A címből már nyilván kiderült, hogy nagy valószínűséggel nem egy Észak-Koreában élő magyar küldte el határátkelése történetét (bár őszintén szólva már semmin nem lepődnék meg, szóval ha van Észak-Koreában élő magyar, aki nem fél, akkor hajrá…), viszont egy pillantást vetni a világ egyik legelzártabb országába olyan lehetőség, amit nem hagyhattam ki. Így amikor TeePolgar elküldte formabontó „öninterjúját”, és persze a hozzá tartozó képeket, akkor egyértelmű volt, hogy ennek itt a helye. A szerző ráadásul nem egyszerűen turistáskodni ment Észak-Koreába, hanem maratont futni!
Jelenleg Kínában élek, így az alkalmat kihasználva, amíg itt töltöm ezt az egy évemet, addig a környező országokat meg szeretném látogatni, mintegy csillagformát rajzolva a térképen, Sanghajt használva középpontként. Ennek a csillagnak az egyik utolsó ága Észak-Korea.
Hogy jutottatok oda?
Észak-Koreába nem nehéz eljutni, viszont drága. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldást választottuk: az „ultra budget tour”-ban vettünk részt, ami három nap határtól határig (Dandong-Phenjan-Dandong).
Dandong a kínai határváros. Oda Sanghajból repültünk Shenyangig, majd onnan mentünk vonattal Dandongig, hogy minimalizáljuk a költségeket. Vissza ugyanezen az útvonalon mentünk.
A határon megkaptuk a vízumunkat, majd miután leadtuk a kamerákat, számítógépeket és könyveket regisztrálásra és ellenőrzésre, röpke 4 óra alatt át is értünk a Barátság hídon, mely összeköti a két országot.
Észak-koreai vízum, a geopolitikai helyzet miatt nem ragasztják be, és kilépésnél nem is adják vissza.
Innen 6 órás vonatutunk vette kezdetét. Kínában a gyorsvonat 1200 kilométert tesz meg ennyi idő alatt megállókkal, míg Észak-Koreában ennyi idő 250 km megtételére volt elegendő.
Ez a kiruccanás ezzel az útvonallal 500 USD-ba került, plusz 110 USD a maratonon való részvételi díja. Ezt az összeget a Pekingben székelő utazási irodának fizettük, mivel Észak-Korea nem utazható úgy, ahogy én szoktam (stoppolás és couchsurfing).
Csoportos, előrefoglalt utazást kell szervezni. Ezért biztosították számunkra a turistaszállító buszt, és két idegenvezetőt, hotelt teljes ellátással. Sajnos utóbbi (teljes ellátás) eléggé hanyag volt, mert fejadagok voltak, és azok is koreai „kulináris” értékeket tükröztek, aminek mi nem vagyunk túl nagy rajongói... egy kicsit sem.
Az idegenvezetés milyen volt?
Amikor a két idegenvezető bemutatkozott a fővárosba érkezvén a buszon, akkor a második, miután elmondta angolul a mondanivalóját, hozzátette, hogy angol, kínai és orosz nyelvek mellett beszél még magyarul is. Majd magyarul is megerősítette állítását.
Tomival összenézve egyből rá is haraptunk a lehetőségre, és innen kezdve az út végéig állandóan kérdésekkel bombáztuk.
Első kérdésünk a neve volt, mert akit nem Kimnek hívnak Koreában, azt nem lehet megjegyezni. Ott Kunocskának hívják, amit a magyar barátaitól kapott, ugyanis úgy tanult meg magyarul, hogy Budapesten tanult és dolgozott összesen 15 évet.
Mikről beszélgettetek?
A bizalom elnyerése egy piramisrendszerként képzelhető el minden társadalomban. Észak-Koreában ez még jobban tapasztalható. Nem kezdheted a beszélgetést úgy, hogy „Mi a véleménye arról, hogy az ország nevében a demokrácia szerepel?”.
Szerencsére a magyar nyelvnek köszönhetően sok témát tudtunk feszegetni – ellentétben a másik idegenvezetővel, aki angolul csupán arra volt képes, hogy „Ha jobbra fordulunk, akkor ezt, és ha balra, akkor pedig azt láthatjuk”.
Az országban nincsen, illetve nagyon korlátozva van a magántulajdon. Kocsit nem lehet venni, ki kell érdemelni. Ha a „vezetőség” úgy gondolja, hogy tettél valami érdemlegeset a hazáért, akkor ingyen kapsz egyet.
Ehhez viszont hozzátartozik, hogy az autók átlagéletkora nem több 5 évnél. A kocsik egytől egyig Kínából érkeznek. Benzinkút éppen oly ritkán látható, mint autó, emiatt viszont a legkevésbé zsúfolt fővárosi utakat itt találhatjuk.
Ingatlant szintén nem lehet vásárolni. Ha igényelni szeretnél, akkor kérvényt kell benyújtani, és aztán ha megítélik, akkor lehet kapni ingatlant, amikor a következő lakótelepet átadják. Kizárólag férfi igényelhet lakást.
Az ország lakosságának 30 %-a aktív sorkatonaságban van (hivatalosan minden állampolgár készenléti katona, nőket is beleértve). Ők végzik az építéseket az országban.
Ennek az a hátránya, hogy nem minden katona született kőművesnek, s bár próbálják figyelembe venni a képességeket, nem mindenki kerül a megfelelő pozícióba.
Így lehetséges az is, hogy a maratoni díjátadón a díjak egyikét az a politikus adta át, aki a Nemzeti Maraton Sport elnöke, valamint az Országos Építészeti Közösség vezérigazgatója is volt egyben. Szép kombináció! Emlékeztet ez minket más országokra is kicsit?
Persze hivatalosan is pozícióban állnak szaktanácsadók, akik külföldön tanultak (jobb esetben), és élhetnek is vétójoggal, de csak úgy, mint más országban, itt sem „kifizetődő” vétójoggal élni. Demokrácia van, amíg egyetértesz a főnökkel, tartja a mondás.
A hozzá nem értés nem csak a vezetőségben van jelen, hanem a katonaság által végzett munkák mindegyikében, amit mi is tapasztalunk a burkolástól a festésen át a vakolásig mindenhol.
A már jól ismert sarló és kalapács az ecsettel kiegészítve
Mindenki csinál valamit az országban. Az emberek fűcsomókat szednek ki, és ültetnek el. Ezt szó szerint kell érteni, és a semmi közepén is dugványozzák a tarackhoz kísértetiesen hasonlító gyepnek titulált fűfélét. Bicikliutat is anya a három éve gyerekével együtt fest egy átlagosnak mondható hétfőn.
Ha már az átlagosnál mondható hétfőnél tartunk, akkor meg kell említenem a hírekből most hallott, az ország alapítójának a 105. születésnapi ünnepségét. Hétfőn több ezres tömeg készült hatalmas fegyelemmel, és irányítás alatt a már jól ismert „mass game” stílusjegyű rendezvényre.
Gyakorlás az államalapító 105. születésnapjának évfordulójára a főtéren
Ennek keretében színes kartonlabdákat emelgetnek vezényszóra. A tömeg és a szinkronizáltság ereje lehengerlő.
Apropó születésnap: itt említeném meg, hogy Kim Ir Szen születésnapja alkalmából 2000 lakást adtak át, ami a 3 milliós fővárosban nagy szó.
Mint azt említettük, nem mindenki Ybl Miklós és Sztahanov keveréke, úgyhogy a szolgáltatóipar is virágzik a növekvő számú lakások miatt. Például ha elromlik a vízvezeték, akkor csak betelefonál az ügyfél a „központba”, mondván, hogy kell vízvezeték-szerelő, és több brigád közül kiválasztják, amelyik pont nem csinál semmit (nem kevés ilyen van) és egyből ott teremnek.
Ők sem kapnak fizetést közvetlenül az ügyféltől, de ajándékot (főként cigarettát) szoktak adni a dugulás elhárításáért cserébe.
Mennyire érezni a mindennapokban a hatalom kontrollját?
A kontrollt és a megfélemlítést nagyon jól titkolják az idegenvezetők, és az átlagemberek, akik körülvesznek, mint pincér, sofőr, határellenőr stb.
Habár amikor kíváncsiságból elszakadtam a csoporttól, és három helyivel pár szavas koreai tudásomat megvillantva kézfogásig jutottunk, a turistavezető tekintély hiányában csak szúrósan tudott nézni a helyiekkel történő érintkezésem minősítéséül.
A vonatállomásra igyekezve tettünk egy kis kitérőt, mert csak aznap reggel értesültek a hétvégi rendezvényre történő készülődésről. Mivel szorított az idő, az idegenvezető noszogatta nagyon azokat, akik „el voltak varázsolva” a helytől, többek között engem is.
A végére annyira belemerültem a helyi emberek nézésébe, hogy az idő szorításában az idegenvezető elsírta magát félvén, hogy majd kirúgják az állásából, ha nem engednek be a vasútállomásra, mert későn érkezünk.
A hadseregre, valamint fegyverkezésre fordított hatalmas erőforrások nagyban hátráltatják a gazdasági növekedést, ugyanakkor tisztán látják, hogy az agresszorokkal, mint Amerika, Dél-Korea és most már Kína is, egyre inkább úgy lehet fellépni, hogy Észak is atomhatalommá válik, ezzel lesz tárgyalóképes a jövőben.
Mi a helyzet a turizmussal?
A másik lehetőség a tárgyalóképesség növelésére, az a turizmus fellendítése. Rosszul venné ki magát a médiában ugyanis, ha valamelyik agresszoruk bombákat dobna saját állampolgáraira, amíg ők lelkesen készítik a selfiket egy szobor mellett. Jelenleg 120 000 kínai és 6000 nem kínai külföldi látogat az országba évente.
A turizmus fellendítése érdekében barátunk, Kunocska előterjesztette a „vezetőségnek”, hogy több sétálós programot kellene beiktatni elsődlegesen a fővárosban, de vidéken is.
Ez teljesen helytálló és jogos kívánalom, mert mi például nagyon megbéklyózva éreztük magunkat ezzel a buszról le – buszra fel módszerrel, és közte 200 méteres sugarú körben lehet csak „csatangolni”, amíg mindenki elkészíti a klisé képeit.
Vasárnapi táncház a főtéren. Tradicionális koreai néptánc. Mi is beállhattunk és álltam is az élmény miatt.
A logikus ötletet „logikus” elutasítás követte, amit azzal indokoltak, hogy a kémkedést segítő program a kötetlenebb és átfogóbb városnézés.
Az ország technológiai fejlettségét jól tükrözi, hogy Kunocska azon kevesek közé tartozik, akik megengedhetik maguknak, hogy vegyenek mobiltelefont. Egy Samsung Galaxy S1-ről van szó, amit nem is tudtam, hogy forgalmaznak.
Az interneten jelenleg csak használtat találtam (lehet, hogy már nem is gyártják) 35 eurós áron. Idegenvezetőnk ugyanezért a termékért fizetett 250 euro összegű helyi pénzt (észak-koreai WON-KPW).
A maraton idején – ami miatt másodlatosan látogattunk Koreába – az egész táv alatt mindössze egy okos telefonos helyit láttam, pedig a nézősereg is több ezres volt a stadionon kívül is.
A maraton, mint nemzetközi rendezvény, milyen élmény volt?
Őszintén szólva, aki egyéni csúcsot akar futni, annak nem ajánlanám két ok miatt is. Egyrészről Korea annyira intenzív élmény, hogy nem lehet koncentrálni a versenyre.
Másrészről pedig az infrastruktúra, amit nyújtanak, az nagyon hiányos – 5 kilométerenként volt frissítés, ahol vizet adtak… csak vizet. Ennek ellenére élveztem az egészet, és nem mindennapi élmény az, amikor egy 70.000 főt befogadó stadion tele van emberekkel és „szurkolnak” – gépszerűen tapsolnak – amikor elstartoltunk, valamint a célba érkezés előtti 400 méteres kört futottam.
Itt megemlíteném, hogy nem egyedül voltam magyar a rendezvényen. Tomi barátommal (Angliában él) nagyban beszélgetünk a hotel lépcsőházában, amikor egy emelettel lejjebbről megszólal Gábor (Hongkongban él), hogy „csak nem magyar hangokat hallok?”.
Ő, mivel folyékonyan beszél kínaiul, mint külföldi idegenvezető hozott egy busznyi kínait, és a tiszteletreméltó félmaratoni távot futotta. Ezen kívül miután hazaérkeztem Sanghajba, akkor kaptam e-mailt Facebookon Zsuzsannától (Egyesült Arab Emirátusokban él), hogy látta az eredményjelzőn a nevemet, és magyar szakszavak használatát is hallotta, amikor Tomivel beszélgettem a start előtt. A tanulság: még Észak-Koreába sem lehet elmenni úgy, hogy ne találkozzunk magyarokkal.
Ha tetszett az írás, látogassatok el TeePolgar Facebook-oldalára!
HÍRMONDÓ
Külföldre menne a Barátok Közt volt sztárja
Csomor Csilla hosszú évekig volt a legnépszerűbb magyar sorozat meghatározó szereplője, ám mostanában besokallt, olyannyira, hogy azt fontolgatja, külföldre költözik.
Ezek a jogaid, ha késik a repülőd
Sokak számára még mindig nem egyértelmű, milyen jogok is illetik meg akkor, ha késik a repülő, vagy még rosszabb esetben törlik a járatot. Hát akkor lássuk!
Baj van az angliai keresetekkel
Egyszerre jellemzik csökkenő reálbérek és mélyponton lévő munkanélküliség a brit gazdaságot, amely szakértők szerint még évekig nem éri utol a válság előtti szintet.
Szuper hír a Japánba vágyóknak
A magyar és a japán kormány megállapodása alapján egy évig dolgozhatnak Japánban azok, akiknek turizmus alatti ideiglenes munkavállalásra jogosító érvényes japán vízumuk van.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: