Alighanem a legbosszantóbb dolgok egyike, amikor az ember megpróbál mindenre gondosan felkészülni, megtudni minden lényeges dolgot, nehogy valami gond adódjon. Persze a bürokrácia malmai néha furcsán őrölnek, pláne, ha a helyzet is bonyolultabb az átlagosnál. Igen, ma ügyet intézünk, méghozzá Skóciában és Magyarországon. Zita története következik.

Neked is adódtak határátkelőként nehézségeid a hivatalokkal? Vagy éppen a kellős közepén vagy egy nehéz ügynek? Írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

„Párom és én Skóciában ismerkedtünk meg, majd gyermekünk született és össze is házasodtunk, szintén Skóciában, házasságunkat későbbiekben Magyarországon anyakönyveztettük.

Már lányunk születése előtt elkezdtünk érdeklődni a londoni magyar konzulátuson telefonon az időpontokról, foglalásról, anyakönyvezésről, stb., illetve a honlapjukat csak én magam legalább ötször átolvastam, mely információk vonatkoznak a mi esetünkre.

Elkezdtük összeszedni a dokumentumainkat, felkészülni. Későbbiekben többször is érdeklődtünk telefonon, mert tudtam, hogy amit szeretnénk, nem lesz egyszerű, mert elvált voltam és tisztában voltam azzal is, hogy kellenek majd a válási iratok is. Ezért pontosabban szerettem volna tájékozódni, nem egy automatától, hanem emberi hangtól, de mindinkább lerázni próbáltak.

Londoni gondok

Abban az időben úgy lehetett a londoni magyar konzulátusra telefonálni, hogy csak egy megadott napon lehetett hívni a megadott telefonszámot egy vagy kettő óra hosszáig.

Pár email-váltás után kaptunk is időpontot még abban az évben (amely csak később válik fontossá, hogy miért), de nem tudtunk elutazni anyagi okok miatt. Szülési szabadságon voltam, kevesebb volt a bevételem, csak a párom fizetésére lehetett számítani, de az erre a londoni kiruccanásra nem lett volna elegendő. Ismerősünk nem volt Londonban, ahol „elcsövezhettünk” volna egy pár hónapos babával.

Aki külföldön él az tudja, hogy milyen egy konzulátusi időpontra megjelenés, főleg ha távolról kell odautazni (jelen esetben az ország északi részéről kb. 750-850 km), számos procedúrát von maga alá: parkoló, ha autóval megyünk, tömegközlekedés ismerése, idegen hely, sorolhatnám.

Mindemellett elvárják a pontos megjelenést, mert ha nem, akkor várhat az ember több hónapot is, és a költségekről ne is beszéljünk. Nem beszéltünk még arról sem, hogy babakocsival sem egyszerű mindenütt a közlekedés.

Addig volt minden rendben, míg végül semmi sem

Gyermekünk 2012 nyarán született és fontos lett volna a születésétől számítva egy éven belül beadni az anyakönyvezést, mert mint utólag kiderült, az apai elismerő nyilatkozatot a gyermek születésétől számítva csak egy éven belül fogadják el.

Azzal tisztában voltunk, hogy kell apai elismerő nyilatkozat, de azt nem tudtuk, hogy a gyermek születésétől számítva egy éven belül be kell adni. Senki nem figyelmeztetett, pedig többször is írtunk, hívtuk a fent említett hivatalt.

Végül kaptunk számunkra is megfelelő időpontot 2013 szeptemberében (a születéstől számítva egy évre és kettő hónapra). Átvették a kérelmünk, megjegyezték, hogy minden rendben van. Egy hónappal később hívtak a konzulátus dolgozói, hogy minden rendben van. Azután eltelt három hét és megint hívtak, hogy semmi sincs rendben.

A sokkoló hír

Közölték velünk, hogy a gyermekünket a volt férjem nevére írják, a volt férjemet írják be apának a születési anyakönyvi kivonatba, az ő vezetéknevét fogja megkapni, csakis így készülhet el az útlevél és minden okirat a magyar törvények értelmében. Mondanom sem kell, hogy sokkot kaptam a hír hallatán.

Mivel nem egyeztünk ebbe bele, aláírattak velünk egy papírt, hogy visszavonjuk a kérelmünk, a díjat meg visszafizetik, mintha semmi se történt volna. Természetesen a hivatal mossa a kezeit, mert nem volt teljeskörű tájékoztatás a részünkre, holott felhívtam a figyelmüket arra, hogy elvált vagyok és csodálkoztam is rajta, hogy a válási papírokat nem kérték el, amikor ott voltunk személyesen az irodában.

Több emailt is váltottam az akkori konzullal, amire nem vagyok büszke, mert mint egy anyaoroszlán próbáltam küzdeni a jogainkért, gyermekemért, de csak egy mondat csengett a fülembe, amit a konzul írt egyik levelében, hogy menjek a magyarországi bíróságra és ott idézem: lobogtassam a papírjaimat - persze én voltam az értetlen!

Amit nem vettek figyelembe

A válásom és a gyermek születése (fogantatási idő) között nem telt el az a bizonyos idő (több, mint 200 nap), és így a magyar törvények értelmében a volt férjemre anyakönyvezték.

Nem vették figyelembe, hogy a törvénynek kettő része van: A és B, azt sem vették figyelembe, hogy a volt férjem elköltözött UK-ból, amit iratokkal igazolni tudtunk, akitől csak gondolatátvitel formájában lehettem volna állapotos 3000 km-ről.

Azt sem vették figyelembe, hogy ki volt az anyával a fogantatási időtől számítva és az előtt, illetve hogy ki volt az anyával a szülésnél és a születés utáni időszakban. Mintha megszűnt volna létezni a törvény második fele csak az első, és azt egyszerűen ránk erőszakolták. Utánajártam, hogy más európai országokban is volt ez a törvény, de már eltörölték.

Ügyvédet kellett fogadnunk, de még az ügyvédünk sem tudta megmondani, hogy ennek mikor vagy hogyan lesz vége.

Több bírónak, bíróságnak is írtam, kértem a véleményüket, gyámhivataloknak, ügyintézőknek, doktori címmel ellátott egyéneknek még az Emberi Erőforrások Minisztériumába is írtam, mindenki csak kertelt, senki pontos választ nem tudott mondani, lepasszoltak.

Pedig az ügyintézők közül volt egy, aki az ügyem olvasatán nagyon szeretett volna velem kapcsolatba lépni és segíteni, de hivatalból nem tehette meg! Persze utólag kiderült, hogy mennyire szurkolt nekünk a távolból ismeretlenül.

Belépnek a skót törvények

Mindenki figyelmen kívül hagyta, azt a törvényt, ami a skót anyakönyvi kivonaton szerepel, egy 1965-53-3-as és 53-1-es skót törvény mi szerint az anyakönyvi kivonaton szereplő adatokat nem lehet átírni, megváltoztatni, mert az büntetlenül nem marad.

Sőt még az Országos Fordítói Iroda is úgy fordította le az anyakönyvi kivonatot, hogy az apróbetűs részeket nem fordította le. Erről bizonyíték is van, ott hever valahol a KEK KH-nál. Ennek ellenére átírták a magyar törvényeknek megfelelően.

Akkor ebből adódóan meg szeretném kérdezni, hogy állami szinten megy az okirathamisítás? Akkor most a magyar bürokraták közül melyik becses személy fog börtönbe vonulni a skót törvények alapján, amelyet a skót anyakönyvi kivonaton ír és érvényben van? Költői kérdés volt...

Persze, hogyha magyarországinak akarom tudni a gyerekem, világos, hogy a magyar törvények szerint kell eljárni. Később kiderül, hogy megérte-e, de az egy másik történet lesz.

Az ügyvédünk javaslatára a volt férjem nevére kellett anyakönyveztetni a gyermekünk, majd azt bírósági úton megtámadni (közös megegyezéssel) és újra anyakönyvezni.

A bíróság nem engedélyezte, hogy külön-külön menjünk a bírósági meghallgatásra, mindannyiunknak személyesen, egy időben kellett megjelenni, gyermekkel.

Fel kellett adni skóciai életünk

A gyermekünknek viszont csak ideiglenes útlevelet adtak, ami egyszeri beutazásra szól csak. Mivel azt sem tudta megmondani senki, hogy meddig kell Magyarországon maradni, és mikor lesz ennek vége, fel kellett adnunk a skóciai lakásunk, életünk, munkát, mindent és haza kellett költöznünk.

Hazajönni se volt hova, először, ez később megoldódott. Végül is a lányunk adókártyáját küldték meg legelőször! Csodás, végül is semmit nem lehet kezdeni csak egy adókártyával. Kettő hónap volt a személyi igazolvány, egy hónap az útlevél, és négy hónap a tb kártya.

A skót anyakönyvezetőnél fél órát töltöttünk és tíz fontot fizettünk, senki még csak meg sem kérdőjelezte ki a törvényes apa. A magyar esetben összes költség körülbelül három millió forint volt és kettő és fél év!

A UK-s útlevelet nem tudtuk kiváltani gyermekünknek, mert nem ismerték el az anya 7 éves tartózkodását, ahhoz fellebbezni lehetett volna ügyvéddel, az apának akkor még nem volt meg az ötéves tartózkodása.

Végül is Magyarországon éltünk a bírósági ügyünk után egy évet, de visszaköltöztünk Skóciába, miután mindent hivatalosan elintéztünk.

Edinburghban is van magyar konzul, de hitelesítésen kívül semmi mást nem vállalt abban az időben, amikor nekünk kellett volna a segítség. Voltunk az edinburgh-i magyar konzulnál: idős ember volt, magyarul nem tudott (nem baj, mert mi tudunk angolul, csak sok más magyar nem biztos, hogy tud), nem tetszett neki, hogy gyerekkel mentünk, mert túl hangos volt a gyerek illetve nekem kellett figyelmeztetnem a konzult, hogy rosszul töltötte ki a papírjainkat és megköszönte, hogy szóltam, mert ez a londoniaknak biztos nem tetszett volna.

Az eljárás lefolytatásánál senki sem kérdezte meg, hogy nekünk van-e erre pénzünk vagy mire számítsunk egyáltalán. Minden „útközben” derült ki, a költségek is. Végül kettő és fél évig nem jöhettünk haza Magyarországra.

Szándékosan nem írtunk neveket, pontos dátumokat, pedig minden részlet megvan.

Természetesen azóta a törvény is módosult, a konzulátusokon is már más az eljárás ilyen vagy ehhez hasonló helyzetben, remélhetőleg emberibb, mint amin mi keresztülmentünk.”

(Fotó: flickr.com/Christian Schnettelker)

A moderálási alapelveket itt találod.