oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. december 04. 06:45,  Szebb-e Kecskemét, mint Új-Zéland? 81 komment

2016. december 04. 06:45 Határátkelő

Szebb-e Kecskemét, mint Új-Zéland?

A címben feltett kérdés jóformán megválaszolhatatlan (ízlés kérdése a dolog), de annyiban érdekes, hogy az egyik ajánlott poszt szerzőjének a nagymamája konkrétan azzal érvelt az új-zélandi kalandozás ellen, hogy Kecskemétnél nincsen szebb. Emellett kiderül, hogy mi a különbség a Minor Nonconformance, a Major Nonconformance, az Improvement Opportunity, és a Non Issue között, végül (ha már nyakunkon a karácsony) egy kis ünnepi brownie receptet is kaptok (egyébként a férfiak tudnak sütni)?

Ja, és ha már ünnepek, arra gondoltam, ha sétáitok közben esetleg fotóztok feldíszített házakat, akkor küldjétek el a képeket, valamelyik hétvégén szerintem érdekes poszt lehetne belőle. A cím még mindig hataratkeloKUKAChotmail.com.

hortobagyirantott.jpg

„Ott vágnám hókon egy tepsi kakaós csigával”

Speciel szerintem kár lenne a kakaós csigáért, de most nem is erről van szó, hanem arról, hogyan reagál egy család, amikor a lányuk bejelenti, hogy ő bizony elmenne kalandozni egy kicsit Új-Zélandra – miként tette azt a Hortobágyi Rántott Vombat blog szerzője. (Hogy aztán ne egyedül térjen haza…)

„2014 júniusáig tengettem az átlagos jogász lányok életét: csinos ruhákban, magas presztízsű munkahelyeken, felelősségteljes pozíciókban teltek a napjaim. Szerettem a munkám, volt hobbim (írtam és cukrászkodtam), kiélveztem a főváros nyújtotta minden lehetőséget, és amikor csak lehetett utazgattam. 

De egyszer csak jött egy érzés, egy vágy, ami nem hagyott nyugodni, hogy ki kell kicsit szállni ebből a mókuskerékből és egyetlen (na jó, másfél) hátizsákkal elmenni világgá. 

Egészen pontosan 17 ezer kilométerre az otthonomtól. Egyedül, nőként, hátizsákos utazóként. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy gyakran csináltam ilyen őrültséget, gyorsan leszögezem, hogy korábban még 200 kilométernél messzebbre se mentem egyedül – leszámítva egy félévnyi külföldi ösztöndíjat -, így nem mondanám, hogy rutinom volt a dologban. De hát a komfortzónán kívüli lét attól izgalmas, hogy totál ismeretlen számunkra. (...) 

Úticélom a varázslatos, izgalmas és megunhatatlan Új-Zéland volt, egy kis ausztrál kitérővel. Közel egy évig utazgattam Down Under-en, négy hónapon át éltem autókban, és ez az utazás éppoly izgalmas volt belül is, mint kívül. 

Már maga az előkészület is komoly pszichés tréning volt, hiszen nem ismertem senkit sem a barátaim között, sem a családomban, aki legalább fele ilyen őrült lett volna és nekivág másfél hátizsákkal a világ végének. Éppen ezért próbáltam a családnak is kis dózisban adagolni a hírt: először azt mondtam el, hogy hova megyek, aztán hogy mikor, végül hogy mennyi időre. 

Az ötlet nem aratott osztatlan sikert, ami most, hogy új pozíciómba (aka Anya) léptem, egész érthetővé vált számomra. Mégis ki örülne annak, ha a gyereke egy napon bejelentené, hogy felmondott, bedobozolt és lelécel ismeretlen időre ismeretlen helyre, mert ő „körbe akarja sütni Down Under-t”? Én mondjuk ott vágnám hókon egy tepsi kakaós csigával. 

Nos, hasonlóan jól reagált az én családom is: a Pótanyám konkrétan visszakérte a karácsonyi ajándékként szánt kiskosztümömet, mondván nem kell ahhoz szép ruha, hogy kávézókban idétlenkedjek a világ másik felén. A nagymamám pedig közölte, hogy ez egy baromság, Kecskemétnél szebb hely úgy sincs. (...) 

Aztán, ahogy az már lenni szokott a romantikus lányregényekben, a nagy kaland közepén összetalálkoztam azzal a csodálatos félig kiwi-félig maori vízilabdázó és/vagy rögbis félistennel, akire szingli fantáziáimban mindig is vágytam. 

Ja, nem. Ellenben összeismerkedtem egy roppant kedves, jó humorú, szegedi fiúval. Mert hát nyilván, 17 ezer kilométerre az otthonodtól kivel sodor össze az élet, ha nem egy szegedivel? Így történt hát, hogy új-zélandi pasim ugyan nem lett, de magyar vőlegényem igen. (...) 

Én ugyanis tartottam magam az elveimhez: nekem nem kell magyar barát. Mégis ki az az elfuserált, aki a világ túlfelén egy magyar pasival jön össze? A jóember komolyan vette a dilemmámat, úgy érezte, mégiscsak ő a férfi, orvosolni kell a helyzetet: ha nem akarok magyar barátot, akkor nem lesz.

Én mondjuk úgy gondoltam, hogy vessünk véget a románcnak. Ő meg úgy, hogy megkérte a kezem: szóval már nem barátom volt, hanem vőlegényem. 

Így tértem végül haza életem addigi legnagyobb kalandjából: a másfél hátizsákon túl hoztam egy vőlegényt is."

A teljes posztért ide kattintsatok.

Így működik egy uniós fordítóiroda

Nekem valahogy sosem volt álmaim netovábbja, hogy egy fordítóirodában dolgozzak, de ez még nem jelenti azt, hogy ennek a munkáinak nincsenek meg a szépségei és kihívásai. Sőt… - mint ez a Luxemb(o)urgból szeretettel blogból is kiderül.

„Amit a legjobban szeretek, az az, amikor fel kell deríteni valamilyen problematikus esetet, hogy ki hol rontott el mit? (néha én vagyok az alany), meg amikor az európai bizottsági kapcsolattartóink valami lehetetlent kérnek, de megcsináljuk (és amikor hálásak érte!, na az az igazi), meg az is nagyon jó, amikor a kis csapatomban a többiek tök ügyesen megoldanak valami issue-t, az olyan jó érzés, hogy na, hát tőlem tudják, hogy hogy kell. :))

És azt is szeretem, amikor valamilyen, szöveggel kapcsolatos problémát kell megoldanom (kb. minden egyes magyar-angol fordításnál segítenem kell a lektornak) - ilyenből az volt a legextrémebb, amikor egy magyar-angol fordításban a fordító véletlenül (?) kihagyott két mondatot, vagyis azokat magyarul hagyta, nem fordította le, és megkért a lektor, hogy fordítsam már le én, mert a fordító annyira szar, hogy akkor már inkább én csináljam meg (ez sokkal hízelgőbb volt élőben, mint amilyennek így hangzik), és majd átírja, ha kell, és végül nem is javított bele semmit. :D

Amit legkevésbé szeretek, az a Bizottságtól érkező hivatalos visszajelzések teljes ügyintézése (az ő belsős fordítóik hetente random szövegeink random fordításainak random 10%-át, de az adott szövegnek legalább egy oldalát ellenőrzik, és ennek kétféle eredménye van: elfogadható vagy nem elfogadható, utóbbi esetben az adott fordítás árának 50%-át vissza kell, hogy fizessük), nem is azért, mert amikor nem fogadnak el egy fordítást, akkor az anyagi veszteséggel jár, hanem mert irtó macerás, és ráadásul a macera egy része abszolút fölösleges.

A cégnek van ugyanis egy amerikai része is, máig nem tudom, ők mi a pékkel foglalkoznak (a számunkra abszolút fölösleges macera kreálásán kívül), de az a lényeg, hogy ők használnak egy online felületet az összes, bármilyen ügyféltől érkező bármilyen jellegű feedback adminisztrálására, és nyár óta nekünk is ezt KELL használnunk.

Ez egy ilyen tipik amerikai dolog, mindennek nevet kell adni, Csupa Nagybetűvel, biztos, ami biztos, például a feedbackeket többek között a következő kategóriák egyikébe kell besorolni: Minor Nonconformance, Major Nonconformance, Improvement Opportunity, Non Issue. Most tessék mondani, melyik nonconformance nem lehetőség a fejlődésre? :P

Aztán, ha az ember adminisztrálta, hogy mondjuk major nonconformance, mert félrefordítás, akkor utána választani kell, hogy mit csinálok/tam, hogyaszongya, Corrective Action vagy Correction (nem ugyanaz!!!) vagy Preventive Action, és az pontosan mi volt, miért, ki, hogyan, mikor, stb-stb.

Mindez egy baromi lassú és abszolút nem 21. századi online felületen, amit „nem fognak megváltoztatni, de szóljunk, ha van javaslatunk, hogy hogyan lehetne felhasználóbarátabb” (kettővel feletti főnököm). Nekem van egy javaslatom, eltaláltátok.”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Szeretnek-e a férfiak süteményt sütni?

Az általánosítás mindig veszélyeket rejt magában, én már láttam olyan férfit, aki szeretett (mi több: tudott is!) süteményt sütni, de kétségtelen, hogy többségben vannak azok, akiknél a főzés még elmegy, de a sütemény már túl van a határon. E hosszadalmas bevezető után fogunk eljutni a brownie-ig a Frankfurti mesék blog tolmácsolásában.

brownie.jpg

„A receptet az egyik kolléganőmtől kaptam, de kicsit átalakítottam, ezért merem nektek sajátomként prezentálni. Az elkészítése annyira egyszerű, hogy még egy férfi is el tudja készíteni.

És mielőtt még felhörögnél, hogy hogy mondhatok ilyet, miért is ne tudna egy férfi sütni, el kell mondjam, hogy biztos tudnak, csak én még egyetlen egyet sem láttam, akinek türelme is lett volna hozzá. Elméletben menne a dolog, csak gyakorlatban nem igazán. (Szóljatok nyugodtan, ha szerintetek nem így van.)

A főzés az persze más. Az művészet, ott valami valóban ehető készül, nem csak egy falat édesség a kávé mellé. Ott lehet férfiasan, szexin alkotni, maga a teremtő erő megnyilvánulása, gondoljunk csak a grillezésre: a levadászott, elejtett vad nyílt tűzön való elkészítése, majd a család élelemmel való ellátása bizonyára egy ősi ösztön megnyilvánulása.

Így már érthető, hogy a rózsaszín muffinpapírba csomagolt cuki cukordekorációval ellátott édes, nyúlós, ragadós falatok elkészítése semmilyen férfiösztönt nem hív elő.

Ezt az öcsém is megerősítette, mert szerinte a főzés az kúl, meg alkotás, míg a sütés olyan mintha megint rémálmai kémia óráján lenne, ahol egy mini mérleggel kell méricskélje a hozzávalókat. (Egyébként láttam az ő általa készített brownie-kat, hát valóban nem kellett volna erőltetnie a sütést).

Ez a mai recept viszont annyira egyszerű, hogy a férjem legutóbb egyedül készítette el. Az eredeti változat nem egy diétás verzió, de a legjobb, hogy annyira univerzális, hogy minden egyes hozzávalója kicserélhető amennyiben a kevésbé hízlaló változatban készítenénk el."

Magával a recepttel most nem fárasztanálak titeket itt, látogassatok el a Frankfurti mesék blog posztjához, ott megtaláljátok.

HÍRMONDÓ

Rengeteg pénzt utaltak haza a határátkelők

Még dollárban is több milliárdos tétel a hazautalt összeg. Azért az élvonalban bőven akadnak meglepetések.

Fontos változás jön a német autópályákon!

Várhatóan a jövő évi parlamenti választásokat követően a külföldieknek is fizetőssé válnak a német autópályák. Részletek itt.

A legjobb határátkelős karácsonyi reklám

Az ünnepek közeledtével a csapból is karácsonyi reklámok folynak, melyek közül elég nehéz kiemelkedni. Van, akinek mégis sikerült, és a dolog úgy áll, hogy tényleg aranyos lett és még a határátkelésről is szól. Látni kell, na!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Németország Új-Zéland Luxembourg

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5412020747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.12.04. 08:14:47

Ezek a nagymamák! :))

Igen, a férfiak is tudnak sütni. De még hogy! Igaz anno a 150 kilós séfről aki a főnököm volt nem a szexiség jutott eszembe, hanem az amikor rám ejtett egy asztal méretű tepsit teli somlói galuskával. :))

Buchhalter 2016.12.04. 08:22:45

Jó volt az Új-Zélandi szöszenet.A hírmondóra reagálnék: annyira propaganda ízű ez a tolják haza a kintiek a pénzt zsákszámra....persze,hogyne!A németek meg jön a választás,hogy kezdenek keményíteni:5 év meló után kaphat valaki segélyt úgy mint a helyi német és legalább letolt valahol bejelentve fél évet kaphat mindössze 1 havi segélyt.Mi lesz még itt Európában?A fizetendő autópálya meg már csak körítés.

verkagrafomanka 2016.12.04. 08:43:10

Csak egy kis pontosítás, elsősorban @Határátkelő: olyan, hogy "uniós fordítóiroda", nincs. Olyan van - mint a mi esetünk -, hogy egy fordítóiroda pályázaton elnyeri a lehetőséget, hogy az uniós szövegek egy részét x évig fordítsa. De ez a megrendeléseinek csak egy részétől képezi, ettől nem lesznek uniós, ugyanúgy az adott ország magánszférájában uralkodó szabályok szerint működik.
Ezen kívül minden iroda másképp működik, és attól, hogy nálunk van ez a hülye visszajelzés-követő rendszer, még nem lehet kijelenteni, hogy az összes iroda, amelyik valamelyik uniós intézménynek fordít, így működik. :) Nem akarok beszólni, csak úgy érzem, zavar van az erőben az "uniós" szó használatát illetően. :)

verkagrafomanka 2016.12.04. 08:44:51

@verkagrafomanka: *részét, *lesz (I love autocorrect!)

SzZoole 2016.12.04. 10:47:26

Tobb mint 20 ev tapasztalatom van a cukraszatban,pontosabban cukraszfelesegbol,de egy egyszeru piskotat nem tudnek elkesziteni.Sokat segitettem neki amikor otthon dolgozott,szuletesnapok,nevnapok,hazavatok,legeny/leanybucsuk,hazavatok,eskuvok,husvet,karacsony stb..de a segitseg kimerult annyiban,hogy az alapanyagot bevasarlasa,mosogatas es hazhozszallitas.
Sokszor elneztem,hogy hogy a fenebe van turelme az aprolekos munkakhoz/disziteshez,mert engem mar a nezestol is az ideg rangatott.
Viszont a fozeshez sok turelmem van,az az en vilagom:)

**mimi** 2016.12.04. 11:11:01

Rántott Vombat utazását követtem a blogján...tiszta sárga voltam az irigységtol:)

adg 2016.12.04. 11:31:18

@**mimi**: nekunk tartott sajat elmenybeszamolot, amikor a lanyommal sutit keszitettek. :)

SzZoole 2016.12.04. 11:48:17

@adg: an ezzel most le is forraztad szegeny @**mimi**: -ket:))

**mimi** 2016.12.04. 12:17:55

@adg: sooot ha jól emlékszem a földimmel is találkoztak Wellyben, meg a nagy utazó Csopke kutyajukkal :)

**mimi** 2016.12.04. 12:19:58

@Zoole[uk]:
Nagyon szeretem az utazók írásait olvasni... kicsit olyan mintha ott lehetnek en is:)
Nekem mar csak ilyen módon valósul meg a Nagy Utazás ...

M. Péter 2016.12.04. 12:39:58

Kecskemétnek egy előnye feltétlenül van Új-Zélanddal szemben, Kecskeméten kevesebb a földrengés.

SzZoole 2016.12.04. 12:40:15

@**mimi**: de azert ha megint erre jarsz tudod,hogy szivesen latott vendeg vagy:)))

2016.12.04. 12:51:24

Az mit jelent, hogy hokon vagni?

fhdgy 2016.12.04. 13:03:23

@mojyo: Mégpontosabban homlokon!

P.Elliot 2016.12.04. 13:11:24

@mojyo: Szerintem nyakon vagni de nem biztos, inkabb csak sejtem.

2016.12.04. 13:14:48

Aha, koszonom szepen a magyarazatot, ez valami kecskemeti tajnyelv lehet, en meg soha eletemben nem hallottam. :D

fhdgy 2016.12.04. 13:15:16

@mojyo: @P.Elliot:

ezt találtam róla: ( google a barátod )

hók hók fn Hókon üt: a) tarkón üt, vág. b) fejbe üt, vág. Uty hókon ütötte, hogy beszakatt a feje. Hókon teremt/csap/vág: a) halántékon csap, vág. b) fejbe üt, vág.

fhdgy 2016.12.04. 13:18:57

@mojyo: Nem hinném, hogy kecskeméti, én Somogyban tanultam!

Azt sem gondolom, hogy tájnyelvi lenne, hisz Somogy elég messze van Kecskeméttől,

Szerintem inkább csak régies.

Csodabogár 2016.12.04. 13:19:34

Érdekes és jó merítés a mai. Jó volt olvasni.
Szerintem a legszebb város Budapest, de azért örömmel nézegettem a világot másfele is. Kihagytam ugyan New Zealandot és Ausztráliát is, de azok nem is érdekeltek. Viszont sajnálom, hogy kimaradt Dél-Amerika. Na majd a következő életemben.:-)

2016.12.04. 13:20:12

@fhdgy: Megegyszer koszonom szepen, mostmar nem kell tovabb kutakodni, ertem mar :)

Csodabogár 2016.12.04. 13:20:38

@fhdgy: Én is ismertem, pedig tőzsgyökres pesti vagyok.

fhdgy 2016.12.04. 13:27:07

@mojyo: @Csodabogár: Én somogyi vagyok, már gyerekkoromban jól ismertem.

Nem azért "kutakodtam" utána, hogy kiderítsem, hogy mit jelent, hanem, hogy egészen pontosan mit jelent.

Sok szó, kifejezés, szólás-mondás van, amit tökéletesen tudok használni, érteni, de csak körbe tudom írni a jelentését.

Itt is tudtam egyből, hogy valahol a fején megcsapni, megütni valakit, de hogy a fej pontosan melyik részén, nos, csak abban nem voltam biztos.

P.Elliot 2016.12.04. 13:32:06

Nagyon rovid poszt, meg osszefoglalonak is. Az a baba egy tunderke ott a kocsiban, gratulalok hozza.
Az elso pillantas a posztolo megpillantasara az volt hogy a frufru es a sima haj rosszul all rajta, oregiti. Nem, nem en vagyok a szakerto de egyszer lattam a teveben egy musort ahol egy sztar fodrasz/ nem osztogatjak ezt a cimet csak ugy/, arrol beszelt hogy a kinezet a frizuraval kezdodik es barmilyen furcsa tobb evet rak ra az illetore vagy vesz el belole a haj, jelentosebb mint egy arckikeszites.
Mindjart be is mutatta a tudomanyat ha mar a teve megfizette a szerepleset. Az ot figyelo tomegbol/ a New Yorki valamelyik nagy tevecsatorna elott allo/ uvegfal, utcarol lehet nezni a musort/, behivtak nehany vallalkozo szemelyt akin bemutatta hogy mit tud.
Istenemre mondom, tudott, volt koztuk egy fekete no, abszolut lenyirt rovid fius frizuraval ami szinte ferfi benyomast keltette, meg nyirt rajta, formalta, valami bronzos szinre festette, amikor kesz lett egy csinos, noies divatos haja lett abbol a semmibol ami volt rajta, hihetetlen volt. Hat meg a tobbi.
Ezt csak azert mondom mert volt koztuk egy ilyen arcu, haju min a posztolo, a frufrut eltunette rola, valami felrehuzott frufruszeruseg maradt de az a fel tetejerol indult valahogy, jobbra, balra lehetett huzni, hatra is valami modon/ na, itt kaptam kedvet a fodraszathoz/nagy laza puha, telt es rovidebb hullamokban allt a haj, szep keretbe foglalva az arcat ami valahogy masfele lett, fiata,l/ 45 koruli no volt/, ahogy elmosolyodott a no, olyan edes kis arca lett ami elotte nem volt.
Ekkor ertettem meg hogy mi az a szo hogy mesterfodrasz, az aki erre szuletett es aki a szarbol/ elnezest/ is aranyat tud csinalni.
Persze a posztolo hajat csak azert emlitem mert feltunt a hasonlosag es ez persze csak az en velemenyem, senkitol sem kivanom hogy egyetertsen.
Ez a csavargas amit csinalt irigyelendo reszemrol mert oszinten szolva en sosem mernem kovetni, gyava alak vagyok koborolni idegen orszagokban, plane furcsa helyeken, egyedul, kiszolgaltatva ki tudja minek, tulelo csomaggal koborolni, mindenkit irigyelek aki meg meri tenni. Olvasni viszont nagyon szeretek rola.
Igaza volt hogy utnak indult, mikor menjen ha nem most aztan lam csak mifele szuvenirt hozott haza. Sok boldogsagot, sok utat mind a kettojuknek, a tunderke babat is gondolom majd viszik ha akkora lesz hogy mehet...

P.Elliot 2016.12.04. 13:33:04

@fhdgy: En csak konyvben olvastam ezt a szot, regies konyvben mint a Jokaie..

2016.12.04. 13:42:24

@fhdgy: OK, akkor lehet, hogy univerzalismagyar szo ez, csak en nem ismertem, sajnos nekem elegge hianyos a muveltsegem, ha ilyesmikrol van szo, meg a pesti szlenget se ismerem rendesen, most meg mar csak internetet, meg "tudomanyos" nyelven megirt konyveket olvasok magyarul, ez van, vallalom.

fhdgy 2016.12.04. 14:01:39

@mojyo: Nézd, én még az ötvenes évek elején születtem, egy somogyi faluban. TV, internet természetesen nem volt. Rádió sem volt sok a faluban, mit is csináltak volna vele, ha egyáltalán lett volna sok embernek rá pénze, hisz akkor még villany sem volt a faluban a legtöbb lakásban.

Így a falvak akkoriban, nyelvileg is meglehetősen elszigeteltek voltak. Új szavak leginkább csak akkor "keletkeztek", ha új pap került a faluba.

Így a nyelv messze sem volt annyira változékony, mint ma.

Mostanában a leginkább a TV hatására a pesti "értelmiségi" nyelv sok mindent elnyom, mert a TV-ben már illik "pestiesen" beszélni.

Csak egyetlen példa erre: régen az emberek tökéletesen megvoltak azzal a két szóval, hogy agyvérzés, meg szélütés, ezek ma már nem jók, mert a strok mindent kiszorít. Miért is?

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2016.12.04. 14:07:21

Ó, Kecskemét, meg a nagymamák! Annyira jó fejek. Gyerekeim néha máig felemlegetik az anyukámat, akinek szintén a Duna-Tisza közi sivatagos terep volt a világ közepe, és a béke szigete. Valljuk be, néha vitrioloztuk is elégszer a napi helyi horrorhírekkel, de már ez sem segített rajta. Azon a körön belül érezte biztonságban magát, ahonnan visszanézvést még látszott a falu tornya.
Mindazonáltal bennünket sem tartott vissza a táj megszokott szépsége :D.

SzZoole 2016.12.04. 14:14:51

@fhdgy: a hokon vaglak felenk szabolcs megyeben Nyiregyhazan is hasznaljak.

A strok-kal kapcsolatban.

Legutobb oktoberben voltam otthon.Bemegyek a helyi kedvenc kocsmaba a jelenleti ivet alá irni,kavezni es kozben informalodni,hogy a kornyeken,kivel mi tortent.
Mondja a kocsmarosasszony,hogy XY meghalt,mert storkot kapott.
Kerdezem,hogy mit?
Hàt storkot,mondja.
Kerdezem az meg mi?
Mondja,hogy hat agyverzes.
Mondom neki,hogy az strók es nem stork.
Mire a kocsmarosasszony;
Na ja,lehet felétek úgy mongyák,de itt storknak mongyák.
Nem vitatkoztam vele tovabb:)

SzZoole 2016.12.04. 14:18:35

@huisje,boompje,beestje: naja,Kecskemet.
A bekebeli '90-es evekben az olajszökités fellegvára volt.Az ugyben erintettek is ugy koszontek egymasnak,hogy;Savaztok:)))
Milyen penzeket lehetett keresni akkoriban.....

fhdgy 2016.12.04. 14:22:38

@Zoole[uk]: Jó, hogy nem vitatkoztál. Fölösleges lett volna.

Az, hogy a hókon váglak Szabolcsban is használatos, csak annyit jelent, hogy elterjedt volt, csak valamiért feledésbe merül.

Új szavak, kifejezések keletkeznek, a régiek meg kivesznek.

2016.12.04. 14:35:52

@Zoole[uk]: valakit hoz valakit meg visz a golya ezekszerint. Gondolom a gazdasagi valsag ota nem mehetnek csak odauton tele fuvarral ;)

SzZoole 2016.12.04. 14:36:37

@fhdgy: persze,csak arra reagaltam,hogy nem taj fuggo,mondjuk teny,hogy csak az idosebb korosztaly hasznalja

huisje,boompje,beestje · http://huisjeboomptjebeestje.blogspot.nl/ 2016.12.04. 14:36:40

@Zoole[uk]: Én konkrétan Soltvadkertről beszéltem. Volt ott azért még borhamisítás is, maffialeszámolás, pénzmosóteam, és végül elsikkasztották a helyi Takarékszövetkezetet is. Nos, ki gondolná, hogy ki mindenki patyolatfehérre mosva került ki mindezekből. :D
De ez már a múlt, mindig jókat mosolygunk, mikor még mindig feltűnnek arcok a parlamenti tudósítások között. Nade nem politizálunk, ugye.

Shaktee 2016.12.04. 14:48:14

@fhdgy: Mert rövid és frappáns, ahogy az angol nyelv.

Kifejezőbb talán mint a magyar szavak erre a betegségre?
Azt hiszem igen.

**mimi** 2016.12.04. 14:48:31

@mojyo:
Nem hiszem hogy kecskeméti, nálunk Pécsen is ismert :)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.12.04. 16:06:32

Több ember mondja, hogy Új Zéland szebb. Már csak azért is mert ott több ember lakik.
Meg nagyobb is.
Szóval nem szebb.

Csodabogár 2016.12.04. 16:49:55

@Zoole[uk]: Azt nem mondom, hogy használják is ezt a kifejezést, de én egyből értettem. Mára "valaki" bevezette a tasli kifejezést, amit szintén értek de szintén nem használok

Csodabogár 2016.12.04. 16:54:05

@rebel rebel: A strok tulajdonképen egy gyűjtő fogalom. Mert lehet valakinek tényleg agyvérzése, de létezik agyi trombozis is és agy ér görcs is, sőt embolia is. A szimptomák egyformák, csak a modern orvostechnika segítségével tudják megállapítani az igazi okot. Ezért élik ma ma már elég sokan túl ezeket a dolgokat, feltéve ha időben jó helyre kerülnek.

szent eltvíz 2016.12.04. 17:26:05

Úristen de irigylem a Vombatot, hogy még gyerek előtt kiutazta magát :P
Én, én... tényleg azt hittem, hogy majd gyerekkel is utazunk, meg persze a várólistán lévő úticélokat is sorba vesszük, ahaaaaa, naná. Küzdöttünk, vonatoztunk, mert autónk nincs, volt fél év, amikor a mamához sem mentünk el, mert nem volt az az isten, hogy kínlódjunk órákat a szórakoztatással, amikor percenként kellett valami új inger, különben jött a sírás, mászni szeretett volna, de hát a máv vonatain négykézláb.. talán mégsem. Aztán most már másfél éves, és egész lehet vele utazni, de ez már jó darabig nem lesz olyan, neki a mi utazásunk, kávézókban ücsörgés, városnézés unalmas.

Shaktee 2016.12.04. 17:26:08

@Csodabogár: Úgy értem hogy úgy is hangzik mint egy ostorcsapás..ettől van ott annyira.

macamuca [IHUN] 2016.12.04. 18:37:47

Stroke az a "strok", mármint írásban. Kiejtve neg sztrók.

Hókon vág/csap: Hajdú-Biharban is ismert, használatos kifejezés.
:)

fhdgy 2016.12.04. 19:02:19

@rebel rebel: Jó, akkor javaslom, hogy 00:00-tól Magyarországon legyen az egyetlen engedélyezett nyelv az angol!

Vagy lenne kb. 10-15 millió ember, aki kórusban ordítaná az egyik legfrappánsabb, legkifejezőbb magyar szót! Te mire tippelnél?

SzZoole 2016.12.04. 19:46:13

@huisje,boompje,beestje: igy van,a legnagyobb olajos most miniszterkent feszit a kormanyban most is....

SzZoole 2016.12.04. 19:48:59

@rebel rebel: az meg hagyjam,de ott a kocsmaban azt is megtudtam,hogy vilag problemairol az 36 zsido tehet,akik a vilagot iranyitjak.....
Mit tudtam volna erre mondani......

Dikusz 2016.12.04. 19:50:37

@**mimi**: nem hiszem, hogy lehet ezt a mondást tájegységhez kötni. Mindenhol használják az országban:)

SzZoole 2016.12.04. 19:52:15

@Csodabogár: hókon/ kupán vaglak,kapsz egy taslit,ezeket a szavakat a mai napig hasznaljak felenk.

Csodabogár 2016.12.04. 22:32:14

@Zoole[uk]: Én ezt a taslit, csak az elmult néhány évben hallottam, használni egyiket se használom.

SzZoole 2016.12.04. 22:35:37

@Csodabogár: Es a kapsz egy fülest kifejezest?:)

NorthPier 2016.12.04. 22:48:50

@fhdgy: Ejnye... a gugli tenyleg a baratunk, de egyetlen baratnak sem erdemes am kritika nelkul mindent elhinni ;-)
A vilagert sem kotekedni akarok, csak pontositani, hamár...
Eloszor a kritikai resz: az ok, hogy valakit fejbe vagtak, de ha ezen belul meg akarom hatarozni, hogy hol, nem mindegy, hogy halantekon, vagy tarkon. Mert ugye az elso a ful folotti oldalresz a koponyan, a masodik meg hatul a nyakszirt.
A hóka meg egyik sem ;-)
Az konkretan az orrnyereg feletti homlokresz,
Azt is elmondom, honnan ered a szolas: a hóka ló megvan valakinek?
Az a lo, amelyiknek a homlokatol az orraig egy szeles savban feher a szore?
Szoval mikor hokon van vagva valaki, az a homlok-orr savba kap egyet, veletlenul sem tarkora, halantekra, bar mindharom a fejen van. Csok a guglinak...

Shaktee 2016.12.04. 23:00:49

@fhdgy: Gondolom az angolul ertők bevennék a szótárukba a sztrókot, a többi 9 millió heveny bazdmegolása közepette :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.04. 23:51:02

Még a poszt olvasása előtt, csak a címre válaszolva:
Új-Zélandon nem jártam még, csak képeket láttam onnan, de így is aszondom, hogy nagyságrendekkel szebb, mint Kecskefalva...Pedig ezen magyar város a második hazám már 15 éve, Budapest után.Nem csúnya persze, de az egy csoda, ami Enzén van.Ez napnál világosabb...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 00:03:54

Hehh, az a baj az első poszttal, hogy egy ilyen kiruccanáshoz előtte minimum kell pár év unalmas, csinosruhás jogászkodás, vagy valaki "vastag" rokon, barát, akárki támogatása...
Én is rohadtul kiugrottam volna pár évre fiatalon Enzébe, csak éppen lehetőség meg pénz az nem volt rá...Ahová meg lett volna lehetőség, mert élnek kint rokonok, oda meg nem hívtak meg.
Fákk, így jártam.

Mi a t0k0m az a brownie?Barnácska?A szmúthie meg simácska?
Mennyire ostoba elnevezések... :D

A német autópályadíjjak egészen barátságosnak tűnnek így elsőre.Az a két és fél ojró nem fog senkit a földhöz vágni.Ausztriában ugyanez valami 9 ojró.
Bár az igaz, hogy azért a német káoszért inkább nekik kéne fizetniük az autósok felé...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 00:15:25

@Zoole[uk]: Az, de khurvára sajnálom, hogy kimaradtam belőle...
:D
Ja, és az élelmiszer-átcímkézés, ha emléxik még valaki, az is bácskiskun területén tobzódott...
Nem semmi egy maffiakörnyék, az már hétszentség... :D

Herr Géza 2016.12.05. 01:00:17

@geegee: Te is csak a felét olvasod ám el (az én kommentemet a cikk alatt nem :D): a 10 napos matrica 2,50-20 € között lesz. A nagy köbcentis, EU3-4-es (idősebb) dízel az egyik véglet (20), a kis köbcentis, EU5-6-os benzines a másik (2,50). De ha Teslád van, akkor buli van, az elektromos autókra nem kell fizetni. :)))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 01:17:32

www.origo.hu/nagyvilag/20161204-az-exit-poll-szerint-vereseget-szenvedett-matteo-renzi-az-olasz-nepszavazason.html

Na, hát f@$za, nincs elég bajunk itt, Ojrópában...Ez az egész digó bankválság simán bedöntheti az eurót, meg az egész Úniót is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 01:19:46

@Herr Géza: Hjaaa, hát akkor bökje meg a ruca, eddig úgy kommunikálták le a magyar hírekben, hogy kétésfél a 10 napos, 20, vagy mennyi a hav és 130 az éves...Euro-akárhány szerinti besorolásról szó sem volt...

Herr Géza 2016.12.05. 01:24:42

@geegee: Milyen hírEKben? Otthon csak egy hír van: amit az MTI kiad, azt veszi át mindenki. :))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 02:03:15

@Herr Géza: Több helyen is írták már, ne kötözködjünk, kérem...
:-)

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 04:16:52

@geegee: kecskemét is jópofa, csak nem szépek a hegyek ott meg a tengerpart :)

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 04:26:00

@NorthPier: "A hóka meg egyik sem"

nem, mert az hók.

a lónak meg nem testrésze a hóka, hanem külső jegye, pont úgy mint a csillag meg a lámpás.

a két dolognak semmi köze egymáshoz

NorthPier 2016.12.05. 08:57:58

@pappito: Jo reggelt. Visszaolvastam, mit irtam. Bar kisse szukszavuan irtam korbe, nem allitottam, hogy testresz, mint a kez, v lab, valoban kulso jegy, de egyrendkivul pontosan korbehatarolt testreszen van, es ha azt mondom, hogy ni, ez egy hoka lo, aki tudja, mirol beszelunk, az nem a hasa aljat kezdi el nezegetni, hanem a homlokara pillant.

"a két dolognak semmi köze egymáshoz" - ezt ugy erted, hogy...?
En konkretan tudom, honnan ered a szolas,de ha nekem nem, ennek csak hiszel:

real-j.mtak.hu/6011/1/MagyarNyelvor_1938.pdf
39. oldal, please.

Annak, akit erdekel (meg, egyaltalan), idemasolom:

Hókán vág. A Válasz c. folyós
irat 1937-i évfolyamában Rideg Sándor
jóízű népies elbeszélésében olvassuk:
Hókán vágom ám, ha nagyon
kapkod (437). A MTsz. a baranyamegyei
Csúzáról közli szólá-
sunkat ebben az alakban: hókán
csapja .homlokon csapja'. Nagyszalontán
Viski szerint hókon vág,
hókonyon vág ,vakszeme tájára üt'
(NyF 69:24). Debrecenben is hókon
üt, hókon, hókonyon vág (Nyr 58:
93-4,NyF 26:29). Szamosháton hóukony
nyomlak ,fejbe váglak, homlokon
ütlek' (Csűry, Nagyszalontán
is: Szendrey Zs. MNGy 14:231).
Mint már (Nyr 58:63) rámutattam,
a kifejezés alapja a hóka szó, ami
az olyan ló jelzője, amelynek a
homlokán fehér folt, csillag van. A
hóka a hó .hold' kicsinyítője, s eredetileg
magát a fehér foltot jelentette.

pappito · http://pappito.com 2016.12.05. 09:04:29

@NorthPier: jól van, lelkem, okosabb vagy mint a google, remélem ezt akartad hallani

adg 2016.12.05. 09:28:52

@pappito: Hat a tenger valoban, de mi a baj a hegyekkel? Mariahegy, Korosihegy, Vacsihegy, stb. Tele van szebbnel szebb hegyekkel. :)

NorthPier 2016.12.05. 09:40:15

Nem, csupan arrol van szo, a tema erosen erinti a kulturalis antropologia szakteruletet, ami a sajatom, s itt konkretan a regi paraszti eletmod/tevekenyseg altal kialakitott/befolyasolt kommunikaciorol van szo.
A Google egy nagyon okos, jo dolog, de azt nem tudja, hogyan valogassa szet a szenat a szalmatol. Barmi hulyeseg felkerul a netre, es ugye abbol is valogat.
Ezert irtam fhgy-nak is, hogy nemi kritikaval kell tekinteni a keresesi talalatokra, nem feltetlenul az elso, vagy masodik helyen van a helyes valasz, De ezt te is tudod, meg o is tudja, tegnap megis beleszaladt ebbe az utcaba.

Nezd, bar a kezdetektol olvasok itt minden nap, nem surun szoktam hozzaszolni, eppen az ilyen megjegyzesek miatt, mint amit fentebb tettel ( s nem is eloszor), amin -amellett, hogy nem esik jol- el szoktam csodalkozni, mivel a blogod altal megszemelyesitett stilus szoges ellentetben all nehany itteni hsz-eddel, de spongyat ra, aki felmaszik a netre, annak nyilvan ezt helyen kell tudni kezelni.

NorthPier 2016.12.05. 09:42:34

@pappito: Uff, elfelejtettem a valaszra kattintani, de itt van, eggyel feljebb.

fhdgy 2016.12.05. 09:49:18

@rebel rebel: Ez is jó! Én egy "ló"-val kezdődő, még egy szótagot ( ami része a lónak ) szóra gondoltam eredendően.

Azzal meg nem értek egyet, hogy ha tud valaki egy másik nyelvet, a magyaron, mint anyanyelvén kívül, akkor ha magyarul beszél, csak úgy használjon szavakat a másik nyelvből is.

Ez persze minden más anyanyelvre is vonatkozik, ha azon beszél az illető.

Hogy értenénk meg egymást, ha Te teletömnéd a beszédedet angol , én meg német szavakkal?

Bábel ehhez képest kutyafüle lenne!!!

fhdgy 2016.12.05. 09:54:00

@NorthPier: Erre, és előtte konkrétan a nekem írt válaszodra:

Én elfogadom ezt a hóka dolgot, mert tudom mi az, hisz apámnak is volt hókás lova.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 11:39:57

@pappito: Haha, hát ja.Egyébként hegy az már van, de annyi eszük nem volt, hogy a "kúp" palástja és a vízszintes valami kellemes lankában találkozzon.Nem, ehelyett szögben érintkezik, ha netán szánkózni akarna az ember, akkor "nekütközik" a talajnak.B@rmok...Tenger helyett meg van tó, az sem rossz.Legalább nem kell köpködni a sót... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.05. 11:41:35

@adg: Bróhaha.Ezek a "hegyek" olyan másfél méter magasak lehetnek, de az is elképzelhető, hogy túlzok (mint holnap a véreb...).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása