oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. november 07. 06:30,  Hazatérők és kint maradók 104 komment

2017. november 07. 06:30 Határátkelő

Hazatérők és kint maradók

Talán emlékeztek még Balázs történetére, aki 11, Kanadában töltött év után döntött úgy, hogy visszaköltözik Magyarországra. Miután megírta történetét, rengeteg több érdekes vélemény, hozzászólás, saját tapasztalat érkezett reakcióként a Határátkelő oldalára, úgy gondoltam, ezeket érdemes lenne kiemelni, mert folytatható velük a téma és a beszélgetés. 

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Szedj össze 10 okot, és írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre! (Példaként ajánlom Gabuschka posztját.)

otthon_idegenben.jpg

Mielőtt áttérnénk a tapasztalatokra, kicsit idézzük fel Balázs vitaindító posztját (amit teljes egészében itt olvashattok el, ha valaki kíváncsi rá – érdemes egyébként!).

„Az ezredfordulótól kezdődően 11 évet éltem Kanadában. Amikor ez beszélgetések során előjön, az első kérdés, amit ismerős és ismeretlen feltesz, hogy „Miért jöttél haza?”. 

Először csak gondolkodtam hosszú ideig, hogy mit mondjak, mert ez nem egy egyszerű és rövid idő alatt meghozott döntés volt, hogy hazaköltözök. Később azt vettem észre, hogy erre a kérdésre minden beszélgetésnél egy újabb ok és történet jutott eszembe, hogy mi játszott szerepet a döntésemben. Ezeket nem lehetett néhány mondatban elmondani és az érzéseket visszaadni. (...) 

Amikor megérkeztem Kanadába, egyből három csapdába léptem – nem volt még hivatalos lakcímem, így nem tudták hová kiküldeni a Social Security kártyám, ami az egészségbiztosításhoz kellett. 

Mivel még munkám sem volt, így nem akartak lakást kiadni nekem, mert attól féltek, hogy majd nem fizetem – így persze hogy legyen hivatalos lakcímem. 

Elmentem egy bankba, hogy számlát akarok nyitni, ahová majd átutalom a maradék pénzem otthonról, valamint majd ide jön a fizetésem, amint munkát találok – ott azt mondták, mivel nincs munkám és semmilyen kredit történetem, nem nyitnak nekem számlát. Érzelmi hullámvasút volt az első néhány hét. 

A kinti öregek azt mondják, hogy az első öt év elveszik az ember életéből. Gyorsan telik az idő, mire az ember talál egy jó munkát, lakást, autót vesz és elér egy olyan szintre, ahol azt mondja, hogy most már minden rendben van. (...) 

Éltem az életem, utaztam, tanultam, jól éreztem magam. Az első nyolc-kilenc évben eszembe sem jutott, hogy milyen lenne hazaköltözni. De közben történtek dolgok, amik lassan kezdtek összeadódni anélkül, hogy észrevettem volna. (...) 

Próbáltam nem észrevenni a jeleket. Aztán 2011 nyarán kiborultak az összeadódott dolgok. Amikor itthon voltam a szokásos néhány hetes nyaralásomon, már nem volt kedvem visszamenni. Egyik este feküdtem az ágyon és megint az járt a fejemben, hogy mit csinálnék otthon, miből élnék, aztán egyszer csak valahogy azt gondoltam: „Inkább legyek szegény, de boldog.” 

Ekkor tudtam elengedni mindent. Amíg lesz hol lakni és van mit enni, rendben leszek. Más nem számít. Ekkor döntöttem el, hogy hazajövök." (Eddig tartott a részlet Balázs posztjából.) 

Lássuk akkor a reakciókat! 

„Nekünk is nyitottnak kell lennünk” 

„Nagyon sok magyar írja, hogy „ő csak egy bevándorló”, de én legalábbis azt veszem észre több posztnál is, hogy maga az ember zárja be magát ebbe a „bevándorló vagyok” burokba, aztán hibáztat másokat. 

Eddig három országban éltem, két ország nyelvét folyékonyan beszélem, a francia és flamand nyelvvel viszont voltak komoly kihívásaim, ettől függetlenül mindenhol sikerült haverokat szereznem és legalább egy barátot, akire tényleg számíthattam. Mindig. 

Nyitottság kell, nekünk is nyitottnak kell lennünk nem másoktól várni állandóan, hogy ránk legyenek kíváncsiak, stb., stb. Tudom, hogy mindenki másként éli meg a kint tartózkodást, ezért nem is általánosítok, csak jelzem, hogy sok esetben érzem, miután a teljes posztot elolvasom, hogy nem feltétlenül a környezettel van a probléma ahová az ember csöppent, hanem az attitűddel. 

Sokszor eleve úgy állunk neki dolgokhoz, hogy „én csak bevándorló vagyok” illetve általánosító kijelentéseket teszünk, mint ahogy Balázs is ebben a posztban, mikor például az anyagi biztonságról beszél, mert hogy az nem minden és mikor ez leesik nekünk majd, akkor mekkora honvágyunk lesz. 

Az esetleg eszébe sem jut a posztolónak, hogy bár a jelenlegi gazdasági helyzetben az emberek nagy része csupán anyagi okokból ment külföldre (és éppen ezért nem is letelepedni akar, hanem addig maradni, amíg ki nem fizeti a hitelét, össze nem rak egy házra valót, össze nem spórolja a pénzt a tandíjra, etc.) azért vagyunk jó sokan, akiket a kalandvágy vitt külföldre, esetleg egy párkapcsolat, egy kihívás, ezek mind-mind más motivációból építkeznek, mint csupán az anyagi javak megszerzése. 

Ahogy azzal sem értek egyet, hogy ha valaki nem beszéli anyanyelvi szinten az adott nyelvet akkor „az nagyon fog zavarni”. Biztos zavaró sok embernek az tuti, még ha jól beszéled a nyelvet is, de azért ezt mint „és akkor szétesik minden” jelenséget elég nagy túlzás kiemelni. 

Embere válogatja, hogy kinek mi a fontos, lehet, hogy valakinek tényleg az adja meg a lökést a hazaköltözéshez, hogy nem képes párkapcsolatot kialakítani egy nem magyarral, mivel nem tudja magát elég jól kifejezni az adott nyelven, de vannak megint olyanok, akiket ez piszkosul nem érdekel. 

Balázsnak ez az élménye, de azért nem kellene a nagy bölcset játszani és megmondóemberként elmagyarázni, hogy majd „minden szétesik” és hasonló okosságok, amik a poszt vége felé találhatók. Felesleges, ez nekem nagyon nem jött be a poszttal kapcsolatban, nem kell még egy „én tudom a tutit” figura, van belőlük elég. Sok sikert Balázsnak a továbbiakhoz." (Erzsébet) 

„Itt emberszámba vesznek” 

„Bár szeretem Magyarországot, mint szép helyet, ahol sok érdekes dolog van, viszont ez egészen addig érdekes, amií oda nem megyek, és nem szembesülök az emberekkel és az ottani hangulattal. Akkor egy csapásra megváltozik minden, és menekülni akarok minél hamarabb és minél messzebb lenni. (…) 

Sokszor jellemző a nagyon nagy öntudat, a másik fikázása, kioktatása, letorkollása. Mindezt egy olyan országban, ahol mindenkinek az a legfontosabb, hogy a másik életet lehetőleg rosszabbá tegye, mert az ő élete is eléggé szar. 

Ha valakinek van pénze, akkor az a legritkább esetben van azért, mert mondjuk a végzettsége miatt értékelik és ezért jól megfizetik. Akinek van sok pénze, az alapesetben is lenézi a másikat, minimális jó szándék vagy segítési szándék nélkül. 

Az emberek csak panaszkodni és irigykedni tudnak egymásra. A régi barátok szépen lekopnak, mert az életükbe nem fér bele, hogy tartsák a kapcsolatot azzal, aki külföldre költözik. Ha én nem keresem őket, akkor ők biztos nem fognak. 

Nos, nekem ezek a dolgok nem hiányoznak. Inkább élek bevándorlóként (bár ezt soha nem éreztem) egy idegen országban (anyagiaktól függetlenül jobban a hazámnak érzem, mint Magyarországot, mert itt emberszámba vesznek és nem akarnak elüldözni), mint nagy hazafiként egy megkeseredett emberekkel teli, gyönyörű országban." (Roxythc) 

„Érezni akartam, hova is tartozok valójában” 

„Engem nagyon megfogott ez az írás. Én hét év Anglia után költöztem haza, pont azért, amiért Balázs. Ezt csak az tudja értékelni, aki itthagyta a hazáját.” (Anikó) 

„Én 12 év után (1,5 év Anglia + 2 év USA + 8,5 év Ausztrália) három éve szintén eljutottam erre a pontra. Mikor úgy éreztem, elég volt az utazásból. Mikor nem boldogított már az anyagi jólét, se a türkizkéken csobogó óceán az utca végén. Mikor elkezdett szétesni minden – pont ezt éreztem. 

Hiába kaptam meg pont előtte nem sokkal a nehezen megszerzett ausztrál útlevelemet, karrierem, baráti társaságom, mindenem megvolt - valahogy nem találtam a helyem, a boldogságom. 

Minden vasárnapot sajnáltam, ami ismét Anyum húslevese nélkül telt el, idegesített az újabb karácsony bikiniben, hiányzott minden és mindenki otthonról. Gondoltam egy merészet, aztán filóztam rajta hónapokat s végül eladtam mindenemet, összepakoltam és hazamentem. 

Valójában én rajongok Ausztráliáért és nagy büszkeség számomra, hogy az állampolgára vagyok – éppen ez okozta részben a „szétesést”... Két hazám van, tudni, érezni akartam, hova is tartozok valójában… 

A kezdeti nagy lelkesedésemben felújítottam a XIII. kerületben a lakásomat, egyik állásinterjúról mentem a másikra, pancsoltam a Balatonban, kirándultam a Bükkben meg az Alföldön, végigsétáltam a régi-régi helyeimen és minden percét élveztem a szeretteimmel töltött időnek. Az érzelmi feltöltődéssel fordított arányban fogyott a türelmem, a pénzem, a jövőképem, és az életkedvem… 

Ausztrália után Magyarország nagyon szomorúnak és bosszantóan élhetetlennek tűnt. Ráadásul gyorsan meg kellett tanulnom kussolni is, és mélyen hallgatni arról, hol voltam az elmúlt 12 évben, mert szociálisan lefagyasztott mindent, főleg a pasikat… 

Öt hónap és rengeteg szakmai és szociális visszautasítás, autó helyett tömegközlekedés, élet, lehetőségek és pezsgés helyett kilátástalan vegetálás… Nyolc hónapot voltam otthon összesen s visszajöttem. 

A családom nem vitatkozott többé, saját szemükkel látták, hogy tiszta szívből esélyt adtam Magyarországnak. De mért vegetálnék 37 évesen, ha ÉLNI is tudok, mert van egy ausztrál útlevél a zsebemben? 

Visszajöttem, pár hónap múlva találkoztam a párommal, kisbabánk most 3 hónapos, nagyon szépen élünk és boldogok vagyunk. Anyukám kijött a kisunoka születésére és nagy meglepetésemre a nagy magyar lokálpatrióta létére egy hónap után azt mondta, már érti, mért szeretek itt élni és hogy ő is szívesebben élne itt, mint otthon." (Melinda) 

„Ahol most vagyok, ott megbecsülnek” 

„Szerintem Magyarország nagyon sokat változott. Személy szerint kalandvágyból mentem külföldre, továbbtanulás, szakmai tapasztalatszerzés céljával, majd úgy alakult, hogy itt ismerkedtem meg későbbi férjemmel, gyermekeim édesapjával. 

Családot alapítottunk, közben gyűjtögetünk, sokat dolgozunk, de minden szabad percünket a gyermekeinkkel töltjük. Nincsen segítség nagyszülőtől, nagybácsitól vagy nagynénitől a közelben, ami viszont nagyon jól jönne ám néha (ha az ember mint házaspár is szeretne a kapcsolatért tenni). 

Még röviddel ezelőttig én is azt hittem, hogy jobb lenne visszamenni Magyarországra, már csak a gyerekek miatt is. De aztán nagyon gyorsan jöttek a további gondolatok: miből élünk meg? 

A mi szakmánkban sokkal nehezebb megélni Magyarországon, állandóan félnénk, hogy meddig kapok szerződést, meghosszabbítanak-e vajon? Végleges szerződést nem adnak. 

Ahol most vagyok, ott megbecsülnek, a teljesítményem után ítélnek s fizetnek meg. Az alapfizetésemen kívül… A szakszervezet erős, a dolgozók véleményére adnak. A multikulti nekünk bejött. 

Jó tapasztalat arra, hogy a hülyeség és butaság nem nemzetiséghez, hanem inkább társadalmi osztályhoz vagy családi hovatartozáshoz vagy egyszerűen egyéni adottságokhoz köthető. 

Nekünk több barátunk is van, nemzetiségtől, vallási hovatartozástól és anyagi javaktól vagy annak hiányától függetlenül. Azt gondoljuk, hogy mindaddig, amíg jó szándékkal, önzetlenül közelítjük meg egymást, tiszteletben tartjuk azt, ha a másik valamiről máshogyan vélekedik és ezzel nem ártunk egymásnak, működhetnek a barátságok. 

Magyarországi barátainkat sajnos elveszítettük, és ez igazán nem rajtunk múlott Sőt, még a távolságon sem, erre jó példák a barátaink, akik ugyanebben az országban különböző tartományokban élnek, mégis működik velük is a barátság. Ott folytatjuk, ahol legutoljára abbahagytuk, meglátogatjuk egymást, ami szintén nem könnyű, mert már mindenkinek családja van. 

Az változtatta meg bennünk a hazatéréssel kapcsolatos, honvággyal kevert gondolatainkat, hogy észrevettük, minket több dolog köt már ehhez a másik országhoz, szívesen jövünk haza. 

Sajnos Magyarország nagyon elszigetelte magát az utóbbi időben a többi országtól. Nem feltétlenül politikailag gondoljuk, hanem felfogásban, nyitottságban. Ha valaki valamit máshogyan gondol, akkor rögtön leharapják a fejét, és olyan kommentárokat zúdítanak rád, hogy „nem tudhatod, nem itthon élsz”, meg hogy „átmosta a nyugat az agyatokat”! 

Holott nem megmondani akarjuk a tutit, hanem eltérő választ kapnak kérdéseikre, mint amit hallani akarnak. Ha így teszel, akkor rögtön kritikának veszik. Bezzeg a dicséretet szívesen fogadják… 

Pedig nyilvánvalóan lehetnek dolgok, amiket az egyik ország jobban csinál, mint a másik. Csak ezekhez - amit mi ugyanúgy itt is elmondunk külföldön - máshogy állnak hozzá. 

Ezek az országok mindig is profitáltak a magyarokból, elég butaságnak tartom azt, ha mi magyarok ezt nem viszonozzuk. Főleg ha valaki önzetlenül ad tippeket, mert már máshol megtapasztalta. 

Szóval ez az állandó magyarázkodás a magyarországi magyarok felé kifárasztott és egyben elkeserített bennünket. Büszkék vagyunk magyarságunkra, hangoztatjuk is itt, éljük a tradíciókat, a gyermekeink szebben beszélik a nyelvet, mint sok otthoni kortársuk. De azt, ami most otthon folyik, ez a pánikkeltés és félelemre alapozott hatalomszerzés, elkeserít bennünket." (Alíz) 

„Önfegyelem és kitartás” 

„Mindannyian kreatív, értelmes emberek vagyunk. Hogyha egy idegen ország mellett döntünk, akkor egy stratégiát is megtervezünk rá, hogy ott boldogan élhessünk. 

Természetesen a stratégia első változata hibás lesz, és érnek kellemetlenségek. De vagyunk annyira kreatívak, intelligensek, hogy erős kitartással, koncentráltan, addig-addig módosítsuk a stratégiát az idegen környezetben, amíg teljesen jó nem lesz, s helyére kerül minden, megoldódik minden. 

Erős önfegyelem és erős kitartás. Lelkierő. 

Ezt kívánom minden kedves honfitársamnak, akiket mindig segítek, akárhol is fussak össze velük (mert mi a keleti blokkból jövünk, tudjuk, hol edződtünk)" (Péter)

HÍRMONDÓ 

Szakács munkák szerte Európában 

A konyhai munka nem könnyű műfaj, viszont üzembiztosan el lehet vele helyezkedni szinte mindenhol, miként ezt a mai ajánlónk is bizonyítja Izlandtól Ausztrián és Spanyolországon át Angliáig.

Az elvándorlás a „modern Trianon” 

A tízpontos program egyebek mellett javaslatot tesz egy kivándorlásügyi államtitkárság létrehozására, egy bérlakás-építési- és reálbér-növekedési programra, továbbá az első diploma ingyenessé válására is. 

A szomszédban sem jobb 

A lakáshoz jutás kérdése alapvető kérdés a külföldi munkavállalásnál is, ám a helyzet nem csak Nyugat-Európában nehéz, hanem a kelet-európai régióban is. A szomszédos Szlovákiában is sok magyar dolgozik (igaz, a legtöbben ingáznak), így aztán talán nem érdektelen, milyen rakétázásba fogtak az ottani ingatlanárak. 

Őrületes pénzek mozognak a külföldi munkákkal 

Időről időre megjelennek adatok, mekkora összeget utalnak haza a határátkelők. Most nem a magyarokról, hanem a lengyelekről lesz szó, ezzel együtt is nagyon érdekesek a számok, érdemes vetni rájuk egy pillantást. Különösen, hogy náluk egyre több a vendégmunkás is, akik szintén utalnak pénzt, csak éppen haza. 

(Fotó: st-andrews.ac.uk

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr613197040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 08:48:33

Igaz, hogy 10 dolog kell, ami jó, de van 10 dolog is ami rossz,

az egyik az, hogy egyes rajongók nem bírják elviselni, ha a hősüket megszólja valaki,

a tegnapi hozzászólásoknál ott volt egy Orbán rajongó, aki érvek nélkül, vagy egyszerűen csak azért, mert sikerült bemutatnia, hogyan vitázik egy Fidesz rajongó, lesötétezett, ezt válaszoltam neki:

"a sötétség nálad nagy szerintem, kikapcsolták az áramot?

azt hittem tudsz személyeskedés nélkül is vitázni, de én ebbe nem fogok belemenni, ha ilyen stílusban fogsz válaszolni, akkor egyszerűen nem is kell, hogy egymáshoz szóljunk,

nekem ez a véleményem, neked meg az, attól még Orbán és bandája egy tolvaj társaság, tök mindegy mi lett rájuk bizonyítva,

legális korrupció, ezt sikerült kihozni a kétharmadból, "

és akkor én itt befejeztem a személyeskedést, örülnék neki, ha el bírnád viselni, hogy nem mindenki szereti a nagy ő-t (kisbetűvel)

de az sem baj, ha nem viseled el, csak ne az legyen a vége, hogy a másik oldal a sötét, kösz

Bredpitt Monika 2017.11.07. 09:07:59

"Mindezt egy olyan országban, ahol mindenkinek az a legfontosabb, hogy a másik életet lehetőleg rosszabbá tegye, mert az ő élete is eléggé szar. "

Helytelen állítás, nekem nem ez a legfontosabb,

amikor a mindenki és senki szavak előkerülnek, akkor jön a fikázás.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 09:11:20

"Az emberek csak panaszkodni és irigykedni tudnak egymásra. A régi barátok szépen lekopnak, mert az életükbe nem fér bele, hogy tartsák a kapcsolatot azzal, aki külföldre költözik. Ha én nem keresem őket, akkor ők biztos nem fognak. "

Nem kopnak le, ha tényleg barát. A barát akkor is barát, ha mondjuk öt évig egymáshoz sem szóltok, de előbb utóbb egymásra találtok újra.

Az én legjobb fiú barátom nagy Orbán rajongó, még ezt is kibírta a barátságunk. Talán azért, mert egyszer sem mondtuk egymásnak, hogy sötét vagy.

Shanarey 2017.11.07. 09:12:55

Így hogy több reakció is van az eredeti posztra, sokkal àrnyaltabb a kép, a többi re majd reagàlok 11 évvel később.
:-)

Arthamyr 2017.11.07. 09:14:37

@arncht: A kulcs az, hogy a nyaralás összekeveredjen a hétköznapokkal. A cél, hogy egy idő után az élet hátralevő része minél több nyaralás minőségű hétköznapból álljon.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 09:15:31

"„Mindannyian kreatív, értelmes emberek vagyunk. Hogyha egy idegen ország mellett döntünk, akkor egy stratégiát is megtervezünk rá, hogy ott boldogan élhessünk. "

kreatív értelmes emberek, mindannyian???????

Bredpitt Monika 2017.11.07. 09:24:02

"Sajnos Magyarország nagyon elszigetelte magát az utóbbi időben a többi országtól. Nem feltétlenül politikailag gondoljuk, hanem felfogásban, nyitottságban. Ha valaki valamit máshogyan gondol, akkor rögtön leharapják a fejét, és olyan kommentárokat zúdítanak rád, hogy „nem tudhatod, nem itthon élsz”, meg hogy „átmosta a nyugat az agyatokat”! "

Én nem ezt tapasztalom. Sőt, a közvetlen környezetemben (leszámítva a legjobb fiú haveromat, akivel ritkán találkozom) nagyon is elege van az embereknek ebből az álságos kormányból.

És nekünk inkább azt mondták, hogy hülyék vagytok , hogy hazajöttetek.

A lényeg szerintem, hogy minden ember más. Én most például nagyon rosszul érzem magam a hangulat miatt, ami a politika miatt van, de a mérleg másik oldalán meg annyi pozitív dolog van, hogy ettől még mindig azt mondom, jó hogy itthon vagyunk.

Három hete elmentünk kirándulni a Normafához. Nagyon sokan voltak fent. A kutyás szomszédokkal, meg egy jó pár gyerekkel mentünk. Semmit nem lehet egy kirándulás alatt érezni a rossz hangulatból. Tökéletes nap volt.

És itthon még fegyverek sincsenek.

Szép napot mindenkinek. A mai nap is jó lesz. Egy olyan barátnőmmel találkozom, aki Amerikából jött haza. Hozott magával egy pozitív mentalitást, nem szokott rinyálni.......jó vele lenni.

Az egyik indok a hazaköltözésre az volt, hogy a gyereke, aki New Jerseyben járt óvodába másfél óráig kuporgott egy mosdóban, mert az utcán egy őrült lövöldözött.

Doromby 2017.11.07. 09:37:57

Az elso par evben imadtam visszamenni magyarorszagra. Elveztem hogy ujra talalkozhatok regi baratokkal, beulhetek veluk meginni/enni valamit, dumalhatunk az eletrol.
Az utobbi idoben mar megvaltoztak a dolgok, ha visszamegyek es talalkozok valakivel ket dolog tortenik:
1, elkezd panaszkodni hogy milyen xar az elet viszont tenni nem hajlando semmit hogy jobb legyen neki. Ez egy ido utan felidegesit es otthagyom.
2, elkezd penzt kunyeralni, mivel nekem (ugyebar) jol megy, kolbaszbol a kerites meg bejott az elet szoval az az 5-10.000 forint meg se kottyan neki bezzeg....
Ezek miatt nagyon sok ismerostol eltavolodtam es nem is megyek vissza szivesen mert minek.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 09:45:15

@Doromby: "1, elkezd panaszkodni hogy milyen xar az elet viszont tenni nem hajlando semmit hogy jobb legyen neki. Ez egy ido utan felidegesit es otthagyom."

Honnan tudod, hogy nem tesz érte semmit? Ez rögtön kiderült a beszélgetés alatt, vagy vissza is szoktál kérdezni?

Köszi a választ előre is.

arncht 2017.11.07. 10:00:18

@Arthamyr: egy csoda sem tart orokke :) pl en is nagyon szeretem a mediterran eletformat a nyaralasok alatt, de a hetkoznapokban tuti megorulnek tole. a masik, hogy nekem a nyaralas altalaban a kulturalis erdeklodesben merul ki (nem a tengerparton fekvesben).

Golf2 2017.11.07. 10:15:38

@Bredpitt Monika: Kezded felvenni az itthoni viselkedést,welcome in the darkness:)

Demi78 2017.11.07. 10:28:12

Par szot arrol, en hogyan latom a "hazajon - nem jon haza" temat.

1. Vannak akik csak azert mennek ki, mert anyagilag nem jonnek ki otthon (MO) es kuporgatnak, varnak, mikor erik el az x milliot es hazajonnek mindenki nagy oromere. Eleve ugy mentek ki, hogy penzt gyujteni, nem is gondoltak meg magukat. Nem itelem el oket, a csalad nem potolhato (vagyis igen, ha gyerekeid lesznek, de a penzgyujtok nem ezzel a cellal vannak kinn). Viszont hogy mit fognak otthon kezdeni, az mas teszta.

2. Vannak akik azert mennek haza, mert ejnyebejnye milyen zarkozott ez a kulfoldi nep. Az a teny, hogy minimalisan beszeli az idegen nyelvet (hajlandosag sincs a tanulasra), a napi munka utan otthon nezi a youtube-on magyar nyelvu filmeket es neha meglobogtatja az ablakaba kirakott magyar zaszlot, nem az o hibaja (...).

3. Vannak akik azert mennek haza, mert a csaladban egeszsegugyi okokbol szukseg van rajuk. Na erre mondom en, hogy ez lehet az egyetlen ok, ami miatt erdemes/kell/kotelezo visszaterni. De ezt sem orokre, tobb lehetoseg van segiteni.

Ha mar itt vagyok es epp megmondoemberkent tevekenykedem:), irok a palyazatra is: 10 ok, amiert maradok.

1-10: itt otthonabbul (mar ha van ilyen melleknev) erzem magam, mint otthon Magyarorszagon.

Csodabogár 2017.11.07. 10:43:06

@Doromby: Rosszul választottad meg a barátaidat. Ilyesmit én soha nem tapasztaltam.

Demi78 2017.11.07. 10:46:47

Melinda tortenetehez (es bocsanat tole, ha olvassa!):
Ha a parjaval talalkozik par evvel elotte es nem egyedul (vagy kvazi egyedul) tengodik harminciksz evesen kulfoldon, akkor nem Anyu huslevese lesz a donto tenyezo. Semmikeppen nem akarom kritizalni ezzel!!

Csodabogár 2017.11.07. 10:51:39

@Demi78: 4. ok, szeretjük ezt a helyet, Magyar országot. Képzeld ilyen is van. Elég sokat ismerek ilyeneket. Olyanokat is. akik bár nyugaton valahol születtek és most itthon élnek. A házban rajtam kívűl még ketten vannak hazatérők. Jól elvagyunk. Kihasználjuk a lehetőségeket, amit nekünk ez a város nyujt és élvezzük.
Érdekes módon mi nem látjuk a szomorú arcokat és a kedvetlen szürkeséget. Persze néha bosszankodom a kosz miatt, ami itt-ott bizony fellelhető, de nem drámai. A belvárosban a turisták miatt a szemetesek nem győzik elnyelni a szemetet. Hétvégén bizony nem szép látvány. Mint megtudtam a kerületnek nincs több pénze a takrításra. Talán egyszer majd lesz.
Természetesen megértem ha valaki inkább valami más helyhez kötődik. Mi akik haza jöttünk ide kötődünk és kész.

LittleG (uk) 2017.11.07. 10:58:22

@svájci sapka (ch): Ezért könnyebb szerintem azoknak a magyaroknak, akik kisebbségből mentek külföldre. Engem már "otthon" is diszkrimináltak és kicsit kívülálló voltam a saját szülőföldemen, úgyhogy itt nem lepődöm meg, hogy jövevény vagyok (annak minden előnyével és hátrányával), mert ez legalább igaz. És még mindig jobban bánnak velem itt, mint otthon.

Demi78 2017.11.07. 10:58:41

@Csodabogár: en is szeretem Magyarorszagot, de nem tudok olyan tajat mondani, amit ne lathatnek mashol. Az meg, hogy milyen emlek tarsul mondjuk akarmelyik latvanyossaghoz, hegytetohoz, folyokanyarulathoz vagy tavacskahoz, sajnos-vagy nem sajnos elhalvanyul es atveszi a helyet egy uj, frissebb.

Demi78 2017.11.07. 11:10:15

@svájci sapka (ch): ha Balazs nem veszi fel, hogy kulfoldikent diszkriminaljak, akkor nem lesz keseru a cukorka. Bar ez erosen egyenfuggo.
Gondolj bele, mennyivel nehebb mondjuk a helyzete az arab hataratkelo blogon irkalo forumozoknak, akik amiatt panaszkodnak, hogy kinezik oket a megjelenesuk miatt.
Balazst maximum akkor nezik ki, ha akcentussal beszel. Ram is furcsan neznek neha (hogy az angolul jol tudo kollegak kedvere tegyek: but I don't give a damn shit). De egy ido mulva mar csak az erdeklodo pillantasokat es nem a furcsakat veszem eszre.

tsabus UAE 2017.11.07. 11:10:50

@HighTroller: "Na ez az egész poszt úgy ahogy van össze-vissza kavarog bennem"
Pont így akartam kezdeni én is a hozzászólásomat !
Csak az én változatom valami ilyen lett volna:
Na ez az egész poszt úgy ahogy van össze-vissza kavarog bennem, mint a chillis pizza. Balázs posztja most csíp másodszor... :-D

Arthamyr 2017.11.07. 11:21:52

@arncht: És a "kulturális érdeklődés" nem végezhető tetszőleges gyakorisággal? Ha neked ez jön be, nyilván arra játszani, hogy ezt a vágyad minél többször kielégítsd. Vagy te hiszel a "jóból is megárt a sok"-ban?

Arthamyr 2017.11.07. 11:42:45

@Demi78: Nem csak a tájat lehet szeretni Magyarországban. Simán lehet pl. az embereket is, akikkel rendszeresen érintkezek (nem mindenki képes olyan mélységű új barátságokat kialakítani, mint a gyerekkorból megmaradtak). Arra nem tudok válaszolni, hogy a gyerek pótolja-e a családot, mivel nekem nincs, de gyanítom, hogy az egy más jellegű dolog, és nem feltétlen pótolja, hanem kicseréli/elnyomja, annyi figyelmet/energiát/időt kíván, hogy egyszerűen egy csomó egyéb dolgot észre sem vesz az ember. Sok barátomnak/rokonomnak van gyereke, sokat ismertem közülük a gyerekes korszakuk előtt is, a legtöbbnél azt látom, hogy örülnek a gyerekeknek (mindenki ezt sugallja/mondja), és azt, hogy a gyerekvállalás iszonyatsok energiájukat leköti, rengeteg lemondással jár, a számukra nem nagyon fontos dolgokat eldobják.
Magyarországon magyarul lehet beszélni, ami megintcsak tök jó, nem mindenkinek van jó nyelvérzéke, hogy anyanyelvi szinten elsajátítson egy idegen nyelvet (persze nem is mindenki akarja). Én úgy gondolom, hogy jól tudok angolul, nagyon régóta használom, de mégis biztos vagyok benne, hogy egy zajos pubban, 3 duplawhiskey + guinness után az erős
tájszólással beszélő ír haverokat nem fogom megérteni, lehet, hogy még akkor sem, ha rájuk figyelek. És sohasem fogok ennyire jól tudni angolul. Magyarul hasonló szituációban figyelnem sem kell, fél füllel, töredékszavakból megértem, akármilyen tájszólásban is beszél.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.11.07. 11:44:59

@LittleG (uk): Nyílván, ezt nem vitatom. Mindenki máshonnan indul.
@Demi78: Pont nem érdekel az arab fórumozó. :)
Egyébként nem érzelmi oldalról közelítve a témát, más példa: x százalékkal keresel kevesebbet, mint egy helyi. Vagy x százalékkal fizetsz többet egy szolgáltatásért, mert külföldi vagy.
Azért ezek napi szinten bosszantóak tudnak lenni.

Arthamyr 2017.11.07. 11:46:21

@svájci sapka (ch): De vajon miért szembesül vele? Ez helyspecifikus? Vagy társadalmi rétegre jellemző? Mi pl. sosem kellett, hogy szembesüljünk ezzel (sőt, épp ellenkezőleg, akár pici előnyeink is származtak abból, hogy külföldiek vagyunk), ez biztos, hogy nem kötelező velejárója a határátkelésnek.

Demi78 2017.11.07. 11:50:50

@Arthamyr: van egy 15 honapos kislanyom es hidd el, ket eletet elunk. Elsot, a gyerekunk szuletese elottit, buli, haverok, utazas vagy szimplan tanulas es munka, ami lehet jo vagy rossz vagy akarmilyen es a masodikat, a gyereked szuletese utanit. Aminel jobb es teljesebb erzest nem is lehet elkepzelni. Es erre mondom, hogy a masodikban nem szamit, hogy hol vagy, mennyit keresel, a csalad tobbi resze mit csinal es milyen messze van, hideg van vagy meleg. Ha a gyereked egeszseges es radmosolyog, akkor csak az szamit. Nekunk itt kinn szuletett meg, itt kinn van neki a "haza", igy nekem is.

Arthamyr 2017.11.07. 11:51:00

@svájci sapka (ch): "Egyébként nem érzelmi oldalról közelítve a témát, más példa: x százalékkal keresel kevesebbet, mint egy helyi. Vagy x százalékkal fizetsz többet egy szolgáltatásért, mert külföldi vagy. " - Ez nyilván rettentő bosszantó, sőt több, mint bosszantó, ez inkább egyszerűen elfogadhatatlan. De ez a határátkelők többségét érinti? Az ismerőseim között nem nagyon van ilyen (akik erre panaszkodnak, azok általában a mosogatók (ez alatt a kategóriát értem), nem a magasan képzettek). Az x %-kkal többet fizetszre nem is nagyon tudok példát (főleg nem indokolatlant).

Arthamyr 2017.11.07. 11:52:02

@Demi78: Neki még sehol nincs haza, neki ott van, ahol ti vagytok.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.11.07. 11:52:06

@Arthamyr: Nem állítottam. Én csak a saját példámat tudom felhozni "mentségemre". :) Nekem ez a tapasztalatom itt. Pl. (remélem nem sértem meg HÁ-t).
svajcisapka.blogspot.ch/2017/08/a-kulfoldi-ado.html

arncht 2017.11.07. 12:14:02

@Arthamyr: irok egy peldat... pl amerika/ausztralia nagyon vonz, szivesen elnek ott. ugyanakkor azt a kulturalis sokszinuseget, ami europara jellemzo, nagyon hianyolnam. olaszorszagban hiaba szeretek nyaralni - fantasztikus tortenelme van, jokat lehet enni, pihenni - el nem tudnam kepzelni, hogy ott eljek a hetkoznapokban.

persze epp ezert elek ausztriaban, mert itt vhol megvan mindketto, de nem gondolnam, hogy a becsi kulvarosokban valo ingazas "nyaralasfeelinget" kolcsonoz az egesznek, nem itt toltom a nyaralasra szant idot sem, hiaba jon ide sok turista.

Arthamyr 2017.11.07. 12:18:30

@svájci sapka (ch): Ez érdekes, de az is érdekes, ha statisztikailag alá van támasztva (simán elképzelhető, hogy a nem állampolgárok valóban több kártérítésre jelentkeztek be, amikor a statisztikát készítették). A biztosítónál, banknál stb. nem fogsz egyedi feltételeket kapni, hacsak nem vagy valami nagyon különleges ember (híres, fontos, gazdag stb.). Pl. mi azért fizetünk magas kamatot, mert a csoport, amibe sorolva vagyunk (az írországi hitelfelvevők), bizonyos részben nem teljesítő hitelekkel rendelkezik. Hiába magyarázom, hogy én egy hét alatt találok állást, ha akarok, és az átlag háromszorosát keresem, a lakásom többért adható el, mint a hitelem, a bank kiröhög, és ugyanazt a hitelt adja nekem is, mint a csoportom összes tagjának. Az persze a szerb srác pechje, hogy a biztosító csinált egy finomabb bontást, ami szerint az a csoport, amibe ő sorolható, ennyivel lehúzható. Egyébként tényleg szarul hangzik, de nem tudom, mennyire zavarna jobban, mint pl. az, hogy a mások nem fizető hiteléből eredő veszteséget az általam fizetendő magasabb kamattal kompenzálják. Abban sem vagyok biztos, hogy ezt diszkriminációnak vagy indokolatlannak venném.

Arthamyr 2017.11.07. 12:20:52

@arncht: Mi a különbség a nyaralás és a hétköznapok közt? Mert az olaszoknak mindig "fantasztikus tortenelme lesz, jokat lehet enni, pihenni", mi az, ami változna a "hétköznapokban", és miért nem kerülhető el?

Virago_1000 2017.11.07. 12:21:50

Mar nem maradt mas tema, csak szemezgetni a kommentek kozul.
Igy mulik el a vilag dicsosege.
Megtudtuk tegnap, hogy Trump hulye, mert nem akar minden bunozot beengedni, tegnapelott, hogy a londoni council panelhazak a trsadalom hulladekainak fenntartva posh kornyeken vannak (neki bunozok kozt is jobb mint otthon ezek szerint)

regota tudjuk, hogy Orban viktor az ordog maga, mi ujat fogunk holnap tanulni?
Lehet meg ujat mondani?

Doromby 2017.11.07. 12:22:08

@Bredpitt Monika:
Mivel ismerosom tudom hogy el es mit dolgozik. Namost akkor mikor ez jon hogy "szar az elet, el kene innen huzni a fenebe, itt minden rossz" akkor szoktam visszakerdezni hogy mikor este 4-kor hazamesz miert doglesz le a tv elott vagy miert mesz a haverokkal a kocsmaba. Ehelyett tanulhatnal angolul/nemetul/kinaiul/stb es akkor valoban lenne eselyed kimenni munkat talalni. Vagy hogy arra a kerdesemre: "Korbeneztel mar milyen lehetosegeid vannak?" csak annyi a valasz hogy majd talan a jovo heten, most nincs kedvem hozza. Namost az ilyen emberen nem tudsz segiteni, semmit nem csinal csak varja az olebe hulljon a megoldas.

fhdgy 2017.11.07. 12:27:51

Az, hogy van EU, jó dolog, még akkor is, ha nem tökéletes.

Köszönhetően az EU-nak, szerintem minden fiatal megtehetné, hogy 18-20 évesen, vagy az egyetem, főiskola befejezése után, elmenne pár évre külföldre dolgozni, világot látni, magát kipróbálni.

Ennyi idősen könnyebb lenne megtapasztalni a világot és könnyebb lenne abban is dönteni, hogy maradjon vagy hazatérjen.

Az idősebb generációnak, én is beletartozom, ez még nem adatott meg. Én kb. 1985 körül kezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy ki kellene mennem Németországba, nem kényszerből, csak kíváncsiságból. 1987-ben tettem egy nagy lépést is, de csak azon az áron lehetett volna kint maradni Németországban, hogy disszidálunk a feleségemmel, ezt pedig nem vállaltuk.

Aztán jött a rendszer/gengszter váltás, bizakodtam, hogy itt is jó lesz, bár a hurrá optimista politikusoknak nem hittem. Ők öt évet szajkóztak, én azt mondtam, jó lenne 15 év is. 90-es évek közepére már látszott, hogy kajla illúzió az egész. Megint előjött 97-ben, hogy el kellene menni, de 98-ban jött egy egészségügyi probléma. Végül 2001-ben jutottam ki, majdnem 50 évesen. Öreg fát nem lehet átültetni. Szép volt, jó volt, de már késő volt.

Ezért mondom a fiataloknak, hogy menjenek, lássanak világot, ki tudja, hogy pár év múlva mit hoz a jövő. Ha van tapasztalat, akkor könnyebb újrakezdeni. Akár itt, akár ott!

fhdgy 2017.11.07. 12:49:01

Nem gondolom, hogy nagyon off lenne, mert itt is vannak, ezen az oldalon, akiket sokunk trollnak tart. Kis képességű, másra nem igazán alkalmas emberkéknek nem is olyan rossz havi ezer dodó készpénzben.

Putyin trollhadserege: ezer ember, havi egymillió dollárért

index.hu/tech/2017/11/06/putyin_trollhadserege/

2017.11.07. 13:02:46

@fhdgy: Felelmetes ez.. Ugyanakkor valahol vicces, hogy lassan kiaknazva latszik az evolucio ezen resze. Az ember mint csoport tudott jol ervenyesulni, es a kokorban eleg volt, ha a csoport egyben eleg okos a tulelesre. A szazfos hordaban a 20 leghulyebbet tudtak kozvetlenul kordaban tartani. Na most egy tizmillios orszagban 2milliot, vagy egy 300 milliosban 60 milliot hogy tartasz kordaban? Az emberiseg nem erre a felepitesre evolvalodott, latszik is merre tart...

arncht 2017.11.07. 13:18:17

@Arthamyr: hat mongy az olasz mentalitas :) tudom, hogy ettol ilyen naluk egy csomo minden, de engem inkabb csak pozitiv resze erdekel, a negativ kevesbe. sok szempontbol a nemet mentalitas all hozzam kozel (mar csak szarmazasilag is).

becsben szerencsere megtehetem, hogy a dolgok (tobbnyire) nemet precizitassal mukodnek, mikozben elmehetek egy jot enni egy igazi olasz etterembe. de ettol nem ugyanolyan, mintha utana roma vagy firenze utcain setalhatnek.

Arthamyr 2017.11.07. 13:27:54

@arncht: És az a nyaralás alatt nem zavar, a hétköznapokban meg igen? Mi van a hétköznapokban, ami nyaralás alatt nincs?

arncht 2017.11.07. 13:29:33

@Arthamyr: napi ingazas, munkahely... :D

Arthamyr 2017.11.07. 13:32:12

@arncht: Erről beszéltem a legelső válaszomban, hogy úgy kell élni, hogy ez minél kevésbé/egyáltalán ne legyen jelen! :D

arncht 2017.11.07. 13:44:09

@Arthamyr: milliomos nyugdijaskent? szivesen... kuldj egy kis penzt :)

Shanarey 2017.11.07. 13:47:06

Majdnem idevaló téma. A magyar posta esete a külföldről érkező csomagokkal a XXI. században, avagy miért is tartom én személy szerint a magyar postát egy igen nagy tolvaj bandának.

Ez egy mai hír:

444.hu/2017/11/07/rengeget-tortenet-van-arrol-hogyan-tunnek-el-csomagok-a-postan-de-ahogy-ezt-a-koreai-lemezt-elloptak-az-tenyleg-kulonleges

Arthamyr 2017.11.07. 14:12:42

@arncht: Egyelőre a saját problémám kezelem, de lehet, hogy te hamarabb megoldod a tied, már ha egyáltalán szeretnéd. :)

Shaktee 2017.11.07. 14:32:05

@Demi78: Majd visszajonnek a képek, szinek, illatok, majd ha hagyod oket..:-)

Határátkelő 2017.11.07. 14:35:25

@LepesMez: Ezt most moderálom, és legy szíves, a jövőben ezt ne. Kösz.

Arthamyr 2017.11.07. 14:40:02

@Shanarey: Ezek az elszomorító dolgok. Nem is az, hogy ez előfordul, hanem az, hogy utána rengeteg helyen (nincs egyedül a magyar posta és Magyarország sem) nem éri meg (esetleg nem is lehetséges) foglalkozni vele. Ha elveszik egy 100 euros rendelésem, nem elég, ha a 100 eurot visszakapom. A normális az lenne, ha az utánajárásom idejét is kifizetnék, kompenzációt kapnék az okozott kellemetlenségért, valamint a csomagot is kiküldenék újra, a hibás fél költségén. Tehát akármilyen végkimenetele is van az ügynek, érje meg nekem jobban, mint az az eset, hogy a csomag rendben és időben, mondjuk ha 3x20 percet kellett telefonálnom, hogy baszogassam a postát, akkor az 150 euro, ha egy héttel később érkezik meg, az mondjuk még 100 (vagy akár sokkal több, ha fontos csomag). Ha perelni kell, akkor az összes perköltség + az általam rászánt idő stb.
Ennek így kellene menni, de nem tudom, hol van így. Szerencsére ritkán romlanak el az ilyen dolgok, de ha igen, az mindenhol nagy szopás.

Shanarey 2017.11.07. 15:05:21

@Arthamyr:

Nekem Angliában "veszett" már el csomagom, de amikor ebből volt probléma, a küldő fél sosem tudta érdemben igazolni a feladás tényét, s emiatt a pénzt mindig visszautalták. A magyar postánál a külföldről érkező küldemények esetén, a lopás szinte általános. Az általam linkelt cikkben szereplő adatok pedig azt mutatják hogy a tolvaj belső ember volt, mert az nem aláírás hogy apa, továbbá igazolványt és lakcím kártyát kérnek az azonosításhoz, amit fel is kellene írni a papírra, amivel igazolják a kiadás tényét, s van még egy apróság, csomagért csak úgy lehet menni hogy ott az értesítő az ügyfél kezében. Értesítőt az ügyfél nem kapott, az aki mégis átvette, pedig nem is kaphatott, s mégis az illető elment a csomagért. Na és ezen az ügyön a postának, hetekig gondolkodni kell, én meg levezettem 2 perc alatt miért ők a hunyók.

Arthamyr 2017.11.07. 15:50:44

@Shanarey: Nekünk meg szokott érkezni, amit hazaküldünk, illetve a külföldi rendelésem is megérkezett mindig, nem tudom, mennyire általános a lopás (mondjuk a rendelés nem mostanában volt volt). Az viszont tény, hogy ha elveszett (belföldi cucc veszett el!), akkor az szopás volt.
A postának sem kellett hetekig gondolkodni, az tart hetekig, hogy első blikkre nem állnak neki foglalkozni vele, aztán, ha az elkerülhetetlen, kitalálják, hogy ússzák meg legolcsóbban illetve kifárasztják a fogyasztót.
Ha Angliában a nagy szolgáltatók többsége ügyfélnek vesz, akkor király hely.

Virago_1000 2017.11.07. 16:40:43

A fegyvertartasrol, az amerikai alkotmanyrol Bredpitt Monikanak irt lenyeges kommentem miert vagta ki a boztositekot?

Golf2 2017.11.07. 17:23:16

@Bredpitt Monika: A keserűségre,és dzsuvapestre.

Bredpitt Monika 2017.11.07. 17:42:34

@Golf2: inkabb merges vagyok, mint keseru

Bredpitt Monika 2017.11.07. 17:44:57

@Doromby: ok, igy mar kerekebb, elsore nem volt vilagos, en hiszek abban, hogy lehet hatni az emberekre,
koszi a valaszt

Jazo 2017.11.07. 18:22:50

Ahogy a reklámban is van: "van, amit nem lehet pénzért megvenni... minden másra ott a mastercard"

Az egyik nélkül nem érdemes élni, a másik nélkül meg élni sem lehet. A szerencsések olyan országban élnek, ahol mindkettő teljesül.

A keserűséget, a pesszimizmust a pénz hiánya, a munkanélküliség, a kilátástalanság okozza itthon nagyrészt. Ahogy az alacsony gyerekvállalási szándékot is. Nem jutsz egyről a kettőre, haszontalannak, kevésnek érzed magad. Azt látod, hogy nem a tehetséget, a szorgalmat, a tudást vagy a hozzáállást jutalmazzák.

Nem akarok olyan országban élni, ahol a focipályák gyepfűtése fontosabb a Miniszterelnök szemében, a kórházak fűtésénél.

gabors 2017.11.07. 18:27:30

@Bredpitt Monika: "http://index.hu/belfold/2017/11/07/titokzatos_kek_ruhasok_szedik_fel_a_momentum_matricait/"

ehhez mit szolnak a baratok ?

Bredpitt Monika 2017.11.07. 19:09:58

@gabors: ezt csak azokkal a baratokkal beszelnem meg, akik nem a fideszre fognak szavazni, szerencsere beloluk sokkal tobb van

Bredpitt Monika 2017.11.07. 19:18:17

@Jazo: a haszontalan a jo szo, legalabbis en most ezt tapasztaltam,
erre mondta az a lany, a Magyar exodus egyik reszeben, hogy azert erzi jobban magat Lengyelorszagban, mert ott nem azt erztetik vele, hogy ha nem tetszik valami, 35 en varnak a helyere, o fogalmazott igy, es igen, Lengyelorszagban van.....
Hajra mindenki

Matula néne 2017.11.07. 20:07:43

@svájci sapka (ch): "x százalékkal keresel kevesebbet, mint egy helyi. Vagy x százalékkal fizetsz többet egy szolgáltatásért, mert külföldi vagy.
Azért ezek napi szinten bosszantóak tudnak lenni."

Ha ez ilyen bosszantó, akkor haza kell menni Magyarországra. Ti is kb. 10 éve kimentetek, saját vállalkozásotok van, nem értem ezt a fajta felháborodást. Ha arra jó volt Svájc, hogy ott egy olyan életet felépítsetek amit mára elértetek, akkor miért kell "köpködni"? Értem hogy igazságtalan, de olyan hely nincs a világon, ahol minden 100 %-ig kóser... az igazság odaát van, szokták mondani.
Nem bántani akarlak, de évek óta feltűnik most már nekem, hogy nem igazán kedveled Svájcot, ami persze szíved joga, félre ne érts, de nem szép dolog oda ...-ni, ahonnan enni kapunk.

Bocsánatot kérek, ez kissé erősre sikeredett, nem akartam sértő lenni, csak valahogy ezt nem lehet sokkal finomabban megfogalmazni.

Matula néne 2017.11.07. 20:11:29

@Demi78: Ezt gyönyörűen megfogalmaztad, öröm volt olvasni. 1000 %-ban egyetértek. A gyermekemnél nagyobb boldogság nincs a Földön, és ez nem valami pótdolog, előtte is szuper életem volt, de ez valami egész más. És igen, ott van az otthon, ahol együtt van a mi szűk kis családunk - ettől szeretjük a szüleinket, stb., de a szűk család mi vagyunk.

Shanarey 2017.11.07. 20:12:03

@Arthamyr:

AZ angoloknál, nem tudom ez hogy megy, én főleg Ebay-en keresztül vásárolok, és az Ebay intézi a reklamációt. Amit eddig én tapasztaltam az a postások részéről, nem igazán a lopás, hanem olvasási probléma. Függetlenül attól hogy a címzés nem kézzel írott, hanem nyomtatott, nem mindig egyértelmű számukra ami oda van írva.

somlobodog 2017.11.07. 20:30:24

@svájci sapka (ch): "Vagy x százalékkal fizetsz többet egy szolgáltatásért, mert külföldi vagy. "
Ez hogy lehet? Ilyet nem is hallottam még... Írj lecci valami példát, kíváncsi vagyok mi lehet ilyen. Svájcban. Nem az araboknal vagy Ázsiában. Thx

somlobodog 2017.11.07. 20:30:33

@Virago_1000:.... vadász, vadász, te tényleg csak szopni jársz ide....:)))))

somlobodog 2017.11.07. 20:30:40

@fhdgy: az itteni trollok hülyék a havi $1000hez. Maximum napi egy sajtburgert ér a tevékenységük.

supernem 2017.11.07. 20:31:01

@svájci sapka (ch): Ha úgy érzed, hogy diszkriminálnak, nem jó helyen vagy. Én tudom, hogy itt bevándorló vagyok, de még sehol sem éreztették ezt velem. A munkahelyemen pont ugyanannyit keresek, mint a mellettem dolgozó ittszületett. Bármi, bárhol ugyanannyiba kerül nekem, mint bárki másnak. És nem vagyok kisebbségi, hogy bármilyen különbséget kéne éreznem ehhez összevetve a magyar viszonyokkal.

Nálam az verte ki a biztosítékot, hogy Magyarországon nem vesznek emberszámba. Senkit. Ha nem hiszed, menj el egy akármilyen állami hivatalba, vagy bármelyik szolgáltatóhoz ügyet intézni. Ez azóta sem változott.

Egy példa: második éve voltam kint, elbénázott valamit a könyvelőm (nem adott le egy nullás ÁFA bevallást időben. Kórházban volt, igazolása is volt róla). Nem volt már forgalmam, de meg kellett várni az év végét, hogy szabályosan lezárhassam a cégemet. Rámvertek 150e Ft büntetést. Személyesen mentem be az (akkor még) APEH-hoz (szabadságot kivenni, repülőre ülni... stb.), hogy ugyanmár hadd ne kelljen már ezt. Van méltányosság is a világon (a könyvelőmet nem büntették, tőlem kértek meghatalmazást erre külön, pedig volt neki fullos). Mi volt a válasz? NEM. Be fogja fizetni és kész!

Mondom most figyeljen, mert csak egyszer mondom el: Mivel nem látom be a követelés jogosságát nem vagyok hajlandó fizetni egy huncut buznyákot se. Erre a válasz, hogy majd jól meglátom. Na azóta is látom, és már el is évült. A céget felszámolták, bevételük nem volt belőle, csak költségük.Szóval a lényeg: egy nagy büdös lófaszt fogok én visszamenni Magyarországra! Soha nem fogok oda adót fizetni többet, de a három gyerekem se. Gyere haza fiatal, mi? Oda? Már bocs, de én szeretem a gyerekeimet, megadom nekik a lehetőséget egy normális élethez.

Ha itt hivatalos ügyet kell intéznem még mindig bennem van egy kis tudatalatti stressz, de amúgy teljesen fölöslegesen, mert érdekes módon itt mindig mosolyogva jövök ki bármelyik hivatalból. Kedvesek az ügyintézők és tényleg azon vannak, hogy ha gondod van, az meg legyen oldva.

Amúgy 8 év alatt jutottam el a nulláról oda, hogy saját ingatlanom van, amiről tudom, hogy ki fogom tudni fizetni, és úgy, hogy közben jól és stersszmentesen élünk mindannyian.

Gyökeresen kellene megváltoznia a bürokráciának és a politikának Magyarországon ahhoz, hogy élhető ország legyen. Ez nem valószínű, hogy az én hátralévő életemben be fog következni, pedig remélhetőleg még jó sokáig fogok élni. ;)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.11.07. 20:37:05

@Matula néne: Nos, mivel egy blogot vezetek, megszoktam, hogy érnek támadások. Szóval, mára csak láncfűrésszel lehet megsérteni. :)
Az, hogy leírom, hogy mi nem jó, miért köpködés?
Megjegyzem, az említett eset nem saját példa. Ahogy írtam, mi legyintettünk rá, de attól a probléma még jelen van (ha már a sajtó is foglalkozik vele).
:)
Az utolsó megjegyzésedben nem érzed a kettősséget? Ha most Ma.o-n élnék és kritikát fogalmaznék meg az otthoni dolgokkal kapcsolatban, akkor is ezt kérdeznéd? Szerintem nem, sőt a többség csápolna, hogy jól megmondtam a tutit. Itt meg azt írod, hogy odaszarok, ahonnan eszek?
Hogy van ez?
Én ide pénzt hoztam (ezt itt marhára szeretik). Nem kértem és nem kaptam semmit, még az állampolgárságra sem hajtok. Ez szimpla üzlet. Nekem is, és nekik is. Akkor miért kéne hálásnak lennem? Nem értem...
Egyébként jól érzed, nem fogok itt nyugdíjba menni.
És még egy megjegyzés: engem nem zavar, ha valakinek soha sem száll fel a rózsaszín köd a szeme elől, vagy tényleg olyan helyzetben van, hogy nem kényszerül látni, hogy a tehénszar igenis büdös. Szíve-joga. Én azonban másképp érzek, mást tapasztalok, és ehhez jogom van.
Peace.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.11.07. 20:46:11

@supernem: Nézd, mindenki azt teszi, amit jónak lát. De! Ettől még egyet lehet érteni másokkal, vagy meg lehet érteni másokat akkor is, ha gyökeresen másként látják a világot.
@somlobodog: ott a link. Tanulságos.

Din Serpahis 2017.11.07. 21:13:56

@Matula néne: Szerintem egyébként pont az a jó Svájcban, hogy ilyen. Bizalmatlanok a külföldiekkel, és nagyon próbálják védeni a saját kis megszokott életüket.
Fel kell venni a ritmust, benyelni ezeket, aztán 10 év múlva kattan az állampolgárság, ha valaki eljut odáig.

Igazából még sosem éreztem itt, hogy diszkriminálva lennék...bár most az új munkahelyen ahol dolgozom, a többség svájci, és szerintem van egy-két idősebb pofa akik picit rasszisták, de becsületükre legyen mondva, próbálják palástolni :)

Matula néne 2017.11.07. 21:21:10

@svájci sapka (ch): Persze, szíved joga, ezért is írtam, hogy ne bántásnak vedd, bár erősen fogalmaztam.
A kettősséget nem érzem, mert Magyarország Svájccal ellentétben nem élhető. Az emberek egyre nagyobb része iszonyú kilátástalanságban éli az életét, kiút - hacsak nincs anyagi tartalék hogy esetleg lépni tudjanak - nincs. Ezért ha Magyarországra "köpködnél", az valóban nem szúrná a szemem, mert jogos lenne. Svájccal kapcsolatban - ismétlem- értem amit mondasz és el is hiszem, de köpködésnek érzem, mert mégis csak van oka annak, hogy a pénzedet oda vitted "üzletelni" és nem Magyarországon próbáltál továbbra is boldogulni. :))

Matula néne 2017.11.07. 21:22:17

@Din Serpahis: Maximálisan egyetértek! ::))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.11.07. 21:32:06

@Matula néne: Nézd, az én családom remekül boldogul otthon. Bár nem minden tökéletes, senki sem tervezi, hogy külföldre megy.
Sőt, ha fiatalabb lennék, visszamennék.
Lehet szörnyűlködni.
;)

Budapest a kutyaszar városa 2017.11.07. 21:37:20

@Shanarey: Ó, egek, ha csak a posta lopna és nem a kormány !

Budapest a kutyaszar városa 2017.11.07. 21:37:32

@Jazo: Végre már zavar valakit a banánköztársaság színvonalú, uszító magyar kormány diktatórikus, korrupt működése. Mert az én hangulatomat ez rontja meg !

supernem 2017.11.07. 21:37:50

Hát van az úgy, hogy az ember nem feltétlenül hisz el bármit. Vannak ismerőseim Kanadában, még egyik sem panaszkodott, hogy ő most hűde diszkrimnálva volt, mert bevándorló.

A személyes tapasztalatom inkább az, hogy ha látják, hogy nem élősködő parazita vagy az ottani szociális rendszeren, hanem adófizető polgár, akkor elfogadnak.

2017.11.07. 22:13:49

Illik egy bankban üvöltözni, ejnyebejnye.....,

SzZoole 2017.11.07. 22:44:55

OMG......., this’s so sick

Shaktee 2017.11.07. 22:55:26

@master banger: még nem próbáltam..de ha azt mondod hogy mūxik, akkor megyek a bankomba ordítani, hátha elengedik a maradék jelzálogom :)

SzZoole 2017.11.07. 23:12:39

@swing gitan: ejjj tutyi-mutyi beregi kappan tyurikam, tesokam-bratyokam, ha milyen tünciorszag az kánádá, azt hittem, hogy ott csak osztogatják a házakat, hitel sem kell hozza :-))
Just kidding

Shaktee 2017.11.07. 23:14:18

@Zoole Reloaded: :)

Shaktee 2017.11.07. 23:24:42

@Zoole Reloaded: még a rizseshúst se adják ordítva ;)

Hun a lolka falufarka, most akartam ajánlani neki egy adagot, köviubival, céklával.

2017.11.08. 01:42:50

@Határátkelő: ja, bocsi, nekem is igy mondtak, de ertem mi volt a gond, a jovoben jobban odafigyelek

2017.11.08. 02:05:23

@supernem: "Nálam az verte ki a biztosítékot, hogy Magyarországon nem vesznek emberszámba"

Azert ez igy nem igaz. Nekem nagyszeru mikrokornyezetem volt, munkahelyemen, lakhelyemen. Persze a boltban/hivatalban futottam bele rosszindulatba, de voltak nagyon rendes emberek is pl az apehnal. Igazabol pont emiatt kapcsoltam keson, hogy ott kell hagyni az egeszet, mert a kornyezetem normalis volt, es elfedte a valosagot :)

ugyanigy (az usaban), igaz, hogy 98% szazalek nem erezteti a bevandorlosagot, de penztaros/postai dolgozok kozott neha elofordul, hogy erezni, hogy nem komalnak. gondolom ez a "jonnek es elveszik a munkam" emberek.

gabors 2017.11.08. 02:52:58

@LepesMez: "ugyanigy (az usaban), igaz, hogy 98% szazalek nem erezteti a bevandorlosagot, de penztaros/postai dolgozok kozott neha elofordul, hogy erezni, hogy nem komalnak. gondolom ez a "jonnek es elveszik a munkam" emberek. "

ez nagyon fugg hogy hol az usa-ban az teljesen igaz hogy ez egy ideje rosszabodik ... (igy let Trump a POTUS hogy a hazmestereknek kezd megjonni a batorsaguk megint)

somlobodog 2017.11.08. 06:21:37

@svájci sapka (ch): elolvastam. Tényleg tanulságos. Én speciel azt tanultam belőle hogy húzzák a f*szukra a svajciak a hegyeiket és a banktitkukat, én már itt maradok NY-ban ;).

Matula néne 2017.11.08. 10:22:15

@svájci sapka (ch): Örülök ha boldogulnak, hála Istennek, az én családom is. De ehhez sok minden kell(ett). Nálunk pld. hogy a szüleink anno még fel tudtak építeni egy normális életet, középfokú végzettséggel, adminisztratív ill. Apám középvezetői állásból és rendesen útnak tudtak minket indítani. Testvéremmel nekünk magunknak is jó végzettségeink vannak stbstb......
de nem lehet mindenkinek ilyen háttere.... és szerintem az lenne a normális, hogy egy tisztességes szakmunkából is tisztességesen meg lehessen élni egy adott országban, nem úgy mint egy orvos vagy egy mérnök, de tisztességesen. Nem lehet mindenki diplomás, nem állhatnak ott mindenki mögött a szülei és sorolhatnám. Ma Magyarországon az ember egy szakmunkásképzővel vagy egy sima szakközéppel, hátszél vagy szülő vagy nagy anyagi tartalék nélkül sehova nem juthat. 40 fölött ha az utcára kerülsz akármiért akkor az Isten irgalmazzon neked. Úgyhogy én nem mennék vissza :)

Bredpitt Monika 2017.11.08. 12:11:11

@Matula néne: "Ma Magyarországon az ember egy szakmunkásképzővel vagy egy sima szakközéppel, hátszél vagy szülő vagy nagy anyagi tartalék nélkül sehova nem juthat. "

De juthat. Egészen Svájcig. A szomszédom fia hegesztőnek tanul, már most megvan hová készül dolgozni. Szomorú.

Virago_1000 2017.11.08. 13:36:22

@Matula néne: "hogy egy tisztességes szakmunkából is tisztességesen meg lehessen élni egy adott országban, nem úgy mint egy orvos vagy egy mérnök, de tisztességesen. "
- meg lehet, jobban mint egy alkalmazott mernok.

Virago_1000 2017.11.08. 16:07:01

1. a hatályos magyar törvényeket, a személyiségi, illetve a közösségi jogokat sértő megnyilatkozást tesz.

2. Sérti a többiek személyét, érzékenységét, indokolatlanul trágár.

3. Másokat zaklat, rágalmaz, becsületüket sértő kifejezéseket használ, illetve más módon sérti emberi méltóságukat, valamint az egyenlőség alkotmányos elvét.

4. a másik beleegyezése nélkül közzéteszi más kommentelő valós adatát, nevét, email- és lakcímét, stb.

5. Törvénysértő cselekedetre buzdít, emberiesség elleni bűntettet megkérdőjelez.

6. Rasszista, mások vallását, nemzeti, nemzetiségi, szexuális vagy politikai és világnézeti hovatartozását gyalázó, sértő kifejezést használ.

7. Burkoltan vagy nyíltan céget, terméket, szolgáltatást reklámoz (kivéve, ha a bloggazda azt a közösség szempontjából fontosnak ítéli meg).

8. Másik felületen folytatja az itt megkezdett vitát anélkül, hogy az érintett feleket a kommentfolyamban erről tájékoztatná, nem adva meg nekik a reagálás lehetőségét vagy a másik felületen becsületsértő állításokat tesz a blogról, egyes kommentelőkről.

Virago_1000 2017.11.08. 16:21:36

@Bredpitt Monika: minek menne svajcig?
Egy jó kőműves, burkoló, asztalos, villanyszerelő, csőszerelő, autószerelő simán keres 700.000-1.000.000 körül a mai világban, mert ennyire felmentek a munkadíjak, mivel sok a túlképzett, és senki sem akart dolgozni fizikai munkakörben. És még ilyen árak mellett is lasszóval kell fogni az embereket.

SzZoole 2017.11.08. 17:58:49

@Virago_1000: na es ezzel kinek es mit akartal mondani doktor urr? :-)

Dikusz 2017.11.09. 09:10:56

@Zoole Reloaded: ezt nagyon valószínű, hogy ebben az életben nem fogjuk megtudni:)

supernem 2017.11.09. 19:37:06

@LepesMez:
Persze sarkosan fogalmaztam, nekem is megvoltak a bejáratott kapcsolataim ügyet intézni, de azért csak jobb egy olyan országban élni, ahol erre nincs szükség, nem?

Amúgy az utolsó lökést az adta meg, amikor egyik hónapról a másikra a családi kassza elkezdett igencsak deficites lenni. Vagy lépek valamit, vagy pár hónapon belül jön a végrehajtó. Számoltam egyet és az jött ki, hogy hiába gürcöltem húsz évet, hiába van ház, kocsi, család, meló, ha mindent eladok is jó esetben 0 lesz az anyagi mérleg. Ha sokat várok még ezt is elveszítem.

Szóval nulláról kezdtem közel 40 éves fejjel újra. Még nem vagyok 50, de ha ugyanezt a fejbenszámolást elvégzem akkor kb. 25 misivel beljebb vagyunk úgy, hogy közben nem száraz kenyéren és vízen éltünk. Az élhető környezetet hozzátéve nem nagyon alternatíva a mai magyar rögvalóság számomra.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása