Ha már szombat van, akkor azt javaslom, nézzünk egy kicsit a tányér mélyére. Ebben az esetben pedig a beszélgetés kiindulópontja legyen egy (illetve több) amerikai tányér, hiszen a jelek szerint Bumber kifogyhatatlan az amerikai élményekből. Hiszen Minneapolis, július 4., és Chicago után most - hogy stílszerű legyek - a kaja kerül terítékre. Nem csak éttermekbe megyünk, de azon is el lehet vitatkozni, hogy mennyire drága vajon az élelmiszer az Egyesült Államokban. Aztán a kommentekben persze ti is elmondhatjátok, milyen gasztrokalandok értek mostanában (vagy írjátok meg rövidebb-hosszabb posztban, ha van kedvetek – a cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com).
„Meglehetősen sok (nem feltétlenül negatív) előítélettel vágtam neki Amerikának, legalábbis ami a gasztronómiát illeti. Kevésbé elegánsan megfogalmazva hatalmas adagokat, rengeteget evő embereket, sok sört és meglehetős változatosságot vártam. Ezek közül akadt, ami bejött, és volt, ami nem.
Ezt az írást szeretném két részre szedni, mert egyfelől azt gondoltam, érdekes lenne beszélni az élelmiszerüzletekről, utána pedig szívesen írnék az éttermekről, kávézókról és útmenti étkezdékről.
Kezdem az üzletekkel, mert ez az egyszerűbb (és még fotót sem tudok mellékelni, mert elfelejtettem fényképezni – végül is minek fotózna az ember egy szupermarketben, nem igaz?).
Sok mindent lehet hallani arról, mennyibe is kerül a kajavásárlás Amerikában. Ennek a mondatnak szerintem így nem sok értelme van, mert egyrészt az ország hatalmas, azaz ami igaz mondjuk Minneapolisban, az szinte biztosan nem igaz a kanadai határ melletti kistelepülésen és egészen biztosan nem igaz mondjuk New Yorkban vagy Washingtonban.
Szóval maradjunk Minneapolisnál, ha már ott töltöttem némi időt.
Azt vettem észre, hogy az ember előtt az a választási lehetőség áll, hogy vagy minőséget vásárol és akkor az drága, vagy megelégszik az ilyen-olyan (jellemzően saját márkás) élelmiszerekkel és akkor az nem vészes.
Persze a minőséget mindenhol meg kell fizetni, Európában, Magyarországon is, de én úgy vettem észre (simán lehet, hogy nincs igazam, akkor cáfoljatok meg, végül is csak látogatóban voltam), mintha Amerikában nagyobb lenne a szakadék a két véglet között.
Konkrét árakat most nem tudok mondani (sajnos, pedig eszembe juthatott volna, hogy felírjak pár példát), de például a péksütemények esetében igen nagy a különbség az előre csomagolt, ki tudja milyen búzából (?) készült izé és a minőségi, nem génkezelt alapanyagból előállított zsemle, kenyér ára között. Egy dollár alatt is lehet például szeletelt kenyeret kapni, de például friss cipóért 3-4 dollár között is előfordul, hogy kell fizetni.
Ugyanez igaz a húsokra és sok minden másra is, ami azért is érdekes, mert ugyan mindent meg tudsz venni, de bennem azért egy-két termékkel kapcsolatban nagyon nagy kérdőjelek merültek fel.
Magyarországon az ember vesz egy kiló csirkemellet vagy akár többet, karajt, combot stb., míg Amerikában az áruházban inkább néhány szeletet csomagolnak össze a húsneműkből tálcára, és így lehet őket megvenni, gyakran elég borsos áron.
Ha néhány jó minőségű marhahússzelet (kb. mondjuk 40 dkg körül) 6 vagy akár 10 dollár körül van, akkor ki lehet számolni, hogy egy nagyobb mennyiség bizony megterhelheti a költségvetést.
Ésszel vásárolni
A másik megfigyelésem, hogy kétféleképpen lehet vásárolni: vagy bemész és megveszed azt, amit megkívánsz – ez szerintem nem olcsó. (Kifejezetten nem magyar pénztárcával mérek, hanem mondjuk egy kinti átlagkeresethez képest.)
A másik lehetőség, hogy ésszel vásárolsz, akkor viszont elég jól ki lehet jönni, jó minőséget vehetsz jó áron. Mondok egy példát. Egyik nap az egyik nagy élelmiszerláncban vásároltunk, amikor észrevettük, hogy a Pink Lady alma (nagy kedvenc) le van értékelve.
Nem kicsit, nagyon, körülbelül félárra, ami még magyar pénztárcával is kifejezetten olcsónak számított (tudom, nem váltunk át, de ebben az esetben volt értelme). Olyannyira, hogy körülbelül olyan 300 forintra jött ki egy kiló, ami nagyon jó ár.
Vettünk is belőle rendesen, és utána még egyszer, mert körülbelül egy hétig le volt árazva. A szőlő vagy cseresznye viszont elképesztő árakon volt, főleg magyar mércével mérve, azt akkor nem is vettünk, holott nagyon jól nézett ki. Másik üzletben illetve másik időpontban viszont épp utóbbiakkal jártunk hasonló szerencsével, mint korábban az almával.
Ha már itt tartunk, egyébként is minden nagyon jól néz ki, csak a hibátlan zöldség-gyümölcs kerülhet ki a polcokra, panaszkodnak is a gazdák, hogy egyszerűen lehetetlen elvárásokat támasztanak velük szemben az üzletláncok és rengeteg, egyébként teljesen jó minőségű és fogyasztható termény megy pocsékba, mert a láncok nem veszik át.
Röviden összefoglalva tehát én azt tapasztaltam, hogy ha minőségi élelmiszereket szeretnél vásárolni, az sokba kerül, még egy átlag amerikai pénztárcához mérve is, ha viszont főleg a mennyiség fontos, akkor elég olcsón ki lehet jönni. (Mielőtt azt mondanátok, hogy ez mindenhol így van, hadd írjam le ismét, hogy persze, de szerintem Amerikában nagyobb a szakadék.)
A mennyiségről
Ha már a mennyiségnél tartunk, a másik előítéletem az volt, hogy baromi nagyok az adagok és az emberek sokat esznek.
Mindkettő igaz is.
Nincs mit szépíteni, akkora adagokat adnak, hogy az én európai gyomrom (pedig normális, átlagos felnőttnek tartom magam) elég ritkán volt képes megbirkózni velük.
Sokan sokszor leírták már, hogy Amerikában mintha minden nagy lenne, és egyébként tényleg: nagyok az autók (speciel Minnesotában rengeteg a pick-up, de ennek praktikus okai vannak), szélesek az autópályán a sávok (ez meg gondolom a rengeteg pick-up miatt is van így…), nagyok az adagok, és persze nagyok az emberek (ami meg a nagy adagok miatt van így).
A nagy adagok még hagyján, ennél sokkal veszélyesebb a refill-kultúra, azaz hogy szinte minden étteremben (legyen az gyors vagy hagyományos) ingyen újratöltheted, vagy újratöltik neked az üdítőt.
Márpedig egy-egy pohár üdítőben önmagában is annyi cukor van, ami elég lenne egy kisebb családnak, de előfordult, hogy mire magamhoz tértem, a pincér már a harmadik kört hozta ki – belegondolni is rémes, mennyi cukor és kalória ez.
(Nem utolsósorban, visszatérve egy pillanatra az üzletekhez, mindent hatalmas adagokba csomagolnak, legyen szó édességről, cukorkáról vagy chipsről (10 kis zacskó az egy nagyban, vagy több liter popcorn, stb.), amit az emberek ilyen mennységekben vásárolnak, és ennek következtében esznek is meg.)
Ami nagyon bejött, azok a különlegességek, hogy csak egyetlen példát hozzak, az általam addig nem ismert Nut Roll, ami egyszerre sós (a mogyoró miatt) és édes (a töltelék miatt). Elsőre kissé morbid volt, de nagyon finom…
A reggeli
Emberes adagokat lehet reggelizni is. Egy alkalommal a Lake Superior mellett (erről még nem írtam, pedig talán megérne egy posztot, most röviden csak annyit, hogy a tó nagyjából akkora, mint Magyarország és 3-4 fokosnál nyáron sem melegebb, igaz, cserébe télen sem fagy be), szóval betértünk az egyik kis település kávézójába.
Persze rögtön jött a palacsinta, az omlett, és az eggs benedict, és bár sejtettük, hogy egyik sem lesz kicsi, azért mindegyik mérete eléggé elgondolkodtató volt (szégyen vagy sem, nem is sikerült megenni mindet). Ráadásul palacsintából kettőt rendeltünk biztos, ami biztos alapon – hát mit mondjak, nem kellett volna…
Az omlett és a palacsinta után egy kis eggs benedict - egyenként is elég egy fél napra
Más kérdés, hogy ez már inkább brunch volt (azaz kései reggeli, vagy reggeli-ebéd keverék, kinek hogy tetszik), azaz szinte főétkezés, ami után ebédre csak egy szendvicset esznek. De még így is sok volt.
Ha már reggeli, akkor egy gondolat a kávéról is, már csak azért is, mert mindig mindenki leírja, hogy az amerikai kávé gyenge és sokat isznak belőle. Jelentem, mindkettő igaz. :)
Hamburger és társai
Nem akarlak untatni titeket hosszú leírásokkal, így inkább csak pár mondatban a legfontosabb benyomások, néhány képpel:
A hamburger
Soha nem értettem, mitől olyan népszerű a McDonald’s, amikor gyorsnak ugyan gyors, de szerintem (kövezzetek meg) erősen súrolja az ehetetlent.
Értetlenségem Amerikában tovább fokozódott, mert olyan hamburgeket ettem (némileg talán drágábban, de nem megfizethetetlenül drágán), hogy a könnyen kicsordult néha a gyönyörűségtől.
Vegyünk csak egyetlen példát, és akkor gyorsan fejet is hajtok egy klasszikus amerikai műfaj, az útmenti étkezde előtt. A Minneapolis és Chicago közötti úton van az A&W lánc több eleme (ez azt hiszem, valami helyi specialitás, az általam erősen ihatatlannak tartott root beer egyik zászlóshajója).
Az egyiknél megállva kifejezetten finom hamburgert (és rántott sajtot) ettünk. Nem állítom, hogy gasztronómiai csoda volt, és a Michelin-csillag odaítélésének veszélye sem fenyegeti, de nagyon kellemes volt, és egy útmenti, benzinkút melletti kajáldához képest pedig kifejezetten finom.
Pizza
Azt hiszem, a Chicagóról szóló posztban említettem már az ottani pizzát, ami a kifejezetten vastag tésztájáról híres. Ez biztosan megosztja az embereket, nekem bejött, bár ebből is akkora adagokat adtak, hogy ember legyen a talpán, aki megeszi (az éttermekben több ember is volt a talpán, mert szépen fogyott).
Az éttermek egyébként elég drágák, de ebben az esetben is igaz, amit az üzletek kapcsán írtam: ha az ember figyel, ki lehet fogni jó ajánlatokat. A chicagói Giordano’s pizzaláncban például egy ebédmenü 10 dollár volt, előétellel, kis pizzával (=egy átlag európai gyomornak pont elég), itallal és fagyival, ami elég korrekt ajánlat.
Szóval nem állom meg, hogy pár pizzás képet azért ide is betegyek.
Minden másElég sok helyen kajáltunk, és általában mindenhol azt tapasztaltam, hogy a személyzet elképesztően kedves (ez persze természetes, de azért magyarként az ember megjegyzi), az ételek általában finomak, noha sikerült egy-két alkalommal melléfogni, de ez benne van a pakliban.
Minden étterem, lánc törekszik arra, hogy valamivel kitűnjön az irdatlan tömegből, így aztán van. Ahol az asztalodnál készítik el a megrendelt fogást… … vagy az itallal trükköznek…… esetleg a látványra mennek rá, és egy sörfőzdét alakítanak át.
Nem szeretnélek titeket tovább untatni, nekem nagy élmény volt Amerika (már amennyit láttam belőle) ilyen szempontból is, egy nagy tanulsággal: nagyon nehéz megállni, hogy az ember ne egyen sokat és folyamatosan.”HÍRMONDÓ
Brit állampolgárságot kaphatnak a magyar orvosok
Az Institute of Public Policy Research szerint minél hamarabb meg kellene adni a brit állampolgárságot minden olyan uniós állampolgárnak, aki legalább több mint hat éve dolgozik a brit közegészségügyben, a többieknek pedig garantálni kellene a tartózkodási engedélyt a Brexit után is. További részletek itt.
A hajós munka előnyei és hátrányai
Sokan választják a hajós munkát kiindulásként a külföldi élethez, hiszen számtalan előnye van (például éhen biztosan nem halsz, és a szállásod is biztosított), ám elég sok a hátránya is. Ide kattintva mindkettőről bőven olvashatsz.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek