oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. március 29. 06:30,  Az unokák nélküli Magyarország 153 komment

2017. március 29. 06:30 Határátkelő

Az unokák nélküli Magyarország

Miközben Magyarországon csökken (optimista szemüvegen keresztül nézve is stagnál) a születő gyerekek száma, a külföldön élő magyarok körében éppen fordított a tendencia. Ami persze egyfelől jó hír, hiszen ők is magyarok, másfelől azért felvet jó pár kérdést.

A te gyereked, unokád is külföldön él? Hogyan éled meg a hiányukat? Írd meg és ki magadból a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

ujszulott_2_foto_pixabay_com_cherylholt.jpg

Kezdjük a tényekkel, amelyeket Budapest Főváros Kormányhivatala adott ki az LMP kérésére anyakönyvi nyilvántartása alapján, és amelyek azt mutatják, hogy 2010 óta közel 78 ezer magyar gyermek született külföldön. 

A nagyságrendek érzékeltetésére, ez körülbelül olyan, mintha lett volna egy év, amikor minden magyar gyerek külföldön született (a 2011-es mélyponton 88 ezer gyermek jött világra Magyarországon, de tavaly is csak 93 ezer), összességében pedig a megszülető magyar gyerekek közül minden hatodik külföldön látja meg a napvilágot. 

Hogy ez nem valami nemzeti önsorsrontás, az abból is látszik, hogy a külföldi születésszám nő, a rekordhónap éppen tavaly december volt 1500 anyakönyvezési kérelemmel. 

És itt álljunk is meg egy pillanatra! 

Miközben ez a 78 ezres szám nem alacsony, hajlamos vagyok élni a gyanúperrel, hogy ennél magasabb is lehet, hiszen nem feltétlenül anyakönyveznek minden, külföldön született gyereket Magyarországon, van, ahol a szülők nem akarják, máskor a bürokrácia rettentheti el őket. 

Miként Eszter írta a Facebookon a hír alá, „nem ez a durva, hanem az, hogy csak a londoni nagykövetségen 4-6 hónapokat kell várni egy szabad anyakönyvezési időpontra”. 

A magyarországi helyzet 

Idén év elején jelent meg egy átfogó ifjúságkutatási felmérés, amiből kiderült, hogy noha a népességfogyás megállítására Magyarország világviszonylatban is rengeteget költ, ehhez képest az eredmény szerény. 

A magyar fiatalok nehezebben találnak párt maguknak, és egy sor félelmük van a családalapítás kapcsán. (Talán Nyugaton azért jobb a helyzet a határátkelő magyarok körében, mert aggodalmaikat ott jobban kezeli az állam és a társadalom.) 

Magyarországon a gyerekvállalás rontja a döntést meghozó felnőtt tanulási lehetőségeit, hátráltatja munkahelyi karrierjét, rontja anyagi helyzetét, szűkíti a szabadidő eltöltésének lehetőségét, és akadályozza a szexuális életét – ez a magyar fiatalok véleménye. 

Miközben Makay Zsuzsanna demográfus szerint ezért is nagyon nagy dolog, hogy a fiatalok még mindig viszonylag sok gyereket akarnak (a kívánt szám átlaga 1,7-re emelkedett). 

Ez azt jelenti, hogy a fiataloknak fontos értéket jelent a gyerek, nem kell őket arra is még külön rávenni, hogy saját utódot akarjanak. Németországban például már több mint 20 százalék azon nők aránya, akik egyáltalán nem akarnak gyereket. 

A baj inkább az, hogy a fiatalok nehezen valósítják meg a terveiket. Ennek több oka van. Továbbra is tartja magát például az elv, hogy kizárólag „saját lakásba szülünk”. Ezzel szemben Nyugaton jóval többen élnek és alapítanak családot bérleményben.

Miközben Magyarországon idén januárban 7683 gyermek jött világra (ez fél százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest), a halálozások száma 19 százalékkal ugrott meg, ami 2000 óta a legrosszabb szám (alighanem az influenzajárvány okozta).

A fiatalok nem mennek külföldre, mert az EU nem külföld 

A Magyar Ifjúság Kutatás 2016 (amit a kormányközeli Új Nemzedék Központ megbízásából a Társadalomkutató Intézet koordinál, és a Századvég és az MTA kutatói végeztek) kissé másként láttatja a helyzetet. 

A felmérést közreadó kormánypárti Magyar Idők azt írta, a magyar fiataloknak egyre fontosabb a magyarsághoz fűződő viszonyuk, a korábbinál pozitívabb a jövőképük, valamint erősebb a családjukhoz fűződő kapcsolatuk. 

Mindemellett azt is megtudhattuk, hogy a fiatalok „nem menekülnek az országból”, 67 százalékuk kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét, kétharmaduk azért, mert ragaszkodik a családjához. 

A lap egy érdekes fordulattal azt írta, hogy az Európai Unió tagországait munkavállalás vagy tanulás szempontjából indokolatlan külföldnek nevezni, hiszen az EU-n belül közös munkaerőpiacról beszélünk. 

Így már érthető, hogy alig 3 százalék azok aránya, „akik valóban külföldön”, azaz EU-n kívüli országban vállalnának munkát – értelmezte újra a körülöttünk lévő világot a Magyar Idők, amely azért azt is leírta, hogy a fiatalok többsége néhány hónapig, esetleg néhány évig szívesen dolgozna vagy tanulna az országhatárokon túl.

Visszatérnek-e?

Kicsit elkalandoztam, ám visszatérve a poszt eredeti témájához, a helyzet szerintem annyiban elgondolkodtató, hogy a mostanában külföldön született magyar gyerekek sokkal erősebb kapcsot jelentenek majd az adott országhoz, mint az a gyermektelen párok esetében feltételezhető. 

A visszavándorlásról ugyanúgy nincsenek ugyan pontos adatok, mint az elvándorlásról, ám a Tárki egy tavalyi tanulmánya a tükörstatisztikákra hivatkozva azt írta, az akár 50 százalék felett is lehetett még a rossz gazdasági viszonyok között is, korábban pedig akár 75 százalékos visszavándorlás is jellemző volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők mind Magyarországon maradtak, sokan közülük ismét felkerekedtek.

A visszavándorlás azonban (legalábbis az én laikus véleményem szerint) a gyerekes családok esetében már sokkal nehezebb dió, különösen, amikor a külföldön született gyerek óvodába, iskolába kezd járni. 

A szocializáció kulcsfontosságú évei ezek, egy iskolás gyereket nagyon nehéz kiragadni a környezetéből és külföldre költözni vele (számára Magyarország ugyanúgy külföld, mint a Magyarországon élő gyerekeknek mondjuk Ausztria, vagy Németország) még akkor is, ha esetleg nincsenek nyelvi nehézségei. 

Ez a 78 ezer gyerek tehát nem csak egy szám, emögött családok, sorsok húzódnak meg, és ha nem is lehet ilyen egyenes arányokat felvázolni, azért ha csak azzal számolunk, hogy a felükkel nem költözik majd vissza Magyarországra a családja, akkor máris egy közel 120-150 ezres tömegnél tartunk, akik jó eséllyel nem fognak Magyarországon élni. 

Az otthon maradottak 

Mindezek ráadásul csak a 2010 óta mért adatok, ha az európai uniós csatlakozás óta eltelt bő évtizedet nézzük, akkor ennél jóval magasabb lehet ez a szám, aminek messzeható következményei vannak a Magyarországon maradottakra is.

Például a nagyszülőkre. A közelmúltban talán már idéztem Klári egy régebbi írását, most csak egy bekezdést hoznék ide megint, de annyira pontos, hogy nincs szívem kihagyni: 

„Két fiúunokám már első generációs „ozzi”. A nagyobbiknak Benedek Elek meséit olvasom és magyar népmeséket néz a DVD-n. Kifogástalanul beszéli a magyar és az angol nyelvet. 

Hetente tartjuk a kapcsolatot Skype-on. Főleg hétvégén szoktunk beszélni a 7 órás időeltolódás miatt. (Amikor Magyarországon délután van, náluk már késő éjszaka.) 

Az egyik szemem (még most is) sír… és a másik is csak mosolyog. Hogy miért? Mert a gyermekünk mindig hiányozni fog, akárhová is viszi őket a Sors! A személyes találkozás, gondoskodás, ölelés, sok-sok puszi egy évben csak egyszer adatik meg a számunkra.” 

Nyilván Ausztrália a világ túlsó felén van, és könnyebb a kapcsolatot tartani mondjuk Ausztriából vagy Németországból, de azért sok tízezer olyan nagyszülő és unoka van, akiknek az életéből hiányozni fog a rendszeres személyes kapcsolat. 

A mérleg másik serpenyőjében persze az van, amiről Era is írt a Facebookon, és ez talán zárszónak is megfelel: „Nekem az jut eszembe erről, hogy ezeknek a külföldön született gyerekeknek van jövőjük. Érdemes lesz tanulni, mert lesz munkahelyük és egy jó fizetésük is. Mióta külföldön élünk, azóta tudunk normális nyugodt életet élni. A gyerekeinknek mindent meg tudunk adni és nagyon sok lehetőség áll előttük is”.

HÍRMONDÓ

Bevállalnád a nagy pénzt a nyomorúságért?

A külföldi munkavállalás egyik nagy kérdése az, hogy a magyarországihoz képest magas fizetésért mit hajlandó bevállalni az ember. A külföldi munka egyik speciális változata a kamionsofőrködés, akik néha elképesztő körülmények között dolgoznak.

Röhögd ki a Brexitet, dolgozz Írországban! 

Miközben a skótok és az angolok egymást nyúzzák, a Nagy-Britanniában élő külföldiek pedig egyelőre nem tudják, mi lesz velük, Írországban arra készülnek, hogy a Brexit nyertesei legyenek. Például ezekhez hasonló állásajánlatokkal.

A skótok nem hagyják magukat 

Újabb fordulat a Brexit unalmasnak eddig sem nevezhető történetében: a skót parlament felhatalmazta a kormányfőt az újabb függetlenségi népszavazás előkészületeinek megkezdésére.

„Még nem halott” az ingyenes európai utazás ötlete 

Az alapötlet az volt, hogy 18 éves korban minden uniós állampolgár kapjon egy vasúti bérletet, mellyel egy bizonyos időszak alatt korlátlanul utazhatna. A javaslat elbukott, de egyrészt most van helyette másik, másrészt az Európai Néppárt frakcióvezetője még nem adta fel teljesen a dolgot.

(Fotó: pixabay.com/cherylholt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5912383813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Határátkelő 2017.03.29. 16:37:27

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Csak hogy neked és mindenkinek tiszta legyen és most utoljára: azokat a kommentjeidet, melyekben háttérhatalmazol, meg hasonló utalásokat teszel, a jövőben egyáltalán nem fogom beengedni.

Csak hogy ne lepődj meg.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.03.29. 16:52:53

@London2009: a.hazakoltozesrol pedig. Meglatasom szerint minosegi (ertsd a.magyar szintet elero) alap, es kozepfoku oktatasra csak akkor van esely angliaban ha maganiskolaba jaratod a gyereket az meg tudjuk mennyi, 8-10k/year
Egyeb iskolakbol az esely neves egyetemekre kerulni hogy is mondjam, limited. Ezaltal a szegenyseg ujratermelodik. Meg azaltal is hogy a felsooktatas seholsem ingyenes hanem nevetsegesen draga.
Termeszetesen minosegi is, mert tobbet er mint egy szir menekult diplomaja ami kb itteni kozepiskolas szint de meg az elte diplomanal is.

mojyo (törölt) 2017.03.29. 17:01:57

Nektek se https a blog.hu? Mar megint figyelmeztetett a bongeszo, hogy nem biztonsagos, es kompromittalva lehetek ha belepek. Megkockaztattam, de vajon mi fog most tortenni?

@Határátkelő: Volt egy kabel TV csatornank, amin ilyen dokumentum filmek mentek mindenfele dolgokrol, nem feltetlenul a hatterhatalomrol, hanem pl a kornyezetszennyezesrol, meg ilyen vallalatok visszaeleseirol, meg ilyenekrol, volt egy ismerosom aki allandoan azt nezte, aztan amikor eltunt a kinalatbol, vicceltem vele, hogy "azok" tuti eltuntettek. :D Kb ennyi jut errol eszembe, nem is fontos igazabol.

Golf2 2017.03.29. 17:14:33

@mojyo: mi fog történni.. Jön a fekete autó érted.

Csodabogár 2017.03.29. 17:15:32

@London2009: Példa mindenre van. Én ismerek immáron nem kis gyerekeket, akik a rendszerváltás idején voltak 20 év körüliek és kint születtek. Szülők kint ők meg itthon élnek, mert szerintük itt remek. Biztos nem ez a nagy átlag, de van ilyen is.

Shaktee 2017.03.29. 17:20:32

@Golf2: Ugrifüles Gejza már le is vette hogy a mojszi nem monacóban vezet maseratit hanem tápiószecsőn szarszippantót

Shaktee 2017.03.29. 17:21:14

@Csodabogár: Tudok pár ilyet én is..

London2009 2017.03.29. 17:24:48

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: ezeket megint honnan szeded? Varom az allitasodat alatamaszto statisztikat.
Szokas szerint ez egy nagy marhasag amit allitasz.
A magyar oktatas meg tenyleg kivalo. Az egesz vilagon rettenetesen elismert. Miutan kulonos hangsulyt fektetnek az idegennyelvu kepzesekre is, igy a Magyarorszagon megszerzett tudast borzaszto konnyeden lehet mas orszagban is hasznositani.
Nem. Ez ironia volt termeszetesen.

London2009 2017.03.29. 17:31:45

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: szerintem probald meg elfogadni, hogy a penzen, nagyszulokon es a hatterhatalmon kivul mas okok is lehetnek a mogott, amiert valaki egy masik orszagot valaszt. Ezt nem gunynak szanom, hanem komolyan kerlek erre, hogy probalj egy kicsit osszetettebb dimenziokban gondolkodni. Hatha sikerul. Kulonosen ezen a blogon.

Bredpitt Monika 2017.03.29. 17:33:03

@Payrollerwitch: a mi gyerekorvosunk meghalt egy pár hónapja, előtte egy másik, mindketten idősek voltak már és akik most vannak a rendelőben, azok nagy része is idős, de mi már eljöttünk onnan,

amikor elvittem a lányom, már attól féltem, hogy ott fogunk összeszedni valami fertőzést, ez a doki bácsi 2000 forintot kér alkalmanként, de most pl csak 1000-t kért, szenvedélyből praktizál, az osztrák kormánytól nagyon jó nyugdíjat kap,

mivel ő magánpraxist folytat, ezért nem tud kiírni engem táppénzre, de nálunk ez már nem is számít, mert lányom elmúlt 12 éves, így nem jár a táppénz a gyerek után

a 48 nap szabi úgy jön ki, hogy mivel suliban dolgozom gyógypedagógiai asszisztensként, ezért 46 nap alapszabadság jár, mint a tanároknak ,plusz kettő a gyerek után...

Bredpitt Monika 2017.03.29. 17:48:18

@petok11:

nekem most jött haza egy barátnőm az USA-bol majdnem húsz év után, úgy hogy nem voltak itthon egyszer sem a majd húsz év alatt, még Skye pon talált állást magának, amikor még kint voltak, tanárnő, nagyon jól érzik magukat, remélem nektek is tetszeni fog az itthoni élet, nagyon drukkolok nem csak nektek, hanem mindenkinek aki hazajön

Rebuska 2017.03.29. 17:49:02

Azok az ismerőseim, akik kiköltöztek, nem csak arról számoltak be, hogy sokkal jobban keresnek, ezáltal sokkal jobb helyen laknak, utazgathatnak... egyikük egy utazás-mániás pl. évente 3-4 helyen is megfordul és nem 2 napra, hanem 1-2 hétre, pl. Miami-ban, Malajziában, Spanyolországban nyaral, hanem ami a lényeg, nem stresszelnek. Ez az egyik legfontosabb dolog sokunk szemében.
Ők sosem fognak visszaköltözni.

Hari Seldon 2 2017.03.29. 17:53:38

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem:
Jo, de nem feltetlenul kell megint Angilaban, meg "Londonorszagban " gondolkodni.
Foleg hogy epp ma rugta magat fenekbe, - es onkent.

Shaktee 2017.03.29. 17:57:42

@Hari Seldon 2: Lesz meglepetés, vagy Macron simán veri Le Pent?

geeeteee 2017.03.29. 18:40:32

Hajlamos vagyok elnagyolni a problémát, szóval ez a nemzeti dolog pár száz éves tán? Rövid epizód, föld a földdel, pénz a pénzzel, mindíg úgy volt, eztán se lesz másként. Közepesen nagy kultúra, nyelv, szerintem nincs ok aggodalomra. Mitől rettegnek emberek, valaki kiegyenesíti a keresztet a koronán? Majd dokumentálva lesz. Nemzethalál esetén sem leszünk alsópolcosak, patinás félázsiaik külön múzeumteremmel, disznóölés és pálinkakultúrával. Pozitív gondolkodás és hátranyilazás. :D
Természetes folyamatok zajlanak csak, mint eddig, kicsit kimaradtunk, most részesei vagyunk megint. A bolg témája miatt sokunk meg személyesen.

Bredpitt Monika 2017.03.29. 18:53:55

@Golf2: a jo dolgok nem mindenkinek jarnak, a kitartas meghozta gyumolcset, nekem 48 nap szabim van, csokollak

SzZoole 2017.03.29. 18:56:11

@Dikusz: hogy mit?
Kiadtam volna Az utjat,ha egy ilyen miatt kepes az anyjat bortonbe zaratni......

tanato 2017.03.29. 18:56:17

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem:
Na hogy neked is adjak némi igazságot.A NAPI SZINTŰ CSALÁDI ÉLETBEN EGY hAtárátkelő magyar nem tud részt venni.Névnapok,szülinapok,születések, keresztelők,esküvők,lagzik,temetések,új emberek jövetele esetén, a családba beházasodás útján/megismerésük/,ezekben nem tud részt venni a kintlévő, bizony kintről csak összefoglalva egyben tud értesülni ezekről az eseményekről,neten,Skypon.
tehát akinek a mindennapi családi életben való ilyetén részvétel a szívügye ne induljon neki,úgyis visszatér./Hazahúzza a szíve./
Nyilván a másik oldalon meg az van hogy ha ezek nélkül kibírják,akkor maguknak jobb életszínvonalat,idegen kultúrák,nyelvek megismerését,gyermekeiknek jobb ,kiszámíthatóbb biztosabb jövőt tudnak adni,mint K-Európában.
Mart ami most MO.-on meg az egész volt Szovjet block államaiban zajlik,van az minden csak nem kiszámítható,biztonságos,jobb jövő ígérete.

SzZoole 2017.03.29. 18:57:44

@M. Péter: nem spanyol,USA story,a facebook-on volt megosztva.

gabors 2017.03.29. 19:02:46

@London2009: "De mint irtam, nekem a kornyezetembol mindenki szallingozik haza. " lehet a kornyezeteddel van valami ? persze mindenkinek az a "valosag" amit elhisz ...

gabors 2017.03.29. 19:07:15

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: " ami egyes hatterhatalmi erok celjainak amugy is jot tesz hiszen az atomizalt tarsadalom konyebben iranyithato befolyasolhato. " jobb ha fenthagyhod az alofoliasapkat ... sem a tavvesetekek sem a mobil sugarzas sem fog ilyen nyomokat hagyni az agyadban ...

gabors 2017.03.29. 19:10:38

@The Devil Himself as. Zoole: "USA story,a facebook-on volt megosztva. " hasonloan mint Hillary's pedofil ringje a pizzazoban (azt is sokan elhittek)

vagy esetleg valodi a valos tweet ahogy Obama lehalgatta a Trump Tornyot a brit titkosszolgalat bekaemberivel :-)

Bredpitt Monika 2017.03.29. 19:11:13

@doktornoo: hát te meg ki vagy, csak nem Babette?

neki van humora, róla el tudom képzelni, hogy csak a kedvemért egy kérdés erejéig vette fel a doktornoo nevet,

igen, van munkám, nem is akármilyen, pont olyan, amire vágytam

fhdgy 2017.03.29. 19:17:32

Jó, hogy kb. félmillió ( vagy ki tudja mennyi ) magyar él külföldön?

Annak ellenére sem, hogy én nem tartom magam mélymagyarnak, azt mondom, hogy nem jó.

De, és de, képzeljétek el azt a káoszt, ami kitörne, ha ez a félmilla valamilyen okból hirtelen hazajönne!

Bónusznak számoljuk még hozzájuk a határon kívüli magyarokat, akik magyar állampolgársággal rendelkeznek!

Szerintetek lenne olyan, hogy a tatár és a török járás után, magyar járás sújtaná az országot?

geeeteee 2017.03.29. 19:19:32

Alkatrésznagykerest is meg lehet érteni a féligazságaival, empátia helyett még a nosztalgia is elég. Sokkal boldogabbak lehetnénk mindenféle adaptációs kényszer nélkül. Úgy lennék megint tizenhat. Tizenegyeseket rúgtunk a pajtakapura az unokatesókkal, körmérkőzés, kilencen voltunk. Szétment a TSZ, szétment minden. Szétment a kooperáció, szétment az internacionalizmus, a KGST. Pedig akkor mást mondtak nekünk. És tényleg szétmentek a családok is. De ahhoz el se kellett költözni.

blackhairlady 2017.03.29. 19:19:53

@tanato: azert en arnyalnam annyival a dolgot, hogy amig nem mesz ki, addig nem tudod, hogy mennyire fognak csaladtagok, rokonok, baratok, helyek hianyozni. Lehet egy elkepzelesed, de igazabol akkor derul ki amikor mar nem vagy a kozelukben, es az esemenyek csak jonnek, es tesztelik a turokepesseget.

Shaktee 2017.03.29. 19:25:27

@tanato: @gabors: a mikrosuton keresztul!

geeeteee 2017.03.29. 19:32:19

@fhdgy: Valótlan félelem szerintem, nyugaton nem divat a visszafelé törvénykezés. Beáll majd egy állandó mozgás, áramlatok, cirkuláció, az irány marad. Ha mégis lenne egy nagy visszafordulás, abból Mo. egy kis döccenő után csak profitálna. Messze még az oka annak a hazatérősdinek. Ne legyen igazam.

Dikusz 2017.03.29. 19:35:00

@The Devil Himself as. Zoole: nem hiszem, hogy egyáltalán eszébe jutna ilyesmi.

London2009 2017.03.29. 19:38:03

@gabors: persze, de ezt irtam is. Magyar parok, viszonylag fiatalok, kis gyerekkel, megtakaritassal, Mo-on is biztos jo keresettel, sajat ingatlannal, honvaggyal... ennyi.

SzZoole 2017.03.29. 19:47:10

@Dikusz: nem ismersz.
Hihetetlennek tunik,de en jol neveltem a gyerekeimet es szigoruan,szoval ez elkepzelhetettlen lenne nalunk.
A lanyom 20 mult,figyelj;
14 eves koraig nem lakkozhatta a kormet.
16 eves koraig nem sminkelhetett.
18 eves koraig nem festehette a hajat es kizart dolog volt,hogy fiubarat ott aludjon.
Ezek mellett be volt osztva,hogy mennyit ulhettett a gep elott.
Akkoriban sokat lazadt,vagyis probalkozott,de most megkoszonte,hogy ugy neveltuk.
20 mult es meg csak a masodik fiubartja van!!
Tudod milyen nagy dolog ez a mostani fiatalok kozt?
A legtobb 16 evesen mar tobb faszt fogott,mint kilincset:)
Azonkivul tisztelettudoak mindenkivel szembe.

gabors 2017.03.29. 20:38:17

@swing gitan: "a mikrosuton keresztul! " azt csak egy no mondta aki a kovetkezo mondataban azt mondta hogy persze O nem Mr. Gadget szoval azt nem tudja hogy ez hogy is mukodthet ... teljessen bizzar volt az az interview....

persze ez a no veletlenul Trump kozvetlen tanacsadoja (korabban pedig egy olyan megbizhato lapnak/weboldalnak dolgozot mint a mar emlitett "breitbart news"

gabors 2017.03.29. 20:40:17

@The Devil Himself as. Zoole: 'A legtobb 16 evesen mar tobb faszt fogott,mint kilincset:)" tapasztalatbol mondod vagy csak sime eloitelet (nem mondom van ilyen de "a legtobb")

Shaktee 2017.03.29. 20:41:08

@gabors: A nevét boritsa a feledés, örökre :-)

gabors 2017.03.29. 20:42:00

@swing gitan: csak annyit meg hogy szoke is raadasul :-)

Shaktee 2017.03.29. 20:43:07

@gabors: zolee egy nagyon promiszkuikus leányzo :-)

SzZoole 2017.03.29. 20:43:53

@gabors: mondhatnam azt is,hogy az anyja cipoje még nagy neki,de az apja fasza mar kicsi:)
Igen,itt a legtobb 16 eves sajnos ilyen.

Shaktee 2017.03.29. 20:46:13

@The Devil Himself as. Zoole: úgy marad a szemed ha ennyit forgatod :-)

SzZoole 2017.03.29. 20:49:15

@swing gitan: Tyuri,hà mirü vakaerálsz mà mekint,hogy devla verjen a pélojával:)))

Doromby 2017.03.29. 20:50:44

Az 50-75%-os hazakoltozesi aranyt erosen vitatom. Ez igy nem igaz, a valodi valahol 20-30% kozott lehet.

M. Péter 2017.03.29. 20:50:54

@The Devil Himself as. Zoole: Ha facebookon votl megosztva, akkor garantáltan igaz.

Shaktee 2017.03.29. 20:51:07

@The Devil Himself as. Zoole: csumidázd te a favágó szálkás pélóját a rengetegben :-)

kék madár 2017.03.29. 20:56:08

ez a Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem mit szed? Vagy mit nem, ami meg raferne?

Shaktee 2017.03.29. 21:00:27

@kék madár: kiábrándult migráns, antihagyma :-)

SzZoole 2017.03.29. 21:01:38

@M. Péter: ilyet nem allitottam,hogy igaz.

SzZoole 2017.03.29. 21:04:23

@swing gitan: tráka tesokam bratyokam,há elfelejteni matyar,mar ugy meg ámérikásottá:))

Payrollerwitch 2017.03.29. 21:05:18

@Bredpitt Monika:
Pontosan erről írtam én is. Hogy az ottani orvosok fele igen öreg. Ez amúgy országos probléma. De akkor ki fogja ellátni a gyerekeket?

Így értem, tök jó neked, viszont az átlag szabi nem ennyi.

FutureFry 2017.03.29. 21:19:38

@The Devil Himself as. Zoole: Most kiábrándítottál. A facebook-on amit megosztanak az nem mind igaz? És az is lehet hogy @mojyo: nem Monaco-ban lakik?

SzZoole 2017.03.29. 21:24:15

@FutureFry: hogy a faxba ne lenne igaz mar!!!
A faszbúk a leghitelesebb hir forras,nem tudtad?

Na,ha most is hatterlevelezesek fognak tortenni,jelzem,akinek nem inge.......

Payrollerwitch 2017.03.29. 21:29:06

Majd beszéljünk a hazaköltözőkkel 6-7 év múlva, mikor a gyerekek elkezdenek iskolába járni. Problémák előbb is lesznek, mikor nem lesz bölcsis férőhely, magánovit fizetnek, mert az állami kritikán aluli, de ezeket még lehet kezelni. A valódi problémák az iskolában kezdődnek, jön a hittan vagy az erkölcstan, a kritikán aluli oktatás, a zsúfolt osztályok, a mérhetetlen mennyiségű tananyag. Arról ne is beszéljünk, ha a gyerek, ne adj isten, lefelé vagy felfelé kilóg az átlag közül. Nincs fejlesztés, vagy csak horror áron, és az egyik szülőt teljesen igénybe veszi.

mojyo (törölt) 2017.03.29. 21:42:02

@FutureFry: De mi van ha tenyleg ott lakom? Ok, nem vagyok milliomos, de csak ott is kell valakinek mosogatni is peldaul, nem?

FutureFry 2017.03.29. 21:46:23

@mojyo: Ha tényleg ott laksz akkor az, mint hiteles információ, a facebook hírfolyamában is meg kell, hogy jelenjen.

tanato 2017.03.29. 21:47:25

@FutureFry: Először azt gondoltam MOjyo Londonban él,azután azt Monacoban,most már végképp nem tudom.

tanato 2017.03.29. 21:50:19

@mojyo: Jó hely ,egy hete hogy ott voltam.Rengeteg orosz lakik ott,az eladó lakások hirdetései meg az étlapok az elegáns éttermekben meg a Kaszinóban a feliratok a francia után oroszul vannak kiírva,az angol csak a harmadik.És hallani is az utcákon az orosz szöveget gyakran.

London2009 2017.03.29. 21:53:46

@Payrollerwitch: ez egy nagyon jo kerdes. Baromi kivancsi vagyok en is. Majd figyelem mikent alakul a sorsuk es beszamolok. : )

tanato 2017.03.29. 21:54:31

@blackhairlady: Személyfüggő,a családom egyik fele nagyon összejáró,összetartó, minden eseményen ott vannak amit felsoroltam,onnan nincs is kint senki.Egy lány volt kint ,de nem egészen egy év múlva hazajött.Ez az ág még a kisvárosból sem hajlandó elmenni ahol lakom,Pestre sem ,a szomszéd nagyvárosba sem.
A másik ág nem ilyen ott pl. az anyósom meg az apósom azt sem tudták,tudják hol vannak a nagyszüleik eltemetve.Nem összetartóak,onnan két család is kint él már tartósan.nem hiányzik nekik az ami itthon sem volt meg.

gabors 2017.03.29. 21:58:06

@The Devil Himself as. Zoole: " ilyet nem allitottam,hogy igaz. " ja akkor mar ertem miert is irtad ezt idezem:

"Vicc volt

Az viszont nem,hogy az USA-ban egy 15 eves gyerek beperelte az anyjat mert az elvette tole az okostelefonjat,mert a gyerek allandoan azon logott es ez a tanulas rovasara ment.
A gyerek pert nyert es az anyat 9 honap elzarasra iteltek.
Na,nekem addig a pillanatig lett volna a gyerekem:((( "

szoval nem vicc de te nem allitod azt hogy igaz ... Trump-eknal van meg ures allas jelentkezz !!!

SzZoole 2017.03.29. 22:03:13

@gabors: nem tudom bizonyitani a hiteleseget,vagy igaz vagy nem....
Te vagy ámérikai,vallaj allast te annal a bohocnal......

Shaktee 2017.03.29. 22:07:25

@The Devil Himself as. Zoole: akkor meg minek terjeszted ezeket a marhaságokat?

gabors 2017.03.29. 22:11:40

@The Devil Himself as. Zoole: "Te vagy ámérikai,vallaj allast te annal a bohocnal...... " az igaz tegnaptol mar dolgozhatnek az USA kormanyanak is de a magyar bohoc (bocsanat vitez) is megvan mar a feher hazban "terrorizmus szagertonek mondja magat" ....

Shaktee 2017.03.29. 22:13:13

@gabors: ott is van egy "meduza" Gyuri bá.
Vitéz! :)

gabors 2017.03.29. 22:13:25

@swing gitan: Hajra Fidesz ! valami satani ellenseg mindig jol jon ha mar nincs tobb migrans :-)

Shaktee 2017.03.29. 22:15:02

@gabors: nem tudják a ceut megfúrni, túl nagy falat lenne

SzZoole 2017.03.29. 22:24:18

@swing gitan: hogy a marhaknak legyen mit olvasni....
Ismét,akinek nem inge...

somlobodog 2017.03.29. 22:43:31

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: hatterhatalom :))). Akkor hogy kommnetelhetsz ilyen szabadon ennyi baromságot?

Shaktee 2017.03.29. 23:18:45

@gabors: üzentem deerhunter ügyben.

Shaktee 2017.03.29. 23:19:37

Bruck András - Facebook

A következő célpont

Egy tegnap benyújtott törvénymódosítással a magyar kormány megkezdte a Közép-európai Egyetem, a CEU kinyírását. Nem mintha különösebb baja lenne vele, Kovács Zoltán kormányszóvivő például ott szerezte egyik diplomáját, csakhogy az Orbán-kormány pont úgy funkcionál, mint a bankrablók és a sorozatgyilkosok: nem tud leállni. Az egyik még több hullára, a másik még több pénzre szomjazik, máskülönben életképtelen, a magyar kormány meg egyszerre mindkettőre.
De ebben sincs semmi új.
Mindenki látja, hogy a téboly fűti őket, ami addig tart, amíg őket is el nem emészti majd a tűz. A CEU likvidálása persze nem fog harc nélkül menni, valószínűleg nem is egyetlen tollvonással tervezik, hiszen a kormány hatalmas nemzetközi figyelemre számíthat, de ezt nyilván alaposan végiggondolták, mielőtt belevágtak. A sírásásban profik.
Az Origo, a kormány egyik elaljasodott médiavérebe már tipikus rákosista-orbánista módon mószerolt is tegnap. Éppen csak illegális pénznyomtatással nem vádolta meg az egyetemet. Amely a nemzetközileg is jegyzett színvonala mellett nem mellesleg évi egymilliárd forintot fizet be az államkasszába.
Persze mi egymilliárd forint a bankrablás semmihez nem hasonlítható öröméhez képest.
Az egyetem rektora rögtön levélben reagált. Egyebek között visszautasította az Origo hazugságait – csak győzze majd a többi latrinalapét is –, továbbá „… azt kéri az egyetem dolgozóitól, hallgatóitól és barátaitól, hogy itthon és külföldön politikai, tudományos, egyetemi körökben vessék latba minden befolyásukat, hogy a törvénytervezetbe foglalt szándékok ne valósulhassanak meg.”
Külföldről nyilván lesz is elég támogatója a CEU-nak, az ellenállás sikere inkább az itthoni szereplők morális tartásán múlik. És az nem sok jót ígér. Ez az ügy, úgy vélem, a társadalom nagy része számára jórészt észrevétlen lesz, legfeljebb marginális fontosságú, viszont a rektori levélben említettek - a potenciális ellenállók - elvben nem lennének esélytelenek.
Csakhogy az elmúlt hét évben a magyar értelmiség elvétve bizonyította, hogy a megtámadott társadalom számíthat rá. Ahelyett, hogy újra és újra leleplezték volna az Orbán-rendszer igazi természetét, inkább mentegették, elemezték, finomkodtak. A társadalmi ellenálláshoz szükséges intellektuális és morális klíma megteremtése helyett a legtöbben elbújtak, hallgattak, a rendszer legitimitásának gyengítése, aláásása helyett sokan inkább annak igazolóivá váltak. Írások, interjúk, stúdióbeszélgetések tömege tanúsítja a sok megalkuvást, álnokságot, számító helyezkedést.
E nélkül a CEU sem kerülhetett volna terítékre.
Az egyetem melletti erőteljes kiállással, az érte megvívott őszinte, elszánt harccal a magyar értelmiség, közte az egyre elnyomottabb, megalázottabb egyetemi világ visszaszerezhetné becsületét.
Ha beleállnak ebbe a küzdelembe, győzhetnek, megmenthetik a CEU-t, s vele saját magukat, ha viszont ezúttal is félrenéznek, az egyetemi padok örökre a gyalázat sírköveivé válnak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.03.29. 23:22:41

Elegge OFF, de valahol megis ugy ereztem, idetartozik :))
Ma a 9.osztalyos lanyom kuldott nekem egy sms-t, otleteket kerve a tortenelem orai projektjehez: Sztalin es Orban osszehasonlitasa a temaja :) Erdekes volt latni a listat, amit osszeallitott eddig (az alapjan, amit tanultak Sztalinrol, es a mostani k-europai helyzetrol ). Es akkor me'g mondja valaki, hogy az amerikaiak mennyire tanulatlanok :) OK, hozza kell tenni, ez iskola-es tanarfuggo is :)

Hari Seldon 2 2017.03.29. 23:22:49

@swing gitan:
A várható átszavazások és jelenlegi állás alapján simán veri. (gondolom, te is valamennyire látod a jelenlegi viszonyokat) Persze kérdés az, hogy mi az sima verés. Meg kérdés, az, hogy az arabok között akad-e pár vallási őrült, aki akciózik addig.
(Mondjuk én még most is meg vagyok lepődve, hogy a Fillon ennyire ktartóan rohan tátott szájjal a xx erdőbe. Most már a feleségét is megvádolták. Mire számít ez a szerencsétlen?)

Hari Seldon 2 2017.03.29. 23:30:44

@The Devil Himself as. Zoole:
Ne hidd el ezt a több xx fogott legendát. Ezt csak a felvágás miatt terjesztik magukról egyesek. Az ilyen híreknek egy bajuk van, hogy nem reprezentatív. A legtöbb kutatás azt állítja, hogy a mai fiatalok, kevésbé aktívak, illetve később kezik a szexet, mint 20-30 évvel korábban. És hogy felelőségteljesebben viselkednek. Talán a nemi betegségek miatt, vagy csak azért mert kifutott a 68-as hippi korszak sőt még a gyerekeik kora. És most megint "átlendül az inga" a másik oldalra. (amióta a világ világ, mindig van ilyen inga effektus)

Dikusz 2017.03.30. 00:32:37

@The Devil Himself as. Zoole: azt szerettem volna írni, hogy a gyerekeidnek eszükbe sem jutott volna, hogy ilyet tegyenek.
Tényleg nem ismerlek, hogy is állíthattam volna az ellenkezőjét. Sajnálom, ha ez jött le belőle, nem ez volt a szándékom.

gabors 2017.03.30. 02:16:43

@swing gitan: "@gabors: üzentem deerhunter ügyben. "

ez mit jelent emailt nem kaptam a tegnapi posztra gondolsz ??

gabors 2017.03.30. 02:18:52

@swing gitan: "@gabors: nem tudják a ceut megfúrni, túl nagy falat lenne " nem lennek ebben ennyire biztos az allamtitkar mar kijelentette hogy a kormanynak nincs szandekaban megvaltoztatni a torvenyt....

Shaktee 2017.03.30. 02:21:56

@gabors: Az ide regisztrált emailedet nézed?

gabors 2017.03.30. 02:36:59

@swing gitan: " Az ide regisztrált emailedet nézed? " persze oda jonnek a valaszok is ... (hacsak a spam szuro ette meg)

gabors 2017.03.30. 02:53:41

@swing gitan: kb mikor kuldted ?? a maiakat atneztem nem latok semmit

SzZoole 2017.03.30. 08:40:45

@Hari Seldon 2: egy percig sem hittem el,csak egy kis etetoanyag volt

SzZoole 2017.03.30. 08:42:10

@Dikusz: Te se aggodj Magdianyus,egyszer le ulunk es megismerhetsz:))

Shaktee 2017.03.30. 15:00:31

@gabors: 4-5pm kozott.

Most kuldok egy uzit megint,,

Shaktee 2017.03.30. 15:02:26

@swing gitan:

Üzenetedet elküldtük.
Adatlap

gabors 2017.03.30. 16:31:20

@swing gitan: Nem jott semmi megint nem tudom mi lehet csak ket magan email-em van megneztem mind a kettot so megneztem a profil-t is hogy tutti melyik van regisztralva (gmail) de nem jott semmi oda...

Ha kuldok en uzenetet abban benne van az emailem ha ugy jo..

DieNanny CH 2017.03.31. 09:33:49

@FutureFry:

Most kiábrándítottál. A facebook-on amit megosztanak az nem mind igaz? És az is lehet hogy @mojyo: nem Monaco-ban lakik?

A lényeg, hogy nézd a lájkok számát! Ha ezernél több van, akkor majdnem igaz. Ha kétezernél több van, akkor igaz!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása