oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. november 17. 06:43,  Kettészakadva 3.: idősápolóként Angliában 91 komment

2016. november 17. 06:43 Határátkelő

Kettészakadva 3.: idősápolóként Angliában

Befejező részéhez (ha úgy tetszik, harmadik felvonásához) ért Norbert története, amiből sok minden kiderül: például az, milyen idősápolóként dolgozni Angliában, milyen az angol egészségügy, és a több pénz, a jobb megélhetés ellenére miért vágyik (és költözik) jövőre haza. A történet első két részét itt és itt olvashatjátok, az utolsó felvonás pedig 2014 júliusában kezdődik és a mai napig tart.

Ha te is jártál már vagy jársz hasonló cipőben, költöztél már haza, vagy csak tervezed, esetleg többször is nekivágtál, írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, vagy ha csak beszélnél róla, akkor jelentkezz ugyanott!

idosapolas_3_foto_pixabay_com_geralt.jpg

„Akkori elhatározásom, miszerint idősgondozó leszek, nem hangzik túl jól, meg kicsit meredek is lehet ahhoz képest, hogy filmoperatőrként dolgoztam azelőtt, illetve filmkészítőként. Én ezt nem így gondoltam, illetve most se gondolom így.

Nagyon is reálisnak és logikusnak tűnt az elképzelés. Az idősekkel nagyon jól megértettem magam mindig is, az orvosi dolgok érdekelnek, illetve nem esik nehezemre pár – mások számára - „gusztustalan” dolgot megtenni, ami esetleg egy beteg embernek hatalmas segítség.

Még Magyarországon - miközben barátnőztem, fotózgattam, élveztem az otthoni életem - elmentem egy idősotthonba 6 hétre önkéntesnek. Ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy a mostani angol cég, aminek dolgozom, felvegyen.

Az önkéntesség alatt kiderült, hogy nagyon jó érzékem van ehhez a munkához, minden jól ment. A cégnek visszaírtam egy levelet, hogy megvan a gyakorlatom, mehetek-e dolgozni?

Volt két telefonos interjú, egyenként majd egy óra hosszúak, és elhívtak egy tréninghétre. Ugye az angoloknál a tréning a minden (most már lassan otthon is). Azt hozzá teszem, hogy itt kint nem az a feladatköre egy gondozónak, mint otthon.

Mi itt csak gyógyszerezünk, tornáztatunk, tisztán tartunk, vezetjük a háztartást bentlakásos idősgondozóként. Semmi injekció, komolyabb ápolói tapasztalatot igénylő feladatunk nincsen. Mi segítünk egy teljes, normális életet élni ezeknek az embereknek az otthonukban.

Szóval a tréninghét megvolt, hazarepültem, és vártam a válaszra, hogy kellek-e a cégnek vagy sem. Kellettem. Felvettek, augusztus elején már meg is kaptam az első, 3 hetes „placement-et”!

A munkáim milyenségébe, részleteibe nem szeretnék bele menni, nem hiszem, hogy ez lenne a lényeg. Inkább a háttérben lévő dolgokról, benyomásokról szeretnék beszélni.

Anglia nem London és London nem Anglia

Sajnos a legtöbb magyar, illetve Angliában dolgozó ember csak Londont vagy valamely nagyvárost ismeri (a nagy többség). Közhely, de én is ismétlem, London nem egyenlő Angliával. Igazából semmi köze Angliához (azon kívül persze, hogy ez Anglia szíve és motorja).

Az angol vidék nagyon szép, nagyon zöld, az emberek is kedvesebbek, és azok az irreálisan szép koronájú, egyszem fák, amik a dombok tetején magasodnak, szerintem gyönyörűek.

A mostani munkám során rengeteg helyen megfordultam, kisebb-nagyobb városoktól egészen a 300 fős faluig, vagy szigetig. A legjobb helyem Isle of Wight-on volt, egy Freshwater nevű településen éltem egy idős házaspárral másfél évig. Gondoztam időseket, de emellett sok fiatalt, velem egykorúakat is (egyébként most vagyok 30 éves), ami eléggé megterhelő volt szellemileg.

Ja, igen, azt elfelejtettem említeni, hogy mi is volt a végcélom ezzel az egész idősgondozósdival. Láttam potenciált ebben a munkában, hisz erre mindig szükség van, így munka is lesz mindig. Gondoltam majd ezzel kezdek valamit, esetleg otthon saját idősotthont nyitok.

Na és a pénzgyűjtés elsősorban, hisz itt, amit keresünk, szinte 100 százalékban eltesszük, szállást nem kell fizetni, étel biztosítva, útiköltség szintén, és nagyon rugalmas tud lenni a munkarend.

Házat vagy lakást szerettem volna venni Budapesten, hogy könnyebben tudjak majd élni otthon, ennek tükrében nagyon sokat dolgoztam, 8-10 hét egyfolytában, szünnap nélkül, napi 2 óra szünidővel, majd két hétre mentem haza pihenni. A barátnőm, akivel már ekkor több mint két éve voltunk együtt, kitartott mellettem így is (azóta a kapcsolat véget ért).

Időközben a viszonyom nagyon megváltozott ezzel a munkával, ugyanis sokkal többet éreztem magamban, minthogy egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül. Gondoltam erre a gondozós tapasztalatra lehetne valamit építeni.

Megnézegettem a lehetőségeket, és számításba vettem azt, hogy a munkám legizgalmasabb része számomra az állapotfejlesztő tornák voltak. Tehát a gondozás egy nagyon jó ugródeszka volt, és nem utolsósorban személyiségfejlesztő tréning.

A cél az, hogy otthon is tudjak boldogulni

Szóval gyűjtögettem a pénzem, tervezgettem a lakásvásárlást, és nagyjából tudtam, hogy egy második diplomát szereznem kell, amivel biztosítok magamnak egy nyugodt életet akár otthon, akár külföldön, továbbá kielégíthetem a tanulási iránt vágyamat, és a magánéletemben tudok a művészetekkel is tovább foglalkozni.

Idén, 2016 júliusban felvettek az ELTE Bárczi gyógypedagógia karára, azonnal kettő félévet halasztottam, hisz dolgozni szeretnék még jövő szeptemberig mint idősgondozó.

Mint látszik, angol pályafutásom harmadik állomásának a végét is a tanulás jelenti, azonban most ez sokkal célirányosabb, hisz direkt az a cél, hogy otthon is tudjak majd boldogulni, illetve ne csak a művészeti diploma legyen a kezemben, amivel semmit nem érek.

Apropó! Fotózni, laborálni, ilyesfajta dolgaimmal újra van időm foglalkozni, amikor hazautazom, ezekkel töltöm időmet, hisz a civil életem mellett ez is nagyon fontos, talán fontosabb, mint a pénzkeresés.

Főváros helyett a vidék

A pesti lakásárak emelkedése terveim megváltoztatását hozták el újra. Nem láttam értelmét 16 milliót kifizetni egy 30 nm-es kis lyukért a fővárosban, amikor amúgy is vidéki gyerek vagyok, és imádom a falvakat, erdőket, természetet.

Nagyon távol állnak tőlem az erőltetetten különlegesnek látszani akaró, de igazából tömegtermékké avanzsált, ál-szofisztikált városi fiatalok, illetve a tömeg, pörgés is. Olyan helyre vágytam mindig is, ahol egyszerű emberek vannak, épp belsővel. Nekem ezek a parasztemberek. Őket tisztelem, szeretem a jelenlétüket.

Kicsit elkanyarodtam…tehát nem vettem pesten lakást, hanem inkább a fővároshoz közel, a hegyekben egy szép telket. Építkezni szeretnék tavasszal (ebbe a Brexit miatti font zuhanás még beleszólhat), aztán szeptembertől kezdődik az egyetem négy évig levelezőn, közben pedig az életemet is visszakapom.

Ugyanis bentlakásos gondozónak lenni annyit tesz, mint feladni a saját életed, és élni a betegét napi 22 órában. A maradék két óra az az enyém, akkor vagy mozgok valamit, vagy alszom, ugyanis az éjszakák is tudnak bajosak lenni, amikor 2-3-4x fel kell kelnem a beteg miatt.

Rengeteg áldozat és türelem az, ami szükségeltetik ehhez a munkához. A beteg rajtam tölti ki örömét, bánatát, ha rosszul van, segítségre van szüksége, vagy mentőt kell hívni, csak rám számíthat. Ha családi gondok vannak, általában teljesen be vagyok vonva, tanácsot kérnek, ötleteket várnak tőlem, ugyanis a legtöbb helyen családtagként kezelnek.

Migránsozásnak, vagy lenézésnek, tiszteletlenségnek nyomát nem láttam két és fél év alatt, amit eddig Angliában ledolgoztam gondozóként (tudom milyen az udvarias angol utálat, amikor kedvesek, de mást gondolnak, Londonban volt hozzá szerencsén).

Soha nem bántottak meg akarattal, soha nem érzékeltették, hogy kevesebbet érnék, mint ők, legyen ez a beteg vagy a család, akik vagy látogatóba jönnek, vagy a szomszédban, vagy esetleg velünk együtt élnek. Nagyon megbecsülnek, tudják, hogy nagy szükség van ránk.

A nyomasztó angol egészségügy

Apropó, NHS (angol egészségügy). Ha a magyarok azt mondják, otthon rossz az egészségügy, akkor itt ne akarjanak betegek lenni. Nekünk vannak alulfizetett és sokszor mogorva ápolóink, orvosaink, sokszor vétenek hibát is (hol nem??), megy a zsebpénz, egyebek.

Itt az a gond, hogy ha beteg vagy, nem tuti hogy lesz kórházi ágyad. Ha rosszul vagy, de nem életveszélyes állapotban, lehet, hogy nem látsz orvost 2-3 napig, attól függ, mikorra kapsz időpontot.

A rengeteg várakozás, és a tudat, hogy a NHS nem képes aktívan működni és ellátni a túlnépesedett angol társadalmat, borzasztóan nyomasztja az itt élőket. Persze lehet jönni ilyen-olyan kivételekkel, ellenpéldákkal, nyilván vannak, hisz minden éremnek két oldala van, de itt ez a helyzet.

A múltkor beszéltem az angol családdal, akiknél most élek négy hetet, hogy nem is lehet eldönteni, melyik a jobb, egy olyan országba születni, ahol van pénz, van jövőképük az embereknek, de a kultúrájuk, identitásuk lassan eltűnőben van, vagy például egy, a miénkhez hasonló országban élni, ahol mi vagyunk otthon, magyarul beszélhetünk, a doki magyarul fog megszólalni, nem valami világvégi nyelvből eredő borzasztó akcentussal, amit senki nem ért meg. Otthon sok minden nem jó, ez tény! Aki otthon él, ezt jobban át is érz

Én vágyom haza

Amikor otthon vagyok, nem vágyom Angliába (se máshová külföldre). Ide jönnöm kell! De amúgy itt se annyira nagyon jó. Ami itt megvan, az otthon hiányzik, ami otthon van meg, az itt nincs (számomra természetesen).

Szerintem kicsi az átfedés, mindenki maga dönti el, a hiányérzet melyik országhoz köti jobban. Biztosan régimódi srác vagyok, vagy egyszerűen kitartok a gyökereim mellett, nem tudom, de mindig hazahúz a szívem.

Én nem tudnék csak úgy, belső motiváció nélkül itt élni, mint sokan teszik. (Nem tekintem belső motivációnak azt, ha van pénz, évente egy külföldi nyaralás, meg azt veszek, amit akarok, de amúgy sehová nem haladok magammal, és nincsenek célok.)

Visszagondolva, és olvasva a leírtakat, azt látom, ahányszor kiköltöztem ide, mindig az volt a cél, hogy majd otthon tudjak egy jobb életet élni. Mert otthon azért nehezebb kiharcolni dolgokat, már ha az anyagiakról beszélünk (félreértés ne essék, külföldön elkezdeni egy új életet legalább annyira nehéz, szerintem bolondságot beszél, aki azt mondja, hogy az „otthoni nehézségek elől külföldre menekülnek az emberek könnyebb életet élni”).

Van különbség a jó életszínvonal, és aközött, hogy az ember ott él, ahol igazán szeret lenni. Sajnos a kettő nem mindig jár együtt. Sosem terveztem itt maradni, annak ellenére, hogy az angolom nem akadályoz semmiben, kommunikációs korlát egyáltalán nincsen semmilyen formában.

Szeretem az angolokat, hisz velem rendesek voltak, adtak munkát majd 5 éven át, jó fizetést. Én ezt adó formájában visszaszolgáltattam nekik. Ez így kerek. Az olyan közhelyek, mint a „kirabolták a világot és most azt kapják a migránsok formájában vissza”, meg „kell nekik az olcsó külföldi munkaerő”, nem érdekelnek.

Az itteni magyarokról is ez a véleményem, a tapasztalataim szerint összetartanak, ami annak tudható be, hogy mindig is megválogattam az embereket, akikkel barátkoztam. Jó, összetartó társaságokkal voltam kapcsolatban. Aki bunkókkal kerül kapcsolatba, nyilván csalódni fog.

Azt a nézetet vallom, hogy annyi ember van körülöttünk, hogy válogatósnak kell lenni. Mint a ruhákkal. Azokból se veszünk fel minden szart, csak ami nekünk megfelel. Az más, ha valaki nem tudja „mi áll neki jól”!

Egy hátitáskában az élet

Tekintettel arra, hogy általában minden hónapban máshol élek, így egy hátitáskában megvan az összes cuccom. Hiába itt töltöm az év 90%-át, még sincs olyan érzésem, mintha itt kint élnék.

Pont azért, mert nincs saját lakásom, állandó szobám, amiért fizetek, nincs, ahová kötődhetnék. Egy utazó vagyok, egy állandó látogató, aki segít a vendéglátóinak! Majd munkám végeztével, örömmel repülök haza, oda, ahol igazán magam lehetek!

Jelenleg számolom vissza a hónapokat (még 10!), amit még itt kint kell dolgoznom, hisz kicsit belefásultam már ebbe a munkába. Bizakodó vagyok, várom az iskolát, az építkezést, várom, hogy újra napi kapcsolatban lehessek a családommal, barátaimmal.

Várom, hogy a saját életembe is tudjak végre annyi energiát beleölni, mint a betegekébe, akiket az elmúlt két és fél alatt gondoztam! Ja, és a legfontosabb, az agyam tudja lezárni az itteni keresettel járó jobb életszínvonalat… hazamegyek, és ott egy újabb élet lesz, vagyis a régi újra. Kevesebb pénz, kevesebb vágy, kevesebb tulajdon, de talán sokkal több ÉLET!”

HÍRMONDÓ

Elképesztő méreteket öltött az elvándorlás

Sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete a területen uralkodó áldatlan állapotok és a kivándorlás miatt. A szakember szerint képtelenség versenyezni a nyugat-európai bérekkel.

A brit kormánynak elképzelése sincs a Brexitről?

Kiszivárgott információk szerint nincs egységes tárgyalási stratégia, a kormány is megosztott és fél év is lehet, mire maguk közt megegyeznek. A kormány cáfol.

Jövőre másképp utazunk Amerikába

Komoly változások várhatók a nagy európai reptereken, szóval ki az Egyesült Államokba tervez utazni, az jobb, ha felkészül.

(Fotó: pixabay.com/geralt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9111966727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LyukasBogrács 2016.11.17. 07:05:03

Nem okozott csalodast ez a poszt sem.
Ez az ember okos.

Bogi88 2016.11.17. 07:38:24

Minden bantas nelkul,de szerintem a poszter tul optimista az otthoni eletet illetoen.O maga irta az elso posztjaban hogy az elso hataratkeles megvaltoztatta.Most hogy megint huzamosabb idot elt kulfoldon ujra furcsa es erthetetlen lesz szamara az elet otthon.S habar kezdetben imadni fogja hogy a baratok,es a csalad egy karnyujtasnyira,kesobb lehet keseru lesz a szaja ize,miutan rajon hogy az elet csak rosszabodott otthon.En legalabbis igy jartam.Ettol fuggetlenul remelem O nem fog,es sok sikert neki a jovohoz!:)

TTamara 2016.11.17. 08:35:15

Jó poszt.
Nekem mondjuk egy kicsit fura, amikor valaki a jobb pénzért megy ki, aztán ha összegyűjtötte, amit akart, akkor hazajön, mondván, őt nem a pénz motiválja. Olyan paradoxon ez nekem, de lehet csak én gondolkozom hülyén :)

Golf2 2016.11.17. 09:09:41

Aszittem puha lesz a vége.

SzZoole 2016.11.17. 09:18:46

Ajajjj,nem ezt vartam befejezesnek,de sok szerencset.

tanato 2016.11.17. 09:20:29

@Bogi88: @TTamara: Állj,állj,nincs még ithon,nyugtával a napot és egy új cikket néhány év itthoni élet után is.

TTamara 2016.11.17. 09:29:41

@tanato:

Persze, én is tök kíváncsi vagyok, hogy az optimista emberekkel, akik hazaköltöznek, mi fog történni pár év múlva.
Nem tudom, hogy nála is ez volt-e a helyzet, de aki nagyon nehezen élt meg MO-n, majd kiment, és összegyűjtve valamennyi pénzt, hazamegy, mire számít? Nem kell később enni, rezsit fizetni?

puhacica 2016.11.17. 09:34:31

@Golf2: mondtam tegnap, hogy semmi parhuzam nincs kozottunk, egy nevet es egy szakmat kiveve. mar ha ilyen ertelemben irtad a puhat. :)

---

fiatal baratunk tipikus utkereso, almokkal, vagyakkal. jol van ez igy, majdcsak megtalalja a sajat utjat. (mar ha nem kamu, mert a 3 nap alatt ha jol remlik egyszer se jelent meg.)

tanato 2016.11.17. 09:35:19

@TTamara: A kint összegyűjtött pénz valameddig eltart.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.11.17. 09:46:51

Érdekes életút. Kíváncsi leszek hol köt ki végül. Mivel még csak 30 éves kb. bármi lehet belőle bárhol.

firg_firg 2016.11.17. 09:53:27

Pedig parasztbol Pesten is van boven, nem kell ezert videkre menni!

bpetya75 2016.11.17. 10:05:52

@firg_firg:

Nem mindegy, hogy valakinek a foglalkozása a paraszt, vagy a viselkedése.

@LyukasBogrács:

Egyetértek. És nem csak okos, hanem céltudatos is.

Sok sikert a posztolónak!

puhacica 2016.11.17. 10:10:05

@Golf2: ha en irok, az az en nevemmel fog megjelenni, az uram meg egyaltalan nem is olvassa ezt a blogot, nemhogy irna ide, szoval nem lesz nehez kitalalni, melyik poszt szol rolunk. :)

Csodabogár 2016.11.17. 10:32:13

@TTamara (CH): Ez a fiu nem hülye! Szerintem pontosan tudja mire számithat. Tanul tovább még akármi lehet. Visszatérhet az eredeti szakmájához, vagy csinál valami privát beteggondozó intézményt. Ismerek valakit, aki már 20 éve egy saját idősotthont vezet, nagyon jól él mellette.
Miért olyan borzasztó ha valaki itthon akar élni és boldogulni?

Pernilla 2016.11.17. 10:43:00

@Csodabogár: igy van, több hasznalhato szakmaja is lesz, valamint összegyüjtve egy alaptöket maris sokkal biztosabb labakon all majd otthon.

Lehet, hogy eri majd csalodas igy is, de az eddigi eletutjabol szerintem teljesen vilagos, hogy sose erezne magat jol hosszutavon külföldön, es mindig haza fog vagyni Magyarorszagra. Ez ellen meg föleg kar lenne szelmalomharcot vinni.

Buchhalter 2016.11.17. 10:47:19

Hát nem is tudom 30 évesen és így is halasztással újból suli még 5 év az életéből.Így ha lesz családja gyerekkel le a kalappal.Nekem olybá tűnik ,hogy a srác még mindig keresi magát.A heti hírmondót meg már kár olvasni,kb mindig szar van és csak még rosszabb lesz.Ennyi erővel fel is vághatnám az ereimet.

2016.11.17. 11:07:11

@firg_firg: Pesten sokkal rosszabb a helyzet...

wien74 2016.11.17. 11:13:29

"Otthon tudjak egy jobb életet élni" - ez azért pontosításra szorul. Mert a Londonban megkeresett pénz hamar elfogy ám! Tanulni meg építkezni, egyik sem olcsó mulatság. Milyen egy jó élet? Normálisfizu, biztonság, jövőkép, gyerekek boldogulása. Vagy csak egy ház, ami röghöz köt.
Kíváncsi leszek, a hazaköltözés után egy évvel is ilyen optimista lesz -e a posztíró. Kétlem, de drukkolok.

takarék-láng 2016.11.17. 11:20:33

Kituno posztsorozat, egy tisztan lato, onmagaval bekeben elo, erett szemelyisegtol. Udito ilyet olvasni a sok ide is bekuldott szenny kozt.

Kivancsi vagyok hany %-a a kommenteloknek fogja fikazni a posztolot a bolcs donteseert.

takarék-láng 2016.11.17. 11:20:51

@TTamara (CH): kulfoldon ingyen van a kaja es.a szamlakat is.kifizetik helyettunk nyilvan.

"Persze, én is tök kíváncsi vagyok, hogy az optimista emberekkel, akik hazaköltöznek, mi fog történni pár év múlva."
- es kulfoldon mi tortenik, okoska?

Golf2 2016.11.17. 11:29:37

@Csodabogár: saját idősotthont vezet...A legnagyobb buli,a stadionépítés után. Körülnéztem sajnos párba,lehúzás mindenszinten,az öregekkel,demensekkel főleg bármit meglehet tenni,etetni,az átlagnyugdíj duplájáért!Kontroll nyista.Ha reklamálsz kivágják,van madár elég.Szerződés 1 évre,ha nem tetszik akkor is fizetsz még sokat.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2016.11.17. 11:33:11

Pontosan ugyanigy voltam mint o, amikor masodszorra hazamentem.
Hazamentem, tudatosan videkre, hamar kiderult, hogy a munka es az egyetem, amiben a fejlodesem kulcsat lattam, is Budapesten van es biza MAV hol van, hol nincs. Kellett a jogsi, ami eveket huzodott tobbszoros iskola valtas miatt (az egyik oktato nem jelent meg sosem az idopontra, a masik idokozonkent 20 000 Ftot kovetelt a tandijon felul, ilyen-olyan, neha kitalalt csuszopenzekre, de a legaribb az SOS jogsis figura volt, aki csak es kizarolag a szexulalis eleterol volt hajlando beszelgetni es fogdosta magat, igy ot is otthagytam mielott barmi komolyabb jut eszebe). Amig a jogsi allt, gondoltam megiscsak jo lenne a csalad kiadott lakasaban, Budapesten lenni, de onnan 7 honapos fizeteselmaradas utan sem lehetett kitenni a berloket. Vegul elmenekultek a behajto elol. A megkeresett penzem elment a felujitasra es az elmaradasaik rendezesere (nem, nem kapcsoljak vissza a szolgaltatokat amig valaki nem fizet).
Gondoltam, ennyit a nehezsegekrol, legalabb itthon vagyok, felvettek a jogi karra es mostmar sinen az eletem, lakas van, munka van, egyetem van. Szerintem a dontes, hogy harmadszorra is kulfoldon kezdem ujra, cirka 2 ev utan, akkor szuletett meg amikor egy ev alatt a 2. felig bejelentett allasomat tapostam (a 3.-at a hazakoltozes ota) es az ELTE professzor azert buktatott meg (jelzem, szinte hibatlan irasbelivel) mert a nevsor elso fele megbukott a hatso fele atment, majd elegedetten megreggelizett.
Persze, nosztalgia van, de en nem tudnek ismet ilyen optimistan belevagni a hazamenesbe.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2016.11.17. 11:41:30

@TTamara (CH): ha epp nem fenekig tejfel valahol kulfoldon, vagy csak ugy erzed, hogy ott nem tudod megvalositani magad, a legkonnyebb ut hazamenni, ahol mindent ismersz. En tobbszor hazamentem es mindig megbantam, de amikor epp ott alltam, Angliaban, unatkozva es sopankodva, hogy itt bizony az eletem nem megy sehova, nagyon konnyednek tunt egyszeruen hazamenni es ott kulonlegesnek lenni. Huszonevesen az ember elhiszi, hogy a diplomatol tobb lesz es a stabilitas otthon kiharcolhato. Es alapvetoen igen, az. Csak amin kozbe keresztul megy az ember...

Golf2 2016.11.17. 11:42:49

@Nitnitnit: sem lehetett kitenni a berloket...Tényleg ez kinnt hogy csinálják,meg van oldva,jön a rendőr?

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2016.11.17. 12:09:42

@Golf2: a pontos jogi hatteret bevallom itt nem tudom, de ami problemank volt azt a syndicen keresztul oldottuk meg (illetve egyszer a fogadtunk ugyvedet, de az ugy kimentele ugyanaz lett, mintha a syndichez mentunk volna, de a syndic 15 EUR egy evre az ugyved meg..nem..). Van itt a syndicat des locataires ami a berloket vedi es van a syndicat des propriétaires ami a berbeadot vedi es ha barmilyen problema merul fel akkor az ember bemegy, ugyintezo feluti a konyvet, olvassa a vonatkozo rendelkezest egy 1-2 napon belul eloall a teendokkel. A szolgaltatokrol tudok meselni, mert amikor a mostani lakasba bekoltoztunk, elso nap kikapcsoltak mindent fizetes elmaradas miatt. Az ujrakonnektalast itt is ki kellett fizetni, irtam egy levelet az aram es a gazszolgaltatonak, hogy ugyanmar miez, es par het mulva visszautaltak a koltsegeket. Az elmaradast sosem kerestek rajtunk.

Csodabogár 2016.11.17. 12:17:38

@Golf2: Nem szabad mindig mindenhez ilyen negativan hozzá állni. Koromnál fogva elég sok ellenpéldát ismerek. Biztos van ilyen is meg olyan is, mint ahogy külföldről is hallottam elég szomorú dolgokat.

2016.11.17. 12:47:10

@takarék-láng: Én arra lennék kíváncsi, hogy mikor gyúl fény a fejedben. :D

Shanarey 2016.11.17. 13:10:18

Na ez a poszt legalább egy két dolgot megmagyaráz, bár nekem ez még mindig útkeresésnek tűnik. Legalábbis ez a belekapok ebbe, abba, amabba, de mégis inkább mást csinálok, ezt bizonyítja.

London nem azonos Angliával. Igen, ez így van, de aki nem él ott az nem látja a különbséget. Vissza költözik majd Magyarországra, na az is érdekes lesz. de majd meglátjuk. Sok sikert kívánok hozzá, na meg a vállalkozósdihoz is, mert az lesz majd az igazán érdekes dolog.

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Húsz év múlva.

takarék-láng 2016.11.17. 13:16:00

@wien74: "Vagy csak egy ház, ami röghöz köt. "
- ezt a hulyeseget hallotam mar parszor de sosem olyantol akinek van haza.

takarék-láng 2016.11.17. 13:16:09

@Nitnitnit: "onnan 7 honapos fizeteselmaradas utan sem lehetett kitenni a berloket"
- nyugi ez angliaban sincs maskepp. Es nem, a penzbehajto ott is jon.
A legvicesebb hogy a bukott vizsgaidert is az orszag a szar. Meg gondolom azorban meg a korrupcio.

takarék-láng 2016.11.17. 13:16:23

@Golf2: "Tényleg ez kinnt hogy csinálják,meg van oldva,jön a rendőr?"
- nincs megoldva, a berloket utcara tenni nem lehet, a tulaj sziv. A rendor akkor jon csak ha ver folyik vagy szemelyi serules van. Targyi kar, nem nyomoznak.
1 honapja loptak el a motoromat, a bunorseg 3 nap alatt lezarta a "nyomozast", 2 telefonhivas es ennyi. A biztosito nem igyekszik fizetni pedig lopas ellen is biztositva volt.
Csak az onvedelemben remenykedhetsz, farkastorvenyek.

P.Elliot 2016.11.17. 13:38:14

@Shanarey: Igen, valoban ugy tunik hogy keresgeti magat de ha mast nem tehet? A filmes szakma utan azert nem lehet egy alom ez az idos gondozas ennyire keves szabadidovel de ebben legalabb penzt latott ami majd valamihez segiti, egy sajat hazhoz mint kiderult. Aki otthon lakast akar venni de addig is alberletet fizet jobban megerti hogy micsoda nagy dolog osszeszedni egy haz arat valahol masutt es ugy inditani, kolcson nelkul. Meg kozben kitapasztalta hogy hogy lehetne esetleg ezzel az idosgondozassal bizniszelni, mindig is irtam itt hogy az idosgondozasra kellene raallni Magyarorszagnak, orszagos szinten, kulfoldrol s fogadva embereket mindenfajta fizetesi kategoriaban. Es persze tisztessegesen ellatni.
Semmit sem vesztett a posztolo az ide-oda jarkalassal, utkeresessel, legfeljebb eveket az eletebol meg 2 baratnot de ingyen nem adnak semmit.
Majd letisztulnak a dolgok ha jol utananez hogy mi is legyen a jovoben, talal egy stabil baratnot mert a tavkapcsolatok nemigazan szoktak tartosak lenni meg ott van neki a filmhobbi ami szinten lehet jovo.
Vannak akik nem igazan ismerik fel hogy mi legyen a jovoben elsore mint a posztolo is de kialakul. 35 utan viszont jo ha tenyleg tudja hogy mit akar es meg is kezdi mert az evek futnak utana es keresessel telik az elet.
Nagyon jo volt olvasni hogy ilyen kitarto fiatalember ez, sok szerencset kivanok neki a jovoben.
Itt is vannak egyebkent olyan magyarok akik azert jottek hogy osszeszedjek a lakasra, hazra a penzuket es mivel papirjuk nincs es nem is lesz, ugy tunik jol dontottek mert lakber nelkul elni mint az egyik pasas mondta aki az egesz csaladot kihozta ide es dolgoztatja, az maga lesz az alom mert az meg a rezsi elvitte a fizetesuk nagyobb felet, megelni nem tudtak a maradekbol de azt mondja hogy ha a haz meglesz akkor o megel otthon is az asztalossagbol. Eddig nem tudtak, kolcson penzbol jottek ki amit mar vissza is fizettek.
Hat nem konnyu az elet...

puhacica 2016.11.17. 13:42:16

@takarék-láng:
"- nincs megoldva, a berloket utcara tenni nem lehet, a tulaj sziv. A rendor akkor jon csak ha ver folyik vagy szemelyi serules van." - nem igaz. siman kimennek. nekem van ismerosom, akinek koltoznie kellett es hogy ne az utcara keruljenek, szallodai szobat biztositottak nekik, amig nem talaltak alberletet.

"Targyi kar, nem nyomoznak.
1 honapja loptak el a motoromat, a bunorseg 3 nap alatt lezarta a "nyomozast", 2 telefonhivas es ennyi. A biztosito nem igyekszik fizetni pedig lopas ellen is biztositva volt.
Csak az onvedelemben remenykedhetsz, farkastorvenyek." - hozzank se jottek ki. kaptam egy hivatkozasi szamot a biztositohoz, aztan jonapot. nem tudom, mivel lettem volna elorebb, ha kijonnek. viszont a biztosito fizetett, segitokeszek es gyorsak voltak. magyarorszagon a biztosito nem fizetett, sot, meg megvadoltak, hogy akar en is ellophattam a sajat bringam, szoval ne is remenykedjek, hogy penzt latok toluk.

Dikusz 2016.11.17. 13:42:41

Kérlek, magyarázzátok meg nekem, mi a pozitív ebben a posztban?

Golf2 2016.11.17. 13:51:59

@P.Elliot: 35 évesen még ráér döntögetni,én 50 évesen kezdtem bele a nagyobb dolgokba.

Golf2 2016.11.17. 13:58:11

@Dikusz: A tűz,a láng,meg az öngyújtó akarat.

P.Elliot 2016.11.17. 14:03:28

@Golf2: Persze, van olyan is de 50 alatt azert volt mar kialakult eleted, nem?
Persze, lehet belefogni barmibe szinten barmely eletkorban de a 35 tenyleg mar a dontes ideje.
Ez a filmes hobbi azert nyujthat tavlatokat ha ert hozza...Szep hobbinak is, csakugy mint a magasabb szintu fotozas.

Golf2 2016.11.17. 14:10:20

@P.Elliot: A javak már megvoltak,aztán jött a család.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2016.11.17. 14:12:23

@takarék-láng: eletemben egy vizsgan buktam meg, ELTE-AJK, nevsoros osztalyozosdi. Ertem en, hogy szerinted ez fair, szerintem nem. Es az sem oke, hogy neves egyetemeken ilyet lehet. Jogi egyetemen, foleg.
Egyebkent lett belole ugy, vizsgaltak is, de otthon senkit nem erdekel az ilyesmi.

nyuszigonosz 2016.11.17. 14:17:50

@Dikusz: Útkeresésröl szól ez a triptichon, egy egy része más és más állomása a poszt író életének.
Van benne az a belekapok ebbe -abba, meg valami egész másba is, egymástól egészen távoli dolgokba. Lényegében miért is ne?

És nem negatív. Nem elég pozitívum ez már?

TTamara 2016.11.17. 14:56:35

@Csodabogár:
Nem is mondtam, hogy buta :)
Ebből a posztból nekem egyelőre nem úgy tűnt, hogy egy esetleges házvásárlás/építkezés után bele tudna vágni egy nagyobb tőkét igénylő vállalkozásba.
Számomra azért borzasztó, mert úgy érzem, hogy értékes emberek pocsékolják el az életüket otthon. Az értelmes ismerőseimmel kapcsolatban is ugyanígy érzek.

Dikusz 2016.11.17. 15:01:44

@nyuszigonosz: ilyen szempontból akár pozitív is lehetne. De ez a fiatalember - ahogy írod - ide-oda kapkod. Maga sem tudja mit akar.
Az, hogy a filmes elképzelései (amihez szerintem igazán kedve van) nem jöttek be, egy dolog. Kívánom neki azt, hogy akár ez, akár más vágya teljesüljön az életben.
De - ami a lényeg számomra ebben a posztban - nem értem, hogy jutott el a filmkészítéstől az idősgondozásig. Kicsit úgy tűnik számomra, hogy kellett munkát találni, amíg letelik az az idő, amit a maga számára szabott, hogy hazajöjjön.
Erre a valóban a lelket nagyon megterhelő munkára bárhol a világon alig találni találni embert. Ezt mutatja az is, hogy 6 hét önkéntes munka megfelelő "szakmai" gyakorlat arra, hogy felvegyék az angliai munkahelyre. Ez a gyakorlat tényleg csak arra elég, hogy tisztába tegyék azokat az időseket, akik sokszor már magukról sem tudnak.
Ez a fiatalember nem szereti azt a munkát, amit az idősek mellett végez. Ezt ebből a bejegyzéséből gondolom:
"Időközben a viszonyom nagyon megváltozott ezzel a munkával, ugyanis sokkal többet éreztem magamban, minthogy egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül. Gondoltam erre a gondozós tapasztalatra lehetne valamit építeni." Könyörgöm, ilyen tapasztalatra mit épít? Azt, hogy pár év kinti munka után majd elindít itthon egy idősotthont? Ilyen mentalitással? Nem fog menni, több okból sem.
Ne haragudjatok meg rám (ha valamit nem jól értelmezek kérem, magyarázzátok el mi az), de a poszt idősekkel foglalkozni akaró része minden számomra, csak nem pozitív. Hozzátartozóként van tapasztalatom idősotthoni gondozással kapcsolatban. Minden tiszteletem azoké a gondozóké, akik szívvel-lélekkel csinálják ezt a lelket megterhelő munkát. Ez a fiatalember (ha olvassa a hozzászólásokat, vegye jótanácsnak), ne gondolkozzon ez irányban.

Golf2 2016.11.17. 15:11:39

@TTamara (CH): Nem mindenki olyan szerencsés hogy Svájcban élhet, szerinted aki ügyes,okos és mégis otthon marad az pocsékolja az életét?

skye8 2016.11.17. 15:11:58

Vegyes erzelmekkel olvastam ezt a posztot. Eloszor a szerzo ugy allitotta be az idosgondozos murit, Hogy az mennyire talal az o szemelyisegehez, par sorral lejjebb Meg mar panaszkodik hogy demens oregekkel kell beszelgetnie. nem szegyen bevallani Hogy a penz miatt foglalkozik oregekkel, ez ugyis atjon az iras tobbi reszebol. Osszessegeben a stilus tetszett, a mogotte allo szemelyiseg nem, de celtudatossaga tiszteletremelto. A hazakoltozesben a kulcs szerintem ott lesz, Hogy milyen allast fog talalni ugyanis a felretett penz Nagy resze el fog menni az epitkezesre/egyetemre.

skye8 2016.11.17. 15:16:47

@Dikusz: + 1000 jobban Nem is lehetett volna megfogalmazni mi zavart engem is az irasban. Csaladomban van idosgondozo, akinek ez a hivatasa, teljesen mas az attitudje mint a posztiroenak.

TTamara 2016.11.17. 15:30:01

@Golf2:
Most hogy jön ide Svájc? Mintha írtam volna olyat, hogy csak itt jó élni.

Engem Magyarországon a környezet milyensége zavar leginkább, ami nem hinném, hogy megváltoztatható belátható időn belül. Igen, úgy érzem, ha maradtam volna, akkor csak elpazarolnám az életem egy olyan helyen, környezetben, ami ha lép egyet előre, akkor tuti, hogy valami miatt kettőt lép majd vissza.

Golf2 2016.11.17. 15:51:12

@TTamara (CH): Köztudott hogy jó Svájcban gondolom eszed ágában sincs lejjebb adni.

TTamara 2016.11.17. 16:14:29

@Golf2:
Van egy csomó ember, akinek Svájc nem élhető, mert túl drága és túlszabályozott (nekünk ez pont tetszik benne) szóval ez sem magától értetődő. Ha a lejjebb adás a hazaköltözést jelenti, akkor valóban nem.

TTamara 2016.11.17. 16:25:26

@Nitnitnit:
Egyedül kimenni piszok nehéz lehet. Egyébként a posztoló esete tök egyedi, mivel még saját lakást se bérel, lehet így én se érezném otthon magam.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2016.11.17. 16:36:18

@skye8: Es hogy meddig tudja azt megtartani. Az a tapasztalatom, es sajnos az otthon elo barataim/ismeroseime is, hogy hatalmas a fluktuacio a munkahelyeken es nagyon keves az olyan, ahol megbecsules mellett, hosszu ideig, stabilan el lehet lenni. Ha pedig vallakozik, annak is meglesznek az olyan sajatossagai, ami nem biztos h elore fogja ot segiteni tartosan.

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2016.11.17. 16:43:45

@TTamara (CH): Igen, ismeros a helyzet. Eltem hotelben, staffhouseban, berelt szobaban, diakkent is, egyedul is. Biztos vagyok benne, hogy lelkileg is nehez jol ereznie magat igy. En is hasonloan ereztem. Hazamentem. Megbantam. Illetve butasag, h megbantam, mert ha nem mentem volna haza, nem ismertem volna meg a ferjem es nem lennenk Brusszelben, es nem eltunk volna meg egy halom dolgot. Segitett a karrieremnek is otthon par ev irodai munka, foleg, hogy a vegere egesz szepen felkuzdottem magam es az segitett hozza az itteni allasomhoz is. Szoval nem biztos, hogy az ido amit majd otthon tolt pocsekba megy, mert igy vagy ugy rengeteget fog belole tanulni. Viszont azokat az embereket nem ertem, akik otthon is tudnak maradni tartosan.

NorthPier 2016.11.17. 16:52:26

@Nitnitnit: "a nevsor elso fele megbukott a hatso fele atment, majd elegedetten megreggelizett. "

...
Most majdnem megirtam, mi hogy jartunk filoszbol, de inkabb toroltem ;-)
...

Tke 2016.11.17. 17:01:40

A tisztelt poszter részletesen elmondta, megmutatta, hogy milyen utat járt be. Személyes gondolatokat osztott meg, vállalva fonákságait és a mi "okos" véleményünket. Nekem tetszett a stílus és a tartalom, külön a bátorság. Köszi, köszönjük!

takarék-láng 2016.11.17. 17:30:01

@Dikusz: "Az, hogy a filmes elképzelései (amihez szerintem igazán kedve van) nem jöttek be, egy dolog. "
- muveszeti palyan naghon nehez ervenyesulni es befutni. Nem eleg a tehetseg, ott valoban szerencse kell.

Azt megertem hogy a posztolo idosgondozo lett hiszen kezenfekvo. Nagy a hiany a gondozokbol hiszen felelossegteljes amde nagyon alulfizetett munka. Eppen ezert azt sem tudom elkepzelni, hogyan epitkezne a posztolo es mibol, hiszen annak koltsegei otthoni arak mellett is belecsusznak a 100.000 fontba. Ennyit kinti munkaval osszesporolni hosszu evekig tart. Meg akkor is ha csak eszik alszik dolgozik.
Az idosgondozas otthon mint biznisz - ez mar az irrealis lazalom kategoria.

Csodabogár 2016.11.17. 18:21:08

@takarék-láng: Mikor volt igyekeztem megszabadulni tőle. Tényleg nagy megkötöttség és gond egy ház. Ha az ember bérel, szabad marad mint a madár.

Csodabogár 2016.11.17. 18:25:34

@TTamara (CH): Nem biztos, hogy elpocsékolja az életét. Ismerek kiváló orvosokat, akik jól elvannak itthon, megvolt minden külföldi lehetőség, de ők itthon akartak kiváló orvosok lenni. Sok más szakmával van ez így. Nem igaz, hogy boldogulni kizárólag külföldön lehet és nem mindenkinek elsőrendü kérdés a sok pénz. Van aki az elég pénzzel is megelégszik, mert mások a vágyai és a célkitűzései.

Csodabogár 2016.11.17. 18:29:45

@TTamara (CH): Az ember a környezetét maga alakítja, bárhol is él. Nekem Svájcban se volt nagyon más a környezetem mint itthon. Itt persze nem a természetről beszélek, hanem a saját személyes környezetemről.

Csodabogár 2016.11.17. 18:35:12

@takarék-láng: Pedig az idősgondozäs itthon is egy biznisz, nagy hiäny van a szinvonalas helyekből. Ha ügyes és van elég kezdő tőkéje, menni fog.
Különben is nem értem, miért aggódtok a fiuért. ügyes, szorgalmas, flexibilis. Nem fog éhenhalni sehol.

Golf2 2016.11.17. 18:43:46

@Nitnitnit: Akkor kb 9 millió magyart nem értesz.

montroyal ( CAN qc) 2016.11.17. 19:14:10

OFF
egy kis adalék ahhoz. amikor kissé targyaltuk a homokosokat - .
hat nalunk oktatjak az iskolakban, hogy ez normalis szinte batoritjak a fiatalokat es nem csodalom ha valakik bele esnek .. De most a torvenyunk is batoritja a fiatalokat buzditja az anal sexre!!!
ugyanis eddig buntetendo volt a torveny szerint, es csak az gyakorolhatta aki 18 eves elmult es CSAK 2 EMBER KOZOTT johetett letre , egyebkent 10 éves borton is lehetett

NA DE !! 16 evre leszallitottak a korhatart es most mar tobbesben tomegsex szeruen csapatostol , lehet gyakorolni elvezni az analsexet... hurra mindent bele fiatalok kulonnemu v egynemu nem problema .. es 16 évtol ..
az elso hir errol szol franciaul de a lenyeget leirtam

a masodik egyeb furcsa montreali vonatkozasok torvenyek a sexrol ( ebben is utalnak hogy valtozik az analsex torveny )
www.tvanouvelles.ca/2016/11/15/le-sexe-anal-efface-du-code-criminel
www.mtlblog.com/2016/11/sex-acts-that-are-banned-in-canada/#

2016.11.17. 19:25:19

@Csodabogár: "Nem igaz, hogy boldogulni kizárólag külföldön lehet és nem mindenkinek elsőrendü kérdés a sok pénz."

Pontosan erről van szó. Sok embert az riaszt el, hogy az átlagember borzalmasan primitív és bunkó, plusz semmi sem úgy működik itthon, ahogy az egy normális országban elvárható lenne.

skye8 2016.11.17. 19:42:23

@Nitnitnit: idosgondozas mint vallalkozas...ez szerintem egyedul nem fog menni, oregotthonokat mindenhol a nagy cegek mukodtetik, itt eszak-amerikaban hatalmas uzlet de nem a kisembernek.
Szerintem a poszter azert bizakodik hogy otthon jo munkat fog talalni mert Angliaban nem olyan allasai voltak amelyeket igazan szeretett, mondhatni csak a penzert vegezte oket Es nem is illeszkedett be (sajat lakas,szabadido,parkapcsolat hianya). Szerintem emiatt az elvarasai kicsit eltorzultak a tulzott optimizmus iranyaba ami a magyarorszagi eselyeit illeti.

SzZoole 2016.11.17. 19:43:17

@montroyal ( CAN qc): mivan,mar Kanada is kurvul elfele,hogy hova lesz ez a vilag.....borzaszto!!!

Csodabogár 2016.11.17. 19:57:19

@skye8: Akit én ismerek, az egy megözvegyült 60-as nő. Igaz már 20 éve csinálja és nagyon sikeres. Persze vannak alkalmazottai és remekül meg van szervezve az egész.

montroyal ( CAN qc) 2016.11.17. 20:36:07

@Zoole[uk]: de jo hir a prostitucio az nem tiltott ha video keszul rola .. legkozelebb megkerem a holgyet hogy mosolyogjon mert filmezve van :-)

SzZoole 2016.11.17. 20:46:35

@montroyal ( CAN qc): varjal meg,ha Trump be koltozik a Feher Hazba,majd akkor fog az osszes buzi/kurva at koltozni hozzatok....:)))

Hörömpő cirkusz világszám 2016.11.17. 21:54:02

@takarék-láng: Van egy házam, ami röghöz köt. Ha nem lenne, már nem lennék itt, hanem az ország másik végében dolgoznék. De így, ülök itthon és budapesti álláshirdetésekre jelentkezem.

Dikusz 2016.11.17. 21:56:58

@skye8: pedig azt hittem belezavarodtam már a mondanivalómba, annyira mentegetőztem, nehogy félreértsék.

Nekem az édesapám (most két éve hagyott itt minket) volt idősotthonban. Hosszú történet, de oka volt annak, hogy így kellett döntenünk. Ennek ellenére bánt, hogy ezt a megoldást kellett választani. Az én apukám (1925-ben született) nagy tudású, csupaszív ember volt. Nem tudtunk olyat kérdezni tőle, amire ne tudta volna a választ. Háborút, annak minden borzalmával együtt, az ország újjáépítését, '56-ot, mindent megélt. Mégis azt mondta: szép élete volt.
De idős korára Parkinson-kórral, demenciával, egyéb súlyos betegségekkel küzdött. Ekkor már mi voltunk az ellenségei, mindenért minket okolt, állandó felügyeletet igényelt, ezért volt szükség arra, hogy otthonba adjuk.
Én úgy tapasztalom, hogy itthon nem ugyanazt takarja az "otthon" fogalma, mint külföldön. Ahol apu volt, ott csak ilyen súlyos állapotban lévő betegeket gondoztak. Ez kimerült abban, hogy tisztába tették, megetették őket. Borzasztó ezt így leírni, megélni, de ez volt, és van. Nem tudnak már sokszor egy értelmes mondatot sem végigmondani olyan emberek sem, mint amilyenek ebben az otthonban is élnek: Orvosprofesszorok, egyetemi tanárok, színészek, vagy egyszerű emberek. Már azt sem tudják, hol vannak, kik is voltak ők.
Mindezt - bár hosszú és szomorú - azért írtam le, mert ehhez igenis elhivatottság kell. Ezek a gondozók nem szakképzett egészségügyisek (ebben az otthonban egy nővér van), betegápolók, akiknek az a feladata, hogy a gondozottakat tisztába tegyék, és megetessék, nem oszthattak gyógyszert. Mindezt minimálbérért, amit vagy megkaptak időben, vagy nem. Amíg apu ott élt, egyetlen egyszer sem hallottam, hogy üvöltöztek volna az idősekkel, nagy türelemmel voltak irántuk.
A posztoló is ezt csinálta (6 hét önkéntes munka minden, csak nem szakmai tapasztalat), bármilyen magasztosan is fogalmaz. Ami nyilvánvalóvá teszi számomra, hogy abszolút alkalmatlan erre a munkára: "egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül". Bizony ezek az idősek sokszor arra sem emlékeznek mikor ettek, hol van a WC (sokszor azt hiszik a szoba közepén), időnként világgá mennének. Ilyen mentalitással még az otthon működtetését sem ajánlanám neki.

Dikusz 2016.11.17. 22:09:05

@Csodabogár: hadd kérdezzem meg (remélem válaszolsz) a legjobb szándékkal: "ügyes, szorgalmas, flexibilis" ezt hogy gondolod?

Lőtéri Kutya 2016.11.17. 22:19:14

@Hörömpő cirkusz világszám: A leírtak alapján nem a ház köt téged röghöz, hanem te kötöd magad a házhoz, nagy különbség.

M. Péter 2016.11.17. 23:09:08

@skye8: Van sok, egy személy vagy család tulajdonában levő idősek otthona is.

skye8 2016.11.17. 23:16:41

@Dikusz: az en csaladtagom egy rezidencian dolgozik mint bentlakasos apolo, nagyon empatikus Es turelmes szemely,soha nem hallottam ugy beszelni a munkajarol mint a posztiro. Sajnos a munkajahoz tartozik hogy a betegei egymas utan meghalnak es Ez ot is megviseli. Sajnalom ami edesapaddal tortent, a csalad szamara szornyu lehetett a leepuleset vegigelni.

montroyal ( CAN qc) 2016.11.18. 02:00:34

@Dikusz: idosotthon vs egyedul otthon

akik nem tudunk az idos szulok mellett lenni ,mint én a tavolsag miatt nincs igazan valasztasunk .. plane, ha mint az en Apam hallani sem akart rola ,maradt otthon egyedul Anyam halala utan ... etelt kihoztak neki ,néha a szomszédok raneztek ,de o semmi segitseget nem kért.. amikor megtalaltak kb 2 heti kajajat talaltak érintetlenul ... feladta betegség nélkul ..
ezt csak azert irom ,ha idosotthonba lett volna talan meg mindig élne ..

zsu80 2016.11.18. 06:26:38

@TTamara (CH): Nekem úgy tűnik, az ilyen általában azért megy ki hogy egy saját lakást, vagy házat vegyen. Mert nem tudtak venni neki a szülők. Nem a pénz motiválja, mert nem akar nyugati színvonalon élni, egzotikus helyen nyaralni és étterembe járni minden héten. De hogy fedél legyen a feje felett az a minimum. És nem havi 100 ezerből akar hitelt fizetni vagy albérletet, és éhen pusztulni, hanem megvenni az angliai munkából a lakást és utána ha ez a minimum megvan, utána szerényen eléldegélni otthon akár havi 100 ezerből is. Ezt jelenti.

Brumm Brumi 2016.11.18. 06:26:45

Jó és bátor poszt.
Különösen az a rész amely kimondja hogy lehet persze a magyar egészségügyet ilyen-olyan céllal szidni..de próbálják csak ki pl. az angol egészségügyet...

desw 2016.11.18. 06:27:06

@Dikusz:

"A posztoló is ezt csinálta (6 hét önkéntes munka minden, csak nem szakmai tapasztalat), bármilyen magasztosan is fogalmaz."

Csak annyit írt a posztoló, hogy ez a 6 hét volt a feltétele annak, hogy felvegyék. Azt nem írta, hogy ő aztán most milyen király a témában.

"Ami nyilvánvalóvá teszi számomra, hogy abszolút alkalmatlan erre a munkára: "egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül""

Vajon a most külföldön alja munkát végző magyarok hány százaléka akarja élete végéig csinálni ezt? Hány százalékuk akar élete végéig pl. mosogatni? Nem hinném, hogy túl sokan. Viszont ebből még nem következik az, hogy jelenleg rosszul végzik a munkájukat.

lüke 2016.11.18. 06:27:22

" egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül"
Igen, végül is kibújik.......
Persze hogy hazavágyik valaki,ha nincs otthona, s a több család bérel egy lakást című szappan opera se leányálom!
Angliában kaszt rendszer van!
Az otthoni gondozás oka:
- az idős ember megszokott környezetében van,ami nem is ingerszegény, mint elbutult közösségben lenni,mégha ezüst kanállal etetnek is!
-sokkal olcsóbb a népgazdaságnak
Erre csak gazdag országokban van pénz s ott, ahol az öregség :nem bűn, " nem eltartott nyugger" ,nem vén kurva!

lüke 2016.11.18. 06:27:34

@Dikusz: igen ,kibújik a szög a zsákból
Fiatal orvos koromban a barátnőmmel mindig ,azt mondtuk :idősek otthona jó biznisz, s nem kell más hozzá csak egy röntgen gép.
Mire elértünk valamit a medicinában, hiába látszik ez üzletnek,sok- sok pénzért se csinálnánk!
( igaz ő az USÁ- ban, én Bécsben orvoskodom)

jotekony koc 2016.11.18. 08:06:35

Végülis, ha nem házat építene arra telekre, hanem egy hospis intézetet - egy elfekvőt - , akkor lehet, hogy folytathatná vállalkozásként vidéken.
Ha csak föléli a pénzét az építkezéssel meg a tanulással, akkor pedig mehet ki Angliába még egy évtizedre.

Muscari 2016.11.18. 15:08:14

@lüke: én, mint gyakorló idősgondozó egyetértek mindenkivel, aki kritizálta a posztoló hozzáállását. Én szeretem az öregeket, és tudom, hogy egy demens embernek is szüksége van a kedves szóra, odafigyelésre, men csak arra, hogy valaki megetesse és megmosdassa.

lüke 2016.11.18. 16:58:06

@Muscari:
Ok,sajnos ezt nem értik.4 évig ápoltam a lányaimmal a demens anyósomat,aki meg se ismert bennünket, s a férjem már nem élt!(a barátaink állandóan hajtogatták adjuk otthonba)
Egyetlen dologra volt szüksége: a jó szóra!Nem lehet a nap 24 órájában kedves az ember, de csak jó szóval: evett,öltözött ,mosdott.

Galaxhopen [Swe] 2016.11.18. 17:51:24

"Időközben a viszonyom nagyon megváltozott ezzel a munkával, ugyanis sokkal többet éreztem magamban, minthogy egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül. Gondoltam erre a gondozós tapasztalatra lehetne valamit építeni."

Ahogy olvastam a poszter beszámolóját, itt ment fel bennem a pumpa (ahogy látom, ezzel nem vagyok egyedül). Különösen mert magam is épp eü. egyetemre járok, bár nem Mo.-n.

Ami a szerzőből hiányzik, az a szakmai és emberi ALÁZAT, ami alapfeltétel és semelyik egyetemen nem tudják beleverni. (És nem tévesztendő össze a megalázkodással vagy a szolgalelkűséggel!)

Szívesen megkérdezném, hogy pl. ha demens öregekkel foglalkozott, vajon utánaolvasott-e, mi is a demencia, milyen fajtái vannak és hogyan lehet az ilyen betegeket a leghatékonyabban támogatni?... "Természetesen" ilyet senki nem várt el tőle, na de ha valaki - úgy látszik - hosszútávon is ezen a területen akar karriert csinálni, az a minimum, hogy érdekli a szakma, már csak a páciensek érdekében is.

Arról nem is beszélve, hogy 20-30 évesen hajlamos az ember abban a hitben élni a napjait, hogy örökké és egészségesen fog élni és _természetesen_ ő soha nem lesz demens - csak MÁSOK.

Más szóval: ha Norbert az "egészségügyi Paradicsomként" is emlegetett Mo.-n + az így megutált beteggondozói munkára "alapozza" a gyógytornász karrierjét (ahol szintén betegekkel kell ám majd foglalkozni! és nem "középiskolás fokon"!), akkor az eredmény bizonyára magáért fog beszélni. Mint ez a mondat is:

"Várom, hogy a saját életembe is tudjak végre annyi energiát beleölni, mint a betegekébe, akiket az elmúlt két és fél alatt gondoztam!"

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.11.18. 19:32:50

@Csodabogár: Csak az a baj ezzel, hogy a bérlés egy folytonos kuncsorgás, hogy jajjistenem, engem vegyen már fel lécci, kedves landlord.Már pedig nyugaton többségében keresleti az albérletpiac. Mármint, hogy q sok ember keres magának bérlakást és nincs elég.Persze, ha kínálati lenne és én válogatok, meg még benyalnak a meleg csontig, az úgy persze királyság.De elenyésző az ilyen, tudtommal...

Dikusz 2016.11.18. 22:29:31

@lüke: most ugrottam vissza olvasni a hozzászólásokat. @Muscari: -ét is.
Minden tiszteletem azoké az embereké, akik idősekkel foglalkoznak, amikor a gondozottaik nagyon elesettek, betegek, és teli vannak testi-lelki panaszokkal. Kívülálló soha nem fogja azt megérteni, hogy mennyi türelem, megértés, szeretet kell az ilyen időseket ápolni. Ezt nem lehet megtanulni, erre születni kell. Sokszor még azok sem értik meg őket, akiknek a hozzátartozóját ápolják.
Abban az otthonban, ahol édesapám élt, azok a nagyon is alulfizetett, minimálbérért dolgozó ápolók mindig türelemmel voltak az idősek iránt.

Taxomükke (UK) 2016.11.29. 08:02:51

Bentlakasos apolokat keresek angliai munkara. Akit erdekel, legyen szives uzenni a careinengland kukac gmail com cimre.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása