oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 07. 06:43,  „Isten megteremtette a hollandokat” 120 komment

2016. május 07. 06:43 Határátkelő

„Isten megteremtette a hollandokat”

A címben megfogalmazott gondolat nem tőlem származik, hanem maguktól a hollandoktól, és folytatása is van, ami így hangzik: „a hollandok pedig Hollandiát”. Ma tehát ide látogatunk, és megpróbáljuk körbejárni, mire is érdemes figyelni, milyen meglepetésekre készüljön fel az, aki oda vágyik.

cim_65.jpg(Fotó: Anna) 

A hollandok meglehetősen liberális egy nép, amit érdemes figyelembe venni mindenkinek, aki oda költözik, pláne, ha esetleg kissé másképp áll hozzá az élet dolgaihoz – figyelmeztet mindenkit az Expat Arrivals, amivel persze lehet vitatkozni, de azért mégis van benne valami.

Az biztos, hogy nagyon hagyománytisztelőek, büszkék a múltjukra, ennek is köszönhető, hogy a mai napig erősen él bennük a paraszti életmód hagyománya és a gazdaságok tisztelete.

Érthető okokból nagy népszerűségnek örvend a hajózás, és a vízen mintha kissé mások is lennének, mint a szárazföldön, amennyiben levetkőzik a távolságtartásukat és sokkal nyitottabbá válnak.

Zsófi több mint 10 éve él már Hollandiában, így volt alkalma megismerni őket. Ő a következő jellemzőket emelte ki egy korábbi posztjában:

1. Szókimondás, köntörfalazás nélkül: ha nem ízlik a kávé, amit főztem, azt egyenesen meg is mondják. Az élet különböző területein ki merik mondani a véleményüket, őszintén nemet is mondanak. Először ez többször inkább bántónak tűnt, aztán átformálódott bennem ez az érzés: jobb, ha egyenesen elmondják a véleményüket most, mintha később tudnám meg. Így előbb tudok rajta változtatni, ha a kritika számomra építő jellegű.

2. Sokan vadásznak az „aanbiedingekre”, azaz az akciós termékekre. Emiatt képesek akár 4-5 különböző boltot is bejárni egy délelőtt. Hollandiában nem szégyen az akciós termékeket megvenni és spórolni, a takarékosság itt a tehetősek kedvelt szokása is. Nagyon szimpatikus az a hozzáállás, hogy a spórolás, takarékosság egy pozitív értelmet kap.

3. A hollandok zsebnaptárja-digitális agendája sokszor 6-8 hétre előre be van osztva, a spontán találkozókat sokan nem értékelik. Számomra részben bevált ez a fajta előre tervezés és strukturáltság amellett, hogy a spontaneitást is megtaláltam például egy kedves holland szomszédnál, akihez beugorhatok kávézni és az iskolában, ahol a gyerekek „spontán” módon szervezik meg egymás között a játszódélutánokat.”

Ismerkedés

A barátkozás Hollandiában sem egyszerűbb, mint máshol, különösen, ha nem beszéljük a nyelvet. Az angollal ugyan simán elboldogulunk, de a komolyabb emberi kapcsolatokhoz nem árt elsajátítani a nyelvet.

A hollandokban egyébként az a jó, hogy (mint Zsófi esetében láttuk is) nem kertelnek, egyenesen megmondják, miről mit gondolnak, ami elsőre akár kissé nyersnek tűnhet, de megfelelő nyitottsággal (és humorérzékkel) azért túl lehet élni (és meg lehet szokni) ezt a hozzáállást.

Ha már itt tartunk, a hollandok általában kézfogással üdvözlik egymást (ez azért nem fog kultúrsokkot okozni...), ami viszont jóval érdekesebb, hogy a különböző ünnepi összejöveteleken (mondjuk egy évfordulón vagy gyermek születésekor) a rokonoknak is illik gratulálni, ami azért egy külföldinek elsőre okozhat némi zavart.

Niki is úgy tapasztalta, hogy a hollandok jobban figyelnek egymásra, mint például mi, magyarok.

Imádom, ahogy bármit csinálnak, azt szívvel-lélekkel teszik és legyen szó a gyerekek úszódiplomájáról, aminek itt komoly szintjei és követelményei vannak, vagy a most ugye aktuális foci vb-ről, mindent képesek a lehető legnagyobb lelkesedéssel és élettel megtölteni.

Amikor az iskolában egy gyerkőcnek (bármelyiknek!!) születésnapja van, az udvaron várakozó összes szülő összegyűlik az ablak alatt és együtt éneklik élvezettel, tapssal kísérve a szokásos dalocskát.

Ezt a mentalitást és hozzáállást én személy szerint Magyarországon soha nem tapasztaltam közösségi szinten. Ha baba születik, kiírják a nevét, és feldíszítik a kertet, hogy mindenki tudja.

Ha valaki 50 éves lett a családban, kitesznek egy öreg babát, de ha ballag a gyerek, az iskolatáskát akasztják ki, vagy ha valami nemzeti ünnep vagy éppen futball-világbajnokság van, a zászló kerül ki és ebben nincs semmi dicsekvés, egyszerűen csak lelkesek, odafigyelnek egymásra és képesek közösségi szinten is örülni egymásnak.

Nagy átlagban mindenki köszön például mindenkinek, sőt a tömegközlekedésen utazva sokszor fog el olyan érzés, mintha mindenki ismerne mindenkit, mert mindenkinek vagy egy-egy kedves szava a másikhoz, nem olyan zárkózottak és introvertáltak, mint a magyarok nagy százaléka.”

A nyelv

Ha már a nyelvnél tartunk, szinte mindenki beszél valamilyen idegen nyelvet (főleg a nagyvárosokban), tehát az angollal, esetleg a némettel, franciával elég jól elleszünk. Ugyanakkor a holland nyelvismeret hiányában azért könnyen lemaradhatunk fontos információkról, akár munkakeresés közben is.

Hollandiában is érvényes az, hogy minél jobban elsajátítjuk a nyelvet, annál inkább befogadnak és megnyílnak előttünk a helyiek. A nyelvtanulásra egyébként számtalan út és mód van, például az egyetemeken és különböző nyelviskolákban is szerveznek központilag kurzusokat, melyek nem kizárólag a holland elsajátítására koncentrálnak, de gyakran a kultúráról és történelemről is sok hasznos információt megtudhatunk.

Angolul még az egyszeri gázszerelő is beszél és viszonylag sok munkahelyhez (vezetői pozíciókhoz is) elegendő az angol, viszont ha az ember tényleg hosszú távon tervezi és szeretne beintegrálódni, akkor mindenképpen javaslom a holland nyelv elsajátítását” - hívta fel a figyelmet Györgyi.

Társadalmi egyenlőség

A hollandok a munkahelyen is nagyon informálisak, aminek megvan az az előnye, hogy a főnök jelenlétében sem kell feszengenünk. Ugyanakkor lehet hátránya is, hiszen könnyen kicsúsznak az időből, lévén mindenki véleménye számít, és azt meg is kérdezik.

A céges hierarchia jelentősége jóval kisebb, mint például Magyarországon, így ne lepődjünk meg, ha a főnökünk is sokkal közvetlenebb és jobban megközelíthető, mint mondjuk a közép-európai régióban szokás.

A hollandok egyébként előszeretettel választják szét a munkát és a magánéletet (és milyen jól teszik...), azaz ne várjuk el, hogy a kollégák szabadidejükben velünk haverkodjanak.

A hollandok meglehetősen gyakorlatiasak, mottójuk a „doe maar gewoon”, azaz „a kevesebb több”. Ez a gyakorlatiasság az élet minden területén megnyilvánul, például az egészségügyben is – írta Györgyi.

Itt eléggé „ridegtartás” van, ami egyébként nekem nagyon szimpatikus, viszont sok közép-kelet európai eléggé elszörnyed ezen. Abszolút elvárják, hogy önálló és proaktív legyél saját magaddal kapcsolatban és mindenféle csip-csup dologgal ne fordulj orvoshoz.

Például egy megfázással nem is foglalkozik az orvos, nem is fogad (telefonon kell bejelentkezni), hanem automatikusan paracetamol. Kis érdekesség: a világon itt használják a legkevesebb antibiotikumot, ami szerintem nem rossz mutató.”

Kiszolgálás

Na, arra viszont érdemes felkészülni, hogy a szolgáltatások nem tartoznak az erősségeik közé. Magyarán simán előfordulhat, hogy belépünk egy üzletbe, nézelődünk egy sort és el is megyünk anélkül, hogy bárki egy árva hangot szólna hozzánk, ami persze nem feltétlenül kellemetlen.

(Zárójelben térjünk ki egy pillanatra a divat kérdésére, annál is inkább, mert a legtöbb, Hollandiáról szóló posztban – így Evain esetében is – felmerül a kérdés. Nem véletlenül...: „Merem állítani, hogy a legrosszabb öltözködési ízléssel rendelkeznek, ami ráadásul hihetetlen öntudattal és arroganciával párosul. Már ami a nőket illeti. Ha bárhol utazol a világban, és látsz egy nőt, aki hőmérséklettől függetlenül macskanadrágot hord a ruha vagy szoknya alatt, akkor ezer százalék, hogy holland. Ez a holland nők TM-je.

A legjobb, hogy a felmérések szerint a pasik is utálják. De ugye itt jön képbe az arrogancia. Nyilván ennek meg van az oka, de a holland nők egyik különös ismertetőjele a hihetetlen öntudat. Sokszor a gyengeségüket is ezzel kompenzálják.”

Egyébként a hollandokat nem kapta el a plázakultúra, ami kifejezetten szimpatikus, és bejött Krisztinek is: „Ami nagyon tetszik, hogy mennyire kulturált és hogy mennyire támogatják a helyi termelőket és kereskedőket. Itt nincs az a jellemző plázakultúra, viszont van rengeteg érdekes kisbolt és kézműves vásárok és piacok sora egész évben. Amszterdam hangulata olyan nyugodt és derűs, hogy ember legyen a talpán, aki itt negatívkodni vagy stresszelni tud.”

Az már inkább kellemetlen, hogy ennek a hozzáállásnak köszönhetően az éttermekben sem kapkodják el a kiszolgálást, a lassúság miatt egyébként maguk a hollandok is előszeretettel panaszkodnak.

Gasztronómia

A hollandok viszonylag korán vacsoráznak, szóval hacsak kifejezetten nem vagyunk meghívva, ha nem muszáj, senkihez se kopogjunk be kora este, mert esélyes, hogy 6 óra magasságában éppen családi vacsora zajlik, azt pedig nyilván nem akarjuk megzavarni.

Ha már étkezés, Evain számára érdekes volt a konyhakész alapanyagok hatalmas választéka, amit külön ki is emelt egy korábbi írásában: „Az, hogy ötféle kiszerelésben lehet mosott és kockázott akármit venni. Gomba, zöldségkeverék, hagyma, krumpli, hús, előfőzött tészta, rizs, bármi, amit szeretnél. Nyilván van rá kereslet, de meg is értem.

Többe kerül, mint ha egészben venném meg a fej karfiolt, de mivel itt a fizetőképesség is sokkal jobb, ezért megengedheti magának az ember, hogy fél óra helyett 5 perc alatt megvan a vacsora előkészítésével. Mit ne mondjak, ehhez nagyon hamar hozzászoktam.

Ami szintén érdekesség, hogy zöldségből és gyümölcsből egész évben majdnem ugyanaz a választék. Van alma, szőlő, eper, málna. Amit meg kellett tanulnom, hogy szezonon kívül ilyesmivel ne próbálkozzak, mivel egyszerűen vízízű.

Saját megfigyeléseimre alapozva a hollandok elég édesszájúak. Amit eddig vettem édességet, legyen az cukrászat vagy közért, mind elviselhetetlenül édes volt számomra. Sokat kávéznak, és a kávéhoz szigorúan édes rágcsa vagy süti dukál, ennek megfelelően nagyon nagy a választék. A reggeli szintén gyakran valami édes péksütemény.

Ebédre általában szendvicset esznek levessel, vagy kimennek a helyi kávézókba és ott rendelnek valamit. Tipikus holland snack ételek a frikandel (hasonló a mi bélszínrolónkhoz), illetve a különféle raguval vagy sajttal töltött rántott falatkák, amik bitterballen névre hallgatnak. Ja és persze a holland hering. Kötelezően apróra vágott hagymával. Ha valaki tudja, mi az a ruszli, nos, akkor ez ugyanaz, csak nyersen, fűszerek nélkül.

Szinén nagy kultúrája van a medvecukorkához hasonló izé fogyasztásának. Bocs, nem találok rá jobb szót. Ebből van édes, kevésbé édes, kicsit sós és nagyon sós változat. Mivel én alapból a medvecukrot sem szerettem, ettől kimondottan hányingerem van. A hollandok előszeretettel fogyasztják a sós változatot negró helyett torokfájásra.

A konyhájukra nagy hatással voltak és vannak a bevándorlók (valamint a számos holland gyarmat ugye). Rengeteg indiai, indonéz, kínai, japán, marokkói és egyéb étterem van.

A saját főzéskultúrájuk alapvetően kimerül a főtt zöldség, sült hús, főtt krumpli szentháromságban. Ezt max úgy variálják, hogy a zöldség szezonális, a hús lehet hal, szárnyas vagy négylábú, a krumpli meg krumpli. Levesben viszont egész jók. Az általuk nagymama borsólevesének hívott csodát én is szeretem, leginkább egy csülkös csipetkés bableveshez hasonlítanám állagában.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kultúrsokk Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr168692416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2016.05.07. 13:24:56

@svédnyugger: Igen, ez az, koszi neked is. Te eltel ott, tenyleg ennyire ilyenek? :)

sellőlány 2016.05.07. 14:50:56

@mojyo: Nem jelkép, inkább egy elterjedt stílusirány a 30-as nők körében, akiknek stílusértéke kimerül annyiban, hogy kopizzák egymást, egyúttal mind olyan magabiztos, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt (persze, könnyen kiderül, hogy ez csak egy máz, 3 keresztkérdéssel az is kiderül, szinte mind küzd valamilyen pszichés problémával). Erről a divatirányról pár éve írt Evain, és lehet, hogy már változott azóta. Jövő héten leszek arrafelé, majd jól megnézem, mit majmolnak manapság.

2016.05.07. 15:10:47

@sellőlány: Ertem, vagyis nem, de azt hiszem, hogy ezt nem lehet szavakon keresztul megerteni, ez valoszinuleg olyasmi, amit latni kell vagy talalkozni vele, vagy ilyesmi, nekem meg ez nincs meg :)

En szeretek lopkodni masoktol, marmint stilus beli dolgokat, ha latok valamit valakin, ami megtetszik, de az nyilvan egyertelmu, hogy akik total egy-az-egyben atvesznek dolgokat masoktol, azok nem vannak annyira kepben sajat magukkal, valoszinuleg (a leirasotok alapjan) inkabb az utobbirol lehet szo.

bedtime story 2016.05.07. 15:23:00

Cicanadrag: nepszerusegenek feltehetoen praktikus oka van. Rengeteg no biciklizik, kell valami a szoknya ala.

2016.05.07. 15:40:47

@bedtime story: Aha, ez is ertheto magyarazat.

2016.05.07. 15:56:12

@Der echte Weihnachtsmann: Nem kell ezt ennyire véresen komolyan venni ám. Én úgy gondolom, hogy akinek nem jó itthon, annak megérheti megpróbálni esetleg máshol. Az, hogy irigy és rosszindulatú emberek mit gondolnak, meg ki nem szarja le... Ha itthon maradnál, akkor is te lennél a szar szemét alak. Csak más okok miatt.

Der echte Weihnachtsmann 2016.05.07. 16:09:16

@bedtime story: dehogy kell ala! Pont hogy semmi:-))))))))))))

SzZoole 2016.05.07. 17:23:10

@Der echte Weihnachtsmann: itt sok biciklis csajszi siman csak mini vagy rovid szoknyaban teker:)

Der echte Weihnachtsmann 2016.05.07. 17:39:59

@Zoole[uk]: itt is:-))) adnak is rendesen munkat a karosszeria lakatosoknak:-)))))
Meg jo hogy az uj munkahelyemre csak autopalyan meg egy picit orszaguton kell mennem. Varoasban mar lezuztam volna en is a kocsit.:-)))))

SzZoole 2016.05.07. 17:53:09

@Der echte Weihnachtsmann: Te,ez itt is sok melot ad a javitoknak,most az utobbi par napban qurva meleg van 24-26 fok es a csajocak le is vedlettek a teli bundat es itt szallingoznak egy picsa nadrag/szoknyaban,felul szinte semmi felsokben,a ferfitarsadalom nem kis oromere:)))
Kapkodom is a fejem rendesen.....

svédnyugger 2016.05.07. 17:54:28

@sellőlány: nem tudok a folytatásról.
@adg: én most is itt élek, nem láttam az összes részt, de amit láttam az nagyon találó volt.

adg 2016.05.07. 18:01:22

@svédnyugger: meg jobb. Feltetlenul megnezem, koszi. :)

@Zoole[uk]: hm, nem tudom, itt vilagvegen van nekik ilyen kis passzos gatyajuk, abban tekernek. Ettol meg persze le lehet zuzni a kocsit miattuk.
Par napja pont a hegyen tekert felfele egy lany, volt szembeforgalom, es eleg keskeny volt az ut is, sajnos egy ideig mogotte kellett mennem. Nagy banatomra. Szornyu elmeny volt. :D

montroyal ( CAN qc) 2016.05.07. 18:11:27

Sziasztok Udv mindenkinek ! Back to the reality... szep volt mar indulnak is egy masik ilyen utazasra .. egy eletre szolo elmeny ( meg budget is nekem ) kepeket csinaltunk de kb 15 ezret szoval akinek van FB es erdekli , par foto 8 reszben jon ..
www.facebook.com/zoltan.torok.12327/media_set?set=a.1047851675296493.1073741854.100002150117518&type=3&pnref=story
www.facebook.com/zoltan.torok.12327/media_set?set=a.1048943195187341.1073741855.100002150117518&type=3&pnref=story

ez volt az itinerary emlek fotonk

kepfeltoltes.hu/160507/Scan.jpg1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Golf2 2016.05.07. 18:19:25

@montroyal ( CAN qc): Szuper fotók, jò út lehetett!

Der echte Weihnachtsmann 2016.05.07. 18:22:33

@Zoole[uk]: te, eszrevetted, hogy iden valahogy meg rövidebbek lettek a cuccok? En ezeket mar nem is szoknyanak neveznem, max. nunitakaronak. De bicajon total elveszti funkciojat.
Pont ma delelött törtent: elmentem vasarolni (merthogy a tegnapin heti vasarlanal persze megint elfelejtödött a fele) liba elejtette a mobiljat es mivel ugye az maga a szent Gral, kurvara nem figyelt oda, hogy hogyan hajol le erte. Persze rajta is csak egy kis puncitakaro volt. Hogy hogy nem, sikerült harmunknak is összegurulni az autoval:-(:-))))
De asszony örül, mert jo nagy etvaggyal jöttem haza.:-))))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.05.07. 18:25:24

@adg: nalatok keskeny UT??!! Na ezt nem hiszem el;-)))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.07. 18:31:44

@adg: sziasztok... igy nyilvanosan is megegyszer koszonjuk a vendeglatast es az idegenvezetest Darwinba ... kellemes HA talalkozo volt ... egy pelda hogy milyen hasznos ez az oldal ..

montroyal ( CAN qc) 2016.05.07. 18:38:36

@Golf2: kosz ha erre jarsz felenk megmutatjuk mind a 15 ezret ... nagyon szep volt az ut , csodalatos emlekek; tevegeles az igazi sivatagba, elefantolas mosdatas ormanyzuhany , koala a kezunkbe , uszkalni a gyunyoru tiszta vizben ,egyedul ,korbe capakkal ... sok csodalatos hely pl Petra, Borobudur, Big budha Hong Kong .... 115 nap de egy eletre szolo elmeny ..

blackhairlady 2016.05.07. 18:57:40

@adg: lejart a szabi, vege a nayralasnak? Majd irhatnal rola

blackhairlady 2016.05.07. 19:03:40

@mojyo: a cica nadragnak van egy rossz ertelemben vett felhangja , ocska anyagbol keszult gatyok keszultek regebben, de ma mar ez egy divat iranyzat, es lehet nagyon is jokat venni. Kb mint a work out gatyak, egy jo kis poloval, szerintem sportosan csinos.
Gondolom az ontudatossag jelkepe meg ugy kerult szoba, hogy a molettebbek is felveszik ott, nem zavarja oket, hogy itt ott kibuggyan.

SzZoole 2016.05.07. 19:03:41

@adg: @Der echte Weihnachtsmann: en nem igazan kedvelem a bicikliseket,csak a gondot csinaljak:(

blackhairlady 2016.05.07. 19:06:17

@montroyal ( CAN qc): irigyellek:) Az uzlet meg megvan, visszakaptad epsegben:))

SzZoole 2016.05.07. 19:06:45

@montroyal ( CAN qc): megkerultel vilagcsavargo?
Nyugodtan bevalhatod,hogy a koterban voltal,a kepeket meg csak a netrol szedted le:)))

2016.05.07. 19:19:51

@blackhairlady: Cicanadrag = leggings, nem?

DieNanny CH 2016.05.07. 19:30:25

@montroyal ( CAN qc):

Ez valami fantasztikus! Nagyon irigyellek!

blackhairlady 2016.05.07. 19:43:28

@mojyo: de, valoszinuleg igen, de nekem a cicanadragrol az a regi fajta kinyult kiterdesedett valami jut eszembe valamiert.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.07. 20:03:58

@blackhairlady: @Zoole[uk]: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
koszi mindenkinek rendbe vagyunk az uzleten keveset vesztettem de ez benne volt a szamitasba es most minden a feje tetejen all de majd helyre razkodunk...
Zolika bar csak ilyen lenne a koter ... es nem ertek az IT hez nem ismerem a photosshopot ...

SzZoole 2016.05.07. 20:09:49

@montroyal ( CAN qc): Te báttya,vegig neztem a kepeket,ki az a csinos fiatal holgy a kepeken veled?
Nem felsz,hogy pedofeliaert bevarnak?:)))

montroyal ( CAN qc) 2016.05.07. 20:57:48

@Zoole[uk]: csak 16 evvel fiatalabb mint en ...
de megtortent aki tudta hogy van lanyom, megkerdezte, hogy akkor o a lanyom :-))

SzZoole 2016.05.07. 21:03:32

@montroyal ( CAN qc): Meg szerencse,hogy Te fiatalodtal hozza:)))
Rolad Meg a fene sem gondolna,hogy mar 60 folott vagy:)))

Az oziknal keszult szandas kepeken hianyolom rolad a terdig ero feher frotirzoknit,hat milyen magyar vagy Te?:)))

Der echte Weihnachtsmann 2016.05.07. 21:37:56

@montroyal ( CAN qc): na most ocsudtam fel a sargasagbol:-))))
Remelem lesz ebböl egy bövebben poszt is! Sok sok sok keppel!

rafflesia 2016.05.07. 21:48:55

Par dolgot tennek a cikkhez:
Nemcsak a noknek van elkepeszto nagy ontudata de kivetel nelkul az osszes hollandnak. Szerintem kiskoruktol isszak magukba :(
A szolgaltatasokon kivul a burokracia iszonyat lassu es iszonyat hatekonytalan. En dobbenettel figyeltem a hozza nem ertest amivel ugyunket kezeltek.
Egyre nehezebben viselik az orszagukba aramlo kulfoldi munkavallalo tomeget.
Egeszsegugyben csak akkor jok ha mar ultra nagy gaz van. Ha mar eletmento mutetet kell vegezni akkor szuper szolgaltatast kapsz. Megelozes zero. Nekem az antibiot a recepcios akarta felirni: iszonyat sulyos felfazassal ha ez mar tobbszor elofordult velem akkor nem indokolt szerintuk az orvossal konzultalni. Tobb ismerosom volt aki atjart Belgiumba vagy Nemetorszagba orvoshoz...

SzZoole 2016.05.07. 21:53:46

@Der echte Weihnachtsmann: irigy vagy pockos?:)))
Ez olyan tipikus szittya magyaros....:)))

sellőlány 2016.05.07. 22:20:44

@rafflesia: Volt már itt egy korábbi poszt, ahol ódákat zengtek a holland eü-ről. Akkor én is írtam a zéró prevencióról egy hosszabb kommentet. A különösen megdöbbentett, hogy tb alapon mennyi minden betegséggel nem foglalkoznak alapból. És hogy a kivizsgáláson elodázása milyen komplex betegségeket okoz. Akkor viszont megy a gyógyszerszedés marokszámra. A holland öregeink mindegyike csinos kis gyógyszer fakkos dobozkával rendelkezik, az anyósom napi 12-17 szemig még sem áll. A férjem 20-25 éves amalgam tömeseit nem cserélte ki a fogorvos, mert azok még jók. A magyar fogorvos itthon persze nem teketóriázott, kicserélte mind korszerűre, a kinti összeg töredékéért.

rafflesia 2016.05.07. 22:37:13

@sellőlány: engem sokkolt mikor kozoltek hogy akkor 5 ev mulva mehetek ujabb cytologiara. Minden normalis orszagban evente vegzik ezt a vizsgalatot. Es az a gaz hogy meg sem kerulheted a rendszert. Itthon Magyarorszagon az alternativa hogy elmegyek magan uton egy-egy vizsgalatra , arra ott lehetoseg sincs ilyesmire

sellőlány 2016.05.07. 22:48:19

@rafflesia: Igen, ez elképesztően frusztráló. A középfülgyulladásos ordító unokaöcsinek is első körben paracetamolt adtak, na akkor emeltem fel a hangomat, hogyha másnap nem küldik el fül-orr-gégészhez, magam megyek a dokihoz és abban nem lesz köszönet. Beutalta, kikezelték, hepiend.

SzZoole 2016.05.07. 22:52:51

@mojyo: most talaltam ezt a jo kis cicanacis kepet:)

kepkezelo.com/images/f7wrn02n3bng4lah8zgr.jpeg

blackhairlady 2016.05.07. 22:59:49

@Zoole[uk]: ezt en is lattam a facebookon, de szerintem ez nem cicanaci inkabb harisnya. Ki van zarva, hogy az ennyire atlatszik.

SzZoole 2016.05.07. 23:09:34

@blackhairlady: igen a Fb.-rol van:)
Ez leggins,itt nagyon sok ilyet lehet látni,kérdezd meg a többieket:)
So disgusting:(

montroyal ( CAN qc) 2016.05.08. 00:21:24

@Zoole[uk]: nem csak magyar szokas a 70-80 eves amcsik is szeretik a szandal -hosszu zokni- short osszetetelt , de a feher short- hosszu zokni -elegans fekete cipo se volt ritka ..

nehez terepen egesz napos gyaloglasra szandalt vettem (zokni nelkul) egyebkent papucsba voltam...3040 fokokban a sportcipo is sok ..

blackhairlady 2016.05.08. 00:57:37

@Zoole[uk]: de hiszen te facebook ellenes vagy :))))

adg 2016.05.08. 01:10:18

@Der echte Weihnachtsmann: szerencsere vannak keszkeny hegyi utak, legalabbis queenslandben voltak. Egyaltalan nem bantam. :)))

adg 2016.05.08. 01:11:33

@montroyal ( CAN qc): hello, no worries mate. Jo nap volt, kar, hogy nem volt kicsit tobb idotok, tudtunk volna erdekesebbeket is mutatni.

adg 2016.05.08. 01:16:26

@blackhairlady: vege sajnos. Jo volt. Kepeket kis par szavas leirassal tudok majd linkelni, de posztot nem fogok irni. Ahogy a multkori posztom megjelent, fele hianyzott, ertelmetlenne teve egy reszet, kepek tok osszevissza, hibas linkek, stb, es tobbszor kertem ha-t, hogy javitsa, kommentben is, emailben is, de meg mindig ugyanugy van. Szoval akkor ugy dontottem, hogy az volt az utolso.
Egy rakas ido elment ra, es akkor megjelenik egy osszefugestelen zagyva szoveg.
Szoval majd kuldok kepeket, ha erdekel. :)

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.05.08. 01:35:46

Hát ez így nagyjából, így van ez.
A laza életfelfogás nekem teljesen bejön, nem idegeskednek feleslegesen, többet ér a jó közérzet annál, mint, hogy a sorbanálláson meg hasonlókon dühöngjek.
Az édességeik szerintem borzasztóan édesek, még a világsztár stroopwaffel is, én ezek képtelen vagyok megenni, a Chocomel viszont az egyik legjobb dolog, amit valaha feltaláltak.
A társadalmi szolidaritás egészen más szinten létezik, ebből kifolyólag pl. a hajléktalanság nem létező jelenség.
A holland lányoknál az időnként hajmeresztő öltözködés mellett viszont nagy előny az, hogy gyerekkoruktól rengeteget bicajoznak és ez egészen elképesztő eredményekkel jár, néha az ember szó szerint nekisétál/teker egy oszlopnak....

montroyal ( CAN qc) 2016.05.08. 05:35:38

@adg: OK next time ... nagyon orultunk mindennek ahova elvittetek super nap volt... Koszi Erika & Istvan

Fánkevő Fáncsi 2016.05.08. 08:20:10

Még nem találkoztam olyan holland mandróval aki ne értette volna jól az angolt. Szinte második anyanyelvük. Tényleg a gázszerelő is beszéli, igaz a cikk.
Olyannal viszont találkoztam jópárral, akinek gyakorlatilag tökéletes az angolja, akár amcsinak is gondolhatnád. Brittnek csak azért nem mert hiányzik az az kemény akcentus.

Na most képzeld ezt el itt Magyarországon. Ajjjajajaj. A jutyubon rám szoktak szólni a magyarok, mikor angolul szólok egy külföldihez, hogy mi van szégyellem hogy magyar vagyok ? Beszéljek csak magyarul, az a külföldi meg tanuljon meg magyarul, ha egy magyar oldalon akar kommentálni.

Enterprise 2016.05.08. 08:20:16

És a drogozás a " kávézokban" arrol nem esik szó?

arncht 2016.05.08. 08:21:00

Hollandok es a tobbi german nep konnyen tanulja a nyelvukhoz nagyon hasonlatos angolt. Nem csoda, hogy sokkal nagyobb aranyban beszelik ezekben az orszagokban, mint pl a latin, szlav etc orszagokban. Neha a holland sem tunik kevesbe erthetonek a nemethez kepest, mint nemelyik osztrak dialektus.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2016.05.08. 08:21:27

A cikk elején van egy komoly tévedés...
A hollandok nem büszkék a múltjukra, mert nem is tudnak róla sokat és a legtöbbjüket nem is érdekli. Van egy erős jövő-orientáció a gondolkodásukban, ami számunkra furcsa lehet. Az iskolában alig van történelem oktatás, így egy átlag holland ha megmondja, ki volt az első királyuk, az kb a maximum. Külföldi történelemről semmit nem tudnak.

sellőlány 2016.05.08. 08:34:42

@csib: Ez teljesen igaz. Erről is volt már szó egy korábbi posztnál, de úgy látszik, ahány poszt, annyi vélemény. De azért leírom még egyszer... egy holland akkor büszke a nemzetére, ha nyernek egy fordulót a foci vb-n. Vagy amikor Koningsdag (volt Koninginnedag) alkalmából.narancssárgába öltözve parádézhatnak az utcákon. ;-)

micsoda? 2016.05.08. 09:07:04

Hasznos olvasnivaló, azért is, mert köztudottan sok holland vett Magyarországon házat, és tölt hosszabb rövidebb időt itt.Például az én harmadik szomszédom is holland.

12karora 2016.05.08. 09:08:37

Bocs, nem olvasom vegig a kommenteket, de 2 riportalany el van tevedve.
1) ha most keszult az iras, akkor foci EB lesz, nem VB, amire jelesul nem jutott ki a valogatott. Es amugy ok pont olyanok, ha nincsenek kint, nagyban leszarjak a sportesemenyt.
2) a ruszli is nyers hal.

Határátkelő 2016.05.08. 09:10:34

@12karora: Izé, hát senki nem írta, hogy most futball-világbajnokság lesz. A szöveg így szól: "ha valami nemzeti ünnep vagy éppen futball-világbajnokság van". Ez nem feltételezi azt, hogy most lesz vb, miként azt sem, hogy nemzeti ünnep van.

SzZoole 2016.05.08. 09:33:55

@blackhairlady: az hat,a nejem mutatta es masolta ki.en meg bemasoltam ide:)

is 2016.05.08. 09:35:22

a cim nem OK. helyesen "Isten megtermtette a vilagot, de Hollandiat a hollandok teremtettek"

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2016.05.08. 09:37:18

Ami lemaradt pl:
Egyfolytaban szipognak. Ismerik a zsebkendot és megis. Arra gyanakszom, h a bicon necces kifujni, utana meg mar minek?:) A csajok is siman csinaljak. En meg szep csendben behanyok. A multkor egy Holland sraccal beszeltem Errol. O azt mondta, szerintuk a hasznalt zsepi szorongatasa gusztustalan. 1:1.:)
Az utcan sokszor nem talalni kihelyezett kukat, csak frekventalt helyeken. Viszont a szemetet szelektiven gyujtik.
Fuvet leginkabb a turistak szivnak. A coffeeshopok kornyeken hollandot nem sokat latsz. Errol mondta egy Holland kolleganom,h tinikorukban altalaban toljak egy ideig ,mert buli, aztan leallnak vele. Tudjak, h legal is, barmikor lehetne, de nem igenylik.
A biciklin meg orultek. Jobb oket elengedni, mert amugy letarolnak. Ami fura, h este hazafele is rohannak. Tkp mindig rohannak.:) A fuggony nem divat, de sosem latsz ablakban alldigalo, kifele kukkolo hollandot.

is 2016.05.08. 09:39:44

@Hari Seldon 2: Nem tudom, hogy komolynak vagy iccesnek szantad, de igazi magyaros reakciot adtal. az utolsora azert jelzem, hogy Mo-n ez tortenik, de ha Hollandiaban ez tortenik, akkor a fonok nagyon hamar talalja magat egyedul, csupa kezdovel, akivel nem megy semmire. Es aztan jon az o fonoke kerdezoskodni...

Rébusz 2016.05.08. 10:05:44

Való igaz, ahány poszt, annyi vélemény. Egy ország sem teljesen egységes, főleg azok, amelyek régiói önálló tartományként szerepelnek. A leggings más országokban is gyakori szoknyával, nem csak a hollandok sajátja. Ausztriában még a kislányokon is gyakran ezt látni télvíz idején is. Történelem: szeretik felemlegetni, ha nemesi vér folyik az ereikben, sokan tartják ezt magukról. A számunkra furcsábbnál furcsább ketsztnevek halmozása sem ritka. Az antibiotikum elutasítása más nyugati ország sajátja is, viszont ott emiatt több olyan gyógyszert is használnak,szteroidos ill. egyebet olyant, ami nálunk vagy tiltott vagy gyerekeknek nem is adható.

Rébusz 2016.05.08. 10:05:52

@A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron: akkor olyanok, mint a japánok. Náluk sem illik náthásan zsepkendőt használni.

Galaxhopen [Swe] 2016.05.08. 10:14:35

@sellőlány: De igen, csináltak 2. évadot a Welcome to Sweden-nek (tavaly adták az itteni tévében). Most már DVD-n is megjelent, pl. az angol Amazonon is lehet kapni.

Viszont azt olvastam, 3. szezon nem lesz.

domel 2016.05.08. 10:35:08

Függöny nélküli világ, és régen hollandok töltötték meg a nudista strandokat, de az internet beköszönte óta ezzel eléggé leszoktak

Willkommenskultur 2016.05.08. 10:35:16

@Rébusz: Az oroszoknál sem illik zsebkendőt használni.

Elsőszámú Közellenség 2016.05.08. 10:55:56

Én még soha nem jutottam el a tudatosságnak arra a szintjére, hogy a borsó- és bableves között hasonlatosságot fedezzek fel. :)

Rébusz 2016.05.08. 10:56:06

@Willkommenskultur: nahát, ez érdekes, akkor ők máris találnának egy közös nevezőt, hiába kelet és nyugat.

Willkommenskultur 2016.05.08. 11:11:28

@Rébusz: Az Eu-ban élő oroszok szóba sem állnának holmi jöttment hollandokkal.

Először is sznobok, és csak jól öltözött emberekkel állnak szóba. Másodszor mi sem áll távolabb az oroszoktól mint a puritán, spórolós életmód.

sellőlány 2016.05.08. 11:18:51

@Galaxhopen [Swe]: Ah, köszi az infót, utána fogok nézni. Igazság szerint az első részben szinte minden közhely és poén megvolt, ezért is érdekelt, mit lehet még kihozni a témából. :-) Az mondjuk érdekes, hogy egy amerikai szemmel feldolgozott nemzeti téma eladható a svéd tévében.

sellőlány 2016.05.08. 11:38:50

@Galaxhopen [Swe]: Mint ott előtől még megkérdeznék egy dolgot. Június elején tervezünk Stockholmban pár napot eltölteni. Airbnb-n keresztül keresünk szállást, két számukra szimpi, Stockholmi környéki hostnak (az egyik echte svéd, a másik egy feka-svéd :-) is írtunk. Semmi választ nem kaptunk az érdeklődésünkre, az egyik ugyan elfogadta a foglalásunkat, aztán 2 perc múlva törölte. A másik nem válaszolt, aztán eltűnt a rendszerből. Nekünk jó referenciák vannak és eddig még minden host jelölt válaszolt, akkor is, ha nem volt elérhető a lakása a kérdéses időpontban. Kissé fura. Swedish style airbnb???

2016.05.08. 11:58:21

@csib: Ez tenyleg igy van? Errol nem tudom, mit gondoljak, egyreszt, teljesen le vagyok dobbenve, hogy lehet, hogy alig tudnak a tortenelemrol, nem felnek tole, hogy megismetlik, tudnak-e kontextusba helyezni dolgokat, stb... ez azert elegge elborzaszto igy... Masreszt viszont, ha elkepzelem, milyen lenne egy olyan orszagban lakni, ahol nem foglalkoznak a multtal, ahol nem omlik az ujsagokbol meg TV-bol meg a radiobol a poshadt, peneszes nosztalgia meg a mindenfele visszasiras, meg nem az a fo erv a vitaban, hogy a te apad mit csinalt a mikor, es bezzeg a "bekebeli" idokben, es nincsenek ilyen multtal kapcsolatos erzelmek, meg serelmek, hat, azt lehet, hogy egy hatalmas felszabadito, megkonnyebbules lenne megtapasztalni :D

sellőlány 2016.05.08. 12:13:07

@mojyo: A felszabadító érzés lehet, hogy jó lenne, de annál zavaróbb, hogy így csak felszínes beszélgetésekbe tud belemenni az ember. Nem azt mondom, hogy én mindenkivel a hanzavárosok hadviseléséről szeretnék beszélgetni, de azért mindig lenyűgöz, ha valaki tud és akar a saját kultúrájáról mesélni. (A férjem mesélte, hogy az ő idejükven még kint voktak az osztálytermekben a térképek a holland gyarmatokról és saját kérésére még kaphatott földgömböt szülinapra. Na, manapság ez már felejtős. :-) Én hiába akarnék és tudnék mesélni, sokan ott azt sem tudják, hol van pontosan Magyarország. "Valahol Németország után." Nem egyszer hallottam. Az ottani idősebbek ugyan képeznek némi kivételt, de már sajna kihalóban vannak. Jövő héten legyünk meglátogatni egy 90 éves nagybácsit, aki valaha folyami hajón volt kapitány. Ő biztos tudna érdekes sztorikat mesélni, bár sajna már eléggé kihagy az emlékezete.

2016.05.08. 12:18:45

@sellőlány: Igen, nyilvan, elszornyedtem enis elsore, es az elso reakciom nekem is ez volt, abszolut ertheto, es baromi faraszto lehet, foleg, hogy nem csak a tortenelemmel, hanem a foldrajzzal, gazdasaggal, a vilaggal sincsenek kepben, az engem is le szokott dobbenteni, hogy az en kollegaim is olyan baromsagokat kerdeznek... de a mult imadata pedig atjon a mediabol, es az is faraszto tud lenni, ez az allando propaganda meg a nosztalgia, meg ezek a dolgok, csak erre mondtam, hogy kiprobalnam, hogy milyen lehet ezek nelkul elni :D De amit irsz, hogy nem lehet szinte senkivel sem melyebb dolgokrol beszelgetni, ez valoszinuleg kiboritana egy ido utan. :D

átlátó 2016.05.08. 12:24:40

Amsterdam egyik kedvenc városom, de ebben a posztban annyi "egyébként" volt, hogy ezt egyébként az M1 riporterei, tudósítói is megirigyelhetnék egyébként.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.05.08. 12:49:48

@montroyal ( CAN qc): nagyszerű lehetett! Ez tényleg holiday of a lifetime.

HgGina 2016.05.08. 13:14:07

Üzleti érzékük az van, nem véletlen van annyi pénzük. Egyetlen más nációból valók olyan magas arányban nem csaptak be, mint a hollandok. Biztos én vagyok tehetségtelen.
Tipikus "apró betűs halvány szürke szöveg a boríték leragasztott belső hajtókájára" népség.

min 2016.05.08. 13:51:27

Nem tudom mennyire általános de az étkezéssel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy egy családi kajálásnál nem szokás a repeta. Ha illendőségből csak keveset szedsz a tányérodra akkor hoppon maradsz mert ahogy mindenki szedett, viszik is el az asztalról. Más is tapasztalt ilyen a mélyalföldieknél?

efi 2016.05.08. 14:38:18

Milyen foci vb van most ?

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.05.08. 15:10:04

@A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron: Nekem más a tapasztalatom (Eindhoven és Utrecht), a fiatal holland-arab srácoktól az országúttal egyidős tengerész papákon át a merciből kiszálló magas-szőke sztereotip üzletasszonyig kb. mindenféle figurával találkoztam már shopokban.

2016.05.08. 15:23:29

@sellőlány: Amugy ez erdekes, amit mondasz, hogy azt se tudjak hol van Magyarorszag... mert en gyerekkoromban (apukamon keresztul foleg), rengeteg hollanddal talalkoztam, es minddel Magyarorszagon, kesobb persze nem csak. :) Ok nagyon szerettek, lakokocsis kempingesek kozott is volt egy csomo, hogy a fesztivalokat ne is emlitsem... azt persze nem tudom, mennyit tudtak ugy igazabol az orszagrol, de nyitottak voltak annyira, hogy eltalaljanak, szoval ezt, hogy foldgomb sincs otthon, ezt nem gondoltam volna.

vuvuvu2 2016.05.08. 15:55:34

klisé-gyűjtemény, nesze semmi fogd meg jól.

Galaxhopen [Swe] 2016.05.08. 16:08:28

@sellőlány: Szerintem vicces volt a második menet is, van benne többek között pl. családi sielés, táppénzes sztori, leánykérés... Ha tetszett az első évad, akkor ez is tetszeni fog, szerintem.

Galaxhopen [Swe] 2016.05.08. 16:16:19

@sellőlány: Bevallom, Airbnb-témában teljesen tapasztalatlan vagyok. Azért az alapvető optimizmusom azt mondja, hogy még ha tényleg link is ez a két jelölt - amit nem tudunk biztosan -, az nem reprezentatív, azaz semmit nem jelent az összes svéd szállásadót tekintve (vagy akár az összes svédre). Lehettetek szimplán pechesek is.

Azért arra a delikvensre rákérdeznék - gondolom, van ilyen lehetőség a rendszerben -, aki törölte a visszaigazolást, hogy mégis mi az ábra? Lehet, hogy szimplán amatőr és tévedésből csinálta?

Tudom, naiv vagyok :-) De nekem általában nagyon jó tapasztalataim vannak. Mi anno couchsurfing-gel utazgattunk Svédországban és mindenki, akihez szerencsénk volt, extrém korrekt volt.

Galaxhopen [Swe] 2016.05.08. 16:38:38

@sellőlány: "Az mondjuk érdekes, hogy egy amerikai szemmel feldolgozott nemzeti téma eladható a svéd tévében."

Ja igen, ehhez a következő dolgok kellenek:

1) A svédek többsége odavan az USA-ért. Alapszabály: igyekezz baromi gyorsan svédül megtanulni, ha itt élsz/dolgozol (amit aláírok én is). Viszont ha speciel amerikai vagy, az menő és nagyon szívesen beszélnek veled angolul - nem kapsz szemrehányásokat, amiért x év után még csak annyit tudsz mondani, hogy "hej!".

2) A svédeket baromira érdekli, hogy hogyan látják őket a külföldiek. Jópár könyv is megjelent már a témában, ami szinte kimeríthetetlen.

3) Greg Poehler, a sorozat kitalálója/írója/főszereplője annak az Amy Poehlernek a testvére, aki Svédországban is nagyon népszerű (bár ez talán inkább ahhoz kellett, hogy legyen egy nagy név + finanszírozás a projekt mögött).

Ezeket összekombinálva talán már nem is olyan meglepő, miért vevők a svédek a Welcome to Sweden-re...

sellőlány 2016.05.08. 19:59:05

@mojyo: Nem tudom, hány éves vagy, feltételezem a késő 80-as, korai 90-es évek hollandjaira gondoltál, akik most már nyugdíjas korúak. Ők még egész nyitottak voltak erre a régióra, nemcsak az olcsóság miatt, hanem az ország szépségei, a jó kaják és a barátságos fogadtatás miatt. Ha egy mostani 40-est kérdezel, alig van bármi képe Kelet-Európáról, ha egy 20 évest vagy fiatalabb az, elég lesújtó lehet a válasz. Persze vannak kivételek - a mi ottani családunk is ilyen, de tény, hogy ők is azóta járnak ide, ismerjedtek meg a régióval, amióta mi itt élünk. Törökország, Spanyolország, a holland érdekeltségű karibi régió sokkal előbb lesz az úticéljaik között, mint Kelet-Európa. A fiatalok látványos érdektelensége más kultúrák, nemzetek, szokások iránt elképesztően lelombozó. Fontosabb a jó telefon, a bulizás, füvezés. Mi a legidősebb unokaöcsinek egy virtuális repjegyet ajándékoztunk a szülinapjára, amit akkor kap meg, ha abszolválja a vizsgáit. Imádna itt lenni, de mégsem motiválta annyira, hogy befejezze a tanévet. Múlt héten kapott halasztást. :-( De az új telója (iPhone) azonnal lett, miután széttörte a korábbit.

sellőlány 2016.05.08. 20:16:07

@Galaxhopen [Swe]: Tök érdekes, amit írtál a svédek Amerika vonzalmáról. :-) Az Amy-Greg testvérpárt (főleg a csajt) már ismertem korábban, de azt nem tudtam, hogy ők ott ilyen nagy sztárok voltak a sorozat előtt. Az első epizódok elég bárgyúnak tűntek ugyan, de később jobb lett a sztori, úgyhogy összességében bejött a sorozat. Az külön tetszett, hogy amikor a fickó visszament Amerikába a svédesedett stílusával, akkor ott néztek rá furán. (Önirónia). Az airbnb-n nem adjuk fel a keresést, pár nap és pihenés után épp most írtunk a kétmacskás Oskarnak, reméljük, ő már válaszol. :-D

sellőlány 2016.05.08. 20:27:43

@mojyo: Ja igen, kivételt képeznek azok a 20 évesek, akik többezren elvonatoznak, repülnek Budapestre a Sziget és a bulinegyed miatt. Ők nyilván tudják, hol van Budapest, mert ide kell találni a fergeteges buliért cserébe. De kábé ennyi az érdeklődésüket fókusza. A hétvégi haciendánkhoz közeli Várgesztesre is kolóniákban járnak a holland családok, ahol jól el is vannak 1-2 hétig egy kupacban. Néha eltévednek félénk is, főleg a helyi cukiba, de ez sem jellemző annyira.

sellőlány 2016.05.08. 21:54:48

@Galaxhopen [Swe]: Oskar is küldött egy elutasítást érdemi válasz nélkül, noha a calendarja szerint a hely szabad. :-( Át fogom írni a profilunknál, hogy nemzetisége: amerikai. :-D

Galaxhopen [Swe] 2016.05.08. 22:37:44

@sellőlány: Hmmm... hát ez már nem fog kiderülni, hogy miért mondott nemet. Drukk, hogy találjatok helyette jobbat (anélkül, hogy amerikaiba kellene átmennetek :-) ).

BéLóg 2016.05.08. 23:21:49

Az a holland sofőr, aki a lakókocsiját vontatva százzal a belső sávban megy teljes öntudatosan a német autópályákon...
Nem véletlenül mondják a szomszédban: Hollandiában aki legalább háromszor megbukott a vizsgán, annak azután sárga rendszámtáblát adnak :-)

Evain 2016.05.09. 11:50:26

Óbanyek, hát én is pont akkor voltam nyaralni, mikor idéztek tőlem? :D
Azért adg kolléga kedvéért leírom, hogy a rizs az nem kockázva van, hanem előfőzve, hogy már csak két percet mikrózni kelljen. :D

Meg képzelj el egy olyan nációt, ahol képesek az alábbi terméket reklámozni, mert van piaca:
előfűszerezett zsírpapír, amibe csak behajtogatod az csirkemellet, és serpenyőben alacsony lángon szépen megsütöd vele.
Esküszöm nem hittem el elsőre.
Ennek a korábbi változata a sütős zacskó. Fűszer a zacsiba, mehet bele a csirke, aztán elég bevágni a sütőbe. És ezt így egy tasakban (fűszer+zacskó).

adg 2016.05.09. 13:21:38

@Evain: oh, pedig mar azt hittem, hogy felkockazak a rizset. :D

A fuszeres zsirpapir nagyon komoly. A sutozacskot pedig mar lattam mashol is, minalunk nem fordulhat elo, van egy sulyos fobiam, ami ellehetetleniti, hogy a mi csaladunkban muanyagban suljon-fojon valami. Legalabbis ez biztos nem eszek belole. :D. Nincs szilikon sutoforma, muanyag vizforralo, zacskoban fozendo rizs vagy virsli kotonban fozve. Nem tudom, honnan jott, de sajnos ezzel kell a csaladomnak egyutt elnie. :))

Evain 2016.05.09. 13:52:38

@adg: ugyanmár, mutass valakit, akinek nincs valami hasonló nünükéje. :D
Tudnád nekem mennyi ilyenem van? :D És ahogy öregszem, egyre több lesz :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.10. 18:06:01

@mojyo: "medvecukornak csufolt autogumi kevereket"
Bróhaha... :D
Hát ja, ez erősen skandi dolog is egyben, itt a svédeknél is erősen dívik.Ilyen sós-negrós féle is van belőle, hát valami rettenet, már szagra is.Én amúgy fúgázóanyagnak nevezem, főleg azt, amelyik ilyen hosszú, vékony gumicsík, mint az ablaktörlőé...
:-))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.10. 18:22:07

@Der echte Weihnachtsmann: Igen, igen...ez is bróhaha... :D
Mikor nyáron elkezdenek vetkőzni a gyönyörű bestellák, akkor az életveszély az autókra és férfiakra nézve, főleg a szinglikre...
Rettenetes potenciális veszélyforrások tudnak lenni, Pesten meg aztán pláne... :D :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.10. 18:26:40

@montroyal ( CAN qc): Motroyal bá, rakd már ki lécci valami normális helyre is.Nekem itt nem jön be semmi a faszbúkos linkekből...

Kálosi Szilárd 2016.05.11. 12:21:07

@vacsad: Szerintem nem igaz, hogy nem letezik hajlektalan. Igenis vannak, csak ha jol tudom nem aludhatnak az utcan. Megesett velem, hogy parszor penzt kertek tolem (es meg az eurot is keveseltek..)

inebhedj - szerintem 2017.08.03. 16:01:58

Ha a férfiaknak nem tetszik a macskanadrág, és őszintén - érzékenyebb lelkűek számára már-már durván - megmondják a véleményüket azonnal, akkor hogy lehet, hogy mégis hordják a nők?

Almandin 2017.08.03. 18:28:00

@sellőlány: Az nekem is szimpatikus, hogy nem szaladgálnak mindennel orvoshoz (én se szoktam apróbb nyavalyákkal). Viszont abban van igazság, hogy egy enyhébb tünet, főleg, ha hosszabb ideig fennáll, utalhat súlyos betegségre is (pl. torokfájás, ha hosszabb ideig nem csillapodik, gégerák tünete is lehet). Ebből a szempontból nem a legjobb hozzáállás.

Almandin 2017.08.04. 15:04:50

@inebhedj - szerintem: Úgy, hogy sok férfinak meg tetszik. Másrészt egy nő elsősorban a saját jó közérzete miatt vesz fel bizonyos ruhadarabokat, nem feltétlenül azért, hogy egy férfinak tetsszen.
A magas sarkú cipő se tetszik pl. minden férfinak.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása