oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. január 16. 06:45,  A fiatalok elhúznának 258 komment

2016. január 16. 06:45 Határátkelő

A fiatalok elhúznának

Úgy tűnik, a magyarok külföldre költözési kedve lassan beáll egy állandó szintre, legalábbis a Tárki legújabb kutatása azt bizonyítja, hogy a lakosság 15 százaléka (azaz durván minden hetedik ember) foglalkozik a (hosszabb-rövidebb) határátkelés gondolatával. Ami viszont kifejezetten érdekes, az az, hogy a fiatalok kétharmada tervezi a külföldi életet. Kicsit sok lesz az adat a mai posztban (ezért előre is bocs), de a kép, amit megrajzol, elég érdekes.

fiatal_boronddel_flickr_com_imorpheus_2.jpg

Az elmúlt két évben nem sokat változott a magyar lakosság úgynevezett migrációs potenciálja (ez milyen csúnya kifejezés…), azaz magyarra fordítva: nagyjából ugyanannyian foglalkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával, mint korábban - derül ki a Tárki friss jelentéséből.

Így változott a határátkelők aránya

A posztban is látható grafikonból az derül ki, hogy míg a 90-es évek elején elhanyagolható mértékű volt a külföldre költözést fontolgatók aránya (az ezredfordulóig egyszer sem érte el a 10 százalékot), addig 2000 (és főleg 2002) után teljesen szabályos, fokozatos emelkedést láthatunk.

Amíg 2002-ben minden 10. magyar (pontosabban: minden tizedik megkérdezett) gondolta úgy, hogy jobb lenne a határokon túl, addigra ez az arány a 2012-es csúcsévre (egyetlen kis megtorpanással 2010-ben) felment egészen 19 százalékra.

Utána történt némi csökkenés, de mostanra talán nem túlzás azt állítani, hogy beállt egy viszonylag állandó 14-15 százalék körüli szinten. Ezek a halmozott adatok.

Érdemes megnézni a kivándorlást (azaz a végleges kitelepedést) tervezők arányának változását is, ami egészen 2014-ig egy viszonylag állandó 5-6 százalék körül mozgott, majd tavaly év elején a kétszeresére ugrott, és a jelek szerint egyelőre marad is a 8-10 százalék körül. Engem például érdekelne, mi lehet ennek az oka…

 tarki_kutatas_migracio_2016_januar.jpg

Háromból két diák külföldre tart

Meglehetősen izgalmas kérdés, hogy kik is azok, akik külföldre mennek. Régiós megoszlásban a dél-alföldiek (19 százalék) és a nyugat-dunántúliak (17 százalék) állnak az élen.

Egy korábbi felmérés szerint a fővárosban élők közül arányaiban többen mennek külföldre, mint a megyeszékhelyekről, ugyanakkor a közép-magyarországi régióban élő háztartásokhoz képest bő kétszeres valószínűséggel vannak külföldön élő tagjai a dél-dunántúli háztartásoknak.

A Nyugat-Dunántúlon nyilván Ausztria közelsége miatt alacsonyabb az arány, hiszen onnan egyszerűbb (és olcsóbb) az időszakos munkavállalás, illetve az ingázás.

Az nem meglepő, hogy a munkanélküliek közül minden negyedik (27 százalék) menne külföldre, ami viszont igazán durván hangzik, az a tanulók kétharmados aránya (67 százalék).

Szintén a Tárki adott ki nem is olyan nagyon régen egy másik tanulmányt (amiről körülbelül egy évvel ezelőtt írtam bővebben), melyben szintén megállapította, hogy a felsőfokú végzettségűek aránya igen magas a határátkelők között, az alapfokú végzettségűeké viszonylag alacsony.

Az írás megállapítja, hogy a legfeljebb 8 általános iskolát végzettekhez képest minden iskolázottabb csoport tagjai többszörös valószínűséggel hagyják el az országot.

Ami az életkort illeti: a legfiatalabbak, ebben az esetben a 21–30 éves korosztály megy legnagyobb eséllyel külföldre. Hozzájuk képest a harmincasok külföldön élésének valószínűsége 75 százalékos, a 41–50 éveseké feleakkora, míg a 15–21 éveseké csupán 17 százalék.

Több a férfi

A határátkelők között a férfiak aránya magasabb, mint a nőké, ami annyira nem meglepő, hiszen a migrációs folyamat elején jellemzően mindig a férfiak vannak többségben, aztán ahogyan ez a folyamat kiteljesedik, az arányok is kiegyenlítődnek.

A rövid távon külföldön munkát vállalók között is több a férfi, a hosszabb távon külföldön maradó határátkelők és a teljes kivándorolt háztartásokat is tartalmazó csoportban már jóval mérsékeltebb a férfitöbblet.

Ha már itt tartunk, nézzük meg a korosztály szerinti megoszlást is: a külföldön élő magyarok körében a 26–50 éves korcsoportok aránya a legnagyobb, míg az 50 évesnél idősebbek aránya mindhárom migráns csoportban sokkal alacsonyabb, mint a magyarországi lakosság egészében.

Nem az anyagi kilátások döntenek

Engem őszintén szólva kissé meglepett (és itt most visszatérünk a friss felméréshez), hogy az adatok szerint nem nagyon számít, hogy valaki optimista vagy pesszimista a saját anyagi kilátásaival kapcsolatban, mindkét csoportban 21-22 százalék a külföldre költözést tervezők aránya.

A Fidesz és az MSZP szavazói körében kicsi a távozáson gondolkodók aránya, míg a Jobbik szimpatizánsai körében nagyobb, bár erre az is hatással lehet, hogy az utóbbi párt támogatói körében viszonylag sok a fiatal.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy míg az aktív lakosság kevesebb, mint harmada lenne hajlandó az országon belül másik településre költözni egy állás érdekében, addig ez az arány a határátkelést tervezők körében majdnem kétszeres.

Hova mennek?

A mostani tanulmány erre nem tér ki, de a teljes képhez érdemes felidézni a már említett korábbi felmérés adatait. Ezek szerint Németország és az Egyesült Királyság a két legfontosabb célország, a harmadik helyen Ausztria található. A legutóbbi népszámlálás érdekes módon inkább német túlsúlyt és valamivel gyengébb angliai jelenlétet mér.

Érdekes, hogy más társadalmi csoportok mennek e három országba, pontosabban más a Nagy-Britanniában és az Ausztriába-Németországban munkát vállalók háttere.

A 18–65 évesek között Németországban a legkisebb a nők, a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek aránya és körülbelül ugyanez a helyzet az Ausztriában tartózkodókkal is.

Angliába jellemzően a fiatalok mennek (a 18-31 évesek aránya 63 százalék, azaz közel kétharmad), a férfiak és a nők aránya kiegyenlítettebb, több mint kétszer annyi köztük a diplomás, mint a Németországot választó határátkelők között.

Nagy-Britanniába egyébként leginkább Budapestről és a megyeszékhelyekről vágnak neki (41 százalék), összehasonlításképp ez az arány Németországban 26, Ausztriában 23 százalék.

Németországba Észak- (19 százalék), és Közép-Magyarországról (16 százalék), valamint az Észak-Alföldről (15 százalék) mennek a legtöbben, Ausztriát viszont (egyáltalán nem meglepő módon) kétharmad részt (67 százalék) valamelyik dunántúli régióból választják.

(Fotó: flickr.com/iMorpheus)

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés Magyarország Tárki

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr288276308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.01.16. 06:52:28

A kétharmad kétharmadot szült.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 07:47:15

@Golf2:
Ez jóóó:))))))))))))

Sőt az egymillió munkahely is meglesz 10 even belül.
Kívül ...
:))))))))))))))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 08:08:09

"Nem az anyagi kilátások döntenek"

Dehogynem. Csak sokan nem szeretik ezt bevallani. Ilyen az emberi lélek.

S pont ez az ok, amiért sosem lesz megállítható a kitántorgás. A jelenlegi geopolitikai rendben Mo. MINDIG szegényebb lesz kb. 3-szor a nyugatnál, azaz anyagilag mindig meg fogja érni a kitántorgás.

"Jobbik szimpatizánsai körében nagyobb"

Ezt én évek óta mondom csak személyes tapasztalatok alapján, de kiröhögnek. Mo-on axióma ballib körökben, hogy aki elmegy, az az ő szavazójuk. Pedig ennek SEMMI köze a valósághoz.

Hari Seldon 2 2016.01.16. 08:44:40

Ezek az adatok semmit sem változtak az utóbbi pár évben. - Még az összetétel sem.

HardPötty 2016.01.16. 08:47:51

@Golf2: legyen ez az első komment egyben a nap kommentje is már így reggel.

Taxomükke (UK) 2016.01.16. 08:48:22

@BircaHang Média: Szerintem aki elmegy, az nagyrészt senkinek sem a szavazója, mert tolvajokra és idiótákra nem akar szavazni.

Hari Seldon 2 2016.01.16. 08:48:25

@BircaHang Média:
Talán azért címkézik fel jobbik szavazónak, mert a fiatalok körében mindig magasabb azok aránya, akiknek bejön "a többek között világmegváltó idealista hülyeségeket beszélők pártja" (ráadásul leegyszerűsítik a világképüket, és sokszor még könnyebb fellelkesíteni valakit féligazságokkal)

kardio1 2016.01.16. 08:57:19

@Hari Seldon 2: talán azért címkézik fel őket Jobbik-szavazonak, mert arra szavaznanak.
Mellesleg, aközött,hogy mennyien akarnak külföldre menni, és mennyien teszik tényleg meg, igen nagy a különbség. Én tizenéves koromtól vágytam rá, de sokáig ennyiben maradtunk...
A fiatalok külföldre vágyása hasonló ahhoz, mintha megkerdeznenk, ki szeretne gazdag lenni, majd, hogy ki tenne is érte.

kardio1 2016.01.16. 08:59:05

@Golf2: nem a kétharmad szülte. Egyébként jól hangzik.

©________ 2016.01.16. 08:59:05

Na az enyem tuti beallt egy allando szintre:-):-):-):-)

tanato 2016.01.16. 09:33:08

@BircaHang Média: Ez jogos,sok ismerősöm aki kint él évek óta,amikor hazajön élteti a regnáló magyar rezsimet és vezetőjét.Nekem ez persze disszonáns,rákérdek miért nem jössz haza véglegesen,vagy miért mentél el 3 éve,akkor is ők voltak már.
Ja ,azért saját magam és a pénzem ellensége nem vagyok,meg szeretném ha a gyerekek is jobb körülmények közt nőjenek fel,legyen anyanyelvi szintű idegen nyelv tudásuk stb.Úgyis nemzeti érzelmű magyarnak fogom őket nevelni.Gondolom magamban minden lesz abból a magyar gyerekből csak magyar identitású nem 10-15 év múlva már törni fogja a magyart,főleg ha kinövi már a szülői házat,de előbb is talán.

fhdgy 2016.01.16. 09:37:28

@kardio1: Igen, jól hangzik! Velősen megfogalmazza a lényeget.

Persze, minden velős megfogalmazás kis utángondolásra is kényszerít!

Abban igazad van, hogy nem konkrétan a kétharmad szül/szült kétharmadot, hanem a kétharmadból fakadó hatalmi gőg!

kronikas 2016.01.16. 09:43:34

@BircaHang Média: sokunknál nem anyagi okok vannak, mégha neked hihetetlen is. Sőt, egyre többen a szellemi értékek elértéktelenedése miatt távoznak. Vannak szellemi értékek is, amikért Orbanisztánban büntetnek ha kiállsz értük. S azért is büntetnek akár például, ha nem leszel Bálványimádó.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 09:43:39

@Taxomükke (UK):

Ez nagyjából igaz. Annyiban, hogy aki elmegy, azok 90 %-a nem foglalkozik aztán komolyabban a magyar belpolitikával, azaz passzív lesz. De ettől még a pártszimpátia marad.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 09:43:46

@Hari Seldon 2:

Magyarországon az számít "jobbikosnak", aki egyszerre utálja a Fideszt és a nyugatot. :-)

Vicces, de kb. ez a definíció.

A magyarországi pártpolitika eleve eléggé furcsa...
Mo-n az számít "baloldalinak", aki teljes erőből igenli a kapitalizmust és mindben egyetért a nyugattal.
Aki meg nem, az "jobboldali".
Azaz a magyarországi bal/jobb elhatárolódás egészen más, mint nyugaton.

:

fhdgy 2016.01.16. 09:52:30

Én a FideSS helyében tudnék még ezt-azt csinálni, ami fokozná a fiatalok körében az elvándorlás utáni vágyat.

Most még a KDNP-ét faltörőkosként használva a FideSS kostólgatja az éppen aktuális agymenést. KDNP felveti, a FideSS majd megcsinálja, ez volt a vasárnapi boltzár ügyben is. Először a FideSS elhatárolódott, szó sincs róla, a kormány nem foglalkozik a kérdéssel, nem is támogatja, blabla-blabla, az eredményt meg mindenki látja.

Most ugye megy a szingli adó. Ez egy kicsit más tészta lenne. Kíváncsi lennék ( persze csak teoretikusan ), hogy egy szingli adó hány fiatalt késztetne távozásra. Nem is késztetne, hanem kifejezetten üldözne el. Nem is az anyagi vonzata miatt, hanem olyan elvek miatt, amit ( remélem ) a mai fiatalok nem hajlandók lenyelni.

A FideSS időnként bedobja a sorkatonaság visszaállításának ügyét is. Ha visszaállítanák, hát az sok kérdést "megoldana". Akkor a fiatal, egészséges férfiak mind el akarnának menni.

Ha nem maradna egy fiatal férfi sem, akkor menne az összes fiatal nő is, nos a probléma "megoldva".

Nem kellene statisztikákat készíteni, nem kellene agyalni, hogy mennyi is ment el a fiatalok közül. Egyszerű lenne a válasz: az ÖSSZES!

Taxomükke (UK) 2016.01.16. 10:00:19

@fhdgy: Bizony.
Szerintem egyébként a sorkatonaság gondolatát mindig olyanok dobják be a köztudatba és olyanok támogatják, akik saját maguk már koruknál fogva vagy egyéb okból biztosan nem vonulnának be.

Hari Seldon 2 2016.01.16. 10:04:32

@kardio1:
Ez igaz, még ez nem jelenti azt, hogy ki is mennek azonnal. Lehet, hogy amit most "terveznek", az majd csak 10-15 év múlva valósul meg, ha egyáltalán...

fhdgy 2016.01.16. 10:05:51

@Taxomükke (UK): Lehet, hogy perverz vagyok, de képzeld el a következő szituációt:

Egy egész ezredet felsorakoztatnak és kiadják a parancsot:

Térdre, imához!

Az egész KDNP-és brancs, zsótikával az élen, elélvezne a gyönyörtől!

fhdgy 2016.01.16. 10:14:53

@Hari Seldon 2: Természetesen, megkérdezve valakit, hogy elmenne-e, nem egyenlő azzal, ha azt kérdezném, hogy pl. egy éven belül elindul-e, fejvesztés terhe mellett.

Az egyik csak szájkarate, a másik már kemény valóság és a kettő nem ugyanaz.

Pl. mikor én 2001-ben oda jutottam, hogy mehettem, előtte négyen voltunk egy német céggel való beszélgetésen. Mind a négy menni akart! Amikor élessé vált a helyzet, egyedül maradtam. Fél, egy év után jöttek volna a többiek is ( úgy látszik nekem a faltörő kos szerepét szánták ), de akkor már a cég részéről nem volt aktuális a dolog.

Röviden: hogy ki szeretne menni, meg ki megy, óriási különbség.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 10:18:28

@tanato:

Ez jól ismert jelenség Latin-Amerikában: a pénz miatt megy az USA-ba, de egyébként utálja Amerikát.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 10:18:34

@kronikas:

"Vannak szellemi értékek is, amikért Orbanisztánban büntetnek ha kiállsz értük."

Ilyesmi nem létezik, te is tudod.

fhdgy 2016.01.16. 10:28:14

@BircaHang Média: Te sem létezel! Ugye tudod?

adg 2016.01.16. 10:29:57

Gyakoratilag a hataratkelo az egyetlen magyar vonatkozasu oldal, amit rendszeresen olvasok. Van meg a "ritkan latott tortenelem" nevu blog is, nagyon ajanlom mindenkinek, de az nem frissul minden nap, meg kisebb a forgalma is. Ellenben a hataratkelon mostanaban szinte minden nap elojon az, aminek a hianyat mar regen felfedeztem, es inkabb egyfajta megkonnyebuleskent tekintek ra. Egyszeruen egy tok jo erzes, hogy nincs az egesz eletem a napi politikai acsarkodas kore fuzve. Kiveve a Hataratkelot, ahol mostmar napi szinten ez megy, meglehetosen kiabrandito...

fhdgy 2016.01.16. 10:36:25

@adg: Egyszerű a dolog: ne olvass kiábrándító dolgokat!

Neked a magyarországi helyzet, remélhetőleg szerencsédre, egy távoli, lehet, hogy mára, egy ködös, igazából elképzelhetetlen helyzet. Nekünk a véres valóság!

Sokan vagyunk az országban ( lehet, hogy nem elegen ), akik úgy érezzük, hogy a politika megnyomorítja az életünket. Így talán nem is a politikáról beszélünk, csak a nyomorunkat meséljük el egymásnak.

Érted? Nem? De jó neked!

Határátkelő 2016.01.16. 10:40:35

@adg: Egyrészt a politika mindig is jelen volt a kommentfolyamban, ez nem új dolog. Másrészt ha megnézed a heti posztokat, tele volt olyan témákkal (külföldi oktatás, Malajzia, stb.), amelyek kifejezetten nem politikaiak. De hát mit csináljunk, ha a politika mindenhol ott van...

Egyébként meg lehet másról is beszélgetni. :)

Csodabogár 2016.01.16. 10:44:38

@adg: Látszik, hogy csak ezt az oldalt olvasod. Különben nem mondanád, hogy itt politikai acsarkodás van. Fogalmad nincs mi megy másutt, de mielőtt a HA-ra köveket dobálsz olvashatnál kicsit minden felé.

kronikas 2016.01.16. 10:48:05

@BircaHang Média: ja, te Bulgáriából megmondod, amit átéltünk s amiatt jó páran azt mondtuk, Orbanisztán aljasságai közül ez volt az utolsó amit tűrünk s egy bőrönddel leléptünk végleg, az nem volt valós. A buddhista közösségek közül vagy kereszténységet komolyan vevő gyakorló közösségek közül, tagjai közül, senkit nem ért semmi hátrány, a Nav viccből hivatta be ellenőrzésre a nekik szja 1 százalékot felajánló embereket ahol arról faggatták őket, miért nekik adnak felajánlást, stb. Tiszta jóindulatból másfél éve nem férnek saját bankszámlájukhoz hozzá, az ügyészség folyton fellebbezik. Azóta, ott voltak a Krsnások melletti tüntetésen, ahol fotózták a tüntetőket. A krsnások végül megúszták a jogfosztást, Iványi Gáborék közössége nem. És még hosszan lehetne sorolni. Légyszi költözz Orbanisztánba, s állj ki alapvető emberi jogok mellett nyilvánosan rendszeresen, aztán folytathatjuk.

kardio1 2016.01.16. 10:55:59

@fhdgy: a posztban az szerepel, hogy a kivándorlás 2002 után vmikor kezdett növekedni, és bár 2010-ben volt egy megtorpanas, 2012-ig novekedett, majd valamelyest csökkent és azon a szinten stabilizálódott. Ebből én inkább azt olvasom le, hogy a 2010-es kormányvaltastol javulást reméltek az emberek, de nem igazán jött be. A 2012 utáni csökkenés majd stabilizálódas meg talán annak tudható be, hogy bizonyos rétegeknek kedvez a kormányzat.
A 2010-es kétharmad ezek szerint nem forrása a jelen statisztikának. Nyilván sokak érzik úgy, hogy otthon nem boldogulnak és amíg lehet külföldre menni, szerintem is próbálják meg, hátha bejon.

kardio1 2016.01.16. 10:57:40

@kronikas: nyugaton is következménye van, ha nem simulsz bele a mainstreambe.

kardio1 2016.01.16. 10:59:38

@fhdgy: a Fideszt az SS-hez hasonlítani nagyon meredek.

HardPötty 2016.01.16. 11:03:31

Uhh én mára leléptem. Poszt jó volt a kommenteket kihagyom, nem bosszantom magam.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 11:07:42

@Taxomükke (UK):
Ez nagyon nagy tévedés. A sorkatonaságot leginkább azok támogatják akik VOLTAK katonák. Mint például én is.

fhdgy 2016.01.16. 11:21:29

@kardio1: A magyar társadalomnak a kivándorlás szempontjából három csoportja van.

A: aki már elment
B: aki menni szeretne, de még itt van
C: aki különböző okok miatt vagy nem akar vagy nem is tud

Szerintem a kétharmad is sokat tett azért, hogy az A kategória növekedett. Az A kategória növekedése pedig természetesen azt jelenti, hogy a B egyre fogy. Ha B elfogy vagy olyan kis mértékűvé válik, hogy nem oszt és nem szoroz, akkor már nem lesz, nem lehet növekedés az A kategóriában. Ez nem azt fogja jelenteni, hogy a kétharmad kiválóan teszi a dolgát, hanem csak azt, hogy a kétharmad "kiválóan" TETTE a dolgát és meg is lett az "eredmény".

fhdgy 2016.01.16. 11:22:19

@kardio1: Írtam én valahol is, hogy SS???

fhdgy 2016.01.16. 11:27:40

@diggerdriver: Én voltam katona, de Magyarországon való sorkatonaság ellen vagyok!

Nem jó, hogy a fiatalok nem voltak sorkatonák, de sokkal rosszabb lenne, ha annak kellene lenniük.

A szocializmusban sem volt leányálom sorkatonának lenni, de ma egyszerűen diszfunkcionális lenne. Nem lenne más, mint öncélú szivatás. Annak meg semmi értelme.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 11:47:42

@kronikas:

A lakóhely a mai globalizált világban nem szempont.

Ráadásul pont az egyházügyi kérdéset nagyon magas szinten ismerem.

A NAV általi behivatás mítosz. Nem igaz.

A bankszámlához való hozzáférés jellemzően jogviták miatt szokott lenni. Amihez bírósági döntés kell. Ezt SZEMÉLYESEN átéltem egyházi vezezetőként 10 éve. Az állam abszolút szimpatizált velünk, de megmondták: a kezük meg van kötve. S még csak nem is volt Orbán akkor a ME, hanem Gyurcsány. Szóval ne várd el az államtól, hogy a jogszabályokat ne tartsa be. Ezt akkor se teheti meg, ha az eset nyilvánvaló.

Az új egyházügyi törvény pedig ugyanolyan rossz, mint a régi volt. A régi gyakorlatilag nevetségessé tette az egyházi státuszt, lett a végére 350 egyház az országban, még olyan is volt, hogy kutyamenhely egyházként regisztrálta magát. Ennek véget kellett vetni mindenképpen. A gond az új szabállyal az, hogy a kritériumok nem átláthatóak,

Egyébként meg Iványiék most is működnek, társadalmi egyesületként. Iványiék esete bonyolult egyébként, aminek fő oka, hogy saját felekezete ellenzi őt (Mo-n 2 db metodista egyház létezett korábban: az egyik Iványié, a másik az ellene lévőké).

Szóval az egyházügyi törvényt meg kell változtatni, s átláthatóvá tenni a regisztráció feltételeit. Ha ezt kritizálod te is, akkor egyetértek veled.

A tömeggyűléseket pedig fotózni szokás, mindenhol a világon. Ez a hatóság kötelessége, a közbiztonság érdekében.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 11:47:49

@kardio1:

Ha nem azt mondod, ami elvárt MINDENHOL baj fog érni. Ez abszolút tény.

Az már csak a demokrácia fokának függvénye, hogy ez a baj mekkorra mértékű.

Mondjuk Észak-Koreában elvisznek 10 évre egy munkatáborba.

Az enyhébb késő-kádári Magyarországon meg kirúgtak a munkahelyedről, aztán sehová se vettek fel, majd eljárást indítottak ellened közveszélyes munkakerülés miatt...

Egy mai átlagos EU-tagállamban meg sosem fogsz állami állást kapni, vagy kirúgatnak a jobb magánszférabeli munkahelyről, ha meg vállalkozó vagy, nem fog veled senki szerződni.

Én a magam részéről úgy oldottam meg a kérdést, hogy nem építek soha semmilyen karriert, azaz maradok szürke aktatologató, így aztán senkit sem érdekel, hogy mit mondok. Hozzáteszem: ha nyugat-európai országban élnek, nagyobb veszélyben lennék.

Fajankó 2016.01.16. 12:19:35

@adg: +1000, de itt ez a kohéziós erő.

holapotelvan 2016.01.16. 12:23:11

"nagyjából ugyanannyian foglalkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával, mint korábban"

ugye jól értem, a kormány sikeréről tudósít a tárki? beérett a fidesz politikája, sikerült megállítani a kivándorlást tervezők arányának növekedését!

holapotelvan 2016.01.16. 12:23:16

@fhdgy: svájcban is kötelező katonai szolgálat van, mégse akar mindenki elmenni.

Buchhalter 2016.01.16. 12:23:58

Hát nem tudom,visszajöttünk asszonnyal Magyarországra ,de nem tetszik.Találtunk állást is,de az átlag magyar munkavállaló és vezető garnitúra változatlan.Megy a fúrás-faragás.A nyolc óra átlagban több ,de persze nem fizetik ki.Egyszerűen Magyarországon a légkör is rossz amiért sok ember elhúzás vágyat érez.A mostani politikai elit meg állandóan változtat mindent amit már követni sem lehet ép ésszel.És persze továbbra is azt látom az adórendszerben,hogy akár MSZP akár Fidesz vagy kutykuruty párt egyik se támogatja az önálló helyi vállalkozásokat,sőt még idiótább adókkal és egyéb lehúzásokkal ellehetetlenít.Már rövidebb távon is látszik,hogy ennek csak negatív gazdasági hatása lehet.Most is nagy lelkesen bejelentik,hogy a Nyíregyházi Lego felvesz embereket de Békéscsabán meg becsődölt a Bútorgyár.Egyértelműen az látszik,hogy egy helyben toporog a gazdaság.A sok ötletelés :CSOK.gyerek utáni adókedvezmény,rezsi ktg faragás csak tűzoltásra volt elegendő.Talán ezek hatására kevesebb ember pakolt a bőröndbe,de lehet rosszul látom.Legközelebb útra kellek komolyabban és nagyobb elánnal vágok neki.Minden hezitálást a szögre akasztok.Mondjuk nálunk a szülők sírnyákoása is bejátszott,hogy hazajöttünk,de a mindennapos pénz utáni hajsza 3 hónap alatt kiábrándítólag hatott az ittlétünkre.

Fajankó 2016.01.16. 12:24:52

@diggerdriver:
Arra az "engem is szívattak, én is szívatok" félére gondolsz?

Taxomükke (UK) 2016.01.16. 12:30:19

@diggerdriver: Kivételesen nem értek egyet veled.
Én a nagykanizsai egy évem alatt ugyanazt tapasztaltam, mint a barátaim Lentiben, Zalaegerszegen, Baján stb. Egy gyatra, fegyelmezetlen, buta és lusta tisztikar és tisztesgárda felügyelete (asszisztálása) mellett tanultak a sorkatonák sunnyogni, felmosni, káromkodni és piálni.
Nem nagyon sarkítok.
Aknavetôsként egyszer sem lôttem aknavetôvel, és mindössze egyszer három lövedéket géppisztollyal.
Elbasztak egy évet az életembôl.

fhdgy 2016.01.16. 12:37:21

@holapotelvan: Mint volt hivatásos katonatiszt, nem általában a sorkatonaság ellen beszélek, hanem az ellen, ami itt Mo.-on volt vagy lenne. Lásd Taxomükke előző hozzászólását!

adg 2016.01.16. 12:56:29

@Csodabogár: Nem dobaltam koveket, es de, van fogalmam. ha beleolvasok valamibe, szinte sosem nezem a kommenteket egy ideje, mert elkepesztonek tartom, hogy pl egy auto tesztje utan az elso komment a szerzo elkuldese a picsaba, masodiktol pedig orbanisztan, fidess, gyurcsotany, mittudomen. Pont ezert szeretem itt olvasni a kommenteket, mert nem errol szol altalaban. De a tendencia erost romlik mostanaban, legalabbis en ugy latom. Es nem biztos, hogy egyedul vagyok vele, es az sem, hogy igazam van. Meg mindegy is amugy.

@fhdgy: "Egyszerű a dolog" Dehogy, en nem tudok nem elovasni valamit, ami elottem van. De ez az en bajom.
Amugy mindossze 3 eve jottem el, nehezen tudom elkepzelni azt a vergozos terrorizmussal atitatott borzalmas legkort Magyarorszagon, ami a kommentjeidbol kitunik. Egy hangyanyit talan tulzasnak erzem, de ez is az en gondom.

@Határátkelő: Igen, a malaj meg a holland jo volt, a katari sem volt rossz csak keves, sajnos keson ertem ide.
Nem a politizalassal van bajom, ez felreertes. De azt lehetne azert kicsit maskepp is, el lehet mondani nyilvan, hogy a kormany ilyen-olyan dontese erre vagy arra keszteti az embereket, ezert vagy azert hibas, stb. Ez egy kulturalt vita alapja is lehetne, de a zsoltika elelvezese, meg a fideSS-ezes, meg a hasonlo baromsagok eleve lehetetlenne teszik az ertelmes parbeszedet, meg akkor is, ha tuladonkeppen akar egy oldalon is allhatnank egy sor kerdesben. Nem mintha kellene, de mit lehet ilyenre valaszolni?

"Egyébként meg lehet másról is beszélgetni."
Idiotak elcsesztek az alapozasomat, fejjel lefele raktak bele a vasalast, mert nem tudnak tervet olvasni, vagy emlekezetbol epitenek.
Sot, 125 dollarert megtudtam a hutoszerelotol, hogy azert nem eleg hideg (16-18 fokos neha) a huto, mert a leghidegebbre van allitva. Ha azt akarom, hogy hideg legyen, allitsam melegebbre. Beallitotta melegre, es 3 fok van benne azota. Miutan elmagyarazta a reszletes mukodeset, mar a logikat is latom benne, de a tervezojet azert beleultetnem egy fel evre.

Kivancsi lennek egy olyan statisztikara is, hogy Europpan kivul hova, es mennyien mennek. Nyilvan nagysagrendekkel kevesebben, de megis erdekes lenne. Nekem legalabbis.

nyuszigonosz 2016.01.16. 13:00:27

A sorkatonaság: lényegében a mai egyáltalán nem biztonságos világban a sorkatonaság újra bevezetése nem is lenne annyira rossz ötlet, ha:
- ténylegesen és csakis arról szólna, hogy a sorkatonák megtanulnak bánni a mai hadtechnikával.

Csakhogy nem erröl szól a dolog: hadtechnika van, vagy nincs, ha van elöregedett, használhatatlan, ami még használható, azt sem lehet használni, mert akkor esetleg tönkremenne, vagy muníció fogyna. Vagy muníció sincs.
Így meg csak arról szólna az egész, amit @Taxomükke (UK): is ír. :-(

33621 2016.01.16. 13:02:32

@fhdgy: Én úgy emlékszem, hogy Németországban is létezik szingli adó, persze nem így hívják, de aki egyedülálló és nincs gyereke az ott is másképpen adózik mint egy gyermekes! De lehet ez egy másik nyugati országban is létezik. Azt tudom hogy a Csaucseszku rendszerben Romániában létezett már ilyen adónem!

nyuszigonosz 2016.01.16. 13:04:43

@adg: Az utolsó bekezdésed: igen olyanra én is kiváncsi lennék, hogy hová mindenhová mennek az emberek Európán kívül.

Mert a mai statisztika-dolog, ez már annyira elcsépelt valami, annyira gumicsont. :-(
Meg a kép is már volt jópárszor. :-(

nyuszigonosz 2016.01.16. 13:09:10

@33621: Igen, létezik máshol is.
Németországban pl. azért sem lehet eleve egy egy munkánál, munkakörnél átlag nettó berröl beszélni, mert az attól is függ, milyen adókategóriába tartozik az ember. (egyedülálló, házas - itt még attól is, melyik a házaspár közül az, amelyik többet vagy kevesebbet keres, így lehet választani több adófizetési, besorolási lehetöség közül...és ilyenek)

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.01.16. 13:14:22

index.hu meg 444.hu aki olvas az meg is erdemli!

fhdgy 2016.01.16. 13:15:55

@33621: Magyarországon is másképp adózik ( egy kicsit vagy nagyon ), akinek van gyereke. Most és itt a szingli adó nem erről szólna!

kronikas 2016.01.16. 13:18:03

@BircaHang Média: nem mitosz, közösségünk gyakorlóit is behivták a Navhoz. Szerintem fogalmad nincs róla, mi s hogyan folyik Orbanisztánban. Hogy a törvények is szart érnek, ha a politikai utasitás más. Aki nincs velünk, az nincs, ez valóban igaz. Tőlem is személyesen kért magánemberként elnézést több hivatalvezető is, miután végrehajtotta a politikai s törvlnytelen utasitásokat. Strasbourgban lehet pert nyerni, kb 5-10 év alatt, addig tarts ki ha birsz úgy, senki nem mer melléd állni. Max. Jogvédők. 10 éve még emberi dolgok voltak, 2011 óta aljasodtak nagyon el a dolgok. Minden hivatalnok tudja már, ő csak egy báb, lecserélhető fogaskerék. Az életpályamodellek hazugság, aki ellenáll, neki vége szakmailag, egzisztenciálisan. Se neked, se a tv előtt ülőknek fogalma nincs róla, milyen embertelen, lelketlen a rendszer, ha nem leszel szervilis vagy nem kussolsz. Mi megtapasztaltuk, s egy életre elég volt. Észak korea persze rosszabb. De ha nem lenne az ország eu tag s nem lophatnának milliárdokat most, sokkal szemetebb lenne a rendszer s lesz is még.

P.Elliot 2016.01.16. 13:33:14

@fhdgy: Azt irod hogy kivancsi lennel hogy a szingli ado hany fiatalt kenyszeritene az eltavozasra. Nahat az szerintem a teteje lenne mindennek. Mi van azzal aki ferjhezmenne, megnosulne de nem talal normalis eletttarsat, illetve "nem kel el". Azt buntetni ezzel? Amikor egyedul elni joval koltsegesebb mint egyutt?

P.Elliot 2016.01.16. 13:41:11

@BircaHang Média: Nem ugy vettem volna eszre hogy a del amerikaiak csak a penzert maradnanak Usaban. Van akinek biznisze van odahaza mert abba rakta a megtakaritott penzet de nem megy utana, innen iranyitja, tovabbra is itt el Kis bizniszekrol van szo, volt is errol musor a teveben de remekul meg lehetne elni belole otthon is. Egyetlen hazaspart ismertem akik hazakoltoztek nyugdijas korukban de azok is azert mert otthon olcsobb volt az amerikai nyugdijbol megelni de mint mondtak az ev legalabb egyharmadat itt fogjak azert tolteni az itteni rokonoknal/ azok cserebe majd naluk ha hazalatogatnak/, vagyis a nyugdijuk egy jokorara reszet meg igy is itt koltik el mert mint mondtak hianyozna az orszag.

fhdgy 2016.01.16. 13:51:19

@P.Elliot: Pont azért, amit írsz, írtam az előbb, hogy a szingli adó másról szólna, mint Németországban! Itt büntetés lenne! Nos, én azt nagy bajnak tartom!

Az, hogy kevés gyerek születik, tényleg probléma ( lehet ), de ebben sem vagyok teljesen biztos!

Pl. tegnap olvastam, hogy a Ratkó-gyerekek ( én is az vagyok ), szétfeszítik a gyógyszerkasszát, mert olyan sokan voltak, és most olyan sok pofátlanul élni merészel közülük, nem hajlandó eldobni a fakanalat, inkább gyógyszerezi magát, hogy tovább élhessen!

Akkor most mi van? Magyarázza el nekem valaki!

Shanarey 2016.01.16. 14:00:48

Az átlag fiatal, az enyhén, vagy nagyon jobboldali, ez a nagy átlag Magyarországon, de őket a politika annyira nem érdekli, a zsebük, annál inkább. Az én fiam is enyhén rasszista, de remélem kinövi.
:-)

Az hogy menni akarnak az arról szól, hogy olyasmit akarnak megtapasztalni, amit otthon nem lehet, na meg egy anyagilag jobb élet után ácsingóznak.

Na most akkor ha ez mind ami most van vagyis a lehetőség világgá menni, meglett volna a mi fiatal korunkban, akkor mi mit tettünk volna? Én mentem volna, amint vége a sulinak az biztos. De nem a pénz lett volna a fő ok, hanem a kíváncsiság, és a kalandvágy.

A katonaság visszaállítása nem lenne rossz, és igen én is voltam katona 18 hónapig.
Persze csak 3 hónapos idő tartamra, mert ennél több időt nem érdemes rá pazarolni. Ehhez persze kellenének a megfelelő tárgyi feltételek, és megfelelő kiképzők.

Ha ezt a "szingli" adót bevezetik, annak igen érdekes következményei lesznek, legalábbis a lakosság csökkenés szempontjából, mert az tuti hogy senki nem akar ilyen hülyeség miatt fizetni. Persze majd a Habony művek majd megálmodja hogyan nevezzék ezt másképp, hogy a lóláb annyira ne lógjon ki.

@kronikas:

Ne is törödj vele Birca tapasztalatai tíz-tizen évvel ezelőttiek, na meg ő azért ír be ilyen okoskodásokat mert imádja ha foglalkoznak vele.

P.Elliot 2016.01.16. 14:04:09

@fhdgy: En nem ertek a magas politikahoz es nem is erdekel csak azt tudom hogy ha nem tudnak munkat adni az embereknek es a szuletendo, felnovekvo ifjusagnak akkor ne szaporodjanak mert nincs miert csak a nyomort novelik. Az eljovendo vilag a robotokrol szol amugy akik elveszik a maradek munkat is, mire kellene itt muszajbol szaporodni? Meg amig el lehetett hinni hogy a kommunista rendszerben a gep konnyebbe teszi az emberek eletet, kenyelmesebb, kevesebb munka lesz veluk, tobb szabadido es jolet addig ebben a "kapitalista" rendszerben ez netetseges biztatas. Adjon az allam munkat, talalja ki hogy hogy, palyazatok es palyazatok utjan hogy hogy kell megcsinalni, kulfoldi szakertok igenybevetelevel, a zsebtoltogetes teljes kizarazaval, illetve bezarasaval aki ilyet tesz, segitse a csaladokat, a kis bizniszeket, en csak egy egyszeru szemely vagyok de fogadni mernek hogy jobban kitalalnam, beosztanam az allam penzet es jutna is mindenre illetve meg adossag csokkentesre is.
Tiszta rohej ami ezen a teren folyik, egy csomo penz le van nyulva, hulyesegekre koltve csak az embereket ugrasszak egymasnak hogy miattuk..
Na mentem a dolgomra, ezek ilyen gumicsontok amit az emberek koze hajitanak hogy ragodjanak rajta, ugysem kopik el es addig sem lazadnak gyakorlatban.

Shanarey 2016.01.16. 14:06:04

@fhdgy:

Valakikre rá kell fogni, hogy miért is dől be a költségvetés. Ez most épp a "Ratkó" korszak szülötteire vonatkozik. Az persze mellékes hogy azok akik tényleg értenek hozzá, már 20-25 évvel ezelőtt is szóltak emiatt, de a mindenkori kormány mindenhez jobban ért, mint a szakemberek. A probléma csak az hogy ama bizonyos korszak szülöttei mostanában mennek nyugdíjba, így a probléma tovább nem odázható el.

Taxomükke (UK) 2016.01.16. 14:08:43

@adg: "Idiotak elcsesztek az alapozasomat, fejjel lefele raktak bele a vasalast..."
Akkor pont jo, nem?
:)))))))))))

fhdgy 2016.01.16. 14:10:23

@Shanarey: Én nem gondolom, hogy az EU tiltaná a sorkatonaság visszaállítását, de valamilyen értelemben mégis megakadályozná!

Pl. úgy, hogy a fiatal férfiak hanyatt-homlok menekülnének, vagyis nem direktben tíltanák, de indirekt értelmetlenné tenné az EU-s élet!

Erre egy történet: még a nyolcvanas évek végén a Shopping city südben vásároltam valami kütyüt és az eladó srác magyar volt, aki dobbantott. Már sok éve kint élt és kérdeztem, hogy miért nem veszi fel akkor az osztrák állampolgárságot.

Majd bolond lennék, pont a katonaság elől dobbantottam, ha osztrák állampolgár lennék, akkor itt kellene katonának lennem. Majd akkor veszem fel az itteni állampolgárságot, ha már annyi idős leszek, hogy nem kell katonának lennem!

Ilyen egyszerű!

fhdgy 2016.01.16. 14:14:24

@Shanarey: Ebből egy dolog jön le nekem:

kellene a sok gyerek, mert kellene az alattvaló, pontosabban a rabszolga, de dögöljön meg mire már nem tud dolgozni, mert nem kell az értéktelen rabszolga!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.16. 14:19:50

@kronikas:

Ha nem lett volna sosem az ország EU-tag, s eleve nem lett volna a nyugati integráció, most sokkal jobb lenne... lásd: bircahang.org/miert-nem-mukodik-a-nyugati-integracio-utja/

nyuszigonosz 2016.01.16. 14:32:53

@fhdgy: Ez értelmezhetetlen, amit írsz arról, hogy az EU megakadályozná a sorkatonaságot. Miért ?

Ugyanis ezt a dolgot minden ország saját maga dönti el: és igen, vannak olyan EU tagállamok, ahol most is van sorkatonaság, mint az általad említett Ausztriában . ( Dániában, Észtországban, Finnországban, Görögországban)

©________ 2016.01.16. 14:37:09

@fhdgy: ne aszingliadora figyelj, hanem arra, hogy mit csinalnak a hatterben....

©________ 2016.01.16. 14:38:30

@BircaHang Média: mit is mondtal, mikor jartal itthon utoljara?

fhdgy 2016.01.16. 14:40:38

@nyuszigonosz: Mivel az EU lehetővé teszi, kellőképpen el nem ítélhető módon :-), hogy egy fiatal férfi elhagyja orbanisztánt, így szerinted ki maradna itt sorkatonának?

Amikor pl. volt a délszláv háború, hányan hagyták ott Szerbiát, hogy ne kelljen katonának lenni?

Most, hogy Ukrajnában viszik a fiatalokat a frontra, hány fiatal férfi maradna, ha EU tagok lennének?

Hiába van törvény, ha nem lehet betartani, mert a zemberek inkább elmenekülnek. Mivel az EU-n belül megvan az elmenekülés lehetősége, nos ezért nem fogja tudni Mo. bevezetni! Kár, hogy először nem fogalmaztam érthetőbben!

fhdgy 2016.01.16. 14:42:33

@Praliné.: Figyelek én másra is. Bár ne kellene! :-(

©________ 2016.01.16. 14:42:35

@Buchhalter: en mondtam, hogy ne gyertek haza.

©________ 2016.01.16. 14:44:20

@adg: naa hutot meseld el:-)

Shanarey 2016.01.16. 15:09:02

@fhdgy:

Más az ha valaki nem akar háborúba menni, és más az ha valaki nem akar katona lenni.

Emiatt én is kinn maradhattam volna Ausztriában, mert bevonulás előtt elugrottam Bécsbe, de úgy voltam vele, ez is csak egy szükséges rossz, amit túl kell élni. nem mondom hogy hú de jó volt, de azt sem hogy rossz.

A másik felvetésedre, igen ez van kell a rabszolga, ezért is nyomták le a tanköteles időtartamot 16 éves korig, ezért kavarják a tananyagot, hogy a gyerekek mit is tanuljanak, kell nekik egy friss de buta generáció akik nem látnak át a szitán, s így megvezethetőek lesznek, Afféle egybites szavazógép, mert már a kétharmad sem elég, ők négyötödre vágynak.

kardio1 2016.01.16. 15:19:44

@fhdgy: fideSS... Nyilván csak eltévesztetted.

fhdgy 2016.01.16. 15:22:47

@Shanarey: Jó, a katonasággal kapcsolatos érvelésedet elfogadom, a másikkal meg nem tudok vitatkozni, hisz egy véleményen vagyunk! :-)

Viszont kérdéseim vannak: szerinted a mai ifjak többsége azt választaná-e, hogy katona lesz, vagy elegánsan távozik az EU-ba, ha már eleve nagy százalékuk úgy is menni szeretne?

Szerinted a katonai szolgálatra alkalmasak hány százaléka lenne hajlandó bevonulni?

kardio1 2016.01.16. 15:24:09

@fhdgy: az elméleted nem magyarázza meg, miért csökkent a szám pont 2012 óta. Ha egyre rosszabb a helyzet, és egyre többeknek van elege, a fenti számnak növekednie kellene.

fhdgy 2016.01.16. 15:25:21

@kardio1: Te önkényesen kiragadtál kettő betüt egy szóból :-)

Ha azt írnám, hogy itenzíven folyik a faszállítás, akkor ott is mindjárt másra gondolsz? :-)

Rossz, ki rosszra gondol!

fhdgy 2016.01.16. 15:29:16

@kardio1: Aki már elment, nem tud újra elmenni! Egy járvány is szépen befejeződik, ha már nem maradt kit megfertőzőni!

Akkor lesz megint növekedés, ha még rosszabb lesz, és azok is útrakelnek, akik eddig még nem is gondolkodtak a dolgon.

Lehet tippelni, hogy ez utóbbihoz "jó" irányba haladunk-e!

kardio1 2016.01.16. 15:33:59

@adg: én is hasonlóan látom, mint te. Nagyon sok külföldre költöző van vsz. aki meg mindig a magyarországi és nem az új országbeli kozelettel foglalkozik.

kardio1 2016.01.16. 15:43:46

@fhdgy: te meg önkényesen írtad így. Ne tégy már úgy, mintha nem ez az asszociáció lett volna a célod. Szánalmas.

fhdgy 2016.01.16. 15:46:35

@kardio1: Sajnálom, hogy semmi humorérzéked sincs!

kardio1 2016.01.16. 15:52:08

@fhdgy: tehát még egyszer: mi magyarázza, hogy a poszt szerint (direkt még egyszer elolvastam) a 2010-es átmeneti csökkenés után újra nőtt a kivándorlást tervező emberek száma (ez még érthető), egészen 2012-ig, majd azóta némi csökkenés után stabilizálódott? Még mindig majd 10 millióan élnek otthon. A százalékos arány emiatt nem csökkenhetett. Másfelől, ha sokan távoztak már, akkor a kevesebb maradó azonos százaléka egyre kevesebb embert jelent.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 15:53:55

Akkor elmondom eretnek, gonosz és visszataszító álláspontom.
A lőtéri kutyát sem érdekli a VALÓDI kiképzés. Két év múlva elfelejti, elavul használhatatlan. Ma már a háborúkban a sorkatona csak ágyútöltelék. Nem lényeges.

Senki nem utálta úgy a honvédséget mint én. Egy év alatt pszichés alapon lefogytam 20kilót. Most is rámférne két év katonaság:))))))))))))
Mindazonáltal ott lettem ember. A fiatal gyerek olyan mint a csikó. Be kell törni. Vallom azt hogy az ember személyiségfejlődéséhez szükség van megaláztatásokra is.
Amikor az ember belép a körletbe és ott fekszik az ágyon Tahófalvi Jenő őrvezető akinek teljes szókincse 50 szó és fél éve még a tehén picsájáról vakarta a szart, és a Trabantjában az illatósító fél oldal füstöltszalonna, oda kell elé állni és azt mondani hogy Jászkarafaszai Edömér honvéd kérek engedélyt a körletben tartózkodni az bizony komoly jellemformálói erővel bír.
Pontosan azért vezetném be a sorkatonaságot amiért az előttem szólók nem.
Ide lőjetek.

kardio1 2016.01.16. 15:54:06

@fhdgy: van humorerzekem, de te nem jokedvedben szoktál orbanisztanrol, fideSSrol beszélni, ha jól gondolom.

fhdgy 2016.01.16. 16:05:27

@kardio1: Igazad van, sajnos nem jókedvemből!

Sajnálom azokat az embereket, akiknek ezt az ámokfutást orbanisztánban a fideSS-től nap mint nap el kell viselniük.

Sajnálom őket, mert szorult belém egy kis jóérzés, egy kis empátia, egy kis emberség!

Akkor is sajnálom őket, ha nekem megadatott, hogy anyagilag nem kell szenvednem orbanisztán, a fideSS és führerünk agymenéseitől!

Tudod: Nem magamért sírok én ...

kardio1 2016.01.16. 16:17:01

@fhdgy: tudod, erről egy kb. 20 éve látott színdarab jutott az eszembe, ami a forradalom előtti Oroszországban játszódott. 3-4 forradalmár győzködott egy parasztasszonyt, aki volt a NÉP, hogy nem jól gondolja, és majd ők megmondjak neki, mi az igazság. Nyilván nem mindenkinek jön be az aktuális irányzat, de a többség mégis őket akarja.
Manapság leginkább a drága Bolgár úr hajdani rajongotabora beszél diktatúrárol, fidessrol meg a cigány Orsósrol.

2016.01.16. 16:24:38

"míg a Jobbik szimpatizánsai körében nagyobb"

Lattam egyszer a Ferihegyen, amikor jottek le a gepunkrol a csomagjaink, az egyik borondon Nagy-Magyarorszagos matricat ragasztva. :D Csak remelni merem, hogy humor volt, vagy esetleg turista utrol jott a csomag es nem kulfoldon elokhoz tartozott, merthat nyugatrol tuntetoleg matricazni az imperialista orszagrontas ellen, hat ne haragudjatok, de ez pont ugyanaz, mint eljonni a vallasi haborukkal sujtott Kozel-Keletrol vagy Eszak-Afrikabol, majd Nyugat-Europaban kovetelni a saria torvenykezes bevezeteset... Szoval igy elmenni kulfoldre azert, mert otthon nem olyan jo, majd magunkkal vinni az egesz zsakot, amitol pont nem olyan jo otthon, erre van valami lelektani magyarazat amugy?

Sanz 2016.01.16. 16:34:53

A kivándorlás egyik szempontja a pénz, az biztos. Ahogy több londoni ismerősömtől is hallottam (akik nem magas hozzáadott-értékű szakmákból jöttek): "Most életem végéig dolgozzak nettó 100-110 ezerért és hallgassam a hülye főnököm megalázó stílusát? Akkor inkább megyek valahova pár évre, ott vagy pénzt gyűjtök vagy kiépítek egy új életet".

Szóval a fő szempont a változás esélyének teljes hiánya. Ha bárki azt látná, hogy a magyar társadalomban pozitív folyamatok vannak, például a kormány nem rátelepszik és bekebelez minden szektort egyesével, hanem támogatja a vállalkozást, ha lenne tényleges adócsökkentés (mert ugye az egykulcsos adó csak adóátrendezés volt, amivel a közepesen magas és magas keresetűek jártak igazán jól), ha csak két fokkal kevésbé lenne anyagi nyomás alatt az egyre zsugorodó középosztály, na, akkor biztosan kb. feleannyi ember menne el, mint most.

Sanz 2016.01.16. 16:37:50

@mojyo: A kivándorlók nagyrészt leképezik a magyar társadalmat, leszámítva a nagyon lecsúszott (és alacsonyabban iskolázott) rétegét. Tehát ugyanúgy tele lesz Jobbikossal a 30 év alatti korosztály a UK-ben is, mint Magyarországon. Csak akkor nem a cigányság ellen fog irányulni a rasszizmusuk, hanem a "pakik, fekák"-kal szemben. Ez ilyen, sajnos, azzal, hogy valaki országot vált, nem hagyja otthon az addig kiépített személyiségét.
Ha még nem találkoztál személyesen ilyen magyarokkal külföldön, akikről az előző mondatban írtam, akkor örülj neki, mert tényleg elég nyomasztó és lehangoló élmény.

Csodabogár 2016.01.16. 16:40:00

@33621: Ez mindenütt igy van, csak nincs nevén nevezve a gyerek. Mindig az egyedülállók fizetik a legtöbb adót. Különben is szerintem nevetséges magyarországi adókról beszélni. A jövedelemadó egységesen 16%, ami már önmagában is egy vicc. Ezzel szemben áll, majdnem minden másra a 27% forgalmi adó. Na erről lenne értelme beszélni, mert ez mindenkit sulyt aki él és létezik az országban.

Taxomükke (UK) 2016.01.16. 16:40:17

@diggerdriver: Na ezért nem értünk egyet ebben a kérdésben.
Én olyan embernek akarom megadni a tiszteletet, aki megérdemli. Nem a beosztása vagy a pénze vagy az apja miatt, hanem saját maga miatt.
Ez persze könnyű.
Azonban nem látom, miért jellemfejlesztő a katonaság.
Oppardon, te jellemformálót írtál.
Na, valóban az, akkor mégis igazad van?
:)))

DieNanny CH 2016.01.16. 16:42:46

@@BircaHang Média:

Egyházi vezetői tapasztalatod is van????
Te akasztott emberen kívül mi NEM voltál???

Shanarey 2016.01.16. 16:44:42

@fhdgy:

Nézd, ha 3 hónap lenne, akkor szerintem nem lenne magas a lelépők száma. A bevonulni szándékozók hány százaléka, na ez jó kérdés, annak fényében hogy a mai "ifjúság" pofában nagy és erős, de fizikailag a többség nulla. Na meg sok lenne az olyan is aki orvosilag alkalmatlan. Erre így nem tudok válaszolni. Egy biztos ha értelmes 3 hónapot ajánlanának, és ezt normálisan kommunikálnák a fiatalok felé, akkor talán még működne is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 16:45:23

@Taxomükke (UK):
Semmilyen jellem nem fejlődik ott. Formálódik. Nem kicsit. Nagyon. Lehet hogy nem ismeri el, lehet hogy tagadja de az attól még így van.

fhdgy 2016.01.16. 16:49:30

@diggerdriver: A fejlődés egy jó irányú folyamatot jelent, a formálódás, hát van olyan, amitől kiverne a víz!

DieNanny CH 2016.01.16. 16:49:33

@nyuszigonosz:

Valami hasonló szakmunkásképzésről olvastam pár hónapja. Asszem, cnc-marós középiskolások a 4 év alatt egyszer álltak egy gép mellett... Hogy használták-e egyáltalán, arra már nem emlékszem. :-(
Szóval, igen. Bár én is a sorkatonaság mellett vagyok, nem a mostani lehetőségekkel, hanem úgy, hogy annak az 1 évnek valóban legyen értelme.

DieNanny CH 2016.01.16. 16:53:52

@nyuszigonosz:

Svájcban még több adónem van: egyedülálló, egyedülálló 1 gyerekkel, e.álló 2 gy, e.álló 3 gy, ...stb.
Aztán házas, házas 1 gy, házas 2 gy, ...stb, valamint ezen pontok olyan variációja, hogy: egyházadót fizet, vagy nem. Ja, és ez csak a forrásadó változata. Rögzített százalékot sem lehet mondani, mert 50 frankonként emelkedik 1-2 tized százalékkal az adó...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 16:54:42

@fhdgy:
"A kis Pötch sokat fejlődött mióta Jutta Müller kezei között van"
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

fhdgy 2016.01.16. 16:56:49

@Shanarey: Értelmes három hónap? A három hónap lehet, de értelem? Egy olyan országban, amelyik morálisan a bányászbéka feneke alatt van?

Beszélgettem olyan tisztekkel, akik szolgáltak abban az átkosban is, meg a mostaniban is, szerintük most még siralmasabb a helyzet.

Egy hadsereg nem tud csodákat produkálni, még egy jó sem. A társadalom könyörtelenül maga alá gyűri a hadsereget is.

Én teljesen pesszimista vagyok!

2016.01.16. 16:57:24

@Sanz: Tenyleg nem ismerek itt egyetlen magyart sem, igy szerencsere olyanokat sem, akikrol irtal :D

Azt a reszet ertem, hogy nem lehet levetkozni a szemelyiseget a kivandorlassal, de azt, hogy nem maradunk hivek az elveinkhez, azt kevesbe. Hiszen aki annyira nem tud tullepni a Nagy-Magyarorszag elvesztese altal okozott trauman, hogy ezt kimatricazza, az hogyan vallalhat munkat egy entente-orszagban, hogy meg az en veremet is szivjak ezek a kizsakmanyolo rohadekok, nem? :D (Mindennek fenyeben pedig kulonosen ironikus, amit irtal, hogy jellemzoen ezek az emberek azok, akiknek a haragja pont azokra iranyul, akik ugyanezt csinaljak, csak pepitaban, peldaul onkent es dalolva koltoztek iszlam orszagokbol egy soreirol es meztelennos festeszeterol hires orszagba, majd kovetelik, hogy tiltsak be az alkoholt es a noket Belgiumban is, mikozben azt pedig nem nagyon veszik eszre, hogy a nyugati elet az pont attol konnyebb egy kicsivel, hogy mindezek a serelmek, amikhez valo jogunkat hangosan koveteljuk, vagy legalabbis kimatricazzuk, nincsenek jelen a mindennapi eletben.)

fhdgy 2016.01.16. 16:59:55

@diggerdriver: Anett Pötzsch-re gondolsz?

nyuszigonosz 2016.01.16. 17:03:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Én csak pár példát írtam az itteni adókról, többféle adózási besorolás létezik itt is, mint amennyit említettem.

kardio1 2016.01.16. 17:06:27

@fhdgy: tényleg! Hogy megerosodott ez a kis Potsch, mióta legutóbb láttuk! Leirnam a kurruhat, alulról kezdeném: kromacel korcsolya... :-)

fhdgy 2016.01.16. 17:26:04

@diggerdriver: Igazad van, tényleg kiverne a víz! :-)

Shanarey 2016.01.16. 17:27:21

@fhdgy:

Erre írtam hogy eszközök és kiképzők kellenének de ezek nincsenek.
Nekem a katonaság visszaállításával, az a gondom hogy akik ma a parlamentben erről dönthetnének, azok nem voltak katonák, vagy ha voltak akkor "operett"katonák voltak és emiatt fogalmuk sincs az egészről. Kiképzők akik értenek ahhoz amit tanítanak, és netán a személyiségük is megfelelő a feladathoz. Az alatt a másfél év alatt amíg benn voltam, egy olyan tisztel nem találkoztam aki erre alkalmas lett volna. A kinevezések rendjét, gondolom te jobban ismered, de amit én tapasztaltam az ez ügyben katasztrófa.

fhdgy 2016.01.16. 17:33:54

@Shanarey: Ma miért várnál mást? Amilyen a társadalom, olyan a hedsereg ( és a foci is ). Mielőtt nyugdíjba mentem, kettő évig egy állami cégnek dolgoztam külsősként!

Anyám borogass!

Shanarey 2016.01.16. 17:43:35

@fhdgy:

Nem várok mást, azt várom hogy a döntéshozók is értsék, hol kell kezdeni az egészet, ha újra be akarják vezetni.

nyuszigonosz 2016.01.16. 17:47:48

@fhdgy: " Mivel az EU-n belül megvan az elmenekülés lehetősége, nos ezért nem fogja tudni Mo. bevezetni!"

- írod.

Na de hát más országokban is van katonakötelesség, és azok a fiatalok sincsenek az országaikhoz bilincselve - EU tagországokról is van szó, meg más országokról, pl. Svájc, ahol a fiatalok szintén mehetnek ahová akarnak és mégis megtehetö a dolog.
Szóval én nem úgy látom, hogy az EU létezése miatt nem lehetne bevezetni. Viszont bevezetni csak olyan körülmények között, mint jóval fentebb írtam, és amit mások is írtak. Tényleges kiképzés miatt. Amire nincsenek sem eszközök sem rendes kiképzök.

fhdgy 2016.01.16. 17:49:30

@Shanarey: Tudod, a határon ki van írva, ha befele jössz, hogy Isten hozott Magyarországon!

Szerintem logikusabb lenne kiírni, hogy "Ki itt belépsz ..."

Ugye nem kell folytatnom?

fhdgy 2016.01.16. 17:53:03

@nyuszigonosz: Egy Svájcot ne hasonlítsunk Magyarországhoz, ezen a téren sem! Itt nihil, egy tökéletesen demoralizálódott társadalom van! Nekem ez a kiindulási pont! Amíg nem lesz ebben változás ( az én életemben ez már hiú ábránd ), addig itt fölösleges bármi jót várni!

Shanarey 2016.01.16. 17:53:10

@fhdgy:

Dante Alighieri megdicsöült, a XXI. században is emlegetik.

:-))

©________ 2016.01.16. 17:56:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: most feltalaltak a spanyolviaszt, ugy hivjak, dualis kepzes. Abbanvan gyakorlat.

fhdgy 2016.01.16. 18:03:29

@Shanarey: Szegény feje biztos boldogabb lenne, ha nem ilyen kontextusban emlegetnék!

Biztos nem ilyen dicsőségre vágyott!

SzZoole 2016.01.16. 18:04:02

@fhdgy: ez jutott eszembe a katona temarol:)

youtu.be/4dvePDqdPAA

Sanyi9 2016.01.16. 18:10:26

@BircaHang Média: nem tudom milyen volt a helyzet Magyarorszagon es hogy milyen most, de peldaul Romaniaban most sokkal jobb a helyzet, mint harminc evvel ezelott. Az irasodban vannak erdekes otletek, de 100%-osnak azert nem neveznem. :D

felirat 2016.01.16. 18:14:36

@BircaHang Média: A jobb- és baloldal definíciója valamennyire mindig is ország és korfüggő. Erre a nyugat nem nagyon figyel vagy érdekli. Ennél problémásabb ha egy ország vezetője "illiberális" irányzatot tart követendőnek.

felirat 2016.01.16. 18:16:02

@BircaHang Média: Ki nem engedi, hogy kilépjen az ország az EU-ból? Szuverén ország vagyunk, ha megvan a választópolgárok támogatása akkor semmi akadálya az ilyen irányú lépésnek.

SzZoole 2016.01.16. 18:17:34

@fhdgy: Meg valami a 'kedvenc ' veziredrol:)

youtu.be/CkeVEdyEi-c

fhdgy 2016.01.16. 18:24:25

@nyuszigonosz: Elképzelhetőnek tartod-e Németországban azt az esetet, ami most csütörtökön történt velem:

Az egyik megyeszékhelyen volt dolgom, gondoltam, ha már ott vagyok, bemegyek és a kormányablakban kérek egy születési anyakönyvi kivonat másolatot. Megjegyzem, hogy előtte leegyeztettem az országos ügyfélszolgálattal, hogy ha a születési hely szerinti kormányablakba megyek, akkor kettőezer HUF leperkálásával azonnal megkapom! Ezen felbuzdulva bementem, húztam sorszámot. Kb. erős 50 perc után kerültem sorra! És most figyelj: a hölgy ártatlan képpel közölte velem, hogy de nálunk nincs is anyakönyvi ügyintézés! Mit mondjak, ingerült lettem, de korrekt hangnemben reklamáltam, hogy de van ilyen menüpont a sorszámhúzon, meg le is egyeztettem az ügyfélszolgálattal stb. stb. A hölgy mentegetőzött, hogy de ne vele, mert ő ebben ártatlan. Mondtam neki, hogy nem őt okolom, de ez akkor is méltatlan viselkedés a hivatal részéről! Mondtam, hogy az országos ügyfélszolgálattal is leegyeztettem, ő erre rezignáltan csak annyit mondot, de hát azok hülyék, nem is tudják, hogy mit beszélnek!

És most megint figyelj: igen, de tervbe van véve, hogy majd a jövőben náluk is lesz! Meg semmi gond, itt van a szomszédban az anyakönyvi hivatal, ott is elintézik. Igen, mondtam, de ma nincs ott ügyfélfogadás! Erre ő diadalmasan mondta, hogy de holnap délelőtt van! Én meg szomorúan csak annyit tudtam mondani, hogy igen, de én még ma hazautazom és semmi kedvem holnap megint 180 km. oda, meg annyit visszautazni!

Magyarország én így szeretlek! :-(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 18:29:12

@Sanyi9:
Azt a leborult...
Magyarországon meg harminc évvel ezelőtt volt jobb a helyzet mint most Romániában.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Besza-behu.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 18:31:28

@fhdgy:
No. Te is találkoztál a RENDSZERREL?
Én is.

fhdgy 2016.01.16. 18:39:35

@diggerdriver: Nem mondod? Elmeséled?

Csak mindenki okulására, azokéra is, akik mélyen hívők!

nyuszigonosz 2016.01.16. 18:41:54

@Shanarey: Szeret megdicsöülni. :-)
Az Inferno Dan Brown-t is inspirálta.

blackhairlady 2016.01.16. 18:44:39

@Golf2: Ezt vedest le :)tokeletes megfogalmazas! :)

nyuszigonosz 2016.01.16. 18:45:53

@fhdgy: Nem, nem találom elképzelhetönek.
Vagyis inkább: nem szeretném, ha itt az ilyen elképzelhetö lenne.

fhdgy 2016.01.16. 18:48:19

@nyuszigonosz: Gondolom, hogy nem vagyok egydül, nagyon sok magyar embernek vannak hasonló keserű tapasztalatai. És ezek után vannak emberek, akik nem értik, hogy miért vagyok a "rendszer ellensége"!

Megvallom, én sem értem őket!

SzZoole 2016.01.16. 18:52:54

@nyuszigonosz: nekem meg van,Meg az elozo ketto is amit irt:)

fhdgy 2016.01.16. 18:54:52

@diggerdriver: Ja, igen, így már emlékszem, olvastam!

Nem vagyok boldog! Ha arra gondolok, hogy mi várhat még ránk, akkor egészen szomorú vagyok!

Magyarország jobban teljesít! Bár ne tenné!

kardio1 2016.01.16. 18:59:06

@nyuszigonosz: hát igen, minden országfüggő. Otthon szerencsém volt az utóbbi időben. Itt még a kezdetekkor kavarták el a teljes tb dossziémat, majd mégis meglett. Mostanában meg egy otthon elkert születési anyakönyvi kivonatra mondták, hogy adjam be (szerintük nem adtam be, szerintem meg igen, a fénymásolat is megvan, de nekik az eredeti kell); szerencsére otthon meghatalmazás alapján kiadtak, nem kellett külön ezért hazautazni.

fhdgy 2016.01.16. 19:00:42

A szentségét: Kövér László visszaállítaná a sorkatonaságot

index.hu/belfold/2016/01/16/kover_laszlo_visszahozna_a_sorkatonasagot_is/

Én, hülye barom, pofáztam, jártattam a számat, ez meg itt meghallotta! :-(

nyuszigonosz 2016.01.16. 19:04:00

@Zoole[uk]: Több, mint kettl, azthiszem összesen 5, ezzel együtt.

nyuszigonosz 2016.01.16. 19:05:46

@kardio1: Mert ember-függö a hivatal is. Én nem szeretném elképzelni, hogy itt ilyen legyen, bár bizonyára azért van is. Csak nem annyira gyakran.

Herr Géza 2016.01.16. 19:08:57

@fhdgy: Igen, Mr. Bajusz jövőképe: a férfi katonásdit játszik, a nő gyesen van, a gazdaság meg pörög ezerrel.... :))))

kardio1 2016.01.16. 19:11:19

@nyuszigonosz: nyilván az egyes embereken is múlik. De országfüggő is. Otthon azt gondoltam, nagyon eltér a mentalitásom a németeketol, de itt rajottem, nem annyira. :-)
Mondjuk, hogy a hivatali ügyfelet alapján nem érzek kulturális sokkot az idekoltozes óta...

SzZoole 2016.01.16. 19:14:08

@nyuszigonosz: nem tudom mennyi konyvet irt,de ha jol tudom,csak ketto foglalkozik a vallasrol,DaVinci Cod es a Angels and Demons.
Az inferno a vilag tulnepesedesenek a megallitasarol szol.Mar a film is lassan kesz es abban is Tom Hanks lesz a fo szereplo,meg ha jol tudom reszben Mo.-on forgattak.
Szerintem konyvben jobb izgalmasabb:)

kardio1 2016.01.16. 19:16:03

@fhdgy: azt hittem, olvastad valahol, így került itt szóba. Egyébként, ha egységes európai döntés kellene szerintük, akkor nem lesz újra bevezetve.

nyuszigonosz 2016.01.16. 19:18:31

@kardio1: Hivatali ügyelet itt: a hivatalnok nem telefonál privát, festi a körmét, megy el negyed órára kitudja hová, és nem privát beszélget az íróasztal-szomszéd kollégával munkaidöben.
Szóval ha húzok sorszámot, és akármennyien jöttek ugyanakkor ugyanoda ügyet intézni, sosem kell sokáig várni, efektíven dolgoznak.
Mégis megtörténhet és meg is történik, hogy az ember nem intéz el mindent. De azért általában igen.

fhdgy 2016.01.16. 19:19:30

@kardio1: A köteles lacika cikk 2016.01.16. 15:26-kor jelent meg!

Én, sajnos, hamarabb elkezdtem a pofázást!

FutureFry 2016.01.16. 19:20:12

@33621: @nyuszigonosz: @Csodabogár: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Az egyéni jövedelemadó szinte minden nyugati országban tulajdonképpen családi jövedelemadó abban az értelemben hogy házasoknak, gyerekeseknek valamilyen kedvezmény jár. Az USA-ban például nem is lehet teljesen független egyéni státuszú adóbevallást készíteni, ha valaki házas, emiatt bizonyos esetekben egy házaspár összadóterhe (főleg ha mindkét fél kereső) több is lehet, mint ha nem lennének házasok (a.k.a. “Marriage penalty”).

blackhairlady 2016.01.16. 19:22:44

@adg: A tudas penzbe kerul:)))

blackhairlady 2016.01.16. 19:24:45

@33621: az usaban is ilyen az ado rendszer. sot meg akozott is kulonbseget tesz, hogy hazas de gyerek nelkul, illetve hazas de mennyi gyereke van.

nyuszigonosz 2016.01.16. 19:25:47

@Zoole[uk]: Kimondottan a vallással: az Illuminati és a Sakrileg, de azokban is nemcsak azzal, aztán van a Das verlorene Symbol, az is nagyon tetszett, és hát az Inferno.
Ö írta a Meteor-t, annak más témája van. Na ezek vannak meg nekem.
A Diabolus - t olvastam, de nincs meg, tényleg nem emlékszem rá igazán.

holapotelvan 2016.01.16. 19:26:51

@mojyo: nem is hinnéd, hogy az ausztriában munkát vállaló magyarok között mennyi van, aki utálja az osztrákokat, "természetesen" sokkal különbnek tartja magát náluk, és rázza kuruc öklét a FB-on hangosan (a munkahelyén meg gondolom lapít és bólogat, mert az osztrákok által fizetett munkabért azért nem utálja).
szégyellnivaló, de hát ilyenek vagyunk.

blackhairlady 2016.01.16. 19:27:21

@kronikas: talan most a tanaroknak sikerul valamit elerniuk.

SzZoole 2016.01.16. 19:30:48

@nyuszigonosz: a Symbolumos es.a Diablos konyvrol tudok,a tobbirol nem.

fhdgy 2016.01.16. 19:32:33

2015 márciusi állapot és az index szerint:

"Az Európai Unióban már csak Ausztria, Dánia, Finnország, Görögország és Ciprus ragaszkodik a kötelező sorozáshoz, de a norvég és a svájci fiataloknak is be kell vonulniuk."

nyuszigonosz 2016.01.16. 19:34:15

@Zoole[uk]: Mert én a német könyvcímeket írtam, nekem németül vannak meg, neked meg gondolom eredetiben.

Igen, a könyvek jobbak, mint a filmek. Talán mert nehéz is lenne annyi mindent belerakni a filmekbe, mint amilyen terjedelmüek a könyvek.

SzZoole 2016.01.16. 19:42:10

@nyuszigonosz: tudom,hogy nemetul irtad,mert csak krakogosan tudtam elolvasni:)))
Csak vicc volt.

kardio1 2016.01.16. 19:56:58

@fhdgy: látom, olvasod a "szakirodalmat" (168 óra) :-)

holapotelvan 2016.01.16. 20:08:33

@fhdgy:
nem, szerintem nem azt nem értik, miért vagy a rendszer ellensége. csak azt, hogy miért itt éled ki ezirányú frusztrációid. (megjegyzem, talán még a tiédnél is rosszabb véleményem van az otthoni rendszerről.)
tény, hogy az olyan megnyilvánulások, mint amit ma a semjén nevű politikusra utalva tettél, nem tudják értelmes vita alapját képezni. teljesen indokoltnak tartom a róla alkotott véleményed, de ez mégiscsak egyfajta érzelemkitörés a részedről, ami akár zavarhat, sérthet is másokat, akik egész más véleményen vannak.
ajánlom figyelmedbe "apa zenél" videóit a youtube-on, szerintem jó irányba fogja befolyásolni a hangulatod, még akkor is, ha már ismered. ;)

azt már csak zárójelben én kérdezem: miért élsz otthon, ha ennyire megvisel a dolog? én elfogadtam, hogy az istenadta nép egész mást akar, mint amit én kívánatosnak tartanék, és levontam a konzekvenciát: eljöttem az országból, nem olvasok magyar sajtót, nem tájékozódom a hírekről, nem igazán érdekel, mi történik a magyar politikában. elváltak útjaink.
mire jó ez, hogy halálra idegesíted magad azzal, ami ott történik? megrövidíted a saját életed, elrontod a saját hangulatod, rontod a saját életminőséged.
mi haszna? jobb lesz tőle az országnak? hamarabb lesz tőle kormányváltás? (és ha esetleg tényleg eljönne a kormányváltás, gondolod, hogy bármi lényeges is változna? ugyanazok az alattvalók maradnának a 93.030 km2-en. ugyanúgy fals infókat kapnál az okmányirodában...)

Sanyi9 2016.01.16. 20:10:50

@diggerdriver: az nem lehet, hogy a nyolcvanas evekben (es meg most is) a helyzetet pozitivabban iteltek meg, mint amilyen volt, most pedig a mostani helyzetet itelik meg negativabban, mint amilyen valojaban? Marmint a nyolcvanas evek utolso harmadaban azert a magyar gazdasag mar krizisben volt es haladt a csod fele. Vagy?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 20:15:32

@Sanyi9:
Te figyu, ahol Románia tartott harminc éve onnan CSAK felfelé vezetett az út.
Elismerem hogy Románia Magyarországhoz képest tízszer nagyobb utat tett meg és simán lehagy bennünket de azt kijelenteni hogy jobb élet van ott mint harminc éve az olyan mintha én azt mondom hogy holnap felkel a nap.

fhdgy 2016.01.16. 20:34:00

@holapotelvan: Megnéztem az adatlapodat, nem régen vagy itt! Így nagyon sok mindent el kellene magamról mondani, amit itt már szinte mindenki tud rólam. Ezért csak nagyon dióhéjban!

Éltem majdnem hét évet Németországban, ami jó volt, de volt egy káros hatása is: 2009 októberében vissza kellett jönnöm Mo.ra, azóta idegen vagyok a hazámban. 60 évesen már nem volt módom újra elmenekülni.

Most már nyugdíjas vagyok és egy kis türelemmel kell lennem, a nyár vége felé újra el fogok tudni menekülni. Migráns leszek, emigráns!

Mert nem akarok, nem tudok ebben az országban élni. Igazad van, nem bízhatok egy kormányváltásban sem. Csak a rossz és a másik rossz között tudunk választani.

Nem magamat sajnálom, sajnáltatom! Én ki fogom bírni, el fogok tudni menekülni, de mi lesz a többséggel?

Mr Long 2016.01.16. 20:35:43

@Határátkelő: Multkor el akartal zavarni, mert Maxot masrol kerdeztem, nem az aktualis temarol.
Egyre jobban a politika lesz az aktualis tema a blogban a kommenteknel. Allandoan az jon le, hogz a narik kizavarjak az embereket az orszagbol es csak a selejt+slepp marad. Meg miert nem fizet az Orban tisztesseges penzt a dolgozoknak, stb. Csak halkan jegyzem meg, hogy nem Viktor tiltja a magasabb berek kifizeteset...

Sanyi9 2016.01.16. 20:37:39

@diggerdriver: valoszinuleg igazad van es akkor ez mar egy pelda arra, amely ellentmond Birka elmeletenek ("Miért nem működik a nyugati integráció útja?"). :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 21:15:58

Nem tudom mi ez a hisztéria a beszélgetések témáját illetően.
Tudtommal van ennek az oldalnak egy moderálási szabályzata.
Ami nem tilos az megengedett. Ha a politikáról beszélünk az a hazaffyak szemét csípi ha a nőkről az a feministáknak meg a buziknak, ha macskákról akkor a macskatartóknak ha a kutyákról akkor a kutyatartóknak ha az migránsokról az a libsiknek, de mindig valami csípi néhány ember szemét. Jó lenne hogyha lehetne itt szabadon beszélgetni mindenről amit nem tílt a bloggazda. Most éppen a politika van porondon. Majd elmúlik ez is. Akkor meg jön másik téma amit mások kifogásolnak. Nem beszélve arról hogy a mai poszt eleve sugallja a politikai reagálást.

Csodabogár 2016.01.16. 22:27:43

@Sanyi9: Ahogy én láttam akkoriban kivűlről, a felszinen jobb volt mint most. Mert nem voltak munkanélküliek meg hajléktalanok. Mindegyik dekkolt valamilyen munkahelyen és lakott a munkásszálláson. Állambácsi finanszirozta a dolgot, az adóság nőtt de ezt az utca embere nem vette észre. Az u.n. középosztály is megvolt, bombabiztos állásban szépen összefusiztak egy nyaralót meg egy autót és már meg is volt a boldogság. A 80-as években már ugy ahogy utazni is lehetett ha volt valakinek igénye rá. Ha jött valami különmunka kiiratták magukat betegnek meg ilyesmik. Szóval a gazdaság mint olyan biztos rosszabb volt mint bármikor később, de a nép nem érezte.

2016.01.16. 22:30:14

"Csak halkan jegyzem meg, hogy nem Viktor tiltja a magasabb berek kifizeteset..."

Nem. Ő csak folytatja azt a fajta felosztó-kirovó rendszert, ami miatt nem olyan sokára zátonyra fog futni a hángerien feri tél. :D

Csodabogár 2016.01.16. 22:32:32

@fhdgy: Én a többség vagyok. Te olyan drámaian tudod előadni magad, hogy ha nem itt élnék, nem 7 hanem 30 év külföld után, akkor most egyrészt sirva fakadnék, másrészt elkezdenék pakolni.

kardio1 2016.01.16. 22:46:48

@ladyamerica: ezt mire írtad? Mobilon nem tudom megnézni.

fhdgy 2016.01.16. 22:49:04

@Csodabogár: Jó, akkor innétől kezdve neked, de csak neked, a következőképpen adom elő magamat:

Engem senki baja nem érdekel, én anyagilag köszönöm, de jól megvagyok, aki pedig olyan nyomorék, hogy nem tud magának egy normális megélhetést biztosítani, annak annyi, sajnálom, de vessen magára. Én senkivel nem érzek együtt, az sem zavar, ha mindenki egy önző állatnak tart. Mindenki vessen magára! Hurrá, szép a világ!

SzZoole 2016.01.16. 22:57:21

A fene egye meg,esik a ho☃

33621 2016.01.16. 23:00:06

@Zoole[uk]: Miért baj? Lapátolni kell?:-)

SzZoole 2016.01.16. 23:02:19

@33621: nem.Koran reggel megyek dolgozni,egesz ejjel esni fog Es itt 5 centi hotol lebenul a kozlekedes

blackhairlady 2016.01.16. 23:04:22

@kardio1: bocsanat, elfelejtem idonkent, hogy mobilon mas a rendszer:) Erre irtam:
"@adg: én is hasonlóan látom, mint te. Nagyon sok külföldre költöző van vsz. aki meg mindig a magyarországi és nem az új országbeli kozelettel foglalkozik."
es a valaszom volt, hogy vagy mindkettovel, mint en is. En 5 es fel ev utan meg mindig elolvasom tobb hirportal magyar hireit, kovetem a politikai, kulturalis es egyeb hireket is, es valoszinuleg ez igy is fog maradni nagyon sokaig.
Ugyanakkor olvasom, nezem a helyi es az orszagos hireket a mostani lakohelyemen is, Houstonban polgarmester valasztas volt, kovettem az esemenyeket, ugyanigy az elnokvalasztas, illetve meg a partok harcait az elnokjeloltsegert ugyanugy.
En nem szeretnem abbahagyni az erdeklodesemet Magyarorszag irant csak azert mert elkoltoztem otthonrol.

33621 2016.01.16. 23:05:01

@Zoole[uk]: Elkésel vagy nem haladsz a munkával?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 23:06:19

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Persze hogy nem a Viktor. Ez egy szófordulat. egy olyan szófordulat amit könnyű kiforgatni.
Ez körülbelül olyan mint mikor a hírolvasó beolvassa a tvbe hogy Washington visszahívta a szudáni nagyköveteket Peking pedig hadihajókat küldött a Vörös tengerre.
Nem Washington hívja vissza és nem Peking küldi hanem az USA kormánya és Kína kormánya. Minden ÉRTELMES ember tudja hogy ha azt mondom hogy Orbán nem fizeti meg a munkámat akkor nem személy szerint rá gondolok. Na de ehhez kéne egy alapvető intelligencia és olvasottság.
Persze belekötni könnyebb, mint arról beszélni hogy miért tart ott az ország ahol tart.

Shanarey 2016.01.16. 23:10:30

@Mr Long:

Nem Viktor tiltja, hanem Viktor az aki nem teremti meg a lehetőségét sem a magasabb fizetéseknek, az által hogy olyan "csodás" adórendszer működik Magyarországon, amilyen, és főleg olyan csodás adóhivatallal, amilyen. Ha megteremtené a lehetőséget a magasabb fizetésekhez, akkor ők mit lopnának el?

Shanarey 2016.01.16. 23:13:19

@33621:

Az Angliai átlag sofőr nem tudja hogy a havon hogy közlekedjen, ez a fő baj, nem a téli gumi.

33621 2016.01.16. 23:14:10

@diggerdriver: Ítt meg -2 és nem esik semmi! A jövő héten -12 is lehet!

SzZoole 2016.01.16. 23:21:03

@33621: mindegy,hogy milyen gumid van,ezek a barmok nem tudnak vezetni.
Hóban esőben is ugy vezetnek mint nyáron a száraz időben

SzZoole 2016.01.16. 23:22:48

@diggerdriver: nyugi,lesz abból hó is mire felebredsz

33621 2016.01.16. 23:42:11

@Zoole[uk]: Vagyis olyan tempóban mint száraz úton?

kronikas 2016.01.17. 00:05:51

@ladyamerica: igen, most kellene mindenkinek melléjük állni, hisz majdnem mindenkit érint valahogy...

2016.01.17. 00:31:07

@diggerdriver: Szerintem OV csak egy tünet. Persze ez sok embernek már túl "magas". Ők csak annyit vesznek le az egészből, hogy tartozni kell valahova, és utálni mindenki mást. Igazi bohócok. Hülyéknek nézik őket, és még tapsolnak is hozzá.

Shanarey 2016.01.17. 01:09:34

@Zoole[uk]:

Itt is esik, kb 3-4 centi már.

Herr Géza 2016.01.17. 01:25:19

@Shanarey: Az elmúlt két nap eredménye itt: 30 cm hó. :))))

Shanarey 2016.01.17. 02:55:13

@Herr Géza:

Ha itt ennyi leesne, akkor nyárig senki nem menne dolgozni.
:-)

adg 2016.01.17. 04:42:14

@Taxomükke (UK): ahhoz kepest fejjel lefele. D

adg 2016.01.17. 05:08:49

@kardio1: a ketto kozott vagyok meg. Az otthoni mar nem igazan erdekel, az ittenibe mostanaban kezdek belefolyni. Ez a cikk meg kicsit legalabb adja a temat, de sokszor abszolut nem politikai temaju iras alatt is par komment utan jon a fidessBolsiLibsiFasisztaNaciOrbanisztan stb baromsag. Foleg fohadnagy ur ha megjelenik, 2/3-ban errol szolnak a kmmentjei.
Mint regebben volt, hogy bircanak barmirol a homokosok jutottak eszebe, egy masik sracnak mindenrol a vallas kiirtandosaga, stb.
Van annyi politikai blog, mint a csuda. Ha van egy poszt del amerikarol vagy norvegiarol pl, akkor miert kell egybol orbanrol beszeln?i. Plane, hogy a kommentelok nagyresze nem is magyarorszagon van, es igencsak szurt informacioja van. Pl veletlenul sem neveznem magamat tajekozottnak az otthoni temaban. Amit a neten latok, abbol az jon le, hogy borzalmas terror van es mindenki retteg, olyan rettenetesen korlatozzak a szolas es velemenyszabadsagot, hogy tele van a fideSS remtetteivel a megfelemlitett es elnyomott media, stb. Ha aposomekkal beszelek, az meg ugyanennek az ellentete, de szo szerint. De mindegy, nem gond, majd ugrok. Ez van, ilyen a neplelek. Gondolom, majd idovel kikopik a maradek erdeklodesem is a magyar oldalak irant, ahogy lassankent erosodik az itteniek iranti erdeklodesem. Egyebkent szivesen beszelnek a temarol, de ez igy ertelmetlen.
Annak azert orulok, hogy itt nem arrol szol az eletem, hogy egyik vagy masik part, senki nem beszel errol, csak a valasztasok korul valamennyire. De meg akkor sem ez hatarozza meg a napokat. Ebbol a szempontbol igaza van fohadnagynak, jo nekem.

adg 2016.01.17. 05:52:31

@holapotelvan: kb erre gondoltam magam is, mondjuk nem vagyok nagy szimpatizansa egyiknek sem, a semjen kb egy vicc, es nagyon orulnek, ha lenne egy epkezlab ellenzekuk ami alkalmas lenne a szerepere, vagy tudna valtani oket vagy akarmi. De ez otthon van, en meg kello tavolban, nem tudom es jem is akarom befolyasolni. Ezert nem olvasok semmilyen politikai irast otthonrol, es mast is egyre kevesbe. Es pont ezert csipte a szemem itt. De mindegy, nem olyan fontos kerdes, legkozelebb megtartom magamnak. :)

kronikas 2016.01.17. 08:16:17

@BircaHang Média: bocsi de megcáfolom amiket állitasz....előállsz mással....gondolom hamarosan más posztban verklized tovább hogy magyar csak anyagiak miatt megy el hazájából s nincsenek politikai okokból távozók, s a Nav nem a hstdlom egyik ökle... Az a magyarország, amit te mentális képként örzől, már sok éve nincs. Ehhez a képhez hozzáadod az agit.prop anyagait-ám az általad vélt csodás ország a népéért dolgozó vezérrel fikció, ezt a vezért még soha más nem motiválta, minthogy minden pénzre, vagyonelemre rátegye kezét vagy a vazallusai. Ez van gazdaságpolitika helyett. Amit te elgondolsz vagy amiben élsz s aközött amit mi megtapasztaltunk, annyira nagy a különbség, hogy valóban egy mentális fikciót, egy vélt ideált védelmezel, vagy pedig megvan a bizonyiték a párhuzamos univerzumok létére. Valahol lehet más idősikon van egy orbanisztán, ahol mindent népe felemelkedédéért tesz orbán, nem tűnik ott szociopatának, minden szava s tette mély együttérzésről tanúskodik, lánya hozzáment a környék szénégetőjéhez, orbán idkolákat s modern kórházakat épittet továbbá orbán a menekülteket a határon testvéreinek nevezte, megvendégelte őket s mondta már nem kell félniük, jó helyen járnak. Igy járt elől a jó példával s minden magyar ugyanigy tett.

Fajankó 2016.01.17. 09:21:56

@fhdgy:
"mert szorult belém egy kis jóérzés, egy kis empátia, egy kis emberség!"
Akkor talán nem utalgatnál folyton az SS-re. Vagy hiányosak a történelmi ismereteid, vagy a humorérzéked szipológusi eset.

DieNanny CH 2016.01.17. 09:31:38

@Mr Long:

"Csak halkan jegyzem meg, hogy nem Viktor tiltja a magasabb berek kifizeteset..."

Én konyhanyelven, a laikus agyammal így tudom megfogalmazni:
Egy cég úgy kalkulál, hogy egy munkásának 200 ezer Ft-ot tud fizetni.
Ez a szuperbrutto, amiből 100 ezret eleve megkap az állam.
Munkásnak így 100 ezer a bruttója. Amiből megkap egy részt, a nettót.
Namost. Ha a 200 ezerből nem a fele menne automatikusan az államhoz, hanem az egyharmada, akkor máris 140 ezer lenne a munkás bruttója, ezáltal magasabb lenne a nettója is.

Úgyhogy, de, a parlamenti emberkék "tiltják" a magasabb bérek kifizetését.

Persze, én nagyon szakmaitlanul, és pontatlanul példálóztam, de én így értelmezem. Közgazdászok, légyszi javítsatok rajta, de érthetően!
Egy kicsit régi cikk a témában:
vanholnap.hu/picsaba-fizetunk-ennyi-adot-ha-nincs-latszata-friss-adatokkal/

fhdgy 2016.01.17. 09:37:32

@Fajankó: Most még nincs igazi diktatúra, most még csak demokratúra van! Innét egy lépés hiányzik csak, és nem lesz visszaút! Semmin se csodálkozz, az ellenkezőjén se! Te sokkal jobban meg fogsz lepődni, de akkor már késő lesz!

kardio1 2016.01.17. 09:48:51

@kronikas: a kommented második fele egy komplett lozunggyujtemeny...

gyfodor 2016.01.17. 10:44:44

@kardio1:utána kellett nézzek értelmező dzótárban, ezt találtam:

lózung jelentése
1, jelszó, jelmondat;
2, eredmény, megoldás

Ok.

fhdgy 2016.01.17. 11:04:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Viszonylag pontos számokat tudok mondani: ha a kasszában van 404.600 Ft, abból a dolgozó 2015-ben, ha nem volt valamilyen adókedvezménye ( ezt végig, a többi példánál is feltételezve ), akkor 209.600 Ft-ot kapott meg! Ez 51,8 %. Most 15 % lett az adókulcs, így a nettó 2016-ban 3.200 Ft-tal növekedett, így 212.800 Ft lett, ami jó közelítéssel 53 %. A 404.600 Ft 320.000 Ft-os bruttó fizetésnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a dolgozó a bruttó fizetésének 66,5 százalékát kapja meg! Amikor 2001-2006 között Németországban dolgoztam, akkor 4.400 EUR-os fizetésemből majdnem 2.400-at kaptam kézhez, ami 54,5 % volt. Hogy a munkáltató mennyit fizetett, azt nem tudom!

Most sokan nyílván azt mondanák, hogy lám-lám nálunk jobb a helyzet mint a németeknél, mert mi a bruttó fizetésünk 66,5 % kapjuk meg, míg a németek csak 54,5 %-ot. Ez igaz is, de én inkább fizetek több adót, csak nekem is jóval több maradjon!

nyuszigonosz 2016.01.17. 11:21:40

@gyfodor: Rossz helyen néztél utána. :-)

Lózung - banális frázisok

Lösung ( magyar kiejtés: lőzung) - eredmény. megoldás

Buchhalter 2016.01.17. 12:17:15

@kardio1: hivatalosan is csak 9,8 millió Magyarország lakossága!És megint csak hivatalosan 350 ezer ember dolgozik kint!Nem hivatalosan ,családtagokkal együtt 500 ezer!Matekozzál és kijön ,hogy a legjobb esetben is 9,4 millió magyar van otthon.A hiányzó magyarok már mindenhol kellenének.Pont a dolgosabb,tanúltabb réteg ütőképese része.Ennek már vannak hatásai:bezárt éttermek,szórakozóhelyek,benzinkútak,Tescok.Nem itthon költenek ,ennyi!

Fajankó 2016.01.17. 13:34:26

@holapotelvan:
Azért ha 180 km-t utazok, előtte mindenképpen felhívom a hivatalt. Persze nem vagyunk egyformák.
Nekem pont Németo.-ban keverték el egy papíromat és állították hogy nem adtam be. Az ablak túloldaláról láttam hogy ott van a "paksamétában" mert előttem nyálazta át, mondom az embernek hogy ott van a többi papír közt, erre megtalálta. Elnézést nem kért, adott egy új időpontot. Mondjuk nekem csak 60 km oda-vissza. (Ja meg egy új időpont hivatali időben.

Fajankó 2016.01.17. 13:44:34

@Csodabogár:
A menültáradt kapcsán jól döntött a kormány, figyelembe véve mit művelnek a "migránsok" Németországban.

kardio1 2016.01.17. 13:56:27

@Buchhalter: mondandomban nem az volt a lényeg, hogy 10 millió, vagy 9.8 millió ember lakik-e Magyarországon.

kardio1 2016.01.17. 13:58:52

@fhdgy: À nem, senki sem gondolja, hogy bármiben is jobb lenne a helyzet Magyarországon, mint Németországban :-)

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2016.01.17. 14:11:40

A végleges elvándorlási szándék miért ugrott a kétszerese kérdéshez.

A mai helyzet tele van jól kiérett kilátástalanságokkal.

Beszélni szokott a pártokrácia a bér nyugatiasodásáról, de tenni csak a bér leértékeléséért szokott lépéseket.

A hazudozás, a pártokrácia, a keretek hitelessége torálisan elkopott. Elkopott az EU és a modernizációs hitelessége!

A LF lesz itt tudástársadalom Mama! Afrika van és külföldön is rabszolgának állhatsz! Várnak szeretettel!

Ez az orbán féle gazdasági migrációs retorika úgy döntött, hogy ezt a szép 120 vagy inkább 160 kilos témát könnyebb átugrani mint körbeszaladni!

Már az olasz meg a spanyol válság(kezelés) idején, tehát még a görög válság előtt megfogalmazódott az EU legfelső vezetés szájából, hogy a konstrukció rohad. Brutális szétesés ment végbe a déli államokban, látszik hogy nálunk mi nem állt össze abból, amit mi soha nem akartunk összeszerelni, összerakni / a bérre gondolok vagy a lakáspolitika családi életstratégiát támogató hatására pl./.

Lassan de biztosan korunk embere tanul.

Már nem álmodunk, meg se érintjük a közbeszédet, nem akarunk keret kérdésekről gondolkodni. De amikor a saját életünkről van szó, akkor tudjuk, hogy ez a hazug álomvilág, ami orbán és a Mari néni tudatállpotúakat szimbiózusban tartja, akkor tudjuk, hogy miként lehet megszabadulni ebből a szorításból.

Ha képesek lennénk arra, hogy túllépjünk csodatévő szentorbán ködvilágán, akkor az elvándorlás - bevándorlás - keleti bér nyugati bér kérdést körül járnánk rendesen.

Kb így:

1. A lengyelek és a románok már megélték 20 meg 15 éve, hogy a teljes fiatal generáció elmegy. Meglepett az a cikk itt, ami arról számolt be hogy ez van Rómától délre is!

1,a Mivel ez a jelenség nálunk most kapcsolt túrbóra, nézzük már meg, hogy az előttünk álló népek ezt hogyan élték meg.

1.b Az EU mit tett azért, hogy összeomoljon a keleti életszinvonal a szocialista biztosnághoz képest? Az EU inte3grálni akar vagy kirekeszteni? Miért van szakadék a Liszaboni egyezmény céljai és a valóság között? /A Liszaboni Egyezmény az EU teljes foglalkoztatás irányába ható munkaerőpiaci erejét kívánja célokká transzformálni és a tudástársadalom ügyben féltékeny a japán az amerikai és az Északi nem EU tag államok / kultúrális és nem utolsó sorban gazdasági teljesítményérre.

2. A centrumországok használják a bevándorlókat arra, hogy fenntartásk a nyugdíjkassza egyensúlyát vagy a jó keresetű középosztály magas fizetését a munkások rovására. Mondjuk ki: az elmúlt 20-30 év nyitott társadalom modellje nélkül a centrum országok nem tudnák fenntartani a 3%-os növekedési ütemet és ez nem csak a jövőre, hanem a múltra is igaz volt!

2.a Hogyan akarják a UKIP féle szélsőjobbos mozgalmak interálni az orbán JOBBIk féle fasisztoid uszítás politikai marketing gyakorlatát, ha egyszer az ingatlanpiac meg a nyugdíjkassza, meg a megnyitott bankszámlák száma meg az autóvásárlás stb stb. nem élne meg ennyi új szereplő nélkül?

Fajankó 2016.01.17. 14:31:56

"A mai helyzet tele van jól kiérett kilátástalanságokkal."
"... torálisan elkopott."

...ez most így ebéd után...

kardio1 2016.01.17. 15:44:24

@adg: én is hasonlóképpen érzek és gondolkodom. Az itteni közélet is nagyon erősen foglalkoztat. Egyébként abban is igazad van, hogy itt sokaknak, ha nem is mindenkinek, megvan a maga nunukeje. Meg aztán én is mást hallok otthonról, mint amit az indexen lehet olvasni.

kardio1 2016.01.17. 15:53:23

@Saman: a keretalkotast meg civilgyilkos zsákmányszerzo partcsurhet kihagytad a szösszenetedbol :-)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2016.01.17. 18:24:22

Csak szerintem elképesztően gagyi ennek a blognak a kinézete...? Jobban odafigyelhetnétek a dizájnra.

Barkalot 2016.01.17. 18:24:22

Nem csoda. Mi a faxért érdemes még Magyarországon maradni?

2016.01.17. 18:46:13

@adg: Vannak emberek, akiknek rossz a közérzetük, ha nem nyilatkoztathatják ki, hogy éppen, aktuálisan kit utálnak. Lépj túl rajta...

Barkalot 2016.01.17. 18:49:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Nem védve ezt a tetű kormányt, de Mo-n a bruttó fizetés is alacsony. Még ha 0 elvonás is lenne, akkor is marha gyenge még a bruttó bér is. Miért?

fhdgy 2016.01.17. 19:04:44

@Tomi9046: Az egyik legjobb blog! Én nem a külcsín teszi a blogot, hanem a belbecs!

2016.01.17. 19:34:35

@Barkalot: "0" hozzáadott érték.

j311 2016.01.17. 20:21:41

Van aki még csodálkozik azon hogy elhúznának a fiatalok?
Ha vezérünk és pártunk gondol egyet, akkor előbb módosítanak törvényt, mint ahogy kitalálták. Ha kell nekik valami, akkor elveszik. Ha nem tetszik nekik valami, akkor eltiporják.
Akar ebben bárki is élni, aki nem párttag és bólogató talpnyaló?
De még ha az is, akkor sincs biztonságban, lásd Simicska.

¿Qué tapas hay? 2016.01.17. 20:21:48

Nagyon klassz ez az összefoglaló, csak úgy vélem, hogy a TÁRKI-elemzésből jövőre vonatkozó trendeket nem igen lehet megállapítani. A 2015. októberi zárás miatt igazából a 2015. év nyugat-európai "társadalmi változásait", illetve hatásukat még az elemzés nem mutatja. Persze ez nem az elemzők hibája.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:14:14

@nyuszigonosz: úgy tudom, hogy gyakorlatilag a hivatásosakról is szakad le a bakancs, nem nato-szabványosak a fegyvereik, nem fizetik ki őket időben és rendesen. talán itt kéne kezdeni. meg befejezni. komolyan, mi lett ebből a fideszes "hippi" bandából. remélem, én nem fogok így meghülyülni "öreg" koromra....

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:33:03

@fhdgy:
az én korosztályomból a fiúknak mg kellett volna menni, de senkit nem ismerek, aki tényleg ment volna. mindenre szereztek orvosi papírt, volt, aki homoszexuálisnak vallotta magát, vagy beiratkozott még három másik szakra. az öcsém az utolsók között volt, akiket behívtak, és mennie is kellett volna, mert nem vették fel főiskolra első nekifutásra, ő egyszerűen lekukázta a nemtomén milyen büntetőjogi következményekkel fenyegető papírt (én is olvastam pedig), és ennyi volt.
minden tiszteletem a hivatásosaké, akik tényleg ezt szeretnék tisztességesen és emberi körülmények között csinálni - ne érts félre véletlen se. de ez így egyszerűen totál nonszensz lenne.

fhdgy 2016.01.17. 21:42:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Nem tudom, hogy mit lehetne véletlenül is félreértenem? Igaz, voltam hivatásos, 1977 és 1982 között, de saját kérésemre leszereltem. Össze-vissza beszél führerünk is, most azt mondja, hogy nem lesz! A sameszait ráuszította a témára, mintegy kisérleti léggömb eregetés, hogy felmérjék a terepet. Az elterelő hadművelet most az, hogy nem lesz! Ezt ismerjük már, a vasárnapi boltzárnak is pont ez volt a menetrendje!

Én azt sem hiszem el, amit kérdeznek!

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:48:09

@adg: namost nálunk is fideszes a fél család. vagy az egész. el nem hinnéd... olyan szinten zsebretették a médiát hogy lassan már bármelyik csatornára kapcsolsz, olyan híreket nem fogsz hallani, hogy a pedagógusok decemberben nem kapták meg a fizetésüket a KLIK hibája miatt, vagy a győri kórházban a 13 sebészből felmondott 12. egész kényelmes kis párhuzamos valóságot teremtettek maguknak és egymásnak.
én egyébként azért követtem a főcímeket legalább kintről is (most sincs idő sokkal többre, de pl az oktatással kapcsolatos dolgoknak utánaolvasok), hogy egyszerűen értsem, miről beszélgetnek az emberek online. nem akartam nem érteni a félszavakat. volt egy idő a legelején, pár év is tán, amikor semmit nem olvatam, se mayarul, se Magyarországról, és akkor fejbekólintott ez, hogy nem jó, érteni akarom a félszavakat. nemcsak a Petőfit meg a mittomén, hanem a simicskázást meg a társait is.

fhdgy 2016.01.17. 21:53:38

@Dragonlady (Bp, Hun): Ha nem csal az emlékezetem, akkor nem túl régen és itthon szültél. Még itthon is vagy?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:54:26

@fhdgy:
ezt szerettem volna mondani, hogy nem téged vagy a mai hivatásosakat akarnám megkérdőjelezni vagy leszólni. aki akar katonának menni, menjen, és fizessék, becsüljék meg.
szerintem is elterelő hadművelet, ahogyan a kövérék szinglizős faszsága pont karácsony előtt is az volt. biztos volt ott is valami sokmilliárdos lenyúlás éppen a háttérben. földárverések stb.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:59:25

@fhdgy: igen, itt vagyok, különféle okok miatt (vízum összefüggése a munkavállalással, a trópusi oltások egyéves kor előtt nem adhatók - a két fő ok), szenvedek mint a kutya mindenféle szempontból.

fhdgy 2016.01.17. 22:02:04

@Dragonlady (Bp, Hun): "...Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában..."

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 22:07:45

@fhdgy: nem lyen magasztos dolgok :-) utálom a hideget. és nyomaszt hogy ha akarnék se tudnék itt megélni valami tanári állásból, tehát innen kezdve kényszerek vannak. meg egy csomó más kisebb dolog is.

fidesz maszop dk egykutya 2016.01.17. 22:09:01

@Barkalot: akkor pont a duplája lenne a fizetés, erősen megközelítve az osztrák béreket.

girind1 2016.01.17. 22:09:11

Én már "idősen" kaptam egy jó álláslehetőséget, kihasználtam. Eddig úgy néz ki jól döntöttem. Errefelé a szaktudás és tapasztalat érték, otthon nem, már vénember vagyok a munkaerőpiacon.

Aztán a hócipőm is megtelt az erőszakos menedzser nyikhajokkal, akik a saját sz@..ukon kívül nem alkottak semmit, csak az életem keserítették. Ja és az elvárt túlórák kifizetetlenül, a beszólogatások prémiumként.

Teljesen mindegy milyen rendszer van otthon, amíg nem viselkednek az emberek kölcsönös tisztelettel egymás iránt, addig mindig is rossz lesz a hangulat.

Billy Pilgrim 2016.01.17. 22:09:27

@¿Qué tapas hay?: Meg amit az itthoni életbe véglegesen beleragadt okoskodók hisznek.

A napi 8 órában kommentelő hírfüggők világnézete egy dolog, de a másik 99,9% azt látja, hogy a szakközepes osztálytársa épp milyen nyaralásról meg új autóról pakol fel képeket a Facebookra, csak azért, mert ő Magyarország helyett a svédeknél vagy az angoloknál CNC-lakatos.

Ez dönt, nem az itthon ragadtak rettegése az ismeretlen csecsemőevő zombimigránsoktól.

fhdgy 2016.01.17. 22:18:06

@Dragonlady (Bp, Hun): Tényleg nem egy magasztos dolog, ha az ember a saját hazájában nem látja, hogy becsületes munkával meg tud élni!

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 22:30:21

@fhdgy: majd biztos lesz valaki jótét lélek, aki elmagyarázza, hogy hülye vagyok, ha a nettó 110 nem elég nekem :-/

fhdgy 2016.01.17. 22:35:33

@Dragonlady (Bp, Hun): Korábbi hozzászólásodban írtad, hogy a fél család fideszes. Ők legalább "értik", hogy miért nem tudsz nettó 110-ből megérni?

fhdgy 2016.01.17. 22:54:54

@fhdgy: természetesen megérni=megélni

adg 2016.01.17. 23:10:39

@Dragonlady (Bp, Hun): igen erdekes kerdesek ezek. A teljesen keziiranyitott mediaban szarnyra kap egy hir, termeszetesen a nepszavaban, hol mashol, amit az egesz elnyomott media atvesz, zeng tole az internet, a hataratkelon is tobben hirdettek.
Igaz, nagyon hamar megjelenik a cafolata is, de az valahogy nem lesz annyira virulens, pedig ha en lennek a kormany, amelyik teljesen elnyomja a mediat, akkor pont az eredeti nem jelenne meg, vagy ha megis, akkor tizszer akkora erovel nyomnam a cafolatot. Egyedul babette emlitette itt, hogy a hir nem igaz, pedig legalabb otszor olvastam mar.
Es en meg csak otthon sem vagyok.
24.hu/belfold/2016/01/13/felmondtak-a-gyori-korhaz-sebeszei/
Ez csak egy, szamos helyen megtalaltam.

(Kis kitero. Valamelyik korabbi valasztas elott felrolpent a hir, hogy orban ugy megverte a feleseget, hogy korhazba kellett vinni. Kampanycsnd elott kozvetlenul. Erre orban a felesegevel megjelent valahol, nyilvanvaloan nem volt korhazban. Erre kiderult, hogy ez kampanycsend sertes, es ez lett a hir, nem is a veres. Amugy a tema azota is millioszor elojon, hogy a kis aggressziv duce veri az asszonyt, meg szanatoriumba kell zarni neha meg a tobbi. Ebben a borzasztoan elnyomott mediaban. Probalna meg egy ujsag egy igazi diktaturaban ilyen hirt leadni. A szerkesztonek meg a szulofalujat is kiirtanak)

Szoval en keszseggel elhiszek mindent, csak van bennem egy egeszseges ketkedes, ha olvasok valami nagyon zoldet, es erdekel a tema, akkor kicsit utanajarok.
Mar amiota visszaemlekszem, mindig az volt, hogy barmilyen negativ hir azonnal tenykent volt elfogadva, es minden pozitiv hazugsagkent. Azert ennyire nem fekete feher a vilag, sosem ertettem ez. Bar az elmult napokban megtudtam, hogy fogalmam sincs semmirol, meg naiv vagyok.

De nem ez volt a problemam, mert tenyleg szivesen beszelek politikarol is, a gond az, hogy rogton azzal inditva, hogy lenacizzuk akirol beszelunk, valahogy nem teremti meg az ertelmes vita alapjait. Ebbol csak a szokasos naci-komcsi anyad-tied stilusu vita lehet, az meg mit er. Es ha ez zavar, akkor fuhrerhivo vagyok. Erted? Ez a baj, vagy velejeig utalod mint a pestist, vagy fideszbuzi vagy. Az nem is opcio, hogy picit is foglalkozz a kerdessel, es eszrevedd, ha valami esetleg ok, nem csak a hibakat, vagy ugyanez a masik oldalra, vagy a tobbire. Teljesen ertelmetlen igy az egesz, max ugy lehet rola vitazni, mint barmelyik pol forumon.

Ez kb olyan vita, mint a "nekem van igazam, aki mast gondol az nyilvan fasz. Kinek van ellenvetese?"

Nem tudom, erzed-e, mire akarok kilyukadni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 23:25:51

@adg: akkor zt benéztem. még nem ért el hozzám a cáfolat, most egy hete sűrűek itt a dolgok. sajnálom, hogy hlyeséget hoztam fel. a tanárok fizetéséről szóló hír igaz. vagy akkor általánosságban az egészségügy állapota, vagy Sándor Mária tiltakozó akciója, vagy amket az anyukás facebook csoportokban írnak emberek a Heim Pálból élő egyenesben.
érteni értelek, igazad is van, a trutyiba én se megyek bele, amit írtam, tartom, hogy a közmédiából propagandatévé lett.
@fhdgy:
azt mondanák kapásból, hogy a szocik alatt is ez volt, és az már mindegy, hogy én azoktól is ugyanígy lábrázást kaptam. az oktatást ráadásul mindkét oldal csak szétverni tudta eddig, pont azzal, hogy átgondolatlanul és egyeztetések nélkül mindenki megcsinálja hűbelebalázs a változtatásait minden kibaszott kományzati ciklusban. de az némely embereknek már magas, hogy lehet mindkettőt utálni.
amikor karácsony után pár nappal előszedtem a kövér beszédet, azt a népesedésit, odáig mentem le, hogy oké, a politikusok aggódjanak a demográfia miatt, és kérjék számon a szaporodást (valamilyn szinten), de ne csak a nőkön akarják leverni, hanem a családokhoz, a párokhoz, a férfiakhoz is szóljon a szöveg, olyan szinten le lettem ugatva, hogy összevissza beszélek, hogy ha nem lett volna mínusz ötszáz fok és persze nem lett volna mellettem a gyerek, akkor bakker kiszálltam volna a kocsiból valahol Vecsés alsó és Lábretekpuszta között és inkább gyalog jövök haza. (nem elég erősek az elveim, tudom.)

fhdgy 2016.01.17. 23:43:43

@Dragonlady (Bp, Hun): Győri orvosok esete tényleg elkapkodott volt, bár nem alaptalan, és ez kiváló indok volt, hogy ezer esettel szemben, amikor igazat írnak, most azt kiabálják, hogy lám hazudnak!

A második részhez: maximálisan megértelek, aki megtapasztalt egy emberibb világot, már nem lesz dróton rángatható bábú! Aki meg nem lát tovább az orrahegyénél, nem is érti a problémát.

Én is ezzel küszködöm, annyi különbséggel, hogy nincsek anyagi promlémáim ( még, de remélem nem is lesz ). Én már idegen vagyok a saját hazámban. Az én esetemben sem értik, hogy miért nem akarok droid lenni.

Hiába magyarázom, hogy én már láttam egy emberibb világot és nem vagyok hajlandó visszasüllyedni.

Azt látom, hogy neked is, nekem is egy választásunk maradt: itt hagyni ezt a bagázst. Én már nem tartozom senkiért felelősséggel, csak emberibb körülmények között akarom leélni a maradék életemet, neked még nagy feladatod van, tiszta szívből sok sikert kívánok hozzá, egy droid mentes világban!

adg 2016.01.18. 00:57:22

@Dragonlady (Bp, Hun): akkor nem teljesen ment at megsem, bocs, koran van meg. Egy szoval sem alltiom, hogy minden jo otthon es a fidesz fasza.
Az ossz problemam annyi, hogy ne azzal inditsunk egy beszelgetest, hogy aki picit is mast gondol, az orbanhivo. Mert ez nem vezet sehova.te is irtad, hogy siman lehet tobbet is utalni egyszerre. Pont erre gondolok. Ennek kiegeszitese az, hogy nem latjuk teljesen binarisan a kepet, es eszrevesszuk, hogy ez meg ez a lepesuk hulyeseg, ennek meg van azert valami ertelme, es nem helybol mindent mindeg elutasitunk egy fasisztazas kereteben. Sot, esetleg meg is beszelhetjuk, ki hogy latja az adott kerdest, mert meg az is lehet, hogy nem en latom jol.
Most nyilvan nem a tanarok keso fizeteserol van szo, de pl a csok-kal kapcsolatban azert volt egy kis egesz ertelmes vita par napja.

A kozmedia meg egy vicc, mindig is szocso volt, es az is marad. Ennek megfelelo is a nezettsege. A kozmedia fuggetlensegeert valo aggodas egy tipikus ellenzeki sport, azok aggodnak most, akiknek teljesen kiegyensulyozott volt balo-bolgar-kalmanolga-nemeth-gyarfas stb. Majd a kovetkezo kormanyvaltaskor meg a fidesz fog aggodni, figyeld meg. Csak jo ideig nem lesz ugye kormanyvaltas, mert az ertelmes alternativa helyett az ellenzek a sajat maga szopatasaval es idiota huhogassal van elfoglalva.
Amugy a magyarnal joval komolyabb kozszolgalati csatornak is mutatnak neha furcsa jeleket, pl a bbc is behasalt parazor amikor ugy kivanta az erdek. A magyarrol meg szerintem mindenki tudja, hogy csak a megfelelo hirek jelennek meg benne.

Kvikveg 2016.01.18. 06:32:38

@fhdgy: Szingli ado: az is jo kerdes, hogy lenne-e korhatar, vagy ozvegy anyam is adozhatna? Engem jo esellyel eluldozne amugy. Kivancsi vagyok eppen mit sunyulnak el mikozben errol beszelunk.

2016.01.18. 10:32:04

@Kvikveg: Mo.-n szinte nincsen olyan nap, hogy ne lenne valami gumicsont. Az átlaghülyemagyar ilyenkor természetesen megossza azonnal fészbúkon, irl pedig azonnal a közbeszéd tárgyát képezi. A menekültáradat pár hónapig egészen jól kitartott, de már ugye a lendülete sincsen meg (azért még a tv2-n megy a meg kell védeni az országot reklám). :))) Mindig be kell dobni valamit a közbeszédbe és a médiába, nehogy az emberek túlságosan sokat gondolkodjanak azon, hogy pl. miért rohad szép lassan szét az ország. Tematizálni a közbeszédet, plusz oszd meg és uralkodj. Ennyi.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.18. 16:17:53

Elakarnak menni. Mi ebben a meglepő? Az a meglepő ha valaki nem akar.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.18. 20:42:50

@adg:
simán egyetértünk, csak nekem hézagos az összefüggő gondolatokat és mondatokat generáló tápegységem :-)
Orbánéknak is vannak olyan húzásai, amikkel egyetértek. és kivagyok ettől, hogy ha valaki mondjuk Orbán hívő, vagy Gyurcsány fan, akkor az illető minden tettét és szavát meg tudja magyarázni, hogy az miért volt jó, és képtelen végiggondolni, hogy nahát, én Orbán fan vagyok, de most mégis hülyeséget mondott az ürge.
média ügyben pedig nálam most aligahenm állandóan akasztja ki a biztosítékot a nyilván sok munkahelyet generáló és jó sokba kerülő mindenféle kormányzati sikerkampány összes plakát és stb megjelenése, miszerint Magyarország jobban teljesít és hozzzá a mindenféle részletek. mintha kampányidőszak lenne. mérhetetlenül irritál az az arrogancia, amivel torzítják a statisztikákat, és hopp máris eltűnt félmillió mélyszegénységben élő ember, stb. tehát még csak nem is azt mondják, hogy igen, van ez a probléma, és perpill ezt meg ezt tudjuk tenni a megoldása érdekében, hanem kvázi letagadjuk a pproblémának még a létezését is. meggyőződésem, hogy némelyik elszédültebb fideszes vezér fejében ez tényleg működik is, ő is elhiszi, hogy tényleg így van - ehhez szerintem már valamilyen szinten pszichopatának kell lenni.
na ennyit erről, bocs, nem igazán rád válaszoltam, csak szokás szerint mondom, ami erről eszembe jutott. szerintem értjük egymást.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.18. 20:48:57

@Praliné.:
oké, belenyúltam. de az gondolom tagadhatatlan, hogy százával menekülnek az orvosok.

blackhairlady 2016.01.20. 01:21:48

@Kvikveg: anyukad nem single hanem ozvegy. A single ebben a jelenteseben arra vonatkozik aki sosem volt hazas.

2016.01.24. 17:54:39

@BircaHang Média: A közvetlen ok szerintem a remény elvesztése. Elfogy a türelem, elfogy a remény arra, hogy valaha is javulnak a körülmények Magyarországon.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása