oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. november 30. 06:47,  Kérdőív: mennyit utalnak haza a határátkelők? 249 komment

2015. november 30. 06:47 Határátkelő

Kérdőív: mennyit utalnak haza a határátkelők?

Nem keveset, a Központi Statisztikai Hivatal nemzeti számlái szerint a külföldről kapott munkajövedelmek tavaly elérték a 920 milliárd forintot. Ez első pillantásra sem kis összeg, de ha tudjuk, hogy 2013-ban 43, 2012-ben viszont 236 (!!!) milliárd forinttal kevesebbet utaltak haza a külföldön dolgozók, akkor nagyjából már sejthető, mekkora rekordról van szó.

penz_taxrebate_org_uk.jpg(Fotó: TaxRebate.org.uk)

A mai posztban ennek kapcsán egy 10 kérdésből álló rögtönzött kérdőívet tárnék elétek (nem az én ötletem volt, hanem Pamuté, aki a döntő részét össze is állította), amiben ha van kedvetek, megpróbálhatjuk kicsit közelebbről is megnézni, mi áll a KSH adatai mögött – természetesen nem reprezentatív módon.

Mielőtt azonban belevágnánk, elmondanám, hogy az így Magyarországra érkező összegek már a gazdaság 3 százalékát adják. A kivándorlás gyorsulásával párhuzamosan ugyanis a hazautalások összege is nő, nem is akármilyen ütemben.

A 920 milliárd forint azért kérdéseket is felvet. Például azt, hogy ha elfogadjuk a leggyakrabban emlegetett adatot (300-400 ezer fő) a határátkelők számáról, akkor átlagosan 200-250 ezer forintot kellene félretenni havonta, ami azért elég sok.

A másik lehetőség, hogy nem 300-400 ezer magyar él és dolgozik külföldön, hanem ennél jóval több (hiszen azokról még nem is beszéltünk, akik mondjuk Ausztriába ingáznak és nem utalják a pénzt).

Érdekes egyébként, hogy a történelmi csúcs ellenére az utalások dinamikája lassul, aminek a magyarázata akár az is lehet, hogy egész családok kezdtek el áttelepülni Nyugat-Európába, így már nincs miért pénzt utalni Magyarországra.

Jöjjön tehát ez a rögtönzött kérdőív, ami előtt szeretném ismét leszögezni, hogy nem profi munkáról van szó, hanem kíváncsiságról, éppen ezért azt kérném, hogy csak azok töltsék ki, akik külföldön élnek, vagy ingáznak.

Értelemszerűen az eredményeket is az ennek megfelelő fenntartásokkal kell kezelni, hiszen szó sincs tudományos igényről. Ugyanakkor a magam részéről hiszek abban, hogy támpontokat, tendenciákat meg tud mutatni, és már ez is valami.

Tehát:

Köszönet a bizalomért, természetesen amennyiben valami kimaradt volna, azt szívesen pótolom (kérdést nem tudok lecserélni vagy bővíteni, de új kérdést tudok hozzáadni.)

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr738125910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jewel79bp 2015.11.30. 16:46:45

@pamut: Szerintem sokan vagyunk, akik az otthon maradt lakás törlesztőjét utaljuk haza.. kilépni nem tudok a hitelből, mert végtörleszteni nincs pénzem.. a hitelt felvettem 20 évre, még 10 hátravan. Eladni a lakást most nem lehet, kevesebbet kapnék érte, mint ami még hátravan a hitelből. így jobb híján havonta utalgatok.

Herr Géza 2015.11.30. 16:47:09

@pamut:
"...ők gondolom mérnökök vagy orvosok lehetnek." :D
Hát akkor képzeld el a mérnökorvosokat.... :))))))

"...azt pl. furcsállom hogy közel 50% egyáltalán nem utal haza senkinek, ennél kevesebbre számítottam."
Én minimium 50%-ot tippeltem. Már eleve a családosok miatt is (gyerek nem utal, a két szülöböl/házaspárból valószínüleg szintén nem utal mindkettö).
Mi családosan vagyunk kint, szüleink nem élnek, hitel (már) nincs. Nem utalunk. Hova, kinek, minek?
Ugyanakkor: nyilván sokan nem keresnek annyit, hogy utaljanak,
Sokan meg megtehetnék, de mégsem, mert más a prioritás.

Ugyanannak a ténynek mennyi oka/magyarázata lehet.... Kérdés csak az, hogy honnan nézzük, vagy inkább mit akarunk belöle kihozni.
Simán a félig tele-félig üres pohár esete ugrik be.

Herr Géza 2015.11.30. 16:48:51

@Zoole[uk]: Nálam is. Mármint nálam is a te neved sárgul ki... :D Most akkor mi vaaan ???

Herr Géza 2015.11.30. 16:51:33

@pamut: Pedig mit összegondolkoztam rajta, hogy ha nem utalok, akkor az hány %-a a fizumnak... :D

SzZoole 2015.11.30. 16:53:37

@Herr Géza: tolem kerded,en gyogyos vagyok

2015.11.30. 16:55:46

@Praliné.:
A helyzet az, h nem kotelezo bejelenteni, de ha elmulasztod, akkor utolag kiszamlazzak a be nem fizetett tb-t. Szamos ismerosommel megtortent meg jo par eve, amikor ezek a dolgok nem voltak annyira a koztudatban. Volt, aki 3 honap utan, volt aki 1,5 ev utan kapott csekket az oep-tol. Azt ne kerdezd, h mi alapjan talaltak rajuk, de elvileg meg tudjak nezni, h kinek a nevere nem erkezik befizetes es ha ki sem jelentkezett, de befizetes sem erkezik, akkor elvileg sajat maga utan kene fizetnie. Ha nem akarod fizetni (de kozben Mo-n elsz), akkor az kulon procedura.

Bal 2015.11.30. 16:56:07

@fhdgy: értem, ránéznek a számokra, és hirtelen rájönnek, hogy diktatúra van. Addig tök jól elbújt, de akkor hirtelen mindenkinek leesik a tantusz. Mondjuk akkor azt is le fogják vonni, hogy a k-európai országok közel mindegyikében diktatúra van, mert a legtöbből még többen vándoroltak ki.

Szerintem fuss neki még egyszer ...

Herr Géza 2015.11.30. 16:59:38

@Zoole[uk]: Ja várjál má', hát neked még bazinagyautód is van... Akkor végem, mert feljebb elszóltam magam ....
Hogy leszek öngyilkos??? Választhatok?
:)))

Fajankó 2015.11.30. 17:01:59

@A nagy kékség:
"Szerinted ilyen jövőről álmodoznak az emberek?"

Rövid távú, kedvező kamatozású hitelre egy fajin kockaházat Olaszliszkán.

SzZoole 2015.11.30. 17:02:54

@Herr Géza: majd a barataim elmondjak Es ha nem erted akkor majd szemleltetik is neked,hogy megertsd

Bal 2015.11.30. 17:03:24

@tsabus [UK]: az FDI és az állampapírpiac nagyon más. Hosszú távú hozamvadászok, azaz klasszikus befektetők ezek pl.:

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/evek_ota_nem_tortent_ilyen_menekulnek_a_kulfoldi_befektetok_magyarorszagrol.222442.html

(Ez a mostani csökkenés amúgy erősen pozitív, mert a külföldi kitettség az egyik legnagyobb kockázati faktor egy állam finanszírozásában: ha a forint összeomlik, ezek a szereplők pánikszerűen szoktak menekülni, bedöntve mindent, mint 2008-ban.)

pamut 2015.11.30. 17:08:03

@fhdgy: Örülök hogy ilyen lelkes vagy, az aláírások nyilván össze fognak jönni, de nagy illúziókba ne ringasd magad. Az EU egy remek dolog, sok dologban nagyon jól működik, másokban meg rosszul vagy sehogy se. Speciel abban hogy az elkanászodott tagjait visszapofozza a demokráciába, ebben teljesen impotens. Mondjuk ennek eleve inkább belső igényből kéne fakadnia minden országban, szóval nem is nagyon lehet az EU-ra mutogatni. Az EU-s bürokrácia évekig el fog tökölni vele, pár politikus odamondogat majd, konferenciáznak párat, lesz róla pár újságcikk, akiket ez érdekel azok majd elolvassák és háborognak és ennyi. Érdemi döntés, nyomásgyakorlás nem lesz, erre az EU nem alkalmas, túl megoszott. A fidesznek meg kifejezetten jól fog jönni, mert tovább fokozhatják a "gonosz EU támad minket"-agybajukat, szóval ez is csak erősíti őket.

Bal 2015.11.30. 17:09:22

@pamut: én három olyan családról tudok a környezetemben, akik nemrég hazaköltöztek, és 30M feletti ingatlant vettek. Nem vagyok benne biztos, hogy ez annyira ritka.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.30. 17:11:42

@fhdgy:

Ez egy ultraliberális törpeszervezet akciója, teljesen lényegtelen. Pár hét, s nem is fogsz többet hallani róla.

pamut 2015.11.30. 17:12:44

@jewel79bp: Igen, ha jól sejtem a kérdőívben az a 30% aki a tartozásost választ klikkelte be, azok majd mindegyike ingatlanhitelt fizet, ahogy te is.

@Herr Géza:
Gyerek ne töltse ki a kérdőívet, ő suliban van, nincs is saját keresete, mit utaljon a zsebpénzt? :)
A szülőknél viszont elvileg simán utalhat mindkét szülő a saját szülei vagy testvérei felé, ha akar vagy ha szükség van rá, van kinek utalni.

fhdgy 2015.11.30. 17:14:48

@pamut: Igen, sajnos maximálisan osztom én is a félelmeidet!

De mi lenne, ha egyszer a sutba vágnánk a félelmeinket és teljes szívből, teljes erőből ki tudnánk állni valamiért???

Olyan lehetetlen ez? Nem, nem hiszem!

Hogy lehet az, hogy még el sem kezdtük és már a félelmek uralkodnak felettünk?

Ha győzni akarsz, az első és legfontosabb, hogy ne félj!

Bal 2015.11.30. 17:17:26

@glorianna: egyedül én próbáltam meg utánakotorni, és az én bizodalmam a folyamat során inkább nőtt mint csökkent. Úgy tűnik, van országokra lebontva rendes kimutatás, ami elég sok mindent elárul. A világbanki publikációk részletesen elemzik a különböző alternatív csatornákat amiket figyelembe vettek, pl. mobilos átutalások, money transfer szolgáltatások stb. Nyilván nehéz szándék szerint elkülöníteni a rezidensek utalásait, de összegszerűen bizony ki lehet mutatni egy nagy részét.

Ahogy leírtam, a megtévesztő itt az, hogy egy Németországba hétközben ingázó magyar mondjuk egymilliós fizetése egy az egyben a statisztikát növeli. Így jönnek ki a fejenként kétszázezres összegek.

Nem hiszem, hogy a számok mondjuk nagyságrendileg rosszak lennének. Inkább legtöbben mást értünk "hazautalás" alatt, mint a hivatalos definíció.

Herr Géza 2015.11.30. 17:22:10

@pamut: Bocs, kevertem a szezont a fazonnal. Én a cikk alapjául szolgáló statisztikára gondoltam természetesen.

Herr Géza 2015.11.30. 17:27:16

@Bal: "Ahogy leírtam, a megtévesztő itt az, hogy egy Németországba hétközben ingázó magyar mondjuk egymilliós fizetése egy az egyben a statisztikát növeli."

Bocs, de miért is?? Ha a magyar atyafi egy német cég alkalmazottjaként "ingázik", akkor az alapból német számlára kapja a fizuját. Ö csak a német kártyáját viszi magával haza (vagy a kint kivett cash-t) és abból garázdálkodik otthon. Hol lesz ez benne a statisztikában??

Herr Géza 2015.11.30. 17:32:23

@Herr Géza: Már csak azért is, mert az éppelméjü magyar, ha megteheti, nem akar magyar bankszámlát annak a kb. 62.500 különbözö jogcímü díjjaival együtt...

Bal 2015.11.30. 17:52:27

@Herr Géza: mert a statisztikák ezt beleértik és kész. Jogosan, mert nem reális, hogy az illető a jövedelmét a munkahelyén fogyasztja el, a családjának pedig a fizetés arányában lesz spending power-je, amihez tök mindegy, melyik országban kapta a jövedelmet.

Minden legálisan munkát vállalónál az adóhivatalnál pontosan nyilván van tartva, hogy az alkalmazott milyen státuszú. Tehát arról is tudnak ha az illető magyar rezidens.

Bal 2015.11.30. 17:57:50

@Herr Géza: ha technikailag érdekel, gondolom a német adóhivatal a Bundesbankon keresztül jelenti le, hogy X.Y. magyar lakcímű, magyar állampolgár ennél a cégnél Z euró fizetést kapott. A fizetése ilyenkor egy az egyben megy a hazautalásos statisztikába. Ha német bejelentett lakcíme lenne, akkor csak az menne bele, amit ténylegesen hazaküld.

Shanarey 2015.11.30. 18:12:36

Gumicsont nap a mai, sebaj lesz ez még így se.

Kimaradt a kérdésekből egy opció. Én a Csibém miatt fizetek, és gondolom nem én vagyok az egyetlen aki gyerektartás + egyéb apróságok miatt fizet.

A Magyarországi statisztika, megrendelésre készült, s mint ilyen olyan amilyen a megrendelője, vagyis hazudik. Ez a statisztika egy "siker sztori" a kormány szerint, mert milyen jó hogy sokan kinn dolgoznak. Érdekes hogy bizonyos munkáltatók a Pest megyei és a nyugati régióban ezt nem érzékelik. nekik ugyanis kellene a képzett munkaerő, de aki ér is a piacon valamit azok nagy része már nem forintban kapja a fizetést. Aki meg otthon maradt, az nem fog 5%-ért munkahelyet váltani. Na az a dolog pedig hogy mennyi az annyi, vagyis mennyien dolgoznak külföldön, és ebből mennyi a ténylegesen kinn élő én erről szeretnék egy "hiteles" statisztikát, de esélytelen. A kormánynak pedig nem érdeke hogy kiderüljön, mennyi is a kinn dolgozó Magyar, mert akkor a Magyarországon élő "hezitálók" csoportja is megindul

Shanarey 2015.11.30. 18:15:53

@Herr Géza:

Na igen a Magyar bankszámla, az egy külön rémtörténet.

gabors 2015.11.30. 18:43:00

@tsabus [UK]: nem egeszen igy van a bankok, pontosan tudjak hogy maganugyfeleik (nem cegek magan emberek) mikor kinek es mennyi penzt kuldenek (azt is tudjak hogy honnan es ki kuld nekik) foleg nyugaton minden szamlat nyilvantartanak nevvel USA-ban pl SSN szammal legalabb 10 eve inkabb 20 !!

Szoval lehet tudni eleg pontosan hogy mennyi magan utalas megy mondjuk Mo-ra Mexicoba, a Fulop szigetekre vagy Haiti-re vagy adott afrikai orszagba (bar oda sok penz megy maskeppen is)

Mivel a havala magyar viszonylatban nem szamottevo igy eleg pontosoan lehet tudni a magan viszonlatban bejovo penzt... tutti van aki hozza zsebben is de az a hibahataron beluli nagysagrend lehet... (itt persze csak a legalis penzekrol van szo foleg gondolom drug penzek es egyebb illegalis penzmozgasok is lehetnek)...

Amugy ezt sok evtizede merik OECD IMF es a hasonlok csak annyi az ujdonsag hogy most mar Mo is beleesik ezekbe a statisztikakaba... 10-20-30 eve ez nem volt merheto ... most mar igen ... es a kozel 1000 milliard forint mar nemzetgazdasagi szinten is szamit

gabors 2015.11.30. 18:43:08

@pamut: "Sokkal több embernek kell lennie kint, vagy pedig nagyon torzít a statisztika.

Szerintem 7-800 ezer között lehet az eddig kivándoroltak száma, 2-3 éven belül egymillióan lesznek kint. "

szerintem is ... en 25 vagyok "kint" de otthoni cimem megvan soha nem jeletettem be senkinek (foleg allamnak) hogy hol vagyok es mit csinalok.... mikor eppen otthon vagyok akkor megcsinalom a papirokat azt annyi... (hazai bankszamlat mar az elso ev vegen megszuntettem) ... es nem is utaltam meg penzt amit vittem/adtam az kp volt... de hiszek a szamoknak mint irtam ezeket evtizedek ota keszitik hozzaerto szakertok.. most ertunk el oda hogy Mo-i viszonylatba is szamottevo az osszeg ENNYIVEL is tobbet oszthat szet az orbani fidesz !!!

gabors 2015.11.30. 18:43:33

@maxval bircaman BircaHang Média: "Ez tévedés. Minden hazautalt pénz segítség az országnak. Eleve olyan hazautalás, melybol közvetlenül az állam nyerne nemigen van. Én legalábbis nem ismerek embert, aki adományt küldene a központi költségvetésbe...

Butasagot nem kellene ennyire hirdetni ezeket a penzeket 100%-ban elkoltik vagy megy be a kozosbe mint bevetel. Miert?

Azok akik hitelt torlesztenek nyilvan !!

Akik penzt kuldenek rokonnak csaladanak nyilvan azert kuldik mert szukseg van ra .... ezt is mind elkoltik minimum az AFA direkt bevetel de a tobbi is megy bele a gazdasagba (halottal olyanrol hogy GDP !!)

vanna orszagok amiknel a "remittance" mint olyan a legnagyobb bevetel !!! Mo- meg nem tart itt de 1000 milliard forint mar szamit.

Herr Géza 2015.11.30. 18:53:53

@Bal: A német bankszámlához kell német cím, ingázni meg Németországba roppant nehéz minden nap. Onnantól, hogy a polgárnak van német lakcíme se az itteni adóhivatalt, se a Bundesbankot (de a NASA-t sem :D) érdekli, hogy van-e mellette magyar címe (is). Szóval ilyet alapágon sem a Finanzamt, sem a Bundesbank nem jelent sehova sem.Ha technikailag érdekel...

©________ 2015.11.30. 18:59:52

@Herr Géza: nekem. csak nyugodtan.

:DDDD

©________ 2015.11.30. 19:01:35

@snygg panda: sokan pont hogy fizetik, hogy hazajöhessenek orvoshoz.

olyan nincs, hogy ne fizethesd itthon. ha valami trükköt tudsz, nyugodtan oszd meg velem.
(kivéve a szegénységi bizonyítványt)

Herr Géza 2015.11.30. 19:07:10

@Bal: Nincs már ilyen, hogy "magyar rezidens". EU polgárként csak az jelenik meg, hogy milyen állampolgár vagy. Pont. Az itteni lakcímeddel pontosan ugyanolyan adóügyi státuszba kerülsz, mint az itt születettek. Ha te M.o.-on "nem csinálsz semmit", akkor senki nem jelent rólad semmit M.o.-ra. Minden polgár adóbevallásában van olyan rovat, hogy "külföldön szerzett jövedelem/bevétel", ha ezt igennel válaszolod meg, akkor majd lesz/lehet adatcsere.

DieNanny CH 2015.11.30. 19:14:00

@pamut:

A saját pénzét költi el itthon - akkor, ha én a hitelemet törlesztem. az miért nem ugyanez a kategória?

.
Ami még eszembe jutott: Aki melltartóban/egy ismerőse által/borítékban postán feladva juttatja el a pénzt Mo-ra, az az összeg meg sem jelenik a bankok képernyőjén, tehát a kint élők közül 15 százalékot szintén ki lehet vonni - mármint, ha el akarjuk osztani, kb mennyi jut egy főre.

Bal 2015.11.30. 19:16:11

@Herr Géza: olvass jobban. Én is azt írtam, hogy ha van német lakcíme, nem jelent senki semmit. Csak ha utal, vagy mondjuk a kártyájáról költ.

Bal 2015.11.30. 19:20:57

@Herr Géza: igen, és ez hogy mond ellent annak amit írtam? Láthatóan nem érted.

Akkor leírom még egyszer, utoljára: a Világbank statisztikája szerint nagyon nagyszámú magyar van olyan, aki külföldön dolgozik, de magyar lakcíme van. Ők felnyomják az átutalások összegét, mert a teljes fizetésük nyomon beleszámít, és ez nyomon is követhető.

A rezidens nagyon is létező státusz, nézz meg egy kettős adóztatásról szóló egyezményt, én az angolt már kívülről tudom. Évi elszámolás van, senki adóhivatal nem fogja neked havonta ország szerint fejteni a fizetésed. Az adózás miatt tudni kell, hogy egy személy milyen országban volt illetékes az adott adóévben.

Fajankó 2015.11.30. 19:25:21

@Zoole[uk]:
"meg tetovalt is "
Az avataron az a te hátad?

glorianna 2015.11.30. 19:29:31

@Bal: "Inkább legtöbben mást értünk "hazautalás" alatt, mint a hivatalos definíció." - ez bizony könnyen lehet :)

gabors 2015.11.30. 19:29:39

@Praliné.: valamikor 10 eve kb kaptam valami felszolitast hogy fizessek mondtam nem !!! ala kellett irnom hogy otthon semmilyen ellatasra nem vagyok jogosult es ennyi volt ... (nem is kell mert jobb biztositasom van) de kijelentkezni nem kellett sehonnan sem azota is van lakcim kartyam meg szemlyim es utlevelem is egyedul a jogsi-t nem csinaltatom mert penzbe kerul es minek ???

SzZoole 2015.11.30. 19:35:57

@Fajankó: igen,de azota mar bovult a hatamon a szines felulet:)
De a ket alkarom mindket felkarom vallam Es a mellem is varva van es van meg egy par tervem:)

Fajankó 2015.11.30. 19:41:50

@Zoole[uk]:
aha, szóval a pólóvásárláson akarsz spórolni :))))))))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.30. 19:45:00

@fhdgy: értem simán. Akármi benne lehet. Simicskazas is.
Egyébként Pl akinek a legutóbb fordítottam, külföldről utalta nekem a fizetést, egyszerűen nem éri meg neki itthon tartani a céget.eez vajon mennyire gyakori?

SzZoole 2015.11.30. 19:54:42

@Fajankó: polo???
Hosszu ujju ing:)))
Tervem szerint az egesz felsotestem.
Ez nem vicc.

A hasamra ezt szeretnem

kepkezelo.com/images/oeiog24i0dj4ki4s5hz0.jpg
Ez csak vicc.

Herr Géza 2015.11.30. 20:11:23

@Bal: Akkor még egyszer, mert szerintem te nem érted: én N.o.-ban dolgozok, itt is élek és van magyar lakcímem is. Viszont itt senki nem tudja, hogy van magyar címem is, mert soha sehova nem adtam meg, nem is kérdezték. Otthon immár semilyen "aktivitásom" nincs. A német jog szerint állandó lakcímednek az a cím számít, ahol életvitelszerűen élsz. Innentől én ugye "devizabelföldinek" számítok. Szerinted akkor miért is kéne a német adóhivatalnak bármit is jelentenie akárki felé?

2015.11.30. 20:22:48

@Praliné.:
Nezd, en nem vagyok a tema nagy szakertoje, de anno kertem idopontot az oep-tol, h valakivel megbeszelhessem, h mi a teendonkulfoldre koltozes eseten. Nekem erre azt mondta a holgy, h ha masik eu-s orszagban biztositva vagyunk, akkor lemondhatjuk a magyar biztositast. Arra nem emlekszem pontosan, de mintha olyat is mondott volna, h nem is lehet vki ket orszagban biztositott (bar ez sztem is logikatlannak tunik).

Ami biztos, h letezik erre kulon formanyomtatvany is, ahol meg kell adnod, talan meg igazolnod is, h te masik tagallamban biztositott vagy, igy lemondod a magyart.

Bal 2015.11.30. 20:30:01

@Herr Géza: továbbra sem érted. Német rezidens vagy, és nem jelent senki semmit rólad, én is ezt írtam kétszer. Magyar lakcímed csak akkor lenne érdekes, ha azt jelentetted volna be a német adóhivatalnak.

A Világbank statisztikájából az derül ki, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik a német / osztrák adóhivatalnál + magyar lakcímmel adóznak. Róluk jelentenek, és az ő fizetésük kerül be teljes egészében az átutalásokba.

Ha még most se érted, hagyjuk.

2015.11.30. 20:47:41

@A nagy kékség: Miből gondolod, hogy 10-20 év múlva nem lesznek magasabbak az itthoni albérlet árak is?

33621 2015.11.30. 20:48:47

@Zoole[uk]: Ennek a kitalálóit kapta el a múlthéten a TEK? :-)

gabors 2015.11.30. 20:49:29

@Bal: En csak az amerikait ismerem itt adot a jovedelem keletkezese alapjan kell fizetni illetve ha fizettel a masik orszagban akkor azt beszamitjak tehat nem ameriakinak is kell fizetni ha itt van jovedelme pl-ul vett egy hazat floridaban es kiadja akkor minimum szovetsegi jovedelem adot kell fizetni meg ingatlan adot az allamban (floridaban nincs jovedelm ado ... ). Az hogy rezidens-e szamit mert ha NEM akkor egyes jovedelmekre nem kell adozni pl Bankbetet kamata !!! (De sajat hazajaban ettol meg ez valoszinuleg jovedelem).

Remtorteneteket a pilotaktol es utaskiseroktol lehet hallani !!! Sokan vissza is adjak az utleveluket es lemondanak az allampolgarsagrol ....

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.30. 20:50:13

@pamut:

Eleve tegyük hozzá: még SOSEM alkalmazták ezt a paragrafust, csak annak az enyhe verzióját, a fokozott monitoringot. Ami egy cirkuszi szám: azt jelenti, hogy Brüsszel kimondja, "hűha, most aztán nagyon lesni fogunk", s aztán havonta szerveznek egy bizottsági ülést a semmiről. Csak az jár jól az egésszel, aki járogat az ülésekre, mert kiemelt napidíjat kap.

Egyébként Ausztria volt az egyetlen ilyen eset. 2000-2001 között. Az ok: a gonosz osztrák nép túl sok szavazatot adott az FPÖ-nek, s az a kormánykoalíció tagja lett. Erre valaki kitalálta, hogy ez hatalmas, hihetetlen veszély, mert csúnyanácik, meg hitlerisosztrákvolt, meg stb. és jött a monitoring. Közröhej lett a vége, 2001-ben abba is hagyta Brüsszel. s azóta sosem alkalmazták újra az FPÖ testvérpártjainál sem. Az eredménye mindennek az lett Ausztriában, hogy megerősödött az FPÖ, még azoknak is szimpatikus lett, akik korábban nem kedvelték a pártot.

Mo. esetében még ez se lesz. Majd meglesz eseteg az aláírásgyűjtés, mire az EB felteszi a témát napirendi pontként, aztán beszélnek róla fél délelőtt, majd alakul egy bizottság, mely jelent az EP-nek, az EP pedig majd beszél egy hosszú délután az ügyről, lesz pár felszólalás Mo. mellett és ellen, s mindenki boldogan megy aztán uzsonnázni. Másnap meg a magyar ballib médiák beszámolnak róla, hogy Orbánt megizzasztották Brüsszelben, a fideszes és a jobbikos médiák meg arról, hogy Orbán legyőzte ismét az ostoba brüsszeli plutokratákat, a jobbikos médiák pluszban arról is beszámolnak majd, hogy az egész mögött XY zsidó nemzetiségű/származású akárki áll.

vándor madár 2015.11.30. 20:50:42

@Herr Géza: Német bankszámlához nem feltétlen kell német cím. Azt nehezebben tudom elképzelni, hogy ottani munkahelyhez nem kell legalább ideiglenes német cím, ha nem határátjáró vagy, de ez ugye csak a határtól x km-re lakókra vonatkozik.

Onlinebankhoz nem kell vagy nem mindegyikhez kell német lakcím. Van amelyik direkt külföldön hirdet, hogy odategyék az embereket a pénzüket. Még a számlanyitáshoz sem kell személyesen megjelenned, csak a személyi dokumentumodat hitelesítve elküldeni. Németországban meg a posthivatalon keresztül megy a dolog, de van már online azonosítás is. Az onlinebankok olcsóbbak is, vagy nem kell fizetni semmit vagy alacsonyabb havidíjat.

de.wikipedia.org/wiki/Direktbank

Állítólag van jobb utalási lehetőség is a banknál: TransferWise

www.bankmonitor.hu/cikk/fejenkent-2-3-milliot-utalnak-haza-a-kulfoldi-magyarok-40-ezret-is-sporolhatnak.htm

2015.11.30. 21:00:18

@pamut: Orbán akkor egy dologban igazat mondott. Az egymillió munkahely tényleg létrejön... :)))

SzZoole 2015.11.30. 21:14:54

@33621: miaza TEK?Titkos Elit Klub?:)))

gabors 2015.11.30. 21:56:56

@maxval bircaman BircaHang Média: ". Eleve olyan hazautalás, melybol közvetlenül az állam nyerne nemigen van. "

Csak ezt !!! Mar hogyne lenne akkor mikor elkoltik !!

Herr Géza 2015.11.30. 22:02:15

@vándor madár: Német lakcím (Meldeadresse) nélkül per pillanat tudtommal egyedül a Comdirect-nél van esélyed folyószámlát (Girokontót) nyitni. A DKB osztrák és svájci, a Number26 osztrák polgároknak teszi lehetővé a számlanyitást német cím nélkül, viszont a többi direktbank is német címet akar.
Igen, ismerem az online bankokat, hárommal is van/volt kapcsolatom.
Ismerem természetesen a PostIdent eljárást is. Igaz, nem kell személyesen jelen lenned a számlanyitásnál (csak a postán kell aláírnod), de német cím ettől függetlenül kell. A szerződést, a kártyákat, stb. a hipermodern verzíóban is postán küldik a címedre, más megoldás nincs is, hisz nekik ugye nincsenek bankfiókjaik.
Egyébként ha a számlanyitás után megszünteted a német címedet az már nem gond, utána a postát simán küldik M.o.-ra is. :)))

pamut 2015.11.30. 22:09:02

@fhdgy:
Nem a félelemről van szó. Sok tüntetés volt már, nyilván van aki nem mer elmenni mert fél hogy másnap kirúgják az állami munkahelyéről, ez jogos félelem, de akkor sem ezen múlik. Azt látom hogy Magyarországon nincs tömeges igény a demokráciára. Sőt, csak egy egészen kis rétegnek van rá igénye. Őket hívják a keleties, feudális, autokratikus rendszerek hívei megvetően "libsiknek" meg nyugatmajmolóknak meg ilyeneknek. Demokratának lenni Magyarországon lassan már szégyennek számít.
Ha jobban belegondolok itt még 89-ben is csak egy nagyon vékony rétegnek volt igénye a demokráciának, a többség legfeljebb attól volt lelkes hogy azt hitte, hogy a nyugati rendszer átvétele automatikusan elhozza a nyugati jólétet is.
Most meg már, hogy a demokráciát igénylők konkrétan kivándoroltak nyugatra, végképp elfogytak azok akiket ez érdekelne itthon.

pamut 2015.11.30. 22:10:18

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Ja, igazat :/
Hurrá.

@Zoole[uk]: Nem tudod mi az a TEK? Látod, most irigyellek. Neked már tényleg mérgezi az itthoni valóság az életed...

fhdgy 2015.11.30. 22:16:08

@pamut: Jó, elég pontosan leírtad a jelenlegi helyzetet.Ha úgy tetszik, ez egy látlelet.

Akoor most minek kell következnie?

SzZoole 2015.11.30. 22:19:07

@pamut: de tudom,azert szoktam híreket olvasni.
A TEK a vezir személyi magán hadserege válogatott bohocokbol all.
A legutóbbi akciojukrol is olvastam.Szerencsetlen II.V.H.-us relikvia gyujtoket néztek veszélyes terroristáknak.
Szánalmas válogatott bohócok:)))

2015.11.30. 22:22:47

@fhdgy: "Akoor most minek kell következnie?"

Ki tudná ezt pontosan megmondani? Amúgy nyilván a lassú, ámbár stabil "szétrohadás" fog folytatódni. Amíg lesz kit megadóztatni, addig megy minden tovább, mint eddig. Amikor már nem lesz kit adóztatni, vagy nem lehet annyit adóztatni, akkor valószínűleg az államilag fenntartott rendszerek megszűnnek majd létezni. Legalábbis nem hiszem, hogy évtizedek múlva ugyanolyan állapotban lesznek, mint amilyenek jelenleg. Az, hogy a mostani az jó v. nem, az nézőpont kérdése. De lejjebb mindig van.

Herr Géza 2015.11.30. 22:24:25

@Bal: Na jó reggelt, most már egyről beszélünk. Csak a rend kedvéért, ebből indult a vita:
"....egy Németországba hétközben ingázó magyar mondjuk egymilliós fizetése egy az egyben a statisztikát növeli. Így jönnek ki a fejenként kétszázezres összegek"
Erre mondtam, hogy ilyen nem sok lehet, hiszen oda nem lehet naponta ingázni, hétközben aludni kell valahol, akkor meg már van cím, amire már lesz német számla is. Innentől kezdve az illető a te szavaiddal élve rezidens lesz, ergó nem kerül bele a statisztikába.
Akkor itt lezárhatjuk? :)))

©________ 2015.11.30. 22:31:11

@gabors: arrol volt szo, hogy itthon elve.
nem kulfoldon

©________ 2015.11.30. 22:32:21

@snygg panda: fonn azt allitottad, hogy itthon elve le lehet mondani.

Errol beszelunk.

Csodabogár 2015.11.30. 22:39:19

@pamut: Ez sajnos teljesen igy van.

pamut 2015.11.30. 22:41:25

@fhdgy:
Nem jön semmi. Simán folytatódik tovább a süllyedés. Anyagilag is, szellemileg is, politikailag is, mindenhogy. Magyarországon most van egymillió ember akik nyomorognak, és összesen bő négymillió a szegénységi küszöb alatt él.

Külön rossz hír, hogy az elszegényedés konzerválja az autokratikus bűnözőrendszert, két irányból is: egyrészt azok akinek az életét kitölti a mindennapi túlélésért vívott küzdelem, azoknak semmi energiája nem marad a közügyekkel foglalkozni, teljesen beszorul a saját nyomorúságos életébe. Ők nem lázadnak, még csak nem is kérdeznek, nem is gondolkodnak közügyekben. Másrészt a szegénység, a nyomor állandóan borzalmas frusztrációt szül, indulatokat, keserűséget, amiket okosan, mesterségesen irányítva, terelve, ellenségképeket kitűzve könnyű őket manipulálni. Szóval minél szegényebb egy nép annál könnyebb uralni.

Úgy látom csak tele gyomorral lehet demokratának lenni. Kellene egy anyagi és szellemi szint, ami fölött már van igény demokráciára és erő is annak kikényszerítésére. Mi ettől távol vagyunk. A nyugati országoknak is kellett a viszonylagos jólét, meg hosszú történelmi folyamat amíg kialakult a demokrácia. Bár nálunk most távolodunk ettől nem közeledünk. Bocs hogy ilyen szomorúakat írok de tényleg ezt gondolom.

fhdgy 2015.11.30. 22:45:58

@pamut: Már vagy 10 éve mondom, hogy messze van Európa! Egyre messzebb!

És akkor most ölbe tett kézzel nézzük a nemzethalált!

pamut 2015.11.30. 22:47:51

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
A további szétrohadással egyetértek. De olyan nem lesz hogy elfogynak az emberek. Van legalább 8 millió magyar aki egy szót sem beszél külföldiül, ők nem mennek sehová. Az állam marad, ez a 8 millió működteti. Albánia is létezik, meg afrikai országok is léteznek meg dél-amerikai országok is léteznek. Pocsék szar az élet az ilyen helyeken, de egy nagyon alacsony szinten léteznek, és biztosítják a szűk uralkodó réteg folyamatos gazdagodását és kiváltságait.

SzZoole 2015.11.30. 22:51:25

index.hu/kulfold/2015/11/30/eltuntetik_a_kereszteket_norvegiaban_a_menekultek_miatt/

Akkor egy kis érdekesség meg lefekvés elott.Nem a norvég cikk az erdekes(az is az)hanem az utánna levő ,ami az kereszténység hazájának számító Olaszországban művelnek.

blackhairlady 2015.12.01. 02:46:51

Az en csaladtagomnak van bankkartyaja az itteni szamlamhoz, azzal vesz ki penzt az automatabol otthon forintban. Ez akkor hazautalasnak szamit?

snygg panda (törölt) 2015.12.01. 06:55:51

@Praliné.:
Igen, olyan lehetoseg is van tudtommal. De ebbol a fenyegeto-kioktato stilusbol kurva gyorsan vegyel vissza! Pont az ilyenek miatt nem szoktam mar hozzaszolni itt semmihez, most is hiba volt

©________ 2015.12.01. 07:06:37

@snygg panda: a hiszti helyett esetleg egy erdemi valaszt...?

Egyebkent ez jellemzo, hogy igy reagalnak az emberek, ha egy tevedesukre felhivjak a figyelmet. Pedig nem szegyen az.

2015.12.01. 07:36:47

@pamut: "Van legalább 8 millió magyar aki egy szót sem beszél külföldiül, ők nem mennek sehová. Az állam marad, ez a 8 millió működteti."

A 9,5 millió magyarból 3 millió nyugdíjas van. Ők nem tudják működtetni az országot. Ha a fogyasztásukat nem számítjuk, 0 forintot szed be tőlük az állam. Van cirka 1 millió kisebbségi, Ha segélyre szorulnak, abból az állam nem lát bevételt. Marad durván pár millió ember (akiknek egy része még gyerek), a maradék tartja el a többieket, meg az állami mutyit és a korrupciót. Egyszer ezeknek az embereknek is el kell fogyniuk. Vagy lépnek külföldre, v. megöregednek itthon, és már nem fognak tudni dolgozni. Nem lehet a végtelenségig fenntartani ezt a rendszert.

snygg panda (törölt) 2015.12.01. 07:36:50

@Praliné.:
Azert, mert te nem ismersz bizonyos szabalyokat az nem azt jelenti, h azok nem leteznek, akik pedig ismerik azok mind idiotak.

Ahelyett, h itt produkalod magad, inkabb nezz utana az illetekes hatosagok honlapjain, h van olyan lehetoseg, h lemondod a tb-t - mar ha tenyleg ennyire erdekel

©________ 2015.12.01. 07:37:48

Csal hogy tisztán lássuk:
--------------------------------
snygg panda
A helyzet az, h nem kotelezo bejelenteni, de ha elmulasztod, akkor utolag kiszamlazzak a be nem fizetett tb-t. [...]
Ha nem akarod fizetni (de kozben Mo-n elsz), akkor az kulon procedura.

Praliné.
[...]
olyan nincs, hogy ne fizethesd itthon. ha valami trükköt tudsz, nyugodtan oszd meg velem.
(kivéve a szegénységi bizonyítványt)

snygg panda
[...] letezik erre kulon formanyomtatvany is, ahol meg kell adnod, talan meg igazolnod is, h te masik tagallamban biztositott vagy, igy lemondod a magyart.

Praliné.
fonn azt allitottad, hogy itthon elve le lehet mondani.

snygg panda
Igen, olyan lehetoseg is van tudtommal. De ebbol a fenyegeto-kioktato stilusbol kurva gyorsan vegyel vissza! Pont az ilyenek miatt nem szoktam mar hozzaszolni itt semmihez, most is hiba volt
--------------------------------
Szóval én aszondom, ha nem tetszik, hogy visszakérdeznek, amikor állítasz valamit, akkor tényleg nem praktikus idejárni.
Mert itt visszakérdeznek.
Nemcsak én.
Ez egy ilyen hely.

Na most voltam kioktató.

©________ 2015.12.01. 07:40:20

@snygg panda:
Azert, mert te nem ismersz bizonyos SÁRKÁNYOKAT, az nem azt jelenti, h azok nem leteznek, akik pedig ismerik azok mind idiotak.

Ahelyett, h itt produkalod magad, inkabb nezz utana az illetekes hatosagok honlapjain, h vannak SÁRKÁNYOK - mar ha tenyleg erdekel

©________ 2015.12.01. 07:41:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
plusz asszem másfél millió közszolga, akiket az adóból fizetunk...

2015.12.01. 07:45:11

@Praliné.: Mancika az okmányirodában fontosabb munkát végez, mint az a pár ezer államtitkár, akiket ki kellett nevezni valahova, mert jó haverok.

snygg panda (törölt) 2015.12.01. 07:55:01

@Praliné.:
Lehet felreertetted. A fent leirtak 2 dologra vonatkoztak:

1. Ha masik eu-s tagallamban biztositva vagy, mert munkat kapsz kulfoldon, akkor ezen a cimen lemondod a magyart. Erre van az emlitett nyomtatvany, amit en is leadtam anno.

2. A masik eset teljesen mas, ez arra vonatkozik, h lemondhatod otthon elokent a magyar tb-t is bizonyos esetben, de ennek a reszleteit nem ismerem. Ez viszonlag extrem esetekben fordulhat elo tudtommal.

©________ 2015.12.01. 08:27:50

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: úgy értettem, pénzügyi működtetésre gondolsz...
ha nem, akkor storno:)

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.01. 08:33:02

@gabors:

Olvasd el jobban mit írtam. Ugyanis én is ezt írtam.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.01. 08:33:28

@pamut:

Ezekben az országokban miért is szegényes a szint? Mert a javak onnan nyugatra áramolnak, gazdagítva a nyugati átlagembert. Ezt kellene észrevenni.

Vajon mi lenne ma Kínából pl., ha 1989-ben "demokratizálódott" volna, azaz a hatóság nem lépett volna fel kemény kézzel a Tienmen téri puccskísérlet ellen... most a kínai átlagbér nem 250 euró lenne, hanem 50...

©________ 2015.12.01. 08:33:48

@snygg panda: na, a másodikról beszélünk eredteileg. egyszer hosszú napokon át elemeztük itt a vonatkozó szabályokat, és nem lehet lemondani úgy, hogy itthon élsz.
mert csak.
egyetlen egy lehetőség van, a szegénységi bizonyítvány, amit a mai hatósági bizonyítványok egyike, amiben igazolják, hogy a nyugdíjminimum alatt van az egy főre eső jövedelem a családban, vagyis szegény vagy, mint a templom egere.
Más, sajnos, nincs.
Egyszerűen nem mondhatod, hogy kérem, én egészséges vagyok/privát orvoshoz járok, nem kérem.
Ez van.

De egy fél éve is már, hogy ezt néztük, azt hittem hallottál valami újat.

A külföldre költözés más tészta. S bár szabálytalan, én is amellett vagyok, hogy nem kell felmondani*, sose lehet tudni. Külföldi (jelentősebb) fizetés mellett piti összeg.

*de ezt ne áruljátok el senkinek:D

2015.12.01. 09:11:45

@maxval bircaman BircaHang Média: "Ezekben az országokban miért is szegényes a szint? Mert a javak onnan nyugatra áramolnak, gazdagítva a nyugati átlagembert. Ezt kellene észrevenni."

Nem unalmas még ez "mindig más a hibás" duma? Volt Mo.-n jó pár évtized a szovjet megszállás után, ami nem tett túl jót az országnak, se gazdaságilag, se társadalmilag. Összeomlott a SZU, be kellett hozni külföldi tőkét, mert más lehetőség nem volt anno. Ez volt a rendszerváltásnál. Azóta azért már eltelt egy kis idő, és láthatóan nem sikerült túlságosan előrébb lépni. Legalábbis, ami a rendszert illeti. Sokat kell adózni kevés aktívnak, hogy továbbra is pénzelhető legyen a felosztó-kirovó rendszer, legyen miből finanszírozni azt, hogy minden olyan dolog, amihez az államnak köze van, négyszer annyiba kerül, mint mondjuk az osztrákoknál. És az egészben az a szörnyű, hogy hiába kerül mondjuk 1 km autópálya 4 milliárd forintba, minőségileg nem veri az osztrákét. Elhiszem, hogy nagyon egyszerű mindig másra mutogatni, de agyrém, hogy ezt még 2015-ben bárki is beveszi.

Ha nekem van egy vállalkozásom, a profitomat ott költöm el, ahol akarom. Nyilván azért célszerű visszaforgatni is a nyereség egy részét a cégbe. Az meg tényleg nevetséges, hogy a multi (na nem a kereskedelmi) kétszer-háromszor nagyobb fizetéseket ad, mint a magyar maszek, aztán azt gyűlölik a suttyók. Csak abba nem gondolnak bele, hogy a minimálbér+boríték kombónál a tisztán megkeresett nettó 300 ezer után kicsit többet kell adózni a munkavállalónak meg a munkáltatónak is. Adja Isten, hogy lépjen ki az EU-ból Mo., rúgjon ki minden külföldi multit, aztán majd megeszik egymást az emberek. Vagy mennek a sumákoló maszekhoz, aki vagy bejelenti őket v. nem, vagy ad fizetést, vagy nem, vagy kapsz szabadságot/táppénzt, vagy nem... :)))

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.01. 09:42:45

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Ha más a hibás, akkor miért magunkat hibáztassuk?

Nem a külföldi tőkével van gond, hanem annak mértékével.

Szerinted mi a jobb: ha van egy saját telked, azon gazdálkodsz, s tiéd a haszna, vagy mindent a telkeden eladsz a szomszédnak, az gazdálkozik, s te csak egy kis bérleti díjat kapsz? Vajon gazdag leszel valaha is az utóbbi módon? Ezt gondold végig, mert ugyanez ország mértékben sincs másképp! Amíg a magyar gazdaság idegeneknek termel, abszurdum arra számítana, hogy Mo. gazdag lesz.

Minden más, amit írsz igaz, de az csak az alapprobléma következménye.

2015.12.01. 09:54:48

@maxval bircaman BircaHang Média: "Ha más a hibás, akkor miért magunkat hibáztassuk?"

Ez komoly? Mindig más a hibás?

"Nem a külföldi tőkével van gond, hanem annak mértékével."

Mi akadályozza meg abban Mo.-t, hogy magyar multinacionális cégeket hozzon létre, és a cégek Mo.-t tegyék gazdagabbá? Amúgy igen, a mértékkel tényleg gond van. Viszont nem látom a tenni akarást az állam részéről, az ellenkezőjére.

"Szerinted mi a jobb: ha van egy saját telked, azon gazdálkodsz, s tiéd a haszna, vagy mindent a telkeden eladsz a szomszédnak, az gazdálkozik, s te csak egy kis bérleti díjat kapsz? Vajon gazdag leszel valaha is az utóbbi módon? Ezt gondold végig, mert ugyanez ország mértékben sincs másképp! Amíg a magyar gazdaság idegeneknek termel, abszurdum arra számítana, hogy Mo. gazdag lesz."

Ugyanazt tudom mondani erre is. Senki és semmi sem akadályozza meg azt, hogy legyenek életképes és piacképes magyar multinacionális vállalatok. Lehet, hogy Mo.-nak nem azon kellene versenyeznie a többiekkel, hogy ki tud többet v. jobbat gyártani adott termékből. Annyi lehetőség van még az iparon kívül is. Például miért nem helyez az ország nagyobb hangsúlyt az egészségügyi turizmusra? Vagy miért nem ad el borsos áron innovációt? Persze ez sem húzná ki teljes egészében a slamasztikából, de kiindulópontnak jobb lenne, mint az, hogy összeszerelő üzemek országa legyünk, és egyedüli versenyképességünk az, hogy borzalmasan alacsonyak a fizetések.

Herr Géza 2015.12.01. 09:58:32

@maxval bircaman BircaHang Média: Na akkor legyen a gyogyós elmélet: ha van egy telked, de nincs pénzed traktorra, vetőmagra, munkásokra, stb. akkor hogy gazdálkodsz úgy, hogy "gazdag" legyél?
A többi stimmel.
Ha az összes multi holnap összecsomagolna azt hiszem hamar az etióp gazdaság szintjére kerülnénk.
A rendszerváltás időpontjában meg ez háromszor igaz volt. Nagy arccal vertük a nyálunkat, hogy "tovarisi konyec" és azzal a lendülettel el is dobtuk a piacunk x százalékát. Most 25 évvel később meg hirtelen mégis jók nekünk a továrisok... És mondják ezt azok, akik akkor a leghangosabbak voltak. Pffff....

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.01. 10:11:21

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

Semmi sem akadályozza meg elvben a büdösparasztfalvi nyugdíjas focicsapatot, hogy legyőzze a Real Madridot. Na ugyanígy igaz az is, amit írsz.

De a gyakorlatban minden akadályozza.

Vagy: a mozgássérült is részt vehet a futóversenyen, s elvileg csak tőle függ, nyer-e.

Valamint: elvileg a faluvégi pincekereskedés sikeresebb lehet a Teszkónál.

S Bhután hadserege is képes elvileg legyőzni az USA-t.

©________ 2015.12.01. 10:51:18

@maxval bircaman BircaHang Média:
"Semmi sem akadályozza meg elvben a büdösparasztfalvi nyugdíjas focicsapatot, hogy legyőzze a Real Madridot."

hát én nem vagyok egy focibuzi, de ahogy nézem, te sem.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.01. 11:42:49

@Herr Géza:

A szovjet piac mindenképpen elveszett, ezért kár utólag sajnálkozni. Szóval nem ez a lényeg.

Ha nincs pénzed, kell hitel. De ha aztán mindenedet eladod, s csak a hiteled marad, az egy irányba biztos út: a csőd felé.

Tény: még sosem emelkedett ki egyetlen ország sem az élvonalba, úgy hogy mindenét eladta és eladósodott.

Voltak országok, melyek felemelkedtek a VIP-körbe, pl. Tajvan, Szingapúr, Japán, Dél-Korea, s vedd észre, egyik se úgy, hogy mindenüket idegen kézbe adták.

pamut 2015.12.01. 12:04:37

@Signora con i capelli neri: igen, ebben az esetben utalásnak számít :)

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Ebben igazad van a népek több mint 60-70%-a nyugdíjas vagy gyerek vagy rokkant vagy munkaképtelen valamiért, és ha a munkaképesekből elmegy mondjuk még egy millió, akkor marad kb. másfél millió ember dolgozni. Elszabadul az infláció, csökkennek a reálbérek/nyugdíjak, még szarabb lesz az ország, sokkal szarabb, de összeomolni nem fog. A kormány majd többet költ őrzés-védelemre hogy megvédje magát. Latin-amerikai államok is működnek.

@maxval bircaman BircaHang Média: jaj. hagyj már kérlek.

Herr Géza 2015.12.01. 12:41:57

@maxval bircaman BircaHang Média: Jó, te meg a másik végletben kockásítasz. Én sem azt állítom, hogy csak az orosz piacra hagyatkozva beköszöntött volna a kánaán.
De ha már a telek/föld volt a példa: most speciel éppen eladjuk a szolíd, de biztos bevételt jelentö állami földeket. És láss csodát: eddig az volt a jelszó, hogy földet külföldi kézbe nem adunk, aztán három nappal a buli elött kiderült, hogy hopp, ezt a passzust nagy hirtelen valaki kihúzta. Megmagyarázzuk ugyan, hogy helyben lakó, meg földmüves gazdálkodó kell legyen az illetö, meg különben is, a külföldi pályázók igazából ex-magyarok, de meglepne ha holnapra-holnaputánra már ezek a kitételek egyike vagy mindkettö is eltünne?? Ja meg, hogy ahhoz, hogy "földmüves" legyél elég egy gyorstalpaló alibitanfolyam? Láttad hányan végezték el ezt a tanfolyamot pont az utóbbi egy évben? Lakcímet meg gondolod nem intéz magának szükség esetén semmi perc alatt az echte osztrák paraszt? Most lefogadom, hogy az aranykoszorús földmüves tanfolyamot hamarosan németül, angolul is kínálni fogja a nem mellesleg bevált módon x.y. elvtárs érdekeltségébe tartozó intézmény ?? (v.ö.: nyelviskola-biznisz...)

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.12.01. 14:35:17

@Herr Géza:

Nem kellett volna visszadni a földeket a nemlétező parasztoknak, ez a kulcsmomentum. Ez Antall hülyesége volt.

Itt ugyanezt megcsinálták még durvábban, az eredmény még rosszabb lett,

P.Elliot 2015.12.01. 15:25:32

@maxval bircaman BircaHang Média: Miert van az hogy az itteni zoldseg es gyumolcsboltokaban ahol a helyi farmerek es kulfoldi orszagok termekeit aruljak hogy egyetlen magyar termek nincs. Valaha volt. Most inkabb orosz es lengyel van dogivel, meg a tavasszal lattam tarhonyat, magyart, vettem vagy 5 csomaggal, tobbet kellett volna mert masnapra egy darab sem volt es azota sincs. Nem hiszem hogy nem erne meg a magyar termekeket arulni, ha mas orszagnak megeri, az otthoniaknak miert nem?
Mar szalami sincs, ami van az itteni termek, valami Bende nevu magyar gyartja, tul sos, egy kopedelem, hol vannak az otthoni szalamik?

2015.12.01. 20:48:55

@pamut: Ez mondjuk igaz....

2015.12.02. 22:16:19

@maxval bircaman BircaHang Média: Nem. Az a sírás, amikor a tények és az okok feltárása után még mindig mást hibáztatunk.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása