oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 21. 06:30,  Ki képviselheti Magyarországot? 184 komment

2018. február 21. 06:30 Határátkelő

Ki képviselheti Magyarországot?

Az elmúlt egy-két nap egyik legnagyobb vihart kavaró eseménye minden bizonnyal Elizabeth Swaney (vagy ha úgy jobban tetszik: Swaney Elizabeth) olimpiai produkciója volt. Magyar színekben. Aminek kapcsán felmerült bennem pár kérdés, ezeket osztanám meg ma veletek, utána pedig remélem, jól elbeszélgetünk majd minderről.

cim_139.jpg

Az alapsztori röviden azoknak, akik nem hallottak volna róla (bár ez őszintén szólva meglepne): a phjongcshangi téli olimpián a női síakrobaták félcsőversenyének selejtezőjében a magyar színekben induló Elizabeth Swaney körülbelül olyan produkciót nyújtott, mint egykoron Eddie, a Sas (aki síugrásban hódította meg a világot azzal, hogy túlélte), vagy Eric Moussambani, az egyenlítői-guineai úszó, aki azzal lett világhírű, hogy éppen csak nem fulladt bele 100 méteren a medencébe a 2000-es olimpián. 

Szóval az idei olimpia (egyik) Eddie-je és Ericje a magyar Elizabeth, aki finoman szólva felkavarta a nemzetközi sportot, hozzáállás és vérmérséklet szerint dühöng vagy mosolyog rajta az ember, gondolja azt, hogy ez a sport, az olimpiai eszme meggyalázása, vagy éppenséggel az eredeti eszme egyik lényege.

(Csak zárójelben: hajlamos vagyok egyetérteni azzal, aki azt írta: „Miért van az, hogy simán együtt tudunk örülni az olimpián bukdácsoló mexikói vagy tongai sífutóval, de ha valaki magyar színekben nevetteti meg a világot, egyből botrányt kiáltunk?  Miért kell mindig olyan komolyan vennünk magunkat, miközben akár büszkék is lehetnénk rá, hogy nálunk az ilyesmi is belefér?”) 

Ám mivel ez nem egy sportblog, engem ennél jobban érdekelne a történetnek az a része, amely határátkelő szempontból érdekesebb, ez pedig a címben feltett kérdés: ki képviselheti Magyarországot? 

Elizabeth Swaney történetét ugyanis több dolog árnyalja. Például az, hogy édesanyja magyar származású, de már Caracasban született, így aztán ő is bepróbálkozott azzal, hogy venezuelai színekben induljon az olimpián szkeletonban (ez kb. egy speciális „szánkó”, amin fejjel lefelé kell leszáguldani egy jégpályán), aztán amikor ez nem működött, megtalálta a magyar gyökereit. 

Szóval a jelek azt sugallják, hogy nem feltétlenül a magyarsága határozta meg eddigi életét (bár ugye ismeretlenül nem tudhatjuk), és inkább csak egy lehetőséget látott benne, hogy megvalósítsa az álmát és kijusson az olimpiára.

cikk_7.jpg

És akkor eljutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy ki képviselheti Magyarországot? Elizabeth Magyarországot képviselte, vagy származása inkább csak lehetőséget nyújtott neki arra, hogy voltaképpen önmagát képviselve részt vegyen a világ egyik legnagyobb sporteseményén? És ez baj-e? 

Mi határozza meg a magyarságot? 

Sokszor elgondolkodom a külföldön született gyerekek magyarságáról. Vajon az a gyerek, aki magyar szülőktől születik akár Németországban, Angliában vagy Amerikában, mennyire lesz magyar? 

Mitől függ mindez? Ismerek olyan családokat, ahol mindkét szülő magyar, ám a gyerekek mégsem beszélnek (vagy maximum jól-rosszul) magyarul, nem ismerik a magyar kultúrát, soha nem éltek Magyarországon egyetlen percet sem – ők magyarok? 

Nyilatkozott Elizabeth Swaney 

„Édesanyám magyar, Venezuelában született, rögtön az után, hogy a nagyszüleim odaköltöztek a második világháború után. Szóval édesanyám anyanyelve magyar volt. Többnyire keverve beszélte a spanyolt és a magyart, mivel az előbbit nagyon sokan beszélik nemcsak Venezuelában, hanem Kaliforniában is. Én az utóbbi néhány évben kezdtem el magyarleckéket venni főleg a sísport szakszavaival, a magyar tudásom nagy része innen jön.” A további részleteket itt olvashatod.

Állampolgárként persze lehetnek azok, ennek semmi akadálya, de ha mondjuk elindulnak magyar színekben egy világversenyen, akkor már magyarok? Akkor is, ha mondjuk egyetlen szót sem tudnak magyarul? Vagy akkor vagyunk büszkék rájuk, ha nyernek, de ha olyan produkciót nyújtanak, mint Elizabeth Swaney, akkor felháborodunk? 

Képzeljük el, hogy Elizabeth Swaney mondjuk 3. lesz a számában, és érmet szerez Magyarországnak az olimpián. Akkor azok, akik most azzal érvelnek, hogy „hát nem is magyar” büszkék lennének rá? 

Mert ha igen, az azt jelentené, hogy a teljesítmény határozza meg a magyarságot, ami hát minimum furcsa lenne. 

De ha nem az meghatározó, akkor mi? 

Ezt a kérdést már csak azért is érdemes szerintem feltenni, mert a jövőben egyre több olyan eset lesz, hogy külföldön élő szülők már külföldön született, de legalábbis ott felnőtt gyereke, unokája dönt majd arról, hogy magyarként vagy annak a bizonyos másik országnak a polgáraként mutatja meg magát a világnak. 

Három állampolgárság, két nyelv 

Hogy szintén a sportból, de teljesen más színvonalról hozzak példát, ott van a teniszező Konta Johanna esete. Nagyapja, Kertész Tamás 1955-ben kétszer volt magyar válogatott labdarúgó (ez ugye az Aranycsapat utolsó időszaka), dédapja Marschall József többszörös magyar és Európa-bajnok hajtó. 

Ő maga Ausztráliában született, de szinte tökéletesen beszél magyarul, viszont brit színekben versenyez, azaz három állampolgársága van. Ja, és volt már a világranglistán negyedik. 

„Szerencsés vagyok, hogy több országot ismerek, képviselek. Ausztráliában születtem, sok helyen éltem a világban, még több helyen jártam, a legtöbb szál talán a rokonok miatt Magyarországhoz köt. A szüleim Eastbourne-ben élnek, az az én otthonom is, de a család többi része miatt évente egyszer-kétszer igyekszem eljutni Magyarországra. Nekem úgy van, hogy sok az otthonom, és van a hazám. Mindennél nagyobb örömmel tölt el, ha az otthoniaknak a büszkeségére lehetek” – nyilatkozta két éve a Nemzeti Sportnak. 

Az Ausztráliában született, brit színekben versenyző Konta Johanna tehát sok szempontból „magyarabb”, mint az olimpián magyar színekben induló Swaney Elizabeth. 

Hát érdekes időket élünk. 

A kérdés tehát az, mitől lesz valaki magyar (vagy angol, francia, német, osztrák…): a családi gyökerektől? Az állampolgárságtól? A kulturális betagozódottságtól? Vagy ez az egész nem számít, és magyar az, aki annak vallja magát? 

Ti mit gondoltok?

HÍRMONDÓ 

Tengerparttól a repülőtérig

Ki hitte volna, hogy horvátországi állásajánlatba is belefutunk, de hát ez történt. Emellett persze akad más is, például írországi négycsillagos szálloda, vagy németországi reptéri meló.

Mit keres egy finn tanár Magyarországon? 

Jukka Sinnemäki nem csak rövid látogatásra érkezett Magyarországra, a finn pedagógus annyira szereti az országot, hogy már házat is vette. Természetesen legalább ennyire érdekes a magyar iskoláról alkotott véleménye. 

Akik alig várják a távozást 

Miközben sokan vélik úgy, hogy a britek uniós kilépésének nincs túl sok értelme, mi több, az inkább csak károkat okoz, a napokban vezető brit értelmiségiek érveltek a Brexit haszna mellett. 

(Fotó: instagram.com/lizswaney)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: magyar olimpia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7013684484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2018.02.21. 07:33:16

Hát szerintem nem kell hogy bárkire "büszkének" lenni, mert a győztes teljesítményéhez én nem adtam hozzá semmit. Amit elért arra saját maga legyen büszke. - nekem legfeljebb annyi a dolgom, hogy a jó szereplést (nem csak a győzelmet) "elismerem" hogy szép teljesítmény volt. De hogy "én" büszkélkedjek azzal, hogy egy "másik" ember nyert?
Nincs rá jogom. - Mert nem járultak hozzá a sikeréhez. Az, hogy esetleg nem kapcsolom el a tv-t, az nem hozzájárulás...

Golf2 2018.02.21. 07:41:59

Gátlástalan Bözsi.

wuaaa 2018.02.21. 08:14:51

Haha.. :)) Jópofa... Nyilván nem az összes résztvevő azzal indult el, hogy éremmel a nyakában tér haza. Akkor meg minek erőlködni, amikor ilyen lazán is lehet? Naugye... Hajrá Lizi ! :))

SzZoole 2018.02.21. 08:40:29

@Golf2: de jók a képek? :-)

svajcineger 2018.02.21. 09:09:50

Mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek magát érzi.

tanato 2018.02.21. 09:29:47

@svajcineger: Így van,az a magyar aki annak tartja magát.Viszont egyszer amikor még Birka mindennapos vendég volt itt,azt írta ha az illető nem beszél akcentus nélkül magyarul,akkor a többi magyar kiröhögi az illetőt és nem tartja magyarnak.Nem fogadják el az ich bin Ungarische kifejezést magyar anyanyelvi szintű nyelvtudás nélkül.
Tehát nálunk a nyelvében él a nemzet van a fejekben.
Az hogy egy világversenyen vagy akár foci kupaversenyeken milyen országból való milyen anyanyelvű versenyző indul milyen színekben,az nem perdöntő.Példa erre a sok magyar csapatban játszó afrikai focista vagy pl a szerb Janics Natasa.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.21. 10:13:01

Ez nem a magyarságról szól, ha a magyar alpesi sízők végig hóekében 10 perc alatt érnek le a pályán az pont ugyanilyen megcsúfolása lenne a sportnak. Ahogy szerintem az is az volt, hogy Moussambani úszhatott. A síugró esete más, akkoriban kicsit más időket éltünk, illetve éltek. Igazából nem a magyarságával van baj, hanem hogy egyáltalán részt vehetett, illetve hogy a szövetség engedte indulni. Ha nem magyar lenne lehet nem is tudtuk volna meg (egyébként valószínű akkor is, mert ez a teljesítmény bejárta a világsajtót), de legalább nem éreztük volna magunkat kellemetlenül miatta.

Rotoxis 2018.02.21. 10:13:05

Olyan egyszerű pedig. A magyar ember szemében magyar az a külföldi, aki valamilyen szinten köthető Magyarországhoz ÉS sikeres. Lásd az összes "magyar" Nobel-díjas, Tony Curtis, stb.
Nem lenne szerencsésebb a "magyar származású" kifejezést használni?

verkagrafomanka 2018.02.21. 10:45:18

Én azt gondolom, hogy nem mindegy?

Arthamyr 2018.02.21. 10:57:27

@Hari Seldon 2: +1

"Képzeljük el, hogy Elizabeth Swaney mondjuk 3. lesz a számában, és érmet szerez Magyarországnak az olimpián. Akkor azok, akik most azzal érvelnek, hogy „hát nem is magyar” büszkék lennének rá? " - Swaney a trükközés miatt indult magyarként. Ha 3., akkor nem azért indul magyarként, hogy trükközzön, hanem mert pl. magyarnak érzi magát, vagy mert a magyar keretek közt találja meg a legjobb feltételeket (végül is értelmezés kérdése, hogy most is itt találta meg a legjobb feltételeket :)). És ahogy hari seldon 2 leírta, akkor sem kell rá büszkének lenni, viszont illik elismerni.

De hogy ebből miért csinálunk ekkora ügyet, hogy még külön poszt is lesz belőle? Mondjuk nem biztos, hogy rosszabb a "milyen szülni külföldön" posztnál tizennegyedszer... :)

tsabus UAE 2018.02.21. 10:59:03

@Hari Seldon 2 és @onlajnok leírta azt, ami az én véleményem is. Ennyi...

Dikusz 2018.02.21. 11:10:31

HA: Lehet, nem jól gondolom, de ha ez a poszt címlapos lesz (még nem néztem meg, hogy az-e) odaragaszthatod magad a képernyő elé.

arncht 2018.02.21. 11:14:02

Magyar az, aki annak vallja magat.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.21. 11:14:52

@tanato:

Így igaz.

Van sokféle nemzettudat.

A legősibb a törzsi-Vallási alapú. Ez ma nemigen létezik, talán csak a zsidóknál van meg már a modern népek közül. Azaz az a sajátom, aki tagja az etnovallásomnak, legalábbis formálisan. A zsidó vallású és az ateista, de származásialg zsidó az a miénk, de aki áttért, az idegen, sőt áruló.

A modern fogalom meg az állam- és a kultúraalapú.

Az államalapú egy adott terület lakosságát hozza össze. Nyugat-Európában ez nagyon jellemző, pl. Svájc erre jó példa.

A másik kultúraalapú, ez egész Kelet-Európában a fő modell.

Nem is féltetlen itt a nyelv, mert pl. az ukránok esetében ez nem így van, nagy részük oroszajkú, mégis büszke ukrán.

De a magyaroknál a nyelv mindent visz. Olyan szinten, hogy még a színmagyar is külföldinek számít, ha nem magyar az anyanyelve.

puhacica 2018.02.21. 11:27:10

@verkagrafomanka: pontosan ugyanezt gondolom en is :D

London2009 2018.02.21. 11:30:19

@onlajnok: egyetertek veled. Engem az a resze az egesz ugynek, hogy magyar vagy nem magyar, nem erdekel. De tiszteletlennek, nulla onkritikaval rendelkezo baromnak tartom ezt a not. Pont mint a tobbi marha, aki jelentkezik a tehetsegkutato musorokba tehetseg nelkul. Ugyanabba a kategoriaba tartozik ez a bolond no is.
Egyebkent meg pont Eddie, the Eagle miatt szigoritottak a kvalifikiacios proceduran. Erdekes, hogy megis megtortenhetett ez az eset.

The Eddie "The Eagle" Rule
The widespread attention that Edwards received in Calgary was embarrassing to some in the ski jumping establishment. In 1990, shortly after the Olympics finished, the entry requirements were strengthened in order to make it nearly impossible for anyone to follow his example: the International Olympic Committee(IOC) instituted what became known as the Eddie the Eagle Rule, which requires Olympic hopefuls to compete in international events and be placed in the top 30% or the top 50 competitors, whichever is fewer.

Golf2 2018.02.21. 11:37:02

Ha más színekben indult volna talán lenne felelőse ennek a cirkusznak.

Golf2 2018.02.21. 11:39:31

@Zoole Reloaded: A képek jók, a kinézetéből meg fog tudni majd èlni talán.

Dikusz 2018.02.21. 11:48:27

@Zoole Reloaded: @Golf2: valahogy biztos voltam abban, hogy a harmadik fényképre gondoltok:)))

Arthamyr 2018.02.21. 11:49:02

@London2009: " which requires Olympic hopefuls to compete in international events and be placed in the top 30% or the top 50 competitors, whichever is fewer. " - Ez akkor itt nem érvényesült, mert ő sosem volt top 30%, egyetlen versenyen sem. Vagy a sok versenyen elért pontok alapján kellett 30%-ban lennie?

London2009 2018.02.21. 11:50:43

@Arthamyr: ezt nem ertem en sem. " in the top 30% or the top 50 competitors, whichever is fewer." Ha ez vonatkozott volna ra, akkor nyilvan nem indulhatott volna. Lehet, hogy milyen uj sportag igy nem ervenyesul ra. Van egy sportjogasz baratnom majd mindjart megkerdezem tole.

Dikusz 2018.02.21. 12:17:38

@London2009: a barátnőd válaszára én is kíváncsi vagyok.

Meg. hogy őszinte legyek, a különböző hírportálokon megjelent cikkek özönét sem olvastam, csak párat.
De változatlanul azt mondom (ismételgetem, mint a papagájok:), hogy a különböző versenyeken összeszedegetett pontoknak köszönhetően lehetett ott az olimpián, semmi másért. Nem ez az egyetlen sportág, ahol úgy kerül előbbre világranglistán (teniszre gondolok), vagy indulhat jelen esetben az olimpián, hogy benevez (megfizeti a nevezési díjat) a sportág versenyeire.

Engem leginkább az érdekelne, hogy ki volt az, aki engedte, hogy induljon. Ez valahogy az olvasott 2-3 cikkből számomra nem derült ki. A síszövetség maszatolását meg nem olvastam.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 12:19:48

@Arthamyr: @London2009: nekem ugy remlik, h meg itt az olompian sem utolso a szamaban, mert egy csomoan buktak, o viszont nem esett el, szoval tok sok embert megelozott ezzel a produkciojaval is csak azert mert semmit nem kockaztatott

2018.02.21. 12:20:30

karacsonyra csinaltattunk az egesz csaladnak gen tesztet, hogy kiben milyen teruletektrol estek be genek. kiderult, hogy alig 50% bennem a keleteuropai (bocs viagra_1000, a karpatmedencet is oda sorolja a teszt leirasa). Referenciakent, a felesegem kozel 90%-ban az.

A lenyeg: orom toltott el, hogy ennyivel is kevesebb kozom van a magyarsaghoz - es tudom, hogy 10 evvel ezelott ez meg semmit nem jelentett volna egy jopofa informacio morzsan kivul.

tehat ugy tunik, a nevelesnek es a politikanak is rengeteg koze van hozza, hogy az emberek mennyire erzik magukat magyarnak. kar, hogy amit a kormany az utobbi evekben el tudott erni, az kb nalam igy jelenik meg.

midenesetre nalunk a gyerekek addig magyarok, amig jar vele unios tagsag. kulonben minek....

svajcineger 2018.02.21. 12:21:34

@London2009:
Kvalifikációs versenyeken összeszedett pontszámokkal indulhatott az Olimpián.

London2009 2018.02.21. 12:26:31

@Mrs. Clayton: nem, meg igy is o lett az utolso az Olimpian, hogy a tobbiek estek, o pedig nem. Valami vilagversenyen lett 13-ik a 15-bol amiatt mert o nem esett, a tobbiek viszont igen.
Oszinten szolva nekem ez a felcso amugy sem a kedvencem. Snowboarddal oke, de sivel, nem is tudom, nem vagyok erte oda. Felolem az egeszet kikukazhatjak Bozskevel egyutt.

London2009 2018.02.21. 12:27:08

@svajcineger: ezt ertem, csak az nem vilagos, hogy miert nem volt ervenyes az Eddie, the Eagle rule. Valoszinuleg azota mar valtoztattak azon is.

London2009 2018.02.21. 12:31:04

@Dikusz: errol a siszovetsegrol meg a tanu film jut eszembe. "Magyar felcso versenyzo! Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.” :D
Feltetelezem, hogy a dontes valahogy igy szuletett meg.

P.Elliot 2018.02.21. 12:32:54

En ebbol a cirkuszbol csak annyit szurtem le hogy van egy bolondos no akinek ez volt az elete alma, kijutni es szerepelni az olimpian. Meghozza gyotro, eletet is befolyasolo alom, mindent megtett erte hogy megvalositsa, meg magyarul is tanult, olyan nagyon el kell itelni?
A fejhajtas korlotte valoszinu sokat rontott az alman de akkor is elerte, kerdes hogy hogy gondol ra vissza. Szegyenkezve? Kinosan? Vagy orommel hogy elerte? Ezt az utobbit nem hiszem mert en csak egyszer lattam ezt a not a versenyen, amikor megallt olyan lapitva, magabahuzodva, szinte csak marokba huzott ujjakkal intett nehanyat, olyan bujdokolva, szegyenkezve.
En bizony nem dobok ra kovet.
Eljutott oda ahova vagyott, nem hiszem hogy olyan jo erzes lehet benne mert leszolas alakult ki korulotte, inkabb sajnalom szegenyt.
Azt hogy felvettek a csapatba az nem az o hibaja/ egyebkent en szinte semmit nem tudtam rola hogy kicsoda es mit keresett ott/ hanem akik indulni engedtek.
Hogy ki a magyar? Szerintem az aki annak erzi magat.A szivbol es a vonzalombol az ami, ha mar nem is Magyarorszagon szuletett bar szerintem egyszeruen ez volt az egyetlen lehetosege hogy kijusson versenyezni azert vallta magat annak.
Kotyagos, bolondos no, en inkabb sajnalom egy kicsit. Nem is kicsit. Az a felszeg buntudatos integetese es arc eltakarasa valahogy szivenutott, szegeny almokat kergeto....
A helyeben fogadnek egy jo edzot ha van ra penzem es folytatnam, hatha kisul belole valami jobb vagy alapitanek egy olimpiara vagyok tarsasagat, hatha abbol is kisul valami, biztosan lenne tagja szep szammal.

svajcineger 2018.02.21. 12:34:26

@Dikusz:
Pedig pontosan a síszövetség engedte indulni. Úgy, hogy előtte sosem látták versenyezni...

London2009 2018.02.21. 12:35:45

@Dikusz: @Arthamyr: siakrobatikara nem vonatkozik az Eddie, the Eagle rule... ennyi a valasz.

Arthamyr 2018.02.21. 12:37:12

@London2009: Megmondom őszintén, én eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen olimpiai sportág. :)

adg 2018.02.21. 12:40:18

Es ezzel a gyerekkel mi van? Nekem az egyik kedvenc olimpiai jelenetem. O sem a teljesitmenye miatt lett sztar, bar Erzsikenel azert jobban futott.
youtu.be/fAADWfJO2qM

London2009 2018.02.21. 12:42:36

@Arthamyr: most neztem meg es 1998 ota van felcso...

Arthamyr 2018.02.21. 12:47:32

@London2009: Az olimpia "komolysága" is érdekes kérdés. Rengeteg sportban nem is azt tekintik a legfontosabb versenynek, sőt, van ahol a legjobbak el sem indulhatnak rajta, ilyen-olyan korlátozások miatt. Persze a NOB vergődik, hogy fenntartsa az olimpia jelentőségét, és azok a sportok, amiknek nincs széles tömegbázisa/zsíros pénzforrása meg azért törekszenek a programba kerülésre, így jöhetnek létre ilyen események, hogy két résztvevő tudása köszönőviszonyban sincs egymással.

P.Elliot 2018.02.21. 12:48:30

@Arthamyr: En is csak most lattam ilyen sportot, en sem tudtam hogy van, igaz hogy a teli olimpiabol inkabb csak a kedvenceimet szoktam nezni, mindent nem.

Arthamyr 2018.02.21. 12:50:08

@London2009: Na ennyire vagyok bunkó. Vagy ennyire felkapott sport. Vagy mind2.

Arthamyr 2018.02.21. 12:59:26

@adg: Ősi magyar shorttrackeseink is vannak, őket érdekes módon nem találta meg senki. :)

London2009 2018.02.21. 13:05:04

@Arthamyr: Az orias mulesiklast, siugrast, gyorskorcsolyat, snowboardot nagyon szeretem. Curling meg bob nem erdekelnek igazan. De a kedvencem a mukorcsolya es a jegtanc. Egyszeruen imadom nezni. Csodalatosak. Meg az emberisegbe vetett hitemet is visszaadjak! De tenyleg! Az a kanadai paros (Virtue-Moir) aki megnyerte a jegtancot es 20 eve korcsolyaznak egyutt, ah, oket meg szinte meg is konnyeztem.
Na es ennek a Bozskenek van pofaja ilyen versenyzok mellett olimpikonnak hivnia magat. Ah, na mindegy is. Engem ezert duhitett fel ez az eset egyedul.

Dikusz 2018.02.21. 13:09:28

@London2009: vannak olyanjaink ezen az olimpián is, és igen szép sikereket elérve.

Dikusz 2018.02.21. 13:10:34

@svajcineger: azt tudtam eddig is, csak a miért/hogyant nem értem.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 13:21:12

@London2009: passz, de mintha tegnap irtak volna h meg ferfiakat is megelozott az olimpian pontszamban.
En nem tartom hulyenek, nem azert mert van ket rendes diplomaja is. Egyszeruen ha korulnezel o a modern nyugati iskolarendszer hozadeka. Senkinek nem mondjuk a szemebe hogy szar teljesitmenyt nyujtott, hogy nem eleg a hozzaallasa, tehetsegtelen. Ezzel szemeben mindenki egyeniseg, jo, meg szuper, meg hero. O is ebben nott fel, hires akart lenni, hat hires lett, mert csak akarni kell es meg tudod csinalni. Ez csak egyesek fejeben van ugy, hogy nekunk nem szabad olimpian indulni, ha nem vagyunk eleg jok. Kerdes ki donti el h mi az eleg jo? A versenyszabalyok szerint o annak szamitott, miert kellett volna az onkritikajanak azt mondania, hogy de acsi, azert legalabb egy trukkot megis kellene tudnom csinalni? Szerinte a bukas nelkuli lejovetel is mar eleg jo teljesitmeny. Nyilvan ha sokan fujognak majd megvaltoztatjak a szabalyokat es akkor csak olyan indul, aki minimum egy forgast tud csinalni.

Arthamyr 2018.02.21. 13:23:16

@London2009: Én főleg a korcsolyás sportokat szeretem, mert magam is azokat űztem/űzöm (bár itt sajnos nincsen rá lehetőség, szóval most szünet van). Természetesen a komoly teljesítményeket a többiben is elismerem, és néha meg is nézem/elolvasom (pl. azért Martin Fourcade-ről hallottam, akkor is, ha nem korcsolyázik). Ahol komoly verseny van, komoly teljesítmények, látszik, hogy nagyon tehetséges emberek évtizedes kemény gyakorlással mire képesek, az mindig csodálatra méltó és sokszor drámai. Pl. Vonn elsírta magát a "bukott" olimpia (=bronz) miatt.

@P.Elliot: Én már azokat sem igazán. Régen mindig néztem a BL-t és a spanyol/olasz bajnokságot, az NHL-t, és az olimpiákat, de kb. egy évtizedig nem volt tv-nk, így leszoktam róla.

London2009 2018.02.21. 13:28:15

@Mrs. Clayton: nem, tenyleg o lett az utolso. A komment masodik felevel egyetertek.

adg 2018.02.21. 13:34:48

Toth (riporter szerint [ tʌf ]) Ivett 23. lett viszont, ez nem tudom, mekkora szegyen Magyarorszagra nezve, eppencsak tovabbjutott. Azonban AC/DC zenere nyomta le a kurjet, vagany csaj lehet, meg a kozvetito is kiemelte.
Csak arany nelkul haza ne merjen menni, mert meg visszafizettetik vele a repjegyet a merges nezok a fotelben.

Dikusz 2018.02.21. 13:36:50

@London2009: régen én is szerettem nézni nagyon is a téli sportokat.
Tényleg képes voltam listát vezetni a tv előtt ülve a síelőkről. Már nem tudom mi okból, de a spanyol Francisco Fernández Ochoa volt a kedvencem, nagyjából addig képben is voltam.
Igazi kedvencem nekem is a műkorcsolya/jégtánc volt, mindig néztük. Bevallom, én akkor ('60-'70-es évek) a legjobban a döntőben mindig nagyon vártam a szovjet jégtáncosokat, azért, hogy láthassam amikor a Kalinka zenéjére táncolnak.
Ismerősömnek a legeredményesebb műkorcsolyázók voltak az unkoatestvérei:)

Arthamyr 2018.02.21. 13:45:17

@Mrs. Clayton: Már csak azt nem értem, hogy minek fárasztotta magát azzal, hogy felmegy a félcső meredek szélére, amikor a közepén is lejöhetett volna. :D

Mrs. Clayton 2018.02.21. 13:49:50

@London2009: most rakerestem az eredmenyere es valoban 24.lett a 24 indulobol. Viszont az elotte vegzo dan 45, 11.80, 45 pontot kapott, o meg 30, 31.40, 31.40-et. A dan holgyet megsem cikizi senki hogy hat de na ez nem teljesitmeny.

London2009 2018.02.21. 13:53:53

@adg: ez azert nem ugyanaz a kategoria... Toth Ivett a ket ugrasabol egyet elrontott. Valoszinuleg joval elorebb vegzett ha sikerul a tripla lutz. Igy is 50 pont felett kapott, a koreografusa talan spanyol vagy francia, mar nem emlekszem es mindig modern zenere nyomja. A hosszu programja viszont a Carmen zenejere lesz.

London2009 2018.02.21. 14:00:22

@Mrs. Clayton: nyilvan nem cikizi senki a dan csajt, miutan o mas okbol kapott ilyen gyenge pontokat. Mindket futamaban elesett ugrasok es trukkok kozben. Azert ez megis csak mas kategoria. A siakrobatikaban nyilvan benne van a bukas. Ugyanugy mint a gyorskorcsolyaban a kicsuszas. Ezert nem ertettem, hogy miert hoztad fel peldanak valamelyik nap Elise Christiet. A ket esetnek az eg vilagon semmi koze egymashoz. Tudtad, hogy a mi magyar Sandorunk a fickoja? : )

Mrs. Clayton 2018.02.21. 14:04:23

@London2009: ertem amit mondasz, de miert jobban felkeszult az aki ugyan megprobal bemutatni egy trukkot, de mindannyiszor elesik, mint az aki csak ole oppozik a felcso mindket oldalan de nem esik el egyszer sem?
Szerintem ennyi erobol az utolso elottinek sincs ott a helye. Vajon ha Sweany probalkozott volna akkor mar megerdemelten volt ott? Hol kezdodik a probalkozas? A 360 fokos atfordulasnal vagy ott hogy lecsuszol keresztben atszelve ide-oda a palyat?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.21. 14:06:36

@adg: kicsit túl közel hajoltam a képernyőhöz, s egészen hipnotizált ez a felvétel... tökjó.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 14:06:47

@London2009: aha, allitolag megsimitja a szemoldoket

Eliset arra irtam hogy mennyire egyuttereztek vele, hogy feszt elcsuszott, mondjuk mara mar odaig sullyedtek, hogy valljuk be benak vagyunk a teli olimpian

Mrs. Clayton 2018.02.21. 14:09:31

@Arthamyr: gondolom az mar a szabalyok teljes elszabotalasa lett volna

Shaktee 2018.02.21. 14:10:53

@London2009: drukkolok neki, láttam a rovid programjat...

tanato 2018.02.21. 14:16:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Köszi az összefoglalást,te ezt jobban tudod érzed,hisz magad is két anyanyelvű vagy.

London2009 2018.02.21. 14:22:06

@Mrs. Clayton: lattad a dan csaj csuszasat? Szerintem nezd meg es utana a kerdeseid is megvalaszolasra kerulnek.
Jajj en rettenetesen sajnaltam Eliset. Annyira szurkoltam neki az 1500 m-en, el sem akartam hinni mi tortent. Az 1000 m-en mar meg sem lepodtem. Persze addigra mar a bokajanak vege volt. Na jo azert igy is haromszoros vilagbajnok, az Olimpian valami atok ulhet rajta. Mindenesetre azt mondta, hogy meg ott lesz Beijingben. Hajra!

adg 2018.02.21. 14:32:23

@London2009: nem mondtam, hogy ugyanaz a kategoria. Viszont altalanos jelenseg, hogy minden magyar versenyzo egy falabu bena, ha nem nyer minimum ermet.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 14:32:51

@London2009: ezek szemely szerint nem engem erdeklo kerdesek, hanem ugy altalaban felmerulo kerdesek azzal kapcsolatban hogy ki szamit felkeszultnek egy olimpiara. A valaszodbol nekem az tunik ki, hogy ha az amerikai csaj probalkozik es ossze-vissza tori magat akkor oke, hogy ott van. Igy hogy csalecsuszott, igy gaz. Ezzel en enm ertek egyet.
Nekem Elise nem szimpatikus, igy kicsit sem drukkoltam neki, gondolom a pszichologiai felkeszitese nem volt megfelelo. Bar nem ertek hozza.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 14:34:01

@adg: ezt en is igy hittem, amig a britek be nem bizonyitottak, h azert ok is majdnem igy gondolkodnak

London2009 2018.02.21. 14:40:50

@Mrs. Clayton: lattad Elise 1500 m-et? Kiloktek a tamaszto kezet a belso koron. Semmit nem tudott tenni ellene. Igy nem hiszem, hogy a pszichologiai felkeszitesen mulott volna. Az szinte mindegy, hogy szimpi vagy sem, en egyet tudtam erezni nagyon vele.

London2009 2018.02.21. 14:42:08

@adg: ez az uszasra nagyon igaz. A tobbire talan kevesbe. Ahol eselytelenebbek a magyarok, jobban elfogadjak a gyengebb teljesitmenyt is. De igazabol nem tudom...

Arthamyr 2018.02.21. 14:42:46

@Mrs. Clayton: Akkor a gátfutásnál is lehet kocogni, mondjuk 30-40 másodperc alatt teljesítve, hátha valaki más elesik? Vagy a súlyemelésnél az üres rudat megemelni, ami igaz, hogy csak 20kg, de lehet, hogy sokan túlvállalják magukat, és nem lesz egy sikeres próbálkozásuk sem? Vagy a műugrásnál csobbanok egy talpast a 3 méteresről? :)

Arthamyr 2018.02.21. 14:51:52

@adg: Na az gyökérség, és szerintem csak egy hangos kisebbségre jellemző.

Bár azért válasszuk külön azon sportolókat, akik lényegesen jobban élnek az adófizetők pénzéből, mint amennyire a teljesítményük/tehetségük indokolná, az azért teljesen más eset, és jogos a kritika/harag.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 15:09:27

@Arthamyr: ezeket a sportokat azert nem eri meg osszehasonlitani pl a siakrobatikaval mert mig az elobbiek tobb evtizedes multtal rendelkeznek addig az ilyen uj sportok eseten sem a szabalyok nem feltetlenul kiforrottak masreszt nincs is annyi indulo. Igaza lehet abban az amerikai csajnak, hogy o most szepen felhivta a figyelmet erre a sportra es 10 ev mulva lesz annyi sportolo, hogy egy sima lecsuszassal mar nem lehet helyet szerezni

Mrs. Clayton 2018.02.21. 15:14:23

@London2009: azt hiszem 3 eseset lattam az egyik esetben o volt szabalytalan, azt hiszem ez volt amikor meg is serult. Nem tudom mit lehet tenni meg mit nem ilyen helyzetben, de azt hiszem, hogy a guardianban tette fel egy kommentelo a kerdest, hogy amikor egy versenyzo minden egyes futamban elesik, az biztos biztosan jo versenyzo-e vagy a szabalyokkal van-e baj, esetleg o ellentetes iranyba versenyez-e a tobbiekhez kepest. A magyar fiut is ugyanugy megprobaltak egyszer beelozni es remegett nala is a lec de nem tudtak fellokni.

London2009 2018.02.21. 15:45:19

@Mrs. Clayton: melyikben volt szabalytalan? Ahol a magyar csajjal akadt ossze es ujrarajtoltattak? Ahol megserult, akkor az o kezet loktek ki hatulrol es o nem csinalt semmit.
Melyik Sandor futamra gondolsz? Az 1500 m-esre ahol otodik lett? Nem igazan ertem, hogy a ket esetnek mi koze egymashoz. Amit en olvastam Eliserol az az, hogy o ilyen mindent vagy semmit alapon korcsolyazik. Nagyon agresszivan versenyez es igy igazabol vagy kiesik, vagy megnyeri. Nem ertek egyaltalan hozza, csak annyit tudok rola amit latok meg olvasok. Mindenesetre azert csak haromszoros vilagbajnok es meg csak 27 eves. Biztos lesz meg olimpiai erme is.
Azon rohogok, hogy devilishly handsomenak titulaljak Sandort a brit sajtoban.:D

London2009 2018.02.21. 15:46:44

@Arthamyr: @Mrs. Clayton: gondolom az lesz a megoldas, hogy bele fognak tenni kotelezo elemeket. Igy Erzsinket ha csak nem tanulja meg az akrobatikat tobbszor nem fogjuk latni.

Arthamyr 2018.02.21. 15:48:07

@Mrs. Clayton: A szabályalapú rendszerek hibája, hogy mindig lesz, aki kreatívan értelmezi a szabályokat.

Arthamyr 2018.02.21. 15:49:49

@London2009: Szerintem már az életkora miatt sem, meg azért sem, mert eljutott a karrierje csúcsára, innen számára csak lefele vezet az út. :D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.21. 15:51:14

@Mrs. Clayton: alapvetően most se lehet, mert a világkupa ranglista 1-30 helyezettje kvalifikál az olimpiára. Ő 34. volt a kérdéses pillanatban, csak annyian visszaléptek előle, hogy szabadkártyát kapott. Ő egy rakás világkupa futamon indult, de még így sem sikerült olyan teljesítményt mutatni, hogy egyenes ágon kijusson, pedig elég harmatos a női mezőny. Sokan voltak előtte, akik jóval kevesebb versenyen indulva értek el jobb helyezést. Szóval ehhez a pénzen és a kitartáson kívül azért óriási mák is kellett.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 15:53:54

@London2009: a fene se emlekszik mar melyik mikor volt, az biztos h a sanyi gyerek olelgette eliset amikor eloszor kicsuszott es bogott mint az atom
erzsinek meg van papirja a berkeleyrol meg a harvardrol, nem hiszem hogy felteni kell h mi lesz vele, ha nem vehet tobbet reszt olimpian, majd indul trump ellen a valasztasokon

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2018.02.21. 15:58:30

Mennyivel jobb volt (réges)régen... :-)

"A nők nézőkként sem vehettek részt a kultikus jellegű játékokon. Az ógörög vallási hiedelem azt tartotta, hogy a szent helyre csak férfiak léphetnek. A tilalom megszegőire halálbüntetés várt. Egy alkalommal megtörtént, hogy egy Kalibateira nevű asszony férfiruhába öltözve belopózott a nézők közé. Leleplezték, de megkegyelmeztek neki, és nem taszították le a Tüpaion-hegy csúcsáról, mivel fia győzött a játékokon. Az ellenőrzés megkönnyítése végett az edzőknek is mezítelenül kellett megjelenniük a stadionban."

hobbiszakacs.blog.hu/2008/08/01/az_okori_olimpiai_jatekok

Mrs. Clayton 2018.02.21. 16:09:57

@onlajnok: hat akkor meg plane nem ertem a fujjogokat. A csaj belefeccolt egy csomo penzt, energiat az utazgatasba, artani senkinek sem artott, lehet be kellene vezetni a fizetos helyeket az olimpian olyan szamokban ahol keves az indulo. Ha ez igy lesz kerem az otletemert a %-ot.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.21. 16:20:35

@Mrs. Clayton: na én pont ezért fujjogok. Nem rá elsősorban, hanem a NOB-ra, hogy ilyen hülye a szabályozás, meg a MOB-ra, hogy ennyire nem néztek utána a nőnek. Ez a csaj, mondjuk már ezt se mondhatom egy 34 éves nőre, megtalálta a kiskaput, volt pénze, ideje meg szerencséje és ki tudta használni. Ez egy dolog, ő más miatt nem szimpatikus, de nem egy kultúrában szocializálódtunk.

Mrs. Clayton 2018.02.21. 16:26:33

@onlajnok: ertem amit mondasz, es total egyetertek abban hogy mas kulturaban szocializalodtunk, ezert en magam sem vennem a batorsagot hogy reszt venngyek olyan esemenyen ahol tudom, hogy meg az amator kategoriaban is keves az amit fel tudok mutatni, nem a profikhoz merve.
Es latod ha szoros a szabaly az a baj, ha laza akkor meg az, mindig lesz valki aki elegedetlen :-)

London2009 2018.02.21. 16:27:41

@Mrs. Clayton: annyira hulye picsa feje van, nem tehetek rola, hogy meg el is viszem, hogy nagy karriert fog befutni! :D

Mrs. Clayton 2018.02.21. 16:35:15

@London2009: ez mar milyen kedves toled, hulye picsa feje van :-D ha ugy beleall az elnokvalasztasba, mint az olimpiaba, akarmi lehet, mondjuk a go found me-n valo penzgyujtest meg kicsit tanulnia kell, es ez a skill kifejezetten fontos egy elnokvalasztas eseten, de alelnok vagy kormanyzo meg siman lehet

London2009 2018.02.21. 16:41:05

@Mrs. Clayton: ma kicsit bal labbal keltem. Megesik!

Mrs. Clayton 2018.02.21. 16:52:32

@London2009: oke, ugyse tud magyarul, majd remeljuk senki nem forditja le neki, bar valszeg ez is osztonzoleg hatna ra es modell karrierbe kezdene

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.21. 17:17:07

@LepesMez:

A nemzetiség identitás, nem genetikai adat.

A mai magyarok talán 10 %-a Árpádék vérszerinti leszármazotta. A nagy többség a Kárpát-medence eredeti lakossága (szláv, avar, bolgár, stb.), melynek legnagyobb része elmagyarosodott, plusz későbbi elmagyarosodott migránsok.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.21. 17:17:17

A liberális kettős mércét mutatja, hogy amikor 18 éve egy úszni nem tudó afrikai úszni próbált az olimpián, majd pedig 6 éve egy állig befátyolott muszlim nő futott, mindketten percekkel a mezőny után beérve, ők bezzeg ájult tiszteletet kaptak, s aki nem tapsolt a teljesítményüknek legalább 10 percen keresztül, az szalonképtelen nácinak lett kikiáltva.

kakuto 2018.02.21. 17:17:29

Nekem csak az tunt fel hogy az anyja magyar de az anyja anyanyelvkent nem adta at a magyar nyelvet a lanyanak?

Azert az kemeny hiszen anyanyelv.
Az hogy en megtanitom apakent a fiamat magyarra az 50-50.
Bar irtattok az anyja kint szuletett de gondolom magyar szulok gyermekekent plusz a 2 vilaghaboru utan sok jobboldali nyilas menekult del amerikaba azert azoknak meg illett volna magyarul tanitani a leszarmazottakat.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.02.21. 17:30:42

Hattyússy Erzsébet

Ez az Elizabeth Swaney
félig magyar, félig néni
(harminchárom csupán, de nő),
s olimpián félcsőmenő.

Félmagyar, de nem félugor,
mert hol az ellenfél ugor,
ott ő bizony ugorni fél,
s néző bámul: „Kifél-mifél?!

Hogyan szerezhetett kvótát?!
Mért vette mástól a showt át
(illetve el) s hogy lett legott
legek között e nem leg ott?!”

Mégis ő a honi hősnő,
példáján sok hun félcsős nő
fel olimpiai sáncig,
-álva NOB bajuszát ráncig-

(táncig!)

„A mi olimpiai kvótarendszerünk biztosítja az alapeszmét, mely szerint nem a győzelem a fontos, hanem a pénzes versenyzők részvétele. A mi bajszunk nem az alvó oroszláné, hanem a globális tőkéé, így megfelelő anyagi ellentételezés fejében nyugodtan hagyjuk ráncigálni.” /Dr Judas Deeppocket, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vesztegetésügyi alelnöke/

„Én lenni magyar is, én edzeni sok is. Vágyni olimpia! Szövetség mondani, jöhetni, ha nem nagyon ugrálni! Én megfogadni és egyáltalán nem ugrálni! Én szeretni felcsút… ööö… félcsőt! Hajrá magyarni!” /Elizabeth Swaney azaz Hattyússy Erzsébet, magyar-venezuelai-piréz-amerikai félcső olimpikon/

„Saját pénzből versenyezni?! Sokat edzeni?! Telt lelátók előtt szerepelni?! Meg van ez a csaj őrülve?! Én közpénzből alibizek és nagyon jól megélek belőle! Magyarország jobban tejel!” /Faláb II. Fridolin, válogatott focista/

„A vers – ha jobb híján így nevezzük – a gyenge kezdés után erősen visszaesett, a végére pedig teljesen szét. NEM ENG.!” /Dr. Bundaffy Bendő, a Minőségi Olvasnivaló Bizottmány (MOB) cenzúraügyi alelnöke/

„Költő polgártárs, maga gúnyolódik a tizenötmilliós nemzettest egy lokálisan világhírű tagjával?! Részvétlenül ír egy olimpiai résztvevőről?! Mélybe akar rántani egy csúcsra járatott nemzetet?! Kér egy olyan ’miért ne tegye’ érvet, hogy a fal adja a másikat?! Nem?! Későn szólt!” /Csávás Kálmán gőzagy, a Tehetségtelen Élősködőket Gumibottal Leamortizáló Alakulat (TÉGLA) falelnöke/

„Végre egy igazi költő igazi sportverse igazi sportolóról igazi olvasóknak! A törtmagyarságot széteső szókészlettel szimbolizáló művész cizellált nyelvhasználatának szájbarághatatlansága aktív részvételre sarkallja a befogadó közeget. A mű maga az angloamerikanizmusokkal teletűzdelt ősmagyar világfilozófia leszedálatlan csimborasszója! Ha Frady Endre nem lenne, akkor hiányéreznénk, hogy valamit ki kéne találni! Valószínűleg innánk! Egészségünkre!” /Bornemissza Boriszné Borissza Butélia, a Nyelvi Univerzum Szofisztikált Irodalmi Katarzisú Albuma (NYUSZIKA) c. kulturális folyóirat szerkesztőségének szeszkazánfűtője/

„A félcső peremén, ahol félek,
beomló hótalpakon
mint fagyott denevérek, suta
léceken érzem korom,
s visszacsúszok, mint a guanó,
szerényen, vastagon.”
/József Attila: A félcső peremén – részlet/

„Amikor azt a szerencsétlen női hungarikumot néztem a félcső peremén, üvöltve arra gondoltam, hogy mégis jobb, ha csak megfordul, mintha a perem alá szennyezne! Mégse kelljen egy félmagyar versenyző után toalett kacsával takarítani, mert annál már semmi sem lehetne alávalóbb! De lehet, mert ez az elmegyógyintézetből evakuált irodalmi féregnyúlvány, ez az atkaagyú szellemi toprongy megint az orrunk alá gründolt egy mindent alulmúló verstani trágyadombot! Anyám villámgyorsan kiszellőztetett és esküszöm, akrobatikusabban mozgott az ablak párkányán, mint Hattyússy Erzsi a peremen! Még szerencse, hogy szuterénablak! Frady Endre meg fulladjon bele a saját költeményébe!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nem indultam el az olimpián, mert megnyertem volna az összes számot. Az összeset is!” /Chuck Norris/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2018/02/hattyussy-erzsebet.html

petimegmondja 2018.02.21. 17:32:18

Először is: felejtsük már el ezt a "síakrobatikát"! Ennek a szakágnak legjobb esetben is "szabadstílusú sí" a neve, bár sokkal inkább "freestyle sí", aminek két száma van a félcső és a slopestyle. Ha valamit síakrobatikának hívnak, akkor az az oldschool freestyleból itt ragadt aerials.
Másodszor: ha Elza venezuelaiként indul, akkor szimplán egy trópusi ország egzotikuma a téli olimpián, mint a mexikói, vagy a tongai. A részvétel a fontos, meg amatőr sport, meg télre is több országot, meg szupi PR, javítja a nézettséget ott is, ahol amúgy tojnak a havas sportokra.
Csakhogy, Magyarország időjárása megengedi, hogy téli sportokat űzzünk és egyes sportágakban akár éremesélyes versenyzőink is legyenek. Továbbá készülnek versenyzőink a környező országokban is, ahol a havas sportokban próbálnak előrelépni.
Azzal, hogy egy ilyen sportágban, ill. szakágban kiküldünk egy "egzotikus" szereplőt, a sportág amúgy is részrehajló vezetőiben és bíróiban - akik mind nagy havas nemzetek szülöttei - csak erősítjük a lekicsinylő véleményt. Ha azután egyszer végre hatalmas tehetséggel, rengeteg lemondás és szenvedés, valamint hatalmas áldozatok árán valakinek sikerül megugrania a szintet az élvonalba, az folyton falakba fog ütközni és a nagy nemzetek versenyzőihez képest nagyságrendekkel jobb szerepléssel is csak hosszú idő után érhet a dobogó közelébe a szubjektív alul-pontozás miatt.
Tudom miről beszélek, mert évekig voltam a Nemzetközi Síszövetség három bizottságának is tagja.
Megjegyzem, hogy a Magyar Síszövetség nemhogy nem támogatja a szakágat, de konkrétan keresztbe tesz ahol csak tud és a vezetőségnek lövése nincs ezekről a versenyszámokról. Belőlük csak az telik ki, hogy milliókért vegyenek egy "Z" ligás, leszerepelt, kiöregedett horvát versenyzőt zéró magyar felmenővel és más ország zászlaja alá kényszerítsék az Ifjusági Olimpia 7. helyezett, legtehetségesebb magyar versenyzőt, csak azért, mert az apja meg merte kérdezni a közgyűlésen, hogy hová sikkasztottak el néhány tízmillió forintot?!

2018.02.21. 17:38:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Persze tudom, ezert kulonosen vicces a nagy migransozas. Mindenesetre erdekes, hogy azert jol belottek a karpatmedencet, tehat a "genetikailag magyar" dolog letezik, bar ossze van csapva a szlovakokkal es a lengyelekkel - legalabbis annal a cegnel, ahol a tesztet csinaltak

London2009 2018.02.21. 17:41:01

@petimegmondja: ki volt ez az ifi 7-ik helyezett? A hirekbol most az Izraelbe atigazolt testverek ugranak csak be.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.02.21. 17:44:21

@LepesMez: Ancestry vagy 23andme? :) most nagy divat, a lanyomnak en is ezt vettem karacsonyra :) tegnap adtuk postara :)

London2009 2018.02.21. 17:55:16

@petimegmondja: mar felvilagositottam magam. (Samsal Dalibar es Mikolos Edit) A kommenttel total egyetertek. Koszi.

Shaktee 2018.02.21. 18:16:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

a fejedben birkuci, abban a kerek izében tapsoltak :-)

lobster thermidor 2018.02.21. 18:16:56

a magyar szakági szövetség a ludas a botrányos dologban, mert nehogy azt gondolja itt bárki is, hogy az olimpiai nevezést, a szállásfoglalást az olimpiai faluban, a repülőjegyet, a csapategyenruhát, az olimpiai akkreditációt, és még ezernyi dolgot nem a szövetség a MOB - al karöltve intézte. Sok kézen ment át ennek a nőnek a nevezése, és érdekes módon egy igazi sportember nem akadt közöttük, aki megkérdezte volna, hogy ki ő, és egyáltalán mit is tud a pályán. Azaz hát ne legyünk naivak, az urak pontosan tudták, hogy a teljesítménye a béka feneke alatt van, azonban a kvóták alapján kiküldött versenyzők számától függően nyilván több naplopót delegálhattak, természetesen állami költségen egy kellemes koreai kirándulásra, a szakági szövetségek pedig az olimpiai kvótaszerzés, és részvétel után automatikusan extra állami támogatásokhoz jutnak. Nem az a kérdés ebben az ügyben, hogy ki a magyar, vagy nem, mert itt nyilvánvalóan egy piszkos alkut kötöttek a nagyon magyarok egy kevésbé nagyon magyarral. Az üzlettel mindenki jól járt, mert a nem túl kidolgozott mozgású hölgy elérte a vágyai netovábbját, és égethette magát egy olimpián, emellett a mainstream média is felkapta legalább egy hír erejéig, a magyar szövetség pedig feltehetőleg tetemes pénzt húz le a közösből. Ebben a banánköztársaságokra hajazó ügyletben a slusszpoén pedig az lesz, hogy amikor hazatérnek a versenyzők, nyakon öntik őket 10 - 20 millióval, egyetemben a sportvezetőkkel, és az egyéb sportfunkcikkal, természetesen a sikeres olimpiai szereplésért. Ja, hogy ne felejtsük el, ezt is az adófizetők pénzéből.

lüke 2018.02.21. 18:17:05

@Golf2: az 3 különböző diploma Berkleyböl, 4. a Harvardról
5 sport.....majd golfozni is fog
US amerikai, venezuelai,magyar s ki tudja milyen szinekben

@svajcineger:
szerintem pedig ,aki vallja s vállalja is

lüke 2018.02.21. 18:17:19

@poszt
nem kell ezt túlspilázni,íme a példák:
1)Ping pong
nemet,svéd, etc KÍNAIAK
2) Műkorcsolya:
lett, Üzbegisztáni ,svéd, izraeli > orosz

lüke 2018.02.21. 18:17:42

@London2009:
nem Miklós
Miklós Edit, csíkszeredai magyar, kisebbségi!
a két keresztnév, ahol a családi név is az mindig erdélyi
Ime a levelezés az ORF- L
Edit Miklós die Rumänin, wiederholt jedesmal der Reporter von ORF.
Die Italiener in Südtirol sind Südtiroler( sogar dort die Südtiroler eine Autonomie haben ) nach ihm.
Dieser Name -Edit Miklós - ist eine typischer siebenbürgischen Name ,komponiert von zwei Vornamen.Es kommt nur dort vor ,zwischen der ungarischen Minderheit, zB in Csíkszereda - Geburtsort von Miklós- wo natürlich keine Autonomie herrscht.
In der öst.- ungarischen Monarchie war schon diese Kombination von zwei Vornamen bekannt ,man wusste das Person ,das solchen Name trägt stammt aus Siebenbürgen.
Das Schicksal von Miklós ist schwer, sie hat in Ungarn keine Bergen, sie stammt leider nicht von einer reichen Schi- Dynastie oder sie ist kein verwöhntes Kind der amerikanischen High Society.Sie kommt aus der ungarischen Minorität, die jahrzehntenlang unterdrückt war von dem Génius der Karpaten( von Caucescu).
Emese Hunyady ging es besser, sie war schon Österreicherin als sie in Lillehammer die erste olimpische Medaille erworben hatte.

mit freundlichen Grüssen
S a válaszka

Sehr geehrte Frau Dr

danke für Ihr E-Mail.

Ihre Anmerkungen zur Kommentierung der Übertragung des „FIS Weltcup Super G der Damen Lake Louise“ am 3. Dezember haben wir der Sportredaktion zur Kenntnis gebracht.

Freundliche Grüße
P.

cid:image001.png@01D24F98.38A338D0

ORF-Kundendienst
Generaldirektion | Marketing und Kommunikation

London2009 2018.02.21. 18:22:53

@lüke: csak elutottem, tudom, hogy Miklos Edit, ra gondoltam. Koszi, majd elolvasom most mennem kell.

Csodabogár 2018.02.21. 18:26:44

@Hobbiszakács: Jó is lehetett, mikor még nem a politika döntötte el a dolgokat, hanem az egyén rátermettsége. Úgy hiszem még a 20. században is eleinte tényleg amatőr bajnokság volt az olimpia. Annyira nem érdekel, hogy utána nézzek, soha nem néztem és biztos már nem is fogom.

gabors 2018.02.21. 18:34:11

@onlajnok: " de legalább nem éreztük volna magunkat kellemetlenül miatta. " mi turorert erzed te kellemetlenul magad???

vagy igy ereztel mikor a falabuak maltan baromkodtak ?? pedig azokra milliardokat koltenek ado penzbol lizi meg jol keres es egy fillerbe sem kerult SOT a magyarok eggyel tobb edzoi helyet nyertek !!!

gabors 2018.02.21. 18:39:04

@London2009: KONYORGOM !!! "Olympic hopefuls to compete in international events and be placed in the top 30% or the top 50 competitors, whichever is fewer. " ezt meg tul is teljesitette ... !!

Miert baj hogy megoldast talalt a sajat "problemajara"? Ez gondolom abbol adodik hogy agy harvardon tanult "mernok".

svajcineger 2018.02.21. 18:44:11

@London2009:
Jol elutotted, mert nem Miklos Editrol van szo, hanem az Izraelbe "menekult" Szőllős testvérekről.

gabors 2018.02.21. 18:45:53

@London2009: " " in the top 30% or the top 50 competitors, whichever is fewer." Ha ez vonatkozott volna ra, akkor nyilvan nem indulhatott volna. Lehet, hogy milyen uj sportag igy nem ervenyesul ra. Van egy sportjogasz baratnom majd mindjart megkerdezem tole. " olvasd mar el hogy is tortent tobb vilagkupa futamon benne volt boven az 20-ban is egyszer meg 12.-ik lett ... nem kell minden futamon resztvenni olyanokra ment el ahol nagyobb eselye volt pontokat hozni .. (idiota szabalyok igen de errol nem O tehet)

mint mar irtam "megtalalta" a problema megoldasat... felteszem hogy meg sizok nagy tobbsege sem tudta hogy a "felcso" olimipiai sportag

legkozelebb ez mar nem fog sikerulni masnak, de tuti lesz meg hasonlo eset ...

Mrs. Clayton 2018.02.21. 18:48:29

@gabors: nyilvan a huhogok kozott vannak olyanok, akik ugy erzik, bassza meg ez nekem is eszmbe juthatott volna es most tok hulyenek erzik magukat, hogy egy hulye picsa feju no beelozte oket, aztan vannak masok, akik egyes ertekeket szentnek igy megszegyenithetetlennek tartanak, lasd apaink vere, olimpia stb, ok meg ezaltal sertve erzik magukat, szoval a kerdesedre nehez egyetlen valaszt adni. Valoszinuleg leginkabb az van az utalat mogott, hogy nem nyujtott semmit. Mondjuk en azt elismerem, hogy jomagam csak elore fele tudok sielni, hatra nem, szoval o ennyivel mindenkepp jobb nalam, es en nagyon hat meg, hogy csuszott egyet kamerak es nagykozonseg elott.

2018.02.21. 18:52:11

@Zsuzsi65: Ancestry. erdekes volt, mert nem az jott ki, amit vartam. Nem gondoltam, hogy a fele genkeszlet nem karpatmedencei, azt hittem nagyreszt az lesz + belekeverve egy kis indiai, a magyar lakossag osszetetele miatt. Max valamennyi a nemet teruletrol, a nevem szarmazasa miatt. Erre a fele spanyol+zsido :D Van 1-2 szazalek kozelkeleti, ha mar migransozunk, meg eszak afrikai (egyiptom+tarsai)
A felesegem 90% karpatmedence, 9% brit, a maradek meg szerte europabol, nem szignifikans.
A gyerekek igy 60-70% karpatmedence, meg megkaptak a mi cuccaink kb felet (fele annyira spanyol meg zsido meg brit).
+ a gyerekeim beazonositotta szulo gyerek kapcsolatnak, szoval megnyugodhatok :D

zoldzeller 2018.02.21. 19:09:00

@LepesMez: and Zsuzsi: mi a 21 and me-t csinaltuk meg meg tavaly. Nagyon erdekes tema ez. Mondjuk nalunk tul nagy meglepetesek nem voltak. TAlan annyi, hogy az atlagnal valamivel tobb neandervolgyi genem van;)

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.02.21. 19:24:29

véletlen erre jártam, ha valaki még esetleg emlékszik rám, én nagyon féltem, hogy a félvér kisfiamat sokan fogják bántani, de két és fél év alatt egyetlen egy olyan jelenet volt, ami erre vonatkozott: egy cigány csávó felmérte a MiniDragont a villamoson, aztán meg engem, aztán megint a gyereket, és kibökte, hogy "hát neki meg ki az apja?" de ez vicces volt. valahogy még átcsúszott a lécen, mert tíz nyanyából három biztosan rácuppan, hogy milyen nagyon szép.
aztán majd meglátjuk.
a magyar karatecsapat legsikeresebb versenyzője is félvér egyébként, édesapja afrikai. még az is lehet, hogy befér a következő olimpiára Tokióba, aztán újra lehet kezdeni megint a harcot :-/
üdv mindenkinek

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.21. 19:29:37

@LepesMez:

Mo. homogén nemzeti állam. S ennek semmi köze a genetikához.

2018.02.21. 19:30:00

Ha profi szemmel nézem:
Ez a csaj egy zseni.
Totálisan kihasználta a nemzetközi síszövetség által hozott szabályok kiskapuit a saját álma beteljesüléséért. Ebből látszik, hogy van magyar vér benne. Igen a kiskapuk. :)
Az meg csak hab a tortán, hogy Magyarországon szinte minden sportszövetség egy gittegylet, csak azzal van mindenki elfoglalva, hogy a nagy zsetont felvegye, a többi nem lényeg.

Ha amatőr szemmel nézem:
Akkor az olimpia eredetileg, nem profi sportolókról szólt. A nyári sem. Full amatőr sportolók indultak az olimpiákon.
Ebből kreáltak egy úgynevezett "profi" sportrendezvényt közvetítési jogokkal, reklámokkal, óriási beruházásokkal amik nem térülnek meg a büdös életben sem és végül, de nem utolsósorban kőkemény doppinggal.
Azt ki hiszi el, hogy most csak az oroszok kokszolnak?
Politikailag csak ők buknak meg.

lüke 2018.02.21. 19:30:08

@ poszt
egy fontos, állítólag !saját pénzén szórakázik
ahogy Coubertin báró is
hu.m.wikipedia.org/wiki/Pierre_de_Coubertin

Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”
„Gyorsabban, magasabbra, erősebben!”

meg egy fenti posztomban pl. Hubertus v. hohenlohe

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.21. 19:30:28

@gabors: hát azért ne hasonlítsük a foci EB szerepléshez, az teljesen vállalható volt. De igen, egy Andorra elleni vereség után rosszul érzem magam. Tudom, hogy nem került pénzbe csak neki. Csak ott van fiatal srác, aki lesiklásban indult. Ő is elég szerény teljesítményt nyújtott, az olimpiai bajnokhoz képest, de magához képest mutatott fejlődést, látszott, hogy akarja, mindent megtesz. Ez elég. És igen, lehet mondai, hogy ott a Samsal honosítás dolga, azzal sem értek feltétlenül egyet, az ő teljesítménye is harmatos volt magához képest, de legalább ő is odatette magát, nem alibizett.

Mikkamak 2018.02.21. 19:30:40

@LepesMez: Mert náluk csak "Eastern European" van. Az meg pár éve volt a hírekben, hogy az egész Kárpát-Medence lakossága (függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszélnek) genetikailag ugyanaz a keverék. Tehát genetikai vizsgálattal meg nem tudják mondani, hogy az illető szlovák, magyar, esetleg román.

Ugyanúgy, ahogy az amerikai őslakosokat (magyarul indiánok) sem tudják tovább bontani (Native American-ként szerepel).

lüke 2018.02.21. 19:30:46

@petimegmondja:
Ez a
Hungarikum
Persze másutt is megy ez, csak ott hoznak is a konyhára a sportolók
S nem véletlen,hogy a leggazdagabb országok nyerik az aranyakat
mai állás
1. Norwegen 13 11 9 33
2. Deutschland 12 7 5 24
3. Kanada 9 5 7 21
4. Niederlande 6 6 4 16
5. USA 6 4 6 16
6. Frankreich 5 4 5 14
7. Schweden 4 4 0 8
8. Südkorea 4 3 2 9
9. Österreich 4 2 4 10
10. Japan 3 5 3 11
11. Italien 3 2 4 9

gabordegran 2018.02.21. 19:30:55

Mitol lesz valaki Magyar vagy akármilyen nemzetiségű? A kérdés maga elavult. Miért kell akárkinek akármilyen nemzetiségűnek lennie? Embernek kell lennie. A nemzetiség az csak egy csapat mez, nem határozza meg az embert.

SzZoole 2018.02.21. 19:36:20

@Dragonlady (Bp, Hun): én emlékszem nagyon jól :-)
Már 2 és fel éves a kis Dragon Dani, hogy megy az idő :)
Még mindig Magyarországon, van terv vissza?

tanato 2018.02.21. 19:38:42

@Dragonlady (Bp, Hun): Shaolin Sanyit és testvérét ne felejtsük el ők is"Félvérek",ha már Olimpia.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.02.21. 19:56:04

@LepesMez: nekunk is Ancestry...kivancsi leszek az eredmenyre, bar azert nagy meglepetest nem varok :)

lüke 2018.02.21. 19:59:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: egy proletár költő szerint :
“Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”

Gleccsertetű 2018.02.21. 19:59:34

Sajnos az olimpiai eszme rég kimúlt.

Gleccsertetű 2018.02.21. 19:59:37

Ja, a kiscsajra meg büszke voltam. Nem kell károgni, 3 napos csoda.

lüke 2018.02.21. 19:59:46

@LepesMez: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
www.the-scientist.com/?articles.view/articleNo/50571/title/Effects-of-Neanderthal-DNA-on-Modern-Humans/

a neandervölgyiek
s a gyenyiszovaiak is, ők inkább a magas helyiek elődjei
www.origo.hu/tudomany/20131121-ismeretlen-emberfajjal-keresztezodott-a-gyenyiszovai-ember.html

s a Max Planckban,
egy osztrák-magyar- erdélyi szász- svájci(Kanadában élő) fiú a fő kutató, V. Bence

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.02.21. 20:11:48

@Zoole Reloaded: nem tudom, mi lesz mi van. kicsit bonyolult az élet :-)
@tanato: igen, direkt utánuknéztem, amikor valami iq bajnok károgott. simán magyar anyanyelvűek, félig magyarok. de nem elég fehérek, ez a baj "nyilván". egy félig francia vagy félig angol magyarba nem köt bele senki, mert nem látszik rajta. evvan.

gabors 2018.02.21. 20:14:38

@onlajnok: " De igen, egy Andorra elleni vereség után rosszul érzem magam." Oszinten sajnallak ha ilyesmik miatt rosszul erzed magad ....

csak kerdezem amugy mi (nem irok csunyat ide) kozod van ahhoz hogy egy magyar felprofi foci csapat hogyan szerepel azonkivul hogy a toled ellopott adokbol elnek jol ...?

Shaktee 2018.02.21. 20:22:35

@lüke:

6. Frankreich 5 4 5 16

London2009 2018.02.21. 20:22:37

@svajcineger: az elutest ugy ertettem, hogy Mikolos Editet irtam Miklos helyett. Ugy emlekeztem, hogy o lett 7., de lehet, hogy tevedek. Whatever.

tanato 2018.02.21. 20:25:28

@Dragonlady (Bp, Hun): Az sajnos sokat jelent ha valaki látható nemzetiségi vagy csak nyelvi alapon nemzetiségi.Pedig sokszor a "látható" nemzetiségi főleg ha fiatal nem is beszél csak magyarul.
Pl. nemrég csesztem le a banglhadesi évfolyamtársamat aki Miskolcon sebész és háziorvos majd 40 éve hogy itt él,felesége magyar,hogy miért nem tanította meg a gyerekeit bengáliul,apanyelvre.ŐK is magyar anyanyelvűek látható "félvér "külsejük ellenére.Kérdeztem nagyanyjukkal hogyan beszéltek amikor Ott jártak:Hát,valami keveset angolul amit asuliban tanultak,ha meg elakadtak én tolmácsoltam nekik,magyarról bengálira.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.21. 20:51:41

@gabors: köszönöm, igazán jól esik a sajnálatod.

Mi az, hogy mi közöm van hozzá? Hagy legyek már annyira nacionalista, hogy egy válogatott vagy egy versenyző, aki a hazámat képviseli, érdekel, hogy milyen eredményt ér el. Az, hogy téged nem érdekel, a te dolgod, az meg hogy engem érdekel, az enyém. És hagy érezzem már rosszul amiatt, ha valaki alibizve képviseli a hazámat. Nem az a baj, ha szerények a képességei, attól ő még a mi kutyánk kölyke, de tegye oda magát. A pénznek meg végképp nem értem mi köze bármihez is. Ha valaki az én adómból van támogatva akkor elvárható a teljesítmény tőle, ha meg nem, akkor nem? Szerintem egyik esetben sem megfelelő az alibizés.

Shaktee 2018.02.21. 20:51:47

@tanato: s mit mondott neked hogy miért nem tanitotta meg a gyerekeit bengálul?

NorthPier 2018.02.21. 20:53:11

@Dragonlady (Bp, Hun): Hahó, nem csak emlékszem, néha gondolok is rátok, bár nem egészen abból az aspektusból, ami miatt írtál. Viszont kimondottan örülök, h -úgy tűnik- minden ok

NorthPier 2018.02.21. 20:57:17

@lobster thermidor: "állami költségen egy kellemes koreai kirándulás"
Viszont akik itthon maradtak - mármint a síszövetségből- , most olvasom, h egymás nyakába borították a bilit.

M. Péter 2018.02.21. 21:04:06

@adg: Kivéve a focicsapatot. Fociban az EB 13. helye is óriási teljesítmény, amiért érdemes milliárdokat a focira költeni.

NorthPier 2018.02.21. 21:06:00

@Frady Endre: A Puzsér-interjú tuti hamis, nem szerepel benne a "gender "szó :-)))

Hari Seldon 2 2018.02.21. 21:36:05

@gabors:
Így van. Masszívan hozta a szokásos magyar foci szinvonalat, DE nem került az adófizetők pénzébe. Ezt mindenképpen a javára írom.

(Egyébként meg szerintem, egy hét múlva a kutya sem fog emlékezni rá.)

Duplaxiii 2018.02.21. 21:50:52

NE CENZURÁZZ!
Nem lehet leírni, hogy a világ róla beszél, a versenytársai is róla beszélnek és mind pozitív módon?
Ez sérti a kis értékrendedet?
Tilos megírni, hogy a csaj egyetlen bűne, hogy AMERIKAI?
Ami ma hivatalos gyűlöletjelkép?

Határátkelő 2018.02.21. 21:52:34

@Duplaxiii: Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

tanato 2018.02.21. 21:54:04

@swing gitan: Csak hümmögött,lusta volt,a nyelvtanítás fárasztó.

Shaktee 2018.02.21. 22:12:58

@tanato: szerintem csak elege volt a bengál vircsaftbol.

dunno.

fhdgy 2018.02.21. 22:17:15

Csak későn értem ide, nincs időm elolvasni a kommenteket, ha valaki már hasonlót írt előttem, akkor bocs az ismétlésért, bocs az ismétlésért.

Nagyon visszafogottan fogalmazok, de remélem így is érthető lesz a mondandóm!

Hogy ki képviselheti Magyarországot és ki nem, jó kérdés, de ne egy sportolón akarjuk ezt leverni. Ha olyan politikusok, aki manapság jutnak nekünk, ész nélkül és kártékonyan képviselnek bennünket az EU-ban és a világban, akkor ne ezen a mosolygásra inspiráló dolgon nyargalásszunk!

tanato 2018.02.21. 22:19:14

@swing gitan: Lehet,pedig amúgy büszke bengáli,mindig szidta az angolokat hogy gyarmatosították őket és egy valamiféle trianonhoz hasonló módon kettévagták a bengálikat egy mesterséges határral,így fele Bangladeshbe került fele bengáli meg Indiához

blackhairlady 2018.02.21. 22:43:22

@London2009: En ugy vettem eszre, eleg sok ismeros velemenyet is olvasva, hogy azok kritizaljak igazan akik tudnak sielni es nem csak latjak de erzik a kulonbseget a sielni tudas es kezdok kozott.

blackhairlady 2018.02.21. 22:45:08

Nekem amugy szimpatikus a holgy hozzaallasa, es jol kezeli nagyon a hisztit is maga korul. Remelm indul a kovetkezo olimpian is.

svajcineger 2018.02.21. 22:56:14

@swing gitan:
Nem tul joa kritikaja...
Ettol fuggetlenul, en kivancsian varom.

svajcineger 2018.02.21. 22:57:05

Milyen minosegben? :-)

Shaktee 2018.02.21. 22:57:23

@tanato: büszke magyarok a fiaim is, mégis herótjuk volt a szombati magyar iskolától :)

2018.02.21. 22:57:42

OFF
@LepesMez: @Zsuzsi65: @zoldzeller:
vitals.lifehacker.com/what-you-should-know-before-you-gift-someone-a-dna-test-1820774515
www.nbcnews.com/health/health-news/what-you-re-giving-away-those-home-dna-tests-n824776
www.slate.com/blogs/future_tense/2017/05/23/ancestrydna_s_terms_and_conditions_sparked_a_debate_about_ownership_of_genetic.html
www.consumer.ftc.gov/blog/2017/12/dna-test-kits-consider-privacy-implications
Es meg van 5000 mas cikk ugyanebben a temaban. Sajnos most nem talalom azt, ahol egy csaladban az derult ki, hogy anyuci az aki, de apuci kizart. Es azt sem, ahol a csalad harom tagja leadta a mintakat a 23and...-nak is, es az Ance...-nak is, es most mindharmojuknak van ket-ket, egymasnak ellentmondo szarmazasi "bizonyiteka". A legdurvabb, hogy az egyik tagnak az egyik dna azt hozta ki, hogy ir es eszaki, ugyanannak a masik teszt szerint Native American es African.
ON

"Ki képviselheti Magyarországot?"
Magyarorszagot barki kepviselheti, aki el tudja magat fogadtatni a megfelelo helyeken, a szajaval vagy az eredmenyeivel, hogy kepviselhesse a magyarokat. Sportolo, politikus...mindegy.

Gino 2018.02.21. 22:57:56

Magyar származása van.
Magyar lakcímkártyája is van.
Magyarul csak kicsit tud, de (a végzettségéből kiindulva) biztos vagyok benne, hogy ha kellene 3 év alatt jobban megtanulna, mint a fidesz szavazóbázisának 2/3-a.
Nem a magyar adófizetők pénzét lopta el (mint sok tetves magyar).
Kijutott (önerőből) az olimpiára, ahol ismerve az esélyeit hozta a biztonságos minimumot.

Csak gratulálni lehet!

Semmivel sem ér kevesebbet a szereplése, mint pl Baumgartner Zsóltika kerékvetőket messze elkerülős "versenyzése", vagy a túlfizetett focistáink balfaszoskodása.

zoldzeller 2018.02.21. 23:23:27

@vanvelemenyem: mondjuk mi a gyerekeknek nem csinaltattuk meg a tesztet .:)) De mivel en vagyok az anyjuk ezert garantalhatom, hogy az apjuk az apjuk hacsak nem a szentlelek, de o nalam biztos szeplotelenebb lanyt valasztott volna eme tisztesegre.
A fenti peldaban szereplo anyukat viszont oszinten nem ertem....

doppeladler 2018.02.21. 23:28:41

Szerintem egy képviselő lehetne idegen is.
Az állam felfogad valakit, aki jó valamilyen sportban és azt mondja neki, hogy mi (az állam) adunk neked pénzt, teljes ellátást, jólétet és mindenben támogatunk, hogy felkészülhess az olimpiára, cserébe minket kell képviselned, a mi címerünket kell viselned a versenyeken.
Mint a középkorban, amikor egy városnak fegyverest kellett a király részére küldeni, felfogadtak egy arra járó zsoldost, hogy képviselje a várost a csatában.

Szóval fura, hogy ma csak azt várjuk el, hogy ne legyen idegen a sportolónk. Közben meg lehet, hogy semmivel sem járultunk hozzá, hogy eljusson erre szintre, mert külföldön él és a külföld adta meg neki szükséges dolgokat a felkészüléshez.
És ha még jól is szerepel, érmeket szerez... Ilyenkor az államunk tulajdonképpen potyázik, mert ingyen kap bajnokot.

Persze kérdés, hogy tulajdonképpen miről szól az egész. Az állam kegyet gyakorol, hogy a sportolót kiküldi az olimpiára, vagy fordítva, a sportoló tesz szívességet az államnak, hogy képviseli egy nemzetközi rendezvényen?

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.02.22. 00:35:14

@doppeladler: asszem Katar és Omán vásárolt így össze kézilabda-válogatottól kezdve birkózókig az égvilágon mindenkit.
de a dél-koreai jéghokicsapatban is volt a minap pár igen McDonald szerű nevű és kinézetű játékos.

@blackhairlady: :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.02.22. 00:40:51

@vanvelemenyem: "a csalad harom tagja leadta a mintakat a 23and...-nak is, es az Ance...-nak is, es most mindharmojuknak van ket-ket, egymasnak ellentmondo szarmazasi "bizonyiteka". "

Haha, a ferjemnek pont ugyanez fordult meg a fejeben: vagyis kivancsisagkeppen megcsinaltatna egy masik ceggel is, es osszehasonlitana az eredmenyeket...De vegulis a legtobb embernek ez az egesz csak "fun", es nem veszik annyira komolyan (a cegeknek meg jo uzlet, az teny:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.02.22. 00:50:59

@vanvelemenyem: mondjuk nekem ezek a "vigyazz, kinek milyen informaciot adsz magadrol" kicsit paranoiasnak tunik...Lehet, hogy en vagyok naiv, de ki es milyen modon el vissza az en DNS-emmel? elviszi esetleg egy buntett helyszinere, es bizonyitekkent odateszi? :)) lehet, nem eleg szines a fantaziam...mondjatok ra peldat, hogyan lehet ezzel visszaelni :)

zoldzeller 2018.02.22. 00:52:40

@vanvelemenyem: @Zsuzsi65: nem is tudom. A legtobb amerikai akikkel en talalkoztam azert tobbnyire tisztaban van a szarmazasaval, hogy ki honnet jott es mikor. Gondolom egy native american ded-nagypapa feltunt volna, a voros McGregor csaladban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.02.22. 01:23:57

@zoldzeller: persze, azt, hogy mondjuk 2-3 generacios felmenok honnan szarmaznak, a legtobb ember tudja. Ezek a tesztek inkabb szazalekos aranyban mutatjak ki, hogy milyen ver van benned, ami inkabb erdekesseg...emellett azoknak lehet erdekes foleg, akiknek itt az USA-ban van barmilyen hivatalosan bejegyzett (akar nagyon tavoli) rokonuk (US Census records) es ok is regisztraltak magukat az adott (Ancestry stb.) oldalon. Ennek alapjan lehet talalni 3-, 4-, 5. unokatestvert, ill. egyeb oldalagi rokonokat is esetleg.

zoldzeller 2018.02.22. 01:36:21

@Zsuzsi65: tudom, mi is megcsinaltuk. Itt most csak arra gondoltam, hogy ha a ded-nagyapad jott ki 1918-ban, akkor jo esellyel tudod, hogy van-e benned native-american dns.
A te konkred peldadra reagaltam, hogy az egyik azt irta, hogy brit-ir, a masik pedig native american dns nyomokat adott meg. (nem tudom ertheto-e amit irok...)
Az en esetemben pl nagyon nagy meglepetes lett volna ha kiderul, hogy akarmilyen ici-pici szazalekban is de vannak indian nyomok a dns-ben. Amit nekem kihozott az mind olyan amire szamitott, kiveve hogy neandervolgyibol tobb van bennem mint az atlagban;)

FutureFry 2018.02.22. 04:14:55

@zoldzeller: Mondjuk azért mert te szülted a gyereke(i)det még van (persze igen pici) esélye, hogy a DNS vizsgálat mást mutat, pl. béranyaság, vagy ha valaki chimera. Volt akinek ez utóbbi miatt majdnem elvette a gyerekét a helyi Social Services:
abcnews.go.com/Primetime/shes-twin/story?id=2315693

FutureFry 2018.02.22. 04:17:31

@Zsuzsi65: It van valaki aki nemrég ezt megtette:
gizmodo.com/how-dna-testing-botched-my-familys-heritage-and-probab-1820932637

Egyébként igazából nem így kell tesztelni, hanem úgy, hogy ugyan azt a mintát beküldeni többször, de más nevek alatt, és megnézni, hogy mennyire konzisztensek a kapott eredmények.

2018.02.22. 06:32:45

@zoldzeller: Szerintem is, de pont ez mutatja, hogy nem megbizhatoak, hanem csak egy uzlet, ami nem a te szarmazasodat akarja kideriteni, csak infot rolad.

@Zsuzsi65: pl. az eu-biztositok. Az obamacare megszuntevel a pl a kekkereszt biztosito megvasarolja (vagy allando betekintest vesz) az adatbazist, es mrs. Susan maris 800 penzt fizet havonta, mert igaz, hogy csak 30 eves, de magaban hordja a mellrakhoz tarsithato zxcvb-gent es benne vannak a genetikai markerek a cukorbetegsegre es a macera-korra is, de, mivel el nem utasithatjak, ezert a havi dija $850 iden, es 900 jovore.
Nem, valoban nem a buntettnel fogjak felhasznalni :-D

2018.02.22. 07:13:52

@FutureFry: ugyanannak a cegnek nem erdemes ugyanazt a mintat bekuldeni, mert a rendszer ki fogja dobni, hogy "ez mar volt egyszer"
Tobb kulonbozo cegnek elkuldve ugyanaz a minta - es maris megtortent, hogy homlokegyenest ellenkezo szarmazasa lett harom embernek.
@Zsuzsi65: Valahol elveszett a blogmotorban amit irtam orakkal ezelott. A biztositotarsasagoknak van nagy jovojuk ebben. Meg az itteni "eltartasi szerzodeses" cegeknek (keves a nyugdija? Havi minimum 5K dollart utalunk a szamlajara, elete vegeig! Ha elmult 70, hivjon ingyenes felmeres a qualifikaciohoz! - nem hallottad meg? Gyakori reklam pedig)

Golf2 2018.02.22. 08:07:59

@fhdgy: ne 1 sportolón...csakhogy ez álsportoló volt.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.02.22. 09:29:02

@NorthPier: Mert gondolod, hogy a Chuck Norris komment az valódi? :)))

NorthPier 2018.02.22. 10:18:03

@Frady Endre: Öööö... Most el akarsz bizonytalanitani? :-)

fhdgy 2018.02.22. 10:33:28

@Golf2: Most nagyon feladtad a labdát!!!

Gondolod, hogy egy magyar, átlag politikus nem álpolitikus?

Főfoglalkozása maffiózó, de politikusnak álcázza magát!

Akkor inkább egy álsportoló, mintsem egy álpolitikus.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 10:53:50

@FutureFry:

Én elsők közt csináltam magamról DNS-tesztet, még 15 éve, amikor először lehetőség lett erre széles körben.

E1b1b1a vagyok, ez az európai őslakosság, akik először vándoroltak be Európába 30-35 ezer éve, A legnagyobb előfordulása a mai Európában az albánok között van. Gyakorlatilag ez az illír és a trák nép, mindkettő kihalt, de ma is ez a Dél-Balkán fő lakossága, csak ma különböző nemzeti identitásokhoz tartozik persze (allbán, görög, szerb, bolgár elsősorban).

Ha kérdezik, viccesen azt szoktam mondani, hogy trák vagyok.

Mi már akkor itt voltunk, amikor a mai európaik 95 %-ának ősei bejöttek Ázsiából az utolsó jégkorszak végén. Mi alakítottuk ki Európában az első nem-nomád kultúrákat is.

Golf2 2018.02.22. 10:59:57

@fhdgy: De most erről a csajról volt a vita.A politikus még rosszabb, igaz.

tanato 2018.02.22. 11:35:01

@Dragonlady (Bp, Hun): OFF,NEKED MINT ősi határátkelősnek.Egy hete volt egy tv riport Pere Vikivel,aki még mindig Indiában él.AZ üjabb HÁ tagoknak:Pere Viki régi posztírónk és kommentelőnk volt még 11-12-ben,Indiából.

2018.02.22. 12:16:30

@vanvelemenyem: nalunk a gyerekek eredmenyen latszik, hogy logikus keveredese a mi eredmenyeinknek, szoval annyira nem tunik rossznak. az is biztato, hogy amerikai cimrol rendelve azert jol belotte a magyar regiot. plusz nem tekintjuk azt sokkal tobbnek, mint egy (draga) horoszkopot...

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.02.22. 20:01:32

@NorthPier: köszi, aranyos vagy ;-) kb semmi nem oké, de ez nálam már megszokott :-)

@Zsuzsi65: ha régen is úgy adtak volna neveket, mint mostaság, akkor a dédmamám Török-Tatár Zsuzsanna lett volna :-D és nyilván valahonnan jöttek ezek a nevek.
nekem kint nagyon messze jött le elég komolyan, hogy mennyi közös dolgot hordoz simán a kelet-európaiság. gondolkodásban, stb. de még az is meglepő volt, hogy mennyi közös vonást hordoz a posztszovjet vonulat is, az azeri főnökömmel, aki szintén gimnazista volt, amikor felbomlott az egész, de mégis, volt ott valami megértés, amit a nyugat-európaiak nem fogtak.
vannak olyan unokatestvéreim, akikkel azonos a dédmamánk (nem a fenti erdélyi, hanem egy felvidéki), és csak szlovákul beszélnek. ők oda kerültek az elmúlt pár évtized történelme alatt.
ezvan.

ja közben ugye a Liu gyerekek megnyerték. kíváncsi vagyok ezek után, hogy "elég magyarok" lesznek-e mostantól az idiótáknak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2018.02.22. 20:03:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
téged ismerve meg lettem volna lepve, ha ez másként van :-D :-D

tanato 2018.02.22. 21:54:20

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez egy jó meglátás, a 45 év közös akolban élés azért sok közös gondolatot ,közös élményt,közös emléket adott az akkor abban élőknek az Elbától Vlagyivosztokig bezárólag.Amiket már egy 1990-ben született ma már fiatal felnőtt nem tud átérezni.

Doromby 2018.02.23. 21:44:14

Szerintem meg kellene becsulni Swaney olimpiai indulasat. Neki teljesultek az almai mi pedig kaptunk egy olyan olimpiai indulot akirol meg evek mulva is beszelni fognak. Es ez akarhonnan is nezzuk de jot tesz magyarorszagnak es remelem a magyar sportnak is.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása