oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. január 20. 06:44,  Akiknek megvalósult az Amerikai Álom 274 komment

2017. január 20. 06:44 Határátkelő

Akiknek megvalósult az Amerikai Álom

Miután úgy tűnt, elég sok embert érdekel, hogyan lehet bevándorolni az Egyesült Államokba (mármint legálisan, persze), úgy gondoltam, érdemes lenne ennek egy kisebb sorozatot szentelni, hiszen minden történet szolgálhat tanulsággal. (Annál is inkább, hiszen Donald Trump beiktatása miatt ma ez igazán aktuális téma.) A sorozat első részének két főszereplője János és Szinti, akik nem feltétlenül a legelterjedtebb módon, hanem üzleti vízummal telepedtek le. Őket kérdeztem a tapasztalataikról.

janos_1701.jpg

Miért éppen Amerikát választottátok? Mi szólt mellette, és mi szólt esetleg ellene, ha volt ilyen?

Számunkra abszolút természetes volt, hogy Amerikát választottuk, bár arra nem tudnánk válaszolni, hogy egy gyerekkori ábránd, vagy az „Amerikai Álom” vezérelt minket.

Azonban egy dolog biztos: mielőtt belevágtunk volna, sosem jártunk az Egyesült Államokban. Vagyis minden infót az internetről, TV-ből és újságokból szereztünk. 

Ettől függetlenül nem volt semmi kétségünk. Többször tartottunk családi kupaktanácsot, Amerika pedig már így is mindennapos életünk részévé vált. Úgy éreztük, ha itt élnénk, üzleti értelemben is kitágulna a világ. 

Csak az szólt ellene, hogy hosszú előkészítést kívánt az átköltözés, vízumügyintézés, de ugyanez szólt mellette is, hiszen ezt párhuzamosan tudtuk intézni, fel tudtunk készülni. 

Az Egyesült Államokba legendásan nem olyan egyszerű munkavállalói vízumot szerezni. Ezért döntöttetek a vállalkozói mellett? 

Nem, tényleg nem egyszerű. Épp ezért abból indultunk ki, nem munkavállalói, hanem vállalkozói vízumot kérünk. Nekem már évek óta van egy jól prosperáló cégem Magyarországon, ez most is megvan, és működik. Létrehoztunk egy új céget Amerikában, ami szintén az én cégem, és már készen is áll. 

Ha jól tudom, sokféle munkavállalói vízum létezik. Semmi tapasztalatunk nem volt ezen a téren. Vagyis ha munkáltatót kellene keresni, és rajta keresztül vízumhoz jutni, gondolom, nem lenne egyszerű. 

Tulajdonképpen fel sem fogtuk, hogy mi zajlik körülöttünk. Bár utólag, elnézve az ügyvéd munkáját, a hajunk égnek állt. 

Mi volt a dolog menete? 

Rengeteg papírt, igazolást, komplett dokumentációt kellett felhalmozni a régi cégemről ahhoz, hogy megkapjam a vízumot és új céget indíthassak Amerikában. 

Majdnem egy évbe telt a beadványt előkészíteni, de a csapat profi volt, folyton azt mondták: addig nem adjuk be, míg minden együtt nincs, csak ha biztosak vagyunk benne, hogy meg is kapod a vízumot, akkor adjuk be a kérelmet. És igazuk volt! A végén valóban hiba nélkül átment a kérelem. 

Az ember azt gondolja, hogy egy ilyen procedúra időben és anyagiakban is meglehetősen megterhelő. Nehezebben vagy könnyebben ment, mint vártátok? 

Mondom, az előkészítés volt nehezebb, mint vártam, néha azt kérdeztem az ügyvédektől, hogy most kinek dolgoztok? De ők folyton kinevettek. Szóval az alapos előkészítő munka meghozta a gyümölcsét, mert utána a vártnál könnyebben ment az elbírálás. 

Mit takar pontosan az üzleti bevándorlás, illetve az L-1 vízum? 

Az L-vízum tulajdonképpen csak egy engedély, mint otthon a vállalkozói igazolvány. Semmiben sem különbözik a vállalkozói tevékenység. Csak itt hagynak dolgozni, és nem húzzák le a bőrt különböző adókkal. 

Amikor megérkeztetek, azt kaptátok, amit vártatok, vagy értek meglepetések? 

Értek meglepetések, naná, hogy értek meglepetések! Kaptunk hideget-meleget. Ahogyan otthon mondják, itt sincs kolbászból a kerítés! De megérte, mert itt valahogy több segítséget kaptunk. 

Akivel találkoztunk, és elmondtuk, miért vagyunk itt, mindenki biztatott, és azon gondolkodott, kivel tudna összehozni, milyen partira hívhatna meg, ahol találkozhatnánk üzletemberekkel. De mindig elmondták: a többi már a ti dolgotok! 

Vagyis sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy legyenek kapcsolataink, de hogy mit kezdünk velük, hogyan tudunk élni a lehetőségeinkkel, az már rajtunk áll. Szerintem jól sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, és nem feledkeztünk meg azokról sem, akik segítettek. Szóval egész más itt a légkör, van egy üzleti kultúra, ami segít, ráadásul inspirál is. 

Mi volt a legnehezebb pillanat? 

Nem egy, hanem sok legnehezebb pillanat volt! A legtöbb ilyen, az mindig valamilyen hivatali ügyintézés, és a nyelvi hiányosságok, amerikai akcentushoz való hozzászokás okozta félreértésből adódott. 

Például vért izzadtunk a lakáskereséssel az első héten, amikor telefonon kellett időpontot egyeztetni, és a lakásról megtudni néhány dolgot, és nem értettünk egy szót sem abból, amit belehadartak a telefonba. 

Aztán persze megtaláltuk a megoldást, a megfelelő kapcsolatokat, de először a magunk módján, magyarosan álltunk ehhez is. Bele is tört a bicskánk! Szerencsénkre egy barátunk azt mondta, amikor a legjobban szeretnénk feladni, na, akkor kell maradni. Hát maradtunk a legnehezebb pillanatokban. 

Amikor az ember megérkezik egy idegen országba, annyi elintéznivaló van, ami miatt nem tud elkezdeni beilleszkedni, hogy először ez okozza a nehézséget. Már szeretnél dolgozni, pénzt keresni, de húznak a praktikus feladataid, mint például lakást kell találni, a gyerekeknek megfelelő iskolát, autót kell venni, a jogosítványokat honosíttatni, stb. 

Megérkezel és hirtelen ki sem látsz a sok feladatból. Mindenki küld valamerre, mit hol találsz olcsón, mit hol érdemes megnézni, és aztán ugyanezekben az emberekben nem is mindig bízhatsz, mert lehet, hogy jutalékot kap, ha rád sóz egy autót, ki tudja, épp kinek a tanácsára hallgatsz, hiszen nem ismersz senkit. 

Mi volt a legkellemesebb csalódás, a leginkább pozitív élmény? 

Az, hogy itt mindenki a megoldásról kommunikál, nem a problémákról. Van egy problémád, keressünk hozzá megoldást. Otthon mindenki problémával felel a problémádra. Nekem is van egy! Ez nem visz megoldáshoz. Itt igen. 

Megoldásaik vannak. Ez jó, nagyon jó! Mindenki igyekszik hasznos lenni, vagy odébbáll, ha nem tud segíteni, hogy ne legyen útban, vagy jön egy ötlettel, ami segíthet neked. 

Szóval az emberek hozzáállása, de ez is volt az egyik érv, ami miatt ki akartunk jönni. Itt nyitottak, energikusak az emberek. 

Ahogy fent már írtam, megérkezés után annyi emberrel van dolgod, az már egyfajta beilleszkedés, még akkor is, ha nem a saját közeged. Aztán később valahogy jön az is. 

Kicsiben kezdődik, aztán dagad, dagad, dagad, ahogy lennie kell. Mindenki megtalálja a maga helyét, csak kitartónak kell lennie, és folyamatosan dolgozni rajta. 

De hogy könnyebb, vagy nehezebb volt-e a vártnál, azt azért nem tudom megválaszolni, mert mi azt gondoltuk, úgy készültünk, hogy az első 2-3 év nagyon nehéz lesz. Így tulajdonképp fel voltunk készülve arra, amit kaptunk. Most tartunk a harmadik évnél. Most kezd beérni a munkánk, már látjuk, hogy megérte. 

Utólag visszanézve mit csinálnátok másképp? 

Hamarabb belevágnánk. 

Mit tanácsolnátok azoknak, akik most tervezgetik, hogy belevágnak egy ilyen vállalkozásba? 

Ne várjanak tovább. 

HÍRMONDÓ

Kapkodnak a magyarok után Ausztriában

Egyetlen más országból sem mentek tavaly annyian dolgozni Ausztriába, mint tőlünk, még a második helyezett románok is messze lemaradtak.

„Ilyen hamar még nem illeszkedtem be” 

Lassan két éve, hogy a világ leggazdagabb férfi kézilabdaklubját, a francia PSG-t hátrahagyva a svájci Schaffhausenbe igazolt Császár Gábor. „A világ egyik legbiztonságosabb, legerősebb szociális hátterű országában élünk."

Kemény uniós válasz a briteknek 

Nem sokat finomkodott az Európai Parlament Brexit-tárgyalója viszontválaszában a brit miniszterelnök keddi beszédét követően.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8812138579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaktee 2017.01.20. 23:12:49

@Zoole[uk]: visszajöttem erre a pöri mellől :)

Ha a hagyma kitartásához, szorgalmához hozzátennéd a hinta gógyiját, még középosztály is lehetne belőle. S vica versa.

SzZoole 2017.01.20. 23:13:35

@Csodabogár: pedig már azt hittem hogy én vagyok az egyszerű ,én sem értem de nem is akarom.
Dehogy próbálok én vitatkozni velük,az egy felsőbbrendű társadalom.....
Persze vannak kivételek:)

Shaktee 2017.01.20. 23:15:32

@Herr Géza: nincs gyerek azt se feledd, lehet hogy alulról, közelről szagolják már a middle classt.

SzZoole 2017.01.20. 23:15:40

@Herr Géza: velem is ezt csinálja,olyat próbál meg magyarázni nekem,amit nem is mondtam/kérdeztem...,
Szerinted is bevan tépve?

SzZoole 2017.01.20. 23:17:15

@rebel rebel: micsoda páros lennének.....:)))
Freedom for president Hinta!!!
Vicc volt

Shaktee 2017.01.20. 23:17:58

@Csodabogár: szeretnénk most a florida keysen olvasztani a sejhajunkat bogika :)

Shaktee 2017.01.20. 23:19:00

@Zoole[uk]: nincs az, egyszerű mint a faék

Herr Géza 2017.01.20. 23:21:58

@hagyma: Mellesleg te beszélsz félre. Valóban úgy van, az amerikai választási rendszer, a választási törvények alapján Trump nyert. Ezen nincs mit megdumálni, ez így van és kész. Ellenben te már hozzáteszed, hogy "százmillió" amerikai akarta így, ami viszont szimplán nem igaz, mert alig 63 millió volt az a 100, sőt, ha a tényeket nézzük, akkor valóban többen szavaztak Hillaryre. És ezen sincs mit megdumálni.
Szóval nehogy már @gabors: legyen a gonosz libsi, mert helyreigazította a durva tárgyi tévedésedet....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.20. 23:22:26

@svajcineger: feltunthogy szomszedos billentyu
@puhacica: ezt kerdeztem, miert, es melyik reszen nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.20. 23:22:42

@Herr Géza: nemm fogom feltenni az adobevallasomat, eppen dolgozom rajta amugy
bebaszna ha nem csinalnak 75 ezer dollart ketten evente:)

Herr Géza 2017.01.20. 23:23:49

@rebel rebel: Annyira már nem akartam túlmatekozni, ezt is nehéz lesz feldolgozni. :)))

Shaktee 2017.01.20. 23:25:16

@hagyma: Hogy valami pozitívat is írjak a mai napról...

Melania looks like a million bucks in that blue dress.

Kár a Donaldba :)

Herr Géza 2017.01.20. 23:31:50

@hagyma: Khm, khm. Akkor welcome in the higher middle class....:)))))))))) Most már csak annyit mesélj el, melyikőtök keres többet, te vagy Méri?

gabors 2017.01.20. 23:33:39

@Zoole[uk]: "Egy valamit nem ertek,ha Clintonnera kozel 3 millioan tobben szavaztak,akkor hogy lehet Tump az elnok? "

Az alkotmanyban ugy hataroztak meg hogy az elnokot nem kozvetlenul hanem egy Electoral College-nak nevezett szisztema szerint valasztjak. Roviden allamonkent van a valasztas es minden allamnak annyi szavazata van mint Senator+Congressman namost meg a legkisebb allamnak is (Yoming) is van legalabb 3 ilyen szavazata. Vagyis non-proprtionalis az elnok valasztas. (federlism). Allamonkent van a szavazas es 3 allamon kivul a gyoztes mindent visz elven osztjak ki az electorokat.

Ha ennel tobb reszlet is erdekel wiki vagy google.

Na ebben a szisztemaban Trump-eknak jobban osszejott vagy ugyis mondhatjuk hogy Clinton-ek eltaktikaztak. Egy ket viszonylag kisebb allamot elhanyagoltak (pl Wisconsin) es Trump-ek harmat megfordittak abban a harom allamban egyutt kb 100,000 szavazaton mult a dolog. Viszont a nagy tengerparti allamokban viszont elsopro tobbsegben voltak/vannak a demokratak innen jott ossze a +3millio szavazat... (eddig +500 ezerrel veszittetek el valasztast 2000-ben mar az is hihetetlennek tunt)

svajcineger 2017.01.20. 23:37:59

Egy OFF kerdes: mennyiert mernek manapsag egy "hasznalhato" betegbiztositast egy fore az USA-ban?

svajcineger 2017.01.20. 23:39:05

@rebel rebel:
Illetve: kar bele a Donald. :-)

gabors 2017.01.20. 23:39:18

@Csodabogár: " Szerintem ahol a több pénz van az nyer.:-)" ez most nem jott be mert Clinton tobb mint ketszereset koltotte (feleslegesen) mint Trump megse nyert ... kell egy jo taktikai most a bohocot a dummy-iknak bejott (eddig senki nem probalkozot a haromszavas mondatokkal kampanyolni ez volt az ujdonsag)

Shaktee 2017.01.20. 23:40:15

@Herr Géza: Az a hatvan-hetven rongy bruttó. Marad egy ötvenes, a gyerektelenek többet adóznak. Mortgage, kocsirészletek, fizuról fizura élnek, nem hiszem hogy félre tudnának tenni.

De virítsa a Hagyma a bevallását, hamár Trumpét sose fogjuk látni.

Csodabogár 2017.01.20. 23:52:14

@Zoole[uk]: Persze a mentalitás a legnagyobb baj, de spec. Floridába csak a téli meleg miatt vettünk lakást. Kár volt.:-(

Csodabogár 2017.01.20. 23:55:30

@rebel rebel: Én nem. Itt mostanában hideg van ugyan de csodásan süt a nap. Ebben a hónapban háromszor van hangverseny jegyünk és egyszer szinház. Na ezt próbáld te meg Floridában. Leugrani 1-2 hétre ok. de innen messze van. Jól elvagyunk Florida nélkül, pedig Ember ott élt néhány évtizedet.

Csodabogár 2017.01.20. 23:57:01

@rebel rebel: Többet kellett volna gyalogoltatni, abban a szép cipőben.:-)

Csodabogár 2017.01.20. 23:59:43

@Csodabogár: Egyébként olyan mint egy kirakati baba.:-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.01.21. 00:08:11

velvet.hu/helyszinelo/2017/01/20/kolosy_ter_masodfok/

Hihetetlen...egy rohadt tolvaj jogai fontosabbak mint egy rendes polgáré...Hogy döglött volna meg mindkettő.

gabors 2017.01.21. 00:08:30

@svajcineger: " mennyiert mernek manapsag egy "hasznalhato" betegbiztositast egy fore az USA-ban? "

Ha erre egyszeruen lehetne valaszolni akkor nem lenne akkor loves az ACA...

Ugy kezdenem hogy MINDEN ALLAMBAN mas a szabaly. ezenkivul az allamokat is (sajat szabalyok alapjan) osztjak fel kisebb ellatasi teruletekre (ez tovabbra is megmaradt az ACA-ban) most az arak minden ilyen teruleten kulonbozoek.

Vagyis kb ugyanazert a ACA (ObamaCare) biztositasert teljesen mas arat kell fizetni attol fuggoen hogy hol el valaki.

Amugy ha meg hatarozod hogy mi a "hasznalhato" akkor lehet esetleg valaszt adni (valamenyire). De ugy sem konnyu :-)

Pillanatnyilag a tobbseg (75-80%) NEM ACA-n keresztul hanem a munkaltatojan keresztul van biztositva azokrol meg kevesebbet lehet tudni. ... Nagyobb cegek meg on-biztositottak.

A ceg/munkaltato a havi dij egy reszet fizeti a munkavallalo helyett ami fontos resze a kompenzacionak (ezert a dolgozo nem fizet plusz adot).

Szerintem csak peldakat lehet mondani de csak ugy erne valamit ha az allamot es azon belul is legalabb jarast is figyelembe vesszuk azonkivul hogy mennyi az on resz mennyi vizitdij es mennyire szabadon lehet valasztani orvost, szakorvost, korhazat, labort, stb ...

Nekunk eleg jo itt New York Varos vonzaskorzeteben szoval ket szemelyre a ceggel egyutt $1854 havonta. (ceg majdnem 2/3-at allja)

haziorvosi vizit dij $15 szakorvosi $20 legtobb orvos elfogadja, aki nem ott a "reasonable fee" 80%-at fizetik 20% enyem egy plafonig ($7000?) utanna az egeszet. Nem minden korhaz van benne a halozatba, es ha surgossegire megyek es nem tartanak a korhazban (vagyis nem volt surgos annyira) akkor $50 a vizit dij. Van benne gyogyszer is nemtudom hany szazalek onresz (talan 5) de max $20 orvossagonkent. Van olyan orvos aki nem fogad el semmilyen biztositast hanem a paciens intezi utolag. Szoval elore kell tervezni.

Shaktee 2017.01.21. 00:16:16

@Csodabogár: Talán nem én vagyok az egyetlen kiszakadt aki szivesen olvasná hogy milyen szinházban, koncerten voltál s mit gondoltál róluk?

Shaktee 2017.01.21. 00:18:05

@Csodabogár: Cipőjére nem igazán figyeltem :)

gabors 2017.01.21. 00:23:04

@Herr Géza: "r @gabors: legyen a gonosz libsi, mert helyreigazította a durva tárgyi tévedésedet.... "

ez a trumpism alapveto eleme csak hinni kell nem a tenyekkel vagy szamokkal foglalkozni.

Mint ma is irtam pl Trump 1000 ismetelte hogy a NAFTA-t is a Clintonnak lehet kosszonni pedig ez szintiszta hazugsag. De ez csak egy aprosag volt honnan is tudtak volna ezt a "rust-belt" lakoi.

Hasonloan 8 evig nyomta hogy Obama Kenyaban szuletet ezert nem legitim elnok ... ez is szemenszedett hazugsag volt de a csalodott fehereknek meg mindig tetszik. Most meg verig van sertve hogy masok ugyanezt merik tenni vele Trumppal aki semmi masert nem el mint a kemenyen dolgozo kis emberekert (forgotten man) ... aztan lehet valami kiderul mint a Sarka Kata fele beprobalkozasok

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.01.21. 00:27:03

@Zoole[uk]: "Talan California suburban reszen ellennek,ahol Zsuzsi el,talan...."

Haha, weed az van mar dogivel, plane, hogy most mar legalis a recreational is...ha valaki Venice beach-en setal, allandoan erzi a szagat, nem is kell szivni, second-hand lehet elvezni ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.01.21. 00:36:23

@rebel rebel: "Melania looks like a million bucks in that blue dress"

Mondtam is par ismerosnek, hogy azert valljuk be, erdekesebb az uj First lady ruhajarol es kinezeterol csevegni, mintha mondjuk a First Gentleman oltonyet es nyakkendojet ecsetelne vki a tv-ben :)))))
Szerintem is nagyon elegans volt Melania abban a vilagoskek Ralph Lauren ruhaban
www.telegraph.co.uk/fashion/people/melania-trump-ralph-lauren-donald-trump-inauguration/

Shaktee 2017.01.21. 00:37:23

@gabors: Én 2-3 év birther bullshitre emlékszem...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.01.21. 00:55:27

Bummer...Palm Springs-ben esik az eso, hogy fog ex-elnokunk golfozni? :)))
weather.com/weather/today/l/USCA0828:1:US

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 01:44:37

@Herr Géza: @hagyma: netto brutto kerdese ... alkalmazottak szeretnek nagy brutto szammal dicsekedni, de ha csak a felet viszik haza nettoba vagy max 2\3 -ot igazabol azzal lehet fizetni a boltban ... Max a nyugdija lesz jobb ...

100K credit card? itt a baj .. a hazad nem ér (?) annyit :-)foleg ha beut a crack mennyiert tudod eladni ...

gabors 2017.01.21. 02:24:46

@rebel rebel: "Melania looks like a million bucks in that blue dress.
"

ebben lehet igazad van pont ennyit adott Marla Maple-nek nem hiszem hogy tobb lenne Melania-nak sem a nuptialsl-ban (bar lehet a gyerek utan hozzatettek meg egy kicsit de megegyszer nem fogj egy "k....va" lehuzni mint a cseh csinalta

gabors 2017.01.21. 02:37:22

@rebel rebel: "Én 2-3 év birther bullshitre emlékszem... " akkor rosszul emlekszel volt az tobb mint ot ha nem hat ... meg 2014 -ben is twittelt errol. Nyilvanosan eloszor talan csak 2016-ban mondta ki hogy igen Obama amerikai de akkor is hozzatette hogy nem biztos

nez utanna van rola sok adat...

gabors 2017.01.21. 02:38:42

@montroyal ( CAN qc): szoval akkor credit nincs fizetni lehet cash vagy cash es azonnal ?? vagy valami ilyesmi :-)

gabors 2017.01.21. 02:46:14

@montroyal ( CAN qc): "netto brutto kerdese " komplikaltabb mert a brutto az egy objectiven adott szam. Fizetest a munkaado bruttoban hatarozza meg, nem erdekli a tobbi. Hogy abbol mennyi a netto sok mindentol fugg csaladi allapot, hany gyerek vannak-e levonthato dolgok ... (erdemes a reszletezni azokat, akinek mortgage van es fizet mondjuk ingatlan adot is annak altalaban erdmes) ...

ezert is talan jogos hogy osszehasonlitaskent altalaban a brutto jovedelmet szoktak emlegetni ...

abban igazad van hogy kolteni viszont csak a nettot lehet amugy minnel kevesebb brutto annal kozelebb van a nettohoz :-)

blackhairlady 2017.01.21. 03:07:21

@gabors: novemberben csinaltuk a csaladi biztositast a ferjem munkahelye altal meghatarozott biztositonal, par hete a lanyomet aki onmaga vette a biztositast mivel betoltotte a 26. evet es mar nem lehet a mi biztositasunkon, nagyon nagy kulonbsegek voltak a ketto kozott.

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 03:15:22

@gabors: pontosan tetszik nem tetszik cash ...

volt hogy elfogadtam checket es kiderult elotte levo nap le volt tiltva .. ja menjek birosagra 2 évig ... credt card . a szomszedom nagyon jo ceget talalt akik hoztak neki masinat nagyon kis szazalekra .. el is tuntek az osszes penzzel .. tudom van mas is ...de pénz beszel kutya ugat ...van akitol elore kerem a penzt ..ugy nem jo ? akkor mész mas helyre .. meg lehet erezni kinel kell elore kerni ... es az erdekes hogy megsem akarja a megallapodas ellenere hozni a penzt ... jaj elfelejtette.. jaj most ad valamennyit bla bla ... OK gyere vissza holnap a penzzel addig ne is hagyd itt az autot .. szerencsere keves ilyen kliens van nagyon jo kornyeken van a muhelyem

gabors 2017.01.21. 03:25:52

@blackhairlady: szoval akkor szerinted az ACA neked eddig jobb volt mintha nem lett volna (jol ertem?) mert TRUMP megigerte hogy kidobjak az ACA, igaz azota mast is megigert sot mostmar egeszsegugy bizotsitast mindenkinek a legujabb ... szoval valami biztos lesz ...

amugy tudom az USA-ban az egeszsegugyi biztositas egy hatalmas kaosz akinek a munkahelye nem biztosit valami elerhetot az nagy szarban van (hacsak nem szegeny elegge hogy Medicaid-be tartozzon)

gabors 2017.01.21. 03:29:30

@montroyal ( CAN qc): En ertelek, bar kicsit regimodi, de ezek alapjan Nalad en semmit nem csinaltatnek. Ahol nem fogadjak el sem a kredit kartyamat sem a csekkemet ott en nem veszek semmit :-) Nem viccelek de havonta kevesebb mint 60 dollart koltok el keszpenzben sokszor meg annal is kevesebbet. gyakorlatilag csak borravalot adok keszpenzben.

gabors 2017.01.21. 03:36:32

@montroyal ( CAN qc): epp most volt hogy rendesen osszetortek a bal hatuljat a kocsimnak vegosszeg $3500+ volt nem gondolod hogy azt keszpenzben foleg elore kifizettem volna (igaz hogy a vegen biztosito fizette a szamlat) ... es ami meg mindig ott van a fejemben hogy tenyleg megcsinaltak mindent amit leszalaztak ??

mert meg olyan is volt hogy disconnect 12V battery check this and that .. na azt 100%-ra tudom hogy a 12v soha nem volt leveve :-( na most hogy a back-bumper moggott mi vagy mi nincs azt nem tudom (sajnos) jol nez ki a fenyezes egesz jo nem is lehet eszrevenni a kulonbsget a panelek kozott .. de hogy az toro elemeket rendesen kicsereltek vagy nem soha nem fogom tudni

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 03:49:39

@gabors: biztosito ch, az mas az johet szemelyi ch nem fogadok el ... mivel a biztosito a cliensnek kuldi a checket utana imadkozhatok behozza-e , mert mindig kesobb fizet a biztosito .. van akinek oda adom elore az autot es kesobb behozza $.. van akinek el sem kezdem mielott a kezembe nincs a check.... kis muhelybe sokan alkudoznak , nem fizetik az onreszt vagy a masik oldalt is csinaljam meg a checkert .. hat azt eldontom ,kevesebb penzert nincs ajandek, valoszinuleg visszahozom azt a penzt anyagba, alkatreszbe ,munkaba ... azt kapod amit fizetsz de kissebb favort mindig csinalok ami csak idobe kerul nekem ..

hu de sokat dolgoztam.. lazithatok holnap munka de csak delelott ..

gabors 2017.01.21. 04:05:48

@montroyal ( CAN qc): " mivel a biztosito a cliensnek kuldi a checket utana imadkozhatok behozza-e , mert mindig kesobb fizet a biztosito" itt tolem fugg hogy nekem vagy a muhelynek kozvetlenul fizet a biztosito (legalabb is az enyem) kikuldtek valakit aki megnezte hogy mi es mekkora volt a kar es mit kell megcsinalni es ez alapjan megmondtak mennyit fizetnek. Muhely meg elfogadta es leszamlazott pont annyit :-) csak mint irtam azt nem tudom hogy a kicserelt panelek mogott mit csinaltak meg es mit nem. Szerencsere ez volt az elso komolyabb javitasom kb 10 eve ... abba a muhelybe csak egyszer voltam korabban valami aprosag miatt par eve de gondoltam biztos jok lesznek ...

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 04:34:56

@gabors: nagy garage megkapja direct a checket, igaz alul alairod nem is tudod hogy kerted a muhelynek kuldjek a kicsiknel nincs ilyen lehetoseg semmikepp nem kuldik nekem ( kivetel a hitandrun) de ez van tulajdonkepp mindig a kicsiket szivatjak meg hogy mindent a nagyok kebelezzenek be ... hozzam jonnek second checkupra sokszor de ez is benne van ..

gabors 2017.01.21. 05:21:04

@montroyal ( CAN qc): itt lehet maskepp van ez egy kis muhely ahol voltam max 3-4-en dolgoznak ott. Es a biztosito ugynokevel azutan beszeltem csak hogy a muhely azt mondta javitanak Prius-t is. es O kerdezte hogy nekem kuldjek a csekket vagy a muhelynek. Ugy gondoltam gyorsabban fog mennie egy ket nappal ha kozvetlenul nekik fizetnek. Persze ebben laikus vagyok. Igy is eltartott 11 napig mig minden kesz lett. Par alkateszt a Toyotatol kellet rendelni (legalabbis a papirok szerint) Meg jo hogy az auto biztositasomban berauto is van ilyen esetekre (karacsony elotti penteken kaptam vissza a kocsit.)

svajcineger 2017.01.21. 10:55:46

@gabors:
Kosz a reszletes valaszt! Van nemi hasonlosag a svajci es az amerikai rendszer kozott.

2017.01.21. 13:00:35

@Herr Géza: Ez egy erdekes dolog, ez az "osztalybesorolas", mert amit irsz, az pusztan vagyoni alapu, de ez nem csak ennyi, legalabbis marketing szempontbol peldaul az is szamit, hogy milyen is a kozeposztalybeli izles, meg viselkedes, milyen donteseket hoznak, es ez peldaul az iskolai vegzettsegtol is fugg, meg a vegzett munkakortol, es attol, hogy kik vesznek korul, tarsasagilag marmint a barataid kicsodak.

A szakirodalom (marmint nem az ilyen tarsadalomtudosos, meg szociologusos, ahhoz nem ertek, hanem csak a lightos, a marketinges :D), az tobbnyire angolszasz talalmany, a briteknel peldaul meg mindig ez a klasszikus "munkasosztaly-kozeposztaly-arisztokracia" besorolas el, ok imadjak ezt es ezzel kelnek es fekszenek es tele vannak az ujsagjaik is ezen agyalgo cikkekkel. (Sot, klasszikus "osztalybuszkeseg" is van, a munkasosztalybeli szamara a "kozeposztalybeli" az kifejezetten parodizalni valo cikiseg.) Normalisabb orszagokban azert mar parszaz eve megszabadultak az arisztokraciatol, es a kozeposztaly vagyonilag is legfelsobbik fele alkotja azokat, akik az izlest, divatot, stb diktaljak. Magyarorszagon azonban, es Kelet-Europaban peldaul ez a besorolas ugy nez ki, hogy munkasosztaly es az ertelmiseg, illetve felettuk pedig az ujgazdagok, es az ertelmiseg vagyonilag boven lehet akar a munkasosztaly alatt is, az ujgazdagok pedig lehetnek klasszikus munkas-gyokeruek is, es megis ok diktaljak az izlest es a divatot, mert nekik van meg hozza csak a vasarloerejuk. Ez van. Es akkor van egy csomo masmilyen kultura meg tarsadalom ami nem europai alapu, es ok meg megint masmilyet hasznalnak erre.

Es ez alapjan azt mondjak, hogy aki felsofoku vegzettseget nem igenylo munkakorben dolgozik, es berbol es fizetesbol el, az alapvetoen munkasosztaly, es ha meggazdagszik, valoszinuleg akkor is munkasosztalybeli modon fog viselkedni, munkasosztalynak szant dolgokat vasarol, stb. Ez nem egy szegyellni valo dolog, alapvetoen egy egeszseges tarsadalomban a vilag legtermeszetesebb alapvetese, hogy munkabol el az ember. Es munkasosztaly es munkasosztaly kozott is van kulonbseg az egyes kulturakban, ezt leginkabb focimeccsre jarva lehet megfigyelni. :D A nemeteknel peldaul egyreszt nagyon szeles a kozeposztaly, masreszt a munkasosztaly is kifejezetten stabil, azert olyan lojalisak a Bundesliga szurkolok, de a briteknel peldaul a munkasosztaly mar a stadionokbol is kiszorult, vagyishat magas jegyarakkal kiszoritottak, ebben nyilvan az is kozrejatszott, hogy hogyan viselkedtek odabenn. De egeszsegesebb tarsadalomban azert, marmint ugy ertve, hogy ahol az alapfoku oktatasba is ontenek penzt, ott a munkasosztalybeli viselkedes, izles, stb alapvetoen nem jelent hatalmas elterest a kozeposztalytol, es nem kellene egyiknek sem kellene, hogy pejorativ ertelme legyen.

somlobodog 2017.01.21. 14:23:17

@hagyma: szóval egy külföldi nem tud céget alapítani? Baromira irigyellek a saját tévedhetetlensegedbe vetett hited miatt. Kell egy ITIN (tax ID) És azzal már megy is minden. Ez a normális eljárás. Magyarországon is alapithat egy amerikai céget és itt az usaban is egy magyar. Ahhoz nem kell ssn. Ssn vagy tax ID kell. Sőt elég ha az egyik membernek van. A cég tulajdonlasa nem azonos a munkavegzessel. Jogi ismeretek 1. óra kB. Korábban írtad hogy jogsi se lehet. De igen. Több államban is. Pl CT-ben. 8 hónap a várakozás. Csak lakcim kell. Amit tudsz bérelni 2 hónap deposittal simán kp-ben. Bankszamlat is tudsz nyitni, addig amíg van vizumod érvényes. Komolyan nem értem te mit csináltál itt 20 évig. Vagyis értem de akkor miért kell okoskodni olyan dolgokról amiről semmit nem tudsz.

somlobodog 2017.01.21. 14:23:39

@hagyma: www.ct.gov/dmv/cwp/view.asp?a=805&q=547212
Nesze. Olvasgass. Ha megy az angol... Itt a jogsi. 9/11 után. 16 évvel.

somlobodog 2017.01.21. 14:23:50

@hagyma: ide is linkelek egyet gondolom az IRS elég hiteles forrás.

www.irs.gov/businesses/small-businesses-self-employed/limited-liability-company-llc

A lényeg: A Limited Liability Company (LLC) is a business structure allowed by state statute. Each state may use different regulations, and you should check with your state if you are interested in starting a Limited Liability Company.
Owners of an LLC are called members. Most states do not restrict ownership, and so members may include individuals, corporations, other LLCs and foreign entities. There is no maximum number of members.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 15:12:00

@határátkelő: Megkérdezhetem, hogy mi volt a baj a kommentemmel? Ezek szerint nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak a fehérlistásokra, mint a pórázra kötött kommentelőkre?

Határátkelő 2017.01.21. 15:14:01

@kettőstömegűlendkerék: Túllépted a személyeskedés még elfogadható határát. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

puhacica 2017.01.21. 15:41:30

@hagyma: nagyjabol egyik reszen sem. nem szeretnek olyan orszagban elni, ahol ha nincs rendes (=draga) egeszsegbiztositasod, akkor eladosodsz egy eletre. nem szeretnek olyan helyen elni, ahol gyalog nem jutok el A-bol B-be, mert hol van jarda, hol nincs es egyebkent is elvart, hogy legyen kocsid. van meg par dolog, szoval nem erzem azt egyaltalan, hogy ott a helyem, hiaba sokszinu, meses videkkel, kicsi falvakkal vagy a vilag legnagyobb/legmenobb varosaival, en europaban vagyok otthon. (ami persze valtozhat meg, van idonk boven.)

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 15:51:28

@Határátkelő: Rendben, kössz a választ. Pedig nagyon visszafogottan fogalmaztam és így is kivettem a 40%-át a kommentemnek.

De jó, hogy ezt is leírtad: "Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak." - mert ez nem igaz!
Pont a -ki nem engedett- kommentem a példa erre, ha követted a hozzászólásokat (gondolom így van, ha már ilyen mélyen szánt a cenzor ekéje), akkor azt is láthatnád, hogy semmiben nem haladtam meg a 'személyeskedés még elfogadható határát' (?!) a -néhány-törzskommentelőddel szemben/-höz képest.
Nem baj. Elfogadom, hogy így csináljátok.

2017.01.21. 16:03:48

@kettőstömegűlendkerék: "nagyon visszafogottan fogalmaztam és így is kivettem a 40%-át a kommentemnek. "

Dehat mit irtal, ejnye! Mostmar erdekel, nem tudnad esetleg ugy fogalmazni, hogy megjelenjen? :)

svajcineger 2017.01.21. 16:23:37

@mojyo:
Szerintem pont az volt benne az erdekes, ami nem kerul(hetet)t bele. :-)

Mikkamak 2017.01.21. 16:49:55

@gabors: Nekünk Floridában kb 600 dolláros havi díjért lett volna biztosítás (ACA konform). Ennél azt hiszem 5000 lett volna az önrész.
Inkább másféle biztosítást vettünk (ha esetleg valami nagy baj történne), mert egész évben nem költünk egy-két száz dollárral többet orvosra és ebben benne van a pár vitamin amit szedünk.

Sokan mennek csak azért szarul fizető állásba, hogy legyen megfizethető biztosítás.

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a posztíró hol lesz pár év múlva... Az L1-es vízum ugyanis összesen hét évig hosszabbítható meg, a zöldkártyánál pedig egyre többet szemétkednek.

Ilyen magánutas megoldást mindenkinek nagyon-nagyon jól át kell gondolnia, csak kellő anyagi háttér mellett szabad egyáltalán nekikezdeni, figyelemmel arra, hogy kijövetel után kb. fél-egy évig nem hitelképes az ember, ami nagyon rosszul jön házbérlésnél, kocsivásárlásnál, stb.

svajcineger 2017.01.21. 17:09:41

@Mikkamak:
Aki bizniszmenkent megy, az ne is akarjon hitelt! :-)

montroyal ( CAN qc) 2017.01.21. 17:18:02

@mojyo: tetszik , jo megvilagitas ... es nagyon nehez lenne itt koztunk kozeposztalyt talalni .. legyen az vendégmunkas vagy bevandorlo munkas ( alkalmazott) van aki azt hiszi hangoztatja es legalabb o elhiszi ... kozeposztaly nem nagyon hiszen az uj orszagba nehez lenne beferkozni ilyen tarsasagba
valszeg a kornyezete ugyanolyan munkas, alkamazott mint o ...

2017.01.21. 17:29:51

@montroyal ( CAN qc): " nagyon nehez lenne itt koztunk kozeposztalyt talalni "

Szerintem van egy-ket ilyen itt azert, valoszinuleg kozulunk (marmint az ide kommentelok kozott) azok tartozhatnak a kozeposztalyba, akiknel az a harom feltetel teljesul, hogy nemcsak ertelmisegi vegzettseguek, de annak megfelelo munkat is vegeznek, es jol meg is fizetik oket.

Ettol meg lehetnek alkalmazottak, magas beosztasban (voltak itt, akik biztositoknal voltak igy meg bankoknal meg orvosok is irnak ide, meg mernokok meg ilyenek), vagyis lehetnek jol fizetett beosztottak, akik nyilvan ennek megfeleloen elnek is, es gondolom, hogy a barataik is nyilvan a hasonloan gondolkodo kollegaik kozul kerulhetnek ki. Szerintem ok lennenek a mi "kozeposztalybeli" kommenteloink.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 18:10:19

@mojyo: „nem tudnad esetleg ugy fogalmazni, hogy megjelenjen?”

Pont erre irányult az utómunkám, miszerint kivettem a 40%-át a hsz-emnek. Így még a mondanivaló éppenséggel megvolt, bár stílust veszítve. Mind1. Semmi olyat nem írtam, amit előttem nem fogalmazott meg valaki, csak összegeztem pár dolgot. A trágár kifejezéseket kivettem, talán kettő, ha olyan benne maradt, ami itt is elő szokott fordulni.

De nem is azzal volt a cenzor baja, hanem a mondanivalóval – szerencsére. Mert azt ugyanis már többen, többféleképpen megfogalmazták itten, csak olyanok, akiknek ez meg van engedve. Itt az a szabály, hogy a listások szabadon elmondhatják a véleményeiket, maximum rájuk szól az óvó néni, aki nincs a listán, az meg olyan véleményt nyilváníthat, ami meg van engedve.

Nincs ezzel baj, mármint, hogy én hülyeségnek tartom, de a blog gazdája olyan feltételrendszert szab, amilyet akar.

Szóval én itt csak a -hozzád hasonló- értelmes emberekkel tudok kommunikálni, a gyökerekkel nem, mert azokhoz más, hozzájuk jobban passzoló stílusban ’szokok’ szólni, ami itt nem (mindenkinek) megengedett. (de lásd svajcineger pontos észrevételét :)
Pedig a stílus csak a hozzászólót minősíti, ezért történhet meg az, hogy ha akarom, akkor szívesen vagyok látva, mert tudok kulturáltan beszélgetni, ha meg olyannal beszélnék, aki kicsit megkívánná a karakánabb stílust, akkor keresnem kell olyan helyet, ahol szabad a vélemény és a stílus. Hiszen a stílus maga az ember :D

Mind1, annyira nem fontos, hogy több szót fecséreljünk el rá, engem meg amúgy is szorít a szájkosár :)

SzZoole 2017.01.21. 18:31:49

@kettőstömegűlendkerék: ird le oda at amit akartal,azt is olvassa majdnem mindenki aki itt is olvas

SzZoole 2017.01.21. 18:37:38

@svajcineger: digger blogjan a sotetseg birodalma topikban,csak meg ne lepodj

svajcineger 2017.01.21. 18:38:56

@Zoole[uk]:
Jezusom! En ilyen helyre nem megyek, az tuti! Van nekem epp eleg bajom. :-)

2017.01.21. 18:40:17

@kettőstömegűlendkerék: Ertem :)

Szerintem nem direkt van igy, marmint, hogy a cenzura nem direkt diszkriminalja a lmondanivalot, hanem az elomoderacio technologiai megvalosulasa miatt van ez igy: akik rajta vannak a listan, azoknak egybol megjelenik a hozzaszolasa, es a bloggazdanak nincsen kontrollja felette, csak utolag dorgalhatna meg ertuk a kommenteloket, amire valoszinuleg nincsen energiaja, vagy esetleg kapacitasa sincsen elolvasni az osszeset, mindenestre o utolag nem nagyon szokott semmit csinalni magatol, jelezni kell nala elotte, ha valaki szerint el kellene valamit tavolitani, vagy "hivatalos" figyelmeztetesben kellene valakit reszesiteni.

Igy nyilvan a tartalmi es stilisztikai kontroll, az csakis a "filterszobaban" varakozo kommentekre iranyulhat, es azokat szuri meg, de ez nyilvan a sajat szempontjai alapjan tortenik, es nem a kozossegi "jelezd ha nem tetszik" elven, ami nyilvan egy kicsit szigorubb, es kivulrol valoban nem tunik fairnek.

Szerintem ezt ugy lehet meguszni a jovoben, hogy kervenyezed a prioritasi listara kerulest! :)

SzZoole 2017.01.21. 18:41:39

@svajcineger: mondtam,hogy az a sotetseg birodalma,ott kihintazhatod magad egy faraszto,hosszu nap utan:)))

svajcineger 2017.01.21. 18:53:13

@Zoole[uk]:
Ott meg "hintazni" is lehet!? Atyaisten! :-)

SzZoole 2017.01.21. 19:01:59

@svajcineger: ja,hinta a foszereplo:))
Nem vicc.

svajcineger 2017.01.21. 19:10:38

@Zoole[uk]:
Jezusuom! Engem anno meg privat melekkel is bombazott...
Sikerult mar kiszabadulnia a hamburgerszagbol? :-)

SzZoole 2017.01.21. 19:13:49

@svajcineger: ket eve munkanelkuli,az osztrak allam nyakan el es kozben szidja a tokeseket,mondom,hogy nezz/olvass be,mar tobb mint 58 ezer kommentet generalt:))
Ja es birkazni is tudsz:)))

svajcineger 2017.01.21. 19:19:12

@Zoole[uk]:
A, nem eri meg! :-) Eleg magas igy is a vernyomasom...

svajcineger 2017.01.21. 19:20:28

@Zoole[uk]:
Az osztrak allam is jo nagy marha, ha ennyi ideig eteti-itatja.

SzZoole 2017.01.21. 19:23:10

@svajcineger: te kerdezted,en csak tajekoztattalak:)
@kettőstömegűlendkerék: mar ott osztja birkat meg hintat is:)))

SzZoole 2017.01.21. 19:26:52

@svajcineger: ja,eleg hulye,de tan mar most januarban lejart a segilykeje es mar Svajcban/ausztraliaban/Norvegiaban/USA-ban es neha itt aUK-ban is munka utan nezelodik,leginkabb a mekis allasok erdeklik:)))
De akart o mar sokminden lenni:)))

svajcineger 2017.01.21. 19:30:41

@Zoole[uk]:
Mekis allasok? Azok a legjobbak! :-)

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 19:32:09

@mojyo: Igen, pontosan így van, ahogy írod, ebből következik az, amit meg én írtam :)

"Szerintem ezt ugy lehet meguszni a jovoben, hogy kervenyezed a prioritasi listara kerulest! "

Köszönöm, nem kívánok élni vele, mert attól még, hogy én -rohadtul- visszafogottan tudnék szabadon kommunikálni, a többieknek ez nem adatik meg. Szóval a helyzeten nem változtatna, le van fojtva a beszélgetések igen nagy része. Így meg nem túl érdekes.

De ez úgyis csak arra vonatkozik, ha valamelyik állatorvosi lóhoz szólnék, a többi eszmecserét, amit pl. veled folytattam, azt ezután is megengedik.

Igaz, nehéz ilyen hosszú laggal beszélgetni, de szerintem ha a cenzor látta, miket írtam A sötétség Birodalmában, főleg a szépen megfogalmazott, rövid, tömör kritikáimat :D (bár sztem már benyelte a blogmotor), soha nem merné levenni rólam a szájkosarat ;)

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 19:32:13

@Zoole[uk]: Majd ha megjelenik ez a kópé, bedobom :) de sajnos csak a lebutított változat van meg (az sem biztos), szóval újra kell majd írnom, hogy őszinte lehessek :D

2017.01.21. 19:42:58

@kettőstömegűlendkerék: Ertem, rendben :) Sajnos viszont en meg mas hataratkelos blogokra nem nagyon jarkalok, itt lehet tobbnyire megtalalni (vagy veletlenul mas, nemhataratkelos temaju blogon), viszont megigerem, hogy sosem fogok allatorvosi lova valtozni, vagyis igyekezni fogok nem alkalmat adni ra, hogy cenzurazva legyel. :)

SzZoole 2017.01.21. 19:43:38

@svajcineger: akart/volt o mar sokminden,cnc-es,gazdasagi ellemzo,kozgazdasz,metematikus,it-is meg a tokom tudja,hogy meg mi:)
A legjobb hogy otthon kocka IT-soknak csajozasi tanacsadast akar szervezni:)))

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 19:50:44

@mojyo: "viszont megigerem, hogy sosem fogok allatorvosi lova valtozni, vagyis igyekezni fogok nem alkalmat adni ra, hogy cenzurazva legyel." -haha, ez jó volt! :D Ne aggódj, semmi esélyed rá, túl intelligens vagy hozzá.

kettőstömegűlendkerék 2017.01.21. 19:55:26

@Zoole[uk]: a zöldségre.

"A legjobb hogy otthon kocka IT-soknak csajozasi tanacsadast akar szervezni" - ez volt eddig -szerintem- a legnagyobb (értsd legviccesebb) dobása, átcsöngetett a szomszéd nénit felügyelő nővér, hogy hívjon-e segítséget, percekig visítottam (szó szerint) és ütöttem az asztalt, annyira jót szórakoztam rajta.

SzZoole 2017.01.21. 19:57:59

@kettőstömegűlendkerék: mondom en,hogy jokat lehet szorakozni ott:))

svajcineger 2017.01.21. 20:34:54

@Zoole[uk]:
Áááááá, ez kész! :-)

Herr Géza 2017.01.21. 23:09:40

@mojyo: Tökéletesen igazad van. Én azért hoztam ezt a jövedelmi középosztály-definíciót példának, mert ez kevésbbé országspecifikus. Az összes többi definíció már lényegesen különbözik egymástól, ha pl. a kelet-európai országokról, a nyugati társadalmakról (azon belül is országonként más és más a felállás), az USA-ról vagy az UK-ről beszélünk.
És ugye érdekes volt a reakció is hagymácska részéről. Azt hiszem barmilyen nagy számot írhattam volna, ő tuti benne lett volna. :D
Az én sk. középosztály-definícióm meg bővült egy újabb ponttal:
"Aki így bizonygatja középosztálybeliségét, az pont nem az." :)))))
Én meg pont leszarom a besorolást. Munkásosztály ugye nem lehetek, az per definitionem kizárva, de hogy alsó/felső/középső akármi vagyok-e, nem érdekel. Én én vagyok, belőlem csak egy van...:)))))))))))

svajcineger 2017.01.21. 23:32:07

@Herr Géza:
Na, nekem nincs ilyen gondom! Egy neger, milyen tarsadalmi reteg lehet? :-)

blackhairlady 2017.01.21. 23:54:14

@mojyo: "Es ez alapjan azt mondjak, hogy aki felsofoku vegzettseget nem igenylo munkakorben dolgozik, es berbol es fizetesbol el, az alapvetoen munkasosztaly, es ha meggazdagszik, valoszinuleg akkor is munkasosztalybeli modon fog viselkedni,"

Ez mindket felre vonatkozik a csaladban vagy eleg ha az egyiknel valosul meg? :)
Mi egeszen biztosan a kozeposztalyba tartoz/nank, hogy ha elfogadjuk, hogy csak az egyikunk munkaja igenyel felsofokukepesitest:D

blackhairlady 2017.01.21. 23:58:30

@gabors: Nem, eddig nem volt AKA, mindannyian a ferjem altal voltunk biztositottak, onmaga, feleseg es gyerekek. Mivel most februar elejen 26 lesz a lanyom, ezert ot mar nem biztositja a ceges biztosito, ezert kellett neki magan biztosito, mi a gyerekekkel maradtunk a regiben.
Erdekes egyebkent, hogy mivel alacsony az eves bevetele a gyereknek (suli mellett dolgozik reszmunkaidoben), ezert igen magas hozzajarulast kapott, es valaszthatott, hogy a havi premiumot csokkentik teljes egeszeben, megosztja a havi dij es a tax returnben, illetve fizeti a teljes havi premiumot es mindet a jovo evi adoban keri vissza.

Shaktee 2017.01.22. 00:17:43

@svajcineger: ex president, legfőbb hadak ura.

gabors 2017.01.22. 00:36:10

@blackhairlady: Bocs de "Nem, eddig nem volt AKA, mindannyian a ferjem altal voltunk biztositottak, onmaga, " az hogy 26 eves koraig a szulok biztositasaban maradhatott valaki az ACA miatt volt (kotelezove tettek MINDEN biztositas eseten) sajnalom hogy nem tudtad..... voltak vallalatok ahol addig maradhatott a gyerek amig "full time student" volt es nem volt ev meghatarozva mas cegnel mas volt NA EBBOL csinaltak valami kezeputas dolgot ami viszont (egyenlore) kotelezo MINDEN biztositasra 2014 vagy 2013 ota ....

nalatok akkor ez most valodi kerdes lesz hogy eltorlik az egeszet ugy ahogy van, vagy valamivel a repik (trump) kivaltja ezt a "szar" ACA-t :-)

blackhairlady 2017.01.22. 01:48:52

@gabors: Tenyleg nem tudtam, hogy az aka miatt volt, bar valoban 2014-tol jott ez az uj rendszer.
Igy van, nalunk a gyerekemnel most tenyleg erdekeslesz, hogyan alakul, meglatjuk.

gabors 2017.01.22. 08:12:09

@blackhairlady: "Tenyleg nem tudtam, hogy az aka miatt volt, bar valoban 2014-tol jott ez az uj rendszer.
Igy van, nalunk a gyerekemnel most tenyleg erdekeslesz, hogyan alakul, meglatjuk. "

Igen eleg szomoru hogy a demokratak nem tudtak elmagyarazni mi is az ACA (Affordable Care Act) meg azok is ellene voltak akik csak az elonyeit elveztek es fogalmuk sem volt hogy miert. Sot egy nagyon sokan voltak ellen akiket abszolult nem erintett ..

Ami meg szomorubb hogy az ellenzok tobbsege azt sem tudta mit ellenez azonkivul hogy "obama" benne van ezert utalni kell...

Amugy nem csak a gyerekere vontakozo "szabvanyokat" szelesitettek ki hanem pl "pre-existing condition"-t is es hogy a noknek nem lehet tobbet szamolni mert esetleg "teherbe" is esnek stb ... Az elso lepes volt valami standardizalas fele.

Hogy mi lesz attol fugg hogy az emberek megerzik-e hogy mit is veszthetnek el.

DieNanny CH 2017.01.22. 08:31:09

@mojyo:

"Szerintem van egy-ket ilyen itt azert, valoszinuleg kozulunk (marmint az ide kommentelok kozott) azok tartozhatnak a kozeposztalyba, akiknel az a harom feltetel teljesul, hogy nemcsak ertelmisegi vegzettseguek, de annak megfelelo munkat is vegeznek, es jol meg is fizetik oket."

Én személy szerint belevenném ebbe, hogy a szülei is értelmiségiek voltak-e? Mert az egy dolog, hogy 18 évesen elkezd egyetemet-főiskolát, de az első 18 év nagyon számít, hogy milyen környezetben, milyen szülőkkel szocializálódott. Milyen társasági élet volt gyermekkorában, milyen környéken laktak - bár Mo-on ez nehezen elhatárolható, hiszen egyetemi tanár és egy eladó is lehet ugyanannak a lépcsőháznak a lakója.

(Pl, ahol én éltem fiatalkoromban, ott a lépcsőházban lakott a polgármester, a jegyző, a művházigazgató, az én családom, meg egy autószerelő apuka a családjával.)

2017.01.22. 11:49:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Igen, mindenkepp, a csaladi hatter is rengeteget szamit, valoban ezt is bele szoktak erteni szerintem, amikor kutatjak ezt. Ez foleg szamit raadasul abbol a szempontbol, ahogy en irtam, marmint ilyen izles es szokasok alapjan, nem is ertem, hogy felejthettem ki. :)

Vannak ilyenek, hogy Magyarorszagon pl kifejezetten rossz ertelemben hasznaljak azt is, hogy "elso generacios ertelmisegi", meg van egy csomo ilyen dolog meg. Tenyleg sokat szamit.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.