Nemrégiben felvetettem itt a blogon, hogy ti vajon hazatérnétek-e Magyarországra (vagy: maradnátok-e), ha 100 ezer forinttal többet ajánlanának, mint a legutolsó fizetésetek volt? Több poszt is érkezett, erre a kérdésre válaszolt írásában Gabriella is, aki több szempontot is felvetett. (Akit egyéb írásai is érdekelnek, az látogasson el a blogjára, nem fog csalódni!)

Ha te is szívesen megírnád, mit gondolsz erről, ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

„A kérdésre más blogbejegyzések böngészése során bukkantam - Külföldre távozásod után hazajönnél-e, ha az utolsó magyarországi béredet 100 000 forinttal megtoldanák? - engem is elgondolkodásra késztetett. 

Mind a férjem, mind magam kapásból adott válaszát azonnal tudtam (NEM), amiért mégis tovább morfondíroztam a dolgon az az, hogy ennél a pénzösszegnél jó néhány, a mi döntésünket erősen befolyásoló, sokkal fontosabb, egyéb tényező kerülne a mérleg serpenyőjébe döntéshozatalkor. 

Tisztában vagyok vele, hogy a pénz elengedhetetlen eszköz az élet működtetéséhez, egyben szeretném felhívni a gondolkodó Olvasók figyelmét: annyi minden apró dolog teszi sikeresebbé, szeretetteljesebbé, normálisabbá, mosolygósabbá, elviselhetőbbé a napjainkat! 

Egy udvarias gesztus a boltban, egy bók az életünk párjának, egy őszinte dicséret a gyerekünknek, egy elsőbbség megadása a forgalomban, egy lépés hátra egy vitás szituációban vagy egy segítő kéz elfogadása szerintem napsugarasabbá teszi a napokat, mint százezerrel több a fizetési jegyzéken. Lehet velem vitatkozni! 

A kérdés aktualitását egyébként természetesen az adja, hogy október utolsó 3 hetét Magyarországon töltöttük és begyűjtöttünk pár pozitív / negatív élményt. Leegyszerűsíteni a hazatérés kérdését arra a tényre, hogy több pénzt vihetsz haza havonta véleményem szerint hatásvadász dolog. Az apró dolgok ugyanis sokkal több erőfeszítést igényelnek; mindkettőnk nevében bátran állítom, hogy biztosan hamarabb hazatérnénk, ha ezen a téren találkoznánk valódi változásokkal. 

Következzen tehát néhány tapasztalat kis hazánkból a százezres kérdésre rezonálva! 

A cigaretta 

Számomra minden hazautazáskor az első orrbavágó élmény a dohányfüst - mindenhol az utcán. Bár a szabályok hasonlóak Austinban, mint a magyar városokban, itt kizárólag a szórakozóhelyek környékén látom és érzem a dohányzók és elhagyott csikkjeik tömegét. 

Lesújtó kerülgetni Magyarországon a szemüvegbolt, a gimnázium, a piac és a kórház bejáratánál posztoló füsteregetőket. Nem értem (segítsen, aki igen!), hiszen tudom, hogy nem szentek az emberek, megszegik a szabályokat itt is. 

Gyakran járok az egyetemi campus jó nagy területén, amely sok kis táblával hirdeti büszkén a füstmentességét; az elzárt területű építkezéseken dolgozókat leszámítva egyetlen egyszer sem láttam az elmúlt években dohányzókat sehol jártamban-keltemben. Ezzel szemben a debreceni egyetem főépületének bejáratánál közelharcot kellett vívnom míg átjutottam a bűzlő emberlabirintuson. 

Beolvadni a nyájba? 

A jövő generációjához kapcsolódik a másik döbbenetes élményem: fényes délelőtt iskolaidőben kis- és nagykamaszok csoportosan lófrálnak plázákban, parkokban, állomásokon! 

Számomra félelmetes a szülők és a tanárok felelőtlensége és szabályszegése ezen a téren. Mindegy, hogy hol és mivel (kivel) tölti délelőttjeit a gyermekünk? Vagy a szülők maguk biztatják erre a csemetéiket? Mit tanul meg az, aki a hétköznapi délelőttöket lógással / lebzseléssel múlatja? Nem akarok persze általánosítani, a szülőfalumban vagy kisvárosban nem volt ilyen tapasztalatom. 

Még egy személyes észrevétel az ifjúsághoz: ennyi EGYENruhába öltözött (fekete, térdnél kiszakított ceruzanadrág, tornacipő, fekete kabát) EGYENtáskát hordó, bedrótozott EGYENtelefonozó, EGYENszemüveges, EGYENsminkelt, EGYENbőröndöt maga után ráncigáló fiatalt nagyon rég láttam. 

Szégyen színes, normális ruhákban járni, eltérőt viselni Magyarországon? Mindenki beolvadni szeretne a nyájba? Nincsenek egyéni ambíciók? Az iskolaköpeny vagy egyenruha ciki, de az önként felvett unalmas és lehangoló látványt nyújtó ruhák nem? 

Mindenütt rendőrök 

Bármilyen településen járva egy (számomra) új ruhadarab is magára vont a figyelmemet: láthatósági mellények országa lett az én szülőföldem? Debrecenben aztán megvilágosodtam: járókelők megbeszélték az illetők sorsát: nemcsak rendőrök, forgalomban dolgozók, de valamennyi közterületen közmunkára beosztott ember viseli ezt a feltűnő ruhadarabot. 

Szintén nem tudok elmenni megjegyzés nélkül a mindenütt hemzsegő rendőrök (hatósági emberek) mellett. Erre szükség van? Ki vagy mi ellen? Miért? Hisz nincs szabálykövetés és betartás egyáltalán, attól, hogy a közelben posztol egy rendőr, senki nem érzi kötelességének pl. a kijelölt gyalogátkelőn való átballagást. Persze a rend őrének sem kötelessége figyelmeztetni a rendetlenkedőt. 

Rettegő emberekkel vannak tele a boltok, éttermek, templomok, piacok, hivatalok, pékségek, patikák, rendelőintézetek? (Könyvtárban és moziban nem jártam, de biztosan ott is óvják a... mit is??) 

Amerikában is sok rendőrt látni, ezt nem tagadom, de valahogy sokkal több bizalmam van hozzájuk fordulni (mint otthon), ha segítségre van szükségem. Itt nem találkoztam még az egyenruhát kioktató hangnemmel, lenéző magatartással, ok nélküli támadó fellépéssel, nyomdafestéket nem tűrő beszédstílussal beszennyező hatósági emberrel. 

Az alapvető udvariasság hiánya 

A mindennapokban hallott beszédstílus is igen megdöbbentett engem: bármely társadalmi szinten, bármely korosztály nyelvét igénytelenség, nyerseség és kirívóan sok durvaság jellemzi. 

Elképesztő állapotokra utal, hogy simán beszólhatsz a nálad idősebbnek, a tanárodnak, a feljebbvalódnak, az ügyintézőnek, s úgy látom, abban sincs semmi meghökkentő, ha amaz ugyanígy válaszol. 

Ugye hihető, hogy sokkal kellemesebb olyan közegben élni és mozogni, ahol ALAPVETŐ UDVARIASSÁGI ÉS ÍRATLAN VISELKEDÉSI SZABÁLYOKAT önként betartanak az emberek? (Nem a mindig ostorozott amerikai műmosolyra gondolok.) 

Szívfájdító volt a következő élményem is: betértem a debreceni Szent Anna-templomba, s miután a holmimat leraktam az egyik sarokban és leültem a padba, az ott tartózkodó idős hölgy kedvesen figyelmeztetett, hogy ne hagyjam hátra a kisbőröndömet / hátizsákomat, mert nem mindenki imádkozni jön be a templomba, mint jómagam. Szóhoz sem jutottam. 

Az üzletek és az eladók 

Hasonlóan bennem ragadt a szó akkor, amikor egy boltban az eladó közölte, hogy a leakasztott (felpróbált, de meg nem vásárolt) ruhadarabokat nekem kell visszavinnem a helyükre. 

Mellbe vágott azért, mert ebédidő környékén válogattam a felpróbálandókat és abban a félórában az alkalmazottak csak arról tárgyaltak, ki mikor mehet ebédelni, miért van már Kati olyan sokáig, kinél van a kulcs a pihenőhöz és egyetlen vevőt nem szolgáltak ki, nem segítettek senkinek. 

Mellbe vágott azért, mert az én próbám (és az ő ebédjük) után sem más vevőkkel foglalkoztak, továbbra is a szócséplés, körömreszelés és tétlenül álldogálás volt a legfontosabb feladatuk. 

S mellbe vágott azért, mert Austinban nem ehhez vagyok szokva, itt alapból nem kell visszarakni a felpróbált, de be nem vált darabokat, mivel erre van alkalmazott. 

Kivétel nélkül ő jön oda hozzám, hogy segítsen lerakni a vállfákat, miközben mosolyogva megkérdezi miben segíthet még és megköszöni a vásárlást / reméli, hogy legközelebb találok valamit. 

Jobb oldal és bal oldal 

Vicces vagy inkább lesújtó a következő történet. A debreceni nagyállomás aluljárójában a peronokhoz vezető lépcsők mellett új táblákat vettem észre: egyik oldalon JOBB OLDAL, a másikon BAL OLDAL felirattal. 

Ezek helyén korábban valódi információt hordozó kijelzők álltak: milyen típusú vonat, hánykor, hová indul - ezeket én mindig használtam, hisz ha futva értem az állomásra és nem volt már időm a csarnokban megnézni a kijelzőt, akkor futás közben simán leolvashattam melyik vágányhoz kell tartanom. Ehelyett most azt tudom elolvasni, hogy jobb és bal oldal! Fantasztikus! 

Vonattal közlekedő átlagember nem tudja melyik a jobb és a bal keze? Ezt neki táblára ki kell írni? Ha nem tudja megkülönböztetni a kezeit, akkor el tudja olvasni ezt egy táblán? Nem tudom, hogy kínomban vagy szégyenemben kéne nevetnem?! 

Remélem az írás hangvételéből érezhető, hogy nem „majd én megmondom a tutit okoskodásként” vagy ostorozásként szánom ezeket a gondolatokat, sokkal inkább fáj a szívem mindazokért, akik nap mint nap szembesülnek ezekkel. 

S talán azért is érdemes leírnunk és elolvasnunk a hasonló tapasztalatokat, mert nagyon sok dolog RAJTUNK (a hétköznapi embereken) múlik, tenni a jobb helyzetért nem pénzkérdés. Írott és íratlan szabályokat betartani, embertársainkhoz emberi hangnemben beszélni, a gyermekeinket kötelességtudatra nevelni és a munkánkat, napi teendőinket tisztességgel végezni véleményem szerint nem pénzkérdés. 

Pozitív élmények 

Szerencsére nagyon pozitív élmények is értek a rövid otthon tartózkodás során. Kellemes meglepetés volt például az, hogy a gyógyszertárban az éppen nem meglévő tablettákat 3 órán belül beszerezték. Régebbi tapasztalataim szerint minimum másnap, de még inkább napokon belül lehetett hozzájutni a szükséges dolgokhoz. 

Kiemelkedően kedves és segítőkész ügyintézőkkel találkoztam bankban és biztosítónál. Talán ez volt a legszembetűnőbb pozitív változás számomra, mert a korábbi hazaútjainkon ennek az ellenkezőjét láttam. 

Felesleges körök mellőzésével, hatékonyan és gyorsan tudtunk minden problémát kezelni, udvarias mondatokra és mosolyra is telt az energiájukból, sőt volt aki megköszönte, hogy milyen régóta hűségesek vagyunk hozzájuk. Ezek csak apró gesztusok, de határozottan javítanak a szolgáltató megítélésén. 

Szeretnék megemlíteni egy vidéki cukrászdát, ahol mind a minőség, mind a kiszolgálás olyan színvonalas, amit követendő és tanítandó példaként lehetne állítani mások elé. 

Természetesen elsősorban a sütemények, édességek, kávék finomsága és szemet gyönyörködtető tálalása az, amiatt az emberek betérnek - jómagam is - ; emellett fontos hangsúlyozni azt, hogy náluk egyenruhában és vonzó külsővel dolgozik a kiszolgálószemélyzet, tiszták és szépek az evőeszközök, poharak, asztalok, ablakok és a mellékhelyiség. 

Nem tolakodó, éppen megfelelő szinten érdeklődő, segítő a kiszolgálás, náluk kérés nélkül érkezik a kis pohár víz és észreveszik a szándékomat, ha fizetni, pluszban rendelni szeretnék. Ehhez már csak extrahab a gesztenyepürén, hogy nem fogadnak el borravalót - bár maximálisan megérdemelnék a nyújtott színvonallal.

Visszanézve ezt az írást megállapíthatjuk, hogy sajnos több negatív élmény sorolható fel egy rövid hazaút alapján, mint pozitív. Természetesen tudom, hogy más szemmel nézi a dolgokat az, aki eltávolodva vagy kívülről teheti ezt meg. Azonban véleményem szerint ezek a mindennap látható és érzékelhető bosszúságok több rossz okozói, mint a bérjegyzékről hiányzó százezer forint.”

HÍRMONDÓ

Orbán Londonban az ottani magyarokról tárgyalt

A magyar kormányfő brit kollégájával egyeztetett arról, mi lesz a szigetországban élő magyarokkal a Brexitet követően. Mire jutottak?

Matolcsy: az EU-tagság létfontosságú Magyarországnak

A Magyar Nemzeti Bank elnöke egy német lapnak beszélt arról, mennyire fontos a magyar gazdaságnak az Európai Uniós tagság. Matolcsy György azt is elárulta, mikor lehet euró Magyarországon.

Fiatalok tízezrei mentek el Magyarországról

Folytatódik a magyar társadalom kettészakadása vagy hasít a gazdaság? Esetleg mind a kettő együtt?

(Fotó: pixabay.com/PIX1861)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.