oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. december 18. 06:30,  Törökös karácsonyi készülődés 47 komment

2017. december 18. 06:30 Határátkelő

Törökös karácsonyi készülődés

Aki úgy véli a poszt címét olvasva, valami hiba lehet a kréta körül, annak csak elviekben van igaza. Hiszen ugyan kétségtelen, Törökország lakóinak elsöprő többsége muszlim, így elvileg a karácsonyhoz sincs sok közük, az élet (és a kereskedelem) azért ennél bonyolultabb. A Törökországban élő CyberMacs mai posztjából ezen a fontos kérdésen túl arra is fény derül, mi minden kapható ilyentájt a bazárokban és a bevásárlóközpontokban. Szóval szórakoztató utazásra indulunk, a képeket pedig külön köszönöm a szerzőnek.

cim_131.jpg

„Törökországban (és főleg Isztambulban), aki csak tehette, már réges-régen felállította a karácsonyfát. Igaz, azt meg kell hagyni, hogy az ország 99,8% muszlim, nem keresztény. És így valójában itt nincs is olyan, hogy karácsony. 

De akkor hogyan lehet az, hogy mégis rengetegen állítanak karácsonyfákat, az üzletek pedig tele vannak Mikulásokkal, karácsonyi díszekkel, és még inkább karácsonyi akciókkal?? 

A fakérdés 

Mindenek előtt azt ne felejtsük, hogy a fa eredetileg nem volt az ünnep része. És ugyebár Betlehem sem egy fenyőerdő közepén található. Hanem germán téli napéjegyenlőségi és egyben vallási ünnep. A szerint a világosság és az sötétség harcol a világuralomért, és ahol az emberek úgy segítenek, hogy fákat gyújtanak fel. 

De aztán a korai keresztények azt mondták, hogy ez pogány dolog, nem illik az erdőt felgyújtani. Még akkor se, ha éppen mindent hó borít és így mégsem fog a fél országrész leégni. 

Így legközelebb ezek a pogányok mást kezdtek felgyújtani. És ugyan mi éghetőt lehet találni a közelben, ami nem az erdő? Hmm… talán valamelyik uralkodó háza? A királynak a palotája? Vagy csak az egyházfő kunyhója? 

Szóval hamar úgy döntöttek az egyházi vezetők, hogy jobb lesz, ha ez a fenyős dolog mégis benne marad a használati utasításban. És az egész ünnepet úgy alakították, hogy pont a napéjegyenlőség napjára essen. Micsoda véletlen! 

Az örmény keresztények 

Eredetileg ugyanis nem december 25-26-án volt a karácsony, hanem január 6-án. Legalábbis az örmény keresztények így gondolják. Ezen kívül még azt is büszkén gondolják, hogy övék volt a világ első keresztény országa. Tehát övék az eredeti. Mindenki másé csak másolat, és az olyan is. Lásd, még a karácsony napja is rossz helyen van… 

Ma Isztambulban jelentős (kb. 60.000) örmény kisebbség él, és számtalan templomuk van (számokkal kifejezve ez a számtalan: 55). És ők a mai napig járják az igazak útját, és ünneplik a karácsonyt január 6-án. 

Az ortodox keresztények 

Mellettük viszont szintén jelentős számban élnek az ortodox keresztények is. Hiszen alig néhány évszázada még Isztambul, azaz Konstantinápoly volt a keleti kereszténység központja. Éppen ezért az ő létszámuk meghatározása már nehezebb. 

Ebbe a táborba tartoznak a görögök, bolgárok és az oroszok is. Meg még sokan mások, akik az elmúlt bő 2000 év alatt ide tévedtek és itt ragadtak. Akár karddal, akár tüzes nyíllal, vagy akár fényképezőgéppel. Ez utóbbi csoport a leginkább vérszomjas, vigyázzunk velük! 

Nekik 75 templomuk van. Ezt pontosan tudjuk, mert a templomok nem szoktak mindenfele elmászkálni. Bár arra volt már példa, hogy egy-egy templomot odébb toltak, hogy jobban érje a levegő. 

Az ortodox keresztények, kik a valódi igaz utat járják. És mint ilyenek, csak nem fogják az eretnek, nyugati keresztény Gergely pápa naptárját használni. Nagyon is jó az a naptár, amit még Julius Caesar talált ki. Igaz, ő nem volt keresztény, de legalább eretnek sem. Meg különben is, biztosan keresztény lett volna, ha nem születik bő 100 évvel korábban… 

Ők már a megreformált időpontban tartják a karácsonyt, ami pontosan december 25-e. Jó, hát azóta a naptár kissé elcsúszott, és ez az időpont most már január 7-re esik. De történtek nagyobb furcsaságok is az évszázadok során…Ott van pl. a Nyúl a színes tojásokkal… 

Mi a helyzet a törökökkel? 

A törökök nem tartják a karácsonyt. Viszont nem is szeretnek az olyan dolgokból kimaradni, amiben angyalkák, puttonyos (pláne szakállas) pirosruhás emberkék, és villogó színes lámpák vannak (Sokak szerinte ez az egyetlen ok, amiért Ankarában vannak közlekedési lámpák). Látható, hogy a Húsvéti Nyúl micsoda hátrányból indul! 

Tehát karácsony nincs. De azért egy fenyőfát csak fel lehet állítani a nappali közepére, nem? Hiszen ez olyan, mint a rózsa… csak nagyobb… meg keményebb. De ugyanúgy szúr! 

Meg a színes villogó lámpákat mégse lehet a falra ragasztani. Abban pedig mindenki egyetért, hogy ilyenre minden háztartásban szükség van. Vagyis mindenképpen szükség van egy fára a nappaliban. 

Törökül a Szenteste Noel gecesi. A Noel jelenti a Mikulást (aki, mint tudjuk, a nyári időszakot Antalyában tölti). Csak hát ugye a Mikulásnak december 6-án illik jönnie. Kivéve ahol nem. 

A karácsonyfa neve yılbaşı ağaçı. Ez meg azt jelenti, hogy újévi fa. Vagyis az az ünnep, amit valójában nem ünnepelnek, az újévkor van. Meg az előtte lévő napon. 

Meg hát az a karácsonyfa olyan jól néz ki! Tele van színes lámpákkal, díszekkel, nem is beszélve az angyalkákról! Semmi értelme egy ilyet megvenni, ha nem lehet hónapokon keresztül benne gyönyörködni. Legjobb lesz, ha már november elején beszerezzük a fát. Ha ügyesen csináljuk, már az előtt feltölthetünk egy fenyőfás-selfies képet a netre, mielőtt a többiek megelőznének minket. 

Ráadásul mivel a karácsony nem ünnep, így nincsenek is rá konkrét szabályok. Mindenki akkor állítja fel a fenyőfáját, amikor csak akarja. És mindenki akkor bontja le, amikor akarja. Vagy ha már olyan régi, hogy magától összecsuklik. 

Csak mert véget ért a karácsony, még nem kell mindent összepakolni. Hiszen olyan szép az egész! Színes lámpák, angyalkák, és persze a piros ruhás szakállas ember. Nyugodtan ott maradhat még a nappali közepén néhány hónapig. 

A bazár 

Ilyenkor, karácsony és újév közeledtével egy külön karácsony bazár jelenik meg a fűszerbazár mellett. Mindössze 200 m-es az a szakasz, mégis akár 2 óráig is eltarthat a bejárása. Itt pedig mindent lehet kapni, amit csak elképzelünk. És még több olyat, amit el nem tudnánk képzelni! 

Mindjárt itt a fenyőfa. Szép, csinos, és műanyag, így jobb, mint az eredeti. Hiszen az erőben levő mind unalmas zöld, ami nem is biztos, hogy illik majd a tapétához. 

Szerencsére a bazárban kaphatunk fehér, narancssárga, lila, de még rózsaszín karácsonyfát is! Már csak az olyan hiányzik, ami világít a sötétben. De biztos, hogy egyszer lesz ilyen is.

szines_fak.jpg

Tehát ilyenkor tényleg érdemes elmenni a bazárba. Annál is inkább, mert Törökország ugyebár nem az EU része, így sok szabály is enyhébb. Mi sokkal nyitottabbak vagyunk Kínára, amit az ázsiai ország (mert mi már Európa vagyunk) bőséges konténerszállítmányokkal hálál meg. 

A teherhajó érkezéséről általában úgy értesülhetünk, hogy akkor mindent ellep ugyanaz az egy dolog. Olyankor a bazárban mindenhol ugyanaz a Mikulás található. De még ha elmegyünk a város másik végére, akkor ott is ugyanaz lesz. Vagyis teljesen felesleges elmenni a város másik végére. 

Sőt! Igazándiból a bazár másik végére sem lenne értelme elmenni, de mégis. Hiszen minden boltban van valami különlegesség, ami csak nála kapható. 

Ezen kívül az EU-n kívüliségnek másik nagy előnye, hogy rengeteg olyan izzósor kapható, amit esetleg nem engednének be az Unióba. De talán még a közelébe sem. Az pedig, hogy néhány biztonsági rész hiányzik, nagyban csökkenti a termék árát. 

Jó, hát Ali bácsi is világítani fog, ha megfogja, de hát úgyis kültérre megy, akkor meg nem mindegy? Az interneten pedig nagyon jó receptek vannak, hogy milyen ételeket készíthetünk a félig átsült galambokból. 

Ha meg esetleg mégis felgyulladna a ház, akkor meg legalább lesz mit az Facebookra kirakni. (Ha bővebben is érdekelne, mi mindent lehet egy isztambuli bazárban kapni, akkor itt folytasd!) 

A bevásárlóközpontok 

Törökországban (is) a bevásárlóközpontokban (törökül: AVM - alışverış merkezi) zajlik a hétköznapi üzleti élet. Isztambulban több, mint 100 bevásárló központ van. Így az első lépés az, hogy becsábítsák a potenciális vásárlókat az épületbe. 

Éppen ezért karácsony előtt feldíszítik és kicsinosítják a bevásárló és szórakozó helyeket. Sokszor a többieket megelőzve igencsak korán: október közepén, elején... meg ha nem felejtik el levenni a tavalyi díszeket, akkor ugyebár nyáron is fényképezkedhetünk a karácsonyfával. Fürdőgatyában... sárga kacsás úszógumival… 

Egyik másik hely roppant hangulatos, meg látványos. Mint pl. a Capitol AVM volt néhány éve, ahol egy jópofa Mikulásfalvát alakítottak ki.

sweet_village.jpg

Mint minden évben, idén is a fő ellenpéldánk a Metrocity AVM, amelyik valahol a 2000-es évek elején megragadt az időben, és nem sikerült észrevenni, hogy közben telnek az évek* és azért valami kreativitást is elő lehetne szedni. A díszek mindig teljesen ugyan azok, hogy a BUÉK (törökül: Mutlu yıllar!) mellett változik az évszám. 

* Ők olyannyira meg vannak győződve arról, hogy még mindig 2005 van, hogy pl. az autóparkoló liftjét azóta se nézték meg, hogy egyáltalán működik-e még. Mert mondjuk az ajtó nem igazán nyílik ki. De azért valami zörög odabent (talán egy korábbi vásárló?).

metrocity.jpg

Persze a díszítés, az csak díszítés. Ami szép és jó, talán még illatos is (megenni azért nem lehet). De nem ez lenne Törökország, ha nem adnának bele mindent a látványba. 

Ez pedig azt jelenti, hogy nem fognak megállni annál, ha csak néhány millió világító lámpát felszerelnek. Valamit még kell hozzátenni, hogy a vásárlók lefotózzák, és feltöltsék a közössé médiába (meg blogot írjanak róla). 

Ilyen lehet pl. a műhó. Igen, műhó. Mégiscsak 15 fok van kint, tiszta tavaszi hangulat. Semmi olyasmi, ami a karácsonyra emlékeztet. Az ember el is felejti. De egy kis műhó! Mindjárt eszünkbe jut, hogy tényleg! Hiszen tél van! És nem zoknit vásárolni jöttem ide, hanem elkölteni a pénzemet karácsonyi ajándékokra! 

No meg jó móka beállni egy ilyen havas képre, majd elküldeni az ismerősöknek, hogy Isztambulba megjött a hó! - utána pedig levesszük a sapkát, sálat, és egy darab pólóban kiülünk a Boszporusz-partjára teázni. Persze csak ha éppen nem esik az eső…

muho.jpg

Furcsa karácsonyfák és hóemberek 

De nem csak az épületek lehet díszesek. Hiszen ezt a telefonba belemerülő emberek talán csak akkor veszik észre, ha eléjük ugrik egy fal, oszlop, mozgólépcső. Mennyivel jobb az, ha mindjárt egy karácsonyfa ugrik a gyanútlan járókelők elé!

faemberek.jpg

Bizony, ilyen mobil karácsonyfákkal is lehet találkozni. Hazavinni azért elég kockázatos. Mert bár nem szúr úgy, mint az igazi, de otthon valaki egészen biztosan nagyot fog ütni a sodrófával. 

Más helyen, más időben, más esettben mindjárt más dologgal lehet találkozni. Idén a Zorlu AVM-ben táncoló csengőket láthatunk.

tancolo_csengok.jpg

Ezek kívül mindenféle hóemberek is láthatóak, ha már egyszer hó nincs, azért valahogy érezzük úgy, mintha mégis lenne. 

Itt van mindjárt egy eszkimó hóember, igluval. Meg nagykabátban, mert hát tényleg rettenetesen hideg van! Tisztára, mintha tél lenne!

eszkimo_hoember.jpg

Meg még (gonoszul) vigyorgó kínai hóemberek is vannak ám!

kinai_hoember.jpg

Más vigyorgó hóembereket is láthatunk.

vigyorgo_hoember.jpg

Itt egy csoki-cukor-hóember is.

csoki-cukor_hoember.jpg

És napszemüveges hóember is. Ilyen időben ez csak természetes.

napszemuveges_hoember.jpg

Ne tévesszen meg senkit a háttérben álló miniszoknyás lány, ő nem hóember. Hiába klikkelünk a képre a nagyobb méretért, ő akkor sem válik hóemberré. Jól láthatók a lábai, melyek egészen biztosan nem hóból vannak. Nem is érdemes nézegetni... <- ezt a hátam mögött mondja valaki, akinek a kezében sodrófa van... 

A karácsonyi vásárok 

De nemcsak ilyen karácsonyi különlegességek rejtőznek a bevásárlóközpontokban. Hiszen a nevük lényege is a vásárlás. Így ilyenkor igazi, hangulatos (leszámítva a 10-15 fokos hőmérsékletet) karácsonyi vásárokra bukkanhatunk. 

Igaz, forralt bor, és kürtöskalács nincs, meg fagyoskodás sem. De ezeket leszámítva teljesen olyan, mint bármely európai városban az ilyenkor szokásos karácsonyi vásár. Ráadásul a vásár nem is ér véget december 24-én, hanem egészen az év végéig tart.

karacsonyi_vasar_1.jpg

Vehetünk mindenféle édességet és mindenféle mikulást. Meg mindenféle mindenfélét.

edessegek_1.jpg

Oké! Ez a szokásos karácsonyi dekoráció. De mi van a boltokkal? Mégiscsak ők a bevásárlóközpontok főszereplői? 

Az akciók 

Nos, ilyenkor különleges karácsonyi akciók vannak. Egyébként is különleges akciók szoktak lenni. Különleges nyári akciók. Különleges őszi akciók. Különleges tavaszi akciók. Különleges hétvégi akciók. Meg különleges elmúlt már 8 óra és ma is dolgozni kell akciók. Most pedig közeleg a karácsony, így különleges karácsonyi akciók vannak. 

De nemcsak arról van szó, hogy hatalmas 30-50-70%-is kedvezmények vannak (vagy legalábbis az van kiírva, míg valójában...), meg hogy négyet veszünk, de kettőt fizetünk, vagy hogy a váza mellé jár egy ajándék mosógép; hanem most tényleg mindenki akciózik. És most Törökországban vagyunk, ahol az akciókat komolyan veszik. És össze is lehet vonni! 

Mindjárt indulásként kapunk kedvezményt az X termékre. De ha törzsvásárlók vagyunk (és a törökök mindenhol törzsvásárlók, ott is, ahol még sosem jártak), akkor további engedményeket kaphatunk. 

No meg ott vannak az összegyűjtött pontjaink. Azok is, amiket ebben a boltban szereztünk, meg azokat is, amiket teljesen máshol. Például ha veszel cipőt, akkor kapsz mellé egy kenyérsütő gépet. Vagy ezen évben összesen megittál 4000 liter kávét és túlélted, ezért jutalomból 20 százalékkal olcsóbban vehetsz mosógépet.

Mindezek mellé kártyával fizetünk, akkor kérhetjük, hogy azt a csomag zoknit / mosógépet / zenélős kávéfőzőt / Batman alakú süteményformálót nem egyben fizetjük, hanem 48 havi kamatmentes részletben. 

De mivel karácsony van, ezért a bank rátesz még egy kedvezményt. Plusz a részleteket 3 hónappal később kezdjük el fizetni. Ja, és kapunk mellé pontokat, amin könyvet, heavy metal pólót, felhúzhatós tűzoltót, családi méretű fogkrémet, pelenkát, stb-t vehetünk. 

Aztán ott van hozzá, hogy a mobil szolgáltató is adhat valamilyen akciót. Ha igazoljuk az előfizetésünket, akkor kaphatunk további kedvezményt, ingyenes házhoz szállítást, strandbelépőt, stb. 

És mivel karácsony van, mindez sokkal fokozottabb. Nem lehet egyszerű ilyenkor eladónak lenni. Kíváncsi is lennék, milyen matematikai kérdéseket kaphatnak a felvételinél. 

A) Megy egy autó 90 km/h-val A városból B városba, de útközben megáll tankolni. 20 liter benzint vesz az illető, melyhez a klubkártyán kívül A Z bank kreditkártyát is használja, mely a 20% kedvezmény mellett 17 havi kamatmentes részletfizetést nyújt, és felhasználja a 180 km-el ezelőtti kávézóban összegyűjtött pontokat. Mellé vesz egy kólát, amitől automatikusan további 5%-ot kap a teljes vásárlásra, plusz egy ingyen pizzát. Kérdés, hogy ezek után hány liter akciós ablakmosó folyadékot kell vennie, hogy megkapja az ajándék plüssmackót? 

B) Mi történik, ha főhősünk még ÁFÁ-s számlát is kér? 

A dekoráció

Már csak egy dolog maradt hátra: a boltokat is ki kell dekorálni. Van, ahol megelégednek annyival, hogy néhány millió lámpával telepakolják a bolt bejáratát. De hát ennyi egy átlagos török kamionban is van. Így ez még nem lesz nagy szám. Néhány bolt viszont tényleg odafigyel, hogy valami egyedit alkosson.

A rekordot a nyitóképen látható bolt viszi, ahol a karácsonyfa és a háttér szétszedett telefonokból van, míg a hó töltőkből.” 

Ha szívesen olvasnál még a törökországi életről szuper írásokat, akkor látogass el az Isztambul kalandok blogra.

HÍRMONDÓ 

Ausztriai álláslehetőségek az ápolótól a síliftesig

Ápoló mindig kell Ausztriába, a téli sportokkal, pihenéssel kapcsolatos lehetőségeknek viszont éppen most van itt a szezonja, úgyhogy hajrá!

Szegény magyarok 

Az egy főre jutó fogyasztásban mérte az országok helyzetét és GDP alakulását az Eurostat.  Lettországgal, Horvátországgal, Romániával és Bulgáriával került egy csoportba Magyarország, amely a „szegénységi rátában” az uniós átlagtól több mint 30 százaléknyira marad le. 

Nem érzik biztonságban magukat a franciák 

Egy friss felmérés szerint a elmúlt időszakban drasztikusan megnőtt azoknak a franciáknak a száma, akik nem érzik biztonságban magukat. 

Füstös osztrák tervek 

Visszavonná dohányzással kapcsolatos tilalmát a leendő osztrák kormány, miközben Nyugat-Európa már a füstmentesség útját járja. Nem mindenkinek tetszik az irány. 

Ingyen pénz Kanadában 

Azt szokták mondani, ingyen pénz nincs – nos, erre látszik rácáfolni a kanadai Quebec tartomány, ahol mintegy 84 ezer ember kap a jövő évtől meghatározott összeget havonta a szegénység elleni harc jegyében. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: karácsony karácsonyi készülődés Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1713508315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hufeisen 2017.12.18. 07:21:46

A napéjegyenlöség március 20-21-én, és szeptember 22-23-án van.
A NAPFORDULÓ pedig december 21-22-én (meg júniusban)...

gabors 2017.12.18. 07:23:27

Jo reggelt !!! elso...

Jo kepek ... de ezt pogany dolgot hamarosan ugyis betiltja Erdogan ...

kardio1 2017.12.18. 08:11:00

A Noël a franciából jön és nem Mikulást jelent.

kardio1 2017.12.18. 09:52:43

Azon meg nem csodálkozom, hogy a biztonságérzet hiánya egyre erősebb itt, Franciaországban. Nyomot hagynak a merényletek, és az azokra adott elégtelen válaszok.

DieNanny CH 2017.12.18. 10:12:50

@kardio1:

Most olvastam egy svájci napilapban, hogy tegnap Pesten egy tank ment valamelyik karácsonyi vásárhoz, a merényleteket megelőlegezendő.

fhdgy 2017.12.18. 10:43:29

"A karácsonyfa neve yılbaşı ağaçı..."

Nem tudom, hogy hogyan kell kiejteni a fenti utolsó szót, de én agacsi-nak mondanám.

Ebben az esetben viszont az ugrott be egyből, hogy Szolnok környékén a akác egy virágfürtjét agacsinak nevezik és úgy nyersen meg is eszik a virágokat.

Vajon török maradvány?

CyberMacs 2017.12.18. 10:49:22

@Hufeisen: Köszönöm! Az eredeti posztban ezt javítottam! :)

Golf2 2017.12.18. 10:51:04

@DieNanny CH: több helyen is tekes tankok vannak és rendőrautó vigyáz rájuk ott ülnek benne a fakabátok.A magánhadsereg erőfitogtatása...orbán vagy pintér ötlete volt.

CyberMacs 2017.12.18. 10:52:02

@gabors: Az év utolsó 2 hónapjának bevétele jellemzően ebből az ünnepből származik. Csak a vám része órási mennyiségű pénz, és rengeteg embert dolgoztat.
TV-ben, élő adásban lehet mondani mindent, de azért erről olyan könnyedén nem mondanának le. :)

CyberMacs 2017.12.18. 10:54:26

@kardio1: Lehetséges. Ennek ellenére, ha bárkit meg lehet kérdezni Isztambulban, hogy szerintem a Noel geçesi és a Noel baba mit jelent, biztosan a karácsonyt és a Mikulást mondaná.
Nem ez lenne az első olyan jövevényszó, ami furcsán alakult át.

CyberMacs 2017.12.18. 11:01:19

@fhdgy: A sapkás g-t (ğ) nem ejtik. Hasonlít a német h betűre (ezt most eléggé le van egyszerűsítve, de így könnyebb megérteni).
Tehát az ağaç-t úgy kell ejteni, hogy aács. Jelentése pedig fa.

Ettől függetlenül gyakran találkozni olyannal, hogy ezt a ğ-t a magyarok erős g-nek vették át. Pl. mert a közvetítő nem török volt, vagy valaki így olvasta, stb... Ilyen pl. az aga szó is, ami a törökben ağa (aá). Ráadásul ez még az ótörök nyelvből jött, jóval a török hódítások előtt. Jelentése: úr (gazda, főnök, vezér jelentésben).

Az általad írt agics lehet hogy az újonnan növő fát akarja jelenteni, azért ez a virágnak a neve. De nem vagyok nyelvész. Így ez csak tipp

kardio1 2017.12.18. 11:06:40

@CyberMacs: persze. A Noël baba a Père Noël tükörfordítása.

DieNanny CH 2017.12.18. 12:29:03

@CyberMacs:

Ha már kiejtés: a "sapkás" c-t minek ejtik? Van egy ismerős család, az ő nevükben van benne. (Bár lehet, fordított sapka van rajta, most nem tudom. Tehát a szöglet felül.)

CyberMacs 2017.12.18. 12:37:17

@DieNanny CH: A törökben nem sapkás c van, hanem ilyen: ç. Őt cs-nek ejtik.
A sapkás c-nél azt kell megtudnod, hogy milyen nyelvből származik, mert a szerint más-más a kiejtés

DieNanny CH 2017.12.18. 13:32:44

@CyberMacs:

Ó, értem. Na, majd kipuhatolom...

Csodabogár 2017.12.18. 13:44:54

@DieNanny CH: Nem normálisak! A Váci utcában a mult héten terepszinű ruhában sétálgatott valamilyen katonaság, gépfegyvernek látszó akármivel a hasukon.

DieNanny CH 2017.12.18. 14:50:21

@Csodabogár:

Mondjuk a tanknak nem sok értelme van. Lőni nem lehet vele a házak között, még megfordulni sem tud. És ki az a hülye, aki tankra lő? A sétáló katonáknak már több az értelme.

Bredpitt Monika 2017.12.18. 15:02:20

A két fának öltözött nőről az jut eszembe , hogy át lettünk verve Manhattanben.

Valami Disney játékbolt előtt állt két beöltözött nő. Jöttek oda, hogy fényképezkedjünk, mi szívesen tettük, azt hittük, hogy az üzlethez tartoznak és így akarnak becsábítani. Aztán mi mentünk volna tovább és tartották szó szerint a markukat, hogy fizetni kell.

Ki voltam tőlük. Volt egy kis vita köztünk, de aztán adtam nekik egy dollárt, de szó szerint követelték a pénzt. Utána résen voltunk minden ilyen maskarással.

Bredpitt Monika 2017.12.18. 15:10:44

Az Orosz Ortodox Egyházközség épülete a Lendvay utcában van , valahol a Fidesz székház mellett.

Volt ott egy érdekes élményem, mert keresztelőn voltunk. A szertartásból nem sokat értettem. Egyszer csak láttam, hogy a keresztelendő kisfiú nagymamája hirtelen mérges lesz és a földre köp egyet. Odasúgta a gyerek anyja, hogy ez a sátánnak szólt, így akarják távol tartani.

Én azt hittem, hogy a babona nem fér meg a vallással......legalábbis a földre köpés az én olvasatom szerint egyszerű babonaság.

Bredpitt Monika 2017.12.18. 15:17:39

@DieNanny CH: van értelme a tanknak, az aki benne ül biztonságban van,

novemberben landolás után egy órával láttuk meg férjem, egyszerre több gép is jött, de azt mesélte, hogy nagyon lassú volt a sor és mindenkit megnéztek, pedig EU s országban szállt át, régen azok, akik EU ból léptek be Budapestre, nem mentek át ellenőrzésen, úgy emlékszem

pluszban még kikaptak három sötét bőrű fiatalembert a sorból és elvitték őket külön ellenőrzésre,
szóval nemcsak duma van, hanem dolgoznak rendesen a fiúk.....
helyes,

a városban masírozó katonákat én is furcsának találom, de nem bánom, hogy ott vannak,

most egyébként az 1 es villamossal utaztam többször, és a Hős utcánál nagyon sok készenléti rendőrt látok, a kábítószeres fiatalok miatt van, ha jól tudom, végül is nem rossz érzés, mert ennek a villamosvonalnak, ezen szakasza nagyon ijesztő tud lenni

Golf2 2017.12.18. 16:12:26

@Bredpitt Monika: dolgoznak a fiuk... mert a gazdáiknak üldözési mániája van.De csak a csórókat baszt...ják, a nagyhalak haverok.Fütyülnek a migránsokra ez csak a látszat,lényeg hogy lássa a nép meg az ellenzék az erőt,hogy kussoljon továbbra is.

Csodabogár 2017.12.18. 16:20:55

@DieNanny CH: Szerintem közlekedési rendőrre több szükség lenne, de hát felfogás kérdése. Én jobban félek a gépfegyveresektől, mint a terror veszélytől.

nyuszigonosz 2017.12.18. 17:16:06

@CyberMacs: Nagyon jó a posztod, igazán szórakoztató meg a képek is jók.

SzZoole 2017.12.18. 18:36:46

@Bredpitt Monika: "van értelme a tanknak, az aki benne ül biztonságban van,"
Toled? :-)))

"a városban masírozó katonákat én is furcsának találom, de nem bánom, hogy ott vannak,"

Veszelyes nemzetbiztonsagi tenyezonek szamitasz, amiota malacfeju szilardkat "zaklatod", biztos ö ül a tankban :-)))
Just kidding.

közép dunántúli régió 2017.12.18. 19:13:16

Sosem fogom megérteni, hogy képes valaki szabad akaratából egy olyan ordenáré rezsim fennhatósága alá költözni, mint az Erdogané. Valaki meg tudná magyarázni?

SzZoole 2017.12.18. 19:19:59

@közép dunántúli régió: meg, a szerelem öl, butít és nyomorba dönt

Bredpitt Monika 2017.12.18. 19:42:54

@Golf2: hat lehet, azert jo latni hogy vannak....bar a tanknak nem tudom mi ertelme

Bredpitt Monika 2017.12.18. 19:45:06

@Zoole Reloaded: vegul is, van ertelme annak, amit mondasz........
lehet hogy o ul benne, vagy Matyas kiraly alruhaban

Bredpitt Monika 2017.12.18. 19:52:46

Ha mar emlitve van Kina, meg a teherhajozas...
most lattam a profession.hu n hogy egy szallitmanyozassal foglalkozo ceg keres ugyintezoket, a kotelezo nyelv angol, de nem baj ha ismered a kinait, munkavegzes helye, x kerulet, a Szallas utca kornyeken egy csomo epuletet megvettek a kinaiak

gabors 2017.12.18. 20:21:43

@közép dunántúli régió: "Valaki meg tudná magyarázni? "

szeret napi 5x mekka fele borulni
szereti ha nok fedett fejjel (kesobb majd arccal) sofralnak az utcakon
nem szereti ha nok egyedul kimennek a hazbol
szeret nem enni es nem inni napkozben evente egy honapig
szereti a jihadot mint a mohamedan vallas "hatodik" pilleret
szeretne latni mekkat (mivel turistakat nem fogadnek atter az "igaz" hittre ahol ez meg elve kotelezo ..

van tobb is ...

ezek kozul Erdogan meg nem mindent vezetett be de ami kesik nem mulik a vilagi szervezeteket mar eleg szepen elintezte hadsereg sajto civil szervezetek bedaralva igy a fentiek mar csak ido kerdese .. foleg ha az EU-ba valo belepesnek sincs sok eselye (ne is legyen) ... akkor mar semmi nem fogja visszatartani a vilagi allam lebontasat es mennek majd szepen az irani uton..

SzZoole 2017.12.18. 21:21:23

@Bredpitt Monika: szerintem meg sorosgyuribacsi ül tankba és disznókra vadászik, óriási disznókra :-))

Csodabogár 2017.12.18. 22:47:00

@gabors: Szerintem a posztoló már régebben ott él, férjhez ment oda. Isztambul igen kellemes város volt mindig.
Rokonaim török tengerparton vettek házat, most is ott vannak. Mindig is külföldön éltek. Ahol ők vannak nem tudnak semmiről. Ahogy engem nem érdekel a hazai politika, őket meg az ottani nem érdekli. Ilyen formában akárhol lehet élni.

CyberMacs 2017.12.19. 08:25:35

@közép dunántúli régió:
@Csodabogár:
@gabors:
Nem akarok belemenni a részletekbe, mert az egész blogom erről szól. Törökország nagyon nem olyan, mint amilyennek otthonról látszik. Talán ez a bejegyzés egy kicsit jobban megmutatja:
isztambul.info/blog/2017/10/30/bankok-kartyak/

- Most így hirtelen 2 ember jut eszembe, aki naponta 5x szokott imádkozni (nálatok is mindenki vasárnap templomba megy? Nemrég még a boltok is be voltak zárva vasárnap, hiszen mindenki a templomban van - csak egy példa, hogy a hírek mennyire torzíthatják a valóságot)
- Igen, vannak fejkendős nők. Ebből már 10-et is fel tudok sorolni.
- A főnököm nő. És legalább 200 céget ismerek, ahol szintén nő a főnök. És nem otthonról dolgoznak. Hanem kimennek az utcára, beülnek a BMW-be, amit természetesen vezethetnek autót.
- És igen, vannak vallási ünnepek, amiket betartunk.

Természetesen itt is vannak elvetemültek, fanatikusok, agyatlanok, üresfejű szavazok, stb... De gondolom azt senki se akarja mondani, hogy otthon ne lennének. Vagy akár lehetne említeni néhány nyugati országot is.

Ami miatt Törökországgal lehetne aggályok: a törökök egy eléggé maguknak való nép. Nem mindenki bírja elviselni őket. Ehhez olyan állapot, gondolkodás, és idegek kellenek.
Teljesen megértem őket. Mindenkinek megvan, hogy milyen fajta emberrel tud együtt élni, és milyennel nem. Van olyan, akivel nem szívesen maradnék együtt egy szobában, vagy akár egy csarnokban sem, bármekkora is legyen az.

Golf2 2017.12.19. 10:45:07

@CyberMacs: Törökben nem ez a gond hanem az elvetemült erdogan.A börtönök dugig, bárkit lecsuknak, kínoznak most is.Életveszélyes hely lett.

CyberMacs 2017.12.19. 10:53:34

@Golf2: Ez egy olyan téma, amibe nem szeretnék belemenni.
Nos igen, nem nevezhető szép időszaknak, ami most van (sajnos az otthoni sem, itt azért legalább a kórházak rendben vannak).
Azért reménykedünk, hogy minden rossznak egyszer vége lesz. Törökországban pedig van elég potenciál, hogy egy válság után gyorsan helyre álljon. 2008-ban pl. elég jól állta a viharokat.

Golf2 2017.12.19. 15:34:04

@CyberMacs: Hát ha van az embernek 10 éve akkor kivárhatja mig eltűnnek ezek. Vagy élhet már jövőre 1 jobb helyen ha megteheti.

CyberMacs 2017.12.19. 15:48:06

@Golf2: Mondj egy jobb helyet! :)
Persze bizonyára van. De éppen az olyan biztos helyek, mint az UK kezd érdekessé válni. Más országok meg most lépre rá arra az útra, amin mi vagyunk. Úgymond ők most mennek be abba az alagútba, amiből mi talán végre kijutunk.

De persze biztosan lehet találni normális helyet. Csak nekem pont az UK példája mutatja azt, hogy ma nagyon nehéz országot választani úgy, hogyha a gyerekkel is számolsz. Nem lehet tudni, hogy 10 év múlva hol kattan be valami.

Amikor mi azon gondolkodtunk, hol lenne érdemes a közös jövőt elképzelni, a lista élén volt Barcelona is. Ma viszont biztosan nem kezdenék ott.

Lehet mondani, hogy azért A helyen még így is jobb, mint nálunk, és ezzel nem is fogok vitatkozni, mert ez nagyon egyéntől függ. Nálunk vannak olyan kötelek, amelyek erősebben tartanak itt, minthogy máshol elölről kezdjünk mindent.

Arthamyr 2017.12.19. 16:24:04

@CyberMacs: Én először azt olvastam a szemem sarkából, hogy "Tökös Karácsonyi készülődés". :D Aztán láttam, hogy törökös, és mivel sem a karácsony, sem a törökök nem érdekelnek igazán (amíg távol tudom magam tartani tőlük), nem olvastam el. Ez persze elismerem, hogy az én szegénységi bizonyítványom.
Ahogy mondod, valóban egyén függő, hogy kinek mi a jó, viszont ahhoz, hogy kijelentsük, hogy A és B ország közül valamelyik "jobb", elegendő az, hogy az adott ország az általunk vizsgált csoportból jóval több ember (vagy család) számára lenne szubjektíven jobb, nem kell az, hogy mindenkinek az legyen. Észak-Korea is legalább egy ember számára jobb, mint az összes többi ország, de ettől még egy irdatlan szar hely. :)
Ha így nézzük, azért a UK egy magyarnak nem egy rossz hely, szerintem jóval kisebb változás és kényelmesebb a beilleszkedés, mint pl. Törökországban, hacsak valakit nem vonz kifejezetten az ottani kultúra. Nem értem, mit mutat az UK példája, mi történt/történik ott, amiről lemaradtam?
Persze Törökország és a UK is hatalmas, simán vannak az országokon belül is nagyobb eltérések, mint akár más országok más városaihoz képest.

Golf2 2017.12.19. 18:05:53

@CyberMacs: Bátor döntés,én hanyatt homlok menekülnék mondjuk valamelyik Kanári szigetre.

CyberMacs 2017.12.19. 18:13:46

Az UK alatt a Brexitre gondoltam, hogy zuhan a font, menekülnek a nagy cégek (és jópár óriásvállalatnak ott az európai központja), kilépnek a skótok, ezen felbuzdulva (miért is ne) menne Wales is. És még rendes sajtot sem lehet majd kapni.
Persze mindezt a kontinens másik végéről tűnik ilyennek. A valóság lehet teljesen más is :)

Golf2 2017.12.20. 07:58:25

@CyberMacs: Miért nem mész? Olcsó,nyugis,örök tavasz.

CyberMacs 2017.12.20. 13:14:17

@Golf2: Milyenek ott a munkalehetőségek és a megélhetési feltételek? :)
Mintha pont ezen az oldalon olvastam volna, hogy egy lány hasonlóan gondolta: elege volt a télből, és keresett egy egy olyan országot, ahol mindig nyár van. Kicsit fura helyre került (asszem Panama), de nem bánta meg. Nem lehet rossz reggel munka előtt csobbanni a tengerben, meg tengerre néző házban lakni.

Tengerre néző házunk nekünk is van. És még munkába is úgy járunk, hogy előbb áthajózunk a Boszporuszon: friss levegő, semmi dugó. :)
Isztambulnak rengeteg olyan pozitív része van, amit nehezen cserélnék el, még így is, hogy nem mennek fényesen a dolgok.
De hogy úgy mondjam, itt azért messzebb vagyunk a mindennapi politikától, mint otthon. Talán mert nagyobb az ország, több hely van a fejeseknek, hogy játszadozzanak. Több ember, több adó, több cég, és így a fejesek játékai kevésbé terhelik az egyéni embert... nem tudom.. Otthon többször ütköztem a napi politikával, mint itt.
Napi szinten sokkal gyakoribb, hogy a bankrendszerrel találkozom, ahol ég és föld a különbség. Az egészségügyről nem is beszélve. És akkor itt van Isztambulnak az olyan extrája is, hogy bármennyire is rohanunk állandóan, egy Boszporusz parti teázásra mindig lehet időt szakítani.

Talán egyszer összeszedem magamat, és megpróbálom ide hosszan leírni azt az érzést, amit Isztambul nyújt. De ez elég nehéz. És Isztambul olyan, amit az ember vagy imád, vagy utál (vagy ahogy mi csináljuk: utálva imádjuk és imádva utáljuk). Köztes út nem nagyon van.

Golf2 2017.12.20. 15:01:49

@CyberMacs: Hát ha szerelem Isztambul akkor nincs mit tenni:) Kanárin csak turista voltam spanyol árak nincs hőség, óceán. Munka lehet hogy nincs:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása