Az eheti válogatásban ellátogatunk Ausztráliába, Indonéziába, miközben foglalkozunk egy kicsit azzal, hogy miért adnak egyre kevesebb állampolgárságot a svájciak, az ajánlottak között van két új blog is – szóval remélem, elég változatos étlapot tudok kínálni nektek!

Kezdjük Ausztráliával, hiszen a Grafoterápia blog szerzője lassan negyed éve élott, és úgy érezte, itt az ideje egy kis összegzésnek. Lássuk, hogyan látja valaki az új életét szűk három hónap után, méghozzá hét pontba szedve!

„Első napjaimon mondták, hogy Ausztrália mássá tesz, megváltoztat, majd meglátom. Én meg mondtam, hogy engem aztán nem, hiszen én vagyok a fasza gyerek, a világegyetem legerősebb nője, szóval nem kell a bullshit, majd még belőlem lesz rinyapicsa, még mit nem.

Aztán eltelt egy hónap és hupsz, ott találtam magam a puha padlószőnyegen feküdve, nyelve a könnyeimet, és azon gondolkodtam, mi a franc ez mert nem tudom, mit érzek, de nagyon rossz.

Azóta persze megfejtettem. Aki azért akar minél messzebb költözni, hogy összerakja, megtalálja önmagát, van egy rossz hírem: nem fog menni. Legalábbis nehezen. (…)

A szülőföldtől távol, ahol csakis te vagy és senki más, minden egyes problémád, félelmed és démonod nagyító alá kerül, és egyszerre szakad rád. Ez sok mindenre megtanít, ha kitartasz, és nyitott vagy megismerni önmagad.

1. Rájössz, nincs azzal baj, ha szétesel

Ne kövesd el azt a hibát, mint én, azaz ne nyomd el magadban azt, amit érzel. (…) A hangulatom hullámzik a mai napig, de már engedem és megengedem magamnak, hogy változzam szépen.

2. Megtanulod szeretni magad

Mekkora közhely, bleeeeh. Ám igaz. Ugyanis itt, a világ másik felén egyedül muszáj vagyok szeretni magamat, hiszen más nem nagyon van. És akár tetszik, akár nem, ezt végig kell csinálni, méghozzá önmagammal karöltve, így nem árt, ha a csapattagok jóban vannak egymással.

3. Megtanulod elfogadni a segítséget

Az óvatosság nem árt, de totál egyedül nem lehet boldogulni. Segítséggel van szállásom, állásom, ismerőseim. Ha megválogatod, kivel állsz szóba és kitől fogadsz el segítséget, nem lesz (nagy) baj.

4. Megtanulod értékelni, amid van

Az első pár hétben nem vészes a kevés cucc, mert olyan, mintha nyaralnál. Aztán vége a honeymoonnak és rájössz, hogy ez sincs, az sincs, amaz sincs, és ez nagyon kellemetlen tud lenni, főleg, ha nincs rá pénze az embernek. Nekem ez addig fel sem tűnt, amíg meg nem vettem az ágyamat.

5. Megtanulod, hogy ez egy más világ, más szabályokkal

Ha megdicsértek, vagy elismertek, akkor csak feszengtem, hogy ó, hát én nem, meg jajj, igazán semmiség, tényleg. Lassacskán megtanulok megköszönni és elfogadni minden ilyet, ez is az önszeretet és az egészséges önkép része.

6. Megtanulod kezelni a magányt

Ez talán az egyik legfontosabb dolog. Otthon magányosnak lenni más, mint egy teljesen távoli földrészen. Nem mondom, hogy nekem tökéletesen megy, de haladok. Hullámzik ez is.

7. Megtanulsz szeretni

Ez a legfontosabb. Kifejezett honvágyam egyébként nincsen, emberek, pillanatok hiányoznak csupán. Például anyukám, meg a haja illata, amikor megölelem. (…) Hogy tudom ezeket enyhíteni? Hát úgy, hogy mindenkinek tudtára adom, mennyire szeretem. És mintha az új környezetem számára is nyitottabb lennék.”

A teljes posztot itt találjátok, szerintem érdemes elolvasni! Ausztráliáról itt olvashattok bővebben.

(Fotó: pixabay.com/Holgi)

Indonéziában az élet

Ausztrália után most jöjjön Indonézia, és ismét egy új bloggal ismerkedhetünk meg. A 180 nap Indonézia szerzői (a címből adódóan nem meglepő) fél évre terveztek Indonéziába költözni, de két hónap után úgy gondolják, nem kizárt, hogy tovább maradnak. Lássuk, miért!

„Eltelt két hónap, mióta megérkeztünk és kijelenthetjük, hogy minden várakozásunkat felülmúlta az itteni életünk alakulás. Mintha legalább fél éve itt élnénk, és azért használom az élnénk szót, mert nem egy hosszúra nyúlt nyaralást terveztünk és ennek fényében, próbálunk beilleszkedni.

A két hónap nem elég hosszú idő, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, gondolhatnánk és biztos sokan így is gondolják. De a mi helyzetünk egy kicsit speciálisabb, illetve talán a helyszínnek és az itt élőknek is köszönhető. Nem a teljes ismeretlenségbe érkeztünk, voltunk már itt és ismertünk pár embert. (...)

Az élet itt nagyon kellemesen lassú és nyugodt. Nyilván köszönhető az újdonság varázsának és annak, hogy rengeteg időnk van, mert egyelőre a munkán csak gondolkozni tudunk.

Szociokulturális vízummal jöttünk, amivel nem tanácsos dolgozni, illetve üzletelésbe bonyolódni, ha kiderül, kitiltanak Indonéziából és ezt nagyon nem szeretnénk. Mivel időnk engedi és a költségek sem mondhatóak magasnak sokat utazunk és próbálunk minél több hasznos információt begyűjteni. (...)

Az már most látszik, hogy a felfogásunknak alapvetően meg kell változnia sok féle tekintetben. Már most sokat változott. Például az, hogy mi a fontos az életben.

A pénz hajhászása, mint első számú cél nem jött be már egy ideje otthon sem és az itt élőknek nem ez az elsődleges, ami már szimpatikus. És nem arról van szó, hogy munkakerülő, lusta emberek vagyunk, illetve az indonéz emberek azok lennének, hanem hogy az élet rövid ahhoz, hogy csak erről szóljon. Legalábbis mi ezt gondoljuk és jó látni, hogy sokan gondolkodnak így.

Leginkább helyi emberekkel vagyunk körülvéve, sokat megtudtunk arról, hogyan élnek a hétköznapi emberek errefelé. Sok szívszorító történetet hallgattunk végig, ki honnan indult az életbe és milyen helyzetben próbált boldogulni.

Itt hamar felnőtté válnak az emberek, 20-25 éves srácok olyan sztorikat mesélnek az életükből, amikre nehéz bármit is mondani. Aki az ágyát adja el ahhoz, hogy suliba tudjon járni, a strandon alszik hónapokig, az utcán megtanul gitározni és angolul, annak nem szívesen mesélnék az én fiatal kori éveimről.

De sok olyan dologról is mesélnek, és ezeket boldogan hallgatjuk, hogy nekik mi a fontos az életben. Nem a nagy ház és a jó autó van a lista elején, hanem az hogy boldogak legyenek. És még ha az életkörülményeik nem is adnak rá okot, folyamatosan mosolyogva, énekelve próbálják élvezni az életet. Segítenek egymásnak és a rengeteg gyerekkel körülvéve egy hatalmas családnak tűnnek. (...)

Tiszta lappal kezdenénk az életünket, a fájó pont, hogy mindezt a családunktól és a barátainktól távol kell tegyük a világ másik felén. Mehettünk volna csak egy-két országgal arrébb és csatlakozhattunk volna ahhoz a ki tudja mennyi magyarhoz, akik ott próbálják újrakezdeni az életüket, vagy dolgoznak egyedül és küldik haza a pénzt a családnak. Onnan hamar haza tudnánk menni, nem 28 óra alatt.

De a felfogás ott is hasonló, mindenki csak a pénzt hajhássza. Akit ez boldoggá tesz, lelke rajta, de mint már írtam az élet rövid. Tudjuk, hogy itt is lesznek nehézségek és itt se fog az ölünkbe hullani csak úgy semmi.

A világ második legkorruptabb országában vagyunk. Mégis úgy érezzük boldogabb élet vár ránk itt, amit kicsit fáj leírni, de ez az igazság. Hogy ez sikerül-e, majd a sors és az idő eldönti.”

A teljes poszt rengeteg képpel itt érhető el, Indonéziáról pedig itt van még pár érdekes írás.

Svájc bekeményít

Svájc sokaknak az Ígéret Földje, és a jelek (pláne azok a fránya számok) arra mutatnak, maguk a svájciak ezt eléggé kezdik unni – hívja fel a figyelmet a Svájc és más blog.

„A Svájc iránti érdeklődés töretlenül magas, mind a külföldi munkavállalók, mind a menekültek kedvelt célpontja, már amennyire a lehetőségek és a szabályozás megengedi.

Az elmúlt 10 évben azonban drasztikusan csökkent azok száma, akik megkapták a svájci állampolgárságot. Míg 2006-ban még 38.000 külföldi örvendhetett új - svájci - állampolgárságának, addig 2014-ben már csak 23.700-an. Ez nem kevesebb, mint 38%-os csökkenés.

Az állampolgársághoz való jutást a kantonok, ill. városok egyénileg szabályozzák, a szabályokat pedig igény - és alkotmány adta joguk - szerint változtatják.

Thunban 2008-ban, Bernben 2010-ben vezették be a nyelvvizsga-kötelezettséget. Baselben 2012 júliusa óta nemcsak szóbeli, hanem írásbeli nyelvvizsgát is kell tenniük az állampolgárságért folyamodóknak.

Amennyiben nem sikerül, korlátozás nélkül újra megkísérelhető a letétele, 180 frank ellenében. Zürich kanton 2015-ben csatlakozott a nyelvvizsgát kérők táborához. Mindenhol azonnali csökkenést tapasztaltak.

A migrációs hivatal vezetője tisztában van vele, hogy a nyelvvizsga sokak számára megugorhatatlan akadály. Ezen felül a több éves, átláthatatlan és drága eljárás is sokakat elriaszt. (...)

Február 28-én kerül sor a népszavazásra, melyben arról döntenek a Durchsetzungsinitiative-ről szavazók, hogy a bűncselekményt elkövető, Svájcban élő külföldieket utasítsák ki az országból.

Elemzők szerint a javaslat elfogadása nagyobb veszélyt jelent, mint azt sokan gondolnák. Pl. ha egy külföldi szülők Svájcban született gyermeke (secondo) elkövet valamilyen kisebb bűncselekményt, melyért csak pénzbírság jár, kiutasíthatják az országból.”

A teljes posztot itt találjátok, ha pedig Svájc érdekel, akkor ide érdemes kattintani.

(Fotó: swissemb.org)

A moderálási alapelveket itt találod.