Nemrégiben már esett szó arról a kutatásról, amelyet az egyik piacvezető állásportálokat tömörítő szervezet és a Boston Consulting Group készített közösen, és melyben egy világméretű felmérésben (189 országban 200 ezer embert kérdezve) vizsgálták meg a külföldi munkavállalás kérdését. A felmérésben részt vett Magyarország is, a múltkor inkább egy átfogó képet láthattunk, most azt néztem meg, miért hagyták el az országot a határátkelő magyarok, mit dolgoznak, hogyan állnak a munkahelyükhöz…

A felmérés egyik legfontosabb megállapítása az, hogy Magyarországról minden második ember hajlandó lenne munkát vállalni külföldön. A nők mobilabbak, és elsősorban a felső- illetve középfokú végzettséggel rendelkezők vágnának neki a külföldi munkaerőpiacnak.

Európai viszonylatban egyébként a hollandok és a franciák a legmobilabbak, onnan 94 százalék (!!) vágna neki a külföldi munkavállalásnak, Magyarország 58 százalékos aránnyal Európában a 23., holtversenyben a svédekkel. Legkevésbé a németeket, a briteket (44 százalék) és a letteket (40 százalék) motiválja a külföldi munkavállalás lehetősége.

Érdekes, hogy a már külföldön élő magyarok 51 százaléka nő, és kiugróan magas (37 százalék) az egyedülállók aránya, őket a gyerekesek (25 százalék) követik, de nem sokkal vannak kevesebben a gyermek nélküli párok sem (24 százalék).

Az a fent linkelt, a hajlandóságot ismertető felméréshez hasonlóan itt is látszik, hogy többségükben felsőfokú végzettséggel rendelkezők vannak külföldön (29 százaléknak van egyetemi, 26 százaléknak főiskolai diplomája), míg minden ötödik (egészen pontosan 19 százalék) külföldön élő magyar végzett középiskolát.

Harmadunk munka nélkül

Első pillantásra meglepő lehet, hogy a külföldön élő magyarok egyharmadának nincs munkája, aztán persze nem kell sokat gondolkozni, hogy az ember rájöjjön, ők valószínűleg azok, akiknél a párjuk kapott munkát, ők pedig vele költöztek és (még?) nem találtak állást.

Érdekes, hogy a munkában lévők 55 százalék alkalmazott, 6 százalék az, akinek vagy saját cége van (azaz önmagát alkalmazza), vagy szabadúszóként dolgozik, elég kevés a tanulók aránya (2 százalék), és mindössze 1 százalék a nyugdíjas, ami nem olyan nagyon meglepő.

Milyen területen dolgoznak?

A legtöbben (17 százalék) iparban működő cégnél találták meg a számításukat, nem sokkal kevesebben (15 százalék) vannak a technológia, média és telekom iparágba sorolható vállalatnál alkalmazásban, 12 százalék dolgozik fogyasztói javakat előállító iparágban, minden tizedik pedig üzleti szolgáltatásokat nyújtó cégnél. Tulajdonképpen némileg meglepő, hogy eléggé hátra szorultak az egészségügyi cégeknél dolgozók (7 százalék).

Kicsit részletesebben lebontva ezeket a csoportokat, a legtöbben az IT-szektorban találták meg a számításukat (12 százalék), ettől valamivel lemaradva (9-9 százalék) jön a turizmus (benne a szállodai szolgáltatásokkal, vendéglátással), és az iparon belül a különböző termékek előállítása és az építőipar.

Nagyságrendileg ugyanennyien (8-8 százalék) dolgoznak adminisztratív területen, salesesként és mérnöki, technikai jellegű munkahelyeken, valamint pénzügyi téren és az egészségügyben (5-5 százalék).

Hol helyezkedünk el a hierarchiában?

Érdekes kérdés, hogy vajon a céges hierarchián belül hol helyezkednek el a külföldön dolgozó magyarok, már csak azért is, mert ugye az általános kép sokakban még mindig a „londoni mosogató”.

A felmérés szerint minden harmadik határátkelő magyar szakmunkásként keresi meg a kenyérrevalót, őket az irodai alkalmazottak (22 százalék) követik – ez a két csoport adja tehát ki a külföldön dolgozó magyarok több mint felét.

Őket két nagyobb (gyakorlatilag ugyanakkora) csoport követi, a kétkezi munkásoké (14 százalék), akikkel gyakorlatilag le is zárul a vezetői, menedzseri felelősséget nem viselők sora.

A következő (15 százalékos) csoportba ugyanis már az alsóvezetői szinten dolgozók tartoznak, ők jellemzően supervisorok, csoportvezetők, vagy más, hasonló felelősséggel bíró beosztásban keresik meg a fizetésüket.

Érdekes, hogy minden tizedik magyar a menedzsment középső szintjein helyezkedik el, és van 5 százalék, akinek bejött a dolog (feltételezem ők jellemzően multiknál vannak kiküldetésben), és a menedzsment legfelső szintjein dolgoznak, vagy egyenesen tulajdonosok.

Lojálisak vagyunk?

Az is kérdés persze, mennyire vagyunk lojálisak a munkaadóhoz, mennyire tartjuk hosszú távú megoldásnak az éppen adott munkahelyet, vagy éppen úgy véljük, egy ideig jó lesz, de az első leendő alkalommal továbbállunk.

Nos, a határátkelők nagyobb része utóbbi kategóriába tartozik, 58 százalék válaszolta ugyanis azt, hogy a felmérés időpontjában is aktívan keresett másik munkahelyet, míg 36 százalék ugyan nem keresett, de úgy gondolta, hogy ha jönne egy lehetőség, nem utasítaná élből vissza – márpedig ez a két csoport együtt 94 százalékot ad ki. Így mindössze 6 százalék volt az, aki azt mondta, a maga részéről nem keres új munkát, és nem is nagyon érdekelnék máshonnan érkező ajánlatok.

Érdekes, hogy ennek ellenére saját bevallásuk szerint a külföldön dolgozó magyarok igencsak motiváltak, ugyan negyedük azt vallotta, hogy „csak” többé-kevésbé az, 28 százalék kifejezetten motiváltnak tartotta magát, míg 21 százalék a lehető legmagasabb motivációt jelölte be, ami azt is jelzi, hogy azért a jelentős többség (a megkérdezettek háromnegyede) megbecsüli magát a munkahelyén.

Különösen akkor lesz ez egyértelmű, amikor megnézzük, mit válaszoltak arra a kérdésre, melyben a kollégáikkal kellett összehasonlítani a saját motivációjukat. Mindösszesen 8 százalék volt ugyanis az, aki úgy látta, valamivel (vagy sokkal) kevésbé motivált, mint kollégái.

Ezzel szemben 38 százalék átlagosnak mondta a munkahelyével kapcsolatos belső késztetését, 41 százalék az átlagosnál magasabbnak, míg 14 százalék kiemelkedőnek.

A moderálási alapelveket itt találod.

Csináljunk egy sorozatot a határátkelők egy napjáról – akinek van kedve, az végigfotózhatná (vagy videózhatná) egy napját, és ha elküldi nekem pár soros leírással (a szokásoshataratkeloKUKAChotmail.com címre), érdekes képet kapnánk a mindennapokról. Remélem, lesz kedvetek hozzá!