oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. június 25. 06:38,  Gondolatok a brit kilépésről 261 komment

2016. június 25. 06:38 Határátkelő

Gondolatok a brit kilépésről

Nem kis égszakadást és földindulást okoztak a brit választók azzal, hogy megszavazták, Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. A lépés rengeteg kérdést vet fel (sőt, kis túlzással talán csak kérdéseket vet fel), amelyekre egyelőre nem nagyon tudjuk a választ. Tegnap azt kértem a szigetországban élőktől, hogy aki gondolja, írja meg, hogyan látja a helyzetet. Nos, Franky megtette, jöjjön tehát az ő írása (és két képe). (A lehetőség továbbra is adott, a felhívás él, a cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.)

Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata. Te min változtatnál Magyarországon, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? A határidő június legvége és persze nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva!

dover.JPG

„Ezen is túl vagyunk, a brit nép döntött, és külön utakat kíván járni. Azt, hogy jobb lesz így vagy nem, illetve kinek lesz jobb és kinek nem, szerintem nincs élő ember, aki most meg tudná mondani.

A döntés mindössze annyi, hogy az ország nem kíván az Európai Unió tagja lenni, de, hogy milyen kapcsolatokat kíván ápolni a közösséggel vagy az egyes tagállamokkal, az a most következő tárgyalások eredményétől függ majd. Bár mindkét oldal próbálta elhitetni a kampányban, hogy ez lesz, meg az lesz ha, a valóság szerintem nem fekete vagy fehér és nem is lesz az.

Mi vezetett idáig?

Most mindenki tudni véli, hogy miért döntött a britek többsége úgy, ahogy, sokan idegengyűlöletet és nacionalizmust látnak, és a bevándorlást látják a fő kiváltó oknak, ezek azonban csak rész igazságok, még ha meghatározó részei is a döntésnek.

Én rengeteg angol kollégával beszélgettem a dologról, így az ő elmondásaik érzéseik alapján alkotok képet. Tudni kell, hogy az angol nacionalizmust, angolságot szándékosan és erőszakosan elnyomják már egy ideje, ami érthető frusztrációt vált ki sokakból.

Ha angol lennék, akkor engem is zavarna, hogy egy kérdőíven például, lehet valaki Welsh, Scottish vagy Irish, de English nem, csak British. Ezek az emberek most úgy érezték, végre lehetőségük van kinyilvánítani angolságukat.

Aztán vannak, akik valóban a korlátok nélküli bevándorlástól tartanak, illetve abból van elegük, hogy nincs lehetőség kigyomlálni azokat, akik nem a tisztességes megélhetés miatt jönnek ide.

Közülük is sokakat az EU tervezett bővítése, különösen Törökország esetleges csatlakozása aggaszt, azért valljuk be, ha a 75 milliós török lakosságot korlátozás nélkül rászabadítják Európára, az tényleg elég félelmetes.

Meg kell említeni az Európába érkező menekültáradatot is, amit egyes tagországok tárt karokkal várnak, és csak idő kérdése mikor kapnak valami féle személyazonosító okmányt ezzel együtt pedig szabad mozgást az EU-n belül.

A közelmúlt terroristaakciói a kontinensen érthető módon erősítették ezt a félelmet, és az emberek a szigorúbb határellenőrzésben látják a megoldást, aminek nyilván van szerepe, de csak része a védekezésnek, de ez más téma.

Szavazhattak ugye a Brit Nemzetközösség Egyesült Királyságban élő állampolgárai, akik nagy része valószínűleg szintén a kilépésre voksolt. Valljuk be, érthető, ha egy ausztrált vagy kanadait zavar, hogy mindenféle jött-ment, nyelvet nem beszélő kelet-közép európai korlátozások nélkül jöhet ide, míg nekik a közös nyelv és történelem, ennél fogva egymáshoz sokkal közelebb álló kultúra ellenére kemény feltételeket szabnak még a tartózkodáshoz is, a munkavállalásról nem is beszélve. Talán ők most azt remélik, hogy ha az olcsó kelet-közép európait kivonják az egyenletből, akkor nekik könnyebben nyílnak meg a kapuk.

Elindult a Határátkelő Instagram-oldala, gyere és kövesd te is! Jobbnál jobb képek és exkluzív tartalom vár a világ minden tájáról!

A végére hagytam azt a tábort, akik nem a bevándorlás és a nacionalizmus miatt döntöttek úgy, ahogy. Róluk mindenki szeret megfeledkezni, pedig sokan vannak, lehet, hogy többen, mint az előző három csoport. Ők a brit identitást, hagyományokat féltik és legfőbb aggályaik az EU által az országra tukmált szabályozások, törvények, rendeletek.

Csak egy példát említenék, régen a temzei hajózásnak hagyományai voltak, ötéves gyakorlati képzés és komoly elméleti és gyakorlati vizsgák letétele után lehetett valaki kapitány a Temzén.

Néhány éve ezt meg kellett változtatni kettő éves, főleg elméleti képzésre, a szabályozásokon sokat lazítottak, mert azokat összhangba kellett hozni az EU-s irányelvekkel.

Persze, hogy a folyót elárasztották az új generációs hajósok, akik lenyomták a béreket, nemzedékek óta működő vállalkozásokat ütöttek ki, mert ugye a régi iskola kapitányai, jogosan, megkérték a tudásuk és tapasztalatuk árát, de a minőség ugye ritkán tud versenyre kelni az olcsóval.

Ez csak egy példa egy területről arra, hogyan mérgezi meg az EU durva beleavatkozása az egyes tagállamok belügyeibe a kapcsolatát azok állampolgáraival. Mert őszintén, miért Brüsszelnek kellene megmondania, hogy az Egyesült Királyság folyóin milyen szabályozások vannak érvényben?

Mi a következő lépés?

Pár szóban, a végletekig leegyszerűsítve írnék arról, hogy néz ki egy ilyen kilépési folyamat, mert a médiát böngészve elég nagy a zavar. Az első, amit a brit kormánynak tennie kell, megnyomni a kilépés gombot, vagyis aktiválni a 2009-es Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét.

Ez még a nyár folyamán megtörténhet, de Mr. Cameron lemondását és ennek okán a brit kormány elkerülhetetlen átrendezését figyelembe véve, akár őszig is elhúzódhat.

Ez az úgy nevezett „point of no return”, vagyis ha ez megtörtént, az Egyesült Királyság nem táncolhat vissza, ki fog lépni az Európai Unióból. Innentől két év áll rendelkezésre, hogy a kormány és az EU, illetve a tagállamok kormányai tárgyalásokat folytassanak és megegyezzenek a kilépés mikéntjéről.

Ez elég összetett, mert elméletileg lehet külön megállapodásokat kötni az egyes tagországokkal, de csak akkor, ha az EU parlamentje is jóváhagyja azt. Vagyis elméletileg a britek köthetnek megállapodást a Magyar Kormánnyal a pálinka vámmentes importjáról, de csak akkor, ha ehhez Brüsszel is hozzájárul.

Persze nyilván a görög képviselők nem fognak igennel szavazni, kivéve, ha az ouzóra is hasonló megállapodást tudnak kikardozni mondjuk, de lehet, hogy nem kell az ő szavazatuk, mert elég megvenni a németeket a sör vámmentes importjával. Szóval megy majd a bokszolás, egyezkedés, ezért írtam, hogy a dolog korántsem fekete vagy fehér.

westminster.JPG

A két év letelte után vagy véglegesítik a kilépést és érvénybe lépnek az új megállapodások, vagy, ha az összes tagállam egyet ért, meghosszabbítják a tárgyalási időszakot, ha lennének még elvarratlan szálak.

Ami a lényeg, amíg a kilépést nem véglegesítik, addig ez EU-s rendelkezések érvényben maradnak, utána viszont semmi nem fogja kötelezni a briteket, hogy azokat szem előtt tartva cselekedjenek, hozzanak törvényeket például.

Mit jelent ez nekünk?

Mit jelent ez az Egyesült Királyságban élő magyarok, vagy egyéb közép- és kelet-európai népek számára? - ez az a kérdés, ami most mindenkit a legjobban foglalkoztat.

Itt jegyezném meg, hogy nem csalódtam a magyar társadalomban, a szavazás eredményének ismeretében gyorsan elárasztották a közösségi oldalakat meg a médiát a kárörvendő írások és hozzászólások, hogy „vége a jó világnak, hazazavarják a magyarokat”.

El kell keserítsem a rosszindulatú tábort, mint a fentiekből már sejthető, úgy bő két évig ez még nem valószínű. Utána nem tudjuk, mi lesz, minden a tárgyalások eredményétől függ.

Ugyan a nép kifejezte akaratát, hogy nem kér az Unióból, de a 650 parlamenti képviselőből úgy 450 fő maradáspárti, márpedig a törvényeket ők hozzák majd.

Nem fognak szembe menni a népakarattal, ez nem holmi kelet-közép európai banánköztársaság, de könnyen elképzelhető, hogy a tárgyalásokat olyan mederbe terelik majd, hogy a maradáspártiaknak megmutassák, az EU-n kívül is van élet, miközben az elszakadás pártiak legfőbb aggályaira is válaszolnak.

Könnyen elképzelhető, hogy a szabadkereskedelem, amely a brit gazdaságnak igen fontos, (részleges) megtartása fejében a szabad mozgás (részleges) megtartását kell adniuk.

Amit mindenképpen várok, illetve remélek, hogy képesek lesznek viszont megválni az ingyenélőktől, a bűnözőktől. 2011-ben, mily meglepő, EU-s szabályozás által kötelezve, eltörölték a Home Office regisztrációt.

Csak az EU azt nem érti, hogy míg minden más tagállamban kötelező valamilyen személyazonosító okmányt magánál tartania az embernek, addig az Egyesült Királyságban nem, így a kötelező regisztráció megszüntetésével gyakorlatilag az EU-s bevándorló azonosíthatóságát szüntették meg. Hasonlóképpen az elítélt bűnözőt ki sem utasíthatják az országból, mert EU-s polgárként bármikor visszatérhet.

Ezeken a területeken tehát várhatóak változások. Igen, valószínűleg előbb-utóbb a magyaroknak, meg az összes többi népségnek is regisztrálnia kell a Home Office-nál, elképzelhető, hogy vízumra, tartózkodási engedélyre is szükség lesz majd, ekkor egyénileg megvizsgálják és elbírálják az illető igényét.

Itt lesz majd fontos a makulátlan CRB (az erkölcsi bizonyítvány itteni megfelelője), itt lesz majd lényeges kit kaptak bliccelésen a metrón például. Nyilván a britek is előbb fogják kivágni a büntetett előéletű vagy szabálysértő, munkanélküli élősködőket, mint az adófizető, szabálykövető embert.

Az biztos, hogy aki még nincs itt, de szeretne jönni, annak nehezebb lesz, már csak azért is, mert a munkáltatók is bizonytalanok, és nem feltétlenül akarnak egy friss bevándorlót felvenni, betanítani, aki aztán lehet, hogy elhasalna a vízumkérelmen, ha arra kerülne sor.

Ha már vízum, láttam a riasztó számadatokat, hogy hány százaléka nem felelne meg a mostani EU-ból érkezett munkavállalóknak. Ha egy kevés eszük is van a brit tárgyaló feleknek, a legkevésbé szeretnék majd a mostani, nem EU-s munkavállalókra vonatkozó szabályokat rákényszeríteni az EU polgáraira.

A mostani szabályozás (minimum 21.000 font fizetés és felsőfokú végzettség, 25 éves életkor felett 30.000 font fizetés és felsőfokú végzettség) a képzett és jól fizetett, karrier perspektívával bíró állások betöltésére ad lehetőséget az „idegeneknek”, és csak arra. Azokra az állásokra, amelyet a britek is szívesen betöltenének, és amelyeket joggal féltenek a bevándorlótól, jöjjön bárhonnan is.

Elég nagy politikai öngól lenne, ha pont ezeket az állásokat hagynák nyitva a külföldieknek, és a szakképzettséget nem igénylő, alacsonyan bérezett állásokat váltó műszakkal tartanák meg a briteknek.

Igen, lehet, hogy meglévő álláshoz vagy legalább állás ajánlathoz, többé-kevésbé folyamatos foglalkoztatáshoz kötik majd a tartózkodást, letelepedést, lehet, hogy nehezebb lesz majd betörni a brit munkaerő piacra, például nem lehet csak úgy kijönni szerencsét próbálni, vagy ha igen, mondjuk hat hónap múlva fel kell mutatni valamit, különben fel is út, le is út.

A nyelvtudás, tapasztalat és szakértelem egészen biztosan felértékelődik majd, mint ahogy az is, ha valaki már megvetette a lábát. Hosszú távon esetleg tapasztalható majd a munkaerő felértékelődése, esetleg bérek emelkedése, hiszen nem feltétlenül lesz kimeríthetetlen utánpótlás, de mint többször mondtam, minden attól függ, mire jutnak a felek a kilépési tárgyalások során.”

HÍRMONDÓ

Miután gyakorlatilag minden hír a brit referendumról szól, nehéz lenne mást választani a mai Hírmondóba, de két érdekességet még ide csempésznék.

Tisztáznák a Nagy-Britanniában élő magyarok helyzetét

Szakértői bizottság felállítását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy ezen tárgyalják meg a Nagy-Britanniában élő magyar munkavállalók és diákok helyzetét. A tárgyalásoknak szerintük ki kell terjedniük a Magyarországon működő brit cégeknél munkát vállalók helyzetére is, és választ kell adniuk arra a kérdésre, hogy milyen hatással lesz a Brexit a magyar gazdasági és szociális ügyekre. (További részleteket itt olvashatsz.)

Jön a Frexit és a Nexit?

A francia és a holland euroszkeptikus pártok is népszavazást követelnek az európai uniós tagságról. „A népek szabadsága végül mindig érvényesült. Bravó az Egyesült Királyságnak! Most mi következünk - Brexit, Frexit" – írta például Florian Philippot, a francia Nemzeti Front (FN) alelnöke. Geert Wilders, a holland Szabadságpárt bevándorlásellenes vezetője is azt követelte, hogy hazájában szintén rendezzenek referendumot az EU-tagságról.

A Brexitet üdvözlő Matteo Salvini az Északi Liga ellenzéki párt vezére kijelentette, a brit népszavazás eredménye megerősítette, hogy az európai népek lelkiismerete erősebb a bankárokénál. Az euroszkeptikus ellenzéki párt 5 Csillag Mozgalom pedig aláírásgyűjtést indított Olaszországnak az euró-övezetből való kilépésére. A teljes cikket itt találod.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: A mai nap folyamán többször előfordulhat, hogy nem leszek netközelben, ezért a külső kommentek beengedésében kisebb döccenők előfordulhatnak. Előre is köszönöm a megértést és a türelmet! :)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr548837448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxomükke (UK) 2016.06.25. 06:53:07

Jo iras, de ket aprosagot megjegyeznek: ha valakit kiutasitanak, nem feltetlenul tud majd visszajonni, hiaba EU-s, hiszen van most is ellenorzes a brit hataron.
A CRB pedig mar masfel-ket eve DBS.

DieNanny CH 2016.06.25. 06:55:39

Jó dolgok! Így más szemmel nézem!

Pl: "Ha angol lennék, akkor engem is zavarna, hogy egy kérdőíven például, lehet valaki Welsh, Scottish vagy Irish, de English nem, csak British. Ezek az emberek most úgy érezték, végre lehetőségük van kinyilvánítani angolságukat."

Tényleg szavazhattak az ausztrálok és kanadaiak? Ezt nem tudtam.
És Új-Zéland? Pont tegnap néztem teljesen véletlenül egy ottani filmet, az 1953-as királynőlátogatásról szólt Új-Z-on.
( www.imdb.com/title/tt0298359/?ref_=fn_al_tt_1 )

Mondjuk, én külső helyeken lakva, nem biztos, hogy Angliába vágynék, bár, pár évet ki lehetne bírni biztos...

DieNanny CH 2016.06.25. 07:04:41

"A mostani szabályozás (minimum 21.000 font fizetés és felsőfokú végzettség, 25 éves életkor felett 30.000 font fizetés és felsőfokú végzettség) a képzett és jól fizetett, karrier perspektívával bíró állások betöltésére ad lehetőséget az „idegeneknek”, és csak arra. Azokra az állásokra, amelyet a britek is szívesen betöltenének, és amelyeket joggal féltenek a bevándorlótól, jöjjön bárhonnan is."

Tahát jelenleg a nem EU-s csak ilyen állásokba mehet? Akkor miért olvasok olyan sokszor afrikai mosogatókról?
Ezt most nem értem.
Ja, meg ha az eusoknak ezt bevezetik, akkor pontosan mit jelent a felsőfokú végzettség? Mert ez sem egyértelmű minden államban.

DieNanny CH 2016.06.25. 07:09:41

A Hírmondók:

Az elsőnél: már megint bizottságot állítanak fel... Addig, míg nem biztos a kilépés, addig mit akarnak megbeszélni? Persze, Mo gazdaságát meg kell, oké, de a kinti magyarok helyzetét???

A 2.: Olaszo. kilépne az eurozónából??? És visszajönne a líra???
Angliának e szempontból könnyebb, mert ő nincs is benne a zónában.

Golf2 2016.06.25. 07:38:25

Legalább nem foci a téma.

Din Serpahis 2016.06.25. 07:41:59

Nagyon remélem, hogy ezek után az EU kicsinálja a briteket, azaz 100 százalékban kiebrudalják őket a közös piacról, vámok, szabad mozgások blokkolása etc.

Ezzel baromi jól példát lehet statuálni, és megmutatni az összes euroszkeptikus agyhalottnak, hogy tulajdonképpen mi merre hány óra, mennyire boldogul valaki önállóan. A britekre is ráférne a lecke, ennyire öntelt, és realitásokra fittyet hányó ország kevés van még a világon.

Shanarey 2016.06.25. 07:45:38

Na ez egy elég összeszedett írás, de azért ez sem kerek. Amit én hozzátennék, kinek is kell jobban az EU-UK közötti kereskedelmi tárgyalás? UK- nak van 20 százalék ipara, egy kevés mezőgazdaság, és a többi szolgáltató ipar. Vagyis ha az UK nem tud eladni az EU-nak semmit, mert az áraik nem lesznek piacképesek, akkor abba az EU nem rokkan bele, mert máshonnan is lehet vásárolni, de a brit gazdaság ettől igencsak seggre ülne. Ez a, kit küldenek haza kit nem, szerintem nem visszamenőleges lesz, hanem azokat érinti majd akik később érkeznek majd. Na meg érdekes lenne látni ha tényleg mindenkit hazaküldenének, akkor honnan is akasztanak le 2-3 millió melóst a jelenlegi benefit huszár hálózatból, hogy a hazaküldött melósok helyett ők dolgozzanak. Persze én nem Londonban dolgozom és soha nem is dolgoztam, de az én tapasztalataim szerint az átlag UK cég ha gyár vagy raktárház kategória akkor a cég alkalmazottainak aránya: 60+% vagyis ezen cégek egy pillanat alatt tönkre tudnak menni ha tényleg melós csere lenne. na meg a jelenlegi "bevándorlók" is cserélődnek folyamatosan mert van aki haza megy van aki feljebb lép a ranglétrán, tehát kell az új ember, de ha ez a folyamat megáll az átlag angol akkor sem fog dolgozni, mert 5-10 éve nem dolgozik és elég jól elvan otthon főleg ha legyártott pár gyereket is. ha meg a fizetéseket emelik meg akkor az előállított termékek ára is növekedni fog, ami az eladhatóságot veszélyezteti. S ez még nem jelenti azt hogy tényleg az átlag angol munkanélküli lesz aki majd ezért a pénzért dolgozik. Az az apróság pedig sokaknak fel sem tűnt hogy akik emiatt a legjobban pofára estek azok a kilépés párti hangadó politikusok, mert arra, hogy nyernek, ők sem számítottak. Viszont nekik kell most bebizonyítani hogy az EU nélkül is milyen pöpec lesz Nagy-Britannia. Ők úgy gondolták hogy úgyis veszíteni fognak, így ők megtették amit lehet de nem nyertek és ezzel a tömeget is el lehet altatni. Cameron lelépésével pedig a tárgyalások is az új góréra várnak majd ami egy szép baleset lesz.

Shanarey 2016.06.25. 07:51:03

@Din Serpahis:

Az átlag igen sötét angol már leguglizta hogy mi lesz a brexit után, na meg most kaptak sokan a fejükhöz, hogy ők mégsem ilyen lovat akartak. Ennek örömére mennek tüntetgetni, és petíciókat gyártani, na meg a mai divatos "hashtag" ökörségek is mennek a megfelelő fórumokon. Továbbá beadnak majd pár népszavazási kezdeményezést is, de ezt már akkor is el cseszték. Az elkövetkező napokban majd lehet sokat röhögni azon amit a Monthy Pyton adott elő hű de nagyon régen: hülye angolok angol hülyék.....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 07:56:17

Nagyon jó írás Frenky. Kiváló.
A kárörvendő magyarokban meg sosem csalódunk, mindig hozzák a formájukat.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 08:02:22

„Közülük is sokakat az EU tervezett bővítése, különösen Törökország esetleges csatlakozása aggaszt, azért valljuk be, ha a 75 milliós török lakosságot korlátozás nélkül rászabadítják Európára, az tényleg elég félelmetes.”

Nem lesz tag:
pestisracok.hu/nicolas-sarkozy-uj-europai-szerzodest-szorgalmaz/

„Csak az EU azt nem érti, hogy míg minden más tagállamban kötelező valamilyen személyazonosító okmányt magánál tartania az embernek, addig az Egyesült Királyságban nem, így a kötelező regisztráció megszüntetésével gyakorlatilag az EU-s bevándorló azonosíthatóságát szüntették meg.”

Nem kell még mondjuk jogosítvány sem autózásnál? Nehezem hiszem.

„A mostani szabályozás (minimum 21.000 font fizetés és felsőfokú végzettség, 25 éves életkor felett 30.000 font fizetés és felsőfokú végzettség) a képzett és jól fizetett, karrier perspektívával bíró állások betöltésére ad lehetőséget az „idegeneknek”, és csak arra. Azokra az állásokra, amelyet a britek is szívesen betöltenének, és amelyeket joggal féltenek a bevándorlótól, jöjjön bárhonnan is.”

Csakhogy nem ilyen fekete és fehér. Majd a cégek óvatosabban kezdenek gondolkozni. Inkább lassítják a UK befektetéseiket. - Főleg, hogy nem is angol tulajdonban vannak.

„Elég nagy politikai öngól lenne, ha pont ezeket az állásokat hagynák nyitva a külföldieknek, és a szakképzettséget nem igénylő, alacsonyan bérezett állásokat váltó műszakkal tartanák meg a briteknek.”

Izé… Tegnapi öngól után ez már semmiség.

Hírekhez:
„A francia és a holland euroszkeptikus pártok is népszavazást követelnek az európai uniós tagságról. „A népek szabadsága végül mindig érvényesült. Bravó az Egyesült Királyságnak! Most mi következünk - Brexit, Frexit" – írta például Florian Philippot, a francia Nemzeti Front (FN) alelnöke. Geert Wilders, a holland Szabadságpárt bevándorlásellenes vezetője is azt követelte, hogy hazájában szintén rendezzenek referendumot az EU-tagságról.”

Ilyenkor a szélsőséges barmok mindig elkezdenek zizegni. Ennek lekeverésére már tegnap beadtál a francia tévében, hogy kijött a szondázás, hogy a lakosság 65% bennmaradás párti.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 08:06:17

@Hari Seldon 2: Jogosítvány kell, de például az enyémen egy öt évvel ezelőtti cím van és csak lustaságból nem frissítettem.
A jogsi kell de nem kell hogy nálad legyen.

Shanarey 2016.06.25. 08:12:43

@Hari Seldon 2:

Nincs mindenkinek autója avagy motorja, így jogsija sincs. Na meg itt nem int le a rendőr az út széléről, mert kíváncsi arra hogy miért lehetne megbüntetni, ahogy ez Orbanisztánban divat. Vagyis az átlag ember ha nem csinál hülyeséget és bankszámla és NI szám se kell neki akkor gond nélkül lébecolhat anélkül hogy lebukna, max akkor kell aggódnia ha a fekete munka miatt bukta van.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 08:13:44

@Din Serpahis:
Szinte biztos, hogy kicsinálják. Ország így még nem lőtte magát lábon. Persze nem így fogják mondani, de a végeredmény ez lesz.
És még csak nem is "gonoszságból", hanem hideg politikai számításból.
Ilyen lehetőséget, hogy egy ország önként lemondjon humánerőforrásai jó részéről, egyik kontinentális ország nem fog kihagyni. Lesz itt marakodás...
Kicsit hasonlít 1945-ös Németországra, amikor elvitték a tudósokat. - Persze akkor háború volt. - De hogy az UK ezt BÉKÉBEN és ÖNKÉNT megtegye... Nem hittem volna.

n sajnálom őket. Főleg mert a tesóm is ott van, és sok kommentelő innen is, akinek most át kell gondolniuk az életüket.

Shanarey 2016.06.25. 08:15:58

Na itt egy petíció, amihez kell 100 ezer aláírás, na már van több mint 600 ezer.

petition.parliament.uk/petitions/131215

Hari Seldon 2 2016.06.25. 08:24:47

@Shanarey:
"Amit én hozzátennék, kinek is kell jobban az EU-UK közötti kereskedelmi tárgyalás? UK- nak van 20 százalék ipara, egy kevés mezőgazdaság, és a többi szolgáltató ipar. Vagyis ha az UK nem tud eladni az EU-nak semmit, mert az áraik nem lesznek piacképesek, akkor abba az EU nem rokkan bele, mert máshonnan is lehet vásárolni, de a brit gazdaság ettől igencsak seggre ülne."

Ráadásul, most hogy a Font is elszállt, bárhonnan vásárolnak, az nagyon megdrágult. Úgyhogy nem nagyon tudnak ugrálni, hogy majd máshonnan vásárolnak, mert nem lesz egyáltalán miből. A európai tulajdonú cégek meg "beruházásként" továbbra is viszik oda az árut.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 08:26:12

@diggerdriver:
Komoly? Nem kell, hogy nálad legyen. - Ezt nem hittem volna.

Shanarey 2016.06.25. 08:31:23

@Hari Seldon 2:

" A európai tulajdonú cégek meg "beruházásként" továbbra is viszik oda az árut."

Na azt majd megnézzük.
:-)

Shanarey 2016.06.25. 08:36:32

@Taxomükke (UK):

Naná most már sejtik hogy ez így nem kerek, pláne hogy Farage is elismerte hogy lófüttyöt se kap az NHS, nem hogy heti 350 milliót. Már csak azért sem mert amit az EU-ba befizet az UK az nem is annyi. De az a sok sötét angol ezt gond nélkül bevette.

Shanarey 2016.06.25. 08:40:24

@Hari Seldon 2:

Ez egy olyan ország, ahol a frissen megkötött autóbiztosítás szerződése sem kell hogy nálad legyen, sem a befizetést igazoló csekk. Elég ha megadod nekik a szerződés számát, amely SMS ben megvan neked a telefonon, vagy emailban. mert először oda érkezik meg a visszaigazolás arról hogy biztosítva van a kocsid.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 08:40:57

@Hari Seldon 2: Miért kellene? A rendszámból tudja ki a tulajdonos és már elő is hívta a jogosítványomat. Ennyi.
Például ha elküldöm lakcímcserére az két hét. Addig ne autózzak?

Hari Seldon 2 2016.06.25. 08:44:14

index.hu/kulfold/2016/06/24/nehanyan_nem_szamitottak_ra_hogy_a_szavazatuk_szamit/
Tényleg megdöbbent, hogy sok kretén ennyire nem volt tisztában mi lesz a következő lépés.

444.hu/2016/06/24/a-brexit-nepszavazas-utan-par-oraval-mar-nem-nagy-britannia-a-vilag-otodik-legnagyobb-gazdasaga-hanem-franciaorszag
Mindenhova beteszem... :-)

(igaz, csak egy évre vették át a ötödik gazdaságot tőlünk, de a kampányban a Boris nagy hangon mondta, hogy MI VAGYUNK az ötödikek, erősek vagyunk...- ja, hülye gyerek, főleg az EU-hoz képest...)

Tényleg nem bírták értelmezni azt szöveget a hogy Skótok kilépnek? Stb... Ezt nem lehetett előre látni.
Majd az a csúfság fog megesni velük, hogy a két új csil-ivili épülő repülőgép hordozójukat külföldről veszik (Skóciából)

Hari Seldon 2 2016.06.25. 08:47:00

@diggerdriver:
Értem. Logikus. És ha valaki más használja a kocsidat? Azt is elfogadják, ha bemondod, hogy te ez és ez vagy, de most xy-nak a kocsiját vezeted?

nyuszigonosz 2016.06.25. 09:06:22

A poszt pár mondatához:
"Hasonlóképpen az elítélt bűnözőt ki sem utasíthatják az országból, mert EU-s polgárként bármikor visszatérhet."
- nos ez nem így van.
Eítélt bünözöt bizony ki lehet utasítani, akkor is ha EU tagállam állampolgára, a büntetés letöltése utáni 5-10 évre, adott esetben ez még meghosszabbítható is.
Mivel Nagy Britannia nem is tagja a Schengennek - és még sziget is - a belépés ellenörzése egyszerübb, és ki lehet szürni mindazokat, akik bár EU tagok, de kiutasítottak.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 09:07:48

Na és hogy kicsit lazábbra vegyük:

Orbán támogatta Hoszni Mubarakot--Mubarak napokon belül megbukott

Orbán támogatta Berlusconit--Besrusconi 2 héten belül megbukott

Orbán támogatta Szaakasvili grúz elnököt--Szaakasvili 2 héten belül megbukott

Orbán támogatta a a britek Eus tagságát----3 nap múlva a britek kiléptek az Euból.

Szóval amikor megjelent a cikk a Daily Mail-ben (amiről a Szíjjártó egyből lenyilatkozta, hogy nagy vízhangja van az UK választópolgárok körében) kezdhettünk volna aggódni...

Din Serpahis 2016.06.25. 09:08:51

@Hari Seldon 2: Lesz itt még sírás rívás meg fogcsikorgatás. Pláne amikor majd a skótok meg az északírek megszavazzák, hogy akkor ők inkább mennének az EU-ba, a spanyolok meg elkezdenek arcoskodni Gibraltárral...

Nagyon el vannak tévedve szerencsétlenek, azt hiszik, hogy még mindig ők a Brit Birodalom, talán ez majd felébreszti picit őket.

A többi euroszkeptikus meg jól megszívta, szerintem ezután nem nagyon fog hőzöngeni senki az eu ellen.

Golf2 2016.06.25. 09:18:21

A peticiókat a hajukra kenhetik,a kérdés el van döntve nincs kiskapu.

Taxomükke (UK) 2016.06.25. 09:25:02

@Shanarey: Jaja.
A felesegem fogorvosi asszisztenskent dolgozik, es amikor szerdan mondta a dokinak, hogy ha a kilepesre szavaznak tobben, akkor gyengulni fog a font, a fogorvos azt mondta, hogy ez hulyeseg.
A nejem van annyira urino, hogy masnap reggel nem dorgolte a doki orra ala, mennyit is gyengult a font sterling nehany ora alatt.

Amugy a doki nem rajong a bevandorlokert, de ezt nem koti ossze azzal, hogy a felesegem, akivel maximalisan meg van elegedve, szinten bevandorlo, es a harombol ket hygienist is magyar.

Ja, a doki meg walesi...

adg 2016.06.25. 09:28:47

Mindenki épségben hazaérkezett Magyarországra?

Taxomükke (UK) 2016.06.25. 09:29:27

@Taxomükke (UK): Mar 750 ezren irtuk ala, hogy uj referendumot akarunk...

Taxomükke (UK) 2016.06.25. 09:35:53

@adg: Nem, eppen most tetszunk forradalmat csinalni...
:)))

FrankyLon 2016.06.25. 09:36:42

@Taxomükke (UK): Köszi, én legutóbb bő 3 éve váltottam munkahelyet, akkor még CRB volt.

2016.06.25. 09:37:35

@diggerdriver: Mo. átfogja venni az EU-n belül a gazdasági vezető szerepet. Érzem a zsigereimben. Meg hát az origón is ezt írták az okos, művelt hozzászólók. Akkor biztos úgy is lesz. :D

M. Péter 2016.06.25. 09:40:44

@Din Serpahis: A spanyol kormányok 300 éve használják Gibraltárt arra, hogy eltereljék a figyelmet az ország egyéb gondjairól. Van egy Olivença nevű portugál kisváros, amelyet meg Spanyolország foglalt el valamelyik háborúban, annak visszaadásáról nem szoktak beszélni.

FrankyLon 2016.06.25. 09:40:44

@Hari Seldon 2: Itt nem lehet csak úgy egymás autóját vezetni, mert amikor biztosítást kötsz, akkor meg kell mondani, ki, kik fogják vezetni az autót. Ha olyan vezeti aki nincs biztosítva az adott járgány vezetésére és történik valami akkor nagy bajban van az illető.

Thargoid 2016.06.25. 09:44:15

@diggerdriver: Időhiány és lustaság okán mi is azóta halasztottuk a cserét, mióta megvettük a házat, több mint 1 éve.
Aztán ideje volt cserélni... és nagyon pozitívan meglepődtem.
1, Teljesen új, online jogsi csere rendszer van, interneten elérhető.
Kb. 10 perc volt, azzal együtt, hogy a kormány portálba is be kellett regisztrálni - a vállalkozói azonosítóval, ami már volt, nem lehet jogsit cserélni.
2, az adatok ellenőrzése teljesen automatikus volt, és láthatóan összevan kötve legalább az NI és a szavazat regisztrációs rendszerekkell, mert azonnal jött visszajelzés arról, hogy a korábban megadott lakcím elfogadható-e vagy sem. Ha nem lett volna elfogadható, akkor valóban levélben kell elküldni a jogsit - de nem hiszem, hogy ez sok embert érint aki normálisan fizeti adót, és szerepel a választási listán.
3, Ezzel együtt viszont, most már ezer font büntetés ha nem cseréled le a jogsit és kiderül - teljesen jogos, 10 perce online mindenkinek van.
4, Semmit sem kell már visszaküldeni, amíg meg nem kapod az űj jogsit.
Amikor megkapod az őj jogsit, arra kérnek, hogy vágd ketté a régit és küldd el postán a dvla címére.
5, 3 nap múlva jött az új jogsi postán.

Ennyi, Tényleg 10 perc, ha meg már regisztrálva vagy a kormányportálon nem vállalkozóként, akkor akár 5 is lehet :)

adg 2016.06.25. 09:45:00

@Taxomükke (UK): A bevandorlok megpuccsoljak a brexitet, mi lesz a neve a mozgalomnak, Brenter? Vagy Bre-enter pontosabban. :)

Thargoid 2016.06.25. 09:45:50

@Taxomükke (UK): már 770 ezer.
Nem minden angol öreg és iskolázatlan :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 09:51:40

@Hari Seldon 2:
Nem vezetheted más kocsiját ugyanis a biztosítás a te nevedre szól.
Megjelölhetsz mást is aki vezetheti de annak a biztosítási szerződésben szerepelnie kell.

Thargoid 2016.06.25. 09:51:58

@Din Serpahis: Nálunk a cégnél mindenki alárta London függetlenségi szavazását is :)
Persze az nem túl reális, de bizony sok cég le fog lépni ha valóban nem fordul vissza a kilépés.
UK jelentős GDP részét London adja, és nem sokat tarthat meg belőle, azoknak a támogatására megy akik ki akarnak lépni - nagyon nem mindegy hogy itt lázadnak az emberek vagy sem.

Kedden tüntetés a Trafalgar téren, az EU mellet vagy London függetlenségéért... sokan lesznek,

M. Péter 2016.06.25. 09:54:26

@Hari Seldon 2: Írországban sincs személyi igazolvány. Több országban, pl. Németországban, kötelező, hogy legyen útlevele vagy személyije az embernek, de azt nem kell állandóan magával vinnie.

Thargoid 2016.06.25. 09:58:41

@Golf2: de van.
A népszavazás eredménye nem kötelező érvényú.
Cameron nem véletlenül mondott le Otóberi dátummal - addíg bármi megtörténhet, és ha csak valamelyik idóta )akár az EU-ból) bele nem hajszolja, addig nem az 50-es cikkely aktiválva.
Addíg bőven van ideje minden idiótának megtapasztalni, milyen az a való világban, ha akár csak komolyan felmerül a kilépés gondolata. Eddig a pénzpiaci összeomlás, értéktelen font és a többi csak rémmese szintjén létezett az "eccerű" ember fejében. Most 1 nap alatt láthatta, hogy nem mese, és nem fog hétvégére kiugrani Ibizára vagy Disneylandbe sem többé... mert nem lesz miből és hogyan, és még ha mehetne is, csóróként menne. Hidd el, az új érzés az angoloknak és nem hiszem, hogy túl jól esik a többségnek :)

Thargoid 2016.06.25. 10:01:04

@diggerdriver:
www.gov.uk/dvla-change-address

Ha bármi gond van, csak szólj, de elég egyértelmű.
Az egyetlen amin agyaltam, hogy miért nem fogadta el a létező kormányzati regisztrációmat, mert nagyon rossz helyen volt kiírva, hogy a vállalkozói szám helyett magán szám használható csak.

FrankyLon 2016.06.25. 10:07:41

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: A felsődokú végzettség nekem sem egyértelmű, nyilván meg lehet nézni az UK goverment honlapján, de reggeli kávé előtt lusta vagyok.

Afrikai mosogató témakörben van pár lehetőség; illegálisan van itt. Ilyenkor eldobják az útlevelüket, így egy évig is húzódhat a kitoloncolás, a detention centre-ben nincs elég hely, így kénytelen-kelletlen elenegedig, aztán amikor megjönnek a papírjai az anya országból, lehet újra levadászni.
Menekültként van itt, ha pozitívan elbírálták a menekült kérelmét, akkor vállalhat munkát is.
Fél illegális; rokonhoz, baráthoz jött látogató vízummal, csak mellette dolgozik, legtöbbször a rokon vagy barát kebab kuckójában és hivatalosan csak ingyen segít, a főnök nyilván nem border security officer előtt fogja kifizetni. Bár, ha jól tudom ezt szabályozták már, hogy hány ilyen segítő lehet, meg milyen feltételekkel, szóval nem tudom működik-e még. Nem vagyok otthon a témában.
Legálisan itt élő rokon nyomán megkapta a vízumot, letelepedést, stb. Pl. apa itt él egy ideje menekültként, és hozza anyát.
Vett magának egy brit/EUs házasságot. Magyarán fizetett egy brit vagy EUs polgárnak, hogy papíron házasodjanak össze, így kap vízumot, tartozkodást, stb.
Tanuló vagy egyéb, részmunkaidős munkavállalásra lehetőséget adó vízummal van itt.

SzZoole 2016.06.25. 10:08:04

@FrankyLon: nagyon jo összefoglalót írtál,nem is vártam mást toled:)

Amikor reggel megláttam az uj poszt címet,majdnem a sarokba dobtam a telefonom,mar megint erről van szo,de aztán láttam a szerző nevet es nem csalódtam:)

Hari Seldon 2 2016.06.25. 10:11:04

@Thargoid:
Pedig azt hiszem"bele fogják hajszolni":

nol.hu/velemeny/brexit-please-1620177

És ez még a népszavazás előtt jelent meg. Most meg minden európai állam sorban áll, hogy abból humánerőforrásból, ami onnan el fog csordogálni, minél nagyobb szeletet bírjon megszerezni.

Az Unio vezetői most már nem akarnak újra egy állandó külön utas politikai vezetésű országgal foglalkozni.

És tényleg csak a hideg politikai számítás (nem pedig rosszindulat) következménye lesz, hogy most az UK-t gazdaságilag megszorongatják.

Lássa minden "zsaroló kiskirály" (pl: Orbán Kacsinszki, Fico, és hasonlók) hogy ha sokat kekeckednek a magországokkal nagyon pofára esnek. Az UK persze megérzi, de idővel valahogy helyrejön (remélem) de a keleti kiskirályok érteni fogják, hogy ők ugyanilyen elbírálás után padlót fognak.

SzZoole 2016.06.25. 10:11:21

@Thargoid: neked is örülök,hogy vissza néztél,sok okos dolgot lehet toled is olvasni:)

SzZoole 2016.06.25. 10:16:01

Most nézem a. BBC newst
A madár ijesztő külsejű Borist,aki tegyük hozza,hogy nem született angol,New Yorkban született,a haza ajtajatol a taxiig rendőrök kísértek mert a nep meg akarta lincselni

FrankyLon 2016.06.25. 10:20:19

@Thargoid: Elég karcsú ahhoz képest, hogy tegnap több mint 10 millió ember szavazott a maradás mellett. Amúgy a petíció egy baromság, utólag nem lehet ilyet bevezetni, hogy egy már megtörtént népszavazás eredményét megsemmisítsék vele. Még a légből kapott számokat is úgy találták ki, hogy mily meglepő, új szavazást kelljen kiírni. Ha a részvétel tegnap mondjuk 76% lett volna, akkor most ők 80-at írnának a petícióba. Vicc az egész.

DieNanny CH 2016.06.25. 10:21:04

@FrankyLon:

Jé. ez nagyon érdekes. Még régen, kórista koromban, voltunk egy buliban, ahol egy társam jócskán ivott, úgyhogy megkért, hazafelé vezessem én a kocsiját, mert én nem ittam. Ja, meg csak 2 lépcsőháznyira laktunk egymástól. Mit tettünk volna Angliában???
(Jó, enyhítő körülmény, hogy egy városi rendőr feleségénél volt a buli, aztán a férj mögöttünk jött autóval végig, biztos ami biztos alapon...)

FrankyLon 2016.06.25. 10:23:24

@FrankyLon: Tegnapelőtt, bocs. Tényleg kávé, mert már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány. :D :D

FrankyLon 2016.06.25. 10:33:02

@Hari Seldon 2: Ez mondjuk már nekem egy kicsit sok, hogy a nép döntött, aztán a vesztes tábor most előhúz a kalapból pár jó előre felkészített szerencsétlent, akik kiállnak és elmondják a kameráknak, hogy mégsem ilyen lovat akartak. Ez már nekem a végső elkeseredés katergória. Kb. mint amikor Mónika a Jóbarátokban kikérte Chandler véleményét, és miután ő megmondta, közölte vele, hogy igen ezt mondtatd, de közben ugye erre gondoltál.

Din Serpahis 2016.06.25. 10:34:08

@Hari Seldon 2: Ennek a cikknek teljesen igaza van, a britek valami éktelenül el vannak szállva maguktól.

Valószínűnek tartom, hogy 10-20 év múlva jönnek ők még vissza, hogy hát bocs meggondoltuk magunkat, csak akkor már kicsit másképp fognak kinézni a feltételek.

DieNanny CH 2016.06.25. 10:37:31

FB-n írta valaki, hogy a királynő még megvétózhatja a döntést. Ez tényleg így van?

SzZoole 2016.06.25. 10:40:05

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: a parlament is megvétózhatja
A kb. 650 képviselőből 400-450 maradás parti

FrankyLon 2016.06.25. 10:40:33

Most olvastam Mr. Cameron nyilatkozatát, a lényeg dióhéjban, hogy Október elejére várható az új Miniszterelnök beiktatása, és az 50. cikkelyt majd az új górénak kell aktiválnia, tehát még bő 3 hónapig foggal körömmel küzdenek majd a maradás pártiak a népszavazás érvénytelenítésért, új népszavazásért és 16 millió választópolgár máglyára vetésért. Pedig már örültem, hogy vége a mizériának, elegem volt már a kampányból (mindkét oldalról) nagyon. :(((

Herr Géza 2016.06.25. 10:47:26

@nyuszigonosz: Most te voltál a gyorsabb, ezt akartam én is írni. :)))

Csodabogár 2016.06.25. 10:57:35

Az volt tegnap az első gondolatom, hogy a maradni akaró 48% hogyan fogja lenyelni a kilépést. Lesznek majd belső villongások?
Gibraltáron már előre röhögök. Spanyolok biztos örülnek a dolognak és jól lezárják a határt. Volt már ilyen. Évekig csak hajóval vagy repülővel lehetett ki-be járni. Közben meg már a módos gibraltáriak kint építettek házat. Öröm lesz nekik a ki-be járás, már ha egyáltalán lesz rá mód.

Thargoid 2016.06.25. 10:59:14

@FrankyLon: persze, de senki nem akar valóban kilépni, az idiótákat leszámítva. Az ilyen kezdeményezések alapot és időt adnak.

Herr Géza 2016.06.25. 11:09:01

@FrankyLon: Nem okoskodnék bele feltétlenül, mert fogalmam sincs az angol módiról, de nem értelmeztek ti valamit félre?
Az ad hoc más vezeti az autómat szerintem abszolút nem gond biztosítási szempontból. Nálunk is van ilyen jellegü kérdés a bitosítási ajánlatkérésnél, de az úgy hangzik, hogy vezeti-e más is RENDSZERESEN az autódat. Ezzel fedezik ugye azt a "trükköt", hogy pl. te kötsz biztosítást a makulátlan biztosítási múltaddal olcsón az autóra, miközben a pernahajder aligfelnött fiad használja azt, akivel jóval drágábban állnának szóba csak a biztosítók. Nem tudom elképzelni, hogy Angliában nem lenne lehetséges a "szomszéd úr, adja már kölcsön az autóját, mert az enyém nem indul" teljesen hétköznapi esete? Vagy tévedek???

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.25. 11:25:02

" Valljuk be, érthető, ha egy ausztrált vagy kanadait zavar, hogy mindenféle jött-ment, nyelvet nem beszélő kelet-közép európai korlátozások nélkül jöhet ide, míg nekik a közös nyelv és történelem, ennél fogva egymáshoz sokkal közelebb álló kultúra ellenére kemény feltételeket szabnak még a tartózkodáshoz is, a munkavállalásról nem is beszélve."

Na, attól félek én is, hogy ozzik és kanadaiak tömege akar beutazni Úkába, élni meg dolgozni...Mondhatnám úgy is,m hogy bróhaha... :D

Thargoid 2016.06.25. 11:26:33

@Zoole[uk]: elég sok minden történt az elmúlt hónapokban, de azért időnként tudom olvasni a blogot.

FrankyLon 2016.06.25. 11:31:01

@Herr Géza: Erről szerintem majd diggerdriver tud neked felvilágosítást adni, nekem nincs saját autóm. Kolléga mondta, pont egy ilyen ittam nem tudok hazavezetni eset kapcsán, hogy csak az vezetheti, aki biztosítva van a járgánnyal. Biztosíthatsz több embert, így pl. lehet családi autó, de én úgy értettem a szavaiból, hogy még alkalmilag sem vezethteti más az autót. Talán pont azért mert a biztosítási adatokból kérdezik le a Te adataidat, pl., hogy van-e jogsid, mert nem kell magadnál hordani. De mondom, majd digger vagy valamelyik autós elmondja pontosan. Azt tudom, hogy van olyan biztosítás is, ahol bárki vezethet, akinak van jogsija, ilyen van a bérautókon is, de, hogy magán személy ilyet köthet-e azt megint nem tudom.

Mrs. Clayton 2016.06.25. 11:33:54

@FrankyLon: ez baromira nem igy van, ugyanis lehet a neveden biztositas amivel mas autojat is vezetheted, az mas kerdes h ezek a biztositasok ilyenkor csak third partyt fizetnek, de ettol meg van fedezet

FrankyLon 2016.06.25. 11:34:48

@geegee: Élni én sem hinném, de sok ausztrál fiatallal találkoztam, akik jöttek pár évre, hogy kicsit világot lássanak, utazgassanak Európában, amihez a UK-t használták bázisnak, és nekik bizony jól esne, ha nem csak heti 20 órában dolgozhatnának.

FrankyLon 2016.06.25. 11:38:35

@Mrs. Clayton: Lássuk jól értem-e? Tételezzük fel, hogy nekem is van egy autóm, meg neked is. Mindkettőnknek van biztosítása a saját járgányra, plusz köthetünk még egyet, amivel én vezethetem a tiédet, a szomszéd Józsiét, meg a Giziét is akár Belfastban? Vagy köthetek egyet, ami ezt mind fedezi, csak gondolom akkor drágább, mintha csak magamra és az egy szem kispolszkimra kötöm?

Mrs. Clayton 2016.06.25. 11:46:21

@FrankyLon: van autom nekem is meg a ferjemnek is mindegyik teljeskoru biztositas, viszont egyikunk sincs biztositva a masik kocsijan megis minden tovabbi nelkul vezetjuk egymas autojat annak tudataban ha en osszetorom az ovet mert nekivezetem egy masik autonak, akkor csak a harmadik fel karat fogja a biztositom megteriteni, a ferjem kocsijaban keletkezo kart nekunk kell allni, a ferjem allitja h az o biztositoja ha az en kocsimat vezetve azt osszetori az teljeskoru fedezetet nyujt neki ebben az esetben is, de en ezt ketlem, hogy igy van
a lanyom biztositasaban kifejezetten ki van kotve hogy o csak a sajat autojat vezetheti senki maset a biztositasaval

szoval a nevedre szolo biztosit ha egy masik kocsi tulajdonosa megbizik benned es elfogadja a te biztositasod felteteleit atengedheti neked a kocsija vezeteset anelkul, hogy lenne biztositasod az o autojara

ez azert van igy mert itt a biztositas nevre szol, nem autora

2016.06.25. 11:53:57

Emlekeztek, hogy a Nagy Gazdasagi Vilagvalsagot eloidezo 1929-es tozsdeosszeomlas es a Lengyelorszag megszallasaval kezdodo masodik vilaghaboru kozott csak 9 ev telt el? Jovore lesz 9 eve a Nagy Gazdasagi Vilagvalsagot eloidezo 2008-as tozsdeosszeomlasnak, en szoltam.

Egesz a tegnapi napig oruletes hangulatban voltam, csak a focis cikkeket olvastam el, erre tessek. Pedig nem is en vagyok a @tanato!

nyuszigonosz 2016.06.25. 11:55:45

@Herr Géza: Ez van Géza úr, ma én voltam a gyorsabb. :-)

Még hozzátenném, hogy ez sem egy EU elöírás köteles dolog. Mint ahogy sok minden más sem, amiröl sokan hiszik, hogy mivel nekik nem tetszö, csakis EU-s elóírás lehet.

Aztán az autóbiztosítás: szintén ahogy írod Géza:
a biztosítót az érdekli, kik azok a személyek, akik rendszeresen vezetik a biztosított kocsit.
A kérdés eleve arra irányul: családtag vagy együtt él a tulajjal az, aki a kocsit rendszeresen vezeti.
Lehetnek kikötések, hogy 25 év alatti - és 70 év feletti a kocsit rendszeresen vezetö személyek névvel és életkoruk miatt szüeltési dátummal legyenek feltüntetve. És ilyenkor valamennyivel emlekedik is a biztosítás összege. Az életkor miatt.

Emellett rövidtávon - szóval nem napi rendszerességgel - vezetheti a kocsit az, akinek a tulaj megengedi, hogy vezesse.

FrankyLon 2016.06.25. 11:55:57

@Mrs. Clayton: Értem, köszönöm, akkor így már világos a történet. Tehát mivel nekem nincs autóm, így biztosításom sem, hiába van jogosítványom, nem vezethetem más autóját, mert akkor kvázi olyan valaki ülne a kormány mögött akinek egyáltalán nincsen biztosítása. Nyilván a bérautóknál meg van valami más szabályozás, mert az viszont nekem nem életszerű, hogy csak az bérelhet autót, akinek sajátja is van. Lehet, hogy ilynekor a bérleti szerződés időtartamára biztosítást is kötnek valami féle keretszerződés feltételeivel, amit az autókölcsönző kötött a biztosítóval, vagy ki tudja?

Mrs. Clayton 2016.06.25. 11:58:36

@FrankyLon: persze, meg az autoszerelonek is olyan biztositasa van hogy vezetheti a kocsidat, mosjuk az automosokat ketlem igy mindig fenntartassal adom nekik a kocsimat de gondolom van avalami felelosseg biztositasuk, igy azert annyira nem aggodom

Herr Géza 2016.06.25. 11:58:49

@FrankyLon: @Mrs. Clayton: Utánanéztem, pontosan hogy van ez nálunk (szigorúan N.o.!): alapvetöen fedezi a biztosítás a ma´s soför által okozott károkat is, viszont neked, mint kölcsönadónak kötelességed meggyözödnöd arról, hogy az illetönek van-e érvényes jogsija, nem ivott-e, stb. A biztosítási díjból kedvezményt kapsz, ha kizársz más embereket a vezetésböl, ill. akkor is, ha a kört a név szerint megadott emberekre szükíted.Ha mégis átenged a vezetést olyannak, aki nincs a listán ill. az elsö esetben egyáltalán átengeded, a biztosító a kárt akkor is fizeti, de töled követelni fog egy "penalty"-t hiszen jogosulatlanul vetted igénybe a díjkedvezményt.
Ha például te átengeded az autód vezetését másnak, akkor irreleváns, hogy neki van-e (pl. a saját kocsijára) biztosítása, soha nem a tényleges soför biztosítója fizet, hanem kvázi az autóé, azaz a tiéd. Ugyanígy a haver által okozott baleset miatti malus, azaz a bizt. díj emelkedése is téged terhel, max. polgári peres úton verhetnéd le a haveron a többletdíjat.
Hangsúlyozom, ez a német verzió, de emlékeim szerint M.o.-on is pontosan így van.No persze a KÜLÖNUTAS (:D) briteknél ugye akármi is elképzelhetö. :)))))

Herr Géza 2016.06.25. 12:02:14

@Hari Seldon 2: :))) Csak apró helyesbítés: az nem cikk volt, hanem fizetett hirdetés. :)))

Mrs. Clayton 2016.06.25. 12:16:57

@Herr Géza: nem neztem utana, de szerintem egy teljeskoru biztositassal itt vezetheted mas kocsijat ha az nem banja hogy csak a masnak okozott kart fogja a biztosito teriteni, viszont ha van ilyen beepitett kutyud amivel a biztosito figyeli hogy hogyan vezetsz, akkor teljesen biztos hogy nem fogja megengedni a szerzodesben hogy mas autojat vezethesd a sajat biztositasoddal, mert ertelem szeruen nem fogja latni, hogy gyorsan mesz-e vagy mit csinalsz egyaltalan
az a lenyeg hogy olyan nincs h van egy kocsid amire van biztositasod veszel egy masikat es akkor azt mondod h arra mar nem kotsz mert van mar az elsore, kocsi nem lehet biztositas nelkul

Herr Géza 2016.06.25. 12:25:53

@Mrs. Clayton: Öööö, ott már van ilyen "kütyü"??? Itt is akartak ilyet a biztosítók, de a "nép" rögtön elküldte öket a picsába. :)))

DieNanny CH 2016.06.25. 12:37:48

@Mrs. Clayton:

És mi van akkor, mint az én esetemben, autóm nincs, de jogsim igen?
(Itt Svájcban a lakásbiztosításba lehet belefoglalni, ha más autóját is szándékozom vezetni, akkor kár esetén az én lakásbiztosítóm fizet.)
Esetleg ilyesmi nálatok is?

Herr Géza 2016.06.25. 12:42:19

@Mrs. Clayton: "..van biztositasod veszel egy masikat es akkor azt mondod h arra mar nem kotsz mert van mar az elsore, kocsi nem lehet biztositas nelkul"
Így van, a biztosítás elsösorban az autóra szól és csak másodsorban a tulajra/üzembentartóra.
Egyébként az általad írt verzióra (két autó, egy biztosítás) is van megoldás felénk: bevezették az ú.n. váltórendszámot. A lényege az, hogy egyezö EU-osztályú jármüveknél (pl. szgk./szgk., szgk./oldtimer, szgk/lakóautó, motor/motor) van mód arra, hogy a két felváltva (!!) használt jármüre kérhetsz közös rendszámot Ennek van egy-egy 1-es és egy 2-es sorszámú, fixen az adott jármüvön maradó része és egy "hordozható" része, amit mindig az éppen használt autóra kell feltenni.Így a két autót/motort egy biztosítással olcsóbban lehet üzemeltetni, mint ha mindkettöre külön kéne egyet-egyet kötni.

Herr Géza 2016.06.25. 12:44:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Az más tészta ám, az olyan dolgokra vonatkozik, amiket az autó gazdájának biztosítása neked nem fizetne. Nem a 3. félnek okozott károkról van szó!

Thargoid 2016.06.25. 12:45:39

Azért elég jól halad, 1,15millió aláírás már.

Mrs. Clayton 2016.06.25. 12:47:07

@Herr Géza: ez ugy van hogy valaszthatsz, adnak valami kedvezmenyt, de pl mint a gyerekem aki fiatal 1 eves jogsival neki nem igen volt mas valasztasa, igy is az elso evben valami 2000 font volt a biztositasa, most lement olyan 60 fontra havonta assistanceval

az elobb abbol a szempontbol hulyeseget mondtam h az egyen van biztositva, mert ez ugy igaz h az egyen es a kocsi

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: akkor nyilvan nics biztositasod nem vezethetsz csak berelt kocsit

nem tudok olyanrol hogy lakasbiztositas fedezne kocsival valo karokozast, olyanrol mar hallottam, h nem kell biztositas mert letehetsz valami letetet, de szerintem ez semennyire nem jellemzo, talan az arab milliardosoknak lehet ilyen fedezetuk
itt muszaj h a kocsi es a sofor is biztositva legyen hogy ez egy biztositason belul vagy ket kulonbozo biztositason keresztul valosul meg az mindegy

Muscari 2016.06.25. 12:54:17

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: az ausztral ismerosom szavazott, a maradasra persze. A Brit Nemzetkozosseg orszagainak allampolgarai is szavazhattak.

Herr Géza 2016.06.25. 12:57:34

@Herr Géza: Egészen pontosan az nem a lakásbiztosítás része, hanem a kombinált lakás- és privát felelösségbiztosításé, mivel ez egyértelmüen felelösségbiztosítási téma. A kölcsönkért autóban bekövetkezett kár megtérítését állja (ha az illetönek nincs Vollcasco-ja) és az illetö bónuszbesorolásának változásából eredö kárát téríti meg a kölcsönadónak, mivel ö azt feléd érvénesíthetné.

Herr Géza 2016.06.25. 13:00:20

@Muscari: Mármint a Nemzetközösség UK-ben élö polgárai, nem???

Herr Géza 2016.06.25. 13:14:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @nyuszigonosz: @Din Serpahis: @Golf2:
Csak a németeseknek: hogy keresztelte el a Bild Mr. Farage-t? Der Brexsack . :)))))))))))))))

tanato 2016.06.25. 13:15:16

@mojyo: Benne volt sajnos a levegőben ez már több éve,azért mondogattam itt olyan sokszor/Persze nem csak én pl. Tableno is már 4 évvel ezelőtt írta ide hogy most menjen aki akar mert zárni fognak/

nyuszigonosz 2016.06.25. 13:38:33

@Herr Géza: Igen, láttam a képét is a röhögö Brexsack-nak.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 13:49:01

@Thargoid:
Nyilván mind a 48% aláírja. Mennyi is volt? 15 millió? Az meglehet hogy összejön. Utána? Újra szavazás?

M. Péter 2016.06.25. 13:57:04

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Egy néger is lehet brit vagy unió állampolgár. Diákok dolgozhatnak részmunkaidőben. Lehet, hogy valamelyik családtagja miatt kapott munkavallalásra jogosító vízumot. Lehet, hogy illegálisan dolgozik.

adg 2016.06.25. 14:00:22

@adg: mondjuk kicsit el van csuszva, de mindegy.

SzZoole 2016.06.25. 14:02:49

@adg: hat Boris nepszerusege sokat esett,a csaladja is osszerugta a port vele.

M. Péter 2016.06.25. 14:03:25

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Egy néger is lehet brit vagy unió állampolgár. Diákok dolgozhatnak részmunkaidőben. Lehet, hogy valamelyik családtagja miatt kapott munkavallalásra jogosító vízumot. Lehet, hogy illegális.

montroyal ( CAN qc) 2016.06.25. 14:03:38

jo meleg hétvégét mindenkinek ... nekunk itt ... csak nyakig vizben lehet kibirni ..
www.calypsopark.com/en/waterpark/

Golf2 2016.06.25. 14:17:12

@Herr Géza: A Drecksack azért erős,a Merkelre bezzeg nem mernék mondani...

Buchhalter 2016.06.25. 14:34:39

@diggerdriver: pár kárörvendő barmot tegnap kiosztottam neten és személyesen is.Elmagyaráztam nekik ,hogy nektek köszönhetően akik kint dolgoztok történtek itthon is pozitív változások : emelkedni kezdtek a bérek ,még ha nem is olyan látványosan. Például az én szakmámban is aki jól beszél angolul,németül kinti ssc-ben dolgozik.Ithon 2 hét alatt én is kaptam pár lehetőséget .Tudok már válogatni.HA legközelebb hazajössz vendégem vagy egy sörre.

Herr Géza 2016.06.25. 14:35:02

@Golf2: A Bild nem éppen visszafogott kultúráltságáról híres... Mondtak ők mindenfélét a Merkelre is már, ne aggódj. Meg lehozták a Mutti 40 évvel ezelőtti, FKK strandon készült fényképét is simán. Mondjuk akkor pár napig rosszul is aludtam.... :))))))

Buchhalter 2016.06.25. 14:35:06

@mojyo: hát annyira háborútól itt Európában nem tartanék.Ahhoz nagyon nagy pofon kéne az egész kontinensnek.És annyira nincsenek is jól felszerelt hadseregek.Talán Franciaországé a legjobb.Utána meg a Lengyelek igyekeznek gyorsan fejleszteni.De ki kivel harcolna és miért?Azért ez nem olyan egyszerű.Egyesek meg jönnének az atombombával engem meg téged leoltani.A háború nagy üzlet az ha van eszük a hatalom gyakorlóiknak jól elzárják.Ma már vannak olyan csata helikopterek amelyek egy kisebb pár száz fős falut percek alatt elsöpörnek a föld felszínéről. És az atombombával ellentétben nincs sugárzás és jó pénzért újjá lehet építeni.

boomy 2016.06.25. 14:35:28

@diggerdriver: erre azert annyira ne legy buszke,ha barmilyen okbol kapcsolatba kerulsz a rendorseggel es nem az aktualis lakcimed van £1000 bonuszt adsz nekik.Lehet,h a lustasag nagy ur,de mivel ingyen cserelik igy meglehetosen ertelmetlennek tunik....
persz ez a te dolgod

adg 2016.06.25. 14:42:06

@Zoole[uk]: majd rendbejon a srac, es ujra regi pompajaban fenylik, no worries. Szerintem o az orszag jovoje es remenye, aki kivezeti a briteket a kaoszbol, es ismet naggya teszi a birodalmat. Bizony.

SzZoole 2016.06.25. 14:44:00

@adg: beszelsz hulyesegeket...:)

2016.06.25. 14:49:09

@Buchhalter: Hat ilyet, hogy "lehetetlen elkepzelni", szerintem nem erdemes mondani. En is lehetetlensegnek tartottam, hogy negy eve, amikor ugyanigy az EB-t neztem, mint most, az egyik stadion helyen romok vannak es haborus helyszin valik, de megtortent. Szerintem nem ugy kell elkepzelni egy modern haborut, ahogy mi azt (marmint akik ezt szerencsere nem ismerhetik), a tortenelemkonyvek alapjan elkepzeljuk, hanem, ahogy most, a hirekben latjuk. Nem hiszem en se, hogy hirtelen bevezetik a kenyerjegyet nekem meg el kell menni egyenruhat varrni a gyarba, de azt siman el tudom kepzelni, hogy fokozatosan egyre tobb lesz az eroszak, felerosodnek a mindenfele felmilitans szervezetek es ugy en bloc nehezebb lesz az elet, mikozben nyilvanvaloan nem fog megallni, nem biztos, hogy hiany lesz mindenbol mindenhol (ha csak nem tart el sokaig a bizonytalansag), es az internet peldaul biztosan megnagyobb szerepet fog jatszani es azon megtobb eroszakos kommunikacio es leegyszerusitett felinformacio vagy egyenesen dezinformacio fog terjedni. En ettol komolyan tartok, es nagyon szeretnem, ha tortenne valami mas, nemtudommi, hogy ezt a folyamatot megakadalyozza. :(

Sütemény1975 2016.06.25. 14:56:59

"kelet-közép európai banánköztársaság",
Melyik orszagra gondolt a poszter?

SzZoole 2016.06.25. 15:13:26

@Herr Géza: ertem,azert biztos 40 eve meg joborben volt:)))

Azt olvastam,hogy feletek be fognak zarni 1-2 nudista strandot,mert az bizonyos embercsoportok joizleset serti:(

Ma voltunk a digger csaladal piacozni.A piac szep zoldovezerben van egy nagy fuves teruleten,mezon magyarul.
Jani parkol le az autojaval,amikor arra lettunk figyelmesek,hogy egy ott parkolo auto mellet egy nagyobb muanyagzacskobol allo szemetkupac van.
Az autoban a kendos csalad rendkivul orult az ujjonnan vasorolt dolgoknak es nem kibirvan,hogy hazaerjenek ott frissiben kibontottak a vasarfiat a accskokat meg szepen kitettek a kocsi melle.
Elso felindulasbol elrebegtem egy cifra imat es szolni akartam nekik,hogy valamit elhagytak,de aztan atgondolva egy kicsit a dolgot jobbnak lattam ha nem szolok,mert en huztam volna a rovidebbet.
Useless,brainless scrappy rabble.....

Thargoid 2016.06.25. 15:21:21

@Thargoid: most már bekerült a petíció a Sky News-ba is.

Thargoid 2016.06.25. 15:23:42

@Hari Seldon 2: Már 100 ezer szavazat parlamenti megvitatásra kerülhet, most épp majdnem 1.5 milliónál járunk.

Muscari 2016.06.25. 15:24:14

@Buchhalter: ez kedves tőled, hogy így megvédesz bennünket :-)

@Sütemény1975: biztos Piréziára.

Thargoid 2016.06.25. 15:25:03

@adg: .Hát ez sajnos nagyon találó!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 15:36:55

@Zoole[uk]: Így igaz. Frenkyvel csak egy baj van, ritkán ír és ritkán kommentel.

SzZoole 2016.06.25. 15:54:37

@diggerdriver: mivan,most ertetek haza a lidibótbúl?:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 16:00:08

@Buchhalter: köszi.
Szivesen látunk karácsonykor a HA találkozón.

Herr Géza 2016.06.25. 16:01:15

@Zoole[uk]: Azt, hogy bezárnak nudista strandokat csak brit média jereváni adása mondta be. :))))) A helyzet majdnem stimmel, de:
-szó nincs a strand (egyébként egyről van szó) bezárásáról
-az a "strand" mellesleg egy kemping Szászországban
- pont, hogy a kemping nudista gazdái akarják megakadályozni, hogy valamely agyament városi hivatali íróasztalhuszár ötlete nyomán a szomszédságukban épüljön fel egy menekültszállás (mert abban a csöppnyi országrészben kurvára nincs ám erre másik alkalmas terület)
A többi igaz, ahogy mondani szoktuk...

De sztem ezt már pár napja itt elemeztük, biztos szabin voltál. :)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 16:01:57

@boomy: Már felvilágosítottak köszi. Mindjárt cserélem online.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 16:03:37

@Zoole[uk]: Nem beszél olyan nagy hülyeségeket. Boris kiváló miniszterelnök lett volna ha most nem játssza el az esélyét.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 16:08:59

@Zoole[uk]:
Ja, meg bementünk egy ebédre a borehamwoodi Harvesterbe.
Nem akartam de a házi trollomat etetni kell valamivel. Két ebéd unlimited üdítővel meg három natúr ananászlé harminc fontért.
Trollmányom megtudja eret vág magán.:))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2016.06.25. 16:09:19

@Herr Géza:igy mar vilagos:)

Nem,nem szabin vagyok csak dolgozok es nincs egesznap idom itt baszni a legyet:)))

Herr Géza 2016.06.25. 16:18:01

A brexit mellett már van új szó is: brefugee :))) (Vagy csak nekem új.:D)
Íme, így várják őket a németek:

kepfeltoltes.hu/view/160625/160688370image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Herr Géza 2016.06.25. 16:27:55

@Herr Géza: A szöveg lényege: Ha menekülni akartok, gyertek hozzánk, új hazára találhattok nálunk a lökött, szeretnivaló stílusotokkal. Nekünk szebbek a nőink (józanul is), a fiaink is egész édesek. A sörnek nálunk habja is van! Csak azt a 66- os Wembley gólt kell érvénytelenné nyilvánítanotok.
"Also come einfach over. Together schaffen wir that!" Csak egyszerűen gyertek át, együtt megoldjuk!
:)))))

Herr Géza 2016.06.25. 16:45:25

HOPP SCHWIIZ!! 1:1 az állás, meglesz az első hosszabbítás?

Herr Géza 2016.06.25. 16:48:44

@Herr Géza: Jézusom, és milyen gólt rúgott már a Shaqiri.....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 16:55:39

@Thargoid:
Köszi a linket de szart sem ér. Hogy szexuálta volna szájba az anyját aki megcsinálta azt az online oldalt.
Szépen lépésről lépésre végigmegyek rajta és az utolsó oldalnál benyögi hogy ha nincs UK útleveled akkor húzz el a picsába és postai úton cseréld.
Kérdésem a következő.
Miért nem lehet az elején kiírni hogy ha nincs UK passzportod akkor ne próbálkozz baromarcú.
Ennyit az online jogosítványcseréről.

Pernilla 2016.06.25. 17:07:28

@Herr Géza: újabb bizonyíték, hogy félmeztelen nővel bármit lehet pozitívan tálalni. A Brexitet is :D

adg 2016.06.25. 17:09:24

@diggerdriver: "Miért nem lehet az elején kiírni hogy ha nincs UK passzportod akkor ne próbálkozz baromarcú."

Elso oldal -> "Before you start" -> "(...)have a valid UK passport or other form of identity"

Nincs other form of identityd sem? Csak utlevelet enged a vegen megadni?

Herr Géza 2016.06.25. 17:10:18

@diggerdriver: Látod, látod, tegnapelőtt még lehetett, ma már UK passport kell hozzá. :))))) Na meg arra a kis időre cserélni?
:)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 17:15:24

@Herr Géza: Gézamenjapicsába...
Inkább iszok egy sört.

Herr Géza 2016.06.25. 17:15:53

@Pernilla: Honnan veszed, hogy félmeztelen? Lehet, hogy pánt nélküli cicifix van rajta....Für alle Fälle. :)))))))

Pernilla 2016.06.25. 17:18:40

@Herr Géza: utólagosan is elnézést kérek a prűd németektől ezért a feltételezésért! :)

Herr Géza 2016.06.25. 17:18:56

@diggerdriver: Azt jól teszed. :))
Már tegnap is akartam kérdezni, hogy megnézted-e már, hogy mekkora a legnagyobb digger-bagger, ami fölvesznek a kompra??? :))))))
Na most idd meg a sört! Cheers!

SzZoole 2016.06.25. 17:31:34

@diggerdriver: "have a valid UK passport or other form of identity"

Az ok,hogy nincs UK utleveled,de ott van az OR OTHER FORM OF IDENTITY.
A most meglevo angol jogsid mi ha nem az egyebb okmany,amivel igazolni tudod magad+ NI number???
Ha nem megy menj at a szomszedodhoz vagy gyere el.

Herr Géza 2016.06.25. 17:34:00

@diggerdriver: Szólj, ha indulsz, azt meg kell néznem...

Sanyi9 2016.06.25. 17:48:49

"ha a 75 milliós török lakosságot korlátozás nélkül rászabadítják Európára, az tényleg elég félelmetes." - raszabaditottak az EU-ra 100 millio kelet-europait es azt (majdnem) kibirta.

Egyaltalan ki az a Nagy Britannia akirol annyit beszelnek? Nagy Dzsennifer testvere?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.25. 17:49:39

Brávó, lengyelszkaja továbbjutás, a svájci menekülttábor-válogatott meg mehet haza...
Télleg ez is erősen megérne egy posztot, hogy a nyugat-európai fociválogatottak miért vannak teli ennyire "idegenszívű" játékosokkal; illetve ezt miért hagyja az UEFA meg az EU is.Ez a szegényebb, káeurópai népek arculköpése; nem elég előny az, hogy eleve több pénz, infrastruktúra, stb van; még a bevándorlóikat le tudják fölözni, ki tudják csemegézni.Káeurópa meg bökheti a dolgot, oda a kutya sem akar bevándorolni...Szomorú és szégyenteljes is egyben. :-((

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.25. 17:52:40

@geegee: Amúgy a svájci egy nagyon szimpatikus, tehetséges, jól összerakott csapat, de nem valóak eb-re, vb-re.Alakítsanak egy faxa klubot, ott játszhat bárki, simán lehetnének esélyei a kupákban, bajnokságban...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.25. 17:54:43

@diggerdriver: cseret valoban nem lehet online kerni, csak akkor, ha lakcimvaltozas van es mar volt itteni jogsid.

2016.06.25. 18:01:50

@Sütemény1975: Bárcsak ne mi lennénk azok.... :()

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 18:18:21

@tildy[UK]: Lakcímváltozásra kértem és angol a jogsim. Mégis a végén UK passportot kér.

SzZoole 2016.06.25. 18:25:55

@diggerdriver: de neked van meglevo angol jogsid nem?
Az jo arra hogy igazold magad online a lakcim cserere.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.25. 18:35:11

@diggerdriver: Nekem nem kertek uk passportot. Valid id-t kertek, arra elkuldtem a magyar utlevelem scanjet. (other form of identity")

Mrs. Clayton 2016.06.25. 18:39:22

@diggerdriver: Does your car insurance cover you to drive another car?

If you’ve got fully comprehensive car insurance you might assume this covers you to drive someone else’s car with the same level of protection – it is ‘fully comprehensive’ after all.

The trouble is, each insurer has its own set of rules when it comes to the definition of ‘fully comprehensive’, meaning the level of cover can vary depending upon who you’re insured with.

And the chances are your cover will actually drop down to third party only when driving another car.

You may even find your fully comprehensive policy doesn’t come with any cover for driving someone else’s car, in which case you could be breaking the law by getting behind the wheel of another vehicle.

So it’s vital you check your policy’s terms and conditions.

But even if you’re happy with the small print, you could get caught out if your insurer updates its policies – as one MoneySuperMarket customer found out the hard way…

Check you’re covered.

Magyarul ha fully comp. biztositasod van akkor nezd meg h mi van a szerzodesedben, mert van biztosito, aki x eves kor felett automatikusan es ingyen engedi hogy vezesd mas autojat, mas biztosito extra penzert teszi csak bele a biztositasodba

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 19:06:50

@tildy[UK]: Nálam ilyesmi nem volt. UK passport vagy válasszak egyéb utat például a D nyomtatványt postán.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 19:08:02

@Mrs. Clayton: Aha értem köszi. Nekem biztosításom van de szerződésem nincs. Hosszú történet de így van. Vonják a lóvét aztán kész.

Shanarey 2016.06.25. 19:13:34

@diggerdriver:

Van szerződésed, csak nincs kinyomtatva. Ha neten kötötted, akkor emailban kaptál egy linket a céghez akinél a biztosításod van és ott elérhető a szerződés.

Herr Géza 2016.06.25. 19:14:24

@geegee: Oszt mi a gondod a sviccer válogatottal? Jelezném, hogy válogatottban csak az adott ország állampolgárai játszhatnak és a sviccer albánok többsége még gyerekként került oda (vagy ott született), azaz hamarabb lett állampolgár, mint hogy komoly focista lett volna már. Ilyen alapon a kis országok is pampoghatnának, hogy 5-10 mió emberből jóval nehezebb egy jó csapatot összerakni, mint mondjuk 80- ból.:D Te láttad a meccset különben? Mert az alapján a polákok nem igazán érdemelték meg ezt a továbbjutást. Különösen a 2. félidei meg a hosszabbításbeli játékuk tipikus antifoci volt. De hát ilyen a foci...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.25. 19:15:48

@diggerdriver: other form of identity nem volt? Kellett lennie. en is online adtam be lakcimvaltozasnal, siman csereltek. Es akkor meg nem volt meg a brit utlevelunk.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.25. 19:19:49

@Muscari: Boris vagy mindig ilyen volt, csak en nem lattam - megrogzott Boris szavazo voltam - vagy az utobbi idoben fordult sokat. Par eve meg hallottam arrol beszelni, igenis kellenek a k-europai bevandorlok, mert szorgalmasak, es ha 6-ra kell menni, akkor ok biza mennek. Nagyon szelkakas lett.

Mrs. Clayton 2016.06.25. 19:24:29

@diggerdriver: Olyan, nincs, ha online is kototted es nem nyomtatta ki, akkor vagy Az online accountodban Meg mindig ott van, vagy kerhetsz postaval kikuldott masolatot

DieNanny CH 2016.06.25. 19:33:43

Wales vezet egy É-Ír öngóllal...

Shanarey 2016.06.25. 19:48:59

@tildy[UK]:

Ha jól emlékszem, 2013-ban volt egy riport vele, ami a Londoni bevándorlókról szólt, s egy étterem vezetőjével megesett beszélgetésről mesélt a riporternek, arról hogy az étterem alkalmazottainak nagy része kelet-európai, vagyis ha ők nem lennének az étterem sem tudna működni, és ekkor mondta a Boris hogy hű de jó hogy jönnek a bevándorlók kelet-európából.

Shanarey 2016.06.25. 19:55:55

Hja és a Brexit másik érdekes következménye, több embertől is hallottam hogy kaptak értesítést hogy a nyári utazásaik miatt árváltozás lesz mert a Brexit ott is bekavart.

:-)

SzZoole 2016.06.25. 20:10:36

@Shanarey: szerintem sokuk azt sem tudta,hogy mire szavaz,csak olyan jol hangzik az uj angol szo;BREXIT.
Most meg fogjak a fejuket es szivjak a fogukat....

DieNanny CH 2016.06.25. 20:12:21

Az M4-en most van utcai riport walesi szurkolókkal, tök poénos a kiejtésük!
:-)))

Thargoid 2016.06.25. 20:18:11

@diggerdriver: Nagyon félreértetted, ami oda van írva, van még egy köröd :)
A lakcímváltozás NEM számít cserének - hiába küldenek új jogsit.
Kategória, névváltozás stb. az csere.
Lakcím UK-ben annyira gyakran változik, hogy az praktikus módon nem jogsi csere, valahol külön le van írva.
Ha más adatot is akartál változtatni, akkor viszont valóban nem megy online passport nélkül.

Thargoid 2016.06.25. 20:23:21

@adg: Nem kell. Ni szám elég, de csak akkor ha a rendszer megtalálja az előző lakcíme(ek)et és azok egyeznek a (ez csak tipp) a választói jegyzék címekkel. Utóbbiban nem vagyok biztos, de az az egyetlen logikus lakcím nyilvántartás amiben mindenki szerepel aki legálisan lakik valahol és van annyi esze, hogy bejelenti. Ha nem teszi, hitelt pl. biztos nem kap, mert a választói jegyzék amit egy bank elsőként ellenőriz.
Passport akkor kell, ha lakcímváltozásnál több módosítást akarsz VAGY nem stimmel a címed.

Thargoid 2016.06.25. 20:26:58

@diggerdriver: Nem kér. Csak figyelmeztet arra, hogy az is szükséges lehet. Elsőre én is anyáztam, ne aggódj, de aztán elolvastam mégegyszer mindent :)

Thargoid 2016.06.25. 20:29:16

@diggerdriver: akkor nem jól adtat meg valamelyik adatot amit kért a jogsiról vagy nem stimmel az NI szám stb.
DE valóban van egy figyelmeztetés a végén, amit simán tovább lehet nyomni, ha minden stimmel.
Ha megtalálta a jogsidat, akkor ki fogja írni, hogy mikor jár le, nálunk még azt is kérdezte, hogy meg akarjuk-e újítani, mert 1.5 év múlva lejár...

Thargoid 2016.06.25. 20:35:39

@tildy[UK]: Egyszerűen opportunista. Látta a lehetőséget, hogy hogyan lehet továbblépni - ha arról lett volna szó, hogy ezentúl mindenki legyen két évig katona, és llátta volna azt, hogy abból akár miniszterség is lehet, akkor azt nyomta volna. Nigel Farage meg csak szimplán egy idióta, jól kiegészítették egymást. Boris a kicsit műveltebben fele, Nigel meg az eccerűbb népeknek. Nyerésre nem számítottak, a politikai pályájukat akarták csúcsra járatni. Le se szarják, hogy az UK tagja-e az EU-nak vagy sem, mindkettő kőgazdag, és semmi se drága a politikai karrierért, plána egy olyan ügy ami papíron esélytelen volt, de folyamatosan lehetett vele szerepelni a sajtóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 20:42:35

@Thargoid:
Figyelj, végigmentem minden menüponton. Kérdezte a mostani lakás címét a régi lakás címét mióta lakunk itt mennyit ott melyik cím legyen az új jogsin a végén meg kérte az UK passportot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 20:44:41

@Thargoid: Ha nem jól írsz be valamit nem enged tovább. A régi címnek benne kell lenni a nyilvántartásukban hiszen az angol jogsi oda érkezett.

Pernilla 2016.06.25. 20:48:42

@Ödenburger [Hu/At]: ne humorizálj, leszel még te betojva az Öxittől!

:DDDDD

Thargoid 2016.06.25. 20:57:29

@diggerdriver: szimplán próbáld továbbnyomni amikor útlevelet kér. Ha nem megy, szerintem próbáld meg Zolival. Most néztem meg a visszaigazoló emailt, május 28-án szombaton töltöttem ki, és rákövetkező talán kedden vagy szerdán már jött is postafordultával az új jogsi.

Shanarey 2016.06.25. 21:12:55

Na a petíció aláíróinak száma már 2 millió felett van

Ezek is csak most ébrednek fel.
:-)

SzZoole 2016.06.25. 21:14:12

@diggerdriver: neked lenni kel Government Gateway User ID-nak is ha self employement vagy.
Azzal probaltad?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 21:17:20

@Thargoid:
Van az a helyzet amikor elnézést kell kérnem a govermenttől is meg az itteniektől is. Én basztam el. Bocs mindenkitől és a GOV-tól is.
SIKERÜLT.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 21:19:06

@Zoole[uk]: Az nem kell. Úgy tudok angolul mit egy Isten.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Thargoid 2016.06.25. 21:21:33

@diggerdriver: Csak okulásként, hátha segít másoknak: mi volt eltolva?

Thargoid 2016.06.25. 21:23:51

@Shanarey: 2.25 millió. Én már írtam a helyi képviselőnknek is és felkértem, hogy szorgalmazza a parlamentben - ezt mindenki megteheti.

SzZoole 2016.06.25. 21:25:11

@diggerdriver: Te tenyleg egy Isten vagy,negyen probaltunk eddig segiteni,de nem tudtunk,erre Te egyedul megoldodtad amit mi,negyunknek nem sikerult:)))
Meghajolok a tudasod elott:)))

Shanarey 2016.06.25. 21:25:19

Na az online szavazás fenn van térképen is hogy honnan, és mennyien szavaztak.

Ez is szép, mert kiderül hogy onnan szavaztak a legtöbben ahol a kilépést is a legjobban támogatták.

petitionmap.unboxedconsulting.com/?petition=131215

SzZoole 2016.06.25. 21:29:06

@Thargoid: "Csak okulásként, hátha segít másoknak: mi volt eltolva?"

The lack of required level of english:)))

Thargoid 2016.06.25. 21:29:08

@Shanarey: mondanám, hogy jobb későn, mint soha... de ez esetben jobb lett volna előbb gondolkodni, aztán X-elni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.06.25. 21:29:39

@Thargoid: Mikor kérte a passport számát azt egy mezőbe kellett beírni és alatta megismételni.
Mikor továbbmentem feldobott ugyanolyan két mezőt de először nem vettem észre hogy már nem a passport számát kéri hanem password-ot kell csinálni. Első ránézésre tökugyanolyan a két oldal és az első négy betű is egyezik.

Thargoid 2016.06.25. 21:33:14

@diggerdriver: hát... ez elég egyedi probléma lehet :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.25. 21:39:24

@Shanarey: Igen, igen, az remlett nekem is, de nem nagyon talaltam mostanaban meg.

Herr Géza 2016.06.25. 21:43:27

@diggerdriver: Akkor ezek után én megnézném a helyedben, hogy tényleg a jogsiban cseréltél-e címet... Nehogy meglepődj a hét elején, ha kapsz egy önkéntes véradói igazolványt pl.
:)))))))))))))))))

SzZoole 2016.06.25. 21:49:08

@Herr Géza: vagy egy membership card-ot a blue oyster barba:)))

Muscari 2016.06.25. 22:03:21

@diggerdriver: a lanyom most cserelte ki, Digger. Semmit nem kellett neki kuldenie, csak a kettevagott regi jogsit. Na mindjart en is megcsinalom.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 22:10:54

@Shanarey:
Hát nekem pont az látszik, hogy ott írták alá a legtöbben ahol a bennmaradást támogatták:

en.wikipedia.org/wiki/United_Kingdom_European_Union_membership_referendum,_2016#/media/File:United_Kingdom_EU_referendum_2016_area_results.svg

London nyugati része, plusz Oxford térsége.

Mellesleg, komolytalan az egész. Most ha nem 52%-al nyertek volna, hanem 61%-al. Akkor az lenne a petícióba, hogy addig nem legyen érvényes, amíg valaki nem nyer 62%-al?
Ha nem lenne ilyen komoly hatása sokakra (többek között a tesómra) azt mondanám, hogy SZÁNALMAS.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 22:13:46

@Hari Seldon 2:
Nem utólag kell okosnak lenni.
Nyomatják, hogy mennyi idős szavazott. - Ja pont ezek az idősek 75-ben a bennmaradásra szavaztak. - Még fiatalon.
- Talán nem az időseken kéne ezt a csalódottságot leverni, hanem a fiataloknak el kellett volna menni, ahelyett, hogy most lájkolgatnak.

Shanarey 2016.06.25. 22:16:08

@Hari Seldon 2:

Na meg mekkora arc vesztés ez nekik mert rájöttek milyen hülyék voltak. Furcsamód senki sem jelentkezik most Cameron helyére, mert mindenki tudja aki oda kerül annak kell levezényelni ezt a szánalmas kilépést, és akármi lesz is a vége az a politikus bukni fog

Hari Seldon 2 2016.06.25. 22:18:07

És hogy mennyire "sajnálják" az UK-t, csak jelzésértékű:

Brüsszel kiválasztotta a válóperes ügyvédjét
www.origo.hu/nagyvilag/20160625-brexit-egy-belga-diplomata-fogja-vezetni-a-kilepesi-targyalasokat-nagy-britanniaval.html

Az alapító országok az EU jövőjéről tárgyaltak
www.origo.hu/gazdasag/20160625-brexit-nemet-kulugyminiszter-az-alapito-orszagok-a-kivalas-mihamarabbi-megkezdeset-varjak.html

Szóval most Párizsban pezsgőt bontottak, Berlinbe meg csapra vertek vagy tucat söröshordót. - na ennyire probléma nekik a Brexit.

Hari Seldon 2 2016.06.25. 22:27:14

Egyébként más fórumokon is olvasgattam pár hozzászólást. Hogy mekkora baromságokat adtak elő:
- Igen az angolok nem kérnek a Merkel féle Unioból. Jól teszik. Nekünk (értsd: Orbán és bandája) is így kéne... stb...
Nem értik, hogy most a "különutas" angol szövetségest veszít Orbán. Mostantól Két ország tényeleg hatékonyan lezavar pár döntést. Nem lesz "brüsszeli bürokrácia" "Lassú működés" (ezek is Brüsszel elleni ellenérvek). A sok keleti kiskirálynak (Kacsinszki Ficó Orbán) meg mostantól pofa súlyba, igazodj lesz rövidesen.
Ennyi "haszna" már most várható, hogy láthassuk szőnyeg szélén ezeket az alakokat.

Muscari 2016.06.25. 22:28:12

@diggerdriver: na vegigcsinaltam, nekem is itt volt az ideje oktober ota. Amikor a passportot keri, siman tovabb lehet menni a nyillal, hogy folytatod anelkul :-)

Muscari 2016.06.25. 22:29:29

@tildy[UK]: nem is ker semmit, siman tovabb lehet menni a kitoltessel.

Muscari 2016.06.25. 22:32:26

@Shanarey: milyen arvaltozas? Nem ertem.

Muscari 2016.06.25. 22:35:06

@diggerdriver: de jo! Es hala neked vegre en is megcsinaltam :-))))

Hari Seldon 2 2016.06.25. 22:53:42

@Muscari:
Szerintem arról van szó, hogy a Font árfolyama kiszámíthatatlan, és a utazás szervező cégek, vagy csak egyszerűen a turizmusban levők beleépítik az áraikba.

Shanarey 2016.06.25. 22:58:20

@Muscari:

A font sokat esett és az utazási irodák árai sose fix árak azok változhatnak ha a valuta értékében jelentős változás áll be.

Na meg ez volt még tegnap a hírekben:

www.dailymail.co.uk/news/article-3658206/You-t-exchange-pounds-don-t-know-worth-Hell-British-tourists-hotels-REFUSE-swap-money-amid-Brexit-market-turmoil.html

Pernilla 2016.06.25. 23:24:24

@Ödenburger [Hu/At]: hát, szerintem mire Öxit lenne, addigra már ígyis-úgyis vége lenne az EU-nak...:)

Golf2 2016.06.26. 00:15:43

Lehetne már orb(itális) Hunxit is...

Muscari 2016.06.26. 00:39:44

@Shanarey: ja hogy utazasi iroda. En olyat sose hasznalok, ellenben most foglaltam az airbnb-n. 1.22-ert valtottak a fontot eurora.

Shanarey 2016.06.26. 00:41:49

@Muscari:

Az utazási irodák, mindig is így működtek. Az air BnB vel nincs tapasztalatom még.

Taxomükke (UK) 2016.06.26. 17:11:31

@Hari Seldon 2: Lehet, hogy neked szanalmas, de itt sokan duhosek, es probalkoznak, hatha vissza lehet csinalni... 3,25 millioan irtak ala ket nap alatt. Kivulrol konnyu okoskodni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.26. 17:52:14

@Taxomükke (UK): vissza lehet csinalni, ez meg nem lefutott ugy. Egyreszt ez ugymond nem ugydonto nepszavazas. A parlament szembemehet a nep akarataval, kerdes akar-e. A kiralyno is szembemehet a parlament akarataval.

Kis segitseg.
pbs.twimg.com/media/Clicf8pUoAAwjj4.jpg

Taxomükke (UK) 2016.06.26. 17:58:05

Igen, tudom, csak kerdes, lesz-e valakinek batorsaga megtenni... Nyilvan akkor meg a kilepesre szavazok cirkuszolnanak... De szerintem sokaknak kicsit kinyilt a szemuk, amikor bezuhant a font, meg amikor az a barom Farage bevallotta, hogy szo sincs arrol, hogy 350 milliot kapjon hetente az NHS.
Meg erre a belpolitikai valsagra sem szamitott az emberek tobbsege szerintem.

2016.06.26. 21:00:29

@tildy[UK]: Pontosan. Még nem lehet tudni, tényleg megteszik-e. És ha nem teszik meg, akkor milyen népharag fog rájuk zúdulni.

2016.06.26. 21:55:27

@tildy[UK]: na neeeem! Europanak elege van a britt cirkuszbol, a kint az kint,elmondtak az unios vezetok. Lehet itt kiralynozni,meg trükközni, mar sajnos senkit nem hat meg.

Hari Seldon 2 2016.06.26. 22:51:48

@Taxomükke (UK): Tudom, hogy neked fontos. Sőt még a tesómnak is, aki ott van nálatok. Tehát, nem azért írtam, hogy hergeljelek. Egyszerűen ez olyan, hogy ha valaki veszít utólag panaszkodik, hogy nem én akartam. Most mi lesz, ha aláírja 15 millió. Nyilván mindenki tud klikkelni, aki elment és a remain-ra szavazott, az be is jelöli az interneten. Az meg nem mentség, hogy az öregek szavaztak a Leave-ra. Mentek volna el a fiatalok is. Senki nem tartotta vissza őket. Klikkelni könnyű.

És pörgetnek egy kampányt, azzal, hogy találtak pár embert a médiában hogy őket "becsapták" mert a Leave-re szavazott, és megbánta. - Látni kell, hogy ez egy kampány. HA (feltéve de nem megengedve) újra szavaznának, ugyanez lenne a vége.
Akármennyire is hazudott a UKIP-s meg a Boris. Az angol vidéki néplélek mélyen utálja a kontinenst.
Ez legalább olyan alattomos, mert reményt ébresztenek a csalódott emberekben.

pappito · http://pappito.com 2016.06.26. 23:40:12

@geegee: 130-150000 ausztrál él UK-ban, kb. hatvanezer kiwi és úgy nyolcvanezer kanadai.

nyilván lengyelből több van, de azért vannak ezek az oversziz népek is bőven

pappito · http://pappito.com 2016.06.26. 23:55:41

@Herr Géza: megugrottak a sövénnyíró eladások? :)))

LyukasBogrács 2016.06.27. 06:26:09

@Hari Seldon 2:
"nagy vízhangja van az UK választópolgárok körében"

vízhang... az mi? csobogás?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.27. 06:41:50

@pappito: Oké, elhiszem, de gondolom, nem mostanában érkeztek, amikor ilyen migriválság, pénzügyi válság, Brexit, Grexit, Hunxit Danxit, stb-k vannak...

pappito · http://pappito.com 2016.06.27. 06:57:40

@geegee: a kiwik és az ausztrálok azok folyamatosan érkeznek meg mennek haza. folyton vannak ott sokan. Ozból meg NZ-ből nézve UK jelenti Európát. (és nekik tökmindegy, hogy EU tag-e UK vagy sem nekik nem jelentett könnyebbséget az EU tagság)

ilya 2016.06.27. 09:42:17

"Hasonlóképpen az elítélt bűnözőt ki sem utasíthatják az országból, mert EU-s polgárként bármikor visszatérhet."
Szerintem kiutasithatjak, eppen ugy, ahogy a magyar birosag is megteheti ezt egy unios polgarral, hogy kiutasitja Magyarorszagrol + beutazasi es tartozkodasi tilalmat rendel el reszere. Csak nem az egesz Uniobol fogja kiutasitani, mint egy union kivuli allampolgarsagut, hanem az adott orszagbol.

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2016.06.28. 12:23:38

@tildy[UK]: igen, jogilag lehetséges, de politikailag nagyon kicsi esélye maradt ennek. nem a véletlen műve, hogy az összes eu-s vezető és német/francia kormány egyöntetűen a kilépési folyamat azonnali kezdését szeretné.

viszont skótok karakánul nyilatkoznak a westminsteri bürokrácia és vízfej ellen - ilyen, amikor a nacionalizmus visszanyal.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2016.06.28. 13:14:28

@adamskij: Pedig jobban tennek, ha a nemetek meg a franciak kulonbseget tennenek velemnnyilvanito, meg ugydonto nepszavazas kozt. Ez nem ugydonto ( nem mandatory) volt.

adamskij · http://ekonomikrefugeeinwien.blogspot.com 2016.06.28. 14:00:21

@tildy[UK]: értem. ugyanakkor Cameron, Johnson, Farage sőt Corbyn is egyöntetűen az eredmény vállalása mellett állt ki - ha valakik, akkor az angol poltikai elit dönthetne másként. igaz, ezzel biztosan vége is politikai karrierjüknek (mondjuk így is).

non-GBr oldalról nézve is érthető, miért nincs kedve senkinek se húzni a rétestésztát: egyrészt 74es belépésig GBr pont a mostani EU-mag ellen ténykedett, majd 84ben jött Thatcher a számlával és a végtelen hosszúságú opt-out listával, az elmúlt 20 évben végig különutas politikát képviseltek és hátráltatták a közös megegyezést (Maastricht, Schengen, Lisszabon).
ráadásul a közös piac elvesztésével bizony számos brit piaci részt német-francia-benelux érdekeltségek vehetnek át.
így senkinek sem fáj a feje egy ennyire önző fél buta lépésekor.

2016.06.28. 17:13:34

@adamskij: a francia es a nemet fel vetèlkedese megkezdödott (nem fognak tudni kozos platformra helyezkedni szinte semmiben) mar a brittekkel valo targyalas tekinteteben is külön allaspontot kepviselnek,Merkel Mutti meg húzná,Holland gyorsan lezárná a tárgyalásokat,

az unio felbomlasa sokkal valoszinubb,mint a megújulása ebben a pillanatban

A skót felet meghallgattam,elèg bizonytalan kis csajszi,elèg volt,hogy a riporter jobban ráreccsent ès máris berezelt,skócia fuggetlensege nem aktualis:) korona ugysem ereszti oket

tanato 2016.06.28. 17:37:35

@Mmj Drtmmj: Ez nagy baj lesz,lehet hogy pont erre játszanak rá az angolok,megosztani a bent maradtakat.

2016.06.29. 04:07:03

@tanato: mi erdekuk fuzodne hozza? Sztem az angolok arra jatszanak,hogy kotelesseguk ne legyen ,csak elonyeik.

Pont ugy,mint ahogy
Az angol hatarszakasz eseten is amit a franciak vedtek eddig egy ketoldalu egyezmeny miatt,a franciak epitettek keritest,biztositottak katonat,masztak a migrans utan,aki szaladt fel a 4 - 6 meteres dupla keritesen, a franciaknal volt az un. Jungle

Szerinted ez milyen mar?nehogy csinalni kelljen mar valamit veletlenul,oldjak meg masok helyettunk....

tanato 2016.06.29. 07:30:36

@Mmj Drtmmj: Igen hallottam róla.
Azért érdekük az unió ellenes angol politikusoknak megosztani/ezáltal talán darabokra szaggatni/ az uniót hogy bebizonyítsák,ők döntöttek jól.Linkeltem ide az EP ülésén készült felvételt ahol Farage azzal tromfolt az őt szidóknak,hogy jól döntöttek és követni fogják a példájukat sokan mások is,.
Pl. szigorúbb munkaügyi szabályozás esetén kivételt tennének mondjuk az olaszokkal meg a spanyolokkal/cserébe mondjuk a brit nyugdíjasok ottani ellátása/ hogy ők továbbra is engedély nélkül dolgozhassanak a nagy szigeten.Mit lépne pl erre a két mediterrán állam vagy Brüsszel?
Szóval az oszd meg és uralkodj nagyon kemény próba elé fogja állítani az uniós országokat a jövőben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.06.29. 21:35:09

@pappito: Hát jó, akkor tévedtem, előfordulhat ez is... :D

De miért jönnek, utasítás miatt?Mert azt még el tudom képzelni.
Gondolom, magától senki nem jön nem akarnak a sittes, koszos, migris, szétszakadni készülős, csöves euróval fizetős Európába kivándorolni, nem?
Legalább is nekem eszembe nem jutna, ha már ott, felétek élhetnék...

:-)))

2016.06.30. 11:32:42

Tanato es Mindenki:

Mara eldolt mi lesz a fo csapasirany. Mivel Uk valtozatlan feltetelekkel hozza szeretne ferni a kontinensunk (kozos ) piachoz,valtozatlan marad minden ,ugyanugy beengedik a brittek a kontinensrol erkezo migranst es ugyanugy fizetnek,de a rajuk vonatkozo szabalyozasba mar nem szolgatnak bele.

Ez a helyzet jelenlegi allasa,de szerintem a Farage fèlèk tovabb hangolhatjak a kozvelemenyt.

Skocia ,irorszag ,london kivalasa ,fuggetlenedese nem valosul meg.

A tandijak viszont nem lesznek valtozatlanok,csak azoknak,akik iden szeptemberben kezdik meg tanulmanyaikat UK - ban.

Megusztatok:) nem kell nehez nyelveket tanulnotok egyelore:)

2016.06.30. 15:29:38

@tanato: a brittek fizetik tovabbra is a fizetnivalot es beengedik az europaiakat,mert valtozatlan feltetelekkel hozza akarnak ferni az europai piacokhoz,a rajuk vonatkozo szabalyozasba viszont mar nem szolhatnak bele,ez a helyzet jelenleg
2 ev mulva azonban be fog Zarulni a britt kapu az europaiak elott nagy valoszinuseggel( olvass utana a Kalergi tervnek)

2016.07.04. 18:18:23

@tanato: miert kene brusszelnek ezekre a ketoldalu megallapodasokra vonatkozoan szolnia valamit is,uk szuveren joga leszabalyozni a kontinens orszagaival a megvaltozott viszonrendszeret

Termeszetesen az eu- nak is jogaban all a Uk- hez fuzodo foderativ viszonyt ùjòlag leszabàlyozni es ebbe viszont mar Uk nem fog tudni beleszolni,amint megtortenik jogilag is a kilepes es uk nem lesz majd az eu tagja

A majdani 27 tagnak van egy kozos piaca,amire vonatkoznak a kozossegi szabalyok,nyilvan ezek betartasaval ,Uk,mostmar kizarolag,mimt harmadik orszag fog tudni hozzaferni,megvaltozott feltetelrendszerrel,itt nem kulon kis alkukat kene vizionalni,amit majd az eu jol megvetoz,hanem a kozos jatekszabalyok betartasat
A britteknek is,egy megvaltozott pozicioval

Egyelore ott tartunk,hogy mar minden letezo modon szeretnek meg nem tortentte tenni britt oldalrol a tortenteket es bennmaradni

tanato 2016.07.04. 18:51:22

@Mmj Drtmmj: Ami nekünk magyaroknak/meg lengyeleknek/ stb./ a nagy kérdés/nem politikai,állampolgári szinten/hogy egy jelenleg angolt tanuló 18 éves aki mondjuk szeretne 2 év múlva kiköltözni mint mondjuk Anno Digger,vagy Muscari vagy Puhacica cagy Coco Channel vagy bármelyik jelenleg Angliából posztoló,kommentelő egykori magyar polgár annak van e,lesz e reális esélye erre vagy inkább jobban teszi e ha más nyelvet/jelesül németet vagy franciát/kezd e el tanulni,ha ki szeretné próbálni magát idegenben?

tanato 2016.07.04. 18:54:53

@tanato: A másik nagy kérdésem:AKi 23-előtt landolt Lutonban/kelet eu.polgár/ letelepedési és munkavállalási céllal az maradhat holta napjáig a szigeten,aki meg 24.-e után az ki lesz seprűzve ha nem felel meg a szigorú pontrendszernek?

tanato 2016.07.04. 19:06:11

@Mmj Drtmmj: www.origo.hu/itthon/20160704-kilometeres-sorok-hegyeshalomnal-a-szigorubb-osztrak-ellenorzes-miatt.html

A hülyeség ragadós,ez a forgalomlassítás nem a muszlimok ellen van ,hanem ellenünk osztrák részről,már készítik elő a saját brexitjüket főleg ha a megismételt szavazáson a szélsőjobbos jelölt fog győzni,fix a kiválási osztrák népszavazás kiírása.

2016.07.04. 19:52:44

@tanato: majd dronnal megyek haza akkor

M. Péter 2016.07.04. 20:46:09

@tanato: Ez az amit senki sem tud, hogy pontosan hogy lesz.

tanato 2016.07.05. 07:31:41

@M. Péter: Úgy-úgy,majd a részletekben bújik el az ördög.

tanato 2016.07.05. 07:33:03

@Mmj Drtmmj: Igen ,ha így lesz a románok/és a románt magas szinten beszélő erdélyi magyarok/lesznek a befutók. AKár tanulásról akár munkáról beszélünk.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása