oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 19. 06:42,  Visszatérés Krétára 120 komment

2016. november 19. 06:42 Határátkelő

Visszatérés Krétára

Igazi hétvégi szórakozást kínálok ma nektek, pontosabban nem is én, hanem Ákos, aki londoni kalandjai után most teljesen más utakon indult el, amikor visszalátogatott Krétára. Hogy miért vissza, az hamarosan kiderül, amit még ígérhetek, az egy csomó érdekes videó, szóval teát, kávét bekészíteni, és irány a napfény kilenc felvonásban!

kreta_akos_161119_foto_akos_videoja.jpg

„A Kedves Olvasó eleddig talán a Londonba kiköltözős videósorozatom kapcsán találkozhatott velem, most azonban egy teljesen más témáról szeretnék pár percnyi videót és szót ejteni. Remélhetőleg ismételten sikerül szélesebb közönség számára is érdekes és szórakoztató tartalmat bemutatnom.

Elsőként helyezzük röviden kontextusba a dolgokat. Egyetemi tanulmányaim végéhez közeledve gondoltam egyet, és „úgy sincs veszteni valóm!” felkiáltással pályáztam az Erasmus diákcsere program keretein belül fél évre a görögországi Kréta szigetére tanulni.

Most elképzelem a hamiskás tekinteteket, valamint az együttérző kacsintásokat a sanyarú helyen történő egyetemi tanulmányokkal kapcsolatban. Bevallom, hasonló attitűddel vágtam neki a dolgoknak, mígnem hamarosan kiderült, hogy itt ténylegesen tanulásról lesz szó.

Mivel MSc-s hallgatóként jelentkeztem, így minden órám katalógusos, valami heti rendszerességgel számonkérős volt. Természetesen most nem panaszkodom, viszont végeredményében a szigetből csak nagyon keveset láttam, leginkább Heraklion városát, ami talán a legkevésbé érdekes az egész régióban.

Mindenesetre nagyon pozitív élményként maradt meg életem ezen szakasza, de a hiányérzet folyamatosan dolgozott bennem, tudtam egyszer visszatérek.

Visszatérés és kalandok

Jól sejthető módon, az egyszer pontosan most érkezett el, azaz egy hónapja. Szeretném megosztani veletek mindazt, amit ez a gyönyörű, és talán ha nem is ezer, de azért sok arccal rendelkező sziget tartogat.

Nem ígérhetek mást, mint számos kalandot, szép, szebb és elég szép felvételeket, naplementét, napfelkeltét és a teljes terület jelentős részének bejárását. Minden epizód mellé írok néhány mondatban leírást is, a videók megtekintését pedig tiszta szívből és erősen javallom.

Első nap

Természetesen az indulás, valamennyi magyarázat és hangulat felvételek elengedhetetlen jelenlétén kívül, bemutatom még a felszerelést amit magammal viszek az útra és lopva készült egy kevés drónfelvétel is Heraklion városáról. Az igazi kalandok és felvételek ez után a rész után érkeznek.

Második nap

Itt már ténylegesen javasolt a videó befogadására alkalmas érzékszervek finomhangolása, hiszen végre útnak indulunk, egyből megmérettetem magamat egy félmaratonon, ami még durvábbra sikeredett, mint az idei budapesti és elindulunk a festői Matala irányába.

A partszakasz érdekessége, hogy az itt található természetes barlangokba az 1960-as években önkéntes alapon hippi csoportok költöztek be, azóta évente megrendezésre kerül az itteni fesztivál is. Sajnos még nem voltam, de biztosan hangulatos.

Sikerült kissé rohanva elérnünk a naplementét, ami rögtön a túra talán legszebb felvételeit eredményezte. Ja és persze, majdnem sikerült elhagyni a drónt az első napon, az autó követése közben és mindehhez még tengeribeteg is lettem az autóban drón irányítástól, szóval még izgalom is jutott erre a napra.

Harmadik nap

Enyhén erős vállalással meg szerettük volna mászni a szigeten található legmagasabb csúcsot (Psiloritis 2456 m).

A ténylegesen kedves helyiek javaslatára a tervezettől eltérő, de elméletben rövidebb útvonalon közelítettük meg a hegyet, ahol a kisautónkkal a finomított sziklákból képzett földutakon bolyongva, majd hegyi kecske módjára szaladgálva rá kellett jöjjünk, hogy innen bizony mi fel nem jutunk ma, ezért fájó szívvel, de tovább álltunk.

Egy csalódással és méhtámadással később meg is érkeztünk a túra következő fénypontjához, mely nem más, mint a különleges Preveli beach. Hogy miért is különleges?

Egy völgy kivezetésében található, ahol egy édesvízi csermely éri el a tengert, nagyon egyedi élmény, így el is határoztuk, hogy ott alszunk a parton, közben pedig fotóztuk a csillagokat.

Negyedik nap

Nehéz szívvel ugyan, de elhagytuk ideiglenes szállásunkat és megpróbáltuk több módon is megközelíteni következő célpontunkat, Samaria Gorge-ot, mely egy másik völgy, lényegesen nagyobb, kellemesen kiépített túrázó infrastruktúrával és egészen magas hegyekkel.

Sikerült végül a leglassabb és legdrágább módot választanunk, ami ugyan megtett kilométerben a legrövidebb - komppal mentünk tovább. Készült pár egészen jó felvétel, de ezen kívül egy lazább napra sikeredett és természetesen megint az éjszaka közepén találtunk csak magunknak szállást.

Ötödik nap

A napfelkelte során döbbentünk rá, hogy milyen szép kis városkába érkeztünk meg éjjel, ezt gyorsan meg is próbálom megmutatni, majd indulunk tovább arra a nevezetes partszakaszra, ami úgy vált a kedvencemmé, hogy csak mások elmeséléseiből ismerhettem.

Ez nem más, mint Elafonisi, tényleg nagyon szép a sekély vízzel, valamint gyönyörű természeti adottságokkal és színekkel megáldva. Többet nem is írok róla, mert a videó sem tudja igazán visszaadni az élményt, pláne a szavak.

Ezt követően, hogy maximalizáljuk a napunkat, eljutottunk még Balos beach-re is, mely, mint kiderült egész jó esélyekkel száll ringbe Elafonisivel szemben. Meglepő módon itt is tátva maradt a szánk, főleg, hogy sikerült elkapnunk a naplementét.

Persze ehhez újra az autót próbáló úttalan utakon kellett versenyt futnunk az idővel. Szerintem megérte. Éjjel már nem mentünk vissza a városba, viszont a parton sem aludhattunk, így maradt az autó a parkolóban.

Hatodik nap

Másnap reggel még kiaknáztuk a lehetőségeket, amiket Balos biztosított és nem bántuk meg, tényleg nagyon jól néz ki. Ismét nehéz szívvel, de tovább indultunk, újra megpróbáltuk meghódítani Samaria Gorge felső bejáratát.

Ezúttal sikerült is, de mint ez akkor kiderült, a zárás előtt másfél órával értünk oda, így csak igen limitált távot tudtunk megtenni, de így is szép és jó élményként marad meg.

Az éjszaka leple alatt belopóztunk a Chania reptér mellett található eldugott kis tengerparti öböl bejáratához, egy enyhén lezárt kapun keresztül, a szemétfeldolgozó üzemben tett váratlan látogatásunkat követően.

Hetedik nap

Reggel megint rácsodálkoztunk, hogy hova is érkeztünk, bár ez esetben nem volt akkora szerencsénk, a part maga nagyon hangulatos és kellően életveszélyes a le- és feljutás ahhoz, hogy egy különleges hely alakuljon ki ott, ahol nem is számítana rá az ember.

Ezt követően egy villámlátogatást tettünk a kedvenc városomban, a közeli Chaniában. Arra talán elegendő volt ez a szűkös egy óra, hogy a kedvenc részeimet megmutathassam, haladtunk viszont tovább abban a reményben, hogy még megpróbálkozhatunk a Psiloritis ismételt meghódításával.

Természetesen nem jártunk sikerrel, viszont egész véletlenül rátaláltunk Zeusz fiatalkori lakhelyéül szolgáló Ideon barlangra, természetesen a mitológia kapcsolatra nem derült egyértelmű fény, viszont kellően jót szórakoztunk a környéken, 2000 méter körüli magasságban megfuttattam a drónt is, véleményem szerint egész eredményesen.

A drón egyik fontos küldetése még az volt, hogy feltérképezze a Krétán található sícentrumot. Ez tulajdonképpen sikerült is, viszont sajnálatos módon nem tudtuk megközelíteni már az egyébként elhagyatott épületeket. Vissza is tértünk Heraklionba, ahol kiderült, hogy lehet, a szigeten fogok ragadni.

Nyolcadik nap

Hivatalosan is megerősítésre került, hogy a sztrájk elkezdődik, aminek értelmében minden járatot törölnek az én indulási időpontommal kezdődően. Sikertelenül próbáltam felvenni a kapcsolatot a légitársasággal, míg végül a reptéren kialakult enyhén hisztérikus helyzet feltérképezését követően úgy döntöttem, hogy inkább kivárom mi is lesz ebből az egész munkabeszüntetésből.

Kilencedik nap

Hogy keretet adhassak az egész utazásnak, az utolsó napon részt vettem egy másik futóversenyen Festos városában. Az úton kiderült azon apróság is, hogy az elképzeléseimnek megfelelően mégsem lesz sztrájk és időben indul a járatom.

Így már kissé sietősen ugyan, de a futást követően pakolhattam is össze és indulhattam haza. Ennyire még talán nem örültem ezelőtt a gépre való felszállásnak.

Ennyi történt tehát a legutóbbi, Kréta szigetén tett látogatásom során. A sziget közepének és nyugati részének érdekesebb pontjait sikerrel bejártuk, de mindenképp maradt még tennivaló egy következő látogatás esetére.”

HÍRMONDÓ

A bevándorlás megfékezésével kampányol az osztrák elnökjelölt

A Szabadságpárt jelöltje szerint ha Donald Trumpnak bejött Amerikában, akkor neki is bejöhet Ausztriában. Szerinted igaza van?

Az Európai Unió meghalhat

Nem más mondta ezt, mint a francia miniszterelnök, méghozzá a radikális jobboldali eszmék térnyerésére utalva. Manuel Valls szorosabb kapcsolatot sürgetett Németország és Franciaország között.

Ezért Svédországban a legjobb gyereket nevelni

Nagyon kevés olyan felmérés van (ha egyáltalán akad ilyen), amelyekben a skandináv országok ne lennének az élvonalban, ha gyereknevelésről van szó. Lássuk hát, mitől olyan jó Svédországban szülőnek lenni!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Görögország Kréta

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9911972000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittleG (uk) 2016.11.19. 08:05:06

Hirmondo: Ezert is baj, hogy Trump nyert, most minden hulye verszemet kap...

2016.11.19. 08:23:29

@LittleG (uk): Én azért reménykedem, hogy az európai átlagember egy fokkal értelmesebb, mint az amerikai. No, azért túlzott elvárásaim nincsenek a témában ... ;).

LittleG (uk) 2016.11.19. 08:26:27

@Pink Petsch: Nezd meg a Brexitet... Lehet az okosbol tobb van, de a hulyebol tobb megy el szavazni....

Muscari 2016.11.19. 08:26:49

Sajnos csak este tudom megnézni a videókat.

Viszont ez a poszt most nekem nagyon odavágott. Eddig kétszer jártam Krétán, másodszorra azt mondtam a férjemnek, hogy én innen nem akarok hazamenni, most azonnal vegyünk egy házat! Jelenleg Kréta vezeti a listát, hogy hova akarunk majd nyugdíj után költözni. Remélem, hogy a videókból leljön, hogy milyen eszméletlen szép a természet. És az év nagy részében meleg van :-)

2016.11.19. 08:33:28

@LittleG (uk): Hm, mna ... talán épp a Brexit kellett ahhoz, hogy felébredjenek a népek ... ha hagyják a kevésbé értelmeseket érvényesülni, rondán megszívják. Pláne, a Brexit utóéletét tekintve, amikor lassanként kiderül, hogy maguk a kezdeményezői is bánják, mint kilencet kölykezett macsek.

tanato 2016.11.19. 08:39:51

Dominó elv,ha az EU államok jó része eldől ebben,tényleg vége az aranykornak :határátkelés, külföldi munkavállalás és letelepedés,kinti tanulás,mind borzasztóan meg fognak nehezülni ha éppen lehetetlenné nem válnak.
Mint a fiatalkoromban:Vissza a jövőbe.

tanato 2016.11.19. 08:49:32

@Muscari: Kréta az tényleg álomszép.Kiváncsi lennék mennyi magyar állandó lakosa van.Nyugati idős korban odatelepült magyarok mint majd ti,meg göröghöz férjhez ment lányok,meg szállodai munkavállalók stb.

LittleG (uk) 2016.11.19. 08:59:22

@Pink Petsch: ezt ismered? Tudom, hosszú. Most a májusi francia választásokat várom... Ha az a Marine Le Pen nyer...

medium.com/@theonlytoby/history-tells-us-what-will-happen-next-with-brexit-trump-a3fefd154714#.5p8nl79yp

LittleG (uk) 2016.11.19. 09:00:39

@tanato: Én attól tartok, sokkal többnek lesz itt vége, ha bedől az eu...

SzZoole 2016.11.19. 09:12:53

@Pink Petsch: miért bántjátok szegény Trump-ot,látod neked meg ő sem kellet,hogy vissza kerülj a fakanal mögé:)))
Csak vicc volt

Hogy sikerült a vizsgád?

2016.11.19. 09:21:21

@LittleG (uk): Nem ismertem, köszi. Nos, nem újdondág, amiről a pasi ír, az antropológiában és a történelemtudományban ismert a jelenség, ez a ciklikusság, ami mindaddig fennáll, míg a társadalmak egymástól nagyon eltérő szinten léteznek. Ahogyan az is, hogy háborúk rendszerint akkor törnek ki, amikor egy populáción belül megnő a fiatal férfiak aránya a populáció többi részéhez képest.
Viszont, hogy ne legyen ennyire sötét a kép. A szerző, ha jól olvastam, maga is brit. És bármennyire is próbálja meg objektíven, a nemzetétől elkülönülve szemlélni az eseményeket, és értékelni azokat, a legtisztább szándék mellett sem képes rá.

2016.11.19. 09:23:33

@tanato: @LittleG (uk): Az EU-t egyetlen ország tudja bedönteni, és az Németország. Az pedig nem fogja. A franciák nem válnak ki, ugyanis egyedül maradnak a migránsaikkal, mint az ujjam, és cseszhetik.

2016.11.19. 09:26:54

@Zoole[uk]: Én nem bántom, komolyan ... sőt bizonyos szempontból érdeklődve szemlélem majd az USA következő 4 évét. Egyetlen dolog zavar ... a nukleáris töltetek.
Jah, sikerült, köszi a kérdésed :) (Zöldségerőleves zöldséggyöngyökkel, vasalt jércemell párolt gombás rizzsel és vajas kelbimbóval, illetve kapros túrós lepény volt a vizsgamenüsorom), Szóval, szakképzett szakács lettem, nah! :DDD

HungrishAkos 2016.11.19. 09:26:58

@Muscari: igen, en is igy vagyok vele. Egyszer biztosan lesz olyan szakasza az eletemnek, hogy ott fogok elni, az meg majd kiderul, hogy mikor. A videokat pedig pont ezzel a celzattal keszitettem, hogy valamennyire vissza tudjam adni a kedvenc szigetem latvanyat es hangulatat, szoval javaslam megtekintesre, szerintem sikerult. :)

tanato 2016.11.19. 09:27:04

@LittleG (uk): Ránk kelet-európaiakra az általam említettek lennének a legnagyobb csapások.Na meg a légüres térben azonnal megjelenő nagy Medve.

Golf2 2016.11.19. 09:38:02

@Pink Petsch: A zöldséggyöngy az mi a retek,mert még a net se dob föl semmit? Tipp.guruló répa.

2016.11.19. 09:52:47

@LittleG (uk): Merem remélni ;) Bár több ez, mint remény, szerintem. Az UK-ben igazán nem volt napi valóság a migráns-helyzet (most a kelet-európai népeket ne számítsuk ide), pláne nem a vidéki részen, könnyebb volt riogatni a polgárokat. A franciák együtt élnek vele, fel tudják mérni, ki-ki a maga szintjén, hogy ha az EU részeként, annak támogatásával ilyen és ilyen a helyzet, akkor egyedül, saját erejükből, mire mennének. A tömeg viselkedése ugyanis -bár bizonys szintig felmérhető és előrejelezhető-, nem logikus. Példa: Ma Magyarország 58%-a idegengyűlőlő (75%-uk még egy erdélyi magyar szomszédot sem tűrne meg). Ez a szám tavaly, amikor valóban találkozhatott az egyszeri magyar is más kultúrájú migránsokkal, amikor tábort vertek a Keletiben, nos, alacsonyabb volt.

Buchhalter 2016.11.19. 09:55:57

@Pink Petsch: hehe megelőztél.Szegény Tanatot mindig bántom a pesszimizmusa és a borúlátása miatt. Szerintem az EU még a következő 10 évben biztos létezni fog.Ügyesen lavíroznak a nyugati kormányok. A sok migráns például sok mindenre jó : emelni egy-két adót,költeni fegyverekre(rendőrség,katonaság - ebből persze lecsipeget magának a helyi politikai elt egy kis zsebpénzt),hosszabb távon a gyárosok és más szektorok bérstopot tudnak ezzel kreálni.Ámbár az utolsó nyelvi és kulturális okok miatt nagyon kétséges.A frissen csatlakozotaknál meg néha adni egy kis könyöradomány béremelést a jobb minőségű melós réteget meg elszipkázák.Ők csinálják jól és ehhez az összes volt posztkomcsi állam még jól együtt is működik.

2016.11.19. 09:58:16

@Golf2: Az, meg guruló zeller, petrezselyen, karalábé + borsó ;) Egy magvájóval a zöldségekből kivájt golyócskák.
Itt egy klink, a végtelenül sznob bűvös szakács oldalról. A dumát hagyd, de van egy kép a posztban a zöldséggyöngyökről:
www.gaultmillau.hu/buvos-szakacs/a-mult-kotelez

2016.11.19. 09:59:28

@Zoole[uk]: of, course, what else? :))) Köszi :)

Herr Géza 2016.11.19. 10:07:42

@Pink Petsch: Nu pakagyí, nem is tudtam, hogy mit tanulsz. Szakács, mert enni mindig kell a népnek?? :) Már "tegnaptól" tudnék neked állást... :))))))
Szóval nagy gratula. És mit tervezel ezzel?

2016.11.19. 10:10:55

@Buchhalter: Tanatot így szeretjük ;). Na egen, sokan elfelejtkeznek, az EU mai formáját tekintve, hogy ez elsősorban és mindenekelőtt egy gazdasági társulás, és a vezető országait elsősorban a gazdasági megfontolások vezérlik, bármit is nyilatkozzanak éppen az aktuálisan megválasztott politikusok.

2016.11.19. 10:17:37

@Herr Géza: Pontosan, etetni mindig kell a népet, ez is egy "ősi szakma" :DDD Hm, és hol lenne az a meló? ;)))
Köszönöm szépen. Rövid távon azt, hogy jövő héten megigénylem az Europass bizonyítványt is, angolul és németül (für alle fälle ;)), aztán valóban kellene egy meló, persze Németországban. Viszont én jungkoch melóban gondolkodom. A szakképesítés ugyanis egy dolog, viszont egy részleget elvezetni szakácsként meg egy másik. Ahhoz még tapasztalatot kell szerezni ám.

Herr Géza 2016.11.19. 10:39:31

@Pink Petsch: Itt a szomszédban (Bad Urach), a nejem munkahelyén most dobták ki (végre) a konyhafőnököt... :))) Persze ez egy reha klinika konyhavezetői állása igazából, azaz ő maga nem főz, hanem irányítja az egész a bagázst, de szakács képesítés a feltétel. Mondjuk "sima" szakácsot is keresnek mindig, de hát ez szakmailag nem az a világ, ami aztán jól mutat az életrajzban.:D Amolyan nívósabb üzemi konyha... Cserében szolíd nappali munkarend, du. 4-6-kor fájront.
Viszont asszonypajtás most kapott egy jó ajánlatot, jövő héten megy próbamunkára. Ez egy tartományi (LpB Stuttgart) vendégház és konferenciaközpont ugyanitt, bazi jó kondíciókkal, ha oda átmegy, akkor az már izgalmas lehet....Ha érdekel, körülnéz ilyen szemmel is. Addig nézd meg, szóba jöhet-e neked lakóhelynek RT-Metzingen térsége (Bad Urach maga klassz, de elég kis nokedli hely....). :D

tanato 2016.11.19. 11:00:21

@Pink Petsch: @Buchhalter: Nálam az EU-val meg /meg a ruszkikkal/csak az a helyzet hogy életem felét egy Putyin főnöke által vezetett Birodalom által nem független diktatórikus/igaz puhább viszonylatban/Magyarországon éltem.
Nekem a szabd utazás a szabad kinti munkavállalás,letelepedés ,tanulás nem egy olyan öröktől fogva adott és soha el nem múló valami mint a levegő meg a víz.Nyilván egy 20-35 évesnek ez természetes mint a napfelkelte.
Én meg azért aggódom nehogy elmúljon mint egy szép álom.FŐleg az utolsó egy két év történéseinek függvényében.

tanato 2016.11.19. 11:01:30

@HungrishAkos: Mennyi magyar lehet ott a turistákon kívül?

DieNanny CH 2016.11.19. 11:05:59

Hát, napfényt nagyon szeretnék. Nyálkás, hideg idő van, kb 6 fok és szakadó eső széllel...

2016.11.19. 11:13:13

@Herr Géza: Annyira utálatos volt a fazon? :DDD Nos, konyhafőnöknek semmiképpen nem lennék jó, ugyanis még szakács sem voltam. Jelenleg arra van jogosítványom, hogy betegyem a lábam egy konyhába, és ha a részlegvezető szakács a tűzhely közelébe enged, akkor főzzek is ;)))) (viszont kb. ez a helyzet)
Hm, nem készülök Széll Tamásnak ;). Egyelőre alapszinten vagyok, konyhai rutin kell, amit csak az évek hoznak. Idővel, persze tovább akarok lépni, de akkor sem a fine dining felé, mert életet is akarok, nem 12-14 órákat a konyhában, és pláne nincs kedvem egy idegbeteg konyhafőnökhöz sem most, sem a jövőben, aki sikítófrászt kap attól, ha a retekcsíra kacsa balra, és ne jobbra hajlik tálaláskor.
Persze, azért majd szeretnék egy bib gourmand étterembe kerülni, de mint említettem, jungkoch/commis de cuisine ... szóval ilyen kezdő szakács lehet a belépőm, ha reális vagyok magammal.
BW-ben van, már jó alap ;) És, ahogy nézegettem az állásajánlatokat a neten, nekem is a kisebb települések jöttek be (pl. Oberkirchen ... tudom, az Offenburg mellett van, de csak példa volt). Szóval, érdekel, nanáhogy érdekel ... pláne, ha van lakásbérlési lehetőség is a településen ;))) Köszi. :D

Herr Géza 2016.11.19. 11:15:14

Kréta: szép-szép, de nekem ez a kopárság annyira nem jött be (Korfu annál inkább...). Heraklion tényleg randa, Chania viszont klassz város. Mi az első nap béreltünk egy robogót, majd csináltunk rögtön egy félnapos szigettúrát. Nem vagyok egy érzékeny bőrű, de életemben úgy nem égtem le, mint ott. A motoron nem érezve a nap erejét sikerült pecsenyevörösre égetni az arcomat, a homlokomat, meg mindent, ami a sortból meg a trikóból kilátszott. A nejem dettó. :))))))) Amikor a szállasunkra visszaértünk, a tulaj "diszkréten" fuldoklott a röhögéstől....

HungrishAkos 2016.11.19. 11:16:09

@tanato: nem tudom, hogy mekkora tenyleges ralatasom nyilt, viszont amikor en voltam (Szeptember - Februar) igazabol egy idosebb magyar hazasparral talalkoztam akik Svedorszagbol jarnak ki minden evben egy par honapra. Ennel tobb magyarral kinn nem talalkoztam, az Erasmus alkalmaval is rajtam kivul osszesen 3 magyart ismertem meg, ami azert erdekes, mert csak az en egyetememrol volt legalabb 10-15 hely. Szoval amennyire en latom, elenyeszo a magyar jelenlet szezonon kivul.

A vegere eszembe jutott, hogy meg egy magyar lannyal talalkoztam aki tenylegesen kinn is el plusz eggyel aki meg kinn csinalja a Phd tanulmanyait, de ez meg mindig nagyon kis szazalek, britekkel annal tobbel talalkoztam.

2016.11.19. 11:16:53

@tanato: Hm, életem első másfél évtizede Ceausescu Romániájában telt, az országon belüli kényszerköltözéssel megfejelve. Én nyertem :DDD
No de komolyan, megértem a félelmeidet, viszont azért lehetnél kissé optimistább is, viszont belátom, hogy ez a mai Magyarországon igazi kihívás.

2016.11.19. 11:19:26

@Csodabogár: Optimista ember lévén, én azt ébresztő pofonként értelmezem.

pityke8 2016.11.19. 11:19:47

@Pink Petsch: Itt bajoréknál is az álláshirdetések fele szakácsoknak szól...jungkochtól az executive chef-ig minden van.

Csodabogár 2016.11.19. 11:25:06

@tanato: Nagyon meg tudlak érteni. manapság már nem érték az emberek számára a szabad mozgás lehetősége. Ebbe születtek bele, természetesnek veszik. Csak az ilyen őskövületek mint én, tudják igazán értékelni azt, ha nyitott határokon lehet átautózni vagy vonatozni.

@Pink Petsch: , ügyesen választottál, szakácsra tényleg mindig szükség van. Gondolom kint rendesen meg is fizetik a munkát. Sok sikert a jövőben!

Csodabogár 2016.11.19. 11:26:30

@Pink Petsch: Majd meglátjuk mi lesz a franciáknál, illetve még előtte az osztrákoknál.

DieNanny CH 2016.11.19. 11:31:00

@Pink Petsch:

"Egyetlen dolog zavar ... a nukleáris töltetek. "

Erről itt megjelent egy poénos mondat. Nem tudom, híresség mondta-e, vagy egy egyszerű olvasó, egy újságban láttam:
"Obama azért megy Merkelhez, mert inkább rá akarja hagyni a töltetek indítókódját, mint Trumpra."

:-)))

Herr Géza 2016.11.19. 11:35:07

@Pink Petsch: "Annyira utálatos volt a fazon?" Hahaha, nő volt az istenadta.... :))))) Mivel a nejem nem top németből, az első komolyabb konfliktusnál bementem helyre rakni a dolgokat (a kölök sulijába is én járok szülői értekezletre....:D). Hát ezzel a hárpiával én sem boldogultam, mert olyan volt, mintha a falnak beszéltem volna, föl sem fogta meg mit mondok, de már nyomta a saját sóderjét, ami még véletlenül sem válasz volt a kérdésemre. Onnantól csakis írásban (meg a szakszervezetis főnökön keresztül) értekeztünk, és már szállóige voltam a cégnél, úgy utált a picsa. De jelentem, sikerült minden vitás ügyben -amiből minden hónapra jutott egy- legyűrni. Persze nem csak nekünk volt vele gondunk, hanem, mint közben kiderült, a cégvezetésnek is, így "azonnali hatállyal, "közös" megegyezéssel (:D) a héten távozott. Majdnem megsirattuk...
Szóval a nejem miatta akart lelépni, most itt a másik lehetőség, így már ugyan nem is menne, de ez a stuttgarti csapat meg olyan pénzeket lóbált be, hogy azt hittem elnézték a Tarifvertragot, vagy elírtak valamit a hirdetésben :))) Szóval a héten kiderül, hogy nincs-e valami turpisság a dologban (a lóvét már leegyeztettem telefonon, az tényleg annyi...), aztán meglátjuk.
A lakásbérlés itt nem gond, az árak is barátságosabbak, mint Stuttgartban.
Szóval majd beszámolok. :)

tanato 2016.11.19. 11:36:49

@HungrishAkos: Köszi az infót,én is ismerek egy két fiatalt aki ott dolgozik szállodákban,igaz nem végleges letelepedési szándékkal.

2016.11.19. 11:38:10

@pityke8: Igen, magam is láttam, hogy valóban sok az ilyen jellegű hirdetés, bár én a szomszadban BW-ben mértem fel a piacot. Nem egyszerű dönteni, az biztos, hogy a'la carte-os éttermet vagy vendéglőt szeretnék, még ha csak részben a'la carte-os is (mint pl. egy hotel vagy gasthaus).

tanato 2016.11.19. 11:38:59

@Pink Petsch: Hát igen az akkori Romániába én is relatíve sokat jártam,évente többször is.Az nagyon durva volt,de durván is végezte a diktátor házaspár.Majdnem egyedüliként a kommunista diktátorok közül..

2016.11.19. 11:43:30

@Csodabogár: Köszi a jókívánságokat, és valóban közrejátszott a döntésemben (amellett, hogy szeretem), hogy ezzel a szakmával gyakorlatilag bárhol ellehetek.

Ami meg a választásokat illeti ... nem jósolnék, mert minek. Meglátjuk. Viszont egy szélsőjobbos kormány sem jelenti az EU felbomlását, mint említettem elsősorban gazdasági alakulatról van szó, és főleg az ilyen "nemzetmentők" imádják túlzott mértékben a pénzt. Mint látszik az otthoni példából is. Bár ők leginkább csak opportunisták.

2016.11.19. 11:45:11

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Remélem, komoly, mert viccnek túl durva :DDD

2016.11.19. 11:50:02

@Herr Géza: Jajistenem, csak női főnököt ne! Csak azt ne! Beüt a menopauza, és mindenki szív ....
Hm, és mik a feltételek, a munkakörülmények a stuttgarti brancsnál?
Mno, igen, az is a kisebb települések mellett szól nálam, hogy mennyibe kerül pl. a lakhatás. Hiszen fizetésileg a 2120 bruttó minimált eleinte nem igazán fogom túllépni, és nem mindegy, hogy ebből 250-300 euró a kaltmiete, vagy 500-700 ....

2016.11.19. 11:53:01

@tanato: Van is rá konteó épp elég ... már a villámsebes kivégzésükre.

Muscari 2016.11.19. 11:57:50

@tanato: én egy emberről biztosan tudok, aki Héraklionban él, a fiával és annak családjával.

pityke8 2016.11.19. 12:31:47

@Pink Petsch: Lehet, érdemes lenne első körben egy kisebb hotel panziós konyháján kezdeni,az nem olyan stresszes,mint egy a'la carte pálya és az alapokat remekül el lehet sajátítani.

2016.11.19. 12:32:28

@LittleG (uk): Nem kell addig varni, mindjart nepszavaznak az olaszok az alkotmanyos reformrol, azt mondta a miniszterelnok, hogy ha veszit, lemond, ami utan nagy esellyel az otcsillagosok nyernek a valasztast, akik kilepnenek az eurozonabol.

Ehhez meg azt is hozza kell tenni, hogy, bar az olaszok kilepese pofon lenne az eurozona projektnek, valoszinuleg azert szeretnek ezt, mert egy akkora bankvalsag van nekik kinezoben, hogy ahhoz kepest a gorog mizeria setagalopp volt az unionak, es ezzel az esetleg a helyen marado miniszterelnoknek is szembe kene neznie.

Amugy csodalkozom, hogy itt a Hataratkelon honapikig minden a brexitrol szolt, errol ehhez kepest milyen keves szo esik, pedig azert nem minden magyar Angliaban lakik, kene, hogy irjanak az olaszosok is :)

2016.11.19. 12:45:52

@pityke8: Igen, én magam is ilyesmiben gondolkodtam, a középútban. Se nem teljesen a'la carte, de azért nem is menza/kifőzde 500 literes levesfőző üstökkel ;))) Beleszokni a rutinba, mondjuk a reggeliztetéssel, de azért nem belebambulni, mert pl. ebédnél lennének külön rendelések. A láncok, mint az Accor (Ibisek, Mercure, Pullman, Sofitel, Novotel stb...) szinte állandóan keresnek embert, de nem is tudom ... egy ilyen lánc, vagy egy gasthaus ...???

P.Elliot 2016.11.19. 13:04:29

@Pink Petsch: Felig trefasan irom, felig komolyan...
Csinalj egy egyszemelyes ettermet.
A teveben lattam egyszer egy musort, az angliaiak feltetlenul tudjak mirol beszelek, volt egyszer egy kis kinai de nem kinai arcu angol no akinek volt egy teve musora ahol Parizsban volt egy egyszemelyes etterme, vagyis egy icipici helyiseg, egyetlen, plusz egy konyhacska, alig nagyobb mint egy regi lakotelepen otthon, ha kinyujtott kezzel megfordult akkor mindenhonnan elerte a falat, na kepzeld csak el hogy mekkora volt.
Az etkezo reszben 16 szemely tudott leulni, kizarolag elorefoglalasos, csak ugy az utcarol nem lehetett bemenni, a kis no, / tunderi teremtes amugy/ meghatarozta hogy aznap mit fog fozni, 3 fogas, eloetel, foetel, desszert. Kiment koran a pacra es minden arut akkor szerzett be, csak annyit amibol megfozott,
elkeszitette az ebedet, a vendegeknek maga szolgalta fel, izes, gourmet finomsagokat ami keverve volt az egyszeru de szinten finom etelekkel, utana elmosogatott, rendett tett es hazalejtett, gondolom delutan kettore mar otthon is volt masnap reggelig.
A no nevere nem emlekszem, valamit mintha olvastam volna rola hogy a konyhaja csak probakonyha volt hogy mukodik-e a dolog/ mukodott/, foleg szakacskonyveket irt.
A musort noha fozomusorokat nem tul sokat szoktam nezni, alig vartam hogy elemkeruljon. Az a picike meg lakasnak is kicsi hely, az egesz otlet hogy tenyleg , 16 szemely nem is sok de ha a hasznot nezed meg a szabadidodet akkor eppen eleg hogy megeljel beole, / nem a rakodo munkasoknak fozott, meg volt az fizetve de elerhetoen/.
Valami ilyet gondolnek magamnak ha lennek szakacsi elkepzeleseim. Picike nagyon tunderi kis hely, nevet, hirt szerezni neki, meg szajhagymany utjan is, kicsalni vagy csalatni a tevet, ujsagirot, ezt-azt, rengeteg nevjegyet juttatni vallalatokhoz/ a fonokseghez/ szoval kicsit bereklamozni magadat. Magad vagy magad fonoke, nem vicc megfozni, sutni ennyi emberre, ha nagyobb osszejovetel van nalam egyedul siman, idore megfozok mindent segitseg nelkul, kettotol mar szabad vagy, hetvegen ki sem nyitsz. Nem kell hozza kulonosebb gyakorlat szerintem ha vegzett szakacs vagy/ gratulalok hozza/ legfeljebb elore jol megirt legalabb fel eves menu, jol korbenezett friss beszerzesi forrasok mert ez a no csak azokbol dolgozott, gondolkozz el rajta. Egyedul szerintem jobb, egyebkent az angliaban elok meg tudjak neked mondani a no nevet es nezz utana, a youtubeon fogsz rola talalni musort a kicsike helyerol....

Muscari 2016.11.19. 13:13:18

@Herr Géza: a nyugati része egyáltalán nem kopár, majd mutatok még képeket :-)

Keleten valóban szinte sivatagi az éghajlat, de a maga módján az is szép.

puhacica 2016.11.19. 13:41:29

ha oszinte akarok lenni, tenyleg nem annyira sikerult atadni a sziget szepseget. nekem tul kopar. mar Zakynthos is majdnem az volt, pedig az joval zoldebb. allitolag Karpathos a legzoldebb/legkekebb gorog sziget. egyszer azert korbelatogatnam mindegyiket, hogy sajat szememmel gyozodjek meg a szepsegukrol. :)

sZulamith 2016.11.19. 13:42:37

Posztoló szereti az technikai újdonságokat. Nekem érzelmileg többet, látványban kevesebbet adott Kréta, de nem vagyunk egyformák.

Herr Géza 2016.11.19. 13:48:49

@Muscari: Hát ja..., tudod ízlés kérdése a dolog. Szépek a sziklás vidékek is, de nekünk csak akkor, ha a környékén sok a zöld (fa, bokor, bozót, miegymás..). Az oké, hogy a sziklák között nem Wembley-gyep van (pláne nyáron), de a kopár, sárgára szikkadt, száraz kórós pusztaságot nekem a legszebb sziklahalom sem tudja feldobni. Nem mondom, hogy csalódás volt, hisz tudtuk hova megyünk, de azért Korfu után csak meg lettünk erősítve abban, hogy legközelebb inkább arrafelé megyünk ismét, vagy valamelyik kisebb szigetre.

Muscari 2016.11.19. 13:49:22

@tanato: akit én tudok, az már régen ott él, a veje vagy a menye görög, már nem emlékszem, hogy melyik.
@Herr Géza: hol voltatok pontosan? Biztos mondtad, de már nem rémlik.

Herr Géza 2016.11.19. 13:51:46

@puhacica: "Karpathos a legzoldebb/legkekebb gorog sziget." Hehe, én meg Korfuról olvastam ugyanezt....:))) A "leg-" et nem tudom megerősíteni, de, hogy zöld, az tuti....

Muscari 2016.11.19. 13:55:22

@Herr Géza: mondom, hogy Nyugaton egyáltalán nem kopár, minden hegy zöld :-) Meg iszonyat sok olíva ültetvény van.
Persze Korfu is bejött, főleg Palaiocastritza környéke, az valami álomszép m

Hát, Ákos, én most olyat érzek, ami hasonló lehet a honvágyhoz. Annyira szeretnék visszamenni, hogy ilyen szorítást érzek a torkomban és a mellkasomban . Reggel óta csak azokra a helyekre gondolok, ahol jártam...

Muscari 2016.11.19. 13:56:51

@Herr Géza: én is Korfut ismerem a legzöldebbnek.

HungrishAkos 2016.11.19. 14:07:52

@Muscari: szerencsere nem egy megvalosithatatlan dolog visszamenni, mondjuk most nem jar a Wizz magyarorszagrol, de akkor egeszen olcson es fajdalommentesen megteheto :) Amugy sajnos eleg rohanos volt a tura, hogy a legtobb helyet bejarjuk amit a fel ev alatt ne msikerult, csak a tobbiek elmondasabol hallottam, de azert meg majd amint tudok visszaterek en is.

Az egesz sziget hangulata valahogy teljesen mas, mint mondjuk Gorogorszag tobbi reszen, bar ez a legtobb szigetrol elmondhato gondolom.

HungrishAkos 2016.11.19. 14:09:23

@sZulamith: ezt ne mtudnam letagadni. Egyebkent a fel ev tanulas alatt engem is erzelmileg fogott meg, hiszen latvanyilag nem igazan tudott, viszont igy vegigszaladva a turista helyszineken, azok nagy resze is kifejezetten tetszett.

HungrishAkos 2016.11.19. 14:11:55

@Herr Géza: Korfun meg sajnos nem jartam, remelhetoleg ami kesik az nem mulik. Viszont Karpathost volt szerencsem korbebiciklizni, ami egy nagyon jo elmeny volt (meg egy igen korai videom is kallodik rola) viszont zoldnek azert nem neveznem, nem volt szamomra jelentos kulonbseg Kreta es Karpathos kozott. Mindazonaltal nagyon baratsagos sziget az is.

2016.11.19. 14:36:26

@Herr Géza: Huhh, de rohadt nagy lehet ott a munkaerőhiány! ;)) Én óvatos duhajként a minimálissal számoltam, node ha több is összejöhet, asse baj ;).
Hm, ja, ilyesmi árakra gondoltam én is ezekben a mini-városkákban.

Herr Géza 2016.11.19. 14:39:07

@Muscari: Mi közvetlenül Irakleon mellett voltunk (jó régen..), azt hiszem Amoudara vagy Stomio volt a hely pontosan. De bejártuk az egész szigetet motorral. Az biztos, hogy nekem "nagy kopár szigetként" maradt meg, persze nyilván voltak zöldebb részei is, de hát volt vagy tizeniksz éve..., ez maradt meg. Korfun meg 94-95 táján voltunk, az viszont sokkal inkább "beégett", hogy milyen klassz volt a fauna.
Ja, és Paleokastritsa.... Kb. kétnaponta átmentünk oda, mert mi sem bírtunk betelni vele és ott voltunk a "közelben" elszállásolva. Ott is motoroztunk és be sem jártuk szokásunkkal ellentétben igazán az egész szigetet (Korfu várostól délebbre nem is mentünk...), mert olyan gyönyörű volt minden, hogy többször is visszamentünk a legszebb helyekre. Na ez a "vaúúú" effektus lényegesen gyengébb volt Krétán....
De hát kinek a pap, kinek meg a papné.... :))))

Herr Géza 2016.11.19. 14:45:15

@Pink Petsch: Azért itt bejátszik az valamiért, hogy ez "állami állás", vagy a jóég tudja... A klinikán messze nincs ennyi pénz, de igaz, az is bőven a minimálbér felett van. És igen, itt a nejem egy éve dolgozik, de folyamatosan emberhiány van szakács, felszolgáló (vazze, reha klinika és pincérek szolgálják fel a kaját a jobb étteremnek is elmenő dizájnú ebédlőben a kaját a járóképes pácienseknek...:D) és a konyhai tótumfaktum fronton is.

2016.11.19. 14:56:56

@P.Elliot: Köszi az infót. Ahham, lakásétterem. Budapesten is felkapták egy időben, hype volt, ilyen tévés celeb-szakácsok meg éppen felkapott gasztrobloggerek főztek/vagy főznek ma is, nem tudom. Aztán, mivel ez a magánvállalkozási forma nincs törvényileg beszabályozva, a NAV gyorsan rárepült -mint szokásuk szerint minden könnyű célpontra.
Ám nekem ez a forma nem igazán fekszik, ez a bensőséges, családias izé. Állandóan a facebookon kell lógnod, (jézusom, hiszen nem is vagyok fenn rajta, annyira hidegen hagy), a tecsőn produkálnod magadat idétlen videókban, smúzolni, jópofizni, "kapcsolatokat építeni" stb. Én reménykedem a "rideg svábokban" ilyen szempontból :DDD
Persze, van, akinek ez fekszik, sőt valamiféle karriert is épített az exhibicionizmusára, holott egy gasztro-idióta. Lelke rajta, és egészségére, de nekem már kissé tele van a tököm az emberekkel úgy általában, meg a muszáj-jópofival, szóval, nagy konyha, meló, 0 small talk. ;)

Buchhalter 2016.11.19. 15:00:15

@tanato: ha már félni akarsz,tessék itt a legújabb hírek : EBESZ megfigyelők az elmúlt 2 hétben Ukrajnában jelentős orosz csapatmozgásokat vettek észre.Számításaik szerint legalább 30 ezer egyenruhás érkezett több tucat tankkal együtt a vitatott Donbász és Lemberg megye területére.AZ Észtek is jelentették,hogy a Kalinyigrádi enklávéba legalább 18 vadászgép és bombázó érkezett Oroszországból valamint új légvédelmi fegyverek és legalább ezres nagyságrendű katonai erő is érkezett.Hogy még jobban féljél : Moldovában és Bulgáriában Orosz párti erők nyertek a parlamenti választásokon.Mi meg venni szeretnénk 7 db BlackHaw harci helikoptert 340 milliárd Ft-t.Szerintem egy kissé túlárazták az amcsik.

2016.11.19. 15:00:46

@Herr Géza: Hm, gondolod, azért magasabb az órabér, mert állami pénz van benne? Hirdetnek ők valahol? .... már csak kíváncsiságból ;)))
Azta! Nem semmi körülmények! És mindezt a biztosító vagy azért fizetni is kell? Már a betegeknek.

Herr Géza 2016.11.19. 15:03:05

@Pink Petsch: Ja és vicces, hogy az interjút olyan időpontra tették, amikor a nejem pont dolgozik, mire megpróbáltam egy másik napra áttetetni. A HR-es nő először jajgatott, hogy az nekik nem jó, mert akkor kétszer kell "kiszállniuk" Stuttgartból meg hú meg há, mire én mondtam, hogy jó, prónálja meg, de hát ne erőltessük, ha nem megy, akkor nem...
Mire teljesen kétségbe esett, hogy a "szakmai múltja" miatt a nejem a No.1 kandidátus, szóval rögtön megoldotta a dillemmát. Na most a nejem a klinikán kívül egy évet dolgozott egy Gasthausban ugyanilyen konyhasegédként, meg volt még egy év szállodája is, ahol időnként ugyan tényleg be kellett segíteni a reggeliztetésbe, de alapvetően szobalány volt. És ezzel a múlttal a CV-jében ő a "sztár".... :))))))

2016.11.19. 15:10:32

@Herr Géza: Édesatyúristen, 3 éven belül én leszek a német Heston Blumenthal! :DDD

Herr Géza 2016.11.19. 15:17:12

@Pink Petsch: Elvileg az LpB honlapján van Jobangebote rovat, de most nincs fent semmi. Ez talán azért, mert megvannak a "Kandidat"-ok, de a nejem egyébként nem itt, hanem az Arbeitsamt által üzemeltetett Jobbörse oldalon találta. Mondjuk azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, hogy "Landeszentrale für politische Bildung BW", de ha ismertem volna, tuti akkor sem ott kerestünk volna ilyen állást... :)))))))
A másikhoz: igen a KK fizeti orvosilag indokolt esetben és időtartamra, de hogy a páciensnek is kell-e valamit állnia, azt nem tudom, szerintem csak a napi 10€ kórházi hozzájárulást, azt is max. talán 200€-ig egy évben, vagy hogy van maximálva.... Bizony, elég jó hely úgy cakk-pakk, és még csak nem is egy deluxe a környéken. Csak a varosban van még kettő....

Herr Géza 2016.11.19. 15:19:02

@Pink Petsch: Na az inkább ne.... :))))))))

2016.11.19. 15:45:19

@Herr Géza: Huhh, na az nekem sem jutna eszembe ... ;)))
Miért, nem bírod a pasit? :)))

SzZoole 2016.11.19. 16:33:48

@Herr Géza: @Pink Petsch: miért nem költözötök össze?
Szét offoljatok a posztot:)))
Vicc volt

Herr Géza 2016.11.19. 16:33:53

@Pink Petsch: A pasi nem érdekel, de a kajái nem az én világom. Maga az ötlet, a technológia nagy találmány, de amiket kreál vele.....Pedig nagyon nem vagyok egy begyöpösödött fejű "húsleves-rántott husi-pörkölt, oszt vége" típus... :)))

Herr Géza 2016.11.19. 16:35:03

@Zoole[uk]: Irigykedsz mi, hogy "földik" vagyunk? :)))))))

Herr Géza 2016.11.19. 16:36:37

@Zoole[uk]: Szétoffoljuk??? Miről beszélsz? Én szóllottam Kréta ügyben is...

2016.11.19. 16:42:59

@Zoole[uk]: Még nem találtunk kellően nagy házat ;)))
Nicsak-dicsak, megszólalt az off-mester! :DDD

tanato 2016.11.19. 16:47:45

@Buchhalter: Először persze az ukránoknak és a baltiaknak kell félniük,de utána mi következünk ha ők elbuknának.Minden attól függ mennyire sikerül szétverni az úniót,Natot meg hogy mennyire lesz gyengekezű Trump a ravasz rókával szemben.Magyar emberek közül meg mindig lesz aki behívja őket hogy azért a törvényesség látszata maradjon.

SzZoole 2016.11.19. 16:47:57

@Herr Géza: hat elég idős vagy már ahhoz hogy be-Kretazzal:)))

macamuca [IHUN] 2016.11.19. 16:49:05

@Pink Petsch:
Nagy gratula :)
A kapros túrós lepény...., idejét nem tudom, mikor ettem utoljára...., kezdhetek friss kaprot vadászni.... Külön kösz, hogy eszembe jutattad :)

SzZoole 2016.11.19. 16:49:32

@Pink Petsch: off mester,miről beszélsz.....:))

Amúgy dógozok,termelem dzsidipit,meg a benefitre valót a lumpereknek.....

2016.11.19. 16:50:09

@Herr Géza: Mondjuk, Blumenthal konyhai világa az enyém sem igazán, nem is tudom, miért ő jutott eszembe. Ramsay kajái sokkal jobban tetszenek (már a híres-hírhedt szakácsok vonalán maradva). Nem az a tipikus fine dining, illetve hát nem a túlcicoma-vonala, de mégsem pusztán a klasszikus vonal. Csípem, hogy az alapanyagok és a technikai megoldások nála fontosabbak, mint a "zöldséggyöngyök" ;)))

2016.11.19. 16:52:35

@macamuca [IHUN]: Köszönöm szépen :) Ha, javasolhatom, készíts mellé egy kis tejfölös mártogatóst is, mert azért kissé száraz. ;).

2016.11.19. 16:53:59

@Zoole[uk]: rólad aranyvirág :)))
Ó te szegény pára .... :PPP

Din Serpahis 2016.11.19. 17:44:50

@Pink Petsch: Sziplán arról van szó, hogy az EU állampolgárok jelentős része úgy érzi, hogy az EU és a mainstream politikusok elárulták őket a muzulmánok gyakorlatilag minden határon túlmenő pátyolgatásával és betelepítésével.

Azok a pártok amik ezt meglovagolják természetszerűleg népszerűek lesznek, Putyin jó elvtárs meg nagyon jó érzékkel meglátta ezt a folyamatot és felkarolta ezeket a politikai erőket.

Ez mindaddig így fog folytatódni, amíg a Merkel-Juncker-Renzi stb stb féle holdkórós banda észhez nem tér, és ki nem zsuppolja az iszlám bevándorlókat a retekbe. Nem lehet a biztonsági kockázatokat és a totális kulturális inkompatibilitást minden határon túl ignorálni.

2016.11.19. 18:11:03

@Din Serpahis: Hm, és mondd, nem gondolod, hogy mindezzel az említett politikusok és politikai erők is tisztában vannak? Alkalmasint sokkal mélyebben és részletesebben ismerik a problémát, mint én vagy te, vagy bármelyik, a politkával nem életvitelszerűen foglalkozó átlagember.
A Brexit megmutatta, mennyire veszélyes a nacionalizmus, a szélsőjobb hőbörgés ... ami egy belpolitikai heccnek indult, hatalmas pofonná alakult. Azok számára is, akik ezt az egész hecckampányt kezdeményezték.
Ja, és még mielőtt, a patriotizmus szerintem is fontos és becsülendő, valamint megőrzendő dolog ... a nacionalizmusból a történelem folyamán még soha semmi jó ki nem sült.

Din Serpahis 2016.11.19. 19:18:13

@Pink Petsch: Nincsenek vele tisztában. Az érintett szavazók zöme a legkevésbé sem rasszista vagy nacionalista, csak épp irritálja amikor burkás ninjákat kell bámulnia reggelente a buszon vagy amikor jóképességű észak afrikaiak lányokat molesztálnak szilveszter éjjel.

Erre az irritációra évtizedeken át rásütötték, hogy rasszizmus, az ilyesmiről beszélni tilos. Most meg csodálkoznak kerek szemmel, hogy pl a Szabadságpárt jön fel mint a talajvíz, holott igazából az amit ők képviselnek még mindig nem feszegeti a központi kérdést, nevezetesen hogy igazából az europai muszlimok zömét vissza kéne zsuppolni a sivatagba, mivel kulturálisan képtelenek beilleszkedni ebbe a társadalomba.

Arra meg aztán tényleg semmilyen válaszuk nincs, hogy Putyin ráakaszkodott erre az egész folyamatra, merthogy hatékony eszközt lát benne az EU szétverésére.
Voltaképp egy iszonyatosan tehetségtelen, víziótlan társaságról beszélünk, akiknek a pollkorrekt mantrák hajtogatásán kívül semmi érdemi koncepciójuk nincsen azzal kapcsolatban, hogy mit is kellene a kontinenssel csinálni.

LittleG (uk) 2016.11.19. 19:37:28

@mojyo: na vagány. Szerintem, ha még egy ország megszavazza az Exit-et, akkor tuti több is követni fogja.

2016.11.19. 19:48:03

@Din Serpahis: Nem látjuk egyformán a dolgokat. Az, hogy zavar egy hijab, és "burkás nindzsa"ként emlegeted a muszlimokat csak azt jelenti, hogy életedben eddig a társadalmilag homogén Magyarországon éltél, és valóságos kultúrsokkot jelent neked egy fejkendő látványa a metrón. Ebben nincs semmi degradáló, mielőtt még úgy értelmeznéd, egyszerű megállapítás. Nos, megsúgom neked, a mostani migránsválság előtt jóval a nyugati -európai városokban nem voltak szokatlanok a különböző kultúrákra jellemző viseletek a mindennapokban. Én, például, 6-7 éve éltem Bécsben, ahol a muszlim hijabtól a különböző afrikai népek színes fejkendőin és sapkáin keresztül, az orosz "adidas-egyenruháig" minden viseletet láttam már.
Szóval, én megértem, hogy neked mint a homogén, és igencsak idegenellenes magyar társadalom (nem én mondom, te mondod, illetve a honfitársaid a közvéleménykutatók kérdéseire válaszolva) tagjának ez a kulturális sokszínűség felért egy sokkal. Viszont nagyon szűklátókörűnek kell lenned ahhoz, hogy azt hidd, a te szemléletmódod (vagy nevezhetjük a magyar társadalom szemléletmódjának is) a teljes Nyugat-Európára jellemző. Németországban a '70-es években élhettek át ilyesmit a polgárok, amikor lezajlott az első nagy török betelepítés.
És még mielőtt, ez a mostani helyzet súlyos, senki nem tagadja, a sátánnak kikiáltott Merkel sem, de erőszakkal még soha semmi meg nem oldódott az emberiség történelmében. Hacsak nem a népirtás a célod.
Tudod, mielőtt azonban a szélsőjobb győzelmét ünnepelnéd vagy szorítanál neki a német nyelvterületeken, jusson eszedbe, miért nem humorosak a németek: "we had once fun, millions died".
-No, ez volt az irónia, mielőtt még, ugye ...

2016.11.19. 19:55:51

@LittleG (uk): Megzuhantál rendesen ezzel a Brexittel, ahogy látom. Az olaszok mindig is a pengeélen táncoltak, az euró-övezethez való csatlakozás mostani feltételeinek még legszebb napjaikban sem tettek eleget.

Din Serpahis 2016.11.19. 20:14:28

@Pink Petsch: Nézd, én Svájcban élek. Ha egyedül lennék itt a ninjás averzióimmal, akkor valószínűleg nem tiltották volna be a buraviselést Ticino kantonban, és nem menne azon a szájtépés Bernben, hogy ezt az egész országban meg kellene lépni.

Pont te követed el azt a hibát, amikor azt hiszed, hogy ezek az ellenérzések csak az idegenellenes magyar társadalomra jellemzők. Nem, nem csak arra, éppúgy megvannak nyugat-európában is, csak ott nem szabad beszélni róla, mert nem polkorrekt. És akkor csodálkoztok, hogy Le Pen, az AFD meg ezek egyre erősebben jönnek fel.

Természetesen nem szurkolok nekik, mert a hőzöngésen kívül máshoz nem értenek, viszont olyan problémákat vetnek fel, amik az átlagembert igenis zavarják, még akkor is, ha te illetve számos politikus erről nem akartok tudomást venni.

2016.11.19. 20:32:47

@Din Serpahis: Oké, akkor tévedtem az élethelyedet illetően. Bocsánat. Viszont a mentalitásod sajnálatos módon megmaradt. Legalábbis az én szemszögemből sajnálatos módon. A burkaviselés betiltásával személy szerint nem értek egyet, ha az nem a biztonsági szempontból nem kiemelt fontosságú köz- vagy magántereken történik (repterek, buszpályaudvarok, bankok stb.) .
Én nem csodálkozom, csak rohadtul nem örülük neki. Viszont visszautalva a magyar gyökereidhez .... máris beskatulyáztál, máris betábláztál ezzel a "csodálkoztok..." megszólítással. (libsi-bolsi-zsidó vagy csak sima ballib ez a "csodálkoztok"? csak érdeklődöm). Nem értek egyet Merkel politikájának minden aspektusával, kifejezetten a migráns-helyzet kezelésében nem, de láttad te az alternatívákat? Az Isten mentse meg Európát tőlük!

Din Serpahis 2016.11.19. 21:11:40

@Pink Petsch: A skatulyát jelen esetben az a csoport jelenti, aki telesírja a világot, hogy úristen jönnek a fasiszták, anélkül, hogy ennek az okait megpróbálná megérteni.

A burkát szimplán azért kell betiltani amiért a horogkeresztet is - egy olyan ideológia nyilvános szimbóluma, ami tagadja az európai értékeket. És igen, eljutottunk a kritikus ponthoz, ami maga az iszlám, ez ugyanis gyakorlatilag nem vallás, hanem egy totalitárius ideológia, ami több ponton szöges ellentétben áll azokkal az értékekkel, amire az európai civilizáció épült. És ebből egyenesen levezethető az, hogy beengedtünk Európába egy olyan többmilliós tömeget, aki az értékeinket tagadja, nem akar ezek szerint élni, nem is érzi igazán jól magát, itt tartózkodásának egyetlen célja csak és kizárólag a szociális támogatások felmarkolása és az őshonos lakosságon való élősködés. Merkel politikájának volna egy kiváló alternatívája, ami szimplán annyi, hogy ezeket be se kellene engedni, aki meg már itt van, azt haza kéne paterolni a legrövidebb úton. Én ebben semmi borzasztót nem látok.

És ha ezeket a fenti szimpla összefüggéseket az európai poltikai elit nem ismeri fel, a Jóisten se fogja megmenti a kontinenst az eszkalációtól, aminek a végét igen csúnya pogromok és polgárháborús helyzet is jelenthetik.

2016.11.19. 21:25:11

@Din Serpahis: Khm, ugye tudsz róla, hogy a szvasztikát nem Hitler találta fel? Vagy most akkor lermboltatnád az összes, például hindu templomot, ahol megtalálható ez a jel? Akkor is, ha az a templom Európában van? (mielőtt jönnél, hogy de Európában .... itt is régebbi a jel, mint Hitler).
És mondd, csak az arab muszlimokat tiltanád ki Európából, vagy az összes muszlim vallásút? És mihez kezdesz azokkal, akiknek több joguk van Svájcban élni, mint neked, mert született állampolgárok?
Úgy gondolod, egy adott számú migráns eltartása sokba kerül? Oké, szerinted mennyibe kerülne egy országnak egy polgárháború, ami kitörne, ha erőszakkal akarna megszabadulni az összes nem fehér kereszténytől, akiknek jó része már állampolgár is ráadásul?
Látod, látod ... mennyire ostoba dolog a vak gyűlölet?

Din Serpahis 2016.11.19. 21:45:39

@Pink Petsch: Nem érted még mindig. Itt a két alternatíva nem a polgárháború vs egymillió migráns eltartása, hanem a polgárháború vs egymillió migráns visszapaterolása.

A muszlimok számának és arányának növekedésével a deviáns jelenségek is szaporodni fognak (nogo zonák, saria őrjáratok etc.) az ugyanis már bebizonyosodott, hogy a beleölt erőforrások dacára jóval kisebb népességarány mellett is totális kudarc az integráció gyakorlatilag mindenhol Európában. Ez ugye válaszreakcióként maga után vonja az EU őslakosság radikalizálódását, és előbb-utóbb fel fogják ütni a fejüket olyan pártok, amihez képest az FPÖ demokrata angyalkák gyülekezete. Pláne, hogy a folyamat mögött durván ott van Putyin, aki gyakorlatilag bábjátékosként rángatja a folyamat minden főbb szereplőjét, és akivel eddig SEMMIT se sikerült kezdeni. Ennek csak egy kimenetele lehet hosszútávon, ha nem sikerül értelmes reakciót megszülni erre a helyzetre.

Márpedig jelenleg ilyennek nyoma sem látszik, ha valamelyik radikális párt előretör, megy a visongás, hogy úristen itt vannak a fasiszták....ettől változik valami, kérdem én...mert szerintem nemigen.

2016.11.19. 22:18:26

@Din Serpahis: Újra megkérdezem, hogyan, milyen jogcímen paterolod vissza azt a muszlim arabot, aki már Svájcba született, svájci állampolgárként, és több joga van ott élni, mint neked, aki bevándorló vagy?
Mert ha te ezt megpróbálod, hogy vallás és rassz alapján paterolj ki az országból embereket, akkor abból polgárháború lesz. És Putyin -ha már őt tetted meg mumusnak- ennek örülne csak igazán.

Csodabogár 2016.11.19. 22:59:24

@Din Serpahis: Elég sokáig éltem Svájcban, bár állampogár voltam, de ha kinyitottam a számat máris "ussländer". Svájciak kb. annyira utálják a külföldieket mint a magyarok. Ilyen szempontból is jó helyre kerültél. De azért egy valamelyest szinvonalas svájci társaságban nem hallasz ilyen nézeteket.
Az hiszem 2 éve volt egy szavazás a külföldi munkavállalókkal kapcsolatban. A parlamentnek azóta is fő a feje, hogy oldja meg a problémát. Kb. az volt kicsiben mint a brexit. Senki se hitte komolyan, hogy megszavazzák.

2016.11.19. 23:06:23

@Csodabogár: "ussländer", mi? :DDD Semmi sem fogható a svájci némethez ... még a németek sem értik :DDD

Din Serpahis 2016.11.19. 23:10:43

@Pink Petsch: Hat eloszor talan azon kene gondolkodni, hogy azzal a tobbmillioval, aki nem allampolgar, mi legyen...

Amugy igazad van, ez a problema a jelenlegi eszkozkeszlettel nem kezelheto, valojaban olyan megoldas, ami kielegiti a demokratikus normakat, mar most sincs, de ahogy haladunk elore, ugy lesz egyre nehezebb.

Vagy tenyleg az a cel, hogy pogromok legyenek az iszlam kozossegek ellen? Mert ha nem tortenik semmi, ez be fog kovetkezni.

Din Serpahis 2016.11.19. 23:17:53

@Csodabogár: nincs a Svajciakkal semmi baj, amig betartod a szabalyaikat es torekszel az asszimilaciora. Ezt a svajci baratainkon tok jol latni, engem tokre becsulnek, mert beszelek nemetul, meg termelem szepen a gdpt...persze van, akit ok is kineznek, de az nem is veletlen.

Tok egeszseges patriotizmus van itt, siman lehetne pelda masoknak is.

2016.11.19. 23:24:02

@Din Serpahis: Azon tényleg el kell ...
Véleményem szerint vissza lesznek paterolva, Németország, például a migráns.válság előtt is rendszeresen paterolt vissza menedékkérőket tízezres számban. Ja, nem volt nagy sajtója, mert a kutyát nem érdekelte, de utánanézhető, nem titkos adatok (nem úgy mint az, hogy a hivatalosan idegengyűlőlő magyar kormány hány letelepedési kötvényt adott el araboknak -is-, ugye ...) De visszatérve, nem, nem fog máról holnapra megtörténni ... de meg fog történni. Igen tudom, azonnal kellene ... nem, ez nem így megy. Mehetne, ha konfliktusokat akarsz. Konfliktusokat akarsz?
Azt meg el kell fogadnod, hogy Európa nem fehér, Nem 2015 óta nem fehér, hanem évtizedek óta.

2016.11.19. 23:29:47

@Din Serpahis: Ahham, egyszer kerülj kapcsolatba egy francia, olasz vagy retoromán svájcival, ne csak a némettel ... :DDD Egymást is csesztetik :P Svájc nem igazán egy nemzet, olyan értelemben, mint a klasszikus nemzetek semmiképp.

Herr Géza 2016.11.20. 00:40:25

@Din Serpahis: Kifelé valóban példaszerű a patriotizmusuk. Ha azonban azt mondod a Sviccernek, hogy mit cikized a Romands-ot, hisz ő ugyanolyan svájci, mint te, akkor ki fog röhögni. És ugyanez elmondható bármely csoportröl a másik három ellenében. :)))
Viszont: ők ezzel együtt kíválóan megélnek eyg országban, békében.

Muscari 2016.11.20. 08:33:10

@Herr Géza: hát igen, baj a legjobb helyen voltatok. Motorral azért nem hiszem, csak az "egész" szigetet be lehet járni, nekünk kocsival is csak egy kis részét sikerült, pedig 1100 km-t mentünk a 10 nap alatt :-)

Korfun meg nem vesztettetek semmit, hogy nem mentetek el délebbre, ott vannak a hírhedt szállodasorok és azon kívül kb semmi, minden szép hely Északon van :-)

tanato 2016.11.20. 09:22:55

@Pink Petsch: Ezt lájkolom ez nagyon jó,EUrópa nem fehér és nem tavaly óta.A visszatoloncolások is folyamatosan mennek,még vagy 10 éve láttam erről egy francia dokumentumfilmet,durva dolgok voltak benne ahogy az összekötözött síró,ordító afrikai nőket vittek fel a repülőre a francia csendőrök vissza Kongóba,hiába könyörögtek hogy már 10 éve vannak Párizsban illegálisan és otthon éhen halnak.Nem volt irgalom.utána beszéltek a csendőrök is a filmben azt mondták őket is megviseli az eljárás de ez a parancs.
Egyebekben MO./meg ROmánia,,Bulgária sem "fehér" ország.Ha egy a cigányokról nem tudó távoli idegen járna az ország/ok/bizonyos helyein pl. ünnepekkor nálunk vagy bármely alföldi kisvárosban a főtéren azt hinnék tele vagyunk közel keleti muszlim lakossággal.

Herr Géza 2016.11.20. 12:10:24

@Muscari: Mi a gond a motorral (nem ilyen 50 köncentis rocsóról van ám szó...)? Gyorsabban haladsz vele szinte bárhol, mint autóval, ráadásul az enduróval ott is vígan elmész, ahol autóval esélytelen.
Jó, az egész sziget Krétán azt jelentette, hogy Chania-tól Agios Nikolaios-ig végigjártuk az északi partot és többször "átszúrtunk" a déli partra is. Nyilván nem lehet 2 hét alatt az összes falut, utat, ösvényt bejárni úgy, hogy azért nem reggeltől estig motorozni mentünk.

Herr Géza 2016.11.20. 12:29:34

@Muscari: Az biztos, hogy nem a legjobb hely volt Amoudara, de a szállás jó volt és pont azért csináltuk annak idején ezeket a motoros kombinációkat, mert ha nem tetszett a beach, akkor kerestünk másikat a közelben. Így még olyan "strandokra" is eljutottunk, ahova különben csak gyalog lehetett volna. Nem volt kérdés a parkolás, meg a beszálláskor 70 fokos autó, na meg igy kiélvezhettem magam egész évre, mert nagymotorra nincs is jogsim....:))) Ott és akkor még kis túlzással a pesti BKV bérletre is elhitték, hogy az jogosítvány. A görög lazaság ugyebár.... :) Később a törökök már nem voltak ilyen "jófejek", ott csak a 125 kcm-ig sikerült "felalkudnom" a motort az autós jogsival és a kölcsönzőből eljövet már 250 m múlva rendőrbe futottam. "Szerencsére" ők inkább kurd terroristákat kerestek, nem a jogsimmal foglalkoztak....:)))))

Golf2 2016.11.20. 13:32:18

@Herr Géza: Nem kell terrorista,elég ha kurd...

Herr Géza 2016.11.20. 15:47:54

@Golf2: No, te is csak fekete-fehérben tudsz ám gondolkodni....:))))

33621 2016.11.20. 20:59:05

@tanato: @macamuca [IHUN]: Mutatok nektek két érdekeset, ez más lesz mint az itteni téma! Az első egy Amerikai srác aki nagyon szépen beszél Magyarul van saját you tube csatornája magyarul meg tvitter oldala is.

velvet.hu/elet/2016/11/20/amerikai_srac_magyarul/

A másikat pedig egy földim internetes bejegyzéséből ollóztam ki, egy kis történelmi áremelés Magyarországon anno! Mi lenne ha manapság ha ilyen mértékű áremelés lenne itthon? Mit reagálnának az emberek itthon?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Régi papírok, dokumentumok szanálása közben kezembe akadt egy 1989 január 13.-i feljegyzés az akkori év eleji áremelés néhány tételéről és a fizetésünkről:
1988.12.31. 1989.01.01
tej (1 l) 12,90 18,20
kenyér (1 kg) 15,00 20,00
RÁMA (25 dkg) 20,80 27,70
vaj (10 dkg) 11,90 18,90
liszt (1 kg) ? 13,50
s.karaj (1 kg) 170,00 250,00
parizer (10 dkg) 10,00 13,10
téliszalámi (10 dkg) 34,00 47,00
benzin (1 l) 26,00 29,50
havi közl. bérlet 180,00 230,00
üzemi ebéd (1 nap) 18,00 25,00
iskolai ebéd (1 nap) 20,00 24,00
Én egy megyei tanács (nem Debrecenben) egyik osztályának főmérnöke voltam (fizetésem 16.699,- Ft/hó), a feleségem pedig a megyei kórházban szakorvosként dolgozott (fizetése 11.338,- Ft/hó).
Nem szeretnék politizálni, hiszen ezen a fórumon ennek nincs helye, de érdemes elgondolkozni néhány dolgon:
1, Abban az időben ( a békebeli szocializmusban!!!) minden január 1.-én áremelés volt és nem is kis %-ban (tej 41%, kenyér 33%,vaj 59 %, benzin 15 %, bérlet 28 %, üzemi ebéd 39 %).
2, A nyugdíjam kevesebb mint az akkori fizetésem*10, miközben az árak 10-35 szorosára emelkedtek.
Az akkori alacsony béremből képződött a mostani nyugdíjam. Mi a véleményük, jobb volt akkor, vagy jobb most, vagy ennyi munkában eltöltött év után ugyan ott tartok ahol voltam közel 30 éve??

33621 2016.11.20. 21:01:39

@macamuca [IHUN]: Kedves Macamuca!
Láttad amit neked küldtem a kis fatornyos faludról, a linkeket elolvastad?

tanato 2016.11.20. 21:30:21

@33621: Köszi ,tényleg érdekes, holnap átolvasom részletesebben.

LittleG (uk) 2016.11.22. 20:54:39

@Pink Petsch: ezt csak most látom. hát, nem erre a kifejletre számítottam, rosszul is esett. Meg, aggódom a jövő miatt. Tudom, hogy nem sokat ér, mert tenni nem teszek semmit (mint pl. elhúzni a világ végére valahova.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása