oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2016. március 10. 06:49,  Hygge és smørrebrød avagy barátságtalanok-e a dánok 188 komment

2016. március 10. 06:49 Határátkelő

Hygge és smørrebrød avagy barátságtalanok-e a dánok

Dánia sajátos helyzetben van, kissé mintha egyfajta hídszerepet töltene be Skandinávia és Európa többi része között. Egyszerre tűnnek kissé zárkózottnak és lazának, a nyelvük nem értő füllel hallgatva finoman szólva is komplikáltnak tűnik – na, ezek voltak az előítéletek. Ma azt nézzük meg, mi igaz belőlük.

dania_koppenhaga_foto_pixabay_com_skeeze.jpg(Fotó: pixabay.com/skeeze

Dánia és a dánok esetében is igaz az, mint minden országnál és népnél, hogy csak akkor tudunk rendesen beilleszkedni, ha megértjük a szokásaikat, mit miért tesznek, illetve milyen elvek mentén élik az életüket. Ha felkészületlenül érkezünk, akkor sok kellemetlen félreértés adódhat és a saját magunk életét nehezítjük meg, még akkor is, ha a fogadó ország elég sokat tesz a beilleszkedésünk elősegítése érdekében (például az ingyenes nyelvtanfolyamokkal).

Barátságtalanok?

Az egyik első és legfontosabb előítélet a dánok kapcsán, hogy hidegek és zárkózottak. Az biztos, hogy a buszmegállóban nem feltétlenül fognak vadidegennel leállni beszélgetni (bár még ez sem biztos), ugyanakkor ez legalább annyira köszönhető annak, hogy tiszteletben tartják a másik privát szféráját, mint a jele valamiféle hidegségnek. Egyszerűen társadalmi szempontból értékesebb a magánélet tisztelete, mint a csevegés.

A blogra korábban érkezett írásokból is azt lehet leszűrni, hogy a dánok távolról sem egy barátságtalan népség, inkább arról van szó, hogy van egy határ, amit nem (vagy csak nagyon nehezen) lépnek át, vagy mint azt Ennike írta, létezik egy üvegplafon. 

„A dánok kedvesek, segítőkészek, barátságosak, de aztán van egy fal, azt nehéz átlépni. Szerintem a nők többsége nagyon natúr, a fiatalok, borzasztó ízléstelenül öltözködnek általában szürke és fekete göncökben, nincs frizura, csak hosszú haj. Télen magas sarkú cipő, harisnya nélkül. A férfiak egyáltalán nem udvariasak, simán be- és kimennek előttem, meg terhes nők előtt is."

Fecó például már sokkal pozitívabban látja őket, szerinte Dánia a világ egyik legszabadabb és legboldogabb országa: „Rengeteg a pozitív, mosolygós ember. Látszik rajtuk, hogy kiegyensúlyozottan élik mindennapjaikat és nem sok gondjuk van. Imádom, hogy ha kimegyek az utcára szinte biztos, hogy pozitív dolog fog történni velem és a környező boltokban ahova gyakrabban járok, már kb. a 3. alkalom után ismerősként köszöntenek az eladók (kell is a jókedv, amikor az ember az árakra néz)”.

Az, hogy a dánok zárkózottak-e, nézőpont kérdése, és persze attól is függ, hogy az odaérkező határátkelő miként szocializálódott, elvárja-e a kellemes csevegéseket, vagy éppen ellenkezőleg, jól elvan magában és szereti, ha békén hagyják.

„A dánokat rendkívül jól szituált, mosolygós, segítőkész embereknek ismerem. Kapkodásnak nyoma nincs életvitelükben, nézzük akár a munkavégzést (eltekintve a köz szolgálatában álló egyenruhásoktól és pár másik arctól), akár a többi szabadidős tevékenységet.

Ugyanakkor az is elmondható róluk, hogy viszonylag távolságtartóak a külföldiekkel szemben. Természetesen velük is végtelenül kedvesek, de azért érezhető, hogy nem úgy állnak hozzád, mint egy dánhoz. Ez a távolságtartás inkább a kisebb településeken jellemző, Koppenhágában kevésbé, ahol nagyjából minden második ember ázsiai, afrikai, és még amit el lehet képzelni” – írta Marci.

Munkahely

A munkahelyen is érzékelhető ez a kettősség: egyfelől öltözködésben, viselkedésben lazák tudnak lenni, ugyanakkor meglehetősen ritka (pláne a külföldiekkel), hogy a munkahelyi kapcsolatok magánéletbeli barátságokká alakuljanak át, azaz ne várjuk el, hogy a kollégáink meghívjanak magukhoz.

Az, ha valaki beenged a saját otthonába, nagyon komoly dolognak számít, és a kapcsolat egy teljesen más szintjét jelenti, és ne is nagyon várjuk el, hogy ez megtörténik, ahhoz általában hosszú idő és régi ismeretség kell.

Más a helyzet akkor, ha a pár egyik fele dán, ilyenkor azért értelemszerűen egyszerűbb a helyzet, de ezt talán nem is kell mondani. Szóval ne várjuk el a munkahelyi barátságokat – figyelmeztetett Búgócsiga is.

„Munkahelyi barátságok nem igazán léteznek, mindenki mindenkivel jóban van, jól elbeszélget, de a munkahelyi és magánéletet igyekeznek teljesen elválasztani. Nagyon ritkák a dán-külföldi vegyes baráti társaságok. Ilyenek szinte csak akkor alakulnak ki, ha van a társaságban egy dán-külföldi pár. Nálunk is a barátaink 80% külföldi.”

Más kérdés, hogy azért tehetünk a munkahelyi jó kapcsolat kialakításáért, például azzal, ha meghívjuk a kollégáinkat egy kávézóba vagy egy italra munka után – ez ráadásul jó középút is lehet. Mindenesetre ne vegyük nagyon a szívünkre, ha esetleg páran udvariasan, de visszautasítanak.

Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan (a többi északi néphez hasonlóan) nagyon lazák a munkahelyen például öltözködés tekintetében, ami egyfelől kellemes dolog, ha valaki nem szereti a túlzott eleganciát, másrészt figyelni kell arra, nehogy túlöltözzük a másikat, ami viszont kínos helyzetet eredményezhet.

„Ha épp csak egy mindennaposnak mondható irodában eltöltött munkanapon, tárgyaláson vagy vállalati meetingen kell részt venni nem pedig az év legfontosabb eseményén, rögtön előkerülnek a farmer nadrágok, rövid ujjú ingek/pólók és hasonló hétköznapi darabok.

Először még veszi az ember a fáradtságot, hogy felölti a szmokingot, ha tárgyalásra megy — még akkor is, ha az éppúgy informális, mint a farmer+ing párosítás — de később rájön, hogy ez nem feltétlenül fontos. Persze van az a szint ahol, tartania kell magát mindenkinek a formaságokhoz, de kellemetlen lehet, ha túlöltözzük a másik felet.” (Marci)

Nyelvtudás

Angolul gyakorlatilag mindenki beszél (ráadásul jól), tehát a hétköznapokban simán elboldogulunk, mi több, a munkahelyen sem lesz különösebb problémánk (olyannyira nem, hogy vannak cégek, ahol az angol a hivatalos nyelv, de legalábbis az angol is).

Egy ilyen helyzetben az ember könnyen elkövetheti azt a hibát, hogy lelazsálja a nyelvtanulást, ami viszont komoly hiba, hiszen beilleszkedni mégis csak akkor tudunk majd igazán, ha beszéljük a nyelvet – ez volt Búgócsiga tapasztalata is.

„Munkahelyeken, ha nem egy nagyon nemzetközi közegben dolgozol, minden nem munkával kapcsolatos beszélgetés dánul folyik, és szélmalomharc őket arra bírni, hogy esetleg angolra váltsanak. Ha egy-egy ebéd alkalmával ez sikerül, az már nagy dolog.

De ugyanez igaz bármilyen szabadidős foglalkozásra, legyen az sport vagy táncóra. Mikor elkezdtem dolgozni, már két éve tanultam a nyelvet, és kikötöttem, hogy ha lehet, angolul csak akkor beszéljenek hozzám, ha már nagyon bambán nézek.

Ennek köszönhetően, mára szinte mindent megértek, bár a beszéddel még mindig gondjaim vannak. A dán kiejtés a lehető legborzalmasabb, amivel valaha találkoztam.”

A kiejtésre rögtön visszatérünk, előtte annyit, hogy a dánok maguk is komolyan veszik a nyelvtanulást és a külföldiek integrációját, ennek jele például, hogy három évig jár az ingyen nyelvtanfolyam, amit érdemes kihasználni.

„Hihetetlen hangokat képesek kipréselni magukból, amiket csak nagyon hosszas gyakorlás után lehet pontosan elsajátítani. Nyelvtudás nélkül sem vagyunk teljesen elveszve, ugyanis gyakorlatilag nincs ember, aki ne beszélne angolul, hála az angol nyelvű TV-programoknak és a két nyelv hasonlóságának, azonban mint már tudjuk, ez nem minden..." (Marci)

Gasztronómia

A dánok is szeretik a hasukat szilárd és folyékony táplálékkal megtölteni, utóbbi esetben a sör a nyerő, olyannyira, hogy egészen a legutóbbi időkig teljesen normális látvány volt az, hogy emberek ebédidőben (vagy még korábban) bedobtak egy sört. Ma ez már nincs, mert tilos, de azért na. A sör persze maradt, de csak mértékkel.

Ami a szilárd táplálékot illeti, az rendkívül változatos, az utcai hot dogostól a világ egyik legjobb éttermének számító koppenhágai Nomáig terjed a skála. Ráadásul odafigyelnek a minőségi alapanyagokra is – írta Ennike.

"Általában nagyon minőségi termékek vannak. Isteni sajtok, de minden tejtermékük felső kategória. Mindenki nagyon sok nyers zöldséget eszik (harapják a kígyóuborkát, nyersen eszik a brokkolit, karfiolt, gombát, zöldborsót és a sárgarépát almaként rágcsálják úton, útfélen), de... ugyanennyire imádják a gumicukrot, főleg az édesgyökér ízűt – lakrids -, ami még csípős is és sós is - már én is szeretem."

dania_smorrebrod_foto_flickr_com_angermann.jpg(Fotó: flickr.com/angermann) 

Itt érdemes megemlíteni a smørrebrød névre hallgató szendvicset, ami tulajdonképpen egy szelet (rozs)kenyér megvajazva (ebből a smør a vaj és a brød a kenyér), a tetején mindenféle jóságokkal, például hússal vagy hallal, sajttal, zöldségekkel (ez a pålæg). Nem csak finom, még jól is néz ki. Ja, és általában késsel-villával eszik.

A hygge és az egészséges életmód

A hygge a dán kultúra és filozófia központi része, gyakorlatilag lazulást, pihenést jelent: valami finom kaja, barátok, esetleg egy jó könyv – szóval az élet értelme gyakorlatilag.

„Jellegzetes dán vonás az ún. „hygge" amikor csak otthon ülnek az emberek, teáznak gyertyafény mellett, beszélgetnek, könyvet olvasnak, szóval relaxálnak. Igazából a helyi kritikán aluli időjárás tekintetében nem véletlenül alakulhatott ez ki” – írta Marci.

dania_hygge_foto_pixabay_com_jedidja.jpg(Fotó: pixabay.com/Jedidja)

Ami az egészséges életmódot illeti, a dánok elég nagy hangsúlyt fektetnek rá, mind az étkezés, mind a sport terén (erre szintén Marci hívta fel a figyelmet): „Az üzletekben mindent meg lehet találni ami öko, bio, light, ultralowfat, 0.1, barna, magos és Magyarországon nem feltétlen kedvelt. Ami az érdekessége ezeknek, hogy nem szükségszerűen drágábbak, mint azok az áruk, amiken nincs ilyen és/vagy ezekhez hasonló címke.

A kondibérlet — jógával, zumba oktatással, kidolgozott testű edzőtársakkal, tokkal-vonóval — is a megfizethető kategóriába tartozik mindenki számára.

Egy átlag dán munkanapon, a helyiek reggel 8-10 óra környékén megkezdik a munkaidejüket. Az elvetemültebb sportfanatikusok ezelőtt még futnak pár km-t, leúsznak pár hosszt az uszodában, a kevésbé fanatikusok pedig beülnek egy kávéra meg szendvicsre valamelyik kávézóba."

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az eddigi posztok, és a fent leírtak alapján nekem a dánok kifejezetten szimpatikus népségnek tűnnek. (A korábbi írásokon kívül a poszthoz az Expat arrivals oldal cikkét használtam fel.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kultúrsokk Dánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr158459146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ennike (DK) 2016.03.10. 17:53:54

Nagyon reg nem nem olvastalak benneteket, es nem kovettem a blogot, mert amikor elkezdtem, akkor 8-9 honapig fuggove valtam, es ezt nem akartam. Neha benezek, ha raerek elolvasom a kommenteket is. Ma igy keso delutan beneztem es, ha Dania, akkor kihagyhatatlan. Ma sincs turelmem vegigolvasni a kommenteket, de irok egy hosszabb hozzaszolast.

Ennike (DK) 2016.03.10. 18:44:50

Majusban lesz 8 eve, hogy itt elek. Negy evig tartott kb a rozsaszin kod, levego, fatyol. Azota realitas van. Nem sokat valtozott a velemenyem, csupan melyebben, es jobban latok.Most is szeretek itt elni, es most is halas vagyok.
Azt erzekelem, hogy kicsit felhigult, es igen 8 eve folyamatosan megszigoritasokat, sporolasokat hallok. Csokkentettek a szocialis juttatasokat, a munkanelkuli. segely ideje 4 evrol ket evre csokkent, ezt akkor kapod, ha tagja voltal egy A kasszanak, es fizetted a jarulekot. Nehezitik az EU-n kivuliek csaladegyesiteset. Mult ev szeptemberetol engedelyezik a kettos allampolgarsagot, megszerzese hosszu folyamat, nyelvvizsgahoz es allampolgarsagi vizsgahoz kotott. Minden dragul itt is. Radikalizalodnak csoportok, tortentek merenyletek, lezarult a szabad hatar Svedorszaggal, ID nelkul senki nem utazhat a ket orszag kozott. Szoval a nepvandorlasnak itt is eleg kellemetlen kovetkezmenyei vannak. Egyre tobbeket kell eltartani a munkakeresoknek. a harmadik vilag analfabetai soha nem lesznek a dan munkapiac hasznos resztvevoi, ezt mindenki tudja. Jonnek es csak szaporodnak.. De szeretem a danok hozzaallasat. Volt egy tv vitamusor danok es svedek kozott, ahol a sved veres szaju feministak, a nemek neutralitasat szorgalmaztak. Azt hittem leesek a szekrol. Meg egy sved pszihiater is total ki volt bukva, a danok meg nagyon normalisan erveltek. Vagy lattam a svedeket ugyanilyen vitamusorban, ahol a bevandorlok befogadasat szorgalmaztak es elmarasztaltak Daniat.... A kovetkezmeny ismeros....
Kis nep, de valamit nagyon tud. A gasztronomiajuk vilaghiru, csakugy kapjak a Michelin csillagokat, a designjuk vilaghiru. a filmjeik, szineszeik fantasztikusak. Jotekonysaguk hallatlan. Tv reklamjaik fantaziadusak. Nem prudek. Nemzeti tv-n szombat este 20 orakor tema estet tartanak a noi, a ferfi nemi szervekrol, vagy ilyen cimmel, " Amikor a nagyi kefel" stb . En nagyon birom oket. Ennyi ev utan is a kiejtesem meg mindig vicces, nem tudom kimondani a "røged ørred" fustolt pisztrang szot, illetve ha mondom nem ertik.
8 ev alatt, annyi mindent elertem itt" egyedul" -amit 40 ev alatt masik ket orszagban eselyem sem lett volna. Jo szakmaval, tudassal, akarassal, kitartassal sikerult. Rengetegen ismernek es szeretnek. Sokaknal jartam, es sokan jartak, jarnak hozzam. Ettol fuggetlenul, a sok pozitiv elmeny, ellenere, hatalmas hullamvolgyben vagyok, eletkrizisben, ami publikus, a miertje nem. Ez utobbi mondatomra nem szeretnek kozhelyu "valaszmegoldasokat" kapni. Az elet eleg bonyolult tud lenni am.(legalabbis nekem, szemelyes megelesem alapjan)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2016.03.10. 18:49:28

@mojyo:

Más nevében nem beszélhetek, de én azért szeretek lemenni a térképről meg kicsi, kihalt falvakban lakni, mert kevesebb az inger, és ami van, az is sokkal kellemesebb.

A városokban állandó a zaj, de még ha ki is megy kirándulgatni az ember, mondjuk, Bp körül valahova, ott is folyamatos a zúgás a forgalom miatt. Néha szirénáznak. Állandó a fényszennyezés, még a legvilágosabb csillagképeket sem látni. Büdös is van. Kutyaszar meg húgy meg hajléktalanok szaga, csatornáké meg a forgalomé.

Mindig belém ütközik valaki, vagy megszólít. A bérletemet kéri, vagy pénzt, vagy rám dudál. Beszáll mellém a liftbe. 40 centire áll tőlem a metrón, zaj van, és bámulunk, és érzem a szagát.

Kint lenni valahol mélyvidéken sokkal jobban szeretek. A dny-i portugál csücsökben, ahol tavaly jórészt voltunk, egy 1000 fős faluban, ki szoktam/-tunk járogatni az óceánapartra, mindenhol friss növények vannak, a levegő illatos, és annyira kevés az ember, hogy amikor egy héttel később megint arra járok, felismerem a saját lábnyomom a porban, mert nem járt arra senki más. Csend van, és illatok, és tele van minden gólyákkal meg fecskékkel, és szerintem én tíz éve nem láttam fecskét. Oké, thaiföldön persze nincsenek, de Bp. belvárosában sincsenek. Se egy róka vagy egy őzike vagy akár csak egy tisztás virágokkal.

Lehet, hogy ez most nagyon hippis-nyálasan hangzik, de asszem, a kevesebb és kellemesebb inger a lényeg.

Izland például szerintem is szuper, gyakran nézegetem vágyakozva a szállásokat, hátha egyszer áttelelhetek ott, de hát annyi pénze se apámnak, se anyámnak.

Pedig egy pár csöndes, sötét, behavazott hónapot nagyon bírnék, amikor csak én vagyok ott meg a sarki fény meg a vodkásüveg (meg egy ideális világban a csajom meg egy kutya, természetesen).

Na így, remélem, érthető.:)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2016.03.10. 18:54:08

@mojyo:

Ja, és a civilizáció tárgyi nyomai, például a villanyoszlopok nem zavarnak egyáltalán. A szélturbinák meg kifejezetten hangulatosak szerintem, olyanok, mint valami nagy, fehér virágok.

Csak emberek ne legyenek, meg zaj meg büdös.

DieNanny CH 2016.03.10. 19:09:48

@mojyo:

"Igen, de a nyugalom miert jelenti egyben a messzeseget is, miert stresszes az emberek kozelsege? Ertem, hogy tobbnyire az, meg bennem is megtalalhato ez az erzes, de ennek mi lehet az oka? Ez erdekel engemet :)"

Hááát... Ha Isten a saját képmására teremtette az embert, az azt jelenti, hogy minden ember egyforma.
Márpedig melyik ember szereti, ha percenként szembesítik a hibáival???

:-)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.10. 19:38:09

@adg: Ja. Mondták hogy az övék. Igény van rá.

2016.03.10. 20:41:22

@LittleG (uk): Ezt akar enis irhattam volna :D Mondjuk nekem nem hianyzik a telek meg a bokrok moge bujas se, hanem mondjuk egy zoldseges boltocska folott nehany emelettel, ralatni a forgalmas utcara, az a legjobb :) Regebben azt hittem, hogy mi vagyunk a tobbseg, de amugy minel tobbet kutakodom a temaban, annal inkabb ra kell jonnom, hogy tenyleg kisebbseg vagyunk.

@Th's child: Azt hiszem ertem, ugy ertem, fel tudom fogni es azt hiszem at is tudom erezni, azt hiszem csak azonosulni vagyok vele keptelen, mivel en tokre nem ilyen vagyok, de pont ezert mindig erdekes ilyeneket olvasni, koszonom szepen a reszletes kifejtest.

Es koszi, hogy viragnak hivtad a szelturbinakat is, en is ezt gondolom roluk, csak sajnos nem mindenhol tul nepszeruek. Hmm, akkor megsem fugg ossze, hogy aki az izolaciot kedveli es az emberek hianyat, az a civilizacio jeleit is utalja, vagy legalabbis nem a te esetedben :D Tovabb kellene kutakodnom. :D

2016.03.10. 20:42:16

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Igazabol ez egy eleg bolcs meglatas amire nem is gondoltam meg, de valoszinuleg van neki alapja :)

Shanarey 2016.03.10. 21:10:36

@LittleG (uk):

Eme videóban egy pár évvel ezelőtti egynyári sláger szerepel és nem magyarul, ám ennek ellenére, az előadó egy bizony szívós szemű Mártáról énekel benne.

www.youtube.com/watch?v=hcm55lU9knw

Shanarey 2016.03.10. 21:18:42

@LittleG (uk):

Bocs közben láttam te ennek a dalnak az eredeti címét írtad le, nekem az nem mondott semmit, mert én csak a csúfnéven hallottam, vagyis a szívós szemű Márta verziót.

2016.03.10. 21:23:06

@Ennike (DK): Jöhetnél gyakrabban is. :)

**mimi** 2016.03.10. 21:34:46

@adg: akár a MacLoad lányaiban ( kedvenc ausztrál sorozstom)

adg 2016.03.10. 21:54:05

@diggerdriver: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Antarktisz-egyezmény

Annal egy picit azert tobb. Gronland hogy lett dania "resze"? Ott milyen nemzetkozi megegyezes volt? Helyiek is tapsoltak hozza?

LittleG (uk) 2016.03.10. 21:54:18

@Shanarey: Igen, az IHM honosította meg a szívósszemű szöveget, de azt, hogy Ne kiabálj! az eredetiben mondja, te linkeden is, 0:49-kor :)

Muscari 2016.03.10. 21:55:35

@LittleG (uk): Venator volt az, és már jó rég hazaköltözött. BPetya tartotta vele a kapcsolatot, de már ő sincs itt sajnos.

LittleG (uk) 2016.03.10. 22:11:54

@Muscari: tényleg, tudtam hogy nem Velociraptor, de valami hasonló

és tudsz valamit róla? otthon most jól érzi magát?

tényleg Bpetya szül. Pedró atya... pedig milyen jókat írt

LittleG (uk) 2016.03.10. 22:12:38

@Muscari: tényleg, tudtam hogy nem Velociraptor, de valami hasonló

és tudsz valamit róla? otthon most jól érzi magát?

tényleg Bpetya szül. Pedró atya... pedig milyen jókat írt

Ennike (DK) 2016.03.10. 22:13:11

@Muscari: a blog hihetetlen idorablo tud lenni, es ha az embernek porog az elete ezerrel, akkor nincs ideje hidd el. aztan egy ido utan ismetlodnek a dolgok. nehez mazsolazni es kiszamithatatlan mikor lesz jo nap, jo poszt jo kommentek. lemondani is nagyon nehez, en meg rajottem, hogy nekem a szemelyes mufaj tetszik, amikor tudom kivel beszelgetek. az arcnelkuliseg, nem igazan az en mufajom. DE... ettol fuggetlenul, szenzacios otletnek es lehetosegnek tartom ezt a blogot.

nyuszigonosz 2016.03.10. 22:16:25

@adg: Grönland autonóm része Dániának. Hogy miért, azt majd a gugli a barátod biztposan megmondja. :-)
Én is csak kb. 15-16 éve figyeltem fel erre, mikor Peter Hoeg: Fräulein Smillas Gespür für Schnee ( Froken Smillas fornemmeise for sne ) címü könyvét olvastam. Mert ott ez eléggé téma.
A könyvböl film készült: Smillas´s Sense of Snow
Na mert olyan nagy sikere volt a könyvnek, hát akkor úgy mindenhol téma volt. Mármint itt: tv , rádió a csapból is az jött.

adg 2016.03.10. 22:17:19

@LittleG (uk): en igen, de en nem ott lakom, hanem egy kis porfeszekben. :). A mi varosunk akkora kb, mint nyiregyhaza. Talan kicsit nagyobb csak. Brisbane meg nagyvaros. De ott is lehet haladni, ha epp nem all be a dugo.

Es en nem a kozpontban lakok, hanem a tulso oldalan a varosnak. Darwin ket reszbol all, a felszigeten van a kozpont, meg egy keves lakoovezet, aztan repter meg bozot, es anna a tuloldalan van az igazi kertvaros, ott lakik a nepek tobbsege. Innen kb 20 perc a kozpont kocsival, fel ora busszal, masfel futva. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.10. 22:18:28

@adg: hu.m.wikipedia.org/wiki/Antarktisz-egyezm%C3%A9ny#R.C3.A9szes_orsz.C3.A1gok

"Az Antarktiszon nincs állandó lakosság, ennek következtében állampolgárságról vagy kormányzatról sem lehet beszélni. Az Antarktisz területén élő bármely személy valamely másik állam fennhatósága alá tartozik, nem létezik antarktiszi fennhatóság. Az Antarktisz területének nagy részére egy vagy több ország tart fenn igényt, de az országok többsége nem ismeri el határozottan ezt az igényt. A földrész területének a nyugati hosszúság 90. és 150. foka közé eső része, valamint a norvég szektor belső része a Föld egyetlen olyan nagyobb területe, melyre egyetlen ország sem tart fenn igényt.[4]"

Ennike (DK) 2016.03.10. 22:20:46

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem igazan kapkodnak a danul nem beszelo, szakkepzetlenekre. Az angollal csak olyan szakmaban van jo eselyed elhelyezkedni, ha valami nagyon kulonlegeset, nagyon jol tudsz es szukseguk van a szakertelmedre. Tucat emberek kozottuk is vannak. De... az elethez szerencse is kell, a szerencset magadnak is megteremtheted nagyon kitarto, szorgalmas munkaval, olyan jellemmel, ha kidobnak az ajton 10x, akkor te 50x is visszamaszol az ablakon. Minden lehetseges. Akarni es tenni kell.En 26 eves korom ota akartam kulfoldon dolgozni. Nem akartam szamarletrat maszni, ahhoz eleg buszke vagyok. Tizenharom ev mulva jott a szerencsem. Kicsit sokaig vartam....de megkaptam. jobb kesobb mint soha alapon.

adg 2016.03.10. 22:24:22

@nyuszigonosz: tudom, hogy az. Tanultuk foldrajzbol. :)
De az sem ugy lett, hogy a nyolcadik napon Isten kipihenve es jokedvuen ujra munkahoz latott, szetosztotta a vilagot orszagokra, es hat dania ilyen lett, mig az antarktiszrol megfeledkezett, mert takarasban volt.
Az antarktisz statusza eleg jol korbe van szabalyozva. Ha igy tortent volna a korabbi gyarmatositasi laz is, kicsit maskepp mutatna a terkep ma. :))

2016.03.10. 22:32:07

Nem akarok en lenni ma a Maxval, de Gronland es Dania ket kulonallo orszag-szeruseg, nem? Ugy ertem, ha Daniarol beszelunk, akkor annak nem resze Gronland, hanem az egy kulon sziget, ami ugyan nem fuggetlen, es a Dan Kiralysag fennhatosaga alatt all, ahogyan a Feroer-szigetek is peldaul, de ezek megsem tekinthetoek "Dania" reszenek, nem? Az csak az a kisebbecske europai resz Schleswig-Holsten folott meg a kornyezo danul beszelo szigetek? Skocia se Anglia resze peldaul, hanem ket kulon terulet, amelyek az Egyesult Kiralysag reszei. Meg meg gondolom van par ilyen a vilagon.

Tehat, ha az a kerdes, hogy a Dan Kiralysag nepsurusege-e a legkisebb a vilagon, akkor abba bele kell szamolni Gronlandot, de ha Dania a kerdes, akkor csak a "hagyomanyos" europai reszeket es a kornyezo szigeteket, igaz-e?

2016.03.10. 22:49:06

@mojyo: Meg az jutott eszembe, hogy egyszer azt is hallottam, hogy a Niederlande es a Holland sem ugyanaz, elobbi csak az alfoldi teruleteket jelent, es utobbi jelentette a kiralysagot, a gyarmatokkal egyutt, amikor meg voltak. Es a Nagy-Magyarorszag is valami ilyesmi volt amugy, nem? Ugy ertem, sose a Habsburg-birodalommal egyutt ragasztjak azt a matricat az autojukra az ilyesmiben hivok, hanem csak a magyar reszt :D Szoval ez a dan-kerdes is becsapos ilyen szempontbol, hogy most akkor a helyrajzi ertelemben vett terulet a kerdes, vagy az osszes terulet, amely az allam, korona, stb ala tartozik.

nyuszigonosz 2016.03.10. 22:54:12

@adg: @mojyo: Ez a Grönland dolog, most utánaolvastam.
Mindig is éltek népek ott, voltak népcsoportok, amelyek kihaltak, mások jöttek, nem európai emberek, hanem a Bering szoroson keresztül Ázsiából, Alaszkából. Késöbb a 800-as években Vörös Erik is a sleppjével, akinek el kellett tünnie Islandról, ahol addig élt, csak késöbb a Vikingek elmentek onnan, mikor a Középkorban az a meleg hullám volt és sok sok jég elolvadt Grönladnon is.
Közben a kereszeténységgel megérkeztek a misszionáriusok, és egy ideig Grönland vallás-ügyileg Hamburghoz és Bremen-hez tartozott.
Aztán úgy mindenki elfelejtette Grönlandot majd 300 évig, míg norvég és dán halászok kezdtek tanyázni ott, meg expedíciók mentek oda. Aztán 1814-töl Dániához tartozott.
!979-töl autonóm része Dániának Grönland.

Bár érdekes lenne Isten 8. és kipihent napjáról is többet tudni, de azt azthiszem nem jegyezte fel senki. :-)

2016.03.10. 23:05:50

@Ennike (DK): "De... az elethez szerencse is kell, a szerencset magadnak is megteremtheted nagyon kitarto, szorgalmas munkaval, olyan jellemmel, ha kidobnak az ajton 10x, akkor te 50x is visszamaszol az ablakon. Minden lehetseges. Akarni es tenni kell."

Én ezt értem. Viszont ha kimész, -általában- azért az ember jobb életszínvonalon akar élni, mint ahogy itthon tette. Dánia ahhoz túl drága ország, hogy kimenjen az ember takarítani, legalábbis én így látom.

pappito · http://pappito.com 2016.03.10. 23:09:19

@adg: mit szóljak én? 16 ember/km2
nem csoda, ha folyton dugó van :)

pappito · http://pappito.com 2016.03.10. 23:12:28

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Nem tudom, viszont én simán eltudom képzelni, hogy Új-Zélandon bejárok dolgozni Auckland-be, aztán meg hazamegyek a kis házikómba, és élvezem a természetet, és a csendet."

Ja, azt én is. :)

adg 2016.03.10. 23:15:59

@mojyo: "ha az a kerdes, hogy a Dan Kiralysag nepsurusege-e a legkisebb a vilagon, akkor abba bele kell szamolni Gronlandot, de ha Dania a kerdes, akkor csak a "hagyomanyos" europai reszeket es a kornyezo szigeteket, igaz-e?"

Igaz. Es igy a valasz nem. Nem a dan kiralysag a legritkabban lakott "orszag", hanem mongolia. 3 m ember 1,5 m km2-en.

@diggerdriver: digger, en pontosan tudom, hogy ez csak egy teruleti igeny. Csak lattam, hogy jobban beleugrottal a temaba, aztan ratettem meg egy lapattal neked. Nem kell mindent veresen komolyan venni, lazuljal :)))))))))))))). Mellesleg, ha igy zajlott volna a gyarmatositas korabban is, hogy igenyek vannak, majd egyezmenyeket kotunk, aztan majd lesz valami, akkor kicsit bekesebben alakultak volna a dolgok. Amig nem talalnak valami komolyabb mennyisegu olajat a jeg alatt, addig azt hiszem jol ellesznek a fiuk igy is ott. Nincs jelentossege az egesz teruletnek. Megvan az oka, hogy melyik orszag miert tart igenyt az adott teruletre, altalaban ok kutatnak ott regebb ota, ok fedeztek fel az adott teruletet reszletesebben, stb. Eleg erdekes tema.
De mindegy. Az egesz csak jatek volt a szamokkal. De nem Dania a legritkabban lakott orszag, ez a lenyeg. A mongolok hangosan rohognek a danokon.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

adg 2016.03.10. 23:21:02

@pappito: basszus az egy tomegnyomor. Levegot kaptok amugy? :)
Oz 3 fo/km2.

pappito · http://pappito.com 2016.03.10. 23:22:21

@mojyo: nem a közelségük stresszes, hanem az emberi tevékenységek mindenféle következményekkel járnak, zaj, szagok, események, stb. Van egy határ mindenkinek, hogy ezekből mennyit visel el vagy érez még nem zavarónak. Plusz, hogy mennyi és milyen kompromisszumot köt az ember, mennyi kényelmet ad fel mennyi egyéb jellegű haszonért (jobb közlekedés, szélesebb körű szórakozási lehetőségek, stb.)

pappito · http://pappito.com 2016.03.10. 23:23:17

@adg: ehh, olyan ez,m int a japán metró hozzátok képest :)

2016.03.10. 23:30:58

@pappito: Ertem, de te peldaul meg tudod-e magyarazni, hogy te miert viselsz ezekbol kevesebbet? Nem feltetlenul racionalis okokra vagyok kivancsi, ha ilyenek nincsenek, hanem, hogy milyen erzest valt ki beloled ezeknek az emberi tevekenysegeknek a kovetkezmenyeinek a kozelsege? Most ott laksz-e, ahol szeretnel? Kompromisszum-szempontbol marmint, koltoznel-e meg messzebb az emberektol vagy ilyesmi?

2016.03.10. 23:31:58

@pappito: A fővárosban laksz?

Pernilla 2016.03.10. 23:47:08

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: miért nem mész Norvégiába? ott a takker is sötétített Mercivel jár.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.03.11. 00:06:06

En elmondhatom, hogy jartam is Daniaban, meg nem is :))) na, jo, nem egeszen, de ha egy kaliforniai "dan" varos (Solvang) annak szamit, akkor igen :)) Nagyon aranyos, tenyleg teljesen skandinav hangulatot araszto kisvaros, amelyet ide emigralo danok alapitottak. Meg egy Andersen muzeumot is sikerult meglatogatnunk :) www.youtube.com/watch?v=vE5BnI7vJyg

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.03.11. 00:09:51

Aki jaratos az "echte" daniai epiteszetben, osszehasonlithatja, hogy valoban megoriztek-e az ottani kulturat itt, a napos Kaliforniaban :) www.youtube.com/watch?v=Wg18imkAS7g

pappito · http://pappito.com 2016.03.11. 00:10:55

@mojyo: én speciel nem viselek ezekből kevesebbet, én Bp-en is szerettem lakni, bár amikor odaköltöztünk sokkot kaptam, hogy az ablak alatt jár a troli fél ötkor hajnalban, hát hogy lehet így élni? aztán megszoktam. De akkor sokkal rohangálósabb korban voltam, most pl. előny, hogy a gyerekem tud aludni, mert nincs kocsmai verekedés az ablak alatt. Változnak a szempontok. (persze, ha zajosabb helyen nőne fel, azt szokná meg) De azért szeretem, hogy minden zöld (a ház mögött a reserve) és van madárcsirip meg nincs autóforgalom állandóan.

Most nagyjából ott lakom, ahol szeretnék, van kertem, van házam, van saját terem és nem vagyok túl messze a városközponttól sem, plusz van a közelünkben ilyen kisközpont boltokkal meg mall-al meg buszokkal meg ilyesmikkel. Egészen a városközpontban nem laknék szívesen, ahol gond a járműtartás, nincs hova tenni a szörfdeszkát, biztos lenne falszomszédom, stb.

Biztos lenne olyan ok, amiért messzebb s költöznék, de amúgy, amíg közlekedni kell nem mennék túl messzire, nem akarok farmon élni.

2016.03.11. 00:14:07

@pappito: Ertem, ez a valasz is kimerito volt, koszonom szepen :)

2016.03.11. 00:14:36

@Pernilla: Igazad van, mint mindig. :)

pappito · http://pappito.com 2016.03.11. 00:18:32

@mojyo: nagyon szívesen

Te meg tudod magyarázni miért irtózol a kertvárostól? (vagy miért gondolod, hogy mind egyforma?)

pappito · http://pappito.com 2016.03.11. 00:30:03

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: a főváros nyüzsisebb, meg more vibrant, ahogy a prospektusok fogalmaznak és jóval kisebb,mint Auckland. Viszont fú a szél folyvást.

2016.03.11. 01:02:53

@pappito: Hat nem tudom, annyit tudok mondani, amit akkor mondtam, amikor eloszor volt szo errol, nekem nincsenek racionalis okaim, en csak szeretem a varost, es az emberek kozelsege szamomra megnyugtato. Ez lehet, hogy egy ilyen gyerekkori dolog, mindig imadtam a forgatagot, a reptereket, palyaudvarokat, a Bruegel volt a kedvenc festom, nagyon szerettem a sokemberes jeleneteit, de csak ilyen bruegelesen tavolrol! :D Egyesevel nem szeretek beszelgetni, nem annyira erdekelnek, nem olvastam peldaul sohasem kalandregenyt, filmet csak hangulatert nezek, sot, meg sorozatot is csak nagyon keveset birok, valoszinuleg az a fo oka, hogy egy irtozatosan felszines alak vagyok :D Es valoszinuleg pont azert, mert amugy szeretek egyedul lenni, kell, hogy megis kozel legyenek hozzam az emberek, mertha egy kertvarosban, vagy uristen, farmon toltenek sok idot magammal, akkor nagyon hamar szorongni kezdenek, valahogy olyan erzesem volna tole, hogy el volnek hatarolva a "kulvilagtol" (=a varostol, a forgalomtol, a Helytol Ahol Emberek Vannak Es Dolgok Tortennek). Kellenek az ingerek, vagy nem is tudom. A kocsmai verekedes mondjuk valoban nem olyan jo, de a mi ablakunk alatt neha elmasirozo futball-drukkerek neha kifejezetten szorakoztato f*ssagokat szoktak kantalni :D Szoval azt hiszem valami ilyesmi lehet ennek a hattereben, de azt peldaul nem gondolom a kertvarosrol, hogy mind egyforma, Budapesten peldaul teny, hogy nem olyanok vannak, mint Amerikaban :D Viszont ezek az angolszasz tipusu egyenhazasok nekem egyformanak tunnek, dehat ez valoszinuleg csak alultajekozottsag :D Illetve lattam ilyen lakopark szeruseget, amiben tenyleg minden haz egyforma volt, valoszinuleg valami konnyen megvasarolhato alapterv vagy ilyesmi lehet az oka. Ez meg azert valt ki belolem rossz erzest mert - es amugy errol pont most olvasok egy konyvet - az otthon az az egyene, az identitas megelesenek a helye, az egy ilyen szemelyes ter, es szerintem az nagyon szomoru, ha az ilyen szabvanyositott. Tudom, belul ugyis egyenre szabott, de valahol akkor is olyan lelektelennek tunik szamomra az ilyesmi. Es pont nemreg lattam egy olyat is, hogy a bemutato lakasba koltozott be valaki, mert az meg ki is volt dekoralva, neki nem kellett torodnie vele. Ez az ember egyszeruen nem tudta sajat magarol, hogy mit szeretne, es akkor o ki lett szolgalva ezzel, azt mondta, hogy igy legalabb tuti nem csinalja "rosszul". Egyreszt ez rendkivul ijeszto volt, hogy neki ez is egy ilyen jo/rossz dolog volt, a szemelyes tere. :D Masreszt meg egy olyan elvem is van, hogy a hugymeleg kozepszerunel meg a kupac loszar is jobb, persze lehet, hogy nincs igazam, de en ezt mar viszonylag regota igy gondolom. (Jajj, mindjart megkapom megint, hogy en egy tinedzser japan punk vagyok, es tudom tudom tudom, hogy ez egy extrem eset volt, nyilvan azert kerult bele a musorba, es tudom, hogy a tobbseg nem ilyen azert :D) Es akkor elkepzelheto, hogy ezt a ketsegbeesett megfelelesi vagyat, es a kozepszeruvel kompromisszumot-kotest en belelatom az amugy teljesen elheto es "normalis" kertvarosokba is, nyilvan nem jol, de akkor igy inkabb irtozom toluk, az osszestol. Hat ez van.

Hat szerintem tokre elfogadhato valaszt adtam, majdnem szihoterapias melysegut, de ugye nem kersz erte penzt? :D

2016.03.11. 01:08:18

@mojyo: Ugy ertem, egyenhazas angolszasz-tipusu lakoparkot en a valosagban lattam, de olyan showroom-ba vagy mibe koltozest, olyat csak tv-musorban. Lehet, nem fogalmaztam eleg egyertelmuen.

pappito · http://pappito.com 2016.03.11. 02:02:36

@mojyo: pénzt talán nem kérek, majd még meggondolom :)

Olyan egyenre nyírt kertváros szerintem nálunk nincs, de nagyon sokan vagyunk akik nem engedhetik meg maguknak, hogy építsenek olyat amilyet a személyiségük ideálisnak gondolna, hanem veszünk egyet ami persze kompromisszumokkal jár, de belül azt csinálunk amit akarunk, a külsejét meg úgyis az eső verí-nap szíjja...

nálunk (és Au-ban is ilyesmi) leginkább ilyen van: https://www.google.co.nz/maps/place/Glenfield,+Auckland/@-36.7802145,174.7153832,5014m/data=!3m1!1e3!4m2!3m1!1s0x6d0d3a2937ee77dd:0x500ef6143a2c680

hát nem egy elvágólagos :)

adg 2016.03.11. 02:30:24

@mojyo: @pappito:
Ja, nincs az a teljesen egyseges, minden haz egyforma lelektelenseg. Amikor egy ceg epit egy nagyobb lakoparkot, akkor ott azert neha egyszerusodik a kep, de nem olyan veszes, mint nehany amerikai kornyek, ahol 1.5 meter van a tok egyforma hazak kozt. Az valoban borzaszto, de az ott is inkabb lakotelep, jellemzoen szegenykornyekek, amennyire tudom.

Mifelenk ilyesmi:
https://www.google.com.au/maps/@-12.4558285,130.8269781,3a,75y,187.98h,88.13t/data=!3m6!1e1!3m4!1slca9yPfMiQ9vbJofDF8Srw!2e0!7i13312!8i6656

https://www.google.com.au/maps/@-12.4379161,130.8549061,3a,75y,52.19h,78.93t/data=!3m7!1e1!3m5!1srvQkxEiopYGfeqGlbfQrrQ!2e0!6s%2F%2Fgeo3.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3DrvQkxEiopYGfeqGlbfQrrQ%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D120.91006%26pitch%3D0!7i13312!8i6656

Ez meg a mi kornyekunk:
https://www.google.com.au/maps/@-12.3755919,130.8877754,3a,75y,87.86h,80.85t/data=!3m7!1e1!3m5!1s8h28V7rpvQQAcFKN5py6Hg!2e0!6s%2F%2Fgeo0.ggpht.com%2Fcbk%3Fpanoid%3D8h28V7rpvQQAcFKN5py6Hg%26output%3Dthumbnail%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26thumb%3D2%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D30.640026%26pitch%3D0!7i13312!8i6656

Mi ujsag a lakotelepekkel? Ott aztan hot egyforma mind. Az oke?
Ja, es termeszetesen nem akarlak meggyozni, valakinek kell laknia a kozpontban is, kulonben kinek terveznenk toronyhazakat. :)

pappito · http://pappito.com 2016.03.11. 02:47:26

@adg: ja, ez ismerős csak nálunk vannak lefingottabb helyek is :) meg persze negyedek ahol minden csittifitti és a kortárs építészet rettenet drága remekei csúfítják a partot :)

de nekem fejben ez a kertváros, nem ez:
builderbytes.com/images/houses.jpg

adg 2016.03.11. 02:59:12

@pappito: na igen, az a kepen az semmivel semm jobb, mint egy lakotelep. Ugyanugy hallod a szomszed fingasat, semmi ertelme az egesznek. A kert meg hasznalhatatlan, de azert gondozni kell. Hulyeseg az egesz.

Lepukkantabb helyek vannak errefele is, bar darwin viszonylag szerencses, getto jellegu helyek nincsenek, leszamitva egy kis teruletet, ahol egy abo kozosseg el.
A tobbi abo elszorva el a varosban, igy csak lokoalis problamat jelentenek, ahol egyaltalan jelentenek. Nem igazan.
De azert van olyan resze a varosnak, ahova nem koltoznek. A mi kornyekunk olyan kicsit jobb az atlagosnal kategoria, de messze nem a huha.
Es meg mindig van a varosban egy csomo ocska haz, amit a cyclone tracy utan huztak fel hirtelen, kb 5 tipusterv alapjan ezrevel. Lassan kikopnak, de azert van meg. Igazi tin and timber hazak. :)

blackhairlady 2016.03.11. 04:39:40

@adg: akkor mar en is belinkelem a mi kertvarosunkat :))

https://www.google.com/maps/@29.7041827,-95.8233392,3a,75y,205.35h,82.05t/data=!3m6!1e1!3m4!1sg_jbeHBoa_2qqMTVCyGFAA!2e0!7i13312!8i6656

2016.03.11. 04:48:35

@mojyo: Nem hinnem hogy kisebbsegben vagy, nem veletlenul a varosok, es azon belul is a belvarosi reszek a legdragabb ingatlanok minden orszagon belul. Ha mindenki annyira imadna a csendes helyeket meg a kulvarosokat, akkor ott lenne dragabb az ingatlan, de messze nem igy van, nehany kiveteltol eltekintve.

FutureFry 2016.03.11. 06:09:47

@mojyo: “Kerdes: miert jo az, ha minel kevesebben laknak? Tenyleg erdekel, hogy ha valaki szamara vonzo az alacsony nepsuruseg, akkor miert?”
“… miert stresszes az emberek kozelsege?”

Pár hozzászólással feljebb páran azt magyarázták hogyan lehet a renitens szomszédokat falfelé fordított hangszóróval megzabolázni. Szerintem jó példa a miértre.

FutureFry 2016.03.11. 06:11:25

@LittleG (uk): "Létezik fordított klausztrofóbia? Én a nagy üres térben érzem úgy, hogy megfojt a semmi ..."
Agorafóbia: hu.wikipedia.org/wiki/Agoraf%C3%B3bia

adg 2016.03.11. 06:12:35

@Mirjam2: Biztos nincs egyedul vele, sokan szeretnek a belvarosban lakni, ahol pezseg az elet es minden kozel van. En ezt teljesen megertem.
Hogy kisebbseg vagy tobbseg azt nem tudom, de azert az ilyen helyeken, mint usa, au, nz, can az emberek nagyresze kertvarosban lakik. Ha olyan nagyon nem szeretnek ezt, akkor nyilvan az ingatlanberuhazok kapcsolnanak, es inkabb epitenenek a belvarosban vagy ahhoz minel kozelebb meg tobb es nagyobb hazakat, mar persze ahol erre meg van hely, es az emberek boldogan kapkodak el. De inkabb lakoparkokat epitenek.

A belvarosi ingatlanok arat pedig az is felfele hajtja, hogy kevesebb van beloluk. Tehat akar kevesebb vasarlo eseten is kialakul a magasabb ar. Egy varosnak csak egy kicsi resze a belvaros, mig a nagyresze nem az.
Azonkivul egy-egy felkapottab suburbben igencsak meglodulnak az arak a csaladi hazak eseten is. De meg normal helyeken is tobbe kerul egy uj epitesu haz, mint egy uj lakas hasonlo kategoriaban, legalabbis errefele. Amik itt mennek lakasok, azok altalaban 4-700k dollar korul futnak, 2-3 szoba, kb 100-120 m2 a leggyakoribb talan. Ennyi penzbol nem epitesz hazat, plane nem telekkel egyut, legfeljebb kint a nagyon peremeken. Normalis, megkozelitheto helyen a telek lenne ennyi kb.

Berlesnel is ezt latom. Egy 3 szobas belvarosi lakast olcsobban lehet berelni, mint egy 3 szobas hazat kicsit arrebb. Miert?

Szerintem inkabb azon mulik, hogy hol milyen szokasok alakultak ki. Europaban ugye osszetomorodnek az emberek kis helyre, surun lakott kis alapteruletu varosokba. Az uj vilagban meg nem voltak meg haboruk, mittudomen, ez nem szempont, terjeszkednek a varosok a vegtelensegig. Europaban elkepzelhetetlen, hogy egy varos 80-100 vagy meg sokkal tobb km atmeroju legyen. Itt meg ilyenek a nagyobb fovarosok. Maskepp alakult ki, itt ezt szeretik, ott meg azt.

Mai ingatlanpiaci korkepunket lattak..

pappito · http://pappito.com 2016.03.11. 07:03:17

@ladyamerica: ojvé, remélem mojyo nem nézi meg, elájul

adg 2016.03.11. 07:17:27

@ladyamerica: Haha, en mar jatram am nalatok nemreg. :)
Kivennem minden masodik hazat, es kicsit tobb novenyt ultetnek.Olyan hatalmas fakat, amik osszernek az ut felett. A hazak kozt legyen 20 meter, meg vagy 20 meter elokert soveny nelkul, csak ugy egybe mindenkie. Nekem azok tetszenek igazan.
Majd keresek kepet, most dolgom van meg.

2016.03.11. 11:00:12

@pappito: Az igaz, hogy kivulrol nem szokas (vagy sok penzbe kerul) egyenre szabni az otthont, de az ujepitesu egyenhazakban pont az a visszataszito, hogy elkepzelt elvarasokra van kitalalva, es akkor tessek. A lakotelep is egyenhaz, de ott nincsenek ilyen helyettem elkepzelt figyelembevetelek, hanem csak egy kocka, lakjal benne es kesz, ami lehet, hogy meginkabb eletkeptelen, de valami ilyesmire gondoltam, hogy szerintem meg ez is jobb, mint a kozepszeruseg. :D Lehet ez egy radikalis nezet es nem vagyok egeszseges, ez van. :D

@FutureFry: Nekem is voltak fura szomszedaim, nem jo elmeny, de ez nem magyarazat mindenre azert, vagy igen? Te mar irtad, hogy kirandulni is satorral meg a vadonban szeretsz. :)

@Mirjam2: Hat ez nem egeszen igy van, a semmi kozepen felhuzott designer hazikok meg a belvarosi ingatlanoknal is tudnak dragabbak lenni, abban sajat uszomedence meg ilyen is van. Meg a szupergazdagok kozott is (szerintem tobben) vannak olyanok, akik csak uzleti celbol tartanak belvarosi ingatlant, de a jatszoteruk inkabb kint van. :)

@adg: @ladyamerica: Sajnos a google-t most nem tudom megnezni, de majd!

2016.03.11. 11:23:04

Meg az jut eszembe izolacio temaban, hogy egyszer egy hegymaszorol is lattam filmet, aki felment egy nem kulonosebben nehezen megmaszhato hegyre valami gyonyoruszep helyen, es nagyon ki volt akadva arra, hogy voltak masok is aznap :D Ez is olyan fura, en is szeretek kirandulni, de ha en egyedul akarok lenni a termeszettel, akkor nem vagyok hajlando foglalkozni masokkal, plane nem haragudni masokra, akiknek ugyanyolyan joguk van ott lenni a hegyen, mint nekem. Nem tudom, miert olyan fontos ragaszkodni ehhez az illuziohoz, hogy vannak meg felfedezetlen helyek a vilagon, mikor ma mar mindenhol ott van az ember, szerintem ezzel egyutt is szep tud lenni, szoval en ezt nem ertem, de amugy tenyleg rendkivul erdekes tema.

LittleG (uk) 2016.03.11. 14:16:05

@FutureFry: Na nem ilyen klinikai, csak akkor van bajom nagy kies tájakkal, ha oda kellene kötlözni :)

adg 2016.03.11. 15:20:53

@LittleG (uk): egy erdoben lakunk eloben meg sokkal dzsungelebb :)

FutureFry 2016.03.11. 15:29:39

@mojyo: Ez persze egyéni preferencia és tolerancia kérdése is, de a szomszédok számának (és közelségének) növekedésével statisztikailag emelkedik az esélye, hogy egyikük-másikuk a "problémásabb" kategóriába esik.
És, igen, én a medvéket preferálom :)

LittleG (uk) 2016.03.11. 18:03:37

@adg: egyszer ki kell próbáljam. A múltkor vetettem fel idehaza, hogy csak ágállok, ágállok, de puding próbája az evés: költözzünk ki egyszer bérelni egy nyomi helyre. Mármint, amit én nyominak titulálok :) Hátha megtetszik...

blackhairlady 2016.03.11. 19:12:32

@adg: Aaaa, szoval lecsekkoltal?:DD
Az a helyzet, hogy ha megnezed a datumot, ezek mar regi felvetelek, a mi utcankba pl. 2010-ben jart a google auto, akkor volt 1 eves a haz:) Amikor idekoltoztem 2010-ben, a mi utcank volt az utolso, mogottunk es korulottunk oriasi nagy retek voltak, a szomszedunkban meg szarvasmarhak legelesztek:))) Most 6 ev multan meg mar belathato kozelsegben semmi szabad terulet nincs, kb 30 ezer emberrel nott a lakossag nehany ev alatt.
A fak szinte mind tolgyfa ami hatalmasra no, ezert enm lehet tobbet es surubben ultetni, szep nagy lombosak lesznek majd egyszer. A hazak surusegevel enkem nincs problemam, jol szigeteltek, nem hallani semmit a szomszedok zajabol, a kerites miatt meg nem lehet atlatni egyaltalan.

2016.03.11. 19:33:10

@mojyo: Oke, de a negyzetmeter-ar akkor is a belvarosban magasabb. Kepzeld el, mennyibe kerulne egy hasonlo medences designer-ingatlan egy nagyvaros belvarosi reszen - szerintem biztosan tobbe mint a kulvarosban.

2016.03.11. 19:41:16

@adg: Nemcsak Europaban magasabbak a (bel)varosi negyzetmeter-arak, hanem pl. Azsiaban is. USA es AU / NZ kulonleges eset mert ott autos kozlekedesre epul az egesz eletforma es viszonylag alacsony a nepsuruseg, de ahol nem igy van (a vilag nagy resze), ott egyertelmuen felertekelodik a belvaros, mar csak a munka- es tanulasi, szorakozasi lehetosegek kozelsege miatt is.

2016.03.11. 21:00:57

@Mirjam2: Dehat ez irrelevans, egyreszt belvarosban medences akarmire nem is adnanak engedelyt :D A belvarosban limitalt a negyzetmeterek szama, nyilvan ezert hivjak belvarosnak, es ezert is draga. Masreszt a negyzetmeter/ar csak a piacon szereplo ingatlanok mutatoszama, azt nem mutatja meg, hogy az emberek kozt ugy altalaban kisebbsegnek szamitanak-e azok, akik a varosi eletet preferaljak. Az en feltetelezesem szerint amugy igen, de meg tobbet kell hozza kutatni :) Egyaltalan nem mindenki, aki nagyvarosban lakik, szereti is azt, csak esetleg oda koti a munkaja, es alkalmazkodik hozza, de amikor csak teheti, elmegy videkre peldaul, vagy ilyesmi. A gyerekes szulok, csaladok kozott peldaul teljesen egyertelmu (es ertheto) a kerteshaz-preferencia, es azert jellemzoen eleg sokan vannak a vilagon :D

2016.03.11. 21:16:05

@adg: "Szerintem inkabb azon mulik, hogy hol milyen szokasok alakultak ki. Europaban ugye osszetomorodnek az emberek kis helyre, surun lakott kis alapteruletu varosokba. Az uj vilagban meg nem voltak meg haboruk, mittudomen, ez nem szempont, terjeszkednek a varosok a vegtelensegig. Europaban elkepzelhetetlen, hogy egy varos 80-100 vagy meg sokkal tobb km atmeroju legyen. Itt meg ilyenek a nagyobb fovarosok. Maskepp alakult ki, itt ezt szeretik, ott meg azt."

Hat ez nem szeretet kerdese, meg, hogy nem voltak az uj vilagban haboruk. Europa egyszeruen sokkal regebbi, az uj vilag pedig - meglepetes - uj eletmodra epult. Los Angeles peldaul annyira uj, hogy abszolute nem is gondoltak gyalogosokra benne, amikor keszult, es Amerikaba nagy resze is alapvetoen autos kozlekedessel szamolt, a gyalogosokat pedig bevasarlokozpontokba tereltek, tokre nem ugy keszult az egesz orszag, ahogy Europa, ahol meg mezovarosok meg cehek meg mittudomenmik voltak a varosokban es gyalog kellett menni sokaig, mert nem mindenkinek volt lova, meg piacteren kereskedni meg ilyeneket csinalni. Ennek inkabb ilyen oka van, az ido alapvetoen, es az azzal jaro logisztikai fejlodes.

Amugy megneztem vegre a google kepeket, az ausztral dzsungel nagyon tetszik, durvan jok a novenyek, csak miattuk nem latszik olyan unalmasnak. :D Az uj-zelandos sem 100%-ban felel meg annak a remes kep, ami a fejemben el, inkab tenyleg csak az a baj, hogy nincs sok minden a kozelben es el van kicsit szigetelve mindegyik haz, ezekben ez tenyleg nem olyan jo szamomra, de de de de... az amerikastol viszont tenyleg elajultam, iszonyu, sajnalom @blackhairlady, de a lenyeg, hogy neked jo :D

adg 2016.03.12. 00:49:09

@ladyamerica: hat persze, hogy le. :D Te nem? :))

Uj negyed eseten nyilvan nem lesz rogton olyan zold, ez majd kialakul. A tolgy a kedvenc faim egyike. A hazak surusegevel nem is az athallas miatt van gondom, hanem hogy kicsi marad a telek. Nem tudom, mennyi van hatrafele persze. Ugy az 1000m2 koruli telekmeretet gondolom szamomra idealisnak. De ez nyilvan egyeni.

@mojyo: jol latod, a dzsungel nelkul nekem sem tetszene. Mi mindig a dzsungelre torekszunk, otthon egy kis arboretumot csinaltunk a kertbol, mara egesz jo. Bar az 3000 m2 volt, akadt hely benne par novenynek.
A kialakulassal nyilvan igazad van, en a haborukat is olvastam okkent, es hogy ez miatt is kellet kisebb helyre tomorodni. Konnyebben vedheto egy kiseb terulet, konnyebb bekeriteni, stb. A cehek stb meg logikusabnak tunik
De en ehhez nem ertek, csak azt tudom, hogy en nem szeretek belvarosban lakni. Probaltam mar, az utolso ket helyunk otthon is belvarosi lakas illetve haz volt, es itt is lehuztunk egy evet egy belvarosi lakasban. Maradunk a dzsungelnel. :)) Mielott ide koltoztunk a mostani hazba, neztunk egy masikat is, csak az kisebb volt. Az elso kertben volt egy eszmeletlen nagy figtree. Tudod, aminek millio tamasztogyokere alakul ki, elfoglalta szinte az egesz kertet. Hatul meg tobb szaz palma volt, kis iarda volt kozte a medencehez meg a kamrahoz. Na az igazi dzsungel volt. Nagyon tetszett is, de a haz kicsi volt sajnos. Ott mondjuk biztos talalkoztunk volna kigyoval elobb-utobb :DD

A szeretet kerdeset ugy ertetem, hogy ha az emberek utalnanak kertvarosokban lakni, akor nem erre menne a fejlesztes. Most is van olyan, hogy belvarosi teruleteket kipucolnak, es toronyhazak epulnek oda. Ezek itt darwinban lakohazak, (csomo azsiai lakik ilyenekben. Vissza is terunk a ki hogy szocializalodott kerdesre:D), mas fovarosokban vagy amerikaban inkabb irodaepuletek. Ha az emberek ilyenekben szeretnenek foleg lakni, akkor ebbe az iranyba tolodna az epitoipar, nem? Semmi akadalya nem lenne, hogy ujabb es ujabb suburbok hozzatoldozgatasa helyett felfele novekedjenek az itteni varosok. De sokkal jobban nonek kifele.
Ebbol gondolom, hogy ez egyszeruen mas szemlelet miat van. Aztan lehet, hogy nem.

adg 2016.03.12. 01:07:08

@Mirjam2: persze, ez mind igaz, nem is vitatom. De a magasabb nm ar nem feltetlenul azt mutatja, hogy az emberek _tobbsege_ ott akar lakni a legbelvarosban. Hanem azt, hogy tobben akarnak ott lakni, mint amennyire lehetoseg van.

Csak egy hulye legbolkapott pelda: ha az emberek 80%-a gyuloli a belvarost es soha nem koltozne oda, 20%-a viszont szeretne ott lakni, ugyanakkor csak 10%-nak jut hely a belvarosban es mindenkinek jutna hely azon kivul, az nyilvan felertekeli a belvarosi ingatlanokat. De ettol meg a 80% nem akarna oda koltozni.
Valami ilyesmire gondoltam. Mert azert belvarosi ingatlan nyilvan sokkal kevesebb van. Ha befektetesnek akarnek venni lakast, ahogy ez tervezzuk is kicsit kesobbre, en is belvarosit vennek. Mert van egy csomo elonye is, de magam nem koltoznek oda.

A nepsurusegel is igazad van, termeszetes, hogy egy esetleg tobb tiz millios japan vagy indiai varost nem lehet osszerakni laza kertvarosok szovedekebol. :)) Fel orszagot elfoglalna. Ezert hangsulyoztam ki, hogy angolszasz varosokrol beszelek.

2016.03.12. 01:14:40

@adg: O te jo eg, hat ekkora dzsungeltol azert ram irtozatos szorongas jonne, a novenyeket nagyon szeretem, a zold a legszebb szin a vilagon, itthon is van mindenfele noveny, de ami ilyen autentikus, ott pokok, kigyok es egyeb elolenyek is vannak, hat na szevasz. :D Az, hogy nem tartom unalmasnak, az nalam azt jelenti, hogy egy rovid ideig egeszen biztosan elveznem az ott levest. Az is igaz, hogy ennyi noveny tobbnyire nagy melegben no, tehat valoszinuleg ez nehany hetnel tovabb nem elviselheto. :D

Az urbanizacio egy erdekes tema, es amugy a cehek meg a mezovarosok, kereskedes, stb osszefugg a haborukkal, hiszen a varak urai nyilvan vedtek is a sajat teruleteiket, de nyilvan a vedelmi igeny nelkul is kozel telepultek volnak egymashoz az emberek, mivel tobbnyire gyalog jartak, Amerikaban pedig mar autoval. :)

Az egy jo kerdes, hogy emiatt van-e, hogy ok (meg a tobbi angolszaszok) inkabb borzongato kertvarosi lakoparkokat epitenek rendes toronyhazak helyett, ahogy peldaul Azsiaban, de szerintem sem csak ez az oka, szerintem is biztos, hogy van benne szeretet-kerdes is, lasd meg azt a BBC-s boldogsag-terkepet amit peldanak hoztam fel korabban (ebben a topikban marmint). Szoval lehet, hogy az angolszaszok sokkal kevesbe kedvelik az embertarsaikat mint a keletiek, es lehet, hogy az egesz autos kozlekedest is csak azert talaltak fel, hogy minel gyorsabban elmenekulhessenek egymas elol, es akkor ez mar megmagyarazza az urbanizacios folyamatokat is :D Na mit szolsz, milyen elmeletet talaltunk ki? :D

adg 2016.03.12. 01:22:20

@ladyamerica: jaj, na megvan. Biztos lattab mar ketszazzszor pl a reszkesetek betoroket meg hasonlo kulturalis inyencsegeket. Na azok a fajta kertvarosok tetszenek nekem igazan, nagy szelos terekkel. Oriasi fakkal, 20 meter szeles utakkal. Azt hiszem, a philladelphia film volt az elso elmenyem, ahol ez feltunt. Bar a film kevesbe tetszett, de ha jol emlekszem ott voltak ilyen utcak szinten. Vagy nem:)

Mint ezek:
cdn.suburbandollar.com/wp-content/uploads/2010/02/suburbs.jpg

cdn.suburbandollar.com/wp-content/uploads/2010/02/suburbs.jpg

encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRmn80Mf0u555zUVjfdvUFyXuNOx7qqn7drf_5DTVqM46VZhbrx

adg 2016.03.12. 01:42:18

@mojyo: Nem gondoltam volna, de talatam kepet a dzsungeles hazrol. Mi teljesen belezugtunk a kertjebe amugy. Ha a haz nagyobb let volna egy furdovel meg egy szobaval, akkor azt bereltuk volna ki.
www.homehound.com.au/listing/sold/nt/northern-territory/darwin-area/wanguri-darwin-area/5-wanguri-terrace-wanguri-nt-0810/

Mondjuk a te vilagodban nyilvan zuzmo es jegvirag lenne a kertben, meg fagyott renszarvasok szokdellnenek vidaman. :))

Tetszik a kozos elmeletunk, szerintem megreformalhatjuk vele az elavult tortenelemszemleletet. :D
Bircat be kene vonni, neki van tapasztalata kitalalt tortenelemmel, ha jol emlekszem foglalkozott sokat ilyen mi lett volna ha dolgokkal. :))

adg 2016.03.12. 01:48:43

@LittleG (uk): gyere, probald ki. Par napra urorjatok at, szetneztek es eldontitek hamar. Alhattok nalunk. Na?

LittleG (uk) 2016.03.12. 02:07:08

@adg: Ó de kedves vagy, 2017 július 29 után két hétig nekem bármikor jó :))

adg 2016.03.12. 02:24:06

@LittleG (uk): hm, mi lesz akkor? Beirtam a naptarba. Az itt pont tel, de azert kabat nem kell. Pulover sem. :)

LittleG (uk) 2016.03.12. 03:16:05

@adg: Szabim, meg kellett tanuljak elore tervezni :) addig gyorsan kitanulok valami feletek hianyszakmat, hogy ha nagyon megtetszik a 25 fokos tel (ami itt a nyar), hamar oda is tudjunk koltozni - na nem hozzatok, esetleg a szomszedotokba :) kell a fulemnek a magyar szo. De komolyan.

blackhairlady 2016.03.12. 04:00:11

@mojyo: azert is mutattam meg, hogy kicsikarjam a sajnalatodat:)))
Egyebkent en az a tipus vagyok aki a suru forgatagban is kivaloan erzi magat, de a csendes reszen is minden gond nelkul tud elni.

blackhairlady 2016.03.12. 04:09:59

@adg: eszembe sem jutott, megmondom oszinten:))
Ja ertem, igy viszont tenyleg kicsi az udvar. Kb egy uszomedence beteritene teljesen. De legalabb nem kell annyit fuvet nyirni, utalom, mert a gyepszonyeg talaja nagyon laza es inkabb csak huzni tudom a funyirot mint tolni:))
Otthon eleg nagy udvarunk volt, szepen megcsinalva, fak, bokrok, gyumolcsfak, kiulos resz aztan alig voltunk kint. A Nagy udvar itt a ranchaknek van, mint pl. a sogoromnak is, de o kistraktorral vagja a fuvet is:)

Egyebkent mar gyonyoru nagyok a fak itt is, es amiert tenyleg nagyon szeretek itt lakni, az a rendezett kornyezet. A fu mindig 2 centisre nyirva, a viragok mertani pontossagaggal ultetve, szezononkent valtozik, az ut elvalaszt sziget gyonyoruen fasitva, bokrositva, minden 5 km-ben egy szep kis to, anelkul fel sm epul egy egy lakopark, sokszor csak egy pillanat valaszt el, hogy fel ne menjek a padkara vezetes kozben, mert mindig elmelazok a csodas kornyezeten.

A belvaroshoz meg cska annyit, hogy itt houstonban nem laknak a belvarosban egyaltalan, csak munka, etterem, szorakozas van, a lakoovezet ezen kivul esik. Katynek pedig, ahol hivatalosan lakom, nincs is belvarosa. Illetve van Old Katy, ami az eredeti varos mielott elindult az epitkezesi laz, ott van valami kis picike belvaros jellegu resz, de inkabb falunka mint varosnak nez ki a kornyek.

blackhairlady 2016.03.12. 04:12:01

@adg: Ez nagyon jo kis haz, de az ara??? Hany szobas? Itt az 5+szobas hazak kerulnek ennyibe ujonnan, de azokhoz mar minimum 3 autos garazs is van, hatul uszomedencevel.

FutureFry 2016.03.12. 04:15:33

@adg: @ladyamerica: @mojyo:
Szerencsére nem minden "kertváros" ilyen egybenőtt/manikűrözött lakóparkszerűség Amerikában. Kiragadott/random példa (bár nekem még ez is kicsit sűrű, de legalább - a Google szerint - a belváros csak kb. 30 perc (autóval)):

https://www.google.com/maps/@47.8775218,-122.3045431,3a,75y,247.19h,87.98t/data=!3m6!1e1!3m4!1sNONqGHSbQ3ZCBCEVuvZ16Q!2e0!7i13312!8i6656

blackhairlady 2016.03.12. 04:19:00

@adg: Kb ilyen lesz a mi reszunk is ha egyszer megnonek a tolgyfak es a tobbi bokor is. Meg is nezem ismet a reszkesseteket, mar regen lattam, talan van mar 3 honapja is:))
Ma pont azon az utcan autoztam aminek a terkepet tegnap belinkeltem, ra sem lehet ismerni most mar, az 5 ev alatt rengeteget nottek a novenyek.

blackhairlady 2016.03.12. 04:33:25

@FutureFry: Wow :)

A regi resze a varosnak, amirol az elobb irta, kicsit hasonlit ehhez, bar nem fenyok vannak hanem tolgyek. Pl. ez az utca is:

https://www.google.com/maps/@29.8170958,-95.8329501,3a,75y,4.2h,73.16t/data=!3m6!1e1!3m4!1sXMFqPG6LIJo3LZyoQPm_QQ!2e0!7i13312!8i6656

2016.03.12. 05:04:37

@mojyo: Londonban vannak medences ingatlanok a belvarosban: www.zoopla.co.uk/for-sale/details/39295605?search_identifier=b8c36209d8343548e94892ae6e8a3e3a. Sot, a 'jobb' tarsashazakban mind van kozos uszoda, gym es spa (pl. itt: www.zoopla.co.uk/new-homes/details/39700752?search_identifier=9ceb7d1788c0f99e3cac741e689c4b44). Engedely van ra, csak penze nincs ra a legtobb embernek.

adg 2016.03.12. 06:46:31

@ladyamerica: au joval dragabb. De mi csak berelni akartuk, ez egy regebbi hirdetes, reg nem aktiv mar, csak megmaradt.
Ha jol emlekszem 3 halo, ket furdo, raktar, ket kocsinak hely a haz alatt meg a medence, kb 1000 m2-en. Ilyesmi arak vannak. Ez egy viszonylag jo kornyek. 590/w re sikerult lealkudni a berleti dijat, aztan megis a mostanit valasztottuk. Ez mondjuk sokkal nagyobb. Bar a konyhaja szarabb kicsit, de mindegy. Ami kell az megvan benne, a haz meg akkora, hogy neha telefonon szolunk a gyerekeknek, mert lustak vagyunk atturazni a masik vegebe. :))
Na jo, ez kicsit tulzas volt. :D

Viszont a mostani kertunk egy sivatag ahhoz kepest, bar azert akad benne egy ket benott resz.

Ha gep ele kerulok, szetnezek majd katiban, tetszenek az ilyen tavas parkos kornyezetek is. Az utolso linked meg mar szinte rural kornyek.

En meg a grumpy old ment nezem meg, vegulis ugyanaz, csak mas szerplokkel. :)

@FutureFry: tudom, hogy vannak ilyenek. Ez nagyon klassz, nyaron. :) valami ilyesminek a szubtropusi-tropusi valtozata az, ami nekem leginkabb tetszik. Itt sem manikurozik a fuvet. Nem is lehet, ugy no minden, mint a gomba. Lehetne nyirni 2 naponta. :)
Pont tetszik is, hogy kicsit bujabb, szabadabban nonek. A fuvet azert nagyjabol nyirjak, meg a parkokat is nyirjak persze. De helyenkent athatolhatatlan a dzsungel. Neiunk is van olyan resze a kertnek, ahova nem tudok eljutni, barmi lehet ott:))

@LittleG (uk): jo, megvan beszelve. Ide jottok majd, ilyen a mi "dzsungelunk" :)
Kis atjaro az elorertbol hatra:
kepkezelo.com/images/9yljir0nytc0wj5909dc.jpeg

Ez olyasmi scindapsus, ami otthon tekereg minden lakasban a gazcsovon. Ha a veget megnezed, pont akkora levele van ott, aztan megno:
kepkezelo.com/images/dejdadw000isnygpbolz.jpeg

Ez meg a nappali teraszarol:
kepkezelo.com/images/u44tmg6jz80vii2xq0e4.jpeg
kepkezelo.com/images/amgv9u1h6t8zwql5hr98.jpeg

Szoval el ne felejtsd addig. :))

LittleG (uk) 2016.03.12. 09:46:55

@adg: De buja tuja :) mentettem az agyamba

2016.03.12. 12:08:16

@adg: Hat ez a haz nekem nem tetszik annyira, de valoban a homerseklet tunik egeszen zavaronak, ha ho meg jeg meg zuzmara lenne, akkor... hat nem tudom, en nem vagyodom ilyen nagy terre amugy, nekem kenyelmetlen erzes a tavolsag... ha mar muszaj kinn lenni a termeszetben, akkor szeretnek abbol minel kisebb teruletet elvenni, es akkor legyen valami halaszkunyho vagy valami ilyesmi.

Amugy nem is kitalalt ez a tortenelem, az peldaul, hogy Amerika legtobb reszet autokra terveztek, azt nem en talaltam ki, konyvtarnyi irodalom van a temaban, meg az europai varosokrol is, mi csak feltarunk egy eddig nem ismert osszefuggest a temaban, ez nem olyan sulyos azert, nem? :D

@FutureFry: Na itt mar szebb a novenyzet :D De ez is felelmetes azert, nem a kigyo hanem a maci miatt, ez mar olyan, hogy itt siman lehet, nem? Hat itt en aztan tuti nem mernek sotetedes utan setalni! :D Nem jo erzes szerintem ekkora tavolsag, semmitol.

@Mirjam2: Rendben, akkor adnak ra engedelyt :) A lenyegen ez nem valtoztat, hogy a varosban lakni valoszinuleg kevesebb ember szamara vonzo, mint videken, fuggetlenul attol, hogy hova koltoznek es mihez kepesek alkalmazkodni. A romantika koraban a maihoz hasonlo urbanizacio zajlott le, jellemzoen a munkasosztaly zsufolodott fel a mocskos varosokban, mikozben az arisztokracia a kies birtokon elt, es a divat, a kultura, a muveszet es az altalanos korszellem ugy altalaban utobbit tartotta kivanatosnak es megveto undorral nezett a varosodasi folyamatokra, ijeszto zullesnek tartva azt. Azota mar tudjuk persze, hogy ez nem sokaig maradt igy, a varosba bekoltozo munkasosztaly mobilisabba is valt es ez az egesz polgarosodassal is jart es es roviddel utana persze mar bekoltozott a kultura is a varosokba es a kavehazakban festettek egymast es irtak a fontos dolgokat, de ettol meg a videk, nagy ter, kert, termeszet, stb is megorizte az erteket, sot, a turizmus is irtozatosan felporgott ezekre a helyekre, mert a polgarok mar meg is engedhettek maguknak. Amit ezzel szerettem volna mondani, hogy az ingatlanpiaci helyzet human geografiai szempontbol nem igazan relevans, mert az az emberek gazdasagi cselekedeteirol ad egy mutato szamot, az emberek ezzel kapcsolatos gondolatait, erzeseit, hangulatait azonban nem feltetlenul fejezi ki, mi viszont ezutobbirol beszelgetunk, engem legalabbis ez erdekel es erre kerdeztem ra, pont azert, mert nehezen kifejezheto piaci mutatoszamokkal.

Ami miatt ez erdekel, hogy szerintem most is egy hasonlo folyamat zajlik le a vilagban, es az urbanizacio a klimavaltozas mellett a 21. szazad legnagyobb kihivasa. Megint elkezdett bezsufolodni a varosba a dolgozo nep, lasd meg magyarok a tomegszallason, es ez valoszinuleg azt is hozni fogja magaval, hogy ujra a videki idill lesz a kivanatos. Fuggetlenul attol, hogy a varosi ingatlanok felertekelodnek, es mindenki oda akar koltozni, nem biztos, hogy erre is vagyik. Akkor is, ha te, vagy en, vagy @LittleG es meg biztosan sokan masok is, ezt az eletmodot preferaljak (engem peldaul, ahogy mar mondtam, kifejezetten szorongat a tavolsag-erzes, egyaltalan nem szabadulok fel tole). Azonban meg a sajat tapasztalatom szerint, a sajat ismertsegi koromben is kisebbsegben vagyok ezzel. Es szerintem minel tobben koltoznek varosokba gazdasagi kenyszerbol, mi annal inkabb kisebbseg leszunk, ami persze nem jelent semmit, csak ugy mondom. En mindig is az voltam minden izlesbeli kerdesben, szoval en mar kivaloan egyutt tudok vele elni :D

LittleG (uk) 2016.03.12. 12:08:54

@mojyo: Ez erdekes, mert az en lanyom nemsokara tini lesz es en mar csak miatta sem szeretnek kikoltozno a varosbol. Kisgyerekeknek jobb a fu, kecske, csend, de szerintem a tinik egy varosi kotegben libickol inkabb

LittleG (uk) 2016.03.12. 12:51:01

@LittleG (uk): Hulye telefon, nem tudok rendesen irni rajta....

2016.03.12. 17:16:38

@mojyo: Oke, en nem vagyok kisebbsegben ezzel az ismeretsegi koromben hogy varosban szeretek lakni, es semmilyen megbizhato adatot nem lattam meg ami szamomra bizonyitotta volna hogy az emberek tobbsege a videket preferalja, ill. nem gondolom hogy igy van. Persze van akinek jobban bejon a videki / kulvarosi eletmod, de nem hiszem hogy ez a tobbseg. A szubjektiv velemenyem az hogy a varosiasodasnak az egyik oka - a gazdasagiak mellett - az hogy sokan szeretnek varosokban lakni.

2016.03.12. 17:44:55

@Mirjam2: OK, en meg nem ertek egyet, de ennyiben kell maradnunk, mivel megbizhato adattal nem tudok szolgalni, hiszen ez egy igen nehezen merheto kerdes :) Amugy azert irtak mar rola konyvet, es lehet olvasni par folyoiratban is rola azert (nem viccelek azzal, hogy a temaban kutakodom :), illetve szubjektiv erzesem is az, hogy a mediaban, kulturaban, muveszetben megszolalo velemenyek kozott tobb a varosi elettel szemben kritikus hang. Ezzel nyilvan nem lehet vitatkozni, hiszen ha te nem ilyet tapasztalsz, akkor valoszinuleg nehezebben tudod elkepzelni, hogy en meg igen, ugyhogy akkor azt hiszem ezt megbeszeltuk. :)

2016.03.12. 18:12:46

@mojyo: Oke, zarjuk le, elhiszem hogy tobbet tudsz a temarol mint en, en nem jartam utana. Azert azon nem csodalkozom hogy a muveszeti, kulturalis, media vonalon dolgozok 'kritikusak' a varosi eletmoddal szemben, ez ilyen tipikus muveszies hozzaallas hogy idealizaljak a videket, nem jelenti azt hogy tenylegesen szeretnenek akar ok, akar az emberek tobbsege ott elni. Mar csak azert sem, mert jellemzoen nem a kulvarosokban / falvakban, hanem a nagyvarosokban van a media ill. a muveszi, kulturalis elet kozpontja.

2016.03.12. 18:23:54

@Mirjam2: OK, akkor meg csak annyit, hogy nagyon sok muvesznek szukseguk van az izolaciora az alkotashoz es attol fuggetlenul, hogy a kulturalis elet altalaban a varosban zajlik, nem jelenti azt, hogy ne lenne videki hazuk, vagy ne jarnanak el gyakran, egy kicsit ebben is jartas vagyok, ezzel kapcsolatban is hihetsz nekem ;) A videk favorizalasa, vagy "idealizalasa" szerintem nem feltetlenul "tipikus muveszies hozzaallas", hanem, ahogyan a romantika koraban is, valoszinuleg a varosiasodas hatranyait tartjak az erzekenyebb emberek nehezebben elviselhetonek, ugymint szennyezes, tomeg, stb. A kritikajukat viszont a varosszeretoknek is erdemes meghallgatni szerintem, nagyban segit a tervezoknek is a varosok kornyezetbaratabba, egeszsegesebbe teteleben, legalabbis nekem ezert fontos, hogy tudjak ezekrol. :) Akkor ok :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.03.15. 05:29:42

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Kábé semennyi.Ugyan én nem Dániában vagyok...de akkor tudsz elhelyezkedni angollal vagy egyéb nyelvvel, ha valamiben kőprofi vagy ,pl. 25 évesen 30 év munkatapasztalat; vagy hiányszakmában dolgozol és meg van szorulva a munkaadó.
Nem is értem, Magyarországon ki a bánatnak sikerülne mondjuk szuahélival vagy lengyellel elhelyezkednie...?
Nyilván esélytelen az egész.Nem is értem, honnan a bánatból jön ez az igény...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása