New York sajnos az elmúlt napokban ismét egy támadás miatt került a hírekbe (erről és ennek az Amerikában vágyó magyarokat is érintő következményeiről terveim szerint hétfőn részletesebben is szó lesz), pedig a város maga egy egészen egyedi jelenség, amihez nehéz semlegesként viszonyulni, vagy szereti valaki, vagy nem bírja elviselni. A mai poszt szerzője, Zoltán előbbi csoportba tartozik. Írása (és a mellé csatolt fotók) önmagukban is érdekesek, de különösen azok, ha összevetitek Susan múltkori New York-i posztjával (aminek jövő héten jön a következő része, közlöm megnyugtatásul). Irány tehát a Nagy Alma!

A tér, amit mindenki ismer - a Times Square

„Ebben a kissé hosszabb posztban arról fogok mesélni nektek, hogy milyen volt idén szeptemberben - csaknem 10 év után - visszatérni ebbe a hatalmas metropoliszba. Ugyan most csak rövid ideig tartózkodtunk itt (2 és fél nap), de remélem, hogy sikerül majd hasznos információkkal is szolgálnom.

Utazás és szállás

Szeretek nagyon korán elindulni, ha kicsit nagyobb távolságokról van szó (jelen esetben nagyjából 7 órányi autóút). Amennyiben sikerül az álommanót korán (mondjuk éjjel / hajnali 2-4 óra körül) kiebrudalni, akkor - szerintem - javarészben nyugodt és - egy ideig legalábbis - kevésbé forgalmas időszakában nyargalhatunk végig az autópályák szürke aszfaltcsíkjain. 

Ahogy haladunk New York felé, ez a nyugalom és csendesség egyre inkább elkopik. A megnövekedett alapforgalmon túl hatalmas sorok tudnak feltorlódni az egyes autópálya-kapuknál. Nagyjából 18 dollárnyi díjat kell befizetni annak, aki az I-68-as autópályán Nyugat-Virginia felől közelíti meg ezt a lüktető és nyüzsgő várost. 

Két fizetési mód van: az egyik a készpénzes, a másik pedig az elméletileg gyorsabb haladást eredményező ún. EZ-PASS-szos, ahol már utunk előtt elektronikusan letudhatjuk a befizetést. 

Szállásunkat, ha nem is az élet, de a queensi negyed napos oldalán (Sunnyside) találtuk meg egy nagyon kedves magyar hölgynél. Viszont ez azt jelentette, hogy kelet-nyugati irányban át kellett haladnunk a város szívét jelentő manhattani városrészen. Mondjuk inkább nevezném araszolásnak, mert majdnem egy órába telt, amíg sikerült kikecmeregni a felhőkarcolók árnyékából. 

Másfelől egy kicsit örültem ennek a vánszorgásnak. Hiszen nem sűrűn mondhatja el az ember, hogy az igazi New York-i dugóban ül Manhattanben, ahol mindenki azonnal betolja autójának csillogó vagy éppen kopottas orrát az utcákon csigaként haladó többi társa közé, hogy eggyé váljanak a bűzös fém-folyammal. 

A haladást, mint valami gonosz kis játékmester, az is nehezíti - legalábbis sokak számára -, hogy sok utca egyirányú. Ezzel nem lenne baj, hiszen modern korunk sűrűn használt navigátora ezt tudja. 

Azt már kevésbé, hogy egyes kétirányú utcákat a hét egyes időszakaiban és napjain egyirányosítanak, s ilyenkor nem lehet arra kormányozni saját kis benzinfalónkat, amerre a navigáció szeretné. Ezzel könnyen bekerülhetünk egy ördögi körbe és a Griswold család nyomdokaiba lépve még este is ugyanazokat az utcákat nézhetjük meg újra és újra.

Ahogy említettem, a szállásunk Queensben volt a 42. utcánál, nem messze a 7-es metró egyik megállójától. Nekem nagyon tetszett a környék, mert olyan „amerikai” vagy inkább „New York-i” volt. 

Kis utcák, pirosló téglaházak az elengedhetetlen tűzlépcsőkkel, különböző nemzetek elegye az utcákon és hát a metróvonal magasvasútként való elvezetése a főúton, ahol az acél tartószerkezetek alatt parkoló autók és utcai ételárusok érdekes ötvözete kényeztette szemünket és lelkünket. 

A legtöbb turista valószínűleg szállodákban, motelekben lakik és legfőképpen Manhattanben, azonban ezek relatíve drágák és szerintem nincs meg az a fajta szépsége a városnak, ami a külsőbb kerületekben megtalálható. 

Továbbá kimaradhatunk az egyik legfontosabból: a külsőbb kerületek tömegközlekedéséből (ingázás), ahol a helyiek arcára kiülő érzelmek, az öltözködésük és párbeszédeik kicsit a felszín alá húzhatnak minket, s amely - szerintem - a sava-borsa minden városnak.

Példának okáért, amikor felszállt két muzsikus (gitár és hegedű) és előadták azt a nyamvadt Despacitót, de esküszöm úgy, hogy megtetszett. Vagy az a szálkás fekete srác, aki fülig érő vigyorral gitározott és énekelt, miközben a velem szemben ülő fekete lánynak láthatóan felkeltette az érdeklődését, de valószínűleg nem az énektudása miatt.

Aztán ott volt az a szerelmes (?) pár, akik külön ajtónál álltak meg és a lány arcán néhány másodperccel később már peregtek is a könnyek, míg a fiú lehajtott fejjel állt a földet bámulva, nehogy rá kelljen nézni a lány könny-áztatta arcára. 

De említhetném azt a lányt is, akinek a fülbevalói egy-egy tükörtojást formáztak, míg a kezében egy csirkés kistáskát tartott, valamint a ruhája is hasonló tematikát követett. Ezek után egy odébb helyet foglaló, teljesen vadidegen tetovált fekete srác összeöklözött vele leszállás előtt és odaszólt a lánynak, hogy „I like your farm”. 

Számomra ezek olyan kis megvillanásai az életnek, amelyek igenis jobbá, szebbé és különlegesebbé teszik az utazásaimat és szeretem ezeket az apró élet-morzsákat felcsipegetni az eltérő kultúrájú emberek tányérjáról. 

Ha már metrózás... 

Nagyjából 10 éve voltunk utoljára a városban. Akkor valami furcsa oknál fogva a metrózás nagyon különleges élményt nyújtott. Miért? Mert többször is sikerült kifogni olyan időpontot amikor egyedül voltunk a metrókocsiban és hát előtte már hallottuk hírét a zsúfolt New Yorki-i metróvonalaknak. 

Jelen látogatásunk alkalmával sikerült a híreszteleséket alátámasztani. Ráadásul kamatostul, mert nagyon sokat használtuk az egyes metróvonalakat és nem volt olyan pillanat, amikor ne lettek volna sokan. Bár ez utóbbi jobban beleillik egy olyan városról kialakult képbe, ahol kb. magyarországnyi ember él. 

Több, mint 20 (!) metróvonal próbálja meg ezt az irdatlan mennyiségű embert elszállítani egyik pontból a másikba. Mindezt a nap 24 órájában teszik és az év minden egyes napján. 

Amennyiben több napra megyünk, akkor szerintem érdemes a hétnapos jegyet / bérletet venni, amely 32 dollárba kerül (plusz 1 dollár az első metrókártya kiadásakor). Ezzel korlátlan számban élvezhetjük utastársaink közelségét az összes vonalon, illetve buszon.

Ha valaki csak egyszeri jegyeket akarna használni, akkor nyilván az sem probléma. Egy út jelenleg $2.75-be kerül, azaz akkor érdemes a hétnapos jegyet megvenni, ha a város népességét legalább több napig szeretnénk jelenlétünkkel növelni. 

Mi szeretünk sétálni, de a város egyszerűen akkora, hogy ha szeretnénk időt spórolni, akkor mindenképpen érdemes felfedeznünk a metrók bájait. Azonban aggodalomra semmi ok, így is bőven adódik lehetőség sétálgatni.

Ha már szóba kerültek ezek a bájok. Az első nap délutánján máris belevetettük magunkat a tömegközlekedés bugyraiba. Ott kezdődik, hogy vannak olyan vonalak, amelyek rendelkeznek expressz és helyi járatokkal is. Az elsőnek az lehet az egyik kellemetlen mellékhatása, hogy az állomás, ahol esetleg leszállnánk, úgy suhan el mellettünk, mintha ott sem lett volna. 

Ezt úgy lehet elkerülni, hogy először is megnézzük, hogy a metrószerelvény elején a vonal jele/száma az egy körben vagy egy rombuszban van-e. Ha kör, akkor helyi járatról van szó, amely minden megállóhelyen megáll.

További segítség a metrótérkép. Ha az állomást egy üres négyszög jelképezi, akkor ott megáll mindkettő metrófajta. Azonban a feketére satírozott négyszögeknél csak a helyi járatok állnak meg.

A másik bája a metrózásnak az irdatlan hőség, amely azonnal és kérdés nélkül megcsap, fojtogatóan körbevesz mindent és mindenkit, aki lemerészkedik a föld alatti állomások bármelyikébe.

Itt nincs pardon: ha eddig nem izzadtunk, akkor idelent garantáltan fogunk. Ezt ellensúlyozandó, a metrókocsik - az amerikai szokásoknak megfelelően - hűtőskocsiként is funkcionálnak.

Ha már nem tudunk mit kezdeni magunkkal és időnkkel, akkor egy igen kellemes szórakozási lehetőség a metrók közötti átszállások, ahol azt is figyelni kell, hogy melyik irányba akar menni az ember, majd amikor ez megvan, akkor jöhetnek a sokszor hosszú percekig tartó caplatások és lépcsőzések az egyes állomások, sőt, azok szintjei között.

Ha fejünkben lévő zsongástól és a párás melegtől el tudunk vonatkoztatni (hja, meg a mocsoktól és bűztől is), akkor viszont nagyon érdekes kis gyöngyszemeket fedezhetünk fel. 

Ilyenek például az egyes állomásokon elhelyezett, mozaikból kirakott képek, megállónevek vagy esetleg olyan parányi művészeti alkotások, amelyek mellett simán képesek lehetünk elmenni. 

Étkezés 

Ha valaki New Yorkban nem talál a szája ízlésének megfelelő ételt, akkor nyugodtan ki merem jelenteni, hogy „a hiba az Ön készülékében van”. Szerintem a New York-i kulinaritás sokszínűségével nehezen lehet versenybe szállni, hála a világból ideáramlott embereknek (diverzitás, helló). 

Azonban, ha egy mód van rá, akkor mindenképpen javaslom az utcai árusok meglátogatását. Az itt árult egyszerű, ámde annál finomabb ételek szervesen hozzátartoznak a New York-i élethez, s mint ilyen mélyen beépültek az ottani étkezési kultúrába.

Mi többször is ettünk utcai árusnál és nyugodtan kijelenthetem, hogy nem bántuk meg. Rögtön javasolnám a 6. sugárút és a nyugati 53. utcánál állomásozó iraki / iráni (?) fiatalok büfékocsiját, ahol a közel-keleti ízek kedvelői kaphatnak olcsón nagy adagot. Itt mindig elég hosszú sor áll, de megéri kivárni a sort.

Ha megkaptuk a kiszemelt ételünket, akkor érdemes rögtön ott leülni és nézni a kígyózó sorban felbukkanó eltérő társadalmi csoportok képviselőit: a piszkos és fáradt építőmunkás mögött feltűnő, több ezer dolláros öltönnyel rendelkező üzletember erős kontrasztot teremt.

Természetesen a hotdog-árusok garmadája is megfelelő választási lehetőséget kínál számunkra. A faék egyszerűségű étel utcán való elmajszolása olyan érzést kelthet bennünk, mintha már mi is „jenkik” lennénk.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ne üljünk be éttermekbe, de az előbb leírtak számomra többet tesznek hozzá a látogatásunkhoz. Ha már éttermek: arra azért fel lehet készülni, hogy a legtöbb helyen az adható borravaló mennyiségét a számlán feltüntetik és - ha jól emlékszem - ez minimum 18%.

Aki édességre vágyik, annak sem kell csalódnia. Amit az édességkedvelőknek lehet ajánlani az az M&M's vagy pedig a Hershey boltja, amelyeket a Times Square-nél lehet megtalálni.

A csokoládés drazsé fellegvárában szó szerint több emeletnyi, a szivárvány minden színében pompázó kis finomságokat lehet látni és kapni. Mindenesetre próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat, mert ez egy elég veszélyes hely a csokoládé kedvelőinek.

Talán nem titok, hogy rengeteg pizzéria van New Yorkban, ahol a bevándorlók igen nagy hányada az olasz csizmából bújt elő (el lehet látogatni pl. Little Italy-ba). 

Brooklynban, a híres Brooklyn-híd tövében van egy híresen jó pizzéria (Juliana's), amit mindenki dicsér és amely előtt mindig hosszú sorok állnak. Megerősíthetem: valóban hosszú sor áll előtte, olyannyira, hogy a pizzájukról nem tudok érdemben nyilatkozni.

Nyilván az amerikai étkezési kultúrához (khmm, én kérek elnézést) hozzájárul a hamburger és sült krumpli örök párosa. Az előbb említett pizzériától nem  messze található egy étteremlánc (Shake Shack) darabkája, amely kellemes csalódásnak bizonyult. Ide többször is becsábultunk és mindig rengetegen voltak.

A hamburgerük nem túl nagy, viszont annál ízletesebb, sőt a sült krumplijuk pedig egyenes ehető volt. Persze az is lehet, hogy a nap végére egyszerűen csak túl éhesek voltunk.

Mit érdemes / lehet megnézni ilyen rövid idő alatt?

Természetesen ez egy nagyon szubjektív dolog, hiszen mindenkinek más tetszik és másra van ideje. Azt rögtön az elején kijelenthetem, hogy - alapból - 3 nap nagyon kevés erre a városra.

Aki először járna itt, annak simán javasolnék legalább egy hetet vagy 10 napot. Pláne, ha szeretne művelődni és sok múzeumot megnézni, mert itt aztán van miből válogatni.

Mint említettem, már jártunk itt, szóval most próbáltunk olyan helyekre koncentrálni, ahol előtte még nem jártunk, de azért természetesen meglátogattunk régi „ismerősöket” is.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy abszolút szubjektív felsorolás lesz és arról szól, hogy most mi milyen helyeket látogattunk meg. Nem pedig azt, hogy alapesetben hová lehet menni.

The high line

Az egyik, talán kevésbé ismert ékköve a városnak a 7-es metró nyugat-manhattani végállomásától pár percnyi sétára található. Ez egy régi és már nem működő magasvasút helyén kialakított gyalogos sétány.

A vonatok annak idején élelmiszereket hoztak-szállítottak az itt elhelyezkedő ipari negyedbe. Az utolsó jármű majd’ 40 éve zakatolt végig az azóta már használaton kívül helyezett sínpárokon.

Az egész olyan, mintha egy hosszú zöld kígyó tekergőzne az acél- és betonépületek között. A gyalogosan bejárható szakasz kb. 3 km hosszú és három szakasza van. Mindhárom résznek - elméletileg - külön tematikája van, melyet az acélvázon elhelyezkedő növények típusaival próbálnak kifejezésre juttatni.

Nagyon érdekes, amint a növények között bandukolunk, s rögtön mellettünk elhagyatott gyárépületek, modern irodaházak, téglából készült lakóépületek és üveg felhőkarcolók nőnek ki gomba módra a manhattani sziget rideg és kemény sziklatalapzatából.

Utunk során különböző modern művészeti alkotásokban mélyülhetünk el („Vajon mi a fenét szeretett volna közölni a művész?”) illetve sokszor felbukkanhatnak a meghagyott sínpárok szürkés acél-töredékei, hogy rozsdás fogaikkal kiharapjanak egy-egy darabot az aljnövényzet zöld egyhangúságából.

A nyugati 16. és 17. utca környékén vár minket egy szabadtéri, üvegvászonnal rendelkező valós-idejű filmszínház. A nézőtér lépcsős szerkezete lehetővé teszi, hogy a hátsó sorból is figyelemmel tudjuk kísérni, amint a hatalmas ablaküveg mögött megelevenedik a 10. sugárút forgalmas élete, s nézhetjük az autók és gyalogosok néha furcsa szimbiózisát.

Sétánk legvégén egy kellemes kis művésznegyedben találjuk magunkat, ahol jó hangulatú, apró éttermek várják, hogy a séta után beüljünk, valamint feltörekvő ifjú művészek próbálják meggyőzni a járókelőket munkájuk létjogosultságáról.

Top of the Rock

Ha már egyszer New Yorkban vagyunk, akkor szerintem kihagyhatatlan, hogy ne emelkedjünk ki a zajos utcai forgatagból és vessünk pár pillantást az alattunk és körülöttünk elterülő acél- és betondzsungelre. Ha az időjárás is engedi, akkor lélegzetelállító panorámában lehet részünk.

Természetesen nagyon sokan az Empire State Buildingre mennek fel, de mi most ezt kihagytuk, mivel egyszer már volt szerencsénk ide feljutni. Most két másik kilátót tettünk a célpontjaink közé: az egyik a Top of the Rock, míg a másik a One World Center (ld. lejjebb).

Jegyet érdemes elővételben venni (személyesen vagy online), akár több nappal előtte is. Amit érdemes észben tartanunk, hogy órára pontosan meg kell adni, hogy mikor szeretnénk menni. Kb. 53 dollárért speciális jegyet is vehetünk, amivel - 24 órán belül - kétszer (nappal és este) is fel lehet menni a Rockefeller Center tetejére.

Azért is esett erre az épületre a választás, mert innen kiváló rálátásunk lehet Dél-Manhattanre, amely magában foglalja a Chrysler és Empire State Buildinget, a One World Centert, a Times Square-t és hát az összes másik épületet. Az észak-manhattani rész pedig azért izgalmas, mert gyakorlatilag egyben láthatjuk a Central Parkot és érzékelhetővé válik annak nagysága. 

A nappali időszakban sajnos nem voltak a legoptimálisabbak a légköri viszonyok, de azért érdekes volt a párás levegőben meredező szürke tömbök látványa, miközben a város zaja nem is olyan halk háttérzajként rezegtette dobhártyáinkat.

Az esti fotózásra már kissé javult a helyzet. A déli oldalon apró és színes karácsonyfaizzóként ragyogó lámpák szinte felfoghatatlan kuszasága és sokasága töltötte be látóterünket, míg az északi oldalon a Central Park tömbje emelkedett ki hatalmas sötét szigetként a mesterséges szentjánosbogarak hidegen pislákoló fénytengeréből.

Egy apró tanács estére: ne vigyünk fel fotóállványt, mert tilos. Marad a biztos kéz vagy pedig a fényképezőgép letámasztása valami szilárd felületre.

St. Patrick's Cathedral

A XIX. század második felében épült neogótikus katedrális fehér márványba dermedt csipkés tornyaival csendben és szinte észrevehetetlenül bújik meg a hatalmas felhőkarcolók takarásában.

Legkönnyebben talán a Rockefeller Center metrómegállótól (B, D, F és M metrók) lehet eljutni New York eme szintén népszerű pontjához, amely a Madison és az 5. sugárút között helyezkedik el.

A katedrális mindössze egy blokknyira van az előbb említett Top of the Rock-tól, ezért utunk során könnyen összekapcsolhatjuk ezt a két turista-látványosságot. Azonban ne számítsunk arra, hogy a római katolikus vallás helyi szentélye hatalmas és monumentális épületben teljesedik ki.

Lehet, hogy bármelyik más városban önmagában is megállná a helyét és büszkén hirdetné jelenlétét, hiszen a katedrális Észak-Amerika legnagyobb katolikus neogótikus temploma, amely képes akár több ezer embernek is oltalmat nyújtani.

Azonban itt, New Yorkban, csendben és szerényen várja, hogy felfedezzék külső és belső szépségeit, amelyek üdítő frissességként hatnak a katedrálist körülölelő épülettömbök szürke egyhangúságában.

The One World Center

A balsorsú ikertornyok ledőlése után egy új korszak kezdődött a politikában, a lelkünkben és a New York-i építészetben is. Én úgy vélem, hogy az új épület - mely a nyugati félteke legmagasabbika - és annak környékén lévő emlékművek méltó emléket állítanak a történteknek.

Egy normál jegy ára 34 dollár. Fel kell készülnünk a biztonsági átvilágításra, amely olyan, mint a reptereken. Egyszerre több lift is nagyon hamar felszáguld a 100-102. emeleti kilátóhoz, mely nagyjából két éve várja a várost madártávlatból megszemlélni kívánó embereket.

Felérkezés után hamarosan nyílt egy kétszárnyú ajtó és az emberek úgy tódultak egymást lökdösve befelé, mintha maga Szent Péter invitálta volna be őket a mennyország kapuján, hogy aztán letekinthessenek földi létük színhelyére. 

A kilátás valami egészen elképesztően pazar innen fentről. Nyilván megfelelő időjárás is kell hozzá, de ha egyszer az megadatik, akkor „kénytelenek” leszünk élvezni egész Manhattan, Brooklyn, Queens és New Jersey látképét. Még a Szabadság-szobrot is felfedezhetjük a csillogó vízben.

Nehéz szavakat találni arra az érzésre, amikor az ember nekidől egy pár centis üvegnek a 100. emeleten, majd lenéz és a Brooklyn-hídra feljutni próbáló autókat csak miniatűr játékszereknek, az embereket pedig apró bolháknak látja, miközben az épület saját árnyéka rávetül a mellettünk lévő 50-60 emeletes kis házacskákra.

Grand Central

Gondolom, sokaknak ismerős lehet a XX. század hajnalán épült központi vasútállomás New York szívében, hiszen rengeteg filmben szerepel. Amikor bekerülünk a nagy és szellős csarnokba (kb. 10 emelet magas) hirtelen Harry Potternek érezhetjük magunkat, amint keresi a 9 és feledik vágányt a rajta álló vonattal, ugyanis nem látunk sem vágányokat, sem pedig vonatokat.

Pedig a vágányok két szinten helyezkednek el és összesen 43 peronja van az állomásnak, amivel elnyerte a világ legtöbb peronjával rendelkező állomás címét. Azonban ezek egy kissé el vannak dugva, legalábbis azok számára, akik a központi csarnokba lépnek be először.

Az állomáshoz köthető ikonikus négyoldalú óra a hatalmas csarnok közepén, az információs pult tetején található. Érdemes a nyakunkat kitekerve felpillantani a csarnok csillagászati témájú plafonjára is.

Az érdekessége, hogy csak az égbolt egy darabját ábrázolja, de azt is rosszul. Ugyanis egyes csillagképek nem a megfelelő helyen vannak. Állítólag a hibát már korán észrevették, azonban direkt úgy hagyták.

Nem árt az épület főbejáratát kívülről is megtekinteni, mert hálás fotós téma lehet az állomásra ráépített MetLife (régebben Panam) felhőkarcolóval, illetve a nem messze található Chrysler épülettel együtt.

Times Square

Egy újabb ikonikus pontja a városnak, amely elképesztően zsúfolt minden napszakban, legyen szó reggelről vagy késő éjjelről. Naplemente után lesz szó szerint New York fénypontja, hiszen a hatalmas neon- és fényreklámok szinte nappali fénnyel ragyogják be a környéket.

A legtöbben szinte minden évben látjuk eme kultikus térrészét New Yorknak, el sem kell utaznunk ide. Hogy honnan? Hát a szilveszteri közvetítésekből, amikor akár egymillió ember is összezsúfolódik a gigantikus épület-óriások között és várakozik hosszú órákat a New York-i fogcsikorgató hidegben.

Mire? Arra, hogy a Times Square-en lévő nagy gömb az év utolsó tíz másodpercében leereszkedjen, s utána az utcákon ismerős és ismeretlen emberek egymást átölelve, megcsókolva egy tiszavirág-életű, nagy és boldog családdá váljanak.

Ez az a hely, ahol belekerülünk a nyüzsgő, zajos és fényes város központi vérkeringésébe, mintegy rátapintva New York pulzusára. Innen nincsen menekvés, mert beszippant és magával ragad, s ekkor villanhat agyunkba Frank Sinatra „New York, New York” című klasszikusából, hogy „...I want to wake up in a city, that doesn't sleep...”. Mert itt érezhetjük igazán azt, hogy ez a város valóban nem alszik, hanem egy állandóan magas fordulatszámon pörgő metropolisz.

Egy apró kis adalék a hölgyeknek. Ha szerencséjük van, akkor megláthatják, átölelhetik, a bátrabbak megfoghatják a hátsóját, sőt fotózkodhatnak is vele (na nem ám ingyen). Kivel? Hát a „híres” Times Square-i meztelen cowboyjal, aki egyébként nem teljesen meztelen.

A Brooklyn-híd és a Dumbo

A Brooklyn-híd szintén egy hangsúlyos pontja a városnak és esszenciális darabja a városképnek. Talán kevesen tudják, de a XIX. század végén épült híd az Egyesült Államok egyik legrégebbi hídja.

Egyaránt igénybe vehető láb-busszal és autóval is. Szerintem egyszer érdemes átsétálni a hídon, mert páratlan rálátásunk lehet Alsó-Manhattanre.

A brooklyni hídfőnél található negyedet Dumbónak hívják és egy nagyon kellemes, gyönyörű New York-i panorámát kínáló hely. Ide szerintem kötelező elmenni, ha egyszer ebbe a városba vetett minket a sors.

Régi dokk-épületek lettek átalakítva, bennük rengeteg étterem, valamint bár várja az éhes és szomjas célközönségét. A Manhattan- és Brooklyn-híd között elterülő apró Main Street Park egy igazán jó kikapcsolódási pont lehet, ahol, ha átnézünk az East River túloldalára, Alsó-Manhattan ég felé törő sziluettjét is láthatjuk. 

Itt van egy kis utca, ami tömve van turistákkal az itt közlekedni vágyó autósok nagy bosszúságára. A Washington St.-ről visszapillantva a Manhattan-híd felé elkészíthetjük a sok helyen feltűnő, szintén kultikus fotót, amint a háttérben lévő Empire State Building az oszlopfők között kikandikál.

Ha ezeket meguntuk és átsétálunk a Brooklyn-híd alatt dél felé, akkor megérkezünk a Brooklyn Bridge Parkba. Ez is egy parányi, de meghatározó pontja a városnak, ahonnan nagyon szép rálátásunk lehet Manhattanre.

Található itt egy régi világítótorony is, amelyben ma már fagyizó üzemel (eggyel több indok, hogy ide is elnézzünk).

The Strawberry Fields, Central Park

Azt rögtön tisztázhatjuk, hogy a Central Park óriási. Ha szeretnénk bejárni az egészet, akkor nyugodtan egy teljes napot rászánhatunk erre.

A park egyik meghatározó pontja a „Strawberry Fields”, amely John Lennonnak állít emléket, s amelynek neve az általa írt Beatles-nóta címéből ered („Strawberry Fields Forever”).

Legkönnyebben, pár perc sétával, a nyugati 72. utcai metrómegállótól lehet elérni (az A, B és C metrókkal) az emlékművet, amely gyakorlatilag azzal a házzal van szemben, ahonnan Lennon majd 40 éve utoljára kilépett.

Az emlékmű egy mozaik-kockákból alkotott kör, melynek közepén az „Imagine” felirat hirdeti és örökíti tovább Lennon nagysikerű, halhatatlan slágerét és annak üzenetét.

Mindegy milyen időszakban látogatjuk meg a béke és szeretet szimbólumát, mindig sokan róják le tiszteletüket az emlékhelynél, ezért ne számítsunk arra, hogy magányosak leszünk a park ezen részén.

Számos egyéb olyan része van a Central Parknak, amely látogatásra érdemes. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány lehetőség: a Bethesda-szőkőkút, az Amerikai Természettudományos Múzeum (plusz planetárium), a Metropolitan Művészeti Múzeum, stb. Utóbbi kettőre egész nyugodtan lehet egy-egy napot szánni, mert elképesztően hatalmasak.

Bryant Park

Üdítő zöld színfoltja New Yorknak ez az apró park, amely jogosan követel magának helyet az 5. és 6. sugárút között az égbolt színkavalkadját visszatükröző üvegmázzal bevont acéltornyok árnyékában.

A park egyik végében a New York-i nyilvános könyvtár foglal helyet, amelyet érdemes megtekinteni (ingyenes). A gigantikus olvasótermek és az ezen termek valamint előcsarnokok plafonjára festett művészeti remekművek kiemelik az épületet az „egyszerűbb” könyvtárak sorából.

Amíg az ég felé nagyravágyóan törekvő irodaházak ablakai tükörként működve próbálnak természetes napfényt bejuttatni ebbe a kis oázisba (több-kevesebb sikerrel), addig a park pázsitján és a park szélén körben elhelyezkedő padokon, székeken rengeteg ember próbál egy kis időt, nyugalmat és belső békét találni a körülöttünk rohanó nagyvilágban.

A Broadway és a Flatiron Building

A Broadway azon kevés utak leghíresebb díszpéldánya Manhattanben, melyek nem követik a katonásan, vonalzóval kimért sugárutak és utcák párhuzamos és egymásra merőleges hálóját, hanem attól eltérően, ferdén halad a Union Square Parktól egészen a nyugati 78. utcáig, ahol aztán lázadó természete megtörik és beleszürkül az egyszerűsített és funkcionális városrendezői elgondolásokba. 

Számomra a legizgalmasabb szakasza eme útnak a Central Park és a Flatiron Building között helyezkedik el. Leggyorsabban és a legközelebb az N, Q, R és W metrókkal juthatunk el a Flatiron épülethez (23rd street). 

A háromszög alakú épület a maga 20 emeletével a világ egyik legmagasabbjának számított a XX. század legelején és kétségkívül New York egyik szimbóluma.

A Broadway-nek - szerintem - hihetetlen atmoszférája és kisugárzása van. Ha itt végigsétálunk, akkor lehet igazán „(meg)szeretni” Manhattant, mert minden olyan előítéletünket egyesíti, amelyek miatt gondolhatjuk New York-ot olyannak, amilyen: hatalmas felhőkarcolók otthona, melyek között apró zöld szigetek bújnak meg, s megannyi kis étterem, kávézó, bár, üzlet várja, hogy felfedezzék belső értékeiket, miközben az egyes kereszteződésekben a közlekedési lámpák jelzéseit néha felülíró, marionett-bábuként hadonászó rendőrök próbálnak rendet teremteni a zajos forgalomban.

Véleményem szerint a Broadway kihagyhatatlan része kell, hogy legyen a New York-i kiruccanásunknak, de nem szabad végigszaladni rajta. Üljünk le néha és hagyni kell, hogy egy kicsit magával ragadjon minket a hangulata és legyünk nyitottak, hogy be- és elfogadjuk mindazt, amit felkínál.

De ez igaz az egész városra is! Másképpen nem is lehet ide (sem) eljönni, hiszen New York az egyik fellegvára egymás elfogadásának nemre, bőrszínre, vallásra és szexuális beállítottságra való tekintet nélkül!

Fontos megjegyezni, hogy New York-ban megszámlálhatatlanul sok a látnivaló, s az imént olvasottak csak nagyon apró kis szeletek a Nagy Almából. Mindenki a saját lelki- és ízlésvilága szerint válogathat, emelhet ki és élhet meg dolgokat, ha itt jár.

Mindenesetre remélem, hogy tudtam hasznos információkkal is szolgálni illetve remélem, tetszett ez a poszt is.”

Ha szívesen olvasnál még Zoltántól, látogass el a Boly(on)gó élet nevű blogjára!

HÍRMONDÓ 

Nagyon rossz hír az Amerikába vágyóknak 

Az amerikai elnök bejelentette, hogy azonnali egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottó-program beszüntetéséről, miután kiderült, hogy a „zöldkártya-programmal” érkezett az országban a New York-i gázoló. 

Tízezrével szűnhetnek meg az állások 

Javában megy a találgatás arról, vajon mennyi pénzügyes állásba fog fájni Londonnak a Brexit. Egészen durva számok is elhangzottak már (akadt, aki 200 ezerre becsülte), most a Bank of England is bedobta a maga jóslatát.

Lenne értelme az Osztrák-Magyar Monarchiának?

Vajon lenne értelme az Európai Unió korában egy, az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonló együttműködésnek? Vannak a régiónak olyan közös érdekei, melyek mentén össze lehet állni?

 A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.