Akkor a tegnapi első rész után következzen a második felvonás (ha már kiköveteltétek), melyben hősünk, Norbert először visszaköltözik Magyarországra, elvégez egy főiskolát, majd ismét fogja magát és visszatér Londonba. Ahol aztán belülről tapasztalja meg a brit média (egy részének) a működését, aztán jön egy szerelem is… na, de a többit mesélje el ő!

Ha te is jártál már vagy jársz hasonló cipőben, költöztél már haza, vagy csak tervezed, esetleg többször is nekivágtál, írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, vagy ha csak beszélnél róla, akkor jelentkezz ugyanott!

„Ezt az aránylag rövidre sikeredett „felvonást” (ami 2013 elejétől 2014 februárjáig tartott) valamivel több, mint négy év otthonlét előzte meg, ami nagyon nagy fordulópont volt az életemben! Elvégeztem a fősulit, igaz, nem a filmművészetit, de itt is filmkészítést tanultam, azaz tanultam volna, ha nem dolgoztam volna végig szinte az egész 3 évet.

Egy szerencsés találkozás és barátságkötés egy ismertebb magyar filmrendezővel rengeteg lehetőséget hozott, amíg Pesten a fősulit végeztem.

Eléggé jól mentek a dolgok, rengeteg dokumentumfilmet készítettem, bemutatófilmeket, egyebek… aztán valahogyan ahogy végeztem a fősulin, elkezdtek a filmes munkák is apadni, ráadásul egy 4 éves kapcsolatom is véget ért ebben az időben.

Ugyan voltak kísérleteim állandó, nem bedolgozós, nem művészkedős munkát találni Pesten, de sikertelenül. Berlinben még részt vettem egy kiállításon 2013 elején, mint kiállító alkotó, de onnan már nem repültem haza, hanem rögtön London Heathrow Airportra érkeztem.

Hozni a szintet napról napra

2013-ban, két héttel a második Londonba költözésem után sikeresen felvételt nyertem egy politikai TV-hez mint operatőr. A vezető operatőr, aki szintén magyar volt, azonnal felvett (nem csak a szimpátia és a közös gyökerek miatt természetesen, itt érteni is kellett a dolgokhoz, máshogy nem lehet ilyen munkát végezni).

Ez teljesen új közeg volt számomra, tv-nek soha nem dolgoztam korábban, teljesen a filmes szakmára voltam beállva. Volt mit fejlődni, tanulni, rengeteg szabály, nulla kreativitás, csak hozni a szintet napról napra, amit bevallok, sokszor nehezemre esett.

Fizikailag, agyilag is kemény meló volt. Tüntetések, parlamenti szavazások (pl. amikor azt szavazta az angol parlament, hogy bombázza-e Szíriát, vagy sem), vagy egyszerű riportok, interjúk.

Egy nehezebb vállkamerát végigcipelni a Temzétől a Notting Hill Gate Station-ig követve a párezres tömeget… érdekes volt, élveztem is egy ideig, azonban azt is éreztem, hogy megint ugyanaz van, mint mindig, valami nem jó.

Próbáltam kihozni a lehető legtöbbet

Az nem volt jó, hogy megint külföldön kell élnem ahhoz, hogy megéljek. Pedig nagyon szerettem otthon élni, de tényleg. És amikor az ember ott van valahol, de érzi, hogy lehetne ez jó otthon is, csak az a fránya pénz… na, ott nem sok tennivaló van, annak megint hazaköltözés lesz a vége!

Anyum mindig is azt mondta, hogy ezerrel dolgozni, mindent beleadni (sikerült is, 12 éves korom óta keményen dolgozom), de ha valami nem jó, ha valahol az ember nagyon nem érzi jól magát, akkor dönteni kell, és váltani mihamarabb.

Én ezt nem tettem meg. Mert ez hiába igaz, és szépen hangzik, nagyon sok embernek nem így működik az élet, hogy „oké, váltok akkor!” Én sosem szerettem a változásokat az életben, így is sokat toleráltam a kiköltözésekkor a saját rugalmatlan személyiségemhez mérten. Próbálkoztam kihozni a lehető legtöbbet.

Egy szerelem és a következményei

Közben egy nyári hazalátogatáskor megismerkedtem egy lánnyal, akivel egy 3 éves kapcsolat alakult ki. Távkapcsolat. Bírtuk egy ideig, nem akartam azonnal hazafutni miatta, nagyon szerettem volna, hogy Londonban tudjam folytatni a dolgaimat.

A filmmel, fotográfiával egyre kevesebbet volt időm foglalkozni, a monoton, de kemény tévés munka hatalmas árnyékot vetett rám. A szakmámnak egy olyan ágát végeztem, ami nem érdekelt. Nem szerettem a tv-s műfajt.

Pont ekkor a főnökség sem nagyon akart engem határozatlan idejű szerződéssel kecsegtetni, a freelancer posztot eléggé bizonytalannak éreztem már, pénzt sem sokat tudtam eltenni annak ellenére, hogy nem volt rossz, vagy „alja” munka, amit csináltam. (A korábbi, évekkel azelőtti munkáimhoz képest mindenképp nagyon jó volt.) Ealingben éltem, kaja, albi, és már azonnal kiadtam egy kisebb vagyont hetente.

A brit média és politika árnyoldalai

Az tévénél eltöltött majd egy év alatt megláttam a szakma és a brit politika árnyoldalait is, hogyan keverik a lapokat a „nagyok”, hogyan fizetnek le interjúalanyokat forgatócsoportok (nem a mi csoportunk!), hogy politikailag számunka „korrekt” propaganda anyagot gyárthassanak le.

Megláttam mennyire könnyen tudják vezetni a birka tömegeket, mennyire egyszerű gyűlöletre buzdítani a népet, vagy épp megutáltatni velük azt, ami amúgy jó, és vágyuk tárgyává megtenni azt, amit a hátuk közepére szeretnének egyébként.

Továbbá a nagyvárosi emberekből is elegem lett! Mindenki pörög, csak a pénz-pénz-pénz, semmi élet (amit én annak nevezek), szidni a többi nációt, hallgatni a sok buta embert és préselődni a Londonnak nevezett hatalmas sajtológépben!

Nem akartam ennek része lenni többé

Nem akartam több olyan honfitársat látni, akik hazautazva hencegnek a megkeresett „vagyonokkal”, miközben kint már korántsem úgy festett az a történet (tisztelet a hatalmas kivételnek, én most csak azt hozom fel, ami engem elborzasztott). Szóval Londonban nem éreztem magam embernek, csak egy undorító massza részének.

A vége az lett a kalandnak, hogy besokalltam. A tévénél jeleztem, hogy többet nem megyek, Londont talán minden eddiginél jobban sikerült megutálnom (a mai napig hányingerem van, ha át kell rajta utaznom).

Az utolsó 6 hétre vállaltam egy italraktárban munkát, ahová a karácsonyi, újévi és év eleji pörgésre kellett nekik ember. Napi 14 óra munka, megfizették, de hétfőtől hétfőig kellett menni, annyi volt a megrendelés. Aki ezt nem vállalta, mehetett haza.

Ekkor már tudtam a célomat, hogy mit fogok kezdeni ezek után magammal, célirányosan vállaltam ezt a 6 hetes munkát ebben az italraktárban egy kis plusz pénz reményében.

Tudtam, hogy visszatérek Angliába

2014. január közepén hazacuccoltam, immár másodjára. Örültem, hogy a barátnőmmel lehetek majd egy kicsit, de a hazaköltözés nem volt végleges, nem is terveztem annak.

Elképzeléseim szerint kiszálltam a filmes, tv-s szakmából, és azon gondolkodtam, hogy teljesen más szakmát kell választanom, ha normális életet akarok magamnak.

Anyum ápolónő, idősgondozást is vállalt korábban, és én nagyon szerettem iskola után vele lenni az öregek társaságában. Már a hazautazásomkor tudtam, hogy mint idősgondozó fogok visszajönni egy rövid idő után Angliába!”

Hogy ez a visszatérés miként sikerült, arról a csütörtöki harmadik részben olvashattok. Szóval folyt. köv.

HÍRMONDÓ

Már 350 ezres fizetésért sem maradnak

Magyar viszonyok között jól lehet keresni az autóiparban, de ez sem tartja Magyarországon a munkavállalókat. Főleg, hogy Szlovákiában is magasabb bérek vannak.

„Illúzió, hogy a béremelés leállítja az elvándorlást”

A szakszervezetek és a munkaadók is támogatják ugyan a kormány tervezett minimálbéremelését, de szerintük ennek megvannak a maga veszélyei is, ráadásul az elvándorlást szinte biztosan nem fogja megállítani.

Francia bölcsőde belülről

A francia bölcsődék általában jól felszereltek, ami talán érdekes, hogy büntetni szégyenszékkel szoktak, mert nincs joguk másképp fegyelmezni a rosszalkodó gyereket.

Így lehet kaliforniai jogosítványod

A folyamat nem bonyolult, kivéve, ha az ember belefut egy kekec vizsgabiztosba, akinek a szeme sem áll jól.

(Fotó: pixabay.com/niekverlaan)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.