Stephen King egyike azon íróknak, akik tapasztalatom szerint erősen megosztják az olvasóközönséget: vagy nagyon szereti valaki, vagy nem bírja elviselni. Én előbbi csoportba tartozom, elsősorban azért, mert nagyon szeretem, ahogyan a kisvárosi Amerikát ábrázolja. Ezen belül is elsősorban Maine-t, és ha most azon töprengenétek, hogy blogot tévesztettetek, akkor megnyugtatok mindenkit, erről szó sincs, ez még mindig a Határátkelő, csak éppen a mai poszt szerzője, Zoli Maine-ről írt. Egy kétrészes élménybeszámoló első része következik.

Miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Szedj össze 10 okot, és írd meg te is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

Óceán, világítótorony, sziklák és fenyőfák; tipikus kombináció ezen a környéken

„Mostani bejegyzésemben szeretném megosztani az élményeimet, amelyeket egy olyan államban szereztünk, ahonnan az észak-amerikai kontinensen lévő amerikaiak elsőként láthatják meg a napfelkeltét.

Ha esetleg így nem ugrik be, akkor kis további segítségek, amelyek felmerülhetnek bennünk, ha meghalljuk az állam nevét: sűrű köd, amely súlyos lepelként jótékonyan rátelepszik a tajra, a hajósokat segítő világítótornyok hálózata, valamint hatalmas fenyőerdők, amelyek a sziklák csipkézte óceánparttól egészen a szárazföld mélyére benyúló lankás dombokig és hegyekig terjeszkednek.

Még így sem? Na és ha azt mondom, hogy Stephen King könyveiben folyamatosan visszatérő és felbukkanó helyszínről van szó? Bizony ez nem más, mint az Egyesült Államok észak-keleti sarkában megbújó, gyéren lakott Maine állam, amelyet az Atlanti-óceán, New Hampshire és - északról - Kanada ölel körbe.

Az itt élő kimondhatatlan nevű őshonos amerikai indián törzsek bosszúságára már a XVII. század hajnalán felbukkantak az első francia telepesek. Ennek köszönhetően - egyes elméletek szerint - az állam maga is egy francia provincia után kapta a nevét. 

A maine-i utazás egyenes folytatása volt az előző posztban említett New York-i kirándulásunknak. Az eredeti terv szerint - természetkedvelő és túrázni szerető emberekként - két helyszínt szerettünk volna mindenképpen megnézni Maine-ben: az egyik az Acadia Nemzeti Park, míg a másik a Baxter Állami Park.

A nyüzsgő nagyváros után igazi felüdülés következett

Irány a nyugalom! 

New Yorkot egy szomorkás reggelen hagytuk el, amikor az égboltról lelógó fémszínű nehéz felhők próbáltak megszabadulni nedves nehezéküktől; tipikus őszi idő volt és nem győztünk hálát adni az égieknek, hogy az Atlanti-óceán felett örvénylő - ki tudja hányadik? - hurrikán legkülsőbb csápjai megvárták, amíg elhagyjuk a várost. 

A metropoliszt leggyorsabban talán az északi I-95-ös autópályán lehet elhagyni Boston irányába, ha az Acadia a célunk. Valószínűleg elhagyni valóban gyorsabb, mint bejutni, mert a városba vezető úton szó szerint több tíz-kilométeres dugó alakult ki. 

A New Yorktól mért távolsággal egyenes arányban csökkent a forgalom is. Mire Maine államban találtuk magunkat, addigra már a Nap is elkezdett kikandikálni a szél által megtépázott felhőtakarón át. 

Mivel szeptember második felében jártunk - a várakozásaimnak megfelelően - az útmenti fák egyre inkább elkezdték felölteni őszi színekben pompázó gúnyájukat.

Itt hatalmas turisztikai vonzerővel bír ez a sokszínűség: emberek ezrei kelnek útra különböző helyekről, hogy megpróbálják elkapni az USA észak-keleti régiójára oly jellemző, már-már bántóan rikító és vakító őszi színek kavalkádját, melyek jellemzően a melegebb színek széles spektrumát ölelik fel a halvány okkersárgától egészen a bíborvörösig.

Tipikus látkép, mely alapján akár Kanadában is lehetnénk

Az Acadia Nemzeti Park 

Mire a közvetlenül az óceán mellett található nemzeti parkhoz eljutottunk, addigra egyrészről már majdnem besötétedett, mert a navigáció kissé nehézkesen boldogult a térerő hiányával, másrészről a széltépázta felhőpamacsok újra összeálltak egy hatalmas szürke masszává és elkezdett az eső is szitálni. 

Azonban ez nem szegte kedvem, sőt! Ugye az ember - valamilyen furcsa oknál fogva - alapvetően jó időre vágyik, amikor elmegy vakációra. Nos, én sem vagyok ezzel másképpen, de ha van olyan helye a Földnek, ahol titkon reméltem, hogy részem lesz ködös, esős, hűvöskés időjárásban, akkor az bizony Maine (sztereotípiák, helló).

Ködbe vesző táj a nemzeti parkban

A nemzeti parkba 25 dollár a belépő egy hétre. A sátorhely 30 dollárba került éjszakánként (érdemes hetekkel előtte interneten lefoglalni). A park meglehetősen nagy sugarú (pár kilométeres) vonzáskörzetében rengeteg helyen lehet kapni az út szélén elhelyezett felaprított fákat, s egy kötegnyi fa ára kb. 5 dollár (becsületkassza, helló). 

Tipp, ha valaki errefelé járna: minden este lehet tűzifát hozni a parkőröktől (a park területén belül), de csak annyit, amennyit elbírunk a kezünkben. Ellenben ingyen van és nehezen gyullad, mert általában nedves.

Azért nem mindig van köd :-)

A sátrunk magasba nyúló fenyvesek között bújt meg és azonnal érezni lehetett egy olyan illatkombinációt, amelyet soha nem éreztem még ilyen intenzíven, s amely teljesen felfrissített: az óceán üde, sós párával átitatott levegője  keveredett a fenyőfák és fenyőgyanták édeskés, de enyhén citromos illatával.

A fenyőerdők látványa és illata teljesen elvarázsolhatja az embert

A hullámok évmilliók óta monoton egyhangúsággal ostromolják a part menti sziklákat. Jelen korban sincs ez másképp és a két őserő (Föld és Víz) között zajló konok küzdelem folyamatosan hallható hangja hamar elringatja az embert. 

Az egész napos kintlét és kirándulások után, a ropogó, pattogó tábortűznél elfogyasztott vacsora után garantált a gyors elmerülés az álmok sötét és ragacsos ingoványába.

Nincsenek kímélve a partmenti sziklák

Természetesen rengeteg túrázási lehetőség van a parkban a könnyű, kellemes sétától egészen a veszélyesnek tűnő és minősülő, félig-meddig via ferrata utakat idéző sziklamászós szakaszokig. 

Arra készülhetünk, hogy az összes túraútvonal tartalmaz kisebb-nagyobb mértékben sziklás, köves részeket. Ezek azonban - szerintem - inkább érdekessé teszik az utakat, mintsem veszélyessé.

Lehet kezdeni a mászást :-)

Ez volt az első olyan nemzeti park, ahol nem tudtam volna kiemelni egy útvonalat sem, mert mindegyik annyira izgalmas és szép volt. A két legveszélyesebbnek kikiáltott ösvény a Precipice és a Beehive. 

Itt vaslétrák és rudak vannak a sziklákba elhelyezve, ezzel is segítve a sokszor függőleges, sziklamászásszerű élményt szerető és kereső, vállalkozóbb (esetleg életunt) túrázókat. 

Mindenesetre esős időben és flip-flopban nem javasolt ezen túraútvonalak teljesítése. Továbbá itt nincsenek karabinerek és egyéb segédeszközök; csak a saját erőnk, elszántságunk és a sziklák. 

Na meg a hihetetlen panoráma, amely a bátrabbak jutalma és amely igazán veszélyessé tehetik a kirándulást; ha szeretnénk még másnap is túrázni, akkor választanunk kell: vagy gyönyörködünk vagy mászunk. A kettő együtt kevésbé életigenlő megoldás.

Rálátás a park homokos strandjára a Precipice túraútvonalról

Mit láthatunk, ha éppen nincs köd? A látóhatárig húzódó, örökös mozgásban lévő Atlanti-óceánt, melynek fodros víztükrét különböző méretű szigetek tarkítják, erdővel borított lankás dombokat és hegyeket, s púpjaik között boldogan csillogó apró tengerszemeket, valamint az Egyesült Államok egyetlen természetes fjordját.

Tónak tűnik, pedig ez egy fjord

Aztán ott vannak a lépten-nyomon éles hangon vinnyogó-sipítozó apró mókusok, akik izgalmukban/félelmükben a géppuskalábú ír sztepptáncosokat megszégyenítő tempóban tudnak toporzékolni a lábaikkal. 

De említhetném az amerikai fehér fejű sast, az őzeket, a vidáman lubickoló vagy éppen a sziklákon hasukat süttető fókákat vagy a sziklák és kövek között fellelhető vadvirágok és cserjék békés harmóniáját.

Az USA egyik jelképe

Ha kicsit unnánk a természetet (bár erre kevés az esély), akkor érdemes ellátogatni a nemzeti parkhoz legközelebb eső városkába, amely egy turisták által közkedvelt és sűrűn látogatott hely.

Bar Harbor kikötője

A nagyjából 5-6 ezer állandó lakosú Bar Harbor már régebben is igen kedvelt célpontja volt a tehetősebbeknek, melyet feltehetőleg azzal érdemelt ki, hogy egy relatíve csendes kis zugban húzódik meg a szigetekkel teletűzdelt óceánparton. 

A természet közelségének és megnyugtató látványának, valamint a frissen fogott halászzsákmányokból készített ételek elegyének kevesen tudnak ellenállni (legalábbis azok akik ezeket szeretik).

A színes és - itteni mércével - történelminek mondható faházak alsó szintjén különböző, általában családi kézben lévő boltok és üzletek várják a város öblében lehorgonyzó óriási óceánjárók utasait, akiknek száma néha vetekszik Bar Harbor lakosságával. Ebből kifolyólag, a város a téli hónapok kivételével meglehetősen zsúfoltnak hat, mivel az is.

Ezernyi utas szabadul rá a kisvárosra

Számtalan hotel és étterem várja a fáradt és kevésbé fáradt, illetve éhes utazókat. Ha sikerül eljutnunk ide, akkor természetesen érdemes lehet kipróbálni a homárt, amely az első számú tengeri étel Maine-ben, s amely alapból nem vörös színű; ezt csupán a főzés során nyeri el.

Ebben az államban a kifogható egyedek felső súlyhatára is szabályozott (nem csak az alsó). Nem kell megijedni, ha nem tudjuk, hogy miként is álljunk neki. Általában kapunk egy rövid és érthető leírást a homár elfogyasztásának módjáról. 

Én őszintén szólva még nem ettem, így tehát remek alkalom volt kipróbálni. A legkisebb „kiszerelés” - legalábbis az általunk meglátogatott étteremben - az kb. 1 kg-os és annyit el tudok mondani, hogy ebből nem sok a számunkra is „hasznos teher”, ellenben mire azt kinyerjük kéz nem marad szárazon.

Mindegyik halászcsapat egyedi színre festett bójával rendelkezik (bal). A homárok elkerülhető sorsa (jobb).

Amit - szó szerint - melegen tudok ajánlani az clam chowder nevű leves, melyben burgonya, hagyma, petrezselyem, kagyló (esetleg rák és homár is) található. Legtöbb esetben kétszersültet vagy kenyeret szoktak hozzá szervírozni. 

Ami nekünk még nagyon ízlett az az ún. crab cake, ami a nevével ellentétben nem sütemény, hanem egy fasírthoz hasonló étel, mely szintén tengeri herkentyűkből áll. 

Ha Bar Harborba visz a szerencsénk, akkor lehetőségünk nyílhat hajókirándulásokra is. Igen közkedveltek a bálnanéző hajók, de ottjártunkkor sajnos egyik napon sem tudtunk kihajózni a hurrikánok miatt, amelyek egymásnak adták a kilincset Maine közelében.

Egy másik opció az öbölben elhelyezkedő szigeteket és világítótornyokat meglátogató hajóstúrák. Ekkor előfordulhat, hogy több fókát, delfint is láthatunk kiegészítve az Acadia Nemzeti Park fenyőkkel borított dombjainak és hegyeinek látványával.

Nem lehet szó nélkül elmenni a csillagászat és a nemzeti park összekapcsolása mellett. A fényszennyezés alapból megkeseríti azon emberek életét, akik szeretnének gyönyörködni az esti/éjszakai égbolt látványában. Ez fokozottan igaz az USA keleti partvidékére.

Galaktikus szomszédunk, az Androméda-galaxis

Az Acadia Nemzeti Park azon kevés helyek egyike, ahol még lehet élvezni az éj fekete bársonyterítőjén szétszórt, sziporkázó kis gyémántokat, miközben Galaxisunk fehéren fénylő sávja jól látható nyomot hagy a kozmikus terítőn. Ezt az élményt csupán az óceáni párás levegő tudja kissé elrontani.

Az ócean párás légrétegei fölé lassan emelkedő Tejút

A következő részben folytatódnak a kalandok, méghozzá egy nem akármilyen hegymászás történetével. Addig is látogassatok el Zoli blogjára, a Boly(ON)gó életre!

HÍRMONDÓ 

Röhögd ki a Brexitet!

Annyit írunk a Brexitről, hogy nocsak, ám most nyugalom, máshonnan közelítjük meg a dolgot, hiszen majdani kilépés ide, majdani kilépés oda, azért még szép számmal akadnak nagy-britanniai állásajánlatok így is. Ezek közül szemezgettünk mára.

Költözz Svájcba, milliókat fizethetnek érte! 

Az elvándorlás égető probléma, minden országban felüti a fejét, mégis a kistelepülések érzik meg leginkább a hatását. Egy svájci falucska, Albinen, még fizet is azért, hogy növelje az összlétszámot.

Letelepedett státuszt Angliában? Mi sem egyszerűbb! 

A brit belügyminisztérium bevándorlásügyi államtitkára szerint a törvényesen a szigetországban élő külföldi EU állampolgároknak olyan egyszerű lesz majd letelepedett státuszt szerezni, mintha „csak a jogosítványukat akarnák meghosszabbítani”. 

Ennyiből él átlagosan egy magyar 

Te keresel annyit, mint az átlag? Egyáltalán: szerinted ennyit keres az átlag? 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.