oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. január 25. 06:30,  Tíz deka csótány lesz elvitelre 34 komment

2018. január 25. 06:30 Határátkelő

Tíz deka csótány lesz elvitelre

A címben idézett mondat András fülét ütötte meg Bangkok utcáin. Túlzás nélkül állítható, hogy gyermekkori álma vált valóra, amikor 2004-ben életében először eljutott Ázsiába. Szerinte alighanem egy iskolai földrajzóra tette kíváncsivá, melyen az akkori tanárnője mesélt neki a földrészről.

krokodilfarm_allatkert.jpgKrokodilfarmon

Az elmúlt több mint tíz évben visszatérő vendég az ázsiai kontinensen, hiszen 2013-ban három hónapot, tavaly pedig még egyet töltött el ott, élvezve a helyiek vendégszeretetét.

Nem lehet a kalandvágy hiányával vádolni, hiszen mint elmondta, soha nem foglal előre szállást, ezt mindig helyben intézi. Első útja előtt elsősorban mások tanácsára és különböző blogokra támaszkodott, aztán vett egy nagy levegőt és belevágott…

Az alábbiakban vele olvashattok egy beszélgetést, melyek között az általa készített thaiföldi képeket nézegethetitek.

buddha_szobor_arusa.jpg

Kivel mentél Ázsiába?

Először egyedül mentem, de azért nagyrészt társasággal utazom. Általában az volt a helyzet, hogy akinek volt pénze, annak ideje nem volt, akinek viszont ideje lett volna, annak már pénze nem volt az útra. Egy vadidegen emberrel pedig nem szívesen töltöttem volna együtt három hónapot például a 2013-mas út során. 

Maradjunk a leghosszabb kintlétednél! Eredetileg is három hónapos utat terveztél? 

Igen, úgy vettem meg a repjegyet is. 

Melyik városban kezdted meg az Ázsia-túrát? 

Először Bangkokban éltem. Úgy érkeztem meg, hogy előre nem volt lefoglalva a szállásom. Érdekes, emiatt egy pillanatig sem volt bennem félsz. Ellentétben a dél-amerikai és az afrikai országokban tapasztaltakkal.

wat_arun_bangkok_latkepe.jpgBangkoki látkép

Mi tetszett meg először? 

A laza élet. Viszonylag olcsón béreltem egy jó lakást. A háztetőn egy úszómedence is volt. Amikor este felmentem a 14. emeletre, úszás közben Bangkok fényeit csodálhattam. Eközben pedig Skype-oltam az otthoniakkal, akik épp a havat lapátoltak. 

Milyen volt a lakás? 

Remek, minden igényt kielégített. Csupán egy hiányossága volt, nem volt konyha. 

Hogyan oldottad meg az étkezést? 

Az ételt mindig az utcán vettem. Szerencsére nem tűntem ki a tömegből, mert az emberek java ott eszik. Ha külföldre utazom, mindig oda megyek enni, ahol sokan vannak, s nagyrészt helyiek. Abból nem lehet nagy gond. 

Milyen ételeket kóstoltál meg? 

Ez érdekes, mert Ázsiában, ami mozog, azt megeszik. Ami nem, azzal ízesítenek. Csótányok, hernyók bő zsírban kisütve. Bevallom, ezekhez nem volt gusztusom. Nem voltam elég bátor, még akkor sem, ha sok sört ittam.

szaritott_hal.jpgÍgy árulják a szárított halat az utcán

Nagyon bejött azonban az ottani rántott csirke, amihez rizst vettem. Tűzforrón megvettem, hazavittem és megettem. 

Írj le egy tipikus jelenetet!

Mindennapos történet, hogy a gyerekek vesznek sütve 10 deka csótányt, hozzá mondjuk nyolc szem hernyót. Mindezt egy zacskóból majszolják el hazafelé az iskolából. Magyarországon is láthatunk ilyet, csak itt épp mondjuk gumicukor van az „erszényben”. 

A piacozás mellett a helyi boltokba is betértél? 

Persze. Az ottani szupermarketekben javarészt a savanyúságot kerestem, mert nagyon szeretem. Szinte mindenhol találni európai polcokat. Innen a helyiek nem vásárolnak, meg se eszik. Meg is értem, mert aranyáron kínálják. Ott vettem savanyúságot, mert sokáig elállt a hűtőben. 

Milyen egyéb meglepő étkezési szokásokkal találkoztál? 

Rengeteg főt kukoricát esznek, de nem sózzák meg. Helyette persze sok más ízt használnak. A helyiek kenyeret sem esznek. Ami még érdekes volt számomra, hogy a helyi gyorsétteremben rizs is kapható.

eskuvoi_asztal.jpgEsküvői menü

Bangkokban milyen a közlekedés? 

Káosz. Mintha a helyiek a túloldalra születtek volna. Nem jöttem rá, hogy lehet keresztülmenni a kétszer hatsávos utcán. Másrészt a baloldali vezetéskor is figyelni kell. 

Béreltél autót? 

Nem. A tömegközlekedés azonban kiváló, rengeteg motoros taxi, valamint a metróközlekedés is jó. 

A helyiekkel mennyire lehet szóba elegyedni? 

Közvetlenek, ami nem csoda, hiszen nagyrészt a turizmusból élnek. Nagyon szívesen beszélgetnek. Szerintem ez az egész országra jellemző. Nem csak a kötelező mosoly jellemző, mint Amerikában, ahol az eladó többnyire mind a 84 hófehér fogát megmutatja.

wat_arun_ratchawararam.jpgWat Arun Ratchawararam

A mosolygós beszélgetéseken kívül mélyebb kapcsolatokat sikerült kialakítani? 

Csupán ideiglenes haveri kapcsolatokat. A kinti magyarokkal sem nagyon alakult ki maradandó baráti kapcsolat, hiszen ők azért napközben dolgoztak, amíg én mászkáltam. 

Hogyan élnek a thaiföldi magyarok – legalábbis akikkel te összeismerkedtél? 

Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy ha valaki thaiföldi munkavállalást tervezne, jó, ha felkészül, hogy nagyon nehéz munkavállalásit kapni. Két kezemen meg tudom számolni, hány magyarral ismerkedtem meg. 

Az egyik lány angol tanárként dolgozott egy általános iskolában, egy másik férfi pedig csoportvezető volt egy angol nyelviskolában. Egy magyar családot is megismertem, akik egy éttermet működtetnek.

arany_hegy.jpg

Megjegyzem, egy ottani angoltanár nem keres rosszul. Jobb színvonalon élhet, mint Magyarországon. Jó lakást tud bérelni, önmagát is normálisan fent tudja tartani. A klímáról nem is beszélve, ott mindig jó idő van. 

Akikkel megismerkedtem jellemzően a rendszerváltás környékén mentek ki Thaiföldre, nem pedig az utóbbi pár évre jellemző kivándorlási hullámmal távoztak az országból. 

Mit meséltek, hazajönnének újra? 

Nekik nem Magyarországgal volt bajuk, inkább azért mentek ki, mert ott szerettek volna élni. Nem pedig a politika miatt. Biztos van ellenpélda, de olyannal nem találkoztam. Bár ők jellemzően nem Thaiföldre mennek.

Háromszor voltál eddig ott, milyen különbségeket tapasztaltál? 

Észrevettem, hogy a 2004-hez képest megjelentek az orosz turisták, ők már 2013-ban is ott voltak. Ez nagyon megnyomta az árakat. Ők egyszerűen kérkednek a pénzükkel. Most már ott vannak a kínai turisták is, az ő esetükben viszont nem a pénz, hanem a tömeg jelenti a legnagyobb változást. Nagyon sokan vannak.

skanzen.jpgSkanzen

HÍRMONDÓ 

Megijedt a kormány 

A jelek szerint a kormány nem kockáztatna meg a választások előtt nem sokkal egy egészségügyi sztrájkot, így aztán gyorsan előrehozták az egészségügyi szakdolgozók egyébként csak év végére tervezett béremelését. Ez nyilván azoknak is fontos, akik a külföldi munkavállalást fontolgatják. 

Szavazás határátkelő módra 

Egyre közelebb a magyarországi parlamenti választás (ugye áprilisban lesz), melyen a magyarországi állandó lakcímmel rendelkező határátkelőknek ismét személyesen kell leadniuk szavazataikat. Ki hogyan jut majd el (ha egyáltalán el akar) a voksolás helyéig? 

Elveszik a székeket a britektől 

Ugyan a britek konkrét kilépése még elég messze van, de már most erősen folyik a készülődés a Brexit utáni időszakra. Például az Európai Parlamentben, ahol már azt számolják, hogyan áll össze a testület a távozás után. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Thaiföld

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3313600013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.01.25. 06:58:02

10dkg csótányt szeletelve,de friss legyen mondom majd a Coop-ban.Szerintem van nekik.

MRN 2018.01.25. 08:43:13

Olvastam volna még.

Iván Gyeprefos 2018.01.25. 09:08:33

@Golf2: A svájci Coopban már van, vagy a másik láncnal. De azt nem tudom, hogy csótány- e vagy csak lisztkukac. Valami rovátkolt barom. De egyelőre elég drága, drágább, mint az argentín szték.
Úgy hallottam,. 80 Frank a kukac kilója, azaz kb 20 ezer Ft.

Csodabogár 2018.01.25. 10:06:36

Bangkok mindig klassz, érdekes, rengeteg a látni való. Megunhatatlan. Nekünk a helyiek sokat hazudtak, csevegés címén. Pl. "ma délelőtt zárva vannak az üzletek, mert Budha nap van" Egyetlen üzlet se volt zárva. Vagy: a szomszéd utcában fantasztikus ékszer kiárúsítás van, okvetlen menjenek oda. Nem volt ott semmilyen üzlet. Szóval ártalmatlan dolgokat, de miért hazudnak???
Enni valóban jókat lehetett, de nem az utcán.

London2009 2018.01.25. 10:55:44

Elnezest a korai offert. De akit esetleg erdekel. Ma reggeli cikk az FT-ben Orban Viktorrol.

www.ft.com/content/dda50a3e-0095-11e8-9650-9c0ad2d7c5b5

The rise and rise of Viktor Orban - The man who has turned Hungary into a semi-authoritarian regime was once a democratic activist. What happened?

2018.01.25. 11:19:02

@Csodabogár:

"Bangkok mindig klassz, érdekes, rengeteg a látni való"

:)
Szerintem meg bangkok olyan, mint a pokol.

"Szóval ártalmatlan dolgokat, de miért hazudnak???"

Nem ártalmatlan dolgok ezek. Ha el tudja veled hitetni, hogy valami zárva van, akkor helyette meginvitálhat a saját üzletébe. Ha el tud csalni a "kiárusítás"-ra, akkor talán rád tud tukmálni valamit. Mint a zokniárusok budapesten.

Nem bántanak, meg nem muszáj belemenni, de nem is ártalmatlan: a pénzedet akarják. Ennyi.

Csodabogár 2018.01.25. 11:48:19

@Nagy kámpics: Éppen azon röhögtünk, hogy nem invitált nem akart semmit, csak mondta. Volt még számtalan ilyen esetünk, de csak Bangkokban.
Te egy nyugalom és magány szerető ember vagy, mi viszont szeretjük a nyüzsgést, ezért tetszett nekünk a hely.

London2009 2018.01.25. 11:56:59

@Nagy kámpics: szerintem is egy szartelep. :D

verkagrafomanka 2018.01.25. 11:58:42

@London2009: sajnos csak előfizetőknek érhető el :(

London2009 2018.01.25. 12:07:41

@verkagrafomanka: Probald ugy, hogy beirod a google-be, hogy Financial Times Orban Viktor es kidobja top storykent es onnan elerheto elofizetes nelkul is.

2018.01.25. 13:04:43

@Csodabogár:

"mi viszont szeretjük a nyüzsgést, ezért tetszett nekünk a hely."

Igen, biztosan ez okozza a különbséget. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.25. 13:31:32

@tanato: ez az eset nagyon bennem maradt... vásároltam a kisboltban, ahová akkor szoktam járni, s az előttem álló nő által vett újság címlapján ez a hír volt. Pénztárosnő reakciója: "Minek mentek oda?" Azt hittem, lefejelem. De persze, nem, mert nyúlbéla vagyok, de a gyomrom összeugrott az indulattól.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.25. 13:33:52

@London2009: elő is fizetsz nekem, mert ugye, ez fizetős :-)

A múltkorit olvasgattam, a Guardian-tól, s arra is kíváncsi lennék, az angol nyelvű életrajza megjelenik-e magyarul?

(Költői kérdés volt csak.)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.25. 13:34:27

@London2009: oops, előbb kommenteltem, mint kellett volna, bocs.

Mrs. Clayton 2018.01.25. 15:56:32

@London2009: unalmas egy cikk, gyakorlatilag lefordittottak angolra, ami mar kb 100x megjelent magyarul Orbanrol, semmi uj nincs benne

London2009 2018.01.25. 16:27:05

@Mrs. Clayton: nem unalmas, csak hosszu. De ez a cikk meg kulonben sem nekunk szol, hanem azoknak az FT olvasoknak, akik nem ismerik a tortenetet.

BAZINGA2 2018.01.25. 16:58:37

Normális ember nem eszik bogarakat. Pfuj, undorító még csak rágondolni is...Egye meg aki kitalálta!

X0Y0ZQ3 2018.01.25. 17:21:35

Én simán kipróbáltam sült szöcskét, vagy mit. Még csak sör sem kellett hozzá :)
kepkezelo.com/images/ibp9n4qfs1eiwjeq6eq6.jpg
kepkezelo.com/images/7pemau61e5d4oi3vpuer.jpg
Az íze tök rendben van, agyon van fűszerezve mint a thai kaják. Az egész csak a "fejedben" rossz, mert tudod, hogy mit eszel.

Az oroszok annyian vannak tényleg, mint az oroszok. Pattaya déli része kimondottan orosz városrész. Az utcán járva a boltok feliratai, nagy betűkkel oroszul, aztán kisebb betűkkel thaiul és néha apró betűvel angolul vannak.
A kínaiak meg megjelennek 3 emeletes busszal, kipattannak vagy 200an, körbefényképeznek mindent aztán tipli tovább. Őket nem nagyon szeretik, mert "koszosak". Na, nem mintha a thaiok a rendmániájukról meg a tisztaságukról lennének híresek :)

Cheap Charli 2018.01.25. 18:18:04

@Nagy kámpics:
Kid tüng prátet táj mákmá :D

Szombaton indulok megint 2 hónapra.

SzZoole 2018.01.25. 18:56:12

@Cheap Charli: légy ovatos a lady-nek látszó boy-okal :)))

Mrs. Clayton 2018.01.25. 18:58:33

@London2009: szerintem ezek a fodor gaboros sztorik mar minden letezo konzervativ lapban megjelentek, van egy olyan erzesem, hogy vagy a cikkben emlitett politikusok, akik orbanrol sztoriznak ezzel turneznak mert kulonben a banat se foglalkozna veluk

Mrs. Clayton 2018.01.25. 19:00:00

@Mrs. Clayton: gondolom a daily mailbe meg azt a szalat is beteszik hogy az asszonyt meg a szolnoki korhazban rakjak ossze miutan orban jol elverte

London2009 2018.01.25. 20:50:08

@Mrs. Clayton: az teljesen mindegy, hogy hol jelent meg korabban a temat feldolgozo cikk. Ez a Financial Times. Na es itt ez a legfontosabb es persze ez a legszomorubb az egeszben.

Mrs. Clayton 2018.01.25. 21:24:09

@London2009: de hat maga az ft is 4 havonta minimum megirta mar ugyanezt, keresd vissza
Szerintem tok szanalmas fodor vernyakolasa h orban mekkora diktator lett pedig ok szobatarsak voltak am

London2009 2018.01.25. 21:35:04

@Mrs. Clayton: ilyen terjedelmu es melysegu meg nem volt. De igazabol csak annyi a lenyeg itt, hogy minel tobbet irnak a temarol ilyen jellegu forrasokban, tehat nem Daily Mail, annal rosszabb.
Bar ugyis tudjuk, hogy haldoklik a nyugat, ugyhogy jobb is lesz ha tavol marad Mo-tol! :D

Mrs. Clayton 2018.01.25. 23:14:22

@London2009: szerintem tevedsz, kurvara senki le se szarja h mi megy Magyarorszagon, ontik bele a penzt es hagyjak h Orban meg ellopja

2018.01.26. 06:34:01

@Cheap Charli:

"Szombaton indulok megint 2 hónapra."

Jó neked. :)
Jó utat!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.26. 12:07:40

@London2009: azért az ugye, elég szomorú, hogy eddig ugy jöttek oda (ír s egyéb) ismerősök, hogy voltak Bp-en, de jót ettek, stb. most pedig úgy, hogy "mi van nálatok?".

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.26. 21:18:44

@Nagy kámpics: Gusztustalan féreg dolognak tartom ezt.Régebben volt itt a Sárkánymama, ő is mesélgette ezt a farang dolgot, hogy a fehér embert lehetőleg át kell verni, le kell húzni,ha csak lehet.Hát forduljon fel minden ilyen ország, ahol ez a turizmus alapja...
:-(((
Aranyér' se mennék ilyen helyekre, mármint nyaralni...

DieNanny CH 2018.01.27. 19:57:18

@Golf2:

"10dkg csótányt szeletelve,de friss legyen mondom majd a Coop-ban.Szerintem van nekik."

A svájci Coop-ban tényleg van.
:-D

www.coop.ch/content/essento/de.html

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása