Nem lehet azzal vádolni a Norvégiában élő Tamást, hogy belesimulna a tömegbe (erre bizonyíték két korábbi posztja, amit itt és itt olvashattok el), és mai írásával sem hazudtolja meg önmagát. A poszt az otthonlét kérdését körbejáró sorozat része, a képeket pedig ezúttal is köszönöm.

„Mikortól éreztem otthon magam, otthon érzem magam, vagy mi van? Összetett, szinte megválaszolhatatlan kérdések ezek szerintem, mert ha az én szemszögemből már be is következett, vajon a fogadó ország szemszögéből is? Befogadott vagyok? Ki mondja meg (állampolgárság?), mikor? Érdekes ez, fontos? Hiszen ha jól élek, kit érdekel, mit gondol rólam az adott ország, és még folytathatnám. Fogom is... 

Hangosan (láthatóan) gondolkodom... 

Kicsit vissza kell mennem az időben, pár évvel a kiköltözésünk elé. 

Megyeszékhelyen éltem ezidáig életem nagy részét, az az otthonom? A szülői ház az otthon? Közösen felépített új élet, otthon az otthon? De mi a jelentősége, hogy hol van? 

Kívülállóként

Az utolsó pár magyarországi évben falura költöztünk, mi, a városiak. Ha tágabb értelemben nézem, ez szinte ugyanaz, mint külföldre költözni. Belecsöppenni egy zártabb közösségbe, ahol mindenki ismer mindenkit. Kívülállóként. 

Olyan ez, mint a Veri az ördög a feleségét című filmben. Világok, ha találkoznak. Ott vajon lettünk „állampolgárok”? Szerintem nem, mert nem vettünk részt a falu életében (időnk sem volt rá). Hiányzott az állampolgárság, az elfogadottság nekünk? Nem... mennyivel egyszerűbb egy városban. 

Ott mindenki senki, de a falun tudod, ki a tanár, az orvos, az egyszerű melós, a kocsmáros, és tudják rólad is, hogy te ki vagy. Fontos ez? Nem. Nekem nem, ha így nézem, egy város az én „terepem”, vagy a remetei magány.

Aztán közelíthetünk úgy is a témához, hogy miért fontos annyira a származás, és ezért görcsölni ezen az otthon kérdésen? Hiszen a Föld nevű bolygón élünk. Azon belül Európába születtünk, Közép-Európába egész pontosan Magyarországra.

Ez az én irányom, de sokan úgy gondolják, hogy Magyarország, Európa, Föld. Szerintem ez a rosszabbik megoldás, mert aki így gondolkodik, az azt képzeli, a többiek felett áll, hiszen én/mi nagy magyar vagyok.

"- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával.

Lassan felálltam és azt mondtam:

- Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." (Tamási Áron)

Szóval ezek után mit mondjak? Otthon, itthon?

Az utóbbi időszak is érdekessé teszi ezt a kérdést. Világpolitikai észrevétel következik. Brexit. Mert mit mondanék, ha bekövetkezne itt Norvégiában is egy hasonló esemény?

A társadalomnak „papírja” lenne arra, hogy a többség nem akar minket. Érdekelne? Főleg úgy, ha belevesszük, hogy a teendők jelentős részét külföldiek látják el az országban?

Erre egy Angliában élő helyében mindig a Premier League-el jönnék, hogy ácsi, a szar angol focitok csak azért valami, mert kilóra megveszitek a külföldi sztárokat (most meg mindenki fújol a kínaikra, miben más?), és az összes nagy csapat külföldi pénzen van (ilyenkor nem számít, hogy honnan, orosz és arab pénzek).

Legjobb liga, vicc. Azért mert izgalmas, nem tudni, ki nyeri? A mennyei is eldöntetlen. De nézzük meg az angol válogatottat, paródia. Szóval én ezzel jönnék minden esetben, és jöhetne persze válasznak hogy de ez a legjobb bajnokság.

Persze, mert jó a reklámja, mint általában a túlértékelt brit cuccoknak, mint zene (azért van pár jó náluk is, ellentétben Adele-lel, pl. Anaal Nathrakh, Cerebral Bore), sör (hol van a cseh nedűhöz képest?), autó (már mind külföldi kézben van, a BMW Royce, VW Bentley stb.), szóval van mivel visszavágni.

(Olyan ez a briteknek szerintem, mint itt a norvégoknak az olaj, amivel le lehet „csitítani” őket - mindenkinek megvan a gyengéje, nekünk mi?)

Ahol a pénz, ott az otthon?

Minden a pénz. Az otthont is lehet ebben kellene mérni. Ahol a pénz, ott az otthon...

Egy történet, a pénzről mindig ez jut eszembe. Nem idevágó, viszont norvég... Még az oviban pusztultak az agysejtjeim, amikor közeledett a húsvét (vagy a karácsony?).

A templomban volt egy előadás, mentünk a gyerekekkel. Legalább a templom is kikipálva a listán (nem jellemző, hogy betérnék, nincs kocsma mellette - mennyivel jobb már a magyar falvak felépítése, tudták ezek...), ja, közben már voltam a régi templomban is, esküvő okán, és utána a buliban.

Erről inkább nem szeretnék beszélni, meg sok minden ki is maradt (ez a helyi/házi cider...), és akkor enyhén fejeztem ki magam.

Szóval volt ez az előadás. Lehet, tudnom kellene, hogyan is van a teljes Jézusos sztori, de lehet jobban menne a Baywatch (a régire gondolok) cicijeinek a fejből rajzolása.

A történet Jézus elítéléséről szólt, amibe valahogy belekeveredett a pénz is (tudja valaki hogyan?, nem volt hajlandó eladni magát?). A történet szereplői a suli tanáraiból és a helyi papból állt. Itt ugye az evangélikus vallás a fő.

Fogalmam sincs mivel eszik, de lazának tűnik... mert, amikor a pénzes részhez ért a történet, folyt a könnyem. Nem, nem a meghatódottságtól (lehet, ha már mese, a Csipkerózsika mélyebben érint), hanem a röhögéstől.

Felcsendült a háttérből az Abba Money Money Money című száma, a pap pedig elkezdte énekelni magas, szinte női hangon. Komolyan, nem hittem a szememnek és a fülemnek, és hogy ilyen jól fogok szórakozni. Nagy kár, hogy nem vettem fel. Tehát ha pénz, akkor nekem ez ugrik be azonnal.

A pap egyébként rendszeresen fut, kajakozik, és ha éppen úgy van kedve, szabira megy. Az esküvőn ő lett volna a pap (le volt beszélve), de aztán úgy alakult, hogy elutazott szabira (a főnök hívta talán?), helyettesíteni kellett. Ez nagyon norvégos.

Csendéletekben gondolkodunk

Minden viszonylagos a világunkban, az otthon is az. Ha mégis egyszerűen akarom saját szemszögemből leírni, akkor az az a hely, ahol, ha bezárul az ajtó, biztonságban érzi magát az ember. A külvilág kizárva (ki lehet zárni?), mi baj lehet?

Észrevételem, hogy az emberiség csendéletekben gondolkodik. Csendélet, mint olyan dolog, ami az adott pillanatban tökéletesen beállított valami. Nekem nem a spontaneitás jut róla az eszembe.

A csendéletek sorozata a megálmodott tökéletes élet. Ha egy hölgy divatosan próbál öltözni, és megállítjuk a kész művet (útra készen, belőve minden), egy csendéletet látunk.

Ugyanez vonatkozik az otthonra is. Apró kiegészítő tárgyak sokasága, „egy beállított fotó”, csendélet, amíg nem hevernek mindenhol levetett ruhák, otthagyott játékok.

Az otthoni eladott ház

Például az otthoni eladott házunk, az nagyon „mi” voltunk (a mai napig hiányzik), csendes élet. Saját elképzelések (persze „behatásokra” is), mint verandás parasztház, az összes helységből ajtó (nem ablak) nyílt kifelé stb.

Lehet egyszer lesz még egy ilyenem, de nem kizárva, hogy norvég sajátosságokkal kombinálva. Gyűlik az ötlet a fejemben, már csak a pénzt kellene gyűjteni hozzá, áááá, az bagatell...

A nagy norvég átlag egyébként olyan átlagos, semmilyen. Házügyileg értem. Nem fontos a többségnek. Inkább a biztos telelés, nyaralás... Szóval sajátos stílus persze, de eddig egytől eltekintve, nem esett le az állam. Mondjuk olyan sokban még nem is voltam...

Ezeket csak azért írom, mert maga az otthon is egy csendélet, szinte egy álom. Igen, sok egyéb fontos dolog az ember életében, egy elképzelt álom, egy csendélet. A csendéletek sorozata, a perfekt élet maga. Van ilyen?

Mindenről lehet egy tökéletes csendéletet „kreálni”, de tökéletes csendéletek sorozatát? Olyan nincs. 

Az otthon "szava" is egy magasztos, elképzelt tökély, nem? Elérhető? Nem fárasztó az állandó tökéletesség? A mindig divatos külső, a mindig tökéletes viselkedés, a jó humor, a mindig pozitív kisugárzás, a jó illat. Semmi sem rondíthat ebbe bele. Magunkért tesszük ezt, vagy a külvilág miatt? 

Sok-sok kérdés, de így jutunk el lassan tényleg, csak az otthonig. Kiköltözve érzem-e már a meglétét, ha igen mihez köthető? De tényleg mi az otthon, mit kellene tudnom, hogy tudjam vajon biztosan tudom, megjöttem-e már, úton vagyok-e, esetleg még nem is tudom, amit tudnom kellene. Érthető? 

Ja, nei, kanskje... Fogalmam sincs! Nem tudom... pár éve nem hittem volna, hogy külföldön élek majd, de a Magyarországon sem éreztem otthon magam. És most? Talán, lehet. 

Viszont amíg az ember nem próbál ki minden lehetőséget, nem is mondhatja biztosan, hogy igen. Csak azt, hogy otthon érzem magam, de nem tudom, hogy ez az otthonom-e? 

Hol van a legjobb hely? 

Egyszerű példával élve: szerintem Norvégia a legjobb hely. De voltam már Ausztráliában, Amerikában (vagy ezernyi egyéb helyen)? Nem. Akkor honnan tudom? Most így érzem. Változhat ez? Akár igen, akár nem. 

Szóval éljük a csendéletünk, jobb esetben csendéletünk sorozatát, hogy építsünk egy otthont magunknak. Sokkal inkább otthon érzem magam most itt északon, mint odahaza, pedig itt sem tökéletes minden. A nem anyanyelv szintű kommunikáció, azért mégis csak eltérő gyökerek, az eddigi életem hátrahagyása (a jó és a rosszal együtt). 

Mikortól érzem azt, hogy inkább ez az otthonom már, köthető valamihez?

Talán amikortól rendszeresen kezdtem dolgozni, mert onnantól látszott, menni fog ez. 

Köthető a norvég természethez is, az nagyon „betalált”. A távolságtartó emberekhez, az elfogadottsághoz, a társadalom nyitottságához, és jóságához (az ellenpéldák ellenére is). 

Nem tudom, min múlik, de tessék csak elolvasni a skandinávos írásokat, szinte azonos vélemények. Nem is tudom leírni, inkább érezni lehet ezt itt élve. Tudom azt is, hogy a sok menekült miatt lassan menekülni fognak innen az emberek, aztán maradunk mi bevándorlók és a menekültek. 

Népcsere a megoldás. Európa irány Afrika / Közel-Kelet, ők (már úgy is jönnek dögivel) pedig irány Európa, és így tovább (Észak-Amerika / Dél-Amerika). Aztán meglássák az utódok, hogy miből mi lett. Lehet néhány évtized, és Afrika előrébb lenne, mint Európa? 

Hát ezt teszi a teljesen stresszmentes környezet. Még a végén otthonra találunk egy napon, bár az sem érdekel, ha nem... 

Az idézethez visszakanyarodva, nem, nem azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Merjünk nagyot álmodni, és a világ van azért, hogy az otthonunk lehessen. Én még meglátom...”

Külföldre mennél dolgozni? Már kint élsz, de munkát keresel? Válogass közel ezer (!!!) álláshirdetés közül a Határátkelőn!

HÍRMONDÓ

„Hozzád hasonló, nyomorult migránsokkal alszol egy folyosón”

„Kizökkentem ebből a középosztálybeli cuccból. Én sok ilyen szociotémával foglalkoztam, tehát viszonylag közelről látom a fogatlanok és háromujjúak világát, de irtózatosan más, ha te éled meg, hogy van még a hétre 20 fontod.” És nem is akárki mondja...

„Magyarországon azt érzem, hogy a magyarok egy nép” 

Mindig érdekes arról olvasni, hogy miközben rengeteg magyar él és dolgozik külföldön, miért jár be valaki fordított utat, azaz költözik Nyugat-Európából Magyarországra. Grégory Chevalier francia táncos és oktató például egy személyes válság miatt döntött 12 éve a költözés mellett.

Az izlandi vagy a magyar egészségügy a nyerő? 

A kérdésre az ember persze azonnal rávágná, hogy az izlandi, azonban a válasz egyáltalán nem ilyen egyértelmű, legalábbis ez derül ki az Izlandon élő Tamás szavaiból.