oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. március 02. 06:33,  A magyar Oscar-díj margójára 211 komment

2017. március 02. 06:33 Határátkelő

A magyar Oscar-díj margójára

A mai poszt kicsit talán kilóg a határátkelős írások sorából, két okból mégis úgy éreztem, megosztom veletek. Egyrészt azért, mert szerzője, Zita legutóbbi, az amszterdami temetőkről szóló írása igen pozitív fogadtatásra lelt, pedig az sem kapcsolódott szorosan a blog témájához, másrészt azért, mert (és ezt külön le kellett bokszolnom vele, hogy leírhassam) az ő fia ugyanarra a londoni egyetemre jár, aminek a Mindenki rendezője is egykor hallgatója volt. Végül, de nem utolsósorban, mégis csak Oscar-díjat kapott egy magyar film, ami nagy büszkeség. Szóval lássuk, milyen gondolatokat indított el Zitában a Mindenki sikere!

mindenki_oscar-dijas_film_gyerekszereploi_foto_mti_kallos_bea.jpg

„A mai posztot megint gondolatébresztőnek szánom. Apropója az örömhír, hogy ebben az évben is lett egy Oscar-díjas magyar film. Nem amolyan hatalmas hollywoodi történet. Egy nagyszerű élőszereplős kisfilm.

A rendező fiatalember maga is egyetemista határátkelőként kezdte, és ma is külföldön él. Ezt a filmet megcsinálni mégis hazament. Ennek egyik oka, hogy több támogatást kapott az elkészítéséhez Magyarországon!!!

(Ezt egy interjúban el is mondta: „Magyarországon marha jó filmesként dolgozni. Luxuskörülmények vannak, igaz, ebbe én még nem kóstoltam bele, mivel nem nyertem szét magam az összes pályázaton. Itt van állami támogatás és viszonylag elérhető az emberek számára, legalábbis addig a szintig, hogy a forgatókönyv-fejlesztésre lehet pénzt kapni. Angliában sokkal nehezebb elérni, hogy fejlesztésre kapjak pénzt”.)

A másik ok, hogy őt „nem darálta be a rendszer”.

Nagy dolgokat megfogalmazni csak az anyanyelvünkön tudunk

Biztos angoltudással, és megfelelő nyitottsággal, olvasottsággal és tájékozottsággal, helyes önértékeléssel rendelkező, kreatív fiatalokat vesznek fel a londoni University of Westminsterre. 

Ami bár a második intézmény Angliában a filmes szakmában, mégis évente kapnak Oscar-díjat, meg még sok mást is az itt végzett fiatalok. Valószínűleg azért, mert mesterséget és nyitottságot tanítanak, jól. 

A harmadik ok, amit eddig senki sem fogalmazott meg, de valahogy nekem ide kívánkozik: nagy dolgokat árnyaltan megfogalmazni, és azzal egy minőségi szintet átlépni mégis csak az anyanyelvünkön tudunk, és ez egyáltalán nem baj. Nos ezek amolyan határátkelős gondolatok voltak. 

Oscar-díj… ilyenkor mindig eltölt valami határtalan büszkeség, ilyenkor annyira boldog vagyok, hogy nekem is ez a vers, ez a zene, ezek a bodzavirágos tavaszi képek az anyanyelvem. Lelki jóllétem redőiben ugyanakkor ott lapul a szomorúság és az aggodalom az EMBERért. 

Nos, megnéztem a kisfilmet többször is, az interjúkat a szereplőkkel, a rendezővel. Olvastam az eddig megjelent kritikákat. Nem szándékozom ezekből sem ollózni, sem hozzá tenni. Csak ahogy szoktam. Annyi mindent elindított bennem a sok információ, hogy papírra kéredzkedtek, talán elültetek vele néhány magot mások fejében is. 

„Legyen a zene mindenkié!” 

Elsőre Kodály Zoltán hitvallása jutott eszembe, nem tudom, hogy a címválasztáshoz mennyire kötődik tudatosan, de tudat alatt bizonyára. A kodályi zene-pedagógiának az éneklés, a közös éneklés legalább olyan fontos szelete, mint a hangszeres zenélés. 

És ha belegondolunk, nincs még egy művészeti forma, amit így, együtt, aktív résztvevőként, alkotó örömként élhetünk meg, mint a közös éneklés, zenélés. Az összes többit vagy egyedül tesszük (lásd: olvasás, képzőművészetek) vagy bár közösen, de csak nézőként, kívülről élvezzük (lásd: színház, koncert). 

A filmben felcsendülő nagyon ismert Balázs Árpád kórusmű szövege: Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők című verse. Sok kisiskolás olvasókönyv kedvelt darabja. Tele gyerek és felnőtt számára egyaránt fogható érzésekkel, képekkel, zeneiséggel, könnyedséggel, szerethető költészettel. 

Több generáció irodalmi műveltségének alapjait képezték a kortárs magyar írók szenzációs versei. Öröm volt tanítani. Értéket, művészetet szerettettünk meg vele. 

Namármost: mindenkit meg lehet tanítani énekelni, mint ahogy zenélni, az olvasás örömére, és egyáltalán művészet-kedvelésére és értésére is. A művészetek nyelvén kommunikálni egy felsőbbrendű örömforrás. 

Aki a dalok, versek, képek világában jól eligazodik, annak azok által a lelkében valami utolérhetetlenül légies finomság, jóság, fogékonyság, nyitottság, megértés és alázat alakul ki a világ egyéb dolgai iránt is. Kialakul valamiféle egyensúly a lehetséges jó, és a rémesen igazságtalan világ között. 

A film bővelkedik pazar filmes megoldásokban, nyilván a szakmai zsűri ezeket is súlyozottan nagyító alá vette. Vajon mi okozza vitathatatlan hatását? 

Nem vagy elég jó! 

Hányszor hallottuk ezt gyerekkorunkban? Talán éppen a szüleinktől, vagy tanárainktól, azután később a kedvenc főnökünktől, párunktól, gyerekeinktől, okos politikusoktól. 

A megfelelési kényszer, a teljesítmény hajszolás alattomosan mélyre beleszőtte magát a bőrünkbe, beépült a csontjainkba, lüktet az agyunkban, és újra meg újra szétfeszíteni készül a szívünket. 

Ráadásul jól belénk verték, hogy ha mindenki szót fogad, akkor jó lesz. Így nőttünk fel egy beteg rendszerben beteg gondolatok közt, hogy felneveljünk egy következő generációt ugyanilyenre. Ahol a rendszer képes felülkerekedni az egyénen, ott ez az eredmény. 

Szép végkifejlet a problémakört a gyerekek világába helyezni. Ők sokkal nehezebben tűrik az igazságtalanságot, mernek még tisztán érvelni, és szembeszállni akár a felnőttekkel is. Összefognak, ellenállnak, tiszta megoldásokból építkeznek. 

Míg nem rontottuk teljesen el őket, addig képesek rá. (Nem feltétlenül az egész nap nyomkodható okostelefonokra és tabletekre gondolok.) Vannak kiváló módszerek, amik éppen erre a romlatlanságra alapoznak (lásd: kooperatív tanulási modell). 

Fontos lenne, hogy a gyerekek ne álljanak be gondolkodás nélkül mindenféle rájuk erőszakolt tornasorba. Frusztrált, kiégett, „beállok én is a tornasorba”-ember Erika néni, vagy ugyanezen okból önmagukat is lelki nyomorban tartó szüleik mögé. 

Őket már bedarálta a rendszer, az most mindegy hogyan vagy épp melyik korban, vagy épp melyik országban. Esetleg nekünk kellene tanulnunk tőlük. Kiabáló másokat lezúzó, lealázó felnőttek helyett álljunk meg néha, tegyünk rendet, élvezzük a csöndet! Tűnődjünk el annak mentén a pillanat varázsán! 

A csöndnek jelentése van 

Nagyon pontos, egyértelmű, és egyszerű jelentést hordoz. Egy kórusnyi ünneplőbe öltözött gyerek tátog, egy hang nem jön ki a torkukon, egy mosoly nincs az arcukon. Tessék ránk figyelni, felnőttek! Mi vagyunk a tükör, amit elétek tartunk… 

Azután még néhány másodperc, kitisztul a tavaszi égbolt, és megszólal egy gyerekhang, egy zongora, majd a kórus szívet melengető öröméneklése, a csodaszép dallam, a költő könnyed soraival… 

A katarzis nem marad el. 

A magyar film, a zene és az irodalom sikere. És a máshogy gondolkodásé. 

„Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot: a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk.”  (Deák Kristóf) 

Ha tetszett Zita írása, látogass el a blogjára!

HÍRMONDÓ

Kiderült, miért éri meg az EU-nak támogatni Magyarországot

A német európai uniós biztos egy német lapnak adott interjúban beszélt az európai gazdaságot irányító törvényekről. Günther Oettinger szavaiból az is kiderült, miért éri meg az Európai Uniónak (és azon belül kiemelten Németországnak) támogatni a kelet-európai országokat, köztük Magyarországot.

Te bízol az Európai Unióban?

Mert a szlovákok például igen és egyre jobban, ugyanakkor a bizalommal párhuzamosan a bürokrácia iránti ellenszenv is növekedett. A menekülteket viszont már nem tartják akkora problémának, szemben a munkanélküliséggel.

A németek szívják el a fiatal orvosokat

Nem csak Magyarországról, Csehországból is özönlenek külföldre a frissen végzett orvosok, ami egyre nagyobb problémát jelent. Ráadásul elsősorban nem is a pénz vonzza őket.

Anglia nyitva maradhat a Brexit után is 

Egyszerűen az a helyzet, hogy nincs elég brit, aki elvégezné az éttermi, szállodai, vagy egyéb, alacsonyabb képzettséget igénylő munkákat. Ezért elég nehéz elképzelni, hogy teljesen bezáruljanak a kapuk. Egyelőre bőszen keresnek is embert, például szakácsot havi 1100-2000 fontért, felszolgálót 1100-1500 fontért, szobalányt 1200 fontért, és még hosszan sorolhatnánk (itt soroljuk is).

(Fotó: MTI/Kallos Bea)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia Oscar-díj

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3912305917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2017.03.02. 17:39:05

@London2009: kar volt Londonban megallni mehettel volna tovabb nyugatnak pl akar (nem mondom ki melyik allamig)

gabors 2017.03.02. 17:46:16

@P.Elliot: "nagy tavolsagok miatt, ezert nem adhatjak dragan, hogy mehetnenek az emberek dolgozni anelkul. Az en ferjem minden reggel 45 percet vezetett oda, ugyanannyit vissza "

igy van en atlag 1,5 ora oda ES vissza (kevesebb mint egy ora, ha nincs forgalom mondjuk hajnali 6 kor indulva) de mindenki 8 es 9 kozott megy hogy a franc usson belejuk :-)

Hari Seldon 2 2017.03.02. 18:08:59

A Günther Oettinger - Mr Russland témához:

index.hu/kulfold/eurologus/2016/11/17/a_magyar_kormany_roptethette_mr._russlanddal_az_eu-biztost/

Ennyi erővel kérdezhették volna a Russsia Today-t is vagy személyen Putyint.

**mimi** 2017.03.02. 18:23:07

Annyit tankoltatok ma, hogy en is beszállok... 1-2 éve meg mindig tele tankoltam ... mostanában hó elején 5000 ( azaz ötezer ) Ft-ért ... tart ameddig tart

Hari Seldon 2 2017.03.02. 18:27:04

@huisje,boompje,beestje:
Mi az a goa?!? (Mármint azon kívül, hogy egy település Indiában)

gabors 2017.03.02. 18:28:50

@**mimi**: "mostanában hó elején 5000 ( azaz ötezer ) Ft-ért ... tart ameddig tart

gabors 2017.03.02. 18:32:07

@muzzie canuck: "Puff egy láblövés...
index.hu/kulfold/ep/2017/03/02/indul_a_vizumharc_az_usa-val/"

akkor megtartom a magyar utlevelet :-) az usa allampolgarok meg majd fizethetnek ... foleg ha magyarok mert osszsen 4 helyen lehet vizumot kapni 3 konzulatus meg a nagykovetseg DC-ben ...

**mimi** 2017.03.02. 18:33:27

@gabors:
Csak jobban teljesitek ... ki tudom bekkelni a hónapot tele tank helyett 1/3 tankkal ;)
Viccet félre téve.... központi helyen lakom, sok mindent el tudok intézni gyalog, meggondolom mikor ülök autóba...

Mrs. Clayton 2017.03.02. 18:36:59

@gabors: tehat felment mindennek az ara

Főgebra 2017.03.02. 18:38:58

@Hari Seldon 2:
Mi az a goa?
Pszichedelikus, elektronikus "zene" ami élvezetesebb lesz ha gandzsát is fogyasztasz!!!

gabors 2017.03.02. 18:45:06

@Mrs. Clayton: Hat a Te szemszogedbol nezve igy is lehet ertelmezni a dolgot :-( viszont "felulrol" nezve csak annyi tortent hogy a font leertekelodott ... (nekem olcsobb lenne most Londonba menni mint mikor voltunk legutobb (2011-ben)

SzZoole 2017.03.02. 18:50:15

@Taxomükke (UK): nem egészen,céges kártya van

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.02. 18:51:36

@Hari Seldon 2: goatrance, pszichedelikus zene- címszavak, és igen, indiai alapok, szeretem!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.02. 18:56:33

@Mrs Rumcajsz CA:
Mutass egy rövidfilmet holokauszt témában.

Hari Seldon 2 2017.03.02. 19:12:45

@Főgebra:
--- izé, igen értem... eh várj, "gandzsa"...?!?

Shaktee 2017.03.02. 19:19:44

@huisje,boompje,beestje: Youtube search: short film holocaust.
Bingo bongo :-)

itt most ez megyen munka kozben

www.youtube.com/watch?v=Yl7D5LeU_Qg

Mrs. Clayton 2017.03.02. 19:27:50

@gabors: es ez soha nem is volt kerdes szamomra, a font beallt a foldbe, mondjuk azert annyira nem rossz a helyzet mert a 350-es forint font, vagy az 1,2-es dollar arfolyam nem pelda nelkulien gyenge, de a 450, 1,1 nekem jobban tetszene

2017.03.02. 19:36:55

@diggerdriver: ??? a Saul fia legjobb kulfoldi fim kategoriaban nyert, holocaust short film meg rengeteg van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.02. 19:37:25

@huisje,boompje,beestje:
Na hazaértem hadd fejtsem ki jobban amit mondani akartam.
Ugye vannak különböző filmkategóriák. Sci-fi, western, akció krimi stb...
Ezek nagyjából mind mesék. Ugye a mese az amiben nem életszerű dolgok történnek. Hétmérföldes csizma, beszélő malac stb...
Aztán vannak az életszagú filmek. Csapd le Csacsi, Üvegtigris, Indul a bakterház. Ezek mind kitalált fogatókönyvek de akár az életben is megtörténhettek volna.
Na most jön a lényeg.
Az egyik kedvenc filmem a Sose Halunk Meg. Zseniális film remek korrajz. Van benne egy jelenet. Gyuszi bácsi bemutat a rendőröknek azok meg néhány nap múlva megtalálják egy vendéglőben és egy szobában megverik mint a lovat. Mindenki szemlesütve hallgat. TELJESEN ÉLETSZERŰ.
Tegyük fel hogy valaki kiveszi ezt a jelenetet a filmből és csinál belőle egy rövidfilmet.
Gyuszi bácsi a falu közkedvelt vállfaárusa bemutat a rendőröknek és azok beviszik egy szobába a vendéglőben. A vendégsereg felháborodik hogy micsoda disznóság meg diktatúra van meg szeretjük Gyuszi bácsit és kidobják a rendőröket a vendéglőből.
Némi dramaturgiával átvariálva könnyekig ható rövidfilmet lehet a sztoriból csinálni.
Tökéletes minden DE KI HISZI EL?
Az egész történet úgy sántít hogy már menni sem tud. Na itt sántít nekem ez a film. Azt hiszem talán '91-ben játszódik. Aki ismeri annak a kornak a légkörét a ki ismeri a magyar mentalitást, aki ismeri az akkori iskolai közösségeket az pontosan tudja miről beszélek.
A film kiváló, nevelő célú, ha lenne Timúr és Csapata díj azt is megkaphatná.
Nézzük a másik kedvencemet. A "Szalontüdő"-t.
TELJESEN ÉLETSZERŰTLEN. Egy angol anekdotából egy tipikus angol mentalitást visz MAGYAR KÖRNYEZETBE.
Viszont nekem eladja a filmet hogy valós helyszínen(Pléh Csárda) igazi Kusturicai(Macskajaj) arcokkal csinálták meg. A zene telitalálat a sztori csattanóját nem lehet tudni előre.
A fentiekből kitűnik hogy a két film szinte tükörképe egymásnak.
Kiváló filmek. Oscart érdemlő filmek. Az egyik megérdemelten meg is kapta. Nagy gratuláció mégegyszer.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.02. 19:42:06

@Mrs Rumcajsz CA:
Értsük már meg egymást ha kérhetném. NEM UGYANAZ A KATEGÓRIA.
A holkauszt filmek NAGYJÁTÉKFILMEK.
Nem lehet összehasonlítani a kettőt. RÖVIDFILM kategóriában indult holokausztfilm Oscarért?
A legelső magyar Oscar díjas film egy rajzfilm a Légy volt. Hasonlítsuk össze bármelyik holokausztfilmmel?
Miről beszéltek?

Mrs Rumcajsz CA (törölt) 2017.03.02. 19:47:51

arrol beszelek h a short film oscarja ugyanolyan erteku mint barmely nagyjatekfilm dija. Vagy szerinted a kajakos arany az olimpian mas mint a parbajtorosok aranyerme?

Shanarey 2017.03.02. 20:01:11

Mindenkit meg kell tanítani énekelni?
Esélytelen. Van aki botfülűnek születik s azzal nehéz mit kezdeni.
Az én énekhangom sem épp az a Placido Domingó, s emiatt inkább nem is akarok énekelni, vagy legalábbis nem akkor amikor más is van a közelemben. például kocsiban tuti jól megy, max a többi sofőr néz rám bután, és gondolkodik -na ez vajon mit szív? A lányom és az anyukája, elég jól énekelne, de mióta nem velem autóznak, nem szokásuk, a fiamnak olyan botfüle van hogy azzal verekedni lehet, az ének hangjával pedig ölni.
:-)

A filmről csak annyit, hogy ez ügyben Digger véleményét osztom, 30 gyerek aki összebeszél, és szembe megy a tanárral, Magyarországon legalábbis esélytelen. De ott a filmen ez nem zavart, mert én nem azért nézek filmeket hogy a filmek realitását vizsgáljam.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.02. 20:07:05

@Mrs Rumcajsz CA:
Bár így lenne de sajnos nem így van. Ha most egy közvéleménykutatást tartanánk magyar Oscardíjas filmekről hányan említenék a Mefistót és hányan a Legyet?

Mrs Rumcajsz CA (törölt) 2017.03.02. 20:07:32

@Shanarey: nem volt eselytelen , mint emlietttem megcsinaltuk :) kb akkor mikor a film jatszodik...

Shanarey 2017.03.02. 20:13:17

@Mrs Rumcajsz CA:

Nekem más tapasztalatom van 1985-ből.
Az osztály megdumálta hogy meglógunk az utolsó óráról, mert, az azelőtti óra elmaradt, na meg az anyagismeret nem volt senkinek a kedvence, és a tanerő sem volt az akit tanárnak lehet nevezni. Rendes fickó volt amúgy csak nem tanárnak való, mert ő inkább afféle tudós volt.
Nos a létszám kevesebb volt mint 30 és a 90% tényleg lelépett velem együtt, a 10 % mégis maradt, a megbeszélés ellenére.

Shanarey 2017.03.02. 20:14:34

A blog.hu pedig csessze meg a komment ablak nagyon mesebeli lett, hol van hol nincs.

Mrs Rumcajsz CA (törölt) 2017.03.02. 20:19:24

jaja de anyagismeret az mar inkabb szaksuli, sztori szerint kis altalanos isisek meg...mi is azok voltunk, nagy igazsagerzettel es es egy kis zsivanysaggal.

Shanarey 2017.03.02. 20:30:38

@Mrs Rumcajsz CA:

Szakmunkásképző volt, de ma már valami más. Mióta én oda jártam, már a harmadik néven fut az iskola.

Dikusz 2017.03.02. 20:42:57

@Shanarey: akkor adtok az énekórának ugye, amikor csak a fiaddal utazol ugye? :)))

Nem tudom megnyitni a filmet a médiaklikken:(
Mit mondtok Diggerrel igaz, én csak annyit tennék hozzá a témában, hogy a film sem azt sugallhatta, hogy mindig-mindenben egyetértettek a gyerekek. Szerintem olyan a világon sehol nincs.
Ebben az egyben lehetett egyetértés -valóságban is van ilyen-, amikor a tanárral szállnak szembe.

Nagyon régi, de a saját példám erre: amikor általános iskolába jártam, másik épületben volt a napközi, nem az iskolában. Na nem luxus környék volt (VII.kerület, a csikágó széle), de szerencsénk volt. Az egyik alkalommal valamelyik gyereknek az az ötlete támadt (alsósok voltunk, vagy huszan), hogy bújjunk be a padok alá, és ha jön be a napközis tanár (utálatos volt), egyszerre ugorjunk elő és kiáltsunk jó nagyot. Na, ott volt egyetértés, senki nem húzta ki magát. Azért a napközis igazgató az eset után nem dicsért meg minket.

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.02. 20:43:47

Ezt most olvastam... adalékok a "megtörténhet-történhetett-e -megtörténne-e ma" témázásunkhoz.

index.hu/index2/#bloghu/gyermekvilag-gyermekjog/2017/02/28/mindenki_valaszol

Shanarey 2017.03.02. 20:48:24

@Dikusz:

Nem utazok a fiammal, mert ő Magyarországon lakik s a lányom dettó. Amikor otthon vagyok a lányom esetleg eljön velem valamerre de a fiam az más mert ő dolgozik és barátnője is van, s ott is lakik náluk.

A film:

www.youtube.com/watch?v=WPLL7JDwFsU

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.02. 21:00:08

Még egy nagyon személyes érintettség, amit a film kapcsán előidézett gondolataim hoztak elő belőlem. Nevezetesen a "Nem vagy elég jó"- mondat. Belém 50 éven keresztül azt sulykolta az anyukám (egészen a halála napjáig), hogy nem vagyok elég jó. Pedig azt gondolom, hogy gyerekkoromtól fogva odatettem magam mindenben, ha kellett. Mostmár tudom, hogy mire vagyok képes, és azt is tudom, hogy jó vagyok, és már nem is haragszom rá, de tegnap a téma kapcsán sírógörcsöt kaptam, ahogy kell, és rájöttem, hogy tudat alatt még mindig mennyire fáj, és bizony Etnaként fel is tud törni a mélységekből, ahova száműztem az érzést. Ezen is érdemes lenne elgondolkodni szülőként, tanárként, "darálóként". Persze ezt nehéz nyomon követni, mert mi már rég meghalunk, amikor mások még mindig szenvednek tőlünk. Még úgy is, hogy jól tudják, hogy nem az ő tükrük volt a ferde.

Dikusz 2017.03.02. 21:05:05

@Shanarey: még az a csoda, hogy egyáltalán megvan az iskola. Legalább ugyanazt tanítják? Én is szakmunkásba (kereskedelmi) jártam, nekünk a nyóckerben volt a suli, kenyérgyár volt a közvetlen közelében.

Nem tudom milyen szakmát tanultál, csak érdekességként írom le, mennyit változott az oktatás jellege:
Édesapám szerszámkészítő volt, '85-ig dolgozott aktívan Újpesten a Váci úton, a Magyar Acélárugyár rugóüzemében. Azt tartják, hogy a rugókészítés a vasas szakmában a csúcs. Sokat mesélt, mondta azt is többek között, hogy mindig volt inasa.

Ez annyit jelentett, hogy jött a tanuló gyakorlatra, levitték a srácot az üzembe gépekhez, és a valóságban tanulhatta meg a szakmát.
A 2000-es évek elején meséltem ezt el egy olyan fiatal srácnak, aki azt mondta, hogy azért hagyta ott másodikban a sulit (aztán befejezte), mert még a második évben is az iskola tanműhelyében egyengették a vasdarabokat. Marósnak tanult egyébként.
Nem tudom milyen szakmunkásképzések vannak ma Magyarországon, de a legtöbb szakmában a tanulónak kell keresni gyakorlati helyet, sokszor fizetni is kell érte.
Amikor mi végeztünk, akkor azt mondták a vizsgára: szabadultunk.

A végére már elfelejtettem, miért is írtam ezt neked:)
Aztán rájöttem: sok iskolát már le is bontottak, képzés meg alig:)

Dikusz 2017.03.02. 21:12:33

@diggerdriver: nem jó, de nem mindig jön be az, amit az ember viccesnek gondol.
Attól még az eleje a hozzászólásomnak igaz lehet, mert olyan szerintem nincs a valóságban, hogy egy gyerekközösség mindig összetart. Egyes esetekben igen, de nem mindig.

Dikusz 2017.03.02. 21:14:40

@Shanarey: köszönöm a linket, saját hibából nem tudom megnyitni, majd holnap segítséggel sikerül. Nem értek ugyanis hozzá:)

Hari Seldon 2 2017.03.02. 21:22:56

@muzzie canuck:
Kösz. - Ezzel sem vagyok kint a vízből...

Shanarey 2017.03.02. 21:24:28

@Dikusz:

Én a VERTESZ (villamos erőmű tervező és szerelő vállalat) ben voltam szakmai gyakorlaton, ez a cég már nem létezik de az épületek többsége még megvan és villanyszereléssel kapcsolatos alkatrészekkel kereskednek, netán gyártják, a jóég tudja

Jobb egérgomb-al kattints rá, és ott a megnyitás új ablakban opciót kell választani.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.03.02. 21:28:17

A gonosz zorbányi rezsim nem hagyja kibontakotni a művészetet..

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.03.02. 21:29:50

@Hobbiszakács: Jelzed a karnagynak, hogy hamis vagy meg sem hallgat zongi mellett és betesz a kórusba. Majd menet közbe csodálkozik, hogy tényleg hamisan szól vki és úgy kell kiderítenie kizárásos alapon, hogy arról van szó, aki ezt előre jelezte.

Történeted pont olyan hiteles mint a film maga.

Shanarey 2017.03.02. 21:45:46

@flash.gordon:

Nem tudom hogy a története hiteles vagy sem, de az egy más korszak volt, ahol mindig tömegek kellettek az állami rendezvényekhez, s ehhez az is hozzátartozott hogy mindenki "akart" menni, mert ha nem az nem sok jót jelentett a későbbiekben.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.03.02. 21:47:24

@Shanarey: Elolvasod még egyszer, amit írtam rájössz, hogy nekem nem ez a fura. :)

Shanarey 2017.03.02. 21:49:37

@flash.gordon:

Ha pedig te olvasod el még egyszer az enyémet, akkor megérted, én mire gondolok :-)

2017.03.02. 22:28:03

@huisje,boompje,beestje: "A technotól egészen a goáig."

Istenem ez de holland. :D

@Hari Seldon 2: Istenem de artatlan vagy. :D

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.02. 22:38:06

@mojyo: Azám, de ez csak utólag tudatosult bennem, mert hála a gyerekeimnek, mi már Magyarországon is ezt hallgattuk (meg a Rádió88-at). :D És eleinte a falat kapartam tőle.

Hari Seldon 2 2017.03.02. 22:58:22

@mojyo:
Tényleg nem vagyok képben. Most már valamennyire sejtem. Ez valami könnyű drog féleség lehet, ha jól tippelek.

Taxomükke (UK) 2017.03.02. 23:12:58

@gabors: "amugy $24-$25 ert megtelik a tank (az kb 30 font) .... "

Nem, az kb. 20 font.

Galaxhopen [Swe] 2017.03.02. 23:17:19

Olvasom itt a kommenteket, ha jól értem, a fókuszban az van, hogy a) a Mindenki mennyire reális vagy mennyire nem (és úgy látom, a "nem"-mel szavazók többségben vannak), viselkednének-e így a magyar iskolásgyerekek, ilyen együtt-lázadóan (a 90-es években vagy ma), valamint
b) ha nem reális, akkor ugye butaság, hogy pont ezt a filmet jutalmazták Oscar-díjjal azok a furcsa ízlésű ameriakaiak.

A világért sem akarok okoskodni vagy ilyesmi, de
1) a dokumentum-rövidfilm egy másik kategória és nem abban indult a Mindenki (mint ahogy erre páran utaltak is)
2) épp ezért nem gondolom, hogy valós eseményeket kellene rajta számonkérni, ill. akármennyire is svéd/török/chilei történet (anekdota?) is az alapja - ld. még: inspiráció -, igenis jól tette Deák Kristóf, hogy ebből egy jó kis MAGYAR rövidfilmet csinált, a művészi szabadság jegyében
3) és amit talán a legfontosabbnak érzek: biztos, hogy le kell ragadni az iskolásoknál és a kórusnál, ami a film üzenetét illeti?

Szerintem a Mindenki ugyanúgy szól a felnőttekről, a társadalomról. MINDENKI-ről. Hogy meghúzzuk-e magunkat, ha a hatalom szemét módon kihasznál bennünket ("csak az állásom megmaradjon, inkább tűrök" / "inkább vigyen a gyerek plusz kaját, mert az oviban moslékot kapnak, de hát mit csináljunk? ilyen az élet, lenyúlják a kajapénzt a helyi potentátok" / "minek tüntetni, úgyse változik semmi") vagy összefogunk és harcolunk?

Hihetetlen a sztori, a hatalom ellen összefogó énekes gyerekekről? Hát persze hogy az... hiszen Mo.-n szocializálódtunk, saccperkábé az ide írók (vagy olvasók) 99,8%-a.

Viszont ez teljesen logikus, ha más a perspektívánk.

Az én szilárd meggyőződésem, hogy Deák Kristóf ezzel a filmmel azt akarja tudatosítani bennünk, hogy GONDOLJUNK BELE + HIGGYÜK EL, hogy igenis van hatalmunk... sok lúd disznót győz, vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Azaz a film nem egy fotó a múltról vagy a jelenről, hanem egy jövőbeli vízió. Lelkesítés, sugallat, felbujtás, stb.

És egy szóval sem mondom, hogy a gyerekekről ne legyen szó, sőt! Ahogy a köszönőbeszédében Deák Kristóf is mondta, ők a jövő, rajtunk "csak" az múlik, milyen emberek lesznek belőlük. Olyanok-e, mint a filmben - vagy olyanok, mint mi, a mindennapi mérgező megalkuvásainkkal. Ennyi.

Galaxhopen [Swe] 2017.03.02. 23:23:11

Hogy valami konkrét, aktuális példát is írjak arra, hogy egyszerre nagyon sokan elhitték, hogy érdemes szembeszálni a nagybetűs Hatalommal... mondhatni nem fogták be a szájukat a "kórusban":

index.hu/kulfold/2017/02/04/szazezrek_vonultak_utcara_a_romaniat_megrengeto_tunteteseken/

NorthPier 2017.03.02. 23:24:39

@huisje,boompje,beestje: Ejha...! De gondolom, teged sem vigasztal a tudat, hogy nem vagy egyedul.

gabors 2017.03.03. 02:31:06

@Taxomükke (UK): oop 1.2 vel osztanom kellet volna nem szorozni :-(((

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.03. 03:28:19

@P.Elliot: "Ha itt olyan draga lenne mint Europaban akkor a jonep a munkaba jarason kivul otthon kussolna es szidna a kormanyt...."

Na végre, hogy már valaki ezt is elkezdi elismerni... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.03. 03:33:43

@Hobbiszakács: Bróhaha, köszönjük... :-))))))
Mennyi felesleges kört megspórolhatott volna a f@$zvirág kórusvezető...:D

gabors 2017.03.03. 04:30:55

@geegee: "@P.Elliot: "Ha itt olyan draga lenne mint Europaban akkor a jonep a munkaba jarason kivul otthon kussolna es szidna a kormanyt...."

Na végre, hogy már valaki ezt is elkezdi elismerni... :-) "

Mondjuk ket dolog azert mas

1. sokkal kevesebb "szocialis" tamogatas van (ujra elosztas) vagyis kevesebb adot kell ezekre beszedni

2. maskepp szedik be az adokat (alapvetoen nem a fogyasztas alapon) ezert az arak alacsonyabbaknak tunnek...de a jovedelem ado relativ alapon magasabb (foleg az alacsonyabb osztalyokban eloknek csak nem tudjak) es van tobbek kozott real-estate (tulajdon) ado amit az allamok szednek es egy csomo mindent ebbol fizetnek (rendorseg, iskola, szemet stb)

a rendszer mas de ettol nem olcsobb

P.Elliot 2017.03.03. 05:18:58

@Taxomükke (UK): Nem is tudom hogy hogy lehet olyan pokoli draga a benzin ott nalatok, meg mas is, valaki egyszer es nem most volt meselte hogy a csaladjaval Londonban nyaralt egy hetig, minden rohadt draga volt a hazaihoz kepest, beult a csalad pizzazni es ittak hozza egy-egy kolat negyen, 60 dollar korul fizettek, majdnem elajultak. Nem tudom hol ettek a pizzat, mennyit de bizony elkepeszto.
Erdekes amit irtal hogy mennyi ido alatt jutottal el odebb az utakon hogy itt hamarabb mint otthon, hat persze 65-70 merfold a sebesseg es a tobbi is annyival megy, az utak szelesek, lehet elozni de varosban azert szo sincs ilyen gyorsasagrol.
Kivancsi lennek hogy Orlando es St. Agustine kozott mennyi ido volt mert ott ugy remlik hogy a 4-es uton kell foleg menni es az bizony szinte mindig forgalmas, sok az ujavitas is. Neha merfoldeken at.....

P.Elliot 2017.03.03. 05:23:35

@gabors: Csak tudnad hogy New Jerseyben milyen magas a hazado! Vagy tudod is.....
Mindent a nyakunkba soznak, nemcsak a rendorseg, iskolak meg a tobbi hiszen valamibol fennt kell tartani az allamot hanem minden apro es nem apro nyavaja, most majd nekunk mivel kicserelik a csatorna halozatot, masfel evi munka a kornyeken, utcakon at, jokora teruleten es mar jeleztek hogy az ara hozza lesz csapva az adonkhoz, feljebb fog menni. Mindig megdobbenek hogy mas allamokban milyen keves a hazado a mienkhez kepest....

Taxomükke (UK) 2017.03.03. 05:38:37

@P.Elliot: Kicsit tobb volt mint 2 ora, nem emlekszem pontosan, kozel 2,5 ora azt hiszem... illetve talan picit tobb is, egy helyen eleg nagy dugo volt.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.03.03. 06:27:05

@Galaxhopen [Swe]:

"egyszerre nagyon sokan elhitték, hogy érdemes szembeszálni a nagybetűs Hatalommal."

Igen, pl Magyarország is elhitte, hogy érdemes szembeszállni a valóságidegen brüsszeli bürokratikus hatalommal migráns ügyben..

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.03.03. 07:29:46

@geegee: "Mennyi felesleges kört megspórolhatott volna a f@$zvirág kórusvezető.."

Szegénynek nem volt választása... A rendezvényeket beépített szekusok (a hírhedt titkos szolgák) figyelték. Elég lett volna egy lógóst elengednie ahhoz, hogy másnap a Duna csatornánál ébredjen. (A korabeli vicc szerint egyik oldalon azok ástak, akik a politikai vicceket mesélték, a másikon azok akik nevettek rajtuk).

És ha már vicc... Május elseje a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt - Mindenkinek ki kellett vonulni, és mindenki haza szeretett volna menni.

Főgebra 2017.03.03. 07:34:47

@Hari Seldon 2:

A népnyelv szerint marihónalja, gandzsa, dzsanga, dzsó, csoki, frutti, fű, de úgy is mondhatjuk, hogy marihuána!

HaD 2017.03.03. 07:45:28

Mióta hazajött a mágus ámerikából és átvette a média egy részét és a filmgyártás egészét azóra elég csak visszaszólni a haverokhoz szabat este hogy neki valamit villantania kellene mert az jó zs,és a gojokat itt és most jól le lehet szedni....én megnéztem ezt a filmet de a tööbit azt nem tudtam még...ez filmileg olyan egyszerü mint a fakocka...a dramaturgia meg elcsépelt. Mondjuk nem vagyok szakértö csak qrvq sok filmet nézetm meg(nem csak Colombo-t:)). Izlés dolga de valahogy nekem túl egyszerünek tünik vagy Oscar-t adnak már minden a reklámok szintjétöl kicsit "müvészibb" teljesítményre?!

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.03. 07:59:03

@NorthPier: Hát nem, és már messziről felismerem ezt a fajtát, volt idő, hogy a pont ilyen Erika néniket vonzottam be, és ez volt benne a nagyobb trauma. 100%-osan kiheverni sosem lehet. De ez a sztori is regényméretű.

DieNanny CH 2017.03.03. 10:04:41

@diggerdriver:

"Tegye fel a kezét az aki szerint ez a valóságban megtörténhet.
Hogy 30akárhány gyerek összebeszél és egy vamzer, stréber nincs köztük. Pont abban a korban."

Az én osztályom 1990-ben - igaz, mi 16 évesek voltunk -, nem bírta a matektanárt.
Ezért megbeszéltük, hogy mindenki a tanár homlokát fogja nézni órán.
Szegény, nagyon zavarban volt. Már nem tudom, meddig bírtuk.

(Jó, tudom, a néma éneklés közönség előtt még nagyobb engedetlenség - viszont a kórus kb fele volt rákényszerítve a nem-éneklésre. Szóval, én ezt el tudom képzelni.)

DieNanny CH 2017.03.03. 10:27:01

@Shanarey:

"Van aki botfülűnek születik s azzal nehéz mit kezdeni."

Igen. És pedagógusa válogatja, hogy áll hozzá.

Volt általánosban egy énektanárom. Felsőben a fiúk már elkezdenek mutálni, meg amúgy is, legtöbbje utál énekelni.
Énektanár kitalálta, ha a gyerek a dalt leszolmizálja ÉS lekottázza (abc-s hangokkal), valamint eltapsolja az ütemét, ugyanúgy lehet 5-ös énekből.

Azért tudom, mert én korrepetáltam jónéhány fiút. (Persze, ugyanez megengedett volt lányoknál is.)

Én már ránézésre is el tudtam énekelni a dalokat, így kapásból 5-ös voltam, de egyáltalán nem zavart a dolog.

Galaxhopen [Swe] 2017.03.03. 10:33:27

@a nemzet fogatlan provokátora: "Igen, pl Magyarország is elhitte, hogy érdemes szembeszállni a valóságidegen brüsszeli bürokratikus hatalommal migráns ügyben.. "

Ez ugyanaz a valóságidegen brüsszeli hatalom, ahonnan a sok aranytallér jön, leginkább a haveroknak? (akik bevallásuk szerint okosabbak, mint Zuckerberg és persze soha nem korruptak)

Mert akkor tényleg jogos, hogy mindenféle gigapropagandákkal megtámogatva baromira utálni kell őket meg keresztbe kell neki tenni, ahol csak lehet. Lehetőleg zsigeri félelemkeltéssel meg ellenséggyártással, történelmileg kipróbált módszer, ja. De világbéke még valahogy soha nem sikeredett belőle. Érthető okokból.

DieNanny CH 2017.03.03. 10:49:51

@Hobbiszakács:

"Május elseje a kikelet és a hazaszeretet ünnepe volt - Mindenkinek ki kellett vonulni, és mindenki haza szeretett volna menni. "

Én szerettem menni. Mindig kaptunk héliumos lufit.
(Egyszer meg akartuk nézni a dunaújvárosi felvonulást, külön el kellett kéretőzni, így is csak anyukám és én mehettünk. Az egész család nem.)

:-)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.03. 11:30:31

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Az a baj hogy folyamatosan olyan példákat hoztok fel a mi spontán, azonnali.
Az még működhet is.
Itt viszont napok vagy hetek teltek el a versenyig.
És mindenki hallgatott.
Hagyjuk.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.03. 11:32:41

MINDENKI

Zeng a gyerekkórus dala,
Több ez, mint kis salalala,
Inkább tiszta hangok árja,
Hiszen őket verseny várja.

Néhány fiú s kóristalány
Álorcája röpke talány:
Ők, kik csupán tátikáznak,
Dísznek kellenek csak, máznak.

Alig röpke többség dalol,
S titokról hullt lepel alól
Cezaromán karnagy néni
Jelzi azt, hogy jobb lesz félni!

Ám a gyermekszív még szeret,
Zsarnokságnak nem ad teret,
S közös fellépéssel némán
Jut túl diktatúra témán.

Gondoltam, egy verset megér,
Ahogy sok kis színes egér
Szürke hálót együtt kirág.
Bodzavirág, bodzavirág…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2017/02/mindenki.html

MRN 2017.03.03. 11:33:01

@diggerdriver:
Úgy veszem, hogy itt adtad meg a választ (még ha nem is közvetlenül) a kérdésemre, hogy szerinted miért nincs fogalmam se arról, hogy miről beszélek....

Azért arra még kíváncsi lennék, hogy az Üvegtigrisben, meg az Indul a bakterházban (melyeket példaként hoztál az életszagúságra) szerinted vajon minden megtörténhetett volna úgy, ahogy a filmben volt?

Szerintem minden játékfilm fikció, még ha rövidfilm is, és akkor is, ha van valóságalapja. Ezért nem kérném számon rajtuk a 100%-os realitást. Nekem minden játékfilm azon alapszik, "mi lenne ha?, "mi lett volna ha?" "tegyük fel".
A Mindenkit is így néztem. Így már nem azzal foglalkoztam közben, hogy mennyire valóságos, hanem hogy mit akar elmesélni, üzenni.

MRN 2017.03.03. 11:33:16

@huisje,boompje,beestje:
Ugyanezért sírt alighanem a filmbeli kislány is...
Könnyebb azt mondani, nem vagy elég jó (inkább meg se próbáld, mert minek), mint megpróbálni kihozni valakiből a jobbat.

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.03. 12:35:00

@MRN: Ez így igaz, de látod, nem is vontam párhuzamot a "két kislány" sírása között, pedig tényleg!!! Amúgy is néha megkapom, hogy túl érzelmes vagyok. Persze a másik oldalon meg kemény, küzdős.

Galaxhopen [Swe] 2017.03.03. 12:36:59

@Frady Endre: Köszi a verset, tetszett!!!

Számomra talán ez a legbeszédesebb versszak benne:

>>>
Alig röpke többség dalol,
S titokról hullt lepel alól
Cezaromán karnagy néni
Jelzi azt, hogy jobb lesz félni!
<<<

Én valahogy az is kiérzem belőle, hogy a "röpke többség" az egyre kisebb, mint kétharmad. Max. egyre hangosabban kell énekelniük(!) - bár nem tudom, "a költő arra gondolt"-e. Valamint ugye a karnagy néni simán lehet karnagy bácsi is (a gender studies amúgy is kedvelt Mo.-szerte)...

Jut eszembe, verseny ide vagy oda, mintha most már amúgy az lenne a hivatalos magyar alapvetés, hogy a cél szentesíti az eszközt, szóval ebből a szempontból totálisan reálisnak éreztem a Mindenkit.

És ami számomra különösen pikáns volt a filmben: a kilátásba helyezett jutalom, a SVÉDORSZÁGI !!! utazás :-) Ha Erika néni 2017-ben tevékenykedne, akkor a svéd utat max. büntetőtáborként helyezné kilátásba, pl.: "Ha mégis énekelnél, nincs kecmec, mehetsz Svédországba, az etnikailag heterogén no-go zónába"...

Ui.: Amúgy nem tudom, mennyire véletlen, hogy a film 1991-ben játszódik, azaz a Szovjetunió felbomlásának évében...

Galaxhopen [Swe] 2017.03.03. 13:03:54

@MRN: Teljesen jogos felvetés :-)

Amúgy meg nyilván senki nem fogja - az egyébként teljesen korrekt és logikus - érveid/érveink/stb. hatására azt írni, hogy "jajj, bocs, MOST értettem meg, hogy totál el voltam eddig tévedve és TERMÉSZETESEN neked van igazad, ami a filmeket illeti" :-))))

Van ugye az a mondás, hogy "haters gonna hate", szerintem Deák Kristóf most erősen tartja magát ehhez (és milyen jól teszi), már ami a kiterjedt magyar fanyalgást illeti az Oscar-díjával kapcsolatban...

idioms.thefreedictionary.com/haters+gonna+hate

MRN 2017.03.03. 13:35:52

@Galaxhopen [Swe]:
Nekem ez a megközelítés is tetszett:
tibiatya.blogstar.hu/2017/03/01/a-mindenki-kurva-jo-/35263/

Nem baj, ha nem értünk mind egyet az értékelésünkben. Ha már gondolkodóba ejti, vitára készteti az embereket a film, megérte elkészíteni. A díj meg arra jó, hogy többen nézik meg, és gondolkodnak el rajta.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.03. 13:36:04

@Galaxhopen [Swe]: Kösszy! :)
Nagyobbik lányom (nyolcadikos) kérdezte, hogy miért nem ma játszódik a történet? Mondtam neki, hogy azért, mert akkor a gyerekek nem énekelnének és beszélgetnének, hanem az okostelójukat birizgálnák. :)
A Szovjetunióról jut eszembe a finn falfirka:
"Látogasd meg a Szovjetuniót, mielőtt a Szovjetunió látogat meg téged!" :)
Amúgy az egész filmből árad a remény, hogy jön egy új, egy tisztább generáció és kitörhetünk végre ebből a posztkádári viktatúrából... :)

gabors 2017.03.03. 13:59:42

@P.Elliot: tudom persze itt sem keves $8000+ fizetek ....

ezert is mondom hogy nem csak az arakat kell nezni mert itt a kozos teherviselest nem (csak) AFA utjan szedik be es nem is csak jovedelem utan...

gabors 2017.03.03. 14:02:22

@HaD: "vagy Oscar-t adnak már minden a reklámok szintjétöl kicsit "müvészibb" teljesítményre?! " Huha .... pedig az Oscaron igen muveszi reklamok voltak ha lattad (volna) ...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.03. 14:38:24

@huisje,boompje,beestje: ugh, ez ismerős. Azt is csak másoktól hallottam vissza, ha esetleg büszkék voltak rám valamiért.... szembe sosem, sőt. Nem is értem, miért.

Galaxhopen [Swe] 2017.03.03. 14:56:52

@MRN: Igen, így valahogy: "De attól, hogy nem valóságos, még nem hamis. Nagyon is igaz. " (... írja a Tibiatyás kritika)

Amúgy egyetértek, szuperjó, ha közszájon forog - csak éppen azt nem látom annyira, hogy nagyon sokan elgondolkodnának, mi is lenne a mondanivaló. Valahogy rengetegen (természetesen tisztelet a kivételnek) leragad ott, hogy "dehát ilyen állat nincs is a valóságban" vagy éppen "egyszerü mint a fakocka", úgyhogy ha ez a film Oscart kaphatott, akkor bizony naggyon buták ezek ottan, Hálivúdban. Az én észlelésem az, hogy erről a szintről elég nehéz kikecmeregni. Pláne ha mondjuk szándék sincs rá.

Persze nem mondom, hogy minden Oscar-díjas filmet imádni kell (dehogyis kell!), de valahol ez is olyan magyarosch dolog, na.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.03. 18:16:22

@gabors: Áhám, na akkor elébe mentél a következő kérdésemnek, hogy hol szedik be a benzinen "kimaradó" adóbevételt...
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.03. 18:21:33

@Hobbiszakács: :-))))))))))

Nekem már csak a végében volt részem, pl. felvonulni egyszer se voltam, bár ilyen iskolai május elsejékben volt részem azért, de abban se minden évben.
Jajj, de jó, hogy véget ért az a mocskos rohadt kommunizmus...
:-((

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.03. 18:24:44

@Frady Endre: Hej, FTC Endre, a sok kamu műkritika hol marad?
:-)))

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2017.03.03. 20:58:28

@kisrumpf: Hogy büszkék nem voltak rám, az egy dolog, pedig lett volna mire, de ez is csak a nagyapám nevelése miatt volt így. De ahogy rájött, hogy túlnőttem, okosabb vagyok, na az ott már komoly vitriolozásba ment át. Én meg "hála a jó lelkemnek" tűrtem. Mindig azt gondoltam, hogy nem fog túlnélni, és lám, ebben igazam lett. Azontúl, nekem mindig hiányzott a szeretet, amivel egy gyerek viszonyul az anyukájához. A gyerekeimtől visszakapom minden nap. 3 van :D 3 példányban.

Soulimerika (törölt) 2017.03.04. 08:10:18

"Biztos angoltudással, és megfelelő nyitottsággal, olvasottsággal és tájékozottsággal, helyes önértékeléssel rendelkező, kreatív fiatalokat vesznek fel a londoni University of Westminsterre."

1. Minden egyetemre ervenyes ez a felszines megallapitas
2. University of Westminster 2017 League Table Ranking: 102nd

Egy atlagos angol egyetem - majdnem atlagon aluli - Angliaban tanitok es az en tapasztalatom szerint csak azok, (elsosorban europai bevandorlok gyerekeirol beszelek) a tanulok jelentkeznek oda akit mashova nem vesznek fel, sokszor a hianyos angol tudas miatt; de most fel lett fujva egy rovid filmmel kapcsolatban, igy annak is fontosnak, kitunonek, Oscar-dijasnak kell lennie. Szerintem az irashoz nincs koze.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.03.04. 11:51:47

@geegee: Valahogy úgy éreztem, ehhez nincs egyéb mondanivalóm, csak maga a vers. Nem akartam álkommantekkel elvonni róla a figyelmet.
Azóta azonban kitettem a blogra újabb verseket, amelyekhez már vannak kamu kommentek dögivel. ;-)))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása