oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. szeptember 06. 06:46,  Magyarország újraprogramozása 116 komment

2016. szeptember 06. 06:46 Határátkelő

Magyarország újraprogramozása

Mielőtt Magyarország 2.0-ról kezdenénk beszélni, nem ártana alaposan megvizsgálni Magyarország 1.0-át, írja a mai poszt szerzője, Kiégett, és alighanem van abban valami, amit javasol. Meg abban is, hogy a rendszert aligha lehet (és aligha érdemes) megpróbálni visszaállítani egy korábbi időpontra. (A pályázatra érkezett eddigi írásokat itt találjátok.)

Az írás tehát a Magyarország 2.0 pályázatra érkezett, szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon tudtok. Hajrá!

gyerek_es_idos_ferfi_ir_foto_flickr_com_verkeorg.jpg(Fotó: flickr.com/verkeorg)

"Hogy a hal szaga és színe között mi a kapcsolat, nem boncolom most, de azt le kell hogy szögezzem, a fejétől bűzlik, nem is kicsit. Azt mondják, hogy a változtatás első lépése felismerni a problémát. Szerintem nagyjából az már megvan. Talán.

kep_1.jpg(Forrás)

Magyarország 2.0? Először Magyarország 1.0-n kellene végigfuttatni egy alapos diagnosztikát, és megszabadulni az esetleges kártevő alkalmazásoktól. Sajnos a "rendszer visszaállítása korábbi időpontra” opciót kukázhatjuk – ezt 1989 óta többször is megpróbáltuk és egyszer sem lett jobb tőle.

Nincs mese, a merevlemezt le kell gyalulni, mert a káros programok nélkül a meglévő oprendszer már el sem indult. Egy korszerűbb oprendszert kellene telepíteni, mondjuk olyat, amelyik lehetőleg nem zabálja fel az erőforrásokat azelőtt, mielőtt egy egyszerű felhasználói programot indítanánk a rendszeren.

Igazából a felhasználói programokat is érdemes újragondolni, mint az MS Oktatás, MS Egészségügy, MS Vállalkozás, MS Energiapolitika, stb.

Kezdjünk egy BIOS frissítést, ahol a törvényhozást, az igazságszolgáltatást, és a végrehajtó hatalmat elválasztjuk egymástól. Ez lesz a keretrendszerünk. Miután ez megtörtént, én az észt model alapján működő operációs rendszert raknám fel.

Mondjuk ebben a rendszerben már lehet, hogy nem kerregne annyit a merevlemez sem felesleges munkafolyamatokon görcsölve, és a programok sem akadnának össze olyan gyakran.

kep_2.jpg

Azért tartottam fontosnak a fentieket leírni, mert legyen bármilyen szuper egy kezdeményezés, ha a rendszer olyan, kegyetlenül bedarálja, és már egy ideje a rendszer olyan.

Személyes meggyőződésem, hogy az évszázad jelszavának a "fenntarthatóságot" kellene választani úgy globálisan. Ezt többek között az energetikában és a hulladékgazdálkodásban lehetne szerintem jól kibontakoztatni Magyarországon - a mezőgazdaság mindeközben csendben felkészül, hogy felnőjön a feladathoz.

kep_3.jpg

Nem tartom feltétlenül rossz megközelítésnek azt a stratégiai elképzelést, hogy Magyarország legyen képes a saját energiaszükségletét fedezni, de a jelenlegi koncepciót nem tartom atombiztos ötletnek.

Sokkal szimpatikusabb az a tendencia, hogy fokozatosan adjunk teret a megújuló energiaforrásoknak. Ha a napsütéses órák számát nézzük, Magyarország jobb adottságokkal rendelkezik, mint Németország, mégis ők előrébb járnak ezen a téren.

Szerencsére a szél annyira még nem az ország erőssége, cserébe van geotermikus energiapotenciál, jól ki tudná az ország használni.

kep_4.jpg(Forrás)

Szóba jöhető opció a szennyvízből és a hulladékból (mezőgazdasági, élelmiszer és még a kommunális hulladékból is) kinyerhető energia. Ezzel a megoldással két legyet lehet ütni egy csapásra: foszilis energiahordozókra épülő erőműveket lehet kiváltani, és jóval lecsökkenne a természetbe kikerülő hulladék mennyisége. Az én szememben ezt hívják win-win megoldásnak.

Mivel nincsenek Századvégnyi erőforrásaim, ezért pontos számokkal nem szolgálhatok, de hogy nemcsak a levegőbe beszélek, hanem a technológia valóban működik, íme, két angol nyelvű forrás itt és itt.

A másik dolog az induló kivállalkozásokhoz való hozzáállás. Ezt nagyon át kellene gondolni. Az elinduló vállalkozások zöme amúgy is kudarcra van ítélve, úgy őszintén, ezt a statisztikát miért kell tovább rontani a szűklátókörű kormányzati hozzáállással?!

Angliában vállalkozást létrehozni 15 font és kb. 1-2 óra internethozzáférést jelent, ha közben mellette még ráguglizunk néhány kifejezésre és fogalomra. Ezt saját tapasztalatból tudom.

kep_5.jpg

Kicsit előreszaladtam, mert az ötlettől/elképzeléstől sok esetben még hozzú út vezet a jól működő vállalkozásig és az út nagyon rögös, tele buktatókkal. Egy jó ötlet nem rossz, ha van, de az még nem garancia a sikeres vállalkozáshoz.

A brit kormány felismerte, hogy sokan idegenkednek a vállalkozások elindításától. Többen attól tartanak, hogy nem találnak megfelelő befektetőt, nem lesznek nyereségesek, vagy alkalmatlannak tartják magukat a feladatra.

Kutatások azt mutatják, hogy jelenlegi kis- és közepes vállalkozások növekedése könnyen megakad, mert nem jutnak pénzhez, nem tudnak munkaerőt találni, hiányoznak fontos szakismeretek, esetleg a forgótőke túl kicsi.

És itt van néhány példa a regionális szervezetekről, amiket például meg lehet környékezni, hogy segítsenek elindulni azon a rögös úton: az egyik a Small Business Centre, a másik a PrestonA kapcsolatépítés már akkor elkezdődik, amikor még meg sem alapítottad a cégedet, csak gondolkozol rajta!

Ezek a szervezetek fogják a delikvens kezét, elküldik ingyenes előadásokra, többek között olyanokra, ahová ellátogatnak a bankok vagy egyéb szervezetek képviselői is és elmondják, milyen elvárásaik vannak, milyen szempontok alapján mérlegelik, azt, hogy finanszíroznak-e egy vállalkozást vagy sem. 

Vagy van egy termékötlet, de nincs forrás/eszköz/szakértelem a fejlesztésre? Erre is van működő megoldás. Mondjuk itt már annyira hinni kell az ötletben, hogy céget alapítsunk rá. Érdemes a realitás talaján maradni, mert az nem működik, hogy feldobom: semmi, és majd leesik egy teleport kapu.

Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy ha vannak kapcsolataid, akkor ez a mostani Magyarországra viszont igenis jellemző. Igaz, nem fog működni, de attól még nemzeti teleport kapunak hívjuk, az EU-nak sok pénzébe fájt, és pont úgy néz ki, mint egy villa a Genfi-tó partján.

Hogy mikor lesz szerintem Magyarország 2.0? Annak a fejekben kell eldőlni, hogy igény van-e rá, vagy megelégszik-e a nép továbbra is Magyarország 1.0-val. Lehet, valakik azt mondják majd, hogy túl szaftosan beszéltem. Igazuk van, az a baj, hogy manapság nehezen artikulálom a politikailag korrekt kifejezéseket."

HÍRMONDÓ

„Otthon egyszerűen nem megy”

"Nagyon hiányzik a családom, de ez van, ők is azt mondják, maradjunk. Van egy gyönyörű kislányunk, és mindent megkap, amire szüksége van, nem kell gondolkoznom, hogy hogyan vegyek meg valamit, vagy hogy honnan kérjek pénzt, hogy megvehessem, ahogy édesanyám anno tette." A teljes levelet itt találjátok.

Nagyon fontos mondatok a nagy-britanniai magyaroknak

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a már az Egyesült Királyságban élő magyarok helyzete semmilyen értelemben nem fog változni azt követően sem, hogy az ország kilép az Európai Unióból - erősítette meg Theresa May is. Azt, hogy pontosan mit is mondott a brit kormányfő, itt olvashatod el.

Veszprémből Jamie Oliver londoni étterméig

Az Európai Uniónak biztosan akadnak hátrányai is, de azért az biztos, hogy elképesztő lehetőségeket is kínál. Mert mikor lenne lehetőségük veszprémi szakképzősöknek a sztárséf egyik londoni éttermében dolgozni, vagy kávézót vezetni a brit fővárosban? Hogy ez miként történhetett meg, kiderül itt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével! 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Magyarország 2.0

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6511678917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.09.06. 06:50:55

Mit lehet ehhez hozzátenni

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.09.06. 07:04:08

@Golf2: Csak annyit, hogy ezt már leírták mások is ezerszer. Aztán azzal együtt, hogy várjuk a következő ilyen jellegű posztot nem igazán tudunk mást csinálni.

firg_firg 2016.09.06. 07:48:19

A mai poszt szerzojenek nincsen neve, Tibi, Sanyi, Kata vagy ilyesmi?

Nekem ez tul modorosra, vicceskedore, informatikuskra, zoldre es felszinesre sikerult. Nem bejövösöcske.

firg_firg 2016.09.06. 07:52:20

Egyebkent ez a baj a magyar ertelmiseggel. Nem fogjak fel hogy az ilyen poenkodast meg kell tartani a haveroknak.

A szeles nepretegek nem hogy nevetni nem fognak rajta, de erteni se fogjak.

fhdgy 2016.09.06. 08:50:37

@firg_firg: a mai poszt szerzője: Kiégett. Ott van az elején.

FutureFry 2016.09.06. 09:12:22

$99? Minden Mac-es frissítés ingyenes, még egy teljesen új MacOS X is...

fhdgy 2016.09.06. 09:24:42

@firg_firg: Én, mint programozó, érteném a leírt dolgokat, de nem értem, hogy egy társadalmat hogyan lehet olyan sematikusan nézni mint egy számítógépet.

Egy társadalmat nem lehet rebootolni, nem lehet resetelni, nem lehet újraformázni, nem lehet újratelepíteni stb. Ha mindez nem segítene még mindig ki lehet dobni és venni egy másikat. nem is olyan drága!

A magyar ugart még felszántani sem érdemes, mert nem igazán attól ugar, amitől egy ugar ugarnak minősül. Ezért, ha felszántanánk, újra ugar lenne, csak más gazok virulnának ez eddigiek helyett. Valami ilyen történt az állítólagos rendszerváltáskor.

Társadalmi szinten nem lesz változás akarat nélkül. Akarat pedig nincs. Az nem akarat, hogy sok ember arról ábrándozik, hogy milyen jó lenne, ha ...

Milyen jó lenne ha... és itt ki is fullad minden.

"... nem elég akarni: de tenni, tenni kell"

Ettől viszont messze vagyunk! Azt látom, hogy az emberek többségének az alapállása, hogy miért én dolgozzak, ha dolgozhat más is!

Ja, külföld az más, ott mi is értjük, hogy nekünk is dolgozni kell, nem másokra várni.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2016.09.06. 09:33:12

@firg_firg: Ja ez az írás humoros volt? Èrdemes volt visszajönnöm kommentet olvasni, hogy kiderüljön. :)

enta selecta 2016.09.06. 09:47:31

Szerintem meg jó gondolatok vannak a mai posztban. A vállalkozások támogatása és versenyképességének javítása elengedhetetlen feltétele egy gazdaságilag sikeres ország megteremtésének. Csak attól tartok, az elmúlt 26+34+11+6+21 év annyira rányomta a magyar mentalitásra a bélyegét, hogy szinte lehetetlen küldetés az ország megújítása. Annyira rászoktunk a kiskapuk keresésére és az okosba' való megoldásra hogy majdnem mindegyik vállalkozó kukázná a cégét az adómentesség lejárta elõtt. Nagy baj van a fejekben, és az emberek nem úgy mūködnek mint a számítógépek. Egy egyszerū programfrissítés nem kivitelezhetõ.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.09.06. 09:53:15

emberek! Konstruktiv kommenteket! Demokraciaban elunk de megis diktatutranak tunik. Miert???

Auralianus 2016.09.06. 10:15:15

Hihetetlen, hogy még mindig nem képesek felismerni az emberek mennyire irreleváns egy rakás szempontból az, ami "nemzetállami szinten" történik.

Főleg az a rész tetszik, amikor minden programot "MS" jelöléssel illetünk.. de valamiért mégis kimarad a globalizáció felőli megközelítés. Ez nem egy zárt rendszer... a mostani kormányzatnak is az a fő baja, hogy nem tudja ellenőrizni a folyamatokat... a szavazók és a munkavállalók halmaza között egyre kisebb az átfedés.. EZT tessék felfogni.... nem nyilvánít politikai véleményt a társadalom jövőjének záloga.. nem vitázik.. hanem költözik :)

Rohadtul mindegy mit akar a politikailag aktív réteg (nyuggerek, kispolgárok stb.) mert ők képtelenek eltartani az országot... amíg ez nem megy át.. nem lesz jobb, akármennyire zseniálisnak is tartja a szavazó többség a programot. MEgszavazzuk 100%-osan... de az ország üres marad, mert aki dolgozni akar és tud.. annak mégse tetszett.... upsz..

Auralianus 2016.09.06. 10:15:26

@FeketeMacska73:

A demokrácia akkor kezd el diktatúrának tűnni, amikor a többség elhiszi, hogy a szavazattöbbség szükséges és elégséges feltétele bármely állítás bizonyításának.

Formailag helyes következtetés... de ha a döntéssel egyet nem értőknek lehetősége van adott ország elhagyására, akkor a többség diktatúrája ellehetetlenül, mert egy pont után maguk köré építenek falakat (mindenki más ugyanis elmegy)

Nem nehéz belátni... valamiért mégsem sikerül

fhdgy 2016.09.06. 10:45:19

Ebben az országban azt sem csináljuk jobban, amit piff-paff egyszerűbben lehetne csinálni. Mondok egy konkrét, mai példát:

Ma,kedden, reggel 7-re elmentem laborvizsgálatra, vért vettek.

Holnap, szerdán, 15:00 után mehetek a laboreredményért.

Holnapután, csütörtökön, délelőtt mehetek házi orvoshoz.

Hurrá!

Ez Németországban kb. úgy történt volna, hogy ma elmegyek a házi orvoshoz, vesz vért, elküldi a laborba, én meg haza sétálok.

Még ma este, vagy holnap reggelre a házi orvos elektronikusan megkapja az eredményeimet, a doki felhív telefonon és az eredmények birtokában azt mondja, hogy semmi gond, mjad legközelebb találkozunk vagy azt, hogy jó lenne, ha holnap elmennék, mert nem jók az eredményeim.

Tehát: itt, Magyarországon, ha törik, ha szakad, háromszor kell tiszteletemet tenni az eü.-nek. Németországban, ha nincs gond, csak egyszer, max.ha gond van kétszer.

Ne mondja nekem senki, hogy ez pénz kérdése. Akkor miért nem csináljuk?

tsabus UAE 2016.09.06. 10:46:43

Nos, a Magyarország 1.0-t le lehet gyalulni és másikat tenni a helyére. Itt sokan például a Németország 18.0-t, vagy az Anglia 38.1-et használjuk. Sőt, itt még a hardver is más ! :-)
Úgy vélem, a történelem során voltak olyan pontok, mikor egy ország, vagy az egész világ "szoftvert váltott" (francia forradalom, 2. vh, stb.), de ezek egyike sem volt vértelen. Sajnos úgy tűnik, minden társadalom kitermel egy elnyomó, bűnöző réteget, amelynek írmagját is ki kell irtani egy sikeres újrakezdéshez. Nem tudom, lesz-e olyan kor, mikor az emberek lesznek olyan okosak/bölcsek, hogy nem hagyják idáig fajulni a dolgokat és már a dolgok elmérgesedése előtt megteszik a szükséges lépéseket. Úgy tűnik, ez sci-fi...

Kiég3tt 2016.09.06. 10:49:10

Par hozzaszolast eleg viccesnek talalok. A ha manapsag lehet olya nevet adni a gyerekunknek, h Fradika, nem ertem mi baj a kiegettel, mint forum nickkel. A masik vicces dolog, h fennakadunk azon, h a topik arrol szol, ami a palyazatkiiras?! Nyilvan nem egyedul en talaltam fel a spanyolviaszt, ha ismeros elemek vannak benne, talan akkor az azt jelenti, h azok valos dolgok. Egyebkent az informatikai hasonlat azert volt, h ne legyen a nyelvezet tulsagosan nyers. Valaki szerint tul egyszeru, valaki szerint tul bonyolult amit irtam, hat ez van. Amire viszont ogyekeztem hangsulyt fektetni, az az h konstruktiv otletekkel jojjek elo, amiket a vilag masik reszen sikerrel alkalmaznak es latok benne fantaziat. Ennel tobbet mar csak akkor tudnek tenni, ha hegyeznem a lampavasat. Azt majd akkor, ha azt latom,h masok ebben elottem jarnak. Egyebkent ez a veleneny fokent qzoknak irodott, akik nem elegedettek Magyarorszag 1.0 val.

Kiég3tt 2016.09.06. 10:53:04

@Auralianus: Hat, ha jelenkori miniszterelnok a sajat szomszedjanak a vagyonosodasat nem tudja ellenirizni, akkor a kormany igencsak cselekveskeptelen.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2016.09.06. 11:01:54

Igazából nagyon ráment a vállalkozásra, miközben olyan alapvető folyamatok vannak veszélyben jelenleg, mint a működésképtelenné váló egészségügy és nyugdíjrendszer plusz az összes ágazat, mert a magyar munkaerő konkrétan elfogy.
Itt gyakorlatilag egy özönvíz kellene, nulláról kezdeni mindent, vagy legalább visszatérni egy korábbi állapothoz, mert a jelenleginél még az is működésképesebb volt. Jelenleg minden sz*r, egy olyan pontja nincs az állam működésének ami jó.
Ez nyilván látja az polgárda is, ezért lopnak el mindent pofátlanul, mert tudják amikor ez a sz*rrakás rádől az ittmaradottak fejére nagyon nagy gáz lesz. Elnézést a vidám jövőképért.

Herr Géza 2016.09.06. 11:02:05

@Kiég3tt:
Khm.. : "ha jelenkori miniszterelnok a sajat szomszedjanak a vagyonosodasat nem tudja ellenirizni, akkor a kormany igencsak cselekveskeptelen"
Nem tudja??? Sokkal rosszabb: nem akarja. Sőt, kiépítette hozzá a rendszert, hogy még csak ne is lehessen....

Herr Géza 2016.09.06. 11:19:12

@fhdgy: Stimmt. Ezen annó én is elcsodálkoztam mindig (mármint hogy miért is kellett nekem otthon postást játszanom a lelettel). Ezek szerint a helyzet változatlan...
Ha a körzeti doki szakorvoshoz küld, az ő leletének egy példányát azonnal a kezembe adja, de mire visszaérek, már a körzeti rendelőben is ott van elektronikusan... A dokim ezen kívül az illetékes kórház minden velem kapcsolatos anyagára is rálát online, egy kórházi kezelésről már csak én, mint páciens kapok papír alapú zárójelentést (ha kérek).

kardio1 2016.09.06. 11:21:00

@fhdgy: Németorszàgban idôpont nélkül besétàlsz a hàziorvoshoz, hogy vegyen vért? Es ô ott iziben meg is teszi?
Itt nàlunk a hàziorvoshoz alapvetôen idôpotkérés utàn mehetsz, ô ad beutalot a vérvételre. A leletet màr valoban nem a beteg, hanem a feliro orvos kapja meg.

Kiég3tt 2016.09.06. 11:39:30

@Herr Géza: Egyet ertunk, az egy cinikus valasz volt

fhdgy 2016.09.06. 11:54:22

@kardio1: Hétfőn reggel, mivel rosszul voltam, elmentem az orvoshoz. Se időpont egyeztetés, se más herce-húrca. Elmondtam a bajom, vért vett és mondta, hogy másnap délelőtt menjek vissza. Este hét körül telefonon felhívott, hogy megkapta az eredményemet, ami rossz, kérdezte, hogy hogyan érzem magam.

Mondtam, hogy nem túl jó, de reggelig kibírom. Erre ő: már vége van a rendelésnek, de olyan rosszak az eredményeim, hogy megvár, menjek el hozzá! Mondtam, hogy köszönöm, de annyira nem vagyok rosszul, hogy most késő este el kelljen mennem. Jó, mondta, de akkor lediktál ( egy vagy kettő gyógyszer nevet, már nem emlékszem ), ez(eke)t vény nélkül is megkapom, menjek el gyógyszertárba, szedjem be, de reggel 9-kor feltétlenül ott legyek nála!

Szándékosan nem írtam, hogy házi orvos. Németországban úgy működött a dolog ( most nem tudom hogyan ), hogy volt betegbiztosításom az AOK-nál ( legnagyobb bajorországi betegbiztosító ), ehhez kaptam egy chipkártyát, ezzel bármelyik orvoshoz mehettem, akinek szerződése volt az AOK-val.

Ha az az orvos, akkor hétfőn reggel nem fogadott volna, akkor soha többet nem is kellett volna engem fogadnia, mert soha be nem tettem volna hozzá a lábam. Én betegen is "szabad" ember voltam, jogom volt eldönteni, hogy kihez megyek és kihez nem.

Természetesen, mivel meg voltam vele elégedve, utána is hozzá mentem. Ez 2006-ban volt Münchenben.

2009-ben, már Alsó-Szászországban, péntek dél körül, minden előzmény nélkül elkezdett nagyon fájni a fogam. Kollégáktól gyorsan egy fogorvos telefonszáma, felhívom: már péntek délután van, ő már nem ... menjek majd hétfőn! Anyád! Telefonkönyvből kerestem a környéken más fogorvost. Felhívom, mondom, hogy nagyon fáj, nem tudok hétfőig várni. Jó, rendben, mikorra tudok odaérni hozzá! Kb. du. háromra! Jó, menjek!

Tökéletes ellátás, maximálisan meg voltam elégedve. Ez E-101-es magyar igazolásra. Tök ingyen, tök profi, tök emberi módon!

Ja és még valami: Németországban ( sajnos ) több orvossal is kénytelen voltam ismeretségbe keveredni, betegség, baleset okán! Ott az orvos urak és hölgyek nem hordják fenn az orrukat.

Ott a beteg ember, ügyfél és még éppen akkor nyomorult állapotban is van, ezért még egy ügyfélnél is kitüntetettebb figyelmet és törődést érdemel.

Nagyon sokat tudnék erről mesélni, most elég legyen csak annyi, hogy ott az orvos nem ordibál ki a rendelőjéből artikulálatlanul, hogy " A kööövvvetkezőőőőőő!", hanem kijön rendelőből, megkérdezi, hogy ki a következő, kezet fog, bemutatkozik, kinyítja az ajtót a páciensnek, "Tessék befáradni!", "Tessék helyet foglalni!" stb. stb.

A végén feláll, kinyitja az ajtót a betegnek, kikiséri a beteget a váróba, kezet fog, elbúcsúzik stb. stb.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.09.06. 12:00:43

@kardio1: Svédországban - legalábbis a fővárosban - ha nem vagy kuncsaft - értsd: évek óta gyógyszeres kezelés alatt álló beteg - néha heteket kell várnod arra, hogy a körzeti orvos elé kerülj. A megadott időpontban megjelensz, és a svédet erős kelet-európai akcentussal beszélő orvos 15 perc alatt megvizsgál, majd analizisre küld. (Régen szalagra mondta, és az asszisztense pötyögtette be a vizsgálat eredményét, most ez is az orvosra hárul).

Az analizist valamelyik kora reggel intézed ugyanott, csak egy másik rendelőben. Ha napokra rá az orvos felhív. akkor valami bajod van, ha nem akkor mindent rendben talált. Előző esetben gyógyszeres kezelést ír elő, vagy komolyabb esetben specialistához küld. Receptet nem kapsz kézbe, azt "digitálisan" a patikába küldi, ahol azt a személyi igazolványod felmutatása - és pár száz korona - ellenében kiváltod. Éves adagot ír fel, ami azt is jelenti, hogy egy év múlva megint kell jelentkezz ellenőrzésre. Ettől kezdve sínen, azaz kuncsaft vagy, és nem szabadulsz tőlük :-))

Stockholmban egy vizit 200 koronába kerül (20 Euró) és 1100 korona fölött abban az évben ingyen ki-be járhatsz az orvosi rendelőkbe. Receptre felírt gyógyszerre max 2200 koronát költhetsz egy naptári év alatt, afölött ingyenes.

Naszóval... Néhány nap múlva megjön a specialistától/klinikától postán a válasz: az operációra/komolyabb beavatkozásra négy-öt hónap múlva, ezen és ezen a nap reggel nyolckor várnak. (Elméletileg hat hónap a határidő.)

Auralianus 2016.09.06. 12:21:44

@Kiég3tt:

A magyar kormánynak az országhatárig terjed az hatásköre.. más kormányoknak meg más határokig... amíg a lakosság szabadon átjár a határokon, addig kedvére válogathat a lehetőségek közül.

Tökmindegy tehát mit akar X ország kormánya, vagy a kormányt megválasztók... mert akármit is határoznak, az csakis azokra lesz kötelező akik a határokon belül maradnak. Ergo senkit semmire nem kötelezhetnek... mert aki nem ért velük egyet.. az költözik....

.. akármennyire is ez történik.. nem fér bele a fejekbe... :)

Addig rendben, hogy én vagyok a király.. enyém az első éjszaka joga, tizedet szedek és van robot, plusz statárium is van... de ha elköltöznek a parasztjaim... akkor ki fogja kitörölni királyi hátsó felem amikor megparancsolom? :)

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2016.09.06. 12:22:45

szívmelengető - legalábbis az enyémet igen - az észt modell említése, de azért azt említeni kell mellé, hogy az északi unió nem elhanyagolható forrásokkal és kész megoldásokkal támogatja már a '90es évek közepe óta a baltiakat, közülük pedig az észtek aknázták ki ezt a lehetőséget a legjobban. látszik is már a rés az észt-lett határon.

speciel az energia- és biztonságpolitika az a két terület, ahol nagyobb ostobaságot lehet elkövetni népszavazással és eredményre hivatkozással. viszont ahogy jelenleg fest, az egész paksi bővítés ismét csak közpénz magánzsebekbe lényegüléséről szól. annál súlyosabb, hogy még generációkon át fizethetik a magyar adófizetők a terheit, ahelyett, hogy ezek a források az oktatást vagy az egészségügyet szolgálnák.

Herr Géza 2016.09.06. 12:31:03

@kardio1: Nem úgy mész be, hogy "doki, egy vérvétel rendel", hanem, ha szükséges, ő "küld el" a szomszéd szobába, ahol a nővér leveszi a vért, azt küldik a laborba, ahonnan (speciálisabb vizsgálandók kivételével) legkésőbb másnap reggel a doki gépén van az eredmény.
@fhdgy: kommentjében, és nálam is a kontrollokról van szó. Nekem 3 havonta kell mennem és biza időpont nélkül az esedékesség környékén beballagok a rendelőbe legkésőbb 9-ig (nem, nem 7-re, sorba ülni/állni), ha óriási pechem van, akkor lehet, hogy éppen valaki soron van, majd max. 5-10 perc múlva már végeztem is, és a következő haromhavi adagra szóló recepttel távozok. Másnap felhívom a dokit, mert én számszerűleg is kíváncsi vagyok egy-két paraméterre, azokat bemondja nekem, majd újabb 3 hónapra végeztünk is.
Ebből az egész rendszerből egy dolog kerül(het) a magyarhoz képest plusz pénzbe: a labor saját futárautókkal gyűjti be a rendelőkből a vizsgálati anyagokat, ez az ő szolgáltatásuk része. Cserébe nem bassza el évente x-százezer dolgozó polgár y-szor fél napját a labor előtti folyosókon üldögélve, meg postást játszva.

Herr Géza 2016.09.06. 12:42:11

@fhdgy: Csak két apróság: az AOK nem Bajorország, hanem Németország legnagyobb általános betegbiztosítója.
Háziorvosod ("körzeti orvos") viszont itt is kell, hogy legyen, különben nem sürgős esetben itt is a fél életedet eltöltheted az ad hoc választott doki várószobájában. Az viszont tény, hogy a háziorvosod te választod, az a biztosítóddal szerződött dokik közül bármelyik lehet az (jellemzően a dokik egy-két egzotikusabb biztosító kivételével minddel szerződnek), viszont a doki is mondhatja azt, hogy bocs, tele vagyok pácienssel, forduljon máshoz, ami mondjuk egy faluban lehet probléma (ha a következő praxis 5 faluval odébb van)....

fhdgy 2016.09.06. 13:06:56

@Herr Géza: Ha az AOK Németország legnagyobb biztosítója, akkor az nem mond ellent annak, hogy Bajorországé is! Így akkor ebben nem tévedtem, én csak a szűkebb "pátriám", Bajorország alapján ítéltem! :-) Be szép idő volt 2001-2006 között!

Hogy most mi van, nem tudom, hisz 2006 novemberében eljöttem, én balga lélek!

A fenti időszakban több mint öt évig voltam ott biztosított, de nekem nem volt házi orvosom vagy, ahogy mondod, körzeti orvosom.

Ha egészséges voltam, nem mentem orvoshoz, evidens. Kettő településen is laktam Bajorországban, mind a kettőn voltam is beteg, Először mindegyik településen ( ebből egy volt München ), ahhoz az orvoshoz mentem, akit ajánlottak. Az orvos szempontjából az utcáról estem be. Az élet úgy hozta, hogy az egyikhez már nem kellett többet visszamennem, mert ott, azon a településen nem voltam még egyszer beteg. A másik orvosnál ( a müncheninél ) meg pechem volt, hozzá többször is vissza kellett mennem, mert többször voltam beteg, meg egy balesetem is volt. Viszont szerencsés is voltam, mert a doki egyből megnyerte a bizalmamat, eszembe sem jutott volna másikhoz mennem.

Egyszer a müncheni doki nagyon rám is ilyesztett: csúnyán eltörtem a csuklómat, vasalni kellett stb. stb. A műtét után a klinikáról úgy bocsájtottak el, hogy majd egy hét múlva menjek el egy dokihoz, majd az szedje nekem ki a varratokat. Az öreg dokinak mondom, hogy miért jöttem. Jó, rendben, adjam a csuklómat, megcsinálja. Olyan reszkető kezeket még életemben nem láttam. Mi lesz ebből, rémüldöztem, matyó minta vagy kalocsai???

Amikor a keze odaért a sebhez, varratokhoz, csoda történt. Az előbbi reszkető kezekből rém nyugodt, pontos, precíz kezek lettek. Fantasztikus könnyedséggel, eleganciával szedte ki a varratokat.

Azóta sem tudom elfelejteni!

fhdgy 2016.09.06. 13:23:52

@Herr Géza: Még egy gondolat a német orvosi ellátásról:

Bajorország után következett Alsó-Szászország. Először ott is blintre mentem orvoshoz, akkor már E-101-el. Ugyanolyan jól, emberségesen elláttak, mint annak idején AOK kártyával. Ott is visszajáró kuncsaft lettem, de itt már nem kellett varratokat kiszedetnem! -:) Szerencsére itt már betegség miatt csak egyszer vagy kétszer kellett mennem, a többi esetben trópusi védőoltások meg azok kontrollja miatt. Ott sem választottam házi orvost arra a 18 hónapra.

Én, mint beteg, aki csak kivülről látja a dolgokat a következőket szűrtem le: Ahhoz az orvoshoz megyek, akihez akarok! Ha elégedett vagyok, akkor legközelebb is oda megyek. ha nem lennék az, akkor másikat próbálnék.

Ott egészen másképp éltem meg az orvos-beteg viszonyt, mint Mo.-on. Mo.-on tudtommal a házi orvos akkor is kap pénzt utánam, ha nem is megyek hozzá, hisz neki adtam le a kártyámat. Úgy sem tudok ( csak sok pénz árán ) másik orvoshoz menni, igy amíg nagyon föl nem hergel, addig a részéről nem osztok vagy szorzok, csak ha már azzal fenyegetőzök, hogy másik házi orvost akarok.

Németországban ( lehet, hogy csak szerencsém volt mindig ), csak olyan orvosokkal hozott össze a sors, akik úgy viselkedtek velem, hogy eszembe se jusson a következő esetben máshoz menni, pedig nem is került volna pénzbe. Itt, Németországban, ember számba vettek, úgy viselkedtek velem mint egy jó kuncsaftal. A jó kuncsaft pedig az, aki visszatér!!!

Neked van erről tapasztalatod?

takarék-láng 2016.09.06. 13:34:17

@Golf2: azt hogy: vot ma'.
Unalmas egyhangu kozhelyekkel tomott semmitmondo neszesemmifogdmegjol.
Az energia temahoz pedig kar volt hozzaszolni mert hulyet csinalt a szerzo magabol.

Az ilyen posztokbol mindbol hianyzik a legfontosabb: a problema gyokerenek felismerese. Es ez nem a politikai partoktol fugg. A problema gyokere a rendszer amelyet ugy hivnak hogy kapitalizmus. Kizsakmanyolasra epul hiszen a maganerdek a kozerdek ele helyezodik az eu segitsegevel. A (letezeset is tagado)
szervezet maganhatalom probal gyozedelmeskedni a szervezett kozhatalom felett.

Jogallamban a penz az ur.

takarék-láng 2016.09.06. 13:34:27

@fhdgy: latod magyarorszagon menni kell a laboreredmenyekert meg a haziorvoshoz. Nemetorszagba gyorsabb. Angliaban is elkuldik de 3 het mire odaer. Inkabb a magyar rendszert preferalom, ahol az orvosokba tudas is szorult.

P.Elliot 2016.09.06. 13:49:51

@Auralianus:
"de ha elköltöznek a parasztjaim... akkor ki fogja kitörölni királyi hátsó felem amikor megparancsolom? :) "

Ki fogja? Majd a kivandorolt helyett jon szegeny orszagbol, Afrikabol, innen-onnan mas aki ki fogja torolni...Meg kevesebb penzert mint az eddigiek tettek...
Addig megy a kihasznalas ugyis amig mar nem kapni senkit aztan eresztenek valamennyit a zsinoron.
En innen kinntrol ugy latom hogy lesz otthon egy eros, penzes mag aki jol el, ok fognak iranyitani es nem fogjak hagyni hogy kizokkentsek oket a jomodbol meg a biztonsagbol, a lakossag tobbi resze meg szo szerint rabszolga lesz idovel. "szabad ember " persze de majd meglesz csinalva hogy ok mar ne mehessenek sehova, ne fogadja oket senki.
Most olyan alakuloban van a vilag nagyonis ugy erzem hogy ilyen iranyban mindenhol....
Hogy hogy lehetne otthon javitani? Mar szerintem nem lehet....

Herr Géza 2016.09.06. 13:53:09

@takarék-láng: A tudás-téma az inkább angol sztori. A német orvosokra nem hiszem, hogy több panasz lehetne, mint otthon. Ezek a sarkított "választási" kényszerek meg mindig felidegelnek, mert hót demagóg duma. A valóság sosem az, hogy választhatok a hülye orvos-jó körülmények, meg az ász orvos-rossz körülmények között.

fhdgy 2016.09.06. 13:54:22

@takarék-láng: Én nem csak azt látom, hogy a német rendszer gyorsabb, azt is látom, hogy precíz, emberséges és ami a főlényeg: eredményes! A csuklótörésemet a német főorvos úgy megműtötte, hogy ha nem látszana a műtét helye, akkor nem is tudnám, hogy el volt törve, pedig ripityára törött. Megkérdezte a doki, hogy mit akarok, műtse vagy műtét nélkül akarom, hogy megcsinálja. Nem értettem a kérdést. Ha műtét nélkül is lehet, akkor ,miért kellene műteni? Erre azt mondta, hogy ő műtét nélkül is tökéletesre meg tudja csinálni, csak ebben az esetben kb. hat hétre felejtsem el a kezem. Ha műti, akkor is tökéletes lesz, de már kettő hét után sok mindenre fogom tudni használni. Nos mit szeretnék inkább? Mondom, nem tudom, mit javasol, melyik lenne a jobb nekem? A műtét, mondta. Jó legyen, én nem értek hozzá, elfogadom a tanácsát.

Az angol rendszer számomra érthetetlen. Szerencsére nincs személyes tapasztalatom, de amiket itt is írnak a határátkelők, hogy lassú, de legalább a tetejébe rossz is! -:(

Auralianus 2016.09.06. 13:58:02

@takarék-láng:

Az EU nem a "nemzeti kormányok fölött álló valami" hanem a "nemzeti kormányok által életrehívott valami". A "közérdeket" definiálni is igen mókás dolog.. hiszen egy népszavazás eredménye csupán azt jelzi, hogy az adott pillanatban feltett kérdésekre adható lehetséges válaszok közül, a népszavazásra jogosultak milyen arányban választották X vagy Y lehetőséget.

Semmiféle köze sincs a "közérdekhez" egy ilyen eredménynek. Akkor most pontosan MI IS a közérdek? Ha a "nép" egy része elköltözik, akkor változik-e a közérdek és milyen módon?

Leginkább célkitűzéseket és alapelveket határozhatsz meg, ezekhez társíthatsz matematikai modelleket, aztán, ha ez a többségnek tetszik, akkor próbálkozhatsz a gyakorlatba ültetésükkel (kb így működik az EU).. aztán persze ha ez valaki(k)nek nem tetszik, akkor vita indul róla...

... és aki Csajágröcsöge-Alsótüttösön él, majd hangosan kiabál, hogy NEKI X szabályozás nem jó... és ő el van nyomva... a többi 530 millió EU polgár meg másként látja... akkor most mi a közérdek? Ki van akkor most elnyomva? Ha a Csajágröcsöge -Alsótüttösiek érdekei szerint születik döntés, akkor figyelembe vették-e a közérdeket?

Szóval óvatosabban dobálóznék a súlyos kijelentésekkel, meg az EU bírálatával. Ha mindenképpen osztályharcos szemszögből szeretnél közelíteni, akkor bizony EU (internacionalista) szinten több esélye van a dolgozó népnek.. mint "nemzeti szinten" :)

P.Elliot 2016.09.06. 14:02:55

@takarék-láng: Ezt a magyar orvosba szorult tudast nem ertem. Csak ok tudnak? Valahogy nem hiszem el hogy a kulfoldi orvos ne ertene a dolgat, elvegre o is kijarta az orvosit, evente kell a tobvabbkepzes amit minden orszagban megkovetelnek.
A kulfoldi orvossal talan az a baj hogy keves van, hatalmas tomegu pacienssel es nem gyozik, igyekszik gyorsan tul lenni a vizsgalaton mert mar dongeti az ajtot a masik, erdekes lenne felmerni hogy egy-egy orvos hany beteget fogad egy nap/ mennyi van meg kinnt akire nem kerul mar sor aznap es hanykor megy az orvos haza?
Jartam egy specialistahoz, egy nohoz itt akitol megkerdeztem hogy mikor pihen, ugyanis mondta hogy ha van problemam/ muteti utokezeles utan/ hivjam fel a mobiljan hetvegen is, amugy is holnap itt ugyel a korhazban, /havonta egyszer/.
Kerdesemre azt mondta hogy majd a sirban lel pihenest, nevetett de kicsit rezignaltan, 8-kor mar rendel este 6-ig, 1 oranyira lakik, ha este 7-re hazaer akkor mar nagyon jo. A korhazban operal, ott a rendeloje a mutotol nem is messze mert odakoltozott, azt mondta hogy a rendes rendeloje messzebb volt, napi egy oraja elment arra hogy oda vissza jarjon.
Amikor a regi rendelojeben vartam, delutan, kesve erkezett, maga mogott huzott egy borond szeru valamit tomve, gondolom a betegek papirjaival....
Az orvosok nagyon tulterheltek manapsag mindenhol, ezt is figyelembe kellene venni.

Herr Géza 2016.09.06. 14:03:00

@fhdgy: Van biza. "Hülye" orvost is sikerült kifognom, kettőt is az évek során: az egyik a "mindenáron természetes gyógymód" felesküdött papja volt, ami nekem annyira nem jött be, bár mások pont ezért szerették, a másik egy többszörösen kitüntetett mentőorvos, aki mellesleg praktizált is. Ő mondjuk szimplán félrekezelt egy utóbb súlyosnak bizonyult vesenyavalyával, pedig csak egy szimpla vizeletvizsgálatot "akart" megspórolni a bizosítónak (mondom én), aminek nénó-nénó és két hét kórház lett a vége. De amikor a nejemnek mentőt kellett hozzám hívnia, akkor pont nem volt szolgálatban, mondjuk jobb is, mert én ugyan "haldokoltam", de a nejem biztos megtépte volna... :))) Aztán a kórházból hazamenet bementem hozzá, és elbúcsúztam tőle, mint háziorvosomtól elegánsan, persze annyit sem mondott, hogy sorry. Viszont ennek köszönhetem egy másik, zseniális ember ÉS orvos megismerését. Minden rosszban van valami jó is.... :))))

Auralianus 2016.09.06. 14:03:37

@P.Elliot:

A kivándorolt helyett nem fog Afrikából Magyarországra költözni.. miért tenné? Láttál te már bárkit is tüntetni azért, hogy Magyarországon élhessen? Naugye :)

Az efféle vélemények mindig kihagyják a számításból, hogy a schangeni övezet része vagyunk. A leg röhejesebb, hogy Magyarország EGYETLEN esélye arra, hogy érdemi mennyiségű bevándorló érkezzen a területére, az a kényszerbetelepítés lenne.... ami ellen éppen kampányol a kormány bőszen :)

Nincs az a barom bantu néger, vagy ukrán birkapásztor aki megtanul egy sehol máshol nem használható nyelvet, majd szarabb körülmények között, mint pl Németországban vagy Angliában dolgozik kevesebb pénzért egy gyűlülködő pesszimista társadalomban, gagyi egészségügyi rendszer, nemlétező nyugdíjellátás és szegényes infrastruktúra mellett érdemi munkát végez majd a meztelen császár üres udvarán :)

fhdgy 2016.09.06. 14:07:39

@Auralianus: Nem szeretném megtudni, hogy mi lenne Magyarországon EU nélkül. A gazdasági helyzet is megérne egy misét, de most csak politikailag nézve a dolgot:

Az EU szerintem már akkor is áldás, ha valamilyen szinten ( sajnos nem teljesen ) féken tudja tartani ezt a bagázst.

Nos, szerintem, ennek a bagázsnak, meg a talpnyalóinak, pont ez nem tetszik.

Nekem addig jó az EU, amíg ezeknek nem tetszik!

Herr Géza 2016.09.06. 14:08:07

@P.Elliot: Te ez olyan, mint a magyar nők a legszebbek, a magyarok a a legokosabbak, a magyar bor a legjobb, meg a magyar kaja a legfaszább a világon. Jellemzően a korlátolt, Csajágóröcsögén kívül a világból mást nem ismerő emberek gondolatvilága.

Auralianus 2016.09.06. 14:10:27

@P.Elliot:

Én innen kintről inkább azt látom, hogy két dolgot nem hisz el senki (se Magyarországon, se máshol az EU-ban)

1- viszonylag rövid idő alatt a működésképtelenség határáig képes egy ország elveszíteni az aktív korú munkavállalóit

2- egységes szabályozás nélkül a munkavállalók - a tőke mintájára - a közös piacon belül el fognak költözni a megszorítások elől, így előbb-utóbb vagy a 4 alapszabadságot, vagy a nemzeti szuverenitást kell majd átgondolni.

A trend egyértelmű... de ehhez a politikumak be és fel kell(ene) ismernie, hogy mégsem tehetnek azt a választóikkal amit csak akarnak. Addig nem, amíg a választók kivonhatják magukat a döntések következményei alól.

Auralianus 2016.09.06. 14:17:12

@fhdgy:

Sosem késő váltani... minél mobilisabb a lakosság, annál kevésbé marad tere az önkénynek... ez egy tanulási folyamat, még az elején járunk. Nem ők lesznek az elsők akik nem döbbentek rá, mikor kell bizonyos dolgokat abbahagyni és melyeket nem kéne elkezdeni.

fhdgy 2016.09.06. 14:24:59

@Herr Géza: Csak nénó-nénó volt? Semmi kék-kék?

Én tudom, hogy nekem eddig szerencsém volt az orvosokkal. Németországban is, Magyarországon is. A magyarországiakra sem lehet panaszom, az egyes orvos szintjén ( akikkel eddig összehozott a sors ).

Nekem a német megoldás rendszer szinten is tetszik, a magyar már nem.

A német rendszer, lehet hogy drága, de legalább hatékony.

A magyar rendszer is drága, de mert sok a pazarlás, nem igazán eredményes.

Megköveztek vagy sem, de van egy sanda gyanúm: nálunk valahol kell lenni egy erős szelekciónak, hogy kit gyógyítsanak meg és kit ne. Hogy ez a hálapénz várható métékétől függ-e vagy sem, nem tudom és nem is állítom. Azt viszont igen, hogy függ az iskolázottság szintjétől, a munkakörtől stb. vagyis a társadalmi preztizstől.

A valakinek a valakije effektusról nem beszélek, azt az élet minden területén tapsztaljuk.

Kiég3tt 2016.09.06. 14:26:33

@Auralianus: De a kiralyes az ud arhaztartasa nem motivalt abban, h az orszagnak jol menjen. A kiraly x ev alatt lerabolja az orszagot, azutan kod elotte, kod utana. ( pl egy csepp a tengerbol: 100 000 000 000 ftos questor pl felelosok nelkul) amig ez megy, addig sok kezdemenyezes hiabavalo. Erre irtam, h biosfrissites kell. Epiteni csak utana lehet

fhdgy 2016.09.06. 14:32:26

@Auralianus: Én is tanultam a dolgokat, már 2001-ben is, amikor még EU tagok sem voltunk.

Lehet, hogy rossz a memóriám, de régebbről nem emlékszem az itt használt nevedre, így nem tudom, hogy mikortól követed ennek a posztnak a történéseit. Ha nem túl régóta, akkor elmondom, hogy annyira megtanultam a leckét, hogy már nyugdíjasként is, de feltett szándékom, hogy lerázzam ennek az önkénynek a koloncait magamról. Kettő Németország után, de nem sokára újra dobbantok.

P.Elliot 2016.09.06. 14:39:52

@Auralianus: Majd ha az allamok kozott lesz egy titkos egyezmeny hogy a bantu negert meg az ukran birkapasztort ne fogadja senki akkor annak mar Magyarorszag is jobb lesz mint odahaza haldokolni az ehsegtol...

fhdgy 2016.09.06. 14:45:08

@Kiég3tt: A BIOS frissítése sem elég. Egy morálisan aljas, de szakmailag kiválóan megírt vírus a BIOS frissítést is röhögve túléli. Ezt konkrétan a számítógépvírusokkal kapcsolatban írtam.

A társadalmi "vírosok" is tudnak hasonlóak lenni, csak az újjáéledésükhöz több időre van szükség.

Pl. Németországban a II. Vh. elég nagy BIOS frissítés volt. Ha lassabban is mint más országokban, de a német társadalomban is vannak már jelek arra, hogy megint kezdenek rossz irányba menni a dolgok.

Auralianus 2016.09.06. 14:51:32

@fhdgy:

Helyes, helyes... !

Én egyelőre Németországban vagyok... de innen is simán megyek tovább, ha a dolgok kellemetlen fordulatot vesznek.... mindenki másnak is ezt tudom ajánlani. Ennél jobb demokratikus kontroll nem létezik :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 14:53:37

Bocs, off:
ma -20% akció van a Wiccernél.De hiába írom be, hogy hova, mikor, meg hogy hányan, a keresés szóra bökve csak "ingatja a fejét" a beviteli hasáb, és nem történik semmi...Semmi hibaüzenet, vagy ilyesmi.Kétféle böngészőből is...
Mi a fax van ilyenkor, ez bug vagy featúre???

Kösz, ha valaki okosabb, és megosztja.

Auralianus 2016.09.06. 14:58:19

@P.Elliot:

Na várj.. akkor most mégiscsak létezik a Bildenberg csoport?

Ez a "titkos megállapodás" meg ugye értelmetlen. Simán meg lehet erről nyíltan is állapodni, mert mintha fogynának a bantu négerek európai barátai.... amint azt mindannyian látjuk is.. meg azt is, hogy mennyire gördőlékenyen megy mifelénk a megállapodás bármiről is :)

fhdgy 2016.09.06. 14:59:25

@Auralianus: Nem tudom, hogy mennyi idős vagy, de valsz. van még időd, nem kell kapkodni.

Magyarországon a demokrácia felpuhítása ( ugye finoman fogalmaztam ) meglehetősen gyors és látványos folyamat.

Ez Németországban még sokkal kifinomultabb és lassabb. Meg ott van remény arra is, hogy jó irányba fordul, bár a hatalom nem szeret visszatáncolni.

Erre egy dolog: ha nem lett volna terrorizmus, ki kellett volna találni.

A terrorizmus örve alapján sok-sok országban hoztak olyan törvényeket, amik erősen antidemokratikusak. Ha holnap a terrorizmus valami csoda folytán megszünne, akkor sem vonnák vissza ezeket a törvényeket.

Golf2 2016.09.06. 15:09:48

@fhdgy: Ott is 1 barom teszi tönkre az országot.

Ginix 2016.09.06. 15:13:16

az orvosi rendszer itt svájcban is nagyon jól működik tapasztalatom szerint. mármint annyival könnyedébben, hogy el sem tudtam volna képzelni.

hogy a tudás itt-ott hiányos, azt sok helyről hallottam, egyszer tapasztaltam is, de hálaég nem volt komoly a dolog, így inkább a bosszantó kategóriába sorolnám. a komoly dolgokban eddig baromira helytálltak, ez az időpontosdi, meg kommunikáció a beteggel meg az intézmények egymással az olyan meseszerű. gördül, folyik én meg csak ámulok!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 15:14:22

@fhdgy: Haha, +5454

Itt a svédeknél is totál onlályn az egész, ahogy írtad is.

Nekem az teccik a legjobban, hogy odahaza, be van kötve több ezer-tízezer nyomtató az orvosi rendelőkben, amivel a vényeket, stb-t nyomtatják. Ezeket a nyomtatókat irgalmatlan pénzeken meg kellett vásárolni, karban kell tartani, etetni festékkel, papírral, javíttatni, és ha végleg besz@rik, akkor selejtezni, szétszedni, veszéllyeshulladék-kezelni.Ennek a pénznek valszeg a töredékéből lehetne rendsze szoftvert csinálni, ami futna szerver-kliens szinten a tébénél, az oepnél, a rendelőkben, a patikákban és akár a páciens otthonról is beléphetne és láthatna bizonyos dolgokat.De inkább a kiszabott printerekre megy el a gempa.
Ez is kéne a Magyarország 2.0-hoz, de erősen...
:-((

Auralianus 2016.09.06. 15:15:27

@fhdgy:

Én Magyarországon sem vártam meg amíg elfajulnak a dolgok.. itt sem fogom.. egyelőre nem készülök sehová, de arra ügyelek, hogy ne kössem magam ide túlságosan. Egyelőre jól érzem magam.. el tudom itt képzelni az öregkoromat.. de eléggé gazdag a fantáziám ahhoz, hogy máshol is el tudjam :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 15:33:26

@Hobbiszakács: Hümm, hát a kommented elejével nekem tök más a tapasztalatom.Szinte mindig, szinte azonnal szoktunk kapni időpontot is; meg ha kell vérvétel, laborvizsgálat, azt is ott helyben megcsinálják...Persze, ha kell, továbbküldenek, stb, meg lehet, hogy szakorvosra már kell várni napokat, heteket, de a körzetinél semmi ilyesmivel nem találkoztunk eddig.Biztos szerencsénk volt, vagy nagyon eltérőek a viszonyok régión belül is.
Az meg, hogy az orvos nem svéd, szinte alap... :-)

Auralianus 2016.09.06. 15:40:19

@geegee:

Azért itt a Bajoroknál sem jellemző a német személyzet túlsúlya... :)

montroyal ( CAN qc) 2016.09.06. 15:43:05

@Auralianus: a kiraly az mindig kiraly fog maradni akkor is ha csakegy parasztja marad .. amig az unios penz dol .. meg van egy kis tartalak is . mennyi is 750 milli$.. na mindegy ez nem a penzre megy a diktatornal ,hanem a hatalomra es OV amig az egeszsegi allapota engedi meg is fogja tartani ... sokszor elhangzott a fejekben van a baj .. na az o fejeben nagyon .. es o fog donteni .. nem a valasztasok, mert azt megmanipulalja, elcsalja .. de mar az is elhangzott hogy minek ez a cirkusz 4 evente ... majd ezt is megoldja ..

Auralianus 2016.09.06. 15:52:20

@montroyal ( CAN qc):

Fölötted mégis mennyi hatalma van? És fölöttem? Szerinted? :)

Alig 25-30 éve még simán tűrni kellett... akármi is volt.. ma már nem kell.. kiröhögöd és elköltözöl.. és ez így is kell csinálni.. hisz ez egy tanulási folyamat. A "népnek" meg a "potenciális királyoknak" is meg kell tanulnia, hogy mi merre hány lépés.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 16:02:55

Bróhaha:

www.facebook.com/magyarinfo/photos/a.10150201675448467.330467.85568463466/10154405810208467/?type=3&theater

:-))))))

Manapság Magyarországon csakis ebbe a pártba lépnék be, viszont akár szívesen lennék aktivista is...

:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 16:05:07

@Auralianus: Csak akkor tudnám, hogy hol vannak a német, svéd, stb orvosok, akik a bennszülöttek az adott országban?!? Az Usákoknál, vagy Angliában...?Érthetetlen...

fhdgy 2016.09.06. 16:07:45

@Auralianus: Nem tudom, hogy Te hogyan éled meg, de szerintem annyi hatalma minden képpen volt fölötted, hogy elüldözött. Jó, azt is megengedem, hogy erre azt mondod, hogy az nem elüldözés volt. Sok esetben viszont úgy élik meg mások, hogy elüldözték őket.

Teoretikus a kíváncsiságom, de megkérdezem: hány százaléka jönne haza a külföldön élő magyaroknak, ha a pénzügyi helyzetük nem lenne igazán jobb mint előtte, de emberibb lenne a hangulat?

Engem pl. nem az anyagiak ösztönöznek arra, hogy dobbantsak, hanem a sok aljasság a hatalom részéről.

Auralianus 2016.09.06. 16:07:51

@geegee:

Igen, kb pont ezeken a helyeken :)

montroyal ( CAN qc) 2016.09.06. 16:08:51

@Auralianus: akik elmennek azok felett nincs hatalma .. azert egy kicsit ellehetitleni a szavazast .. a haza aramlo penzek .. ezekbol is lehet hasznot huzni ( ha mas nem ; nem kell nyugdijat adni majd kulfoldrol a gyerekek segitik az oregeket meg az uj torveny a szulotartas es harmadik szemely (allam? ) is perelhet érte) .. es igen el kell koltozni de ez oket nem szoritja meg, mert boven loptak eddig es fognak is ... nem igen zavarja oket a sok paraszt aki elkoltozik a foldjeiket ugy sem muveltetik meg csak az unios tamogatast veszik fel ra ..

Auralianus 2016.09.06. 16:09:12

@fhdgy:

Én az aljasságot elsősorban nema hatalom részéről tapasztaltam meg. Nem is a hatalom üldözött el... hanem a légkör.. amit az emberek teremtettek maguk körül.. nem véletlenül mondtam, hogy nincs hatalma fölöttem ;)

fhdgy 2016.09.06. 16:13:29

@Auralianus: Érteni vélem, amit írsz. Sok ember tényleg kifordult magából. De miért is?

Golf2 2016.09.06. 16:23:21

@montroyal ( CAN qc): Sajnos nagyon Igazad van:( Akkor itt nincs is jövő?

fhdgy 2016.09.06. 16:45:28

@Golf2: Jövő az van, csak félek, hogy nem lesz benne köszönet.

Egyébként a diktátorok ott szoktak pofára esni, hogy csalhatatlannak hiszik magukat.

Aztán, amikor valami nem a kedvük szerint történik, csak néznek értetlenül.

Nekem pl. erősen él az emlékezetemben a kép, amikor Csau csak nézett mint a vett malac és fogalma sem volt, hogy mi történik körülötte. Aztán egyszer csak átsuhant valami az agyán!

Lesz még tavasz, lesz még lágy kenyér!

Csak előtte a poklot is meg kell járnia ennek a népnek!

2016.09.06. 16:55:29

@geegee: Az MKKP a legjobb. Komolyan. :)

montroyal ( CAN qc) 2016.09.06. 17:57:12

@fhdgy: magyar mentalitas ... honnan? a 40 ev atkos ... vagy a rakoveto ; miert masok is lopnak , fent is lopnak , dogoljon meg a szomszed tehene is .. meg a sogorkomajobarat, megoldjuk okosba ,
en még az atkosbol jottem el de a mostaniak miatt soha nem fogok visszatérni ... es nem a pénz miatt mert nem vagyok fiatal es be tudnam osztani, amit itt osszeszedtem , de a mentalitas a korulmenyek a hangulat , az emberek ..
de felvetodik egy kerdes akik eljottek ilyen-olyan okokbol eljottek azelott ok is ahhoz a kozosseghez tartoztak talan ugyanolyan mentalitassal
utalom ahogy eroszakosan vezetnek Mo-on de figyelmeztettek azelott én is igy vezettem ..

puhacica 2016.09.06. 18:00:17

@Kiég3tt: tetszik a "keret", hogy tenyleg egy verzioszamkent kezelted a kiirast :)

@fhdgy: ezen en is meglepodtem, amikor elem jott es bemutatkozott a doki. :)

P.Elliot 2016.09.06. 18:04:54

@geegee: Engem is erdekelne hogy hol vannak a sved es nemet orvosok. Itt az Usaban ha kulfoldi az orvos az szinte csak indiai, legalabbis a kornyekunkon es annak tobb mint a haromnegyed resze itt is vegzett. Keleti orvosok is vannak de nem szamottevo. Talalkozni nehany lengyellel vagy magyarral is/ ebbol alig van/, mas csak elvetve. Vannak persze de nem tudom hogy hol, merre. En amerikai orvosokhoz jarok es van beloluk boven, legalabb 80% szerintem de ismetlem hogy a mi allamunkban. Masutt nem tudom.
Vagy 20 eve ismertem egy csehszlovak szuletesu de tini kora ota itt elo not aki egy kinai orvoshoz ment hozza aki itt toltotte a gyakorlo eveit. A ferfi a szakvizsgan nem ment at tehat csak gaziorvosnak felelt meg es nem kapott mas munkat mint elment valahova az indian rezervatumba szerzodeses orvosnak, ott huzott le kozottuk valami 6 evet, ketszeri nekifutasra lette aztan a szakorvosit is, nem volt buta ember csak nagyon nehezen ment az angol neki.
Gondolom ide vagy ilyesfajta helyre is mennek kulfoldi orvosok kezdesnek. Nem azt mondom hogy itt vannak a nemet es sved orvosok, de ha nem tudjak a nyelvet es szakmailag se tudjak bizonyitani ujra vizsgazasokkal akkor lehet hogy valami szegenyebb helyen kor orvoskodnak...

P.Elliot 2016.09.06. 18:06:15

Haziorvost akartam irni a gazi helyett...

fhdgy 2016.09.06. 18:09:06

@montroyal ( CAN qc): Nézd, annak idején más volt az emberek hozzáállása egy csomó dologhoz.

Munkahelyen egész jó kis barátságok alakultak ki. Sok-sok kalákában támogatták egymást az emberek. Azt a pár bunkót, akik árulkodtak, besugók voltak, kiközösítették.

Ma egy átlag magyar munkahelyen ölik egymást az emberek.

Ez lett ma a magyar etalon.

Kiég3tt 2016.09.06. 18:17:10

@takarék-láng:
Megindokolnad kerlek, h energetika vonalon miert is "csinaltam hulyet magambol", kb olyan forrasmegjelolesekkel, hivatkozasokkal mint en tettem, vagy csak ugy bucira fogadjuk el neked, mert te mondtad?

Herr Géza 2016.09.06. 18:26:29

@fhdgy: Volt kék-kék is.... :)))
Nekem semmi bajom a német egészségüggyel, mint írtam az egyik doki igazából csak nekem nem jött be, a másik sajnos nagyon "félrenyúlt" esetemben, de még rá sem mondanám feltétlenül, hogy rossz orvos volt. Lehet, hogy ez volt az egyetlen szakmai hibája, ha így van, sose legyen ennél nagyobb. :D
A rendszer működése nekem is bejön, na meg az pláne, hogy a felszereltségben szignifikáns különbség van. És nem csak az orvosi eszközökre gondolok, hanem pont arra a primitív szempontra, hogy azért legalább egy rendelőben, vagy egy kórházi osztályon a budiban a földről lehet enni (:D) és nem te viszed a WC-papírt is.... És ez nem csilliárd forintok kerdése ugyebár.
A magyar rendszerről felemás benyomásaim vannak, mert kiterjedt orvosi kapcsolatainknak köszönhetően én max. a háziorvosnál (kettőnél) voltam Polgár XIV. Béla, minden rutinon/megfázáson túlmutató nyavalyával ismerős orvoshoz kerültem (valakinek a valakije, ugye...), így az itt tapasztaltak nem annyira relevánsak. De laborok folyosóin még így is eltöltöttem órák százait, meg az orvosilag egyébként tényleg top ten kórházban én is erősen figyeltem a plafont, hogy melyik vakolatdarab mikor szakad rám. Meg a tíztermes (à 6-8 ágy) osztály közös WC/zuhanyozó blokkjában az ottlétem alatt tűnt el az egyetlen (!) még működő zuhany csaptelepének mindkét tekerője, amit a kórházi TMK-s szaki úgy oldott meg, hogy egy A4-es kartonra kiírta ákom-bákom betűkkel, hogy "A zuhanyzó rossz!" és bezárta kulccsal az egész szakramentumot. Ja, a WC-ben nem hogy papír nem volt, de ülőke sem és a tartály lehúzómadzagját is elvitte már valaki... Aki nem ért fel a tartály lehúzókarjáig, az nem húzta le a termést. (2007. ősze, Bp. neves kórháza....).

DieNanny CH 2016.09.06. 18:28:26

@P.Elliot:

"erdekes lenne felmerni hogy egy-egy orvos hany beteget fogad egy nap/ mennyi van meg kinnt akire nem kerul mar sor aznap es hanykor megy az orvos haza?"

Hát, igen, itt a környékemen már tele vannak a felnőttorvosok, 3 gyerekorvos meg egyszerűen hiányzik. (Mármint, ennyi praxis üres.)
A szülők kínjukban a 3. városba viszik a gyereket, vagy a saját, felnőtt-orvosukhoz - ami persze nem olyan jó -, vagy csak végszükségben a legközelebbi gyerekkórházba.
Pl az én középsőmnek - a 8 éves - szombaton olyan erősen dőlt a vér az orrából, és fél óra múlva még mindig nem állt el, hogy elmentek a 30 km-re lévő gyerekkórház sürgősségijére. Igaz, 1 km-re is van kórház, de az normál, nem gyerek.

Szóval, itt Svájcban is egyre inkább súlyosbodik a helyzet.

Én itt 4 éve voltam utoljára dokinál, akkor is csak azért, hogy bemutatkozzak neki, meg egy általános képet kapjon rólam. (Vérkép, nőgyógyászati szűrő.)

danesdzsu2 2016.09.06. 18:46:43

@FutureFry: Valószínűleg elszégyellte magát az Apple ezen a karikatúrán úgy 3 éve:)

soarvány 2016.09.06. 18:59:54

@Golf2: Mit nem értesz.
1. Külföldi katonai megszállás (pl románok felhasználása erre a célra,
2. megszálló hatóságok, tisztogatás
3. ideiglenes kormány,
4. választások (erősen moderálva a résztvevők listája, aki még él és szabad)

Buchhalter 2016.09.06. 19:22:40

@Herr Géza: egyet értek.Jó és rossz orvos mindenhol van.Angliával is megy a nagy áll hiszti,de az idősebb sógorom csak jókat mondott róluk.Igaz,ő nem Londonban ,hanem Doverben él és dolgozik és a házi dokija echte helyi fehér angol.

svédnyugger 2016.09.06. 19:23:20

@geegee: Nekem sikerült Wiccair, igaz, hogy regisztráltam magam anno, lehet, hogy ezért. Sajnos itt délen ahol lakom olyan lehetetlen idôpontban van összeköttetés Bp-tel, hogy inkább Koppenhaga a Norvegiannal, kicsit drágább, de passzol minden vonatcsatlakozás.

svédnyugger 2016.09.06. 19:30:13

@Hobbiszakács: Eleinte engem is meglepett ez a várakozás a rendelési idôre, ez kommunenként különbözô, aztán rájöttem, hogy azt kell mondani, hogy akut, akkor minden esetben aznapra kapsz idôt. Mindenki így csinálja. Ahol most lakom itt nem kell ilyen cselekhez folyamodni. A gyógyszer feliratásra nem kell idôt kérni (márha olyan gyógyszer amit elözôleg felírtak valamikor), bemész a 1177.se oldalra és megrendeled, kész. Egy-két napon belül bármelyik patikában kiválthatod.

svédnyugger 2016.09.06. 19:42:47

@geegee: Felfedeztem, hogy van különbség attól függôen, hogy milyen nyelvet választasz, én a svéddel próbálkoztam.

igazi hős 2016.09.06. 19:50:25

@fhdgy: "Egy társadalmat nem lehet rebootolni" De lehet, ezt forradalomnak hívják és sajnos sok vérrel jár. De az újraindításhoz a legfontosabb, az igény hiányzik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 19:56:41

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
:D

Úgy tudom, régebben egymaga volt a csávó a pártelnök, az aktivista, a főtitkár, meg minden egyben... :D
Nem tudom, mostanság hogy van, biztos bővültek, ennyi munkát képtelenség egy embernek elvégezni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.09.06. 20:05:02

@P.Elliot: Hát, akkor ha ott nálatok sincsenek, akkor nem tudni, mi van velük... :D
@svédnyugger: Na, köszönöm, ez egy jó tipp, megpróbáljuk még.
Már egy kicsit tovább ment, ki tudjuk választani a dolgokat, kitölteni a mezőket; de a végén nem tudtunk fizetni a foglalást, mert a Tovább gomb inaktív volt, hiába klikkelt rá az ember...Dögöljenek meg, egy ilyen sz@rt kiengednek élesben...
:-(

Persze itt a svédeknél is van ilyen; pár napja akartam venni egy terméket egy áruházláncnál, nagy örömmel nézem, hogy 180 korona helyett most csak 60.Csak éppen egy baj volt vele, az egész országban, egyik áruházukban sem lehet kapni...
Gratulálok annak az isten b@rmának, aki egy szezonális terméket akkor akcióz le, mikor már kiesett a raktárkészletből. Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek...
Csak a viccpoén jut eszembe ilyenkor, hogy "ki az, aki ennyit válogat??"...
:-|

fhdgy 2016.09.06. 20:33:51

@igazi hős: Egy társadalomra a reboot inkább be root! Ha érted mire gondolok!

Golf2 2016.09.06. 20:55:28

@fhdgy: De vajon miért romlott ekkorát a mentalitás itthon? Régen se volt könnyebb megélni,honnan lett ennyi gyökér minden korosztályban idegbetegek tömege.

Golf2 2016.09.06. 20:59:53

Helyesbítek egyedül 80-tól felfelé maradtak változatlanok békések.

fhdgy 2016.09.06. 21:11:41

@Golf2: Ennek több oka van.

Egyrészt, a társadalom egy része kétségtelen, hogy anyagilag felemelkedett, de létszámban ennek többszöröse deklasszálódott, minden értelemben, anyagilag, szellemileg stb.

Az elszegényedettek zsigerből utálják a gazdagabbakat.

A politika, főleg a fidesz, kifejezetten szítja az ellentéteket.

Mindenben megy a bünbakkeresés. Sőt, ha nincs igazi ellenség, akkor gyorsan kreálunk!

Magyarország hadban áll, mert ez a mostani hatalom retorikája, bennünket mindenki támad, nekünk mindenki ellen harcolni kell, nekünk meg kell védenünk magunkat, nekünk győzni kell.

Kissé burkoltan, de sokszor teljesen nyíltan megy az uszítás a zsidók, a cigányok, a migráncsok, a nem orbánhívők stb. ellen.

Nem olyan régen még a határátkelőket is hazaárulónak minősítette a mostani hatalom. Ez most nyíltan nem folytatódik a hatolom csúcsának részéről, de a tömeg azon része, aki vevő volt erre a retorikára, és teljesen felheccelte magát, lendületből még megy tovább.

Lehet folytatni a sort! -:(

Mrs. Clayton 2016.09.06. 21:53:23

@Herr Géza: erre valaszolnom kell, mert en soha nem mondtam a ferjemnek, hogy a magyarok ugy hiszik, hogy a magyar nok a legszebbek, de most hogy kicsit tobb idot otthon toltottunk es o alaposn szemugyre tudta venni a lanyokat, o jegyezte meg, hogy ugy tunik, itt elnek a vilag legjobb noi
Teljesen elamultam, soval lehet ez igaz.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.09.06. 21:57:28

@svédnyugger: Köszi a tippet (1177.se)! Az akuttal az a bibi, hogy a legközelebbi kórházba kell menni, ahol előfordulhat az is, hogy a törött lábukat a hónuk alatt hordók között kell órákat várni. :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.09.06. 21:59:06

@geegee: Én sem értettem, hogy miért kellett annyit várnom. Biztos rossz passzban voltak :-)

blackhairlady 2016.09.07. 02:06:57

@P.Elliot En sem talalkoztam eddig olyan orvossal akinek barmennyi akcentusa lenne, ebbol gondolom, hogy bar indiai, kinai volt az orvos, de mar itt szulettek es itt tanultak. Egyebkent egy rovid ideig irt ide egy magayr szarmazasu orvos aki itt prkatizal a varosomban. Nem tudom, hogy o hol tanult eredetileg.

A verveteles, haziorvosos dologra pedig, en itt mar elobb, de legalabbis azonos idoben latom az eredmenyeimet mint az orvosom.Regisztralni kell a rendelo honlapjan, es ide minden vizsgalat, vizit, eredmeny azonnal felkerul, pontosan kovetni tudom, mikor miert voltam, milyen gyogyszert kaptam, ha vizelet, vervizsgalat volt akkor azonnal felkerul ide is az eredmeny. Legutoljara reggel ott volt az e-mailjeim kozott a szokasos eves felilvizsgalat erdmenye, az aljan megjegyzeskent, hogy feltetlen konzultaljak az orvossal a pajzsmirigy eredmenyem miatt. Par ora mulva hivott is az orvos, es mondta amit mar reggel lattam. Gyogyszer ujratoltest, idopontot is lehet itt kerni, nem ekll bemenni csak ugy vagy telefonalgatni. receptet mar egy jo ideje nem lattam, minden elektronikusan vagy telefonon inteznek az orvosok egymaskozott es a gyogyszertar kozott is.

P.Elliot 2016.09.07. 04:17:07

@blackhairlady: En is regisztralva vagyok es nekem is felkerulnek az eredmenyek. Recept itt sincs vagy 2-3 eve vagy tobb mar, egyenesen atkuldik interneten a gyogyszertaramba amit bediktalok, illetve annak is megvan naluk a neve.
Gyogyszer ujratoltesre viszont be kell menni mert nekem pl. a pajzsmirigy alulmukodesre 6 honapi adagot adnak, utana csak akkor kapom ha bemegyek, megvizsgalnak, illetve vert vesznek/ van sajat laborjuk/ hogy nincs-e eltolodas, nem-e kell cserelni a gyogyszert esetleg magasabb dozisra.
Jol olajozottan megy minden ami jo a betegnek, jo az orvosnak, ido es papirtakarekos megoldas.
Tenyleg, hova lettek a sved es nemet orvosok ha nalatok sincs? T

blackhairlady 2016.09.07. 04:40:18

@P.Elliot: nekem is az alulmukodesre kell, 3 havit irnak fel osszesen, de 6 havonta valoban kell menni uj vervetelre,

Hatha valaki megfejti hova lettek:))) De az is lehet, hogy otthon vannak, csak eppen keveset kepeznek es elvesznek a vendeg orvosok kozott?:)

midnight coder 2016.09.07. 07:14:22

A postból alapvetően a következő dolgok derülnek ki:

1. Az illetőnek nem sok köze van az energetikához, de még csak olvasni sem nagyon olvasott róla.

2. Soha a büdös életben nem indított és nem tartott fenn még vállalkozást, legalábbis idehaza biztosan nem. De még csak a közelében sem volt cég vezetésének.

3. De olyan túlzottan nagyon a számítógépekhez sem ért.

svédnyugger 2016.09.07. 08:53:00

@Hobbiszakács: Nem a kórházi akut-et ajánlom. Isten ôrizzen ettôl, hanem a körzeti rendelônek is van reselvált u.n. akutideje, nekik kell mondani, hogy akut.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2016.09.07. 10:04:39

Mikor jön már el az a pillanat, amikor természettudományos és műszaki analfabéták nem akarnak belekontrákodni az energetikába, amihez láthatóan nem értenekek és csak szlogenekben tudnak gondolkozni?

Mert a bejegyzés energetikai része kb. ezen a szinten van...

P.Elliot 2016.09.07. 11:18:40

@blackhairlady: Az elejen irnak fel 3 havit mert lassan all be a szint, ha fel ev utan nem valtozott/, nekem igen, 1 ev utan irtak fel erosebbet, akkor felirjak a 6 honapit es utana mindig, kerdezd meg hogy mikor kaphatod. A 3 honap nagyon gyorsan eltelik es kinek van kedve odajarogatni csak ugy, erte.
A nemet orvosok valoszinu hogy nincsnek annyian mint irtad is mint kellene, ott a problema, nem valoszinu hogy pl. Afrikaban kotottek ki mert ott akkora magas fizetest kaptak vagy olyan nagy jovonek neznek elebe.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.09.07. 13:21:10

Modoros, rendiskedő, semmitmondó hülyeség.

'it's cool to know nothing' 2016.09.07. 13:58:46

@Auralianus:
Neked és a veled egyetértőknek:

Valószínűleg túl fiatalok vagytok, és a történelmet sem ismeritek. Abból indultok ki, hogy minden úgy marad a jövőben, ahogy ma van. Nem fog. Még a mi életünkben lesznek olyan változások, melyek után, az általatok működőképesnek, és vonzónak tarott országok, társadalmak össze fognak omlani, szét fognak esni. Vele együtt akár mi is mehetünk a levesbe, de azért jó esélyt látok arra, hogy a mi homogenitásunk, kitartásunk, ellenállóképességünk, makacsságunk miatt mi jól fogunk kijönni a változásokból. Az a migráció, ami szerinted csak egyirányú lehet, meg fog fordulni, és nem magyar európaiak is tömegével szeretnének majd letelepedni (nem olyan régen Bajorországból is tömegével települtek ki az emberek az éhezés elől).

Ezért nekünk inkább azon kell gondolkodnunk, hogy kit fogadunk be, kit fogadunk vissza. Pl. a pénzért bármit megtevő embereket, mint pl. te, nem szivesen fogadnék vissza a házamba. Soha nem bíznék meg bennetek, hiszen bizonyítottátok, hogy bárkit, bármit cserbenhagytok, és csak a saját anyagi boldogulásotok számít.
Ti az első nehézségek hatására tovább fogtok állni onnan is, ahol most vagytok, hiszen így szocializálódtatok, nem tanultatok meg kiállni valami mellett, küzdeni valamiért, otthon is ezt láttátok, hallottátok (menj innen fiam, lányom, amilyen gyorsan lehet, mert itt nincs jövőd). A gyerekeitek is ugyanígy fognak tenni, mert tőletek is ezt tanulják. Menekülni, vándorolni fogtok a nehézségek elől, ameddig tudtok. Utána hontalanok lesznek.

De ez már a ti problémátok, nem az enyém. A világot én is bejártam, éltem, tanultam külföldon, de soha nem merült fel bennem, hogy máshol éljem le az életem. Ezt gondolom fel sem tudjátok fogni.

adg 2016.09.07. 14:21:12

@'it's cool to know nothing': hu, azert ez igazan felemelo erzes, hogy vannak ilyen fantasztikusan nagyszeru emberek, mint pl te. Mive lenne a vilag, ha csak a penzert jovo-meno erdekmajmok hordai lennenek, de hatalmas szerencsjere a vilagnak, itt vagy benne te. Koszonjuk, hogy vagy.
Valoban, it's cool to know nothing, foleg cool minden tudas nelkul megitelni masokat ugy egy nagy blokkban, azt gondolvan, hogy nikkeddel ellentetben tudod az idokot minden esetben. Es ez eleg arra, hogy itelkezz es hirdesd felsobbrendusegedet, mert te sokkal jobb vagy, egy paratlan kincse az orszagnak, aki tesz es kitart.

tsabus UAE 2016.09.07. 17:35:49

@'it's cool to know nothing': Szóval, te maradtál és tettél az országért...

...MÉGIS ILYEN LETT ?

Ezek szerint a saját képedre formáltad ? Ha igen, akkor te is korrupt, pökhendi, cinikus, buta tolvaj vagy ?

Esetleg nem voltatok elegen és nem sikerült ? Ez biztos mindenki más hibája, nem a tiéd. Azért csak próbálkozz még, hisz van még erre 9 életed és abból 8-at feláldozhatsz !

Mellesleg, ha egyszer vissza akarnék menni (kevés olyan forgatókönyv van, de tegyük fel), akkor pont a határon visszafordulnék, mikor látnám, hogy a hozzád hasonlók akarják eldönteni, ki jöhet és ki nem. (Vagyis, ha olyan lenne a vezetés, mint most.)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.09.07. 20:08:21

@tsabus [UK]: igen, van aki büszke a hazájára, te meg fanyalogj

'it's cool to know nothing' 2016.09.07. 20:08:25

@adg: Érintve érzed magad? Akarsz róla beszélni?

'it's cool to know nothing' 2016.09.07. 20:08:33

Nyilván minden ország olyan, amilyen pont jó az ottlakóknak. Ha az elégedettek maradnak, a mindent szarozók meg elmennek, már jobb hely lett.
Nektek viszont sehol nem lesz jó, azt is éppen úgy szarozni fogjátok, ahol most vagytok. A legcsóróbb román hegyipásztor is elégedettebb az életével mint ti. És ez nem is fog változni, bármit is tesztek. Persze ezért mindig mindenki más lesz a hibás.
Én szeretem Magyarországot. Olyannak szeretem amilyen, és változtatok amin tudok. Ha nagyszüleim, szüleim tudták szeretni, amikor szét volt lőve, amikor éhezni kellett, talán nekem se túl nehéz szeretni azt az óriási nyomort ami most van.

Ne gyertek vissza, az ilyenek nem hiányoznak.

2016.09.07. 21:34:51

Áhhh, az imádott magyar virtus. Ez hiányzik erről a blogról. :D

adg 2016.09.08. 00:42:26

@'it's cool to know nothing': igen, erintve. Es nem, nem akarok. Kommentjeid pontosan azon a szinten vannak, mint nehany kulfoldon eloe, akik szereint otthon MINDENKI savanyu, bunko es ilyen-olyan, es MINDEN szar.
Na pont ilyen altalanosito okorseg a tied is.

'it's cool to know nothing' 2016.09.08. 11:10:42

@adg:
Nem, nem általánosítottam. Konkrétan Auralianushoz, és a vele egy véleményen levőkhöz (pl. Tsabus) szóltam, ami ugye a külföldön élők, és a kommentelők egy jól meghatározható csoportja. Ha te is ebbe a csoportba tartozol, és érintve érzed magad, akkor az a te problémád. A legtöbb külföldön élőnek talán helyén a szíve, és nem is köpködnek hazafelé, de ők csöndben vannak, míg a szarozók teleordibálják a baromságaikkal az internetet.

'it's cool to know nothing' 2016.09.08. 11:17:27

@Taxomükke (UK):
Elismerésem. Sikerült megfejtened nick-nevem elsődleges jelentését. Lássuk be, ez már teljesítmény. Főleg megtoldva egy közhellyel.

2016.09.08. 11:52:44

@'it's cool to know nothing':

"Ezért nekünk inkább azon kell gondolkodnunk, hogy kit fogadunk be, kit fogadunk vissza."

Én asszem, a mútkor már írtál hasonlókat egy poszt alatt, nem?

Már akkor is írtam, hogy rémesen pökhendi álláspont.

Miért gondolod, hogy bármit is számít, hogy te személyesen kit vársz vissza? (Vesd össze például azok a hazafiak, akik mindenkiről el szeretnék dönteni, hogy elég magyar-e.)
Oké, elmondtad, de miért volna ez nekem érdekes?

És vigyázz, nem költői a kérdés. Észreveszed te is, hogy felfuvalkodott dolog, ugye?

A másik, hogy ha már így megszakértesz másokat néhány komment alapján, hogy pontosan tudni véled, milyen emberek és mi a fontos nekik, hadd szakértselek meg én is.

Rémesen kellemetlen alak lehetsz, ha azzal töltöd az idődet, hogy udvariatlan, kontraproduktív, személyeskedő szarságokat irogatsz ide (meg, gondolom, máshova is).

Én egyébként nem érzem érintve magam abban, amit írsz (épp most külföldön élek, de nem emigráltam, és főleg nem a pénz miatt), de ha érezném is, megint csak: miért találnám érdekesnek pont egy ilyen irritáló alak véleményét? Ha adg, tsabus, aureliano vagy akárki, akit megszólítottál, egyszer tényleg elgondolkodna a hazaköltözésen (bármilyen okból), a lehető legjobban teszik, ha a magadfajtát ignorálják.

"A világot én is bejártam, éltem, tanultam külföldon, de soha nem merült fel bennem, hogy máshol éljem le az életem. Ezt gondolom fel sem tudjátok fogni."

Na látod ez az. Te látod valahogy a világot, ez tök oké, de nem csak hogy nehezen tudod elképzelni, hogy más másképp lássa, de ha mégis másképp látja, akkor eleve csakis rossz ember lehet. Szűk egy kicsit az a látókör, nem?

'it's cool to know nothing' 2016.09.08. 20:46:32

@Th's child:
Ezek szerint már elértem részben a célomat, mert te is emlékeztél arra, amit máshol írtam.
Ha valamiből sok van, vagy ingyen van, azt az emberek nem értékelik, kidobják, lekicsinyelik, pocskondiázzák. Így van ez az állampolgársággal is, garantáltnak veszi mindenki, hogy ide visszajöhet, ha nem úgy jönnek össze a dolgok. Most elmennek, beülnek a készbe valahol, ahol nálunk jobban működő rendszert találnak, de ha valami ott rosszabb, akkor most is a korábban leszólt, megvetett rendszert veszik igénybe (lásd orvosi ellátásért hazautazók). Ez a mazsolázás gusztustalan, és ahogy írtam, nem is fog működni sokáig. Azokat én nem akarom visszafogadni, akik most gyűlölködve beszélnek Magyarországról, megvetéssel nyilatkoznak a magyarokról, magyar mentalitásról, kultúráról, de majd egymást taposva, szűkölve jönnének vissza, ha kiebrudalják őket onnan, ahova mentek. Azok csak egyék meg, amit főztek.

Egyébként meg nem tanács amiket írtam, és nem is vagyok gyerek, hogy meg akarjak felelni bármilyen elvásárnak. Nem érdekel, hogyha bárkinek tetszik, vagy ellenszenves amit írok. Elég az, ha vagy így, vagy úgy valaki elgondolkozik rajta. Ha nem, az sem az én problémám.
Egyébként meg igen, van beleszólásom a dolgokba, velem nem csak úgy történnek a dolgok. Felelősségem van abban is, ha valami jó itthon, és abban is, ha valami rossz. Vállalom mindkettőt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása