A címben feltett kérdés jóformán megválaszolhatatlan (ízlés kérdése a dolog), de annyiban érdekes, hogy az egyik ajánlott poszt szerzőjének a nagymamája konkrétan azzal érvelt az új-zélandi kalandozás ellen, hogy Kecskemétnél nincsen szebb. Emellett kiderül, hogy mi a különbség a Minor Nonconformance, a Major Nonconformance, az Improvement Opportunity, és a Non Issue között, végül (ha már nyakunkon a karácsony) egy kis ünnepi brownie receptet is kaptok (egyébként a férfiak tudnak sütni)?

Ja, és ha már ünnepek, arra gondoltam, ha sétáitok közben esetleg fotóztok feldíszített házakat, akkor küldjétek el a képeket, valamelyik hétvégén szerintem érdekes poszt lehetne belőle. A cím még mindig hataratkeloKUKAChotmail.com.

„Ott vágnám hókon egy tepsi kakaós csigával”

Speciel szerintem kár lenne a kakaós csigáért, de most nem is erről van szó, hanem arról, hogyan reagál egy család, amikor a lányuk bejelenti, hogy ő bizony elmenne kalandozni egy kicsit Új-Zélandra – miként tette azt a Hortobágyi Rántott Vombat blog szerzője. (Hogy aztán ne egyedül térjen haza…)

„2014 júniusáig tengettem az átlagos jogász lányok életét: csinos ruhákban, magas presztízsű munkahelyeken, felelősségteljes pozíciókban teltek a napjaim. Szerettem a munkám, volt hobbim (írtam és cukrászkodtam), kiélveztem a főváros nyújtotta minden lehetőséget, és amikor csak lehetett utazgattam. 

De egyszer csak jött egy érzés, egy vágy, ami nem hagyott nyugodni, hogy ki kell kicsit szállni ebből a mókuskerékből és egyetlen (na jó, másfél) hátizsákkal elmenni világgá. 

Egészen pontosan 17 ezer kilométerre az otthonomtól. Egyedül, nőként, hátizsákos utazóként. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy gyakran csináltam ilyen őrültséget, gyorsan leszögezem, hogy korábban még 200 kilométernél messzebbre se mentem egyedül – leszámítva egy félévnyi külföldi ösztöndíjat -, így nem mondanám, hogy rutinom volt a dologban. De hát a komfortzónán kívüli lét attól izgalmas, hogy totál ismeretlen számunkra. (...) 

Úticélom a varázslatos, izgalmas és megunhatatlan Új-Zéland volt, egy kis ausztrál kitérővel. Közel egy évig utazgattam Down Under-en, négy hónapon át éltem autókban, és ez az utazás éppoly izgalmas volt belül is, mint kívül. 

Már maga az előkészület is komoly pszichés tréning volt, hiszen nem ismertem senkit sem a barátaim között, sem a családomban, aki legalább fele ilyen őrült lett volna és nekivág másfél hátizsákkal a világ végének. Éppen ezért próbáltam a családnak is kis dózisban adagolni a hírt: először azt mondtam el, hogy hova megyek, aztán hogy mikor, végül hogy mennyi időre. 

Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, ami most, hogy új pozíciómba (aka Anya) léptem, egész érthetővé vált számomra. Mégis ki örülne annak, ha a gyereke egy napon bejelentené, hogy felmondott, bedobozolt és lelécel ismeretlen időre ismeretlen helyre, mert ő „körbe akarja sütni Down Under-t”? Én mondjuk ott vágnám hókon egy tepsi kakaós csigával. 

Nos, hasonlóan jól reagált az én családom is: a Pótanyám konkrétan visszakérte a karácsonyi ajándékként szánt kiskosztümömet, mondván nem kell ahhoz szép ruha, hogy kávézókban idétlenkedjek a világ másik felén. A nagymamám pedig közölte, hogy ez egy baromság, Kecskemétnél szebb hely úgy sincs. (...) 

Aztán, ahogy az már lenni szokott a romantikus lányregényekben, a nagy kaland közepén összetalálkoztam azzal a csodálatos félig kiwi-félig maori vízilabdázó és/vagy rögbis félistennel, akire szingli fantáziáimban mindig is vágytam. 

Ja, nem. Ellenben összeismerkedtem egy roppant kedves, jó humorú, szegedi fiúval. Mert hát nyilván, 17 ezer kilométerre az otthonodtól kivel sodor össze az élet, ha nem egy szegedivel? Így történt hát, hogy új-zélandi pasim ugyan nem lett, de magyar vőlegényem igen. (...) 

Én ugyanis tartottam magam az elveimhez: nekem nem kell magyar barát. Mégis ki az az elfuserált, aki a világ túlfelén egy magyar pasival jön össze? A jóember komolyan vette a dilemmámat, úgy érezte, mégiscsak ő a férfi, orvosolni kell a helyzetet: ha nem akarok magyar barátot, akkor nem lesz.

Én mondjuk úgy gondoltam, hogy vessünk véget a románcnak. Ő meg úgy, hogy megkérte a kezem: szóval már nem barátom volt, hanem vőlegényem. 

Így tértem végül haza életem addigi legnagyobb kalandjából: a másfél hátizsákon túl hoztam egy vőlegényt is."

A teljes posztért ide kattintsatok.

Így működik egy uniós fordítóiroda

Nekem valahogy sosem volt álmaim netovábbja, hogy egy fordítóirodában dolgozzak, de ez még nem jelenti azt, hogy ennek a munkáinak nincsenek meg a szépségei és kihívásai. Sőt… - mint ez a Luxemb(o)urgból szeretettel blogból is kiderül.

„Amit a legjobban szeretek, az az, amikor fel kell deríteni valamilyen problematikus esetet, hogy ki hol rontott el mit? (néha én vagyok az alany), meg amikor az európai bizottsági kapcsolattartóink valami lehetetlent kérnek, de megcsináljuk (és amikor hálásak érte!, na az az igazi), meg az is nagyon jó, amikor a kis csapatomban a többiek tök ügyesen megoldanak valami issue-t, az olyan jó érzés, hogy na, hát tőlem tudják, hogy hogy kell. :))

És azt is szeretem, amikor valamilyen, szöveggel kapcsolatos problémát kell megoldanom (kb. minden egyes magyar-angol fordításnál segítenem kell a lektornak) - ilyenből az volt a legextrémebb, amikor egy magyar-angol fordításban a fordító véletlenül (?) kihagyott két mondatot, vagyis azokat magyarul hagyta, nem fordította le, és megkért a lektor, hogy fordítsam már le én, mert a fordító annyira szar, hogy akkor már inkább én csináljam meg (ez sokkal hízelgőbb volt élőben, mint amilyennek így hangzik), és majd átírja, ha kell, és végül nem is javított bele semmit. :D

Amit legkevésbé szeretek, az a Bizottságtól érkező hivatalos visszajelzések teljes ügyintézése (az ő belsős fordítóik hetente random szövegeink random fordításainak random 10%-át, de az adott szövegnek legalább egy oldalát ellenőrzik, és ennek kétféle eredménye van: elfogadható vagy nem elfogadható, utóbbi esetben az adott fordítás árának 50%-át vissza kell, hogy fizessük), nem is azért, mert amikor nem fogadnak el egy fordítást, akkor az anyagi veszteséggel jár, hanem mert irtó macerás, és ráadásul a macera egy része abszolút fölösleges.

A cégnek van ugyanis egy amerikai része is, máig nem tudom, ők mi a pékkel foglalkoznak (a számunkra abszolút fölösleges macera kreálásán kívül), de az a lényeg, hogy ők használnak egy online felületet az összes, bármilyen ügyféltől érkező bármilyen jellegű feedback adminisztrálására, és nyár óta nekünk is ezt KELL használnunk.

Ez egy ilyen tipik amerikai dolog, mindennek nevet kell adni, Csupa Nagybetűvel, biztos, ami biztos, például a feedbackeket többek között a következő kategóriák egyikébe kell besorolni: Minor Nonconformance, Major Nonconformance, Improvement Opportunity, Non Issue. Most tessék mondani, melyik nonconformance nem lehetőség a fejlődésre? :P

Aztán, ha az ember adminisztrálta, hogy mondjuk major nonconformance, mert félrefordítás, akkor utána választani kell, hogy mit csinálok/tam, hogyaszongya, Corrective Action vagy Correction (nem ugyanaz!!!) vagy Preventive Action, és az pontosan mi volt, miért, ki, hogyan, mikor, stb-stb.

Mindez egy baromi lassú és abszolút nem 21. századi online felületen, amit „nem fognak megváltoztatni, de szóljunk, ha van javaslatunk, hogy hogyan lehetne felhasználóbarátabb” (kettővel feletti főnököm). Nekem van egy javaslatom, eltaláltátok.”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Szeretnek-e a férfiak süteményt sütni?

Az általánosítás mindig veszélyeket rejt magában, én már láttam olyan férfit, aki szeretett (mi több: tudott is!) süteményt sütni, de kétségtelen, hogy többségben vannak azok, akiknél a főzés még elmegy, de a sütemény már túl van a határon. E hosszadalmas bevezető után fogunk eljutni a brownie-ig a Frankfurti mesék blog tolmácsolásában.

„A receptet az egyik kolléganőmtől kaptam, de kicsit átalakítottam, ezért merem nektek sajátomként prezentálni. Az elkészítése annyira egyszerű, hogy még egy férfi is el tudja készíteni.

És mielőtt még felhörögnél, hogy hogy mondhatok ilyet, miért is ne tudna egy férfi sütni, el kell mondjam, hogy biztos tudnak, csak én még egyetlen egyet sem láttam, akinek türelme is lett volna hozzá. Elméletben menne a dolog, csak gyakorlatban nem igazán. (Szóljatok nyugodtan, ha szerintetek nem így van.)

A főzés az persze más. Az művészet, ott valami valóban ehető készül, nem csak egy falat édesség a kávé mellé. Ott lehet férfiasan, szexin alkotni, maga a teremtő erő megnyilvánulása, gondoljunk csak a grillezésre: a levadászott, elejtett vad nyílt tűzön való elkészítése, majd a család élelemmel való ellátása bizonyára egy ősi ösztön megnyilvánulása.

Így már érthető, hogy a rózsaszín muffinpapírba csomagolt cuki cukordekorációval ellátott édes, nyúlós, ragadós falatok elkészítése semmilyen férfiösztönt nem hív elő.

Ezt az öcsém is megerősítette, mert szerinte a főzés az kúl, meg alkotás, míg a sütés olyan mintha megint rémálmai kémia óráján lenne, ahol egy mini mérleggel kell méricskélje a hozzávalókat. (Egyébként láttam az ő általa készített brownie-kat, hát valóban nem kellett volna erőltetnie a sütést).

Ez a mai recept viszont annyira egyszerű, hogy a férjem legutóbb egyedül készítette el. Az eredeti változat nem egy diétás verzió, de a legjobb, hogy annyira univerzális, hogy minden egyes hozzávalója kicserélhető amennyiben a kevésbé hízlaló változatban készítenénk el."

Magával a recepttel most nem fárasztanálak titeket itt, látogassatok el a Frankfurti mesék blog posztjához, ott megtaláljátok.

HÍRMONDÓ

Rengeteg pénzt utaltak haza a határátkelők

Még dollárban is több milliárdos tétel a hazautalt összeg. Azért az élvonalban bőven akadnak meglepetések.

Fontos változás jön a német autópályákon!

Várhatóan a jövő évi parlamenti választásokat követően a külföldieknek is fizetőssé válnak a német autópályák. Részletek itt.

A legjobb határátkelős karácsonyi reklám

Az ünnepek közeledtével a csapból is karácsonyi reklámok folynak, melyek közül elég nehéz kiemelkedni. Van, akinek mégis sikerült, és a dolog úgy áll, hogy tényleg aranyos lett és még a határátkelésről is szól. Látni kell, na!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.