oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. január 08. 06:30,  New York kicsit másképp 36 komment

2018. január 08. 06:30 Határátkelő

New York kicsit másképp

Az ember általában könnyen dobálózik az olyan mondatokkal, hogy „na, ide sem jövök többet”, aztán egyszer csak érkezik egy „visszautasíthatatlan ajánlat”, és máris ott találja magát, ahová nem akart visszatérni. Körülbelül ilyesmi történt Zoliék és New York kapcsolatában. Ha emlékeztek még, ősz elején egyszer már jártak ott, és nem nagyon terveztek visszatérni, mígnem…

met01.jpg

A Metropolitan múzeum

„Már elég régen megfogalmazódott bennünk, hogy milyen jó lenne eljutni New Yorkba karácsony tájékán, de eddig ez nem sikerült. Azonban furcsa módon nem is maga a metropolisz érdekelt minket, hanem valami más. 

Valami, amire - őszintén szólva - nem is gondoltunk volna, ha kedves szállásadónk nem említi, akivel egyébként szeptember óta tartunk egy jó kapcsolatot. 

Onnantól fogva azonban nem volt megállás és teljesen beleéltük magunkat egy olyan karácsonyba, ahol a művészetek és azok alkotásai domináltak. 

Ide többet nem... vagy mégis? 

Amikor szeptemberben elhagytuk New York-ot, úgy voltunk vele, hogy persze érdekes város, de ide nem hiszem, hogy alapból még egyszer valaha is beteszem a lábam. 

Egyszerűen elég volt és mivel inkább a természetet kedveljük, úgy döntöttünk, hogy ha lesz időnk és pénzünk, akkor inkább elmegyünk a hegyekbe, mintsem ebbe az óriási betondzsungelbe. 

Aztán októberben felhívott minket - már mint kedves és jó ismerős – a szeptemberi szállásunkat biztosító hölgy, hogy lenne-e kedvünk vele, nála karácsonyozni. 

Meglepődtünk, de egyúttal némi izgalom is volt bennünk, hiszen ezzel alkalom nyílt arra, hogy New York-ban töltsünk egy karácsonyt. Ha már a „közelben” lakunk, akkor ezt is ki lehetne próbálni, nem? 

A részletek megbeszélése közben felmerült, hogy lehetőségünk lenne elmenni egy Broadway-előadásra valamelyik színházba. Mindezek mellett nagyon szerettünk volna eljutni a New York-i Metropolitan múzeumba is, így mód adódott arra, hogy idén karácsonykor a kultúrára helyezzük a hangsúlyt. Mint utóbb kiderült, nem is dönthettünk volna jobban. 

Egy Broadway-színpad testközelből 

Abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy sanszunk lesz megnézni egy Broadway-előadást, egy cím villant fel az agyamban, mint valami fényes neon-reklám; megvilágosodtam, mint Eddie Adams a Boogie Nights-ban, amikor bevillant neki, hogy Dirk Diggler néven kell belevetnie magát a felnőttfilmes iparba (ha már művészet, ugye). 

Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy melyik musical ugrott be elsőnek: igen, a világ egyik leghíresebb és leghosszabb ideje színpadon lévő darabjáról van szó, az Operaház Fantomjáról. Ezt mindig is szerettem volna látni, mert tetszik a története és a zenéje.

mask.jpg

Felmerült még a Macskák is, de mint kutyabarát - és most bocsánat a macskaszerető emberektől - valahogy nem igazán akart rávenni a lélek, hogy táncoló és éneklő-nyávogó macskákat nézzek két órán át. Természetesen mások meg az operától kapnak agygörcsöt, szóval mindkét félnek igaza lehet. 

A városba szakadt egyszerű ember azt gondolhatná, hogy egy ilyen előadásra már jócskán előtte meg kell venni a jegyet, pláne ha még karácsony is van. Tapasztaltabbak elmondása alapján, majd a saját példámból kiindulva kijelenthetem, hogy ez nem így van. 

Olyannyira, hogy akár még aznap is lehet jegyet kapni egy-egy előadásra. Természetesen nem biztos, hogy a legjobb páholy legjobb helyére kapunk jegyet, de az sem igaz, hogy már csak ruhatári állóhelyre szóló jegyet fogunk kapni, ahol csak a zenét halljuk erősen szűrve, viszont a színpadi történéseknek pusztán a képzeletünk szab határt. 

Némi praktikus információ: a Times Square-n (a 7. sugárút és a nyugati 47. utca találkozásánál) van egy jegyértékesítő iroda (TKTS), ahol a fennmaradt jegyeket értékesítik olcsóbban. Elméletileg. 

Amikor ott jártunk (délután 4-kor próbáltunk jegyet szerezni az esti 8-as előadásra), akkor közölték, hogy 108 dollár fejében boldog jegytulajdonosok lehetünk. Mármint személyenként. 

Mivel nem lett volna őszinte a mosolyunk, ezért úgy döntöttünk, hogy nincs mit veszíteni, elmegyünk a színházhoz, hátha ott is van még jegy kedvezőbb áron. Amúgy nem csak ez előbb említett két előadásra lehet jegyet szerezni, hanem legalább 15 másikra, amelyeket a különböző színházakban adnak elő. 

Kis mellékszál. Ugyan mindenki azt mondja, hogy ilyen meg olyan Broadway-előadás, azonban a színházak nem magán a Broadway-n helyezkednek el, hanem a környező utcákban; jellemzően a nyugati 42. és 46. utca között, a 7. sugárúttól jobbra és balra.

jegyek.jpg

A színháznál kellemes meglepetés ért minket. Közölték, hogy persze vannak még helyek az aznapi előadásra és akár „már” 85 dollárért magunkénak mondhatjuk őket. Ennyit arról, hogy a TKTS irodában olcsóbban lehet jegyekhez jutni. Persze lehet, de esetünkben éppen nem. Tehát olyan három órával a kezdés előtt is lehet jegyeket kapni, akár magában a színházban is. 

Az előadás előtt egy órával már érdemes ott lenni, mert idő mire beengedik az összes embert (itt éppen több, mint 600 személyről van szó). Kapunyitás előtt egy emberke mindenki figyelmét kérte és röviden elmondta a „játékszabályokat”, majd az utolsó mondata után nyíltak az ajtók. 

Mi volt az utolsó mondata? Tippek? Nem, nem az, hogy „Sajnos az előadás elmarad”, hanem: „A legfontosabb dolog, hogy tessék viselkedni a színházban... és most nem a gyerekekről beszélek!" Azt hiszem ez mindent elmond. Bár az is tény, hogy furcsa volt látnom, amint felnőtt emberek tornacipőben, esetleg sima pólóban mennek be a színházba.

th01.jpgLassan megtelik a terem

Persze, mindenki úgy öltözik, ahogy szeretne, de én úgy gondolom, hogy az öltözékünkkel egy kicsit illik megtisztelni a helyet, a darabot és a művészeket. 

Magáról a darabról nem írnék, mert utána lehet olvasni. Azonban az az életre szóló élmény, amit a második sorból ülve és látva kaptunk, na az minden pénzt megér, legalábbis nekem. 

A színpad alá méltánytalanul elrejtett komolyzenei muzsikusok élő játéka, valamint a színészek/énekesek mimikájának ennyire testközelből való „megélése” egészen hihetetlen volt.

th02.jpg

Amikor szó szerint 2 méterre állnak színészek a színpadon és látszik, hogy könnyes a szemük vagy amikor fröcsögő nyállal indulatosabban szólnak, akkor azért eléggé le lehet döbbenni.

Rengetegszer volt, hogy teljesen belefeledkeztem a darabba és elfelejtettem, hogy most egy színházban ülök 600 másik emberrel. De azt hiszem, ha ezt sikerül elérniük a színészeknek, akkor valamit jól csinálnak. 

Mivel kissé oldalvást és nem a színpaddal szemben ültünk, ezért párszor sikerült belesnem a kulisszák mögé, pontosabban mellé. Ilyenkor, hogy őszinte legyek, ki is zökkentem a műből. 

Ellenben örültem is neki egy picit, hiszen így láthattam az éppen nyújtó balerinákat vagy egyes színészeket, amint az utolsókat simítják kosztümjeiken, mielőtt a megfelelő végszó után kilépnek a nagyérdemű elé.

th03.jpg

Az előadás végén a közönség állva tapsolt és füttyögve nyilvánította ki tetszését, ami szerintem igen nagy szó egy olyan darabnál, amelyet lassan 30 éve (!) játszanak folyamatosan, s amelyre a mai napig az összes jegy elfogy.

Az USA legnagyobb művészeti múzeumában 

Az előző esti hatalmas művészeti tőkeinjekció után úgy gondoltunk, hogy ráteszünk még egy lapáttal és eltöltünk egy pár (kb. 4-5) órát a Metropolitan múzeumban (röviden csak MET), ha már az égiek nem kegyesek hozzánk.

Amikor a MET-hez odaértünk és a szakadó esőben hosszasan tekergő esernyős ember-kígyót megláttuk, akkor azért egy pillanatra megakadtunk, de aztán bátorságot vettünk és mi is eggyé váltunk a művészetek iránt érdeklődő tekervénnyel.

A sor meglehetősen gyorsan haladt, ebből kifolyólag nagyjából negyedórányi kintlét után beértünk a múzeum tágas előcsarnokába. A beléptetésnél átnézik a nálunk lévő táskákat, majd utána lehet jegyért sorbaállni, hacsak nem vettük meg előre.

met02.jpg

Tippek: az első és legfontosabb tipp, hogy nem muszáj online megvenni a jegyet. Miért? Azért, mert a 25 dolláros jegyár (felnőtt turistának, akinek nincs különböző kártyája, pl. New York ID, New York Pass, stb.) csak egy ajánlott ár (ez fel is van tüntetve a honlapon). 

Igen, ha helyben vesszük, akkor elméletleg annyit fizetünk a jegyért, amennyit akarunk (ha 1 dollárt, akkor annyit). Elővételben viszont 25 dollár és kész. A másik, hogy ha egyszer bejutottunk, akkor mindenki rohan vagy a két oldalon vagy a bejárattal szemben található pénztárak valamelyikéhez (aki nem vette meg a jegyét online). 

Ezzel szemben, a csarnok közepénél elhelyezkedő információs pultnál is lehet jegyet váltani, de csak kártyás fizetéssel. Ezt annyira nem reklámozzák, de nyugodtan vehetünk ott is jegyet. Ezzel, ha nagyon sokan vannak (márpedig általában ez a helyzet), legalább 15-20 percet lehet spórolni. 

További időt nyerhetünk, amennyiben a kabátunkat a karunkon átvetve visszük magunkkal. Ottjártunkkor hatalmas sorok álltak a ruhatáraknál. Természetesen ez rossz vagy hideg időre vonatkozik.

met03.jpgAz előcsarnokból rögtön feljuthatunk a második szintre

Ezután nyakunkba vehetjük az épületet (térkép használata erősen javallott) és elkezdhetjük kultúrára szomjazó lelkünket feltölteni. Azonban - szerintem - arra is vigyázni kell, hogy nehogy túltöltsük. Irdatlan mennyiségű információ árad felénk írott és vizuális formában, amelyek befogadása, megértése és, igen, élvezése hamar lemeríthetik agyunk energiacelláit. 

Mi „csupán” négy-öt órát töltöttünk el az épületben, de persze lehet többet is. Érdemes lehet egy-egy adott témát, területet alaposabban feltérképezni és azoknál eltölteni több időt. 

Különben arra lehetünk figyelmesek, hogy zúgó fejjel és üveges tekintettel jövünk ki az épületből, miközben szivacsossá vált agyunkban festmények és szobrok emlékfoszlányai repkednek összekuszálódva. 

Miért érdemes idejönni? A teljesség igénye nélkül ugyan, de ki ne szeretné egy helyen látni a spanyol (pl. El Greco, Goya, Picasso, Velázquez), a holland (pl. Van Dyck, Vincent van Gogh, Rembrandt), a francia (pl. Renoir, Cézanne, Monet, Manet), az olasz (Botticelli, da Vinci, Michelangelo) vagy éppen a német (Dürer) festő- és rajziskolák híres képviselőinek munkáit?

Milyen izgalmas lehet bepillantást nyerni az ókori egyiptomi kultúrába, a hieroglifákkal és rajzokkal teletűzdelt köveken megelevenedő egyiptomi emberek mindennapjaiba, a szarkofágokba rejtett múmiák hátborzongató, ám érdekes világába?

Vagy éppen az óceáni szigetvilág semmihez sem fogható, leginkább faanyagokkal „operáló”, a termékenységet előtérbe helyező jelkép-világával?

met15.jpg

De az sem akármilyen érzés, amikor szemtől-szemben állunk a világ egyik leghíresebb, Rodin által életre keltett szobrával, a Gondolkodóval. Egyébként a szobor - szerintem - meglepően kicsi (legalábbis az én elképzelésemhez képest).

met16.jpg

Megérte?

Már a kérdés feltevése is ostobaság, de ha már feltettem, akkor válaszolok is rá. Igen, abszolút és ehhez kétség sem férhet (persze kinek, mi). Számomra ez a karácsony nagyon szépen sikerült. 

Persze megnéztük az ilyenkor „szokásos” helyeket is, mint pl. a Rockefeller Center előtti karácsonyfát és egyéb díszítéseket, valamint a Bryant Parknál található korcsolyapályát a fenyőfával. Sőt! Sikerült feljutnunk a USS Intrepid repülőgéphordozó-anyahajóra is, de erről egy másik posztban lesz szó.

rockcenter.jpgA Rockefeller Center előtti tér

Azonban - bizonyos értelemben - mindezek most eltörpültek Minerva vagy Pallasz Athéné (kinek, melyik mitológia tetszik) oltalma alatt álló csodálatos (mű)alkotások mellett. 

A valóban karnyújtásnyira zajló események látványa, illata az Operaház Fantomjában és a darab végén elszorult torokkal és könnyes szemmel való állva tapsolás számomra megfizethetetlen. 

De ugyanígy maradandó élmény, amikor kevesebb, mint fél méterrel az ember orra előtt ott vannak a nagy impresszionisták tájképei, portréi vagy Van Gogh önarcképe, valamint Rodin Gondolkodója, vagy akár az egyiptomi múmiák, hieroglifák, ókori ékszerek és egyéb műtárgyak. 

Természetesen nem kell ilyeneket látni és elutazni ahhoz, hogy valakinek szép karácsonya legyen. Sőt, a kultúra is sok mindent jelenthet az egyes emberek számára. 

Mindenesetre nagyon remélem, hogy mindenkinek békés, boldog karácsonya volt; olyan, amilyet szeretett volna. Legyen az bárhol és bárkivel!

xmastree.jpgKarácsonyfa a Madison Square Gardennél

Ha szívesen olvasnál még Zolitól, látogass el a Boly(on)gó élet nevű blogjára!

HÍRMONDÓ 

„Bennem van az érzés, hogy otthon lenne a helyem” 

"Megszoktam az itteni életet, de ez nem az én országom. Hiányzik a Margitsziget, a Sportuszoda, az otthoni ízek. A legjobb barátaim pár kivételével mind külföldön vannak, a szüleim sajnos már rég nem élnek." 

Budapesten évi 63 ezer forint, Bécsben ingyen van, mi az?

Nyilván sok minden eltérés a van a különböző fővárosok között, ebben az esetben viszont egy egészen érdekes összehasonlítással szembesülhetünk a magyar és az osztrák fővárossal kapcsolatban.

Ausztria beintett a magyaroknak is 

Az új osztrák kancellár alaposan lehűtötte a kedélyeket, amikor kizárta a szövetkezést. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: New York Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3413555721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kék madár 2018.01.08. 07:25:17

ezekre az eloadasokra meg 115-ert se draga a jegy. Egy baseball meccs tobbe kerul

Golf2 2018.01.08. 07:54:30

A múzeumot szívesen megnézném, jó poszt.

puhacica 2018.01.08. 07:54:52

kamu az egesz. amerikaban nincs is kultura!

Csodabogár 2018.01.08. 09:13:02

Rodin gondolkodo nevű szobra, az eredeti, a párizsi Rodin muzeumban áll és nem kicsi. Érdemes elmenni oda is, sok eredeti alkotása látható ott.
New York mindig megér egy látogatást, csak a szálloda árak iszonyatosak, no meg messze is van.

Hari Seldon 2 2018.01.08. 09:30:04

@Csodabogár:
Én is meglepődtem a Rodin szobron. Rohadtul meg sem fordult a fejemben hogy amit nézek nem eredeti.
(Lehet, hogy egy minta alapján csinált több méretben? - nem tartom valószínűnek)

Taxomükke (UK) 2018.01.08. 09:40:50

"... az az életre szóló élmény, amit a második sorból ülve és látva kaptunk, na az minden pénzt megér, legalábbis nekem."
Akkor mit nyekeregsz a 85 dollaros jegyaron?
Csak vicc volt.
Felig.
- Dragam, imadlak, te vagy eletem ertelme, barmit megtennek erted, lehoznam a csillagokat az egrol!!!
- Aranyos vagy. Figyelj, elfogyott a tej, leugranal a boltba?
- Moooost? Ne maaar. Mindjart kezdodik a meccs...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.08. 09:55:25

@Taxomükke (UK): nos, nálunk lezajlott egy ilyen beszélgetés, ui. én Zsuzsa beszámolója és a Tengerentulrol jelentem blog FB-ra felrakott havas képei alapján próbáltam rávenni az okosabbik felemet, hogy menjünk el egyszer NY-ba müvelödni, s ugyan nem a meccsre hivatkozott, de alaposan le lettem hütve, az biztos.

adg 2018.01.08. 10:33:18

@kisrumpf: "menjünk el egyszer NY-ba müvelödni"

Na, oda aztan mehettek muvelodni. Amerikaban csak hanburger van van éppenhogyátor (Ezt a geegee kedveert), a muvelodest maximum a countryzene jelenti valami kocsmaban a cowboyok kozott.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2018.01.08. 10:46:59

Mi épp NY előtt állunk, ez az "ajánlott" jegyár mennyire jellemző a többi múzeumra is? Mert pont ezen tipródom, hogy melyik kedvezménykártyát érdemes megvenni, de ha mindenhol ez az árazási módszer van, akkor lehet egyiket sem :)

Pernilla 2018.01.08. 10:53:54

@bunny.hu: tapasztalataim szerint egyáltalán nem. Én ezzel a többi múzeumban egyáltalán nem találkoztam.

Poszternek: nekem a 85 dolláros Broadway jegy kifejezetten olcsónak tűnik az Operaház fantomjára. Én októberben kb. 110-ért vettem a Book of Mormonra, egyáltalán nem kiemelt helyre. Nem aznap, kb. egy héttel előtte, és az összes jegy arra az időszakra ezzel a minimumárral kezdődött.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.08. 11:36:32

index.hu/kulfold/2018/01/06/havazott_szaud-arabia_eszaknyugati_reszen/

Befosok már ezen az időjáráson, szerintem lassan Egyenlítői-Guineából is fogunk kapni hójelentést...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.08. 11:37:35

@adg: "Amerikaban csak hanburger van van éppenhogyátor (Ezt a geegee kedveert),"
Hogy mi tetszik?
WTF iz éppenhogyátor?

Csodabogár 2018.01.08. 12:12:27

@Hari Seldon 2: Egész biztos csinálták több méretben. Van erre valami kidolgozott dolog, hogy hogyan kicsinyitsék és nagyítsák a bronz szobrokat. Nyilván nem szériában gyártják, de amig a művész él addig ő hitelesíti. Utána elvben össze kellene törni az öntőmintát, de vajon ki ellenőrzi.

nyuszigonosz 2018.01.08. 12:23:27

@Csodabogár: Lényegében ahogy te írtad már: az eredeti Gondolkodó nem kicsi és Párizsban van a Rodin múzeumban.

20 darab öntött másolat készült még Rodin életében, gondolom egy ilyen másolat van New Yorkban is.

adg 2018.01.08. 12:26:55

@geegee: hat olyan ize, nemannyiraátor, csak egy kicsit. Alig...

P.Elliot 2018.01.08. 12:38:50

@adg: Ha tudnad hogy milyen hangulatos egy jo country zenekar helyi cowboyokkal egy kocsmaban! Kentuckyban megtapasztaltam.
Istenemre mondom verpezsdito meg ital nelkul is.
Igaz a kulturatol messze allt mert a szomszed asztalnal ugy beszeltek egymassal mintha kinnt lennenek a nagy prerin es a szel elvinne a hangot, hehehe, de rohadtul feldobott minket.
A kaja is eszmeletlenul jo volt, barbique disznoborda, jo sok szafttal, konyokig maszatos lettunk, szalveta helyett papirtorlo tekercs volt az asztalon es azt az izt! Nahat! A baj az hogy nem irtuk fel a hely nevet, a ferjem engem okolt, en otet/ amikor affafele jartunk megint, akartunk bemenni es nem tudtuk hogy hol keressuk.
Az is igaz hogy a szokatlanul nagy zsivaj miatt elobb eljottunk a tervezettnel de igencsak visszakivanos hangulata volt...
Meg fogjuk talalni majd ebben biztos vagyok legkozelbb, majd ugy megyunk mint egy nyomkereso kopo kutya....
Pokolba a kulturaval, hehehe, ide azt a bordat, a jeghideg sort meg a ropogos country zenet.....
Gondolom nalatok is vannak effele helyi hangulatu kocsmak ami mellett nem szabad elmenni..

A poszt jo csak rovid. Van ott mas is nemcsak a szinhaz meg a muzeum, nem is tudom hogy irta-e hogy hany napjuk volt.
Egyebkent a regi New Yorki karacsonyt kellett volna latni hangulatban, az utolso evekben sok helyen mar nincs karacsonyi zene, illetve nincs olyan hogy minden bolt sugaroz valamit, az egesz varos zene alatt van mert ugyebar mas vallasuakat idokozban kiderult nem szabad megserteni azzal hogy a kereszteny karacsonyrol szoljon minden. Es sokkal de sokkal nagyobb volt a kivilagitas is.

puhacica 2018.01.08. 13:17:10

@adg: szerintem ezt most kicsit tultoltad... :D

BéLóg 2018.01.08. 13:17:48

Tetszett a NY cikk, köszönöm.

Olliék 2018.01.08. 16:02:45

"Egy Broadway-színpad testközelből ..."

Jaj de irigy vagyok :(

Tetszett a poszt nagyon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.08. 16:48:30

@adg: Bazmeg, Adégé...el kellett telnie egy kicsinek, de leesett.Hogy a Matild sz@rjon a nyakadba...
Kevésséátor...
:-))))))
Valamiért egyfolytában a krákágyilon gondolkoztam, de nem billent át.Ehh...

gabors 2018.01.08. 17:30:40

@Pernilla: "@bunny.hu: tapasztalataim szerint egyáltalán nem. Én ezzel a többi múzeumban egyáltalán nem találkoztam." a termeszettudomany muzeumban a park masik felen is azt hiszem igy van (vagy volt annak idejen).

A legtobb magan muzemban MoMa Guggenheim stb nem ajanlott arak vannak DE pl a MoMa-ban vannak napok hogy ingyen be lehet menni (vagy van mikor bizonyos idopont utan) .. erdemes ezeket megnezni. Nyaron peldaul ha jol emlekszem csutortokonkent volt ilyen voltunk is.. de szolok ilyenkor meglehetossen zsufolt (a MET mindig) ...

gabors 2018.01.08. 17:32:20

@libslobsi fuszal: "kamu az egesz. amerikaban nincs is kultura! " meg kessel villaval sem tudnak enni, sot a zarat es villanykapcsolokat is fejjel lefele szerelik be amellett hogy nincs kultura :-)

gabors 2018.01.08. 17:40:21

"Ennyit arról, hogy a TKTS irodában olcsóbban lehet jegyekhez jutni."

Mindig a szinhazi penztartol a legolcsobb megvenni a jegyeket barhol mashol internetes kozvetito, vagy TKTS felszamit 20-30 dollart, es a jegyet sokszor a jegypenztarba veszi at az ember. Ez persze nem mindig es mindenkinek praktikus vagy eppen lehetseges (baromi sokat kaszalnak ezek a kozvetitok)

Mar jartam ugy hogy pont ugyannabba a szekcioba volt meg jegy mikor mentunk es $25 volt olcsobb mint az interneten lefoglalt es megvasarolt jegy kettonkenek az $50 felar volt :-((((((

puhacica 2018.01.08. 17:50:40

@geegee: :D :D :D lattam ezen az "Ahham, hát jó..." hozzaszolason, hogy nem esett le. :D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.01.08. 18:10:16

De jo volt kicsit nosztalgiazni! :) mi nagyon szerencsesek lehettunk kora nyaron, mert amikor mi mentunk a MET-be, szinte nem is volt sor. Gondolom azert, mert nem az unnepek (iskolai szunet) idejen mentunk. A MET nagy elmeny volt nekunk is! A Broadway-eloadasra pedig irigykedem, mi is szerettunk volna menni, de ido hianyaban nem jutottunk el...

Amikor most a Bp-i Nemzeti Galeria kis bufejeben ragcsaltuk a szendvicsunket, eszunkbe jutott a MET hatalmas "menzaja" :)

Golf2 2018.01.08. 19:48:28

@Zsuzsi65: De azért a kiállítást is megnézted mert csak a büfét említetted...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.01.08. 22:30:24

@Golf2: persze, nem csak a bufe kedveert mentunk :)) tudod, kellett valami kultura az amerikai anti-kulturabol erkezve :)))

2018.01.09. 01:30:45

szerintem csak a keleteuropaiak nem fizetik ki az ajanlott arat :D Legalabbis eddig csak egy orosz sractol hallottam, hogy ok kevesebbet fizettek, pedig hat programozo... en szegyeltem magam...

gabors 2018.01.09. 04:54:50

@LepesMez: Nemreg hallottam egy interview-t pont a MET valamelyik vezetojevel aki szerint semmi gond nem volt azzal ha valaki akar semmit nem fizet (ez egy ado penzbol is fenntartott dolog).

Most viszont valtozni fog ha igaz ... lasd

www.wnyc.org/story/the-met-is-set-to-snap-nearly-5-decades-of-pay-as-you-wish-tradition/

A cikk szerint marcius elsejeig meg mindig ingyenes...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.09. 06:42:08

@libslobsi fuszal: :-)))
De most mond meg, egy ilyen embert...
Az a baj, hogy én is pont ugyanilyen hülye voltam régebben, de már valszeg kezd kopni a dolog.
Ezért kellhetett ennyi idő...
:D

Hari Seldon 2 2018.01.09. 06:42:36

@nyuszigonosz:
Hú, nagy Rodin szakértő vagy! :-) De most hogy mondod: A Rodin múzeumban ott volt a kertben, meg mintha lett volna az épületben is.
- Gondolom, akkor ezeket aztán sorszámozzák és minél kisebb a szám annál "jobb"...

nyuszigonosz 2018.01.09. 08:07:23

@Hari Seldon 2: Nem vagyok Rodin szakértö. :-) Csak pont pár napja a rádióban valamilyen müsorban hallottam ezt. Innen a nagy tudásom. :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása