? " Nalam forditottan... 25 eve sokkal jobban vartam hogy mikor megyek haza.. most mar abszolult nem erdekel nem is tudom mit mondjak az otthoniaknak miert nem megyek inden sem haza (meg nem tudjak.... ) ...

Angersin 2018.03.02. 20:41:12

@Shanarey: Egyedül vagy családdal? És milyen sűrűn utazol Magyarországra, már ha utazol?

puhacica 2018.03.02. 20:42:22

@Angersin: erre reagaltam: "Te is itt tarthatsz, ha például…"
de semmi baj azzal, hogy neked van honvagyad, mindenki maskepp eli meg a kulfoldre koltozest. szerencsesnek erzem magam, hogy eddig minden ok, de en erre vagytam kb 13-14 eves korom ota. :)

Angersin 2018.03.02. 20:42:42

@nyuszigonosz: Akárkivel akármiről, de nem akárhogy. Engem ez zavar.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.02. 20:44:54

@Zoole Reloaded: "kibírhatatlan száraz hőség miatt"

haha, szaraz hoseg nyaron Mo-n? :))) erre mondjak, hogy minden relativ:) Nekunk, aki a "normal" 20-30%-os paratartalomhoz vagyunk szokva itt Del-Kaliforniaban, mar az otthoni (vagy akar itt a keleti parti) paratartalom is szauna-szeru :)

Angersin 2018.03.02. 20:44:59

@zoldzeller: Hú, hogy én már mennyire unom a small talk-ot. :D

Shanarey 2018.03.02. 20:46:25

@Angersin:

Eggyen vagyunk :-)

Milyen sűrűn járok haza? Változó, az épp aktuális prioritásoktól függ.
Az idén még nem voltam otthon, 2017-ben 4 alkalommal, 2016-ban. 2 alkalommal, 2015-ben 2 alkalommal. 2014-ben egyszer. Az ideji terv, 2 alkalom, de majd kiderül mit dob a sors, az orrom elé.

Angersin 2018.03.02. 20:47:13

@gabors: Nem a körülményektől, a családi helyzettől függ? Kevesebb a motiváció (és a rugalmasság), ha már megvan a kinti saját, nem?

Angersin 2018.03.02. 20:50:39

@libslobsi fuszal: Oké, ott a pont. Feltételezem, hogy valóban eléggé más a helyzeted, ha lényegében az álmod vált valóra.

SzZoole 2018.03.02. 20:52:27

@Zsuzsi65: most erre mit mondjak, itt 14 fokban már rövid ujjúban járok, 22-24 fokban már izzadok :))
3 éve lesz nyáron, hogy utoljára otthon jártam nyaron, 35-36 fokban kisem mentem egesznap mert nem bírtam :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.02. 20:55:07

@London2009: "Szerintem ha valaki alapvetoen boldog ott ahol van, akkor nem fog vagyakozni mas utan, hiszen miert is tenne. No ez meg lehet, hogy igy nagyon le van egyszerusitve, de en igy erzek."

detto ugyanigy erzek en is...

nyuszigonosz 2018.03.02. 20:59:40

@Angersin: Na ez az akárhogy: ez az, ami téged egyelöre zavar, de pont a nyelvhasználattal jön meg az a nyelvtudás, ami neked most még nem olyan, amilyet szeretnél.

Az olvasás szókincset ad, rádiót hallgatni szintén nagyon jó.
Aztán egyszercsak észreveszed, hogy pont ugyanolyan változatosan, hibátlanul és könnyedén tudod magad kifejezni bármilyen társalgáskor. Amikor már nem a mondatszerkezet összerakásán gondolkozol, hanem az automatikusan a nyelvnek megfelelö, amikor már nem kell a ragozáson sem gondolkodni, mert automatikusan helyesen mondod és nem hagyod ki vagy cseréled fel a kötöszavakat.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.02. 21:01:33

@LepesMez: "Onnan is tudom, hogy nincs honvagyam, hogy ingyen sem mennek magyarorszagra - sajnalnam az idot."

nekem hasonlo szituacio volt pont most nemreg, amikor szinte dobbenten lattuk januar elejen, milyen olcsok a repulojegyek (a szokasos $1,100-1,200 helyett kb. $800 volt a Los Angeles-Bp returjegy). Meg is fordult a fejunkben, hogy lecsapunk ra, de aztan a kovetkezo gondolat az volt, hogy most voltunk decemberben, szoval "tul hamar" lenne megint menni, es kulonben is, mar tervezgetni kezdtunk egy Yellowstone-Grand Teton turat...maradtunk az utobbinal :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.02. 21:03:02

@Zoole Reloaded: hat igen, mindenhez hozzaszokik az ember (ti az angliai huvos klimahoz, mi a szaraz meleghez:) nekunk a 14-15 fok zimanko :))

Dikusz 2018.03.02. 21:04:07

@Zoole Reloaded: nem tudtad kinyitni az ajtót, vagy elveszett a kulcs?:)
Viccvót

Dikusz 2018.03.02. 21:05:21

@Zsuzsi65: Ha tehetném, én is az utóbbidnál maradnék:)))

Csodaszép lesz az a túra:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.02. 21:10:31

@Dikusz: Igen, mar most "fenem ra" a fenykepezogepem, es tervezgetem a turakat :))

Angersin 2018.03.02. 21:13:07

@nyuszigonosz: Félreértettél/rosszul fogalmaztam. Nem magára a nyelvre gondolok, hanem lényegében a kapcsolatokra - ami nyilván előbbiből (is) adódik. De az már más tészta, hogy ebben a témában mit gondolok a helyiekről. A ridegségről, az érdeklődés hiányáról, a felszínességről. Ha ezt a posztot ennyi negativitás övezte, az lenne az igazán kockázatos...

Amúgy amit leírsz, teljesen helytálló, szerencsére már letudtam jó pár lényeges lépcsőfokot. De hogy olyan lesz-e, amit én szeretnék, az még kérdéses. /egy örök elégedetlen ;)

SzZoole 2018.03.02. 21:14:32

@Zsuzsi65: angliai hűvös klíma???
Miről beszélsz Zsuzsi, a legjobb :-)))
Viccet félretéve, egész télen nyitott ablaknál aludtam/alszok, a termosztát 18 fokra állítva.
Az ablak mellett én alszok a felesegem belül, egyedül a derekam van be takarva, a két lábam és kezem a paplanon kívül, a felesegem a feje bubjaig betakarozva belul :-)
Egész télen csak egy hosszú ujjú ingben és egy kabátban járok, csak a mostani Russian influence miatt vettem az ing alá egy pólót :-)

SzZoole 2018.03.02. 21:16:09

@Dikusz: dehogy, reggel 9-kor be ültem a kocsmába és csak este 6 után mentem haza :-)

zoldzeller 2018.03.02. 21:17:37

@Zsuzsi65: @LepesMez: 4 eve nem voltunk otthon (mondjuk aki szamit az szerencsere jon rendszeresen) es nem hianyzik.
Ez biztos nagyon mas lenne ha a csalad miatt haza kene jarni, de pl barataink mar egyaltalan nincsennek otthon akikkel ossze kene futni.

trabant 2018.03.02. 21:48:34

Honvágy ellen legjobb orvosság magyar hírportálok olvasgatása. Van választék,mindig hir az eleje, a vége mindig .hu
Pl. hirlista,hu, hirstart.hu stb.

A hírtallózó blogászat is hozza és véleményezi a lényeges hazai eseményeket: www.blogaszat.hu
Aki képben van a hazai viszonyok terén, annak aligha lesz honvágya.

gabors 2018.03.02. 22:01:02

@Angersin: nem az idotol is fugg 2 eve a mondjuk 20 evvel ellentetben ... most is tobb "rokonom" van meg "otthon erts MO"-on mint ahol elek de megis nem nagyon kivankozok mar oda ... mig az elso 2-3 evben mas volt ....

Manka8888 2018.03.02. 22:47:01

Gyenge es eroltetett is. Ezek kozul csak a 9. Relevans, aki turorudit vesz az egyreszt otthon jart, masreszt szereti. Ennyike. Nem kell mindenbe mindent belemagyarazni.
Ugy is hianyozhat az embernek a hazaja ha nem nez meg minden magyart sportkozvetitest...

jojó78. 2018.03.02. 22:51:38

Én kb 1.5 éve nem voltam otthon és köszönöm jól elvagyok.
Néha előfordul hogy 1-2 asztalos szakmai!! kifejezés nem jut eszembe hirtelen Magyarul. De ezeket régóta csak Angolul használom, napi szinten.

skye8 2018.03.02. 23:27:10

Honvagyam van... Mikor nem vagyok Kanadaban :)

sörm 2018.03.02. 23:37:57

@Angersin: Részben igen, Stockholmban persze minden van. A múzeumok fantasztikusak, el kell ismernem hogy sokkal-sokkal magasabb színvonalon vannak mint a magyar. Ami hiányzik az a klasszikus képzőművészet. Otthon bérletem volt a Szépművészetibe, minden csütörtökön volt múzeum plusz előadàssal, izgi programokkal, azon kb havi 2x ott voltam. A stockholmi szépművészetinek szegényebb a gyűjteménye és 4 éve zàrva van. Októberben nyit, már lesem hogy mikor lehet jegyeket foglalni. :) Most meg a Szépműv zárt be Pesten.

A színház más. Pár hete elmentem egy Lear modern feldolgozásra, egy büdös szót nem értettem belőle. Olvasva nem gond Shakespeare svédül, az meg általában az irodalmat már gond nélkül élvezem (4 éve vagyok itt). De a színpadi shakespearebe beletört a bicskám.

Herr Géza 2018.03.02. 23:39:30

Was ist “honvágy”?

Herr Géza 2018.03.02. 23:42:24

Nekem egész életemben inkább “elvágyam” volt. Akárhonnan, akárhova. :D

somlobodog 2018.03.03. 08:19:36

@Csodabogár: pont mint mikor te nyilatkozol az usarol:)) más szemében a szálkát...

somlobodog 2018.03.03. 08:19:46

@trabant: hirstart.hu. :))) aha. Meg blogaszat. Rakom is a kedvencek közé. Köszi a tippet. Ha legközelebb honvagyam lesz azonnal e mértékadó portalokkal fogom csillapítani.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.03. 08:20:42

Nálam az internet szinte teljesen megoldotta a honvágyat.

Korábban honvágyom fő alapja az volt, hogy nem férhettem hozzá magyar lapokhoz, rádióhoz, tv-hez.

Ma már ugyanúgy hozzáférek szinte mindenhez, mintha Bp-en laknék.

wuaaa 2018.03.03. 12:25:40

@Határátkelő: " A poszt nem Norvégiáról szól, hanem a honvágyról."

Ja, így már mindjárt más, mert ha a honvágyról szól, akkor viszont fantasztikus ez a poszt.

négyzet 2018.03.03. 17:46:12

Ha már Norvégia, kíváncsi vagyok, vajon andalúzkutyának hogy megy a sora, ha még ott van. Elég ritkán nézek ide, lehet, hogy már nem is kommentel.

Nekem elég elutaznom valahová, akkor is örülök, ha ismerős dolog bukkan fel, pl. egy magyar termék vagy tök véletlenül egy másik magyar ember. Gondolom Szingapúrban már annak is örülnék, ha európai dolgokat látok. Magyarországon élve meg a svéd termékeknek szoktam örülni (ott laktam korábban, és készülök is újra menni).

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.03.07. 20:45:49

Honvágy ellen csak fel kell csapni a hírportálokat, és olvasni azt a kisstílű marakodást, gusztustalan áskálódást, könyöklést, taposást, gyűlölködést, ami odahaza megy úgy általában mindenféle témakörben...
Nekem eddig bejött... :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása