oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. március 07. 06:43,  Egy nap Szingapúrban 148 komment

2016. március 07. 06:43 Határátkelő

Egy nap Szingapúrban

Még mindig érkeznek írások az Egy napom… sorozatra (aminek nagyon örülök, mert nekem a kedvencem), ezúttal nem is akárhonnan, egyenesen Szingapúrból. Szerzője, Zebralány egyfelől nagyon régen velünk van, másfelől viszont nemrégiben költözött a városba, így aztán még némileg friss szemmel néz rá. Lássuk hát, hogyan telik egy napja! (A képekért köszönet!)

Írd meg te is, hogyan telik egy napod, készíthetsz mellé fotókat, videót is! A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com. A sorozat eddigi részeit itt találod meg.

kilatas_az_irodabol.jpgKilátás az irodából  (Nem, nem vagyok irigy... - HÁ)

„Pár hónapja élünk Szingapúrban és eddig nagyon tetszik. Lassan kezdjük megszokni az itteni életet, mielőtt elveszteném azt a képességemet, hogy rácsodálkozzak a mindennapi dolgokra, gondoltam, én is megosztom egy napomat.

Hétköznap 6.30-kor csörög az ébresztő, amit általában egyszer még szundira teszek. Mivel majdnem az egyenlítőn vagyunk, minden reggel 7-kor kel a nap. Egész évben azt hiszem, talán 10 percet tolódik. Így elég jól be lehet lőni mikor mennyi az idő.

Először én készülök el, majd a fiam is keltem. Érte 7.20-ra jön az iskolabusz, addigra mindkettőnknek készen kell lenni. Ilyenkor még kicsit nyűgösek vagyunk, de a felkelő nap látványa mindig kárpótol. Nem tudok betelni vele!

napfelkelte_6.jpg

Egy lakóparkban lakunk, így reggelente sokan várnak az iskolabuszokra, egyenruha szerint kisebb-nagyobb csoportokba rendeződve. Mivel itt nagyon drága az autó, sokan tömegközlekednek és az iskolabusz nem annyira luxus, mint inkább alap.

iskolabuszra_varva.jpg

Miután fiam útnak indítottam, én busszal és metróval megyek a munkahelyemre, ami a belvárosban van. A távolság, amit meg kell tennem, nem nagy, de át kell szállnom. Ez nem ideális, de ez volt az a kompromisszum, amit hajlandó voltam megkötni, cserébe azért, hogy tengerparton lakhassak! (Gyerekkori álmom volt, eltartott egy ideig, de végre teljesült)

Na de mit csinálnak a pávák?

Azon a részen, ahol élünk, belső buszjárat jár, amit kizárólag az itt lakók használhatnak. Ez egyrészt jó és praktikus, de vendégek csak taxival/saját kocsival tudnak minket megközelíteni. Cserébe nincs nagy forgalom. Útközben még félálomban rácsodálkozok a luxusházakra és autókra.

utcakep.jpg

Az első átszállásnál a buszmegállóban (vagy az úton) rendszeresen feltűnnek a pávák. Itt ezek akadályozzák a forgalmat, nem a kátyúk...!

pavak.jpg

Második átszálláskor több étterem mellett vezet az utam. Itt mindig megállapítom, hogy mekkora a közbiztonság és bizalom. A zöldséges ugyanis csak leteszi az ajtó elé a szállítmányt és otthagyja. Az étterem csak később nyit, majd akkor beviszi valaki. Nincs átadás-átvétel, ha probléma lenne, utólag lerendezik, mindenki teljesen meg bízik a másikban.

zoldseges.jpg

Ez a bizalom egyébként általános és mindenhol elterjedt. (Többek közt ezért is imádok itt élni.) Hogy egy másik konkrét példát is említsek: férjem vett egy óraszíjat, de rájött, nincsen ilyen kicsi csavarhúzója, hogy lecserélje. Az órás odaadta neki a saját szettjét, hogy majd jövő héten vigye vissza. Nem kért letétet, telefonszámot, semmit. Sok helyen megfordultam már a világban, de ilyet máshol még nem tapasztaltam!

A metró

A metró megbízható és tiszta, csúcsidőben ugyan sokan használják, de ilyenkor az ajtóknál szépen sorba rendeződnek, először megvárják, míg leszállnak, és csak utána szállnak be. Okoskártyás rendszer van és távolságtól függ a viteldíj, illetve attól, hogy csúcsidőben vagy azon kívül használod.

A metró szinte az egész szigetet (országot) behálózza, 5 vonal van, színek szerint rendezve és folyamatosan bővítik őket. Szingapúrról köztudott, hogy nagyon sok mindent leszabályoz, illetve államilag ösztönöz, de nekem ez nagyon bejön, hiszen minden logikus.

Hogy csökkentsék kicsit a tömeget csúcsidőben, arra motiválják az embereket, menjenek kicsit korábban. Ha 7.45-ig elhagyod a metrót a kijelölt 18 megálló egyikében (belvárosi irodaközpontoknál), akkor az utazásod ingyen volt...

Valamikor 8 és 9 közt beérek a munkahelyemre, ami a belvárosban van az öbölnél. Tipikus iroda, 32 emelet, amiből az első 6 szint parkoló. Itt még a dolgozóknak is kell a parkolásért fizetni, valami kedvezmény ugyan van, de az általános cél, hogy elrettentsék az autósokat.

Itt a legolcsóbb autó (Suzuki Swift) ára 20 millió forintnyi összegnél kezdődik. Ennek kb. fele csak az engedély, hogy autót vehess. Plusz maga az autó ára mindenféle büntetőadókkal és vámokkal terhelve.

Így próbálják elérni, hogy ne legyenek dugók és nagyon rossz levegő, hiszen mégiscsak egy miniországról beszélünk. Cserébe a tömegközlekedés és a taxi államilag támogatott.

A munkahelyen

A munkám pont ugyanaz, mint otthon volt, sokat nem tudok róla íni. Egész nap a gép előtt ülök és vagy e-mailezek, telefonálok, esetleg tárgyalok. Multicég, csak az országaimat cseréltem le a költözéssel.

Nincsenek fix asztalok, ha szerencsém van, akkor ablak melletti hely jut, ilyenkor kicsit nehezebben megy a koncentrálás, mert a látvány kissé elvonja a figyelmemet. Az iroda nagyon nemzetközi, szinte minden ország képviselteti magát, még magyarok is akadnak. :)

Ebédidő

Ebédelni többnyire ki szoktam menni, főleg hogy itt egy óra ebédidőt számolnak a munkaidőben. A belváros tele van irodákkal, sok-sok emberrel, így éttermekben sincs hiány. Én személy szerint a helyi gyorséttermeket preferálom, de mindenevőként bármi javaslatot elfogadok, amit a kollégák felvetnek.

Egy sarokra tőlünk van egy „hawker center” ez kifőzdékkel van tele, gyorsan, olcsón finomat lehet enni. Egy baj van vele, hogy ebédidőben szinte lehetetlen ülőhelyet találni.

Erre az a rendszer, hogyha látsz egy helyet, akkor gyorsan leteszed a csomag papírzsepidet / telefonodat, amíg elmész megvenni a kaját. Eleinte néztem, hogy miért zsepit adnak szalvéta helyett, de aztán felvilágosítottak, hogy az csak a helyfoglaló...

ebedlo.jpg

Szingapúr nagy előnye, hogy olvasztótégely, minden náció megtalálható, ami az ételekben is megmutatkozik. Eleinte csak keleti kajákat ettem, de egy idő után már megkívántam a pizzát, rántott húst is. Szerencsére ezeket is simán be lehet szerezni.

ebed.jpg

A munkaidő hivatalosan 5.30-kor ér véget, de nálunk annyira nincs kőbe vésve. Hogy gyorsabban hazaérjek, legtöbbször taxival vagy uberrel megyek, mivel szerencsére mindkettő megfizethető.

A gond csak annyi, hogy a belvárosban van még kb. 100 ezer ember (de lehet több is) akinek hasonló gondolatai vannak ilyentájt. Állítólag csúcsidőben még kb. 10 ezer taxira lenne szükség. Ha biztosra akarok menni, kicsit előbb lelépek, olyankor jobbak az esélyeim.

Otthon

Ha hazaértem, általában egy órát játszom a fiammal. Igyekszem kifelé terelni, vagy lemegyünk a medencébe úszni egyet, vagy foci van a ház előtti parkba. Esetleg biciklizés vagy séta. Persze ha ráhagyom, akkor inkább tévét nézne, a gyerekek mindenhol ugyanolyanok...

Mikor lakást kerestünk, kissé aggasztónak találtam, hogy több száz lakásra jut egy-egy medence. (Nálunk 200-ra.) Mondták, hogy ne aggódjak, nem szokott ez tele lenni.

Onnan lehet az új lakókat megismerni, hogy még gyakran úsznak, aztán egyre ritkul ez az esemény. Így 3 hónap után egyet kell, hogy értsek. Míg eleinte tényleg minden nap úsztunk, mára heti 2-3 alkalomra ritkult. Legtöbbször teljesen üres a medence, a legtöbb ember az 10 volt, akik egyik hétvégén egyszerre voltak lent.

Szerencsére az időjárás egész évben tökéletes, ez nem korlátoz. Mostanában jókat szoktam kuncogni, mikor megkérdezik kollégáim, hogy hogy bírom a telet? Ez annyit jelent, hogy éjszakánként akár 25 fokra is lehűl az idő...! Köszönöm, nagyon jól viselem!

medence_1.jpg

Nagyjából ilyen egy átlagos hétköznap, este 7 körül menetrendszerűen lemegy a nap, akkor vacsorázunk, esetleg ha van házi még átnézzük és aztán már csak a gyerek ágyba könyörgése és lazítás marad hátra.

Hétvégenként legalább egy nap elmegyünk valahová csavarogni, de van, hogy mindkettőn. Nem tudom, meddig leszünk itt, így igyekszem kihasználni a lehetőségeket.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egy napom Szingapúr

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr388449930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.03.07. 06:47:11

Érdekes,jò poszt!

Golf2 2016.03.07. 06:50:01

20 milla a Suzuki,itt meg az S merci annyi,irreális...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.03.07. 07:22:09

Nagyon jó volt. Köszönjük.
:)
Nem semmi, a kocsi ára, mint az aranyé, de valahol érthető. Ezt is meg lehet szokni.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.03.07. 07:27:20

Hű ez jó volt. Még olvastam volna, a képekért külön köszönet.

SzZoole 2016.03.07. 07:44:41

Simán lennék ott taxis:)

Muscari 2016.03.07. 07:52:33

Ez ám az élet! Gratulálok, Zebralány, élvezzétek minden percét!

Az autó tényleg aranyárban van, ilyet még máshol nem láttam.

Rágót lehet azért kapni? Nem érzed azt a nagy túlszabályozottságot és szigorúságot?

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 08:12:51

@Muscari: Rágót csak receptre lehet kapni, gyógyszerként. Azért én ha utazom becsempészek egy-egy dobozzal :) A szigorúság napi szinten nem zavaró, ha nem csinálsz semmi gyanúsat békén hagynak...

Muscari 2016.03.07. 08:19:07

@zebralany: akkor jó, köszi. Hány óra van most nálatok?

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 08:27:50

@Muscari: Du fél 4. Mire a legtöbb kommentelő ideér már alszom majd .

LittleG (uk) 2016.03.07. 08:31:02

Szuper poszt, szuper kepek. Milyen helyekre mentek el hetvegeken? Baratokat talalni mennyire nehez?
Angol kollegam tavaly jott vissza 10 ev Szingapur utan, ahol egy filippino feleseggel es 3 gyerekkel gazdagodott. Nagyon szerette ott, de nem kaptak meg valami letelepedesit igy nagyon draga lett volna a gyerekek iskolaja.
A feleseg allitolag nem elvezi nagyon az itteni idojarast :)
O is meselte az automizeriat, ott nekio sem volt, itt meg munkaba sem tudna jarni nelkule.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 08:45:40

@LittleG (uk): Köszi! Hétvégén legtöbbször Szingapúrban maradunk, éves bérletünk van a Universal Studioba és az aquaparkba, ide sűrűn járunk. Azon kívül állatkert, hajókázás, tengerpart, séta... Illetve több sziget is elérhető komppal 30-90 perc, volt hogy átmentünk oda egy napra.
Az iskola külföldiként valóban húzós, még jó hogy csak egy gyerek van...

diveway 2016.03.07. 08:46:57

Több éve olvasója vagyok a blognak, de még sosem kommentáltam semmit. Ezt viszont nem tudom kihagyni.
Hol van a tetszik gomb? :)
ÉN IS ODA AKAROK KÖLTÖZNI!

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.03.07. 08:46:59

Szingapúr volt az egyetlen hely a Távol-Keleten, ahol kifejezetten nem éreztem jól magam. Mondjuk ehhez az is hozzátartozik, hogy én pont akkor jártam ott, amikor a Marina Bay Sands Hotel épült, így az egész város(állam) fel volt túrva, mindenhol indiai melósok nyüzsögtek.

A metró tényleg tiszta, de ha valaki patyolat metrót akar látni, akkor az menjen inkább Hongkongba. Egyébként a metrónál azért rendeződnek sorba az emberek, mert erre külön felfestés kéri őket, ami egyébként egy tök jó ötlet.

Eldobott rágó tényleg nincs, az utcák viszonylag tiszták, de nem annyira autentikus hely, mint amennyire az ember gondolná. Akkor már inkább a szomszédos Malajzia, ahová érdemes is átbuszozni, már csak a pálmaerdők miatt is. Érdekes, hogy Malajziából a busz visszafelé feleannyiba kerül, mint oda.

A szingapúri reptér viszont verhetetlen. A legszebb, amit eddig láttam, pedig már jó pár helyen megfordultam.

TX7AW 2016.03.07. 08:47:03

A leírtak tetszetősek, köszönet a posztért, főleg a bizalom mértéke nagyon vonzó. :)

diveway 2016.03.07. 08:47:06

Sok sikert a poszterinának!

gabuschka 2016.03.07. 08:50:16

Köszi a posztot, nagyon tetszett! Nagyon régóta szeretnék oda költözni, jó volt olvasni a beszámolódat! :-)

tanato 2016.03.07. 09:20:15

@zebralany: Ottani magyarokkal összejártok?

Csodabogár 2016.03.07. 10:06:37

Szingapur valóban csodálatos, de azért nem akarnék ott lakni a klima miatt. Bár szeretem a meleget, de nem a párásat. Zebralányt ez szemlátomást nem zavarja, örülök neki. Van egy öreg barátom, aki évekig ott tanított az egyetemen és végül meg is házasodott. A felesége született singapuri. Most már elég rég itt élnek, de a feleség változatlanul nem tud lelkesedni az itteni klimáért. Megértem persze.
Nekem nagyon tetszett, hogy a házak mind nagyon rendben voltak, aztán valaki felvilágosított, hogy 10 évenként kötelező tatarozni minden házat. Nekem nagyon bejönnének a szigorú törvények. Persze nem tudom ott pl. mi a helyzet korrupcio terén?
Bizalom. Talán sokak számára hihetetlen, de a 60-as években még Svédországban is igy működtek a dolgok. Vettem pl. valami butort, otthagytam az üzletben a kulcsot, elhozátk valamikor a butort, berakták, otthagyták a kulcsot és becsapták maguk után az ajtót. Bezárva soha nem volt a bejárati ajtóm. Sokat tulóráztam éjszaka gyalog jártam haza, soha meg se fordult a fejemben, hogy félnem kellene valamitől. Azóta változott a világ, sajnos.

szakasz2 2016.03.07. 10:18:04

Jó poszt. Egy megjegyzésem lenne:
"Erre az a rendszer, hogyha látsz egy helyet, akkor gyorsan leteszed a csomag papírzsepidet / telefonodat, amíg elmész megvenni a kaját."
Ez itt Svájcban (Bernben) is divat és a néha a falnak megyek tőle. Simán lefoglalják a kabátjaikkal az ülőhelyeket, akár 10 percig is. Ennyi idő alatt kb. el is lehet fogyasztani az ebédet, ha az ember ütemesen eszik és nem beszélget. Szóval pont emiatt az önző hozzáállás miatt van kevés szabad hely!
Ennek ellenére általában a foglalást tiszteletben is tartjuk/tartják az emberek, főleg mivel szerencsére azért legtöbbször van még hely. Egyszer fordult elő, hogy családilag (6 fő) ebédeltünk az IKEA éttermében és egy olyan szabad asztalhoz ültünk, ahol egy ruhadarab volt letéve a nagy körasztal egyik szélére. Azt hittük ott hagyta valaki, nem nyúltunk hozzá. Aztán pár perc elteltével morcosan érkezik a tulajdonosa, úgy gondolván, hogy ő azzal a ruhadarabbal lefoglalta az asztalt. Különösebb tudomást nem vettünk róla, odaadtuk neki, aztán leültek egy szomszéd asztalhoz. Ha valaki asztalt akar foglalni, az szerintem menjen olyan étterembe, ahol ilyet lehet vagy kell (akár telefonon is előre) - persze az nyilván drágább lesz, de hát valamit valamiért.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 10:23:19

@tanato: Van egy kis magyar közösség, de mióta én itt vagyok nem volt közös program. Találkoztam pár magyar emberrel, de többnyire véletlenül ;)

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 10:26:36

@Csodabogár: Igen, az örök nyárnak is megvannak a hátrányai, de nekem +30 fok vonzóbb mint ugyanez mínuszban. Ismerek itt is olyanokat (főleg férfiak) akik ki nem állhatják a szinte folyamatos izzadást...

Herr Géza 2016.03.07. 10:54:41

"Sok helyen megfordultam már a világban, de ilyet máshol még nem tapasztaltam!"
Ó, ez a bizalom (különösen a vidéki, még "romlatlan") Németországban is nagyon jellemzö, nem is tudok vele még ennyi év után sem betelni.
A szomszéd kisvárosban van egy "maszek" (azaz nem nagy láncokhoz tartozó) barkácsáruház. Az építkezés miatt párszor kellett kölcsönöznöm náluk szerszámot/gépet. Megyek az elsö alkalommal, mondom mi kellene, erre a fickó egy sajtcédulára felírja azt, hogy "bérelt gép", meg a nevemet (de igazolványt, kauciót, mifenét eszébe sem jutott kérni...) és mondja, hogy a pénztárnál csak mutassam fel a cetlit.....:))) Ennyi. Visszavitelkor persze leadminisztrálta a dolgot, és kérés nélkül ugyebár (!) adta a számlát a bérlésröl. Romlatlan világ.... Ez az a hely, ahol a komoly, nagy gépek, meg a zsákos cuccok egy nyitott, csak tetövel ellátott, a parkolóból leharapott placcon vannak tárolva, és este záráskor csak egy mobil (1,5 m magas, bárhol szétakasztható) kerítéselemekböl álló kordont húznak köré, aminek az utolsó elemére "lakatként" kiteszik a "zárva" táblát. :)))
Hozzátartozik a dologhoz az is, hogy a távolabbi OBI, Bauhaus, stb. helyeken kölcsönzésnél ugyan szóban/bemondásra elkérik az adataidat és fizetni kell valami bagatell kauciót is, de az a gép árához képest aprópénz. A mi balkáni szocializációnkkal elképzelhetetlen, hogy 10 kütyüböl nem lopnak el kilencet fals adatok bemondásával.......
Vagy a másik. Van ilyen házhoz szállítós sör/ásványvíz/gyümölcslé árus. Online rendeled a cuccot, hetente egyszer jön a teherautó, kikészíted neki a göngyöleget a ház elé, azt elviszi, helyette leteszi az új árut az ajtó mellé (ugye errefelé kerítés se nagyon van). Számla neten, utólag jön, de a lepakolt cucchoz se nyúl senki hozzá.
Az UPS jön, a fickó kiugrik a járó motorú autóból, letámasztja a 150 centis, gigamega TV-t a kocsibejáróba, saját magának igazolja, hogy letette az árut és már húz is tovább. És este, amikor hazaérsz, a TV ott van, ahol hagyta..... :)))))

M. Péter 2016.03.07. 11:03:11

@zebralany: A páratartalom nagyon sokat számít, Szingapúrban állandóan magas a páratartalom, ettől kellemetlen a meleg.

adg 2016.03.07. 11:20:01

Na ez jo volt, vegre valami normalis klimaju hely, ahol nem fagy be az ember...

Kulon tetszik a kep, ahol a hatterben a modern epuletek koze be van ekelodve egy oreg torony.

adg 2016.03.07. 11:21:08

@M. Péter: ez egyeni, van aki jobban birja, mint a szaraz meleget.

Hari Seldon 2 2016.03.07. 11:21:21

Az autó ára horror. Megértem én, hogy nagyjából Budapest területű országban ha mind az öt milliónak lenne kocsija, beállna a város, de azért ez túlzás.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.07. 11:21:43

@Herr Géza:
Mert a megvalósúlt működő kommunizmusban élsz. :)))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.07. 11:25:38

Valamikor az átkosban a Fekete Vonaton volt szokás hogy amíg elmentek sörért a büfekocsiba a személyi igazolványt hagyták az ülésen jelezve hogy foglalt.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 11:28:24

@FeketeMacska73: Férj egyenlőre háztartásibeli és búvároktatónak tanul. Igen, tudom... én is irigylem :D

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.03.07. 11:46:30

@zebralany: Én a mosogatáson kívül a főzéshez is értek.... Porszívózni is tudok (bar nem szeretek) es ki be pakolom a mosogatogepet... és kézzel is tudok mosogatni... Ja ...reggel meg is ágyazok...
:))))))

HardPötty 2016.03.07. 11:49:26

@zebralany: a búvároktatókat képzik? Azok nem a víz alatt nőnek? ☺☺☺☺
Szerencsés.

Herr Géza 2016.03.07. 12:17:34

@zebralany: Ááá, értem. A víz alatt meg simán rágózhat.... :)))))))

Herr Géza 2016.03.07. 12:19:49

@zebralany: Jézusom, ez sehogy se fér bele a folyton hintázó Netuddki koncepciójába.... Eret fog vágni magán. Vagy simán lehazugoz. :))))))))

europass8 2016.03.07. 12:27:22

@zebralany: jo poszt en is tervezek 1-2evet eltolteni ezen a csodas helyen. tudnal abban segiteni hol/hogy eri meg a legjobban allast keresni? az en multimnak sajna nincs szingapurban kozpontja.. egyaltalan mennyi eselyem van? jelenleg Hollandiaban hataratkelek-))

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 12:30:55

@Herr Géza: Tudom, már várom a megjegyzését... :)

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.07. 12:35:53

@europass8: Én cégen belül mozogtam, így saját tapasztalatom nincs, de mindenképpen érdemes profilodba vágó cégeket direktbe megkeresni, hátha... Sokan keresnek embereket nemzetközi tapasztalattal. Sok cégnek itt van az ázsiai központja persze arra készülni kell, hogy az indiaiakkal és kínaiakkal versenyzel.
Mivel a megélhetés elég drága én személy szerint nem vágnék bele úgy, hogy csak megyek a semmire aztán majd lesz valami!

Herr Géza 2016.03.07. 12:44:28

@zebralany: Itt nem fogja tudni az észt hirdetni, de majd tudósítalak. :D

Csodabogár 2016.03.07. 13:00:52

@zebralany: Barátom anno azt mondta, hogy Szingapurban egyetlen jó hely van, az a swimmingpool.:-)

Der Piefke 2016.03.07. 14:07:46

"...ha nem csinálsz semmi gyanúsat békén hagynak..." - Ja, pl. ha nem írod meg a véleményedet a diktatúrácskájukról egy Facebook-kommentben.:-)

Ez nem emberi élet, hanem valami szintetikus, steril, önállóság nélküli dísznövény-telep...

loading 2016.03.07. 14:27:08

@A nagy kékség: szerintem nem annyira tiszta mint korábban. Amíg ott voltam jó néhány utca tele volt eldobált szeméttel.
A kártyás fizetés egyre jobban visszaszorul (szívtunk miatta).
Ettől függetlenül emlékezetes hely.

Muscari 2016.03.07. 14:31:30

@Der Piefke: ez lehetőleg meleg se legyél...

Der Piefke 2016.03.07. 14:43:48

@Muscari: ...És már csupán azért sem költöznék a világ pénzéért se Szingapúrba, mert elképzelhetetlen, hogy a fiamat ilyen röhejes cuccban küldjem iskolába egy hibbant ázsiai diktátor kedvéért...

...Aki meg abszolút biztonságra és tisztaságra vágyik, az költözzön egy bajor faluba - és ott még rágózni és pofázni is lehet!:-)

Muscari 2016.03.07. 14:49:04

@Der Piefke: én se hiszem, hogy hosszasan tudnék ilyen helyen élni. Rövid ideig, jó sok pénzért talán. Szerintem én állandóan félnék, hogy nem e volt túl nagy a szám :-)

exterminador 2016.03.07. 15:02:39

@Der Piefke: ott a pont. Én nem laknék Szingapúrban. Egyfelől a klímát elviselhetetlennek találom (örülök, hogy a posztolónak tetszik, de én nagyobbra értékelem, ha egész évben 20-25 fok - mint péládul Quitó-ban), de pláne sosem laknék olyan országban, ahol az iskolákban még mindig divat a tanulók megvesszőzése.

micsoda? 2016.03.07. 15:02:42

Jó ez a témakör, köszönöm. A posztolónak meg annyit, hogy sárgulok:)

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.03.07. 15:02:45

@Der Piefke:

Diktátor lenne a demokratikusan választott vezető?

exterminador 2016.03.07. 15:02:49

Szingapúrban a mai napig vesszőzik az iskolában a tanulókat, és az eljárást az oktatási minisztérium még bátorítja is. Már csak emiatt is kizárt, hogy oda költözzek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.03.07. 15:06:27

off:
nem láttatok mostanában ződ fényt Angliában?A szpészvedörön hemzsegnek a sok Úká/Scotland képek.Meg északnémet is van pár...
Itt felénk meg lófasse nincsen, tiszta felhő volt mostanság...

spaceweathergallery.com/index.php?&title=aurora&title2=lights&starting_point=0

on
Posztot még nem olvastam, csak átgörgettem, a háromlábú mödansziéba felmennék egy csobbanásra...
:D

degeco 2016.03.07. 16:01:39

Hááát, elolvastam, de mégsem akarok odaköltözni. Esetleg ha taxis lennék, de valszeg akkor is elgondolkoznék mert gondolom egy normális kocsi ára sosem fog megtérülni.
Maradok inkább Seattle-ben. Vagy vágyok vissza Genf/Lausanneba.

FlybyWire 2016.03.07. 16:01:47

@Der Piefke: Na végre, azt hittem, velem van a baj, de engem brutálisan elriaszt az egész... tisztára mint egy 1984 és Truman Show keveréke... a hideg futkos a hátamon az egésztől, ahogy olvasok róla!

Na persze, éltem én már szigeten 3 és fél évig, és az ott megélt, súlyos földrajzi klausztrofóbia is súlyosbítja az ellenérzésem (sehol egy csodás tengerpart 5-6 órára kocsival, vagy egy sielés 2-3 órára télen...), de ez még ráadásul a spontaneitástól, bohém élettől is tökéletes mentes, vegytiszta izé... RÉMÁLOM, na.

kun andras 2016.03.07. 16:42:32

Ugyan nem laktam ott, csak mint túrista voltam, de azt cáfolom, hogy ideális lenne az időjárás. Állandó párás meleg van. Sűrűn esik az eső. Légkondi nélkül rádrohad a ruha. Persze lehet, hogy valakinek ez az ideális.

Csodabogár 2016.03.07. 16:55:08

Végül is egy a lényeg. Zebralány örül, hogy ott van és élvezi. Férj búvárkodik, biztos nem baj ha nem jeges közben a tenger. Mindenki boldog és kész. Akit meg zavar a nedves meleg, az max. turistának menjen oda. Ilyen formában mi nagyon élveztük évekkel ezelőtt. Karácsony előtt fantasztikusan ki volt világitva a város és ingyen buszok vitték fénynéző tórára a turistákat. Rágogummit soha nem szerettem. Nyugalom volt rend és tisztaság. Nekem tetszett, de turistának se kötelező oda menni, ha valaki nem tud rágo nélkül élni.

2016.03.07. 18:09:17

@degeco: Bocsi, de ki kerdezte hogy te oda akarsz-e koltozni?

2016.03.07. 18:17:28

@Der Piefke: Marmint az elhunyt elnokre gondolsz? Halas lenne a magyar nep sok generacioja ha Mo.nak lett volna valaha egy ilyen 'orult diktatora', de hat minden nepnek olyan a diktatora amilyet megerdemel. Az egyenruha lehet hogy 'rohejes' szerinted, valoszinuleg a brit gyarmati idok oroksege, a mai napig hasonloban jar minden brit iskolas es nem tartjak rohejesnek.

**mimi** 2016.03.07. 18:19:15

Szeretem ezeket az "egy napom" posztokat....érdekes így belekukkantani a mások mindennapjaiba....

2016.03.07. 18:21:35

@Muscari: Ez nem egy ilyen besugo-rendszer hogy rossz dolgot mondasz es elvisz a fekete auto stb. Olyan mar csak keves helyen van szerintem, pl. Eszak-Koreaban.

2016.03.07. 18:24:15

@Taxomükke (UK): Igazad van, ezt fogom tenni.

2016.03.07. 18:35:25

@zebralany: Van egy par kerdesem, elnezest ha fura / naiv kerdesek... Az irodai dolgozok tobbnyire 5, vagy 6 napot dolgoznak ott egy heten? Mennyit kell tulorazni, gyakori a fizetetlen tulora? Betegszabadsagra elengednek? Altalaban mennyi az eves szabadsag? A fonokok tobbnyire kinaiak?

Iskola heti 5 nap van? A kisfiad elkezdett mar kinaiul olvasni / beszelni tanulni? Mennyire vonjak be a technologiat / szamitogepeket az oktatasba? Sok a hazi feladat, megterhelo a tananyag? Mennyire szigoruan fegyelmeznek? Hany gyerek van egy osztalyban? A tanarok kozott vannak kulfoldiek?

Elore is koszonom a valaszt!

exterminador 2016.03.07. 18:36:43

@Csodabogár: sajnos, nem csak a rágó ott a probléma...

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2016.03.07. 18:37:15

Aki be akar zarkozni egy szemelytelen, konzumidiotizmus altal hajtott buborekba, annak tokeletes Szingapur. Ennel sterilebb, elettelenebb, szemelytelenebb, agyonszabalyozottabb helyet elkepzelni sem lehet.

Turistakent jo egy-ket napra beugrani, mivel az ismeros civilizaciot testesiti meg a kornyeken (meg KL-hoz kepest is), de par nap utan szerintem mar inkabb nyomaszto, mint elvezheto. En egy honap utan mar sikitva futottam ki az orszagbol.

Hawker center ellenben nagyon jo intezmeny, minden varosba szeretnek hasonlot. :)

degeco 2016.03.07. 18:37:15

@Mirjam2: senki, de ez volt az index cikk cime az index appban
:-)

2016.03.07. 18:38:21

@Mirjam2: Ezzel azt akarod sugallni, hogy nekünk Orbán nem elég jó?

:)))))

DieNanny CH 2016.03.07. 18:58:45

Kösi szépen, nekem tetszik a hely.
A párás meleget nem tudom, hogyan bírnám. Úgy értem a "nem tudom"-ot, hogy lehet, hogy bírnám. Szóval, még nem tapasztaltam ilyet.
(Bár -30-at sem tapasztaltam, de azt tudom, hogy jobban bírom a plusszokat mint a mínuszokat.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.03.07. 19:02:02

@Herr Géza: bocs ha már kérdezte vki, a sok bevandorlo és menekült keleti hozzaallasa még nem hagyott lathatolátható nyomot ezeken a dolgokon?
Thai verzió, plaza motor parkoloban ott szokta hagyni a nép nemcsak a sisakot hanem iskolataskat, kabátot is.
Ja és templom előtt a cipőket persze. Itthon meddig maradna ott egy jobb cucc? Mondjuk nagyvárosban.

DieNanny CH 2016.03.07. 19:03:08

@exterminador:

Engem itt a blogon világosítottak fel úgy 3 éve, hogy 30 évvel ezelőtt teljesen elfogadott volt az iskolai verés Mo-on.
Én ebből semmit nem vettem észre. Sem engem nem vertek, sem osztálytársaimat nem láttam, hogy tanárok megcsapták volna, vagy ők meséltek volna róla. Pedig nagy iskolába jártam, 6 osztály egy évfolyamban, sok-sok tanárral.
Tehát ha csupán ez az egyedüli visszatartó erő, akkor ez könnyen leküzdhető. Neveld meg a gyereked és nem lesz gond.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.03.07. 19:08:58

Akartam még mesélni valamit de elment a kedvem a trollok láttán. Majd talán visszajon.
:-(
Mirjam én úgy tudom az iskolák teljesen angolul mennek. Én is tanítottam Szingapúri tankönyvek bő l.

Der Piefke 2016.03.07. 19:13:30

@Mirjam2:

Az elhunyt elnök, Li Kuang-jao egyértelműen szociopata személyiségjegyeket mutató (személyi kultusz, üldözési mánia, nagyzási hóbort, stb…), egyébként tehetséges és jólképzett - és egy szűken értelmezett módon „meritokrata” - diktátor volt. Politikájában alapvetően arra a mentalitásra támaszkodott, amely jellemző a délkelet-ázsiai kultúrkörre, különösen a kínai eredetű konfucianizmus társadalmi hatásaira. Abban, hogy a szingapúri nép többsége elfogadta a módszereit, alapvetően az játszott szerepet, hogy néhány évtized alatt igen jelentős életszínvonal-emelkedést volt képes produkálni az a – a helyi, igen speciális gazdaságföldrajzi adottságokra (nemzetközi hajózási útvonalak kereszteződésében fekvő kikötő) és a már említett konfucianista mentalitásra épülő, ezt kihasználó – gazdaság- és társadalompolitikai, amely egyébként európai, vagy magyar közegben elképzelhetetlen és lemásolhatatlan lenne. (Mivel sem a gazdaságföldrajzi, sem a mentalitásbeli alapok nem adottak ehhez.) Bővebben erről itt olvashatsz egy magyar nyelvű tanulmányt: progressziv.blog.hu/2014/08/26/lehetunk-e_szingapur

Azt, hogy a britek mit tartanak röhejesnek és mit nem, konkrétan leszarom – a britekkel együtt! Egyszerűen nem tudják megemészteni a mai napig sem azt, hogy a 19. sz. végén és a 20. sz. elején a németek pár évtized alatt maguk mögé utasították gazdasági és tudományos-technológiai téren az egész, évszázadok alatt összelopott brit birodalmat, másrészt a gyarmatbirodalmuk elvesztését, harmadrészt pedig azt a tényt sem, hogy mindkét világháborút elvesztették volna az amerikaiak nélkül.:-)

Csodabogár 2016.03.07. 19:29:12

@Mirjam2: Nem csak a brit iskolások járnak ilyenben, hanem a spanyolok is. Nem olyan rossz az, ha nincs verengés a tehetősebb és a kevésbé tehetős gyerekek között, hogy kinek milyen márkás ruhára telik vagy nem.

Nzoltan 2016.03.07. 19:30:02

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Én kaptam. De a pofon tényleg ritka colt. Inkább a pajeszunkat kapta el amtanár. Mondjuk kuss is volt az órán. Cserébe nem maradtunk hülyén. Előfordult, hogy anyám bement az iskolába, mert hogy Zolikát bánccsák. Aztán mivel valamiben amire már nem emléxem, hunyó voltam. Anyám csak bíztatta a tanárt. Hogy ha megérdemelte, így tovább!

Különösebben nem tartom problémának a testi fenyítést. Elődeink is túlélték. Csak legyen következetes és előre lefektetett szabályok szerint. Aztan az egyen saját maga eldönti, akar-e belőle kapni.

A posztnoz:

Gyerekkorromban itt is nyitva lehetett hagyni a házakat ( alföldi mezőváros). Vagy a kulcsot a lábtörlő alatt hagyni. De akkor még az emberek is megszoltak, ha véletlenül a kuka mellett lendolt a szemét. Mondjuk akkoriban nem jogászkodtak ennyit mint most. A rajtakapott betörő jogaival senki nem foglalkozott. Először pofãn verték és csak azután kérdezték. A mai másik véglet semmivel sem jobb szerintem.

Nzoltan 2016.03.07. 19:41:39

@Csodabogár: Nem hiszem, hogy ez lenne az alapja. Inkább az adott közösséghez tartozás a lényeg. Kicsit katonás, van pszichológiai hatása.

Nzoltan 2016.03.07. 19:41:51

@Der Piefke: Bizonyos népeknek kell a puha diktatúra. Másoknak meg a kemény. Én rendpárti vagyok. Ahogy ez az írásaimból is kiderül. De akkor már inkább az unalmas Svájc mint Szingapúr.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.03.07. 19:42:18

Ott is kinaiak vannak, mégis teljesen mashogy viselkednek mint itt :(( Mondjuk itt Kinaban Senki Semmiert nem hivja ra a masikra a rendort ha kozvetlen nem karosult az ugyben. Nem ugy mint a fasiszta osxtrakok vagy svajciak, feljelentgetos nepseg. Szingapur azert tiszta, mert komoly birsagok vannak. Pekingben AZT CSINALSZ AMIT CSAK AKARSZ! Szoval ezert sem lehet a kinai emberekrol altalanos kepet festeni.

2016.03.07. 19:47:53

@Csodabogár: Nekem kimondottan szimpatikus az iskolai egyenruha, pont azert amit mondasz. Nem tudtam hogy Spanyolorszagban is hordjak.

2016.03.07. 19:49:27

@Dragonlady (Bp, Hun): Igen, az oktatas nyelve angol, de akiket en ismerek azok mind tanultak kinait is az iskolaban (kb. 'idegennyelvkent').

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.07. 20:00:57

@Der Piefke:
Na most ha létezik nép amelyik kúrva hamar túlteszi magát olyan ökörségeken amiket felsoroltál az pont a brit. Nagyívben leszarják mind a gyarmatbirodalmat mind a németeket és mind a világháborúkat. Hogy egy klasszikust idézzek nem olyan családból származnak.
Sok mindent el lehet mondani a britekre de pont azt nem amiket felsoroltál.

2016.03.07. 20:04:48

@Der Piefke: Nem mennek bele a reszletekbe, maradjunk annyiban hogy nem egy magyar blogbol fogok errol a temarol tajekozodni, mivel mar megtettem, hosszu evek soran, ennel megbizhatobb forrasokbol :). Lee Kuan Yew-t szemely szerint melyen tisztelem, az egyik legnagyobb modern allamferfinak tartom.

2016.03.07. 20:11:18

@Chaoyang: Gondolom tudod hogy messze nem csak kinaiak vannak ott, bar ok a tobbseg? Az ottani kinaiak es a 'kinai kinaiak' meg elegge masok, filmek is vannak errol, pl. Kinabol jott elso generacios kinaiak nagyon nehezen tudnak beilleszkedni stb. Kb. annyi a kulonbseg egy 'kinai kinai' es egy szingapuri kinai kozott, mint az elobbi es egy brit kinai kozott. Vannak pl. szingapuriak akik etnikailag kinaiak de alig beszelnek kinaiul, stb.

2016.03.07. 20:12:36

@diggerdriver: Ne hazudj, valld be hogy a te osszes angol ismerosod is telesirja a kisparnajat ejszakankent a gyarmatbirodalom szetesese miatt! :)

2016.03.07. 20:21:56

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ajjaj, mindjart jon ertem a fekete auto :(. Viccen kivul, szerintem Mo.on lassan jobban kell vigyazni azzal hogy mit mond az ember nyilvanos helyen a kormanyrol, mint Szingapurban. Bar ezt csak olyanok tudnak megitelni akik mind a ket helyen eltek tartosan.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2016.03.07. 20:22:17

Budán is minden reggel kint volt a tejtermekek, turo rudi, tejfol, zsemle stb a bolt elott a nyolcvanas evekben. A haznak sem zartak a kapujat, a kulcs megis a labtorlo alatt volt. Nem szingapuri vagy svajci sajatossag. Egyszeruen csak minimalis tarsadalmi eletszinvonalbeli kulonbsegek kellenek hozza.

2016.03.07. 20:30:32

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekem azt mondtak hogy varosokban akkor kezdtek el jobban ugyelni az ilyesmire (pl. biciklit lelancolni, ablakot becsukni) amikor a kelet-europai bevandorlok megjelentek (foleg a Balkan-haboruk idejetol kezdve). Falun tovabbra is teljesen oke ertekesebb targyakat az ajto elott hagyni es hasonlok; teljesen szabadon hagynak gepeket, tuzifat, stb. A legtobb bevandorlo, 'menekult' stb. nem falun van, aki megis azt meg ugye ismerik latasbol, valoszinuleg nem erdemes kockaztatni.

2016.03.07. 20:34:49

@Der Piefke: "harmadrészt pedig azt a tényt sem, hogy mindkét világháborút elvesztették volna az amerikaiak nélkül."

Azért azt tegyük hozzá, hogy Európában csak ők maradtak mentesek a -khm- nácik vendégszeretetétől, és az angliai háború során rengeteg veszteséget szenvedett a Luftwaffe. Tudom, egy kicsi vízfelület azért elválasztotta őket a francia partoktól, de anno a még az sem volt kizárt a nácik részéről, hogy a tengeren keresztül indítsanak offenzívát. Valójában ahhoz képest egész jól tartották magukat, pedig volt bombázás, szárnyas rakéták, meg tengeri blokád is. Az, hogy Európában senki sem állította meg a németeket, csak azt mutatja, hogy stratégiailag (blitzkrieg) mennyivel előrébb jártak a többieknél, és mennyivel komolyabb morállal rendelkezett a német katona, mint az ellenfelei. Szerintem nem az szánalmas, hogy az amcsik nélkül nem nyertek volna a háborút, hanem az, hogy mi magyarok, mindig a rossz oldalra álltunk, és mindig megszoptuk.

2016.03.07. 20:36:40

@Csodabogár: Igen, csak hát ezt próbáld meg elmagyarázni egy invidualista magyarnak. Nehogy már az állam mondja meg, hogy milyen ruhában járjon a gyerekem!

Pedig tényleg nem hülyeség, a gyerekek kegyetlenebbek sokszor, mint a felnőttek. Simán kinézik a csóróbbat...

2016.03.07. 20:38:18

@Mirjam2: A magyarok Trianon miatt teleszokták... Vesszen Trianon!

2016.03.07. 20:41:04

@Mirjam2: Ott még szerencsére nem tartunk, remélem, hogy nem is fogunk. Állami munkahelyen, jobb, ha hallgatsz, és nem nagyon híreszteled a kormányellenes nézeteidet... :)))

M. Péter 2016.03.07. 20:42:56

@Nzoltan: Az általános iskolámban volt egy tanár, aki részegen járt be, verte a tanulókat. Szerencsére csak fél évig tanított engem, utána nyugdíjba ment vagy küldték.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.03.07. 20:45:40

@Mirjam2: Így van. Az autójukon a gyarmatbirodalom matricája van hátul a zászlójuk pedig a sugárirányú csíkokkal azt jelképezi hogy a birodalom felett soha nem megy le a nap.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

2016.03.07. 20:51:06

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ugy tudom hogy Szingapurban is kb. ennyire kemeny a 'diktatura' a gyakorlatban.

2016.03.07. 20:58:33

@M. Péter: Nalunk forditva volt, mi vertuk a tanarokat. Vagyis altalanossagban nem, de volt egy testnevelotanar aki elkezdte a lanyokat fogdosni az osztalyomban. Erre az egyik osztalytarsnom (nem en voltam!) magahoz vett valami nehezebb targyat a szertarbol, es rautott a kezere. Soha tobbet nem nyult hozzank. Konkluzio: a testi fenyites (neha) mukodik :)

marczy 2016.03.07. 20:58:50

@exterminador: igen, én sem adnám oda a fiamat iskolába. Teljesen igazad van, arrafelé még mindig divat a nádpálca (rotangpálmából van).
Az az ország egy szolid rendőrállam, a szabadságjogok terén bőven van hová fejlődnie. A Btk. is hírhedten szigorú. Olvastam korábban, fent van a neten, nem túl vicces, egy ismerősöm fia onnan költözött haza nemrég.

Az angol gyarmati időkből maradt a botozás mint büntetési elem, nem kislányoknak való azt a nyomot látni, amit a pálca maga után hagy az elítélt fenekén, ja, és még csak utána visznek börtönbe. És kisebb vétségekért, mint pl. az idegenrendészeti törvények megsértése, is kiszabható (azért azt hiszem 3 botütés jár a börtön mellett.

Ja, drogcsempészésért (is) halál jár. Nem tudom, miért nem törölték még el a halálbüntetést: ha el akarnak tenni láb alól, csak beteszik a drogot neked valahova, és véged.

Az utak tiszták, de ennek ára van, ha szemetelsz vagy eszel az utcán, azért is bevisznek egyből a rendőrségre, és azért bár meg nem botoznak, de pénzbüntetést kiszabnak, ami nem kevés.

2016.03.07. 21:04:14

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Az iskolai egyenruha nagyon jol felkesziti a fiatalokat a munkara, ugyanis a legtobb munkahelyen nem mindegy hogy miben jelenik meg valaki. Persze nem mindenki dolgozik oltonyben / kosztumben, de hasznos szerintem hogy megtanuljak, nem lehet csak ugy 'akarmit' felvenni iskolaba / munkaba. Iskolankent valtozo az egyenruha, minden iskolanak megvannak a maga szinei, stilusa stb.

2016.03.07. 21:13:54

@marczy: Azt tudod, hogy a vilag egyik legbiztonsagosabb orszaga, pl. nokent nyugodtan setalhatsz barhol, barmikor es nagyon valoszinutlen hogy megtamadna valaki? Ha megis eroszak tortenik, az eroszaktevot, a bortonbuntetesen kivul, meg is botozzak. Szerinted ez nem igazsagos?

2016.03.07. 21:35:01

@Mirjam2: Na jó, de ha Szingapúr gazdagságú lenne Mo., lehet, hogy senki nem is akarná nagyon fikázni a kormányt. Sőt, lehet, hogy magasról le is szarná mindenki, hogy mit csinálnak.

2016.03.07. 21:36:55

@Mirjam2: Ebben is van valami.

2016.03.07. 21:43:25

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ezt mondom. Lehet L.K.Y.-t diktatornak nevezni, megis boldog lenne sok orszag nepe ha nekik lett volna ilyen diktatoruk. Es messze nem csak a penzrol van szo, hanem az eletminosegrol (pl. kozbiztonsag, oktatas, vallasszabadsag, nok es etnikai kisebbsegek jogai stb.). Persze nem az europai ideal szerinti demokracia, de valamit valamiert.

2016.03.07. 21:44:52

@Mirjam2: Nem is hiszem, hogy azt a fajta keménykezű, állami szigort Európában bármelyik nép elviselné, tényleg ázsiainak kell lenni hozzá, hogy megértsük. :D

exterminador 2016.03.07. 21:56:49

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nincs gyerekem, nem azért jegyeztem meg, hanem mert az ilyesmi számomra elvi kérdés. Nem bírom a rendőrállamokat. Látom, itt viszont sajnos sokan visszasírják.

nniicckk 2016.03.07. 21:56:56

"Plusz maga az autó ára mindenféle büntetőadókkal és vámokkal terhelve.Így próbálják elérni, hogy ne legyenek dugók és nagyon rossz levegő,"

Ha mar ennyire buntetik a legszennyezest, ami nagyon helyes, akkor miert nem tamogatjak esznelkul az elektromos autokat ?

2016.03.07. 21:57:03

Hosszú távon tuti elmondanám a véleményem véletlenül politika vagy egyéb témában. Az időjárás, hát, én a meleget szeretem de nem bírom...
Ezeket leszámítva nem tűnik rossz helynek.

SzZoole 2016.03.07. 22:23:03

@diggerdriver: ott dugo sincs,mert egy tunderkert

szil_ 2016.03.07. 22:31:25

OFF:
„fiamat”, ismétlem: „fi-a-mat”

ON:
Hát én soha többé be nem teszem a lábamat egy diktatúrába/rendőrállamba. Elég volt nekem felnőni egyben :S

Ami a szingapúri hatalmas bizalom-kultúrát illeti: ahhoz azért kell az a sok ezernyi kamera, amivel gyk. a segged lyukát is figyelik a szoftverek.

Másrészt: gyerekek egyenruhásítását/vesszőzését/jó biorobottá nevelését beszéld meg a egy waldorf-ossal, vagy éppen egy ceausescu-érában nevelkedettel.
Mindkettőről mesélhetnék neked pár órán keresztül.

Mesélj légyszi a magánszféráról is kicsit. Valamiért csak engem zavar az, hogy ott nem járkálhatnék a saját házamban egy szál fogtömésben? Vagy az, hogy az asszonyra hangtompító kell, nehogy az egyenruhás bácsi törje ránk az ajtót?

Na neeee, nekem egy ilyen hely a világ legótvarabbja, még turistaként sem teszem be oda a lábamat.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.03.07. 22:33:30

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: @Mirjam2: A rendőrállam megfigyelési rendszeréhez az amerikai titkosszolgálatok adtak tanácsot, gyakorlatilag kicsiben kipróbálták, amit otthon akartak bevezetni. Aztán lebuktak az amerikai tervekkel és jó nagy balhé lett belőle, hiába támogatták a programot az aktuális kormánypárti politikusok évtizedek óta...

2016.03.07. 23:36:44

@exterminador: USA-t is rendőrállamnak mondják, de az sokkal, de sokkal lazább, mint Szingapúr. Vannak átmenetek.

2016.03.07. 23:41:07

@Online Távmunkás: Ezen mi a meglepő? Vagy a WikiLeaks állami elhallgattatása talán véletlen lenne? :) Amikor kiderült, hogy az NSA lehallgathatja kb. az egész világot, csak mert (terrorizmus okán)? Az 1984 már megvalósult, benne élünk. Ahol van pénz, ott mindent bekameráznak, plusz "mindent" tudnak rólad. A google keresőmotorja miért jegyez meg pl. mindent, amire rákeresel? Nem, nem a sütik miatt... :)))

piskóta007 2016.03.08. 00:18:24

Annyira vártam ezt a posztot! Végre valakki Szingapúr, a szívem csücske! Erre olvasom és egyből:
"én busszal és metróval megyek a munkahelyemre, ami a belvárosban van. A távolság, amit meg kell tennem, nem nagy, de át kell szállnom. Ez nem ideális, " Most komolyan? Komolyan? Tényleg?????? Nem ideális? Át kell szállni? Burokban születtél? Nemár... Nem tudom, hogy ezek után bármit is tud mondani a cikk. Valaki légyszi foglalja össze! nagyon sajnálom, pedig már rég vártam egy hétköznapi cikket, de csak sajnálni tudom, hogy egy hétköznapon át kell valakinek szállnia a tömegközlekedési eszközön! Még jó hogy nem azon sír a posztoló, hogy a saját kezével kell megtankolnia a kocsiját Los Angelesben! ne rugaszkodjunk már el ennyire könyörgöm...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.03.08. 00:28:14

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "USA-t is rendőrállamnak mondják, de az sokkal, de sokkal lazább, mint Szingapúr. Vannak átmenetek. "

Na, errol van egy jo aktualis sztorim (kaliforniai belpolitika, anyone? :)) Szoval elozmenyek:
Egy fiatal konzervativ ujsagiro es media szemelyiseg (Ben Shapiro) tartott volna egy eloadast egy los angeles-i allami egyetemen (az eloadas cime: "When diversity becomes a problem"). Az eloadasra a campus fiatal konzervativjai hivta'k meg ot. Elozetesen engedelyt is kapott ra, majd az egyetem vezetoje ugy dontott, megsem ad ra engedelyt, arra hivatkozva, hogy " szeretnenek masokat is meghivni az eloadasra, akik mas velemenyt kepviselnek, mint az eloado Ben Shapiro") ergo, nem akartak, hogy a jobbara liberalis hallgatosag esetleg szembesuljon masfajta velemennyel...
Nos, ez elegge olaj a tuzre ott, ahol az Alkotmany a szabad velemeny nyilvanitasra epul. Ben Shapiro el is ment az eloadasra (persze kemeny media jelenlettel, igy persze az egyetemi elnok visszakozott), es megis megtarthatta az eloadast. De a campus-on szinte tettlegessegig mentek a liberalis, leftist diakok, es el akartak torlaszolni a bejaratot, hogy az erdeklodok ne tudjanak bemenni...
Eleg nagy media visszhangja lett a dolognak...itt egy par link, es akit erdekel, meghallgathatja, mirol is szolt az eloadas (diohejban annyi, hogy sajnos a tendencia az eleg sok helyen, hogy a diverzitasra hivatkozva tul.kepp pozitiv diszkriminacio folyik (foleg feketekkel szemben), ill. a konzervativ nezeteket nem nagyon turik az (allami) egyetemeken...

dailysignal.com/2016/02/26/campus-protesters-try-to-silence-conservative-speaker-demand-college-presidents-resignation/
("Lutz said the reaction from the protesters underscores a troubling problem among universities across the United States. She said:
Not only is free speech under attack, but it’s also very difficult to be a conservative on a college campus. It’s very difficult to speak up, and a lot of students choose to be silent because they know in extreme cases, like this one at CSU-LA, people will aggressively fight back if they choose to speak their mind")

livestream.com/YAF/events/4870270/archives

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.08. 01:09:34

@Mirjam2: Het 5 nap a munkaidő, 40 óra. A túlóra cégtől és munkakörtől függ. Nekem pont Ugyanez volt otthon is, nem fizetnek túlórát de úgy osztom be a napom ahogy akarom. Sokszor utazom, de sokszor nem megyek be az irodába, otthonról dolgozom. Beteg még nem voltam, de másik simán elmentek betegszabira, nem volt gond. Megjegyzem ez multicég, lehet helyinél más a helyzet, arról ninca tapasztalatom. Nekem egyik főnököm francia, másik angol. Van kínai is, de nem sokkal többmint indiai, vietnámi, Fülöpszigeteki... Az éves alapszabadság 15 nap, ezt lehet feltornázni céges évek számával meg gyerekkel.

Az iskola szintén 5 nap. Fiam előkészítő osztályba jár, most lesz 5. Én meglepődtem, hogy már ebben az évben megtanulnak írni meg olvasni. Viszont játékosan tanítanak, nincs osztályozás és házi feladat. És perszeverés sincs... Mindenki a maga ütemében halad, ha jól emlékszem harmadik osztályra kell ugyanarra a szintre felérni mindenkinek. 25 gyerek van az osztályban ehhez 2 tanítónéni jár. Ebből egyik kínai, hogy a napi mandarinórák meglegyenek. Itt minden nap van egy lecke, de még csak beszélni tanulnak, gondolom az írás és olvasás majd akkor ha az angol jól megy. Gyereknek azt hiszem jól megy (sok szót tud), de ellenőrizni nem tudom :) A fentiek magániskolára vonatkoznak, államiba külföldiként elég nehéz bekerülni.

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2016.03.08. 01:16:35

@piskóta007: Csak neked: Az út kocsival 10-15 perc. Tömegközlekedéssel 50, mivel háromszor kell átszállni. 2 busz, 2 metró.

2016.03.08. 06:16:17

@zebralany: Koszi az infokat! Sajnalom hogy zombik tamadtak meg a posztodat a kommentekben :), remelem nem vettek el a kedvedet a posztirastol. Tovabbi kellemes hetet, jo munkat.

DieNanny CH 2016.03.08. 07:14:33

@Mirjam2:

Ezzel egyetértek!

Tavaly vagy tavalyelőtt olvastam, hogy egyetemisták fel voltak háborodva amiatt, hogy a vizsgáztató tanár kritizálta az öltözködésüket.
Márpedig, aki egyetemi vizsgát tesz, az valószínűleg később öltönyös-nyakkendős munkahelyen lesz, tehát nagyon is jogos, hogy elvárják az elegáns megjelenést. (Mi, az óvónőképző főiskolán is fehér blúz-fekete szoknya/nadrág kombóban voltunk vizsgákon, pedig a munkaruhánk a köpeny volt...)

DieNanny CH 2016.03.08. 07:17:52

@exterminador:

Félreértesz.
Én nem visszasírom, hanem arra mutattam rá, hogy hiába volt megengedett a testi fenyítés Mo-on, én nem találkoztam vele.
Tehát szerintem annak ellenére, hogy Szingapúrban megengedett a testi fenyítés, nem biztos, hogy találkoznál vele.

DieNanny CH 2016.03.08. 07:18:57

@Zoole[uk]:

Na, máris? Akkor megyek "odaát"-ra. :-)

nniicckk 2016.03.08. 07:41:27

@diggerdriver: Hat ha nem is oldja meg, de egy elektromossal sokkal jobb a dugoban araszolni. Tisztabb, olcsobb.

Nzoltan 2016.03.08. 07:41:40

@Mirjam2: Nálunk is voltak tanárok akik fogsosták a lányokat. De csak azokat, akik ezt kb. el is várták. Na persze nem minden tanárnak volt szabad. :-)

2016.03.08. 08:05:06

@Nzoltan: Tipikus szexista erveles. Az a ferfi (vagy no) aki a felugyeletere bizott diakokat fogdossa, nem melto a 'tanar' nevre, egy normalis vilagban orokre eltiltanak ettol a foglalkozastol es termeszetesen elitelnek birosagon kiskoru szexualis zaklatasaert. Nem mentseg hogy allitolag 'elvarta' a tinedzser lany hogy a felnott pasi, aki a tanara, fogdossa. Ha neked van lanyod, mit szolnal ha a tanar fogdosna, es az lenne a kifogasa hogy 'elvarta'?

En felnottkent evekig terveztem hogy utolag feljelentem a 'tanart' aki fogdosott bennunket. Az egyetlen ok amiert nem tettem meg az hogy rogton erettsegi utan kulfoldre koltoztem, es nem lett volna lehetosegem visszajarni intezkedni az ugyben. Tudom hogy ugysem iteltek volna el, ennek ellenere kotelessegemnek ereztem hogy feljelentsem, es sajnalom hogy nem tortent meg. Remelem talalkozik majd egyszer valahol egy szamara undorito, ijeszto, nagydarab pasival aki fogdosni kezdi, hadd tudja meg milyen erzes.

2016.03.08. 08:09:03

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Igen, szerintem sem art meg idejeben megtanulni hogy sok helyen elvart egy bizonyos oltozkodes, ez az elet resze, felesleges ellene harcolni.

Muscari 2016.03.08. 08:17:39

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: azt hiszem, hogy itt van a kutya elásva. Mások vagyunk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.03.08. 08:51:04

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Azért nem teljesen ugyanaz a vállalati pénzkeresés és a politikai ellenfelek elhallgattatása...

crazylarry 2016.03.08. 09:55:18

Szigor, d. túra ide vagy oda, a legjobb chicken rice a Lucky Plaza foodcourtjében a bal hátsó árusnál található hosszú évek óta. Ja és igyatok mellé egy Tigert. Mindjárt szebb lesz a világ.

omboz 2016.03.08. 09:56:08

A liberalizmus semmilyen formája nem létezik Szingapúrban. A 18. századi értelemben vett liberalizmus sem és a mai, degenerált formája sem. Ezért olyan ott az élet. A felmerülő problémákat meg tudják oldani, nincs az útban semmiféle mondvacsinált gáncsoskodás. (se DK, se liberálisok, se tasz, se segély, se ingyenélés) Az emberi jogokkal sem élnek vissza.

Nincs kábítószer, nincs rágógumi-köpködés, nincs szemetelés az utcán, se öregezés, de a korrupció gondolatát is sokan elhessegetik a várható büntetések miatt.

Ott nincs demokrácia sem. Nem tudom, hogy az jobb-e, de hogy hosszú távon életképesebb az ország, az biztos.

Múltkor olvastam, hogy internetes fórumokból szűrik le, hogy merre navigálják a mindennapok történéseit. Ha sokakat felháborítanak bizonyos dolgok, akkor az állam lép. Ez lenne a lényeg.

Zolibátyó 2016.03.08. 10:42:06

A gyarmati idokbol maradt fenn a tul szigoru torvenykezes. Idovel talan majd megvaltozik. A joletert cserebe le kell mondani a szemelyes szabadsagjogok egy reszerol ez ketsegtelen. Rendorallam igaz. Ez a rendorseg viszont egyetlen helyit, turistat vagy kulfoldi melost nem zargat. Nem allitjak meg a kocsikat hogy "izzokeszlet, haromszog" uram.

2016.03.08. 11:03:42

@Online Távmunkás: Az NSA "együttműködik" (haha) a legnagyobb internetes vállalkozásokkal és/vagy fel is töri őket, ha úgy tartja kedvük. Nem a pénzkeresésről beszélek, hanem arról, hogy pontosan mindenkiről tudnak mindent, amit az illető felrakott magáról az internetre. Benne vagy a rendszerben. Ez pl. USA-ban hatványozottan igaz lehet. Ott van elég erőforrás meg ember is, hogy bárkit megtudjanak figyelni.

Ginix 2016.03.08. 12:24:15

@Mirjam2: valszeg pont ezért, de a dél-amerikai országokban is kötelező. lehet, nem mindegyikben, de ecuador, colombia, argentína, bolívia, ezekben mind mind hordják az egyenruhát a gyerekek még a legszegényebb környékeken is.

exterminador 2016.03.08. 12:31:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: a lényeg az, hogy a botozás Szingapúrban általánosan elterjedt, gyakori és a kormány által bátorított büntetési tevékenység, a rendőrségen is, az iskolákban is. Olyannyira, hogy ha például fegyelmezni kívánod a gyereket, a boltban vehetsz erre a célra méretre vágott pálcákat. Ettől a mentalitástól egyszerűen a rosszullét környékez. Hogy egy másik példát említsek: a fasiszta Olaszországban 1928-ban betiltották a testi fenyítést az iskolákban.

**mimi** 2016.03.08. 12:40:57

@piskóta007: sikerült megragadni a lényegdt ;)

wolves84lb 2016.03.08. 12:58:02

@omboz:
"A felmerülő problémákat meg tudják oldani, nincs az útban semmiféle mondvacsinált gáncsoskodás. (se DK, se liberálisok, se tasz, se segély, se ingyenélés) Az emberi jogokkal sem élnek vissza.

Nincs kábítószer, nincs rágógumi-köpködés, nincs szemetelés az utcán, se öregezés, de a korrupció gondolatát is sokan elhessegetik a várható büntetések miatt."

Csak hogy egyensúlyban legyen a kis véleményed: mivel nincs korrupció, így nincs fidesz sem. Nem csak a libsik, de az ex-komcsik is hiányoznak. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása