oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. február 14. 06:48,  Hét dolog, amit a határátkelés tanított meg 328 komment

2016. február 14. 06:48 Határátkelő

Hét dolog, amit a határátkelés tanított meg

Az eheti válogatásban ellátogatunk Ausztráliába, Indonéziába, miközben foglalkozunk egy kicsit azzal, hogy miért adnak egyre kevesebb állampolgárságot a svájciak, az ajánlottak között van két új blog is – szóval remélem, elég változatos étlapot tudok kínálni nektek!

ausztralia_tengerpart_foto_pixabay_com_holgi.jpg

Kezdjük Ausztráliával, hiszen a Grafoterápia blog szerzője lassan negyed éve élott, és úgy érezte, itt az ideje egy kis összegzésnek. Lássuk, hogyan látja valaki az új életét szűk három hónap után, méghozzá hét pontba szedve!

„Első napjaimon mondták, hogy Ausztrália mássá tesz, megváltoztat, majd meglátom. Én meg mondtam, hogy engem aztán nem, hiszen én vagyok a fasza gyerek, a világegyetem legerősebb nője, szóval nem kell a bullshit, majd még belőlem lesz rinyapicsa, még mit nem.

Aztán eltelt egy hónap és hupsz, ott találtam magam a puha padlószőnyegen feküdve, nyelve a könnyeimet, és azon gondolkodtam, mi a franc ez mert nem tudom, mit érzek, de nagyon rossz.

Azóta persze megfejtettem. Aki azért akar minél messzebb költözni, hogy összerakja, megtalálja önmagát, van egy rossz hírem: nem fog menni. Legalábbis nehezen. (…)

A szülőföldtől távol, ahol csakis te vagy és senki más, minden egyes problémád, félelmed és démonod nagyító alá kerül, és egyszerre szakad rád. Ez sok mindenre megtanít, ha kitartasz, és nyitott vagy megismerni önmagad.

1. Rájössz, nincs azzal baj, ha szétesel

Ne kövesd el azt a hibát, mint én, azaz ne nyomd el magadban azt, amit érzel. (…) A hangulatom hullámzik a mai napig, de már engedem és megengedem magamnak, hogy változzam szépen.

2. Megtanulod szeretni magad

Mekkora közhely, bleeeeh. Ám igaz. Ugyanis itt, a világ másik felén egyedül muszáj vagyok szeretni magamat, hiszen más nem nagyon van. És akár tetszik, akár nem, ezt végig kell csinálni, méghozzá önmagammal karöltve, így nem árt, ha a csapattagok jóban vannak egymással.

3. Megtanulod elfogadni a segítséget

Az óvatosság nem árt, de totál egyedül nem lehet boldogulni. Segítséggel van szállásom, állásom, ismerőseim. Ha megválogatod, kivel állsz szóba és kitől fogadsz el segítséget, nem lesz (nagy) baj.

4. Megtanulod értékelni, amid van

Az első pár hétben nem vészes a kevés cucc, mert olyan, mintha nyaralnál. Aztán vége a honeymoonnak és rájössz, hogy ez sincs, az sincs, amaz sincs, és ez nagyon kellemetlen tud lenni, főleg, ha nincs rá pénze az embernek. Nekem ez addig fel sem tűnt, amíg meg nem vettem az ágyamat.

5. Megtanulod, hogy ez egy más világ, más szabályokkal

Ha megdicsértek, vagy elismertek, akkor csak feszengtem, hogy ó, hát én nem, meg jajj, igazán semmiség, tényleg. Lassacskán megtanulok megköszönni és elfogadni minden ilyet, ez is az önszeretet és az egészséges önkép része.

6. Megtanulod kezelni a magányt

Ez talán az egyik legfontosabb dolog. Otthon magányosnak lenni más, mint egy teljesen távoli földrészen. Nem mondom, hogy nekem tökéletesen megy, de haladok. Hullámzik ez is.

7. Megtanulsz szeretni

Ez a legfontosabb. Kifejezett honvágyam egyébként nincsen, emberek, pillanatok hiányoznak csupán. Például anyukám, meg a haja illata, amikor megölelem. (…) Hogy tudom ezeket enyhíteni? Hát úgy, hogy mindenkinek tudtára adom, mennyire szeretem. És mintha az új környezetem számára is nyitottabb lennék.”

A teljes posztot itt találjátok, szerintem érdemes elolvasni! Ausztráliáról itt olvashattok bővebben.

(Fotó: pixabay.com/Holgi)

Indonéziában az élet

Ausztrália után most jöjjön Indonézia, és ismét egy új bloggal ismerkedhetünk meg. A 180 nap Indonézia szerzői (a címből adódóan nem meglepő) fél évre terveztek Indonéziába költözni, de két hónap után úgy gondolják, nem kizárt, hogy tovább maradnak. Lássuk, miért!

indonezia_foto_180napindonesia_blog_hu.jpg

„Eltelt két hónap, mióta megérkeztünk és kijelenthetjük, hogy minden várakozásunkat felülmúlta az itteni életünk alakulás. Mintha legalább fél éve itt élnénk, és azért használom az élnénk szót, mert nem egy hosszúra nyúlt nyaralást terveztünk és ennek fényében, próbálunk beilleszkedni.

A két hónap nem elég hosszú idő, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, gondolhatnánk és biztos sokan így is gondolják. De a mi helyzetünk egy kicsit speciálisabb, illetve talán a helyszínnek és az itt élőknek is köszönhető. Nem a teljes ismeretlenségbe érkeztünk, voltunk már itt és ismertünk pár embert. (...)

Az élet itt nagyon kellemesen lassú és nyugodt. Nyilván köszönhető az újdonság varázsának és annak, hogy rengeteg időnk van, mert egyelőre a munkán csak gondolkozni tudunk.

Szociokulturális vízummal jöttünk, amivel nem tanácsos dolgozni, illetve üzletelésbe bonyolódni, ha kiderül, kitiltanak Indonéziából és ezt nagyon nem szeretnénk. Mivel időnk engedi és a költségek sem mondhatóak magasnak sokat utazunk és próbálunk minél több hasznos információt begyűjteni. (...)

Az már most látszik, hogy a felfogásunknak alapvetően meg kell változnia sok féle tekintetben. Már most sokat változott. Például az, hogy mi a fontos az életben.

indonezia_2_foto_180napindonesia_blog_hu.jpg

A pénz hajhászása, mint első számú cél nem jött be már egy ideje otthon sem és az itt élőknek nem ez az elsődleges, ami már szimpatikus. És nem arról van szó, hogy munkakerülő, lusta emberek vagyunk, illetve az indonéz emberek azok lennének, hanem hogy az élet rövid ahhoz, hogy csak erről szóljon. Legalábbis mi ezt gondoljuk és jó látni, hogy sokan gondolkodnak így.

Leginkább helyi emberekkel vagyunk körülvéve, sokat megtudtunk arról, hogyan élnek a hétköznapi emberek errefelé. Sok szívszorító történetet hallgattunk végig, ki honnan indult az életbe és milyen helyzetben próbált boldogulni.

Itt hamar felnőtté válnak az emberek, 20-25 éves srácok olyan sztorikat mesélnek az életükből, amikre nehéz bármit is mondani. Aki az ágyát adja el ahhoz, hogy suliba tudjon járni, a strandon alszik hónapokig, az utcán megtanul gitározni és angolul, annak nem szívesen mesélnék az én fiatal kori éveimről.

De sok olyan dologról is mesélnek, és ezeket boldogan hallgatjuk, hogy nekik mi a fontos az életben. Nem a nagy ház és a jó autó van a lista elején, hanem az hogy boldogak legyenek. És még ha az életkörülményeik nem is adnak rá okot, folyamatosan mosolyogva, énekelve próbálják élvezni az életet. Segítenek egymásnak és a rengeteg gyerekkel körülvéve egy hatalmas családnak tűnnek. (...)

Tiszta lappal kezdenénk az életünket, a fájó pont, hogy mindezt a családunktól és a barátainktól távol kell tegyük a világ másik felén. Mehettünk volna csak egy-két országgal arrébb és csatlakozhattunk volna ahhoz a ki tudja mennyi magyarhoz, akik ott próbálják újrakezdeni az életüket, vagy dolgoznak egyedül és küldik haza a pénzt a családnak. Onnan hamar haza tudnánk menni, nem 28 óra alatt.

De a felfogás ott is hasonló, mindenki csak a pénzt hajhássza. Akit ez boldoggá tesz, lelke rajta, de mint már írtam az élet rövid. Tudjuk, hogy itt is lesznek nehézségek és itt se fog az ölünkbe hullani csak úgy semmi.

A világ második legkorruptabb országában vagyunk. Mégis úgy érezzük boldogabb élet vár ránk itt, amit kicsit fáj leírni, de ez az igazság. Hogy ez sikerül-e, majd a sors és az idő eldönti.”

A teljes poszt rengeteg képpel itt érhető el, Indonéziáról pedig itt van még pár érdekes írás.

Svájc bekeményít

Svájc sokaknak az Ígéret Földje, és a jelek (pláne azok a fránya számok) arra mutatnak, maguk a svájciak ezt eléggé kezdik unni – hívja fel a figyelmet a Svájc és más blog.

svajci_utlevel_foto_swissemb_org.jpg

„A Svájc iránti érdeklődés töretlenül magas, mind a külföldi munkavállalók, mind a menekültek kedvelt célpontja, már amennyire a lehetőségek és a szabályozás megengedi.

Az elmúlt 10 évben azonban drasztikusan csökkent azok száma, akik megkapták a svájci állampolgárságot. Míg 2006-ban még 38.000 külföldi örvendhetett új - svájci - állampolgárságának, addig 2014-ben már csak 23.700-an. Ez nem kevesebb, mint 38%-os csökkenés.

Az állampolgársághoz való jutást a kantonok, ill. városok egyénileg szabályozzák, a szabályokat pedig igény - és alkotmány adta joguk - szerint változtatják.

Thunban 2008-ban, Bernben 2010-ben vezették be a nyelvvizsga-kötelezettséget. Baselben 2012 júliusa óta nemcsak szóbeli, hanem írásbeli nyelvvizsgát is kell tenniük az állampolgárságért folyamodóknak.

Amennyiben nem sikerül, korlátozás nélkül újra megkísérelhető a letétele, 180 frank ellenében. Zürich kanton 2015-ben csatlakozott a nyelvvizsgát kérők táborához. Mindenhol azonnali csökkenést tapasztaltak.

A migrációs hivatal vezetője tisztában van vele, hogy a nyelvvizsga sokak számára megugorhatatlan akadály. Ezen felül a több éves, átláthatatlan és drága eljárás is sokakat elriaszt. (...)

Február 28-én kerül sor a népszavazásra, melyben arról döntenek a Durchsetzungsinitiative-ről szavazók, hogy a bűncselekményt elkövető, Svájcban élő külföldieket utasítsák ki az országból.

Elemzők szerint a javaslat elfogadása nagyobb veszélyt jelent, mint azt sokan gondolnák. Pl. ha egy külföldi szülők Svájcban született gyermeke (secondo) elkövet valamilyen kisebb bűncselekményt, melyért csak pénzbírság jár, kiutasíthatják az országból.”

A teljes posztot itt találjátok, ha pedig Svájc érdekel, akkor ide érdemes kattintani.

(Fotó: swissemb.org)

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Ausztrália Svájc Indonézia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr778387728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.02.14. 06:54:59

Az első poszt a legjobb.

adg 2016.02.14. 07:14:27

"Kezdjük Ausztráliával, hiszen a Grafoterápia blog szerzője lassan negyed éve élott, és úgy érezte, itt az ideje egy kis összegzésnek. Lássuk, hogyan látja valaki az új életét szűk három év után, méghozzá hét pontba szedve!"

Most akkor pontosan miota is el ott? :)

--------
Aki ezt a ket nyilacskat idetette a kepernyo szelere, hogy otvenszer atkattincsak telefonon az elozo vagy a kovetkezo bejegyzesre, az jelentkezzen nalam. Karoba ohajtom huzni a tovabbi otleteit megelozendo.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 07:24:17

Ez a penzhajhaszos szöveg nevetséges. Van még mit tanulni.

adg 2016.02.14. 07:26:20

A svajcosnal nem semmi, hogy a nyelvvizsga drasztikusan csokkenti az allampolgarsagot igenylok szamat. Ugy akar egy orszag allampolgara lenni, hogy nem beszeli a nyelvet? Gondolom nem anyanyelvi szintu tudast kernek...
Az is eleg meglepo, hogy a 180 chf az olyan horror osszeg egy allampolgarsagert. Biztos nem latok minden reszletet, de ennyibol eleg erdekes.

A masodikat meg reszletesebben el kellene olvasnom, az elsovel nem tudok mit kezdeni, nem tudom ateresni sajnos. Vagy nem sajnos, meg ezt sem tudom eldonteni. :)

adg 2016.02.14. 07:28:12

@Dragonlady (Bp, Hun): ott meg minden tiszta, artatlan. Nem erintette meg a feher ember mocska. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.14. 07:31:42

@adg: Ha jól tudom, B2-t kérnek, ami erős középfok. A 180 frank nem sok, egyéb ügyek sokkal többe fájnak.
Nem tudom, miért akarnak sokan "svájciak" lenni, az az útlevél sem jobb. Sőt.
:)

MindjartJovunk 2016.02.14. 08:20:45

Az Ausztráliás blog szerzője szereti a vegemite-ot! Innétöl lehetetlen őt komolyan venni. Ilyen ember nincs :D

Muscari 2016.02.14. 08:28:25

@adg: ezen én is megakadtam. Sajnos a posztoló már ott elvágta magát, hogy keresi önmagát és nincs kifejezetten honvágya, de mégis van :-)))
Én meg nagyon irigylem...

@Dragonlady (Bp, Hun): +1
Túl kéne már ezen lépni. Pénzhajhászásnak én azt nevezem, amikor valakinek már mindene megvan, mégsem tud leállni és csak azért hajt, hogy egyre több legyen. Aki szimplán szeretné magát és a családját biztonságban tudni, hogy legyen fedél a fejük felett, az nem pénzhajhászás. Nekem a pénz csak eszköz ahhoz, hogy élvezni tudjam az életet, anélkül ugyanis elég nehéz.

Muscari 2016.02.14. 08:31:08

@adg: kíváncsi lennék az angol statisztikákra, itt is bevezették ugyanis. Nem nehéz, egy középfok szerintem simán elég, hogy az ember megugorja, de aki nem beszél egyáltalán, annak persze nem fog menni.

©________ 2016.02.14. 08:40:27

Uristen, mennyi vesszo hianyzik belole.
----
Tenyleg irigylem azokat, akik ausztraliaba koltozve tapasztaljak meg, milyen vegtelenul egyedul lenni (direkt nem maganyt mondtam, mert az mas)
-----
Az indoneziaiak a kedvenceim. Okosak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 08:47:17

@Muscari:
mi mind penzhajhaszok vagyunk akkor.
nem olvastam bele a blogba de fáj a sötétség.
Ennyire naivan nézni a világot felnőttként?
A legtöbb ember a világon, mindenhol, biztonságot szeretne magának és a családjának. A Londonban megkapaszkodo takarító ugyanúgy, mint aki Indonézia másik végébe hataratkel és küldi haza a pénzt a szüleinek, testvereinek.
Ráadásul abból még soha semmi jó nem sült ki, ha lenezzuk és mminősítjuk én bloc azokat, akik másképp élnek mint mi.
tudjátok hogy én nagyon szeretem Indonéziát is, de miért is kéne valami más választásillehetőség vagy életforma ellenében szeretni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 08:49:06

A szétestem meg ha megtalálom önmagam akkor majd összerakom bullshittel nem tudok mit kezdeni.

A hullámzó hangulat az meg másik emberi tulajdonság amit nem tudok tolerálni.

Hogy egy kis képzavarral éljek az én hangulatgörbém az egyenes.
Ugyanis az hogy engem milyen külső vagy belső hangulatot befolyásoló ingerek érnek az nem tartozik másra.
A hullámzó hangulat az kiszámíthatatlanná teszi az embert és bünteti a párkapcsolatot a munkatársakat és mindenkit akivel kapcsolatba kerül.
A legelső dolog amit összebútorozáskor tisztáztam feleségeimmel, hogy én mikor hazamegyek akkor mindig UGYANAZT a nőt akarom látni.
UGYANAZT.
Cserébe őneki sem kell gondolkodni azon hogy hova meneküljön mikor a kocsmából hazamegyek.
Egy rossz hangulatot kivetíteni a másik emberre tisztességtelen dolog.
Természetesen most nem a családi nézeteltérésekről beszélek. Azokról a hangulatváltozásokról amit külső tényezők okoznak.
Kúrvára nem akarok hazafelé menve arról gondolkozni hogy mi vár otthon. Amikor benyitok és látom hogy egy emberevő tigris kevergeti az ételt a gázon. Aztán megkérdem mi a baj.
Semmi.
Ez a válasz.
Egy normális férfi olyankor fordul sarkon és megy a kocsmába.
Nálam ez nem szokott előfordulni mert a legelső alkalommal közöltem hogy én MINDEN NAP a tündérbogár cicamicát akarom otthon találni.
Ilyenkor szokták a nők közbevetni hogydehátvanazamikormegvan.
Iszonyatosan érzéketlen bunkóparaszt módon, részemről a lőtéri kutyát sem érdekli.
Ide lőjetek...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.14. 08:50:46

Akinek a nyelvvizsga akadály, az ne akarjon állampolgár lenni. Miért akarna egy idegen svájci lenne, ha nincs integrálódva?

Mo-on is az a baj, hogy van nyelvvizsga-kötelezettség, de azon A1-es tudással is át lehet menni. Ami abszurdum. Nyilván Mo-on ez keveseket érint, mert az új állampolgárok 95 %-a eleve magyar anyanyelvű, de ez nem indok, hogy a maradék 5 % átmegy a vizsgán nyelvtudás nélkül is.

adg 2016.02.14. 08:51:03

@Muscari: En ugy volnek vele, hogy aki nem beszeli a nyelvet valami alapszinten, az meg varhat kicsit az allampolgarsaggal.

Itt egyebkent ugy tudom, nem kell. :) Konnyen beszelek.
Majd ev vegen meglatjuk.

Sajnos nem tudom, hogyan kell keresni magam, vagy mit jelent, hogy dolgozom magamon, es hasonlo ma divatos fordulatok. Pl mindig tudom, hol vagyok, sose kellett megkeresnem magam, ha eltevedek, akkor tudja a telefonom, vagy megkerdezem valkitol. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 08:53:20

Tudom, itt is hiányoznak a vesszők, pótolom őket:
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
tessék beosztani.
És en bloc, mielőtt belekot valaki ;-)
ja, egyébként nekem tetszett az első. Nem kell nagy drámákat elképzelni, de ha az ember egyedül nagyon messze megy, és érzékeny fajta, akkor ezek felmerulnek. Némelyik mint egy kósza baranyfelho, némelyik mint egy komplett monsoon season.
A segítséget kérni és elfogadni Pl nagyon sok függetlenség hez szokott embernek lehet nehéz az elején.

adg 2016.02.14. 09:01:35

Beleneztem az ausztralias lany blogjaba, a tobbi posztja egesz jo, meg en is ertem.

Határátkelő 2016.02.14. 09:25:33

@adg: Én szúrtam el, a három hónap a jó, javítottam. Köszi. :)

tanato 2016.02.14. 09:40:12

@Muscari: Gondolom a nyelvvizsgának akkor, lesz igazán jelentősége Angliában ,ha kilépnek és ez lesz a beugró a kinti munkavállaláshoz..Addig ugye szabad vizsga nélkül is mivel UNIó.

tanato 2016.02.14. 09:47:24

@BircaHang Média: Nem rossz ötlet tkp. a svájci kötelezettség,a nagyon alja tanulatlan rétegeket akik bűnözésből,prostitúcióból élnének és analfabéták vagy 6 általánost végeztek,távol lehet tartani.

HardPötty 2016.02.14. 09:58:16

Megkérdezték már tőlem sokan, hogy mikor szeretnék állampolgárságot, de kinevették a válaszom.

Akkor szeretnék, ha már úgy érzem integrálódtam. Amikor már jobban izgat az angol sajtó, mint a magyar, amikor már egy ügyintézés előtt nem kell belenéznem a szótárba, amikor már tudok büszke lenni arra (is), ha angolok valamiben eredményt értek el.

Mindig megáll a kés a levegőben aztán nevetnek.
Pedig nem tudják hogy màr kb 75-80%-nál jàrok. :))

tanato 2016.02.14. 10:01:58

@Muscari: A középfokú nyelvvizsga itthon is nagy akadály,a diplomások egyharmada egynegyede nem tudja használni a végzettségét sikertelen vizsgája miatt.Én is ismerek ilyen embereket,van aki már kiimet dolgozni hogy visszatérve sikerüljön neki.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 10:08:07

Csak hogy ne csak ez a cinizmus legyen, hogy jajj mi az, hogy megtalalni önmagát.
Tok jó, ha valaki annyira lehetett saját maga egész életében, hogy nem is érti. Hogy mondjuk nem bántalmazták a szülei, nem nyomták le a tanárai, nem irtottak ki az önbizalmát, nem kellett mást tanulnia, mint ami érdekelte, ott lakott, ahol élvezte, eljutott színházba, ha akart.
Nekem nem baj, ha vannak kocka emberek. Ha én asnam az árkot, cikkcakkos lenne.
De a kocka embereknek se legyen baj és lenezes tárgya, ha valaki hullámzik és nem mindig dorombol.
Jogos elvaras, hogy ne legyen tuzokado sárkány a munkahelyen, akkor se, ha meghalt a macskája vagy bedolt a hitele. Ezt aláírom.
Mindegy, úgyse tudom elmagyarazni, ilyen lassan potyogve pláne.
De most úgy éreztem, meg kell próbálnom.
Aki soha nem volt a napon, nem is tudja, hogy igénye van arra, hogy a napon legyen. Vagy rosszabb esetben azt sem, hogy létezik olyan, hogy nap.
szomorú vagyok, hogy pont egy ilyen oldalon mint a HA kozrohej tárgya az önmagunk megtalálása. Hiszen ezek az életek sokszor arról is

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 10:14:16

szólnak, hogy szeretnénk megtalalni azt a helyet, ami rímel ránk. Aszabalyszereto eembereknek Németország, stb stb. És ehhez először tudnunk kell, kik vagyunk mi Magyarország nélkül. Mi az, ami én vagyok tényleg, és mi az, ami csak a ramrakodott Magyarország. Énvvagyok tényleg cinikus, vagy a helyzet hozzá ki mint védekezési mechanizmust? Én vagyok tényleg begubozo, vagy csak rühellem a telet? Én vagyok tényleg introverted, vagy csak az itteni adott emberekkel nem találom a hangot? Érdekel a színház vagy a búvárkodás vagy a kalligrafia vagy a hinduizmus, honnan tudnám, ha még nem tapasztalhattam meg?
Mennem kell

Herr Géza 2016.02.14. 10:16:45

@tanato: A bűnözők, stricik, analfabéták, 6 elemisek az állampolgárságot kérők között eljanyagolható nagyságrendet képviselnek. Az első két csoport eleve nem teljesíti a többi kritériumot (x év bejelentett, legális ottlakás, munkaviszony, igazolt jövedelem, adózási fegyelem, stb.), az analfabéták meg a 6 elemisek meg saját jogon el sem jutnak odáig (ld. fentebb), így ők leginkább csak családtagként érintettek. Az meg másik fejezet.
Németországban pl. teszt van állampolgári ismeretekből, ami a fenti csoportokat már eleve kiegyeli.

Sanyi9 2016.02.14. 10:19:46

@BircaHang Média: "Miért akarna egy idegen svájci lenne, ha nincs integrálódva?" - talan azert, mert ha az ember peldaul Albaniabol vagy Afganisztanbol jon, akkor a svajci allampolgarsag nagyon megkonnyiti az eletet, attol fuggetlenul, hogy mennyire beszeli a nyelvet es mennyire van integralodva.

kardio1 2016.02.14. 10:20:31

@diggerdriver: ezzel nem tudok egyetérteni. Kicsit sem. De nem vagyunk egyformák, van ilyen.

tanato 2016.02.14. 10:23:48

@Herr Géza: A dolognak AKKOR LESZ IGAZÁN JELENTŐSÉge ha a nyelvvizsga majd belépőként fog szolgálni az illető ország munkaerőpiaCÁRA.És jelen állás szerint egy ilyen típusú megoldásba szerintem nagyon belemenne sok nyugati EU tag.
Nem is teljesen alaptalanul.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 10:27:06

@diggerdriver:
egyébként nem akartam beledkotni, nem erről szólt, ne legyen félreértés. Mostmar érzékelem, hogy nem akarod másoknak is előírni, ami neked jó, ámde szeretsz provokálni. :-)
Semmi baj ezzel a dorombolos cica elvarassal, vagy bármi mással a perverz szextől a gyerektelensegig, ha közös megegyezésen alapul és nem bantalmazason vagy megfélemlítésen (amikor az ember egyszerűen lenyomja a másikat). Csak ne legyen mindenkinek előírva. És akkor ennyi.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.02.14. 10:32:46

@diggerdriver: "A szétestem meg ha megtalálom önmagam akkor majd összerakom bullshittel nem tudok mit kezdeni."
Ez csak a kedvedért kerül be...
:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 10:34:41

@svájci sapka (ch):
Te már megtaláltad önmagad?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Halbajusz (törölt) 2016.02.14. 10:35:00

@tanato: én úgy tudom, most is át kell menni a life in the uk testen, amit min középfokú nyelvtudas nelkul nem nagyon lehet szerintem www.theuktest.com/life-in-the-uk-test/1
Egyébként el sem tudom képzelni, hogy lehetne itt nyelvtudás bélkül meglenni?

Halbajusz (törölt) 2016.02.14. 10:35:10

@tanato:
Egyébként szerintem nem valószínü, hogy az Uk kilépne az Unióból. Nagyon bírálják Cameront az NHS miatt, a jóléti kiadások megnyirbálása miatt és ez az egész "kilépünk az Unióból meg a majd megállítjuk az ideözönlö kelet-európaiakat akik csak a juttatások miatt jönnek ide"szöveg csak az amúgy sem túl erös nèpszerüségén igyekszik javitani valamelyest.
Volt itt erröl a temarol egy reszletes poszt is.
Én itt, Skóciában igy gondolom, de akik Angliaban élnek talán máskèpp látják?

Ana72 2016.02.14. 10:36:04

Azért furcsa egy hely lett itt a HA kommenkupaca...a mai első 21 komment után érzem úgy, hogy ezt le kell írnom....
Minden posztnál egyre inkább tetten érhető...az a nagyon egyszerű megközelítés, hogy mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.
Olyan kár érte, pedig. Kezdetben azt gondoltam, nini, milyen jó kis közösség, külföldön élnek, nyitottak, a világra, egymásra, kiváncsiak a másikra, a tapasztalataira. Nem leszólják a másikat, a másik véleményét, elképzelését, tapasztalásait, terveit, benyomásait...ahogy ez itthon gyakran történik, és az itt kommentelők is gyakran magyaros tulajdonságnak nevezik ezt.
Aztán egyre inkább azt látom, hogy pont ugyanezeket írja az itt törzskommentelők jó része is, aki meg nem, azt is jól lehurrogják. Sokan még csak nem is próbálják megismerni azt, ami nem fér az eddigi kereteikbe (számomra ez a legrémisztőbb).
Van, aki, ha őt érintő dologról van szó, észreveszi a szűklátókörűséget, ítélkezést - ma pl. Dragonlady a kockaság vs. érzelmi hullámzás témában -, de azért ő is jól leoltja a bloggert - ma pl. a pénzhajhászós témában -. WTF?
Vannak, akik magukat az egyetlen, és igaz tudás birtokosának hiszik, és vannak, akik egyszerűen csak szűrik azt, aki mást gondol egy kérdésről.
Sokan egy esetből általánosítanak (az egy eset többnyire a sajátjuk), azon kívül másfélét nemigen tudnak elfogadni, elképzelni.
Azt látom, hogy itt nem nagyon lehet más véleményt megfogalmazni, másféle tapasztalásról, tervről írni, mert máris minősítik őt, életét, tetteit, de még gondolatait is.
Nekem ez rendkívül meglepő egy ilyen közösségtől.
Én ettől a közösségtől azt reméltem, hogy itt lehet különböző nézőpontokat meglátni, megmutatni, ezért is olvastam minden reggel kávé közben a napi posztot. Ezért is kommenteltem néhanapján.
De ma megváltoztatom ezt a szokásomat, mert itt már csak egy belterjes, egymást/másikat lehurrogó, lehülyéző, lesötétező, lenaívozó csapat szórakoztatja magát, és vezeti le a frusztrációit.
Kár érte, mert a blog amúgy érdekes, a posztok jók, változatosak, HA munkája nem elfogult, nem dogmatikus, nem ítélkező, és jó olvasni a sztorikat, de a kommentek óriásit rontanak az értékén. Kár, hogy így alakult, további jó, szép életet mindenkinek itt. Köszöntem a lehetőséget.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.14. 10:36:07

@Sanyi9:

Ez az alapon kirabolom a szomszédot, mert az nekem így megéri.

Herr Géza 2016.02.14. 10:43:31

@adg:
" ... 180 chf az olyan horror osszeg egy allampolgarsagert."
Rosszul értelmezted a mondatot, ill. félreértelmezhető a megfogalmazás:
- az csak a nyelvvizsga költsége
- nem a "horror" összeg miatt csökkent az állampolgárságot kérők száma, hanem a nyelvvizsgához kötöttség ténye miatt.

tanato 2016.02.14. 10:45:56

@Halbajusz: Pedig de sok magyar/is/ dolgozik /középfokú/nyelvtudás nélkül Németországban is Angliában is.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2016.02.14. 10:47:34

@Dragonlady (Bp, Hun): Én nem fogok. :D

Egyébként szerintem bárhol a világon meg lehet találni az egyensúlyt a pénzhajhászás és a "boldogságkeresés" között. Egyéni elhatározás kérdése, meg nyilván a külső körülmények is közrejátszanak. De azért a boltban mindenhol a világon pénzért adják a kenyeret meg a tejet.

tanato 2016.02.14. 10:49:24

@Halbajusz: A kilépés a /nem túl távoli/jövő zenéje még.De ha ténylegesen egy előzetes középfokú nyelvvizsgához köthetik majd a szabad munkavállalást az már majdnem felér egy kilépéssel.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.14. 10:49:25

@Ana72:
,, Azt látom, hogy itt nem nagyon lehet más véleményt megfogalmazni, másféle tapasztalásról, tervről írni, mert máris minősítik őt, életét, tetteit, de még gondolatait is.
Nekem ez rendkívül meglepő egy ilyen közösségtől.
Én ettől a közösségtől azt reméltem, hogy itt lehet különböző nézőpontokat meglátni, megmutatni, ezért is olvastam minden reggel kávé közben a napi posztot. Ezért is kommenteltem néhanapján. ,,...

megszólitva érzem magam...
Te megfogalmaztál az enyémtől eltérő véleményt, linkekekt is küldtél hozzá...
nem minositettem se az általad küldött linkeket, sem Téged...
csak azt mondtam ... nem érdekel... Öreg vagyok már az ujra... ennek az ujdonságára..
én megkapom ettől a KÖZÖSÉGTÉÖL a különböző nézőpontokat...
De ... valamit el/be fogadok valamit nem...
és nem bántottalak... ha igen, mégegyszer elnézést érte...
ilyen csörtéket, a feleséggemel is szoktunk vivni...
bár igy leirva ezt nem tudom hogy ez erény-e vagy titkolni való ferde dolog...
:)
jó kávézást... én most főzöm...

tanato 2016.02.14. 10:52:00

@Ana72: Ne kárhoztasd a törzskommentelőket,minden netes blogon így működik,aki sokat kommentel,általában a maga igazáról próbálja meggyőzni a többieket.Néha erőszakosan is,más blogokon még trágárul is.

adg 2016.02.14. 10:52:54

@Herr Géza: "nem a "horror" összeg miatt csökkent az állampolgárságot kérők száma, hanem a nyelvvizsgához kötöttség ténye miatt."

Tudom, ezt irtam:
"nem semmi, hogy a nyelvvizsga drasztikusan csokkenti az allampolgarsagot igenylok szamat"

A masikat valoban ugy ertelmeztem, hogy az allampolgarsagi hercehurca kerul 180-ba. Nalunk valami hasonlo osszeg, ha jol emlekszem, de egyaltalan nem vagyok biztos benne.

Határátkelő 2016.02.14. 10:56:54

@Ana72: Én nem örülnék neki, ha megváltoztatnád ezt a szokásodat, számtalan példa volt már eddig is arra, hogy emberek összevitatkoztak, aztán összebékültek, nem értettek egyet, stb. Én például élvezem a te hozzászólásaidat is, szóval sajnálnám, ha többet nem kommentelnél.

Én valahogy mindig úgy képzelem ennek a blognak a kommentfolyamát, mintha az ember egy olyan közösségi térben lenne, ahová olyan emberek kerülnek össze, akik a nem virtuális térben soha nem keverednének össze. Csak gondolj bele, hányféle és fajta ember beszélget itt. Persze, vannak hangosabbak, csendesebbek, nyitottabbak és olyanok is, akiket semmi sem tántoríthat el a véleményüktől - de szerintem ez ettől még érdekes.

Ne add fel a vita és a beszélgetés lehetőségét! Ha pedig valakit nem sikerül meggyőzni - hát istenem, van ilyen.

Herr Géza 2016.02.14. 10:59:51

@tanato: Na az egy másik fejezet. De nem következik a nyelvvizsgához kötött állampolgárság témából. Amit én is messzemenően támogatok,
Azonban a munkaerőpiacra való belépés feltételeként nyelvvizsgát kérni ötletet (ha van egyáltalán hivatalosan ilyen) enyhén szólva is feleslegesnek tartom. Minek? A piac úgyis leszabályozza. Ha az adott álláshoz elég a három szó makogása, akkor minek ahhoz nyelvvizsga. Legfeljebb nem vesznek fel, ha kevés vagy. Egyáltalán kinek az érdekeit sértené ez esetben a nyomorult külföldi? Ha lenne az állásra bennszülött nyelvtudós, biztos nem a külföldit vennék fel...
Ha egyetemi professzornak akarsz odamenni, akkor meg úgyis kevés egy középfokú vizsga.
Ki döntené el, mihez milyen szint kell? Ki tudna (akár többlépcsős) egységes, szabványosított nyelvtudást garantáló vizsgarendszert létrehozni?
Hány olyan embert ismerünk, aki mindenféle hangzatos nevű intézményben szerzett vizsgával simán éhen halna az adott országban...??

Herr Géza 2016.02.14. 11:03:43

@tanato: De miért kötnék? És miért pont középfokúhoz? És milyen intézmény középfokú vizsgája lenne az? Ld. a fenti kommentem...

SzZoole 2016.02.14. 11:07:45

@Herr Géza: ezt ki kerem magamnak,a fentebb leirtak mind ramillik es lessz Brit utlevelem,elobb-utobb:)))
Viccet felre teve,en mar belevaghatnak a procedureba,minden felteteleknek megfelelek,csak csalad tobbi tagja nem.

Herr Géza 2016.02.14. 11:13:32

@adg: Svájcot nem tudom (gondolom kantontól függ, mint minden), nálunk 255.- €/koponya (gyerekeknek 51.-) maga az eljárás, plusz ehhez jöhet még kb. 125.- € a nyelvvizsga és az állampolgársági teszt költségeire. A nyelvvizsgakötelezettség alól viszont felmenthetnek, ha egyéb módon igazolni tudod a nyelvtudásodat, akkor csak a 25 eurós tesztköltség marad.

tanato 2016.02.14. 11:17:00

@Herr Géza: Természetesen ha ilyet fognak tenni,illetve ha vérszemet kap a többi gazdag ország is a svájci példa nyomán,az egyértelműen kiszúrásból lesz a K-európaiak ellen.Valamennyi racionális alapja azért van,de döntő részben a kevéssé tanult k-európaiak visszaszorítása lesz a cél./Mint gondolom a svájciaknál is ez a hátsó gondolat./

SzZoole 2016.02.14. 11:21:19

@Herr Géza: na akkor jo olcson merik nalatok az allampolgarsagot.
Itt joval tobbe kerul.
Life in the UK test £55 vagy £65, a procedura £1005 az utlevel szinten £65.Ha valami miatt visszadobjak a kerelmed,ujra £1005 kel fizetni.
Tildyt kellene megnyilatkoztatni,Ök most vannak tul rajta.

fhdgy 2016.02.14. 11:26:02

@Dragonlady (Bp, Hun): Gondolom, hogy aki elmegy a világ másik végére "megtalálni önmagát", nem éppen gyermek- vagy kiskorú.

Könnyen lehet, hogy a 20-as éveiben van, vagy még idősebb is lehet. Szerinted normális dolog, hogy 20+ éves ember még csak ott tart, hogy keresi önmagát?

Nem kellene végre felnőtté válni?

Ilyen alapon járjon neki "önmagát kereső pótlék", mondjuk úgy hatvan éves koráig, utána kapjon ösztöndíjat öt évig, hogy végre tanulhasson is valamit. Utána kapjon kettő évig álláskereső támogatást, aztán meg már mehet nyugdíjba, hisz már 67 lett!

Hogy van ez?

Ana72 2016.02.14. 11:29:20

@Határátkelő: Köszi, kedves tőled :)
De az alapvető tévedés ott van, hogy nekem pont nem a különbözőséggel van problémám, sőt. Hanem a stílussal, ahogyan jó néhányan itt reagálnak másokra. Az nem beszélgetés, meg vita.
És én pont nem akarok meggyőzni senkit semmiről, max felvetek más gondolatokat is, de aki nem kéri, nem kéri.
De az, hogy lehülyéznek, lesötéteznek másokat, vagy a gondolataikat(!), az nekem már nem termékeny talaj a beszélgetéshez, így aztán nem is akarok beszélgetni. De olvasni se jó másokkal kapcsolatban, így aztán lassan olvasni sem akarok itt.
Gondolom, nem véletlen, hogy vannak törzskommentelők is, akik eltűntek az utóbbi időben innen... egyszerűen egy moderált blogban, ilyen tematika mellett nem ez az a közeg, amire én vágyom. Csupán erről van szó. De talán változik ez majd. Legyünk optimisták :)

Herr Géza 2016.02.14. 11:34:16

@Ana72: A lényeget már HÁ összefoglalta. Én csak egy dolgot tennék hozzá, ami a mai második témához kapcsolódik. Miért is kéne nekem v. bárkinek kommentár nélkül hagynom azt, hogy valaki elutasítóan, lekezelően beszél a "pénzhajhászásról", miközben nyilvánvalóan komoly anyagi háttér birtokában elment Indonéziába fél évet utazgatni (ld. a posztíró) saját szavait. Most akkor vagy azért hiteltelen ez a szemlélet, mert ő azt a nem kevés pénzt már valahogy "összehajhászta", vagy azért (és ez a rosszabb), mert a jólétet örökölte/nyerte/lopta (bocs), vagy mittudomén...
És nem mellesleg van két mondat a posztban, hogy micsoda nehéz sorsokat tapasztaltak Indonéziában... Hát ahhoz meg elég Borsodszűzmáriáig elmenni, lehet, hogy sokan simán überelni tudnák a gitározassal pénzt kereső indonéz fiúk sorsát.
Mindez megint pláne furcsa, ha arról nem szól a fáma, hogy a meghallgatáson túl tudtak-e valamit tenni a srácok sorsának jobb irányba tereléséért.
Persze én is egy gonosz törzskommentelő vagyok, pláne még kockafejű is.
Nem kevernék ide feleslegesen politikát, de nekem ez olyan súlyú kijelentés, mint amikor az ominózus képviselő elvtárs úr hót komolyan kijelentette, hogy ugye 47e forintból meg lehet élni.
Ha az illető stoppal (:D) ment Indonéziába, szamárháton "utazgat", miközben levegőt eszik, akkor viszont semmi gondom mindezzel, akkor hiteles az elmélet.

Herr Géza 2016.02.14. 11:36:31

@Herr Géza: Ööö,,egy kicsit összekeveredtek a mondatok, mindegy, azt hiszem a lényeg érthető.

Golf2 2016.02.14. 11:39:02

@diggerdriver: De minek a lőtérre kutya,visszahozza a golyót?

adg 2016.02.14. 11:45:55

@Zoole[uk]: mit vagy te beszelo? Tobb, mint ezer font egy brit utlevelig eljutni??
Beszaras, mit tud az a fuzet ennyiert? Rokaorrborbe van kotve erzsi irja ala onnon verevel? :))
Szerintem az ara jobb visszatarto ero, mint a nyelvvizsga.

@BircaHang Média: nem svajc ugyan, de van ahol az orszag maga varja el, hogy allampolgar legyel x ev utan.
Pl az au rendszer ilyen. Negy ev utan kaphatsz allampolgarsagot, ha egy evig allando vizumon voltal legalabb.
Nem kotelezo, ha mar allando vizumod van, maradhatsz akarmeddig. A vizum viszont lejar ot ev utan. Ezutan is maradhatsz a vegtelensegig, de ha at akarod lepni a hatart, es vissza akarsz jonni, akkor kell visszatero vizumot kerned minden alaklommal.
Vagyis jobban jarsz, ha ap leszel, es nem kell ezzel bohockodni folyton. Emellett persze mas elonyei is vannak.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 11:48:03

@Zoole[uk]: Plusz a nyelvvizsga díja ami 2013 októberétől van bevezetve. Illetve ott van még a nationality checking, ha valaki igénybe veszi ezt a szolgáltatást olyan 150 körül van az ára. Ja és ha az állampolgársági eskütételnél nem jó a kapott időpont akkor azért is külön fizetni kell úgy 80 font körül.

puhacica 2016.02.14. 11:50:33

@fhdgy: ez ugy van, hogy elofordulhat olyan szituacio, hogy mondjuk a 20-as evei elejen valaki belekerul egy meltatlan, elnyomo kapcsolatba, es mire par ev mulva szabadul belole, addigra egy onbizalomhianyos, bizalmatlan, pesszimista ember valik belole. es akkor bizony majd' 30 evesen el kell kezdenie folepiteni, megtalalni onmagat. nem kell ehhez semmifele potlek, csak hagyjuk egymast elni es ne varjuk el az "egykaptafat", mert kulonbozoek vagyunk. szerencsere.

ettol fuggetlenul nem tudom elkepzelni, hogy 3 honap alatt ennyire kikeszulok es szetcsuszok, de Ausztraliaban se voltam meg es egyedul se hataratkeltem meg, szoval barmi megtortenhet.

fhdgy 2016.02.14. 11:51:02

@Herr Géza: Ha megengeded, akkor csatlakoznék én is a "koczkafejüek" társaságához. Főleg akkor, ha a "'koczkafejűség" valami féle szabályszeretettel jár együtt.

Egy korábbi hozzászólásban írva vagyon, hogy a szabályszeretőknek Németország előnyös.

Van is benne valami igazság. Csak: hiába van Németországban szabályszeretet, szerintem mégsem igazán kockafejűek. Ezt szerintem csak a mérhetetlen individualisták képzelik.

Ana72 2016.02.14. 11:52:29

@Vityo641(AT): ne vedd magadra, általánosságban írtam, amit írtam :)
örülök, ha megtalálod itt az örömödet, ettől én még nem feltétlenül, de hát mint tudjuk, nem vagyunk egyformák.
Amúgy nyitottnak lenni más gondolatok megismerésére, sosem öreg szerintem az ember. És én csak 8 évvel vagyok fiatalabb, ne feledd :) ez nem egy generációs külöbség :D (a párom is pont ennyivel fiatalabb tőlem, és az ő véleménye közelebb van a tiédhez, mint az enyémhez :D )
feleségeddel egészségetekre, ha ez mindkettőtöknek egyformán jó, akkor csak hajrá :) hogy leírod vagy nem, az a ti döntésetek, kettőtöké :)
Én már túlvagyok a kávézáson ;)
köszi a válaszodat, nincs harag :)

Ana72 2016.02.14. 11:52:29

@tanato: lehet, ezért is vagyok kevés blogon kommentelő :) de attól, hogy máshol még rosszabb, itt nem lesz jobb.

Ana72 2016.02.14. 11:52:44

@Herr Géza: úgy érzem, hogy félreértitek, amit mondok. Nem az ellenkező vélemény, a reflektálás a problémám, hanem a stílus, amit sokan alkalmaznak itt. És az ítélkezés, anélkül, hogy annál a pár gondolatnál többet tudnánk az adott poszterről, mint ami az idézett posztjából itt szerepel.
Neked hitelesség ezt jelenti, másnak meg mást. Ez rendben is van, csak könyörgöm, ne minősítgessük már egymást. Vagy anélkül nem tudunk ellenvéleményt (ami a sajátunk, tehát jól ismerjük) megfogalmazni? Feltétlenül le kell szólni a másikat?
és amit írtam a kommentemben, az nem főleg a mai poszt alapján fogalmazódott meg, csak ez volt az utolsó csepp a vödrömben. A mai posztot is csak példának emeltem be, de alapvetően nem erről szólt a mondókám, hanem általánosságban érzem így.

M. Péter 2016.02.14. 11:53:15

@adg: Szerintem a 180 frank csak a nyelvvizsga ára.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 11:54:08

@Ana72:
Figyu, senki nem kényszerít senkit hogy itt legyen. Viszont nem is könyörgünk. Azt meg különösen nem szeretjük ha valaki megideologizálja a fanyalgását. Megváltoztatni úgy sem tudod az itteni közösséget. Akkormeg hátul balra el.
Köszönjük hogy itt voltál.

fhdgy 2016.02.14. 11:55:57

@puhacica: Jó, elfogadom, hogy vannak emberek, akik elrontják az életüket és vannak olyanok is, akiknek mások rontják el az életüket.

De egy felnőtt embernek már nem önmagát kellene keresni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 12:01:39

@puhacica: Hejj bizony mikor a zasszony otthagyott két kamasz gyerekkel szügyig adósságban és én meg szétcsúsztam volna és keresgélem önmagam...
Az lett volna a fasza.
Önbizalomhiány pesszimizmus bizalmatlanság. Na ők pont nem tettek le semmit a konyhaasztalra.
Nekem egy dolog segített. Menni előre.

Ana72 2016.02.14. 12:01:51

@diggerdriver: erről beszéltem :) köszi, hogy hoztál rá példát készségesen.
neked is szépet és jót.

Herr Géza 2016.02.14. 12:02:43

@tanato: "Mint gondolom a svájciaknál is ez a hátsó gondolat." Nem, abszolút semmi köze sincs a kelet-európaiakhoz. Az egy szimplán jogos elvárás bármely országból jött külföldivel szemben, hogy ha állampolgár akar lenni, akkor bizony beszélje az ország nyelvét....
Nem kerestem statisztikát, de lenne rá egy fogadásom, hogy jóval kisebb a kelet-európaiak aránya az állampolgárságot kérők között, mint amilyen arányt képviselnek az ott élő egyéb külföldiekhez képest.

adg 2016.02.14. 12:04:39

@M. Péter: ja, Geza ur felvilagositott mar, koszi.

@diggerdriver: ezt egy hangyanyit talan csiszolhattad volna meg.

SzZoole 2016.02.14. 12:12:36

@adg: na latod Tunder Lala,ennyibol is jobb Australia,az egy igazi tunderkert:)))

SzZoole 2016.02.14. 12:14:08

@ChristineK: koszi a kiegeszitest,ha jol emlekszem mar Ti is tul vagytok rajta.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 12:14:21

@adg:
Nézd, évekig voltam ugyanilyen aktív tagja egy specifikus blognak mint ez. Amikor átfordult olyanba hogy én nem tudtam elfogadni akkor leléptem onnan.
Megtaláltam ezt.
Így működnek a párkapcsolatok a munkahelyi dolgok, a baráti kapcsolatok, ilyen az élet.

Herr Géza 2016.02.14. 12:15:15

@Ana72: Nézd, a stílus az egy dolog (és néha tényleg ordenáré), de ez nem ennek a blognak/közönségnek a sajátossága, sőt, ez úrilányok, úrifiúk zsúrja sok más netes közösséghez (?) képest. Akinek ez is túl sok, az szimplán ne jöjjön ide, ilyen egyszerű.
A vélemények elfogadásáról meg azt hiszem a napokban te is érdekesen járultál hozzá, amikor a nők előreengedéséről, stb. volt szó. Tudod nem kell feltétlenül leírni azt, hogy "hülye vagy" ahhoz, hogy a vélemény sugározzon a kommentből....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 12:15:31

@Ana72: Nagyon szívesen. Neked is minden jót.

Herr Géza 2016.02.14. 12:17:48

@Herr Géza: elfogadásáról=elfogadásához :)

adg 2016.02.14. 12:25:05

@diggerdriver: o is lepett. Ma mar haromszor is.

Az a regi vicc jutott eszembe, amikor az oreg pap setal a templomkertben a kispappal, es melyen elmelkednek. Egyszer a kispap vallara szall egy kismadar, az meg duhosen odacsap: "kismadar, huzz a picsaba!".
Az oreg meg megszolja: "ej fiam, nem szabad ezt ilyen durvan. Eleg csak annyi, hogy hess kismadar. Ugy is elmegy a picsaba."

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 12:25:55

@Zoole[uk]: Igen 2013 karácsonyi ajándéka volt a családnak az állampolgárság. Az útlevelet meg tavaly kértük meg.

puhacica 2016.02.14. 12:32:48

@fhdgy: @diggerdriver: a minap volt itt szo az egyik poszt kapcsan egy magat elhagyo felnott(idos) ferfirol, aki betegseg miatt megvakult. epp Digger, te magyaraztad meg, hogy miert hagyta el magat: a semmiresevagyokjo erzes, a pesszimizmus, az onbizalomhiany, a megszokottsag, az ismert kozeg hianya... akkor meg ertetted, milyen az, ha valaki osszecsuszik. mivel mindenkinek mas az ingerkuszobe, maskepp is reagal. nincs olyan, hogy igy kellene, meg ugy kellene. en valoszinuleg nem fetrengenek bogve, ha egyedul koltoznek kulfoldre, viszont siman kinyiffantanam magam, ha megvakulnek. mindenki mast bir, nem vagyunk egyformak.

fhdgy 2016.02.14. 12:45:12

@puhacica: Ugye érzed, hogy idős korban megvakulni ( könnyen lehet, hogy egyéb, súlyos betegség is volt ), nem az a kategória, hogy keresem önmagam?

SzZoole 2016.02.14. 12:45:41

@ChristineK: mi meg elotte allunk,bar nem tudom mi elonyunk lesz belole.

puhacica 2016.02.14. 12:49:54

@fhdgy: igy legyen otosom a lotton. :D nyilvan nem ugyanaz a kategoria, csak azt szerettem volna erzekeltetni, hogy mindenkinek mashol van az ingerkuszobe, van aki olyan, mint a poszterina es van, aki olyan, mint te vagy Digger. es meg millio verzio. kb. ahanyan vagyunk ezen a gombon.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 12:52:10

@Zoole[uk]: Mondjuk munkakereséskor pl. imádják ha a mi akcentusunkkal a brit útlevelet mutogat az ember. :) Plusz a gyerek egyetemi felvételijénél is állítólag nagyon sok papírmunkától megkímélt minket. Legalábbis a fiam ezt mondta. Aztán ott van még a brexit dolog, ha netán bekövetkezik akkor kimondottan hasznos lesz.

tanato 2016.02.14. 12:55:22

@Herr Géza: igazad van,tényleg illik egy állampolgárnak beszélni magas fokon az illető ország nyelvét/illetve illene,mert pl. nagyon sok vajdasági magyart ismerek akik képtelenek lennének pl szerb nyelven egy felsőbb iskolát,de talán még egy középiskolát is elvégezni,meg sok erdélyi főleg székelyföldi magyart akik nem beszélnek középfokon sem románul,mert állandóan magyar közegben élnek./
De a hátsó szándékban kicsit azért Tamás vagyok,úgy bővíteném hogy a k.-európaiak és a harmadik világbéliek ellen is van egy kissé a vizsga elrendelve.

fhdgy 2016.02.14. 12:58:33

@ChristineK: Azt elképzelhetőnek tartod, hogy UK kilépése esetén az EU-ból, a nem állampolgár eu-s ott élőknek, el kell hagyniuk az UK-t, akkor is, ha már a kilépés pillanatában törvényesen sok évig ott éltek és dolgoztak?

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy ebben az ügyben milyen forgatókönyv várható!

tanato 2016.02.14. 13:00:21

@puhacica: Nem nyiffantanád ki magad.Az életösztön még a nagyon súlyos fogyatékosoknál,vakoknál,ágybanfekvőknél is működik.Számtalan sportoló került pl. sport közben gerinc törötté,tolókocsissá,egy sem dobta el az életét emiatt.Ugyanígy a fiatalon hirtelen megvakultaknál is.Az öngyilkosok döntő többsége psychésen sérült,depressiós,testileg nincs rossz állapotban.Persze kivételek vannak,előrehaladott rákos betegségekben pl. eü.dolgozók akik tudják mi a rájuk váró folyamat gyakran megcsinálják.

SzZoole 2016.02.14. 13:03:53

@ChristineK: hat nem tudom,nekunk Meg eddig nem volt gond,sem munkakereses sem az iskolai dolgok miatt.
Ezzel a brexit temaval kapcsolatban szkeptikus vagyok.Vegul is a PR. statusz megvan.
Par eve Meg azt mondtam,hogy alig varom mar,hogy meglegyen a Britt utlevel es ahogy megkapom a Magyart azzal a lendulettel vagom is a kukaba,de az ido mullasaval ez a tuske valahogy kihuzodott belolem.
Penteken megint voltam feletek.Messze laktok a Pheasant Pub-tol?

tanato 2016.02.14. 13:04:02

@fhdgy: Erről itt már több éve beszélgetünk,régebben Tablenó megközelítése tetszett a legjobban,már pontosan nem tudom idézni,de szerinte nem lesz automatikus kitoloncolás,lesz viszont rengeteg papírmunka meg engedélyezés/onnan kezdve már engedélyezés kell hogy nem talál hazait a munkáltaTÓ,meg lehetséges nyelvvizsga,meg letelepedési engedély meg anyámkínja stb

©________ 2016.02.14. 13:04:12

@fhdgy:

Abszolut felnotten mentem el egyetemre x evesen.
Amit mondasz, azzal teljesen negligalod ezt. Azt mondod,hogynem donthetek maskent, nem erezhetem mas uton boldognak magam, csak amerre idefele jottem, es azt mondod, hogy a kornyezet, a tarsadalom,a lehetosegek nincsenek rank es a donteseinkre hatassal.

En ezt erzem abbol, amit mondasz.
Mit szolsz hozza?

Herr Géza 2016.02.14. 13:08:44

@tanato: Sztem tévúton jársz. Aki állampolgárságot kér, az már eleve ott van. Jellemzően C típusú ( időben is) korlátlan letelepedési engedéllyel, ami feltétele az állampolgársági kérelemnek. A választójog kivételével ez teljesen egyenértékű az állampolgársággal, ill. azzal ellentétben megszűnik, ha minimum x évre elhagyod Svájcot. Tehát ha itt akarnának bármilyen "hátsó szándékkal" is szűrni, akkor az már eléggé elkésett.

Ana72 2016.02.14. 13:11:35

@Herr Géza: kérlek, mutasd meg nekem, hol "sugárzott" a véleményemből, hogy bárki is hülye. De lehetőleg privát üzenetben tedd, hogy ne zavarjam azokat, akik szerint már szó nélkül el kellett volna tűnnöm innen, ha már egyszer nem tetszik itt nekem.

Én és Énke 2016.02.14. 13:11:53

@Ana72: Aláírom a blog-gazda tanácsát:

"Én nem örülnék neki, ha megváltoztatnád ezt a szokásodat, számtalan példa volt már eddig is arra, hogy emberek összevitatkoztak, aztán összebékültek, nem értettek egyet, stb. Én például élvezem a te hozzászólásaidat is, szóval sajnálnám, ha többet nem kommentelnél.

Én valahogy mindig úgy képzelem ennek a blognak a kommentfolyamát, mintha az ember egy olyan közösségi térben lenne, ahová olyan emberek kerülnek össze, akik a nem virtuális térben soha nem keverednének össze. Csak gondolj bele, hányféle és fajta ember beszélget itt. Persze, vannak hangosabbak, csendesebbek, nyitottabbak és olyanok is, akiket semmi sem tántoríthat el a véleményüktől - de szerintem ez ettől még érdekes.

Ne add fel a vita és a beszélgetés lehetőségét! Ha pedig valakit nem sikerül meggyőzni - hát istenem, van ilyen."

:-)

©________ 2016.02.14. 13:13:19

@puhacica: bocs, de geoid.
Felhaborito hanyagsag, amit irsz. Meg szerencse, hogy vesszo nem hianyzott belole, kulonben kenytelen lennek kimoderaltatni!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 13:13:44

@puhacica: Nana. Másról szól a történet. Egy idős ember támaszból támaszra szoruló lett. Ők nem nagyon ismerik a pesszimizmus meg az önbizalomhiány szót.
Nincs nekem azzal bajom hogy valaki járja a világot és meg akar állapodni vagy egyenesen a boldogságot keresi. Csak akkor azt mondja, ne ilyen keresem önmagam kapitális közhelyeket.
Mondja azt hogy elmentem Ausztráliába megtalálni a nyugalmam. Boldog akarok lenni. Le akarok telepedni. Kell egy keménytökű ozzi szörfös. Ezerféle indok van csak könnyebb mellébeszélve "összerakni magát".
Jól mondod minden ember élete más. Az a küszöb ahol átlépve megzuhan az is más.

Mondd meg a Norbinak hogy az olajszivattyút odatettem a mosógép mellé. Alatta van az indítókábel.

fhdgy 2016.02.14. 13:15:23

@Babette©: Mielőtt valamit is szólnék, egy kérdésem lenne?

És mielőtt x évesen, abszolút felnőttként mentél egyetemre, nem is csináltál egyebet, csak önmagadat kerested?

©________ 2016.02.14. 13:18:14

@Ana72:

Te! Nem kell jatszanod itt a drama queent, senki nem kuldott, te magad mondtad, hogy elmesz.
Aztan meg mindig itt exponalod magad.
Nekem mondjuk nincs bajom veled, de ez a szinhazasdi nem szimpatikus.

Ha maradsz, maradj, ha mesz, menj.
Ennyit mondok, es ennyit mondtak ok is.
De ne szinhazazzal meg itelkezzel.

©________ 2016.02.14. 13:23:12

@fhdgy: nos, ez eleg intim kerdes, amikre nem szoktam valaszolni.
Legyen eleg annyi, hogy tul egy foiskolan, es egy ocska hazassagon, at kellett gondolnom az egesz eletemet.

Es az is kiderult, hogy teljesenmaskent tudok boldog lenni, mint addig eltem. Jelenleg egyebkent a harmadik szakmai terjleten dolgozom, es bar mindegyiket elveztem, es magas szinten muveltem, ez lesz az igazi.

Amire te gondolsz, a kereses, egy masik folyamat, es ertem, m9re gondolsz,
mindossze azt probalom mutatni, hogy tul sommasan mondtad.

Amugy puszi :-)

tanato 2016.02.14. 13:24:17

@Herr Géza: Na,várjuk ki a végét,meg azt hogy más országok fogják e alkalmazni.meg azt hogy aki nem lesz állampolgár mi lesz vele későbbiekben.

©________ 2016.02.14. 13:30:48

@fhdgy:

En ugy tippelem, hogy a szerzett j ogok ott is nagy sullyal esnek latba, esetleg nemi papirmunkat tippelek hozza.

De erdekelne mrs clayton velemenye, ha erre jar.

fhdgy 2016.02.14. 13:33:54

@Babette©: Látod, "nem vagy az esetem"! :-)

Biztos, hogy ellene lettem volna, hogy "önmagad keresési" támogatást kapj. Micsoda dolog az, hogy nem önmagadat kerested, hanem "szakmai területen dolgoztál", nem is akármilyen szinten, Te mondtad!

Érzed már, hogy mennyire karikírozott volt a dolog?

Herr Géza 2016.02.14. 14:04:54

@diggerdriver: Mijaszösz??? Norbi megy vissza Norvégiába a fúrótoronyra? Ott is beüthetett a krach rendesen, ha már magadnak kell vinni a szivattyút is..... ;)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2016.02.14. 14:07:06

@Ana72: Csak egy szót említenék: stílus... Ha nem érzed, mutogathatok én bármit....

macamuca [IHUN] 2016.02.14. 14:09:49

@Ana72:
És mondd, azt észrevetted, hogy az általad kifogásolt minősítést (az eltérő, másféle vélemény minősítése) ""követed el"" ezzel a kommenteddel?
Szíved joga, hogy tessen, vagy ne tessen egy vélemény, vagy egy közösség/csoport viselkedése, és hogy a saját értékrended alapján egyetérts adott véleménnyel, illetve részt vegyél/ne vegyél részt adott közösség/csoport tevékenységében (=kommentelsz, vagy nem, azért, mert.....).
De hogy a saját értékrended alapján neked nem tetszőnek minősíted a minősítés tényét, majd emiatt nem kommentelsz, merthát más(ok) is minősítgetnek...., na, ez nekem picit fura....
Te minősítgethetsz, de ha más teszi, akkor az micsoda csúnya dolog....
A kettős mérce nem valami ilyesmi? Nekem lehet, de másnak nem?
Nekem ez jutott eszembe a kommentedről......

Nyelvvizsga: az az apróság úgy tűnik, hogy elkerülte a témában kommentelők figyelmét, hogy az írásbeli (!!!) nyelvvizsga volt az, ami nagy mértékben csökkentette a sikeres nyelvvizsgák arányát. Ahol semmilyen nyelvvizsgát nem kértek, ott maga a nyelvvizsga bevezetése is ezt eredményezte (de szerintem ez átmeneti csökkenés, pár év időtartamú), ugyanakkor a jó szóbeliség még nem eredményezi feltétlenül azt is, hogy adott idegen (!!) nyelven írásban is sikeres nyelvvizsgát tud tenni valaki. Elég arra gondolni, hogy sok-sok évnyi magyar nyelvtan tanulása után (általános iskola+középiskola=sok év) bizony sokaknak gondot okozna a saját anyanyelvükön egy hivatalos, vizsga-szintű nyelvi tudásról számot adni.... (szavak, kifejezések pontosan!!, helyesírás, tartalmi ÉS formai követelmények írásban, stbstb = VIZSGA, tehát nem arról van szó, hogyan szoktuk írni-használni a mindennapokban, hanem arról, hogy elvileg hogyan lenne jó, szabályos, stb.). Ugyanígy a történelmi és egyéb ismeretek esetében, ami szintén az állampolgársági vizsga része...
Szóval adott ország nyelvén beszélni, akármilyen szinten, az egy dolog. Az állampolgársági vizsgán kért ismeretek mennyisége és minősége ettől picit több. (bár ez országonként eltérő)

Hogy hogyan lehet klassz/alapos/jó nyelvtudás nélkül boldogulni egy idegen országban? Nyilván sokkal nehezebben, mint ennek birtokában, ez tény, de lehetséges. Személyiség, felfogás kérdése (=talpraesettség, hozzáállás, kreativitás kérdése, hogy adott egyénnek milyen a problémakezelési képessége: probléma esetén kétségbeesik, vagy elkezdi a megoldást keresni, netán mástól várja, hogy "segíccsé' má'!!"). Konkrétan digger elég jól boldogul, a szakmájában dolgozva!!!, tehát messze nem a segédmunka szintjén kapálózva: el is ismerik, meg is becsülik, meg is fizetik, ő meg élvezi a munkáját is, meg a többit is. És kösz, én is klasszul megvagyok, bár tény, hogy sokkal könnyebb lenne, ha mindent pöpecül megértenék. Szerencsémre a skótok (meg az összes többi náció) türelmesek és segítőkészek. Én ezt tapasztaltam eddig, mindenfelé: boltban, buszon, utcán, kórházban, munkahelyen, hivatalban, személyesen és telefonon egyaránt. Talán azért, mert érzik, hogy tényleg akarom tanulni ezt a fránya nyelvet, talán azért, mert többségükben tényleg ilyenek, tehát nem személyemnek szóló ez a türelem, hanem alapvető szocializációs izé...

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 14:11:57

@fhdgy: akinek már megvan PR státusz, netán kék kártya is azoknak szerintem tuti nem lesz gondjuk.

@Zoole[uk]: Ha a cheshami Pheasant Pub-ban voltál az kb. öt perce van tőlünk kocsival.
Az útlevél kapcsán: gyerekem külön megköszönte nekem hogy keresztül vertem ezt a dolgot, ő úgy véli neki feltétlen megkönnyíti az életét, pláne hogy ő az aki ha megszólal akkor nincs árulkodó akcentusa max a helyi. :)

macamuca [IHUN] 2016.02.14. 14:15:34

@adg:
Csatlakozom, segítő kezeimet felajánlom a karóba húzáshoz/kötél általi főbelövéshez/akármihez.
@Határátkelő:
nem lehetne ezeket eltüntetni? Gépen és tableten is zavaró, de telefonon a legrosszabb. És akad 1-2 ember, aki okostelót használva olvasgat-kommentelget blogot.... Vagy ez nem jutott eszébe a naccerű fejlesztés kiagymolójának? Sem annak, aki jóváhagyta ezt a változtatást?

fhdgy 2016.02.14. 14:22:51

@ChristineK: Légy szíves segíts: mit kell teljesíteni egy PR státuszhoz, esetleg kék kártyához ( ez egyébként mi ? )

SzZoole 2016.02.14. 14:27:52

@ChristineK: a PR. megvan,szoval nem aggodom annyira.
Most nem erzem szukseget,hogy kozel £4000 kifizessek.
Igen ott voltam a cheshami Pheasant Pub-ban,az is lehet,hogy a Ti utcatokban is voltam mar,mivel kersztbe-kasba bejartam mar azt szep kis varost:)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 14:30:39

@fhdgy: Annyi hogy magyarként illetve uniós állampolgárként itt élsz és dolgozol 5 éve és ezt tudod igazolni a hivatal felé. Ennyi. Meg persze kb. valami 65 fontnyi költség.

SzZoole 2016.02.14. 14:31:39

@macamuca [IHUN]: mar megint kisregenyt irsz,a szemem beleizzad mire vegig olvasom.
Vannak kommentelok akiknek ha meglatom a nevet es mar porgetek is,de ez nem Te vagy,szoval legy tekintettel a gyengeelmejuekhez is

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 14:36:59

@Zoole[uk]: Persze, ezt mindenkinek magának kell eldönteni. Mi akartuk mindenképp(főleg én:), igaz az időbeliséghez nem ragaszkodtunk ezért lett meg csak nyolc év után, az útlevél meg még két évvel később.
Az állomás alatti utcácskában lakunk, mivel mellékutca és csak egyik irányból lehet behajtani így általában csak kevés forgalom van rajta.

SzZoole 2016.02.14. 14:38:12

@fhdgy: ez igy van ahogy @ChristineK: irta,5 ev igazoltan es £65/fo.
Az allampolgarsagi eljarason is jobban szereti a hatosag,ha kerelmezonek megvan a kek konyve,megkonnyiti az eljarast.

www.gov.uk/apply-for-a-uk-residence-card/permanent-residence-card

fhdgy 2016.02.14. 14:42:06

@ChristineK: @Zoole[uk]: Akkor ez azt jelent(het)i, hogy aki a népszavazás előttig pl. öt éve jogszerűen ott van, 65 fontért kérhet és kap is ilyet, utána ha UK kilépne, vele akkor sem pattoghatnának?

©________ 2016.02.14. 14:48:57

@fhdgy:

a mostanin kivul soha semmihez nem kaptam tamogatast senkitol.
Erettsegi utan mentem dolgozni, oszt jonapot. A foiskola is munka mellett volt. Most az egyetem alatt is majdnem vegig dolgoztam.

Szoval mirol van szo? Nem ertelek.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 14:48:58

@fhdgy: Mivel visszamenőleg nem szokták megvonni az ilyen státuszokat így szerintem igen.

SzZoole 2016.02.14. 14:49:05

@fhdgy: igen,de olvasd el a linket amit becopyztam.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.02.14. 14:51:38

@Zoole[uk]: A környéken lévő öt pizzázóból melyikre gondolsz?

fhdgy 2016.02.14. 14:59:48

@Babette©: Nem értesz, nem értesz, persze, hogy nem értesz!

Nem arra vagy programozva, hogy ne csinálj semmi értelmeset az életben, csak keresd önmagad.

Talán érthetőbben: vannak jó páran, akiknek túl jó soruk van, nem tudnak önmagukkal mit kezdeni, csak valami önmaguk kereséséről hadoválnak. Ahogy leírtad, Te ettől a kategóriától fényévekre vagy!

Így remélem, hogy nem érthető félre, hogy mi a véleményem.

SzZoole 2016.02.14. 15:16:02

@ChristineK: na ha legkozelebb arra jarok uzenek:)

Herr Géza 2016.02.14. 15:24:55

@tanato: Csak ne keverjük a szezont a fazonnal. Ez itt speciel a külföldi (magyar) cégek által kiküldöttekre vonatkozik (ld. cím). A direktben megjelenő magyar munkabállalót eddig sem lehetett kedvezőbb feltételek mellett (takarjon ez bármit is) foglalkoztatni, hiszen minden munkajogi és bérezési szabály ugyanúgy vonatkozik rájuk is...

33621 2016.02.14. 15:29:37

Tanato gyorsabb volt nálam!

tanato 2016.02.14. 15:29:57

@Herr Géza: A lényeg a hangulat ami kezd kialakulni egyre több nyugati országban a keleti munkavállalók ellen,és ezt kezdik ,meglovagolni egyes politikusok a hatalom megtartása érdekében.

fhdgy 2016.02.14. 15:30:05

@Herr Géza: Ha végig olvasod a cikket, akkor felfedezhetsz bizonyos ellentmondást a cím és a tartalom között. Tényleg a kiküldöttekkel indít, de a végén már nem érzem, hogy csak róluk beszél. Bár lehet, hogy a fránya fordítás, akarom mondani, a ferdítés okoz félreérthetőséget.

tanato 2016.02.14. 15:30:43

@33621: Na neked is feltűnt rögtön ugye!

Alain Delain 2016.02.14. 15:57:41

@fhdgy:
na de te tudsz németül, miért nem olvasod el az eredeti, belinkelt cikket?
abból teljesen nyilvánvaló, hogy faynmann azért emelt szót, hogy a külföldi kiküldöttként foglalkoztatott munkavállalók ne legyenek KEDVEZŐBB feltételekkel foglalkoztathatók, mint az osztrákok:
www.oe24.at/oesterreich/politik/Maximaldauer-fuer-Beschaeftigung-von-Auslaendern/224067276

magyarul az az abszolút szalonképes és érthető igény merült fel, hogy ne legyenek az osztrák munkavállalók saját hazájukban versenyhátrányban.

@tanato: én értem, hogy neked ez a prekoncepciód, de se ausztriában, se svájcban nincsenek a "kelet-európaiak" ellen. ezt nem támasztja alá semmi.

a svájciaknak tök mindegy, hogy egy belga, egy német vagy egy magyar a külföldi. a külföldi munkavállalás korlátozásának igénye felmerült, ez tény (és nem meglepő, tekintettel a kb. 25%-os külföldi arányra, ami emlékeim szerint két-háromszorosa a brit vagy német arányszámnak).

vagy pl. arról is fognak e hónap végén szavazni, hogy a külföldieket ki lehessen rakni az országból, ha minősített bűncselekményt (nemi erőszak, gyilkosság) követnek el. de - ismétlem - nem a "keletiekkel" van bajuk, hanem a túl sok külföldivel, túl sok külföldi bűnözővel, stb.

2016.02.14. 16:21:49

Hol a hozzászólásom?

Határátkelő 2016.02.14. 16:22:45

@Guadalupei Szűz: Ne személyeskedj és akkor megjelenik.

Határátkelő 2016.02.14. 16:31:00

@macamuca [IHUN]: Majd megkérdezem, de ez központi cucc.

Herr Géza 2016.02.14. 16:41:34

@fhdgy: De, a kiküldöttekről beszél, mert mint fentebb írtam, a közvetlenül munkát vállalók esetében szimplán nem értelmezhető a felvetés, hogy ne élvezzenek előnyt az osztrákokkal szemben.
Piszokul nem értem, hogy pont itt miért lát valaki valami mást a sorok mögött, mint amiről szól.
Mostanában speciel pont nem a náluk dolgozó kelet-európaiak miatt fáj a feje egész Európának, még akkor sem, ha pl. az angolok (vagy az osztrákok) éppen minket tartanak ördögnek, mert azt jól ki lehet használni politikailag.
Viszont a cikk pont nem erről szól.

Herr Géza 2016.02.14. 16:44:31

@tanato: Ezt is pont fordítva látom: az "egyes" politikusok próbálnak hangulatot kelteni, nem fordítva... :))

Sanyi9 2016.02.14. 17:14:24

@BircaHang Média: nem latom a logikat abban, amit mondsz. Miert lenne ez olyan? "Svajc" megvalogatja, hogy kinek ad svajci allampolgarsagot. A szomszed teged nem valasztott es a tetteidre sincs semmi befolyasa. Mit akarsz kifejezni evvel a mondattal?

2016.02.14. 17:18:23

@Határátkelő: Nem értem, a lány kirakhatott egy fröcsögő posztot, csak azért, mert Ausztráliából írt, én csak értelmeztem a lelkiállapotát.

Határátkelő 2016.02.14. 17:19:24

@Guadalupei Szűz: Értelmezd nála. Itt az értelmezd, ami ezen az oldalon olvasható. Köszönöm.

2016.02.14. 17:30:48

Egyébként igazságtalan vagy, mert mások is tettek megjegyzést arra vonatkozólag, hogy a lány tele van dühvel, stb. Én csak a magyarázatot adtam meg rá. Amúgy semmi köze a külföldön "létezéshez", amiket írt. Frusztrált, dühös, boldogtalan, és ezeket ontotta magából. Ha gondolod és érdekel, szívesen írok Neked Ausztráliáról, lévén félig ott élek, félig Magyarországon.

2016.02.14. 17:30:54

Nem gondolod, hogy hülyén néz ki, hogy a "jógyerek" megnyilvánulásaimat engeded, a számodra nem megfelelőeket nem, és a kettő közötti is kimegy?

Határátkelő 2016.02.14. 17:34:15

@Guadalupei Szűz: Köszönöm szépen, örülnék neki, ha megírnád.

Nem, nem gondolom, hogy hülyén néz ki. Ha már rákérdeztél... Például azért nem gondolom, mert ha érdekel, hogy miért nem jelent meg, és ezt a formáját választod, hogy megkérdezed, én nagyon szívesen elmondom neked.

És még mindig reménykedem abban, hogy mindenki megtanulja, nem az a baj, ha kritikát fogalmazol meg valamivel szemben, hanem ha azt másokat bántva teszed meg.

tanato 2016.02.14. 17:39:51

@Alain Delain: Ez nem prekoncepció,inkább egy érzés ami azóta van bennem amióta az angolok feszegetni kezdték a kelet európai új tagok munkavállalóival szembeni fenntartásaikat,ellenérzéseiket,kilépéssel való fenyegetésüket.És időnként,mint a jelen cikknél is más gazdag nyugati államok is tesznek ilyen jelzéseket.Svájci állampolgárság stb.

tanato 2016.02.14. 17:44:04

@Herr Géza: És ha kialakul a hangulat, lehet azt meglovagolni.Mint ahogy ez nálunk is ,volt,van a még keletebbről jöttekkel szemben.Viszont az rasszizmusnak számít Nyugaton,a kelet-európaiak "ráncba szedése",visszatartása az meg már nem.

2016.02.14. 17:48:02

Nem olvastam el egyiket sem es a kommenteket sem, dolgom van, csak kerdezni szeretnem, hogy az a bloggerina, aki Amerikabol szokott kepeket bekuldeni jeles napok alkalmabol (Julius 4 volt azt hiszem, meg Halloween), az nem kuldott Valentin-naposakat, esetleg nem akar mondjuk jovore? :D Tisztara ebben a remenyben nyitottam meg a blogot, hogy lehet majd csamcsogni a boltok kinalatan. Na mindegy, majd jovore. :D

Alain Delain 2016.02.14. 18:00:03

@macamuca [IHUN]:
asztali gépen az adblock plus nevű szűrővel el lehet távolítani:
filter preferences - add filter - filter rule mezőbe az alábbit kell beírni:
##post-pager

hasonlóképp, ha valakit zavar a fejlécben a számláló meg a sok haszontalan ikon, egy megfelelő szabály ott is segít:
##div.bloghu-controls

úgy tudom, androidra is van ez a program, gondolom ott is be lehet állítani, hogy szűrje a zavaró tartalmat.

Guadalupei Szűz (törölt) 2016.02.14. 18:00:19

@Határátkelő: De ezt tehetnéd úgyis, hogy nyilvánosan, itt megbeszéled az illetővel (jelen esetben velem). Nem tartom becsületesnek, hogy 1. nem jelenhet meg valakinek a véleménye, pedig ez a kommentek helye (akármilyenek is) 2. nem a Te felatadod "megnevelni" bárkit is 3. ha van egy fix elképzelésed, hogy "milyen stílusban" írjanak az emberek, akkor ezt egy keretes szövegben írd ki az oldal tetejére 4. ha ennyire érzékenyen érint mások megkritizálása (nem Téged és nem volt semmi sértő), akkor nem kéne engedni semmilyen kommentet, hogy azután a nem megfelelő kommentek "vadászatával", az azokat írók fegyelmezésével, esetleges kitiltásával töltsd az időt. Ha annyira jó a blog és erős, akkor túl fogja élni a csípős, szerinted sértő megjegyzéseket is.

Guadalupei Szűz (törölt) 2016.02.14. 18:00:22

Na, látom, megint nem viselkedtem jól, majd rajzolok néhány lepkét, meg girlandot.

Guadalupei Szűz (törölt) 2016.02.14. 18:00:27

A blogon orvosok, mérnökök, közgazdászok beszámolói nem igazán jelennek meg. Többnyire gyári munkások, mosogatók, raktárosok, stb. (fizikai munkások) írogatnak. A moderáció is ennek megfelelő. Proli és dedós. Viszlát.

Határátkelő 2016.02.14. 18:04:24

@Guadalupei Szűz: De nem teszem. Cserébe lassan három éve minden poszt alatt vastaggal szedve ott van egy link a moderációs alapelvekre, ott hosszan le van írva minden. Ha nem olvasod el, arról én nem tehetek.

Ami az itt megjelenő posztok szerzőit illeti, talán ha az elmúlt pár napot visszaolvasnád, látnád, mennyire nincs igazad.

Most nyilvánosan megbeszéltem veled. De csak azért nem fogok egy sértő kommentet beengedni, hogy utána megbeszélhessem veled, miért sért az mást.

Egyébként ezen a blogon ezek a szabályok. Ha elfogadod, örömmel látlak, ha nem, akkor azt sajnálom. Részemről lezártam a kérdést. (Azt csak csendben jegyzem meg, hogy nem kell rögtön megsértődni, ha nem egyből jelenik meg a kommented, mert akármilyen furcsa, nekem is hétvége van és nem ülök folyamatosan a gép előtt.)

Csodabogár 2016.02.14. 18:14:41

Teljesen megertem az ausztraliai posztolot. Nem is kell annyira messzire menni, hogy az emberre raszakadjon a magany es egyedüllet rossz erzese. Igen nekem is valtozo a hangulatom. Unalmas lenne mindig egyformanak lenni. Persze igyekszem ezt senki masra nem kivetiteni.
Svajci allampolgarsag költsege regen jövedelem függö volt, persze kantononkent valtozo. Olyat is ismertem aki egy falu templomtornyat restultatta, hogy megkapja az allampolgarsagot. Tavaly tele voltak az ujsagok egy amerikai professzor esetevel, aki evtizedek ota a zürichi egyetemen tanitott. Gyerekei mar ott születtek. Egy masik kanton kisvarosaban lakott es elutasitottak a kerelmet, mert nem volt elegge integralodva a lakhelyen. Sajnos a lakhely, falu vagy varos, az elsö lepcsö az allampolgarsaghoz. A következö a kanton es aztan jön a Bund.

Anana azt üzenem hogy aki serrtödös ne kezdjen sehol kommentelni. Ezt a magam tizenvalahany eves kommentelö multambol tanultam. Engem meg senki nem tudott megserteni, mert ha megis akkor szo nelkül leleptem.

fhdgy 2016.02.14. 18:22:35

@Guadalupei Szűz: Se orvos, se mérnök, se közgazdász nem vagyok. De még gyári munkás, mosogató, raktáros,fizikai munkás sem vagyok.

Akkor ki vagyok? Nem tudom, csak azt tudom, hogy kivagyok!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 18:26:16

@Guadalupei Szűz:
A viszlát helyett egy másik ELköszönési formát válasszál.
Köszi.

Herr Géza 2016.02.14. 18:34:00

@tanato: Látom itt elakadtunk. Svájci állampolgárság. Csak megnéztem egy-két adatot: a Svájcban élő külföldiek 2-5 %-a kér állampolgárságot évente. Ennek a 2-5%-nak kevesebb, mint 5 %-a (EU-tag) kelet-európai.
Számszerűen: 2014.-ben nem egészen 1500 fő volt az állampolgárságot kapott EU-s kelet-európaiak száma, ebből 800 horvát állampolgár volt.
Szerinted életszerű az, hogy ezt a párszáz embert akarják szívatni a nyelvvizsgával????

A nem minden az, ami látszik témában egy találós kérdés: melyik országba vándorolt ki a legtöbb ember 2014.-ben Németországból????
Tippek???
:)))))

Herr Géza 2016.02.14. 18:41:26

@Guadalupei Szűz: Örülünk, hogy itt voltál. Ennél csak annak örültünk volna jobban, ha megkíméltél volna ettől az élménytől. Üdv a proliktól.

blackhairlady 2016.02.14. 18:43:39

@mojyo: Miert nem szoltal elobb, fenykepeztem volna en annyit, hogy el sem fert volna itt:)))) Ma reggel olyan 9 ora korul a boltunkban a himnem-nonem aranya kb 90-10% volt, es csak ugy kaprazott a szemem a pirostol.
En egyebkent nem hagyomanyos ajandekot kaptam a ferjmtol. Egy nagy doboz koktel shrimpet. Mert o tudja mi a jo nekem:D

fhdgy 2016.02.14. 18:46:16

@Alain Delain: Jó, elolvastam az eredetit is. Mintha nem egy dologról lenne szó a kettőben, csak az elejében.

Egyébként én is voltam kiküldött, igaz nem Ausztriában, hanem Németországban.

Lehet harcolni a dolgok ellen, de az eredmény kétséges.

Nem tudom azt sem, hogy Ausztriában mi a helyzet "az egyenlő munkáért egyenlő bért" elvével, de azt tudom, hogy Németországban még egy cégnél, azonos munkakörben sem igaz.

Félek, hogy csak maszlag.

A cikkhez egy kicsit visszatérve: nem hiszem, hogy a magyar kiküldöttek lennének a főprobléma. Csak egy kis hangulatkeltés.

kardio1 2016.02.14. 18:54:12

@Határátkelő: ez esetben nem ártana, ha mindenkit egyenlő mércével mérnel. A célod egyébként abszolút korrekt, tetszik.

2016.02.14. 18:59:00

@ladyamerica: Hat igen, fenykepezhettel volna, igen, imadom a tulzasba vitt kirakatokat nezegetni. :D A koktel shrimp az micsoda, ilyen apro rakok?

Határátkelő 2016.02.14. 18:59:07

@kardio1: Téged is kérlek, jelezd, melyik kommentet találod sértőnek, és megnézem. Egyébként furcsa beszélgetés ez, mert ti nem látjátok, mi nem jelenik meg, én viszont tudom. De megint leírom századszor is, hogy akit zavar valamelyik komment írja meg emailben, mert próbálok minden hozzászólást elolvasni, de nem mindig sikerül, ráadásul az sem kizárt, hogy ami nekem még belefér, azt más bántónak érzi.

Herr Géza 2016.02.14. 19:13:57

@Sanyi9: Jó fej vagy, a Google-val könnyű... Engem mindenesetre meglepett. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 19:14:27

@ladyamerica:
"Egy nagy doboz koktel shrimpet. Mert o tudja mi a jo nekem:D"

Egy velejéig romlott szexista vadállat vagyok.
Fuj fuj fuj... Távozz tőlem Sátán.
Ideje lenne már meggyónnom:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.14. 19:14:44

@Határátkelő: Az hogy lehet, hogy bizonyos hozzászólók bizonyos hozzászólásait valahogy sosem találod sértőnek, pedig már többen jelezték a problémát? Nem érted, kiről beszélek? Tényleg nem? Hát például arról a Dragonladyről, aki a múltkor simán lebunkózta az egyik hozzászólót. Vagy ez nálad még belefér? Na, mesélj. Többen vagyunk, akik szeretnénk megérteni, hogy mi is az a "moderációs alapelv", mert a te módszered valahogy minden, csak nem következetes. És nem én vagyok az egyetlen, aki ezt már észrevette. Vagy akkor mondd ki végre nyíltan, hogy van egy kemény mag, akiknek mindent lehet, a többiek meg elmehetnek innen a búsba. Ez sokkal tisztességesebb lenne.

fhdgy 2016.02.14. 19:20:41

@A nagy kékség: Én nem hinném, hogy a kemény maghoz tartoznék, ennek ellenére nem szokott moderálási problémám lenni.

Talán egyszer fordult elő az elmúlt pár évben, hogy szólt HA, hogy hanyagoljuk a témát, mert nem odatartozik.

2016.02.14. 19:25:59

@A nagy kékség: A te hozzászólásaid is ugyanolyan sértőek mások számára. Na nem azért, mert annyira igazad lenne, szimplán primitív a stílulosod. Szóval pont neked kellene itt a legnagyobb csendben lenni, és nem verni az asztalt... :)))

2016.02.14. 19:28:38

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Uppszi, egy nyelvtani baki becsúszott. :P

stílusod*

Határátkelő 2016.02.14. 19:28:46

@A nagy kékség: Jó, akkor sokadszor is leírom.

Miután előmoderáció van, ezért aki nincs fent a whitelisten, annak a kommentjét mindig látom, és el tudom dönteni, hogy megfelel-e a leírt alapelveknek.

Aki whitelisten van, az nyilván könnyebben átcsúszik. Ezért kérem minden alkalommal, hogy jelezzétek, ha bántónak éreztek valami. Te hány ilyen levelet írtál? Mert én egyet sem kaptam emlékeim szerint.

Nyilván sokkal könnyebb és kellemesebb összeesküvés-elméleteket gyártani, pedig nincs erről szó. Igen, néha nyilván átcsúszik olyan, aminek nem kellene. De az nem megoldás, hogy X nappal később azzal jössz, hogy "a múltkor X csúnyát mondott Y-ra", de még ilyenkor sem adsz linket, csak mindenféle elméletekkel állsz elő.

Határátkelő 2016.02.14. 19:30:21

@diggerdriver: Én ezzel nem értek egyet, én senkit nem akarok innen elküldeni, csak azt szeretném, ha normális hangon folyna a vita.

Az már más kérdés, hogy kinek hol húzódik a határ, és esküszöm, néha úgy érzem magam, mintha ez az Alkotmánybíróság lenne, és nem egy blog.

blackhairlady 2016.02.14. 19:37:20

@mojyo: Igen, az aprobb fajta.
Na majd jovore felkeszulok, bar nem kell nagyon megeroltetnem magam, a tema az utcan (uzletekben) hever:)

tanato 2016.02.14. 19:37:57

@Herr Géza: Nem akadtunk el.Pár éve éppen itt írták hogy a SVájcban tartózkodó prostik nagy része magyar.De nem is ez a lényeg hanem a trend ami kialakulóban látszik Nyugaton az új tagállamok bevándorlóival szemben.Nyilván nem a magasan képzettekre gondolok,azokat csábítják egész K.-Európából.De a nyelvet alig beszélő képzetlenekkel más a helyzet

blackhairlady 2016.02.14. 19:39:50

@diggerdriver: :)))))))))))) Sejtettem, hogy megmozgatja a fantaziadat:D Gyonyyal itt, mi majd feloldozunk:D (Ezt a "gyonnyal" szot igy kell irni? Olyan furan nez ki igy leirva:)

nyuszigonosz 2016.02.14. 19:42:44

@ladyamerica: Nem , nem így kell írni :-) Gyónjál.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 19:45:06

@ladyamerica:
Ki akarsz kötözni?
Szereteeeem:))))))))))))))))))))))))
Vannak olyan rózsaszín szőrmével bevont bilincseim.

Gyónjál nekem...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2016.02.14. 19:46:28

Szerintem ez egy magan blog ahol a blog gazda azt enged be akit es amit akar, ezert kar szerintem megsertodni. A sajat blogjaval mindenki azt csinal amit akar, nem igen lehet szamon kerni.
En is itt akartam mar hagyni nehanyszor, de fuggosegben szenvedek azt hiszem. Vagy csak mazohiszta vagyok :)))

fhdgy 2016.02.14. 19:46:40

@Határátkelő: Nincs alapvető probléma.

Néha beleolvasok más területen lévő hozzászólásokba.

Nem tudok mást mondani, mint anyám borogass!!!

Azok képest a HA a BÉKE SZIGETE.

Néha előfordul, hogy "felpezsdül" itt is az élet, de eddig normális mederben maradt.

Én azt mondom, nyugi!

blackhairlady 2016.02.14. 19:47:22

@nyuszigonosz: tudtam, hogy valami nem stimmel:)) Koszi!:D (nem gyonok, hiaba szolitasz fel:))

©________ 2016.02.14. 19:49:36

@Határátkelő:

Szerintem az lehet a problemaja, hogy egyesek neha beszolnak egymasnak. Es o nyilvan nem tudja, hogy egyesek szemelyesen ismerik egymast, es mashol van a humor es a beszolas hatara kettojuk kozott.

Vagy visszanyalt a fagyi a sertegetesek utan, es ez faj neki.

Csak tippelek, nem pszichiater vagyok :-)

blackhairlady 2016.02.14. 19:49:36

@diggerdriver: Ok, de elore szolok, Alzheimerem van. Ha nem nyitok rad par napon belul probald meg kiszabaditani magad:))

tanato 2016.02.14. 19:53:41

Egy kis NDK retró,:magyar migránsok,szex, gulyáskommunizmus.
nekem is nosztalgia :sok az egykori Ndk-ban dolgozott magyart ismerek,meg néhány ebből az időből létrejött vegyespárost is.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.14. 19:55:15

@Határátkelő: Én már akkor is szóltam, amikor az említett eset történt, mire Babette rögtön hozzám is vágta, hogy árulkodok. Tudom, hogy baromi nehéz lehet ezt menedzselni (én például pont ezért nem is engedem a hozzászólásokat a saját blogomon, csak a vendégkönyvben és a Facebookon), de itt néha tényleg olyan érzése van az olvasónak, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek. Na mindegy. A te blogod, a te szabályaid. Csak ne lepődj meg azon, ha sokan nem értik a módszert, ami alapján szelektálsz, hiszen nincsen benne semmi rendszer. Hogy mást ne mondjak, nézd csak meg digger mai faragatlan hozzászólásait.

Határátkelő 2016.02.14. 19:56:50

@A nagy kékség: Arra kérlek, hogy a jövőben ne kommentben, hanem levélben szólj. Kösz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 19:58:26

@ladyamerica: Ezjóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 20:00:58

@A nagy kékség:
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

©________ 2016.02.14. 20:08:13

@A nagy kékség:

Babette ilyet sose csinalt veled.

Csak mondom.

**mimi** 2016.02.14. 20:08:51

@fhdgy: meg kéne keresned önmagad :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 20:10:57

@**mimi**:
Szerinted is szét van esve az ürge? Ugye? Össze kéne már raknia magát...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2016.02.14. 20:11:23

@diggerdriver: miert nem arulod el,hogy Alparon szulettel,Te alpari

**mimi** 2016.02.14. 20:14:08

@Babette©: mi ez a nagy bé és a végén az izé??

**mimi** 2016.02.14. 20:15:23

@diggerdriver: jóvanna...én is sz oktam keresgélni...hol eztm hol azt ;)

Golf2 2016.02.14. 20:21:36

@tanato: Egy kis NDK retró...De jó is volt,az életben is...

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:22:35

@Ana72: Nem bírom ki,hogy ne szóljak hozzá. Már én is próbáltam elvonulni, de valahogy nem megy pedig nézd én miket kaptam annak idején, még gyűjtök egy párat.

Én nagy hülyeségnek tartom ezt a moderálást. Annak idején kértem HA-t aki kedvesen felajánlotta, hogy majd kiveszi a nagyon durva beszólásokat, hogy ne vegye ki őket, mert pont az a lényeg, hogy lássam az őszinte véleményeket, volt sok pozitív is, de akkor a negatívoktól én konkrétan egész nap bőgtem, de nekünk ez segített, mert nem beszéltünk a problémáról és az volt a legnagyobb baj. Szóval egy kis csokor kedvesség:

"Anyu fejeben rend lenne lany fejeben is az lenne. Apunal jobb helye lenne talan a gyereknek Egy kaosz. Fonalat tobbszor elvesztettem vegig pedig nem olvastam. "

Huuu, ezt a posztot nem hiszem, hogy meg tudom emeszteni:) Minimun 10X el kell olvasnom, hogy felig megertsem. Remelem, meg tudom allni, hogy ne kommenteljek:) (na, ez csunyan hangzott, javitok: Remelem megallom, hogy ne szoljak hozza:) Ugye, hogy mennyivel jobban hangzik?:) Edes Anyanyelvunk!

Én is pont erre gondoltam.
Eszembe jutott egy vicc, de nem a posztoló sértegetésére szánom, csak eszembe jutott:
- Doktor Úr! Olyan bizonytalan vagyok mostanában. Vagy talán mégse?...

Az utolsó előtti mondatban ott a lényeg: túl sok a vernyogás. El kéne már dönteni mit is akar a poszt írója. Mert láthatóan gőze sincs. Elmegy-hazamegy-elmegy-hazamegy-elmegy.....ezt lehet ám játszani a végtelenségig csak közben szép csöndben rámegy a gyerek, rámegy minden kapcsolat. Jót akar a gyereknek? A gyerek meg nem kíván apa nélkül élni? Apuka viszont Magyarországon nem tud élni? Szerintem egyszerű a válasz. Anyunak ideje volna felnőni, felkötni a gatyát és megtanulni uralkodni magán. És elviselni azt a csúnya rossz amerikát a pálmafás tengerpartjával még úgy nyolc évig míg felnő a csemete.

Nem sok olyan írás volt, amit nem olvastam végig...
Ezt itt adtam fel.
"magyarok elmennek külföldre és onnan szidják a többi magyart, mert ilyet sokat olvasok, és ez nagyon bántó."
Bocs.

Ez egy érzelmi fejlövés volt. Képtelen voltam végig olvasni. Olyan tömény határozatlanság van benne amit nehezen viselek :)

Nem hívjàk be az amerikai szomszédok? Ha csak annyit mutatott magából mint itt a posztban akkor megértem őket.

A harom tortenet, ami itt nincs c. resznel feladtam...

Kimentem, jo volt, rossz volt, meg akartak dugni, oreg volt, gusztustalan volt, de ha kicsit jobban nezett volna ki, meg nem is zavart volna, hogy oreg, a fonok durvan inzultal egy pincernot, szoval vicces es jofej, jatszoteren gyerekfelvigyazas kozben palikanztunk, es mindez a mocskos zsarnok amiknal tilos, ezert itt jo, ott rossz...

AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!

Na, es most megyek es iszom egy kavet es megeszem a reggeli csokis kroasszont...

Happy Valentines Day !!!!

Azért még gyűjtök egy párat a szerelmesek kedvéért.

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:24:05

@Bredpitt Monika: bocs, az utolsó két mondat tőlem van, nem raktam idézőjeleket, nincs hozzá hangulatom

2016.02.14. 20:24:17

@tanato: "De a nyelvet alig beszélő képzetlenekkel más a helyzet"

Azok ott sem tudnak megélni, ahonnan elindultak. Amúgy meg nehezen tudom elképzelni, hogy emberek mindenféle nyelvi háttér nélkül csak úgy kimennek a vakvilágba.

tanato 2016.02.14. 20:28:19

@Golf2: Na te is érintett vagy?

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:28:44

Most már raktam idézőjeleket. Ki ismer magára a régmúltból?

"Hu, hat ez nem semmi! Sztm. ma mag vagy tizszer el kell hogy olvassam, hogy valamennyire össze tudjam rakni.
Kedves poszterina: mindenfele sertesi standen nelkül irom, neked elsösorban nem vissza kell menned, hanem psichologushoz. Aki talan rendet tesz a gondolataid között.
A kislanyod nagy nehezen, de vegre szert tett baratokra, te magad gyönyörünek irod le a helyet ahol laktok, ott el apuka, az um iskola ugy nez ki nagyon jo. A lanyod jövöje a fontos neked, vs. 2-es villamos, Lillafüred ahol valszeg penz szüke miatt ugysem fogsz tudni megszallni. (Bar ezt nem tudhatom)
A lanyod sir, hogy hianyzik neki a KEK busz. Nem lehet, hogy te sulykolod bele egy kicsit a te honvagyadat?"

"Kreatív írást kellene a hölgynek tanulni, hogy legalább egy poszt erejéig olvashatóan írjon."

"Kevés poszt volt itt eddig, ami ilyen szinten kivágta a biztosítékot nálam. Pálinkázás a játszótéren ? Padon ülő ismeretlennek nyakába zúdítani kis életem nagy regényét, hogy adjon tanácsot ? Nagypapi, ha jobban néz ki, akkor gerincre ? A tahó főnök jó fej ?
Na, a posztolóhoz hasonló embereket szoktam kerülni, mint ördög a szentelt vizet.
Segélykiáltás ? Egy pszichiáter meghallhatná... "

©________ 2016.02.14. 20:30:01

@Bredpitt Monika:
Mar vartalak, hallom, hianyoltal ;)

2016.02.14. 20:30:47

@Bredpitt Monika: "Annak idején kértem HA-t aki kedvesen felajánlotta, hogy majd kiveszi a nagyon durva beszólásokat, hogy ne vegye ki őket, mert pont az a lényeg, hogy lássam az őszinte véleményeket, volt sok pozitív is, de akkor a negatívoktól én konkrétan egész nap bőgtem, de nekünk ez segített, mert nem beszéltünk a problémáról és az volt a legnagyobb baj."

Stílus és stílus között is van különbség. Nem mindegy, hogy valaki úgy ír le valamit, hogy igyekszik beletaposni az adott ember lelkébe (a saját frusztráltságának és irigységének köszönhetően), vagy pedig kulturáltan teszi ugyanazt.

Fel kellene fogni, hogy minden ember különböző, különböző mentalitással és célokkal. Teljesen érthető, hogy mindenki kétszer meggondolja, hogy írjon ide bármit is, vagy ne, ugyanis egy poszt alapján ítélnek meg vadidegenek, akik amúgy személyesen nem is ismernek...

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:35:32

Ez HA nak cimezve, valakitől aki szívlapáttal akart fejbe verni, de ez volt az egyetlen amit HA végül is kivett (azóta megbeszéltem vele az egészet emailben és bírom a pasit).

"Tudomasul vettem, de nem ertek vele egyet. A jatszoteren, gyerekek kozt, gyerekfelvigyazas soran valo pialast en teljesen elfogadhatalannak tartom, es tovabbra is fenntartom, hogy kb. azt kell az ilyenekkel tenni, amit errol irtam. Ami egyebkent nem hiszem, hogy tulment volna az itt sokszor elhangzo kijelentesek altal kijelolt hataron.

Az hogy egy egyedulallo szulo, aki egyedul neveli a gyereket, akiert felelos, iszik, raadasul a gyerekek kozt, a tobbi szulovel egyutt, a JATSZOTEREN, es raadasul ezt meg pozitivkent is allitja be, az szamomra tobb, mint botranyos. "

"Nem tudom semmilyen szinten komolyan venni ezt az irast. Azert nem, mint amiert egy reszeg emberrel valo tarsalgast is helyen kezelek vagy amikor egy demecias vagy alzheimeres emberrel beszelek. Hagyom, hogy mondja de nem tudok erdemben valaszokat adni.
Nem vagyok andaluzkutya de az iro nem egeszseges.
Van, hogy a test beteg, van ugy hogy az elme lesz beteg.
Mindenkeppen pszihologust javasolok a poszterinanak es nem erzem biztonsagban a gyereket sem, mert nagyon labilis az anyuka. "

"Csak a többi információ miatt merül fel az olvasóban, hogy a poszterina ön-, és közveszélyes, valamint a gyerekére is káros hatással lehet."
( ezt én írom Bredpitt: na, az ilyenek miatt sírtam, mert a gyereket is belekeverték, szerintem itt kezdődik a butaság és a mérhetetlen gonoszság, amikor valaki ilyet leír, de mindegy ez csak az én véleményem)

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:40:35

@Babette©: végre, ha még egyszer nevet változtatsz írni fogok az Alkotmánybíróságnak.
Tegnap kint voltam a tüntetésen. Iszonyú jó érzés volt, az eső meg még csak még inkább azt az érzést erősítette, hogy itt valami készülőben van. Istenem, végre kezdenek az emberek fellázadni. és itt most ez a lényeg. Az, hogy lássa a kedves kormányunk, hogy hiába lettek megválasztva kétszer, akkor sem tehetnek bármit.

De most gyűjtöm tovább a kedves beszólásokat, ha már ma ilyen nap van. Pont jó alkalom Valentin napra.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.14. 20:44:47

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Amúgy meg nehezen tudom elképzelni, hogy emberek mindenféle nyelvi háttér nélkül csak úgy kimennek a vakvilágba."

Nem? Pedig itt van rögtön digger, aki pont a minap vallotta be, hogy nem tudná a saját érdekeit képviselni annak az országnak a nyelvén, ahol most éppen él. És hidd el, több tízezer magyar él úgy külföldön, hogy már egy egyszerű telefonos kommunikáció is hasba akasztaná őket, a komolyabb ügyintézésekről nem is beszélve. Ezek jellemzően azok, akik minden alkalommal átszaladnak a szomszédba nyelvi segítségért, ha esetleg csöpög a csap, és szólni kéne a Landlordnak. Ha pedig mentőt kéne hívni, ott pusztulnának el a konyhakövön, mert annyit sem tudnának elmondani, hogy melyik kerületben laknak.

2016.02.14. 20:47:42

@A nagy kékség: "Nem? Pedig itt van rögtön digger, aki pont a minap vallotta be, hogy nem tudná a saját érdekeit képviselni annak az országnak a nyelvén, ahol most éppen él."

Miből gondolod, hogy ez ténylegesen így is van? Amit ide leírnak emberek, az úgy is van, és kész?

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:50:21

"nos, ez volt az első olyan poszt a HA-n, ami alapján a határozott benyomásom az volt, hogy ez az ember nekem nem szimpatikus. Innentől fogva ma inkább nem kommentelek, mert nem tudnám objektíven tenni. Vanezígy.
Mindenesetre megosztó írás lesz ez, az biztos. "

"Sziasztok, évek óta olvaslak titeket, de most muszáj hozzászólnom.
Szerintem a posztoló kislányának egy okból van honvágya, és az pedig maga a poster. Egy gyerek nagyon könnyen befolyásolható, és ha mást se lát, hall, -mert nincsenek kétségeim afelől, hogy anyuka ugyanezt adja elő neki is, - mint az anyja siránkozásait, nyilván átveszi."

"Na vegre,sikerult elolvasnom es ertelmezni,is,igaz csak masodszorra.A poszt felenel ki kellett menem egy cigit elszivni es kaveztam is.
Meg mielott hozza kezdenek a kommentek elolvasasahoz is ki megyek egy ujjabb cigit elszivni,hatha lenyugszom egy kicsit.
Jo lenne,ha doktor komment tarsak megjelenennek,leginkabb anadaluzkutya,es diagnozist mondananak.
Na meg nyugodtam."
(Zoolika, ez te voltál)

"@I am not insane. My mother had me tested!:
Tokeletesen egyetertek.
Ha kicsit tobbet irok kitiltanak. Inkabb szamoltam magamba. - Ugy fel oraig.
Masik: allandoan hallom, meg most is irta hogy Magyarorszag gyonyoru. Ezt az ott felnott ember erzlmi kotodese. Valo igaz, aki ott nott fel, annak mindig szep lesz. "

Kedves Anna, küldjek még továbbiakat, volt belőle 433, igaz ez nem mind negatív volt?
Néhányan egyébként nagyon rátapintottak a lényegre, meg is lepődtem. Érdekes így visszamenni 2014 őszére. HOgy mennyi név volt akkor, akiket nem láttam előtte sem meg utána sem igazán. Az a poszt kiverte e biztosítékot egy pár embernél.

Szóval, szerintem mondja ki az ember amit gondol, bár megértem amikor azt mondod, hogy sokszor bántó, ahogy emberek fogalmaznak, de én nem akarok erről beszélni, mert az ember könnyen válik képmutatóvá, szóval inkább befogom.

Remélem nem mész el örökre.

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:57:08

Kedves HA.

Abban szerintem igaza van azoknak, akik a moderálásra panaszkodnak, hogy ha egyszer elkezdi az ember, akkor előbb utóbb igazságtalan lesz. És néha valóban kilóg a lóláb, de hát nehéz egy láthatatlan hatalommal küzdeni. Itt egy választás van, eltűnik az, akinek nem tetszik.
DE hát nem tudunk eltűnni valamiért.

Lázár Jánosban az a jó, hogy ő legalább nem láthatatlan. Azon gondolkoztam valamelyik nap, hogy szerintem a Fidesz legnagyobb baklövése az lesz, ha hagyja hogy Lázár továbbra kiálljon a mikrofon mögé. A cinikus megjegyzései miatt szerintem egyre többen kivannak és egyre inkább nő az elégedetlenség.

Bredpitt Monika 2016.02.14. 20:59:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: igen, a legbántóbb a nyilvánvaló gonoszkodás tud lenni.

fhdgy 2016.02.14. 20:59:39

@**mimi**: Igen, már régóta azt hittem, hogy megtaláltam önmagam, erre ma kiderült, hogy mégsem!

Most identitás zavarban szenvedek, mert programozóként nem tudtam magam sehova besorolni. Lehet, hogy nem is létezem?

Ja, és a tetejében már nyugdíjas vagyok!

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 21:01:29

bocs reggel a nyálas szövegért, lehet, hogy nem kellett volna, de hát olykor eszembe jut sokminden, és éppen le tudom írni.
főhadnagy bajtárs kommentjlre, amit valamiért nem találok, csak emailben láttam délután, valami olyasmi, hogy de hát miért ne menjen el bárki megtalálni önmagát, ha 1, nem hagy hátra maga mögött senki olyat, akiért felelős, 2, a saját pénzéből csinálja, nem benefitekből tanulmányozza az angol széljárást a kies yorkshiri dombokon. ha most Puhacica vagy te kitaláljátok, hogy elmentek Indiába egy ashramba az élet rejtelmeiről meditálni, akkor mivan, miért ne. ha Charlie menekülne így az ikrek elől vagy Tanato fel se mondana rendesen, csak szó nélkül otthagyná a köhögő körzetét holnaptól, az más szerintem. vannak, akik életük végéig mászkálnak és kalandoznak, ha ezt nem tartásdíj fizetés helyett teszik, akkor senkinek semmi köze hozzá.

SzZoole 2016.02.14. 21:04:30

@Bredpitt Monika: na ja,de azóta megbeszéltük es jol ki jövünk egymással,nem?:)))

SzZoole 2016.02.14. 21:08:41

@diggerdriver: ott en születtem,mar elfejtetted?:)))

Bredpitt Monika 2016.02.14. 21:08:43

Akkor további szép napot mindenkinek !!!
Adg, neked további szép másnapot.

Bredpitt Monika 2016.02.14. 21:10:12

@Zoole[uk]: Ne aggódj már, hogyne jönnénk ki ? Viccelsz ?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 21:12:18

@Ana72: pénzhajhászós témában azért toltam le a bloggert, mert szerintem tanulnia kell még abban a témában, hogy aki nyugatra megy, ahol magasabbak a fizetések, az mind a pénzt hajtja, bezzeg Indonéziában senkinek nem fontos a pénz, csak mosolyognak. okés, lehet, hogy alacsony kicsit az ingerküszöböm, annyiszor hallottam ezt vagy hasonló bullshitet 2002 óta (és akkor az Ao Nang-i magyar különítmény és más thai posztok esetében még erősen vissza is fogtam magam), de igyekeztem civilizált lenni. sajnálom, ha nem sikerült mégsem eléggé.
(ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, majdnem egy évet voltam összesen Indonéziában, a gyerekem apja indonéz, 11 ázsiai országban jártam és 4-ben laktam, összesen 10 évet, én speciel jobban kijövök a dk-ázsiai emberek jó részével úgy általánosságban, mint az európaiakkal, és tényleg mások az értékeik stb stb. de ritkán olvasni ilyen nagyvonalú általánosításban egyszerre ennyi embert, ázsiait és nyugatra vándorolt határátkelőt is egyben lekezelő és nem igazán kényelmes skatulyába pakoló kijelentést.
uff.)

SzZoole 2016.02.14. 21:14:22

@Bredpitt Monika: ne felejsd,ami nem öl meg,az csak erősít:)))

fhdgy 2016.02.14. 21:15:49

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekem nem az a bajom, hogy elment és keresi önmagát.

Nálam ott kezdődik a probléma egy felnőtt, vagy annak hitt emberrel, ha olyan miatt nyafog, ami nem is lenne probléma, ha ...

Vagy dolgozzon vagy tanuljon vagy csináljon valami értelmes dolgot és már egyszerűbb a világ.

Vgay én látom rosszul?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 21:17:41

@VPBA:
vagy a rizst és a sört ;-)
persze, nagy vonalakban ez így van. bár szerintem Mirjam vagy én sehogy se tudnánk boldogak lenni Alaszkában, Herr Géza valszeg agyvérzést kapna Szudánban a fejetlenségtől, neked is neezebb lenne ez a boldogságosdi megint Magyarországon, és akkor még Nomád Matyi epikus méreteket öltő inkompatibilitását Indiával nem is említettem :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 21:23:53

@**mimi**: köszi. én ilyen vagyok, de túl sokszor kapok érte a pofámra.
@fhdgy: sokmindent megold, ha az embernek van dolga, de sokmindent csak halogat, szőnyeg alá söpör. szerintem. (ngyon is tudom, miről beszélek, és értem, miért mondod, és hogy nekem miért és mire volt megoldás, és mire nem.) sokszor úgy tűnik, pasiknak ez egyszerűbb szokott lenni, ez az egész. nem tudom.
talán emlékszik itt még Nannyn kívül is más még arra, amikor csomóan megcsináltuk azt a személyiségtípusos tesztet, aminek négy betű lett a végeredménye. és én akkor kerestem is hozzá egy nem igazán tudományos alapokon álló, de azért elgondokoztató (mert átgondoltan megírt) cikket arról, hoyg melyik személyiségtípussal melyik ország a leginkább kompatibilis. (és nekem simán kihozta Burmát.... amivel én nem tudtam eléggé megbarátkozni, de hát akkor éppen ott voltam.)
lehet akárhol boldognak lenni, valószínúleg, de simán lehet, hogy van, ahol könnyebb lesz. vagy ha nem, akkor legalább nem lesz a milettvolnaha, meg a hufnágelpisti, meg az örökre talpviszketés.

©________ 2016.02.14. 21:27:16

@Bredpitt Monika:
:-):-)

Vannak tanar ismeroseim, meseltek rola. -
Jo lehetett.

Sajnos, az egvilagon semmi nem fog tortenni.:-(

Bredpitt Monika 2016.02.14. 21:30:38

@Zoole[uk]: a poszt ota erosebb vagyok mint valaha

Bredpitt Monika 2016.02.14. 21:34:43

@diggerdriver: nem, sot a masodik utan amikor mar te sem birtad tovabb, inkabb azt mondtad, jobb ha nem irsz semmit,
te nem szoktal poszt irot bantani

Bredpitt Monika 2016.02.14. 21:36:47

@Babette©: szerintem meg fog, ha igy folytatja a kormany nagyon is fognak dolgok tortenni, de azt nem ok fogjak iranyitani

fhdgy 2016.02.14. 21:38:52

@Dragonlady (Bp, Hun): Hogy kinek könnyebb, a nőknek vagy a férfiaknak, egy érdekes kérdés.

Vannak életkorok, amikor a férfiaknak, vannak, amikor a nőknek.

Pl. szerintem a nyugdíba menést a nők könnyebben viselik.

A nők ilyenkor "jól elvannak" a lakásban, tesznek-vesznek-pakolnak stb., de lefoglalják magukat.

Sok férfi viszont nyugdíjasként nem tud magával mit kezdeni. Megszünt a rend az életében, nincsenek már célok és könnyen feladják. Nagyon sok férfi hal meg friss nyugdíjasként.

SzZoole 2016.02.14. 21:41:07

@Bredpitt Monika: na latod,csak koszonhetsz nekunk:)))
Mondtam mar,hogy anyakomplekszusom van?:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 21:42:12

@Bredpitt Monika:
Valóban nem. Bár már előfordult.
Nálam a te posztodnál az verte ki a biztosítékot hogy az agyatlan tömeg azon a jelentéktelen pálinkázáson rugózott végig.
Az egy epizód volt semmi jelentősége. Ezen keresztül megbélyegezni valakit a bunkóság netovábbja és akkor még nem is említettem amit belemagyaráztak.
Képzeld el hogy írnék egy posztot és mellékesen megírnám hogy naponta háromszor körbehugyozom a gépet. Ami egyébként igaz.
Na azonnal ezen keresztül ítélnének meg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 21:43:55

@fhdgy:
Ez bizony nagyon így van. Látod téged is ez a blog tart életben.
Ezek szerint mi életmentők vagyunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 21:45:15

@Zoole[uk]: Az van neked...
Húgyagykomplexusod.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))

fhdgy 2016.02.14. 21:47:32

@diggerdriver: Veszélyes dolgot művelsz! Van egy közeli rokonom, aki kamionos és sokat jár Olaszországba. Az egyik céghez vittek árut és jó sokat kellett várni, a kollégája a kamion mellett könnyített magán. Három hónapra kitiltották a cégtől, nem vihetett oda árut.

Vagy az angolok nem ilyen kényesek?

fhdgy 2016.02.14. 21:52:57

@diggerdriver: Igen, van benne igazság!

Bár éltető számomra ez a blog, de nem kizárólagos. Ma is, este héttől kilencig skype-on keresztül dolgoztam, próbálom elérni, hogy egy programomat külföldön is értékesítsem.

Jövő héten is megyek egy dunántúli városba bemutatót tartani, hátha lesz valami alapon.

Szóval, még vannak céljaim, dolgozom, teszek értük, nem elégszem meg a sima nyugdíjas léttel.

Nagyon remélem, hogy nem lesz időm gyorsan meghalni! :-)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.14. 21:55:34

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Miből gondolod, hogy ez ténylegesen így is van? Amit ide leírnak emberek, az úgy is van, és kész?"

Ez a kérdésed majd jusson eszedbe akkor is, amikor arról ír valaki, hogy kint minden sokkal jobb, sokkal szebb, sokkal értékesebb, mint itthon.

Bredpitt Monika 2016.02.14. 21:55:47

@Zoole[uk]: @diggerdriver: látom ti este vagytok formában, nekem aludnom kell, most már tényleg elvonulok

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 21:55:57

@Herr Géza:
na én megint sunnyogtam és nem mertem ezt így ennyire, de látom, te már rég megírtad.
egyébként el nem hinnéd, hogy egyes szarrágók (bár tényleg nem általános!!) milyen szintre le tudnak menni azért, hogy ne kelljen pénzt költeni. végigstoppolja a szigeteket (oké, tegye, de szerintem ilyenkor az a minimum, hogy meghívod a sofőrt ebédre, kávére, cigire, és nem fordítva (!!!) ), meg a guesthouseban kikönyörgi, hogy hadd aludjon a padlón a lobbyban 3 dollárért (közben a szoba meg 10 dollár), összeáll a 10 dolláros szobában idegenekkel, aki aztán ha ellopja a cuccát és eltűnik, akkor a rendőrségen a tulajt hibáztatja két eltűnt pólóért, stb stb stb. (összesen kb két év volt, amit az iskolai szünetekben meg a sabbatical alkalmából utaztam és guesthouseokban laktam, nagyon szeretem egyébként ezt az élményt is, eszméletlen érdekes emberekkel lehet találkozni, a szarrágó kis nyomoronc elenéysző, de annál emlékezetesebb.)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.02.14. 21:57:21

@fhdgy: Az angolok nem ilyen kényesek. Annak a fél méter sárnak meg mindegy. Amúgy nekem a traktorosiskolában kimondottan tanították hogy minden alkalommal szembefordulva a géppel mindig más helyen kell vizelni. A legkiválóbb alkalom a meglazult csavarok szivárgó csövek felfedezésére.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 22:05:48

@fhdgy:
azért remélem, te vigyázol magadra, tudatosan figyelsz arra, hogy ne legyen kártyavár :-)
(ehhh soha nem fogok a kommentek végére jutni)

SzZoole 2016.02.14. 22:08:52

@diggerdriver: nem agyhugyko,te egyszerű:)))

SzZoole 2016.02.14. 22:10:59

@Bredpitt Monika: elmész Monix,nem is olyan rossz az,de egyedül:)))

fhdgy 2016.02.14. 22:11:37

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekem egy dologban szerencsém van. Jövőre lesz 40 éve, hogy végeztem és azóta dolgozom és azóta is szeretem a szakmámat.

Még nyugdíjasként is, saját szórakozásomra is programozom. Úgy vagyok vele, hogy ha lesz belőle pénz, nagyon jó, ha nem lesz, akkor is jó, mert nem unatkoztam.

A lényeg, hogy legyen az embernek elfoglaltsága, legyen mit csinálnia, ne legyen az élete értelmetlen, céltalan.

Nekem ezt a programozás mind megadja.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 22:13:26

@puhacica:
hagyd Cica. ők keménycsávók :-) ezvan.
egyébként szerintem egyedül sokkal könnyebben szétcsúszik az ember, mint ha felelős másokért és ott áll nyakig az adósságban stb. mert akkor könnyebb megtalálni, hogy kiért miért kell erősnek lenni, és erősnek is látszani.
de hát ez olyan egyértelmű.

blackhairlady 2016.02.14. 22:13:29

@fhdgy: szerintem te latod rosszul.Es pedig azert, mert ha valaki elgondolkozik, elmereng valamin, kicsit filozofalgat, ne adj isten ezt le is meri irni a sajat blogjaban (ne felejsd el, ez egy blog ajanlo volt ma, nem egy poszt ide a hataratkelore), akkor azt mar mindjart rinyalasnak veszed es gyengesegnek.

2016.02.14. 22:14:16

@tanato: Saját magukkal tolnak ki, már csak azért is, mert kiszolgáltatottak lesznek. Én elhiszem, hogy van az a nyomor, amitől még a nyelvtudás nélküli Anglia is jobb, de aki teheti, az tanulja meg az adott ország nyelvét. Szerintem ez így korrekt.

tanato 2016.02.14. 22:21:36

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Igazad van,de nagyon sok a tanulni lusta ember,csak a pénz kéne.

2016.02.14. 22:24:59

@A nagy kékség: Ilyet azért elég ritkán olvasni, szerencsére. Amúgy a kint minden szebb és jobb semmitől sem különbözik attól, amikor valaki azt próbálja bebizonyítani lelkesen a többségnek, hogy Mo.-n minden szebb és jobb, mint külföldön. :)) Tudjuk jól mindannyian, hogy mindkettő hazugság, és nincsen semmi alapja. Önigazolásnak hívják mindkettőt.

Ha valami jobban v. sokkal jobban működik, mint Mo.-n, akkor nem annak kellene az érvnek lenni, hogy Ukrajnában meg Burkina Faso-ban rosszabb a helyzet, mint nálunk, hanem félredobni a nagy arcot meg a gőgöt, és megnézni, hogy ők hogyan csinálják, miért működik náluk és átvenni legalább az alapokat. Nagyon sok mindenért lehet szidni az államot és a társadalmat, és rengeteg olyan dolog van köztük, amivel az "egyszerű" ember nem tud mit kezdeni.

Szeretném, hogy jobb meg élhetőbb legyen az ország, de már teljes mértékben feladtam a reménykedést. Ahogy digger mondta, aki tud, az lelép, a többiek meg próbálnak túlélni. Hogy kinek lesz igaza, azt nem tudom. De teljes mértékben nyilvánvaló, hogy országunk 0 jövőképet és perspektívát biztosít a többségnek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 22:27:41

@Határátkelő: olyat is légyszi légyszi, hogy ha egy kommentre válaszolok, mint most épp neked, és szeretnék utána visszaugrani, és a te kommentedtől folytatni tovább a kommentolvasást, akkor nem lehet visszaugrani, csak ha előb b feltekerek, megint láthatóvá kérem az összes kommentet, nemcsak a legutolsó százat, majd letekerek, és kattintok a kommented linkjére újra.... ez pár hete / hónapja van csak így, régebben ilyenkor automatikusan betöltötte az összes kommentet és odaugrott, ahova kell. nagyon bosszantó, telefonról meg gyakorlatilag behajítom az egészet a sarokba kategóriás. köszi.

fhdgy 2016.02.14. 22:28:55

@ladyamerica: Én is szoktam gondolkodni, filózni. Néha ki is akadok.

De nem ez határozza meg az életem. Főleg nem fiatalon. Akkor annyi dolgom, annyi feladatom volt, hogy napi 48 óra sem lett volna elég.

Nekem is sok bajom volt a világgal, önmagammal is, de nem kürtöltem világgá. Csak azokkal osztottam meg, akik nagyon közel álltak hozzám. Vannak dolgok, amik csak "belső használatra" vannak.

fhdgy 2016.02.14. 22:32:50

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Azoknak az embereknek, akiknek az ország csak 0 jövőképet tud adni, az is jobb, sokkal jobb, ha nyelvtudás nélkül is, de neki vágnak egy másik világnak. A nyelvtudás jó, a nyelvtudás kell, de végszükség esetén nélküle is megy sok minden.

2016.02.14. 22:33:10

@tanato: Nekem a kollégáim többsége menne külföldre a jó pénzért, de nyelvet nem akarnak hozzá tanulni. Meg persze vannak az örök idealisták, akik nem látják, hogy Mo. egy igazi hullámvasúton száguldozik, de csak egy irányba, lefele. Fájdalmas lesz az ébredés.

puhacica 2016.02.14. 22:33:23

@tanato: nem tudom, mi tortenne. most igy gondolom, de ha benne lennek, lehet, hogy valtozna a hozzaallasom.

@Babette©: upsz, nekem inkabb marad gomb, tudod, nincs nekem annyi eszem, hogy ilyen reszleteket megertsek. :)

@Dragonlady (Bp, Hun): ja, beszeltunk Diggerrel es pont ezt dumaltuk, hogy ha felelosseget kell vallalnod masokert (is), akkor nagyobb esellyel tartasz ki. talan.

@fhdgy: "olyan miatt nyafog, ami nem is lenne probléma, ha ..." - neked. ezt mondtam korabban is. fogd mar fel kerlek, hogy nem vagyunk egyformak!!!

2016.02.14. 22:34:56

@fhdgy: Igen, vannak azok az élethelyzetek, amikor ténylegesen nincsen más választási lehetőség. De akkor ne kényszernek fogja fel az ember, hanem egy új lehetőségnek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 22:38:20

@A nagy kékség:
szerinted mennyivel tisztességesebb valakit sunyin, félszavakkal, célzásokkal, ferdítésekkel, gondolatok szájába adásával, hátbatámadással, stb kezelni, mint egyszerűen lebunkózni, ha egyszer tényleg bunkó volt?
költői kérdés volt.
HÁ, köszönöm a türelmedet.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 22:39:45

@puhacica: bocs, szépen lassan rágcsálom végig a kommenteket, mint a birkák a gyepet :-)

fhdgy 2016.02.14. 22:43:35

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ez egy nagyon bonyolult kérdéskör. A legtöbb ember szeret a jó kis megszokott világában mozogni. Vannak sokan, akik csak kényszer hatására képesek ebből kimozdulni. Tehát azt, hogy ki kell mozdulnia, kényszerként éli meg. Kell egy kis idő, amíg a kényszerérzetből kimászik és a lehetőség érzése kerekedik felül.

fhdgy 2016.02.14. 22:47:30

@puhacica: "Ejh, döntsd a tőkét, ne siránkozz,
ne szisszenj minden kis szilánkhoz!"

vagy

"Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja."

puhacica 2016.02.14. 22:50:27

@Dragonlady (Bp, Hun): ja, neeem, telefonon beszeltunk. :)

---

nekem most az a legnagyobb problemam, hogy ejjel kijott rajtam valami korsag es olyan beteg vagyok, mint a kutya. foztem huslevest, ettem savanyukaposztat, multivitamint, lazcsillapitot es mezes fokhagymat. de ez jelenleg csak nekem problema, hiaba is sirnam tele a parnam, illetve az uramnak, mert budi vagyok a fokhagymatol. :(

fhdgy 2016.02.14. 22:55:53

@puhacica: Aki feladja, sohasem győzhet!

Egyébként én is takonykórral küzdök, már kettő hete. Rajtam kívül álló ok miatt alaposan megfáztam. Nem kellemes, de nem dől össze tőle a világ.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.02.14. 22:57:02

@puhacica: pálinkázni kellett volna :-D

feladás: én megmondtam :-)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.14. 23:00:21

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Mo. egy igazi hullámvasúton száguldozik, de csak egy irányba, lefele"

Erről hadd meséljek gyorsan valamit.

Emlékszem, amikor annak idején a budapesti Dózsa György úton (a Városliget mellett) felszedték végre a gyalázatos minőségű kockaköveket, és kapott az út egy jó minőségű aszfalt útburkolatot. Sok emberrel beszéltem akkoriban, akik nem tudtak ennek örülni, hanem azt hangoztatták, hogy "jó, jó, ez kész van, de mi van a többivel?"

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a hazai helyzet értékelése néha elég torz, ugyanis az emberek itthon főleg a rosszat akarják látni. Ez az alapmentalitás. Ha van 1 rész jó, és 3 rész rossz, akkor ők a 3 rész rosszra fognak koncentrálni, noha erőt pont az 1 rész jó adhatna nekik. Az állandó elégedetlenség nem vezet sehová, ugyanis ezek az emberek előbb-utóbb kint is csak a rosszra fognak figyelni, hiszen abból azért máshol is akad bőven.

Azt hiszem, hogy itt egy gyökeres szemléletváltás kéne. Na, ebben viszont én sem vagyok optimista. Nem hiszem, hogy az itthon élő magyarok megtanulják valaha is azt az egyszerű életfilozófiát, amit a kínaiak így mondanak: annak örülj, ami van, és ne azon búslakodj, ami nincs.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.14. 23:00:25

@Dragonlady (Bp, Hun): Én azt nem értettem a te megjegyzésedben, hogy miért kell lebunkózni (minősíteni) valakit, akinek más a véleménye, mint a tied.

Ennyi. Nem több.

puhacica 2016.02.14. 23:04:47

@fhdgy: nem kell nekem mindig gyoznom, minek pazaroljak energiat ertelmetlen dolgokba?
jobbulast!

@Dragonlady (Bp, Hun): ja, en is azt mondtam az uramnak, hogy kar, hogy nincs itthon palinka. :D
feladas: szellel szemben okos ember nem p.sal...

puhacica 2016.02.14. 23:05:38

@puhacica: *dolgokra, meg mielott...

SzZoole 2016.02.14. 23:12:10

@puhacica: nekem van kb. 3 liter,miert nem jartok erre?
Meg egyébként az ilyen korsagot jo ki kell izzadni,3-4 feles házi es utánna jol ki lepedoakrobatikazni:)))

2016.02.14. 23:17:09

@A nagy kékség: Ha lenne tényleges fejlődés (na nem a 90-es évekhez képest), akkor abszolút mértékben igazad is lenne. Az a baj, hogy az idealizmus önmagában édeskevés.

Adott egy ország, ahol kb. mindenki utál mindenkit, a politikusok kijátsszák egymás ellen a társadalom bizonyos rétegeit, és közben jót röhögnek a markukban. Oszd meg és uralkodj, tartja a népszerű közmondás. Ez a jelenséget nem lehet annyival elintézni, hogy a jót kell észrevenni. Tökéletesen mutatja az ország jövőjét a jelenlegi állapota (is).

Megteheted, hogy élsz a saját kis világodban, nem veszel semmiről sem tudomást, a politikát teljes mértékben kizárod az életedből, nem hagyod, hogy a szenny beférkőzzön az életedbe. De attól még az égvilágon semmi sem fog változni. Ha valakinek az a jó, hogy bedugja a fejét a homokba, és várja a csodát, hát lelke rajta. Nekem azonban ne kelljen ugyanúgy élnem, mint neki. És főleg ne várja el tőlem, hogy úgy éljek, mint ő...

Herr Géza 2016.02.14. 23:30:03

@**mimi**: :-) Hát az úgy van, hogy Babette megtalálta önmagát, így majd kicsattan az egészséges önbizalomtól, ezért a nagy B. Aztán meg arra is rájött, hogy ő egyedi és megismételhetetlen, na ezért meg a copyright.... :)))))))))))

2016.02.14. 23:32:52

@fhdgy: Szerintem az a gyorsnaszád eddig sem ment túl nagy sebességgel.

fhdgy 2016.02.14. 23:35:20

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: De, száguldott az, csak rossz irányba! Pont neki a zátonynak!

©________ 2016.02.14. 23:37:09

@Herr Géza: mindig nagy B voltam, nem ertelek benneteket.

Herr Géza 2016.02.14. 23:47:12

@Dragonlady (Bp, Hun): Huh, ma nagyon belehúztál. De veled vagyok... :))))))

Herr Géza 2016.02.14. 23:49:49

@Babette©: Szerintem is, de meg kellett valahogy magyarázni a miminek. Egyébként meg: keep smiling !!!!

fhdgy 2016.02.14. 23:53:06

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Egyszer olvastam egy történetet, a részletekre már nem emlékszem, csak a lényegre.

Egy angol vitorlás hadi hajó viharba került és az egyik matróz szólt a kapitánynak, hogy rossz felé mennek, mert zátonyra fognak futni.

A kapitány a matrózt felakasztatta a kapitányi tekintély dúrva megsértéséért.

Az akasztást azonnal végrehajtották, kis idő múlva a hajó zátonyra futott, senki sem menekült meg, csak a kapitányi tekintély.

Nem is tudom, hogy miről jutott eszembe és miért meséltem el.

blackhairlady 2016.02.15. 01:00:49

@fhdgy: de azt ertsd meg, hogy ezeknek az embereknek sem ez hatarozza meg az egesz eletuket. Eszukbe jut, leirjak aztan tovabb lepnek. Vagy felvetodik egy hasonlo tema mas blogon, forumon, elmondjak az o velemenyuket. De nem 7/24 sirankoznak.
A legnagyobb problemam a te gondolkodasoddal (ezzel kapcsolatban), hogy nem vagy kepes elfogadni azt, hogy nem mindenki ugy el ahogy te, nem mindenki ugy dolgozza fel a problemajat ahogy te.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.15. 06:54:58

@Sanyi9:

Szerintem olvasd el újra, hogy mit írtam...

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.15. 07:37:08

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Én ugyan nem dugom a fejem a homokba, a csodára meg végképp nem várok. Viszont nem vagyok hajlandó állandóan zsörtölődni és elégedetlenkedni. Mert bár nagyon sok minden nincs rendben itthon, ez tagadhatatlan, azért vannak ám jó dolgok is, és én ezeknek tudok örülni. Nem nagy dolgokra gondolok, inkább egészen aprókra, amik mellett mások simán elrohannak. A hétköznapjaim rendben vannak (mondjuk tettem is azért, hogy így legyen), a munkámat örömmel végzem, jártam már lélegzetelállító helyeken, éltem már át nagy örömöket, imádom a feleségem, imádom az életem. Mi kell még?

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.02.15. 10:08:59

@A nagy kékség: Talan az hogy az élmények ne múlt időben legyenek...
Én most jarok...
Én most élvezem...
Én....
És ahol en lakom...ott a 4 útból 3 javítanak es egy marad holnapra...
Balestmentes vezetést...

Golf2 2016.02.15. 10:20:07

@tanato: Igen az utolsò vonattal mentem,és a legfiatalabb voltam.

puhacica 2016.02.15. 10:24:43

@Zoole[uk]: fekudni nincs energiam, nemhogy akrobatikazni :(

Taxomükke (UK) 2016.02.15. 10:55:38

@ChristineK: Ne viccelj, Cheshamben van a legujabb ugyfelem. :)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.15. 11:30:50

@Vityo641(AT): Köszi! Amúgy én egy szóval nem mondtam, hogy csak az emlékeimből élek, tehát nem kell már megint úgy beállítani a magyarországi életet, hogy aki itt marad, annak ma már nem jut semmi. Hogy mást ne mondjak, szeptemberben ismét visszatérünk egy rövid időre az Államokba (ezúttal édesanyámmal együtt), szóval nincs okunk a panaszra.

Taxomükke (UK) 2016.02.15. 12:20:26

@fhdgy: Mar ketszer megalltam, hogy szoljak erte, most mar muszaj vagyok: a "durva" rovid u.
Kiveve, ha naggyon duurva.
:))

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.15. 14:38:28

@Bredpitt Monika: San Diego, aztán közel három hét a nyugati parton mindenfelé. Az út kicsit üzleti, kicsit családi (a feleségem révén). Az ötlet pedig úgy jött, hogy apumtól nemrég kellett végső búcsút vennünk, aztán arra gondoltam, hogy bepótolom, amit korábban elmulasztottam. Elviszem anyumat azokra a csodálatos helyekre, ahol nekünk már volt szerencsénk megfordulni, bár minden nem fog beleférni. Azt hiszem, hogy ez a minimum, amit megtehetek érte mindazért a szépért, amit tőle kaptam. De ha nem haragszol, ennél többet nem írnék a magánéletemről, mert van itt néhány hozzászóló, aki... Na, nem is folytatom. Érted így is. :)

Muscari 2016.02.15. 15:13:19

@puhacica: honnan ismersz ilyen jól, hogy tudod, hogy mi történt velem? :-)

Muscari 2016.02.15. 15:37:39

@ladyamerica: az enyém sörtésztában sült királyrákkal és tiramisuval várt este, sajnos dolgoztam, de így is nagyon jól sikerült a nap. Ő is tudja, hogy én mit szeretek :-)

tanato 2016.02.15. 17:10:38

@A nagy kékség: No ha rám gondoltál,tényleg azt állítom hogy egy "átlag" buszvezető,de mondhatnám hogy egy "átlag" magyar nem tud az USA-ban SZingapúrban stb. nyaralni,kirándulni heteken át családosan,kivéve ha vannak kint rokonai.Az "átlag" magyar jövedelem ezt nem teszi lehetővé.
És az is igaz aki ezt megteheti tényleg fölösleges neki külföldön dolgozni élni,hacsak nem kalandvágyból,szerelemből,kíváncsiságból stb.teszi.

blackhairlady 2016.02.15. 17:43:52

@Muscari: en is tiramisut csinaltam a ferjemnek :)))))

2016.02.15. 18:00:23

@tanato: +1000, teljesen egyetertek.

nemor 2016.02.15. 18:06:22

@ladyamerica: [[[én pacalt]]] [halkan súgja]

(életemben először. azt nem mondom, hogy utoljára is, de azt bátran kijelentem, hogy pont olyan szörnyű élmény volt, mint amilyennek elképzeltem :S)

Fajankó 2016.02.15. 20:59:35

@A nagy kékség:
.....nem a kemény mag a lényeg, nem vagy elég "vonalas".
Bár összefügg....

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.15. 21:20:44

@tanato: Írtam már, hogy nekem a kinti meló egyfajta vizsga volt. Megálltam a helyem ott is, nagyjából ennyi. Jó volt egy kicsit kimozdulni, más emberek között élni, megismerni idegen szokásokat, gyakorolni a nyelvet, tapasztalatot szerezni. De mi itthon sem élünk rosszul. Mindketten jól keresünk, hitel nincs, szóval csak a magyar közhangulattal kell néha megküzdenünk, de már megtanultunk nem foglalkozni azokkal az emberekkel, akik csak panaszkodni tudnak. Ettől függetlenül mélyen együtt érzek azokkal az emberekkel, akiket semmibe vesznek; a pedagógusokkal, az egészségügyi dolgozókkal. Ha tehetném, az ország minden pénzét átcsoportosítanám, hogy nekik is jusson végre, de ez sajnos nem rajtam múlik.

És igen, a feleségemnek élnek kint rokonai, ez nagyban megkönnyíti a helyzetet. Hat különböző államban vannak barátaink, így a szállás is meg van oldva, a repjegy is akciós (Delta Skymiles Program), és idén szeptemberben kocsit sem kell bérelnünk. Amúgy a Távol-Keleten is élnek közeli ismerősök (nem magyarok), így az ottani látogatásaink sem kerülnek sokba (a Távol-Kelet amúgy sem drága), de oda ritkábban látogatunk.

Szóval lehet mondani, hogy nekünk könnyű, de én inkább úgy mondanám, hogy nem olyan nehéz, mint másoknak. De azért minket sem vet fel a pénz, nem tartunk milliókat a párnahuzatban, és azért megnézzük, hogy mi kerül a kosárba.

blackhairlady 2016.02.15. 22:01:58

@nemor: en meg sosem foztem pacalt, de valahogy nem is vagyom ra. szerencsere ferj nem szereti, szerintem sargasagot kapna ha ele teszem:DDD
De a lenyeg, hogy mindenki azt adott es kapott aminek a masik orult:)

nemor 2016.02.15. 22:12:43

@ladyamerica: így van :)
Én csokifondüt kaptam:)))
Mondtam is az este, és erre bocs, de ti se cáfoltok rá, hogy tényleg elképesztően gasztrocentrikus nép vagyunk :)))

tanato 2016.02.15. 22:45:10

@A nagy kékség: Ti nagyon speciális helyzetben vagytok,a lakosság döntő többsége nincs ilyen előnyös helyzetben.

2016.02.15. 23:04:05

@A nagy kékség: "Mi kell még?"

Az, hogy túllépj a saját kis világodon, és rádöbbenj arra, hogy vannak olyanok is, akiknek meg ezek a dolgok máshol jönnek össze. Tudod, vannak olyan emberek is, akiknek hányhatnéka van az általános magyar mentalitástól (és mindabból ami ebből következik), és egy négyökrös szekérrel sem lehet visszatartani attól, hogy dobbantson. A pénzen kívül annyi minden fontos dolog van még, hogy az felsorolhatatlan.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.15. 23:07:06

@tanato: Ez attól függ, honnan nézed. A nyolc elemit végzett kézbesítő, aki egész életében a külvárosban biciklizik a házak között, valószínűleg rosszabbul él nálunk, de nekem van olyan ismerősöm itthon (egy marketinges srác), aki egyedül háromszor annyit visz haza, mint mi ketten együtt. Nem igazán látom értelmét ennek az egymás zsebében kotorászásnak, ugyanis a pénz nem minden. És ezt úgy mondom, hogy volt idő, amikor mi is választás elé voltunk állítva: a csekket fizessük be, vagy inkább főtt ételt együnk. Amúgy azt hiszem, hogy nekünk pont ez a szerencsénk. Voltunk már nagyon lent is, így nem száll el az agyunk attól, hogy most kicsit jobban szalad a szekér. Mert elég egy betegség, és máris borul minden. De hát ezt pont neked mondjam?

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.15. 23:16:57

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ezt mondom én is: a pénz nem minden. Ami az "általános magyar mentalitást" illeti, szerintem ez így túl le van egyszerűsítve. Mit értesz ez alatt pontosan? Ugyanis mindannyian mások vagyunk (ez pont itt hangzik el a legtöbbször), szóval nem hiszem, hogy érdemes általánosítani. Mi a gond? Hogy az emberek fásultak, szomorúak, egykedvűek? Hogy eljutottak arra a pontra, hogy már a szar is le van szarva? Én ezt nap mint nap látom, a legtöbb utasom ilyen. És? Mit tudok tenni? Megmondom: igyekszem mosolyogni rájuk, hogy legalább addig érezzék jól magukat, amíg velem utaznak. Mást nem tehetek. Nem válthatom meg a világot, nem taszíthatom le a trónról a királyt. Ehhez én kevés vagyok. És ezzel szerintem más is így van. A legtöbben már beletörődtek a sorsukba, és ma már leszegett fejjel menetelnek előre. Hogy hová, azt ők sem tudják. De én ezért nem haragszom rájuk. Persze ha ártani akarnak nekem, az más. A primitív rosszindulatot ki nem állhatom. Szóval én megértelek, csak hát a te kommunikációd sem viszi sokkal előrébb a dolgokat.

2016.02.16. 00:03:35

@A nagy kékség: Leírtam már ötszázszor legalább, nem akarom újra és újra. Ha nem vagy vele tisztában, akkor úgyis falra hányt borsó az, amit mondok.

Nagyon jó meglátás. Nem válthatod meg a világot. Nos, én nem is akarom.

"A legtöbben már beletörődtek a sorsukba, és ma már leszegett fejjel menetelnek előre. Hogy hová, azt ők sem tudják."

Nem akarok velük menetelni a szakadékba.

A pénz nem minden. Bizony. Vannak olyan dolgok is, hogy jövőkép meg perspektíva.

blackhairlady 2016.02.16. 02:53:37

@nemor: igen, nekem is ez jutott eszembe:)) De hat egy finom etel bearanyozza a napot:)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2016.02.16. 06:49:39

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Érdekes. Én nem úgy látom, hogy szakadékba menetelek. A jövőkép pedig nem olyan dolog, hogy egyszer csak ott terem, hanem tenni kell érte. Szóval bárhogy próbálom, nem tudom beleélni magam a helyedbe, ugyanis nekem koránt sincs annyi bajom az országgal, mint neked, de ez nekem valószínűleg belülről jön. Lehet, hogy én vagyok végtelenül egyszerű, de én mindenhol jól tudom érezni magam. S bár nem ismerlek, azért tippelek: szerintem neked máshol is lenne problémád. Nem olyan, mint itthon, de lenne. Ne legyen igazam, és találd meg végre a boldogságod. Rád férne.

tanato 2016.02.16. 07:13:30

@A nagy kékség: Persze van akinek itthon is nagyon fut a szekér,meg tudnak nyaralni egzotikus helyeken horvátországi nyaralójuk van stb./Ezek a környezetemben legtöbbször nagyvállalkozók,régies nevén tőkések még régiesebben burzsujok/
De sajnos egy átlag magyar szakmunkás,értelmiségi vagy közalkalmazott család ehhez fényévnyire van.Persze még mindig jobb mint Ukrajnában vagy Törökországban.Az hogy a több százezer magyar fiatal lábbal szavaz nyugat felé azért jelent valamit,hisz a blog is éppen erről szól.Természetesen egy kevésbé jómódú család is lehet boldog pénzen kívüli okok miatt,egészséget,jó házasságot,gyermekeket nem lehet pénzért venni,ebben meg neked van igazad.De ez már egy másik történet,mert lehet boldogtalan egy szegény család is pénzen kívüli okok miatt meg egy gazdagabb is.Egészség,párkapcsolat,munkahelyi légkör stb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.16. 15:45:33

@adg: Apszolút jogos, ha nálad sikerült, küldd át ide, én a fején vernék keresztbe egy ácskapcsot...Minden egyes egérmozdításra, gördítésre előjön, majd újra eltűnik.Hogy rohadna meg a kiagyalója.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.16. 15:48:39

@Babette©: Hőőőha, mi történt, kisnaccsád visszatért az eredeti néven?A döbbenetes nikkkcunami után?
:-)))))))))))
Minek köszönhető ez?Vagy inkább volt az?

2016.02.16. 16:09:07

@A nagy kékség: Nem is kell, ugyanis nem hordod a cipőmet. Ahogyan én sem akarom a tiédet.

"A jövőkép pedig nem olyan dolog, hogy egyszer csak ott terem, hanem tenni kell érte."

Aha. Tegyél érte. Változtassál azon, hogy ne rohadjon szét az oktatás meg az eü. Kíváncsian várom, hogy mikor fogsz valamit felmutatni a témában. Addig meg persze maradnak az üres közhelyek.

2016.02.16. 16:13:36

@tanato: "Az hogy a több százezer magyar fiatal lábbal szavaz nyugat felé azért jelent valamit,hisz a blog is éppen erről szól."

Azt jelenti, hogy élhetetlen ez az ország, meg semmi jövőkép nincsen ebben az országban. Senkit sem érdekel, hogy hol rosszabb, engem más nyomora nem tesz boldogabb emberé.

©________ 2016.02.16. 16:18:22

@geegee: rajongok koveteltek a visszaterest :-D

tanato 2016.02.16. 16:32:08

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nemrégen két fiatal mentőápoló vándorolt ki egyikük Németországba másikuk Angliába.A dolog csak azért jelzésértékű mert mindkettő nagyon jobboldali Putyinhívő,cigány,zsidó ellenes,tavaly menekültellenes beállítottságú volt anno még mint gárdisták is meneteltek néhány éve.Na ha már ők is mennek az általuk addig nagyon leszólt nyugatra megélni az jelzésértékű.

2016.02.16. 17:11:05

@tanato: Mocskos hazaárulók. Itthon lenne a helyük.. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.02.17. 16:57:33

@Babette©: Hahoncs.Írtam vissza privátot, bár nem t'om, jól címeztem e.Emiatt itt is gratulálok a dologhoz, meg most már mindent értek... :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása