Előre szólok, hogy ma egy jól láthatóan (olvashatóan) boldog és elégedett ember posztja következik, méghozzá egyenesen Svájcból. Attila egyszer régen (nagyon régen, 2011 végén) már írt ide, és most megtette megint, ami nemcsak azért nagy öröm, mert mindig jó a régi szerzők életének fonalát felvenni, de nekem egészen bearanyozta a napom, hogy egy ilyen pozitív posztot olvashatok.
„Mostanában két alapállapotom volt; vagy ültem a kezeimen, hogy el ne kezdjek meló helyett is posztot írni, vagy a hátam közepére se kívántam a dolgot. Most nekiállok és lesz, ami lesz. Bocs a táviratjelleg miatt, kicsit berozsdásodott az összetettmondat-központom, régen írtam ennyit magyarul.
Elég régen volt, mikor Neuchatel kantonból és városból, Tücsökfölde francia nyelvterületéről bejelentkeztem (nekem úgy tűnik), azóta persze történt velem és a családommal néhány dolog, gondoltam lezavarok egy kis mentális és fizikális leltárt az elmúlt évek történéseit illetően.
Lehet, nem lesznek újdonságok, ugyanarról az országról sokan elmondtunk már sok mindent, próbáltam olyan infót is beleszőni, ami esetleg nem lett még agyontárgyalva.
Neuchateli látképek a Collegiale-ból
Nos, a kanton stimmel, most is Neuchatelben lakunk, a hasonnevű városból elköltöztünk egy közeli kis faluba, ahol vettünk egy házat. Azaz jó svájci szokás szerint összeraktunk néhány száz sovány disznó falkára valót és felvettünk mellé egy akkora jelzálogot, hogy még az unokáink is fizetni fogják (mivel tényleges jelzálog, ez tény).
Az itteni ingatlanárakról azt hiszem esett már szó elég, egy biztos, konkrétan láttam olyan otthoni kastélyhirdetést, amit az itthoni ház költségvetéséből simán ki tudtunk volna fizetni. Mellesleg meg a folyamat során komoly szakértőjévé váltunk a direct, indirect amortizációnak és egyéb olyan dolognak, aminek ismerete nélkül szebbnek tűnt a világ, kérdezzetek bátran. :)
A házikónk (et al Bence Lukács)
Munkaügyek
Ugyanannál a multinál dolgozom, amióta kiköltöztünk, bár szerencsére azóta volt némi előrelépés a karrieremben, nem panaszkodhatok. Jelenleg kisebb, előtte több mérnökből álló fejlesztő csapatot irányítok / irányítottam, azaz próbálok hullámlovagolni a szokásos multis folyamatos átszerveződés állapotában.
Azt hiszem, olyan bénán csak nem csinálhatom, eddig legalábbis még mindig érdekes szakmai feladatokat kaptam/kaptunk, nem panaszkodhatok, van fejfájás rengeteg. Az viszont nagyon jó érzés, hogy olyan termékek kifejlesztésében vehetünk részt, amivel egy egész iparág jövőjét alakítjuk és remélhetőleg nem a csőd felé.
Manapság ismét sokat utazom meló ügyben, konkrétan sikerült egy Taljánfölde szindrómát kialakítanom magamban; nem szeretem az ottani munkakultúrát sajnos, sőt mérhetetlenül felidegesítem magam minden egyes tárgyaláson.
Ez amúgy egy elég érdekes kérdés, szerintem a lakva / együtt dolgozva ismeri meg az ember a másikat mondás az egyik olyan, ami nagyon igaz az életben. Rengeteg fals gondolat van az emberben mindenféle előzetes elvárások miatt, például nekem nagyon nagy havernak kellene lennem a lengyelekkel, mert „…együtt isszuk meg a borunkat”, meg az olaszokkal, mert ők is temperamentumos népek, ésatöbbi.
Nos, nem, mindenkinek ajánlanám, hogy ezeket az otthonról hozott elvárásokat felejtse el, ha nem akar csalódni. Mint említettem, nekem az olasz stílus not my cup of tea, plusz a legelviselhetetlenebb akcentussal beszélik az angolt és egyéb nyelveket, a lengyelekkel herótunk van egymástól, ha nem csak inni kell együtt. Mindenkit nyitottságra biztatok, ha nemzetközi környezetben kell megtalálnia a módját a túlélésnek.
Naplemente a cégemnél
Családilag C típusú tartózkodási engedélyünknek köszönhetően rengeteg helyi jelentőségű dologban már élvezhetjük a direkt demokrácia előnyeit és hátrányait, érkeznek a szavazó cédulák rendszeresen.
A közvetlen demokrácia hátrányai
Itt jegyezném meg, hogy a direkt demokrácia jó dolog, de van hátránya is, néha például kicsit olyan „vének tanácsára” hasonlít a dolog az alacsony részvétel miatt. Nagypapának és mamának van ideje és főleg kedve szavazgatni, míg sok fiatalt nem nagyon hat meg a dolog.
Ennek eredményeképpen volt a közelmúltban néhány olyan szavazás, ahol mindenféle előremutató dolgot leszavaztak (lásd további gyermekmegőrzési kapacitás kiépítése, park felújítás, estébé).
Egy olyan volt, amin konkrétan felidegeltem magam, a mi kis falunkat elkerülő utat a kommününket alkotó többi falu szavazta le; konkrétan dobtak olyan szórólapot a postaládába, hogy „miért ott, miért nem nálunk”.
Az persze nem zavarta őket, hogy náluk nincs semmilyen ipar, míg nálunk van, egy ipari elkerülő és bekötőút a helyi óraipari beszállítóhoz nem volt egy ördögtől való gondolat.
Engem ez egy kicsit az ungarische „dögöljön meg a szomszéd tehene is” hozzáállásra emlékeztet, de azért nem olyan drámai a helyzet. A svájciak is felismerték, hogy ez nem teljesen százas így, ezért sok helyen viszik lefelé a szavazás alsó korhatárát 16 évre, valamint a szavazást népszerűsítő rendezvényeket szerveznek.
Mondtam is a gyerekeimnek, hogy mire ők 16 évesek lesznek, remélem Rolexeket adnak néhány szavazásért cserébe. :)
Kisfalunk a google.maps-en, a kép közepe táján van 5 ugyanolyan fehér ház bordó faborításos emelettel, az egyik a miénk.
A gyerekek, az iskola…
Kisfiam a helyi iskolába jár, az ún. „public” iskolába már két éve, előtte nemzetközi oktatásban volt része egy privát intézményben. Mindezt azért, mert lusta a lelkem, a neuchateli sulihoz korábban kellene kelni, hogy el tudjam vinni munkába menet, míg a public iskola 29 méterre van a házunktól. Eddig jó, bár kissé poroszosabb a nemzetközi környezethez képest.
Nem túl régen voltunk megbeszélésen a tanár néninél, aggódott kicsit a srác helyesírása miatt. Nos mint kiderült nincs különösebb gáz, bár azt véleményeztük, hogy matekból miért von le pontot a helyesírásért, mikor azt, hogy 99 úgy írják, hogy „quatre-vingt-dix-neuf” és ez még az egyszerűbbek közül való (igen, matekból nem számokkal kérik sokszor az eredményt, hanem betűkkel …). Megegyeztünk döntetlenben. :)
Lányom továbbra is privát iskolában rombolja a helyi tanerők idegrendszerét, nagyon jól megy neki, matekból például 6-os, ami itt a legjobb. Okos lány jó kapacitásokkal, de sajna úgy látszik,a lustaság genetikai alapokon öröklődik, tehát ha nem lökdössük, nem mozdul. Olyan, mint az apja.
Mivel most végzi a 11-ik osztályt, nekikezdtünk a jövő feltérképezésének. Svájcban vagy elmegy apprentice-nek valahová szakmát tanulni, vagy mehet gimnáziumszerű intézménybe a tizenegyedik tanév után, ami 14 éves korral jár együtt.
Ő úgy döntött, hogy biológia-kémia bilingue (francia-angol) szakon szeretne továbbtanulni és vagy orvos, vagy állatorvos, vagy tanár, vagy vadakat terelő juhász szeretne lenni, esetleg csőszerelő, mert egy bemutatón megtetszett neki a PVC csövek összeillesztésének folyamata. Gyakorlatilag fogalma sincs, bár hasonló korban ezzel én is így voltam, sörtesztelő tanfolyam meg éppen nem indult.
Most volt a nagy tájékoztató gyűlés az általa választott suliban; ahogy a napirendet elnézem megpróbálták elijeszteni a kölköket, hogy egyszerűbb legyen a szelektálás. Jelen esetben egy iskolaközi megegyezés eredményeképpen leánykámnak nem kell külön felvételeznie, holott ezt a rossz szokást az állami intézmények általában preferálják a privát képzésből érkezőket illetően. Túl jó volt a felvételi eredménye az ő sulijából jövőknek, szóval nem akarja a gimnázium saját magát alázni. :)
Viccet félretéve, kábé egy évvel járnak a lányomék előrébb a tananyagban az állami középiskolásokhoz képest. Ez a suli hároméves lesz neki és nagyon érdekesnek találom, hogy gyakorlatilag úgy működik, mint némelyik egyetem.
Küldtek egy listát a kötelező tantárgyakkal és mellé egyéb listákat, amelyekről kötelező választania néhányat. Mellé még választania kell, hogy zenét, művészeteket, vagy egy 5-ik nyelvet szeretne tanulni…
Mindkét gyerek több kevesebb lelkesedéssel zenél és sportol, a lányom zongorázik, bokszol (nem cipőt) és kung-fuzik, a fiam gitározik és ugyanezeket az említett sportokat űzi. Magyar gyerekként és fociőrült apával megáldva (ez volnék én) focizott is egy darabig, de valószínűleg ő volt az egyetlen a csapatból, aki azt hitte, Ronaldo az a szomszéd kisgyerek. A részéről megnyilvánult érdeklődés és tehetség teljes hiányában a magam számára elképzelt ügynöki karrieremről le kellett mondanom.
…és az Oscar-díjas anyuka
Édesanyukájuk otthon látja el a családanya szerepkört, szerintem Oscar-díjas alakítást nyújtva, jó mammon-hoz illően hétközben sokat van úton, hogy a kölköket mindenféle kötelezettségeik, edzések felé terelje.
Ezenkívül a helyi magyar hölgyek klubjának szíve-lelke, azaz szervezi az összejöveteleket; pont most hoztunk össze egy Facebook-csoportot is, hogy ne legyünk olyan széjjel. Ha valaki Tücsökföldéről olvassa ezt a posztot és széjjel érzi magát, nyugodtan jelentkezzen be hozzánk a gyerekcipőben járó „Neuchateli és környékbeli magyarok” csoportba a fércbukon.
Tücsökföldei magyarok kicsiny, ámde jelentős csoportja pótszilveszterezik
Itt van az otthonunk
Nálunk a lelki letelepedés folyamata már régen lezajlott, inkább tartom magam neuchatelois-nak, mint bármi egyébnek, mondjuk sose voltam az a honvágyas típus, haza is inkább a nagyszülők és testvérek miatt járunk.
Egészen egyszerűen 16 év alatt már annyira átállt az életünk Tücsökföldére, hogy nem nagyon tudjuk elképzelni mi lenne, ha hirtelen vissza kellene telepedni Magyarországra.
A piszkos anyagi okokat félretéve ez hatalmas mentális és életminőségbeli kihívás lenne, amit nem lehet megoldani „okosba”. Amit meg kívülről látunk az otthonunkat illetően inkább elijesztő hatású, tehát mi már itt, Sajtföldén képzeljük el a jövőnket, itt van az itthonunk.
Azt is írtam már, hogy tücsökföldei álompolgárságért folyamodunk cuzammen (legalábbis egyszer úgy tele lette a harci felszerelésem, hogy azonnal lépni akartam ez ügyben), de eddig lustaságomból kifolyólag a folyamat nem indult be, de majd most!
A kitöltendő dokumentum pakk már meg van, csak erőt kell vennem magamon és beszerezni a 19 különféle igazolásból álló csomagot a kellő mennyiségű pecséttel és aláírással együtt.
Minden kommüntől, ahol eddig éltünk igazolást kell például beszerezni, hogy ellenőrizhessék, vajon itt lakunk-e már 12 éve folyamatosan. Az igazolandó időtartam a gyerekeknél rövidebb, náluk némely évek duplán számítanak a helyi szocializálódás miatt.
Meg is lepődnék, ha az én irgalmatlan erős francia akcentussal beszélő gyerekeimmel lenne valami probléma ez ügyben. A lányom elég jó magyart beszél kicsi, de a fiam egy, a helyi indiánok körében népszerű francia-magyar keveréknyelven kommunikál, ha nem tud valamit magyarul, mondja franciául. Vagy angolul, mert az meg a hobbija, rendszeresen jön azzal, hogy „Dad, let’s speak English a little bit”. No, akkor az anyja egy kicsit kirekesztve érzi magát a társalgásból.
A nyugdíjrendszerről
Mivel 2008-ig expatriate státuszban voltam a cégnél még most is vannak olyan oldalai az életnek, aminek a részleteit mostanában kezdem teljesen felfedezni. El kell ismerni, hogy mikor nem lokalizált szerződéssel dolgozik az emberfia valahol, nagyon kellemes, hogy mindent a személyügyi osztály intéz a gyerek iskolájától a nyugdíjig, mindent.
Ennek az az eredménye, hogy vagyunk egy páran, akik tizenx év után csipegetjük fel a részleteket, én például most kezdtem el ide-oda tologatni a nyugdíjjal kapcsolatos papírokat, hiszen ripsz-ropsz 17 év és nyugdíjas leszek.
Nos, Sajtföldén három pilléres a nyugdíjrendszer, van egy alapnyugdíj, amit az állam fizet, persze, ha a járulékok rendesen be lettek fizetve. Nos, ebből nyugodtan éhen lehet halni, nem ez a lényegi összetevő.
A második pillér, azaz a vállalat / munkahely nyugdíjalapja a lényeg, ezzel lehet sokat dobni a tényleges nyugdíjon. Ezt vonják a fizetésből és – legalábbis az én cégemnél – főmunkaidőben csak ezeknek az összegeknek a befektetésével foglalkozó kollégák / osztály kezeli.
Nos, ide lehet befizetni is pluszba, tehát vagy előnyugdíjra gyűjteni, vagy megvenni olyan éveket, amikor nem a vállalatnál dolgozott valaki, vagy nem a svájci részlegnél. Nekem kábé hat év vételére van még lehetőségem, ami a 24-ik születésnapom és a Svájcban való munkába állásom között telt.
Valószínűleg vagy bankot kell rabolnom, vagy pénzt hamisítanom, mert nem szándékozok a nyugdíjkorhatárig, azaz 65 éves koromig dolgozni, asszem lelépek én olyan 58 éves korom körül, tehát meg kellene vennem még vagy 7 évet, vagy 58 éves korom körül ügyesen belekerülni egy átszervezésnek álcázott létszámleépítésbe.
Olyankor a cég fel szokott ajánlani egy package-t bizonyos dolgozóknak, azaz fedezik előre a nyugdíjukat 65 éves korukig. Küldenék viszont feltétlenül a Maldív-szigetekről képeslapot a kollégáknak!
A harmadik pillér az, amit mi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításnak hívunk, adóalap csökkentő, szóval szorgalmasan fizetem azt is. Bocs, gondoltam, hátha érdekel valakit itt, hogy zajlanak ezek a dolgok, remélem nem túl zavaros, amit írtam.
Foci és kertészkedés
Szabadidőmben pedig továbbra is követem a Neuchatel Xamax veretes focicsapatát mindenhová; 15 éve bérletes és klubtag vagyok, számozott és a nevemmel ellátott székkel adóznak a stadionban a nagyságom előtt.
Persze amikor artikulálatlanul és magyarul minősítem a bírót, akkor néznek rám nagy kerek szemekkel, én pedig elmagyarázom, hogy „azt mondtam legyen szíves jobban odafigyelni”. ;)
Feleségemmel szeretünk kertészkedni is, a mi kis városias tudományunkkal le is igáztuk a környéket. Fogalmam sincs, hogy lehet-e általánosítani, de a mi svájci szomszédaink annyit értenek a kertészkedéshez, hogy pálmafákat vesznek és ültetnek a kertbe a mi kis 770 méter tengerszint feletti magasságon lévő falunkban. Nagyon szuperül néz ki! Télig…
Virágokat szeretünk termeszteni
Én nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy az életünk alakul, a feleségem meg majd megírja az ő véleményét kommentben (ha meri). Szabadidőnkre igyekszünk programokat kinézni, mert hajlamosak vagyunk a lustaságra; „eddig is ott volt ez az Alpok, akkor is ott marad”, néha halasztjuk az aktuális programot.
Síelni nem járunk, családilag nem vagyunk valami nagy hó- és hideg rajongók, feleségem például pontban 14 C foknál kesztyűt húz, tehát ez a része a svájci életnek nem vonz minket.
Ez évben már tudjuk, hogy megyünk Zürichbe Tanksapka koncertre, május vége Rockavaria fesztivál Münchenben, júniusban a svejci magyarok nyilaitól fog Ronaldo Lyonban reszketni, Festi’Neuch szűkebb hazánkban, Rammstein valszeg Luzernben, nyaralás Pumalanden és esetleg külföldön, szóval már csak túl kell élni az események közötti köztes időszakokat.
Bár igaz, hogy a pénz nem boldogít, de ahogy a vicc is mondja, sokkal jobb egy Mercedesben sírni, mint egy biciklin; ha valami megtetszik, megvesszük, ha valami érdekel, megnézzük, ha valahová el akarunk menni, elmegyünk.
Sokan a kollégák és expatok közül Lausanne-t választják lakhelyül, mondván, hogy ott több az élet és a program. Ez természetesen így van, Neuchatel egy kis hely, annyian élnek a kantonban összesen kábé, mint Lausanne-ban, mi viszont szeretjük.
Mellesleg itt is van annyi program, ami egy gyerekes családnak éppen elég, discoba meg nem járunk, így abszolút nem hiányzik a klasszikus nightlife. Annyi pont van, hogy a kollégákkal, barátokkal le tudjunk tolni egy hordó sört, ha éppen úgy adódik.
Bbq parti, az asztalnál hét nemzetiség
A Fete des Vendanges
Nagyon várt éves program a helyi szüreti fesztivál, a Fete des Vendanges, ahol gyakorlatilag a város bezár péntek délután 4-kor és vasárnap estig megy az utcabál a forgalom elől teljesen lezárt belvárosban.
Ilyenkor gyakorlatilag mindenki táncol, borozik, sörözik és koktélozik amíg bírja, a gyerekeknek meg egy hatalmas vurstli és a szülők őszinte örömére mozgó árusok mindenféle kacattal szolgáltatják a szórakozást. A kanton összes nemzetisége képviselteti magát legalább egy sátorral, szóval végig lehet enni a világ összes jelentősebb streatfood-ját, ha a gyomrunk bírja.
Fete des Vendanges Neuchatelben, partytime!
Tehát la vie est belle et simple! Körülbelül így képzeltem el anno a nagybetűs életet és kívánom nektek, hogy minden úgy alakuljon, ahogy tervezitek, magunknak pedig, hogy legalább így folytatódjon!”
A moderálási alapelveket itt találod.
Az utolsó 100 komment: