Ma ismét olyan írást ajánlok a figyelmetekbe, melyben egy régi szerző foglalja össze, hol is tart ma az élete. Stevee jó két és fél éve írt először a blogra, akkori története egy dél-angliai golf klubban ért véget. Most kiderül, azóta mi történt vele – mint a cím is mutatja, elég sok jó dolog… (A képekért most is köszönet!)
Írd meg, hogyan telik egy napod, készíthetsz fotókat, akár videót is! A sorozat korábbi darabjait itt találod. Az írást a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldheted el.
New Forest
„Lassan 2,5-3 éve írtam meg a történetem a Határátkelő blogra és úgy gondoltam ennyi idő után újra van mit írnom, hátha érdekel másokat is. Mert történt velem sok dolog és mondhatom nagyon pozitív irányba haladt / halad az életem.
A sztorim ott ért véget, hogy éppen leköltöztem Dél-Angliába és pár hete kezdtem az új munkahelyemen egy golf klubban. Akkor sokan „leoltottak”, hogy miért nem német nyelvterületre mentem, ha már 9 évig azt tanultam.
(Azt valahogy senki sem vette figyelembe, hogy mivel az elmúlt 10-12 évben egyáltalán nem használtam, így szinte teljesen elfelejtettem, de cserébe ragadt rám némi angol.)
Illetve amiatt is ekézve lettem, hogy ha már van villanyszerelő és szakács képesítésem, akkor miért nem azokban a szakmákban dolgozom. De az majd a sztoriból is kiderül, hogy nem volt akkora hülyeség a magam által kitűzött utat követni.
Felmondtam a főnököm miatt
A golfklubban dolgoztam tavaly júliusig, amikor elegem lett és felmondtam. Azt kell mondjam, fantasztikus hely volt, megtanultam valamennyire golfozni is. (Bár még mindig nem értem ezt a sportágat, ki akar egy kicsi labdát, rohadt messziről egy „még kisebb” lyukba belejuttatni. :D )
A dolgok tavasz környékén kezdtek el „rosszra fordulni”, amikor az akkori főnököm (főszakács) felmondott és elment egy olajfúró-toronyra dolgozni. Az új főnök egy hatalmas gyökér volt és érződött rajta a lenézés (ami köszönhető a két nép közötti régi sérelmeknek, igen, román származású volt... bár én sose adtam rá okot, mert nem érdekelt, hogy ő román-e vagy akármi, az érdekelt, hogy milyen ember, főnök) a nagyképűség.
Egy darabig tűrtem, hátha változik, észreveszi, hogy engem nem érdekel, hogy ő román, de nem így lett, így júliusban felmondtam. Egy barátom ajánlására jöttem ide, ahol most vagyok, most már mint szakács, nem mint konyhai kisegítő.
Egy közepes méretű pubról van szó Burleyben, New Forest mondhatni közepén. Ez egy gyönyörű és hatalmas nemzeti park, ahol szabadon élnek lovak, disznók, szarvasmarhák, konkrétan a lovak besétálnak a faluba, itt mászkálnak a parkolónkban.
A falu olyan, mintha egy meséből lépett volna elő, a „semmi közepén” szabadon kóborló állatokkal, friss levegővel és erő mindenfelé. Jókat lehet sétálni, túrázni, vagy csak élvezni a csillagokat tiszta idő esetén.
Egy percre se bánom, hogy ide költöztem, annak ellenére sem, hogy a tömegközlekedés tragikus (még mindig nincs jogosítványom, most álltam neki) és egyetlen egy bolt van, aminek nem is olyan rossz a választéka, de az árai nem a legbarátibbak.
Nagyon jó csapatba kerültem
Mindenki kedves, jó fej és egész nap megy az idiótaság, ami nekem fontos, mivel úgy jobban telik a nap és a legpörgősebb napon is szívesebben dolgozom. Dolgoztam, ahogy eddig is, kihozva magamból a maximumot, hogy a munkámra ne lehessen panasz. Ez meg is hálálta magát, mert októberben kineveztek second chefnek (ennek a főszakács-helyettes a magyar megfelelője, ha jól emlékszem).
Szóval semmi okom nem lehet panaszra. Jobb fizetés, igaz több felelősség is, de én élvezem. Minden úgy alakul, ahogy tervezem / terveztem, sőt néha még túl is vannak teljesítve a célok.
New Forest
Ezért vállaltam be szakácsként azt a pozíciót, amit korábban. Az a 2 év jó volt a nyelv gyakorlására, komolyabb felelősségek nélkül. Így most bátran elvállalhattam ezt a pozíciót, illetve ezáltal egyáltalán esélyem volt rá, hogy kinevezzenek, mert hiába dolgozom jól, ha nem elég az angolom, akkor nem neveznek ki, mert second chefként a kommunikáció is fontos része a munkámnak. Még mindig hagy kivetni valót maga után az angolom, de tanulom folyamatosan, de amit most tudok, azt magamtól értem el, és erre büszke vagyok!
Mit köszönhetek Angliának?
Egy jobb, szebb, nyugodtabb életet. Azt, hogy foglalkozhatok a hobbimmal, ami azóta kibővült a „filmkészítéssel” is. Nem kell azon aggódnom, hogy miből költök új felszerelésre, workshopra, egyebekre.
Végre nyugodtan utazhatok, azóta megjártam Skóciát, Kaliforniát, Velencét és még millió úti cél tervben van. Szóval élem és élvezem az életem és teljesen boldog és elégedett vagyok.
A végére pedig egy üzenet azoknak, akik folyamatosan lenézik, leszólják a mosogatókat / konyhai kisegítőket (persze nem azokról beszélek, akiknek semmi életcélja, beleragadnak abba a pozícióba és nem is akarnak váltani, inkább elvegetálgatnak).Én mikor kijöttem, alig beszéltem angolul (hisz sosem tanultam, annyit tudtam, ami ragadt rám) egy takarítócégnél kezdtem takarítóként Londonban, onnan leköltöztem Dél-Angliába, ahol konyhai kisegítő / mosogató lettem és jelen pillanatban second chef vagyok!
Élvezem az életem (ahogy mondani szoktam poénosan „Egy kisebb afrikai falu éves költségvetését költöm a hobbimra évente”) és utazgatok. Minden csak célok és kitartás kérdése. Sose nézz le senkit csak azért, mert ő nem ott tart, ahol Te. És sose akard megmagyarázni, hogyan kellene másnak élnie az életét!"
A moderálási alapelveket itt találod.
Az utolsó 100 komment: