Hallottatok már valaha Birzebuggáról? Mert én őszintén szólva nem, és elsőre nem is hangzik olyan nagyon bizalomgerjesztően, pedig egy máltai kisvárosról van szó, ahová a mai poszt szerzője, Zsolt költözött a családjával. Málta egy nagyon érdekes sziget, talán sok mindenben más is, mint amilyennek képzelnénk – például a közelgő tél a legkevésbé sem hangzik hívogatóan. Sok minden más azonban igen, mint az az alábbiakból kiderül.

„Másfél év töprengés és vívódás előzte meg a Máltára költözést, amelyre egy tavaszi napon került sor.

Egész életemben a szülővárosomban éltem, ami több, mint négy évtizedet jelent, érthető, hogy nem volt egyszerű döntés magunk mögött hagynunk a saját megszokott lakásunkat, a családtagok egy részét, barátokat, és egy kétéves kislánnyal hármasban nekivágni a nagyvilágnak. 

Sok gondot fordítottunk az előkészületekre, értendő ez alatt: útlevelek és személyi igazolványok meghosszabbítása, EU-s TB kártyák, háromnyelvű születési anyakönyvi kivonatok kiváltása, otthoni szolgáltatók, közös képviselő, szomszédok tájékoztatása a távollétről, pótkulcs elhelyezése egy jó barátnál, idős szülőknek számítógép-vásárlás és Skype-betanítás, EU-s önéletrajzok nyomtatása sok példányban, és persze a költözés megszervezése, amely közel sem volt egyszerű, lévén, volt egy macskánk, amelyet – magától értetődően – szintén vittünk magunkkal. 

Pontosabban mi hárman utaztunk repülővel, két barátunk pedig kocsival vitte a cicát és tízdoboznyi legfontosabb holminkat: ruhák, konyhafelszerelés, játékok, egyebek (ezernyi könyv, CD, DVD, bútorok maradt a lezárt lakásban). Barátaink két nappal korábban indultak, így egészen pontosan két órával előbb érkeztek meg Máltára, mint mi. 

Lakáskeresés 

Amikor egyértelműen kiderült, hogy otthon már nincs mire várni, kitűztük a költözés körülbelüli időpontját, megvettük a három csak oda szóló repjegyet, valamint még egyet három héttel korábbra, merthogy az én feladatom volt megtalálni jövendő lakásunkat. 

Úgy gondoltam, öt nap elég lesz erre a célra, így lefoglaltam egy ágyat a legolcsóbb ifjúsági szállóban (10 euro/éj). Felvettem a kapcsolatot máltai ingatlanügynökségekkel (Remax, Frank Salt, Quicklet, Engel and Volker), elküldtem nekik azon lakások linkjét, amelyek a honlapjaikon talált fénykép alapján megfelelőnek tűntek, és egyeztettem velük időpontot a személyes találkozókra.

Hamar kiderült, hogy a megjelölt apartmanok közül egy sem elérhető (ez elég tipikus egyébként), viszont biztosítottak, hogy valószínűleg fognak tudni mutatni megfelelőt. 

Két probléma merült fel a részükről: az egyik a macskánk, merthogy tíz tulajdonosból kilenc nemet mond háziállatra, a másik az általunk megjelölt összeg (500 euro), amelynél többet nem szándékoztunk fizetni havi bérleti díjként egy kétszobás lakásért. 

Mint kiderült, ez is eléggé jellemző, általában csóválják a fejüket az ügynökök, ha 700 euró alatt szándékozol apartmant bérelni, de aztán összekapják magukat, és mutatnak párat. 

Nos, nekem nem volt szerencsém az ingatlanosokkal, hozzá kell tennem, magasak is voltak az igényeink: tengerpart, óvoda, játszótér, buszmegálló a közelben, „pet-friendly” lakás, stb. 

Megnéztem jó pár lakást, de valami mindig hiányzott. Láttam felújított, csodaszép apartmant, de a ház környéke olyan volt, mint egy otthoni külvárosi lakótelep, de jártam tengerhez közeli, ám sötét és lepukkant lakásban, és olyan is volt, hogy minden stimmelt, kivéve a macskát...

Miért éppen Birzebbuga? 

Teltek a napok, az ügynökök vakarták a fejüket, én pedig elbuszoztam délre meglátogatni egy barátomat Birzebbugába. Ez a kicsiny település nem népszerű a turisták körében, éppen ezért meglepően csendes, főleg, ha az ember már járt északon vagy akár a sziget középső részén. 

Itt található a Pretty Bay nevű homokos tengerpart, a nyílt tenger látványát pedig egy ronda, de megszokható teherhajó-kikötő takarja el, amely a legfőbb oka, amiért Birzebbuga kevésbé népszerű, mint például a mindössze öt kilométerre található Marsaxlokk, ahol minden vasárnap nagy piacot rendeznek. 

Mindennek ellenére a tenger szép, a víz tiszta, hatalmas játszóteret, szép parkot virágokkal, macskákkal, kosárlabdapályát, sétányt építettek, valószínűleg a kikötő miatti kárpótlásul a lakosság számára. 

A gyalog pár percnyi távolságra lévő kis boltok, éttermek, a közeli szép óvoda és buszmegállók, a százéves templom, a tengerparti sétány és a közeli St. George Bay a színes csónakokkal meggyőztek arról, hogy ez a dél-máltai kisváros megfelelő élettér lesz a családom számára.

A főutcán sétálva fedeztem fel egy nyomtatott papírfecnit az egyik erkélyen TO LET felirattal és telefonszámmal. Felhívtam a tulajdonost, aki egy kedves idős hölgy volt hasonlóan barátságos férjével, és még aznap megtekinthettem a kétszintes penthouse-t két szobával, kandallós nappalival, konyhával, étkezővel, márványlépcsővel, két fürdőszobával, erkéllyel, tengerparti kilátással (maga a part az út másik oldalán volt), a hátsó kis kertet örökzöldekkel és három gyümölcsfával, tetőterasszal, mindez 500 euróért. 

Az elképesztő előnyök mellett rögtön láttam a hátrányokat is: ezeréves, többnyire dohos bútorok, vakolatlan, és ezért málló, vastag kőfalak, emiatt por, és négyméteres belmagasság, amely előrevetítette a jövőbeli fűtésszámlát. 

De tekintve, hogy egy harmincöt négyzetméretes panellakást készültünk lecserélni erre a tengerparti házra, és már az utolsó előtti napon jártam, igent mondtam, megírtuk a „szerződést”, amely egy vonalas, kitépett füzetlap volt, a néni ráírta ákombákom betűkkel a lényeget, adott egy kulcsot, és közölte, hogy egy nappal a költözés előtt még hívjam fel, hogy emlékeztessem. 

Az ingatlanosok általában óvnak attól, hogy közvetlenül tulajdonostól bérelj lakást, ami két ok miatt is érthető: az egyik, hogy ez esetben ők nem kapják meg a bérleti díj 50%-át plusz 18% adót jutalékként, másrészt valóban sok kellemetlenséget tud okozni a tulaj, ha történetesen egy másik városban vagy másik országban lakik, és nem lehet elérni. 

Nekünk szerencsénk volt mindkét eddigi főbérlőnkkel, helybéliek voltak, és nagyon jó lett a kapcsolatunk, még ajándékot is hoztak kislányunk születésnapjára. 

Kellemetlen meglepetés 

Három héttel később beköltöztünk. Március elejét írtak, a házban tizenegy fok volt, a következő reggel pedig szembesültünk azzal, hogy nincs víz, nincs áram, folyik itt, csöpög ott, meg hasonlók, vagyis egyértelművé vált, hogy ebben a házban előttünk évekig nem lakott senki, de egyébként sem nyúltak hozzá a csövekhez és a vezetékekhez valószínűleg évtizedek óta. 

Két hónapba telt, amíg a naponta érkező szerelők mindent megjavítottak, kicseréltek, hozzá kell tennem, hogy a főbérlő mindent fizetett természetesen. 

A lakásrezsi két tételből áll: víz és áram. Még soha nem fizettünk havi 50 eurónál többet rezsire, közös költség, szemétszállítás, egyéb díjak nincsenek. Az internet és a tévé külön tétel lenne, de tévénk nincs, az internet pedig jön az utcáról a közeli WI-FI ponttól. 

Munkakeresés 

Azonnal elkezdtünk munkát keresni, pontosabban én, mert kislányunk csak októberben kezdte az óvodát, párom otthon maradt vele, így csak éjszaka tudott munkát vállalni, alkalmilag, vendéglátásban. 

Én nem vagyok vendéglátós, és nem is akartam vendéglátósként dolgozni (egy napig sikerült azért), úgy gondoltam, ha már az angol nyelv miatt Máltát választottuk, és beszélem a nyelvet, akkor valamilyen szellemi munkát szeretnék találni.

Ez sikerült is: egészen pontosan kilenc munkahelyem volt mindeddig, nem csak azért, mert válogattam, hanem mert válogathattam, és több alkalmi munkám is volt egy időben: dolgoztam étteremben supervisorként, iskolában tanárként, moziban gépészként és jegyszedőként, video-vágóként, technikai asszisztensként, sőt még gyárban is szalagmunkásként. 

Jóleső volt tapasztalni, hogy itt tíz elküldött önéletrajzra átlagosan kettő válasz érkezik. De az is egyértelművé vált, hogy érdemes kinyomtatott CV-kel elindulni, és bekopogni cégekhez, amelyik tetszik, legyen az iskola, bank, üzlet, étterem stb. 

Fő a bizalom 

Ha összegezni kellene a sokféle munkatapasztalatot, kiemelném a feltétlen bizalmat, amelyet kollégáimtól és főnökeimtől tapasztaltam: egyszerűen hittek a szavamnak. 

Ha valamivel kapcsolatban kijelentettem, hogy képes vagyok rá, akkor hagytak, hadd csináljam, és közben nem ellenőriztek, nem lesték, mikor hibázom, rám bíztak gyerekeket, felnőtt csoportokat, technikai eszközöket. 

Ellenben, ha segítségre volt szükségem, azonnal jöttek, nyugtattak (a „don’t worry” amúgy is szállóige errefelé), és segítettek megoldani a problémát. Nem tapasztaltam irigységet, rosszakaratot, kiközösítést, kontrollt. 

Tapasztaltam viszont ráérős nyugalmat (amely sokszor idegesítő, ha te éppen rohansz a munkában), megértést, derűt és tiszteletet. És talán nem mellékes: mindig kifizették a munkámat, akkor is, ha nyolc órát töltöttem egy cégnél, akkor is, ha csak négy napot, azt is tréninggel, vagyis még el sem kezdtem termelni. 

Itt az a jó, hogy tiszta lappal indulsz, nem számít, honnan jöttél, hány éves vagy (otthon megkaptam, hogy 40 év felett már ne számítsak semmire), egyetlen dolog számít: akarsz-e dolgozni az adott munkakörben vagy nem. 

A közlekedés 

Hamarosan persze rájöttünk, hogy mi a hátránya, ha az ember délen lakik, ahol kevés munka van, és a sziget középső részén vagy északon dolgozik, valamint busszal jár, mint mi. Naponta több órát töltök buszon, munkába menet és jövet. 

A buszok légkondisak, amely azt jelenti, hogy olykor megfagysz, a menetrend pedig enyhén szólva tájékoztató jellegű. Magyarán: a busz vagy jön, vagy nem. Hatvan perc a várakozás lélektani határa, amikor az emberek már kezdenek dünnyögni a megállóban, majd leteremtik a sofőrt, addigra én már úgy érzem magam, mint Michael Douglas az Összeomlás című filmben.

Továbbá: a busz nem áll meg, ha nem inted le (ez a legkevesebb), és nem áll meg, ha tele van (érthető, de bosszantó). Sokan keresztet vetnek a buszon, miután felszálltak. Ezt egy idő után meg lehet érteni. 

Megáll a forgalom a reggeli és esti csúcsban, ha sok a turista, ha nagyon meleg van, és főleg akkor, ha esik, ami ősszel és télen egyáltalán nem ritka. Ilyenkor úgy fest a sziget, mint Budapest belvárosa hétköznap délután, leszámítva, hogy itt nincs aluljáró, felüljáró, híd, metró és villamos: ha elakadtál a kétsávos utak vagy a szűk középkori utcák valamelyikében, lemondhatsz arról, hogy időben odaérsz bárhová is. 

A késés itt nem hanyagság, hanem az életforma része: semelyik munkaadó nem csinál gondot belőle, késik a diák, a főnök, a tanár, mindenki.

Nem kérdés, hogy a máltai tömegközlekedésért felelős emberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy legyen normális szolgáltatás. 

Új buszok járnak, légkondival, a buszmegállók többségében digitális kijelző mutatja, hogy még mennyit kell várni a vágyott járatra, telefonra letölthető alkalmazás segít megtervezni az utat, szintúgy mutatja, hogy merre jár a busz, amerre vársz. 

Az öt euróért kiváltható fényképes utazási kártya is felhasználóbarát: utazásonként 70 centet von le, de ez 2 óráig érvényes, vagyis ha átszállsz, nem kell újra fizetni, egy hónapban maximum 26 euro összegig számol, utána ingyen utazol, viszont a nem felhasznált összeg átvihető a következő hónapra. 

A kártya ugyanúgy tölthető fel, mint a telefonkártyák. De sajnos ettől nem lesz kevesebb autó, szélesebb utak és lelkiismeretesebb buszsofőrök. 

Ügyintézés 

Az előzetes rémhírek ellenére a hivatalos ügyek és a papírmunka viszonylag gyorsan intéződött számunkra, legyen az ID card, EU-s TB kártya, családi pótlék-igénylés, akár a vállalkozói engedély kiváltása, vagy az adóbevallás. 

Az e-mailekre válaszolnak, a szükséges tájékoztatást megadják, miközben ugyanazt a nyugalmat és bizalmat tapasztaltam, mint a munkaadók esetében, vagyis nem a hibát keresik a hivatalban, hanem segíteni próbálnak. 

A „ha tudok segíteni, miért ne tenném?” típusú hozzáállás még másfél év után is meglep, holott folyamatosan ezt tapasztalom a főbérlőnk, az utca embere, a hivatalnokok vagy akár egy HR-es munkatárs részéről, aki, ha nem is titkolja, hogy nem engem választ az adott pozícióra, legalább elgondolkodik, hogyan segítsen, esetleg tovább ajánl, ad egy telefonszámot, vagy felhív valakit, és hasonlók. 

Az emberi kapcsolatok 

A legtöbbet az emberi kapcsolatokon keresztül kaptam az elmúlt másfél évben. A máltai nem az a fajta ember, aki széles vigyorral jön veled szembe az utcán, de mindig visszamosolyognak, köszönnek, megjegyzik, hogy „alright”, és mennek tovább. 

Rengeteg a külföldi, zsúfolt a sziget, ezért az itt lakók hajlamosak zárkózottnak mutatkozni, de csak addig, amíg nem látják a jószándékodat. Ha barátsággal, elfogadással, érdeklődéssel közeledsz hozzájuk, megnyílnak, és mindenben támogatásra találsz. 

Nem láttam depressziós embert vagy agresszív megnyilvánulást még a kocsmában sem, attól függetlenül, hogy a temperamentum eléggé heves, kifejezik az érzelmeiket, és hangosan beszélnek. 

Vallásos nép, a többség katolikus i.sz. 60 óta, amikor Pál apostol megérkezett, és megtérítette a sziget kormányzóját. Az „európaizálódó” vagy „amerikanizálódó” fiatalok ellenben éppúgy távolodnak a hagyományoktól és a vallásgyakorlástól, mint Európa más részein.

Viszont a templomok tele vannak, az emberek szépen felöltözve járnak misére, majd azt követően a közeli kocsmába. A kocsmák egyébként is kulturális központok, itt székel a hatalmon lévő Munkáspárt helyi irodája, sőt maga a helyi képviselő is, hiszen hol máshol kerülhetne közel választóihoz és azok problémáihoz, mint az ivóban. 

Gyerekközpontú családmodell 

A családmodell hagyományos és konzervatív: korán házasodnak az emberek, hamar megérkezik a két-három gyermek is, általában az asszony családjához közel költöznek, és nagyszülői segítséggel élik életüket. 

Elválni csak pár éve lehetséges, így is évekig tart a procedúra, de nem is igazán jellemző. Az abortusz tiltott az országban. A gyerekközpontú családmodellnek viszont meg van az a hozadéka is, hogy a nők egyáltalán nem szenvednek semmilyen hátrányt amiatt, hogy kisgyermekük van és/vagy terveznek gyermeket, vagy éppen beteg a kicsi: a munkaadók megértők, segítenek, megoldják a felmerülő problémákat.

… és az a bizonyos máltai tél 

Megtapasztaltuk a hírhedt máltai telet is. Elsőre nem hangzik rosszul, hogy alig esik a hőmérséklet plusz tíz fok alá, de sajnos ugyanez a helyzet a lakásokon belül is, merthogy nincs központi fűtés, a házakat nem szigetelik, és magas a páratartalom. 

A régi házunk jégverem volt, új, modernebb lakásunk pedig csontig hatolóan hideg. Aki Pesten lakik nagy belmagasságú, gázkonvektoros lakásban, ahol a fürdőszoba, az előszoba és a konyha nem fűtött, fogalmat alkothat, milyen érzés ez, de aki – hozzám hasonlóan – központi fűtéses panelban nőtt fel, sokkot kap az első télen. 

Fűteni elektromos hősugárzókkal lehet, de ha nem akarod a fizetésedet a villanyszámlára költeni, érdemes venni (vagy esetünkben kérni a főbérlőtől) egy gázpalackos, gurítható fűtőtestet, amellyel azt a helyiséget fűtjük, ahol éppen tartózkodunk, úgy ahogy. De persze ennek van égésterméke, elveszi az oxigént, stb. 

A telet a szigetlakók igyekeznek túlélni, a többség beteg, kabátban és sapkában dolgoznak a hivatalban, az iskolában, köhögnek, fújják az orrukat, az utcára mennek melegedni, amikor lehet, és várják a márciust, de még inkább az áprilist. 

Nyáron viszont nem lehet panaszkodni a napsütés hiányára: felhőt és esőt nem látsz egészen szeptemberig, a hőmérséklet felső határa pedig – megtapasztalva az elmúlt nyarat – úgy tűnik, a csillagos ég. 

Én személy szerint már márciusban leégtem a pólóvonalon kívül, és tavaly novemberben még fürödni lehetett a tengerben. De kimozdulni gyalog vagy busszal nyáron napközben nem a legjobb ötlet: barátainknak is a tavaszt és az őszt javasoljuk látogatásra, csavargásra. 

A sziget felfedezése 

Mivel van időnk felfedezni a szigetet, ezért számos hely található, ahol még nem is jártunk. A magam részéről előnyben részesítem azokat a részeket, amelyet turisták nem látogatnak: a déli partok kiválóan alkalmasak gyalogtúrákra (Kalanka, St. Peter’s Bay), nagyon szeretem a templomok közelében lévő szűk kis utcákat, házakat (Hal Dmikki, Gudja), de egyébként is a hagyományos máltai építészetet, a történelmi kisvárosokat (Birgu, Mdina), a magas, sziklás partokat (Blue Grotto, Dingli), de bármikor szívesen megyek a fővárosba Vallettába, amely tulajdonképpen egy erőd. 

Tudni érdemes, hogy az egész sziget egyetlen nagy lakóközösség, városok és falvak igazából nincsenek, kevés kivételtől eltekintve úgy érnek egymásba a városok, mint Budapesten a kerületek. 

Ennek ellenére óriási különbségek vannak a települések között: az északi Bugibba, Xemxija, stb. olyan, mint Siófok vagy Balatonfüred, ha a sziget közepén jársz például Gzirában vagy Sliemában, akkor Budapest belvárosában érezheted magad, de ha lejössz hozzánk délre (Birzebbuga, Marsaxlokk), máris kint vagy vidéken. 

Senki sem érti, miért délen lakunk, de a mai napig nem találtam élhetőbb helyet magam és a családom számára, mint Birzebbuga városát. 

Az oktatás 

Az oktatásba beleláttam mint szülő és mint tanár is. Aggódtunk kislányunk miatt, hogyan fog beilleszkedni egy idegen nyelvű környezetbe, de a legelső naptól kezdve talált valamit, ami tetszett neki, és onnantól szeret óvodába járni. 

Felváltva használják a máltai és az angol nyelvet az állami oktatásban, a cél, hogy a középiskola végére a diák folyékonyan beszéljen angolul, így esélye legyen bejutni egyrészt a máltai felsőoktatásba, ahol már szinte csak angolul folyik az oktatás, de bármelyik külföldi egyetemre is. És ez meg is történik. 

Az állami oktatás ingyenes, és tizenhat éves korig kötelező is. A magán- és egyházi iskolák viszont fizetősek. Az intézmények zártak, nincsen ki-be mászkálás, adott időben mehet be a szülő is, egyébként kikísérik a gyerekeket, vagy az iskolabusz jön értük. 

Az oktatás laza, nem poroszos, alacsony létszámú osztályok vannak, a diákok gyakran körben ülnek. A tananyag sokkal inkább projekt-jellegű, sok időt szánnak az adott tárgyban való elmélyülésre, élményszerűbb és gyakorlatibb az ismeretszerzés. Sem a tanárok, sem a gyerekek nincsenek leterhelve. 

Ellenben szigorú szabályok vonatkoznak például az öltözködésre, még az állami iskolában sem megengedett a mobiltelefon-használat, a tetoválás, a smink, a műköröm, a hajfestés és a kihívó öltözködés. Viszont kötelező az egyenruha-viselés, minden iskolának a saját színei szerint, ahogyan Angliában. 

A tanárok nyugodtak és segítőkészek. A pedagógus iránti tisztelet magától értetődik mind a szülők, mind a gyerekek részéről, de ezt viszonozzák is. A gyerekek rengeteg programban vesznek részt, szinte minden héten szerveznek valamilyen kirándulást vagy „akciót”. 

A születésnapokat is szokás megünnepelni az iskolában, ha épp hétköznapra esik, ilyenkor a szülő bevisz egy tálca süteményt, amelyet a gyerekek körbekínálnak, de az sem ritka, hogy a csoporttársak, barátok egy játszóházba kapnak meghívást hétvégén, ahol az ünnepelt szülei állják a számlát, és a tucatnyi gyermek együtt játszik. 

A magániskolák rendszerint nemzetközi iskolák külföldi gyerekeknek, vegyes osztályokkal. Nem ritka, hogy egyetlen osztályban tizenöt nemzetiség képviselteti magát. 

Nincs kirekesztés 

Magától értetődik, hogy ilyen multikulturális környezetben nincs és nem is lehet helye semmiféle kirekesztésnek, rasszizmusnak, „bully”-zásnak. A diákokat elfogadásra, egymás támogatására, önfejlesztésre, nyitottságra nevelik. Itt nem számít, hogy valaki katolikus, muzulmán, buddhista, vegetáriánus, stb. 

Ugyanez a helyzet a munkahelyeken is, nem tűrik a diszkriminációt és a megbélyegzést. Ha megnézzük a sziget nagyságát, mindez tökéletesen érthető: ilyen zárt és kicsiny közösségben nem engedhető meg, hogy elinduljon bármilyen káros folyamat a társadalomban. 

Hasonló okokból nem látni hajléktalanokat, koldusokat vagy szélsőséges módon lecsúszott embereket: akár egy kis faluban, itt sem lehet észrevétlenül eltűnni, megbetegedni vagy meghalni, mindenki szem előtt van, erős a szociális háttér. 

Ugyanezért kitűnő a közbiztonság is, az egyik legjobb Európában. A rendőr itt valóban szolgál és véd, bár sok dolguk nem akad. 

Itt nem fogsz meggazdagodni 

Bár sokan egyértelműen anyagi gyarapodás céljából költöznek külföldre, Málta nem az a hely, ahogy nagyon sokat lehet keresni. Az 1000 eurós fizetés már jónak számít, persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet megkeresni akár a háromszorosát is, ha például az iGaming iparágban dolgozol, vagy a kétszeresét, ha van borravalód és másodállásod is. 

1000 euró nem tűnik soknak, de ha belegondolunk, hogy ha például egy házaspár takarítással keres ennyit fejenként, és befolyik havi 2000 euró a kasszába, ebből kifizetik a 6-700 eurót lakásbérletre rezsivel együtt, akkor még mindig megmarad 1300 euró, amit arra költenek, amire akarnak. És ez az alaphelyzet, mint írtam, takarítói munkával megteremthető. 

A továbblépés az angol nyelv ismeretén, személyes ambíciókon és a tanuláson múlik. Sokan végeznek tanfolyamokat, szereznek új szakmát vagy akár diplomát, a tandíjak töredéke a magyarországi hasonló OKJ-s tanfolyamokénak. 

A fizetésből tíz százalék egészségügyi hozzájárulást vonnak, valamint 15-35% adót az éves jövedelemtől és családi állapottól (egyedülálló, házas, szülő) függően, de egy bizonyos határig (9-13 ezer euro éves fizetésig) mindenki adómentes. 

Az orvosi ellátás magas színvonalú, de ha nem magánrendelőt keresel fel, akkor ugyanúgy hónapokat kell várni időpontra, mint otthon. Egyébként minden gyógyszertár egyben orvosi rendelő is, ahol reggel és este rendel a körzeti orvos. Bármelyiket fel lehet keresni, a vizitdíj egységesen 10 euro, és ha szükséges, ő utal be szakrendelésre. 

Sajátos építészet 

Málta nem a világ közepe, és bár az EU része, az életmód, a környezet sokkal inkább emlékeztet például egy afrikai országéra. Itt is találsz Vodafone boltot meg Burger King éttermet, de emellett közel 400 templom is épült, ami a sziget nagyságához képest elképesztő. 

Nincs víz, fa és fém, az egyetlen elérhető építőanyag a piszkossárga mészkő, és ez nagyban meghatározza a sziget arculatát. Soha nem tudod, hogy a ház, amely mellett elsétálsz, ötszáz vagy tíz éve épült.

A máltaiak annyira büszkék erre a látványvilágra és építészetre, hogy gyakran még a modern betonházakat is úgy festik le kívülről, mintha mészkőből épültek volna. 

Egyébként meg mindent megtesznek, hogy elcsúfítsák a szigetet. Faludy György emigrációjában pár évig Máltán lakott a családjával, fia, Andrew Faludy később így jellemezte a szigetet Apámat nem láttátok? című könyvében: „A frissen függetlenné lett Málta akkoriban csodálatosan szép hely volt. Azóta lebontották, befalazták, kibetonozták, renoválták és elcsúfították.” 

A negatívumok 

Máltán elmaradt a reneszánsz, a reformáció, a nyelvújítás, nincsenek kiemelkedő, nemzetközileg ismert művészek, sportolók, tudósok. Az európai kultúrát a máltai lovagok alapozták meg, erre telepedett rá az angol oktatás, közlekedés, hivatali rend, nyelv és modernizáció a XIX. században. 

Az iparosítás sajnos nagyon rányomja a bélyegét a mai Málta látványvilágára: sok helyütt építkezés (mert a gazdaság egyébként fejlődik), daruk, roncstelepek, betonsilók csúfítják el az alapvetően gyönyörű partokat és építészetet, nem beszélve a rengeteg üres és lepukkant házról, amelyeket az elszállt lakásárak miatt lehetetlen eladni, és inkább hagyják leromlani. 

Ehhez jön hozzá a szemetelés, amely érthetetlen és nagyon bosszantó, mindennapos, hogy akár az egyébként biztonságos, gumitalajjal védett korszerű EU-s játszótéren üvegszilánkokba és ételmaradékba botlunk, holott biztosított az ötméterenkénti szemétgyűjtő, kutyásoknak kihelyezett zacskó-automata, stb. 

Olyan, mintha a máltai nép az angoloktól való elszakadást követően nem nőtt volna fel, és most kapkodva és improvizálva, szervezettség nélkül próbálná egyben tartani életterét. Ez meglátszik a szakmunkán (ami nincs), a buszsofőrök vezetési stílusán és a közlekedésen is általában. 

Rengeteg szélsőség mutatkozik: sok szempontból messze előttünk járnak, de vannak területek, amely viszont balkáni vagy afrikai állapotokat mutatnak. Az autók száma már régen meghaladta azt a mennyiséget, amelyet elbír a sziget, ennek ellenére még mindig naponta ötven gépkocsi talál gazdára, ami elképesztő, ha azt nézzük, hogy mindössze félmillió ember él itt. 

Az élelmiszerek 

Mivel nincs víz és termőföld sem nagyon, mindössze a szőlő, az olajfa, a hagyma, a krumpli, a narancs, a citrom, a kaktusz és érdekes módon az eper terem meg. 

Minden egyébből Málta behozatalra szorul, így ne számíts a legendás napérlelte gyümölcsökre vagy zöldségekre, sajnos csupán a silány import melegházi és vízízű termékek hozzáférhetőek. 

Szintúgy elég rossz a helyi kenyér is, és amennyiben szereted az édes péksütiket, szintén szomorú leszel, mert azok nem nagyon vannak. Kaphatsz viszont émelyítően édes helyi tortákat, vagy ha ellátogatsz Rabatba, a főtéren találsz egy kis boltot nagyszerű máltai hagyományos, házi készítésű süteményekkel, mandulával, marcipánnal, fügével, kókusszal vagy datolyával töltve. 

Ha kedveled a halakat és tengeri herkentyűket, szintúgy nem tudsz majd betelni velük, a boltokban, piacokon, de akár az utcasarkokon mindig kapható friss hal és polip. Az egyik nemzeti étel a nyúl, pörkölt formájában, de mi mégis inkább a különböző fűszerezésű sajtokat és olajbogyókat részesítjük előnyben. 

A nyelv(ek) 

A hivatalos nyelv a máltai és az angol. Nem ritka, hogy némely szigetlakó egyiket sem beszéli anyanyelvi szinten, keverik a kettőt, követhetetlen és elképesztő módon. 

A nyelv alapja arab, de hatással volt rá az olasz, a francia és persze jócskán az angol is. A települések nevei (Zebbug, Zabbar), a vallás szavai (Alla - Isten) arabos hangzásúak, de például „bonju”-val köszönnek, és „grazzi”-val mondanak köszönetet. 

Sok máltai büszkén részesíti előnyben a máltai nyelv használatát a hétköznapokban, amíg mások ugyanilyen okból ragaszkodnak az angolhoz, leginkább attól függően, hogy milyen társadalmi réteghez tartoznak, milyen családi háttérrel rendelkeznek, vagy egyszerűen a sziget mely részén nevelkedtek fel. 

Elég nehéz, de nem lehetetlen megtanulni a máltai nyelvet, viszont érdemes, mert sok munkalehetőség csak a máltai nyelv ismeretével érhető el. 

Az ember, amikor lakóhelyet választ, mérlegel. Közel ötven ország található Európában, mindegyiknek van előnye és hátránya: hol a közbiztonság nem megfelelő, hol magasak a lakásárak vagy szükséges a helyi nyelvtudás: valami mindig hiányzik.

Kik jöjjenek? 

Másfél év tapasztalatával azt mondhatom, hogy Málta kiváló választás azok számára, akik beszélik az angolt valamennyire, szeretik a tengert és a napfényt, tisztességesen akarnak megélni, de nem vágynak luxusra, vágynak viszont nyugodt emberek társaságára és bizalomra, valamint szeretnék gyerekeiket biztonságban, jó környezetben, jó iskolában tudni. 

Ellenben nem érdemes idejönni, ha zavar a szemetelés, nem bírod a tömegközlekedést vagy a dugókat, ha félsz a multikulturális környezettől, ha nem bírod a napsütést vagy a hideg lakásokat, és ha nem tudsz meglenni erdők, parkok, mezők, folyók, hidak, és általában a megszokott nyugat-európai látkép nélkül. 

Málta lehet viszont egy első lépcsőfok, ahol nyelvet vagy egyebet tanulhatsz, megtapasztalod a saját határaidat, képességeidet az idegenben élést illetően, és ahonnan könnyedén hazatérhetsz látogatóba, ha szükséges, olcsó repülőjeggyel, mindössze két óra alatt. Sokan jönnek-mennek, visszatérnek, vagy végleg távoznak. 

Mi még maradunk.”

HÍRMONDÓ 

Nem minden a nyelvtudás 

Nyilván nagyon fontos a nyelvtudás, annak legalább minimális ismerete nélkül jó szívvel senkinek sem ajánljuk, hogy belevágjon a külföldi munkavállalásba, ugyanakkor vannak olyan álláslehetőségek, melyekhez nem kell kifejezetten jól beszélni az adott nyelvet. Ilyeneket is mutatunk ma.

Nagy pénzekkel csábítják külföldre az autószerelőket 

Sok más szakma mellett az autószerelőknél is egyre nagyobb a munkaerőhiány Magyarországon. Olyannyira, hogy egyes állásokra már nem csak képzett szakembereket keresnek. Mindez nem csoda, mert rengeteg álláslehetőség van külföldön. 

Mi is csúnyán megjárhatjuk 

Noha eddig általában a britek uniós kilépése kapcsán inkább csak a szigetországot érintő gazdasági hátrányokról volt szó, azért nem árt észben tartani, hogy a lépés az Európai Unió tagállamainak is kellemetlen lehet – nem is kicsit, még ha nem is annyira, mint a briteknek.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.