Valahogy úgy lehet a hazaköltözéssel is, mint a határátkeléssel: az ember mindenféle szépséget belelát előre, csak hát aztán jön a valóság, ami aztán nem ritkán csalódást okoz. A mai történet azért is érdekes, mert egy régebbi poszthoz kapcsolódik, amikor a szerző még a hazaköltözés előtt állt.
Te is hazaköltöztél? Vagy még csak most tervezed? Mik a tapasztalataid, mit remélsz? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
Több mint öt év Ausztrália után döntött úgy Elaine, hogy visszaköltözik Írországba. Az első hónapok csodálatosan teltek, utazgatással, családlátogatással, barátokkal töltött minőségi idővel… A problémák akkor kezdődtek, amikor szeretett volna elhelyezkedni valahol.
Mielőtt azonban rátérnénk az otthoni tapasztalataira, lássuk, hogyan vélekedett még Ausztráliában a hazaköltözésről!
„Mindenképpen hazamegyek”
„Miután 2012-ben a corki University College-ban lediplomáztam, nyolc hónapig kerestem munkát, de nem találtam semmit, így aztán ideköltöztem. Először Perthben éltem, ahol két évig egy mentális egészséggel foglalkozó szolgálatnál dolgoztam, majd utazni kezdtem, így kötöttem ki Sydneyben, ahol most az ausztrál védelmi erők tanácsadó szolgálatánál vagyok.
Szeretek itt élni, de a barátaim és én nagy árat fizetünk érte, hiszen lemaradunk esküvőkről, temetésekről. A családomnak is nehéz ez az egész. Szerintem ha itt születnének gyerekeim, összetörne a szívük.
Amikor először idejöttem, rémes volt a magány. Még ha meg is ismerkedsz emberekkel, nincs közös történetetek, nem ismeritek a másik hátterét. A barátságok sem olyan mélyek. Rengeteget utaztam, és sok barátom van különböző országokból, de el kell ismernem, könnyebben barátkozom írekkel.
Volt néhány párkapcsolatom ausztrálokkal, de mindig eljött az a pillanat, amikor el kellett döntenünk, hogy folytatjuk, vagy szakítunk. Mi értelme az egésznek, ha annyira szeretem Írországot és nem akarok örökre itt maradni? Mostanában már csak írekkel próbálok randizni.
Sok itteni ír ismerősöm mostanában költözik haza, mert gyereket szeretne és a családja mellett akar lenni. Nagyon kemény azt látni, hogy a nagy erőfeszítéssel épített szociális hálód kezd szétesni. Ez is az egyik oka annak, amiért hazaköltöznék. Van egy nagybátyám, aki a 80-as években költözött ide: vannak ausztrál barátai, de minden ír ismerőse visszaköltözött.
Dolgoztam egy perthi tanácsadó szolgálatnál, és időről időre ugyanazok a kihívások, problémák merültek fel: a barátkozás nehézségei, az otthon hiánya, a gyakori költözés – ezek a dolgok egymásra épülnek, szorongáshoz és depresszióhoz vezethetnek.
Úgy vélem, az otthonuktól távol élő emberek sokkal érzékenyebbek. Nem minden csupa napsütés és óceánpart. Keményen dolgozunk, közben a család és a barátok nélkül kell boldogulnunk. Rengeteg pluszköltség is van, hiszen senki nincs körülötted, aki szívességet tenne. Ha pedig elveszíted a munkád, akkor nincs anyagi segítség.
A barátaim állandóan a hazaköltözésről beszélnek. Nekem, egyedülállóként, könnyű dolgom van, mert ez csak rajtam áll. Nem tudom, idén vagy jövőre költözök haza, de mindenképpen hazamegyek. Otthon nincs ugyan ennyi napsütés, és hiányzik az itteni életstílus, de legalább ott vannak a barátok és a család.” (A teljes posztot itt olvashatod el.)
Féltem negatívan gondolni a hazaköltözésre
„Amikor hazaköltöztem, pontos elképzelésem volt arról, hogy hol akarok élni (nem Dublinban), és hogy saját otthont szeretnék 10 év közös albérlet után. Azt is tudtam, milyen munkát szeretnék, ami lehetővé teszi azt is, hogy kicsit félretegyek, de utazgathassak Európában.
Sok állásra pályáztam, azt mondogatva magamnak, hogy az Ausztráliában szerzett szociális munkás tapasztalatommal jó esélyeim vannak. Pár hónap után kezdtem rájönni, hogy a vak optimizmus vezetett.
Egyszerűen féltem negatívan gondolni a hazaköltözésre. Nem akartam az az ember lenni, akinek Ausztráliában honvágya van, aztán amikor hazatér, akkor is negatív. Hittem benne, hogy az állandó pozitív gondolkodás átsegít majd a nehézségeken.
Azóta rájöttem, hogy negatívnak és realistának lenni két különböző dolog, amellett, hogy lehetetlen (és egészségtelen) állandóan pozitívnak lenni” – írta Elaine.
Csalódások
A legnagyobb csalódást az jelentette neki, hogy miközben azt gondolta, ausztráliai munkatapasztalatai, az ottani közel öt év kemény munka számít majd valamit, miközben kiderült, hogy miután hazatért, a semmiből kellett újrakezdenie, mert otthon semmilyen háttere nem volt.
„Olyan volt, mintha ismét frissen végzett lennék. Persze, vannak munkalehetőségek Írországban, de álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy a verseny. Azt is elfelejtettem, milyen sok a magasan képzett ember itthon.
Nem csak a házvásárlást nem engedhetem meg magamnak, de még csak azt sem, hogy egyedül béreljek egy lakást. Azt reméltem, hogy vidéken élhetek majd valahol, de rá kellett jönnöm, hogy az általam kinézett szociális munkák nagy része Dublinban van.
Ezek is érdekelhetnek
Már nem lesz érdemes külföldön dolgozni?
Októberre már majdnem három hónapja voltam munkanélküli. Lassan elfogytak a lehetőségeim, már nem bírtam tovább munka nélkül, a megtakarításaim kezdtek semmivé lenni.
Mivel nem volt más lehetőség, úgy döntöttem, visszaköltözöm Ausztráliába. Megbeszéltem az édesanyámmal, és elkezdtem állást keresni Sydneyben. Azért költöztem haza, hogy közel legyen a támogató közeg, de számomra nagyon fontos a karrier és az anyagi függetlenség, amit még a család és a barátok közelsége sem tud pótolni. Több hónap írországi munkanélküliség döbbentett rá erre.
Önbizalom a padlón
Elveszett, nyugtalan voltam, és nem voltam önmagam. Könnyen felkaptam a vizet, és nagyon rossz volt a hangulatom. Lefogytam, nem voltam aktív, és képtelen voltam úgy beszélgetni bárkivel is, hogy ne jöjjön elő valamilyen negatívum.
Míg Sydneyben sok pénzt kerestem, eljutottam oda, hogy itthon hónapokig segélyen éltem, egyfolytában azt lesve, mire mennyit költhetek. Nem volt pénzem arra, hogy elmenjek egy étterembe, vagy akár Írországon belül utazzak. Semmi olyasmire nem volt pénzem, amire korábban a hazaköltözés pozitívumaként gondoltam.
Az önbizalmam a padlón volt attól, hogy nem hívtak be egyetlen felvételi elbeszélgetésre sem. A szüleimmel éltem egy kisvárosban, miközben Ausztráliában megszoktam a függetlenséget és a nagyváros névtelenségét” – fogalmazott Elaine.
Az újrakezdés
Aztán a mélyponton, amikor már eldöntötte, hogy visszaköltözik Ausztráliába, jött egy állásinterjú, majd a felvétel egy dublini munkára. Egy nagyon jó munkára. Elaine pedig felpörgött, még akkor is, ha az ír nagyvárosban megint idegenekkel kellett egy fedél alatt lakni, és annyi lakbért fizetett, amennyiből barátja vidéken egy háromszobás ház részleteit törlesztette. Úgyhogy Ausztrália egyelőre várhat.
„Nem sajnálom, hogy hazaköltöztem. Rengeteget tanultam magamról, karrierről, a céljaimról, a hosszútávú terveimről, és az ír mindennapok valóságáról. Vissza kellett jönnöm azért, hogy minderre rájöjjek.
Azt is megtanultam, hogy a hazaköltözéshez (is) világos terv, rengeteg előzetes kutatómunka és ideális esetben egy rád váró munka kell.
A mai fejemmel ezeket a kérdéseket tenném fel magamnak hazaköltözés előtt:
Van otthon olyan munka, amit szívesen csinálnál, vagy kompromisszumot kell majd kötnöd?
Jelentkeztél olyan munkára, ami tényleg érdekel, hogy kiderüljön, egyáltalán behívnak-e felvételi elbeszélgetésre?
Vannak lehetőségek a szakmádban a fővárosban? Ha igen, megengedheted majd magadnak, hogy ott lakj?
Felkészültél arra, hogy lejjebb adj a külföldi életszínvonaladból?”
HÍRMONDÓ
Nem hisznek már Magyarországban a kivándorolt fiatalok
Ezzel együtt még azokban is van fájdalom a határátkelés miatt, akik önszántukból, azaz nem a szegénység vagy éhezés elől mennek külföldre munkát vállalni.
Ilyen emberre Amerikának szüksége van
„Nógrád megyéből a Wall Street nagyon-nagyon messze van” – mondta Juscsák György, és ő már csak tudja, hiszen 10 éve, a világválság kezdetekor ott dolgozott, az egyik nagy befektetési bank elnökeként. Most arról is mesélt, hogyan sikerült eljutni a pénzügyi világ egyik központjáig.
Súlyos csapások jönnek Európára
Ha az idei télen úgy érezzük, kicsit össze-vissza az időjárás, akkor még nem láttunk semmi. Az eddig véltnél is jóval szélsőségesebb lesz majd ugyanis Európa időjárása a század második felében.
(Fotó: pixabay.com/papagnoc)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek