Befejező részéhez (ha úgy tetszik, harmadik felvonásához) ért Norbert története, amiből sok minden kiderül: például az, milyen idősápolóként dolgozni Angliában, milyen az angol egészségügy, és a több pénz, a jobb megélhetés ellenére miért vágyik (és költözik) jövőre haza. A történet első két részét itt és itt olvashatjátok, az utolsó felvonás pedig 2014 júliusában kezdődik és a mai napig tart.

Ha te is jártál már vagy jársz hasonló cipőben, költöztél már haza, vagy csak tervezed, esetleg többször is nekivágtál, írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, vagy ha csak beszélnél róla, akkor jelentkezz ugyanott!

„Akkori elhatározásom, miszerint idősgondozó leszek, nem hangzik túl jól, meg kicsit meredek is lehet ahhoz képest, hogy filmoperatőrként dolgoztam azelőtt, illetve filmkészítőként. Én ezt nem így gondoltam, illetve most se gondolom így.

Nagyon is reálisnak és logikusnak tűnt az elképzelés. Az idősekkel nagyon jól megértettem magam mindig is, az orvosi dolgok érdekelnek, illetve nem esik nehezemre pár – mások számára - „gusztustalan” dolgot megtenni, ami esetleg egy beteg embernek hatalmas segítség.

Még Magyarországon - miközben barátnőztem, fotózgattam, élveztem az otthoni életem - elmentem egy idősotthonba 6 hétre önkéntesnek. Ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy a mostani angol cég, aminek dolgozom, felvegyen.

Az önkéntesség alatt kiderült, hogy nagyon jó érzékem van ehhez a munkához, minden jól ment. A cégnek visszaírtam egy levelet, hogy megvan a gyakorlatom, mehetek-e dolgozni?

Volt két telefonos interjú, egyenként majd egy óra hosszúak, és elhívtak egy tréninghétre. Ugye az angoloknál a tréning a minden (most már lassan otthon is). Azt hozzá teszem, hogy itt kint nem az a feladatköre egy gondozónak, mint otthon.

Mi itt csak gyógyszerezünk, tornáztatunk, tisztán tartunk, vezetjük a háztartást bentlakásos idősgondozóként. Semmi injekció, komolyabb ápolói tapasztalatot igénylő feladatunk nincsen. Mi segítünk egy teljes, normális életet élni ezeknek az embereknek az otthonukban.

Szóval a tréninghét megvolt, hazarepültem, és vártam a válaszra, hogy kellek-e a cégnek vagy sem. Kellettem. Felvettek, augusztus elején már meg is kaptam az első, 3 hetes „placement-et”!

A munkáim milyenségébe, részleteibe nem szeretnék bele menni, nem hiszem, hogy ez lenne a lényeg. Inkább a háttérben lévő dolgokról, benyomásokról szeretnék beszélni.

Anglia nem London és London nem Anglia

Sajnos a legtöbb magyar, illetve Angliában dolgozó ember csak Londont vagy valamely nagyvárost ismeri (a nagy többség). Közhely, de én is ismétlem, London nem egyenlő Angliával. Igazából semmi köze Angliához (azon kívül persze, hogy ez Anglia szíve és motorja).

Az angol vidék nagyon szép, nagyon zöld, az emberek is kedvesebbek, és azok az irreálisan szép koronájú, egyszem fák, amik a dombok tetején magasodnak, szerintem gyönyörűek.

A mostani munkám során rengeteg helyen megfordultam, kisebb-nagyobb városoktól egészen a 300 fős faluig, vagy szigetig. A legjobb helyem Isle of Wight-on volt, egy Freshwater nevű településen éltem egy idős házaspárral másfél évig. Gondoztam időseket, de emellett sok fiatalt, velem egykorúakat is (egyébként most vagyok 30 éves), ami eléggé megterhelő volt szellemileg.

Ja, igen, azt elfelejtettem említeni, hogy mi is volt a végcélom ezzel az egész idősgondozósdival. Láttam potenciált ebben a munkában, hisz erre mindig szükség van, így munka is lesz mindig. Gondoltam majd ezzel kezdek valamit, esetleg otthon saját idősotthont nyitok.

Na és a pénzgyűjtés elsősorban, hisz itt, amit keresünk, szinte 100 százalékban eltesszük, szállást nem kell fizetni, étel biztosítva, útiköltség szintén, és nagyon rugalmas tud lenni a munkarend.

Házat vagy lakást szerettem volna venni Budapesten, hogy könnyebben tudjak majd élni otthon, ennek tükrében nagyon sokat dolgoztam, 8-10 hét egyfolytában, szünnap nélkül, napi 2 óra szünidővel, majd két hétre mentem haza pihenni. A barátnőm, akivel már ekkor több mint két éve voltunk együtt, kitartott mellettem így is (azóta a kapcsolat véget ért).

Időközben a viszonyom nagyon megváltozott ezzel a munkával, ugyanis sokkal többet éreztem magamban, minthogy egész életemben fürdessek, feneket töröljek és demens öregekkel beszélgessek vég nélkül. Gondoltam erre a gondozós tapasztalatra lehetne valamit építeni.

Megnézegettem a lehetőségeket, és számításba vettem azt, hogy a munkám legizgalmasabb része számomra az állapotfejlesztő tornák voltak. Tehát a gondozás egy nagyon jó ugródeszka volt, és nem utolsósorban személyiségfejlesztő tréning.

A cél az, hogy otthon is tudjak boldogulni

Szóval gyűjtögettem a pénzem, tervezgettem a lakásvásárlást, és nagyjából tudtam, hogy egy második diplomát szereznem kell, amivel biztosítok magamnak egy nyugodt életet akár otthon, akár külföldön, továbbá kielégíthetem a tanulási iránt vágyamat, és a magánéletemben tudok a művészetekkel is tovább foglalkozni.

Idén, 2016 júliusban felvettek az ELTE Bárczi gyógypedagógia karára, azonnal kettő félévet halasztottam, hisz dolgozni szeretnék még jövő szeptemberig mint idősgondozó.

Mint látszik, angol pályafutásom harmadik állomásának a végét is a tanulás jelenti, azonban most ez sokkal célirányosabb, hisz direkt az a cél, hogy otthon is tudjak majd boldogulni, illetve ne csak a művészeti diploma legyen a kezemben, amivel semmit nem érek.

Apropó! Fotózni, laborálni, ilyesfajta dolgaimmal újra van időm foglalkozni, amikor hazautazom, ezekkel töltöm időmet, hisz a civil életem mellett ez is nagyon fontos, talán fontosabb, mint a pénzkeresés.

Főváros helyett a vidék

A pesti lakásárak emelkedése terveim megváltoztatását hozták el újra. Nem láttam értelmét 16 milliót kifizetni egy 30 nm-es kis lyukért a fővárosban, amikor amúgy is vidéki gyerek vagyok, és imádom a falvakat, erdőket, természetet.

Nagyon távol állnak tőlem az erőltetetten különlegesnek látszani akaró, de igazából tömegtermékké avanzsált, ál-szofisztikált városi fiatalok, illetve a tömeg, pörgés is. Olyan helyre vágytam mindig is, ahol egyszerű emberek vannak, épp belsővel. Nekem ezek a parasztemberek. Őket tisztelem, szeretem a jelenlétüket.

Kicsit elkanyarodtam…tehát nem vettem pesten lakást, hanem inkább a fővároshoz közel, a hegyekben egy szép telket. Építkezni szeretnék tavasszal (ebbe a Brexit miatti font zuhanás még beleszólhat), aztán szeptembertől kezdődik az egyetem négy évig levelezőn, közben pedig az életemet is visszakapom.

Ugyanis bentlakásos gondozónak lenni annyit tesz, mint feladni a saját életed, és élni a betegét napi 22 órában. A maradék két óra az az enyém, akkor vagy mozgok valamit, vagy alszom, ugyanis az éjszakák is tudnak bajosak lenni, amikor 2-3-4x fel kell kelnem a beteg miatt.

Rengeteg áldozat és türelem az, ami szükségeltetik ehhez a munkához. A beteg rajtam tölti ki örömét, bánatát, ha rosszul van, segítségre van szüksége, vagy mentőt kell hívni, csak rám számíthat. Ha családi gondok vannak, általában teljesen be vagyok vonva, tanácsot kérnek, ötleteket várnak tőlem, ugyanis a legtöbb helyen családtagként kezelnek.

Migránsozásnak, vagy lenézésnek, tiszteletlenségnek nyomát nem láttam két és fél év alatt, amit eddig Angliában ledolgoztam gondozóként (tudom milyen az udvarias angol utálat, amikor kedvesek, de mást gondolnak, Londonban volt hozzá szerencsén).

Soha nem bántottak meg akarattal, soha nem érzékeltették, hogy kevesebbet érnék, mint ők, legyen ez a beteg vagy a család, akik vagy látogatóba jönnek, vagy a szomszédban, vagy esetleg velünk együtt élnek. Nagyon megbecsülnek, tudják, hogy nagy szükség van ránk.

A nyomasztó angol egészségügy

Apropó, NHS (angol egészségügy). Ha a magyarok azt mondják, otthon rossz az egészségügy, akkor itt ne akarjanak betegek lenni. Nekünk vannak alulfizetett és sokszor mogorva ápolóink, orvosaink, sokszor vétenek hibát is (hol nem??), megy a zsebpénz, egyebek.

Itt az a gond, hogy ha beteg vagy, nem tuti hogy lesz kórházi ágyad. Ha rosszul vagy, de nem életveszélyes állapotban, lehet, hogy nem látsz orvost 2-3 napig, attól függ, mikorra kapsz időpontot.

A rengeteg várakozás, és a tudat, hogy a NHS nem képes aktívan működni és ellátni a túlnépesedett angol társadalmat, borzasztóan nyomasztja az itt élőket. Persze lehet jönni ilyen-olyan kivételekkel, ellenpéldákkal, nyilván vannak, hisz minden éremnek két oldala van, de itt ez a helyzet.

A múltkor beszéltem az angol családdal, akiknél most élek négy hetet, hogy nem is lehet eldönteni, melyik a jobb, egy olyan országba születni, ahol van pénz, van jövőképük az embereknek, de a kultúrájuk, identitásuk lassan eltűnőben van, vagy például egy, a miénkhez hasonló országban élni, ahol mi vagyunk otthon, magyarul beszélhetünk, a doki magyarul fog megszólalni, nem valami világvégi nyelvből eredő borzasztó akcentussal, amit senki nem ért meg. Otthon sok minden nem jó, ez tény! Aki otthon él, ezt jobban át is érz

Én vágyom haza

Amikor otthon vagyok, nem vágyom Angliába (se máshová külföldre). Ide jönnöm kell! De amúgy itt se annyira nagyon jó. Ami itt megvan, az otthon hiányzik, ami otthon van meg, az itt nincs (számomra természetesen).

Szerintem kicsi az átfedés, mindenki maga dönti el, a hiányérzet melyik országhoz köti jobban. Biztosan régimódi srác vagyok, vagy egyszerűen kitartok a gyökereim mellett, nem tudom, de mindig hazahúz a szívem.

Én nem tudnék csak úgy, belső motiváció nélkül itt élni, mint sokan teszik. (Nem tekintem belső motivációnak azt, ha van pénz, évente egy külföldi nyaralás, meg azt veszek, amit akarok, de amúgy sehová nem haladok magammal, és nincsenek célok.)

Visszagondolva, és olvasva a leírtakat, azt látom, ahányszor kiköltöztem ide, mindig az volt a cél, hogy majd otthon tudjak egy jobb életet élni. Mert otthon azért nehezebb kiharcolni dolgokat, már ha az anyagiakról beszélünk (félreértés ne essék, külföldön elkezdeni egy új életet legalább annyira nehéz, szerintem bolondságot beszél, aki azt mondja, hogy az „otthoni nehézségek elől külföldre menekülnek az emberek könnyebb életet élni”).

Van különbség a jó életszínvonal, és aközött, hogy az ember ott él, ahol igazán szeret lenni. Sajnos a kettő nem mindig jár együtt. Sosem terveztem itt maradni, annak ellenére, hogy az angolom nem akadályoz semmiben, kommunikációs korlát egyáltalán nincsen semmilyen formában.

Szeretem az angolokat, hisz velem rendesek voltak, adtak munkát majd 5 éven át, jó fizetést. Én ezt adó formájában visszaszolgáltattam nekik. Ez így kerek. Az olyan közhelyek, mint a „kirabolták a világot és most azt kapják a migránsok formájában vissza”, meg „kell nekik az olcsó külföldi munkaerő”, nem érdekelnek.

Az itteni magyarokról is ez a véleményem, a tapasztalataim szerint összetartanak, ami annak tudható be, hogy mindig is megválogattam az embereket, akikkel barátkoztam. Jó, összetartó társaságokkal voltam kapcsolatban. Aki bunkókkal kerül kapcsolatba, nyilván csalódni fog.

Azt a nézetet vallom, hogy annyi ember van körülöttünk, hogy válogatósnak kell lenni. Mint a ruhákkal. Azokból se veszünk fel minden szart, csak ami nekünk megfelel. Az más, ha valaki nem tudja „mi áll neki jól”!

Egy hátitáskában az élet

Tekintettel arra, hogy általában minden hónapban máshol élek, így egy hátitáskában megvan az összes cuccom. Hiába itt töltöm az év 90%-át, még sincs olyan érzésem, mintha itt kint élnék.

Pont azért, mert nincs saját lakásom, állandó szobám, amiért fizetek, nincs, ahová kötődhetnék. Egy utazó vagyok, egy állandó látogató, aki segít a vendéglátóinak! Majd munkám végeztével, örömmel repülök haza, oda, ahol igazán magam lehetek!

Jelenleg számolom vissza a hónapokat (még 10!), amit még itt kint kell dolgoznom, hisz kicsit belefásultam már ebbe a munkába. Bizakodó vagyok, várom az iskolát, az építkezést, várom, hogy újra napi kapcsolatban lehessek a családommal, barátaimmal.

Várom, hogy a saját életembe is tudjak végre annyi energiát beleölni, mint a betegekébe, akiket az elmúlt két és fél alatt gondoztam! Ja, és a legfontosabb, az agyam tudja lezárni az itteni keresettel járó jobb életszínvonalat… hazamegyek, és ott egy újabb élet lesz, vagyis a régi újra. Kevesebb pénz, kevesebb vágy, kevesebb tulajdon, de talán sokkal több ÉLET!”

HÍRMONDÓ

Elképesztő méreteket öltött az elvándorlás

Sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete a területen uralkodó áldatlan állapotok és a kivándorlás miatt. A szakember szerint képtelenség versenyezni a nyugat-európai bérekkel.

A brit kormánynak elképzelése sincs a Brexitről?

Kiszivárgott információk szerint nincs egységes tárgyalási stratégia, a kormány is megosztott és fél év is lehet, mire maguk közt megegyeznek. A kormány cáfol.

Jövőre másképp utazunk Amerikába

Komoly változások várhatók a nagy európai reptereken, szóval ki az Egyesült Államokba tervez utazni, az jobb, ha felkészül.

(Fotó: pixabay.com/geralt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.