Másfél hete jelent meg Péterék történetének első része, melyben arról volt szó, hogy 5 év külföldi élet után miért és hogyan költöztek vissza Magyarországra, hogy aztán kiderüljön: Magyarországon munkát találni, élhető fizetést keresni, lehetetlen küldetés. Itt vesszük ma fel a történet fonalát.

Te is hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a hataratkeloKUKAChotmail.com címen!

Eilat

„Nagyon kellemes meglepetés volt az érdeklődés és a hozzászólások mennyisége, ami a poszt első részére érkezett! Külön köszönöm azt, hogy nem igazán találkoztam rosszindulatú megjegyzéssel sem a kalandunkat, sem Izraelt, vagy a zsidóságot illetően. A történet nem is erről szól, de azért ezt külön megköszönöm minden hozzászólónak. 

Engedjetek meg nekem egy rövid áttekintést az előzményekből, mert eltelt jó pár nap mióta megjelent az első része az írásomnak! Nem is miattatok, hanem hogy újra fel tudjam venni a fonalat és ott folytassam a történetet, ahol megszakadt. 

Tehát 1999-ben tértünk haza több mint 5 év Izraelben eltöltött boldog, de nehéz időszak után. Az édesanyám betegsége és a beilleszkedés sem abba az irányba tartott, ahogy reméltük. 

Volt hol laknunk, volt mit ennünk, gyakorlatilag nem szenvedtünk hiányt semmiben, de az álláskeresés nem volt túl sikeres. Erre csak azért térek ki pár szóban, mert rákérdezett több kommentelő is. 

Próbálkoztam, de nem sikerült 

Fotós szakmával, érettségivel, héber és angol nyelvtudással, közel-keleti tapasztalatokkal, jó eséllyel találtam volna munkát sok más helyen, de Debrecen és Magyarország nem tartozott közéjük. 

Próbálkoztam utazási irodai vonalon, izraeli-magyar közös vállalatnál, repülőtéren, de sehol nem kapkodtak utánam. 

De ami ennél sokkal aggasztóbb volt, hogy anya állapota tovább romlott és még ugyanebben az évben, néhány héttel a kislányunk születése után el is hagyott bennünket örökre. 

Csekélyke vigasz volt, hogy nagyon szerette volna még halála előtt látni az első unokáját és ez megadatott neki. Az új kis jövevény az életünkben, a szülővé válás és a kezdeti nehézségek, elterelték a figyelmünket a gyászról és az egzisztenciális gondokról. De csak ideig-óráig. 

Életünk egyik legnehezebb döntése 

Bő 2 év próbálkozás és több kényszerből elvállalt állás után leültünk es meghoztuk életünk egyik legnehezebb döntését. Újra nekivágok a külföldi munkának, immáron egyedül, hátrahagyva 2 éves apróságomat és a második gyermekünkkel várandós feleségemet.

2001. szeptember 11!!!!!  Ismerős dátum? Összecsomagolva, egymást átölelve, értetlenül néztük a CNN híradót. A mindenki által ismert képek sokkoltak bennünket. 

A leomló ikertornyok látványa és a gondolat, hogy az általunk ismert világ ilyen gyorsan megváltozhat, elbizonytalanított bennünket. Hogy hagyjam itt a családomat? Ha mégis meg tudom tenni, mi vár rám Izraelben? Mire számithatok az utazás alatt? 

Leírhatatlan lelkiállapotban vágtam neki az utazásnak. Mert mennem kellett! Értük, a családomért! 

Ferihegyen káosz és tömeg fogadott. Tapintani lehetett a feszültséget és tanácstalanság látszott a szemekben. Utólag visszatekintve, álomszerű emlékfoszlányok maradtak csak az egészből, ha tehetném, elfelejteném azt az időszakot! 

Magyar kolónia 

Tel-Avivban, érkezéskor hasonló kép tárult elém, de az ottani biztonsági szolgálatok, érthető okoknál fogva hamarabb átvették az irányítást a zűrzavar felett, mint egy gyakorlatlan európai országban. 

Átvészeltem az utazást, megérkeztem Eilatra egy olyan ismerőshöz, akivel addig csak telefonon beszéltem. Három magyar lánnyal költöztem össze, ami más körülmények között feldobott volna, de akkor ezt fel sem fogtam igazán. 

Komoly magyar kolónia él a városban ma is, de akkor szinte hemzsegtek a Kelet-Európából érkező feketemunkások a régióban. Ez volt a fénykora az illegális foglalkoztatásnak az országban, mindenhol honfitársaimba botlottam. 

Jó egy ilyen kis közösség tagjának lenni, de ez csak egy pótlék. Volt egy olyan megjegyzés az előző történetem alatt, hogy érthetetlen, miért megy haza az ember külföldről, nincs internet? 

Számomra pedig ez a kérdés érthetetlen, ezért az első részét meg sem válaszolom. Ami a kérdés második felét illeti, még a mobiltechnológia is eléggé gyerekcipőben járt, a Nokia 6110 volt a csúcs akkoriban. 

Persze, volt internet, de ha nem tévedek, akkor még a betárcsázós őskori fajta, számítógépet pedig nem tartott egy „feketemunkás”, mert bármikor hazazavarhattak bárkit engedélyek híján. Akár egyenesen az utcáról vitték a reptérre kitoloncolni, akit elkaptak egy igazoltatásnál. 

Maradt tehát az internet kávézó, ami nem volt ingyenes és a telefonkártya, vagy a mobilozás horror áron. 

Munkaügyek 

Sok embernek volt akkoriban szerencséje, hogy én legálisan voltam az országban állampolgárként, emiatt tudtam segíteni a lakótársaimnak és aki megtalált a bajával, orvosi ellátással, ügyintézéssel, vízummal, vagy meghívóval kapcsolatban. Esetleges lakásellenőrzésnél is nagyon jól jött a lányoknak, ha én nyitottam ajtót. 

Menet közben, olyan munkát találtam, ami óraszámban és lehetőségekben is megfelelt a habitusomnak. Egy non-stop büfében voltam állandó éjszakás az eilati buszpályaudvarral szemben minden nap, este 10-től reggel 8-ig. 

Nem volt bonyolult feladat, polc és hűtő feltöltés, szendvicskészítés, takarítás, újságok összeállítása, kávéfőzés, kasszázás, áruátvétel, ilyesmi. 

Volt másodállásom is, egy építkezésen hordtam és raktam a beton járólapokat egy másik magyar sráccal. Reggelente a büféhez jött értem a másik főnököm, átöltöztem és folytattam a munkát a sivatagban. Délután 3-ig tartott a hajtás, ilyenkor már olyan meleg volt, hogy befejeztük. 

Utána irány a szállás, zuhany és próbáltam gyorsan, sokat aludni, hogy ne késsek el az esti műszakváltásról a büfében. Sok mindent kibír az ember, meg is tudunk szokni mindent. 

Hazalátogatás 

Egyet leszámítva, a család vagy a szeretteink hiányát! Ez őrölt fel engem is. Néhány hónap után hazalátogattam. Akkor még 4-500 dollár volt egy ilyen utazás, szemben a mai nevetséges 20-30 ezer forintos árakkal, amiben benne van egy Debrecen-Tel-Aviv és egy Tel-Aviv-Eilat is poggyásszal, illetékkel, tokkal, vonóval.

A debreceni tartózkodást most is mint mindig, nagyon rövidnek éreztem. Újra beindítottuk a gépezetet álláskeresés ügyben, de ekkor még volt kötelezettségem Eilaton, visszarepültem tehát. 

Még pár hónap, sok-sok elhasznált telefonkártya és könny után, ismét annyi pénzzel, hogy legyen időm állást találni, elindultam HAZA! Meglepetésnek szántam az érkezést, ezért egy barátom jött ki elém a debreceni vasútállomásra, mert Pestről akkor még túl sok lehetőség nem volt hozzánk eljutni. 

A transzfercégek, vagy az oszkár ekkor még nem léteztek, a fapados járatok elképzelhetetlenek voltak az izraeli biztonsági feltételek mellett, ezért maradt az EL-AL vagy a Malév, Budapestről pedig a vonat. Megoldottam, ahogy lehetett. 

Elmondhatatlan érzés volt, mikor kiszálltam a kocsiból OTTHON a ház előtt. Benyitottam és ebédidő lévén mindenki ott volt az előtérben. Most sem tudom visszatartani a könnyeimet, mikor megláttam az akkor már karon ülő kisfiamat, aki nyújtotta felém a kezét! 

Sosem látott még, de a párom fényképeket és videókat mutatott nekik minden nap, hogy: „Ő apa, messze a távolban dolgozik és egyszer majd haza fog térni hozzánk”. Csodálatos nő a feleségem, én pedig most tartok egy kis szünetet, mert nem látom a könnyeimtől a billentyűket!

Itt vagyok megint, folytatom az írást, megfogadtam, hogy nem fogok mellébeszélni, tárgyilagos leszek, ahol kell, de az érzelmeimet sem rejtem el, ahol a feltoluló emlékek miatt azok elhatalmasodnának rajtam. 

Nagyon kérek mindenkit, higgye el, hogy nem hatásvadász szándék áll emögött, kezdő posztolóként, nem vagyok birtokában effajta eszközöknek, valódi szárnypróbálgatásnak vagytok tanúi, hiszen ez az első írásom, leszámítva ennek a posztnak az első részét!

Tucatnyi év újra Magyarországon… 

Ezúttal kicsit hosszabb szünet következett a külföldi pályafutásomban, mert itthon rám mosolygott a szerencse. Találtam egy olyan munkahelyet, ahol (magam sem hiszem) 12 évet töltöttem el. 

A kft. ahol lehetőséget kaptam, állatgyógyszerekkel foglalkozott, a hangzatos marketing manager beosztás szerepelt a bérlapomon, de ez azt jelentette, hogy minden pozícióban helyt kellett állni, ami csak létezett nálunk. 

A cég tulajdonosa szerette hangzatos titulusokkal ellátni az embereit, áldott legyen az emléke, sajnos már nincs közöttünk. Nagyon sokat köszönhetek neki és a családjának, amiért mindig hálával gondolok rájuk. Zömében úton voltam, de ez teljesen beleillett az elképzeléseimbe, mert soha nem szerettem a kötöttségeket.

…és a pofon 

Tehát 12 év béke és nyugalom következett, legalábbis ami a munka frontot illeti. Magánjellegű dolgokra, ha megengeditek, nem térnék ki. Aztán jött megint a pofon. 

A tulajdonos, egy teljesen más jellegű vállalkozást indított párhuzamosan a gyógyszercéggel, de hamar belátta, hogy a kettő együtt 66 évesen már sok neki, ezért mi ingatlanostól, árukészletestől, teljes berendezéssel együtt kalapács alá kerültünk.

Egy multicég kebelezte be azt, ami eddig egy barátságos, emberközeli, családi vállalkozás volt. Természetesen a volt főnökünk próbálta szerződésben biztosítani nekünk a folytatólagos jogviszonyt, munkát és béreket az új cégnél, de rövid időn belül rájöttünk, hogy a vevő nem fogja betartani az ígéretét! 

Ügyesen manőverezve, olyan feltételeket teremtve lavírozott a kiskapuk között, hogy egy év leforgása alatt, minden pozícióból kipöckölte a mi embereinket, akik inkább elmenekültek, mintsem a megalázó ajánlatokat és béreket elfogadják. 

Így történt velem is. Nem estem kétségbe, akkor már volt egy „b” tervem. Nem, akkor még nem Izrael volt a mentsvár. Helyben el tudtam helyezkedni egy nemzetközi szállítmányozó cégnél, furgon sofőrként. 

Európát jártam, jó feltételekkel, szép fizetéssel, heti átlag 4-5 nap úton léttel. Itt több mint 3 évet töltöttem. Szerettem a munkámat, különleges helyekre és országokba jutottam el, a jobbak közé tartoztam, nagyon jó volt a viszonyom a tulajdonossal is. 

De! És itt jön a csavar! Ezt majd a 3. részben fogom elmesélni, ami újabb külföldi epizódot jelent, de már napjainkban játszódik.”

HÍRMONDÓ

Autók és ételek 

Ma leginkább (de nem kizárólag) e két téma köré csoportosulnak az általunk talált külföldi munkalehetőségek, országból pedig kettő lesz. Ne is húzzuk tovább az időt, vágjunk bele!

„Az unokáimat eddig csak Skype-on láttam” 

Ildikó Magyarországról kivándorolt zsidó családoknál takarít New Yorkban. A pénztelenség és a hitelek vitték 49 évesen egészen az Egyesült Államokig. Magyarországon egy vidéki kisváros tejüzemében dolgozott.

Ennyivel kereshetsz többet, ha több idegen nyelvet beszélsz 

Az angol nyelv ismerete ma már alaptudásnak számít. Többnyire két idegen nyelv ismerete az elvárás, második nyelvnek leggyakrabban a németet, vagy a franciát kérik. De mennyit ér a gyakorlatban a nyelvtudás?

Megacég távozik Londonból 

A JP Morgan is továbbáll a Brexit miatt. A Bloomberg értesülései szerint dublini irodákat térképeznek fel, valamint amszterdami terjeszkedésben is gondolkodnak.

(Fotó: pixabay.com/PublicDomainPictures)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.