oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. november 06. 06:41,  Így telik egy amerikai nap 208 komment

2015. november 06. 06:41 Határátkelő

Így telik egy amerikai nap

Nemrégiben arra kértelek titeket, hogy ha van kedvetek, küldjétek el, hogyan néz ki egy napotok fotókon, rövidebb-hosszabb szöveggel. Nos, ma egy ilyen poszt következik Zsuzsától egyenesen Los Angeles mellől. Nem árulok el szerintem nagy titkot és nem lövöm le a poént sem, ha elöljáróban annyit írok: napja igen jelentős részét utazással, autóban tölti.

cim_37.jpgReggeli csúcs a lakóhelyemen, Sunlandben.

Amerika egy autós társadalom, mint köztudott. Így az én napomból is kb. 2-2,5 óra autózással telik. Los Angeles külvárosában lakunk, és iskolába, munkába négy keréken járunk. De hogyan is néz ki egy átlagos napom?

Reggel 7.30-kor indul a rutin, amikor elviszem a kisebbik lányom az iskolába, ami itteni mértékkel mérve közel, alig 15 percnyire van (általános, hogy a távolságokat leginkább időben mérik, nem annyira távolságban).

Miután leraktam a lányom, folytatom az autózást, hol máshol, mint az autópályán. Los Angelest és külvárosait keresztül-kasul behálózzák az autópályák.

Eleinte furcsának találtam, hogy gyakorlatilag a városban is autópályákon közlekedik az emberek többsége. Mára én is megszoktam, és amikor (elég gyakran) ilyen szép hegyeket lát az ember, nem is bánja. :)

Az I210 és az I2 autópálya, ezeken naponta közlekedem.

i2_autopalya.jpg

Délelőttönként egy Los Angeles belvárosában levő kis magánegyetemen tanítok angolt, mint idegen nyelvet. Gyakran vetek egy pillantást erre az emlékműre... (sajnos kocsiból nem igazán tudtam lefényképezni, így maradt a Googlemaps).

Hogy ne kelljen nagyítót elővenni: József Cardinal Mindszenti Square, a baloldalon pedig egy 56-os emlékoszlop, egy büszke - talán - turulmadárral a tetején... ez lemaradt a képről.

maganegyetem.jpg

A belváros egyik legforgalmasabb utcáján (Wilshire Bldv) található az irodaépület, amiben tanítok. A forgalom itt nem igazán látható, valami rendezvény lehetett... Ilyen üresnek ritkán látni ezt az utcát.

wilshire_bldv.jpg(fotó: Flickr.com / Raymond Yu)

... és az irodaépület, ahol tanítok. Mire a munkahelyemre érek, már kb. 1.5 órát töltöttem a kocsiban.

irodaepulet.jpg

Itt pedig éppen rávettek a diákjaim, hogy rövidítsük meg az órát kicsit, felköszöntöttek a születésnapomon. :)

szuletesnap.jpg

A tanítás után irány az autópálya megint, ezúttal keleti irányba, Pasadena felé autózom, egy másik fél óra vezetés, és egy másik félállás vár rám.

autopalya_vissza.jpg

Délutánonként egy kaliforniai állami cégnél tologatom a papírokat. A cég neve talán ismerős a hírekből: ők azok (California Air Resources Board), akik az ominózus VW autókat tesztelték.

Mire ez a cikk megjelenik, talán már a magyar médiát is eléri az újabb bejelentés, miszerint még több modellről derült ki a turpisság (mint pl. 2015, 2016-os, 3 l-s modellek). A férjem kis csapata végzi a tesztelést, így ezekről a dolgokról első kézből, és még a sajtó bejelentés előtt értesültem.

Az egyik tesztelő helység (test cell). A kisebbik lányom kb. 7 évesen egy „hozd el a gyereked a munkahelyedre” program keretében meglátogatta a munkahelyünket, majd másnap a tanító nénije kérdésére, „hol dolgozik apukád” teljesen magától értetődően mondta: He works at a car wash. :) Tényleg kicsit egy autómosóra hajaz ez a helység… Ez a kép egyébként nem most készült, és nem általam (Google barátom találta fotó: Patrick T. Fallon / Bloomberg).

tesztelo.jpg

Én egy másik divízióban dolgozom, ahol a szabályok betartatásáért vagyunk felelősek (enforcement division). Azoknak a (főleg teher-)gépjárműveknek küldünk ki levelet, ill. hajtunk be büntetést, akik nem tartják be az előírásokat.

Kaliforniában regisztrált, 2007-s évjáratnál idősebb dízel tehergépkocsit (és egyéb járműveket) fel kell szerelni egy speciális szűrővel (csak angolul tudom a nevét: particulate matter filter), ill. az 1995-nél idősebb dízelmotorokat le kell cserélni új, már filterrel ellátott, 2010-es motorra.

Miután lejárt a munkaidőm délután 5-kor, elindulok haza, és a szokásos forgalomban 45 perc alatt érek haza, minő meglepetés, ismét az autópályán. :)

Mostanában, amikor már korán sötétedik, gyönyörű látvány fogad, amikor a San Fernando-völgy fényei kibukkannak a hegyek közül. Szóval így telik egy amerikai kisvárosból ingázó mindennapja. Távolságban nem túl sok (kb. 60 mérföld), időben viszont annál több.

A moderálási alapelveket itt találod. 

Ha te is kedvet kaptál egy napod megörökítéséhez (akár több, akár kevesebb szöveggel), ne habozz, készítés pár képet, írj mellé pár sort és küldd el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr288052052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 19:19:41

@Hari Seldon 2:
Ez elfogadhatatlan. A génmanipuláció az ördög találmánya.
Homeopátiával kellett volna kezelni. Az az igazi...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 19:24:52

lehet hogy én is megírom egyik napomat. Bár van még bent egy posztom HA-nál már vagy három hónapja...

©________ 2015.11.06. 19:48:55

@adg:

Nem figyelsz ram.
Akkr nem kell vesszo, ha a mint -kent ertelemben all ott.

Angolt tanitok mint idegen nyelvet.
Angolt tanitok idegen nyelvkent.

Ahol ezt a transzformaciot nem tudod elvegezni, ott kell a vesszo.

©________ 2015.11.06. 19:51:54

@soad1221: Bajcsyn keresztul 11:-)
Volt, h lementem a rakpartra, ugy lehet,h 15:-D

©________ 2015.11.06. 19:54:38

@Csodabogár: jesszusom, ne is mondd,ujabban nincsenek korrektorok a nyomdakban vagy mi, mert teli vannak a konyvek hibakkal.

DieNanny CH 2015.11.06. 19:56:26

@diggerdriver:

Na, hát ez az! Én csak egy Digger.02 posztot tudnék írni! :-))))))))

©________ 2015.11.06. 20:01:12

@Zsuzsi65: zsuzsi, mikor lesz uj poszt kepekkel a hazrol?

Mondtam mar, h megtalaltam az ismerosomet? Meg nem kerdeztem, h illegalis e meg.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 20:44:29

@Csupacsí: oh, szerintem a ha'zas poszt max. Diggert erdekelne, mert o bennfentes tamfalazas meg ilyen temakban :) (bar szerencsere azon mar evek ota tulvagyunk, marmint a tamfalazason :)))
esetleg, ha vannak itt lakberendezok, azokkal jot lehetne beszelgetni, de az sem egy igazan szeleskoru erdeklodesre szamot tarto tema:))
Hol lakik az ismerosod, akit megtalaltal? :)

M. Péter 2015.11.06. 20:45:52

@Muscari: New York-ban simán elképzelhető. Egy ismerősöm, aki New York-ban élt több évig, azt mondta, hogy Manhattanben nem éri meg kocsit tartani.

blackhairlady 2015.11.06. 21:03:51

@montroyal ( CAN qc): Ez jo. Te nem mennel semmi penzert tavolabb dolgozni, de azon kiakadsz ha valakinek messze van a te muhelyed:)))

blackhairlady 2015.11.06. 21:10:26

@Hari Seldon 2: Halloweenkor elmentunk a gyerekekkel egy haunted houseba. a ferjem kerdezte, hogy merre van. Mondom, nem messze, a Betway 8 mellett. Ez pontosan 50 perc az autopalyan es tall roadon, ugyanannyi mint abalatoni nyaralonk a haztol. Itt csak egy kozeli dolog ez a tavolsag, foleg, hogy lakott teruleten keresztul vezet az ut, a balatoni ut meg olyan hosszunak tunt mindig.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 21:16:36

@Zsuzsi65:
Én a lakberendezésben a Fing-Sunyi vonalon vagyok érdekelt.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 21:17:33

@Signora con i capelli neri: igen, a "kozel" fogalma szamomra is megvaltozott, miota Kaliforniaban lakunk:) pl. eleinte nagyon furcsalltam, hogy emberek kepesek mondjuk 20-30 perces autozasra, cask azert, hogy elmenjenek a kedvenc ettermukbe vacsorazni :) ez nekem kb. olyan volt, mint Vacrol ugorjunk at Pestre vacsorazni (csak azert ez a pelda, mert arrafele nottem fel :)
Mostanra ez mar teljesen normalis nekem is, ma este pl. mi is Burbank-ben (ami tolunk kb. 20 perce van kocsival) fogunk kicsit lazitani :)

Mikkamak 2015.11.06. 21:17:40

Tipikus LA, de nem feltétlenül "Amerika". Van, ahol nincsenek ekkora dugók és van, ahol remekül megvan az ember kocsi nélkül. Laktam Kaliforniában, de LA-t mindig messziről igyekeztem elkerülni. Már a repülőn is látni a szmogsapkát felette.

blackhairlady 2015.11.06. 21:21:07

Egyebkent az tevhit, hogy a nagyvarosokban nincs tomegkozlekedes. Van, csak a varoshatarig. Pl. Houstonban is van, de teljesen osseepult mar a kornyezo kertvarosokkal ahova mar nem jarnak a buszok. Ezek kb 10 perc-1 ora idokozonkent jarnak napszaktol fuggoen.
Kb mint egy BP aglomeracio, ahova mar nem megy ki a BKV, de ok hiaba laknak Also retkesen, budapesti lakosnak valljak magukat.
En is katyben lakom, de a kutya nem tudna hol van ez, igy houstont mondok lakohelyemul. Viszont a buszokbol mi mar nem kapunk:(

blackhairlady 2015.11.06. 21:23:51

@Zsuzsi65: Mi is tegnap egy 30 percre levo steak housban unnepetuk a ferjem szulinapjat, szinte a szomszedban van.
Es ahogy irtam is, mas az idoerzekunk ha lakott teruleten vagy erdo-mezo mellett kell autozni.
Milyen hely ez a Burkbank?

Pé Er 2015.11.06. 21:35:32

"még több modellről derült ki a turpisság (mint pl. 2015, 2016-os, 3 l-s modellek)."
Ezért enged meg,hogy a VW csoport nevében a jó hírnév megsértése miatt pert indítsak ellened.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 21:48:44

@Signora con i capelli neri: "Milyen hely ez a Burkbank?"

nem tul nagy (kb. 100 ezres varos) a hegyek labanal. Van egy setalo utcas kozpontja, oda szeretunk jarni, van egy mall, egy kis repter, belfoldi forgalommal, meg a szokasos uzletek.

Ilyen:) www.dailyventure.com/media/highres/Universal-City-and-Burbank.jpg

ezt a reszt szeretem, nagyon hangulatos, ide jarunk moziba. www.guns.com/wp-content/uploads/2012/12/downtown-burbank4681.jpg

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 21:54:07

@Signora con i capelli neri: igy van, mi is Sunland-ben lakunk, de kozigazgatasilag LA-hez tartozunk, pl. a lanyom a legnagyobb iskolakorzetbe (LA Unified School District) tartozott, amikor altalanos iskolaba jart.

Hari Seldon 2 2015.11.06. 21:59:26

@Signora con i capelli neri:
Biztos jó, ha még én is hallottam róla, valami amerikai filmben...
Én olyan nyaralóövezet félének gondolnám.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 21:59:26

@Pé Er:
Nocsak. Van neki olyan? A franc se gondolta volna.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 22:04:24

@Hari Seldon 2:
Most mé'?
Van annyira hatásos mint a ráolvasás.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Hari Seldon 2 2015.11.06. 22:05:37

@Zsuzsi65:
Ha már VW, akkor itt egy hír:
www.origo.hu/auto/20151106-volkswagen-dizelbotrany-ferdinand-piech-felelos.html

Szerintem nem mondott újat. Valaki szerint nem Piech áll a dolgok mögött? Ki tudhatott róla többet,mint aki bevezette a motorcsaládot.

Hari Seldon 2 2015.11.06. 22:07:00

@diggerdriver:
Ha már választanom kell a kettő közül, akkor inkább a ráolvasás...

Sequoyah 2015.11.06. 22:08:57

USAban elve nekem is gyorsan megvaltozott a tavolsagokhoz valo viszonyom. Odahaza szuleim messze laktak, 1 orara videken. Itt viszont ha valami alig 1-2 orara van, akkor az kozeli, mar indulunk is, oda csak "elugrunk":)
De egy 2-4 oras uton sem sokat gondolkozunk, pedig Magyarorszagon ez mar hataratlepest jelent:)
.
(az erzethez hozzatesz sokat egyebkent, az hogy 6-8 orat utazol valahova, es az USA terkepen epp hogy csak elkezdtel picit tavolodni hazulrol )

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 22:10:35

@Zsuzsi65:
Itt dolgozik a férjed?
Szegény...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/9zpwm6a5h8sxhvoj6s62.jpg

©________ 2015.11.06. 22:12:12

@Zsuzsi65: engem erdekel, kevesellem a konyhas kepet:-)

Akit kerdeztem multkor. LAben.

Brix 2015.11.06. 22:33:14

A California Air Resources Board-ot, valószínűleg manipulációra használta fel az USA kormányzati politika...Eléggé átlátszó, hogy éppen mostanában , az európai menekültválság legsúlyosabb időszakában robbantották ki a VW botrányt, ami több százezer európai ember munkahelyét, a többi között magyarokét is veszélyzeti. Az USA egyre gátlástalanabbul érvényesíti gazdasági és geopolitikia érdekeit Európában, erről szól az egész történet...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 22:34:33

@diggerdriver: haha :))) ez inkabb a VW headquarters :) de gyorsan reagalt a meme gyarto reszleg, az biztos :))
egyebkent kicsit merges is voltam VW-re, meg EPA-ra (ez utobbi az Air Resouces Board "anyacege" v. valami ilyesmi, a ket ceg kozti kapcsolat nekem soha nem volt teljesen vilagos, a lenyeg, hogy CA allami ceg).
Szoval mindig van politika is a dologban, az EPA mar most hetfon ki akart jonni az ujabb bejelentessel, igy a ferjem csapatat szombat-vasarnap is berendeltek tesztelni, hogy az eredmenyek valoban megerositest nyerjenek afelol, hogy valoban ujabb csalas tortent...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 22:38:16

@Brix:
Igaz.
A gaz USA a magyarországi édesvíz készletre pályázik.
Már fúrják az alagutat a Balaton alá hogy megcsapolják.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 22:39:00

@Brix: "A California Air Resources Board-ot, valószínűleg manipulációra használta fel az USA kormányzati politika..."

....hm, szerinted az kormanyzati politika tudta, hogy a tesztelo team pont ebben az idoszakban fogja felfedezni a csalast? nem tartom valoszinunek :) coincidence...:) inkabb azt, hogy az EPA bizonyitani akarja, hogy ok milyen jol vegzik a munkajukat, es nem csak felveszik a fizetesuket a semmiert :)

Határátkelő 2015.11.06. 22:47:24

@diggerdriver:

OFF

Valahol elkevertem az új, vírusmentes címed (majd küldj egy emailt az újról, légy szíves, mert a régit visszadobja), úgyhogy itt szólok, hogy holnap jelenik meg a posztod. :)

ON

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 22:50:01

@Határátkelő:
Ok köszi.
Ugyanaz a cím csak a szám benne 65.
janoshorvath65kukacyahoo.com.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 22:54:39

@Mikkamak: "Laktam Kaliforniában, de LA-t mindig messziről igyekeztem elkerülni. Már a repülőn is látni a szmogsapkát felette. "

Na latjatok, ezen dolgozik az Air Resources Board, nem Europa meghoditasan :))) a szmogfelhot akarjuk csokkenteni. A 70-s evekhez kepest hatalmas javulas van. Akkor volt olyan, hogy a kornyezo hegyeket nem lehetett latni a szmogfelhotol. Probalok talalni kepeket a kulonbseg szemleltetesere:

forums.finalgear.com/general-automotive/volkswagen-is-in-trouble-with-just-about-everybody-on-the-fing-planet-60058/page-3/

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.06. 23:02:21

@Brix: "Az USA egyre gátlástalanabbul érvényesíti gazdasági és geopolitikia érdekeit Európában,"

nekem ez soha nem volt vilagos: miert akarja az USA "eltiporni" Europat, amikor a legfontosabb 10 kereskedelmi partnere kozt ott van Nemetorszag, Fr.o es Anglia?
www.census.gov/foreign-trade/statistics/highlights/toppartners.html

blackhairlady 2015.11.06. 23:15:23

@Zsuzsi65: Azt hittem valami etterem fele :DDD
(lusta voltam google baratunkat kerdezni:)

blackhairlady 2015.11.06. 23:16:04

@Zsuzsi65: Hu, tenyleg hangulatos kis hely.

blackhairlady 2015.11.06. 23:18:11

@Hari Seldon 2: En nem hallottam meg rola, de tenyleg jo helynek tunik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.11.06. 23:20:44

@Zsuzsi65:
Úgy tudom hogy a világ legszigorúbb környezetvételi szabványa a kaliforniai.
Vettem már át úgy új munkagépet hogy a kezelési utasításában külön kiemelten szerepelt hogy megfelel a kaliforniai előírásoknak.

Herr Géza 2015.11.06. 23:28:15

@Zsuzsi65: Hagyd, az ilyenekkel esélyed nincs értelmes vitára, beszélgetésre. Az összeesküvéselmélete szokás szerint a minimális logikát is nélkülözi és szimplán akkora hülyeség, hogy az már fáj.

romesz 2015.11.06. 23:56:08

@Brix: Eleg atlatszo, hogy eppen most esik rosszul neked, hogy felfedeztek a VW szelhamossagat es kozze tettek.
Ha 5 ev mulva kerul a nyilvanossagra akkor az lett volna a fejfajasod.
Eleg szomoru, hogy a VW csalassal tudta csak az autoit az eloirasoknak megfelelove tenni. Eppen most mikor klima valtozas vana vilagban es a VW nem torodve a kovetkezmenyekkel tovabb szennyezte a kornyezetet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.07. 00:11:42

@diggerdriver: igen, en is ugy tudom, hogy nagyon szigoruak az eloirasok (persze nem hasonlitottam ossze mas allamokkal, az igaz :) Apropo, pont tegnap hallottam a radioban, hogy a kinaiak alitolag meghamisitottak a co2 kibocsatasi adatokat, vagyis kevesebbet vallottak be, mint ami valojaban...Mi meg itt torjuk magunkat, hogy csokkentsuk a karos anyag kibocsatast...;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.07. 00:13:07

@romesz: "Eleg atlatszo, hogy eppen most esik rosszul neked, hogy felfedeztek a VW szelhamossagat es kozze tettek. "

nekem az esik rosszul, hogy a ferjemet becitaltak szombat-vasarnap dolgozni :))))

P.Elliot 2015.11.07. 00:13:26

@Határátkelő: Jo, majd valamelyik nap megcsinalom.

P.Elliot 2015.11.07. 00:20:20

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nagyon tetszett a leiras, emlekeztet arra amikor a gyerekem kicsi volt de ekkora ceco nem volt mert ez lany. Egy kisfiu sokkal tobbszor ,megall, a rendorautotol kezdve mindent megcsodal aminek 4 kereke van es csinal is valamit, / majd Dragonladynek lesz errol kicsit kesobb mondanivaloja hogy hogy zajlik le egy hazamenetel/.

P.Elliot 2015.11.07. 00:23:01

@diggerdriver: En meg anyosommal ugyanazon a napon es a vejem is azon a napon szuletett. Mar csak az tenne ra a koronat ha az unoka ha lesz egyszer szinten azon a napon szuletne.

adg 2015.11.07. 00:28:21

@diggerdriver: az egyik legtutibb modja az uj virusok es mindenfele keretlen emailek beszerzesenek, hogy nyilvanosan megadod az emailcimedet. En kiszedetnem ezt a kommentet.

P.Elliot 2015.11.07. 00:32:01

@adg: Omlenek azok anelkul is. Nekem csak egyetlen email cimem van, sosem volt tobb, nem is lesz, a levelesladam tele van keretlen emailekkel allandoan.
Lehet hogy megis cserelni kellene.

Brix 2015.11.07. 00:35:54

@Zsuzsi65: "nekem ez soha nem volt vilagos: miert akarja az USA "eltiporni" Europat, amikor a legfontosabb 10 kereskedelmi partnere kozt ott van Nemetorszag, Fr.o es Anglia? " Nem eltiporni akarja, erről szó sincs, csak azt , hogy még jobban érvényesüljenek az amarikai gazdasági érdekek, vagyis: vegyék a Teslát és a többi amerikai (szar) autót, a VW helyett...
A Transatlantic Trade and Investment Partnership is arra van kitalálva , hogy még nagyobb szeletet hasítsanak ki az európai piacból...
Az USA mostanában a szart kavarja Európában is , holott itt vannak legfőbb szövetségesei. Az ukrán háború kirobbantása és az ezt követő embargó a legjobb példa a gátlástalan , más érdekeit semmibe vevő politikára

adg 2015.11.07. 00:46:00

@Zsuzsi65: "nekem ez soha nem volt vilagos: miert akarja az USA "eltiporni" Europat, amikor a legfontosabb 10 kereskedelmi partnere kozt ott van Nemetorszag, Fr.o es Anglia? "

Nem hallottad, meg, hogy az amerikaiak a legbutabb nep a vilagon? Azt sem tudjak, milyen messze van Korosladanytol Okoritofulpos. Honnan tudnak mar felerni esszel, hogy ha kinyirjak a kereskedelmi partnereiket, akkor ok is szivnak?

Masikra, gyertek. Csereljunk hazat egy honapra. :)) Bar lehet, hogy egy korut jobb lenne, parom szulofalujat is meg kellene nezni, meg az eszaki allamokat, aztan floridat is. Hm, lenne vagy harom ev ezt szepen vegigjarni. :))

adg 2015.11.07. 00:55:56

@P.Elliot: nekem alig van keretlen levelem. Van egy rendes cimem ertelmes dolgokra, van egy masik, bizonytalanabb esetekre, mint forumok, meg van a ceges, az persze szigoruan csak ceges levelezesre.
Es hidd el nekem, hogy a normalis fiokjaimban elhanyagolhato mennyisegu keretlen email landol, mig a harmadikban, amit itt-ott megadok, abban eleg sok. Marmint a masik kettohoz kepest, mert azert arra is vigyazok, pl nem irom ide ki.

blackhairlady 2015.11.07. 00:56:51

@adg: Utkozben nalunk is megszallhattok, akar ebben az idoben is, ma meg mindig 27 fok volt napkozben, az ocean itt van a szomszedban, 1 0ra 10 perc haztol parttig, szoval elhederezhettek egy picit erre fele is:)

adg 2015.11.07. 01:02:43

@Signora con i capelli neri: jo, legyen. Pont utbaesik floridabol vissza kaliforniaba. :) bar egy kicsit meg hideg van nalatok. :)

adg 2015.11.07. 01:03:32

@Signora con i capelli neri: jo, legyen. Pont utbaesik floridabol vissza kaliforniaba. :) bar egy kicsit meg hideg van nalatok. :)

blackhairlady 2015.11.07. 01:14:45

@adg: Hajnalban biztosan, de Zsuzsieknal meg hidegebb ahogy olvastam :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.11.07. 01:38:57

@adg: haha, jo otlet ez a couch surfing:) hozzank a legkozelebbi strand csak 45 percre van:))

LittleG (uk) 2015.11.07. 01:51:37

@adg: á'lá ülök a beton :)

LittleG (uk) 2015.11.07. 02:01:27

@Csodabogár: én olvasnám, pláne ha sok kép is lenne benne :)

LittleG (uk) 2015.11.07. 02:08:01

@mojyo: nem kell az ilyenért Afrikáig menni. A múltkor a lányom tanárnője mesélte, hogy az egyik gyerek ugyanígy volt, nem értette, hogy ami nagy, az messziről kicsinek látszik. Arra fogták, hogy hát városi gyerek, nemigen volt még kinn a természetben, de itt is látsz dolgokat, amik messze vannak és kicsinek tűnnek, úgyhogy nem értem...

adg 2015.11.07. 05:03:28

@Signora con i capelli neri: tiszta sziberia. :)

@Zsuzsi65: nekunk 10 perc gyalog a beach. Strandnak nem mondanam, nagyon ritkan furdenek benne. Nehany km-re van olyan szakasz, ahol vannak a szaraz evszakban eletmentok, ott tobben furdenek, de itt nem divat a tengerbe menni. Meg a varoskozpontban van egy kis lekeritett obol, az mindig biztonsagos.
Es van meg egy mesterseges tavunk, amit a tengerbol taplalnak, abban is lehet mindig furodni. De itt nem ezek az erdekes furdohelyek, hanem a vizesesek, rock holeok, forrasok, ilyesmik. Oda szeretnek a nepek jarni, es szerintem erdekesebb is a tengernel, ha az ember nem akar szorfozni vagy valami kifejezetten tengeri sportot uzni. Majd meglatjatok, ikerhugit is hozzatok feltetlenul. :)

@LittleG (uk): es a hivom a lift.

Muscari 2015.11.07. 07:39:15

@Gerusz: pont nem magyaros, az amerikai filmek szokták azt sugallni, hogy csak az használja a tömegközlekedés t, aki szegény. Nekem legalábbis így jött le, sose jártam még ott.

Muscari 2015.11.07. 08:36:21

@Signora con i capelli neri: Boldog szülinapot kívánok így utólag!

Muscari 2015.11.07. 08:37:18

@Zsuzsi65: neked is boldog szülinapot! Szép kerek szám az a húsz, ugye? ;-)

Usenka 2015.11.07. 09:05:08

Nem irigykedem, sőt! Budapest ebből a szempontból sokkal jobb! Rövidebb távok, több idő másra, 15 perc alatt a belvárosban vok tömegközlekedéssel, és zöldövezetben élek. Buda, 2.-ik kerület...
Londonban is maga a pokol. Másfél órát metróztam, buszoztam, hogy beérjek dolgozni, hazafelé ez napi szinten 2 órára bővült... Élhetetlen!

©________ 2015.11.07. 10:40:06

@adg:
nem kell ez hozzá.
bizonyos cégek kifejezetten a bloghu-ról gyűjtögetik az emailcímeket (vajon hogyan, még nem jöttem rá), és elkezdenek jönni a spamek.
Babette újabban 10szer annyi spamet kap, mint a 18 éves spamre használt címem.

adg 2015.11.07. 10:46:20

@Csupacsí: jo neked, en alig kapok ilyeneket. Ami jon, azt sem tudnam a blog.hu-hoz kotni nagyon. Foleg angol nyelvu szemet jon, gmail eleg jol kezeli oket. Vegyek gyemantot, meg forexezzek meg ilyesmi.
Szerintem nem jo otlet nyilvanosan emailcimet publikalni, biztosan nem segit elkerulni a szemetet. :)

Főgebra 2015.11.07. 11:40:52

@Csupacsí:
@adg:
Tapasztalatom szerint, az a mailfiók amit regisztrációkra használok, az fogadja a spamok 99%-át. A derék magyar honlaptulajdonosok szerintem azért találják ki a regisztrációt, hogy utána üzletelni tudjanak a mailcímekkel. Adják veszik, mint a petrezselymet a piacon!

Milyen érdekes! Elmegyek valamelyik eü intézménybe kontrollra, ahol a recepción rögzítik az adataimat. Láss csodát! Már aznap, de legkésőbb másnap, legalább két-három kereskedelmi ajánlattal akarnak meglepni. Utána, mivel "válaszoltam", újból hívnak, hogy most meg nyertem egy 5-20-30 ezer Ft-os bónt és a bemutatójukon átvehetem ill. levásárolhatom. Nem lehet tőlük megszabadulni!

Natehát, az eü intézmény recepciósa eladja az adataimat ezeknek a levakarhatatlanoknak. Ők meg egymás közt cserélgetik egy idő után!

©________ 2015.11.07. 12:41:35

@adg: persze, ezzel egyetértek.
én azért tudom a bloghuhoz kötni, mert Babette a megszólítása. a mailcím pedig ezt nem tartalmazza.

@Főgebra: gondolod, hogy a bloghu is eladta a címeket? vagy netán a gugli?
vagy az öt ember közül az egyik, akikkel levelezés ment róla?

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2015.11.07. 13:03:48

@Muscari: Én ezt rengeteget hallom a BKV (és a bicikli) ügyében magyaroktól, hogy Budapesten csak az BKV-zik és biciklizik, akinek nem telik autóra.

Főgebra 2015.11.07. 13:04:09

@Csupacsí:
Haha! Nem a blog.hu, de a rencergizda ki is naplózza, ha kell!

Úgy gondolod, hogy a levakarhatatlanok ülnek bús magányosan, osztán a homlokukra csapnak, hogy hoppá, a Babettet még nem próbáltuk?

Mindent el lehet adni és mindenre van vevő!
Ja és még egy örök érvényű sztereotípia: van az a pénz amitől korpásodik a hajam!

2015.11.07. 13:06:57

@Csupacsí:

Ááá, csupacsí = babette? Nem tudtam.

©________ 2015.11.07. 13:16:06

@Főgebra: :)
az tuti, hogy egyelőre egy cégnek adták el, ahol az a policy, hogy a Subjectbe pontokat kell írni a szavak közepébe.:D

©________ 2015.11.07. 13:18:01

@Th's child: akkor most már nem is szeretsz?:(

Átmenetileg. Előzőleg híres magyar színésznők voltam, hogy a kisegítősöknek legyen program a reggeli kávé mellé.
Aztán a kiscsopitól kaptam ezt a nevet, és megtetszett.

2015.11.07. 14:01:32

@Csupacsí:

Ó, dehogynem. :)

Egy korábbi nickedet egyébként megismertem (csak egyet, nem tudom, mennyi volt), de ez most elsuhant a radar alatt. Hiába, nem lehet mindenki intelligens. :)

Kvikveg 2015.11.07. 16:51:00

Car wash :D :D :D
Ferjednek erdekes munkaja van (pozitivan ertve). :)

blackhairlady 2015.11.07. 18:27:50

@Csupacsí: Nekem is ugyan ilyenek jonnek, pontok meg alul kotojelek a mondaton belul. De csak a regisztracios e-mail cimemre, a komolyra elvetve csak.

Főgebra 2015.11.07. 19:18:59

@Signora con i capelli neri:
Jó lenne, ha megtanulnátok, hogy ismeretlen címről jövő mailt NEM NYITUNK KI!! Addig kéne megtanulni, amíg nem sikerül beszerezni valami ötcsillagos vírust, aminek a lepucolása rendesen próbára tesz még egy geeket is és a gép is károsodhat!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.07. 19:46:35

@LittleG (uk): wtf, de hát a városban is pl egészen kicsike az autó, amikor még nem ért oda a zebrához, vagy a repülő az égen, vagy akár csak anya, ha elmegy 10 méterrel odébb.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.07. 19:49:19

@Csupacsí: nekem egyetlen email címem van, azzal vagyok mindenhova regisztrálva, ide is, de naponta max 3 spam van, és azokat is szépen kiszórja a gmail spam szűrője (sőt, inkább az a baj, hogy nagyon ritkán nem spam is abba a mappába kerül, pl hírlevelek olykor)

©________ 2015.11.07. 20:27:01

Ahh, a kisegítősök még mindig olvasnak, és unatkoznak.
Lehet, hogy megint kell nekik elfoglaltság?

FutureFry 2015.11.08. 00:03:52

@Zsuzsi65: "a szmogfelhot akarjuk csokkenteni. A 70-s evekhez kepest hatalmas javulas van. Akkor volt olyan, hogy a kornyezo hegyeket nem lehetett latni a szmogfelhotol."

Már írtam többször is: A 90-és évek elején-közepén is így volt még, akár a hegyek közvetlen közeléből is (pl. Pasadénából). Pláne nyaranta.

blackhairlady 2015.11.08. 00:35:38

@Főgebra: nem nyitom ki, torlom oket.

LittleG (uk) 2015.11.08. 22:14:46

@adg: ezt még nem hallottam :)

LittleG (uk) 2015.11.08. 22:18:19

@M. Péter: hát akkor ezért nem értik itt se egyes gyerekek, mert így magyarázzák el nekik :))

LittleG (uk) 2015.11.08. 22:19:57

@Dragonlady (Bp, Hun): ja, úgyhogy ez meg azokról a tanárokról mond el valamit..

vagy nem is tudom. van itt egy olyan általános naívság/tudatlanság, de változatosan, nem tudod ki mit nem tud, egészen értelmes, bizonyos területen nagytudású emberek van hogy olyat nem tudnak, ami felénk alap.

LittleG (uk) 2015.11.08. 22:21:20

@Főgebra: ha én így tettem volna, most pl. nem ülnék azon a munkahelyen, amelyiken.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.11.08. 22:26:10

@LittleG (uk): mondjuk megnézném annak a gyereknek a szüleit is. én mindent a szülőkre kentem. legalábbis eddig :-)
nem tudom hány éves voltam, de emlékszem, mikor megkérdeztem anyukámat, hogy amikor megyünk a busszal, akkor hogyhogy a nap az mindig jön velünk együtt, a házak meg nem, és nagyon nem értettem, hogy miért mondta azt, hogy azért, mert a nap nagyon messze van :-) ezen sokáig vagy nagyon ki lehettem akadva, ha ennyire emlékszem.

LittleG (uk) 2015.11.10. 00:28:39

@Dragonlady (Bp, Hun): "én mindent a szülőkre kentem. legalábbis eddig :-)"

na ez az, mikor a hóhért akasztják :)

Kuoni pásztor (törölt) 2015.11.14. 16:14:40

Jo poszt koszi! Tetszett!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása