Aki a határátkelésre adja a fejét, az alighanem tisztában van azzal (vagy ha még nincs, majd megtanulja), hogy az alkalmazkodás, a váltás, változás képessége egyike a legfontosabb tulajdonságoknak. Emellett tanácsokat olvashatnak az Ausztriába készülők és az is kiderül, mitől rendesek a japánok.
Kezdjük hát Amerikával, azon belül is Dél-Floridával! Nehéz elképzelni, miért is akarna valaki elmenni onnan, de ilyen is van, és a Modern Wander blog írását olvasva meg is értem az indokait.
„Közel 2 hete kezdődött el bennem zajlani egy nagyobb hiányérzet, egy honvágy szerű érzés. Valami különös okból kifolyólag, amit én magam sem tudok megmagyarázni, hogy hogyan jött, de elkezdett hiányozni New York, a barátnőm és a fia, valamint a többi ismerős onnan, akikkel elég jó kapcsolatot alakítottam ki a két év alatt.
Elég sok helyen éltem már Magyarországon, valamint ebben az országban. Mindenhol volt jó és rossz. Mindenhol otthon éreztem magam, és mégis idegennek. Nincsenek gyökereim az Egyesült Államokban.
Az első másfél évben csak vendégnek éreztem magamat, nem éreztem azt, hogy ide tartozom. Itt jöttem rá arra, hogy mennyire európai vagyok. Ég és föld a különbség egy európai és egy amerikai ember gondolkodása, mentalitása és a dolgokhoz való hozzáállása között.
Olyan apró pici dolgok tudnak hiányozni, hogy amiket ha bármikor az Európában maradtaknak említek, akkor kiröhögnek. Csak azok nem szoktak, akik innen mentek vissza Európába.
New Yorkban egy pincében éltem 2 és fél évig egy tömegszálláson. Annak ellenére, hogy nagyon jó munkám volt, viszonylag a szállás is olcsó és tiszta hely volt, de a nyár elejére besokalltam és semmi mást nem tudtam csak azt, hogy nekem el kell mennem New Yorkból.
Szó szerint menekültem abból a városból. Az utolsó két hónapban már minden idegesített. A metró, az emberek, a zaj, az utcán lévő kosz. Mindenben csak a negatívumot láttam, mert azt akartam.
Semmi más nem lebegett a szemem előtt csak az, hogy nekem innen mennem kell, és szünetet kell tartanom, egy csendes helyre kell mennem. Így érkeztem meg Floridába, Miamiba. New Yorkhoz képest ez igenis egy nagyon csendes és unalmas helynek számit.
Most, így 6 hónappal az ideérkezésem után, 3 munkahellyel a hátam mögött úgy érzem, hogy eljött az ideje annak, hogy újra váltsak. Nem akarok beragadni ide. Imádom a kisbabát, akivel vagyok, gyönyörű a lakókörnyezet, tényleg szavakkal leírni iszonyatosan nehéz, de ez, ami így megy 6 hónapja, nem engedhetem meg magamnak, hogy tovább folytatódjon.
Idén szeptemberben fogom a 30-at betölteni és nagyon fiatalnak tartom magamat ahhoz, hogy ennyi idősen egy 6 napos bentlakásos munkám legyen. (…) Lépni kell.
Szeretnék azokkal az emberekkel újra együtt lenni, akik a családommá váltak itt Amerikában, akikkel a mai napig ugyanolyan jó a kapcsolatom, mint ha el sem váltunk volna egymástól. Még ha nem is vagyunk vér szerint rokonok, de egymás családjává váltunk és nekem ez mindennél többet jelent. Eljött az ideje, hogy elköszönjek újra Floridától.”
A teljes posztot itt találjátok.
Gyakorlati(as) tanácsok Ausztriába készülőknek
Szerintem akkor jó egy blog, ha egyszerre informatív és személyes, ha mindehhez a szerzőnek saját stílusa is van, akkor hurrá! Nos, a Made in Austria pont ilyen, ráadásul most éppen az oda készülőknek (is) szóló poszt jelent meg rajta. Szóval nem lehetett kihagyni.
„Ha bevállalod, és nekivágsz, nem lesz egyszerű az első 1-1,5 év. Annyi kell, mire kiismered magad az új környezetben és többnyire jó néhány szívás és kemény pénzek árán a saját károdon megtanulod, hogy itt mit érdemes, mit lehet és mit nem:
1. Tömegközlekedés
Vonat: Fasza és ajánlott.
Az esetek 95%-ban +/- 3-4 percen belül pontos és 30km-re a hetijegy 26 Euro. Bringát szinte mindre fel tudsz rakni, alkalmanként 2, havi 20 euróért távolságtól függetlenül. HA bringával jársz, ezt viszont fizesd ki, és cipeld szépen a szarod.
Busz ugyan van, de többnyire csak a nagyvárosokon belül, helyközi járat viszont csak elvétve. Jól jellemzi a jelentőségét (és az átlag osztrák pénzügyi helyzetét), hogy egy átlag osztrák annyit használja, mint Habony Árpád az adóbejelentő lapot: „hallott már róla hogy van”.
2. Adóbevallás
Ha már megemlítettük... Azok a cégek, akik be is jelentenek, azok meg is csinálják neked. Neked csak annyi a dolgod, hogy ha találnál helyet 3-600 000Ft egyszeri juttatásnak, akkor az első 3 éven belül keresel egy könyvelőt, aki az első évedre (amikor nem teljes évet dolgoztál itt) segít visszaigényelni az adót.
Ha szerencséd van, itt is találsz olyat, aki ismer valakit, aki szintén ismer valakit, aki számla nélkül megcsinálja... Akkor megúszod az egészet 30-50 Euróból, a maradék 1970-et meg elteheted biciklikre. :-P
3. Biztosítás(ok)
Lakásbiztosítás erősen ajánlott, tűz, víz, lopás, Godzilla, és egyéb kárra... havi 7-15 Eurót megér.
A kocsi kötelező bonustól és teljesítménytől függ, de ha nem szerzel otthonról német nyelvű igazolást, kapásból beraknak 9-es kat.-ba (itt az a legrosszabb) és onnantól még egy 3 hengeres Swift-re is fizetsz HAVI 20-25 ezret. Mondom Havi! A Casco meg nagyjából +30-40%... Látod... ezért járok két év után is inkább vonattal. :-P
Rechtschutz - azaz jogi biztosítás: havi 10-15 euró, de ERŐSEN AJÁNLOTT. HA egy sori melós 3-500 000-et keres átszámolva, akkor szeretnéd-e megtudni, hogy mennyi az óradíja egy ügyvédnek, akit fel kell fogadnod, mondjuk egy vitás karambol után...? Na, ugye hogy megéri az a havi 10 eurócska?
4. Lakás/lakhatás
Tudom, már épp eleget rugóztam rajta, hogy milyen nehéz itt lakást találni, de ehhez azért lenne még egy javaslatom. Tudom, hogy van lakás havi 500-ért is, közös költségestül, mindenestül, de az vagy egy 3 házas tanyán van egy sertésteleppel szemben, vagy 2 hónap múlva bontják, mert olyan...
A jó lakás viszont kuurva drága (7-8-900 Eur közös költségestül, vízzel, de általában még a villany nélkül) de megéri. Meló után az időd 90%-át úgyis otthon töltöd, mert vagy esik, vagy még mindig esik, és mivel itt Pufi bácsi kocsmájában egy pofa sör az 900 Ft, itt nem fogod homlokkal tükörre polírozni a pultot, mint otthon. :-P
Fizess meg egy olyan lakást, ahova szívesen mész haza. Ezért (is) csinálod végül is az egészet.
5. A tél & a szabadidős alternatívái
Itt a tél az rosszabb esetben vagy 5 hónap, úgyhogy hacsak nem vagy haladó váliumfogyasztó, hogy 2 pislogás alatt lemenjenek az ünnepek, akkor találj magadnak valami elfoglaltságot.
Szedd össze magad, és húzz el konditerembe! Még mínusz 30-60Euró/hó helytől és a szerződéskötéskor bevállalt évektől függően, de sajnos ez is többnyire az itteni munkamorállal működik - szóval a 0-24-es nyitvatartást élből felejtsd el.
A vasárnapit is...
...meg a szombat estit is...
...sőt, igazából a legjobb az lenne, hogy ha idekocognál szigorúan softshellben délután 4 és 5 között, bekurjantanál egy „Malzeit”-ot, beadnád az 50-est, azt húznál haza szépen, mielőtt nagyon megerőltetnéd magad. Mi itt vigyázunk az egészségünkre, tudod?
Végül, de nem utolsósorban az egyik legfontosabb: ha nem akarod az év felét a 4 fal közé zárva tölteni és valaha is el akarod érni, hogy az osztrákok emberszámba vegyenek, akkor kezdj el síelni vagy snowboardozni.”
A helyzet az, hogy ez csak egy nagyon kivonatos összefoglaló volt a teljes posztból, ami tele van vicces képekkel is, szóval aki a teljes élményre vágyik, az feltétlenül kattintson ide!
Miért rendesek a japánok?
Egy ország, ahol sohasem kell félni este a sötét utcán, az elhagyott értéktárgyak többnyire megkerülnek, mi több, a laptopot is ott lehet hagyni a kávéházban, ha a mosdóba megy az ember. Igen, ez Japán. Na de miért is ilyenek a japánok? Ezen gondolkodott el a Tokyo Reloaded blog szerzője és választ is talált rá. Lássuk!
(Fotó: flickr.com/Max Froumentin)
„A szabályok betartása, a tekintélynek való engedelmeskedés, illetve annak ellenkezője, a kötöttségek semmibe vétele, a lázadásra való hajlam az egyénben genetikailag meghatározott, legalábbis mint egy erős valószínűsítő tényező.
Ha ezt a fajta gént (vagy géncsoportot) egy embercsoportban módszeresen diszpreferáljuk, akkor az a csoport szabálykövetőbb lesz. Nem kell mást tenni ehhez, mint hogy a szaporodásnál előnyben kell részesíteni azokat az egyéneket, akikben ezek a nemkívánatos tulajdonságok nem ütköznek ki.
Ha például egy darabig megakadályozzuk, vagy legalábbis megnehezítjük, hogy a vörös hajúaknak gyereke legyen, egy idő után garantáltan kevesebb gyufafejű embert fogunk látni magunk között.
Az Edó-korban, más nevén Edó-bakufu vagy Tokugawa-shogunátus, pontosan ez történt: aki lázadozott, annak konkrétan levágták a fejét, de gyakran ennél kreatívabb halálnemekkel is büntettek, és nem ritkán nem csak őt, hanem egész családját is kiirtották.
Az ilyetén elhalálozott egyén/család vérvonala megszakad, és ezzel egyidejűleg egy pici előnyt szereznek a népességben azok, akik nem emberkedtek, hanem meghúzták magukat szép csendben. A rendesség elfogadása hosszabb életet és több gyereket garantált, vagy fordítva: aki rebellis volt, annak kevesebb esélye volt a génállományát tovább örökítenie.
Mielőtt még valaki felkiált, hogy „hát ez az, ezt kellene itt is csinálni!”, szeretném felhívni a figyelemet arra, hogy Tokugawa shogunátus egy kőkemény katonai diktatúra volt, amihez képest Észak-Korea igazságszolgáltatása, a légelhárító ágyús kivégzéseivel és koncentrációs táboraival, egyfajta liberális mintaállamnak tűnhet.
Az engedelmesség persze még nem morál; nem gondolom, hogy a japánok csak puszta meghunyászkodásból vagy a büntetéstől való félelem miatt nem lopják el a laptopom, amikor kimegyek vécére. A kulturális evolúció párhuzamos a biológiaival és az egyik kölcsönösen hat a másikra.
Egyfelől a Tokugawa kormányzat sem csak a fejeket vagdosta, hanem ezzel egyidejűleg útmutatást is adott arra, hogy hogyan lehet ezt elkerülni. Az alsóbb osztályoknak szánt ideológia alapvetően konfuciánus volt, a Zen csak a szamuráj osztály filozófiája volt, és ez az engedelmesség mellett a morálra is nagy súlyt helyez, a kettő szerves egységben van.
Akárhogy is nézzük, a shogunátus véget ért 1868-ben, és bár utána jó ideig még korántsem lehetett az igazságszolgáltatást puhánysággal vádolni, hiába van szigor a második világháború vége óta erősen csökkenőben, a rendesség nem látszik eltűnni. Így marad ez most már mindörökre, megcáfolva, amit állítottam a nemzeti karakterek változékonyságáról?
Rossz hírem van, előbb-utóbb el fog tűnni.
Az eszmék, és persze a most sem annyira gyengekezű igazságszolgáltatás, még egy darabig fenn fogja ezt tartani majd, de szerintem csak idő kérdése, hogy az evolúciós tényező megszűntével mikor áll helyre a rebellisek és a rendesek aránya, én még úgy 30-50 jó évet saccolok, és utána menthetetlenül elkezdenek a japánok is átmenni a piros lámpánál. De addig is élvezzük ki ezt a biztonságos világot, amit a shogunátus lázadóinak vérével nyertünk el...”
A teljes posztot itt találjátok, kattintsatok!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Az utolsó 100 komment: