oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. április 29. 06:30,  Mennyire mozdulna a magyar? 54 komment

2017. április 29. 06:30 Határátkelő

Mennyire mozdulna a magyar?

Az emberek különféle okokból vágnak bele a határátkelésbe, elsősorban persze anyagi indokok állnak mögötte (legalábbis Európa ezen részén), ám miközben elég sok írás született már a nemzetközi migráció méretéről, kevesebb szó esett a még otthon élők motivációjáról.

hataratkelo_altalanos.jpg

A minap került elém egy hosszú elemzés, ami sok minden más mellett utóbbi tematikával is foglalkozik. Az IZA (Institute of Labor Economics) és a Randstad közös kiadványa a határátkelés és a migráció több vetületét részletesen taglalja, és sok érdekesség derül ki belőle rólunk, magyarokról is.

A Gallup hatalmas, 160 országot érintő legutóbbi ilyen típusú felmérése azt hozta ki, hogy átlagosan a felnőttek 13 százaléka költözne külföldre állandó jelleggel, ha lehetősége nyílna rá. 

Ez azért elég kemény szám, és ha megnézzük az európai adatokat, akkor azt vehetjük észre, hogy a kelet-európai régió mellett érdekes módon erős a határátkelési vágy például a svédekben és a franciákban, de a britek és az olaszok is meglehetősen mobilisak – noha az okok mások majdnem minden ország esetében. 

Közös nevezők 

Akadnak azért közös pontok, amiket a tanulmány a következőkben foglalt össze. 

Magasan képzett fiatalok 

Általában véve a fiatal, frissen végzett diplomások azok, akik a legkönnyebben és a legszívesebben mozdulnak. Mondjuk ehhez azért olyan nagy kutatásra nem volt szükség, érthető, hogy nekik van piacképes tudásuk, ellenben nincs veszítenivalójuk. 

Külföldi kapcsolatrendszer 

Szintén könnyebben mozdulnak azok, akiknek barátaik és / vagy családtagjaik élnek már külföldön. Ezen sem kell annyira meglepődni, nyilván egyszerűbb belevágni, ha a fogadóországban várja az embert valaki. 

A célországról alkotott kép 

Nem csak az általánosan elterjedt képről van szó, hanem arról is, mit gondolnak a leendő határátkelők az adott ország politikai-gazdasági és intézményi viszonyairól. (Nesze neked, országimázs.) 

Ideiglenesen mennének 

Ami érdekes, hogy a fiatal európaiak jellemző módon inkább csak átmeneti jelleggel költöznének külföldre, de legalábbis egyenlő arányban oszlik meg a végleg és az átmenetileg másik országban boldogulást tervezők aránya. 

Minden negyedik európai elindulna 

Az Európai Unióban a határátkelés sokkal inkább körkörös vagy ismétlődő jellegű, azaz inkább előfordul, hogy valaki időnként hazaköltözik, majd megint elindul. 

Ebből adódóan az unión belüli potenciális határátkelők kisebb valószínűséggel maradnak hosszú távon az adott célországban, mint azok, akik a közösség határain túlról érkeztek. 

Általában véve immár hosszú évek óta az európaiak nagyjából egynegyede tervezi azt, hogy valamikor egy másik uniós országban vállalna munkát. (Ez az arány 2011-ben 27, 2013-ban 24 százalék volt.) A legmagasabb a migrációt tervezők aránya az északi és a balti államokban, míg a legalacsonyabb némileg talán meglepő módon Csehországban. 

Általánosságban az is elmondható, hogy 2011 után némileg csökkent a határátkelés iránti érdeklődés, ez alól csupán néhány ország a kivétel, jellemzően a gazdasági válság által leginkább sújtott (Portugália, Spanyolország, Görögország, Olaszország) és a 2004-es bővítés során csatlakozott államok (köztük Magyarország).

tablazat_1.jpg

Érdekes, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül sokkal többen tervezik a külföldi munkát (minden harmadik európai), mint az alacsonyabban képzetteknél. 

Mi a helyzet a magyarokkal? 

A magasan képzett potenciális határátkelők (itt azokról van szó, akik a következő 2-5 évben tervezik a külföldi munkavállalást) aránya Horvátországban a legnagyobb (brutális 56 százalék), meglepő módon a svédek (!) állnak a második helyen (52 százalékkal), őket viszont már a szlovének és a magyarok követik. 

A posztban is látható táblázatból az is kiderül, hogy a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők körében is a lista élvonalában szerepel Magyarország, méghozzá az észtekkel holtversenyben a 6. helyen. (Az elsők itt is a horvátok, őket a ciprusiak, a szlovének, a svédek és a lettek követik.)

tablazat_2.jpg

Ami az összesített listát illeti, ott Horvátország, Svédország, Ciprus az első három sorrendje, Magyarország itt a 8. helyen áll. 

Aligha túlzás tehát azt állítani, hogy a határátkelés várhatóan a jövőben is téma lesz Magyarországon, hiszen az azt tervezők arányát nézve az európai élvonalban szerepelünk. 

Nem csak a pénz 

Ide tartozik a Hays Hungary Engineering & Manufacturing divíziójának nemrég végzett felmérése, amiből kiderül, hogy a magyarok esetében sem csak a pénz számít, amikor valaki a határátkelés mellett dönt. 

A felmérésben 500 mérnököt kérdeztek meg (mint feljebb láthattuk, ők a mobilis, felsőfokú végzettségű kategória), és miközben a legfőbb motivációt persze a magasabb életszínvonal jelenti, emellett nagyon fontos a szakmai kihívás és a felelős pozíció lehetősége. 

Érdekes viszont a tágabb család tagjainak és a barátoknak a véleménye nem sokat nyom a latba egy ilyen horderejű döntés meghozatalakor. 

Ami az anyagiakon túli részt illeti, sokaknak fontos más kultúrák megismerése, esetleg a gyerekek jövője és a magyarországinál nyugodtabb légkör, de akadnak olyanok is (jellemzően a 26-46 éves, gyermektelen középkorosztály tagjai között), akiket a belpolitikai helyzet riaszt el. 

Tízből hat nem menne vissza Magyarországra 

Fentebb említettem, hogy az unión belüli határátkelők egy része időről időre hazatér, majd újra útnak indul. Nos, a megkérdezett mérnökök közül csak 41 százalék mondta, hogy visszatérne Magyarországra, de ők is különböző feltételek megvalósulásához kötötték ezt a döntést. 

Így elsősorban a magasabb kereset jelenthetne motivációt, de emellett fontos lenne a jelenleginél színvonalasabb oktatás és egészségügy, valamint nagyobb jogbiztonság és változó belpolitikai és gazdasági helyzet. 

Hát ezekre azért egy ideig még várhatnak…

HÍRMONDÓ 

Porfestéstől a BMW-ig

A hosszú hétvége első napján íme pár érdekes állásajánlat, melyek között van egészen sajátos (mit csinál egy porfestő?), kemény (egy hengermű bontása nem vicc), és még sok más érdekesség.

A szegénység megvár

„Betelt nálam a pohár. A hitelem és a növekvő árak terhét nem bírta a bérem. Akárhogy csűrtük, csavartuk, kevésnek bizonyult. Eljöttem hát, és raktári munkásként folytattam külföldön.”

Menekülnek a britek 

Méghozzá a Brexit elől, és egyenesen Írországba. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy rengetegen állnak sorba útlevélért, és év végéig akár milliós számban is igényelhetnek.

Már több brit gondolja, hogy rossz döntés volt a Brexit 

Közben a legújabb felmérés szerint relatív többségbe kerültek azok a brit választók, akik szerint a brit EU-tagságról rendezett, a kilépést pártolók által megnyert népszavazáson hibás döntés született.

Mi lenne, ha annyian mennének el, mint a lengyeleknél? 

Milyen hatással lenne Magyarországra, ha annyian vándorolnak ki tőlünk, mint a lengyelektől? Egy demográfus kiszámolta.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Európai Unió

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8112465397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.04.29. 07:58:46

ElindulNA. Aztán lehet hogy csak mondogatja de nem lesz belőle semmi.

Azt is lássuk hogy sok magyar még belföldön is ötször meggondolja a költözést.

Idegenkedik az albérlettől, idegenkedik attól hogy mi lesz az otthoni házzal,idegenkedik alapvetően a lakóhelyváltástól.

Egy bérlakásnál hiába élsz évekig akár ugyanabban a lakásban, egyszerűen nem alakul ki az otthon érzet. Végig azt érzed hogy ez csak egy hely ahol lakom és amúgyse az enyém. Könnyebb is ezt ott hagyni és váltani.

Nem csoda hogy mondjuk a németek mobilisabbak, eleve a társadalom felének nincs mihez ragaszkodnia, mert albérletben él.

A magyarok nagyon nagy részének viszont megvan a kis komfortzónája a saját ingatlannal (kommunista időkből örökölt főleg), ehhez pedig ragaszkodik.

A magyar egy lokálpatrióta nép, ezt azért rögzíthetjük.

SzZoole 2017.04.29. 08:11:30

@Horthy Miklós cselédje: "magyarok nagyon nagy részének viszont megvan a kis komfortzónája a saját ingatlannal (kommunista időkből örökölt főleg), ehhez pedig ragaszkodik."

A sziklabol épült palotára a kádárkockára gondolsz?:))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.04.29. 09:01:53

Hm, az a "sorbaállnak az angolok" első bekezdése nagyon nagy félrefordítás: " A Dublini Kongresszusi Központ előtt a napokban háromezren (!!) várakoztak ír útlevélre, a szám év végére elérheti az egymilliót – írta az Express című lap." Azok az emberek nem az útlevélre várnak, hanem a díszoklevelet kapják meg arról, hogy állampolgárok lettek. Ez után igényelhetnek ír útlevelet. Egyszerre háromezren vehetik át a papírjukat, évente - ha jól emlékszem - két alkalommal van átadási ceremónia. Útlevelet ma mar online is lehet igényelni, nem kell sorban állni, foleg nem a kongresszusi központ előtt...

Csodabogár 2017.04.29. 10:49:59

Statisztika, aminek rögvest az elején felakadtam, miszerint:

"A Gallup hatalmas, 160 országot érintő legutóbbi ilyen típusú felmérése azt hozta ki, hogy átlagosan a felnőttek 13 százaléka költözne külföldre állandó jelleggel, ha lehetősége nyílna rá. "

Ki akadályozza meg őket vagy bárkit az elmenésben??? Sehol nincs vasfüggöny meg ilyesmi. Gondolom a saját nehézségi erő, az energia hiánya, ami a mozduláshoz kellene.

adg 2017.04.29. 11:16:21

@Csodabogár: "Ki akadályozza meg őket vagy bárkit az elmenésben???"

Anyagi vagy csaladi lehetosegek, adottsagok, ilyesmi?

pappito · http://pappito.com 2017.04.29. 11:54:07

@Horthy Miklós cselédje: "Egy bérlakásnál hiába élsz évekig akár ugyanabban a lakásban, egyszerűen nem alakul ki az otthon érzet. "

nem mindenki retardált

Főgebra 2017.04.29. 12:07:03

@Csodabogár:
Aztán, az biztos, hogy az általam kiszemelt ország, ahol szeretnék letelepedni, az el is fogadja az én kérelmemet?

Golf2 2017.04.29. 12:22:27

Ha mozdul akkor inkább pénz miatt,csak jóval utána a politika miatt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.04.29. 12:50:44

Ha mar megmozdulas , itt az ideje segiteni.

Biztos van, akinek nem jott be hagyma stilusa, de azt hiszem van, amikor az ilyesmit felre kell tenni.

www.gofundme.com/hagyma

Shaktee 2017.04.29. 13:26:19

@Főgebra:

Jó forrásból tudom hogy az emigrációs hivatalnokok szeretik ha a kérdőívek sok felkiáltójelt tartalmaznak. Az is mutatja a jelentkező lelkesedését...emeli a pontszámot.

Good luck to you.

somlobodog 2017.04.29. 19:05:28

@tildy[UK]: o basszus... Köszi hogy megosztottad. Utalva:(

Csodabogár 2017.04.29. 19:29:27

@Főgebra: Nem tudom. Magamból indulok ki, el akartam anno menni és elmentem. Nem oda akartam menni ahova jutottam, de úgy is jó volt.
Általában mindent meg lehet csinálni előbb utóbb ha az ember igazán nagyon akarja.
Gyerekkoromtól azt hallottam, hogy lehetetlenség nincs csak tehetetlenség. Így igaz, ahogy mondták.

gabors 2017.04.29. 21:22:33

@Horthy Miklós cselédje: "Egy bérlakásnál hiába élsz évekig akár ugyanabban a lakásban, egyszerűen nem alakul ki az otthon érzet."

ezt a nagy altalanos baromsagot ugyan mibol vontad le, a segelyedbol ???

Shanarey 2017.04.29. 21:23:52

Na ez a poszt is csak gumicsont, s ahogy nem rég mondta itt valaki: Vót má, még ha nem is pont ez a poszt, de a tartalom aaz majdnem uganaz.

Brix 2017.04.29. 21:30:51

Mindenütt jó de legjobb itthon! Ez egyre inkább igazabb állítás, a jelenkorban, amikor az ország egyre jobb gazdasági helyzetbe kerül. Persze, ideiglenesen külföldre költözni, és tapasztalatot szerezni okos döntés egy fiatalnak, de családot alapítani és karriert befutni, már sokkal inkább itthon érdemes. Itthon legalább van esély saját ingatlanra és élhető életre: barátokkal, szülőkkel , magyar ételekkel és magyar tájakkal....
Nyugat-Európa már nem az a paradicsom, ahol meg lehet gazdagodni és a hazainál sokkal élhetőbb életet élni, így a jövőben egyre kevesebben fognak kivándorolni.

Csodabogár 2017.04.29. 21:32:32

@gabors: Csak sajnálni lehet pl. a szegény svájciakat, ahol alakosság 70%-a bérlakásban lakik. Igaz nem albérletben mert az teljesen más dolog. Általában el lehet mondani, hogy a nagyvárosokban az emberek bérlakásban laknak. Én nagyon otthon tudtam érezni magam eddigi összes bérlakásomban, soha nem kellene nekem saját. Persze vidéken más, de én csak nagyvárosban szeretek élni.

gabors 2017.04.29. 21:34:20

@tildy[UK]: www.gofundme.com/hagyma

probalok valamit segiteni de nincs facebook-om es egyelore PayPal-al nem lehet ... direkt hitelkartya nevvel cimmel azert nem igazan "fair"

Ha valaki tudna ezt kozvetiteni ... megkoszonnem

Es remelem azert nem ilyen fiatalon kell hogy elmenjen ...

gabors 2017.04.29. 21:37:04

@swing gitan: "@gabors: vezettek :( " wtf ??? hol? ki? en mara mar nem vezetek mert megvan a BA-em ....

de biztos jo ...

Shaktee 2017.04.29. 21:38:31

@gabors: rangers-senators második meccs
1-0 oda, első harmad. nálatok NBC asszem...

gabors 2017.04.29. 21:39:04

@Csodabogár: " Igaz nem albérletben mert az teljesen más dolog." ahogy mondod de ez horty cseled akkora barom hogy meg ezt sem erti ahogy az OTP-nel is tette ... (nem sajnalom ot egy csoppet sem)

:-))))

gabors 2017.04.29. 21:43:26

@tildy[UK]: "Biztos van, akinek nem jott be hagyma stilusa, de azt hiszem van, amikor az ilyesmit felre kell tenni. "

segitek ha tudok lasd fentebb de most kerdeznem miert is volt olyan rossz az ACA ?

es valoban 10 ev kell hogy valaki kapjon disability-t es medicare-t de mint arch-repi ezt NEM TUDTA (ez nagyonn trumpian)

megegyszer kuldok penzt, ha a paypalt beizzitjak valahogy ...

gabors 2017.04.29. 21:47:32

@swing gitan: "@gabors: rangers-senators második meccs
1-0 oda, első harmad. nálatok NBC asszem... "

most 1:1

igen most nezem NBC de en nem tudom nezni teven (amugy sem vagyok kepben a hokiban) ... egyszer kb 6-8 eve elmentem a Madison Square Gardenbe egy elo mecsre ... elmeny volt de nem akkora hogy erdekeljen .. egyszer baseball-ra is mentem Yankees of course az elsdo tripple game vagy mi .. az is olyan volt hogy OK de tobbet nem

Shaktee 2017.04.29. 21:52:15

@gabors: ez még az ACA..nem akarom a tramplit védeni...

gabors 2017.04.29. 21:54:34

@gabors: Most megneztem GoFundMe DOESNT except PayPal for personal accounts ...

Nem tudom de direkt CC azert tul szemelyes nekem de szivesen segitenek ....

gabors 2017.04.29. 22:05:16

@swing gitan: "ez még az ACA..nem akarom a tramplit védeni... "

nem ... o maga irta hogy neki ez nem kell mert a "munkaltato" fizeti" (latjuk nem) ...

amit irnak a websiteon az mas (mar bocs lehet nem vagy kepben)

Sem Medicare-re sem Disability-re nem jogosult mar csak azert sem mert csak kb 3-4 eve lett allampolgar (egyiknek sincs semmi koze az ACA-hez ... hidd el ha lehet nem akarok ezen vitatkozni tul sokat) ...

ettol fuggetlenul az usa egeszsegugyi biztositasi rendszere arra epul hogy fizetjuk az aprot de ha valami tenyleg van akkor FU....

gabors 2017.04.29. 22:20:40

@swing gitan: " ugorgyunk. " OK ...

sajnalom ot is a csaladot is mert ateltem ilyet magam is ... es ha lehet fogok "donate" de nem igy ahogy most van ... (ezt is ertem hogy miert)

ugy tunik tovabbra is 1:1

montroyal ( CAN qc) 2017.04.29. 23:06:23

na most mi van az emigransok beengedesevel ... a kecske is jol lakjon meg a kaposzta is megmaradjon ... a valasztoknak a szavazatokert nem engedjuk !! a aki fizet azt engedjuk , es hogy tovabbra is tomjuk a zsebeket EU-s penzzel OK beengedjuk ha
Magyarország hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat,de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak...
zsurpubi.hu/cikk/793-breking-eddig-tartott-a-szabadsagharc-brusszellel-a-fidesz-beengedi-a-migransokat/

na még jo hogy engem nem erint igaz vagy nem de tenyyleg mire volt a nagy plakatolas .. na azt is megregulazza kormanyunk ..csak ok olakatolhatnak egy kozeli rendelet szerint ..

vissza a hockeyhoz ...

gabors 2017.04.29. 23:15:20

@montroyal ( CAN qc): wow kimentem levagni a fuvet (nekem nincs penzem mexikoiakra )

es most a rangers vezet ... tovabbra sem tudom nezni ...:-((

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.04.29. 23:24:53

@Brix: Aggódom érted, iszol te rendesen?
:)))))))))))))))))))))))))))))

Shaktee 2017.04.29. 23:50:09

Wowwwwwwwa'!!! !!

5-5 :)!))))))))

Shaktee 2017.04.29. 23:52:54

@montroyal ( CAN qc): ha esetleg megnyerjük a város royally gets shitfaced tonite :))

montroyal ( CAN qc) 2017.04.29. 23:53:11

@swing gitan: gyorsan a gyoztes golt mert mennem kell magyarkodni a reformatus templomba egy bulira kaja pia zene ..

Shaktee 2017.04.29. 23:54:54

@montroyal ( CAN qc): menj, majd dudalok a faszbúkon ha siker

gabors 2017.04.29. 23:57:07

@diggerdriver: vannak sokkal jobb szerek .... (olcsobbak is ... )

gabors 2017.04.29. 23:59:05

@swing gitan: @montroyal ( CAN qc): menj, majd dudalok a faszbúkon ha siker

kivarom a veget ... ha lehet (de nagyon nem erdekel)

Shaktee 2017.04.30. 00:00:22

@montroyal ( CAN qc): Klicskó nem túl jól néz ki, kikapott, már a végére értem oda...

Bekk to hoki

doktornoo 2017.04.30. 00:29:39

@zoole uk: nem , a kis kuckojara meg a segelykejere gondol.

Benikuty 2017.04.30. 00:29:43

@Brix: elfogyott a haloperidol?

Taxomükke (UK) 2017.04.30. 08:44:30

@tildy[UK]: Na, ezt a felhivast majd hetkozben meg kell ismetelni, munkaidon kivul kevesen neteznek...

gabors 2017.04.30. 10:50:11

@Brix: "amikor az ország egyre jobb gazdasági helyzetbe kerül."

melyik orszag ... ? le kene mar kapcsolni az MTV/x-et es nezz mar korul a tobb szazezert kozmunkas kozott is ...

DieNanny CH 2017.04.30. 11:52:25

@Brix:

"Nyugat-Európa már nem az a paradicsom, ahol meg lehet gazdagodni és a hazainál sokkal élhetőbb életet élni, "

Ugye tudod, hogy két nem azonos dolgot állítasz párhuzamba? Ha valaki élhető életet él, még nem biztos, hogy gazdag.
Tehát, mivel ebben tévedésben vagy, ezért a kommented többi része is tévedésben van.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása