December végén rengeteg határátkelő indul útnak, hogy az ünnepeket Magyarországon töltse. Ez alapvetően egy nagyon kellemes műfaj, amivel együtt jár némi szembesülés is, ami viszont már nem mindig kellemes műfaj. A mai poszt szerzőjének, Diggernek kijutott ebből is, abból is, jöjjenek a részletek!

„Otthon voltam 12 napot. Megmondom őszintén hogy egy folyamatos kalandtúra volt, de egy jó kalandtúra. Vezettem 1400 kilométert, részt vettem legalább hat ünnepi vacsorán, megnéztem két színházi és egy mozielőadást, hivatali ügyeket intéztem okmányirodákban, anyakönyvvezetőnél, közjegyzőnél. 

Találkoztam rég nem látott rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal. Lebonyolítottam egy Határátkelő találkozót. Beszéltem sok emberrel, láttam sok mindent, jót és rosszat is. Százötvenezer forint úgy röppent el, hogy azt se tudom mit vettem. 

Ezeknek a napoknak a történetét mondom most el. 

Az érkezés 

Tizennyolcadikán hajnali négykor autóval mentünk a reptérre. A kocsit ott hagytam a hosszútávú parkolóban, majd a Ryanair járatával irány Budapest Ferihegy. Elénk jött lányom barátja, akinek kocsiját egész idő alatt használtam, utólag is köszönöm neki. 

Onnan anyósomékhoz mentünk, ahol meglepetés ünnepi ebéd várt a fiam születésnapját megünneplendő. Anyósom székelykáposztája a műfaj csúcsa, annál finomabbat ember még nem csinált. 

A tortúra kezdete 

Másnap megkezdődött hivatali tortúránk. Igazából az itt szerzett élmények hatására született a poszt címe. Első utam az okmányirodába vezetett az egy éve csináltatott útlevelem átvételének eszközlése céljából. 

Egy dolgot előre bocsátanék. A hivatali ügyfélkezelés óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. Kedvesek, rugalmasak, abszolút segítőkészek. A RENDSZER kőkorszak. 

Szóval odamegyek a sorszámhúzó géphez. Felülről a harmadik az „Útlevél” menüpont. Útlevélért jöttem, értelemszerűen ezt a sorszámot téptem. Leültem és vártam. Aztán vártam. Aztán még mindig vártam. 

Végül odamentem az ajtónálló emberhez és megkérdeztem, hogy merre az annyi? Kérdi, hogy miért jöttem? Mondom az útlevélért. Nem jó számot húztam. Mi van??? Kérem szépen, a sorszámhúzó gépen van LEJJEBB egy írás, hogy „Kész okmányok átvétele”. 

Én kérek elnézést, hogy balga módon útlevélért jőve leragadtam az „útlevél” menüpontnál és nem olvastam végig „A polgármester lábmérete” pontig. 

Még egy dolog feltűnt várakozás közben. Emberek jönnek hónuk alatt két koszos rendszámtáblával. Nem tudom, de nem is érdekel, milyen célból hozták az okmányirodába. Állítólag valami ideiglenes forgalomból kivonás céljából. Mindegy is. 

Gipsz Jakab patikáriust arra kötelezni, hogy leszerelje a rendszámot, miközben autója motorháztetejét sem tudja felnyitni, egyszerűen nonszensz. Van ilyen még Nyizsnij Novgorodtól nyugatra? 

Dolgom végeztével átballagtam a gyönyörűen felújított Városháza épületébe az anyakönyvvezetőhöz. Elektromosan zárt ajtó, amit a recepciós nyit, majd nevem regisztrálása után odavezet az iroda ajtajába és bejelent az anyakönyvvezetőhöz. 

Kifogástalan ügyfélkezelés. Csak időpontot kértem és csütörtökön már a lányommal mentem ugyanoda. Voltak nála, ezért a recepciós az előtérben hellyel kínált, éppen csak alánk nem tolta a széket. Az épület, a fogadtatás, a bánásmód a környezet minimum európai színvonalú. 

DE 

Csak ez a DE ne lenne. Ügyünk végeztével az anyakönyvvezető ki akarta nyomtatni a jegyzőkönyvet. Na, itt ütött be a krach. Nem működött a nyomtató. Előttünk tíz perccel még működött. Gyors telefonos segítségkérés Kocka Vendelin rendszergazdától, aki telefonos távirányítással próbált segíteni. 

Az egyébként végtelenül korrekt, és udvarias hivatalvezető az utasításoknak megfelelően ide-oda dugdosta vezetékeket, kevés sikerrel. Én is beszálltam segíteni, és egy óra múlva nagy nehezen életre kelt a nyomtató. 

Na, most akkor álljunk meg egy szóra. 

Épül-szépül Magyarország. Gyönyörűen felújított középületek, szép közterek, tisztaság szinte mindenhol. Közlekedési morál jelentősen javult, az autósok megállnak a zebra előtt, az esztelen száguldozók is kikoptak a forgalomból. A hivatalnokok hozzáállása nagyságrendeket javult. Mintha mutatkozna valami élhető ország csírája. 

Ugyanakkor mikor bementem a bankba, pont akkor összeomlott a bank internetrendszere és semmit nem tudtam elintézni. Mikor útlevelet csináltattam, egy óráig ültem a bodegában, mert a fényképezőgép nem működött. Mikor az anyakönyvvezetőnél voltam a nyomtató sztrájkolt. Egyik barátom szerint mindez azért történik, hogy legyen miről írnom. 

Magyarország erősödik. Magyarország jobban teljesít. 

Ugye érthető miért adtam a kőkorszak címet az írásomnak? Lehetnek ott tündér aranyos ügyintézők, ha a mögöttük lévő RENDSZER füstjelekkel kommunikál. Hogy Alfonzó szavait vegyem kölcsön, képzeljünk el egy dúsan terített asztalt, minden földi jóval. Az asztal sarkán egy kis tányérban viszont van egy darab szar. Jó étvágyat mindenkinek. 

Evezzünk kellemesebb vizekre 

Felhívtam Bagossy Lacit az Örkény Színház rendezőjét, hogy össze kéne futni egy kis beszélgetésre vele, Epres Attilával és Mácsai Palival, mert vele még nem találkoztam. Mikor a Diggerdrájver premiere volt, ő külföldön tartózkodott. 

Laci mondta, hogy csütörtökön Epres is, Mácsai is játszik a Három nővérben, szerez két jegyet és utána beszélgetünk egy jót. Fantasztikus este volt, óriási művészi élményben volt részünk, és utána részt vettünk a társulat elképesztően jó hangulatú karácsonyi vacsoráján. Ezt az estét egy színikritikával bővítve külön posztban írtam meg. 

A következő napok karácsonyi hangulatban és családi körben teltek. Próbáltam visszafogni magam a nagy zabálásoktól, de köztudottan mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem, így néha... 

Vasárnap a lányom elrángatott moziba a Kaliforniai Gejl című egekig sztárolt emberkínzásra. A szék kényelmes volt. Több jót elmondani nem tudok. A filmkritika külön posztban fog megjelenni. 

A Határátkelő találkozó 

Aztán jött a Határátkelő találkozó. Harmadik alkalommal. Húsz fő körül jöttünk össze szerencsére jó dumás közvetlen, kellemes emberek a világ minden tájáról. Hagyományosan a Menzában kellett volna megrendezni, de már nem volt időpontjuk. Sok választásom nem volt, mert a közelben kellett másikat találni. Milyen jól tettem... 

A választás a Menzával szemben lévő Becketts ír étteremre esett. A találkozó előtt szóltam a Menza recepciósának, hogy ha valaki a Határátkelő találkozót keresi, azt irányítsák a túloldali Becketts-be. 

Így talált oda a világhíres csülkök tudora, a meglepetésvendég Dr. Csülök Vitya Grazból. Fergeteges társasági ember a figura, rendkívül örültem, hogy eljött.  Mindettől függetlenül a hely nem volt telitalálat. 

A társaság jó része egyszerre rendelt vacsorát, de például Tanato doktor már megette a magáét, sőt hazavonatozott Kecskemétre, majd sürgősségi ellátás keretében elvégzett két mammográfiát és megvizsgált három prosztatát, mikor Dikusz és a másik doktor, Kardio még nem kapta meg az ételét. 

Komolyan aggódtam az egészségükért, mert például Kardio az a filigrán típusú ember, aki a hasát szappanozza és a háta habzik. Mondom ezek itt halnak éhen velem szemben. Mindennek a teteje az volt, hogy mikor reklamáltunk, akkor megmagyarázták. Nem kellett volna. 

A társaság kiváló volt, rengeteg új ember, néhányan tavalyról. Nem tudnék olyan felsorolást csinálni, amiből ne maradna ki valaki, ezért nem is teszem. Jó találkozó volt. 

A magyar egészségügy 

Most megint valami kevésbé szívderítőről beszélnék. Sajnos nővérem veje súlyos betegséggel küzd. Ez nem tartozna senkire, ha nem adna pontos látleletet a magyar egészségügyről. 

A szóban forgó ember 49 éves 120 kilós bivalyerős ember volt még nem régen. Ő volt az, akire azt mondtam disznóvágáskor, hogy vele kettesben bármekkora disznót bevállalnék közelharcban. 

Mostanra magatehetetlen 80 kilós, az ágyon megfordulni képtelen ember lett belőle. Az orvosok szerint Alzheimer-kóros. Megjárt néhány kórházat, innen a tapasztalatok. 

Magyarországon a kórházak két csoportba sorolhatók. Hipermodern felújított, esetleg új csilivili kórház, vagy végletekig lepusztult, málló vakolatú romhalmaz. Köztes állapot nem nagyon van. 

Csak két jellemző bánásmódról számolnék be, amik fent említett rokonommal estek meg. Mikor a magatehetetlen beteget hazaadják, akkor elvileg a kórháznak biztosítani kellene egy állítható kórházi ágyat otthonra, amiben a hozzátartozók könnyebben ápolják. Amiben például fel tudják ültetni. 

Elvileg, mert a gyakorlatban ilyet nem sikerült szerezni. Nincs. Valószínűleg meg kell várni, amíg kihal valaki egy ilyen ágyból. A család összefogásának köszönhető, hogy egy vagyonért vettek ágyat, amit a magyar egészségügynek kellett volna adni. Magyarország erősödik. 

Másik eset. A betegszállító megérkezik a beteggel a lakáshoz. Kihúzzák a hordágyat, aminek a kerekei kiesnek. Utána a fogantyúja esik ki. Végül a beteget kézben becincálják a konyhába és ott leültetik egy székre megtámasztva az asztalon, majd elmennek. 

A feleség és az egyik leánygyerek szó szerint behúzták a szobába a beteg családfőt, hogy le tudják fektetni. Azért ez a jelenet nagyot ütne az Üvegtigris 4-ben. Kár hogy ez a magyar valóság. Még mindig túlzás a cím? 

Akkor talán annak a dúsan megrakott asztalnak a másik sarkára is odarakhatunk egy tányért. Jó étvágyat. 

Az árak 

Beszéljünk másról. Egyik barátom kívánságára néhány szót szólnék az árakról. A feleségemmel bementünk a Tescóba. Vettem egy nagy, négy közepes és két darab tenyérnyi karácsonyi papírszatyrot. Ehhez jött még két péksütemény és egy csomag Fürstli virsli. Végösszeg 5200 Ft. 

Kicsit vesézzük ezt ki közelebbről. A nagy papírszatyor 700 Ft, a két közepes 1200 Ft, a másik két közepes 1000 Ft, a két kicsi 400 Ft. Összesen 3300 Ft. Ez majdnem 10 font 7 db papírzacskóért. 

Ennyi pénzért egy brit minimálbéres munkás kevesebb, mint másfél órát dolgozik. A magyar minimálbéres pedig hat és fél órát. A vicc az, hogy úgy vettük meg a szatyrokat, hogy nem néztük meg az árát. Egyszerűen nem számítottunk rá, hogy ennyibe fog kerülni. 

A Diggerdrájver 

Következő program a Diggerdrájver című monodráma megtekintése volt. Valami kókler londoni árokásó blogjából csinálták. Ez a földtúró most a családjával és barátokkal nézte meg az előadást. 

A premier óta másodszor látta. Most fordult elő először, hogy felismerték. Egy előtte ülő néző hátrafordult és megkérdezte, hogy hogy a szerző nem az első sorban ül? Kiderült, hogy hűséges olvasója a blogjának és az ott szereplő képek alapján felismerte. Kellemesen elbeszélgettek kezdésig. 

Epres Attila egybeforrt a szereppel. Beleérett. Ő volt a Diggerdrájver, akinek ELHISSZÜK, hogy a Diggerdrájver. Az igazi blogger pedig, aki a nézőtéren ült, igencsak sűrűn törölgette a könnyeit, pedig ha valaki, akkor ő minden szót ismert. 

Most döbbent rá, hogy mit is írt valójában. Most döbbent rá, hogy egy kívülről keménynek mutatkozó joviális ember életében is milyen drámák bújnak meg, mikor a barátjára vagy szüleire emlékezik. Hogy megfelelő előadásban milyen drámaiak lehetnek az emlékek. Aztán persze a következő pillanatban jót nevetünk egy vidám sztorin. 

A családommal és barátokkal néztük meg az előadást. Különleges élmény volt, mert mindenki személyesen ismer minden szereplőt a színdarabban. A drámai csúcspontokat ugyanúgy végigkönnyezték, mint én. Mellettem ült egy újságíró barátom, aki ezt a kritikát írta utána. 

Kalandos végjáték 

Az előadás után 11 órára hazaértünk, aztán fél háromkor keltünk és irány Ferihegy. A végjáték elég kalandosra sikeredett. A feleségemet megtámadta valami vírus és alig állt a lábán. 

A Ferihegyi reptéren az a gyakorlat, hogy kapunyitás után beterelnek egy hangárba, ahol majdnem egy órát kell állni minden kommunális lehetőség nélkül. Miért van erre szükség, nem tudom, de aki nem érzi jól magát, annak igazi tortúra. Aki jól érzi magát annak is. 

Na, mindegy, ezen is túl lettünk, a következő meglepetés a hosszútávú parkolóban ért. Nem indult az autónk. Próbáltunk mindent, tartalék akkumulátort, másik autóról indítást, betolást, nem indult. 

A lényeg nem ez. Amiért mindezt elmondom az az, hogy a végén nem tudtam mást csinálni, mint felhívtam Tibor barátomat, aki első szóra AZONNAL indult a megsegítésünkre. 

Kijött a repülőtérre, ami 60 kilométer a háztól, és kötéllel behúzva az autót az azonnal elindult. Mindezt baráti gesztusként… 

Ő az, aki szerepel a színdarabban is, ahol Diggerdrájver azt mondja róla, hogy „megtiszteltetés, hogy ismerhetem”. 

TARTOM. 

U.i.: A fenti posztban említettem egy film- és egy színikritikai posztot. A Határátkelő blog tematikájába nem férnek bele a témájuk miatt. Közkívánatra esetleg a bloggazda megjeleníti, ha pedig nem, akkor a Diggerdriver blogon el lehet olvasni. (Ha gondoljátok, akkor valamelyik szombaton szívesen kiteszem - HÁ)

HÍRMONDÓ

Neked van 10 millió forint megtakarításod?

A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint a magyar háztartásoknak 10 millió forintnál is több megtakarításuk van. Egy átlagos családnak ez alapján nagyjából 850 ezer forintja van odahaza bankókban, és emellett tart még néhány tízezer forintnyi valutát is.

Lesújtó kép a magyar munkaerőpiacról 

Ötből négy cégnek okoz gondot a munkaerőhiány, de minden ötödiknél kevés a diplomás is. 

Kiket várnak tárt karokkal a németek? 

A német gazdaság köszöni, nagyon jól van és várja a munkaerőt. Na de kiket?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.